DR. CSIKY PÉTER:
Melyik törvényt kell alkalmazni?
Válasz a Legfelsőbb Bíróság jogerős
végzése fényében
A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény (Vt.) anyagi és eljárási rendelkezéseinek védjegytörlési eljárásokban történő alkalmazásával összefüggő első ügyben a jogalkalmazók számára iránymutató döntés született.
A jogesetet és annak kapcsán a Magyar Szabadalmi Hivatal, a Fővárosi Bíróság és a Legfelsőbb Bíróság által - az alkalmazandó joggal kapcsolatban - képviselt jogi álláspontot az alábbiakban ismertetem.
A jogosult 1995. április 25-ei elsőbbséggel jogosultja a grafikailag tervezett védjegynek, amelynek árujegyzékébe a 9. osztályba sorolt optikai termékek tartoznak.
A kérelmező 1997. szeptember 28-án terjesztett elő törlési kérelmet, amelyben arra hivatkozott, hogy a védjegyjogosulttal üzleti kapcsolatban állott, ennek alapján forgalmazta az általa gyártott és a védjeggyel ellátott termékeket. A közöttük fennálló üzleti kapcsolat ezen túlmenően nem jogosította fel a jogosultat arra, hogy Magyarországon védjegybejelentést tegyen.
A Magyar Szabadalmi Hivatal (továbbiakban: Hivatal) a támadott védjegyet a Vt. 3. §-ának (1) bekezdés c) pontja, 5. §-ának (2) bekezdés a) pontja, valamint a 6. §-a alapján törölte. A Hivatal határozatának indokolása rámutatott: a jogosult 1993-tól a kérelmező termékeit forgalmazta, ezért mint annak képviselője, illetve ügynöke a kérelmező engedélye nélkül nem volt joga, hogy a megjelölést saját nevében lajstromoztassa. A Hivatal álláspontja szerint ezzel a jogosult rosszhiszeműen járt el.
A Vt. védjegytörlési ügyekben történő alkalmazása kérdésében a Hivatal az alábbi álláspontot alakította ki.
A Vt. 117. §-ának (1) bekezdése szerint a Vt. 1997. július 1-jén lép hatályba; rendelkezéseit - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - csak a hatálybalépést követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.
Amikor a védjegy lajstromozására irányuló kérelem a Vt. hatálybalépését megelőzően érkezett, a lajstromozási eljárás során mind az anyagi, mind az eljárási szabályok tekintetében a korábban hatályos 1969. évi IX. törvény (továbbiakban: Rvt.) rendelkezéseit kellett alkalmazni.
Amennyiben a védjegy törlésére irányuló kérelmet a Vt. hatálybalépését követően nyújtották be a Hivatalhoz, a Vt. 117. § (1) bekezdése alapján egyértelmű, hogy a védjegy törlésére irányuló eljárásban a Vt. anyagi és eljárási rendelkezéseit kell alkalmazni. Ha a jogalkotó szándéka ettől eltérő lett volna, a Vt. hatálybalépésére vonatkozó és az átmeneti rendelkezéseket megállapító szabályok az 1995. évi XXXIII. törvény 115. §-ának (5) bekezdése alapulvételével kerültek volna megfogalmazásra. Ezt támasztja alá az Rvt. végrehajtására kiadott 2/1970. (VIII. 1.) OMFB-IM rendelet (Vr.) 18. §-ának rendelkezése, amely a törvény hatálybalépésekor folyamatban levő ügyekben és a lajstromozott védjegyek tekintetében az Rvt. és a Vr. szabályait rendelte alkalmazni.
A Vt. 117. §-ának (3) bekezdése az Rvt. egyes címeinek felsorolásával egyértelművé tette, hogy a Vt. hatálybalépése előtt megvalósult védjegyhasználatra a védjegyoltalom hatálya, a védjegyhasználat fogalma, valamint a védjegybitorlás tekintetében a korábban hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.
A védjegyoltalom hatályát a Rvt. 7. §-a, a védjegybitorlást az Rvt. 13. §-a, a védjegyhasználat fogalmát az Rvt. III. Fejezete és 18. §-a szabályozta. A 117. § (3) bekezdésének felsorolása nem tér ki az Rvt. I. Fejezetének a védjegyoltalom tárgyának az oltalomképesség feltételeit szabályozó rendelkezéseire, illetve az Rvt. 16. §-ának a védjegyoltalom megszűnését, vagy az Rvt. 19. §-ának a védjegy törlésének feltételeit tartalmazó rendelkezéseire, ezért a Vt. 117. § (3) bekezdése is a Vt. anyagi és eljárási rendelkezéseinek az alkalmazását rendeli el, a Vt. hatálybalépését követően indult valamennyi egyéb, tanácsban intézett védjegyügyben (használat hiánya, megtévesztővé válás, megkülönböztető képesség elvesztése miatti megszűnés megállapítása) a Vt. 117. § (4) bekezdésében foglalt kivétellel.
A védjegyjogosult a Hivatal határozatának megváltoztatása iránt kérelmet terjesztett elő a Fővárosi Bírósághoz. A Fővárosi Bíróság a Vt. 91. §-ának (2) bekezdésére hivatkozva végzésével a Hivatal határozatát hatályon kívül helyezte és a Hivatalt új eljárásra utasította. A Fővárosi Bíróság végzésének indokolása szerint a szóban forgó védjegy elsőbbsége a Vt. hatálybalépésénél korábbi, ezért abban kellett állást foglalni, hogy a védjegy törlésére vonatkozó anyagi jogi szabályok tekintetében a Vt. szabályozása-e az irányadó.
A Fővárosi Bíróság szerint a védjegy törlésének akkor van helye, ha megkülönböztető képesség hiányában, illetve valamely abszolút vagy relatív kizáró ok miatt eredetileg sem lehetett volna a megjelölést védjegyként lajstromoztatni, a lajstromozási okok és a törlési okok ennyiben egybeesnek. Ebből következően a védjegy törlésére a védjegy elsőbbségének idején hatályos korábbi 1969. évi IX. törvény anyagi jogi rendelkezéseit kell alkalmazni.
Tekintettel arra, hogy a Hivatal nem e szabályokat alkalmazta, ez olyan lényeges eljárási szabálysértés volt, ami a bírósági eljárásban nem volt orvosolható.
A Fővárosi Bíróság végzése ellen a törlési eljárás kérelmezője (a bírósági eljárásban az ellenérdekű fél) nyújtott be fellebbezést, amelyben a Fővárosi Bíróság végzésének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte.
A fellebbezés szerint a Fővárosi Bíróság végzése törvénysértő, mert figyelmen kívül hagyta a Vt. 117. §-ának a törvény hatálybalépését és az átmeneti rendelkezéseket megállapító szabályait. A Vt. 1997. július 1-jén lépett hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni. Ahol a Vt. a hatálybalépést követően indult eljárásokban is a korábbi jogszabályok alkalmazását kívánja, ezt kifejezett rendelkezéssel teszi (a Vt. 117. §-ának (3) és (4) bekezdése). E rendelkezések között a védjegytörlési eljárás nem szerepel, amelynek jogalapjai tekintetében a Vt. 33. §-ának (1) bekezdése is a Vt. anyagi jogi rendelkezéseinek alkalmazását támasztja alá.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság végzését hatályon kívül helyezte és a Fővárosi Bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezés folytán hozott végzésének indokolásában rámutatott: a Vt. 91. §-ának (2) bekezdés b) pontja értelmében a bíróság a védjegyügyben hozott határozatot akkor helyezi hatályon kívül és utasítja új eljárásra a Hivatalt, ha megállapítható, hogy a Hivatal előtti eljárásban olyan lényeges eljárási szabálysértés történt, amely a bírósági eljárásban nem orvosolható. A Legfelsőbb Bíróság szerint abban a kérdésben való állásfoglalás, hogy a védjegy törlése iránti ügyben a jelenleg hatályos törvény, vagy a korábban hatályos törvény rendelkezéseit kell-e alkalmazni, olyan jogszabály-értelmezést jelent, amely önmagában lényeges eljárási szabálysértést és emiatt hatályon kívül helyezési okot akkor sem valósít meg, ha az elfoglalt jogi álláspont téves. Emiatt a Hivatal határozatának hatályon kívül helyezésére, a kérelem érdemi elbírálásának mellőzésére nem volt lehetőség.
A Legfelsőbb Bíróság nem tartotta helytállónak a Fővárosi Bíróságnak az alkalmazandó jogszabállyal kapcsolatos álláspontját sem.
A Legfelsőbb Bíróság végzésének indokolása rámutat: annak elbírálása során, hogy az 1997. szeptember 28-án kezdeményezett védjegytörlési eljárásban a Vt. rendelkezéseit vagy pedig az 1997. július 1. napjáig hatályos Rvt. rendelkezéseit kell-e alkalmazni, a Vt. hatálybalépésére és az átmeneti rendelkezéseket megállapító szabályokat kell szem előtt tartani.
A Legfelsőbb Bíróság szerint a Vt. 117. §-ának rendelkezéseit összevetve megállapítható, hogy a védjegytörlési eljárásra a Vt. nem rendelte el a lajstromozásakor hatályos rendelkezések alkalmazását, azaz a védjegytörlési eljárást a korábban lajstromozott védjegyek esetén sem vette ki az új törvény hatálya alól. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott továbbá arra, hogy az eljárás kereteit meghaladja annak vizsgálata, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (Jat.) 12. §-ának (2) bekezdésében foglalt alapelv, mely szerint jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé, ezáltal sérült-e. Ennek a kérdésnek az eldöntése az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik.
Az Rvt. hatálya alatt lajstromozott védjegyekkel kapcsolatban a Vt. hatálybalépését követően indult védjegytörlési eljárások során a Vt. anyagi és eljárási rendelkezéseinek alkalmazása véleményem szerint a Jat. 12. §-ának (2) bekezdésében foglalt alapvető jogelveket nem sérti. Egyrészről a Vt. kihirdetését megelőző időre nem állapított meg semmiféle kötelezettséget, másrészről a Vt. semmilyen "magatartást" nem nyilvánított jogellenessé azáltal, hogy az Rvt. oltalomképességi feltételeitől (lajstromozási akadályaitól) némileg eltérő, új törlési okokat vezetett be. A védjegy mint kizárólagos jog, keletkezésére visszaható hatályú törlése semmiképpen sem fogható fel úgy, hogy az valamilyen "magatartás" jogellenessé nyilvánítása, mivel a védjegytörlési eljárás lényege a lajstromozással keletkezett jog érvényességének, illetve érvénytelenségének vizsgálata. A Vt. ezen új, feltétlen és viszonylagos kizáró okait vizsgálva a törvény megalkotásakor nehezen lehetett volna olyan jogpolitikai megfontolásokat találni, amelyek azt támasztották volna alá, hogy a lajstromozásra rosszhiszeműen bejelentett, a valamely vallási vagy egyéb meggyőződést erőteljesen kifejező jelképből álló, illetve az ügynök vagy képviselő által jogosulatlanul bejelentett védjegyek törlését a korábbi rendelkezések alkalmazásával ne lehessen elrendelni.
A Vt. ilyen átmeneti rendelkezéseinek az oka kétségtelenül az, hogy a védjegyoltalom - a műszaki szellemi alkotások időben korlátozott oltalmától eltérően - korlátlanul meghosszabbítható. Ezért ha a több évtizede hatályos védjegyoltalmakkal összefüggésben indult eljárásokban mindig a védjegyek elsőbbsége idején hatályos jogszabályokat kellene alkalmazni, a Vt. kiüresedne, rendelkezéseit a védjegytörlési eljárásokban adott esetben húsz-harminc vagy akár száz év elteltével sem lehetne alkalmazni.