TANULMÁNYOK
RÁCZ LÁSZLÓ - DR. VIDA SÁNDOR
A szakosítási megállapodások egyes csoportjainak mentesítése a versenykorlátozás tilalma alól
Történeti visszapillantásként érdekességként említhető, hogy szakosítási megállapodások már a szocialista tervgazdálkodás viszonyai között is előfordultak. Legismertebb példa erre a KGST által "vezényelt" szakosítás, amelynek keretében például Magyarországnak nem volt szabad személyautót gyártania, ugyanakkor viszont autóbuszokat gyártott, s több KGST ország az Ikarus-tól vásárolta az autóbuszokat. Hasonló helyzet alakult ki, amikor Magyarországnak át kellett adnia a rádiógyártást Bulgáriának, s az a meglepő helyzet állt elő, hogy a Budapest megjelölésű (védjegyű) rádiókat Bulgáriában állították elő, s csak a rádiók hátlapján elhelyezett cirillbetűs adattáblából értesülhetett a magyar fogyasztó arról, hogy a Keravill üzletben nem magyar gyártmányú rádiót vásárolt.
Az idősebb olvasó számára ezért az EU-nak a szakosítási megállapodásokról szóló rendelkezéseivel kapcsolatban a meglepetés erejével hat, hogy ez a fajta gazdaságszervezési technika a piacgazdaság viszonyai között is megjelenik (az sem zárható ki, hogy ott már korábban jelen volt, mint ahogy azt a KGST-ben annak idején megismertük), persze nem "utasításos" formában, mint a szocialista tervgazdálkodásban, hanem spontánul, az üzleti érdekeknek megfelelően.
A lényeges különbség a kétféle szakosítási megállapodás között talán éppen abban van, hogy amíg a KGST szakosítási megállapodások állami utasítások alapján jöttek létre, addig a piaci verseny szabadságának biztosítása szempontjait figyelembe vevő versenyjog éppen a kényszerítő formát tiltja és szankcionálja, többek között akkor, amikor az erőfölénnyel való visszaélés tilalmát kimondja.
Persze az EU kartelljog és ma már a magyar versenyjog is ennél egy lépéssel tovább megy, nevezetesen még az önkéntesen létrejött szakosítási megállapodások létrejöttét is tiltja bizonyos feltételek között.
A magyar Kormány az Európai Közösségek Bizottságának 417/1985 EGK rendeletével részben egybehangzó rendeletet adott ki, amelyben a szakosítási megállapodásokat mentesíti a versenykorlátozás tilalma alól. A rendelet 85/1999. (VI. 11.) Korm. szám alatt a Magyar Közlöny 51. számában jelent meg. (A továbbiakban: R.)
Piacgazdasági viszonyok között a szakosítás a termelés és a fizetőképes kereslet világméretű növekedése időszakában a gazdaság egészére kiterjedő folyamat. A korszerűbb termékekre, a leginkább keresett választékra való áttérés az éles versenyben a profilok szűkítésével, a sorozatok növekedésével megy végbe. Ezt a tőkeerős vállalkozások saját erőből, a konszernvállalatok tagjai egymással együttműködve is képesek megszervezni. Mindez a versenyjog által körülhatárolt cselekvési téren belül, a magánautonómia keretei között megy végbe. Az utóbbi időkben a versenyjoggal inkább csak akkor kerül kapcsolatba egy ilyen szakosodó vállalkozás, ha a felhagyott profilját képező gyáregységet, vállalati részt valamely másik vállalkozás megveszi, s ha ez a koncentrációs szabályok szerint engedélyköteles összefonódásnak minősül. Ez is azonban viszonylag ritka, főként mert az ilyen esetek az engedélykötelezettség értékhatárát csak kivételesen lépik át.
A szakosodás növekvő tőkeszükséglete és a korábbi piacok megtartása gyakran arra kényszeríti vagy ösztönzi a gyártókat, hogy tipikusan kartellnak számító megállapodásokat kössenek egymással. Itt már nem egy vállalat szakosodásáról van szó, hanem több vállalkozás együttműködéséről. E megállapodásokban a felek lemondanak valamely olyan termék (választék) gyártásáról, amelyre a szerződő másik partner rendezkedik be, kötelezettséget vállalnak arra, hogy a másik fél (felek) részére átengedett profilt hosszabb ideig nem is veszik gyártásba. Kötelezik magukat valamely (összetettebb) termék gyártási folyamatainak olyan közös megszervezésére, amelyben bizonyos anyagokat, félkész termékeket csak a szakosításban résztvevő másik féltől veszik, vagy csak az ilyen vállalkozásnak adják el stb. Olyan jellegű tevékenységekről van tehát szó, amelyeket önmagukban szinte minden modern versenyjog a verseny korlátozásának tekint. Ami e kötelezettségvállalásokat mégis "versenybaráttá" teszi, az az, hogy a kölcsönösség jegyében a szükségletek kielégítésének kedvezőbb szintje alakulhat ki. (A mentesülés persze akkor is érvényes, ha az együttműködés kedvezőtlen eredményt - pl. drágább árakat - hoz, de akkor az árak piactisztító szerepe, s a versenyjog erőfölényes visszaélést tiltó rendelkezései az együttműködés egészét lehetetlenítik el.)
A szakosítási megállapodások jellemzője, hogy mindig legalább két fél vesz benne részt (a felek száma nem korlátozható), és hogy kölcsönös kötelezettségvállalások útján oldják meg a gyártás korszerűsítését, és/vagy költségeinek csökkentését, valamint, hogy a közös érdekeknek megfelelően lépnek fel a vevői és az eladói piacokon.
A szakosítás versenyszabályai a kölcsönös kötelezettségvállalások e formáit lehetővé téve tilalmazzák a megállapodásban részt vevő felek egymás közti visszaélését, kizárják az együttműködésnek az egyenlőtlen előnyszerzésre való kihasználását és csak egyedi kontroll útján biztosítják a mentesítést, ha a szakosodó felek együttes piaci részesedése egy meghatározott mértéket meghalad. A R. ezt a mértéket 30%-ban határozta meg. Ha a 30% fölötti részesedés a megállapodás végrehajtása közben jön létre, akkor az adott évet követő naptári év június 30-áig a mentesülés még érvényben marad. Ez alatt az idő alatt - ha a felek nem szándékoznak felbontani a megállapodást - a Gazdasági Versenyhivatal határozatát kell kérniük az egyedi mentesítés érdekében, nehogy a határidő lejártával jogellenes helyzet következzék be.
A szakosítási megállapodás arra is kiterjedhet, hogy meghatározott terméket (alkatrészt, részegységet stb.) a felek egymástól vesznek meg. Erre az esetre azonban a R. olyan feltételt ír elő, hogy a piacinál magasabb áron való átvételre a következő termelési fázisban működő vállalkozás nem kötelezhető [R. 1. § (2) bek. b) pont].
A R. 1. §-ában foglalt fogalommeghatározásból következik, hogy a szakosított termelésre vonatkozó megállapodáson túl egyéb - a szakosított termelés konkrét feltételein túlmenő - kötelezettségeket a megállapodás nem tartalmazhat. (Pl. olyan megállapodást, hogy milyen gépekkel állítsa elő a résztvevő a rá szakosított termékeket, csak abban az esetben lehet a mentesülés feltételeként elfogadni, ha a szakosítás közös előállításra vonatkozik és az egymást követő műveletek, alkatrészek vagy részegységek minősége azt műszaki-technológiai okok miatt megköveteli.) A szakosítás konkrét célját meghaladó kötelezettségek már ugyanis a technológiai, az áruforgalmi és a befektetési piac torzítását is eredményezhetnék, még 30%-nál kisebb forgalom esetén is.
A költségekben, árakban való megállapodást a R. nem szabályozza.
Ellentétben más megállapodássoportokkal, a megosztott gyártás és a végtermék piaci helyzetének kölcsönhatása miatt az egymás közti árakat, sőt közös gyártás esetén a végtermék árait (árhatárait) is belefoglalhatják a megállapodásba a mentesülés elvesztése nélkül. A különböző méretű, szerkezetű, egymagában is forgalomképes termékek önálló termelésére való szakosodás esetére - ha a gyártási folyamatban a megállapodásban részt vevő más vállalkozás anyag vagy alkatrészszállítóként, illetve össze<->szerelést végző vevőként sem működik közre - természetesen ez nem vonatkozik. Közös előállítás esetén kialakíthatnak és megállapodásba foglalhatnak más üzleti feltételeket is (pl. hogy hány darabos szállítmányt milyen kereskedelmi szinten értékesítenek, hány minőségi osztályt alkalmaznak).
A technológia átadásáról szóló megállapodások, a kutatás-fejlesztési megállapodásokról szóló csoportmentesítési rendelet, valamint az itt tárgyalt szakosítási megállapodásokról szóló csoportmentesítési rendelet közös vonása, hogy mindháromnak tárgya alapvetően műszaki, pontosabban az ipari termelés vagy annak előkészítő fázisa.
A három jogszabály rendelkezéseit egybevetve ugyanakkor eltérést jelent, hogy az előző kettővel szemben a szakosítási megállapodásokról szóló csoportmentesítési rendeletben a szellemi tulajdonjogokról, azok felhasználásáról (pl. licenciaszerződés) kifejezett rendelkezés nincs.
Minthogy azonban, amint azt már kifejtettük, a szakosítási megállapodások tárgya alapvetően meghatározott termék előállításának átengedése, vagy a termék közös előállítása, ha a dolognak kissé mélyére nézünk, kézenfekvő lesz, az esetek jelentős részében itt is szembetalálhatjuk magunkat know-how-val (technológia) vagy találmány-nyal (termék, berendezés, eljárás).
Tekintettel azonban arra, hogy a magyar jog mind a know-how-val, mind a találmánnyal való rendelkezés jogát (a felhasználás jogát), valamint a meg nem engedett felhasználás elleni szankciókat más jogszabályokkal kellőképpen szabályozza, nézetünk szerint mellőzhető volt, hogy a jogszabályalkotó ezekre a kérdésekre a R.-ben is kitérjen.
Mindezt azért tartottuk szükségesnek elmondani, mert véleményünk szerint a szakosítási megállapodások egy része vonatkozásában az iparjogvédelem szokásos kategóriái ugyancsak megjelenhetnek mind magyar, mind persze EU viszonylatban is. Sőt az iparjogvédelem egy másik gyakori eszközéről, a védjegyről megemlékezve, feltehető, hogy a felek a szakosítási megállapodásban a használt védjegyek sorsa felől is rendelkezni fognak. Persze e vonatkozásban is elsősorban a közös gyártás, a közös előállítás esetén használt védjegyekről kell majd rendelkezni, akárcsak a kooperáció esetén.
Véleményünk szerint a két leggyakoribb alternatíva lehet
a) ugyanannak a védjegynek a használata a felek által közösen előállított termék esetén;
b) különféle védjegyek használata a termék egyes részein (tipikusan ez szokott előfordulni a gépgyártásban, járműgyártásban).
A hatályos védjegyjog bevezette a közös védjegy intézményét is, igaz, ezzel a lehetőséggel eddig kevés hazai vállalat élt, s jobbára csak olyan esetekben, amikor a szocialista időkből örökölt párhuzamos gyártást a magántulajdonba került vállalatok tovább folytatták. Érdekes megfigyelni, hogy ilyen esetben a jogutód vállalatok gondosan ügyelnek arra, hogy az azonos termék azonos védjeggyel, de más, jól megkülönböztethető csomagolásban kerüljön forgalomba. A legjobban a Túró Rudi esete szemlélteti ezt, amikor is már a gyerekek is különbséget tesznek Danone Super Rudi, Okéé Túró Rudi és Zalka Túró Rudi között.
Félreértés ne essék: a példaként felhozott eset persze nem esik a szakosítási megállapodásról szóló csoportmentesítési rendelet hatálya alá, de jól példázza, hogy párhuzamos gyártás esetén a versenytárs vállalatok igyekeznek saját áruikat a versenytárs áruitól elhatárolni. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy ugyanerre a termékre, a Túró Rudira a versenytárs vállalatok több szabadalmat is bejelentettek, s a különböző találmányok más-más technológiát takarnak, amely utóbbiaknak alkalmazása ugyancsak a versenytársi pozíció erősítését szolgálja.
A szakosítási megállapodások védjegy- és szabadalomhasználati kérdéseihez közelálló ezt a gyakorlati példát - amely eddig örvendetes módon nem vezetett semmiféle jogvitához - azért hoztuk fel, mert úgy véljük, alkalmas annak bemutatására, hogy a szakosítási megállapodások alapján még milyen típusú védjegyhasználati helyzetek várhatóak, anélkül, hogy ehhez különösebb képzelőerőre lenne szükség.
A szakosítási megállapodások iparjogvédelmi aspektusainak körvonalazását követően indokoltnak látszik ezeket általánosabb keretek közé helyezve is felvillantani: az előzőekben elmondottak ugyanis a szakosítási megállapodásoknál jóval gyakoribb vállalati koncentrációk, fúziók esetén is helytállóak lehetnének.
Nyilvánvaló persze, hogy akárcsak a szakosodási megállapodásoknál a vállalati koncentrációknál, fúzióknál is a döntéskor, az átalakulás elhatározásakor az iparjogvédelem jóformán semmi szerepet nem játszik. A lebonyolítás alkalmával azonban a tapasztalat szerint elsősorban a védjegyjogi kérdések rendezésére igen gyorsan sor kerül. Sok esetben persze negatív formában is: a fúzió következtében egyes folyamatban lévő védjegybejelentéseket, de nem egy esetben még bevált védjegyeket is elejtenek. Persze nem kevés példa akad az ellenkezőjére is: egyes védjegyek éppen a fúzió következtében felértékelődnek, s azokat olyan országokban is bejelentik, ahol korábban nem álltak oltalom alatt.
Befejezésül még érdemes megemlékezni a két éve megindult és korábban soha nem látott fúziós áradatról, amely az EU területén működő vállalatok körében már eddig is jelentős számú fúziót eredményezett, s amelynek első hullámai a Magyarországon megtelepedett multinacionális vállalatokat is elérték. Minthogy pedig a világ vezető közgazdászai szerint ez a folyamat még korántsem tekinthető lezártnak, indokolt, ha legalább a figyelemfelkeltés szintjén az iparjogvédelemnek nemcsak a szakosodás, de a fúziók következtében várható hasonló problémáit is jelezzük. Annál is inkább, mert ez utóbbi kérdésekkel ismereteink szerint a külföldi szakirodalomban is alig-alig lehet találkozni.