TECHNIKATÖRTÉNET
Az OM és a MSzH pályázata
JEDLIK ÁNYOS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA
NOBEL-DÍJAS LEHETNE
Az Oktatási Minisztérium és a Magyar Szabadalmi Hivatal ez évben is meghirdette a középiskolák természettudományi és technikai szakköreinek címzett országos pályázatát "A szakköri munka mint az innovatív gondolkodásra nevelés színtere" címmel.
A pályázat elsődleges célja az volt, hogy a diákok tanáruk vezetésével a szakkör tematikájához illeszkedően oldjanak meg olyan feladatot, amely a mindennapi műszaki életben jelentkezik, a technikatörténet, az energiagazdálkodás, a hulladékhasznosítás témakörében, az iparjogvédelmi dokumentáció és műszaki monográfiák alkalmazásával.
A pályázatra tizenöt középiskola nyújtotta be dolgozatát. Közülük hatan már a korábbi pályázatokon is részt vettek.
A bírálóbizottság feladata az volt, hogy a jobbnál jobb dolgozatok közül kiválassza azt a hármat, amely leginkább érdemes - az egyébként sorrendiséget mellőző - díjazásra.
A szakkörök a legkülönbözőbb témákban nyújtották be dolgozataikat.
Olvashattunk kozmetikai cikkekkel kapcsolatos minősítő mérésekről, utcai kutyaürülék lehetséges hasznosításáról, a növényvédelem terén tett erőfeszítésekről, egerek élve elfogására alkalmas szerkezetekről, vagy például integrált áramkörök elemzéséről.
Egy diákkör tagjai saját elképzelés alapján különböző elektrotechnikai kapcsolásokat terveztek és azokat önállóan vagy párban meg is valósították. A szellemes megoldások között található volt telefondíj-számláló, házi telefonközpont és diszkós keverőpult is.
A Tisza idei szennyezése is megragadta a tanulók fantáziáját, dolgozataik a vízzel kapcsolatos mérésekkel foglalkoztak. Nagyon érdekes és szemléletes volt például a víz levegőre vonatkozó törésmutatójának mérési leírása, vagy például az olvadáshő meghatározása.
Nagyon szép, komplett pályamunkát olvastunk a tapolcai barlangrendszerről is, annak történeti ismertetésével és a különböző környezeti hatások elemzésével.
Voltak diákok, akik a gyógyszerhulladékok begyűjtésének problémáját választották vizsgálatuk tárgyául.
Egy szakkör részletesen foglalkozott a környezetkárosítással, a radioaktív sugárzások mérésével, egy másik pedig a jégeső elhárításának problémájával, UV-sugárzás mérésével.
Két diák részletesen feldolgozta Jedlik Ányos, illetve Teller Ede munkásságát, e két dolgozat némileg rövidített változatát közöljük az alábbiakban.
JEDLIK ÁNYOS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA
1800. január 11-én született Szimő községben, István névre keresztelték. Apja, Jedlik Ferenc féltelkes jobbágy és édesanyja Szabó Rozália sokat törődtek gyerekeik taníttatásával. Főleg második gyermekük iskoláztatása okozott fejtörést nekik, mivel István rendkívül gyorsan tanult és a kisiskola nem elégítette ki tudásszomját.
Sokat sétált testvéreivel, az idősebb Ferenccel és a fiatalabb Gáborral. Családjával sokat látogatta rokonait, akik közül Czuczor Istvánhoz, anyai ágon unokaöccséhez kötődött a legjobban. 1810-ben a nagyszombati iskolába átkerülve felkészülhetett gimnáziumi tanulmányaira, amelyeket szintén Nagyszombaton kezdhetett meg 1811-ben. Itt három évet járt, majd hogy németül is megtanulhasson Pozsonyba ment, de betegsége miatt csak 1815-ben kezdhette meg az évet. Ugyanebben az évben iratkozott be ide Czuczor István is. Hogy a családi földet csak két részre kelljen osztani, Jedlik úgy döntött, papnak tanul Pannonhalmán a bencés kolostorban. 1817. október 25-én beavatták és felvette az Ányos nevet. Jó barátja és szobatársa Czuczor István is ide járt, a Gergely nevet vette fel. Következett a próbaidő, amely után Jedlik a győri tanítóképzőbe került, ahol geometriát és fizikát tanult, fizikára a történelem szakos Czínár Mór tanította. Pannonhalmán irodalmat és teológiát oktattak neik.
1821. október 30-án matematikából és fizikából vizsgázott a pesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd egy évvel később történelemből és fiziológiából. 1822. október 1-jén doktorrá avatták. Győrben kapott tanári állást, magyart, latint és történelmet tanított. 1825-ben végre átkerült a fizika tanszékre. Sokat olvasta a tudományos folyóiratokat, főleg az elektromosság érdekelte. A szertárat megvizsgálva szomorúan vette észre, mennyire hiányos a készlete. A felhasznált eszközök egy részét megjavította, újakat készített és amit tudott megvett, ha kevésnek bizonyult a támogatás, kipótolta saját pénzéből.
Itt Győrben, mindent lehetett kapni csak szódavizet nem, mert mire odaért az ásványvíz, addigra megposhadt. Ezt sokan nehezményezték tanártársai közül. Úgy döntött, hogy megpróbálja előállítani mesterségesen. Olvasott svájci gyógyszerészekről, akiknek sikerült elkészíteni, de a szerkezet tervrajzát titokban tartották. Carrarai márványtörmeléket kapott a kőfaragóktól, amit sósavval feloldott, és az így kapott szén-dioxidot nyomás alatt feloldotta vízben, s eredményképpen szikvizet kapott. Elkészítette azt a szerkezetet, mellyel nagyobb mennyiségben - üzemi szinten is - előállítható a Győrben olya ritka ásványvíz. Majd az egyik rendtársával közös vacsora előtt, az ő általa elkészített szódavíz is helyet kapott a boros- és vizespalackok között.
Egyik folyóiratban olvasta Oersted tanulmányát, amelyben a galvánáram mágnestűre való hatásáról értekezik, és amelyben azt is kifejti, hogy bár az áram elmozdítja a mágnestűt, mégsem késztetheti folytonos mozgásra. Ebben nem hitt Jedlik és kísérletezni kezdett: megismételte Oersted kísérletét, csak ő egyetlen drótgyűrű helyett több dróttekercset rakott a mágnestű köré. Megfogalmazta a multiplikátor elvét. Amikor elkészült vele és bekapcsolta a szerkezetet, nem akart hinni a szemének: forogni kezdett, de közben megszólalt a csengő és ő úgy sietett az órára, hogy elfelejtette kikapcsolni a szerkezetet. Átélte élete leghosszabb tanítási óráját, s amikor visszament a szertárba, látta, hogy az még mindig forog. Sokáig nézte, míg észre nem vette, hogy egyre lassabban forog. Ekkor kikapcsolta, mert a telep lassan kezdett kimerülni. Mindez 1830-ban történt.
1831-ben Pozsonyba helyezték át a Királyi Akadémia filozófiai karára fizikatanárnak. A szertár itt is hiányos volt. Itt is írt a főigazgatónak és itt sem kapott komolyabb támogatást, tehát maradt az új eszközök készítése és a régiek javítgatása. Ha hivatalos pénzhet jutott, máris ment Bécsbe, új eszközökért.
A pesti egyetemen megüresedett fizika-mechanikai székre pályázatot írtak ki. Bár a pályázata jól sikerült, mégsem ő kapta meg a széket. Két évvel később, 1837-ben újabb pályázatot írtak ki, amin a kifejtendő témák a következők voltak: A rejtett és szabad hőnek tüneményei, törvényei; A dörzsölési, megosztási érintkezési elektromosságnak jelenségei, törvényei; Két, három vagy több összetevő eredőjének a meghatározásai. A szóbeli vizsgán 20-20 percen keresztül kellett előadást tartani latin és német nyelven. Ezúttal elnyerte a széket, de kinevezését csak két évvel később, 1839. november 2-án kapta meg. 1840. március 10-én tette le az esküt. A szertárral itt is rengeteg gondja volt, fejlesztésekre mindössze évi 64 pengő forintot kapott.
Az 1844-es országgyűlés a közoktatás nyelvévé a magyart tette. Ekkortól Jedlik minden óráját magyarul tartotta. Pestre kerülése után egy évvel kezdte a tagtoborzást Bugát Pál a Magyar Természettudományi Társulatba - Jedlik az elsők között írta alá az ívet. Ugyanebben az évben, 1841-ben tartották meg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók első és második nagygyűlését Pesten - amelynek munkájába azonnal bekapcsolódott. Két előadást is tartott: az egyikben a még Győrben feltalált, s azóta továbbfejlesztett szódavízgyártó eljárást ismertette, a másikban érdekes elektromágneses jelenségeket mutatott be.
Jedliket 1846-tól kezdve három évre dékánná választották az egyetem bölcsészkarán, az évnyitón magyarul szólt a hallgatósághoz. 1848 márciusában hiába készült fel óráira érdekesebbnél érdekesebb kísérletekkel, a fiatalságot a forradalom - később a szabadságharc - jobban érdekelte. A tanításban beállt kényszerszünetet Jedlik két dologra használta. Hazafias érzéseinek sugallatára beállt nemzetőrnek - őrséget állt, árkot ásott, ott segített, ahol szükség volt rá. Megmaradó idejében egyetemi tankönyvének kéziratát rendezgette, amelyet már magyar nyelven írt, így gyorsabban haladt, hisz könnyebben szerkesztett új magyar szakszavakat. Várta az alkalmas időt, amikor majd megjelentetheti. Több részből állónak tervezte; az elsőnek, amelybe a mechanika, hangtan és kémia került, a "Súlyos testek természettana" címet adta. 1850-ben Jedlik saját költségén jelent meg a könyv, de nem volt igazán sikeres. Ellenben ez jelentette a Magyar Tudományos Akadémiára való bekerülést is (1858). Jedlik így indokolta meg, hogy 1850 után miért nem írta meg a teljes, egyetemi fizika tankönyvet: "... az egyetemi tanrendek azon megváltoztatása után, mely szerint az egyetemi tanár oda lőn utasítva, hogy az év lefolyása alatt előadandó tantárgyak nem a Compendiumát, hanem mindegyik félév alatt valamely kiszemelt szakaszát terjedelmesebben, kellően kimerítve adja elő, nem lett volna czélszerű a Compendiumféle Természettannak a használata." Mivel Jedlik nemzetőr is volt, csak nagyobb viták után kerülhetett vissza az állásába, de az óráit újra német nyelven kellett tartania. Az 1850-es években - Jedlik ötvenes éveiben - csak lassan ocsúdott a magyar nemzet az elveszett szabadságharc miatti kábulatából. "A szellemek világa kialutt" - írta Vörösmarty 1850/51 telén, baracskai magányában, Előszó című versében. "Most tél van és csend és hó és halál..." Czuszor Gergelyt Riadó című verséért kufsteini várfogságra ítélték. Jedlik kereste a helyét.
A forradalom előtti tudományos mozgalmak elhaltak, az egyesületek csak vegetáltak. A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ig nem tartott nagygyűlést. Ezekben az években Jedlik a szertárban elmerülten kísérletezett: a Bunsen-elem javításán dolgozott, egyenáramú fúrógépet fejlesztett ki, melyet motorként működtetve, meghajtotta vele optikai rácsosztó gépét, s jobbnál jobb rácsokat állított elő. "A külföld nem látta az ő találmányait" - mondta Eötvös. Pedig Jedlik szerette volna, ha ez nem így történik: az 1855-ös párizsi kiállításra 100 elemes telepet küldött, de ezek a gondatlan szállításban, tárolásban összetörtek. 1856-ban Bécsben tartották vándorgyűlésüket a Német Természetvizsgálók, Jedlik elment és bemutatta a javított Bunsen-elemet, valamint az általa feltalált forgonyt (elektromotort). El is érte, hogy néhány ezután írt tankönyvbe bekerült a neve, mint a villanymotor egyik feltalálójáé, igaz hogy hol Jedliecknek, hol Jedlickának írva. Szokatlan felkéréseknek is eleget tett: megvizsgálta, hogy mi lehet a tudományos alapja, magyarázata az akkor divatos "asztaltáncoltatásnak". A Kufsteinből kiszabadult Czuczor szótárkészítő tevékenységét megirigyelve, elfogadta a felkérést egy szakmai magyar-német szótár összeállításában való közreműködésre.
1861-ben Jedlik "egysarki villamindítóját" (egyenáramú generátorát) úgy alakította ki, hogy a forgórész elektromágnesekből állt, amelyeket sorba kapcsolt az álló rész tekercseivel. Ha az álló részre egy kis ellenállású fogyasztót - akár csak egy galvanométert - kapcsolt, akkor a forgórész vasmagjában lévő remanens mágnesség egy kis áramot indukált az álló részben. Ez az áram azonban átfolyt a forgórész tekercsein és így növelte ezek mágnességét. Ez azután erősebb áram indukálásához vezetett. Így még erősebb mágnes keletkezett. Eközben természetesen a dinamót egyre nehezebb volt hajtani, hiszen a betáplált mechanikai teljesítmény fedezte a kijövő elektromosat. Cseppet se csodálható, ha Jedlik Magyarországon és az 1850-es években nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. A gépet nem is áramfejlesztésre, hanem motornak használta. Ezzel hajtotta meg rácsosztó gépét.
A hatvanas években Jedlik itthon már elismert tudós. 1863/64-ben az egyetem rektora. 1866-ban a Vasárnapi Újság címoldalán ismerteti Jedlik tudományos munkásságát abból az alkalomból, hogy negyedszázada kezdte meg működését a Magyar Természettudományi Társulat. Újra megtartották évenkénti vándorgyűlésüket a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók. Jedlik majd mindegyiken jelen van és beszámol saját kutatásairól. Kutatási témáit maga választja meg, bár az Akadémia megbízásából is végez vizsgálatokat. Felkérésre szabályos kutatási beszámolót készít egy tragikus balesetről, az emberáldozatot is követelő, 1861-es kőbányai pincerendszerben bekövetkezett beomlásról. 1863-tól kezdve tizenöt éven át tagja a Tanárvizsgáló Bizottságnak; ő vizsgáztatja fizikából azokat, akik magyar középiskolában kívánnak tanítani. Már Eötvös József a kultuszminiszter és az Akadémia elnöke, amikor Jedlik Ányost királyi tanácsosi címmel tüntetik ki. Most már igazán megengedheti magának, hogy saját gyönyörűségére kísérletezzék. A váratlan halálesetek (Czuczor Gergely: 1866, Eötvös József: 1871) őt is az élet végességére figyelmeztetik, ezért sem szívesen vállal megbízásból munkát.
1871 szeptemberében Jedlik egy hónapos tanulmányútra megy Németországba, felkeresi a híres és új egyetemeket, gyűjti a tapasztalatokat, hogy megtervezhesse itthon álmai munkahelyét: az ideális előadótermet, az ideális szertárat, előkészítő helyiséget, laboratóriumot. 1872-ben készen vannak a tervek. 1873-ban a bécsi világkiállításon egy Siemens vezetésével működő bírálóbizottság a Haladás érmével tünteti ki Jedlik "villamfeszítő" berendezését (feszültségsokszorozóját), amellyel 24 hüvelykes azaz 83 centiméteres szikrát idéz elő. Különlegessége, hogy a sűrítőket párhuzamosan töltik és sorosan sütik ki. A kiállításra kimegy - emellett szólnak 1855-ös párizsi rossz tapasztalatai is, ahová mást küldött el és tönkre is tették akkori találmányát -, de a díj átvételére már nem utazik ki újra, sajnálná az elfecsérelt időt.
1878-ban Jedlik nyugdíjazását kéri, s a 78 éves professzor helyét a tanszék élén átveszi a 30 éves Eötvös Loránd, akinek külórákat adott fizikából annak külföldi tanulmányai előtt. Az új épület felépítésére csak a 80-as évek közepén kerül sor, akkor már Eötvös Loránd tervei szerint. Jedlik Ányos nyugdíjas éveit Győrben, a rendházban tölti. Itt is dolgozik, amennyire a szűk hely és fizikai állapota megengedi, bár szellemileg mindvégig friss. Szombathelyen, az Orvosok és Természetvizsgálók 1880. évi vándorgyűlésén a természettudományos kutatás személyi és tárgyi feltételeiről tart előadást.
Utolsó éveiben rendszerezi jegyzeteit. Megromlott kézügyességével nem tudja megjavítani készülékeit, ezért felfogad egy szertárost, aki Jedlik egy utazása alkalmával ellopja a szertárból az értékesebb készülékeket és azt az arany zsebórát, amit Jedlik a beavatásakor kapott. Mindennek tetejébe a rácsozót pedig eltörte. Később elfogják, s Jedlik megbocsát neki és visszafogadja. Hamarosan újra kirabolja őt, de ezúttal se a tettes, se az óra nem kerül meg. 91 éves korában lesz a megalakuló Mathematikai és Physikai Társulat első számú tagja. 94 éves korában köszönti Eötvöst, aki miniszteri megbízást kap. Még utazni szeretne. 95 évesen, 1895. december 13-án végső, nagy útra indul. Sírján kedvenc mondása áll: "Az igazak örökké élnek." Temetésénél szeretett fiatal barátja, Eötvös Loránd mond beszédet.
Felhasznált irodalom
Horváth Árpád Simonyi Károly Ifj. Gazda István-Sain Márton Németh József Természet Világa, 131. évf. 4. sz. 2000. április
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
Magyarok a világ tudományos-műszaki haladásáért, CD-rom 1999 ELTE-OMIKK
Varga Balázs
Batsányi János Gimnázium és Szakképző Iskola,
Tapolca, 9. A
* * *
NOBEL-DÍJAS LEHETNE
Munkám témájául Teller Ede magyar tudós és ember bemutatását választottam. Az előszóban szeretném megindokolni a témaválasztást, majd a továbbiakban kitérnék professzor úr változatos életútjára, munkásságára, külön kiemelve az atombomba és a hidrogénbomba előállításában játszott szerepe jelentőségét. Végül, de nem utolsósorban megemlítem az elmúlt 40 év alkotó munkáját is. Akárcsak az előszóban, a zárszóban is néhány személyes gondolatomnak, véleményemnek adnék hangot.
Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy a XX. század mérföldkő az emberiség történetében, a politikai változásokban és elsősorban a tudomány és technika fejlődésében. Ebben a században történt meg először, hogy a távolságok nem befolyásolták a hírek, információk gyorsaságát.
Teller Ede az az ember, aki századunk elejétől mind a mai napig rendkívül aktív szerepet játszott a tudomány rohamos fejlődésében. Képes volt elveit, emberi tartását megőrizni a politikai útvesztőkben. 11 amerikai elnök - Roosevelt, Truman, Eisenhower, Kennedy, Johnson, Nixon, Ford, Carter, Reagen, Bush, Clinton - kormányzása alatt hasznos és nélkülözhetetlen volt mindannyiuk számára, anélkül, hogy bármelyiküknek hagyta volna magát alárendelni. A XX. században akik a legtöbbet tették a modern fizikai és kémiai gondolkodás forradalmasításáért és akiknek működése nyomán az emberi fejlődés sohasem tapasztalt fejlődést ért el, nem kétséges: az első 10 név között ott találjuk Teller Ede nevét. Ha pedig azt a kérdést tesszük fel, hogy ki volt az ezredfordulót megelőző évtizedek legtöbb vihart kavart tudósa, a válasz ugyanez: Teller Ede. Ez a "világutazó" Magyarországon született, Németországban tanult, munkára Angliába szerződött, majd Amerikában élő és alkotó tudós. Életútját hatalmas viták szegélyezték. Sokan még ott sem rokonszenveztek vele, ahol munkáját rendelkezésre bocsátotta. Sajnos még az 1980-as évek közepén is Magyarországon "felsőbb körökben" a legszélsőségesebb háborús monopóliumok kiszolgálójának, potenciális háborús bűnösnek tituálták. Mikor szülőhazája szóba került, akkor megjegyezték, hogy "ugyan valaha Teller Edének hívták, de maradjon ő csak Edward Teller", s ezzel megvonták tőle magyar származását. Az első interjúkat az Amerika Hangja rádió magyar osztálya kezdeményezte 1987-ben. Majd 1989-ben Forró Tamás készített vele interjút. 1991-ben látogatott el Magyarországra. Tulajdonképpen egy emberöltőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ezt a zseniális embert elismerjék, illetve megismerjék. Személyisége lebilincselő, logikája kérlelhetetlen és eredeti. A világról alkotott életfilozófiája egyszerű és csodálatos: "Én hiszek a fejemben és hiszek a szívemben. Hiszem, hogy együtt tudnak működni. Ettől eltekintve nincs más, hogy ezt napról napra gyakoroljam." Ennek szellemében állítottam össze életútját.
Édesapja, Teller Miksa a Pázmány Péter Egyetem jogi karán doktorált. 1904-ben ismerte meg Budapesten Deutsch Ilonát, leendő feleségét. Teller Ede 1908. január 15-én érkezett második gyerekként a családba. Nagyapja sokat szomorkodott, mert a kis Ede 3 éves koráig nem szólalt meg, és így azt hitték, hogy szellemileg visszamaradott. (Itt jegyzem meg, hogy Einstein sem szólalt meg, csak 4 évesen.) Szerencsére kellemesen csalódtak, mert a gyermek nagyon értelmesnek mutatkozott főleg a reál tárgyak terén. Középiskoláit a Kármán Tódor édesapja által alapított mintagimnáziumban végezte. Ez volt a Trefort utcai gimnázium. Érdemes elgondolkodni azon, vajon a fejlett oktatási rendszernek, vagy a rendkívüli teljesítményekre sarkalló időknek köszönhető-e, Budapest gimnáziumaiban, főleg elit gimnáziumaiban szokatlanul nagy számú tehetség tűnt fel: Wigner Jenő, Szilárd Leó, Neuman János, Teller Ede stb. Közülük sokan az antiszemita hullám miatt jutottak el az Egyesült Államokba, ahol igen sokat tettek a tudományos haladásért.
Teller 14-15 évesen matematikai zseninek mutatkozott. Klug Lipót matematikaprofesszornak sokat köszönhetett e tárgy elsajátításában. Már igen fiatalon értette Einstein relativitáselméletét. 15 évesen ismerkedett meg leendő feleségével, Harkányi Mária Augusztával, akit barátai Micinek szólítottak. A barátságból életre szóló, harmonikus házasság lett a későbbiekben. 1934-ben kötöttek házasságot. Miciről illik tudni, hogy ő is kitűnő fizikus és matematikus, tehát eszmei társ, és Los Alamosban munkatársként vesz részt az atombomba létrehozásában.
Teller 1925 őszén iratkozott be a Budapesti Műegyetemre, majd 1926-ban Németországba, Karlsruheba utazott, ahol vegyészmérnöki tanulmányokat kezdett. Ekkoriban Németország számított a világ kulturális centrumának. Itt találkozott Hermann Markkal, akitől először hallott a kvantummechanikáról. 1928-ban Münchenbe ment, mert egyre jobban érdekelte a fizika, az atomok felépítése. Sajnos itt szenvedett el egy szörnyű balesetet is, a villamos levágta jobb lábát és ezentúl művégtaggal kellett élnie. Szerb Antal találóan jegyezte túlzó kompenzációnak Teller viselkedését. Mire volt ugyanis büszke Teller? Hogy pingpongban verhetetlen és hegymászásban megelőzi "egészséges" társait. Fizikai tűrőképessége messze meghaladta a nagy átlagot. Ha valahol megjelent, a szemek önkéntelenül rászegeződtek: ki ez a mágikus tekintetű ember, akinek busa, orrtőnél összeérő szemöldöke alatt a barna szemek lágyságot árasztanak, akinek arcvonásai a legritkább esetben húzódnak mosolyra, és aki maga körül mégis mindenkit mosolyra fakaszt? Az átlagosnál alig valamivel magasabb, mégis hatalmasnak tűnő, széles csontozatú, robosztus alkat. Járása jellegzetes, felsőtestét kissé előredöntve kimérten jár-kel gondolkodás közben is.
Sérülése után nem megy vissza Münchenbe, hanem Lipcsébe utazik Werner Heisenberghez, aki alig hat évvel idősebb nála. Itt kapja meg doktorátusát. A hidrogénmolekula-ion gerjesztett állapotainak számításából írt disszertációt. Göttingben komplikáltabb mulekulák rezgésével foglalkozik. Majd 1932 nyarán két hónapot tölt Rómában Enrico Ferminél, aki a neutronkutatással foglalkozott mélyrehatóan. Uránt bombázott neutronokkal és tucatjával kapta a radioaktív bomlásokat.
1933-ban, Hitler hatalomra jutásakor Teller Koppenhágába megy. Itt ismerkedik meg Niels Bohrral, aki kezdettől fogva ösztönzőleg hatott tanítványaira. Tellertől származik az a megállapítás, hogy az atomelmélet Bohr nélkül is kialakult volna, de ismeretelméleti formája, a kvantumelmélet Bohr szellemi terméke és e nélkül valószínűleg csak sokkal később jutott volna el a fizika tudománya az érettség magas fokára. A Koppenhágában eltöltött nyolc hónap erősen emelte Teller szakmai tekintélyét. Itt ismerkedett meg a Szovjetunióból menekült, szintén zsidó származású George Gamowval. 1934-35-ben meghívást kap vendégelőadónak a londoni University College-ba. Gamow az idő tájt a George Washington University fizikai tanszékét vezette. Gamow teljes értékű fizikai tanszéket kínált. Ekkora megtiszteltetést aligha utasíthat vissza egy 26 éves fizikus. Így 1935 augusztusában Teller Ede és felesége felszálltak az Amerikába tartó hajóra, és ettől kezdve mindörökre amerikaivá lettek. Gamow a csillagok energiatermelésével foglalkozott, később együtt dolgozták ki Tellerrel az atomok termonukleáris fúziójának elméletét. Együtt alkotják meg az atommag béta-bomlásának az impulzusmomentumra vonatkozó szabályát. Gondoljuk meg, ekkor már 1939-et írtak! Gamow volt tehát az, aki felkeltette Teller érdeklődését a magfizika iránt, amely azután elvezetett a nukleáris energia alkalmazásához, a nukleáris fegyverek létrehozásához, és ezzel közvetve hozzásegítette Tellert legnagyobb teljesítményéhez: a hidrogénbombához.
A háború korszakváltás Teller és a többi fizikus életében. Életük már soha többé nem térhetett vissza a régi kerékvágásba. Ettől az időszaktól kezdve az apolitikus tudós kivesző "fajtává" lett. Tulajdonképpen ettől az évtől számtalan esemény készítette elő a tudósokat Hirosimára, az atombombára. A magyar tudóscsoport valamennyi tagja a nácizmus és a sztálinizmus elől menekült Amerikába, beleértve Tellert, Kármán Tódort, Szilárd Leót, Wigner Jenőt, Neuman Jánost. 1939 és 1941 között az események viharos gyorsasággal peregtek. Bohr bejelentette, hogy valahányszor egy neutron eltalálja az urán atomjának magját, az egész mag két részre hasad és a két rész óriási sebességgel taszítódik el egymástól. Lehet, hogy az urán-maghasadás már önmagában is újabb neutronokat hoz létre. Ezek további magokat hasítanak ketté. Így láncreakciót érünk el, fantasztikus mennyiségű energia szabadul fel. Teller azonban a többiekkel ellentétben nyugodt maradt. Lévén elméleti ember, őt addig izgatja valami, amíg azt kell eldöntenie vajon egy tudományos felfedezés realizálható-e? Lederman, Nobel-díjas részecskefizikus, a Fermilab vezetője szellemesen jegyezte meg: "az elméleti fizikus a cipőfűzőjét sem tudja megkötni, a kísérleti fizikus számára viszont egy számsor összeadása is komoly problémát jelenthet." Némi igazság lehet ebben a megállapításban, hiszen Teller is szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket laboratóriumában. Amikor azonban Szilárd Leó New Yorkból bejelentette, hogy megtalálta a neutront, Teller is tudta, hogy tovább nem játszadozhat a neutronokkal. Ez már elháríthatatlan kihívás volt az alkotó munkára. Így ír Teller a "Hirosima hagyatéka" c. könyvében erről: "A nukleáris energiával kapcsolatos minden aggodalmam az, hogy rövidesen együtt kell élnünk vele, és nagyon veszélyes lehet az emberiségre nézve. Ez attól a perctől fészkelt meg agyamban, amikor Szilárd Leó abbahagyatta velem a Mozart szonátát."
A fizikusok felismerték, a láncreakcióval felszabadított hatalmas energia iszonyú pusztításra lesz képes, és az a lehetőség, hogy esetleg Hitler kezébe kerül ez a veszedelmes fegyver, félelemmel töltött el mindenkit, egyben határozott cselekvésre is ösztönzött. Hogy azt végül is Amerikában sikerült beindítani és a reaktorokban ellenőrzötten működtetni, jelentős mértékben a magyar emigráns tudósoknak köszönhető. Szilárd Leó és Wigner Jenő, valamint maga Teller Ede is (ekkor még mint Szilárd sofőrje) felkeresték Albert Einsteint, hogy latba vetve tekintélyét írjon levelet Roosevelt elnöknek, miszerint ebben az aggasztó helyzetben a kormány tegye meg a szükséges intézkedéseket. Amikor Németország megtámadta Lengyelországot Roosevelt haladéktalanul megadta a "Manhattan projekt" fedőnevű program beindítására az engedélyt. 1942. december 12-én a chicagói atommáglyában megvalósul az önfenntartó láncreakció. A kísérlet tehát sikerrel járt. A további kísérleteket most már Los Alamosban kell katonai ellenrőzés mellett a legnagyobb titoktartással folytatni. A Los Alamos-i tábor 1943. március 15-én nyílt meg Oppenheimer vezetésével, valamint a tudósok és technikusok megérkezésével. Tellert az elméleti tanulmányokkal foglalkozó csoportba osztották (Bethe volt a főnöke). Los Alamosnak örökre helye lesz a tudomány történetében. A fizika akkor élő legnagyobbjait gyűjtötték össze egy tudományos feladat sürgős megoldására, s nem rajtuk múlt, hogy ennek sikeres végrehajtása nyomán minden addiginál nagyobb veszély zúdult a világra. 1945. július 16-án robbantották fel az első kísérleti atombombát az új-mexikói Alamogordo sivatagban, 330 km-re Los Alamostól.
Amikor Németország kapitulált 1945 májusában, de Japánnal még hadban állt Amerika, a tudósok zöme előtt világossá vált, hogy az atombombákat a távol-keleti országokban fogják bevetni. Látszólag Japán térdre kényszerítése a cél, de a szörnyű demonstráció a Szovjetunió elrettentésére is szolgál. Hiába ellenezték és nyújtottak be petíciót a tudósok az atomfegyverek emberek elleni bevetésére, miután Roosevelt váratlanul elhunyt, Trumannal, az új elnökkel nem tudtak érdemleges kapcsolatot teremteni.
1945. augusztus 6-án reggel 8 óra 16 perckor 1850 láb magasságban atombomba robbant Hirosima felett. Az atomfegyvert a B-29-es, "Enola Gay" repülőgép hordozta. Halált és pusztulást hozó terhét minden előzetes figyelmeztetés nélkül dobta le a város központja felett. Nagaszaki sem kerülhette el sorsát. Los Alamosban teljes döbbenet uralkodott el. Atombombát alkalmazni a már szinte legyőzöttként, lábainknál heverő ellenséggel szemben brutális és ezért erkölcstelen tett. A tudósok értetlenül álltak az események súlya alatt. Oppenheimernek az volt a véleménye, hogy a tudósoknak nem szabad beleavatkozniuk a politikai döntésekbe. Nagy csalódást okozott, hogy mint később kiderült Oppenheimer a maga számára nem tekintette kötelezőnek azt, amit tudóstársainak, így Tellernek tanácsolt. Hirosima bombázása után derült ki, hogy a Los Alamos-i intézet igazgatója részt vett annak a határozatnak a meghozatalában, miszerint Truman javaslatára minden előzetes figyelmeztetés nélkül bombázni kell a Japán városokat.
Hirosima rémképe sok tudós lelki nyugalmát felborította. Morális okokból igen sokan hátat fordítottak a fegyverekkel kapcsolatos munkának és elhagyták Los Alamost. Teller meggyőződése az volt, hogy nem kellett volna meglepetésszerű, tragikus bombázás. Fel lehetett volna robbantani a bombát éjszaka, nagy magasságban Tokió felett. Ez a demonstráció bár rémisztő, de nem ölt volna meg senkit. Nyitva maradt a kérdés: vajon egy nagy magasságban történő éjszakai robbantás elérte volna-e a kívánt megfélemlítő hatást, mint ahogy arra sem lehet határozott választ adni, vajon kedvezőbben alakult volna-e a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonya akkor, ha a két japán város bombázásának üzenete nem feszíti a végsőkig a Szovjetunió érzékenységét.
Szükségtelen és helytelen volt Hirosimát előzetes figyelmeztetés nélkül bombázni. A tudomány haladásának viszont nem lehet korlátokat szabni. Tehát szükséges és helyes volt megcsinálni az atombombát.
De mi is az atombomba? Nukleáris fegyver. Atommag-reakció következtében felszabaduló energia hatásán alapuló tömegpusztító fegyverfajta. Az atomfegyverek hasadó anyaga a 233 v. 235 tömegszámú izotópban feldúsított urán (illetve a 239 tömegszámú plutónium). A nukleáris fegyverben a hasadóanyagokat több részre osztva vagy laza állapotban helyezik el. A kívánt pillanatban a résztölteteket összelövik és így létrehozzák a láncreakció megindulásához szükséges kritikus tömeget. Az atomfegyverek robbanásakor keletkező pusztító tényezők: a lökéshullám, a hő és fénysugárzás, a kezdeti és visszamaradó radioaktív sugárzás.
Egyetlen atombomba ledobása óriási halotti máglyává változtatta Hirosimát. Az áldozatok zöme a hatalmas tűzvészben lelte halálát. A XX. század derekán néhány ember - közöttük Teller Ede - arra tett kísérletet, hogy Prométheusz példáját követve ellopják a tüzet az istenektől.
De visszatérve egy kicsit arra a korábbi időszakra, amikor még javában tart a háború és az atomenergia fenevadja békésen szunnyad atomba zárt ketrecében, Teller Ede már újabb témán töri a fejét. Nem az atomok hasadásával, hanem azok egyesítésével kezd foglalkozni. Már 1942-ben világossá vált előtte, hogy nem csak maghasadással (fission) lehet atomenergiát felszabadítani, hanem magösszeállítással is (fusion). Los Alamosban azonban Teller kutatását Oppenheimer leállíttatja. Az atombomba bevetése után a termonukleáris fúzió további kutatására nem volt meg a politikai akarat.
A helyzet akkor változott meg alapvetően, amikor 1949-ben a Szovjetunió végrehajtotta első kísérleti atomrobbantását (1950-ben derült ki, hogy Klaus Fuchs atomtitkokat szolgáltatott ki az oroszoknak). Truman ezek után elrendeli a termonukleáris kutatások folytatását és a hidrogénbomba kifejlesztését.
Los Alamosban immáron Teller Ede vezetésével indul meg a kutatómunka. Kezdetben azonban a feltételek összehasonlíthatatlanul rosszabbak voltak a korábbinál, ugyanis a második világháború idején együttműködő nagyszerű csapat szétszéledt és új emberekből kellett összeverbuválni a csapatot. Gamow és Teller munkásságának eredményeként elméletileg tudott dolog volt, hogy ha két könnyű atommag egyesül egy nagyobb atommaggá, nagy mennyiségű energia szabadul fel. Az ún. magfúzió természetesen nem emberi találmány, hosszú milliárd évek óta a világegyetem legfőbb energiaforrása. A csillagok, így a Nap központjában adottak azok a feltételek (nagy nyomás, magas hőmérséklet), amelyek között az ilyen típusú magreakciók végbemennek és energiát termelnek. A magas hőmérsékletre és nagy nyomásra pedig azért van szükség, mert az ütköző atommagok csak így tudják legyőzni a közüttük fellépő elektromos taszítóerőt. A Földön egyetlen hely van, ahol ilyen viszonyok előfordulnak, éspedig az atomrobbanás közvetlen közelében. A hidrogénbombát úgy készítik, hogy az atombombát alacsony rendszámú anyag rétegével veszik körül, és amikor az atombomba felrobban, teljesülnek azok a feltételek, amelyek a könnyű atommagok egyesüléséhez és ezáltal a még nagyobb nukleáris fúziós energia felszabadításához szükségesek. Ez a reakció, melynek megvalósítását elsősorban hadászati szempontok ösztönözték, óriási távlatokat nyit az emberiség energiaellátása szempontjából. Napjainkban intenzív kutatások folynak a világ legfejlettebb országaiban (hála Teller kitartó munkájának) a termonukleáris fúzió szelídített változatának hőerőművekben történő fenntartására. Általa az energiatermelés igen jelentős, fűtőanyagból szinte kifogyhatatlan a Föld, és ugyanakkor a magfúzió során nem keletkezik káros sugárzás, így radioaktív hulladék sem. A tudósok 2012-re jósolják az első ilyen reaktorok beindulását. Csodálatos lenne, ha Teller Ede megérhetné, hiszen egész életén át ezért küzdött!
A Los Alamosban létrehozott első robbanótöltettel a Greenhouse fedőnevű akcióban 1951. május 8-án hajtották végre az első kísérleti robbantást a Csendes-óceán Enwitok szigetén. A kísérlet sikerült. Az Enwitok szigetlábhoz tartozó Elugelob szigetecskén 1952. november 1-jén történt nagyszabású termonukleáris robbantás eltüntette a szigetecskét a Föld felszínéről. Ezzel olyan hatalom került az ember kezébe, amellyel el is pusztíthatja, de fel is emelheti önmagát.
Teller a hidrogénbomba felrobbantásakor nem volt személyesen jelen, ekkor már Berkeleyben, a Kaliforniai Egyetemen dolgozott és egy alagsori sötét terembe helyezett szeizmográfon kísérte figyelemmel az eseményeket.
Teller Edét az egész világ a hidrogénbomba atyjának tekinti, azonban számos fizikai-kémiai kísérlet és felfedezés is fűződik a nevéhez. A második világháború után az USA-ban létrehozták a Reaktorbiztonsági Bizottságot, amelynek Teller lett az első elnöke. Nagyon sokat tett az atomreaktorok biztonságos működéséért, a még biztonságosnak ítélt hanfordi reaktorokat bezáratta. Hogy mennyire igaza volt, azt a csernobili katasztrófa igazolta. Az ezen a téren kifejtett áldozatos munkásságáért 1962. december 2-án vehette át Kennedy elnöktől a "Fermi-díjat". Teller Edének elévülhetetlen érdemei vannak abban is, hogy a két szembenálló szuperhatalom között a fegyverkezési versenyt az enyhülés politikája váltotta fel. A hidegháború éveiben a legnagyobb energiájú kísérleti atomrobbantásokat a Szovjetunió végezte, ugyanis a nagyobb hatóerejű bombáknál kevésbé fontos a pontos célzás. Az Amerikai Egyesült Államokban a technika fejlettségének ezen a fokán már nem az atomtöltetek nagy száma és hatóereje jelentette a legfontosabb feladatot, hanem a felderítésükre és elpusztításukra alkalmas hadászati csúcstechnológia. Ennek a stratégiának legharcosabb képviselője volt Teller Ede. Tudományos tanácsadóként ő beszélte rá Reagan elnököt a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés program beindítására. Ma már cáfoltatatlan tény, hogy az amerikai csúcstechnika behozhatatlannak látszó előnye, a stratégiai védelem hatékonysága komoly szerepet játszott abban, hogy Gorbacsov felismerte a további fegyverkezési verseny tarthatatlanságát. Talán ellentmondásosnak tűnhet fel az a megállapítás, hogy az atombomba és a fegyverkezési verseny mentette meg a békét, mégis tudósok és politikusok egyre nagyobb tábora hangoztatja ezt.
Teller Ede 1991 januárjában látogatott el először Magyarországra és az Eötvös Egyetemen több előadást is tartott az atomenergiáról, az atomreaktorokról. A Központi Fizikai Kutatóintézetben a magas hőmérsékletű szupravezetőkről elmélkedett. 1991. január 23-án a Budapesti Műszaki Egyetemen díszdoktorrá avatták. Évente többször ellátogat Magyarországra. Teller Edét 1994-ben Göncz Árpád a Magyar Köztársasági Érdemrenddel tüntette ki, 1994-ben pedig az először kiosztott Magyarság Hírnevéért kitüntetést vehette át.
Teller Ede 1962-ben megjelent "Hirosima hagyatéka" c. könyve a tudós hitvallása. Könyve hozzájárul a béke ügyéhez. Úgy véli az ezredfordulón véglegesen eldől majd jövendő sorsunk. Fel kell ismernünk, hogy sok milliárd emberi lényben ugyanazok a lehetőségek rejlenek, mint bennünk magunkban. A humanizmus eszméi mindaddig nem valósulhatnak meg maradéktalanul, amíg nem alkalmazhatók valamennyiünkre egyenlően. A béke elkerülése többet jelent, mint a háború elkerülése. Akárcsak az élet, a béke is alkotó tevékenység. Csak akkor sikerülhet megőriznünk a békét, ha alaposan és részletesen átgondoljuk a háborút.
Teller világképének központi része a haladás és a fejlődés. A fejlődés mozgatója az értelem és az érzelem. Ő egész életét a munkának és a haladásnak szentelte. Szerényen fogalmaz versében erről:
"Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten,
Félni, hogy talán még igazság sincsen.
Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge,
Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.
És makacs reménnyel mégis, mégis hinni,
Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi."
Egy olyan életutat ismerhettünk meg, amely mindannyiunk okulására szolgál és elgondolkodtat háború és béke kérdéséről az ezredforduló küszöbén.
Felhasznált irodalom
Teller Ede-Allan Brown Werner Braunbeck Képes diáklexikon, Minerva, Budapest, 1989
Teller Ede-Zeley László Leon Lederman Bödők Zsigmond Szemtanú-Tudomány: Az anyag, Park Kiadó
A modern századvég, amiben élünk, Larousse-Officina Nova
Felix R. Paturi Peter Wyden "Hirosima" német-amerikai dokumentum játékfilm
Czabán Csaba
Batsányi János Gimnázium és Postaforgalmi Szakközép Iskola,
Tapolca, 11. A