HIREK, ESEMÉNYEK
Bogsch Árpád búcsúztatása
Genf, Temple de Saint-Gervais, 2004. október 8.
Elárvult a szellemi tulajdon világa. Bogsch Árpád személyében a modern szellemi tulajdon alapító atyját veszítettük el, azt az embert, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy, a szakértők számára fenntartott titokzatos jogi területből a gazdaság, az innováció és a kreativitás fejlesztését, a hamisítás és a kalózkodás megakadályozását szolgáló elismert eszköz legyen.
1919-ben Magyarországon született, 1959-ben amerikai állampolgár lett. Bogsch Árpád jogi tanulmányokat folytatott, megkoronázva két, Magyarországon és Párizsban szerzett doktori címmel és egy Amerikában szerzett díszdoktori címmel. Magyarországon folytatott ügyvédi tevékenységét követően Párizsban az UNESCO, majd Washingtonban az Amerikai Szerzői Jogi Iroda mellett jogi tanácsadóként működött. 1963-ban érkezett Genfbe, ahol a WIPO, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének elődje a BIRPI, a szellemi tulajdon védelmét ellátó nemzetközi irodák igazgatóhelyettese, majd a WIPO 1970-es tényleges működésétől számítva annak főigazgató-helyettese lett. Ezt követően 1973-tól 1997-ig huszonnégy éven át volt a WIPO főigazgatója és a WIPO testvérszervezete, a növényfajták oltalmára létrehozott nemzetközi egyezmény, az UPOV főtitkára. Hat nyelven beszélt folyékonyan, nem számítva ide örök szerelmét, a latint.
Az ő kezdeményezésére a XIX. század hagyatéka, a BIRPI a XX. század második felében egyetlen szervezetté, a WIPO-vá alakult át, amely 1974-től az Egyesült Nemzetek családjának tagja lett, megszerezvén a mindaddig hiányzó egyetemes dimenziót. Ettől kezdve indult meg a szervezet igazán jelentős fejlődése.
Bogsch Árpád az újító kezdeményezéseket megsokszorozta, nevezetesen javasolta több nemzetközi szerződés megkötését és revízióját, továbbá elindított egy ambiciózus, a fejlődő országokat segítő programot, modernizálta a védjegyek nemzetközi lajstromozási rendszerét, létrehozta a WIPO Választott Bírósági és Közvetítési Központját és a szellemi tulajdonnal foglalkozó tanárok és kutatók keresztény alapokon nyugvó nemzetközi szervezetét. Mindenekelőtt a PCT, a Szabadalmi Együttműködési Szerződés megalkotója, melynek jelentős sikere révén az Egyesült Nemzetek rendszerén belül a WIPO-ból egy egyedülálló nemzetközi szervezetet hozott létre, mivel nagyrészt a napjainkban a PCT-t használó privát szektor által fizetett díjakból finanszírozzák.
Bogsch Árpád jelentős mértékben hozzájárult Kína modern szellemitulajdon-rendszerének kialakításához és e hatalmas ország beléptetéséhez a szellemi tulajdon nemzetközi közösségébe. A Szovjetunió feloszlásakor is aktívan segítette a belőle kiváló országokat saját nemzeti rendszerük kialakításában és - nagy többségük számára - egy közös szabadalmi rendszer kiépítésében az eurázsiai szabadalmi egyezmény révén.
Bogsch Árpád építő volt a szó legszorosabb értelmében: a Pierre Braillard nevével fémjelzett, a Nemzetek terén elegánsan ívelő torony, amely otthont ad a WIPO székházának és amely egyhangúlag Genf egyik építészeti ékessége, Bogsch Árpád kézjegyét is magán viseli: az építésszel példaszerűen együttműködve maga is részese volt a mestermű létrehozásának.
Őszinte meggyőződéssel hitte, hogy egy nemzetközi szervezet és a befogadó ország közötti jó kapcsolat alapvető fontosságú. Bogsch Árpád személyesen és intenzíven elkötelezte magát egy ilyen kapcsolat fenntartása és megerősítése iránt az Államszövetség és Genf felé. Ennek megfelelően alakította szoros személyes kapcsolatait a szövetségi főváros, Bern állandó képviselőivel, és évente meghívta a genfi szervezetek képviselőit a WIPO éttermébe egy közös étkezésre, ahol a városra és a tóra nyíló kilátásban gyönyörködve oldhatták meg a problémákat.
Mindazok közül, akiket Bogsch Árpád távozása árván hagy, minden bizonnyal én vagyok az egyik, aki a legtöbbet veszítette. Nem csupán azért mondom ezt, mert vele és érte dolgoztam majd egy negyedévszázadon át, és közvetlen felügyelete alatt a WIPO-nál töltött utolsó hat esztendejében, ami hatalmas kiváltság volt számomra, hanem azért is, mert szakmai téren kiváltképpen rengeteget köszönhetek neki. Mindig második, "szakmai apámként" tekintettem rá.
Bogsch Árpád rendkívüli vezető volt, természetesen igényes, nagyon igényes, de valóban rendkívüli ember. A példa, amit mutatott, annak ellenére, hogy nem mindig sikerült követni, ösztönzőleg hatott ránk. Nem csupán türelmes és gyakran átütő erejű diplomáciája, hanem a vitatémákkal kapcsolatos elmélyült tudása révén is képes volt meggyőzni a tagállamok küldötteit és a szervezeteket javaslatainak helyességéről. Másrészről, legtöbbször ő volt a szerzője a küldöttek által vizsgált szövegeknek, ami magától értetődően a téma teljes elsajátítását nyújtotta számára.
A belső ügyek tekintetében is a munkaanyagok alapos ismerete jellemezte. Amint azt egy régi kollégája gyakran mondogatta, Bogsch Árpád sokszor többet tudott az adott témáról, amellyel kapcsolatban egy munkatársa javaslatot tett neki, mint ez a munkatárs saját maga. Legnagyobb csodálatunkra a neki bemutatott iratokban azonnal észrevette a legkisebb hibát is.
Annak ellenére, hogy a munka megszállottja volt, Bogsch Árpádot az élet más dolgai is érdekelték. Elsősorban családtagjai, akik egész szívét betöltötték, és akikre kevés szabadidejét fordította. Aztán ott volt a zene, mindenekelőtt az opera, amelynek nagy ismerője volt. Engedtessék meg nekem, hogy ezzel kapcsolatban egy személyes élményemet elmeséljem: 1997 júniusában egy berlini látogatásakor javaslatomra elfogadta, hogy nézzük meg ketten Verdi Traviatájának egyik bemutatóját. Megkérdeztem tőle, hányszor látta már ezt az operát. Egy jó tucatszor - válaszolta. Ekkor nyugtalanság lett rajtam úrrá az általam javasolt előadás minősége miatt, de akkor kezdtem csak emiatt igazán izgulni, mikor kiderült, hogy az olasz opera e mesterremekét németül adják elő! A kiváló színvonalú előadás megmentett, amit egyébként ő a kijáratnál spontán módon meg is jegyzett.
A zene iránti szeretetét a gyakorlatba is átültette oly módon, hogy a WIPO-tagállamok éves üléseinek első napján koncertet szervezett a főépület halljában.
Minthogy Genfhez és Svájchoz általában nagyon ragaszkodott, Bogsch Árpád a nyugdíj elérkeztekor úgy döntött, hogy továbbra is itt marad. Egészen az utóbbi időkig minden nyáron egy vagy két hetet töltött Zermattban, a Cervinnel, kedvenc hegyével szemben található Erika nyári lakban.
Szakmai és emberi kvalitásai miatt Bogsch Árpádot az egész világon becsülték, csodálták és tisztelték. Erről tanúskodik az a körülbelül húsz kitüntetés és tizenöt honoris causa doktorátus, amelyben karrierje során részesült, nem feledkezve meg az AIPPI (Nemzetközi Társaság az Ipari Tulajdon Védelmére), az ALAI (Nemzetközi Irodalmi és Művészeti Társaság) és a FICPI (Iparjogvédelmi Ügyvivők Nemzetközi Szövetsége) által számára adományozott kitüntetésekről. Mindazoknak, akiknek szerencséjük volt őt megismerni, egy rendkívüli személyiség emlékét hagyta hátra.
A szellemi tulajdon valamennyi nemzetközi szervezetének meghatódottsággal átitatott gondolatai Adele-hez, aki szintén a WIPO egykori munkatársa volt, gyerekeihez, Sylviához és Henryhoz, unokáihoz és az egész családhoz szólnak.
François Curchod
a WIPO egykori főigazgató-helyettese
"Isten rajtad: végtelen
könny
Isten benned: végtelen
mosoly"
Bogsch Árpád búcsúztatásakor a magyar költő, Weöres Sándor szavai találóan forrasztanak egybe mindannyiónkat - családját, barátait, tisztelőit - magával az eltávozottal. Iránta való, megélt közös tiszteletünk, szeretetünk és becsülésünk veszteségtudata sikeres és teljes életének tükrében találhat megnyugvásra a bánat napjaiban.
Szülőhazája és honfitársai nevében büszkén emlékezünk arra, hogy Magyarországon, Budapesten született, 1919-ben. Gazdag hagyományú, szilárd nemzeti, kulturális és vallási identitású, szerető család és nyitott, kereső és befogadó tájékozódás a modern európai horizonton segítették őt. Jogi pályáján a kivételesen mély szaktudás, páratlan munkabírás, szakmai eltökéltség jellemezte - mindez kimagasló céltudatossággal, vállalkozó szellemmel, diplomáciai érzékkel párosult. A friss szellemi kihívások letéteményese mind a Magyar Rádió szolgálatában, mind a párizsi UNESCO vagy a washingtoni Copyright Office kötelékében. A szerzői jog, majd a szellemi tulajdon védelme állt életműve középpontjában: 1974-től 1997-ig négy hatéves cikluson át irányította az ENSZ Szellemi Tulajdonvédelmi Világszervezetét.
E hosszú és sikeres működés tengelyét örökölt és vasakarattal gazdagított életfilozófiája alkotta. Saját szavaival: "Annak felismerése és megvalósítása, hogy az embernek feladatai vannak a földön, amelyeket legjobb tudása szerint fel kell vállalnia, és ennek a vállalásnak a lényege a munka."
Szerény és ironikus jelmondatul a XVI. századi magyar országvédő, Zrínyi Miklós gróf szavait választotta: "Sors bona, nihil aliud" - mégis őszintén megvallotta, hogy a Szellemi Tulajdon Világszervezetének kiépítésében kivívott sikereit az érdeklődésének, hajlamainak és tehetségének egyaránt megfelelő területen is kitartó és szívós munkával érhette el.
Egyetemes jelentőségű munkásságának másik titkát az utolsó időkben anyanyelvén, magyarul papírra vetett, s életének utolsó hónapjában "Szellem és jog" címen napvilágot látott önéletrajzi írása fedi fel. A munkateher és felelősség szorítását a kultúra, a szép élvezete - magas fokú ismerete, szomjas befogadása és pártoló támogatása - oldotta; állandó feltöltődést nyerve a képzőművészet, az irodalom és a zene forrásaiból. Ebben iránytűjéül szolgált számára a magyar kultúra egyetemessége is - élete során mindvégig éltetője volt a magyar irodalom és Bartók, Kodály zenéje.
Az alkotó személyiségek, az új szellemi javak egyetemes védelme és szülőhazája fejlődése érdekében kifejtett erőfeszítéseit számos rangos nemzetközi elismerés között a Magyar Köztársaság elnöke is magas kitüntetésekkel ismerte el 1996-ban és 1997-ben. Nyolcvanötödik születésnapján, 2004. február 24-én a magyar iparjogvédelmi és szerzői jogi szakmai társadalom köszönetének jegyében vette át a Jedlik Ányos-díjat.
Jóllehet az ezredforduló ellentmondásos eseményei között gyakran úgy érezhetjük magunkat, mint Bartók Béla "Cantata Profana"-jának aggódó, zavarodott szarvasfiai, szívünk nyugalmát és csendes tisztelgésünket fejezze ki Arany János két szakasza a "jó öreg úrról":
Ismertem én -
ismerte minden,
Nem oly rég azt a jó
urat,
Ki öreg volt már
férfi renden,
S vénült korig ifjú
maradt;
"Öreg" névvel
hódolt eszének
Az a bizalmas tisztelet,
Mely a szívet nem érzi
vénnek,
S midőn tisztel, inkább
szeret.
Egy oly remek könyv mássa
volt ő,
Minőt - évezredben
alig -
Nagy bölcs teremt, vagy
égi költő;
Melytől új eszme foganik
Firól-fira az
ember-észben,
Élvezi nem, kor,
vegyesen:
Az együgyű is érti
részben,
De a tanult sem teljesen.
Kedves Barátaim !
Bogsch Árpád életműve minden
viszontagsággal dacoló, bércen ülő tölgy,
nekünk, Arany Jánossal élő magyaroknak; hosszú
életű, biztos jövőjű cédrus - akárcsak
André Le Nôtre fája a genfieknek s a
nagyvilágnak. Szellemi öröksége és
életkomolysága - saját szavával:
"Lebenernst" - tanító példa.
Pályaíve az elhivatottság bizonyossága és
biztatás a nagyvilág és Magyarország
szülötteinek. Bogsch Árpád teremtő
intellektusa, humanizmusa és felelős irányítóereje
a kivételes államférfiúi munkásság
megjelenítője marad a modern világ számára.
A magyar Himnusz gondolatával: élete egy
felejthetetlen válasz nemzetének a Teremtőhöz
intézett fohászára: "Nyújts feléje
védő kart !"
Nyugodjék békében és éljen
mindörökké emlékezetünkben Bogsch Árpád.
Dr. Bendzsel Miklós
a
Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke