TECHNIKATÖRTÉNET
VÉGH LÁSZLÓ
Az Egyesült Államok szabadalmi rendszerének létrejötte
és korai működése
1. rész
I. A szabadalmi rendszer kialakulása
1. Eszmetörténeti előzmények
2. Anglia szabadalmai
II. Amerika új utakon
1. Gyarmati sorban
2. Út a függetlenséghez
3. "Gőzerővel" előre a szabadalmi rendszer
megszületése felé
4. A jogalkotás folyamata
Az írás az amerikai szabadalmi rendszer kialakulásának okaival, korai működésének vizsgálatával kapcsolatos. Érdemes megismerni a szabadalmi rendszer alkotmányjogi gyökereit, az alkotmányozás folyamatában a találmányok oltalmának kérdését felvető, az amerikai történelemben alapító atyákként számon tartott személyiségek köréből kikerülő jogalkotók szerepét, továbbá a korai működésen nyomot hagyó eseményeket. Végigkövethetők az egyre sokrétűbbé váló hivatali munka mindennapi életterét adó helyszínek, az egykori és máig meglévő építmények sora (ennek részletes ismertetésére a következő részben kerül sor). Talán egy kicsit a genius loci, a hely szelleme felidézésével, a működésnek térbeli kereteket adó színhelyek ismertetésével jobban elképzelhetővé, valóságosabbá válhat az egyébként is sok színes eseménnyel tarkított kor Amerikája. (Az Amerika kifejezés a köznyelvnek megfelelő értelemben gyakran előfordul a cikkben az Egyesült Államok szinonimájaként.)
A hétköznapi európai vélekedés szerint az amerikaiak elsősorban a XX. századi világháborús események alakulásának köszönhetően jutottak vezető szerephez - az európai államokat kiszorítva - a világ dolgainak alakításában. Az európai fejlődéstől eltérő elemek az Egyesült Államok történetében felvetik a kérdést, hogy vajon más okok is komoly szerepet játszottak-e a dolgok alakulásában. A szabadalmi rendszer lehet az egyik ilyen elem, mivel az amerikai gazdaságtörténészek gyakran ennek a rendszernek a működésében vélik felfedezni az Egyesült Államok mai gazdasági vezető szerepének gyökereit. Olyannyira, hogy a szabadalmi rendszert mértékadó vélemények is a mindenki által ismert amerikai álom fogalmának részeként, az annak megvalósulását lehetővé tevő tényezők közé sorolják.
Tény, hogy szokatlan módon ezen a területen inkább az amerikaiak rendelkeznek patinás hagyományokkal, különösen, ha csak a kontinentális Európában gondolkozunk. Sőt, ezek a hagyományok szinte teljesen összefonódnak az európai mércével mérve nem túl hosszú nemzeti történelem legfontosabb korai mozzanataival. Mindezek alapján akár a szélesebb dimenziójú összehasonlításhoz sem elhanyagolható szerepet játszhat a szabadalmi rendszer evolúciójának vizsgálata.
 |
Részlet az Egyesült Államok Alkotmányából |
I. A szabadalmi rendszer kialakulása
1. Eszmetörténeti előzmények
Az angolszász világnak tulajdonított legfőbb jellegzetességek többségénél megfigyelhetően - gondoljunk akár a modern demokráciára, parlamentarizmusra - a szabadalmi rendszer "históriája" is a jó öreg Angliában kezdődött. Anglia, az ipari forradalomban rejlő lehetőségek megtalálója tette az első lépéseket az iparosodás elterjedésének megfelelő jogi táptalajt biztosító szabadalmi rendszer kialakítása felé.
A rendszer megszületésének eszmetörténeti háttéréhez nélkülözhetetlen egy kis kirándulást tennünk a ködös Albionba. Az anyaország gondolkodásában komoly nézetek kerültek megvitatásra azzal kapcsolatban, hogy mire való a hatalom gyakorlása. John Locke azt fejtegette nagy hatású írásaiban, hogy az állam létezésének értelme az, hogy biztosítsa polgárainak úgynevezett "veleszületett", természetes jogait az élethez, szabadsághoz és nem utolsósorban a tulajdonhoz. Locke gondolatai eltértek honfitársa, Thomas Hobbes eredeti elképzeléseitől. Ő még azt állította, a természetből fakadó ezen "naturális" jogok biztosítására kizárólagosan az uralkodó, és nem az állam alkalmas.
Tulajdonhoz való jog, egyén és állam kapcsolata, kizárólagosság, jogok feletti rendelkezésre vonatkozó szabályok: a szabadalmi jog területén is találkozunk ezekkel a fogalmakkal. A brit és az amerikai fejlődés egyik első elágazása már valahol itt kezdődik. A brit valóságnak a hobbesi, az uralkodó iránti hűséget fenntartó elképzelések feleltek meg jobban. Amerikában azonban, ahol éppen a brit alattvalói státuszból származó hátrányok vezettek a függetlenségi háborúhoz, a locke-i értelmezés alapján nem uralkodói kegyként, adományként, hanem az állam és egyén viszonyának egyik fontos elemeként definiálják a szabadalmi területet is.
A természettudományok és a jog soha nem álltak egymással olyan szoros összefüggésben, mint a XVII. században. A természetjogi gondolkodás emeli ki a jogot a középkori hierarchikus személyi kapcsolatrendszerekre korlátozódó, elsősorban szokásokon alapuló, helyi hagyományokhoz, vallási előírásokhoz idomuló jogfelfogásból. Tulajdonképpen a természettudományok akkor univerzálisnak hitt törvényeinek megfelelő szabályokat szerették volna meglelni a jog által, a társadalom vonatkozásában. A korábbi írott jog érvényessége is megkérdőjeleződött azáltal, hogy csak az igaznak, pontosabban az empirikus úton helyesnek bizonyult jogszabályt tekintették alkalmazhatónak.
2. Anglia szabadalmai
Ha a távolabbi múltba tekintünk, Velence és Firenze is igényt tarthat a szabadalmi területen oly fontos, egyfajta elsőbbségre. A sós vízen úszó kereskedőváros első embere, a velencei dózse intézkedései között több is fennmaradt, amely meghatározott időtartamra kizárólagos jogot adományozott elmés megoldások alkalmazására, elsősorban a komoly nehézségekbe ütköző ivóvízellátással kapcsolatosan. A legkorábbi ilyen jellegű kiváltságlevélre azonban Firenzében bukkantak. A firenzei városi tanács, a podesta szentesítésével a közmunkatanács adományozott 1421-ben több évre szóló kizárólagos használati jogot Filippo Brunelleschinek, a dóm ma is megcsodálható kupolájának építésével megbízott reneszánsz építőművésznek. Az 1419-ben megkezdett kupolaépítéshez az Arno-folyón kellett szállítani a súlyos építőköveket. A szállításhoz Brunelleschi speciális szállítóhajót tervezett, amelynek használatára kapta a kizárólagos jogot három évre. Brunelleschi az első ismert feltaláló, akiről fennmaradt, hogy hivatalos privilégiumot kapott meghatározott időtartamig találmányára.
A találmányokért első alkalommal Angliában került sor jelentős számban szabadalmi oklevelek kibocsátására, királyi pátensek formájában. Angliában is az építéshez kapcsolódik az első szabadalom adományozása. John of Utynam 1449. április 3-án kapott 20 éves időtartamra szóló kiváltságlevelet színes üveg gyártására. Az adományozó VI. Henrik az általa Cambridge-ben alapított King's College és Eton College épületeit kívánta feldíszíteni színes üvegablakokkal. John Utynam azonban nem feltaláló volt, csak importálta az ismereteket. Flandriában járva sajátította el a színes üveg előállítását, Angliában azonban ismeretlen volt az eljárás. Szabadalmasként vállalnia kellett, hogy a királyi építkezésekhez szükséges színes üveg elkészítésére betanítja a helybéli mestereket. Sajnos, az így elkészült ablakok egyike sem maradt fenn.
A következő, hasonló kiváltságlevél kibocsátására a királyi levéltárak szerint több, mint 100 évet kellett várni. 1552. április 26-án Henry Smyth kapott királyi pátensben monopóliumot szintén üveg, úgynevezett normandiai üveg előállítására. Az elnevezés alapján, az előbbiekhez hasonlóan, itt is a találmány importálásáról lehetett szó.
A király jogosultsága monopóliumok adományozására természetesen nem törvényi felhatalmazáson alapult. A bíróságra kerülő esetek eredményeként azonban a már ismert megoldásokra vonatkozó szabadalmak érvényessége megkérdőjeleződött. A király adományozási gyakorlatát ez sokáig kevéssé befolyásolta. Szükségessé vált tehát a törvényi szabályozás, amely az 1623-as "Statute of Monopolies"-ban öltött testet. A "Statute of Monopolies" szerint a szabadalom csak akkor érvényes, ha a megoldás valódi, és legelső kidolgozójának, azaz a feltalálónak lett megállapítva. A feltaláló kötelezettségévé tették viszont, hogy a megoldást az érdeklődőknek hét éven át betanítsa, majd további hét éven át begyakoroltassa. Az oltalom időtartama, a 14 év is ezen elv alapján került megállapításra. Hamarosan be kellett látniuk, a feltalálók számára előírt kötelezettségek helyett más módon, a megoldások részletes leírásának megkövetelésével kell biztosítani a közérdek érvényesülését. Így születtek meg az első szabadalmi leírások, az úgynevezett "Specifications" helyett ugyanis korábban csak a mai kivonatnak megfelelő leírásokat követelték meg és tartották nyilván. Bár a 2x7 éves elv már tartalom nélkülivé vált, a megszokásból eredően a 14 éves oltalmi idő hosszú időre a szabadalmak oltalmi idejévé vált. (Az első "Specifications"-t tartalmazó, megadott szabadalom 1712. április 1-jén jelent meg.)
Anglia a kiindulópontja a gőzgép térhódításának is. Mivel az amerikai szabadalmi rendszert a gőzhajó fejlesztése körüli viták és a vitákra jogi megoldást kereső politikus-államférfiak tevékenysége inspirálta, ezért pár sorban érdemes feleleveníteni a gőzhajó alapvető elemének, a gőzgépnek az angliai előzményeit. A legegyszerűbb gőzgép, az atmoszferikus gőzközfolyamaton alapuló berendezés alapelveit a francia Denis Papin írta le először, már 1690-ben. Ez az elv a gyakorlatban csak igen nagyméretű és súlyos alkotórészekből álló szerkezet esetén volt képes kellő hatásfokú munkavégzésre. Az elv első gyakorlati alkalmazására már Angliában került sor Thomas Newcomen révén, aki megtalálta az egyetlen területet, ahol a fenti hátrányok mellett még érdemes volt kísérletezni a szerkezettel: a bányászatot. (Newcomen gépének a működéshez is szüksége volt a bányákra: a korabeli kritikák szerint megépítéséhez egy ércbányára, hőigényének biztosítására egy szénbánya teljes kapacitására szükség volt...)
A megfelelő hatásfokú gőzgép kialakításához új elv kidolgozására, és az anyagtakarékosságban skót erényekre volt szükség. Mindezekkel rendelkezett a glasgow-i illetőségű James Watt (1736-1819). Watt szerkezete nem a légköri nyomás levegőjével, hanem a gőz túlnyomásával végeztette a munkát. Első szabadalmát 1769. január 5-én kapta az angol királytól, amelyet még számos követett. A közvetlen hatású kisnyomású, és a kettős hatású gőzgépre vonatkozó, egymásra épülő szabadalmai az 1800. évtől váltak szabadon hasznosíthatóvá (1. ábra).
 |
1. ábra: James Watt kettős hatású gőzgépe (1785) |
II. Amerika új utakon
1. Gyarmati sorban
A fejezet alcíme az olvasóban olyan képet idézhet fel, amely a történelemoktatás közelmúltbeli nézetein alapulva, az egyén rabszolgasorsával párhuzamba állítható állami létet feltételez. A valóságban azonban a szóban forgó észak-amerikai kolóniák függősége az önálló külkereskedelem és külpolitika hiányára korlátozódik. Amint a brit korona ezen túl kívánt lépni, és a gyarmati belügynek tekintett gazdasági területeken adójövedelemre akart szert tenni (egyébként a helyi igazgatás költségeinek az előteremtésére hivatkozva), szembetalálta magát a helyi autonómiájára büszke államok vezetésével. A magyar történelemből ismert megyei önigazgatáshoz hasonló alapokon működő államok önállósodási kísérletének sikerét az biztosította, hogy amíg Magyarországon a jobbágyi sorban lévő tömegek inkább ellenségesen viszonyultak a helyi jogszolgáltatás által a törvény erejével rájuk nehezedő rendi társadalomhoz, addig az észak-amerikai gyarmatokon a telepeseknek nevezett köznép jogegyenlősége szinte már a kezdetektől fennállt. (Hozzá kell tenni, hogy a telepesek tehermentesítésében jelentős szerepet játszott az a tény, hogy az agrárszektorban létezett a rabszolgatartás intézménye. Az amerikai nagybirtokon a rabszolgák alkalmazása kioltotta azt a konfliktust, amit az európai országokban a nagyhatalmú földbirtokosok és az uralkodó által gyakorolt feudális előjogok okoztak. Az európai uralkodó osztályok saját állampolgáraikat kényszerítették a földek, ültetvények megművelésére, például a korban szinte kötelezővé vált állandó nemzeti hadsereg fenntartásához szükséges élelem előállítása miatt. Amerikában viszont - paradox módon - a modern kori rabszolgaság hozzájárult az első modern demokrácia zökkenőmentesebb megszületéséhez, úgy, hogy csak később okozott súlyos belső megrázkódtatásokat.)
1.1. Az anyaország és a gyarmatok jogrendszere
Az anyaország jogrendszere az Újvilágban csak határozatlanul, szellemképesen képezte le önmagát. Angliában a jogi hivatás pontosan rétegzett volt, a csúcsán az ügyvédi kollégiumok rangidős tagjai felügyelték az ügyvédi karba való bejutást. A szakmai monopóliumokon alapuló jogszolgáltatási rend az angol átlagpolgárt elzárta a jogi ismeretektől. Ezzel szemben az amerikai gyarmatokon szükség volt a mindennapi életben való eligazodáshoz alapvető jogi jártasságra. Ennek oka elsősorban abban gyökerezik, hogy az Újvilág meghódítása apránként, szinte parcelláról parcellára ment. Az újonnan érkezők folyamatosan jutottak földbirtokhoz, és a föld piaci körforgása, állandó adásvétele hozzátartozott a hétköznapokhoz. Mindez Angliában inkább örökösödési ügyleteket jelentett egy szűk társadalmi rétegen belül. Ezért az amerikaiak fokozatosan szert tettek egyfajta laikus jogtudatosságra, amely alapján kritikusan szemlélték az anyaország egyes jogintézményeit.
Az angol ügyvédi kollégiumok legfőbb jogosítványai a védőügyvédek kinevezésében mutatkoztak meg. Ennek a legfelsőbb rétegnek a tagjait nevezték "barrister"-eknek. Nevüket onnan kapták, hogy egyedül az ügyvédeknek ez a csoportja volt jogosult a vádlottak padja előtti korlátnál ("bar") felszólalni a bíróság előtt valakinek a védelmében, azaz csak ők lehettek védőügyvédek. A legmagasabb egyetemi végzettség és a kiváltságos ügyvédi kollégium iskolájában letett záróvizsga számított alapkövetelménynek, amely aztán a későbbiekben lehetővé tette a bírói pályára kerülést is. (Az angol hagyományok kontinuitására jellemző, ha két nevet említünk napjainkból, akik az Inns of Court Law School-on végeztek: Margaret Thatcher, Tony Blair.) A barristerek azonban elsősorban a fellebbviteli fórumokon kapcsolódtak be a jogszolgáltatásba. A mindennapi igényeket az "attorney"-k látták el, akik legfontosabb jogosultsága a perindításra vonatkozott. Egy attorney azonban csak meghatározott bíróságokra kiterjedően tevékenykedhetett. Másképpen fogalmazva, az illetékes bírósághoz fordulni csak a bíróság által felhatalmazott attorney-k igénybevételével lehetett. További fontos csoport volt a "solicitor"-ok, a magánjogi megbízottak köre, akik sem védőügyvédi, sem perindítási jogkörrel nem rendelkeztek, de a földbirtokosok és kereskedők megbízása alapján lebonyolították azok szokványos jogi ügyeit (pl. szerződéskötés, adásvétel). Végül a jogi iratokat a jegyzők, hivatalos írnokok ("scriveners") készíthették el, az iratok hitelesítésére, az adott iratban foglaltak valódiságának tanúsítására pedig a "patent agent"-ek voltak jogosultak.
A gyakorlatias amerikaiak alkalmazkodóképességét meghaladta ennek a bonyolult hierarchiának az elsajátítása. Az anyaországi intézmények túl messze voltak ahhoz, hogy átörökítsék kiváltságaikat a gyarmatokra is. Ezenkívül ebben az időszakban az egyes gyarmati államok bíróságainak fellebbviteli fóruma sem létezett, nem volt táptalaja bármiféle szétosztályozódásnak a jogi hivatásúak között. Ezért lényegében az "attorney" fogalmába sorolódott a teljes jogásztársadalom, akik viszont az összes ügyvédi jogosultságra szert tehettek. A jogi hivatás elnevezésének amerikai fogalmi egységesülése odáig jutott, hogy az igazságügy-miniszternek az "Attorney General" kifejezés felel meg máig a kormányzati pozíciók megnevezései közül. A szabadalmi területre "tévedő" jogi végzettségűek pedig megkapták, illetve később megszerezhették a "patent attorney" címet, míg a műszaki területről átrándulóknak a "patent agent" címmel kellett megelégedniük. (A feltalálók között általános felfogás ma is az amerikai szabadalmi területen, hogy "patent agent"-et a találmánynak megfelelő műszaki tartalmú bejelentés elkészítésével kell megbízni. "Patent attorney"-re akkor van szükség, ha az így elkészített szabadalmi bejelentés jogi megalapozottságát meg kell erősíteni. Ma az ügyvivőjelöltek azonos vizsgát tesznek, bármely alapvégzettséggel rendelkeznek, és azonos minőségben járhatnak el a hivatal előtt szabadalmi bejelentésekkel kapcsolatosan. Minden egyéb, a megadott szabadalmakkal kapcsolatos jogi vitában, hasznosítási és licenciaszerződések megkötésével, továbbá védjegyügyekkel csak a jogi végzettséggel is rendelkező "patent attorney"-k bízhatók meg. Az ügyvivői vizsga neve: Patent Bar Exam, a jelöltek azonban az Újvilágban továbbra sem válhatnak "barrister"-ré.)
Visszatérve a múltba, az angol hagyományok a legerősebben a déli gyarmatokon, Virginiában és Dél-Carolinában érvényesültek. A különbség az volt, hogy kezdetben a földbirtokosok maguk intézték a jogi ügyeket, sőt gyakran anyaországi jogi tanulmányokat is folytattak. Az 1750- 75 közötti időszakban ezek az államok már kezdték átvenni az angliai struktúrát, a vezető jogászok a londoni "inn"- ekbe jártak. Bár ennek a gyakorlatnak véget vetett a függetlenségi háború kirobbanása, az Angliában tanult déli jogásztársadalom azonban vezető szerepet visz nemcsak az amerikai forradalom közjogi vonatkozású aktusaiban, de a szabadalmi rendszer kialakításában is. A hatalom gyakorlása, a politika világa korábban sehol sem fonódott össze annyira a jogi hivatásúak szerepvállalásával, mint az Egyesült Államok történetében. Történészek megállapításai szerint az amerikai forradalmat annak "jogi nyelvezetbe foglalása" (Függetlenségi nyilatkozat, alkotmány) teszi egyetemes értékűvé.
Az egyetemes hatás történelmünkön is végigkövethető. Legszemléletesebb példája a 1848-as márciusi forradalmat követő áprilisi törvényekben mutatkozik meg, amely ugyanúgy egy forradalom jogi nyelvezetbe foglalása volt. Ez teszi 1848 Magyarországát is kivételessé, az azonos időben zajló európai forradalmaktól megkülönböztethetővé, és teszi hasonlatossá az amerikai forradalomhoz. Nem véletlen, hogy Kossuth amerikai útján, fél évszázaddal a jelenleg tárgyalt korszakon túl is azonnal megértésre talált.
1.2. Szabadalmak a gyarmatokon
1634 októberében az angol gyarmati státuszú Massachusetts központi bírósága szabadalmat adományozott tíz évre Samuel Winslot sólepárlási eljárására. Több hasonló, az angol király jóváhagyása nélküli, bíróság vagy a helyi törvényhozás által megállapított egyedi szabadalom megszületése után, 1663-ban Connecticut már törvényben határozott szabadalmak adományozásának szándékáról, a bányászat fejlesztésének elősegítése érdekében. Másutt, például Pennsylvaniában az angol király által megadott szabadalmak bejegyzésének gyakorlata terjedt el. Mindazonáltal az Egyesült Államokat alapító 13 tagállamban az anyaországhoz képest még rendkívül ritka a szabadalmakkal kapcsolatos esetek száma. Egy fontos különbség mindenképpen megemlítendő: az Újvilágban létesített számos gyarmat közül csak az angol fennhatóságúakon lelhető fel a nyoma szabadalmak kibocsátásának. Sem az egyébként gazdaságilag és stratégiailag ekkor még jelentősebb spanyol, sem a francia gyarmatokon nem volt példa szabadalom jellegű kiváltság adományozására, nyilvánvalóan azért, mert az anyaországban is hiányzott ez a jogintézmény.
2. Út a függetlenséghez
A módosuló brit adókivetési gyakorlat és a kereskedelmet akadályozó rendelkezések hatására, a telepesek lázongása által előállt helyzetben a gyarmati államok küldötteiből 1774 szeptemberében Philadelphiában összeült a Kontinentális Kongresszus. A küldöttek elsősorban a Nagy-Britanniával való viszony rendezését tűzték ki célul maguk elé. Hamarosan kiderült azonban, hogy a többségében ültetvényes nagybirtokosokból vagy azok fiaiból kiválasztott, a helyi igazgatásban gyakorlatot szerzett küldöttekből álló kongresszus érdekei nem a britekkel, hanem a lázongó telepesekkel egyeznek meg. A brit korona szándéka ugyanis nem az volt, hogy a helyi igazgatás költségeit a telepesektől beszedve biztosítsa az államok igazgatásának jobb működését, hanem hogy annak átszervezésével az anyaország akaratát jobban érvényesíthesse, sőt, a legfontosabb pozíciókba Angliából küldötteket ültessen. A másik fontos jogi érv a gyűlés összehívására és az ellenállásra az volt, hogy a gyarmatokra vonatkozóan az adókat megszavazó brit parlamentbe képviselőt küldeni nem lehetett.
1776 tavaszán a 13 gyarmat képviselői már az Angliától független, szabad államok létrehozásának szándékával egybehívott második Kontinentális Kongresszuson üléseztek.
A kongresszus által 1776. július 4-én elfogadott Függetlenségi nyilatkozat szövegezése Thomas Jefferson tervezetén alapult. A 13 gyarmat formálódó szövetsége a "United Colonies of America" kifejezés helyett felvette a "United States of America" elnevezést. A szövetség lényegi elemeit a kongresszusban kidolgozott konföderációs cikkelyek adták, egészen a ma is hatályban lévő alkotmány elfogadásáig. Az alkotmány szükségességének igénye már Jefferson nyilatkozattervezetében is szerepelt:
"Kormányzatok (...) jogos hatalma a kormányzottak beleegyezéséből ered (...). Valahányszor a kormányzati mód veszélyezteti (természetből eredő jogaikat), a népnek jogában áll azt megváltoztatni vagy megsemmisíteni, s új alkotmányt teremteni, mely olyan elveken épül fel és olyan módon van megszervezve, mely legalkalmasabbnak látszik arra, hogy a nép boldogulását lehetővé tegye."
Jefferson kézzel írt tervezetét átadta két küldött-társának, Benjamin Franklinnek és John Adamsnek, akik a tervezetbe "elbírálói" tollal néhány helyen belejavítottak. (1783-ban a függetlenségi háborút győztesen befejező Konföderáció küldöttei és a békeszerződés aláírói: Benjamin Franklin, John Adams és John Jay. A hivatalosan megalakult Független Amerikai Államok külügyi képviseletének párizsi vezetője 1784-től Thomas Jefferson.) A függetlenségi folyamat legbefolyásosabb politikai vezetőinek elfogadásra benyújtott nyilatkozattervezetét a Kontinentális Kongresszus megvitatta és kisebb változtatásokkal elfogadta. Ezután a szöveg nyomdába került, ahol 200 szétküldendő hivatalos másolat készült el. A kongresszus elrendelte a nyilatkozat bőrpergamenes okleveles kiadását is, amely a Függetlenségi nyilatkozat egyedi, eredeti példányának jelképeként szolgál. Ennek az egyedi okiratnak a megőrzési és kiállítási helye a Szabadalmi Hivatal épülete volt 1841-től 1876-ig, tehát a polgárháborús éveket is felölelően.
Közel két héttel a Függetlenségi nyilatkozat aláírása után a második Kontinentális Kongresszus a "Konföderációs cikkelyek és az örökös egyesülés" című tervezet elfogadásán dolgozott. A létrejött konföderáció egymástól független államok laza szövetsége volt, amely meghatározott ügyekben való együttműködésre jött létre. Az államok szuverenitása csorbítatlan, a központi hatalom csak koordinálhatja a tagállamok intézkedéseit. A konföderációs cikkelyeket 1777. november 15-én fogadták el. A cikkelyek értelmében minden állam - méretétől függetlenül - egy szavazattal rendelkezett a kongresszusban. Határozathozatalhoz legalább 9 állam egyetértésére volt szükség.
Az 1776-ban megfogalmazott konföderációs cikkelyek nem tartalmaztak arra vonatkozóan megállapításokat, amelyek felhatalmazták volna az államok küldötteiből álló kongresszust szabadalmak adományozására. Természetesen, ebben az időszakban a függetlenségi háború mindennapjainak problémái jelentették a legfontosabb feladatot. A szabadalmak esetében egyelőre fennmaradt a gyarmat helyébe lépő független állam saját területére vonatkozó kibocsátási jogosultsága. Megszületőben volt azonban az a gyakorlat, hogy a feltaláló petíció formájában az államok küldötteiből álló gyűléshez, jelen időszak alatt a Kontinentális Kongresszushoz fordult találmányával. Tette ezt általában a kongresszusi küldötteken keresztül. A küldöttek külön bizottságot hívtak életre a találmányok értékelésére, amelynek véleménye alapján a kongresszus a találmány jelentőségétől függően, egyedi mértékű időtartamokra adott szabadalmat a feltalálónak. A találmányok a folyamatban lévő függetlenségi háború miatt sokszor hadieszközök tökéletesítésére vonatkoztak, és a feltalálók nagy része a fegyverkovácsok közül került ki. Egy különösen elmés szerkezetet mutat be a 2. ábra. A gépezet az amerikai haditengerészet korabeli törekvéseit mutatja, amellyel meg kívánták törni az elsöprő brit hadifölényt a partvidék mentén.
A csodafegyvert George Washington kérésére be is vetették az angolok ellen. David Bushnell, az ír származású feltaláló nem különösképpen rajongott az angolokért. Saját testvére számára készítette az ábrán látható szerkezetet, amelynek végső formába öntését azonban a testvér már nem élte meg, a kísérletezések során életét vesztette. A feltaláló önmaga mellett testvére gyenge fizikumát hibáztatta a kudarcért. Ezért a kipróbáláshoz a legerősebb katonát választotta George Washington seregéből. Ezra Lee őrmester szállt be a szerkezetbe 1776. szeptember 7. hajnalán. Az amerikai "Búvár Kund" valóban képesnek bizonyult megközelíteni egy brit hadihajót a New Yorki öbölben, azonban a magával vitt robbanószerkezetet nem tudta megfelelően rögzíteni a hajótesten. A brit iparosmunkát dicséri, hogy a hadihajók kívülről gondosan be voltak burkolva rézlemezzel, nem lehetett holmi kézifúróval átütni őket, legyen a tengeralattjáró vezetője bármilyen izmos katona. A közeli robbanás így is általános riadalmat keltett a brit hajókon, napokra eltűntek az öbölből nem tudván megfejteni a rejtélyes esetet. A források szerint a csekély szellemi képességekkel rendelkező őrmester azonban több kísérletre már nem volt rábeszélhető, így az amerikai teknősbéka névre keresztelt szerkezet hamar nyugállományba vonult.
George Washington mindenesetre a hatása alá került a megoldásnak. Személyes élményeiről és a tengeralattjárók jövőjéről hosszadalmasan értekezett Thomas Jeffersonnak írt levelében.
Bushnell a látványos szerkezet után prózaibb megoldásokon törte a fejét, hogy az óceánon érkező angol barátainak kellő fogadtatásban legyen része az Újvilág partjainál. A Delaware folyón Philadelphia felé igyekvő angol hadihajókat 1777-78 telén a feltaláló vízen úszó puskaporos palackjai fogadták. A tengeri biciklihez képest az első aknazár jóval hatásosabbnak bizonyult, különösen mikor az egyedi szerkezeteket a vízben nem látszó módon összehuzalozták, és a huzalokba akadó hajók sorra komoly sérüléseket szenvedtek.
Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a hadieszközökön keresztül a feltalálók és a politikusok (akkor még többségében államférfiak) között, az előbbiek kezdeményezésére és a szabadalmak apropóján, kialakulóban volt egy intenzív személyes kapcsolat. Ez döntő mértékben befolyásolta azt, hogy az alkotmányozás folyamán sor került a feltalálók jogainak elismerésére.
 |
2. ábra: Az "amerikai teknősbéka" |
3. "Gőzerővel" előre a szabadalmi rendszer megszületése felé
A gőzhajó az 1780-as években szinte az összes amerikai tagállamban valamilyen formában szabadalmat kapott. A rendszer szépséghibája csak az volt, hogy az azonos elveken működő gőzhajóra vonatkozó szabadalmak bejelentett feltalálója államonként változó volt. Ez a jelenség, a tulajdonképpeni elsőbbség kérdésének felmerülése az európai államok között csak mintegy száz évvel később jutott el oda, hogy a Párizsi Uniós Egyezménnyel rendeződjék. Az európai helyzet a független nemzetgazdaságok elszigeteltségéből adódóan nem indukálta a szabadalmi rendszerek összehangolását. A nemzeti területre megállapított újdonság és az adott ország állampolgárai számára nyitva álló szabadalomimport lehetősége egy országon belül nem teremthetett hasonló feszültségeket.
Visszatérve az 1780-as évek Amerikájába, a gőzhajó szabadalmaztatásának esete az érintett személyek szerepe miatt szinte a szövetségi szabadalmi rendszer születésének dramaturgiáját adja. Az egyetlen és valódi feltaláló a technikatörténészek mai álláspontja szerint John Fitch (1743- 1798).
John Fitch
A Connecticut államban született, szerencsétlen sorsú ezermester kálváriája már az 1760-es években elkezdődött. Ekkor a New York, New England, New Jersey államon át vezető hosszú csavargás és nélkülözések után megérkezik Trenton városába. Az eddigi órajavítás mellé komoly szakmát, ezüstművességet tanul. Élete egyik rövid nyugalmas periódusa ez, amelyet saját műhelye megnyitásával koronáz meg. A műhelyben számtalan fura mechanikus szerkezet található, melyeken a helybéli ezermesterekkel, a korszellemnek megfelelően, későbbi tudományos koncepciók alapját adó empirikus kísérletezéseket folytatnak. A békés időszak hamarosan véget ér, az 1770-es évek közepétől kezdetét veszi a függetlenségi háború. Trentonban ez nem elméleti vitákat jelent, hanem a véres valóságot: itt aratja Washington tábornok amerikai milíciája egyik legkorábbi fényes győzelmét: 1776. december 26-án, karácsony másnapjának hajnalán a várost megszállva tartó, békés álomba merült hesseni zsoldosokat a katonailag meglehetősen képzetlen, farmerekből álló hadsereg mind egy szálig lekaszabolja. John Fitch, akinek műhelye a számos fura mechanikus szerkezettel együtt már a britek szövetségeseinek bevonulásakor a lángok martalékává lesz, ekkor a Philadelphia szomszédságában levő kisvárosban, Warminsterben húzza meg magát. Bár ő is felcsapott katonának, de kitüntetés helyett csak egy csúnya reumás lázat kapott cserébe lelkesedéséért. A Trentont átszelő Delaware-folyónál nemsokára majd más hőstettet fog végrehajtani mint a folyón hajnalban átkelő milicisták.
Warminsterben újra nincstelenül kezd az életnek. Betegségének következtében csak kisebb sétákra vállalkozhat. Talán a korábbi csavargások hiányoznak, amikor megszületik benne az elképzelés, hogy a gőzt munkára fogva mozgatható járművet eszkábál magának. Hamarosan rájön azonban, hogy korai még a sáros földutakon közlekedő terepjárón a fejét törni. (Ettől még akkor hosszú fejlődési szakaszok választják el a feltalálókat: előbb a vaspálya, majd a közutak burkolása, gumiabroncs, robbanómotor stb.) Módosít tehát az elképzelésen. Simább útpályát a közlekedéshez a környéket behálózó folyók rendszere képes biztosítani, ezért vízre szánja az időközben megalkotott gőzgépét. A feltevések szerint utólagosan ismét feltalálta saját részre a gőzgépet, nem volt tudomása az angliai történésekről.
Az első koncepciók állítólag 1785 áprilisában születnek meg, és őszre működőképes modellt konstruál. A nyár közepére elkészült szerkezettel a helybéli politikusok között keres támogatást, majd 1785. szeptember 27-én bemutathatja találmányát a nagy tekintélyű Amerikai Filozófiai Társaság ülésén, Philadelphiában. (A rajzok, az ismertetett leírás elvesztek, de a modell megtalálható ma is a társaság gyűjteményében, rajta a bemutatás dátumával.) A legkomolyabb technikai szaktekintélyt, Benjamin Franklint (1706-1790) is foglalkoztatni kezdi a szerkezet, személyesen is találkozik Fitch-csel. Egy komoly beszámoló is hátramaradt a találkozóról Franklin tollából, amelyben elemzi Fitch szerkezetét, és általában elmélkedik a gőzhajóban rejlő lehetőségeken. Franklin azonban hamarosan Angliába utazik, és Fitch is elhagyja Philadelphiát. Támogatókat keresve ötletéhez Marylanden át Kentuckyba, majd Virginiába megy. Még Frederickstown városában tudomására jut, hogy egy bizonyos James Rumsey Virginiában kísérletezik gőzhajtású vízi jármű elkészítésén, de a kapott információkból arra a következtetésre jut, hogy más jellegű szerkezetről van szó. A leírások alapján úgy véli, Rumsey szerkezete a mederfenéken megtámaszkodó rudakkal éri el a folyóárammal szembeni haladást. Az információkat adó marylandi exkormányzó ennél többet is tesz: találkozót szervez meg Fitch-nek George Washingtonnal, a kor legnagyobb tekintélyű amerikai államférfijával. A találkozó létre is jön, Washington nevezetes Mount Vernon-béli birtokán. A dokumentumokból úgy tűnik, hogy egy műszaki megoldás sikeres birtoklásához, a megoldáson alapuló vállalkozáshoz ekkor nagy tekintélyű emberek írásos igazolása, ajánlása sokkal célravezetőbb, mint a tagállami törvényhozások egyre szaporodó szabadalmai. Washington azonban már írásban elkötelezte magát földije, Rumsey megoldása mellett. Fitchnek újra be kell érnie szép ígéretekkel.
 |
3. ábra: Fitch megoldása a hajótest mozgatására - a gőzgép által meghajtott láncos lapátszerkezet |
James Rumsey
James Rumsey 1783-ban, a függetlenségi háború végén még a virginiai Bath városában kocsmát és a települést átszelő folyó mellett kompházat üzemeltet. A kompházban üldögélve gyakran álmodozik saját tulajdonú, gőz erejével meghajtott hajóról. Nem kellene az utasokat fáradságos evezőlapátolással átszállítania az erős sodrású folyón. Az első elképzelései valóban a folyómeder alján megtámaszkodó, gőzgéppel meghajtott szerkezetre vonatkoznak. (Állítólag ennél többet is tett: 1783 novemberében az ügyben petícióval fordult Maryland állam törvényhozásához.)
Rumsey George Washingtonnal 1784-ben találkozik személyesen először. Rögtön el is vállalja a függetlenségi háború befejeztével birtokaira visszatérő győztes hadvezértől a település mellett lévő birtokán istálló és intézőház építését. A kocsmába betérő államférfinak állítólag már ekkor bemutatja elkészített gőzhajómodelljét, sőt, hamarosan a kor szokásainak megfelelő igazoló irathoz is hozzájut, amelyben Washington dicséri az általa megkonstruált szerkezet felettébb hasznos voltát (bár az igazolásban gőzerőről szó sem esik). Akkoriban egy ilyen irat felért egy cégbejegyzéssel, amire vállalkozást lehetett alapítani. Ez volt Fitch vágya is, amiért egy év múlva beutazta fél Amerikát, akkor már hiába.
Úgy tűnik, Rumsey nála sokkal jobban szót értett a befolyásos emberekkel. 1795 júliusában már a Potomac folyó hajózhatóvá tételére alakított testület vezetőjévé választják, Washington ajánlásával. (Fitchnek néhány évvel később ez sem sikerül, amikor dr. William Thorntonnal együtt pályázik hasonló pozícióra. Amíg üzlettársát, az eredetileg orvosi végzettségű dr. Thorntont megválasztják a közutak rendbetartására létrehozott bizottságba, Fitch-et "kellő műszaki ismeretek" hiányában eltanácsolják. Dr. Thornton sok egyéb profilú feladat után 1802-től az önálló szabadalmi iroda első vezetője a külügyminisztériumban. 26 éven át a szabadalmi ügyek teljhatalmú állami tisztviselőjeként írásunk második részének főszereplője lesz.)
A legfontosabb események azonban egyelőre nem a vízen zajlanak gőzhajóügyben. Rumsey Bath-ban, mostohatestvére asztalosműhelyében készítteti modellje alapján a gőzhajója vázát adó hajótestet. Decemberben megérkezik Baltimore-ból egy Watt-féle gőzgép, amelyet még ebben a hónapban beszerelnek a Bath-ból átszállított hajótestbe. A helyszín ettől kezdve ugyanis Shepherdstown. Az első próbálkozásra csak 1786 áprilisában kerülhet sor, mivel a Shenandoah-folyó alaposan be van fagyva. A reményt keltő kísérletből valódi hajókázás csak 1787 decemberében lesz, mivel a korábbi elképzelésekhez képest egy másik, erősebb gőzgép szükséges a vízen való haladásra. Elképzelhető, hogy addigra a haladást biztosító műszaki megoldás is változott (ez volt az a pont, ami miatt Fitch és társai leginkább vitatták Rumsey elsőbbségét). A műszaki kísérleteknél a vállalkozás szervezésében Rumsey még sikeresebbnek bizonyul. Megnyeri a technika területén legnagyobb elismertségnek örvendő Benjamin Franklin támogatását (Fitchnek ez sem sikerült), és az ő segítségével a gazdasági mellett tudományos társaságot is alapít, amely Rumseian Society néven ma is működik. A vállalkozás tagjai 1788-ban úgy döntenek, hogy Rumsey-t Angliába küldik, hogy ott szerezzen szabadalmat megoldására. A választásukat befolyásolta, hogy az ekkor már vetélytárs Fitch és Rumsey hat tagállamban ugyanarra a megoldásra szerezhettek szabadalmat, mivel a helyi törvényhozások nem tartották fontosnak a kettős szabadalmaztatás tilalmát a tagállamon belül sem. A feltalálók egymással megegyezni nem akartak, a gazdasági társaságok érdekei ütköztek, de a gőzhajómodellek tökéletesítése közben a bírósági csatamezőkön megpróbálták összemérni erejüket. Ez első látásra kevésbé költségesnek tűnt, mint a piaci verseny. Rumsey és társai végül úgy döntenek, érdemesebb szerencsét próbálni Angliában, ahol akár "valódi" angol szabadalmat is szerezhetnek. Fitch ekkor nem engedhette meg magának a külföldi próbálkozást, igazságának folyamatos kereséséhez támogatókat keresve egyre inkább a szövetségi törvényhozás hatáskörébe terelte a probléma megoldását. A sors fintora, hogy az így létrejött szövetségi szabadalmi rendszer nem döntötte el kettejük vitáját, sőt tovább bonyolította azt.
James Rumsey egyébként folyamatosan Angliában tartózkodik a vita továbbgyűrűzése idején, újabb hajót is épít, előadásokat tart a Society of Mechanic Arts-ban. Úgy tűnik, hogy az egy évtizede még városszéli kocsmáros, ügyes kezű és jó kapcsolatépítő tulajdonságokkal rendelkező amerikai egyre inkább tudományos karrier építésébe fog az egykori anyaországban. Befolyásos üzlettársai eközben hatásosan képviselik otthon az ő és vállalkozása érdekeit. A szabadalmi vita újabb "döntetlenje" után (1791. április 26.) néhány hónappal, decemberben azonban Rumsey váratlanul meghal. Londonban temették el, de vállalkozása és monopóliumai Amerikában még sokáig szerepet játszottak a gőzhajóépítés és a szabadalmak körüli viták történetében.
Az események eddigi szakaszában már feltűntek az amerikai szabadalmi rendszer megszületésének legfontosabb szereplői. Ennek az időszaknak a legjellemzőbb vonása, hogy a döntések meghozatalát, az eljárás módjának megválasztását nagyban befolyásolták egyéni megfontolások, a szabadalmi rendszer mechanizmusa még széles teret hagyott a szubjektív befolyásnak. Ez a vonás mind a jogalkotás által dominált (1787-1793), mind az elsődlegesen jogalkalmazásban megnyilvánuló (1793-1836) szabadalmi rendszer működésére elmondható. Az érintett szereplők személyesen ismerték egymást, támogatták vagy konfrontálódtak az érdekeik mentén többször átrendeződő csoportok tagjaként egyes kérdések eldöntésére. A legjelentősebb szabadalmi tárgyú esemény a gőzhajó építésére vonatkozott, amely tulajdonképpen a szabadalmi rendszer megszületésének folyamatától egészen az 1820-as évekig átszőtte a kibontakozó önálló jogintézmény legfontosabb elemeinek formáját. A legismertebb politikusok, az alkotmány megszerkesztői, hivatalban lévő és leendő elnökök levelezésében, ha a szabadalmakról volt szó, mindig feltűnt Fitch vagy Rumsey neve. Ez a vita az érintett személyek szerepén keresztül szinte kikényszerítette a kérdés alkotmányban szövetségi szintre történő emelését. Az elsőbbség igazságos megállapításának problémaköre Amerikában már ekkor felvetődik az alkotmány elfogadása előtti, független államok egymással nem egyeztetett szabadalmi engedélyezési gyakorlata miatt. A legkorábbi, 1790-es törvény megalkotásának gyorsasága, a már elfogadott alkotmányra hivatkozó feltalálói petíciók sora érzékletesen mutatja, mennyire nem (csak) elméleti, hanem a gyakorlati élet által kiváltott jogalkotói reakcióról van szó.
Az első törvényről előzetesen annyit kell megállapítani, hogy igen magas állami szinten, de sok hiányossággal, például az állami döntés elleni bíróságokhoz való fellebbezés lehetőségének biztosítása nélküli eljárási rendet írt elő. Az alkotmánynak a hatalmi ágak megosztására törekvő szemlélete itt már nem valósult meg meg. Ehhez képest az 1793-as törvény alapján tulajdonképpen a szabadalmi bejelentések lajstromozására kellett csak az államnak szorítkoznia, bármely vitás kérdés a bíróságokra került. (Az más kérdés, hogy az 1802-ben megalakult önálló hivatal vezetője, dr. Thornton tulajdonképpen a törvény ellenére, az általa személyesen ismert magas rangú állami vezetők politikai támogatásával más jogalkalmazói gyakorlatot folytatott, amellyel egészen az 1830-as évekig kiegyensúlyozta a törvényben rejlő egyoldalúságot.)
Érdemes egyenként sorra venni, kik vettek részt az 1787- es alkotmányjogi alapok (a) megteremtésében, és az 1790-es első (b) és az 1793-as második (c) szabadalmi törvény meghozatalában. A fenti megjelölések alapján tehát megpróbáljuk külön-külön elemezni azt a három fázisban lezajló eseménysort, amely az Egyesült Államok szabadalmi rendszerének legkorábbi, egészen 1836-ig fennálló szakaszának törvényi hátterét biztosította.
 |
4. ábra: Az alkotmányozó gyűlés üléseinek színhelye, Philadelphia (1787) |
4. A jogalkotás folyamata
(a) A
szövetségi szabadalmi rendszer alapja:
az 1787. évben
kidolgozott alkotmány
1787 májusában összeült az alkotmányozó szövetségi gyűlés, az Alkotmányozó Konvenció, eredetileg a konföderációs cikkelyek felülvizsgálatára. A fő problémát a tagállamok összehangolhatatlan magatartása okozta. A konföderációs cikkelyek alapján a szövetségi kongresszus nem képes önálló bevételekre szert tenni, a tagállamok a szövetség által megkötött nemzetközi szerződéseket nem vagy csak feltételesen tartották kötelezőnek magukra nézve, továbbá folyamatosan adtak ki egymás jogait sértő rendelkezéseket (például szabadalmi ügyekben). Az új alkotmányozás elfogadásához vezető fordulatot a virginiai és a new jersey-i küldöttek tervezetéről kibontakozó vita okozta. A május 29-én előterjesztett virginiai tervezet olyan szövetségi államszervezet létesítését javasolta, amely inkább a nagyobb államok akaratának érvényesüléséhez vezetett volna. Június 15-én New Jersey előterjesztette azt a tervezetet, amely a kisebb államok egyenjogúságára helyezte a hangsúlyt a szövetségen belül. Mindkét csoport erős szövetségi állam létrehozása mellett érvelt, a hatalmi ágak szétválasztásában látva biztosítékokat a központi hatalommal való visszaélés lehetősége ellen. Július 26-ára megszületett a kompromisszumos alkotmánytervezet, majd a részletes vita alapján véglegesített szöveg augusztus 6-án elfogadásra került.
Ezekben a változatokban a kongresszus által adományozható szabadalmakról még nem esett szó. Csak 1787. augusztus 18-án fordult James Madison a részletes vitára alakult bizottsághoz javaslataival. A javaslatok, melyek a törvényhozás jogosultságainak kiegészítésére vonatkoztak, tartalmazták az alábbi két mondatot is: "to secure to literary authors their copyright for a limited time" és, mindenekelőtt "to encourage, by premiums and provisions, the advancement of useful knowledge and discoveries".
A bizottság tagjai és számos más képviselő augusztus 22-én ott volt a Philadelphiát átszelő Delaware folyón tartott bemutatón, amelyen Jonathan Fitch első működőképes gőzhajója vízre szállt. Ez az esemény olyan fontosságúnak számított, hogy az alkotmányozó gyűlés elnapolta erre a napra eső ülését, hogy lehetővé tegye a képviselőknek a részvételt. Számosan közülük a gőzerővel meghajtott hajó fedélzetére is felmerészkedtek. Ennek ellenére augusztus 29-én a kongresszus nem foglalt állást a módosító indítvány ügyében, hanem a tagállamok egy-egy képviselőjéből álló bizottságot hozott létre a kérdés eldöntésére. Virginia államot az indítvány beterjesztője, James Madison képviselte a bizottságban. A bizottság 1787. szeptember 5-én az alkotmányban ma is szereplő megfogalmazás szerint elfogadásra javasolta a módosító indítványban foglaltakat. Az így véglegesített alkotmány szeptember 17-én teljes formájában elfogadásra került. 1787. szeptember 28-án az alkotmányozó gyűlés döntött az alkotmány ratifikálásának a tagállamok számára nyitva álló módjáról, és a dokumentumok elküldésével kimondta a gyűlés feloszlását.
Közismert, hogy Amerikában alkotmányos jog a fegyverviselés. Ez például időrendben később került az alkotmányba, a ratifikálás körül kialakult vita során. A Bill of Rights tíz alkotmánymódosítási cikkely elfogadása volt, amelyet a Thomas Jefferson körül tömörülő politikai erők fogadtattak el az egyéni jogok hangsúlyozott biztosítására 1791-ben. Az Egyesült Államok ma is hatályban lévő alkotmányának szövegében ezután 210 év alatt mindössze 16 újabb módosításra került sor.
(b) Az 1790-es első szabadalmi törvény
Az alkotmány elfogadása utáni megváltozott helyzet szabadalmi területen rögtön jelentkezett, mert a feltalálók jelentős része továbbra is a tagállamokban külön-külön igényelte a szabadalmakat. New York állam bíróságán viszont hamarosan úgy merült fel a kérdés, hogy továbbra is adhatnak-e szabadalmat az egyes államok, vagy ez már az alkotmányba ütközik. A helyi bíróság megállapította, hogy az alkotmány alapján nem lehet kizárni az egyes államokat a saját területükre vonatkozó szabadalmi oltalom megadásából. A fellebbezést követően az ügy a frissen megalakult Szövetségi Legfelsőbb Bírósághoz került, amely az első fokkal ellentétes döntést hozott. A döntés eredménye ekkor csak azt jelentette, hogy az egyes államok már nem adhatnak szabadalmakat, mert ez az elfogadott alkotmánnyal ellentétes. Az alkotmány ratifikálása előtti tagállami szabadalmakról viszont nem rendelkeztek. A Legfelsőbb Bíróság döntése alapján a szabadalmak adományozására kizárólagosan a szövetségi törvényhozás, a kongresszus jogosult.
(A szövetségi államok többségénél már valamilyen formában működő, a helyi szokásjoggal kevert monopóliumadományozási gyakorlatnak így a találmányokra vonatkozóan véget kellett vetni. Nem volt ez egyelőre érvényes más természetű kereskedelmi-gazdasági kizárólagos jogok adományozásánál, például egy államot átszelő folyón történő hajózási-kereskedelmi tevékenység esetén. Ez közvetlenül kihatott egyes szabadalmak hasznosíthatóságára.)
1789. március 4-én ült össze az alkotmány alapján ülésező első kongresszus, törvényhozói jogosultságait először április elsejével gyakorolta. Két héten belül megérkeztek az első szabadalmi és szerzői jogi kérelmek. A kérelmeket a korában említett petíciós formában nyújtották be, várva az előző időszakban megszokott különbizottsági állásfoglalást. A kongresszus azonban azt a döntést hozta, hogy törvényi felhatalmazás hiányában a testület szabadalmat már nem adhat. Köteles viszont az alkotmányból eredően szövetségi szabadalmi törvény kidolgozására, addig azonban az ilyen módon kérelmezett és folyamatban lévő szabadalmi ügyeket felfüggeszti.
A törvényhozást kívülről érő nyomás hatására gyorsan megszületett az első törvénytervezet, amelyet azonban az első ülésszakban nem fogadtak el. A második ülésszak 1790. január 4-én vette kezdetét. Külön bizottság alakult az előző ülésszak függőben maradt ügyeinek lezárására, amelyek többsége szabadalmi ügy volt. George Washington elnök nyitóbeszédében külön megemlítette, hogy az uniónak szüksége van mind a helyben meglévő alkotószellem ösztönzésére, mind a külföldön bevált találmányok mielőbbi hasznosítására is. Felhívta a figyelmet arra, hogy szövetségi szabályozással az amerikai államnak az alkotmány szellemében nem egyszerűen csak asszisztálni kellett az eseményekhez, hanem aktívan elősegíteni (to promote) a feltalálói és szerzői alkotómunkát.
Az elnök 1790. április 10-én már a képviselőház és a szenátus jóváhagyásával bíró törvényt szentesíthette aláírásával. Miért került sor ilyen gyorsan a törvényi szabályozásra? A politikusokat általában gyakran környékezték meg valamilyen műszaki megoldás közpénzekből történő támogatására. Másrészt, mint a gőzhajó és más találmányok esetén is, a legbefolyásosabb politikusok sokszor részvényesei voltak a szabadalom hasznosítására alakult gazdasági társaságoknak.
Az első szabadalmi törvény még nem hívta életre a szabadalmi hivatalt. A szabadalmi bejelentéseket a külügyminiszterhez kellett címezni. A bejelentést ezután a külügyminiszterből, a hadügyminiszterből és az igazságügy-miniszterből álló háromtagú testület bírálta el az alapján, hogy a találmány "kellőképpen hasznos és jelentős-e" ahhoz, hogy oltalomban részesülhessen. A bejelentőnek részletesen le kellett írnia a találmányt, megfelelő műszaki rajzok kíséretében. Modellt akkor kellett készíteni, ha ez szükségesnek tűnt ahhoz, hogy a dokumentáció alapján egy képzett szakember, mai fogalmaink alapján egy önállóan dolgozni képes szakmunkás, mesterember (skilled workman) a találmányt megvalósíthassa. A mechanikai tárgyú találmányoknál ezt általában megkövetelték. A elfogadott bejelentésekről a leírást és a rajzokat tartalmazó okirat készült, amelyet a bizottság megküldött az Egyesült Államok elnökének aláírásra. Mivel ezeket az okiratokat azután a bizottság két tagja is aláírta, a ma még fellelhető példányok vagyoni értéke a legdrágább korabeli festményekével vetekszik Amerikában, függetlenül a szabadalom tartalmától. A gyűjtők ugyanis így együtt tehetnek szert többek között George Washington és Thomas Jefferson aláírására.
A törvény a létrehozott háromtagú elbírálói tanács tagjaival tehát igen magas rangú személyek kezébe helyezte a szabadalmi ügyeket. A tagok 1790-ben: a külügyminiszter (Thomas Jefferson), az igazságügy-miniszter (Edmund Randolph) és a hadügyminiszter (Henry Knox) (5. ábra).
A tanács az eredetileg javasolt "Board of Patents" helyett, a "Board of Arts" elnevezést vette fel. A franciabarát Jefferson ragaszkodott ahhoz, hogy a vezetése alatt álló testület legalább nevében ne utaljon a brit példára. (Sikere ezen a téren kérészéletűnek bizonyult: 1793-tól a testület neve fennállásáig: Board of Patents.)
 |
5. ábra: E. Randolph, H. Knox, T. Jefferson |
Thomas Jefferson, a Függetlenségi nyilatkozat megfogalmazója nem vett részt közvetlenül sem a törvényt megelőző jogalkotói folyamatban, sem az alkotmányozásban. Az 1784-től 1789-ig terjedő időszakban George Washington küldötte Franciaországban, tulajdonképpen miniszteri rangú nagykövete a Konföderációnak. A franciák segítségével kivívott amerikai függetlenség (1783, Párizsi Szerződés) az eredendően angol műveltséggel rendelkező virginiai földbirtokost a francia orientáció lelkes hívévé teszi. Az alkotmányozást a Virginia képviseletében részt vevő barátjával, James Madisonnal való intenzív levelezés által kíséri figyelemmel. Madison, az alkotmány létrehozásának kulcsszereplője ebből a levelezésből és a Jefferson által küldött európai könyvekből okulva dolgozza ki alkotmányozási alapelveit. Valószínűleg a feltalálói jogokra vonatkozó módosító indítványára is innen merít érveket. A két államférfi levelezésében többször elemzi az angliai szabadalmaztatási gyakorlatot, sőt, Jefferson az egyes jogesetek dokumentumait is átküldi barátjának.
A törvény megalkotásához Jefferson először a kritikus hangján szólalt meg. Az alapelvvel végül is egyetértett: "...jogos a feltalálónak a találmányához fűződő igénye, hogy bizonyos ideig annak előnyeit élvezhesse". Az időtartam azonban nem lehet korlátlan. Ebben az esetben a monopólium a társadalom egyéb tagjainak a feltaláló egyéni előnyeiből származó kedvező hatásoknál jóval nagyobb mértékű hátrányt jelentene. Jefferson úgy véli, ezek a hátrányok, jogsérelmek akár olyan mértékűek is lehetnek, amelyek a szabadalmi rendszer nélküli, a feltalálókat érő esetleges sérelmekkel összevetve akár kétségessé is tehetik egy ilyen jogintézmény létjogosultságát. Később mind jobban megbarátkozik a szabadalmi jog törvényi szabályozásának amerikai meghonosításával. Az időtartamot tekintve még annak az álláspontjának is hangot adott, hogy az Egyesült Államok várható nagy kiterjedése és a népesség széttagozódottsága miatt a brit szabadalomnál "őfelsége" 14 évre szóló engedélyénél az amerikai állam nagyvonalúbb is lehet, hosszabb időtartamot biztosítva. Végül marad az 1790. évi első törvényben az oltalmi időre a 14 év, és egy újabb, jól bevált brit példa megint átvételre kerül. Jefferson optimizmusa azonban, amely szerint az amerikai állam hamarosan nagyvonalúbb lehet akár a brit uralkodónál is, idővel beigazolódott.
A gyakorlati munkát lényegében hivatali időn kívül végezte a bizottság. Kezdetben New Yorkban, majd a kormányzati székhely átköltözésével 1790 novemberétől Philadelphiában üléseztek. Havonta egyszer, szombat esténként gyűltek össze megvitatni az egy hónap alatt beérkezett és időközben áttanulmányozott bejelentéseket. A leírásokat gyakorlatilag a hónap folyamán egymásnak is átküldték, így mindenki a saját, független álláspontjával érkezett az egyeztetésre. Az alaki követelmények be nem tartása volt a leggyakoribb probléma kezdetben. Az első valóban érdemi vita természetesen a gőzhajó kapcsán bontakozott ki, amelyre vonatkozóan ekkor már öt személy jelentett be szabadalmi igényt. A bizottság előtti meghallgatásra 1791. február 6-a lett kijelölve. A meghallgatások után a bizottság látszólag salamoni döntést hozott, az öt jelentkező közül a meghallgatáson megjelent négy számára meg akarta adni a szabadalmat; John Fitch, James Rumsey, Nathan Read, és John Stevens ugyanis mindahányan jelentős személyek támogatását bírták üzleti vállalkozásukhoz, akik nem késlekedtek érvényesíteni befolyásukat. John Fitch, (aki a bibliai példával élve nem akarta feldaraboltatni "gyermekét"), kellő anyagi háttér hiányában ezen a fórumon kívánta kivívni az igazát. A többiek elfogadták volna, hogy a piaci versenyben dőljön el a küzdelem. Fitch azonban megpróbált azzal érvelni, hogy a bizottság az alapján döntse el a jogosultságot, hogy melyik feltaláló volt a legelső a találmány kidolgozásában. Ez új gondolatnak tűnt, az 1790-es törvény ugyanis nem rendelkezett az elsőbbség kérdéséről, sem bejelentői, sem feltalálói elsőbbség formájában. A "first to invent" elve ennek az esetnek a következményeként is lett egyik sarkalatos pont az amerikai szabadalmi rendszerben. Hozzájárult ehhez, hogy az adott esetben a bejelentői elsőbbség meghatározása, visszanyúlva akár az 1780-as évek közepéig, akár az egyes államok által adományozott szabadalmi oltalomra hivatkozással, akár a kongresszusi petíciók időpontjára való visszavezetéssel, legalább olyan nehéznek tűnt, mint az első feltaláló megnevezése. Fitch ezt az érvet is felvetette a kérdés eldöntésére irányuló javaslatában, amikor kezdeményezésére sor került második meghallgatásra is 1791. április 26-án. Az igazságügyi miniszter azonban azt vetette föl, hogy nyilvánvalóan a legkorábbi bejelentő a legkorábbi feltaláló is egyben. John Fitch teljes joggal hivatkozott arra, hogy ő már 1786 márciusában petícióval fordult a kongresszushoz, de hol volt akkor még a tisztelt bizottság. Még az alkotmányt sem gondolta komolyan senki akkoriban. Fitch azonban ekkor már fizikailag elfáradt, fásult ember volt, a bizottságra tett rossz benyomása miatt nem figyeltek fel érvelésének igazságtartalmára. Thomas Jefferson zárta le a vitát azzal, hogy a bizottság ebben az esetben nem jogosult a szabadalmi igények közötti különbségtételre. A döntés szerint négy szabadalom került kiállításra lényegében ugyanarra a megoldásra és ugyanazzal a dátummal, 1791. augusztus 26-i kezdettel 14 évre. Ez a döntés az amerikai szabadalmi rendszer egyik legtöbb vitát kiváltó, éveken át vissza-visszatérően témát szolgáltató esete lett. Különösen felerősödtek a kritikus hangok, amikor Robert Fulton 1807-től kezdve komoly vagyont halmozott fel a gőzhajózás elterjedéséből, technikai újításaira alapozva társaságának gazdasági privilégiumait. Az amerikai társadalom akkor nem nézte jó szemmel, ha a jog védelmében valaki igazságtalan előnyszerzéssel halmoz fel javakat. Szinte mozgalom indult az egykori szemtanúk és vállalkozótársak bevonásával a néhai John Fitch igazságáért. A természetesen Fulton konkurenciája által is támogatott kezdeményezések elvezettek az ismeretlenül és elszegényedetten 1798-ban öngyilkosságot elkövetett Fitch gőzhajóval kapcsolatos dokumentumainak, naplójának és műszaki tartalmú feljegyzéseinek a felkutatásáig. Sőt, felbontották a szabadalmi testület döntésével kapcsolatos, 1792-ben a levéltárban letétbe helyezett iratait is. Ezekben találmánya halála után történő nyilvánosságra hozatalához járult hozzá. Az amerikai közvélemény ezáltal elfogadta, hogy a sikeres kísérleteket végrehajtó Fitch a gőzhajó valódi feltalálója, a szabadalmi rendszer pedig azóta is a korábbi feltaláló elvén állapítja meg az elsőbbséget. (Fitch "rehabilitációjának" folyamatára és következményeire részletesebben a 2. részben térünk ki. Az ügy hatását mindenképpen befolyásolta, hogy az amerikaiak által nehezen tolerált kudarctörténetben olyan nagy nevek kompromittálódtak, kissé igazságtalanul, mint Benjamin Franklin, George Washington vagy az akkor éppen második elnökségi mandátumát töltő Thomas Jefferson. Ez utóbbi miatt az eset politikai vonatkozásai sem elhanyagolhatóak.)
 |
6. ábra: Jonathan Fitch-nek állított emléket a Capitolium ún. Szabadalmi Csarnokában (Patent Corridor) G. Brumini freskója |
Összegezve, Jefferson és minisztertársai szigorú elbírálónak bizonyultak. Az első évből három megadott szabadalom maradt fenn. Az 1791-es év jelentős fellendülést hozott, egyrészt a kongresszushoz korábban petíciós formában benyújtott, el nem bírált kérelmek, másrészt az egyes államok szabadalomadományozási jogának végleges megvonása miatt. Jefferson szigorúsága azonban elkedvetlenítette a bejelentőket, és a következő évben az előző évi 33-ról 11-re csökkent a megadott szabadalmak száma. Az időszak összes bejelentése kb.100 lehetett, mert a korabeli dokumentumok arról tesznek említést, hogy a bejelentések kevesebb mint fele ment át a jeffersoni szűrőn.
(c) Az 1793-as második szabadalmi törvény
Az első lépések a szabadalmi törvény módosítására szinte elfogadásának pillanatában megtörténtek. Az 1790. áprilisi törvény a legnagyobb feladatot a külügyminiszterre rótta. Talán nem véletlenül, mivel Jefferson csak 1790 márciusában foglalta el a miniszteri széket az ekkor még new yorki székhelyű kormányban, és már a kész ténnyel szembesült. A feltalálók és politikus támogatóik, üzlettársaik oldalán is nagy volt a meglepetés, hiszen Jeffersont nem tartották a szabadalmak nagy hívének. Tulajdonképpen a kibontakozó ipari forradalommal, a vállalkozásokkal kapcsolatban lévő politikusok érdekeit is szolgálta az angol példa szerinti, esetlegesen nagy hasznot hajtó jogosultság bevezetése. Jefferson és Madison, virginiai földbirtokosok teoretikusan elfogadták a találmányok fontosságát, a gazdasági érdekektől fűtött támogatók fellépését viszont kritikus szemmel figyelték. Jefferson maga is több érdekes műszaki megoldást dolgozott ki, azonban soha nem jutott eszébe ezeket szabadalmaztatni. A feltalálói tevékenységre úgy tekintett, mint érdekes időtöltésre, amely akár mások számára is hasznos dolgokat eredményezhet. A törvény megváltoztatása, bár két irányból is kezdeményezték, mégsem ment könnyen. Először is, mivel mindkét irányzatnak más célja volt. Jefferson egy idő után szabadulni igyekezett a felelősségtől, amely valóban nem terhelhetett tartósan egy hivatalban lévő külügyminisztert. Az általa kezdeményezett törvénymódosítás két okból sem érhetett akadálytalanul célhoz. Egyrészt a kormányzaton belül egyre inkább ellenzékbe került politikai nézeteivel, ezért általában bizalmatlanok voltak kezdeményezéseivel szemben, másrészt a kongresszuson belül a feltalálók véleményét képviselő tagok más irányú törvénymódosítást képzeltek el. A változtatás nyilvánvaló szándéka már 1790 decemberében látható. Ekkor a kongresszusban létrejött az a bizottság, amely elé a szabadalmi törvénnyel kapcsolatos módosítási indítványokat be lehetett terjeszteni. A feltalálók támogatói dolgozták ki az első törvénytervezetet, amelyet a bizottság már 1791. február 7-én beterjesztett elfogadásra a képviselőknek. Jefferson tervezete 1792. március elsején került a képviselők elé, mindkét esetben elmaradt a döntéshozatal.
Jefferson tervezete olyan speciális bejelentési és közzétételi követelményeket támasztott a bejelentőkkel szemben, ami heves tiltakozást váltott ki az érintettekből. A bejelentés benyújtásának alaki feltétele lett volna, hogy a bejelentő előre beszerezze a külügyminiszter beleegyezését és a pénzügyminiszter igazolását a díjfizetésről. A bejelentést be kellett volna jegyeztetni mindegyik állam központi bíróságának nyilvántartásába. A bejelentőt terhelte volna a közzététel is, mégpedig úgy, hogy valamennyi tagállam egyik újságjában legalább háromszor meg kellett volna jelennie a bejelentésről szóló közlésnek. Ha hozzátesszük, hogy ebben az időben a postaszolgálat hiányosságai miatt tulajdonképpen végig kellett volna utazni a tagállamokat, érthető a leendő bejelentők mérsékelt lelkesedése. A feltalálók képviseletében három nappal a javaslat beterjesztése után személyesen megjelent a képviselőházban John Fitch, kezében a számos aláírást tartalmazó tiltakozó petícióval. Az újságokban megjelenő kritikák különösen azt sérelmezték, hogy az így befizetésre kerülő összegeket "külföldi hasznos eszközök és gépek beszerzésére kell fordítani". Talán Washington kongresszusi nyitóbeszédére reflektált itt Jefferson, hiszen az elnök a külföldi hasznos találmányok mielőbbi hasznosításának lehetővé tételére buzdította a képviselőket. Ha meggondoljuk, hogy néhány éve a törvényhozásban még az importált szabadalmi megoldásokra is javasolták az oltalom megadását az importőr-hasznosítónak, elmondható, hogy ehhez képest rövid időn belül a szabadalmi rendszer működtetésének feltalálói szempontból legszűkebb értelmezésű változata merült fel ezzel a törvénytervezettel. A kifogásolható szigor mellett a törvénytervezet egyértelműen igényli, hogy az elsőbbség kérdésében a bejelentések vizsgálatával megbízott testület állást foglalhasson. Ez a rendelkezés nyilvánvalóan levezethető az 1791. áprilisában lezajlott gőzhajóvitával. A törvényjavaslat alapján feltételezhető, hogy Jefferson végül azzal utasította el John Fitch kérését akkor, hogy az 1790-es törvény alapján a testületnek nincs joga valamely találmány elsőbbségének meghatározására. Fitch élénk tiltakozását az is fokozta, hogy nem Jeffersont, hanem valami miatt piaci vetélytársát, a komoly politikai támogatással rendelkező James Rumsey üzlettársait sejtette a javaslat mögött. Bár a gőzhajó elsőbbségi vitája után az ekkor már mindenkiben kételkedő és hátsó szándékokat feltételező Fitch valószínűleg Jeffersont is főellenségnek tartotta.
Meg kell jegyezni, hogy az 1836-os, a szabadalmi hivatal épületében levő teljes dokumentáció pusztulását okozó tűz miatt nagyon sok közvetett feltételezés volt a szabadalmi törvények előzményeiről, az előzetes törvénytervezetek kidolgozóiról, és az események pontos menetéről. Korábban voltak olyan feltételezések, hogy Thomas Jefferson már az első törvény megalkotásában is közvetlenül részt vett. Jelenleg úgy tűnik, hogy az első törvény kidolgozásában nem játszott szerepet, hiszen csak a törvény elfogadása előtt egy hónappal érkezett meg és vette át külügyminiszteri hivatalát. Bizonytalan viszont, hogy miért éppen rá lett osztva a főszerep a szabadalmi engedélyezési eljárásban. Az 1793-as törvénnyel kapcsolatban a közelmúltig az volt általánosan elfogadott, hogy az első és nem a második törvénytervezet származik tőle. A korabeli sajtóban fennmaradt, John Fitch fellépéséből adódó negatív visszhang ellenére ez a törvénytervezet tartalmaz sok érdemi javaslatot is. A legújabb kutatások (Walterscheid, 1998) a törvénytervezet tartalma alapján meggyőzően igazolták, hogy ez a jeffersoni változat.
Visszatérve a javaslatra, ez a szabadalmi rendszer működtetéséből származó, számos logikus következtetést tartalmaz. Az 1793-as törvényben elfogadást nyert többek között, hogy
egy meghatározott anyagösszetétel kaphat szabadalmat;
az oltalommal a találmány a jogosult kizárólagos tulajdonát (exclusive property) képezi;
az oltalmi időre elegendő a korábban is alkalmazott 14 év;
a szövetségi szabadalom érvénytelenít bármely államban az alkotmány ratifikálása előtt megadott szabadalmat (az alkotmány ratifikálása után kiadott tagállami szabadalom már korábban alkotmányellenesnek találtatott).
Nem kerültek be a végleges törvénybe Jefferson javaslatából
az újdonság meglévő követelménye mellé az általa megfogalmazott nem nyilvánvalósági követelmény (non-obviousness);
az állítólagos bitorló bizonyítási lehetősége, hogy nem tudott a találmányra vonatkozó kizárólagos jogról (lack of knowledge defence);
a közzétételre vonatkozó drákói bejelentői kötelezettségek;
valamint az, hogya találmány leírásához a rajzokhoz és a modellhez való hozzáférés csak az oltalmi idő lejárta után lett volna korlátlan az érdeklődők számára.
Fennmaradt továbbá Jefferson későbbi levelezésében, hogy az általa 1793-ig vezetett testület három alapelvvel kiegészítette az elbírálás során az 1790-es törvény rendelkezéseit:
(1) a leírás olyan legyen, hogy az oltalom alá kerülő szerkezetet az oltalmi idő lejártával bárki szabadon megvalósíthassa, annak összes kialakítási formájában; (2) valamely ismert szerkezet egy elemének anyagát egy másik anyaggal helyettesítő megoldás nem jogosít oltalomszerzésre; (3) egy ismert szerkezet formai megjelenésében megnyilvánuló változtatás szintén nem szabadalmaztatható.
Ezek az elvek 1802-től, a Jefferson elnöksége alatt kinevezett szabadalmi megbízott jogalkalmazói gyakorlatában, megfelelő törvényi háttér nélkül is érvényesültek, 1836-tól pedig a törvényben előírt érdemi vizsgálat részévé váltak. Felmerült továbbá annak a megoldásnak az általánossá tétele, amelyet a bizottság akkor alkalmazott, ha nem érezte kompetensnek magát valamely műszaki területen. Ilyenkor a Philadelphiában már működő Pennsylvania egyetem oktatóihoz fordultak tanácsokért. Elvileg ebből a gyakorlatból fogalmazódott meg az az igény, hogy a szabadalmi ügyekben az adott műszaki területekre szakosodott elbírálók alkalmazása lenne ideális. Ez az elv is az 1836-os törvénnyel kerül majd bevezetésre a szabadalmi rendszer működtetésében, mint az állam találmányok elősegítésére vonatkozó alkotmányos kötelezettségének teljesítésére vonatkozó előírás.
Az elnöki aláírás és az igazságügy-miniszteri ellenjegyzés tehát 1793-tól (a gyűjtők bánatára) megszűnik. Egységesedik a díjfizetés, az Államkincstár lesz a bevételező. Fontos célja volt Jefferson javaslatának, hogy egyértelműen a bejelentőt terhelje a találmány megfelelő leírásának elkészítése. A szigorú vizsgálat során gyakran felmerült, hogy ha a testület tudja, hogyan kellene elkészíteni vagy kijavítani a találmány nem megfelelő leírását, jelöljön ki egy állami hivatalnokot annak a testület útmutatása szerinti elkészítésére. Összességében, Jefferson eredeti szándékai ellenére a korábbi vizsgálati rendszerből 1793-tól kezdve jó időre a törvény követelményei szerinti egyszerű bejelentési rendszer lesz hatályos Amerikában. A bejelentések vizsgálata tehát minimális alaki, formai feltételek meglétére korlátozódhatott. A jeffersoni "self-made man" prototípusán alapuló társadalmi modellel szemben, amelyben a feltalálók szabadidőben hasznos eszközök fabrikálásával az időt eltöltő úriemberek, kirajzolódott a mechanizált ipari folyamatok termelésorientált szemlélettel párosuló modelljének korabeli előtérbe kerülése, amelynek visszatükröződése még a szabadalmak elbírálási gyakorlatában történt változásban is tetten érhető. A szabadalmi törvénnyel kapcsolatban Thomas Jefferson állandó dilemmája volt az a természetjogi felvetés, hogy csak az igazságosság igényével fellépő, a gyakolatban helyesnek bizonyuló jogszabály tekinthető érvényesnek. A történetnek ebben a szakaszában úgy tűnhet, Jefferson végül nem tudott választ adni a szabadalmi engedélyezések során önmagának feltett kérdésre. Sőt, bizonyos fokig a szövetségi szabadalmi rendszer visszasüllyedt abba a korábbi állapotba, amikor a tagállamok törvényhozásai nem voltak képesek megállapítani, milyen feltételek alapján adhat szabadalmat egy állam. Legalábbis ez bizonyosult be a gőzhajó esetén, amely jogalkotói oldalról tapasztalható elbizonytalanodásra mutatott. Az 1793-as törvény alapján nem lehetett állást foglalni a szabadalmazhatósági kérdésekben, a bíróságok egyedi döntéseket hoztak, egységes elvek hiányában. A korábbi tagállami gyakorlat lényegében újratermelődött szövetségi szinten.
A továbblépést először óvatos próbálkozások előzték meg a jogalkalmazásban. 1802-től visszatér sok korábbi szereplő a politika és a szabadalmi engedélyezés színpadára, majd a hőskor szereplőinek távozásával egy ideig újra űr támad. Ezután szinte egycsapásra, ekkor már kipróbált, de kevéssé ismert állami hivatalnokok által, a korábbi lényeges tapasztalatok mindegyikét hasznosítva elkészül az 1836-os szabadalmi törvény, és valóban megalakul a szövetségi szabadalmi hivatal, amit csak azért nem neveznek így, mert tagállami, kerületi stb. nem is létezik....
Ez lesz a témája írásunk 2. részének.
Irodalom
Henry Adams: Thomas Jefferson első elnöksége - Fejezetek az Amerikai Egyesült Államok történetéből. Európa, Budapest, 1986
Daniel J. Boorstin: Az amerikaiak - A gyarmatosítás kora. Gondolat, Budapest, 1991
Kenneth W. Dobyns: The Patent Office Pony - A History of the Early Patent Office. Sergeant Kirkland's Press, 1994
Arthur Allen Gomme: Patents of Inventions - Origin and Growth of the Patent System in Britain. The British Council, 1946
Alexander Hamilton, James Madison, John Jay: A föderalista - Értekezések az Amerikai Alkotmányról. Európa, Budapest, 1998
B. Zorina Khan, Kenneth L. Sokoloff: Intellectual Property Institutions in the United States: Early development and comparative perspective. World Bank Summer Research Workshop, Washington, 2000
B. Zorina Khan: Intellectual Property and Economic Development: Lessons from American and European History. National Bureau of Economic Research [NBER(US)]/Commission on Intellectual Property Rights [CIPR(UK)], 2002
David S. Landes: Az elszabadult Prométheusz - Technológiai változások és ipari fejlődés Nyugat-Európában 1750-től napjainkig. Gondolat, Budapest, 1986
Lewis Mumford: A gép mítosza - Válogatott tanulmányok. Európa/Mérleg, Budapest, 2000
Frank D. Prager: Brunelleschi's Patent. Journal of the Patent Office Society, 109. k. 28. sz., 1946
Kenneth L. Sokoloff: Inventive Activity in Early Industrial America: Evidence from Patent Records 1790-1846. NBER, 1988
Robert H. Thurston: Robert Fulton - His Life and Its Results. Dodd, Mead, and Company Publishers, 1891
L. C. Walterscheid: Thomas Jefferson and the Patent Act of 1793. Corcoran Department, University of Virginia, 1998
Thomson Westcott: The Life of John Fitch, the Inventor of the Steamboat. J. B. Lippincott & Co., 1857
Microsoft Encarta Encyclopedia Deluxe, 2001
Microsoft Encarta Interactive World Atlas, 2001
www.trafipax.hu - A magyar közlekedési adatbázis: A hajózás története