TANULMÁNYOK
ZACHAR BALÁZS
Internetes zenefelhasználás az elmúlt évek jogeseteinek tükrében
I. Mp3-oldalak és üzemeltetőik két külföldi példán keresztül
II. Az mp3-probléma a magyar szerzői jog tükrében
III. A Napster típusú fájlcserélő rendszerek problémája
Az internet - mint széles körben használt információs, művelődési és szórakoztató forrás - egyik legnépszerűbb felhasználási területe az ún. zeneletöltés. Amióta sikerült megtalálni az ehhez leginkább megfelelő és legegyszerűbben használható digitális formátumot, az mp3-at, időről-időre hallhatunk különböző jogesetekről, amelyek elsősorban szerzői joggal kapcsolatos jogsértésekről és a szerzői és szomszédos jogi jogosultak igényeiről szólnak. Ezekkel a vitákkal kapcsolatban szinte mindig elhangzik az a sommás megállapítás, hogy mögöttük a felhasználók és az - elsődlegesen szomszédos jogi - jogosultak, azaz a lemezkiadók anyagi érdekeken nyugvó szembenállása mutatkozik meg. Ez abban áll, hogy míg az előbbiek a szabad felhasználás kereteit próbálják a lehető legtágabbra feszíteni, addig az utóbbiak - piaci pozícióik védelmében - a digitális környezetben is makacsul ragaszkodnak a szerzői jog klasszikus elveinek következetes és szigorú érvényesítéséhez.
A kilencvenes évek végén az Egyesült Államokban az új digitális formátum (az mp3) internetes elterjedése éreztetni kezdte hatását a CD-eladásokban is, s ezzel egy időben a hangfelvétel-előállítók összehangolt lépéseket tettek a formátum használatának korlátozására, melynek során elsődlegesen a szerzői jogot hívták segítségül. Bár a hangfelvétel-kiadói lobbi képviselőit e küzdelem legelejétől fogva hevesen támadták amiatt, hogy a jog védelmének álarca mögött valójában tisztán kereskedelmi érdekeiket kívánták megóvni, a szerzői jog hagyományos elvei mégis nekik kedveztek, így pusztán a jog eszközeivel is látszólag eredményesen tudtak küzdeni pozícióik védelméért. Ebben az igen érzékeny vitapontokat érintő harcban természetesen minden megszólaló számára nagy kísértést jelent, hogy valamelyik oldal javára állást foglaljon. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a kérdés vizsgálata tisztán szerzői jogi szempontból is lehetséges, anélkül, hogy az igazságosság vagy a technikai fejődés igen bizonytalan és sok vitára alkalmat adó területére tévednénk.
Az mp3-mal kapcsolatos szerzői jogi problémák korántsem új keletűek, és jogi minősítésük lényegében egységesnek tekinthető. Továbbá az alábbi tanulmány középpontjában álló Napster-eset is lényegében lezártnak tekinthető, és jóval kevesebbet hallhatunk a Napster utódjainak tekintett alkalmazások (Gnutella, Freenet, Audiogalaxy stb.) keltette jogvitákról a zeneművekhez fűződő jogok esetleges sérelme miatt (a változatlan intenzitással folyó internetes, valamint kalóz CD-n és DVD-n történő illegális filmterjesztésről annál inkább). Mindezek ellenére a téma korántsem vesztette el aktualitását. Egyrészt Magyarországon ma is rendszeresen értesülhetünk arról, hogy a szerzői jogi jogosultak, illetve képviselőik fellépését követően, jogsértésre hivatkozva bezárnak egy-egy zeneletöltésre specializálódott weboldalt; másrészt a Napster eltűnését követően napvilágot látott, fent említett újabb és szofisztikáltabb szoftverek, ha kisebb volumenben is, de folytatják elődjük "szolgáltatásait". Érdemes tehát röviden áttekinteni, milyen jogi környezettel, és ennek megfelelően, milyen jogkövetkezményekkel kell ma Magyarországon számolniuk azoknak, akik az mp3-formátum nyújtotta lehetőségeket akár szolgáltatói, akár felhasználói oldalon ki akarják aknázni. Másrészt - a Napster-ügy Egyesült Államokbeli végkifejletének ismeretében - érdekes lehet megvizsgálni azt is, hogy ugyanezen jogvita milyen valószínű ítélettel zárulna egy magyar bíróság előtt, akár a Napsterre, akár mai utódaira vonatkoztatva. Előtte azonban vizsgáljunk meg két jellemző külföldi esetet.
I. Mp3-oldalak és üzemeltetőik
két külföldi példán keresztül
Az mp3-formátumot (teljes nevén: MPEG-I Audio Layer 3) 1992-ben hozta létre egy, a digitális mozgóképek standardizálásáért felelős szakértői csoport az Egyesült Államokban. Az eljárás lényege, hogy a hangfájlokat eredeti méretük tizedére kicsinyíti le egy "pszichoakusztikus" módszerrel. Ez az emberi hallás tökéletlenségét használja ki, azaz azt a tulajdonságot, hogy egy zenei darabban fülünk - pontosabban agyunk hallóközpontja - nem képes minden egyes hangot külön meghallani, mivel bizonyos hangok elnyomnak másokat, vagy összhangzatokban feloldódnak.1 Egy zenei fájl mp3-as formátummá alakításakor kiszűrődnek ezen "hallhatatlan" hangok, ezáltal a fájl mérete jelentősen csökken - ideális esetben - anélkül, hogy a hangzás minősége észrevehetően vagy zavaróan romlana.2
Az mp3-formátum előnyeit hamar felismerte a számítógép- és internethasználó közönség, és rövid idő alatt széles körben kezdték használni zenei anyagok digitális rögzítésére, mivel korlátlan másolást tett lehetővé hallható minőségromlás nélkül. Az mp3-elterjedésének hajnalán hatalmas mennyiségben kerültek zenei CD-k anyagai a számítógépek merevlemezeire vagy éppen mp3-formátumban más CD-kre, mivel az új fájlforma helytakarékossága roppant vonzerőt jelentett a zenegyűjtőknek. (Egy hagyományos CD-re ily módon több száz, egy nagy kapacitású merevlemezre pedig akár több ezer zeneszám is elfér.) A zenei gyűjtemények természetesen nem maradtak az otthonok falain belül, hanem megkezdődött azok közkinccsé tétele az interneten keresztül. Zenei mp3-fájlokkal rendszerint kétféle módon lehetett (és lehet ma is) találkozni a világhálón. Egyrészt különböző típusú - általában zenei témájú - weboldalakon, ahonnan bárki letöltheti az ott tárolt zeneszámokat. Ilyenkor rendszerint a weboldalt üzemeltető tartalomszolgáltató saját vagy a vele kapcsolatban álló tárhelyszolgáltató (host) szerverén találhatók a zenei fájlok, vagyis az üzemeltető többé-kevésbé azonosítható (ennek a ténynek a felelősség megállapításánál lesz jelentősége). A másik esetben - idetartozik a Napster, valamint utódai példája - nincs olyan központi szerver, ahol a szolgáltatás révén elérhető valamennyi mp3-fájl megtalálható lenne, hanem a rendszerbe belépő felhasználók a saját számítógépük merevlemezén tárolt zenéket bocsátják egymás rendelkezésére. Vagyis valamennyi felhasználó egyben szolgáltató is, azonosításuk - különösen akkor, ha nem is saját, hanem például egy intézmény számítógépéről jelentkeznek be - szinte lehetetlen, de legalábbis igen nehezen kivitelezhető.
Az alábbiakban a fenti csoportosítás szerint kívánom tárgyalni a szerzői jogilag védett hangfelvételek internetes felhasználását. Ebben a fejezetben a zenei fájlokat tartalmazó weboldalak kérdését és üzemeltetőik felelősségét járjuk körül külföldi példák és a hazai szabályozás alapján, a II. részben pedig a fájlcserélő programok révén történő felhasználás problémáját tárgyaljuk, elsősorban az amerikai Napster-eset nyomán, annak lehetséges magyarországi jogi minősítését is vizsgálva.
1. Egyesült Államok: az MP3.com esete
A kilencvenes évek végén egy MP3.com elnevezésű társaság az Amerikai Egyesült Államokban az mp3-fájlformátum népszerűségére és könnyű kezelhetőségére alapozva üzleti vállalkozást indított, amellyel a friss slágerek iránti hatalmas piaci igényt akarta kielégíteni. Mivel az új fájltípus már ekkor a lemezkiadók támadásának kereszttüzében állt, a cég megpróbálta megkeresni azt az üzleti, illetve jogi modellt, amely a jogtulajdonosok előtt is támadhatatlan, ugyanakkor a felhasználók számára is kellően vonzó, azaz olcsó. A cég internetes szolgáltatását mymp3.com néven indította el, amely zeneszámokhoz való hozzáférést tett lehetővé viszonylag alacsony díj ellenében.
A szolgáltatás két részből állt. Egyrészt - több szolgáltatóval együttműködve - online CD-vásárlási lehetőséget kínált a felhasználóknak, akik ezután a megvásárolt CD tartalmát átmásolhatták az MP3.com szerverére (minden felhasználónak saját könyvtára volt), így ahhoz bármikor, bárhonnan hozzáférhettek saját jelszavuk megadásával. A rendszer másik eleme egy ún. "beam-it" szolgáltatás volt, amely lényegében az előző szolgáltatás kiterjesztését jelentette a felhasználó máshol vásárolt saját CD-ire. Amennyiben valaki elhelyezte egy ilyen CD tartalmát számítógépének merevlemezén - vagyis mintegy az MP3.com előtt igazolta, hogy az adott hangfelvétel egy példányával már rendelkezik -, a későbbiekben hasonló módon hozzáférhetett CD-je tartalmához, bármely számítógépről. Mindez azt feltételezte, hogy az MP3.com hatalmas CD-archívumot halmozott fel, amelyből folyamatosan ellátta ügyfeleit a kért zenei fájlokkal, feltéve, hogy azok előzőleg igazolták, hogy a hangfelvétel egy műpéldánya már a birtokukban van.3 Megkímélték a felhasználóikat viszont attól, hogy több gigabyte-nyi zenei fájlt kelljen saját gépükön tárolniuk ahhoz, hogy bármikor meghallgathassák az általuk kedvelt zeneszámokat.
A társaság azzal kívánta megkülönböztetni magát az ekkor már útjára indult Napstertől, hogy felhasználóitól megkívánta minden CD mp3-fájlokká alakítása előtt az adott CD birtoklásának igazolását. Vagyis a felhasználó csupán ahhoz fért hozzá, amelyért előzőleg, CD-vásárlás formájában, már fizetett. Az MP3.com vezetői elégedetten dőlhettek hátra, hiszen a szisztémát jogászaikkal közösen dolgozták ki éppen azért, hogy az szerzői jogi tekintetben támadhatatlan legyen. A módszer kétségtelenül jó üzletnek tűnt: úgy hoztak létre szerzői jogilag látszólag tiszta üzleti modellt, hogy közben szerzői jogdíjra egy centet sem kellett költeniük, mivel a szükséges jogokat felhasználóik előzőleg, a CD megvásárlásakor már megszerezték.
Mindezek után kínos meglepetésként érte a cég vezetőit az amerikai hanglemezkiadók szövetségének (Recording Industry Association of America - RIAA) "a jogsértés abbahagyására és az attól való tartózkodásra" felszólító levele, amely a hangfelvételkiadók szerzői jogainak "durva megsértése" miatt a mymp3.com weboldal azonnali bezárását követelte. Mivel a cég ezt megtagadta, a RIAA pert indított, 100 millió dollárt meghaladó kártérítés megítélését kérve a bíróságtól. A RIAA érvelése szerint a kiadók jogai azáltal sérültek, hogy az MP3.com bemásolta az általa felhalmozott CD-k tartalmát saját könyvtárába, külön mp3-archívumot hozva létre ezzel. A megvásárolt hangfelvételek felhasználási joga viszont csak a meghallgatásukra terjedt ki, érvelt a RIAA, és nem foglalta magában azok többszörözésének jogát, illetve azt, hogy a felvételekhez harmadik személyek is hozzáférjenek.4
A RIAA meglehetősen kézenfekvőnek tűnő jogi érvelése az MP3.com és nagyon sok jogász számára korántsem volt az. Ne felejtsük: még a Napster-eset előtt vagyunk, és mp3-as zenei fájlokkal kapcsolatos szerzői jogi precedens nemigen akadt még az Egyesült Államokban. Az MP3.com azzal, a széles körben elterjedt jogi terminussal érvelt, amit az Egyesült Államokban "fair use" (tisztességes felhasználás) doktrínának neveznek, s amely a magyar szerzői jogban leginkább a szabad felhasználás fogalomkörével állítható párhuzamba (lásd a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. - a továbbiakban: Szjt. - 33-41. §), noha az Egyesült Államokban a jogintézmény mögött elsősorban a szólásszabadsággal kapcsolatos jogok védelme áll. A "fair use" elvének alkalmazása esetén az amerikai bíróságoknak a kérdéses felhasználással kapcsolatban azt kell vizsgálniuk, hogy a) a felhasználás célja és jellege kereskedelmi, azaz jövedelemszerzési célra irányul-e, b) milyen a védett mű természete, mennyire kreatív alkotófolyamaton nyugszik, c) mekkora a felhasznált mű vagy műrészlet terjedelme és jelentősége a védett mű egészéhez képest, d) mi a felhasználásnak a védett mű értékére gyakorolt hatása.5
Az MP3.com azt állította, hogy eljárása a "fair use"-nak megfelelő, vagyis jogszerű volt, mivel csak megkönnyítette azoknak a műveknek a felhasználó általi tárolását, amelyeket az már előzőleg megvásárolt. A cég ügyvédje szerint szolgáltatásuk semmilyen módon nem segítette elő a zenei kalózkodást, és nem tette könnyebbé az internethasználóknak a zeneletöltést vagy bármilyen illegális felhasználást. A szolgáltatás nélkül is bárki merevlemezre másolhatta (azaz "rippelhette") saját CD-je tartalmát és feltehette egy nyilvános weboldalra. A bíróság azonban megalapozottnak találta a RIAA keresetét, az MP3.com védekezését pedig elutasította. A bíró egyenesen úgy fogalmazott: "A kibertérbeli kommunikációval kapcsolatos komplex jelenségek felvethetnek bonyolult jogi kérdéseket, de nem ebben az esetben. Az alperes szerzői jogsértése egyértelmű, és a puszta tény, hogy az internet egzotikus világába van csomagolva, önmagában nem fedi el jogszerűtlenségét." A bíróság ítéletében kifejtette, hogy az alperes olyan hangfelvételeket közvetített a világhálón, amelyeket CD-ről mp3-formátumba alakított és könyvtárába másolt megfelelő jogosítás nélkül. A bíróság szerint mindez a létező műnek nem egy engedélyezett "transzformálása" volt egy másik rögzítési formába (permitted "transformative" use), hanem annak szerzői jogokat sértő, engedély nélküli továbbközvetítése (unauthorized retransmission).6 Ugyancsak irrelevánsnak tekintette a bíróság azt a tényt, hogy a szolgáltatás nem szűkítette a CD-piacot (ahogyan nem is növelte azt). Kiemelte, hogy a jogtulajdonos kizárólagos jogának tekinthető az ún. származékos piacok kialakulásának megakadályozása azáltal, hogy megtagadja a jogosítást bizonyos típusú felhasználásokra, tekintet nélkül arra, hogy az milyen hatással van az eredeti piacra. Az alperes ráadásul még azt sem tudta a bíróság szerint meggyőzően bizonyítani, hogy mindvégig jóhiszeműen járt el, így az ítéletben mintegy 180 millió dolláros kártérítést ítéltek meg a RIAA javára. Az már csak az ügy jellemző utójátékához tartozik, hogy a per lezárását követően az MP3.com beperelte saját jogi képviselőjét nem megfelelő pervitel miatt, mivel az szerinte nem a szakmában elvárható gondossággal járt el a képviselet során. Tette ezt a pervesztes alperes annak ellenére, hogy jó néhány ügyvéd és szakértő osztotta a per idején a véleményt, miszerint a "fair use" elv jogosan alkalmazható az MP3.com üzleti modelljének védelmében.
2. A svéd mp3-eset: a hiperlink problémája
Míg az amerikai bíróság ítélete a fent tárgyalt ügyben jogilag igen kevéssé vitatható, sokkal inkább vitatott ítélet született az ún. svéd mp3-perben 2000 nyarán. A tárgyalt probléma szintén védett hangfelvételek mp3-formátumú internetes terjesztése volt, azzal a különbséggel, hogy a tényállást egy, a weben való közlekedés során gyakran alkalmazott eszköz, az ún. hiperlink is színezte.7
Az ügyben büntetőper indult, ezúttal is lemeztársaságok, valamint azok nemzetközi szövetsége (International Federation of the Phonographic Industry - IFPI) feljelentése nyomán, méghozzá - ahogy ez az internetvonatkozású jogesetek során egyáltalán nem ritka - egy 17 éves fiatalember, Mr. Olsson ellen. Az ifjú "kiberlovag" azért került bíróság elé, mivel a részben általa, részben mások által lemásolt CD-k tartalmát mp3-fájlok formájában hozzáférhetővé tette az interneten hiperlinkek útján. (A hiperlink egy olyan kapcsolatot hoz létre két vagy több webhely között, amelyre kattintva a felhasználó az egyik helyről közvetlenül férhet hozzá a másik helyen található tartalomhoz. Esetünkben az alperes weboldalán lévő hiperlinkek más weboldalakról elérhető mp3-fájlok közvetlen letöltését tették lehetővé.) A perben természetesen az volt az eldöntendő kérdés, hogy - amennyiben a vádlott cselekménye kimeríti a "hozzáférhetővé tétel" (making available) fogalmát - az ilyen hiperlinkek a szerzői jogi felhasználás mely típusát testesítik meg: terjesztésnek, szerzői mű nyilvános kiállításának vagy nyilvános előadásnak minősülnek (a svéd szerzői jogi törvény terminológiája szerint).
A vonatkozó svéd jog szerint a szerző kizárólagos joga, hogy művét többszörözze, és a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegye. A hozzáférhetővé tétel megvalósulhat: a) a szerzői mű példányainak terjesztésével, b) a mű nyilvános bemutatásával, illetve kiállításával, c) a mű nyilvános előadásával (a svéd jogban ez utóbbi kategória magába foglalja a magyar jog szerinti nyilvánossághoz közvetítést is). A bíróság a perben megállapította, hogy terjesztésről csak fizikailag érzékelhető, megragadható példányok esetében beszélhetünk (erre a konklúzióra a WIPO 1996-os Szerzői Jogi Szerződése, valamint az akkor még csak tervezet formájában létező, az Európai Közösség 29/2001/EK számú, a szerzői jogok egyes vonatkozásainak az információs társadalomban történő harmonizálásáról szóló irányelv indokolásának tanulmányozása alapján jutott8). Az ítélet indoklása szerint azonban a vizsgált esetben fizikai terjesztés nem valósult meg, mivel Olsson a hiperlinkek útján hozzáférhetővé tett zeneszámok megfogható műpéldányaival nem rendelkezett. Ezért - tekintettel a nyilvános kiállítás mint jogi minősítés kizárására - a hiperlinkek általi felhasználást a bíróság szerint csak nyilvános előadásnak lehetett minősíteni. Csakhogy a nyilvános előadás jogát a svéd szerzői jogi törvény kiveszi a jogosultak kizárólagos engedélyezési joga alá eső körből, és csak díjigényt fűz hozzá, azaz a hangfelvétel-előállítókat csupán megfelelő mértékű kompenzáció illeti meg a felhasználások ellenében. Mivel a vád kizárólag a hangfelvétel-előállítók joginak sérelmére terjedt ki - vagyis az nem lehetett vizsgálat tárgya, hogy más jogosultak szerzői vagy szomszédos jogai sérültek-e - a vádlottat a bíróság bűncselekmény hiányában felmentette, egyúttal elismerte a feljelentők díjigényét, melyet külön polgári eljárásban érvényesíthetnek.
Az ítélethirdetést követően nyomban fellángolt a vita, amelyben sokan igen éles kritikával illették az eljáró bíró jogértelmezését, alapos melléfogásnak nevezve a döntést. A kritikák megfogalmazói szerint az ítélet ott került tévútra, amikor a bíróságnak azzal a kihívással kellett szembenéznie, miképpen alkalmazható megfelelően a régi szerzői jogi szabályozás fogalomrendszere az internet és a digitális technika uralta új környezetben. A legtöbb bírálat a jogalkalmazó terjesztéssel kapcsolatos következtetéseit támadta. Az ítélet szerint a terjesztéshez fizikai formában történő rögzítésre van szükség, ennek hiányában legfeljebb nyilvános előadásról, illetve közvetítésről beszélhetünk. Mivel a bíróság a hangfelvételek eredetét - azaz a CD-k másolásának jogszerűségét - erre kiterjedő vád hiányában nem vizsgálta, a terjesztés kérdéséről át kellett térnie a fennmaradó lehetséges causára, a nyilvános előadásra. Ez utóbbi tekintetében pedig a szerzői jogi törvény rendelkezései igen világosan megszabták az eljárás kimenetelét. Vagyis a bírálók szerint az ítélet Achilles-sarka - amely egyúttal tévesen felmentéshez is vezetett - az a vélekedés, hogy fizikai példány hiányában nincs terjesztés. Noha már a svéd szerzői jogi törvény indokolásában és egy 1981-ben, a svéd Legfelsőbb Bíróság által hozott ítéletben is szerepel az, hogy bármilyen dolog, amelyre egy mű rögzítésre kerül, műpéldánynak minősül tekintet nélkül a rögzítés technikájára. A bíróság mindezt figyelmen kívül hagyta. Bár vitatható - vélik az ügyről szóló tanulmány szerzői is9 - hogy maga a hiperlink példánynak minősül-e (aligha), az mindenképp hibás érvelés, hogy a terjesztés csak fizikailag kézbe vehető példány útján történhet meg, és aki zenei fájlokra mutató linkeket kínál másoknak egy weboldalon, az nem rendelkezik az adott fájlok tartalmával.10
II. Az mp3-probléma a magyar szerzői jog tükrében
Az I. részben tárgyalt svéd jogesetben szereplő tényálláshoz hasonló példákat a magyar "mp3-história" is ismer (weboldal mp3-gyűjteményekre mutató linkekkel), noha azok közül még egyik sem került bíróság elé. Az MP3.com amerikai példája már sokkal inkább sajátságosnak tekinthető a legtöbb, mp3-felvételeket kínáló weboldal-üzemeltetőhöz képest. Ez utóbbiak ugyanis rendszerint mint tartalomszolgáltatók közvetlenül, azaz saját forrásból kínálnak zeneszámokat a felhasználóknak. A felhasználás jogszerűségének eldöntése ezekben az esetekben általában nem igényel különleges jogi szakértelmet. Ha a felhasználásra - így letöltésre vagy online hallgatásra - felkínált művek vonatkozásában a tartalomszolgáltató a jogtulajdonos engedélyét megszerezte és a jogdíjat megfizette, akkor tevékenysége jogszerűnek tekinthető. Ellenkező esetben jogszerűtlen felhasználásról beszélünk. Mindennek ellenére Magyarországon is újra és újra hallhatunk arról, hogy "bezárnak" egy-egy illegálisan működő hazai mp3-weboldalt, sőt többször olvashatóak olyan cikkek is az interneten, illetve a nyomtatott sajtóban, hogy bizonyos mp3-felhasználások esetében maguk az internetezők követik el a szerzői és szomszédos jogi jogsértést. Mindezek után érdemes röviden áttekinteni, hogyan működhet jogszerűen egy mp3-felvételeket kínáló honlap, valamint az illegálisan felhasznált zeneszámokkal kapcsolatban miképpen alakul a résztvevők (szolgáltatók és felhasználók) felelőssége.
2002-ben több magyar mp3-oldalt zártak be a hangfelvétel-előállítók, illetve szervezeteik, előfordult, hogy rendőri közreműködéssel. Magyarországon a hanglemezkiadók közös jogkezelő szervezete, a MAHASZ rendszeresen küld felszólító leveleket különböző weboldalak üzemeltetőinek, ha a tartalomszolgáltató egyáltalán ismert. Az oldalak üzemeltetői gyakran azzal védekeznek, hogy az adott szolgáltatásból nem származott nyereségük, noha ez a szerzői jog megsértése - azaz a jogalap - szempontjából közömbös, legfeljebb egy esetleges kártérítésre irányuló eljárás esetén lehet jelentősége. Egy 2002 júliusában - szintén a MAHASZ felszólítására - megszüntetett mp3-oldal üzemeltetője azzal is érvelt a szolgáltatás "ártalmatlansága" mellett, hogy csupán "összegyűjtötték azokat a zenéket az internetről, amelyek amúgy is elérhetőek, hogy megoszthassák másokkal is".11 Ez utóbbi tény szintén közömbös a jogsértés szempontjából, hiszen egy jogosítatlan felvétel minden további felhasználása jogsértésnek minősül.
Egy weboldal jogosítatlan mp3-fájlokat kínáló szolgáltatása a magyar szerzői jogi szabályok szerint sérti egyrészt a szerző, másrészt az előadó és a hangfelvétel-előállító - esetünkben a lemezkiadó - kizárólagos engedélyezési jogait. A lehívásra, letöltésre való hozzáférhetővé tételt az Szjt. a nyilvánossághoz közvetítés egy sajátos esetének tekinti, és az ilyen közvetítéshez, tehát a tartalomszolgáltató általi, interneten történő közzétételhez megkívánja a szerző, az előadó, illetve a kiadó engedélyét [Szjt. 26. § (8), 73. § (1) e), 76. § (1) c)].12 Noha az internet esetében a nyilvánosság fogalma némileg különbözik a "nyilvánossághoz közvetítés" klasszikus értelemben vett - leginkább a rádiós és televíziós műsorszolgáltatás kapcsán használt - "közönség" fogalmától, ez a különbség csupán annyi, hogy a megtekintés, befogadás, hozzáférés nem együtt, egy időben, hanem szétszórtan és különböző időpontokban történik meg, de korántsem kisebb volumenben. Ily módon tehát a szolgáltató megvalósítja az Szjt. szerinti nyilvánossághoz közvetítést.13 (Természetesen megvalósul a nyilvánossághoz közvetítés az interneten történő eredeti műsorszolgáltatással - webcasting -, illetve a rádió- és televízióműsorok egyidejű internetes közvetítésével is. Ilyen esetben közelít leginkább a számítógép a rádió vagy a televízió klasszikus funkciójához, noha kétségtelenül ez a ritkább.)
A szolgáltató tevékenysége azonban rendszerint nem áll meg a folyamatnak ezen a pontján. Az internetes szolgáltatások ugyanis általában olyan összetett tevékenységek, amelyeknek szerzői jogilag értékelhető más elemei is vannak. Ahhoz ugyanis, hogy a szolgáltató hozzáférhetővé tegye az adott mp3-fájlokat a közönség számára, először rögzítenie kell azokat a nyilvánosság számára elérhető tárhelyen (szerveren). Ez a - nyilvánossághoz közvetítést megelőző, csupán első lépésnek tekinthető - részfolyamat szerzői jogilag önálló felhasználásnak minősül, és többszörözés címén szintén engedélyköteles. Az ún. "music-on-demand" szolgáltatásoknak - mint amilyen a dolgozat tárgya is - a többszörözés nem csak a weboldal üzemeltetője, hanem a felhasználó részéről is tipikus eleme. (Ez utóbbira azonban később, a felhasználó cselekményeinek szerzői jogi értékelésénél térek vissza.) A törvény szerint a szerzőnek, az előadóművésznek és a hangfelvétel-előállítónak is kizárólagos joga, hogy a mű, előadói rögzített teljesítmény, illetve a hangfelvétel akár időleges, akár tartós többszörözését engedélyezze [Szjt. 18. § (1), 73. § (1) c), 76. § (1) a)]. A többszörözés hatályos szerzői jogunk szerint megvalósul a mű anyagi dologban való rögzítése révén, a számítógép esetében pedig különösen "digitális formában, elektronikus eszközön történő tárolással, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállításával" [Szjt. 18. § (2)]. Az időleges többszörözésnek - amely bizonyos feltételekkel az Szjt. szerint szabad felhasználásnak minősül, és így nem engedélyköteles - a tartalomszolgáltatók vonatkozásában általában kisebb a jelentősége, mivel esetükben a művek tartós rögzítése is előfeltétele a tényleges szolgáltatásnak. (Az időleges többszörözésnek megint csak a felhasználóknál lesz jelentősége.) Összefoglalva tehát, a jogosultak többszörözéshez fűződő kizárólagos jogát is megsérti az a tartalomszolgáltató, aki illegális hangfájlokat tárol és kínál fel a közönségnek.
Mivel még mindig meglehetősen sok a félreértés azzal kapcsolatban, hogy az internetes zeneletöltés a szolgáltatókon kívül felveti-e a felhasználók felelősségét is, érdemes áttekinteni a fent tárgyalt cselekményeket a felhasználó oldaláról is. Ami a nyilvánossághoz közvetítést illeti, ebben az esetben a felhasználó rendszerint a passzív közönség, a műélvező szerepét tölti be, amennyiben például a webcasting, vagyis a valós idejű nyilvánossághoz közvetítés esetét tekintjük. A lehívás érzékelése a számítógép képernyőjén a közönség tagja által nem minősül önálló felhasználásnak.
Más a helyzet a többszörözéssel, amely már a felhasználó oldalán is keletkeztethet szerzői jogilag értékelhető felhasználást. Ha a felhasználó csupán lehív egy adott zeneszámot a számítógépére, de azt tartósan nem tárolja (nem menti el) gépének merevlemezén, akkor szerzői jogilag csak ún. ideiglenes többszörözésről beszélünk. Noha, mint fentebb arról már szó volt, a hangfelvétel akár tartós, akár ideiglenes többszörözéséhez a jogtulajdonos engedélye szükséges, az utóbbi bizonyos feltételek fennállása esetén szabad felhasználásnak minősül, így nem kíván engedélyezést.14 Az Szjt. szerint az ideiglenes többszörözés csak akkor szabad felhasználás, ha a) célja kizárólag a műnek a szerző által engedélyezett vagy a törvény által megengedett felhasználásának megvalósítása, b) a felhasználás műszaki folyamat útján valósul meg (pl. sugárzás vagy online közvetítés), c) a többszörözés e műszaki folyamatnak elválaszthatatlan része, vagyis a többszörözés nélküle nem kivitelezhető, d) a többszörözésnek nincs önálló gazdasági jelentősége [Szjt. 35. § (6) bekezdés]. A négy feltétel konjunktív, vagyis együtt kell megvalósulniuk. Mindez a példánknál maradva azt jelenti, hogy ha egy jogosult engedélyezi hangfelvételeinek számítógépes lehívás útján történő meghallgatását - rögzítését, illetve többszörözését azonban nem -, akkor azzal egyúttal ipso iure engedélyezte a mű fent említett ideiglenes - de csakis ideiglenes - többszörözését, vagyis a háttértárolóban való rögzítését, ellenkező esetben ugyanis maga a főcselekmény, a jogosított felhasználás sem valósulhatna meg.
Itt érdemes röviden visszatérni az I. részben tárgyalt svéd jogesetre, amely a többszörözés és a terjesztés (reproduction and distribution) fogalmának bírói értelmezése kapcsán meglehetősen nagy vitákat keltett a skandináv ország jogászai között. A fentiek alapján látható, hogy az ideiglenes többszörözés, azaz például egy zeneszám lehívása, technikailag megfelel a többszörözés kritériumainak: a rögzítés egy fizikai hordozóra, a számítógép merevlemezére történik, vagyis elvileg műpéldányokat (hard copy-t) eredményez, ily módon a szerzők és a hangfelvétel-előállítók terjesztési jogaiba is ütközhetne. Ez a folyamat - hasonlóan a svéd bíró álláspontjához - mégsem terjesztés, mert nem maga a dologi műpéldány kerül forgalomba, vagy kerül át az adott weboldalról a felhasználó számítógépére (ideiglenesen!), hanem a jelátvitellel a két vagy több fél között egyfajta műközvetítés történik, amely elszakad a konkrét, anyagi hordozótól. A svéd esetben a magyar Szjt. szerint nem a többszörözésnek van jelentősége - hiszen ilyen cselekményt valóban nem végzett a csupán hiperlinkeket összegyűjtő és nyilvánosságra hozó Olsson -, hanem sokkal inkább a már tárgyalt nyilvánossághoz közvetítésnek. Ha elfogadjuk azt az álláspontot - s ez általánosnak tekinthető az internetre vonatkozó magyar szerzői jogi irodalomban -, hogy a mű honlapra helyezése vagy akár e-mail formájában a nyilvánosságnak való elküldése nyilvánossághoz közvetítésnek minősül, akkor a hiperlinkek útján történő "műközvetítés" is beleesik ebbe a kategóriába. Éppen az ilyen új felhasználások kérdését rendezi a "hozzáférhetővé tétel" (making available) jogának néhány éve bevezetett fogalma, amely például a vonatkozó közösségi irányelvben is szerepel [Az Európai Közösség 29/2001/EK számú fentebb hivatkozott irányelve, 3. cikk, (2) bekezdés], s amely az Szjt. 26. § (8) bekezdésében, az interneten keresztüli, lehívásos felhasználás meghatározásánál is megtalálható.
A felhasználó oldalán továbbhaladva szólni kell arról az esetről is, amikor nem ideiglenesen, hanem tartósan - műpéldányt eredményező módon - tölt le valaki egy művet az internetről, cselekménye mégis szabad felhasználásnak minősül. Ez a magáncélú másolás Szjt. 35. § (1) bekezdésében található szabálya, amely magáncélra, jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célja nélkül az internetes letöltések vonatkozásában is szabaddá teszi a digitális másolatkészítést. Természetesen mindennek előfeltétele az, hogy a másolás forrásaként használt weboldal üzemeltetője jogosult legyen az adott műveket hozzáférhetővé tenni. Éppen ez utóbbi feltétel hiányzik leggyakrabban akkor, amikor a jogosultak fellépnek egy-egy mp3-oldallal szemben. Mivel azonban a tartalomszolgáltatót sokszor nem lehet azonosítani, felmerül a felhasználásban valamilyen módon érintett egyéb szereplők (tárhelyszolgáltató, internetszolgáltató) felelősségének problémája is. Ez utóbbit ma már az elektronikus kereskedelemről szóló 2001. évi CVIII. törvény Magyarországon is szabályozza, többek között az ún. értesítési és eltávolítási eljárás révén.
III. A Napster típusú
fájlcserélő rendszerek problémája
1. Az amerikai Napster-ítélet jogi érvei
Az mp3-zenei fájlok szerzői jogi problémájára világszerte kétségtelenül az amerikai Napster-ügy irányította rá a figyelmet 2000-ben. Az ügy eseménytörténetéről, valamint a Napster szolgáltatásának lényegéről meglehetősen sokat lehetett olvasni az azóta eltelt időszakban (a program Magyarországon is igen népszerűvé vált az mp3-gyűjtők körében), ezért az alábbiakban kizárólag az eset által felvetett szerzői jogi kérdéseket kívánom tárgyalni.
A Napster internetes felhasználók közötti fájlcserét lehetővé tevő - ún. peer-to-peer - program, amelynek segítségével a felhasználók fájlokat, így különösen mp3-formátumú zeneszámokat cserélhettek, illetve tölthettek le egymás gépeiről. A Napster cég szerverei nem tárolták az adott fájlokat, csupán a felhasználók közötti koordinációt látták el, vagyis abban segítettek, hogy a szoftvert használók megtalálják a legkedvezőbb letöltési útvonalat a világhálón. A rendszer alapvetően decentralizált volt, vagyis a fájlcserék nem a cég szerverein haladtak keresztül, így azok gyakorlatilag nem is voltak ellenőrizhetők.15
1999-re a jogosítatlan hangfelvételek Napsteren keresztül történő, kezdetben Egyesült Államokbeli, később világméretű cseréje olyan volumenűvé vált, hogy az a szerzői és szomszédos jogi jogosultak - elsősorban a lemezkiadók - gazdasági érdekeit egyre súlyosabban érintette. Ezért az amerikai hangfelvétel-előállítók szövetsége (RIAA) - csakúgy, mint az MP3.com esetében - keresetet nyújtott be a cég ellen. Az elsőfokú bíróság 2000. július 26-án kelt ideiglenes intézkedésében arra kötelezte a Napstert, hogy akadályozza meg a felperes lemezkiadók hangfelvételeinek jogosítatlan fel-, illetve letöltését a rendszeren keresztül. A bíróság minderre háromnapos határidőt adott a cégnek, ellenkező esetben a szolgáltatást szüneteltetnie kellett volna. A Napster fellebbezése nyomán a másodfokú bíróság (U.S. Court of Appeals for the Ninth Circuit) felfüggesztette az ideiglenes intézkedés végrehajtását, majd 2001 februárjában jogerős ítéletében részben helybenhagyta, részben hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ideiglenes intézkedést elrendelő határozatát.16 Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperesek kellő mértékben valószínűsítették az alperes ún. másodlagos - alább kifejtett - szerzői jogbitorlását (contributory and vicarious infringement). Ugyanakkor túlzottnak találta azt, miszerint a döntés értelmében a Napsternek önállóan kellett volna garantálnia, hogy a továbbiakban a felperesek jogosítását nélkülöző művek nem kerülnek másolásra, közvetítésre, terjesztésre, illetve le- és feltöltésre a rendszeren keresztül. A másodfokú bíróság ezért a felperesekre rótta azt a kötelezettséget, hogy szolgáltassanak adatot a Napsternek a rendszeren található jogsértő anyagokról, a cég pedig köteles volt a jövőben kiszűrni ezeket a szolgáltatásból. 2001 márciusában az elsőfokú bíróság új eljárásában a másodfokú fórum iránymutatásainak megfelelően új döntést hozott, amely szerint a felpereseknek a jogsértő fájlokról szóló minden értesítését követően a Napsternek három napja van arra, hogy az adott fájlokat eltávolítsa, illetve kiszűrje a rendszerből.
A Ninth Circuit Court döntése az alábbi jogi érveken nyugodott. Az indoklás megállapítja, hogy a Napster felhasználói kereskedelmi méretekben folytatják védett szerzői művek többszörözését és terjesztését, és mindez közvetlen (elsődleges) szerzői jogbitorlásnak minősül. A Napster másodlagos jogbitorlása egyrészt kimeríti az ún. "contributory infringement" fogalmát, azaz azt a tényállást, amikor valaki "az adott cselekményről tudva elősegíti, előidézi vagy materiálisan hozzájárul más személy jogbitorló cselekményéhez". Az alperes másrészt megvalósítja az ún. "vicarious infringement" esetét is, vagyis amikor valaki "jogosult és képes a jogsértő tevékenység ellenőrzésére, és az ilyen tevékenységhez közvetlen anyagi érdeke is fűződik". A Napster védekezésének alapjául a fentebb már említett "fair use", azaz szabad felhasználás doktrínáját hívta segítségül, kiegészítve a "lényeges jogszerű felhasználás" elvével. A cég mindkét szabályra a Sony v. Universal Studios ügyben17 alkalmazott bírói értelmezés kapcsán utalt. A Sony-ügyben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága kimondta, hogy a gyártó szerzői jogbitorlás miatt nem vonható felelősségre olyan termék forgalmazásáért, amely alkalmas kereskedelmi szempontból jelentős jogszerű felhasználásra. A Supreme Court arról is rendelkezett, hogy a szabad felhasználás körébe eső célzattal bárki jogosult védett szerzői művek többszörözésére.
A Napster elsőként azt igyekezett bizonyítani, hogy felhasználói valójában a szabad felhasználás körébe eső cselekményeket folytattak: így például a már megvásárolt CD-k tartalmát másolták a rendszerre későbbi hozzáférés céljából (lásd az MP3.com-esetet az I. részben), valamint csupán hangfelvételmintákat töltöttek le számítógépeikre, mielőtt ténylegesen megvásárolták volna azokat, illetve jórészben már engedélyezett felvételeket töltöttek le. A bíróság az I. részben kifejtett ismérvek fennállását egyenként megvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a Napster felhasználói nem tartoznak a "fair user" fogalomkörébe. Ezt elsősorban a fájlcserék hatalmas, lényegében kereskedelmi volumenével indokolta, amely kizárta a magáncélú használatra való hivatkozást. (Egyes adatok szerint 2000 szeptemberében 1,4 milliárd dalt töltöttek le világszerte a szolgáltatás segítségével.18 Hasonlóképp vált súlytalanná a hangmintákról szóló védekezés is (sampling), hiszen a felhasználók az esetek túlnyomó többségében a hangfelvételek egészét letöltötték. Ezek alapján a másodfokú fórum is úgy látta, a Napster sérti a jogosultak piacát egyrészt az audio CD-eladások csökkentésével, másrészt gátolja a digitális zeneletöltések piacára való belépésüket.
Külön elemezte a bíróság az alperesnek a helykihasználást célzó másolásra (space-shifting) vonatkozó védekezését, azaz, hogy a felhasználók egyszerűen helytakarékosságból alakították mp3-formátumba saját CD-ik tartalmát, és ezt a fajta magatartást a bíróság korábban jogszerűnek nevezte.19 A másodfokú testület azonban elutasította a korábbi ítéletekkel való analógiát, mivel a Napster esetében a "helytakarékosságot célzó másolás" révén, amint egy fájl bekerült a rendszerbe - azért, hogy az máshonnan is letölthető legyen - az már nem csak az eredeti CD-tulajdonos, hanem egyszerre több millió felhasználó számára vált hozzáférhetővé.
Ezt követően a Ninth Circuit Court megindokolta, miért marasztalható el a Napster a másodlagos szerzői jogbitorlás mindkét alakzatában (contributory and vicarious infringement). Bizonyítottnak látta azt, hogy a Napster tudott, illetve tudnia kellett arról, hogy rendszerén nagy mennyiségben jogosítatlan hangfájlok letöltése folyik, ennek ellenére nem intézkedett azok eltávolításáról, illetve az ilyen felhasználók letiltásáról. Ugyancsak igazolva látta, hogy a cégnek közvetlen anyagi érdeke fűződött a felhasználók jogsértő tevékenységéhez, hiszen ezáltal nőtt a keresett zeneszámok mennyisége a rendszeren, ami pedig növelte a felhasználók számát, és így az egész szolgáltatás üzleti értékét. Az ellenőrzési és beavatkozási képességgel (illetve annak elmulasztásával), valamint az anyagi érdek fennállásával a bíróság bizonyítottnak látta a másodlagos jogbitorlás másik típusát is.
2. A Napster a magyar jog szerint
Ha kizárólag a hatályos magyar szerzői jogi törvény alapján próbálna egy szerzői, illetve szomszédos jogi jogosult fellépni egy olyan szolgáltatás ellen, amilyen például a Napster, nem volna könnyű dolga. Az ilyen típusú programok ugyanis éppen azzal okozzák a legnagyobb fejfájást a jogérvényesítésért küzdő jogosultaknak, hogy szerzői jogi alapon csak a felhasználókat lehetne bizonyosan felelősségre vonni - ha éppen nyomon lehetne őket követni. A szolgáltatás működtetőivel szemben már sokkal nehezebb a szerzői jog eszközeivel fellépni. Érdemes tehát megvizsgálni, miképpen járna el egy magyar bíróság, ha egy Napsterhez hasonló szoftvert egy hazai cég vagy személy üzemeltetne, és ellene Magyarországon, a magyar jog szerint kívánnának a jogosultak fellépni.
Először azt kell eldönteni, hogy a Napster által nyújtott szolgáltatások igénybevétele során a felhasználók milyen szerzői jogi felhasználási cselekményeket valósítanak meg. Tipikusan a következő cselekmények jöhetnek szóba:
a) a felhasználó mp3-formátumban rögzít számítógépének merevlemezén egy hangfelvételt (jellemzően CD-ről): többszörözés;
b) a felhasználó az interneten keresztül kapcsolatba lép a szolgáltató (Napster) központi szerverével, és mintegy felajánlja a gépén található mp3-fájlokat a keresőprogramként is funkcionáló szolgáltatásnak, amely által saját fájljai a többi igénybevevő számára is hozzáférhetőek lesznek: nyilvánossághoz közvetítés;
c) a szolgáltatás egy (vagy több) másik igénybevevője (a világ bármely pontján) kiválasztja az adott felhasználó egyik mp3-fájlját és megkezdi annak letöltését (közvetlenül a felhasználó gépének merevlemezéről) saját gépére: nyilvánossághoz közvetítés és többszörözés.
Az első eset lényegében akár szabad előcselekménye is lehetne a Napster révén történő felhasználásnak, mivel nem tartozik szorosan magához a vizsgált szolgáltatáshoz. Mint korábban tárgyaltuk, ez a típusú többszörözés szabad felhasználásnak minősül, mivel az Szjt. 35. § (1) bekezdése a magáncélú másolást kiveszi az engedélyköteles tevékenységek alól. Az első lépés - egy CD tartalmának magáncéllal történő számítógépre rögzítése (rippelése) - tehát önmagában még nem jogsértő. Attól a pillanattól kezdve azonban, hogy az így rögzített hangfelvételt mp3-fájlként akár több millió más felhasználó számára hozzáférhetővé teszik a Napster segítségével, az eredeti célzat irrelevánssá - és vitathatóvá - válik, a felhasználási folyamat egésze pedig jogsértővé.
A második lépés jóval egyértelműbb. Lényegében itt valósul meg a nyilvánossághoz közvetítésnek az Szjt. szerinti legújabb alakzata [26. § (8) bekezdés], a lehívást lehetővé tevő, interaktív műközvetítés. A II. részben szó volt arról, hogy a felhasználás megvalósulásához nem szükséges, hogy akár egyetlen letöltés is történjen a potenciális igénybevevők részéről; a lényeg, hogy a mű a nyilvánosság számára hozzáférhető. Ha a letöltés megtörténik, újabb többszörözésről beszélhetünk, ezt azonban - kifejezett jogosítás hiányában - már szerzői- és szomszédosjog-bitorlásnak kell tekinteni függetlenül a magáncélú motivációtól. Egy jogsértő műpéldány a közvetítőtől a vevőig eljutva nem válik jogtisztává pusztán attól, hogy a vevő azt magáncélra rögzítette saját gépén. Ebben az esetben a felhasználónak számolnia kell azzal, hogy a jogtulajdonos a felvétel törlését és a felvétellel esetlegesen elért gazdagodás megtérítését követelheti. Sőt, ha a letöltéskor az adott szolgáltatásról a felhasználó számára nyilvánvalónak kellett lennie, hogy jogsértő módon nyilvánosságra hozott műről van szó, kártérítési és büntetőjogi következményekkel is számolnia kell.
Ez utóbbival kapcsolatban azonban sietnünk kell hozzátenni: elméletileg. A Napster típusú programok legnagyobb, már említett csapdája az, hogy bármilyen hatalmas volumenben is "termelik" a nem engedélyezett digitális kópiákat, az elsődleges, a "mindennapi" jogsértők, azaz a felhasználók tetten érése szinte lehetetlen. Hozzá kell tennünk, ez utóbbi nem is lehet célja egyetlen jogalkalmazónak sem, hiszen azok, akik csak használják az egyébként széles körben rendelkezésre álló, legális célokra is alkalmas technikákat - mint amilyen a Napster is -, cselekményeikkel csak a piaci igényeket és a műszaki haladást tükrözik, amelyre az adott szektornak - és nem feltétlenül a jognak - kellene megfelelő válaszokkal szolgálnia.20 Ezek után nem meglepő, hogy a jogtulajdonosok minden eszközt megmozgatnak azért, hogy magát a szolgáltatást lehetetlenítsék el. Ennek a küzdelemnek az elsődleges frontja természeten a szerzői jog. A kérdés tehát: milyen szerzői - vagy egyéb - jogsértés miatt vonható felelősségre a Napster típusú szolgáltatást működtető vállalkozás.
Míg az amerikai jog a másodlagos (kvázi "bűnsegédi") szerzői jogsértés intézményeivel elegendő támpontot adott a jogtulajdonosoknak az eljárás megindítására és sikeres végigvitelére, addig Magyarországon már jóval nehezebb volna ilyen - kifejezetten szerzői jogi - jogalapot találni. Egy gyanított szerzői jogsértés vizsgálatakor mindig arra a kérdésre kell elsődlegesen választ adni: a szerzői vagy szomszédos jogosult mely kizárólagos jogát sérti az inkriminált cselekmény, vagyis az milyen Szjt. szerinti felhasználási cselekménynek minősül. Fentebb már vázoltuk, hogy a Napster használatának egyes lépései során milyen Szjt. szerinti tényállások valósulnak meg. Ezek közül azonban mindhárom esetben valamelyik oldalon álló igénybevevő a cselekmény alanya, a Napster csupán műszaki segítség, elengedhetetlen segédeszköz annak végrehajtása során. Az egyetlen Szjt.-rendelkezés, amelynek megfogalmazása lehetőséget adhatna arra, hogy a Napstert a jogsértő cselekmény alanyaként minősítsük, a már említett internetes nyilvánossághoz közvetítésről szóló szakasz [26. § (8) bekezdés]. Az itt szereplő "a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz" fordulat ugyanis kiterjesztő értelmezés esetén akár a Napster mint keresőprogram szolgáltatóját is magában foglalhatná. Első hallásra ez ahhoz tűnhet hasonlónak, mintha egy műholdas műsorszolgáltatásnál a műhold üzemeltetőjét - aki csupán a közvetítő lánc egyik, a műsortartalomra semmiféle befolyással nem bíró tagja - próbálnánk a televízió által elkövetett szerzőijog-sértésért felelősségre vonni. Van azonban egy határozott különbség: a műhold üzemeltetője arra vállal kötelezettséget, hogy - a műsorszolgáltató által szavatolt - jogtiszta műsorfolyamot továbbít. A Napster azonban saját szolgáltatást működtet, amely szándékosan névtelen "közreműködők" szerzői jogilag releváns cselekményeinek nyújt platformot. A Napster nem is kérhet jogszavatossági nyilatkozatot a felhasználótól, hiszen a nyilvánossághoz közvetítés tekintetében mindenképp a magáncélú másolást meghaladó felhasználás valósul meg.
Az internetes szolgáltatások összetettsége és sokszereplős volta (felhasználók, szolgáltatók) ezért bizonyos tekintetben speciális szabályozást igényelt, amely már a szerzői jogi WIPO-egyezmény elfogadásakor, 1996-ban téma volt a szerződő államok között. Meg kellett ugyanis határozni a szolgáltatásért felelős személyek körét, felelősségük mértékét és korlátait. Akkor természetesen még nem születhetett megegyezés a kérdésben, abban viszont egyetértés volt, hogy "a pusztán a közönséghez közvetítés fizikai eszközeinek szolgáltatását" ("the mere provision of phisical facilities") a közönséghez közvetítésen kívülinek kell minősíteni.21 Az ezt követő három-négy évben aztán kialakult a különböző informatikai szolgáltatók felelősségének részletes szabályozása, amely vagy új szerzői jogi kodifikációval járt együtt (Egyesült Államok: Digital Millenium Copyrigth Act), vagy más vonatkozó jogszabályban került rögzítésre (Európai Közösség: Irányelv az elektronikus kereskedelemről). Magyarország az utóbbi gyakorlatot követte, és az elektronikus kereskedelemről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Elkertv.) keretén belül szabályozta a különböző internetes szolgáltatások nyújtóinak felelősségét. Ennek megfelelően a Napster típusú szolgáltatások megítélésének kérdésére is e törvényben kaphatunk megnyugtató választ.22
Az Elkertv. értelmező rendelkezései között található "információs társadalommal összefüggő szolgáltatás" kellően tág fogalma magába foglalja a Napster típusú szolgáltatásokat is, így tehát az a törvény hatálya alá tartozik. Az Elkertv. - és ebben a tekintetben alaposabb szabályozást ad a vonatkozó közösségi irányelvhez képest - a kereső szolgáltatásokhoz kapcsolódó felelősségi szabályokat nevesítve rendezi. A 11. § olyan szolgáltatásokra alkalmazandó, "amely abból áll, hogy a szolgáltató információk megtalálását elősegítő segédeszközöket biztosít az igénybe vevő számára". A Napster kétségtelenül ilyennek tekinthető - noha több is annál -, tehát megáll vele szemben a törvény felelősségi rendszere. A szabályozás kiindulópontja az, hogy a szolgáltató számára a jogellenes tartalomhoz való hozzáférés megakadályozása technikailag lehetséges. Tekintettel arra, hogy a Napster képes az általa nyilvántartott tartalmak szűrésére - egyszerűen azzal, hogy a jogsértő mp3-fájlokat nem engedi fel a keresők listájára -, a fenti szakaszban található előfeltétel megvalósul. A másik előfeltétel a tudomásszerzés a jogsértő tartalomról, amely a jogosultak általi tájékoztatást követően természetesen szintén nem tagadható. Vagyis e törvényhely megadja a választ a fent feltett kérdésre: amennyiben a Napster szolgáltatója a jogosultak erről szóló értesítését követően nem távolítja el a jogosítatlan hangfelvételeket tartalmazó mp3-fájlokat a szolgáltatásból, abban az esetben a szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt, az Elkertv. 7. § (1) bekezdése, valamint 11. §-a alapján felelősségre vonható.
Lábjegyzetek:
1 Vanita Kohli: Mutilating Music, In: Entertainment Law Review, 2001. 1., p. 15.
2 A jogesetekben rendszerint nem merül föl - így ez a dolgozat sem tárgyalja - az a probléma, hogy vajon egy mű mp3-formátummá alakítása nem minősül-e az adott mű megváltoztatásának, amelyhez természetesen minden esetben a szerző engedélye szükséges. A felvetés mindenképp jogos lehet, hiszen önmagában az a tény, hogy fülünk nem érzékeli a változtatásokat az eredeti műhöz képest, még nem teszi azokat meg nem történtté. Nem beszélve arról, hogy bizonyos, "silányabb" minőségu mp3-formátumok esetében - amelyek drasztikusabb tömörítési paramétereket alkalmaznak - a hangzás minőségének romlása egyértelműen érzékelhető.
3 Más kérdés, hogy a cég arról már nem tudott meggyőződni, hogy a felhasználó legálisan vásárolt CD-vel vette-e igénybe a mymp3.com nyújtotta előnyöket, vagy esetleg illegális másolatot használt ehhez.
4 Sonia K. Katyal: A Legal Malpractice Claim by MP3.com: In the Changing Area of Cyberlaw, Is a Crystal Ball Necessary to Avoid Liability? http://writ.findlaw.com/commentary/20020207_katyal.html (a továbbiakban: Katyal).
5 A "fair use" doktrína alkalmazásának kritériumait az USA Legfelsobb Bírósága a 17 U.S.C. ß 107 számú ítéletében fejtette ki, a témával kapcsolatban pedig részletesebb magyarázata a US Court of Appeals for the Ninth Circuit, Napster-ügyben hozott fellebbviteli határozatában olvasható, lásd A&M Records, Inc. v. Napster, Inc., 239 F.3d 1004; 2001 U.S. (ez utóbbi a továbbiakban: A&M Records v. Napster).
7 Az esetet ismerteti: Mats Borman and Fredrik Lindblom: Hyper-Linking may be a Criminal Offence, In: European Intellectual Property Review, 2001/1., (a továbbiakban: Borman-Lindblom).
8 Directive 2001/29/EC, preambulum (28) bekezdése: "Copyright protection under this Directive includes the exclusive right to control distribution of the work incorporated in a tangible article."
10 Mint a II. részben tárgyaltakból kiderül, a magyar jog sem tekinti terjesztésnek a fent tárgyalt cselekményeket, viszont a nyilvánossághoz közvetítés, valamint a többszörözés kizárólagos jogával megfelelő védelmet ad a jogosultak kezébe az interneten történő felhasználások tekintetében is. A svéd példában tárgyalt ún. mély, a felhasználó beavatkozását nem igénylo hiperlink alkalmazása (deep linking) leginkább a szukcesszív nyilvánosság fogalmát is magában foglaló nyilvánossághoz közvetítéshez áll a legközelebb.
11 Bezárták az Mp3market weboldalt, http://www.index.hu, 2002. július 18.
12 Ehhez a típusú felhasználáshoz - vagyis amely túllép a műsorszerű, egyidejű közvetítést megvalósító streaming és webcasting eljárásokon - a hangfelvétel-előállítók egyedi engedélye szükséges, ők tehát közvetlenül is felléphettek a weboldalak szolgáltatóival szemben. A szerzők és az előadók az említett jogaikat a közös jogkezelő szervezeteik útján gyakorolják.
13 Van olyan vélemény is, miszerint a lehívásos nyilvánossághoz közvetítés esetében a közvetítő oldalán megvalósuló felhasználásnak része a lehívások megtörténte, tehát a nyilvánossághoz közvetítés mint felhasználási cselekmény is csak akkor következik be, ha a művet legalább egy felhasználó lehívja a számítógépére. Ugyanakkor ez az értelmezés nehezen volna beilleszthető a szerzői jog általános elvei közé, nem beszélve gyakorlati alkalmazásának - lásd bizonyítás - nehézségeiről.
14 Ilyen például az ún. háttértárolóban való ideiglenes rögzítés (caching), amely minden lehívás esetén elengedhetetlen ahhoz, hogy a számítógépen a felhasználó számára érzékelhető módon megjelenjen az adott mű. Mivel az ilyen rögzítés az arra épülő további felhasználások kiindulópontja, első lépcsője, és a szerzői jogban az egymásra épülő önálló felhasználási szakaszok mindegyike külön engedélyezést kíván, a jog ennek megfelelően kezeli ezt a cselekményt is.
15 Noha az esettel kapcsolatban múlt időt használunk, a szolgáltatás ma is működik, de mivel bírói ítélet kötelezi a céget a nem jogtiszta zenéket tartalmazó fájlok szűrésére, a szoftver használata lényegében jelentéktelenné vált a netezők között.
18 Vikman László: Szerzői jogi problémák az interneten, a Napster-story és más fájlmegosztó rendszerek, http://www.jogiforum.hu, 2001. április 2.
19 Az alperes a RIAA v. Diamond ügyre utalt, amelyben a Ninth Circuit Court kimondta: a felhasználó hard-drive-ján tárolt mp3-dalok átmásolása hordozható mp3-lejátszóra nem kereskedelmi jellegű, hanem magáncélú másolásnak minősül. Ugyancsak hivatkozott a Napster a Sony- döntésre, amely hasonló elv alapján, a késobbi megtekintés céljából történő videokazettára rögzítést (time-shifting) minősítette jogszerűnek.
20 Noha nem tartozik a dolgozat szorosan vett témájához, de ide kívánkozik egy kézenfekvő, és a Napster-ügy óta oly sokszor hangoztatott, legitim vélemény. Eszerint a jogbitorló fájlcserélő rendszerek elleni küzdelmet a jog önmagában nem, hanem az az üzleti szereplő nyerheti meg, aki a leghamarabb tud hatékony - értsd: jogtiszta, elérhető és olcsó - választ adni a Napster által egyszer már oly sikeresen meglovagolt, máig is jelenlévő piaci igényekre.
21 A szerzői jogi törvény magyarázata. Szerk.: Gyertyánfy Péter, Budapest, 2000, p. 197.
22 A dolgozatban tárgyalt speciális szabályokon túl, illetve azok hiányában a Napster felelősségére nézve a Ptk. károkozásra vonatkozó általános rendelkezése (339. §), valamint a közös károkozásra vonatkozó 344. § is alkalmazható volna, ráadásul az ott meghatározott egyetemleges felelősség alapján a kártérítési kötelezettség a szolgáltató részéről közvetlenül is megállna.