Címer
Ugrás a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala főoldalára
 Közlöny E-nyilvántartás E-kutatás E-iratbetekintés E-ügyintézés Szemle
Elérhetőség Szolgáltatások Űrlapok, díjak Képzés Kiadványok Könyvtári katalógus Adatbázisok Kérdések
Keresés
English
Deutsch
Francais
Akadalymentes honlap
Egy szinttel feljebb
Vissza a főlapra
Nyomtatható verzió
Honlaptérkép
Súgó

A hivatal »
Szabadalom »
Növényfajta-oltalom »
Használati minta »
Védjegy »
Földrajzi árujelző »
Formatervezési minta »
Változásbejegyzés, képviselet, fenntartás, megújítás »
Szerzői jogi védelem »
K+F minősítés
Jogforrások »
Joggyakorlat
Tanácsok és testületek
Elégedettségmérés
Tudástár
Fórum
Üvegzseb és közérdekű adatok »
Közbeszerzés »
Hírlevelek
Hírarchívum







Utolsó frissítés dátuma: 2005. július 1.

Szemle > 1999. 04.

Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle

Elektronikus publikáció

104. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

1999. ÁPRILIS

TECHNIKATÖRTÉNET

100 éves a mágneses hangfejlesztő készülék

Valdemar Poulsen (1869-1942)

A szabadalmat - melynek igénypontja szerint "szilárd mágneses testek, mint acéldrótok, acélszalagok, mágneses befolyással olyan állapotba hozhatók, hogy hírek, beszélgetések és ehhez hasonlók, bizonyos ideig tárolhatóvá válnak és kívánság szerint, ugyancsak mágneses befolyásolással hallhatóan visszahallhatók" - Németországban 109 569 számon lajstromozták. Az igaz, hogy Oberlin Smith - aki a hangokkal foglalkozó kutatókat szerette volna inspirálni - már 1888-ban papírra vetette az elgondolást, de ahhoz még egy évtized kellett, míg Valdemar Poulsen (1869-1942), a koppenhágai telefontársaság mérnöke megalkotta telegraphonját. Ő maga egyelőre nem tulajdonított neki más alkalmazási lehetőséget, mint amivel - mai fogalmak szerint egy üzenetrögzítő a telefont használhatóvá teszi. Ám volt újságíró, aki már a szedőgépek vezérlőberendezését vagy valamiféle telefonújság eszközét látta benne, mindenesetre megjósolta, hogy - az akkoriban még éppen felfelé ívelő pályájú - fonográfot feltétlenül helyettesíteni fogja. A fonográftól még maga Poulsen sem igen tudott elszakadni, annyira hasonlított rá a telegraphonja.

A szerkezetet - mint ahogy az Építő Ipar c. műszaki hetilap 1901. május 12-i számában olvasható - a kortársak is roppant egyszerűnek találták. Egy 285 mm hosszú, 140 mm átmérőjű, nem mágneses anyagból készített hengerre Poulsen hornyokat vésett, s azokra 1 mm átmérőjű zongorahuzalt tekercselt. Fölötte egy tengelyen csúszott tova egy saját súlyával a hengerre támaszkodó mágneses szerkezet. Egyelőre még csak néhány perces beszédet rögzített, mégis, az 1900-as párizsi világkiállításon - talán mert éppen Ferenc Józsefet is elragadtatott nyilatkozatra késztette - nagydíjat nyert. Viszont az is tény, hogy 1908-ban egy Koppenhágában tartott nemzetközi kongresszuson bemutatott továbbfejlesztett változatával már 40 órányi beszédet sikerült rögzíteni, igaz nem kevesebb, mint 250 km-nyi huzalon, 1,75 m/sec sebességgel. Ilyen eredmény mellett talán érthető is, hogy az eljárás jó két évtizedre feledésbe merült.

Újjáéledése a '20-as évek végére tehető, amikor is a nehézkesen és kényelmetlenül kezelhető acéldrót és szalag helyettesítésére a legkülönfélébb kísérleteket folytatták. Közülük a drezdai Fritz Pfleumer mérnök érte el legsikeresebben a megcélzott eredményt. Papírcsíkra vitt föl vegyi úton vaspor réteget s ezzel és az egyidejűleg hozzá kifejlesztett berendezésével már zenei hangokat is tudott rögzíteni és ráadásul olyan minőségben visszajátszani, hogy a korabeli lemezek hangzásával is bátran fölvehette a versenyt.

Az AEG laboratórium átadásával támogatta Pfleumer további kísérleteit, melyekbe Gauss, a BASF mérnöke is bekapcsolódott. Előbbi vaspor helyett karbonilvasport, utóbbi a papírszalag helyett acetilcellulózt ajánlott. A megszületett 605 152 lajstromszámú új szabadalom most már egy valóban használható, a zenei igényeket is jól kielégítő megoldást ismertetett. A mágneses hangrögzítés készüléke ez esetben a "Magnetophon" elnevezést kapta, és 1932-ben erre a névre is oltalmat kaptak. Majdnem természetes, hogy más országokban a név jogtalan használata számtalan pert eredményezett. Szívesen rövidítő nyelvhasználatunk ezektől megmentett, miután a magnó szavunkkal megfelelően találékonynak bizonyultunk.

1944-től a szalagot a papírgyártáshoz hasonló technikával poli(vinil-klorid)ból készítették úgy, hogy a kiöntött széles lapokat utólag vágták kívánt méretű csíkokra. A vasoxidot rétegelés helyett közvetlenül belekeverték a műanyagba. Az igaz, hogy ezzel a technikával a szalagok érzékenysége nem érte el a korábbiakét, de ezt a hátrányt az erősítőtechnika rohamos fejlődése hamar kiküszöbölte. A 100 és 5000 Hz között átvitt hangfrekvenciasáv akkoriban jó zenei átvitelt jelentett. Carlson és Carpenter jó két évtizeddel azelőtti ötletét felmelegítve az egyenáramot nagyfrekvenciás előmágnesezéssel fölváltva, minthogy a szalagban a felvevő fej elhagyását követően a még remanens indukció okozta zavarok most már elmaradtak, az alapzajszintet sikerült 30 dB-lel csökkenteni, a dinamikát ugyanakkor 60-70 dB-re megemelni.

A diktafonból most lett igazán magnetofon. Eddig a feltalálás története, az ezután következők már egy napjainkig tartó, s a legkülönfélébb magnócsodákat eredményező fejlesztésről szólhatnának, akár kötetekre menően is.

Kozma Gyula

Elektronikus publikáció

2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006


Korábbi számok Nyomtatott kiadvány »

Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő »


Kapcsolat Impresszum Hungary.Network Zrt. Mátai és Végh Kreativműhely