Dr. Kamil Idris, a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) főigazgatójának üzenete a PCT szerződő államainak hivatalai számára
A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) örömmel jelenti be, hogy a Szabadalmi Együttműködési Szerződés (PCT) keretében a Nemzetközi Irodához beérkezett az egymilliomodik nemzetközi bejelentés. Figyelembe véve azt a tényt, hogy az ötszázezredik bejelentést 2000-ben, 22 évvel a PCT hatályba lépése után vették át, jelentős fejleménynek tekinthető, hogy a második 500000 bejelentés benyújtásához mindössze további négy évre volt szükség.
A PCT-rendszer sikere több tényezőnek tulajdonítható. A legfontosabbak között említhetők azoknak a szerződő államoknak a nemzeti és regionális hivatalai, amelyek megjelölt és kiválasztott hivatalokként, illetve nemzetközi kutatási és elővizsgálati szervekként működnek. A PCT-rendszer nem alakulhatott volna ilyen hatékony nemzetközi szabadalmi oltalmi rendszerré a szabadalmi hivatalok elkötelezett, szoros, az utóbbi 26 év során egyre szélesedő együttműködése nélkül, és nem szolgálhatta volna ilyen jól a nemzetközi közösséget a gazdasági fejlődés elősegítése érdekében.
Megköszönöm Önöknek a PCT iránti elkötelezettségüket és örömmel várom e kiváló együttműködés folytatását.
2005. január