TANULMÁNYOK
Gyetvainé Virág Dóra
A feltalálói tevékenység mint a szabadalmazhatóság kritériuma
I. BEVEZETÉS
II. A FELTALÁLÓI TEVÉKENYSÉG MINT SZABADALMAZHATÓSÁGI KRITÉRIUM A MAGYAR SZABADALMI JOGBAN
III. A FELTALÁLÓI TEVÉKENYSÉG MINT SZABADALMAZHATÓSÁGI KRITÉRIUM AZ EURÓPAI SZABADALMI EGYEZMÉNYBEN
IV. A FELTALÁLÓI TEVÉKENYSÉG MEGÍTÉLÉSÉNEK MÓDSZERE AZ EURÓPAI SZABADALMI HIVATALNÁL
V. ÖSSZEFOGLALÁS
I. BEVEZETÉS
A technika fejlődése, a piacgazdaság és a nemzetközi kapcsolatok megélénkülése magával hozta azt az igényt, hogy az új, hasznos megoldások alkotói valamilyen védelemben részesüljenek. Különösen mechanikai jellegű találmányok esetén nem volt lehetőség a megoldás titokban tartására, hiszen az alkalmazás megadta a lehetőséget a másolásra. A tudomány és a technika fejlődését az új műszaki megoldások közönség elé tárása nagymértékben elősegíti. A szabadalmi oltalom ezt azzal szolgálta és szolgálja a mai napig, hogy a találmány nyilvánosságra hozatala fejében időleges hasznosítási monopolhelyzetet biztosít.
Eleinte, mint például az 1474-es Velencei Dekrétumban ("Parte Venezia") az új, iparszerűen készíthető és hasznosítható megoldásokra biztosítottak kizárólagos jogot. Hamarosan felmerült azonban az az elvárás, hogy a szabadalomképes találmánynak az újdonság mellett valami többet is kell nyújtania: alkotó ember tevékenységének eredményét kell tükröznie. Megjelenik a szabadalmi gyakorlatban a találmányi szint, feltalálói tevékenység, nem nyilvánvalóság, lényeges különbség stb. fogalma. Ez az új követelmény azon a feltételezésen alapul, hogy a találmányhoz vezető út sajátos folyamat, amely a szakembertől általában el nem várható intézkedések sorát igényli.
A feltaláló több úton is eljuthat egy találmányhoz. Bizonyos esetekben tudatos, célratörő munkával, hosszú kísérletezés eredményeképpen éri el az alkotó a kívánt eredményt, máskor szerencsés véletlen hatására, erőfeszítés nélkül, intuícióval jut el nagyszerű, az adott technikai ágazatban esetleg forradalminak minősülő megoldáshoz. Előfordulhat, hogy egy megoldandó feladat pontos megfogalmazása igényli a feltalálói tevékenységet, és a probléma tisztázása után a megoldás már nyilvánvaló. Mindez egy találmány szabadalmazhatóságának szempontjából lényegtelen.
A szabadalomképesség megítélésénél elsősorban nem az alkotó folyamatot vizsgálják, hanem az alkotást, a találmányt: a megoldás elemzésével következtetnek vissza a kifejtett tevékenységre.
Jelen dolgozatban a feltalálói tevékenységet mint szabadalmazhatósági kritériumot vizsgáljuk először a magyar szabadalmi jogban, majd az Európai Szabadalmi Egyezmény (EPC) alapján. Ezután részletesen elemezzük a feltalálói tevékenység megítélésének módszerét az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) joggyakorlata alapján.
II. A FELTALÁLÓI TEVÉKENYSÉG MINT SZABADALMAZHATÓSÁGI KRITÉRIUM A MAGYAR SZABADALMI JOGBAN
1. Az 1895. évi XXXVII. törvény
Magyarország első szabadalmi törvénye, az 1895. évi XXXVII. törvény1 1. §-a szerint: "Szabadalmazható minden új találmány, mely iparilag értékesíthető." A törvény 3. §-a értelmében nem tekinthető újnak a találmány, ha az bejelentése idejében az 1. bekezdés szerint: "közzétett nyomtatványok vagy egyéb sokszorosítások utján már annyira ismeretessé vált, hogy szakértők által használható volt", illetve a 2. bekezdés szerint: "nyilvános gyakorlatbavétel vagy kiállítás útján oly ismeretessé vált, hogy szakértők által használhatása lehetségessé vált".
Láthatjuk, hogy már első szabadalmi törvényünk is megkövetelt a formális újdonságon túl valamilyen feltalálói tevékenységet, mivel nem tekintette újnak azt a találmányt, amely szakértő (szakember) számára használható (nyilvánvaló) volt. A törvény ezen rendelkezése 1970. január 1-jéig, az új törvény hatálybalépéséig lényegében nem változott.
A törvényt értelmező jegyzet2 kimondta, hogy a vizsgálatnál általában az egyes nyomtatványokat vagy sokszorosításokat külön-külön kell figyelembe venni. Ha egy vizsgált megoldást több nyomtatvány együttesen ismertetett, vagyis mai értelmezésben a megoldás újdonsága nem, de a feltalálói tevékenység kétséges volt, akkor azok csak akkor akadályozták a szabadalmazást, ha volt olyan körülmény, amely az együttolvasásra a szakértőt rávezette. Ilyen lehetett például egy szabadalmi leírásban és egy a szakmában általánosan ismert kézikönyvben foglalt közlés. Ha egy nyomtatvány ismertette ugyan a találmány jellemzőit, de azt is tartalmazta, hogy a jellemzők felhasználása a kitűzött feladatra alkalmatlan, akkor nem lehetett mint szabadalmazást gátló anterioritást figyelembe venni, mivel a szakértőt a találmánybeli megoldástól félrevezette.
Mindezekből következtethetünk arra, hogy ugyan csak az újdonság kritériumán belül támadhatóan, de csak alkotó folyamat eredményeként létrejött megoldások szerezhettek szabadalmi oltalmat.
2. Az 1969. évi II. törvény
A találmányok szabadalmi oltalmáról rendelkező következő, 1969. évi II. törvény3 1. §-a szerint szabadalmazható minden új, haladást jelentő, műszaki jellegű alkotás, amely a gyakorlatban alkalmazható. Ezen törvény 2. §-a értelmében új a megoldás, ha nem jutott olyan mértékben nyilvánosságra, hogy azt szakember megvalósíthatta. Ebben a törvényben sem találkozhatunk a feltalálói tevékenység kifejezéssel. A kritérium lényegét, vagyis azt, hogy csak meghatározott alkotói teljesítményt képviselő megoldások részesülhessenek szabadalmi oltalomban, itt is az újdonság feltétele foglalta magában.
Jogesetek az 1969. évi II. törvény alkalmazásához
A 20 806/1989. számú eset4
A kérelmező - elsősorban versenymedencék egymással párhuzamos úszópályáinak kijelölésére alkalmas - úszópálya-jelzőbójára kért szabadalmi oltalmat. A megoldás jellemzője, hogy a feszítőkötélre felfűzött tárcsák sorozatában olyan, megfelelően kialakított emelőtagok vannak beiktatva, amelyek belső terében gáz halmazállapotú közeg van.
A Magyar Szabadalmi Hivatal (akkor Országos Találmányi Hivatal) elutasította a szabadalmi bejelentést. Indoklása szerint a felhozott anterioritásban bemutatott hullámtörő jelzőbója alapján a megoldás kidolgozása szakember kötelező tudásához tartozik. Szakember számára nyilvánvaló intézkedést jelent az is, hogy a jelzőbóják felfűzött sorozata közé forgástest alakú zárt emelőtagokat kell beiktatni, amelyek a víz felszínén tartják a jelzőbóját.
E határozat megváltoztatása iránti kérelmet a Fővárosi Bíróság elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a hivatal által felhozott anterioritásban bemutatták a kötélre felfűzött tárcsák sorozatából álló, versenymedencék egymással párhuzamos úszópályáinak kijelölésére szolgáló berendezést. A tárcsasorba beiktatott emelőtagok pedig megismerhetők azokból a gáztömör kialakítású, általános úszóbójákból, amelyek belsejében levegő van. A berendezés hullámcsillapító hatása csak kismértékű.
A kérelmező fellebbezett az elsőfokú végzés ellen. Véleménye szerint az oltalmazni kívánt berendezést egységben szemlélve nincs olyan hasonlóság a tárcsasorba közbeiktatott emelőtag és a nyílt vízi bója között, amely alapján a megoldás szerinti emelőtag megvalósítható. Más a kétféle berendezés rendeltetése. Az emelőtag lehetővé teszi továbbá a nagyobb igénybevételt elbíró, vastagabb tárcsák alkalmazását. Ezzel szakmai előítéletet győz le. A berendezés nem várt többlethatást is eredményez, mivel a felszín feletti hullámokat csillapítja. Az úszósportban a csillapítás kis mértékének is jelentősége van.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a feszítőkötélre felfűzött tárcsák alkalmazása valóban nem új, az emelőtagok formai kialakítása sem követelt feltalálói tevékenységet. Önmagában az sem jelent újdonságot, hogy a levegőt tartalmazó gáztömör kialakítású testek fennmaradhatnak a víz felszínén. Ezeknek az elemeknek az együttes alkalmazására azonban semmiféle előzmény nem volt. Újdonságként értékelhető tehát az önmagában ismert elemek együttes alkalmazása. A bíróság véleménye szerint az emelőtag kialakítása önmagában is újdonságot jelent, mivel ilyen tagokat korábban úszópályák elválasztására, a rendelkezésre álló adatok szerint, nem alkalmaztak. A korábban ismert, nyílt vízi bójáknál alkalmazott hasonló kialakítás nem rontja le az emelőtagok újdonságát. A bíróság leszögezte, önmagában az a körülmény, hogy utólag a megoldás természetesnek látszik, nem jelenti azt, hogy a megvalósított újdonságot nem lehet feltalálói tevékenységként értékelni. A kombinációs megoldáshoz szükséges többlethatás is érvényesül, hiszen már a Fővárosi Bíróság sem vitatta a megoldás hullámokat csillapító hatását. Előny továbbá, hogy a könnyű emelőtagok folytán nagyobb igénybevételt elbíró vastagabb tárcsák is alkalmazhatók.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a hivatal határozatát, és új eljárásra kötelezte.
Megfigyelhető, hogy a "feltalálói tevékenység" kifejezés már ebben az 1989-ben a Legfelsőbb Bíróság által hozott határozatban is megtalálható. Utalva a későbbiekre megállapítható, hogy az indoklás elemei (együttes alkalmazás előzményének hiánya, ismert jellemző más területen való alkalmazása, nem várt többlethatás) a feltalálói tevékenység mint szabadalmazhatósági kritérium megítélésénél döntő jelentőségűek.
A 20 718/1991. számú eset5
A kérelmező a jogosultja, az ellenérdekű felek a feltalálói a kérdéses szolgálati szabadalomnak. A jogosult kérte saját szolgálati szabadalmának megsemmisítését a Magyar Szabadalmi Hivataltól (akkor Országos Találmányi Hivatal) azzal az indoklással, hogy a megoldás nem új és nem haladó jellegű. A hivatal a megsemmisítési kérelmet elutasította.
A kérelmező az elutasító határozat megváltoztatását kérte a Fővárosi Bíróságtól. A Fővárosi Bíróság a határozatot hatályon kívül helyezte, a hivatalt új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban a hivatal a megsemmisítési kérelmet ismételten elutasította. Indoklása szerint olyan kombinálásról van szó, amely bár tartalmaz ismert jellemzőt, az összességében vizsgált megoldás újdonsága nem vitatható.
A jogosult ismét kérte a hivatal határozatának megváltoztatását és a szabadalom megsemmisítését. A Fővárosi Bíróság végzésével a hivatal határozatát megváltoztatta, a szabadalmat teljes egészében megsemmisítette. Az indoklásban kifejtették, hogy a szabadalmi leírás szerinti kialakítás formailag új, de az ígért hatást nem eredményezi.
Az ellenérdekű felek fellebbeztek az elsőfokú végzés megváltoztatása végett.
A Legfelsőbb Bíróság szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a szabadalom egy zagyszivattyú, melynek fő alkotói a flexibilis meghajtás, a szűrőkosaras szívóoldal és a szivattyútér. A szivattyútér kialakításának lényege, hogy a járó- és állókerék között radiális irányban átlépő folyadéknak a szivattyú egészéhez viszonyítva a fő haladási iránya axiális. Ezt az állókerék ívelt lapátozása, a szegmensekhez illesztett átömlőnyílások és az efölött közvetlenül elhelyezkedő nyomótér biztosítja. Az összeépítés lehetővé teszi, hogy a szívótér, a nyomásfokozó tér és a nyomótér egymás felett, hengeres kialakításban jelenjen meg. A henger felső síkjához csatlakozó nyomócső és flexibilis meghajtótengely révén a szerkezet akár egy csőbe is leereszthető. A különleges körülmények közötti alkalmazás lehetőségét tovább növeli, hogy az önmagában ismert flexibilis tengelymeghajtást egy ilyen kialakítású szivattyúhoz adaptálták. A bíróság álláspontja szerint a találmány szerinti berendezés az anterioritásokhoz képest olyan többlethatást eredményezett, melynek felismerése és megoldása meghaladja a szakembertől általában elvárható tevékenységet. A találmány kidolgozása mind konstrukciós, mind kísérletező területen alkotó jellegű működést kívánt, amely több mint a szakembertől elvárható kivitelező tevékenység.
Ezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú végzést megváltoztatta, a kérelmezőnek a hivatal határozatának megváltoztatása iránti kérelmét elutasította.
A döntés alapját képező tényező az, hogy szakembertől el nem várható tevékenység eredményeképpen jött létre a találmány. Ennek az eldöntése a feltalálói tevékenység megítélése szempontjából az egyik kulcskérdés.
Látható tehát, hogy bár formailag korábbi törvényünk nem tartalmazta a feltalálói tevékenységet mint szabadalmazhatósági kritériumot, az újdonságra vonatkozó feltétel magában foglalta ennek lényegét. A feltalálói tevékenység megítélésekor figyelembe vett szempontok a korábbi törvény alapján végzett szabadalmazhatósági vizsgálatokban is felmerültek és fontos szerepet játszottak.
3. Az 1995. évi XXXIII. törvény
A hatályos 1995. évi XXXIII. törvény6 (Szt.) 1. § (1) bekezdése alapján szabadalmazható minden új, feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható találmány. Az Szt. 4. § (1) bekezdése szerint feltalálói tevékenységen alapul a találmány, ha a technika állásához képest szakember számára nem nyilvánvaló. Az Szt. 2. § (2) bekezdése értelmében a technika állásához tartozik mindaz, ami az elsőbbség időpontja előtt írásbeli közlés, szóbeli ismertetés, gyakorlatbavétel útján, vagy bármilyen más módon bárki számára hozzáférhetővé vált. Az Szt. 4. § (2) bekezdése kimondja, hogy a feltalálói tevékenység vizsgálata szempontjából a technika állásának a 2. § (3) bekezdése szerinti részét figyelmen kívül kell hagyni. Az Szt. 2. § (3) bekezdése a kiterjesztett technika állásáról a következőképpen hangzik: "A technika állásához tartozónak kell tekinteni az olyan korábbi elsőbbségű - belföldi vagy azzal azonos hatályú - szabadalmi vagy használati mintaoltalmi bejelentés tartalmát is, amelyet a bejelentési eljárásban az elsőbbségi időpontot követően közzétettek, illetve meghirdettek. A nemzetközi szerződés alapján közzétett ilyen bejelentés tartalmát csak akkor kell a technika állásához tartozónak tekinteni, ha a bejelentés magyar fordítását külön jogszabály rendelkezéseinek megfelelően benyújtották. E rendelkezések alkalmazásában a kivonat nem tartozik a bejelentés tartalmához."
Megjegyzendő, hogy a törvény várható módosításának* tervezete nem tartalmaz lényegi változást a feltalálói tevékenység kérdéskörében. Bár az 1. § módosul, a törvénytervezet szerint a feltalálói tevékenység továbbra is szabadalmazhatósági kritérium marad. A másik érintett cikkely a 2. § (3), ez azonban a feltalálói tevékenység megítélésénél figyelmen kívül hagyandó.
Lényeges különbség a hatályos és a korábbi törvények között, hogy a feltalálói tevékenység önálló szabadalmazhatósági kritériumként jelenik meg.
A szabályozás megfelel az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) "Uruguay-i Fordulójá"-ban elfogadott "Megállapodás a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól" (Agreement on Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights), vagyis a TRIPS-egyezmény előírásainak. A TRIPS-egyezmény szabadalmakról szóló, 5. fejezetében található 27. cikk szerint a technika bármely területén létrehozott, akár termékre, akár eljárásra vonatkozó bármely találmány szabadalmazható, feltéve, hogy új, feltalálói tevékenységen alapul és iparilag alkalmazható. Ezen cikk alkalmazásában a "feltalálói tevékenység" és "az ipari alkalmazhatóság" fogalmait az egyezmény tagjai a "nem nyilvánvalóság" és a "hasznosság" fogalmak szinonimájaként értelmezik. Ezek alapján látható, hogy hatályos szabadalmi törvényünk az oltalmazhatóság feltételeit és ezen belül a feltalálói tevékenység követelményét a nemzetközi szabályozással összhangban határozza meg.
Az Európai Szabadalmi Egyezmény (EPC) vonatkozó rendelkezéseit vizsgálva - ami a következő fejezet témája - kimondható az is, hogy a törvény megfelelő paragrafusai, csakúgy, mint a dolgozatban nem tárgyalt többi fejezet, eleget tesznek Magyarország európai jogharmonizációs kötelezettségeinek is.
Az új szabadalmazhatósági kritérium megjelenése óta eltelt idő rövidsége miatt ezen a téren sem alakulhatott ki minden részletre kiterjedő, egységes joggyakorlat. Az új törvény alapján még nem születtek a feltalálói tevékenység kérdésében iránymutató bírósági végzések. Az Európai Szabadalmi Hivat (EPO) azonban több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az EPC alkalmazásában. Hatályos törvényünk és az EPC összhangja alapján nem érdektelen az adott területen áttekinteni az EPO jogalkalmazását, különös tekintettel a Fellebbezési Tanácsok döntéseire.
III. A FELTALÁLÓI TEVÉKENYSÉG MINT SZABADALMAZHATÓSÁGI KRITÉRIUM AZ EURÓPAI SZABADALMI EGYEZMÉNYBEN
Az Európai Szabadalmi Egyezmény7 (EPC) 52. cikkelyének (1) bekezdése értelmében európai szabadalmakat olyan találmányokra adnak, amelyek újak, feltalálói tevékenységen alapulnak és iparilag alkalmazhatók.8
Az EPC 56. cikkelye a feltalálói tevékenység kritériumát a következőképpen határozza meg: A találmány csak akkor tekinthető feltalálói tevékenységen alapulónak, ha az adott szakterületen jártas szakember számára nem nyilvánvaló módon következik a technika állásából.9
Az EPC 54. cikkely (2) bekezdése szerint a technika állása mindent magában foglal, ami az európai szabadalmi bejelentés napja előtt a köz számára szóban vagy írásban, használat révén vagy bármely más módon hozzáférhetővé vált.10
Az 56. cikkely második mondata azonban kimondja, ha a technika állásához tartoznak az 54. cikkely (3) bekezdés szerinti dokumentumok is, ezek nem vehetők figyelembe a feltalálói tevékenység eldöntése szempontjából.11
Az 54. cikkely (3) bekezdése a magyar terminológiában a kiterjesztett technika állásaként emlegetett fogalmat ekképpen határozza meg: "A technika állásához tartozónak tekintendő a benyújtott szövegezés szerint az olyan európai szabadalmi bejelentések tartalma is, melyeknél a bejelentés napja megelőzi a (2) bekezdés szerinti napot, és amelyeket csak ezen a napon vagy ez után tettek közzé a 93. cikkely szerint."12
Fel kell hívni a figyelmet továbbá arra, hogy a 89. cikkely értelmében e rendelkezések tekintetében az európai szabadalmi bejelentés napjának az elsőbbségi napot tekintik.13
Tekintsük át, hogy e szabályozás keretein belül miképpen alakul a feltalálói tevékenység értelmezése az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) joggyakorlatában.
IV. A FELTALÁLÓI TEVÉKENYSÉG MEGÍTÉLÉSÉNEK MÓDSZERE AZ EURÓPAI SZABADALMI HIVATALNÁL
Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) Módszertani útmutatója14 számos kérdésben eligazítást nyújt a feltalálói tevékenység értelmezésének kérdésében is. További segítséget ad a Fellebbezési Tanács jogeseteinek összefoglalója,15 illetve ezen időszaki kiadvány elektronikus változata,16 amely az interneten érhető el. Az egyes döntések CD-n17 is megjelennek, ami több szempont szerinti, kombinált keresést is lehetővé tesz. A döntéseket az interneten is közzé teszik kereshető18 és időrendi sorrenbe szedett19 változatban.
A feltalálói tevékenység kérdésének lényeges szerepét jelzi, hogy a Fellebbezési Tanács eseteinek több, mint felében szerepet kap a kritérium. A feltétel megítélésekor számos részletet kell vizsgálni.
1. Általános kérdések
a) Az újdonság és a feltalálói tevékenység kapcsolata
A jogszabály alapján nyilvánvaló, hogy az újdonság és a feltalálói tevékenység kritériuma alapvetően különbözik egymástól. Újdonság hiánya esetén a találmány minden jellemzője egy ismert megoldásban megtalálható. A feltalálói tevékenység elemzésekor általában a megoldás több dokumentum vagy dokumentumrészlet alapján tűnik nyilvánvalónak. A feltalálói tevékenység vizsgálatára csak újnak minősülő találmányok esetében kerül sor.
b) A vizsgálandó igénypontok
Feltalálói tevékenységen alapuló főigényponthoz tartozó aligénypontok által oltalmazni kívánt találmányok mindig megfelelnek a feltalálói tevékenység kritériumának, kivéve azt a ritkán előforduló esetet, amikor az aligénypont tárgyi körének elsőbbségét közbenső dokumentumok miatt felülbírálták. Ez akkor állhat fenn, ha az aligénypont elsőbbsége későbbi, mint a főigénypont elsőbbsége, és a két elsőbbségi időpont között találtak olyan releváns iratot, amely a főigénypontra vonatkozik. Ekkor az aligénypont vonatkozásában külön meg kell vizsgálni, hogy feltalálói tevékenységen alapul-e, figyelembe véve a közbenső dokumentumban nyilvánosságra jutott ismérveket is.
Továbbá, feltalálói tevékenységen alapuló termékre vonatkozó igényponthoz tartozó eljárási igénypontban, amely eljárás szükségképpen ennek a terméknek a gyártását eredményezi, valamint ennek a terméknek az alkalmazási igénypontjaiban oltalmazandó megoldások minden esetben feltalálói tevékenységen alapulnak.
c) A találmányt egységes egésznek kell tekinteni
Amennyiben a találmányt leíró igénypont jellemzői működésbeli kapcsolatban vannak egymással, nem vizsgálhatók az egyes jellemzők csupán önmagukban, csak a megoldás teljes egészében. Feltalálói tevékenységen alapulhat a megoldás, ha az ismert jellemzők egymásra hatása nem nyilvánvaló.
d) A műszaki fejlődés nem támasztja alá a feltalálói tevékenységet
A találmány által képviselt műszaki fejlődés az EPC szerint nem feltétele a szabadalmazhatóságnak. Ezért a feltalálói tevékenység állítólagos alátámasztására nem fogadható el, ha a bejelentő bemutatja a technikai haladást, amelyet megoldása képvisel a piacon található termékekhez képest. Nem helyettesíthető ily módon a technika állásához viszonyított feltalálói tevékenység bizonyítása.
Jó példa erre a T 164/83 számú jogeset. A bejelentők az EP 23 350 A számon közzétett bejelentésükben antihisztamin tulajdonsággal rendelkező vegyületre kértek szabadalmi oltalmat. A Vizsgáló Osztály feltalálói tevékenység hiánya miatt elutasította a bejelentést. Megállapították, hogy bár a bejelentők három, a kereskedelemből ismert hatóanyaggal szemben demonstrálták termékük jobb antihisztamin tulajdonságát, nem mutattak be meglepő hatást a szerkezeti szempontból legközelebbi technika állásához képest. A megoldás ezáltal nyilvánvaló volt. A Tanács határozatában kimondta, hogy irreleváns, ha az oltalmazandó találmányt egy kevésbé közel álló vagy szerkezetileg távoli megoldáshoz hasonlítják, ha létezik egy közelebbi, ismert vegyület, ami a legközelebbi technika állásának tekinthető. Mivel a legközelebbi technika állásához képest a vegyület nyilvánvaló volt, a bejelentés feltalálói tevékenység hiánya miatt nem volt szabadalmazható. A szóbeli meghallgatáson felmerült egyéb tények miatt azonban a Tanács visszautalta az ügyet a Vizsgáló Osztály elé.
e) A monopóliumnak összhangban kell lennie a műszaki hozzájárulással
A szabadalommal adott monopóliumnak összhangban kell lennie azzal a műszaki hozzájárulással, amelyet a megoldás tesz a szakterülethez. A jognak ezen alapelve szoros kapcsolatban van a feltalálói tevékenység kérdésével. Csak alkotói tevékenység eredményezhet olyan technikai fejlődést, amely kizárólagos hasznosítási jogot érdemel.
f) A vizsgálat alapját képező iratok
A feltalálói tevékenység vizsgálatakor az érvek és a bizonyítékok alapja a bejelentő által benyújtott eredeti bejelentés vagy az eljárás későbbi szakaszában benyújtott irat.
Különös gonddal kell eljárni azokban az esetekben, amikor a feltalálói tevékenység alátámasztására a bejelentési napot követően beadott iratokban új előnyökre hivatkoznak. Ilyen új előnyöket csak akkor lehet figyelembe venni, ha azokat magában foglalta az eredetileg benyújtott bejelentés, vagy legalább a műszaki problémával összefüggésben az eredetileg benyújtott bejelentésben utaltak rá.
Az ilyen új előny figyelembevételére jó példa a következő eset. A benyújtott találmány speciális hatású gyógyászati készítmény. Első pillantásra, figyelembe véve a releváns feltárt megoldást, úgy tűnhet, hogy hiányzik a feltalálói tevékenység. Később a bejelentő benyújt új bizonyítékokat, amelyek bemutatják, hogy az oltalmazni kívánt készítmény nem várt előnyöket mutat az alacsonyabb toxicitás területén. Ekkor a műszaki probléma újrafogalmazása úgy, hogy magában foglalja a toxicitás aspektusait is, nem támadható azzal, hogy az új előnyre nem található utalás az eredeti leírásban. A gyógyászati hatás és a toxicitás ugyanis összefüggésbe hozható abban az értelemben, hogy szakember mindig együtt tudja szemlélni a két aspektust.
Gyakran előfordulhat, hogy a feltalálói tevékenység igazolására felhozott bizonyítékok nem építhetők be a leírásba, mivel bővítő értelmű módosításnak számítanak. Az EPC 123. cikkely (2) bekezdése értelmében ugyanis az európai szabadalmi bejelentés vagy európai szabadalom módosítása tárgykörében nem lehet bővebb, mint az eredetileg benyújtott szövegezésű bejelentés.20 A fenti gyógyászati készítményre vonatkozó példában a toxicitásra vonatkozó információ nem vihető be a leírásba a 123. cikkely (2) bekezdésének megsértése nélkül.
A műszaki feladat ismertetésének későbbi beillesztése a leírásba, esetleges újrafogalmazása is eredményezhet módosítást, amely a vonatkozó cikkely értelmében szintén nem lehet bővítő értelmű.
2. A "feladat és megoldás megközelítés"
Az 1980-as évek elején gondot jelentett az Európai Szabadalmi Hivatalnál, hogy még nem alakult ki egységes joggyakorlat a szabadalmi bejelentések elbírálásánál.21 Természetesen nem volt megengedhető, hogy egy olyan nehéz kérdésében, mint a feltalálói tevékenység, minden elbíráló a maga módján döntsön. Szükségessé vált, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal Fellebbezési Tanácsa kidolgozzon egy egyszerű, átlátható és ellenőrizhető módszert a feltalálói tevékenység vizsgálatára. Ez lett a "feladat és megoldás megközelítés".22
A Tanács gyakran hivatkozik a Végrehajtási Szabályzat 27. paragrafus (1) bekezdés (c) pontjára, mint a "feladat és megoldás megközelítés" alapjára. A 27. paragrafus (1) bekezdés (c) pontja előírja, hogy a találmányt oly módon kell bemutatni, ahogyan azt a szabadalmi igénypontok jellemzik, hogy ennek alapján a műszaki feladat (még ha azt kifejezetten nem is nevezik így) és annak megoldása érthető legyen.23
Több jogesetben is (például a T 31/84, vagy a T 167/93 esetekben) megfogalmazták a módszer lépéseit:
meghatározzák a legközelebbi technika állását;
megállapítják azt a műszaki eredményt (vagy hatást), amelyet az oltalmazandó találmány a legközelebbi technika állásához képest megvalósít;
meghatározzák a műszaki feladatot, amelyet, mint a találmány célját, ezzel az eredménnyel megoldanak;
végül megvizsgálják, hogy szakember - az 54. cikkely (2) bekezdése értelmében vett technika állásának ismeretében - kapott-e iránymutatást a találmány tárgyát megvalósító, oltalmazni kívánt műszaki jellemzők elérésére.
A következő kérdéseket kell megválaszolni:24
Mi a legközelebbi technika állása?
Mely műszaki jellemzők különböztetik meg az oltalmazandó találmányt ettől a technika állásától?
Milyen objektív feladatot oldanak meg ezek és csak ezek a jellemzők?
A legközelebbi technika állásából kiindulva nyilvánvaló volt-e szakember számára a megkülönböztetést jelentő műszaki jellemzők segítségével megoldani az objektív feladatot?
A "feladat és megoldás megközelítést" a következő folyamatábrában25 bemutatott eljárás szerint végzik.
A "feladat és megoldás megközelítés"
3. A legközelebbi technika állása
a) A technika állása
A feltalálói tevékenység elemzésekor meghatározzák, hogy az adott találmány milyen mértékben járult hozzá a technika állásához. Először azt vizsgálják, amit maga a bejelentő ismertnek tekint a leírásában és az igénypontjaiban. A technika állásának ismertetését általában helyesnek tekintik. Ugyanakkor a kutatási jelentésben ismertetett további technika állása a találmányt a bejelentőtől származó meghatározástól eltérő megvilágításba helyezheti. A felhozott dokumentumok arra késztethetik a bejelentőt, hogy találmányát újra meghatározza, igénypontjait módosítsa.
b) A legközelebbi technika állásának meghatározása
A legközelebbi technika állása egyetlen hivatkozott dokumentumból származó jellemzők olyan kombinációja, amely a legjobb alapot nyújtja a nyilvánvalóság kérdésének mérlegeléséhez. A legközelebbi technika állása lehet például:
az adott műszaki területre vonatkozó olyan ismert kombináció, amely feltárja az oltalmazni kívánt megoldáshoz legjobban hasonlító műszaki hatásokat, célokat vagy alkalmazott lépéseket vagy
olyan kombináció, amely a legnagyobb számban tartalmazza a találmánnyal közös műszaki jellemzőket, és alkalmas a találmány feladatának végrehajtására.
A legközelebbi technika állása meghatározásakor rendkívül fontos szempont, hogy a releváns dokumentumban bemutatott megoldásnak a találmánnyal azonos eredményhez vagy hatáshoz kell vezetni.
A Fellebbezési Tanács jogeseteiben kimondta, hogy a legközelebbi technika állásának jellemzői általában összhangban vannak a találmánnyal, természetesen a minimálisan megkövetelt szerkezeti vagy funkcionális változtatásoktól eltekintve. Ugyanakkor egy megoldás nem minősíthető a legközelebbi technika állásának csupán azért, mert a termék elrendezése hasonló. Ideális esetben a hivatkozott dokumentum mint megvalósítandó célt tartalmazza a találmány tárgyát, illetve a találmánnyal elért eredményt. A feltalálói tevékenység megbecsléséhez olyan dokumentumot kell kiindulási pontként szolgáltatni, amely hasonló vagy azonos műszaki feladatra vonatkozik, vagy legalább hasonló vagy közeli műszaki területre esik, mint a szabadalommal oltalmazni kívánt megoldás.
Ha több releváns dokumentum az oltalmazandó megoldással azonos műszaki területre esik, a legközelebbi technika állása az az egy dokumentum lesz, amely a bejelentés napján a legkönnyebben teszi lehetővé szakember számára a találmány megvalósítását.
A legközelebbi technika állásának megállapításakor tiltottak a visszaható hatályú megfontolások. Így ha a releváns dokumentum nem tesz említést a találmánnyal megoldott műszaki feladatról, és ez a dokumentumból nem is vezethető le, nem tekinthető a feltalálói tevékenység szempontjából a legközelebbi technika állásának, még akkor sem, ha sok műszaki jellemzője megegyezik a találmány tárgyával.
A Tanács egy döntése értelmében a legközelebbi technika állása két dokumentum egymással való kombinációja volt. Leszögezték, hogy kivételesen a két dokumentum is olvasható együtt; amennyiben azonos a szabadalmasuk, túlnyomórészt a feltalálóik, és világosan kiderül, hogy tárgyuk azonos. Ekkor is érvényes azonban az az alapszabály, amely szerint a feltalálói tevékenység elbírálásakor két dokumentum nem kombinálható, ha kitanításaik egymásnak egyértelműen ellentmondanak.
c) A legközelebbi technika állásának kiválasztása
A Tanács számos határozata kifejti, hogy hogyan kell meghatározni a legközelebbi technika állását.
A Tanács egy határozatában hangsúlyozta, hogy bár a szakember teljesen szabad a kiindulási pont megválasztásában, a későbbiekben köteles ennél a kiindulásnál maradni. Ha például a szakember eldöntötte, hogy kompresszordugattyúból indul ki, és később ezt a dugattyút fejleszti tovább, a fejlesztés végén egy kompresszordugattyút kell kapnia és nem egy belső égésű motor dugattyúját. Nem valószínű és általában nem nyilvánvaló, hogy a találmány eredetileg kiválasztott tárgyát a fejlesztés során megváltoztassák.
Egy másik esetben hozzátették, hogy mindig műszakilag reális kiindulási pontot kell választani. Nem lehet tehát a legközelebbi technika állása olyan megoldás, amely alapvetően különbözik az oltalmazandó találmánytól.
A T 487/95 esetben világosan kitűnt a vitatott szabadalom leírásából és az elsőbbségi példányból, hogy a találmány alapja egy továbbfejlesztett katonai rohamsisak. Ezért a feltalálói tevékenység megítélésében a Tanács a legközelebbi technika állásának egy katonai rohamsisakot tekintett. Tette ezt annak ellenére, hogy a találmány munkások védősisakjára vonatkozott, így a rohamsisak nem képezhette a szakterületen jártas szakember tudásának részét. Ebben az esetben alkalmazva a "feladat és megoldás megközelítést", a szabadalomban is megtalálható információk, amelyek az ismert katonai rohamsisakra vonatkoztak, szolgáltatták az információk elsődleges forrását, azaz a leginkább sokat ígérő kiindulást, amelyből szakember megkísérelhette, hogy eljusson az oltalom tárgyához. Más dokumentumok, amelyek munkások védősisakjaira vonatkoztak, az információk fontos másodlagos forrását jelentették. A képzett gyakorlati szakember ezekből hozzájuthatott olyan utalásokhoz és javaslatokhoz, amelyek figyelembevételével a feladat megoldható volt.
Ezen elvek alkalmazásakor azonban, ügyelni kell arra, hogy elkerüljék a visszaható hatályú megközelítést. A szakember azon igyekezete, hogy egyszerű szerkezetet érjen el, nem valószínű, hogy azzal kezdődik, hogy a technika állásának különleges megoldásait komplex módon alkalmazza, és ennek bemutatását kihagyja a bejelentésből.
d) Régi dokumentum mint a legközelebbi technika állása
A Tanács kimondta, hogy a feltalálói tevékenység mérlegelésekor nem helyes valószínűtlen megközelítést alkalmazni, vagyis olyan mesterséges és irreális feladatot meghatározni, amely szakemberben gyakorlat során nem merül fel. A technika állásának meghatározása után gondosan kell mérlegelni, hogy vajon az adott esetben figyelembe vettek-e minden rendelkezésre álló információt az oltalmazandó találmánnyal kapcsolatban, és a szakember jól megfontolta-e, hogy a technika állásának mely részét választja ki mint a továbbfejlesztett megoldás alapját.
Érdekes döntés született a T 334/92 esetben és a megosztásaként létrejött T 964/92 esetben. A T 334/92 esetben a Tanács úgy tartotta, hogy a megoldáshoz legközelebb álló dokumentum olyan, amit szakemberek több, mint 20 évig figyelmen kívül hagytak és ez alatt az idő alatt soha nem volt kiindulási pontja egy továbbfejlesztett megoldásnak, sőt a vázolt aktivitással kapcsolatban teljesen hallgattak róla, végül soha nem említették meg mint releváns technika állását. Így szakember nem volt abban a helyzetben, hogy felismerje ezen megoldás műszaki előnyeit összefüggésben a technika állásával, ezért nem mutatta be mint a legközelebbi technika állását, és nem ezt alkalmazta a tényleges műszaki feladat meghatározásánál. A találmány szerinti megoldással hatékonyabban és kevesebb mellékhatással kezelhették az angina pectorist, mint a figyelmen kívül hagyott dokumentumban bemutatott gyógyszerrel. A T 964/92 esetben azonban a szakember nem kísérelt meg többet, mint ismert vegyületek alternatíváit kidolgozni az angina pectoris gyógyszereként. Ezért a Tanács azt tartotta, hogy szakember tekinthette a régi dokumentumban bemutatott vegyületet vagy vegyületek csoportját a technika állásához tartozónak, és ismerhette a kívánt aktivitás elérését mint megfelelő kiindulási pontot. Ebben az esetben a nyilvánosságra jutástól eltelt idő hosszúsága lényegtelen. Így ez nem volt ok arra, hogy a dokumentumot, amelyben világosan leírták az oltalmazni kívánt vegyülethez nagymértékben hasonló szerkezetű vegyületet, nem tekintették a legközelebbi technika állásának.
A T 1000/92 esetben a Tanács arra hivatkozott, hogy a dokumentumot szakembernek csak akkor kell a legközelebbi technika állásának tekinteni, ha tartalmát jó oka volt kiválasztani mint a továbbfejlesztendő megoldás alapját. A Tanács ítéletében a dokumentumnak mint a legközelebbi technika állásának kiválasztása nem találkozott ezzel a kritériummal, mert a dokumentumban leírt eljárás előnytelenségei, amelyeket a bejelentés elsőbbségi időpontja előtt 30 évvel publikáltak, olyan nyilvánvalóak és jól ismertek voltak szakember számára, hogy nem próbálták jobbá tenni és hasznosítani ezt a régi eljárást.
Másrészről a T 69/94 eset az 54. cikkely (2) bekezdésében definiált technika állásából indult ki, amely szerint a technika állása mindent tartalmaz, ami nyilvánosságra jutott, minden időkorlát nélkül. Ez a régi dokumentum nem olyan elavult technológiára vonatkozott, amit régóta nem használtak az iparban, továbbá nem tartalmazott olyan kitanítást, amely eltérítette volna a szakembert felhasználásától. Így nem lehetett figyelmen kívül hagyni mint a legközelebbi technika állását csak azért, mert a bejelentés bejelentési napja előtt 20 évvel publikálták.
e) Különbségek a vizsgált megoldás és a legközelebbi technika állása között
Az ellentartás és az oltalmazandó találmány közötti különbségek lehetnek szerkezeti vagy funkcionális jellemzők. Minél több jellemzőben található különbség, annál valószínűbb, hogy a találmány feltalálói tevékenységen alapul.
Nem ritka, hogy a kétségtelenül létező, különbséget jelentő jellemzők csak függő igénypontokban vagy a leírásban találhatók meg. Ekkor a bejelentés átdolgozásával, ezen jellemzők főigénypontba való beépítésével ebből a szempontból a találmány szabadalmazható lesz. Természetesen csak olyan jellemzőket lehet figyelembe venni, amelyek a találmány megvalósításához elengedhetetlenül szükségesek.
4. A műszaki feladat
a) Az objektív műszaki feladat meghatározása
A "feladat és megoldás megközelítés" második fő lépéseként objektív úton meg kell határozni a megoldandó műszaki feladatot. Ehhez tanulmányozzák a bejelentést (vagy a szabadalmat), a legközelebbi technika állását és a műszaki jellemzők (mind szerkezeti, mind működési) tekintetében a különbséget a találmány és a legközelebbi technika állása között. Mindezek ismeretében fogalmazzák meg a műszaki feladatot.
Ebben az összefüggésben a műszaki feladat azt jelenti, ahogyan megváltoztatják vagy alkalmazzák a legközelebbi technika állását abból a célból, hogy a találmány meghaladja az ismert megoldást.
A kapott műszaki feladat ebben a módszerben sokszor nem az, amit a bejelentésben mint "feladatot" határoznak meg. Az utóbbitól megkövetelhetik, hogy fogalmazzák újra, míg az objektív műszaki feladat a vizsgálat során nem változik. Az objektív műszaki feladat tárgyilagosan megállapított, elsősorban az elővizsgálat során feltárt, korábbi megoldásokban nyilvánosságra került tényeken alapul. Ezek különbözhetnek azoktól a korábbi megoldásokban bemutatott ismeretektől, amelyekről a bejelentő a bejelentés időpontjában aktuálisan tudott.
A megoldás kiindulási pontja sokféle lehet.
Előfordulhat, hogy egy megoldandó feladat pontos megfogalmazása igényli a feltalálói tevékenységet. A probléma tisztázása után a megoldás már nyilvánvaló.
A leggyakrabban egy ismert problémát oldanak meg tudatos, célratörő munkával.
Néha egy jelenség okának meghatározásához szerencsés véletlen során, intuícióval jutnak el.
Ennek függvényében a műszaki feladat kifejezést szélesen kell értelmezni.
A feladat felismerésében nem engedélyezett olyan ismeretek igénybevétele, amelyeket a bejelentési vagy az elsőbbségi nap után szereztek meg. A Tanács szerint, ha a technika állásaként bemutatott berendezés vagy eljárás rossz hatékonyságának felismerése vagy bemutatása csak a bejelentési vagy elsőbbségi nap után történt meg, akkor azt nem lehet felhasználni a feladat meghatározásában. A feltalálói tevékenység megállapításának a szakember elsőbbségi vagy bejelentési nap előtti ismeretein kell alapulni.
A találmánnyal megoldandó feladat objektív meghatározásánál általában az adott leírásban bemutatott feladatból kell kiindulni. Csak akkor veszik fontolóra, hogy mi a ténylegesen fennálló feladat, ha a vizsgálat bebizonyítja, hogy a bejelentő által megfogalmazott feladatot nem oldották meg, vagy nem a megfelelő technika állását használták a feladat megfogalmazásakor. Fiktív és műszakilag nem reális feladat meghatározása támadható.
b) A leírásban bemutatott műszaki feladat újrafogalmazásának lehetősége
Mint az előzőekből kiderült, az eljárás során előírhatják a leírásban bemutatott feladat újrafogalmazását. Erre általában az objektív műszaki feladat és a leírásban bemutatott feladat különbözősége esetén kerülhet sor.
A műszaki feladat újrafogalmazását akár minden főigénypont vonatkozásában előírhatják.
A találmány által szolgáltatott valamennyi előny használható a műszaki probléma újrafogalmazásához, feltéve, hogy az említett előny a beadáskori bejelentésből származtatható. Az is lehetséges, hogy az átdolgozás során a bejelentő által később benyújtott új előnyökre támaszkodnak, felhasználva azt, hogy szakember felismerhette volna ezeket az előnyöket mint magától értetődőeket, amelyek kapcsolatban vannak a kezdetben javasolt műszaki feladattal. Csak ezekben az esetekben nem számít ugyanis az újrafogalmazás az EPC 123. cikkely (2) bekezdése által tiltott bővítő értelmű módosításnak.
c) Az oltalmazandó találmány valóban megoldja a feladatot?
Az objektív műszaki feladatot a találmány jellemzőinek függvényében határozzák meg, mégis meg kell vizsgálni, hogy az oltalmazandó találmány valóban megoldja-e a feladatot. Előfordulhat ugyanis, hogy a főigénypontban nem szerepel valamennyi, a találmány megvalósításához elengedhetetlenül szükséges jellemző. Ekkor azonban nem a feltalálói tevékenység hiánya lesz a szabadalmazást gátló ok.
5. A találmány nyilvánvalóságának kérdése
a) A szakember
A feltalálói tevékenység megítélésének sarkalatos pontja a szakember meghatározása. A nyilvánvalóság eldöntésekor ugyanis az adott szakterületen jártas szakember tudása a zsinórmérték. Az adott szakterületen jártas szakemberről feltételezik, hogy birtokolja mindazokat az ismereteket, amelyek a bejelentés napja, illetve az elsőbbség napja előtt közkinccsé váltak. Ismeri tehát a kutatási jelentésben és az érdemi vizsgálat során esetlegesen felmerülő további hivatkozott dokumentumokat is. Rendelkezik továbbá a szokásos munkához és kísérletezéshez szükséges eszközökkel és képességekkel.
Egy adott műszaki feladat megoldásánál előfordulhat, hogy a szakember nem egyetlen személyt, hanem egy csoportot jelent, ahol a csoport tagjai különböző szakismeretekkel rendelkeznek. Az adott szakterületen jártas szakember ugyanis, ha a feladat megoldásához más műszaki terület ismeretét is szükségesnek tartja, bevon a munkába az azon a területen jártas szakembereket is.
A feltalálói tevékenység szempontjából a szakember egy képzelt személy vagy csoport, amely minden ismeretet birtokol, minden feltétel biztosítva van számára a feladat megoldásához, de csak átlagos képességekkel rendelkezik.
b) A "tudni-akarni" kérdés
A "feladat és megoldás megközelítés" legfontosabb alapelve a következő módon fogalmazható meg. Nem az a kérdés, hogy vajon a feltaláló képes volt-e a találmányt megvalósítani, hanem az, hogy vajon meg akarta-e oldani a fennálló műszaki feladatot, mégpedig a korábbiaknál előnyösebb módon. Nem azt kell eldönteni tehát, hogy szakember létrehozhatta-e a találmányt a technika állásának ismeretében, hanem azt, hogy a technika állásából kapott-e olyan sugalmazást, amely alapján meg akarta valósítani azt.
A kérdés szoros összefüggésben áll a visszaható hatályú elemzés tiltásával. Sokszor ugyanis a megoldás ismeretében nyilvánvalónak tűnik az ismert elemek kombinálása. A kombinálás lehetőségének felismerése azonban alkotói tevékenységet igényelhet. Ha a technika állását a bejelentői hozzájárulás előtti szakember szemszögéből vizsgálják, kiderülhet, hogy a megoldáshoz vezető lépések nem nyilvánvalóak, a találmány megfelel a feltalálói tevékenység kritériumának.
c) A releváns iratok kombinálhatósága
Újdonság hiányakor az oltalmazandó találmány valamennyi jellemzője, főszabályként, egy dokumentumban lelhető fel.
A feltalálói tevékenység elemzésekor megengedett két vagy több dokumentum, dokumentumrészlet, ugyanazon dokumentum különböző részeinek vagy a technika állása más területeire vonatkozó dokumentumoknak a kombinálása. Ezeknek a kombinációknak a vizsgált igénypont elsőbbségi napján azonban a szakember számára nyilvánvalónak kellett lenniük.
Itt csak az iratok kombinálhatóságának nyilvánvalóságáról van szó, és nem arról, hogy a belőlük nyert információk kombinálása, ezáltal a találmány megalkotása nyilvánvaló. Hiszen nyilvánvalóan kombinálható dokumentumokból szerzett ismeretek segítségével létrehozott találmány is alapulhat feltalálói tevékenységen.
Ugyanazon dokumentum különböző részleteinek kombinálása általában nyilvánvaló. Két vagy több irat kombinálhatósága nyilvánvalónak tekinthető, ha a tartalmukból valószínűsíthető, hogy szakember a kitűzött feladatot, kombinációt alkalmazva meg tudja oldani. Amennyiben a dokumentumokból nyerhető információk egymással összeférhetetlenek, a dokumentumok kombinálása nem nyilvánvaló. Ezek alapján általában nyilvánvaló lehet két olyan dokumentum kombinálása, amelyek közül az egyikben egyértelmű és félreérthetetlen hivatkozások találhatók a másikra vonatkozóan. Általában nyilvánvalónak tekinthető továbbá egy szakmai alapmű, például egyetemi tankönyv, kézikönyv és egy speciális irat, például szabadalmi leírás, szakfolyóirat kombinálása. Az iratok minél távolabbi műszaki területre vonatkoznak, annál kevésbé nyilvánvaló a kombinálhatóságuk. A dokumentumok számának növekedésével fordított arányban csökken a kombinálhatóság egyértelműsége.
Dokumentum alatt itt természetesen nem csak az írásban, hanem bármilyen módon nyilvánosságra jutott, technika állásához tartozó ismeretet is értik.
d) A feltalálói tevékenység pozitív és negatív példái
A találmány típusa és a leírásban megfogalmazott előnyök általában előrevetíthetik a feltalálói tevékenység meglétét. Ezek azonban nem általános érvényűek. Minden esetben el kell végezni a kérdés részletes elemzését.
A találmány ismert lépések alkalmazása
Ismert jellemzők nyilvánvaló alkalmazása:
egy korábbi dokumentum kitanítása nem teljes. A találmány a lehetséges megoldások közül a szakember számára azonnal felmerülő egyik megoldást tartalmazza;
a találmány csak ismert, egyenértékű jellemzők alkalmazásában tér el a technika állásától (pl. ekvivalencia);
a találmányban ismert anyag ismert tulajdonságait alkalmazzák (pl. anyaghelyettesítés);
a találmány ismert eljárás alkalmazása egy hasonló esetben (pl. átvitel).
Ismert jellemzők feltalálói tevékenységen alapuló alkalmazása:
a találmány ismert eljárások, anyagok vagy eszközök ismert feladatra történő alkalmazása, amelynél új és meglepő hatás jön létre (pl. analóg kémiai eljárások);
a találmány ismert eszköz vagy anyag ismert feladatra történő alkalmazása úgy, hogy a feladat nehézségeit csak a találmány segítségével tudják leküzdeni, a korábbi megoldásokkal nem.
Kombináció
A jellemzők nyilvánvaló kombinációja (addíció):
a találmány a jellemzők egymás mellé helyezése vagy társítása, ahol a jellemzők között nem alakul ki kölcsönhatás (pl. többszörözés).
Feltalálói tevékenységen alapuló kombináció:
a találmányban a kombinált jellemzők hatnak egymásra, és a megoldás segítségével az egyes önálló jellemzőkből ki nem következtethető, szakember számára meglepő új eredményt érnek el.
Kiválasztás
Nyilvánvaló válogatás az ismert lehetőségek közül:
a találmány az egyenlő mértékben valószínű lehetőségek közül történő kiválasztás;
a találmány paraméterek meghatározása egy adott tartományból, szokásos kísérletek, tervezési eljárások segítségével (pl. alak- és méretváltoztatás, optimálás);
a találmányt a technika állásának extrapolálása útján alkották meg;
a találmány speciális anyagok (vegyületek, készítmények, ötvözetek stb.) széles körből történő kiválasztása.
Feltalálói tevékenységen alapuló kiválasztás:
a találmány a működési paraméterek ismert körből való kiválasztása, ami a működés során vagy eredményeként szakember számára nem várt hatást hoz létre;
a találmány speciális anyagok (vegyületek, készítmények, ötvözetek stb.) széles körből történő kiválasztása oly módon, hogy az anyagoknak előre nem várt előnyei vannak.
Szakmai előítélet leküzdése
Általában feltalálói tevékenységen alapul a találmány, ha szakember a találmányban javasolt megoldást a technika állásában foglaltak miatt nem veszi figyelembe.
e) A másodlagos szempontok jelentősége
Az olyan másodlagos szempontok, mint a műszaki előítélet leküzdése, a technika állását képező dokumentumok kora, a hosszú távon fennálló szükséglet kielégítése, a találmány kereskedelmi sikere, egyszerű megoldás létrehozása vagy a találmány meglepő hatása erősíthetik, de nem támaszthatják alá a feltalálói tevékenység meglétét. A megoldás részletes elemzésétől egy esetben sem lehet eltekinteni.
V. ÖSSZEFOGLALÁS
A feltalálói tevékenység mint önálló kritérium vagy mint más oltalmazhatósági feltétel szerves része, szinte a kezdetektől döntő szerepet játszik egy találmány szabadalmazhatóságában.
A jelenlegi magyar joggyakorlatban nincs egységes eljárás a kérdés eldöntésére.
Az Európai Szabadalmi Hivatal által kidolgozott "feladat és megoldás megközelítés" viszonylag egyszerű, átlátható módszer a feltalálói tevékenység vizsgálatára. A technika minden területén alkalmazható. Érdemes megismerni, és különösen a nehezen eldönthető esetekben alkalmazni.