TANULMÁNYOK
PART KRISZTINA
Jogdíjak - jól csengő muzsika a szerző füleinek, avagy lehet-e egy szerkesztő is szerző?
Vajon képezheti-e szerzői jogi védelem tárgyát egy létező műből készült szerkesztői feldolgozás?
Az eredeti művek, mint a dráma, zene, irodalmi vagy művészeti alkotások, általában szerzői jogi védelmet élveznek. De ha az alkotás egy már létező műből származik, ritkán ilyen egyértelmű a helyzet. A Lionel Sawkins v. Hyperion Records Ltd.1 ügyben új oldaláról mutatkozott meg e probléma.
A felperesről
Dr. Lionel Sawkins, ausztrál származású, Angliában élő zenetudós nagyon korán, már gyermekkorában elkötelezte magát a zene mellett. Ha az emberi életre mint filmre tekintünk, akkor dr. Sawkins életének filmzenéje a barokk zene volt, és az mai is.
A legrangosabb konzervatóriumok és zeneiskolák hallgatója volt, később kórusvezetőként és orgonistaként tevékenykedett egy plébániatemplomban, majd zenetanárként és tanszékvezető docensként működött a Roehampton intézetben.
1971-ben, 42 évesen kezdett el foglalkozni egyik professzora tanácsára a rég elfeledett barokk zeneszerző, Michel-Richard de Lalande munkásságával. Lalande XIV. Lajos udvari főkomponistája volt, sőt, posztját XV. Lajos uralkodása alatt is meg tudta tartani. Fő versailles-i szerzeményei templomi zenék voltak nagymotetta formában, ugyanis a XVII. századra ez vált a misék kísérőzenéjévé. A motetta egyébként többszólamú énekkari mű (szólóénekesek és kórusok számára) vallásos tartalmú szövegekkel, zenei közjátékokkal tarkítva.
Lalande ez idáig elsősorban 300 rövid darabjáról volt ismert zenetudósi körökben. Ezeket a zeneműveket, amint összefoglaló nevük is mutatja (Szimfóniák a király vacsoráihoz), a király nyilvános, versailles-i vacsoráin adták elő.
Lalande nagymotettái közül néhányat leporoltak és elő is adtak a XX. század első felében, de bizonyos, hogy az 1970-es évekig egyik motettát sem adták ki teljes kottával.
Az évek teltek-múltak, s dr. Sawkins Lalande világszerte elismert szakértőjévé vált. Franciaországban a művészetek és humán tudományok lovagjává ütötték, nem sokkal később a rend tagja lett. Meghívták az 1990-ben és 2001-ben rendezett Lalande-fesztiválra művészeti tanácsadónak.
Dr. Sawkins bejárta a világ valamennyi könyvtárát (szám szerint ötvenet), megtekintette valamennyi gyűjteményt, ahol csak gondolta, hogy Lalande kottáira bukkanhat. Kutatásaiban francia és angol ösztöndíjak, alapítványok segítették.
A tudós 1975 óta publikál Lalande-ról, előadásokat, workshopokat tart róla és más barokk zeneszerzőkről. Nyolc vezető szótár és szakkatalógus társszerzője, legújabb munkája Lalande művei tematikus jegyzékének elkészítése az Oxfordi Egyetemi Újság felkérése alapján.
Munkásságának az előbb felsoroltak csupán kis szeletét képezik, a teljesség igénye nélkül. Azonban az említett tevékenységek is alkalmasak annak érzékeltetésére, hogy dr. Sawkins mennyire elmélyült és alapos ismerője szakterületének, a barokk zenének. S minél sikeresebbnek érezte magát zenetudósunk a kutatásaiban, annál inkább megfogalmazódott benne a vágy: mi lenne, ha Lalande megfakult kottáiba életet lehelne, s a világ számára is hallhatóvá tenné e barokk komponista méltatlanul elfeledett dallamait.
Az alperesről
Az 1980-ban alapított Hyperion Records Ltd. független brit zenekiadó vállalat, amely kiváló minőségű hangfelvételeket rejtő hanghordozókat forgalmaz a XII. századi zenétől a XX. századi zenéig, minden stílusirányzatban. A közvélekedés szerint ez Nagy-Britannia legragyogóbb lemezkiadója ("Britain's brightest record label" 2). 1996 januárjában megkapta a Best Label Díjat. A kiadó hangfelvételein többek között olyan művészek működnek közre, mint a zongorista Stephen Hough és Marc-André Hamelin, a karmester Charles Mackerras és a szoprán énekesnő Felicity Lott.
A kiadót a görög mitológia egyik nagyszerű alakjáról nevezték el. Hüperión egyike volt a titánoknak, ő a Nap, a Hold és a múzsák atyja. A kiadó nem titkolt célja, hogy az ő szerepébe helyezkedjen ebben a modern világban, elérhetővé téve és közvetítve ezzel mindenki számára a zene művészetét. Leányvállalata a Helios.
A Hyperion mindennel foglalkozik, ami csak zene, legyen szó vallási vagy világi zenéről, kórusműről vagy szólóénekre írt darabról, capella vagy instrumentális muzsikáról. A jelenlegi (2005-ös) katalógus 1400 CD-t számlál, és kb. 80 új albumot jelentet meg a kiadó minden évben. Fő profilja azonban a klasszikus zene egyes, méltatlanul feledésre ítélt alkotásainak újraélesztése - újrakiadással. A kiadó igényessége tehát vitathatatlan: a klasszikus zene mélységének feltárásával hozzájárul ahhoz, hogy az érdeklődők teljesebb képet kapjanak a régmúlt idők dallamairól. A lemezpiacon hiánypótló szerepet tölt be, hiszen míg más kiadók Beethovennel, Brahms-szal és mondjuk Mahlerral foglalkoznak, a Hyperion repertoárjában olyan nevekkel találkozhatunk, mint például Enescu, Dohnányi vagy Alban Gerhardt. Ehhez természetesen szakértők és szakemberek segítségét kell igénybe vennie, akik elvégzik a szerkesztéssel járó munkálatokat.
A Hyperion a klasszikus zene iránti megbecsülését azzal az üzletpolitikával párosította a gyakorlatban, hogy a közreműködő szerkesztőknek külön szerzői jogdíjat nem, csak szerkesztői díjat fizet, ha olyan műről van szó, amely már nem tartozik szerzői jogi védelem alá. Mindezt azzal magyarázza, hogy a szerző művét rögzítik a hangfelvételeken, nem a szerkesztőét. Itt nem a sztárok vagy a pénz, hanem a zene áll a középpontban.3 A Hyperion vezérigazgatója és többségi részvényese, Simon Perry jelenleg épp tárgyalásokat folytat arról, hogy a Bagdadi Zene- és Balettintézet számára klasszikus zenei CD-ket szállítson, amellyel a nyugati kultúrához való hozzáférést próbálná megkönnyíteni a térségben.
A jogvita
A) A munkafolyamat: munkálatok az eredeti kottán
Dr. Lionel Sawkins arra az elhatározásra jutott, hogy kiadja Lalande négy nagymotettáját (Te Deum Laudamus4, La Grande Piéce Royal5, Venite Exultemus6, Panis Angelicus7) olyan hangszerelésben és előadásban, ami a legjobban megfelel a szerző eredeti szándékainak. Ehhez azonban első lépésben tisztázni kellett a zeneműben szereplő félreérthető részeket. Lalande-nak csak egyetlen műve, a Te Deum maradt fenn eredetiben, a komponista kézírásával, a többi alkotása csak másolatban található meg a könyvtárakban, a történelem vihara ugyanis zeneszerzőnk életművét is megtépázta. Mivel a másolók azonban sokszor figyelmetlenek voltak, néhány helyen kihagytak hangjegyeket a kottából, vagy éppen rossz kulcsot alkalmaztak, ezért dr. Sawkinsnak revízió alá kellett vonnia a másolatokat. Néhány helyen ütemek és előadási jelzések is kimaradtak, ezeket is pótolnia kellett, valamint ahol kívánatosnak találta, díszítést is alkalmazott a dallamban. Azonban magával az eredeti kottával sem volt könnyű dolga, hiszen nyugtalan természete Lalande-ot folyton arra sarkallta, hogy korrigálja alkotásait, ezért rengeteg áthúzást, törlést, javítást tartalmazott a kézirat.
Mivel dr. Sawkins a hangsorok lejátszható változatát szerette volna elkészíteni, a következő lépésben modern, a mai zenésznek is olvasható formába öntötte a régi kottákat. Előre átgondolta a helyzetet, és arra a következtetésre jutott, hogy ha majd a felvételekre kerül sor, nem vehet el időt a munkafolyamatoktól a régi típusú kotta feletti elmélkedés, bizonytalankodás. Ugyanis a kottákat - dr. Sawkins szavaival - "meg kellett fejteni". Igyekezett tehát a lehető legpontosabb kottát összeállítani, ami megfelelhetne a zeneszerző eredeti szándékainak, mégis teret adott a zenészeknek egy kis improvizációra is. A szerkesztői kiegészítésekről pedig listát vezetett.
A zeneszerzők azért, hogy mentesítsék a zenészeket attól, hogy az akkordok lejátszásához mindegyik hangszeres részt figyelniük kelljen, kifejlesztették az ún. jelölt basszust (figured bass), ami annyit jelent, hogy a basszus szólamban jeleket tettek az egyes hangszerek hangsorai alá és fölé. Dr. Sawkins is alkalmazta kottáiban a jelölt basszust (de nem a teljes kottában!) annak érdekében, hogy megadja ezzel a zenemű legegyszerűbb lehetséges megvalósítását.
Dr. Sawkins a munkafolyamatok során saját alkotó zenei készségét használta a zeneszerző stílusának ismeretével vegyítve, hogy ezáltal megkomponálhassa azokat a részeket, amik eddig hiányoztak a darabokból, de úgy vélték, egykoron léteztek. A La Grande Piéce Royal esetében például dr. Sawkins azt a nézetet képviselte, hogy valószínűleg a műnek eredetileg öt hangszeres része volt, de csak három maradt fenn a forrásanyagban. Ezért amikor a kiadásra készült komponált részeket brácsára, a mű 268 üteméből 153-ra.
Amikor dr. Sawkins elégedetté vált a kottákra került, kijavított zenei anyaggal, a következő lépés az volt, hogy a hangsorokat ki kellett nyomtatni, de olyan módon, hogy a kész anyag a lehető legkönnyebben használható legyen az énekesek és a zenészek számára, tehát minél kevesebbet kelljen benne lapozni. Ez ugyan nem minősült alkotói munkának, de mégis fáradtságosnak, aprólékosnak bizonyult.
Dr. Sawkins 2000 közepétől dolgozott a kiadványokon, és úgy becsüli, kb. 300 munkaórát fordított a négy mű mindegyikére. 2001 augusztusára lett kész velük, és korábbi szokott gyakorlata szerint ebből három kiadványt regisztráltatott a Performing Rights Society-nél (PRS) és a Mechanical Copyright Protection Society-nél (MCPS), amely a szerzői jog jogosultja javára engedélyezett minden előadási és mechanikai rögzítési jogot. Minden kiadvány elején ott állt a kijelentés a szerzői jogról a mű dátumával és a felperes nevével.
B) A hangfelvételek
2001 októberében az alperes, a Hyperion Lalande négy művét rögzítette. Ezek a Te Deum Laudamus és a Venite Exultemus nagymotetták, a Sacris Sollemnisből származó Panis Angelicus és az orgonadarab, a La Grande Piece Royale voltak. A műveket az Ex Cathedra nevű kórus- és orgonaegyüttes adta elő Jeffrey Skidmore vezényletével. A felvételekhez dr. Sawkins az elkészült kották másolatait szolgáltatta az Ex Cathedrának, amelynek fejében az együttes bérleti díjat fizetett a tudós számára. Azonban ezzel nem hatalmazta fel az Ex Cathedrát arra, hogy átadja a felhasználási jogokat a Hyperionnak hangfelvételre másolva az ő műveit, de abban a hiszemben készítette elő a műveket a felvételi munkákhoz, hogy a szerzői jogi kérdések később tisztázódnak.
Azt azonban tudni kell, hogy a Hyperion elismerte ugyan dr. Sawkins szerzőségét, de nem volt hajlandó elfogadni a zenetudós szerzői jogdíj iránti igényét. Ugyanis a lemezkiadó cég bevett gyakorlata volt, hogy nem fizet jogdíjat azon mű után, ami már nem tartozik szerzői jogi védelem alá a kora miatt. Találóan fejezi ki az alperes álláspontját Simon Perry: a szerző, és nem a szerkesztő művét rögzítik a stúdióban.
Ennek alátámasztására a bírósági tárgyaláson bemutatott egy dokumentumot, amit az MCPS adott ki Editions-Arrangements címmel, s amely különbséget tesz azon ügyek közt, ahol szerzői jogdíjat kell fizetni, és ahol a szerkesztőnek csak szerkesztői díj jár. A létező művek elrendezése, beleértve a mű kiegészítését és átdolgozását, valamint a mű hangszerre való átiratát is (pl. egy zenemű) szerzői jogdíjat érdemel. Ugyanez jelenik meg a létező művek kiadványainál is, amely tartalmazza az eredeti szerző által befejezetlenül hagyott mű befejezését (pl. a Turandot utolsó tétele). Ebbe a kategóriába tartozik a jelölt basszus kifejtése vagy az eredeti kotta lényeges részeinek újraírása, ahol a kották hiánya az eredeti példányok elvesztése vagy sérülése miatt következett be. De tudományos kutatáson alapuló, korábbi kiadásokból készült mű nem jogosít fel jogdíjra, hacsak nem tartalmazza a már említett részletek egyikét vagy többségét. Különösen az előadáshoz nyújtott segítségek, mint például a tempó vagy a zenei tagoltság nem jogosít fel szerzői jogdíjra.
Mindezzel igazából dr. Sawkins szerzőségét vonták kétségbe.
Miután a felvételek befejeződtek, a CD-ket legyártották és forgalomba hozták Zene a Napkirálynak címmel. Dr. Sawkins azt állítja, hogy ezzel megsértették a szerzői jogait, és azon személyhez fűződő jogát is, hogy a mű szerzőjeként tüntessék fel. Ideiglenes intézkedést követelt a jogsértés ellen, valamint kártérítésre is igényt tartott.
A Hyperion ezt természetesen vitatta, és azt állította, hogy az 1988-as szerzői jogi törvény szerint nem dr. Sawkins a zeneművek szerzője. S mivel Lalande művei korukból adódóan kívül esnek már a szerzői jogi védelmen, a kiadónak nem kell jogdíjat fizetnie sem a zeneszerző jogutódjainak, sem pedig az előbbiek alapján a zenetudósnak.
C) Érvek, ellenérvek
Azonban még a felvételi munkálatokhoz vezető események is vitásak. Viszont az kétségtelen, hogy 2001 szeptemberében a Hyperion kapott egy felvételi díjazási szerződést dr. Sawkinstól, amely azt a feltételt tartalmazta a hatályosuláshoz, hogy a négy kottára fennálló szerzői jog jogosultja dr. Sawkins, s korlátozásokat állított fel, hogy milyen módon lehet felhasználni8 ezen szerzői műveket. A kiadó azonban megtagadta a szerződés aláírását, és kitartott amellett, hogy bár hajlandó dr. Sawkinst szerzőként feltüntetni a kiadványokon, de szerzői jogdíjat nem fog fizetni. Ez az ügyvédek levélváltásához vezetett, az Ex Cathedra pedig megpróbált a két fél között közvetíteni, hiszen neki is az volt az érdeke, hogy a felvételek mihamarabb elkészüljenek.
A vita a felvétel napjáig folytatódott, de közben dr. Sawkins másolatokat adott át saját kottáiból az Ex Cathedrának, bérleti díj fejében. Mindezt abban a hiszemben tette, hogy a szerzői jogi kérdések később tisztázódnak, azonban azt állította, ezzel nem hatalmazta fel az Ex Cathedrát arra, hogy a Hyperionnak továbbadja a felhasználási jogokat.
A Hyperion bízott egy állítólagos engedélyben az Ex Cathedrától a négy Lalande darab rögzítésére, és azt állította, hogy a felperes mindegyik eseményen beletörődött kiadványai használatába a felvételek elkészítése céljából, vagy máskülönben megtiltotta volna azt állítólagos szerzői jogára hivatkozva, megelőzve ezzel a hangfelvételek hasznosítását. S egyébként is, az alperes úgy vélte, hogy hacsak a kiadvány nem tartalmaz új zenét a kottában hangjegyek (és valószínűleg nem csak a kottában használt rossz, vagy nem kielégítő hangjegyek korrigálása) formájában, akkor nem keletkezik szerzői jog a szerkesztői munkán.
Továbbá, mivel dr. Sawkins hallgatólagosan hozzájárult a hangfelvételek rögzítéséhez, a Hyperion szerint ez ahhoz vezetett, hogy
1. az Ex Cathedra jogosult volt a kottákat a hanganyag felvételéhez felhasználni, ezért jogosult volt arra is, hogy a Hyperionnak további engedélyt adjon a felvételek rögzítéséhez;
2. dr. Sawkins ráutaló magatartással engedélyt adott erre a Hyperionnak, amikor elfogadta az 1278 fontos szerkesztői díjat;
3. és annak ellenére, hogy a Hyperion megtagadta szerzői jogainak elismerését vagy jogdíj fizetését, dr. Sawkins engedélyezte a szerkesztői munkálatok folytatását, s ebből arra következtetettek, hogy hozzájárult a felvételi munkálatokhoz, következésképp a CD kiadásához is.
Az elmondottakból kitűnik, hogy mindkét fél érdeke a felvételek mihamarabbi elkészítése volt. A két fél között az Ex Cathedra vezetője, John Pulford közvetített, ugyanis az együttes számára is kívánatossá vált a vita lezárása, a felek közti konszenzus létrehozása. Dr. Sawkins ennek hatására hitt abban, hogy a Hyperion beleegyezik majd az időközben módosított szerződés aláírásába, amivel a zenetudós megőrizte volna a jövőbeli másolatok fölötti rendelkezési jogát.
A kiadó azonban kezdettől fogva azt hangsúlyozta az Ex Cathedra számára is, hogy részéről elfogadhatatlan ez a pozíció. E körülmények lehetetlenné tették azt, hogy az ügy puszta tényeiből kiderüljön, vajon a CD-felvétel munkálatai minden engedély vagy megegyezés nélkül folytak-e. Dr. Sawkins az Ex Cathedrát nem hatalmazta fel arra, hogy a Hyperionnak további engedélyt adjon, nincs rá bizonyíték, hogy így tett volna. A szerkesztői díjról szóló számla világossá teszi, hogy a díj kézhezvételével nem jár a további másolatok készítéséről szóló engedély átengedése.
Nemcsak, hogy soha nem volt egy ilyen állítólagos engedély, de a tanúvallomásokból kiderül, hogy a Hyperion nem is hitt abban, hogy létezik ilyen engedély. A kiadó mindvégig azzal érvelt, hogy dr. Sawkinsnak nem állt fenn a kiadványokon szerzői joga, és hogy semmiféle engedély nem volt szükséges a CD-k elkészítéséhez. Ezért Simon Perry, a Hyperion igazgatója nem is igyekezett engedélyt szerezni, valamint nem volt hajlandó aláírni a módosított szerződést sem, amit Pulford közvetítése által kapott meg dr. Sawkinstól. A Hyperion védekezése tehát ezen a téren megdől.
D) Copyright, Designs and Patents Act (1988), avagy az angol Szjt.
Ahhoz azonban, hogy ebben a perben nyerjen, dr. Sawkinsnak ki kellett mutatnia, hogy kiadványai mindegyike eredeti zenemű. Az 1988-as szerzői jogi törvény 3. § (1) értelmében:
,,... zenemű az a mű, amely zenét tartalmaz, nem számítva azon szavakat vagy cselekményt, amelyet éneklésre, elmondásra vagy előadásra szántak a zenével együtt."9
Eltekintve azoktól az esetektől, amikor a zeneművet olyan feltételekkel rendelik meg, hogy a szerzői jog a megbízást adó felet illeti meg, vagy amikor munkaviszony során készül a mű, mindig a szerző bizonyul az elsődleges szerzői jogi jogosultnak10 [11. § (1)], de a szerzői jog nem lép működésbe a művön, amíg azt nem rögzítik írásban vagy másfajta módon.
Végül: a szerzői jog megsértését az 1988-as törvény második fejezete szabályozza. A szerzői jog jogosultjának kizárólagos joga van másolni, nyilvánosan előadni vagy lejátszani a művet. Megsérti a szerző jogait az, aki engedélye nélkül valamelyik engedélyhez kötött cselekményt véghezviszi. Azonban ahhoz, hogy megsértse a szerzői jogot, az alperesnek a művel mint egésszel vagy lényeges részeivel kapcsolatban kell elkövetnie a jog által korlátozott cselekedetet. A másolással történő jogsértés bármilyen formában történő másolását jelenti a műnek.11
A jogsérelem tesztje tehát az, hogy a felperes alkotásának lényeges részét vette-e át az alperes.
E) Az eredetiség tesztje
A központi kérdés Justice Patten, az ügyben eljáró bíró számára az volt, hogy vajon felruházható-e egy létező mű kottájának előadása szerkesztői-szerzői joggal.
A Sawkins-ügy azt szemlélteti, hogy az eredetiség és a jogsértés kérdése nem határozható meg csupán egy hangjegyről hangjegyre történő összehasonlítás alapján. Egy zenemű dallamok és harmóniák kombinációja. A hangjegyek nyilvánvalóan alapvetők, de nem az egyedüli meghatározók abban, amit hallunk.
A kérdés minden esetben az, hogy ahol már létező kottán alapuló anyag kerül kiadásra, az új mű elegendően eredeti-e az ügyesség és a ráfordított munka fogalma alapján. Ezt a tesztet kell alkalmazni minden (zenei és egyéb) műnél, amelyben a szerzői jog iránti igény fogalmazódik meg.
A másolás azonban önmagában, nem keletkeztet eredeti művet, akármennyi ügyesség és munka fordítódott is a folyamatra. Lord Atkinson a MacMillan-ügyben12 elmondta, hogy a terméknek ahhoz, hogy eredeti legyen, olyan minőséget vagy jelleget kell kölcsönözni, amit a nyersanyag nem tartalmazott, és amely megkülönbözteti a terméket a nyersanyagtól.
A Privy Council pedig azt szögezte le az Interlego-ügyben,13 hogy az anyagi változtatás valamilyen hozzáadott elemének kell jelen lennie, hogy a művet eredetivé tegye. A minőség számít inkább a hozzáadásnál, mintsem a mennyiség. A már létező alkotáson végzett változtatásoknak pedig eredetinek és jelentősnek kell lenniük, a műnek egy másik nézőpontból való értelmezése még nem jelent okvetlenül eredetiséget (l.: Hadley v. Kemp14 ügy).
F) Személyhez fűződő jogok
Habár dr. Sawkinst megnevezték a CD-hez tartozó füzetkében (,,Köszönettel dr. Lionel Sawkinsnak az előadás anyagának felvételre való előkészítéséért."15), nem tüntették fel a mű szerzőjeként.
A felperes védője (Mr. Norris) szerint ez a felirat így nem helyes. Nem azonosítja a felperest a zenemű szerzőjeként, ahogy azt az angol szerzői jogi törvény 77. § (1) megköveteli, vagyis egy irodalmi, drámai, zenei vagy művészeti mű szerzőjének, és egy szerzői jogi védelem alatt álló film rendezőjének, joga van ahhoz, hogy a mű szerzőjeként vagy rendezőjeként tüntessék föl.16 Az előadás anyagaira való utalás (performance materials) nem világos, és nagymértékben elbagatellizálja dr. Sawkins munkáját.
A védő azt is állítja, hogy ahol a szerző előírja, hogy az azonosítás egy meghatározott formáját használják vele szemben, akkor a 77. § (8) alapján ezt alkalmazni kell. Dr. Sawkins 2002-ben a Hyperionhoz írott levelében leszögezte, azt kívánja, hogy a CD-borító széljegyzetében az alábbi módon tüntessék fel a nevét:
"Š Copyright 2002 by Lionel Sawkins". Ez azonban a valóságban nem teljesült.
Pedig a szerzőként való azonosításhoz való jog a műről készült hangfelvételek másolatainak a nyilvánossághoz való közvetítése esetére is fennáll.17
Habár dr. Sawkinst megnevezték, nem tüntették fel a mű szerzőjeként. A széljegyzetből világosan ki kellene tűnnie dr. Sawkins szerzőségének minden potenciális olvasó számára. Tehát az alperes nem szándékozta dr. Sawkinst a zenemű szerzőjeként feltüntetni, és a széljegyzetben sem tett másképp. Vagyis dr. Sawkins szerzői személyhez fűződő jogait is megsértették azzal, hogy nem tüntették fel a kiadványok szerzőjeként.
A döntés
Patten bíró dr. Sawkins keresetének részben helyt adott.
1. Az eredetiséghez és a jogsérelemhez kapcsolódó kérdések nem határozhatók meg egyszerűen a kérdéses műveknek hangjegyről hangjegyre való összehasonlításával.
2. Az a tény, hogy egy szerkesztő-zeneszerző nem vitt végbe jelentős változtatásokat az általa szerkesztett mű kottájában, nem jelenti azt, hogy a mű új változatának szerzői jogára irányuló bármilyen kereset elutasításra találna. A kérdés az, hogy ahol az elkészült mű egy már létező kottán alapul, akkor vajon az új alkotás elég eredeti-e a mű elkészítéséhez szükséges ügyesség és a munka fogalma alapján. Azért, hogy egy művet szerzői jogi védelem illessen meg, a műnek nem kell újdonságot hordoznia: eredetinek kell lennie.
3. Ezen ügy tényei alapján nincs kétség, hogy dr. Sawkins jelentős ügyességet és munkát fektetett be a négy kiadvány szerkesztésébe, amely a Lalande tekintetében szerzett saját szakértelmének köszönhető. Annak ellenére, hogy Sawkins egyik műve megegyezik részleteiben egy másik szerkesztő alkotásával, Sawkins műve függetlennek bizonyul, mivel szükségképpen jutott ugyanarra a következtetésre, amit a létező kotta dinamikája felkínált számára (a La Grande Piéce Royal esetében már létezett egy újabb keletű editált kotta, ami Jean-Francois Paillard18 nevéhez fűződik). Dr. Sawkins nem tett kísérletet arra, hogy lemásolja a korábbi kiadást akár tudatosan vagy nem tudatosan. A rekonstruált szakaszok önmagukban elegendők voltak arra, hogy külön szerzői jogot keletkeztessenek dr. Sawkins számára a mű kiadványaiban. Dr. Sawkins ugyancsak szerzői joggal rendelkezik a két másik kiadványra tekintettel, amelyeken kulcsfontosságú szerkesztői beavatkozásokat hajtott végre, beleértve a basszus szólam jelölését. Azonban a szerkesztői beavatkozások skálája abban a zenei tételben, amelyet az együttes adott elő, nem volt elegendő, hogy új szerzői jogot alapítson dr. Sawkins javára, ha azt önmagában vesszük figyelembe.
4. A szerzői jogot a dr. Sawkins által szerkesztett három művön, és amelyet a maguk teljességében előadtak és rögzítettek, sérelem érte. Az együttes által előadott tétel tekintetében azonban az volt megfigyelhető, hogy míg dr. Sawkins a műre mint egészre szerezte meg a szerzői jogot, a tétel esetén a teljes műhöz viszonyítva nem történt jogsértés.
5. Sem az együttes, sem dr. Sawkins nem adott engedélyt, sőt a tanúvallomásokból nyilvánvalóvá vált, hogy a Hyperion sosem hitte, hogy volt ilyen engedély.
6. Dr. Sawkins azon személyhez fűződő jogát, hogy őt szerzőként tüntessék föl a kiadásokban, megsértették. A Hyperion nem szándékozott dr. Sawkinst a zenemű szerzőjeként megjelölni, még a borító széljegyzeteiben sem.
Mindebből következik, hogy a bíró megítéli a felperesnek a szerzői jogot a La Grande, a Te Deum és a Venite tekintetében, a Panis Angelicus kivételével.
A fellebbezés
A tárgyalást követően a Hyperion fellebbezést19 nyújtott be a határozat ellen, tagadva dr. Sawkins szerzői jogát a három előadás kiadványának tekintetében. A kiadó szerint ugyanis a kiadványok az 1988-as angol szerzői jogi törvény értelmében se nem eredetiek, se nem zeneiek.
A) Az eredetiség
Lord Justice Mummery, az angliai és walesi Fellebbviteli Bíróság polgári jogi kollégiumának bírója szerint egy műnek abban a korlátozott értelemben kell eredetinek lennie, hogy az a szerző saját fáradozásaiból származzon inkább, mintsem hogy szolgaian lemásolja egy másik személy művét.
Az első kérdés az, hogy vajon az előadási kiadványok alkalmatlanok arra, hogy eredetinek nevezzék őket, merthogy Lalande alkotta a zenét, és dr. Sawkins készítette ebből a saját kiadványait azzal a szándékkal, hogy azok minél jobban közelítsenek Lalande eredeti alkotásaihoz.
Az eredetiség lényegi elemeit a Lordok Háza fejtette ki a múlt században a Walter v. Lane20 ügyben, az 1842-es angol szerzői jogi törvény alapján. A Lordok Háza azt a döntést hozta, hogy a szerzői jog fennmarad a gyorsírók nyilvános beszédekről való tudósításaiban mint eredeti művekben. A beszédeket Rosebery grófja mondta a nyilvánosság előtt, amikor riporterek is jelen voltak. A riporterek gyorsírással jegyzeteket készítettek, átültették őket hagyományos írásra, ahol kellett kijavították, pontosították, majd közzétették őket az újságokban a beszédek szó szerinti közléseként. A beszéd és a beszéd közlése két különböző dolog. Lord Rosebery volt a beszédek szerzője. A gyorsírók viszont a tudósítás szerzői. Fáradságot, ügyességet és időt nem kímélve írták le egy másik személy beszédét. A riportokat tehát eredeti szerzői műveknek tartották, még ha a riporterek szándéka az is volt, hogy olyan pontos tudósítást készítsenek egy műről, amilyen csak lehetséges. A riporter saját tudósításának szerzője, és a beszédről készült riport a riporter eredeti műve volt, még ha más személy szavait és ötleteit is tartalmazta. Ha több riporter tudósít ugyanarról a beszédről, mindegyik riportert megilleti a szerzői jog a riporttal kapcsolatban. Mindegyikük jogosult a saját tudósítását megírni az eseményről. Még ha hasonlítanak is a művek egymáshoz, akkor sem egymás másolatai, a hasonlóság a beszédről való tudósításnak mint közös forrásnak tudható be.
Így, ha dr. Sawkins kereseti kérelme fenntarthatónak bizonyul, az ő szerzői joga nem korlátozhat más zenetudósokat, komponistákat, előadókat vagy akár lemezkiadókat Lalande zenéjének közvetlen vagy közvetett másolásában, vagy abban, hogy elkészítsék saját, új előadási kiadványaikat.
Az egyetlen, amit dr. Sawkins megtilthat az, hogy az engedélye nélkül az előadási kiadványai rövidítését nem adhatják ki csak azért, hogy mentesítsék magukat azon sok munka alól, amit neki kellett elvégeznie a felvételek előtt.
A bíró szerint a Walter-ügy alkalmazásával tisztázható az első vitatott kérdés, vagyis az a fáradozás, ügyesség és idő, amit dr. Sawkins fordított a kiadványok elkészítésére, elegendő ahhoz, hogy kielégítse a szerzői jogi értelemben vett eredetiség követelményét.
B) A zeneiség
A Hyperion által vitatott másik pont az volt, hogy vajon a kiadványok valóban zeneműnek számítanak-e, ugyanis a kiadó szerint egy előadási kiadvány önmagában nem számít sem új, sem pedig egyedi, önálló zeneműnek.
A fő kérdés így hangzott inkább: a felperes ráfordított munkája eredményezhet-e új zeneművet. A Hyperion ezzel szemben úgy védekezett, hogy a mű típusa és természete miatt nem eshet szerzői jogi védelem alá.
Az 1988-as törvény az eredeti zenemű három lényeges összetevőjét sorolja föl:
1. zenét kell tartalmaznia, kizárva a kísérő szavakat vagy cselekményt;
2. eredetinek kell lennie az eredetiség értelmében;
3. rögzítettnek kell lennie, bármilyen formában.21
Nem kétséges, hogy a felperestől származnak és ő is rögzítette a kottán a szerkesztői beavatkozásokat. A jelölt basszus felvétele a kottába a Te Deum és a Venite esetében a bíró számára a szerzői jog létezésének bizonyítékául szolgált. Mindez az egész műre kiterjedő értékelést vont maga után, hiszen hiba lett volna csak az egyes részeket tekintve megállapítani, hogy a részleteken nem áll fenn szerzői jog.
Az 1988-as törvény nem is mondja ki, mit jelent maga a zenemű fogalma, de még a zenét sem definiálja. Vagyis a Hyperion azon kijelentése kapcsán, miszerint a felperes műve nem minősül új zene alkotásának, felmerül a kérdés: akkor mi is a zene és mit jelent a zene megalkotása?
A hangteszt eredményei alapján dr. Sawkins szerkesztői munkája a szövegeken nem vitt végbe jelentős változtatást Lalande zenéjének tartalmában. Széles körű és lényeges módosításokat kell végrehajtani ahhoz, hogy egy szerzői mű új kiadványát kapjuk, nem elég néhány kiegészítés és néhány szükségtelen jegyzet.22
A lényeges részek lemásolásának tesztje nem hangjegyről-hangjegyre történő összehasonlítás a kottákban. A felperes műve elegendő aurális és zenei jelentőséggel bír ahhoz, hogy méltó legyen a szerzőijog-védelemre.
A Hyperion fellebbezését a fentiek alapján elutasították.
Konklúzió
Az ügy nemcsak precedensként, hanem fontos tanulsággal is szolgál a szerzők és a velük szerződő lemezkiadó cégek, vállalatok számára.
A szerzőknek ajánlatos lenne műveiket dokumentálni, dátumozni, a munkapéldányokat megtartani. Mindkét félnek fel kellene mérnie a létező mű át- vagy feldolgozásába fektetett munka, valamint a munkából nyert eredmény minőségét és mennyiségét. Végül, s ez a legfontosabb, a feleknek felhasználási szerződésben kellene megállapodniuk a szerzői jog jogosultjáról és a jogdíjakról, elkerülve a jelen cikkben ismertetett hosszadalmas eljárást, amelyben 2004 és 2005 során dr. Sawkins és a Hyperion peres félként részt vett.
Mégis ritka, hogy ilyen típusú ügyet bíróság elé vigyenek a felek, még kivételesebb, hogy mindez másodfokra kerüljön. Ennek talán az lehet az egyik oka, hogy mind a szerzők, mind a cégek, vagyis a felhasználói csoportok igyekeznek óvatosan eljárni ezekben az ügyekben: az előbbiek a műveikkel kapcsolatos jogosulatlan felhasználás bármely formáját, az utóbbiak pedig a nagy szerzői jogi tárgyú pereket óhajtva elkerülni. Másrészt előfordulhat, hogy egyes multinacionális cégek monopolhelyzetbe kerülnek a piacon, aminek következtében a szerzők kénytelenek alárendelni magukat a piacvezetők által diktált szabályoknak, s inkább elfogadják a számukra nem mindig előnyös szerződési feltételeket.
A még nem túl kiterjedt joggyakorlat azonban ne tévesszen meg bennünket, a szerzői jog igenis áthatja mindennapjainkat, és hiba volna lebecsülni a jelentőségét.
Források
The Copyright Designs and Patents Act 1988 (www.jenkins-ip.com)
European Copyrights and Design Reports 2005 ECDR (editor: Jeremy Phillips). Thomson Sweet & Maxwell March, 2005
Entertainment Law Review, Sweet and Maxwell Ltd., {2005} ENT.L.R., Issues 1 (Peter Groves: Better Than It Sounds - Originality of Musical Works {2005} ENT.L.R. 020-023) and 7 (Anthony Robinson: Hyperion Records Ltd v Dr Lionel Sawkins: It's Like That And That's The Way It Is {2005} ENT.L.R. 191-195)
England and Wales Court of Appeal (Civil Division) Decisions (http://www.bailii.org/cgi-bin/markup.cgi?doc=/ew/cases/EWCA/Civ/2005/565.html)
The Incorporated Council of Law Reporting for England and Wales (www.lawreports.co.uk) (The WLR Daily - Sawkins v Hyperion Records Ltd)
La Scena Musicale - The Lebrecht Weekly: The little label musicians love (by N. Lebrecht) (www.scena.org/columns/lebrecht/050810-NL-little_label.html) August, 2005
Lábjegyzetek:
1 {2004} EWCH 1530 (Ch)
3 "It's not about stars, and it's not about money. It's just music…" (Lebrecht: The little label musicians love)
4 1684-ből
5 1695-ből
6 1701-ből
7 A Sacris Sollemnis zenemű 6. tétele
8 Részlet a szerződés 3. cikkelyéből: "The material is supplied solely for the above mentioned recording. It must not be used for any other mechanical reproduction whatsoever, including silent or sound films, video, television, or radio transmission unless expressly agreed in writing in advance. Signature of this contract does not authorize Hyperion records or Ex Cathedra to sell on, or pass on the Matrix, nor to reissue such recording at a later date without further negotiation with Lionel Sawkins."
9 s.3(1)" a work consisting of music, exclusive of any words or action intended to be sung, spoken or performed with the music."
10 s.12(1) The author
of a work is the first owner of any copyright in it, subject to the
following provisions.
(2) Where a literary, dramatic, musical or
artistic work, or a film, is made by an employee in the course of his
employment, his employer is the first owner of any copyright in the
work subject to any agreement to the contrary.
11 s.17(2) Copying in relation to a literary, dramatic, musical or artistic work means reproducing the work in any material form. (This includes storing the work in any medium by electronic means.)
12 MacMillan & Co. Ltd. v. Copper {1924} 40 T.L.R. 186.
13 Interlego v. Tyco {1988} R.P.C. 343.
14 Hadley v. Kemp {1999} E.M.L.R. 589.
15 "With thanks to Dr Lionel Sawkins for his preparation of performance materials for this recording."
16 s. 77(1) The author of a copyright literary, dramatic, musical or artistic work, and the director of a copyright film, has the right to be identified as the author or director of the work in the circumstances mentioned in this section; but the right is not infringed unless it has been asserted in accordance with section 78.
17 s. 77(3) The author
of a musical work, or a literary work consisting of words intended to
be sung or spoken with music, has the right to be identified
whenever-
b) copies of a sound recording of the work are issued
to the public; or…
18 1964-ből
19 Hyperion Records Ltd v Lionel Sawkins {2005} EWCA Civ 565
20 {1900} A.C. 539
21 s. 3(1) …
musical work" means a work consisting of music, exclusive of any
words or action intended to be sung, spoken or performed with the
music.
(2) Copyright does not subsist in a literary, dramatic or
musical work unless and until it is recorded, in writing or
otherwise; and references in this Part to the time at which such a
work is made are to the time at which it is so recorded.
22 Blacks v. Murray (1870) 8 S.L.R 261.