Szemle - 2002. 06.

KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE

 

Bödők Zsigmond: Magyar feltalálók I. Magyarok a fotográfia történetében. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2002. - Magyar Talentum. ISBN 80 89032 10 9

A kötet ajánlása így szól:

"A fotográfia feltalálásával az emberiség sok évszázados vágya teljesült: megőrizhetővé vált a megfoghatatlan idő egy pillanata és megörökíthető lett a környező világ a maga valóságában. Az első kezdetleges fénykép megszületésétől eltelt több mint százötven év alatt a fényképkészítés technikája és mechanikai eszköztára a felismerhetetlenségig megváltozott. Ehhez nem kis mértékben a magyar feltalálók is hozzájárultak, korszakalkotó felfedezéseikkel nemegyszer egészen új irányt szabva a fotográfia fejlődésének. Róluk szól ez a könyv."
A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma által támogatott - Dunaszerdahelyen megjelent - kötet megszületését a millennium, a kerek évszám, az új évezred beköszöntése is elősegítette. Számos rendezvényre került sor, nagyszámú publikáció jelent meg a nevezetes évszám hatására, melyek részben vagy egészben valamely tudományterület fejlődésére tekintettek vissza.
Bödők Zsigmond a fotográfia története jeles magyar személyiségeit bemutató kötetének előszavában a magyar technikatörténet rövid összefoglalását is közreadja a XI. századtól napjainkig, felsorolva a magyar feltalálók legnevesebb képviselőit. A tudósportrék sorát Segner János András, a Segner-kerék feltalálójának arcképe nyitja meg, Kempelen Farkas, Jedlik Ányos, Petzval József, Irinyi János tevékenységével folytatódik a sor egészen a XX. századi nagy generációig, így Wigner Jenő, Teller Ede, Szilárd Leó sem marad ki a sorból. A szellemi alkotómunkában kiemelkedő tevékenységet kifejtő, ma is élő személyiségekkel folytatódik a történet, amely a legnevezetesebb magyar vagy magyar származású szellemi nagyságok munkásságát ismerteti meg dióhéjban az olvasókkal.
Ez a rövid összefoglaló segíti az olvasót abban, hogy a fényképezés történetében jelentőset alkotó magyar feltalálók tevékenységét el tudja helyezni a technika fejlődésének nagy egészében.
A fényképezés felfedezésének rövid történetével indul a témával való ismerkedés. A camera obscura (sötétkamra) jelenségére már az ókori Kínában felfigyeltek, Leonardo da Vinci is foglalkozott vele, majd hordozható változata a vásári mutatványok elengedhetetlen kelléke lett. A képíró szerkezet hosszú időn keresztül ismert volt, azonban a kép rögzítésének technikáját csak a XIX. században sikerült megoldani, párhuzamosan a kémiai ismeretek fejlődésével. Az első fénykép előállítása a francia Niepce nevéhez fűződik. Mint számos más feltalálót, őt sem az a találmány késztette kísérletezésre, amelyről neve ismertté vált, hanem valami egészen mást szeretett volna létrehozni, fejleszteni. Jelen esetben a kőnyomtatás volt az a terület, melynek egy problémáját meg akarta oldani, a létrejövő kép fixálásának kérdése foglalkoztatta. A világon elsőként fénnyel készített festmény 8 órai expozíció révén jött létre.
Noha Niepce indult el elsőként a fényképezés útján, az utána jövők más-más ösvényeket tapostak ki a fejlődés irányában. Megismerkedhetünk Daguerre és Talbot találmányaival, amelyek elindították a fényképezést világhódító útjára. Daguerre divathullámot indított el képeivel, Talbot képrögzítési eljárása megoldotta a régi problémát, a negatív-pozitív technika bevett eljárássá vált.
A találmányok hosszú sora tökéletesítette a fényképezés technikáját, a kezdeti szakaszt ugrásszerű fejlődés zárta le, amikor Hannibal Goodvin korszakalkotó találmányát szabadalmaztatta, de vele egyidőben az Eastman Kodak is kifejlesztette a rugalmas, átlátszó celluloid filmet. Ez minden korábbi hordozót elavulttá tett, és új korszakot nyitott a fotográfia történetében.
Magyarországon 1840 körül jelent meg a dagerrotípia Daguerre képei nyomán, melyeket a császárnak és Metternich hercegnek ajándékozott. A képeket kiállították, e kiállításon ismerkedett meg az eljárással Jedlik Ányos, érdeklődése egy darabig ezt a területet is érintette, illetve Zimmermann Jakab, aki lefordította Daguerre könyvét képkészítési technikájáról. A "fényírás" főként a festők körében volt népszerű, segédtechnikának tekintették munkájukhoz. A műtermek száma a divat hódításával egyre növekedett.
Petzval József Daguerre kortársa volt, találmányainak jelentősége a fényképezés történetében vitathatatlan.
Az addig használatos, gyenge fényerejű objektívek gyenge képminőséget eredményeztek, Petzval József matematikai számításai nyomán a lencsék leképezésének számos törvényszerűségét fedezte fel. Tisztán matematikai úton feltárta a lencserendszerek optikai viszonyait, a számításba jöhető lencsekombinációkra táblázatot állított össze. A fényképezést forradalmasító objektív az 1:3,6 fényerejű volt, ami 16-szorosan felülmúlta az addigi egytagú lencsét. Az üzleti siker azonban nem a feltaláló számára hozott gazdagodást. Petzval tudományos tevékenysége az optika tudományát gazdagította.
Az első nagy magyar feltaláló, Petzval József után olyan nevezetes személyiségek életrajzával és tevékenységével ismerkedhet az olvasó, mint Veress Ferenc, a színes képrögzítés előfutára; Mihályi József, a Kodak fejlesztőmérnöke; Riszdorfer Ödön, az automatikus rekeszbeállító és a megvilágításmérő feltalálója; Rott Andor, a közvetlen pozitív eljárás szabadalmaztatója; Gáspár Béla, az időtálló, színtartó fotóanyag kidolgozója; a Nobel-díjas Gábor Dénes, a holográfia atyja; Dulovits Jenő, a Duflex és Reflex fényképezőgépek megalkotója, hogy e nagy nevekhez fűződő találmányok közül csak a legjellemzőbbeket emeljük ki e felsorolásban.
A tematikus fejezetek, mint " A fotográfia a tudomány szolgálatában", jól használható rövid összefoglalást adnak a csillagászati fotográfia magyar úttörőiről, akik közül Konkoly-Thege Miklós tudományos tevékenységének szentel nagyobb terjedelmet a szerző. Az ógyallai csillagvizsgálóról, ahol Konkoly-Thege Miklós folytatta tudományos munkásságát, régi és mai fényképeket egyaránt találunk a kötetben.
Az orvosi fényképezés magyar úttörőinek munkásságával foglalkozó fejezet Gruby Dávid, Balassa János és Csermák János orvosi munkájához kapcsolódó eredményeit mutatja be.
A légifotó-geológia magyar megteremtője, Bandat Horst, a meteorológiai fotográfia kiemelkedő alakja, Karvázy Zsigmond, valamint Neogrády Sándor, a légifotó-régészet úttörője önálló fejezetet kapott a kötetben.
A gazdag képanyaggal ellátott ismeretterjesztő mű felkeltheti a téma iránti érdeklődést jól érthető ismertetéseivel, és segítséget nyújthat a fényképezés története fő fejezeteinek megismeréséhez, a legfontosabb nevek, adatok megtalálásához, bibliográfiája pedig a téma további tanulmányozásához.
A Nap Kiadó Magyar Talentum sorozatában eddig megjelent kötetek harmadik tagját veheti kézbe az olvasó. Az előző két kötet a Nobel-díjas magyarok, illetve a Világjáró magyarok címet viseli. Az előkészületben levő Magyar feltalálók II-VII. kötetei a kiadó szándéka szerint feldolgozzák a repüléstörténet, közlekedés, nyomdászat, villamosság, televíziózás és hírközlés, valamint a gépesítés történetében kimagasló magyar tudósok és feltalálók tevékenységét.
Azok számára, akik elmélyülten kívánnak foglalkozni a magyar fotográfia történetével, a bibliográfiában szereplő műveken kívül ajánljuk a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Magyar Szabadalmi Hivatal kiadásában "Fényszülte képek. Tudomány - technika - művészet. A fotográfiai innováció és művészet kapcsolata Magyarországon 1893- 2001" címmel megjelentetett CD-jét.

Bakos Éva

* * *

Fényszülte képek. Tudomány - technika - művészet;
CD-ROM, Magyar Fotográfiai Múzeum, Magyar Szabadalmi Hivatal, 2002.

"Lehetséges-e a tudományos fejlődést, a technikai innovációt művelődéstörténeti kontextusba helyezve, egyenrangúként bemutatni az általa létrehozott műalkotásokkal, illetve az ezekből kirajzolható művészettörténeti folyamatokkal?" Ezzel, a magyar tudománytörténeti szakirodalomban eddig túl gyakran fel nem tett kérdéssel indítja közös vállalkozását a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Magyar Szabadalmi Hivatal. A CD-ROM a fotográfiai innováció és művészet kapcsolatát vizsgálja Magyarországon, a fényképezés feltalálásától, 1839-től napjainkig. Az eddig is közkeletű vélekedés volt a fotótörténeti szakirodalomban, hogy a fényképezés 162 éves története a technika, technológia fejlődésének históriája is. Nincs még egy művészeti ág, mely létrejöttét megelőzően, kialakulásában és későbbi folyamatában ennyire függött volna a fizikai, kémiai, optikai és egyéb tudományok fejlődésétől, és fordítva, hogy az elkészülő képek olyannyira visszahatottak volna a fényképezés eszközeinek alakulására. Ezt az axiómát azonban sem a fotó-, sem a tudománytörténet nem próbálta még a magyar szakirodalomban felfejteni, adatokkal, tényekkel alátámasztani, az egymásra hatás mechanizmusait pontosítani.
Az elkészült CD-ROM-nak sikerült a magyar fotográfia tudományos-technikai, kultúrhistóriai és művészettörténeti szálait, amelyeket külön-külön már nagyjából feltártak, közös hármas fonatba fonva úgy bemutatni, hogy adatai, megállapításai hitelesek legyenek, módot adjon az összefüggések felfedezése mellett a részletek kutatására is.
A különböző fejezetek önálló egységekként is használhatóak, de a CD-ROM engedte technikai lehetőségek révén a fejezetek közti kapcsolatrendszerek is feltárhatók. A CD-n rögzített anyag terjedelme egy kb. 900 oldalas kézikönyvnek felel meg, nagyjából ugyanennyi illusztrációt is tartalmaz. Nézzük a részleteket! Alapos, mégis lényegre törő Fejér Zoltán fényképész, fototechnika-történész összefoglalása a magyar fényképezőgép-gyártás történetéről, amely még a laikusok által is ismert nagyságok (Petzvál József, Dulovits Jenő, Riszdorfer Ödön) mellé felsorakoztatja a 19. század végi fényképészeti műasztalosokat, az aprócska műhelyekben dolgozó innovátorokat is, részletesen tárgyalva fontos, azóta megszűnt nagyüzemeket is, mint például a MOM vagy a Gamma.
Az egyik legbőségesebben illusztrált - ráadásul eddig soha nem publikált képeket felvonultató - fejezet az Uránia Tudományos Színház és Tudományos Egylet Munkácsy Gyula és Bogdán Melinda által feldolgozott története. Jelenleg az Országos Pedagógiai Múzeum és Könyvtár rendelkezik a legnagyobb Uránia-gyűjteménnyel, így kézenfekvő, hogy a múzeum két munkatársa összegezte kutatásainak eredményét ebben a fejezetben. Az Uránia története maga is a tudomány, technika és művészet egységének példázata, hiszen elsőrangú tudósok - Eötvös Loránd, Klupathy Jenő, Bíró Lajos, Kelen Béla, Kövesligethy Radó - előadásaik illusztrálására a saját fényképfelvételeikből készített diákat vetítették az Uránia műhelyeiben fejlesztett és gyártott nagy teljesítményű állóképvetítőkkel. A két szerző elsőként vállalkozott arra, hogy az Uránia nagyszámú állóképét górcső alá vegye, s különböző szempontok szerint vizsgálja.
Greguss Pál professzor Túl a fotón című fejezetében olvashatunk mindarról, ami a klasszikus fotográfia fogalmába nem fér bele. A szerző szól a látens kép kialakulásáról, rögzítéséről, majd elidőzik a síkban megjelenő térábrázolásnál, a holográfiánál, ami azért is tartogathat érdekességet, hiszen Gábor Dénes egyik volt munkatársaként nyújt információkat erről a nagyrészt magyar agyak termelte világról. A kódolt apertúrás holográfia után a térhatású televíziózás, majd a tomográfia következik, majd az ultrahangnagyító, de olvashatunk az ultrahangos holokamera alapinformációiról is, végül a képalkotás új filozófiájáról, s a szerző által kifejlesztett, 360 fokban látó PAL-optikáról, melyet már a NASA több űrexpedícióján alkalmaztak.
Mivel a fényképezés első százötven évét a szinte évtizedenként változó eljárások történetének is tekinthetjük, természetesen helyet kaptak a ma már alig ismert, s nagyrészt egyáltalán nem használt fényképkészítési módozatok is. Fontos ismeret ez azoknak, akik azt hiszik, hogy a körúti gyorslabor printere az egyetlen létező fényképkészítési lehetőség. Hát nem. A dagerrotípiától az autochromig, a ferrotípiától a polaroidig több mint másfélszáz fényképkészítési eljárás magyar kultúrtörténetét írta meg Kincses Károly, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója.
A CD-ROM egyedi eredménye a mérnök-fényképész Szabó Péter munkája, aki a Magyar Szabadalmi Hivatalban és jogelődjeinél a magyar feltalálók által bejelentett, fotográfiával kapcsolatos és lajstromba vett és példamutató módon, számítógépen feldolgozott szabadalmakat sorakoztatja fel, egyszersmind a listában szereplő fontosabb szabadalmak válogatott leírását is közölve. A CD technikai lehetőségeinek eredményeképpen a legfontosabb szabadalmak eredeti leírásait, műszaki rajzait is végigböngészhetjük. Ezzel megtörhet az eddigi szépelgő, csak a fényképeken ábrázoltakkal foglalkozó, a technika és a művészet szoros kölcsönhatását figyelembe nem vevő magyar fotótörténet- és fotóesztétika-írás kizárólagos monopóliuma.

A CD-ROM legátfogóbb fejezete, az elöljáróban emlegetett, s a szerzők által legfontosabbnak gondolt egység megvalósítója a Fényképező tudósok, tudós fotográfusok című speciális lexikon. Ebben az életrajzok között egyszerre találunk optikust, csillagokat fényképező asztronómust, expedícióin fényképező utazót, kortárs művészfotográfust. A csillagászattól a geodézián át a földrajztudományig, a röntgentől a holográfiáig, az állóképtől a mozgóig találnak itt e területeken ismert, nagyra tartott magyar tudósokat, mérnököket, tanárokat, egyszerű iparosokat és művészeket. Ami összeköti őket, az a tág értelemben kezelt fényképezés. Fontos információs háttere a különböző fejezetekben emlegetett feltalálóknak, tudósoknak, de önállóan, mint speciális életrajzi lexikon is használható, amely igyekszik elfogulatlanul, részrehajlás, túlzás nélkül egymás mellé sorakoztatni mindenkit, aki a címben is vállalt tudomány - technika - művészet egység megteremtésében itthon bármilyen szerepet játszott. Ebben a fejezetben érhető tetten leginkább a CD-ROM műfajának szabadsága. Hiszen a három szinten, három különböző mélységben és részletességgel tanulmányozható életrajzokhoz egyenként tartozik képanyag (portrék, dokumentumok, művészfotók), s egy jól használható keresztlink-rendszerrel pontosan nyomon követhető egy-egy címszó főhősének kapcsolatrendszere. Hiszen az életrajzában felbukkanó pályatársai, mentorai, tanítványai nevére kattintva máris odaát járunk, egy másik élettel, egy másik pályával ismerkedhetünk, s ha meguntuk a kalandozást, visszatérhetünk kiindulópontunkhoz. A CD-ROM többi fejezetében felbukkanó nevek ugyanígy felkínálják magukat arra, hogy az életrajzi lexikonban alaposabban tanulmányozhassuk őket.
A méretében is legnagyobb fejezet elsősorban Kolta Magdolna és Kincses Károly munkája, amelybe a könyv további szerzői, munkatársai is bedolgoztak.
Ejtsünk néhány szót az óriási mennyiségű anyag megjelenítéséről, kezelhetőségéről is. A CD design-ja (Nikázy Gusztáv munkája) visszafogottan elegáns, finom grafikai ötletekkel, soha nem előtérbe tolakodóan szolgálja a tartalom érvényesülését. A CD menürendszere, logikus átjárhatósága pedig a szó szoros értelmében "vezeti" az olvasó-használó kezét, segíti, hogy mindenre rátalálhasson, ami érdekli, de azért feltételez némi kis előzetes számítógépes jártasságot, vagy a géppel való kreatív együttműködést.
Sok száz oldal leírás, életrajz, adat, sok száz kép sorakozik egymás mellett, mögött. Kincses Károly és munkatársai azonban nem csupán egy halom száraz adatot tettek elénk, nem találmányok és felfedezések lajstromát. Ezt pedig elsősorban annak köszönhetjük, hogy az elkészült munka tágabb összefüggésekben is értelmezhető. Ez a CD-ROM azért fontos, mert először tesz kísérletet a magyar fotográfia, képcsinálás területén, hogy a világ régen megbomlott egységét, ha csak időlegesen is, ha csak korlátozott területen és időben, de mégiscsak helyreállítsa. A Tudományt, a Technikát és a Művészetet egy közös csokorba kösse. A Tudományt, amely lehetővé tette, hogy az ember fényérzékeny anyagokra, optikai úton, látens vagy valódi képet hozzon létre, megduplázva ezzel a világot, s ezt a látens vagy valódi képet kémiai úton erősítse, tartósítsa, hogy a pillanatot, minket, szinte mindent túlélve hirdessék: voltunk. A Technikát, amely a tudomány eredményeit felhasználva, megalkotta a képcsináláshoz szükséges tárgyakat, eszközöket, kidolgozta a technológiákat, azaz megteremtette számunkra a fényképészetet. És a Művészetet, amely ezen eszközök révén megszülethetett, rögzülhetett.
A CD-ROM, a Szabadalmi Hivatal és a Magyar Fotográfiai Múzeum példás együttműködésében jött létre. Ha - mint a mesében - kettőt kívánhatnék, az egyik biztos az lenne, hogy ez a magyar leleményt, innovációt nem pusztán szavakban, hanem konkrét, megvalósult dolgok leírásával bizonyító CD angol és német nyelven is váljék hozzáférhetővé, továbbá, hogy más művészeti ágakban is készüljön el mielőbb hasonló szintetizáló, összegző munka.

Kolta Magdolna

* * *

Jonas Ridderstrale-Kjell A. Nordström: Funky Business: A tehetség táncoltatja a tőkét. KJK Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2001. ISBN 963 224 600 4

A Stockholmi Közgazdasági Egyetem két kutatója ebben a művében olyan világ beköszöntét vázolja fel, amely számos tekintetben igencsak nyugtalanító, ám amelyről joggal feltételezhetjük, hogy igen jelentős mértékben felértékelheti az innovációt. Azt igyekeznek érzékeltetni, hogy a viharosan változó környezet mindinkább meghatározó eleme lesz világunknak. Utunk óhatatlanul az ismeretlenbe vezet. Műszavuk, a funky business amint mondják, azt jelenti, hogy a kérdések megsokszorozódnak, míg az univerzális válaszból egyre kevesebb lesz. A három fő tényező, amely világunkat az ismeretlen felé viszi a változás a technológiában, a változás az intézményekben és a változás az értékekben. Ezekkel kell megküzdenie a gazdaság minden szereplőjének, ha életben akar maradni. Vannak viszont új túlélési stratégiák, de csak a bátraknak, akikben van elég erő, merészség és elszántság, hogy túllépjenek minden megszokotton, hogy új utakon, új eszközökkel keressék a sikert. És tudjuk, hogy ez maga az innováció legbenső lényege.
Könyvük üzenetét a következőkben összegezhetjük: A talaj, amelyet a cégek a jövedelemszerző tevékenységeik szilárd alapjának éreztek eddig, nem más, mint rohamosan vékonyodó, töredező kéreg a gazdasági-műszaki-intézményi és ki tudja, még miféle változások mind vadabbul fortyogó magmáján. Ha egy cég még úgy érzi, hogy a korábbi alapjai továbbra is szilárdak, és így nem kell aggódnia a jövőjéért, ennek csak két oka lehet. Jó esetben az ok az, hogy legfőképpen arra a képességére építette ezeket az alapokat, az egész létét, tevékenységét, és főleg a fennmaradását biztosító erejét, hogy együtt tud változni a változásokkal, meg tudja lovagolni azok feltörő hullámait - tehát nem a jelenné szilárdult múltban él, hanem folyamatosan a változásokból újonnan felépülő jövőbe kapaszkodik, azzal igyekszik lépést tartani. Ehhez a fennmaradás stratégiájaként - ha kényszerűen is - elfogadja, hogy a jövő bizonytalansága jelenti létének közegét, tevékenységeinek keretét, hogy világa kíméletlen gyorsasággal változik, és mire kialakította a nyerést ígérő megoldásait, azok kisebb-nagyobb részben már el is avultak, és ehhez kell alkalmazkodnia, úgy kell fejlődnie, hogy mindezek közt képes legyen tartósan is jobban teljesíteni, mint versenytársai. Könnyű belátnunk, hogy az ezen az úton járó cégek túlélési stratégiájában és eszköztárában szükségképpen kiemelt szerepe van az innovációnak. A fennálló helyzet bizonytalansága arra ösztönzi a cégek okosabbját, hogy előremeneküljenek, és hogy a jövőbeni fennmaradásukat olyan fundamentális eszközökkel alapozzák meg, mint az innovációs fejlesztés. A biztonságérzet másik oka viszont egészen más minőséget jelent: az ilyen cég még egyszerűen csak nem vette észre, hogy süllyed.
Az egész szcenáriót, amelyet a mű vázol, igen jól jellemzi az idézet, amelyet II. János Pál pápa 1991-es Centesium annus enciklikájából állítanak ide: "Egykor a termelés meghatározó tényezője a föld volt, később a tőke lett... Ma már egyre inkább maga az ember a döntő tényező, vagyis az emberi tudás." Kulcsmondatuk, amely programként is értelmezhető, hogy a jövőt nem lehet megjósolni - azt meg kell teremteni. A jövő nem létezik - olyan lesz, amilyenné tesszük. Ugyanakkor nem csekély naivitásukról árulkodik az a bevezető gondolat, amely szerint agyunk felett senkinek sincs hatalma, azt az ember maga irányítja.
A szerzők előadásmódja meglehetősen sajátos. Kétség sem fér ahhoz, hogy meghökkentésre törekszenek, sőt kifejezetten sokkolással igyekeznek ráébreszteni az olvasót a helyzet komolyságára, főként arra, hogy a továbbiakban a fennmaradás már el sem képzelhető paradigmaváltás nélkül. Az olvasó hajlamos egyes részeknél gyanúba fogni a könyv fordítóit. Ám bebizonyosodik, hogy ők hűen követték az eredeti szöveget - a hajmeresztésben is. Voltaképpen ez is egy módja, hogy az olvasottak végiggondolására késztessenek.
Igazuk lenne minden állításban? Feltehetően nem, de nyilvánvalóan ez nem is kritikus kérdés. Némely állításuk szakmai értéke finoman szólva vitatható. Ilyen, hogy illuzionista pénztrükköknek nevezik a derivatívákat, valamint a határidős piacokat. Ilyen, hogy a pénzről szerzett információ értékesebb, mint maga a pénz, és általában is maga az információ többet ér, mint amiről szól. Azonban már ha gondolkodni kezdünk a nemegyszer vadnak tűnő állításaikon, ha végigmegyünk olykor igencsak borzas gondolatmeneteiken, a művük már megtette a hatását. Érezhetően nem is igénylik feltétlen egyetértésünket: tessék, tessék, hölgyek, urak, lehet vitatkozni, kételkedni, ellenkezni, csak egyet nem szabad: együtt hanyatlani a változások örvényeiben felmorzsolódó eddigi érték- és működési renddel.
Rögtön az alcím is sokakat ellenkezésre késztethet. Feltehetően nagyon sokan azok közül, akik tőkét keresnek a maguk vagy mások tehetségének kamatoztatásához, úgy ítélik, bárcsak igaz lenne ez az állítás, ám sajnos csak vágyálom. Tény: a világgazdaságban mindinkább az a tendencia érvényesül, hogy felértékelődnek a kiemelkedő tudást hasznosító tevékenységek, tehát a pénz elfogadja, hogy a versenyelőnyt hozó tudással ötvöződve tud még több pénzt termelni. A gazdaságban valóban jól látszik, hogy a tőke ezért hajlandó partnerül fogadni az innovációban kiemelkedő tehetséget. Kész a hozam érdekében kockázatokat is vállalni, annak viszont nem sok jelét láthatjuk, hogy hajlandó lenne kiadni a kezéből az irányítást, és alárendelt szerepet elfogadni abban az új felállásban, amit a szerzők itt funky businessként jellemeznek. A tőke kezelői mind a mögötte álló tulajdonosok iránti felelősségük, mind a jövőjüket megalapozó teljesítménykényszer miatt szükségképpen is maguknak igénylik a stratégiai irányítás jelentős részét. A világban óriási tőkék rémülten keresnek jó befektetési lehetőséget, ám az elvárásaikat illetően eszükben sincs lényegesen változtatni az eddigi szabályaikon. Itt sem az alapok, sem az alapvető korlátok nem omlanak - bár kétségtelenül sűrű és gyors innovációk formálják a terepet. A közelmúltban a high-tech aranyláz sokakat megszédített. Még a maga sajátos módján igencsak konzervatív kockázati tőke is félretolt sok óvatossági szabályt, ledobta a körültekintés vértjét, hogy felpattanhasson a szivárvány túlsó vége felé száguldó vonatra. Azután a buborék összeomlott, és a befektetési paradigmaváltás elmaradt. A tőke továbbra sem akar más vezényszavára táncolni.
A mű szóhasználatában funky = rendhagyó, ami itt gyakran azt jelenti, hogy gyökeresen más az eddigieknél, sőt akár eretnek is. A funky business számára a túlélés eszköze, hogy rendhagyó válaszokat adjon a kihívásokra. A könyv jelentős része ezekről szól. Világossá teszi, hogy a funky viszonyok mindenen áttörnek. Bemutatja az ismeretlen felé mozdító/kényszerítő tényezők fő vonásait a technológiában, az intézményekben és az értékekben. Látjuk, a funky business rendhagyó abban is, hogy kerete az egész világ. A szélrózsa minden irányából, a gazdaság és az élet minden területéről, a világgazdaság minden zugából szüntelenül érkeznek a hatások, amelyek felőrlik a cégek jövedelemszerző képességének eddigi alapjait, és új veszélyeknek, ám új lehetőségeknek is utat nyitnak. Mindenkinek mindenkivel versenyeznie kell, a reggel még hatékony eszközök pedig estére annyit érnek, mint a tavalyi hó.
Ezt a könyvet csak azok vegyék kézbe, akik képesek és főként hajlandóak is azt nyitott elmével és lélekkel olvasni, akiket az új, ismeretlen nem nyomaszt, hanem ösztönöz. Hasznukra igazán azoknak lehet, akik a jövőbeni siker érdekében hajlandóak újragondolni minden eddigi tételt, hitet, kritikus vizsgálat alá venni minden eddigi stratégiát, üzletpolitikát, üzleti cselekvési módot, és beletörődni, hogy ezután már ezt folyton-folyvást meg kell tenniük. A világ rendhagyóvá vált. Ajánlott stratégia: ha nem győzheted le, állj az élére.

Dr. Osman Péter

* * *

Harvard Businessmanager

A Harvard név, a Harvard fogalom a tudás, a siker szinonimája. Ez a név a menedzsment területén is útmutatást és értékrendet jelent. A Harvard Businessmanager három teljes magyar nyelvű évfolyamán van túl. Mi is ez a lap valójában?
A szerkesztést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán működő Ipari Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék munkatársai végzik. A megtisztelő feladat a hazai menedzsmentoktatásban évtizedek óta betöltött vezető szerep eredménye. Az egykori József Nádor Ipartanodában oktatott ipargazdasági ismeretektől a mai magyarországi menedzsmentkultúrát jelentősen befolyásoló, kiemelkedő amerikai és nyugat-európai egyetemekkel közösen szervezett több mint ezer fős MBA programig vezető út méltó állomása e szakmai körökben rendkívül rangos lap elindítása. A folyóirat évente 4 számmal, egyenként 80 oldalon, 2000 példányban jelenik meg, tartalmában és kivitelében az eredetivel megegyező színvonalon. Jóvoltából az olvasók bekapcsolódhatnak a menedzsment világméretű szellemi vérkeringésébe, lépést tartva a menedzsment elméletének és módszertanának szakadatlan fejlődésével, önmaguk, vállalatuk és az egész nemzetgazdaság hasznára.
Az 1636-ban alapított Harvard Egyetem az Amerikai Egyesült Államok legrégibb felsőoktatási intézménye. Az egyetemen végzett történelmi személyiségek közül itt szerezte diplomáját például Theodor Roosevelt és John F. Kennedy elnök is. Az egyetem Menedzsment Kara 1908- ban alakult és vált meghatározóvá a gyakorlatorientált, esettanulmányokra épülő menedzsmentképzésben. A végzett hallgatók gazdasági és politikai életben elért sikereire, valamint az egyetemek oktatási és kutatási eredményeire épülő rangsorokban a Harvard Business School évtizedek óta a vezető helyek egyikén szerepel.
A menedzsmentismeretek és -kultúra e kiváló közvetítőjének lapja a Harvard Business Review, amely 1997-ben ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját. Sikeres menedzserek generációi nőttek fel úgy, hogy a világ szinte minden részén ismert, és a menedzsment mindennapi gyakorlatához korszerű ismereteket és példákat tartalmazó folyóirat olvasótáborához tartoztak. A magyar kiadás a hazai viszonyok között aktuális tartalmú válogatás a Harvard Business Review, valamint az évek óta sikeres német változat, az azonos című Harvard Businessmanager cikkeiből. Így a menedzsment területén uralkodó amerikai és nyugat-európai szellemi áramlatok is eljutnak az olvasókhoz. Mindezt a magyar vezetéselmélet és a gyakorlat kiemelkedő tagjai által írt cikkek is kiegészítik, amelyek sikeres hazai példákat, illetve a nemzetközi menedzsmentelmélet és gyakorlat hazai aktualitásait tárgyalják. A lap e hármas - amerikai, nyugat-európai és magyar - közelítése teszi e kiadványt egyrészt a gyakorló menedzserek munkáját segítő eszközzé, másrészt a magyar menedzsmentkultúrát formáló szakirodalmi forrássá.
A lap bizonyos írásaiban foglalkozik az iparjogvédelmi kategóriák, elsősorban a védjegyek és szabadalmak üzleti életben betöltött szerepével: a szellemi tulajdonból fakadó piaci előny megalapozásával, a szellemi tulajdon és a pénzügyi teljesítmény összefüggéseivel, a versenyképesség szellemi tulajdon által történő növelésével. Több írás tárgyal az iparjogvédelemmel érintőleges területeket, mint például innovációmenedzselés, kreativitásfejlesztés, high-tech menedzsment, technológiák integrálása.
A következőkben néhány ilyen írást ismertetünk kivonatosan. Az egyes cikkekre zárójelben a lapszám és a megjelenési év megadásával hivatkozunk.
Scott Ward, Larry Light és Jonathan Goldstine Amit a high-tech menedzsereknek tudniuk kell a márkákról c. írása (3/2000) a védjegyek üzleti lehetőségeit fejti ki. Mi hoz sikert a high-tech piacon? Sok menedzser szerint az, ha a terméket a legjobb teljesítmény mellett a legolcsóbb áron kínálják. De a legtöbben tisztában vannak vele, hogy az ár és a teljesítmény csupán a piacra jutás záloga, de nem ezeken múlik a vállalkozás sikere. Az egyik megkülönböztető tényező a márkamenedzsment lehet. Az erős márka kialakítása nem intézhető el csupán egy kampánnyal vagy szlogennel, hanem sokkal többet kíván: a fogyasztóknak szánt megígért érték megértését és megtartását. Az erős márka öt lépésben építhető fel. Az első két lépésben meghatározzuk a márka kézzelfogható termékjellemzőit, amelyek a márkanevet és a fogyasztók által érzékelt előnyöket hordozzák. A másik három lépésben a high-tech menedzserek a termék pszichológiai és érzelmi előnyeit mérlegelik: mit takar az érték fogalma a tipikus hűséges vásárló számára, és végső soron mi a márka alapvető, időtlen lényege és jellege.
David Dunne és Chakravarthi Narasimhan A kereskedelmi márkák új keletű vonzereje című írása (2/2000) szintén a márkák piaci alkalmazását tárgyalja. A fogyasztási cikkeket gyártó legtöbb cég szemében a kereskedelmi márkajelű termékek csupán olcsó utánzatok. A kiskereskedők növekvő piaci ereje és igényessége azonban megváltoztatta ezt a helyzetet: a gyártócégekkel együtt dolgozzák ki, hogy milyen új kereskedelmi márkájú termékeket vezessenek be a piacra, amelyek minősége ugyanolyan vagy jobb, mint az ismert márkatermékeké. Ezek az ún. prémium kereskedelmi márkák kedvezőbb árréssel, nagyobb haszonnal adhatók el, mint a hagyományos kereskedelmi márkák, a gyártóknak pedig alacsony kockázatú lehetőséget kínálnak új termékkategóriák piaci kipróbálására. A kereskedelmi márkák segíthetnek a gyártóknak abban, hogy megőrizzék piaci részesedésüket egy adott kategóriában azokban az esetekben, amikor fel kívánják emelni ismert márkatermékeik árát. De segíthetnek a nem piacvezető termelőknek is abban, hogy egy-egy termékkategóriában növeljék piaci részesedésüket.
Az innovációmenedzselés területével foglalkozik Hargadon-Sutton, Hogyan teremtsünk innovációs műhelyt? c. írása (3/2001). A folyamatosan innováló vállalatok rendszerezték az új ötletek összegyűjtését és kipróbálását, és ezek a rendszerek gyakorlatilag minden szervezetben alkalmazhatók. Az innováció folyamatos fenntartását szolgáló rendszer a tudásbrókeri ciklus, amelynek négy fázisa van. Az első a jó ötletek összegyűjtése különböző forrásokból. A második az ötletek életben tartása azzal, hogy gondolkodunk és beszélgetünk róluk és használjuk őket. A harmadik szakaszban ki kell találnunk, hogy a régi ötleteket milyen új területeken lehetne hasznosítani. A negyedik fázis az ígéretes elképzelések átalakítása valódi szolgáltatásokká, termékekké, folyamatokká vagy üzleti modellekké. A vállalatok felhasználhatják a ciklus egészét vagy részeit. Meg kell változtatniuk gondolkodásukat az innovációval kapcsolatban, és a vállalati kultúrát úgy kell módosítaniuk, hogy tükrözze megváltozott gondolkodásmódjukat. A cikk röviden kitér Edison Menlo Park-i innovációs műhelyére, ahol több száz találmányt fejlesztettek ki néhány év alatt. S bár Edison maga előszeretettel tetszelgett a hős feltaláló és a magányos géniusz szerepében, az utókor szerint legnagyobb felfedezése maga az innovációs műhely volt, amely lényegében egy, a feltalálók szabad munkáját és kommunikációját biztosító alkotóműhely.
Marco Iansiti és Jonathan West A technológia integrálása - a sikeres kutatástól a sikeres termékig (4/1999) című cikke a K+F tevékenység termékbe integrálását tárgyalja. A K+F eredményessége és gyorsasága, illetve a termékek színvonala a technológiai integráción múlik, amellyel az új technológiákat kiválasztják és finomítják. Ha a vállalat össze nem illő technológiákat választ, akkor vagy nehezen tudja majd előállítani termékeit, vagy késve jut velük a piacra. A termékek életciklusa lerövidült, így a korábbiaknál gyorsabban kell az új technológiákat kifejleszteni, és a piacon hasznosítani. Gyakran azok a vállalatok szerzik meg az előnyt, amelyek a legügyesebben választanak a technológiák közül, nem feltétlenül azok, amelyek kifejlesztették őket. A technológia integrálásában beállt gyökeres változás adhat magyarázatot az amerikai elektronikai vállalatok újjászületésére a kilencvenes években. Az egyik országban jól bevált megközelítés azonban nem biztos, hogy máshol is a lehető legjobb. Az eredményesség kulcsa az, hogy a választott megközelítés igazodjon a helyi kultúrához és körülményekhez.
Juan Enriquez és Ray A. Goldberg Az élet megváltoztatása, a szakterületek változása: az élettudomány forradalma című írása a genetika és a kapcsolódó területek fejlődésének hatásait taglalja (2/2001). Ha azt hisszük, hogy az internet megváltoztatta a világot, gondoljunk bele mit fog tenni a genetikai technológia alkalmazása. A cikk bemutatja, hogy a genetika fejlődése nem csak az emberekre, a társadalomra lesz drámai hatással, hanem a világgazdaság nagy szektorait is átformálja majd. Sok, valaha különálló üzleti ág, szakterület - a mezőgazdaság és a vegyészet, a gyógyászat és gyógyszerészet, az energia és számítástechnika - várhatóan összemosódik, és összefonódásaikból alakul ki a világ legnagyobb ipara: az élet-tudomány. Ahogyan a tudományos fejlődés gyorsul, egyre több cég kerül majd kapcsolatba önkéntes választás vagy szükség útján az élet-tudomány iparral.
Számos cikk foglalkozik a sikeres alkotóközösségek lélektani, viselkedési, szociológiai, csoportdinamikai ösz- szefüggéseivel. Etienne C. Wengler, William M. Snyder Tudásteremtő közösségek c. írása (1/2001) szerint a tudásalapú iparágakban tevékenykedő vállalatoknál új szervezeti forma van kialakulóban: a tudásteremtő közösség. Ez egymással informális kapcsolatban álló emberek csoportja, akiket a szakértelem és a közös vállalkozás iránti szenvedély kapcsol össze. A tudásteremtő közösségekben szabadon és kreatívan áramlik a tapasztalat, az ismeret, és ez új szemléletet eredményez a problémamegoldásban. Fontos szerepet játszhatnak a stratégia kivitelezésében, új üzletágakat hozhatnak létre, problémákat oldhatnak meg, elősegíthetik a legjobb gyakorlatok elterjedését, fejleszthetik az alkalmazottak szakmai ismereteit, és segítséget nyújthatnak a vállalatnak a munkaerő toborzásában és megtartásában. Bár a tudásteremtő közösségek önszerveződők, ezért elutasítják az ellenőrzést és a beavatkozást, kialakításukhoz és integrációjukhoz mégis szükség van a menedzsment segítségére. Brown-Duguid Miként hasznosítsuk a tudást anélkül, hogy tönkretennénk c. cikke (3/2001) szerint az új ötletek intézményesítésére szolgáló, felülről lefelé irányuló folyamatok megbéníthatják a kreativitást, ám ez nem szükségszerű. A vezetők elsajátíthatják, miként egyensúlyozzanak a kreativitást kioltó merevség és a kreativitást parttalanná tevő káosz között. Pfeffer-Sutton Az ékesszólás csapdája (3/2000) című írása kifejti, hogy a cselekvés a siker kulcsa, a vállalatok többségénél azonban a munkatársakat a megszólalásaik alapján díjazzák. Minél hosszabban, hangosabban és nehezebben érthetően szólnak, annál inkább. Ha a vállalat problémákkal küszködik, gyakran hiába vesz körül bennünket bőséges ismeretanyag, mégsem történik semmi: a tudás és a cselekvés között szakadék tátong. Ez a szakadék gyakran a tettek beszéddel történő helyettesítésére vezethető vissza: úgy teszünk, mintha a problémák megvitatása, a döntéshozatal, az akciótervek összeütése egyben azok megoldását is jelentené. Kiváltképp az ékesszólás akadályozza a cselekvést. Az ékesszólók magabiztosnak és szókimondónak tűnnek, dőlnek belőlük a tények, és érdekes ötletekkel állnak elő. Ezek az emberek azonban csak a dolgok negatív oldalára összpontosítanak, és kedvelik a feleslegesen bonyolult vagy elvont kifejezéseket. A szerzők öt módszert mutatnak be a tudás és a cselekvés közötti szakadék áthidalására, hogy a helyes beszédet okos cselekedetekre váltsák. Jean-François Manzoni és Jean-Louis Barsoux Kudarcra ítélt beosztottak c. írása (1/1999) feltárja, hogy a menedzserek százaira kiterjedő kutatások szerint gyakran maguk a főnökök felelősek egy-egy alkalmazott gyenge teljesítményéért. Aggódni kezdenek, amikor valamelyik beosztottjuk teljesítménye nem kielégítő, és egyre szorosabban felügyelik munkáját. A beosztott - érzékelve, hogy főnöke nem bízik benne - visszahúzódik munkájától és főnökétől, így kettejük viszonya még tovább romlik. Mit kell tennie a főnöknek? El kell fogadnia, hogy talán saját viselkedésének is része lehetett a probléma kialakulásában, és őszintén meg kell beszélnie beosztottjával kettejük viszonyát. A cikk ehhez ad gyakorlati tanácsokat. Waldroop-Butler Hogyan szabaduljunk meg a rossz szokásoktól c. cikkében (4/2001) felhívja a figyelmet, hogy mindannyian dolgoztunk olyan kiváló teljesítőképességű emberekkel, akiknek egyetlen súlyos jellembeli fogyatékossága mindenki számára megnehezíti az életet, korlátozza eredményességüket, és gyakorta szakmai tönkremenetelüket jelenti. Az egyik például állandóan túl sok munkát vállal. A másik a projektek támogatásának elnyeréséhez szükséges, színfalak mögötti politizálást szidja. A harmadik minden javasolt változásnak csupán a negatív oldalát látja. Egy olyan igazgató szavaival élve, akivel együtt dolgoztunk: "ezek az emberek 95%-ban briliánsak, 5%-ban sorscsapást jelentenek."
Kevin G. Rivette és David Kline: Új értékek felismerése a szellemi tulajdonban (2/2001) című írása közvetlenül az iparjogvédelem üzleti "hasznosításáról" szól.
A szabadalmakat, védjegyeket, szerzői jogokat és a szellemi tulajdon egyéb formáit a legtöbb csúcsvezető még ma is a vállalati jogászok hatáskörébe tartozó kérdésnek tartja. A bimbózó tudásalapú gazdaságban azonban új típusú verseny indult, amelyben a fizikai eszközök helyett a szellemi eszközök váltak a részvénytulajdonosi érték és a versenyelőny első számú forrásává.
Ebben a változásban rejlik a vállalatok számára a következő nagy kihívás: ki kell tapasztalni, miként lehet a szabadalmakban rejlő erőt a lehető legjobban kiaknázni. A szabadalmak kihasználása megalapozhatja a szabadalom tulajdonjogából származó piaci előnyt, javíthatja a pénzügyi teljesítményt, és növelheti a versenyképességet. Ezt szolgálják az olyan szabadalmaztatási technikák, mint a körülbástyázás és a bekerítés, amelyek célja a versenytársak kirekesztése vagy tevékenységük akadályozása.
A Polaroid és az Eastman Kodak instant fényképezési üzletágban vívott óriási szabadalomháborúja kitűnően szemlélteti, milyen pénzügyi következményekkel járhat az iparjogvédelmi oltalmi formák alkalmazása, illetve alkalmazásuk elmulasztása. Igen súlyos következményekkel számolhat az a vállalat, amely kockázatának csökkentése érdekében nem használja fel a szabadalmi információt. A Kodak annak idején elmulasztotta feltérképezni azt a szabadalomegyüttest, amelyet jóval kisebb vetélytársa, a Polaroid épített ki gyorsan fejlődő instant fényképezőgép- üzletága köré. 1975-ben a Kodak új instant fényképezőgép és film termékcsaláddal jelent meg a piacon. A Kodak és a Polaroid technológiája között sokan - többek között a Polaroid kulcsemberei is - túlságosan nagy hasonlóságot véltek felfedezni. A felfedezésből következő szabadalmi jogvitát 1990-ben lezáró ítélet kimondta, hogy a Kodak valóban szabadalombitorlást követett el a Polaroid kárára.
Hogy mennyibe került a Kodaknak az elhibázott szabadalmi stratégia? A bíróság a vállalatot elképesztő nagyságú, 925 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte. A döntés következtében fel kellett számolnia 1,5 milliárd dollár értékű gyártóüzemét, el kellett bocsátania 700 alkalmazottját, és további, csaknem 500 millió dolláros költséggel vissza kellett vásárolnia az 1976 és 1985 között eladott ilyen típusú fényképezőgépeit. A 14 évig tartó jogi csatározás önmagában további 100 millió dollárt emésztett fel, és a K+F-be fektetett több évtizedes munka is teljesen kárba veszett.
A Kodak számára körülbelül 3 milliárd dolláros veszteséget okozó piaci katasztrófa a szellemi tulajdon félremenedzselésének talán legdrágább, bár közel sem egyedülálló példája a vállalati K+F történetében. 1991-ben a Minoltának 127,5 millió dolláros kártérítést kellett fizetnie a Honeywellnek, miután a bíróság kimondta, hogy jogtalanul bitorolta az utóbbi vállalat szabadalmát, amely automata fókusszal felszerelt fényképezőgépre vonatkozott. A Minolta azt hitte, nyugodtan hasznosíthatja a szabadalom tárgyát, mivel a Honeywell egyetlen termékében sem alkalmazta az adott technológiát. Mostanság az apró Fonar Corporation perelte be a General Electric-et szabadalmazott MRI-technológiájának bitorlása miatt. A technológiát a rák és egyéb betegségek kimutatására használják az emberi testben. A GE-t legnagyobb megdöbbenésére 128,7 millió dolláros - a kisvállalat akkori éves bevéte-lének tízszeresét kitevő - kártérítés megfizetésére kötelezték. Az így keresett összeget a Fonar "szabadalombitorlásból származó osztalék" formájában szétosztotta a részvényesei között.
Kevin G. Rivette és David Kline írása még számos hasonló, az iparjogvédelmi kategóriák üzleti alkalmazásával, vagy az alkalmazás elmulasztásával kapcsolatos érdekes, megtörtént esetet ismeret.

Szilágyi József