3
BRUCKNER GYŐZŐ
(Késmárk, 1900. – Budapest, 1980.)
BRUCKNER GYŐZŐ
(Késmárk, 1900. – Budapest, 1980.)
A szerveskémia-tananyag könnyű, „élvezetes" elsajátításához sok egyetemi hallgató számára nélkülözhetetlen Bruckner professzor könyveinek használata. Ez a kötetsorozat, a „BRUCKNER", már évtizedek óta nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a kémiát tanuló fiatalok „beleszeressenek” a szerves kémiába.
Miközben a sorozat átfogó ismereteket ad a szerves kémia szinte minden területéről, az anyag aprólékos és lelkiismeretes feldolgozása a tanulás és a kutatómunka alapdokumentumává is teszi. Az összes kötet könnyed, közérthető stílusban íródott, amely magával ragadja az olvasót, és elősegíti a tananyag lehető legalaposabb elsajátítását.
Az alábbiakban a szerző-kutatóprofesszor, Bruckner Győző pályáját ismertetjük röviden – születésének 105., halálának 25. évfordulója alkalmából.
A gyermekévek és a középiskolai évek
Bruckner Győző 1900. november 1-én született Késmárkon. A Tátra varázslatos hegyormainak árnyékában meghúzódó, friss levegőjű szepességi város mértéktartó és kötelességtudó polgárok otthona volt, akik – bár három nép fiai voltak – évszázadok alatt megtanulták, hogy békés, alkotó életet csak a kölcsönös megbecsülés légkörében élhetnek. A városka kulturális centruma a több mint négy évszázados líceum, ennek volt matematikatanára és évtizedekig igazgatója Bruckner Győző édesapja. A nagyapa latintanár volt, a nagybácsi, idősebb Bruckner Győző pedig a miskolci jogakadémia tudós történészprofesszora. A tanárcsaládban a szellem tiszteletére, a belső ösztönzésből folyó kötelességteljesítésre, valamint a mérték és rend szeretetére nevelték a gyermeket. Hétköznapjait a tanulás töltötte be, a vasárnapokat pedig kirándulások, nagy hegymászások. Középiskolai tanulmányait a késmárki líceumban végezte.
A felsőfokú iskolák és a külföldi tanulmányok
Érettségi után vegyészmérnöknek iratkozott be a budapesti Műegyetemre. Az első világháborút követő nehéz években a nagy családtól távol, szerényen élt a vékonypénzű pedagógusgyerek. Amikor 1925-ben megkapta kitűnő minősítésű vegyészmérnöki oklevelét, a rossz gazdasági helyzet miatt nem sokat kezdhetett volna vele – szerencsére egyébként is tovább akart tanulni. Szegedre ment, ahol nagybátyja családja nagy szeretettel fogadta. A háború után oda költözött a volt kolozsvári egyetem. Ennek az újonnan szervezett egyetemnek a fizikai-kémiai tanszékén kapott helyet – nem állást! –, s ott Kiss Árpád professzor irányításával dolgozott doktori disszertációján. A munka eredményeként 1928-ban „sub auspiciis gubernatoris” doktorrá avatták. Ezt a kitüntetést – a hajdani „királygyűrűt” – az kaphatta meg, aki már a középiskolában végig kitűnő volt, s az egyetemen is kitűnő eredménnyel tette le minden szigorlatát. Fizikai-kémiai karriert azonban nem futott be, mivel az ifjú doktor akkor már egy életre eljegyezte magát a szerves kémiával.
Bruckner Győző, a kutató
Egy változatos kutatómunkában eltelt, hosszú életre visszatekintve érdekes és tanulságos dolog annak vizsgálata, hogyan vetődtek fel a kérdések, hogyan fejlődtek a kutatási témák. Kíséreljük meg mi is ilyen szemmel elemezni Bruckner Győző tudományos munkásságának legalább a kezdetét.
1926-ban gyakornoki állást kapott, s egy igazi állás reményében dolgozott fizetés nélkül az egyetem Szerves és Gyógyszerészi Kémiai Intézetében, Széki Tibor professzor mellett. Széki Tibor eredetileg patikus volt; érdeklődésének középpontjában a természetes forrásból – illóolajokból, drogokból – izolálható vegyületek szerkezetvizsgálata állt. Bruckner Győző is ilyen jellegű kutatásokba kapcsolódott be Szegeden. Széki ahhoz is hozzásegítette, hogy magyar állami – Collegium Hungaricum – ösztöndíjasként 1927-28-ban egy évet a berlini műegyetemen dolgozzék. Valójában itt, Schönberg professzor laboratóriumában ismerkedett meg az akkori modern szerves kémia módszertanával. Sokszor és tisztelettel emlegette később a szerény és kulturált Schönberget. A húszas évek Berlinje a világháború utáni pezsgő szellemi élet központja volt. Akkor ott tevékenykedtek a modern fizika legnagyobb alakjai is. A fiatal Bruckner Győző hallgatóként részt vehetett egy olyan fizikai „kollokviumon”, amelyen Planck, Einstein, Laue és Nernst vitatkozott egymással. „Machen Sie wieder eine neue Theorie!” – vágta oda tréfásan Nernst Einsteinnek, amikor egyéb érvet már nem talált. Nem kétséges, hogy az intézet pezsgő tudományos élete szabta meg további életútját, s visszaérkezve Szegedre szívvel-lélekkel, hatalmas ambícióval és energiával kapcsolódott bele az akkor újjáépülő Szerves Kémiai Tanszék megszervezésének, berendezésének nagy munkájába.
A fiatal doktor 1929 őszén Grazba utazott, Fritz Pregl intézetébe, a szerves mikroanalízis módszerének elsajátítása céljából. Pregl biokémiai kutatásai közben nagy mennyiségekből kiindulva nagyon kevés, ismeretlen szerkezetű szerves anyaghoz jutott, amelynek elemi összetételét az akkori módszerekkel nem tudta meghatározni. Évtizedes szisztematikus munkával finomította az elveiben ismert égetési eljárást, és sikerült azt végül néhány miligramm anyaggal a gyakorlatban is megvalósítania. Munkáját segítette a Kuhlmannal együtt konstruált mikromérleg, amellyel mikrogrammos pontossággal tudta mérni az elégetendő anyagot s annak megkötött égéstermékeit. Bruckner mindössze egy hónapot töltött Grazban, de a feljegyzések szerint éjt nappallá téve dolgozhatott, mert e hónap alatt legalább tízféle mikroanalitikai módszert sajátított el, többek közt a szén, a hidrogén, a nitrogén, a kén, az acetil- és a metoxil-csoport meghatározását. Pregl Bruckner számára kitűnő bizonyítványt állított ki az elsajátított módszerek felsorolásával.
Bruckner egy mikroégető berendezést Szegeden összeállítva, be is mutatta frissen szerzett tudását főnökének, Széki Tibornak. Széki átadott neki egy olyan mintát, amelyet ő előzőleg a régi módszerrel fáradságos módon elemzett, s Bruckner alig egy óra múlva már – főnöke megrökönyödésére – vitte hozzá a parallel égetés eredményét, ami teljesen megegyezett az általa kapott adatokkal.
A szegedi laboratórium ettől kezdve a szerves mikroanalitika országos központjává vált. Bízvást mondhatjuk, hogy innen származik minden magyar mikroanalitikai iskola, s az analitikusok jó része közvetve vagy közvetlenül Bruckner tanítványának mondhatja magát.
Kezdeti szerves kémiai tudományos munkásságát a Széki intézet vagy talán maga Széki professzor hagyományai határozták meg. Széki Tibort ugyanis mindig érdekelték a természetes anyagok, és Bruckner azokba a munkálatokba kapcsolódott bele, amelyek az Asarum europaeum (kapotnyak) illóolajának, az azaronolajnak a komponenseivel, azok izolálásával, szerkezetvizsgálatával és kémiai reakcióival foglalkoztak. Az azaronolaj komponenseinek azonosítása során Bruckner és Széki elkészítették az azaron, a metilizoeugenol és az izoszafrol pszeudonitrozitjait.
A szegedi évekből még két fontos téma érdemel említést, mivel ezek jelentősége túlnőtt az országhatáron. Az egyik az a megfigyelés volt, hogy a Diels–Alder-szintézisnél vicinális diénként viselkedhet egy propenil-oldalláncú fenoléter is, ahol a második kettős kötést az aromás rendszer szolgáltatja. A filodién maleinsavanhidriddel kiváltott cikloaddíció felfedezését követően – a témát alaposan körüljárva, s közben sikeres vitába keveredve külföldi iskolákkal is – Bruckner mintegy tíz dolgozatban számolt be az elért eredményekről. 1947-ben Euler intézetét látogatva, ezekért az eredményekért nyerte el a Svéd Kémiai Egyesület ötévenként adományozott Scheele-érmét is. Addigi tudományos és oktatómunkája eredményeként lett 1946-ban az Akadémia levelező tagja, kapott először Kossuth-díjat 1949-ben, majd ugyanebben az évben az Akadémia rendes tagjává is választották..
A másik, valóban korszakalkotónak mondható eredmény a természetes poliglutaminsav felfedezése volt 1937-ben. Ki gondolta volna akkor, hogy az önmagában is igen jelentős híradás egy egész tudományág magyarországi születésnapjának számít, s a poliglutaminsavak háború utáni szerkezetigazolása és szintézise óta Bruckner Győzőt tartjuk a magyar peptidkémiai iskola megalapítójának.
A mikrobiológus Ivánovics György és a szerves kémikus Bruckner Győző 1937-ben publikálta a természetes poliglutaminsav izolálását a virulens lépfenebacilus tokanyagából és a Bacillus subtilis táptalajából.
Az ezzel kapcsolatos kísérlet Szegeden akkor félbeszakadt, de amikor Brucknert 1949-ben Budapestre hívták a nyugdíjazott Széki Tibor helyére, a Pázmány egyetemen is beköszöntött a peptidkorszak. Erre elsősorban az adott okot, hogy időközben az angol iskolák is foglalkozni kezdtek ezzel a természetes anyaggal, s az evidenciákat (biuret-reakció hiánya, immunológiai viselkedés) figyelmen kívül hagyva váltig az a-poliglutaminsav jelleg mellett álltak ki. Bruckner Budapesten, a megnövekedett számú munkatársi állományával megerősítve, a tőle megszokott szisztematikus és a klasszikus szerves kémia módszereivel felfegyverzett úton szabatos lebontásos vizsgálatokkal igazolta a gamma-kötésű struktúrát. A szerves tanszéken 1950 és 1965 között mindenki a poliglutaminsav bűvöletében vált peptidkémikussá. Jobbára a poliglutaminsav-sikereknek tudható be Bruckner Győző második Kossuth-díja 1955-ben.
1959-ben kezdődött az adrenokortikotróp hormon szintézise. Addigra az ELTE-n működő peptidkutatók mellett két másik csoport is ebben a témakörben kezdett el munkálkodni: a Gyógyszeripari Kutatóintézetben Bajusz Sándor, a Kőbányai Gyógyszerárugyárban pedig Kisfaludy Lajos irányításával. A három nagy tekintélyű vezető, Bruckner Győző, Pillich Lajos és Vargha László időszerűnek találta, hogy a három csoport erőit összefogva egy közös, nagyszabású peptidszintetikus munkát kezdeményezzen. Ez az, amely egyidejűleg volt hivatott megteremteni a magyar peptidkémia nemzetközi elismertségét és produkálni egy, a gyógyászatban régen nélkülözött peptidhormont, amit csak igen hátrányos tulajdonságok mellett sikerült addig természetes forrásból izolálni.
A kutatóprofesszor mint tankönyv- és lexikoníró
Bruckner Győzőnek természetesen nem kellett már manuálisan is részt vennie a szintetikus munkában, nem kellett elmerülnie a peptidkémia napról napra növekvő módszertani tengerében, azt elvégezték a körülötte felnövő fiatalok. Az ő feladata a három kutatócsoport munkájának összehangolása volt. Figyelemmel kísérte a szintetikus munka előrehaladását, a rendszeres megbeszélések alkalmával megosztotta hatalmas experimentális tapasztalatát a kísérleti munkát végző kutatókkal, közkinccsé tette elméleti kémiai ismereteit, sztereokémiai szemléletmódját. Igen sokat tett nemzetközi kapcsolatainak kihasználásával a biológiai mérések szervezése, kísérleti minták megszerzése érdekében.
Ezen a területen végzett munkálatai is jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy 1967-ben Bruckner Győzőt a neves Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina is tagjai sorába választotta.
Bruckner Győző ebben az időben már teljes erőbevetéssel híressé vált tankönyvén dolgozott. Amikor 1949-ben Budapestre helyezték, a „Kis Gróh" szerves kémiai kötete volt az egyetlen magyar nyelvű írásos anyag, és óhatatlanul szükség volt egy modern tankönyvre a kornak megfelelő színvonalú és pedagógiai műgonddal felépített Bruckner-előadások követéséhez. Az 1950 őszén megkezdett munkáról senki sem gondolta volna akkor, hogy élete utolsó órájáig elkíséri, hiszen az átdolgozott hatodik kötet már Bruckner Győző halála után került ki a nyomdából.
Tankönyvének írásakor munkatársai segítségével felkutatta a szakirodalomban található korszerű tudományos eredményeket, és olyan olvasmányos formába öntötte azokat, hogy a szerves kémiával éppen csak ismerkedő hallgató is könnyen eligazodjék közöttük, számára is minden érthető és követhető legyen, ugyanakkor a gyakorlott kutató is megtalálja benne azt, amit e tankönyv nélkül csak fáradságos irodalomkutatással gyűjthetne össze. Ezt a munkát elvégezte helyette a szerző, aki az évtizedek folyamán több százezer sort s míves gonddal rajzolt képletet vetett papírra. A Szerves kémia kötetei 1952 óta több kiadásban is megjelentek. <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />
Munkásságát számos külföldi és hazai elismerés kísérte.
Erkel András