TANULMÁNYOK
KISS ZOLTÁN
A Nemzeti Audiovizuális Archívumot megalapozó jogszabályok előkészítése
2. Az audiovizuális örökség védelmét szolgáló nemzetközi jogi szabályozás
3. Az audiovizuális kulturális örökség archiválásának nemzetközi gyakorlata
4. A hatályos magyar jogi szabályozás
1.1. Nemzeti kulturális örökségünk hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrása, amelynek feltárása, tudományos feldolgozása, megóvása, védelme, fenntartható használata és közkinccsé tétele a rendszerváltozást követő jogi szabályozás egyik hangsúlyos kérdésköre volt.1 A magyar kulturális örökség audiovizuális része rohamosan gyarapszik, főként a televíziós műsorszolgáltatás révén terjesztett tartalom növekedése miatt. Nem csupán e tartalom korszerű és rendszeres mentése általános nemzeti érdek, hanem a digitális feldolgozási és tárolási technikák és a számítógépes hálózat biztosította lehetőségek (internet) alkalmazásával a hozzáférhetővé tétele is. A célkitűzés tehát egy nyitott, mindenki számára elérhető digitális multimédia-archívum létrehozása.
1.2. A magyar nemzeti kultúrkincs audiovizuális részének gyűjtésében és hozzáférhetővé tételében központi szerepet tölthet be a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA), amely a műsorszolgáltatói köteles példányok archívuma és az audiovizuális (multimédia) archívumok digitális adatbázisközpontja lenne egyszerre.2 A gyűjtéshez, a szolgáltatásokhoz, valamint a központiadatbázis-funkció megvalósításához beruházások, átgondolt szellemi és anyagi fejlesztések szükségesek. A NAVA egyfelől közgyűjteményi státusszal, és a működését, fejlődését biztosító anyagi háttérrel rendelkező szervezet, amelynek létrehozását az Európa Tanács Audiovizuális örökség védelméről szóló, 2001. szeptember 19-én elfogadott Európai Egyezménye3 (a továbbiakban: Egyezmény) írja elő. Másfelől a NAVA hosszabb távú, a nemzet kulturális jövőképét jelentősen befolyásoló fejlesztés, fejlesztési projekt, melynek jogi és műszaki (technológiai) megalapozása, valamint az adatszolgáltatást és az adatbázisok (katalógusok) közötti kommunikáció megkönnyítését szolgáló egységes szabványok (metaadatok) kidolgozása előrehaladott stádiumban van.
1.3. Annak ellenére, hogy a nemzeti kulturális örökség szerves részét képezik a széles értelemben vett audiovizuális dokumentumok, a hazai törvényalkotás e terület átfogó szabályozásával mind ez ideig adós maradt. Problémát jelent az is, hogy miközben az elmúlt években látványos fejlődés tapasztalható az audiovizuális dokumentumok katalogizálásával, digitalizálásával kapcsolatban, e törekvések eltérő technológiájú és egymástól elszigetelt archívumok létrejöttét eredményezik, s az ezekben felhalmozott kulturális értékek nemzeti szinten nem hasznosulnak. Az audiovizuális dokumentumok mind teljesebb körű gyűjtése, nemzeti szintű számbavétele, rendszerezése és hozzáférhetőségének biztosítása indokolja a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) megalapítását, illetve mindezek törvényi szintű szabályozását.
1.4. A NAVA alapgondolata 1999 májusában született meg a BME Média Laboratóriumának munkatársai fejében. A rendszeres kutatómunka és több nagy külföldi archívumban tett látogatás tapasztalatai alapján meghatározták a digitális audiovizuális kötelespéldány-archívum feladatkörét és felépíthetőségének feltételeit. Elképzeléseiket 1999 decemberében az NKÖM által rendezett nyilvános, tág szakmai kör előtt rendezett meghallgatáson ismertették. 2000 márciusában elkészült az előkészítő tanulmány, amely tárgyalta az intézmény felépítésével, funkciójával kapcsolatos kérdéseket, a NAVA műszaki rendszerét, jogi feltételeit, valamint a leíró adatbázis alapkoncepcióját. Az előkészítő tanulmányt márciusban a BME-n tartott nyilvános vita keretében mutatták be.4
Az eredmények alapján 2000 októberére megvalósíthatósági tanulmányt készítettek, mely a NAVA megalapításának intézményi, technológiai, jogi és gazdasági vonatkozásait tartalmazza. Bővítették, továbbfejlesztették a mintarendszert (architektúráját sebesség, tárolókapacitás és adatbázis-, médiamenedzsment tekintetében a valóságos archívum rendszeréhez közelítették). A kibővített és nyitott rendszer felépítésében, működésében, biztonsági megoldásaiban már a valóságos archívum működését tükrözi, alkalmas kb. 250 óra videoanyag sugárzási minőségben való tárolására és feldolgozására.5
1.5. A jogszabályalkotás folyamatának megalapozására és segítésére jött létre - egyrészről a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága (az Informatikai és Hírközlési Minisztérium jogelődje), a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM), az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), másrészről a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Kht. (Neumann-ház) közötti, 2001. évben megszületett három megállapodás alapján - a NAVA-projekt, amelynek kiemelt célja az audiovizuális dokumentumokkal kapcsolatos jogi szabályozás, gyűjtés, nyilvántartás, megőrzés, széles körű hozzáférés kérdésköreinek vizsgálata, és lehetséges megoldási módozatainak kimunkálása volt.
A projekt keretében működő munkacsoportok jogi, szabványosítási, informatikai és technológiai szempontból végezték el e kérdéskörök elemzését, és fogalmazták meg javaslataikat a kodifikációs munkához.6 A vizsgálatok során számba vették mindazon nemzetközi és hazai tapasztalatokat, amelyek az audiovizuális dokumentumokkal kapcsolatos jogi szabályozást és a tényleges gyakorlatot tekintve a magyar törvényhozásnak releváns szempontként szolgálhatnak, annak érdekében, hogy a meghozandó jogszabály harmonizáljon a nemzetközi szabályozással, mindenekelőtt az Egyezménnyel, illetve az EU irányelveiben foglaltakkal.
1.6. A következőkben bemutatjuk a NAVA hátteréül szolgáló releváns nemzetközi jogi szabályozást (különös tekintettel az Egyezményre) és az audiovizuális örökség archiválásának nemzetközi gyakorlatát a francia, olasz, holland, német és angol minták alapján. Ezt követően a hatályos magyar szabályozásról adunk egy rövid áttekintést. Végül összefoglaljuk az új törvény megalkotásának szükségességét alátamasztó indokokat, és felvázoljuk az elkészült törvénytervezet fontosabb szabályozási pontjait, jellemzőit.
2. Az audiovizuális örökség védelmét szolgáló
nemzetközi jogi szabályozás
2.1. A NAVA-program törvényi kidolgozásánál meghatározó szerepe van a bevezetőben említett ET-egyezménynek az audiovizuális örökség védelméről. Az audiovizuális örökség promócióját elősegítő átfogó jogalkotási folyamatba szervesen illeszkedő Egyezmény a szerződő felek számára meghatározza azokat a kötelezettségeket és lehetőségeket, amelyek elősegítik az európai audiovizuális örökség megóvását, a mozgóképek kulturális, tudományos és kutatási célú felhasználásának előmozdítását és annak hozzáférhetővé tételét mind szélesebb közönség számára.
Az elfogadott Egyezmény jelenlegi állapotában az európai koprodukciókról szóló 1992. évi ET-egyezményben definiált filmalkotásokra vonatkozik, de számol azokkal a speciális, a mozgóképi anyagok fogalomkörébe értendő egyéb kategóriákkal is, amelyekre a szabályozás a későbbiekben kiterjesztendő. E körbe tartoznak a televíziós alkotások, amelyeket műsorszolgáltatók készítenek vagy mások készítenek részükre, valamint azok a videokazetták és videolemezek amelyek tartalmukat tekintve sem a filmalkotások, sem a televíziós műsorok körébe nem sorolhatók. Az Egyezmény tárgyi hatálya e kategóriákra a 18. cikkelyben foglalt specifikus protokollok és módosítások révén terjedhet ki. A televíziós produkciókra vonatkozó speciális protokoll már meg is született.7 A tárgyi hatályt illetően lényeges elem, hogy az nem terjed ki a csak audio-, illetve kizárólag vizuális anyagokra.
Az Egyezmény nagy hangsúlyt fektet a szerzői és szomszédos jogok védelmére, amikor deklarálja, hogy az semmilyen módon nem befolyásolhatja vagy korlátozhatja a nemzetközi egyezményben foglalt jogokat.8
Az Egyezmény elválasztja a köteles példányok, illetve az önkéntes példányok szolgáltatására vonatkozó szabályozást. A kötelespéldány-szolgáltatási kötelezettség mindazon mozgóképi anyagokra kiterjed, amelyeket önállóan vagy koprodukcióban állítottak elő az adott tagországban. A produkció honosságát a producer és a koproducer székhelye határozza meg, így egy filmnek lehet több honossága is. A koprodukcióra vonatkozó ET-egyezmény meghatározza az európai koprodukció fogalmát, és az érintett ország hatósága - Magyarországon az NKÖM - állítja ki a honossági igazolást, amennyiben a feltételeknek a koprodukció megfelel. Ez az igazolás biztosítja azt, hogy mindegyik ország saját honos filmjeként kezelje az alkotást. A kötelespéldány-szolgáltatási kötelezettség csak az Egyezmény hatályba lépése után előállított produkciókra vonatkozik. Lehetőségük van a szerződő feleknek arra, hogy mentesítést adjanak a köteles példány szolgáltatása alól azokban az esetekben, amikor ez egy másik tagországban már megtörtént.
A köteles példányok elhelyezésére a kötelespéldány-archívum szolgál, amelynek feladata a mozgóképi anyagok nyilvántartása, megóvása, felújítása, valamint a hozzáférés biztosítása konzultációs célból.9 Működési formája szerint lehet állami vagy magánkézben lévő intézmény is, az egyetlen korlátozó feltétel az, hogy közvetlen vagy közvetett befolyása nem lehet olyan természetes vagy jogi személynek, amely a média területén üzleti tevékenységet végez.10 A tagországok saját erőforrásaikhoz és céljaikhoz mérten kötelesek gondoskodni az anyagi és technikai feltételek megteremtéséről.11
Az Egyezmény részesei kötelesek meghatározni a példányok szolgáltatásának feltételeit, és biztosítaniuk kell azt, hogy az archívum olyan minőségű anyagot kapjon, amelynek alapján az eredetivel megegyező minőségű kópiák sokszorosíthatók.12 Meghatározandó a szerződő felek részéről, hogy az arra kötelezettek milyen határidőn belül kötelesek a példányt szolgáltatni. Az Egyezmény erre nézve iránymutatást ad: a példányokat elsősorban a nyilvánosságra hozataltól számított egy éven belül kell szolgáltatni. Ha a nyilvánosságra hozatal az előállítás befejezésétől számított egy éven belül nem történt meg, akkor az előállítás befejezésétől számított egy éven belül, vagy egyéb ésszerű határidőn belül kötelesek az archívumnak példányt szolgáltatni.13
A tagországok támogatják az audiovizuális örökség részét képező azon mozgóképi anyagok helyreállítását, amelyeknek fizikai állapota jelentősen megromlott. Ebből a célból megengedett a műpéldányok többszörözése is.14
Az önkéntes példányok archívumába minden olyan archiválási célból releváns mozgóképi anyag bekerülhet, amely nem tartozik a köteles példány körébe. Ez lehet tehát külföldi anyag, az Egyezmény hatálybalépése előtt keletkezett anyag, valamint minden, a végleges anyagot megelőző, vagy azt kísérő mozgóképi forgatási, avagy más anyagok.15 Az önkéntes példányok megőrzésére és kezelésére szakosodott archívum működhet a kötelespéldány-archívumok intézményén belül, de lehet elkülönült szervezet is. Feladata ösztönözni a kötelespéldány-szolgáltatási kötelezettség alá nem tartozó mozgóképi anyagok szolgáltatását.
Az Egyezmény említést tesz a közös archívumok intézményéről is.16 Elsősorban a szerényebb audiovizuális iparral rendelkező szerződő felek esetében indokolt lehet a köteles példányokra szakosodott és az önkéntes példányokat kezelő archívumok egy intézménybe tömörítése, meg kell azonban teremteni a két funkció világos elválasztását az adott intézményen belül. Az Egyezmény előírja a szerződő feleknek, hogy archívumaik teremtsék meg az egymás közötti rendszeres információcserét, és működjenek együtt az archiválás technikai feltételeinek megteremtésében.17
Az archívum gyűjteményét képező anyagokat szolgáltatók jellemzően a mozgóképek előállítói mint a szerzői és szomszédos jogosultak jogait és az archívum mint intézmény által megszerzett jogokat szerződésben célszerű rendezni.18
Az Egyezmény aláírásra nyitva áll az Európa Tanács tagállamai, az Európai Kulturális Egyezmény részesei és az Európai Közösség számára. Megjegyzendő, hogy az Egyezmény azon részesei, amelyek tagjai az Európai Közösségnek, a közösségi jogot követik, és éppen ezért nem alkalmazzák az Egyezményből következő szabályokat, kivéve azokat a kérdéseket, amelyeket a közösségi jog nem érint. Magyarország csatlakozása az Egyezményhez folyamatban van.
2.2. A NAVA-projekt létrehozása szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bírnak a nemzetközi szerzői és szomszédos jogi jogforrások, amelyek meglehetősen összetett rendszert alkotnak és - az információtechnológia rohamos fejlődésére adandó gyors válaszokat illetően - nem mentesek az ellentmondásoktól sem. Jelen írás csupán felvillantja a nemzetközi jogforrások azon szabályozási pontjait, amelyek a NAVA-projekt tekintetében releváns rendelkezéseket tartalmaznak.19
2.2.1. Nemzetközi szinten a szerzői jogi szabályok tekintetében elsősorban a többször kiegészített és felülvizsgált, az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló 1886. szeptember 9-i Berni Egyezmény (BUE) követelményei az irányadók.
2.2.2. A szomszédos jogok terén az előadóművészek, hangfelvétel-előállítók és műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló, 1961. október 26-án Rómában aláírt ún. Római Egyezmény (RE) a nemzetközi szintű szabályozás alapja, amely - hasonlóan a Berni Egyezményhez - az alapelveket, illetve a legfontosabb szabályokat rögzíti, valamint tartalmazza a lényeges fogalmak definícióját.
2.2.3. Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 1996. december 20-án két szerződést fogadott el: a Szerzői Jogi Szerződést, valamint az Előadásokról és Hangfelvételekről szóló Szerződést.
A Szerzői Jogi Szerződés a BUE által védett szerzői jogok tárgykörét három vonatkozásban bővíti, figyelemmel az új digitális technikákra:
a számítógépi programok mint irodalmi művek nyernek védelmet;
adatok vagy egyéb anyagok az elemek kiválasztása vagy elrendezése folytán szellemi alkotásnak minősülő összeállításai jellegüknél fogva védelembe részesülnek;
a szerzői jog kifejeződésekre, nem pedig elképzelésekre, eljárásokra, működési módszerekre, illetve matematikai módszerekre mint olyanokra terjed ki.
Az Előadásokról és Hangfelvételekről szóló Szerződés mögöttes egyezménye a 2.2.2. pontban már említett RE. Ez rögzíti, hogy az általa biztosított védelem érintetlenül hagyja, és semmilyen módon nem befolyásolja az irodalmi és művészeti alkotásokhoz fűződő szerzői jog védelmét, ugyanakkor kiterjeszti a védelmi időt.
Mindkét nemzetközi szerződés további szabályokat tartalmaz - egymás rendelkezéseivel harmonizálva - a vagyoni jogosultságok közül a többszörözés jogáról, a bérbeadás jogáról, a nyilvánossághoz történő közvetítés jogáról, továbbá a műszaki intézkedésekkel és a jogkezelési adatokkal kapcsolatos kötelezettségekről, valamint az adminisztratív és záró rendelkezésekről.
2.2.4. A WIPO Szerzői és Szomszédos Jogi Bizottsága 1999 óta napirenden tartja a rádió- és televízió-szervezetek szomszédos jogi védelmét célzó új nemzetközi egyezményre vonatkozó javaslatok megtárgyalását. Ennek indoka, hogy a Római Egyezményt számos állam nem ratifikálta, valamint a műsorszolgáltatók szomszédos jogi védelmét a nemzetközi jogi fejlődés évtizedekig gyakorlatilag érintetlenül hagyta. További indok a műsorszolgáltatók szomszédos jogait sértő illegális cselekmények számának növekedése, az ellenük való hatékony jogi védelem hiánya, valamint az utóbbi években megjelent, illetve elterjedt új műsorterjesztési technológiák által felvetett szerzői és szomszédos jogi kérdések megoldásának igénye.
A szabályozás sürgető szükségességét jelzi az is, hogy - a szélesebb körű nemzetközi szabályozás megalkotásának elhúzódása miatt - az Európa Tanács égisze alatt is folyamatban van egy ajánlástervezet kidolgozása, amely szintén a fenti szabályozási igények kielégítését célozza.
2.2.5. A hivatkozott WIPO-szerződésektől függetlenül, illetve azokat időrendben is megelőzően, a szerzői jogi szabályoknak az Európai Unióban történő harmonizálása érdekében több fontos közösségi irányelv jött létre.20 Mindenekelőtt említést érdemel a Tanács 91/250/EGK irányelve a számítógépi programok jogi védelméről, amelynek a NAVA-projekt szempontjából talán a 4. cikkelye a legfontosabb: a számítógépi programokon fennálló jog tartalmát határozza meg.
2.2.6. Az irányelvek sorában kiemelt jelentőséggel bír továbbá a Tanács 92/100/EGK irányelve a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joghoz kapcsolódó egyes jogokról. Ez az első olyan irányelv, amely nem meghatározott műkategóriában, hanem többféle művel kapcsolatban gyakorolható felhasználási módokkal foglalkozik.
2.2.7. A harmadik említendő közösségi jogforrás a Tanács 93/83/EGK irányelve a műholdas műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó szerzői jogra, valamint a szerzői joghoz kapcsolódó jogra vonatkozó egyes szabályok összehangolásáról. A NAVA szempontjából lényeges, hogy az irányelv a határokon átlépő televíziózás közösségi tereit megállapító 89/552/EGK irányelvnek komplementer normája szerzői és szomszédos jogi vonatkozásokban.
2.2.8. A Tanács 93/98/EGK irányelve a szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejének összehangolásáról rendelkezik. Az irányelv valamennyi tagállamra nézve kötelezővé teszi valamely film vagy más audiovizuális mű főrendezőjének a mű szerzőjeként történő elismerését. Az audiovizuális művek védelmi idejére nézve közösségi szinten a szerzőtársakra vonatkozó szabály az irányadó, amelyből következően a főrendező mellett a forgatókönyv íróját, a dialógusszerzőt és a kifejezetten az audiovizuális mű számára írt zene szerzőjét kell figyelembe venni, függetlenül attól, hogy a nemzeti jogalkotó szerzőtársi minőségüket elismerte-e vagy sem.
2.2.9. Az irányelvek sorában szintén kiemelendő az Európai Parlament és a Tanács 96/6/EK irányelve az adatbázisok jogi védelméről, amely párhuzamos védelmek rendszerét határozza meg: egyfelől szerzői jogi szabályokat az adatbázis struktúrájának alkotójára tekintettel, másfelől sui generis védelmet a nem eredeti adatbázis létrehozója javára.
2.2.10. A NAVA-projekt vonatkozásában az Európai Parlament és a Tanács 2001/29/EK számú, a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak az információs társadalomban történő összehangolásáról szóló irányelvének (az ún. Infosoc-irányelvnek) van a legnagyobb jelentősége, amelynek több rendelkezése még nem része hatályos hazai jogunknak. Ennek fényében az Szjt. napirenden lévő, jogharmonizációs célú módosítása során a NAVA tervezett tevékenységéből adódó törvénymódosítási szükségleteket is figyelembe kell venni.
Az irányelv célja egyrészt az egységes jogi védelmi rendszer kialakítása, másrészt az európai szerzői jogi rendszernek a digitális korszakhoz történő igazítása. Az új direktíva választ kíván adni az új típusú technológiák és az információs társadalom által felvetett kihívásokra, másrészt egységes piac kialakítását szándékozik elősegíteni a szerzői és szomszédos jogok terén. Mindezeken túlmenően az irányelv további célja ösztönzőleg hatni a kreativitás, az alkotókészség és az innováció fejlesztésére. Egyúttal az új rendelkezéseken keresztül az Európai Unió bevezeti az európai jogrendszerbe a WIPO Szerzői Jogi Szerződésének, valamint a WIPO Előadásokról és Hangfelvételekről szóló Szerződésének legfőbb kikötéseit, eleget téve így a nemzetközi kötelezettségeknek is. Az irányelvben foglalt szabályok kiterjednek a többszörözési jogra, a nyilvánossághoz való közvetítés jogára és annak korlátaira, a terjesztés jogára, a műszaki intézkedések megkerülésével szemben alkalmazandó intézkedésekre, valamint a jogkezelési adatok védelmére.
Az irányelv célját annak bevezetője fogalmazza meg, amikor kimondja: "ennek az irányelvnek az a célja, hogy az alkotások és e jogok egyéb tárgyainak védelme révén támogassa a tanulást és a kultúrát, ugyanakkor közérdekű ügyben, oktatási és nevelési célból kivételeket és korlátozásokat tegyen lehetővé." E célok megvalósítása érdekében az irányelv az egyes felhasználási módokhoz kapcsolódó jogok - tagállamok által bevezethető - korlátozásainak, azaz a szabad felhasználás eseteinek teljes körű felsorolását adja.
Az irányelv által megengedett szabad felhasználási módok közül a védett jogtárgyak közművelődési célra való többszörözését, illetve nyilvánossághoz való közvetítését kell kiemelni, hiszen a NAVA tervezett tevékenysége szempontjából ezeknek van kiemelkedő jelentőségük, egyszersmind az Szjt. módosításakor az irányelv e rendelkezéseit hangsúlyosan kell figyelembe venni.
Jelen írás keretei között az irányelv által a jogosultak részére biztosított kizárólagos jogokról, az azok alóli lehetséges kivételek köréről, valamint mindezeknek a hatályos hazai szabályokhoz való viszonyáról - terjedelmi okok miatt - részletes elemzést adni nem lehet, ezért a következőkben csak a tárgyalt témakörhöz szorosan kapcsolódó rendelkezéseket vizsgáljuk.
A NAVA-projekt vonatkozásában a rádió- és televízió-szervezetek részére biztosított, a védett jogtárgyuk többszörözésére vonatkozó rendelkezéseknek van jelentőségük. Az irányelv a többszörözés engedélyezésének, illetve tiltásának kizárólagos jogát a műsorsugárzó (műsorszolgáltató) szervezetek hatáskörébe utalja.21 A hatályos magyar szabályozás (a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, Szjt.) szerint a törvény eltérő rendelkezéseinek hiányában alapvetően a rádió- vagy a televízió-szervezet hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy műsorát rögzítsék, illetve rögzítés után többszörözzék. Az Szjt. szerint azonban nincs szükség a szomszédos jogi jogosult hozzájárulására azokban az esetekben, amelyekben a törvény a szerzői jogi védelem alatt álló alkotás felhasználásához sem kívánja meg a szerző hozzájárulását.
A többszörözés kizárólagos joga alóli kivételek között elsőként a jogszerű felhasználást lehetővé tevő, technikai jellegű, ideiglenes többszörözést kell említeni. Az irányelv szerint az ideiglenes többszörözés abban az esetben utalható a szabad felhasználások körébe, ha annak kizárólagos célja a jogtárgynak a közvetítő által hálózaton, harmadik felek közötti átvitelének, vagy valamely jogszerű felhasználásnak elősegítése.22 E rendelkezések céljukat és indokukat tekintve főbb vonásaikban megegyeznek az Szjt. e tárgykörre vonatkozó hatályos rendelkezéseivel.
A többszörözés kizárólagos joga alóli, a tagállamok által meghatározható további kivételek között az irányelv kiemelten nevesíti az oktatási vagy tudományos felhasználás érdekében, egyes közintézmények - könyvtárak, archívumok - javára megállapítható kivételeket.23 Eszerint a tagállamok szabad felhasználásként engedélyezhetik a nyilvános könyvtárak, oktatási intézmények, múzeumok vagy archívumok sem közvetlen, sem közvetett gazdasági vagy kereskedelmi előnnyel nem járó egyes többszörözési cselekményeit. Az irányelv e rendelkezése nagyrészt megfelel az Szjt. rendelkezéseinek, azonban a magyar szabályozás - megszorító módon - kifejezetten csak a saját példányok vonatkozásában sorolja a könyvtári célra történő másolatkészítést a szabad felhasználások körébe.
Az irányelv szól az ideiglenes felvételek archiválásának kérdéséről is, amely szerint a műsorszolgáltató által készített, kizárólag az általuk végzett egyszeri sugárzást lehetővé tevő ideiglenes felvételeknek a hivatalos archívumokban való megőrzését a tagállamok a szabad felhasználások körébe utalhatják.24
Az irányelv rendelkezéseinek a NAVA-projekt szempontjából lényeges másik csoportja a nyilvánossághoz történő közvetítés kérdésköreire vonatkozik. Ezek szerint a tagállamok a szerzők számára biztosítják alkotásaik mindenfajta nyilvánossághoz közvetítése engedélyezésének, illetve tiltásának kizárólagos jogát, beleértve munkáik oly módon történő hozzáférhetővé tételét, amelynek révén a közönség tagjai egyénileg megválasztott helyről és időpontban érhetik el azokat. A tagállamok biztosítják a hozzáférhetővé tétel engedélyezésének, illetve megtiltásának kizárólagos jogát a műsorsugárzó (műsorszolgáltató) szervezetek részére. E kizárólagos jogok alóli kivételek tagállamok általi megállapítására az irányelv lehetőséget ad. Ennek értelmében a tagállamok a művek nyilvánossághoz közvetítése szerzők általi, illetve a hozzáférhetővé tétel szomszédos jogi jogosultak általi engedélyezésének kizárólagos joga alóli kivételről rendelkezhetnek a közkönyvtárak, archívumok stb. javára is. Ennek értelmében a tagállamok által a szabad felhasználások körébe utalható az alkotások és egyéb jogtárgyak nyilvánossághoz közvetítése vagy hozzáférhetővé tétele a közönség tagjai számára a közkönyvtárak, archívumok által, az ezen intézményekben elhelyezett és erre kijelölt számítógépes munkahelyeken kutatás vagy egyéni tanulmányok céljából.25
Az Szjt. szintén a nyilvánossághoz közvetítés fogalmán belül helyezte el a védett jogtárgyak oly módon történő hozzáférhetővé tételét, hogy a nyilvánosság tagjai az azokhoz való hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. A hazai törvény szerint ezen felhasználás engedélyezésének joga a szerzőt, előadóművészt, hangfelvétel-előállítót és a filmelőállítót illeti meg. Tehát jelenleg a rádió- és televízió-szervezeteket (a hazai műsorszolgáltatókat) a hatályos Szjt. szerint nem illeti meg műsoruk tekintetében e felhasználás engedélyezésének, illetve megtiltásának joga. Tekintettel azonban arra, hogy éppen a 2001/29/EK irányelv fogalmazza meg hazánk számára azt a kötelezettséget, amelynek értelmében az on-demand hozzáférhetővé tétel engedélyezésének, illetve megtiltásának jogát a magyar törvényben is biztosítani kell a rádió- és televízió-szervezetek részére, várhatóan belátható időn belül ez a magyar Szjt.-nek is része lesz. Ebben az esetben azonban a NAVA tevékenységének lehetővé tétele céljából az ott szabályozott feltételek szerint, szükségszerűen be kell emelni a hazai szabályozásba az irányelv 5. cikk (3) n) pontja által a tagállamok számára lehetővé tett, közművelődési célú szabad felhasználást.
A legfontosabb jogszabály-módosítások - mint láttuk - elsősorban az irányelvben felsorolt jogokat, az azokra vonatkozó kivételeket, valamint a védelmet biztosító műszaki intézkedéseket érintik. A tagállamok eltérő álláspontot képviselnek az irányelv rendelkezéseinek átvételét illetően, mi több, valamiféle egyértelmű tendencia sem állapítható meg e vonatkozásban, azonban a mégoly eltérő megoldások elemzése hasznos lehet a magyar jogi szabályozás kialakításánál.
Az irányelv közzétételére 2001. június 22-én került sor az Európai Unió hivatalos lapjában, ettől az időponttól lépett életbe az a tizennyolc hónapos átmeneti időszak, amely alatt a tagállamoknak az irányelvet be kell vezetniük nemzeti jogrendszerükbe. Az irányelv rendelkezéseinek a nemzeti jogrendszerekbe történő átvételének határideje tehát 2002. december 22.
3. Az audiovizuális kulturális örökség archiválásának nemzetközi gyakorlata
3.1. Az Egyezmény ismertetése kapcsán már szó esett a köteles példányok elhelyezéséről és az önkéntes letétbe helyezésről. A következőkben röviden bemutatjuk az ezzel kapcsolatos nemzetközi gyakorlatot.26
A Library of Congress az Eastman Kodak megbízásából felmérést készített az audio-, film- és videoarchívumokról. E felmérés szerint még a legszigorúbb szelekciós kritériumokkal és korlátozott anyagi forrásokkal válogató 500 archívum gyűjteménye is 3,5 millió méter filmet, 8,5 millió óra video- és 44,5 millió óra audioanyagot tartalmaz, és rajtuk kívül még sok más archívum is létezik. Európában is készült felmérés: MAP - TV-Film and Television Collections in Europe, amely további 1900 film- és televíziós gyűjteményt sorol fel.
A világon szerte fellelhető gyűjtemények feltérképezésére született meg az UNESCO Memory of the World elnevezésű programja. Az UNESCO kebelében működő, NGO státuszú nemzetközi audiovizuális szervezetek, az International Federation of Film Archives (FIAF), az International Association of Sound Archives (IASA), az International Federation of Television Archives (FIATIFTA) együttműködve az International Federation of Library Associations and Institutions (IFLA) elnevezésű szervezettel, 1979 óta közösen vesznek részt az "Audiovizuális Nyilvántartások Kerekasztala" elnevezésű szervezetben, amely ugyancsak az UNESCO védnöksége alatt áll. Az IFLA útmutatót készített a nemzeti kötelespéldány-szolgáltatás kereteihez, mely ajánlásokat tartalmaz az alkalmazandó alapelvekre, a jogalkotásra, a kötelespéldány-szolgáltatás elemeire.
Az európai audiovizuális archívumok tekintetében a francia, az olasz, a holland, a német és a brit modell tartalmaz releváns elemeket a NAVA-projekt vonatkozásában.
3.2. Franciaországban az audiovizuális művek archiválását az Institut National de l'Audiovisuel (INA) látja el, amely ún. ipari és kereskedelmi jellegű közintézmény formájában működik 1975 óta. Az INA a NAVA számára több szempontból is figyelemre méltó, és a vizsgált külföldi archívumok közül talán a leginkább iránymutató. Elsősorban az INA jogszabályi háttere érdekes. Alapvetően a kommunikációs törvény és a köteles példányról szóló törvény adja meg a keretjogszabályt, miközben az INA feladatkörét, működését rendeletek szabályozzák. E rendeletek jogosítják fel az INA-t arra, hogy általános szerződési feltételekben szabályozza jogviszonyát mint polgári jogi jogalany és piaci résztvevő. Ez a jogalkotói megoldás vélhetőleg hazai jogunkban is megállná a helyét, a rendeleti szabályozás - természetesen törvényi felhatalmazás keretei között - mindenképpen kívánatos az intézmény konkrét feladatkörét illetően, míg a szerződéses szabadság biztosítaná a hatékony és rugalmas szolgáltatói tevékenység szabályozását.
A NAVA hazánkban alapvetően állami fenntartású és finanszírozású közintézményként tervezi működését. Az INA ehhez hasonló, közvetlen állami felügyelet alatt álló intézmény. Az INA és a NAVA missziója sok szempontból hasonlatos: az INA ugyanúgy, ahogyan a NAVA az elsősorban nem mozi felhasználásra szánt, televíziós műsorok archiválását végzi, míg a mozifilmek megőrzését, a Nemzeti Filmarchívumunkhoz hasonlóan egy másik intézmény, a CNC teszi. Az INA archiválási tevékenysége lefedi a NAVA tervezett tevékenységét. Figyelemre méltó a köteles példányok kiválasztásának módja, és az, hogy ezt egy szakemberekből álló tanács végzi el. Ami szembetűnő eltérést mutat az INA és a NAVA között, az az archiválással érintett műsorszolgáltatók köre. Az INA alapvetően csak a közszolgálati (állami) csatornák repertoárjának archiválását végzi, míg a NAVA vélhetőleg a kereskedelmi csatornák repertoárját is átfogná. Ez nyilván meghatározó eltérést mutat majd a felhasználási jogok átengedésének és egyáltalán a NAVA által végezhető tevékenységeket illetően.
Lényeges jellemzője az INA tevékenységének annak kereskedelmi jellege, és meghatározó szerepe az archív anyagok kereskedelmi hasznosításában. Az INA tehát nem csupán archivál, és az így megőrzött anyagokat katalogizálja és teszi elérhetővé a szakmai közönség számára, hanem a nagyközönség és az audiovizuális piac szinte minden szegmense részére hozzáférhetővé teszi a tulajdonában és használatában lévő anyagokat, mindezt természetesen ellenérték fejében. Nagyon lényeges az INA jellemzően tulajdonosi pozíciója. A fentiekben részletezett esetekben ugyanis az INA nem csupán felhasználója az archív anyagoknak, hanem tulajdonosa is azoknak. Ebből adódóan a tulajdonában álló anyagokhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek alanya is. Ez indokolja azt, hogy a szerzői és szomszédos jogok kezelőivel is kiterjedt szerződéses kapcsolatban áll, hiszen nem háríthatja át másra jogdíjfizetési kötelezettségeit.
A NAVA esetében is alapvető fontosságú lesz, hogy pontosan milyen jogosultságokat kap majd, és az ezen jogokhoz kapcsolódó kötelezettségek (szerzői jogi és egyéb) átszállnak-e rá, avagy csupán korlátozott felhasználói jogosítványokkal rendelkező archívum lesz-e. A kérdés nyitott, az INA példája bizonyítja, hogy egy igen gazdag, szerzői jogdíjat is generáló szolgáltatási tevékenységi kör is kapcsolható az archívumhoz. Az INA tehát olyan közintézmény, amelynek állami kontrollja, nemzeti kulturális funkciója biztosított, a szerzői jogosultak érdekét is szolgáló széles körű felhasználói jogosítványai miatt mégis piaci alapokon működik. A NAVA esetében is elképzelhető ez a párosítás, de ez a komplex működés mindenképpen jelentős jogi és gazdasági elemzést igényel. Nem egyszerű ez a NAVA esetében többek között azért sem, mert repertoárját nem szűkítené le a közszolgálati műsorszolgáltatókra, és nyilván ez a körülmény gátat szab bizonyos szolgáltatásoknak. Lényegi különbséget jelent az is, hogy az INA deklaráltan jogutódja a korábbi állami televíziós archiválást végző intézményeknek.
Hazánkban az Egyezménnyel összhangban, a legfontosabb feladat a NAVA-jogszabály hatálybalépését követően sugárzott anyagok archiválása.27 Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az INA-hoz hasonlóan, a NAVA működését megelőzően sugárzott archív anyagoknak az őrzése megoldott lenne. Az INA ebben is megoldást talált, amikor az állami televíziók repertoárjának jelentős részét tekintve tulajdonossá vált. Figyelmet érdemel az INA kereskedelmi tevékenysége mellett jelentős kultúrpolitikai, innovációs és kutató tevékenysége is. Ez a nemzeti kultúra egyik központja Franciaországban, a televíziós anyagok tekintetében annak centruma. A NAVA esetében ezek a feladatok és lehetőségek szintén megvannak, és minden bizonnyal nélkülözhetetlenek is lesznek.
3.3. Olaszországban, hasonlóan a többi európai archiválási rendszerhez, intézményi szinten is elkülönül a moziforgalmazásra szánt audiovizuális művek és a televíziós sugárzásra szánt művek archiválása és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások. Az audiovizuális művek archiválásának nincs speciális, archiválási vagy kötelespéldány-jogszabályi alapja. Számos törvénytervezet született már, de jogszabályi formát egyik sem öltött. Az Európa Tanács Egyezményéhez várhatóan Olaszország is csatlakozik, és ez irányt adhat a speciális nemzeti jogszabály megalkotásának.
A Cineteca Nazionale (Nemzeti Filmarchívum) a Centro Sperimentale di Cinematografia, vagyis a Filmművészeti Egyetem keretein belül alakult meg, és a II. világháború után az időközben kissé szétzilált gyűjtemény rekonstrukciója új lendületet kapott. 1949-ben, amikor a Cineteca csatlakozott a FIAF-hoz (Filmarchívumok Nemzetközi Szervezete), megkapta mai nevét az Archívum, és azóta a Cineteca kizárólagosan biztosítja a köteles példányra vonatkozó jogszabályi felhatalmazása alapján az olasz és olasz koprodukcióban gyártott filmek gyűjtését, őrzését és kutatási célú hozzáférhetővé tételét.
A RAI a közszolgálati elektronikus médium archívuma. A televíziós archiválást ellátó intézmény jogi státusza, maga a közszolgálati televízió a RAI, amelynek erre szakosodott igazgatósága, osztálya látja el a feladatot, de a RAI cégen belül. Jelen pillanatban Olaszországban nincs speciálisan a televíziós műsorokra mint köteles példányokra vonatkozó jogszabály, ahogyan azok archiválását sem írja elő törvény. A RAI tehát - koncessziós szerződése keretei között - saját, belső szabályzataiban határozza meg az archiválás módját és az archívum szolgáltatási szabályzatát. Az olasz közszolgálati műsorszolgáltató (RAI, 1, 2, 3 csatornák) műsorainak archiválását és az archív anyagok dokumentációját a RAI erre szakosodott igazgatósága, a RAI Teche végzi el. A RAI Teche legfőbb feladatának azt tekinti, hogy a multimédia és az új audiovizuális technikák támasztotta elvárásoknak megfelelve, versenyképes szolgáltatást nyújtson a RAI Archívumát felhasználni kívánó profitorientált, és nonprofit szervezeteknek, személyeknek és nem utolsósorban magának a RAI-nak is. A RAI Teche dokumentációs rendszere, a multimédia-katalógus, a metaadatbázis, az "intelligens, bar-code-dal ellátott hordozók" révén a hordozók követhető útja a RAI-n belül és azon kívül további vizsgálódási pont lehet a NAVA-nak, főként az adatbázisok tervezőinek, valamint a dokumentációban érintetteknek.
3.4. A holland archiválási rendszer decentralizált, általános és speciális archívumok szerint csoportosítható. Az előbbiekbe tartoznak a nemzeti archívumok (Rijksarchieven), amelyek a hágai Általános Nemzeti Archívum (Algemeen Rijksarchief - ARA) mellett minden tartományban (Drente, Flevoland, Frisland, Gelderland, Groningen, Limburg, Noord-Brabant, Noord-Holland, Overijssel, Utrecht, Zeeland, Zuid-Holland), valamint a Holland Antillákon megtalálhatók. Új fejezet a holland archiválási rendszerben a digitális megőrzés, megóvás kérdése. A kormányzati elképzelések szerint 2002-ben a kormányzat-állampolgár viszonylatban lebonyolított tranzakciók 25%-át kívánják digitális formában megoldani. Nagy kihívást jelent a kormányzati digitális anyagok felelős módon történő kezelésére technikákat, stratégiákat, metódusokat és persze nem utolsósorban eszközöket kifejleszteni.
A felvetett problémák hosszú távú megoldására, a lényegi ismeret és tapasztalat összegyűjtésére alapították 2000 októberében a "Digital Preservation Testbed"-projektet. Az alapítók egyfelől az ismertetett nemzeti archívumok, másfelől a Belügyi- és Királyi Kapcsolatok Minisztériuma voltak. A projekt a holland e-kormányzás megteremtésére irányuló kormányzati kezdeményezés. Az NAA (Nederlands Audiovisueel Archief) a holland nemzeti (közszolgálati) műsorsugárzó szervezetek nemzeti és társasági archívuma. Az NAA-t a kormányzat (az Oktatási, Kulturális és Tudomány Minisztérium) alapította, és 1997-ben kezdte meg a tevékenységét. Együttműködik a közszolgálati műsorsugárzó szervezetek központi archívumaival, a holland filmarchívum információs szolgálattal, a Filmkutatási Alapítvánnyal és a Holland Műsorsugárzási Múzeummal. 2005-re tervezik az intézet nagyobb alapterületre történő költöztetését, ahol külön helye lesz a televíziós archívumnak, a filmarchívumnak, a fonotékának, valamint a kutatásra alkalmas helyeknek.
Az NAA elsődlegesen közszolgálati típusú intézmény, amely ugyanakkor nem csupán archivál, gyűjt és kutatási célból teszi lehetővé a hozzáférést, hanem elsősorban a műsorszolgáltatók számára biztosítja az archív anyagok felhasználását. Amíg pl. Olaszországban a RAI centralizált formában, saját intézményein keresztül látja el az archiválást (RAI Teche), és biztosítja a felhasználók számára a nonprofit és profitorientált szolgáltatásait (RAI Trade), addig Hollandiában egy sajátos "öszvérmegoldást" találtak, mivel az archívum bizonyos televíziós feladatokat is ellát, miközben gyűjti, archiválja az audio- és audiovizuális műveket és az ahhoz kapcsolódó anyagokat egyaránt.
3.5. A német filmtámogatási törvény (Gesetz über die Massnahme zur Förderung des deutschen Films - FFG 1979) tartalmazza a filmművek archiválására vonatkozó keretszabályokat. Az ezen jogszabály alapján működő legfontosabb gyűjtemény a Szövetségi Archívum. Az archívummal kapcsolatos kérdések a szövetségi belügyminiszter hatáskörébe tartoznak. A filmarchívumban elsősorban a német történelem és a jelenkor filmen megörökített eseményeit gyűjtik, de emellett a filmtörténet dokumentumaival is foglalkoznak. A szövetségi archívum átvette továbbá a német központi filmarchívum feladatait is, biztosítva a német filmtermés legszélesebb archiválásának lehetőségét. A szövetségi archívum technikai lehetőséget biztosít a filmrestauráláshoz, -konzerváláshoz, -átmásoláshoz és a filmtároláshoz.
A közszolgálati rádió- és televízió-szervezetek archiválási feladatait az egyedi, tartományi szerződéseik, illetőleg az azok alapján létrejött szervezeti és működési szabályzataik tartalmazzák, szabályozzák. Az archiválási tevékenység tartalmát, szakmai alapját irányelvek rögzítik, így elsősorban a Richtlinien für die Formalbeschreibung, Inhaltserschliessung und Feststellung der Archivwürdigkeit von Fernsehproduktionen. A Deutsches Rundfunkarchiv (DRA) a Német Rádió "hangos" archívumaként, alapítványi formában működik. A DRA létrehozásának célja az volt, hogy a hangrögzítés kezdeteiig visszamenőleg, azaz a XIX. század végétől a II. világháború befejezéséig tartó időszakból a hanganyagokat egy helyen őrizze, tárolja, kezelje. Ugyanakkor a DRA a kezdetektől fogva a tartományi rádióállomások - azaz az ARD (Arbeitsgemeinschaft der öffentlich-rechtlichen Rundfunkaanstaltaen der Bundesrepublik Deutschland, az Első Német Közszolgálati Televízió) - archiválási feladatait is ellátta.
Németországban jelenleg központi és regionális kötelespéldány-jog létezik. A központi köteles példánnyal kapcsolatos kérdések a Deutsche Bibliothek, illetve annak részlegét képező berlini Deutsches Musikarchiv hatáskörébe tartoznak, ahol egyben két beszolgáltatott példány alapján elkészítik a német nemzeti bibliográfiát. A regionális kötelespéldány-jogot a tartományok gyakorolják, ahol egy vagy két könyvtárba legalább egy köteles példányt kell beszolgáltatni, néhány tartományban a különböző szakterületekről a különböző könyvtárakba.
A köteles példányokat többszörözéssel kell fizikailag előállítani és terjesztésre rendelkezésre bocsátani. Németországban köteles példánynak nem csak a hagyományos monografikus és periodikus publikációkból kell szolgáltatni, hanem az újabb elektronikus dokumentumokból is. A német rendszer sajátosságát mutatja, hogy a mozgóképek hordozói, mozifilmek, keskenyfilmek, videoprodukciók - Baden-Württemberg tartomány kivételével - explicit vagy közvetett módon - nem tartoznak a kötelespéldány-jog alá.
Érdemes utalni arra a belső ellentmondásra, miszerint az archívumokra vonatkozó német jogszabályok, akár szövetségi, akár tartományi szinten rögzítik, hogy az audiovizuális művek is archiválandó tárgyaknak minősülnek, azonban ezek köteles példányként, vagy egyéb módon történő szolgáltatásának szabályozása a mai napig sem megoldott. A korábbiakban már említett FFG (német filmtámogatási törvény) szabályozza a filmművek köteles példányainak szolgáltatási kötelezettségét, amely szerint a támogatásban részesülő film előállítója köteles ellenérték nélkül átruházni a Német Szövetségi Köztársaság javára a film technikailag kifogástalan kópiáját a leforgatott eredeti változatában, amennyiben a jelen kötelezettség mást már nem alapozott meg. A kópiákat a szövetségi archívum a filmtámogatás céljából megőrzi. A DRA a rádiós, illetve televíziós műsorok archiválását, őrzését, szolgáltatását a DRA-t létrehozó szervezetek, azaz a műsorszolgáltatók "megbízásából" látja el, amelyek maguk döntöttek úgy, hogy műsoraik archiválását egy elkülönült intézményre bízzák. A DRA esetében az ARD műsorainak az archiválása volt az elsődleges feladat. 2000 áprilisában kezdetét vette egy közös projekt, ami AG Multimediales Datenmodell ARD/ZDF elnevezés alatt azóta is tart, és amelynek célja, hogy az ARD és a ZDF számára közös, a digitális technológián alapuló produkciós, sugárzási és archiválási bázist teremtsen. Ez a projekt a DRA archiválási és szolgáltatási tevékenységét várhatóan alapjaiban fogja megváltoztatni.
3.6. Az Egyesült Királyságban nem létezik olyan jogszabályi előírás, amely kötelespéldány-szolgáltatást írna elő audiovizuális művekre. Ezzel szemben a műpéldány fizikai birtokosának az is jogában áll, hogy még a szerzői jogvédelem alatt nem álló művekhez való hozzáférést is megtiltsa, a másolatkészítést lehetetlenné tegye. A tulajdonos ezen joga alapján akár pert is indíthat, és ezen jogosultsága gyakorlatilag időben korlátlan. Mindezek alapján az archiválási tevékenység jelenleg kizárólag egyedi megállapodásokon alapulhat jogszerűen. Az Egyesült Királyságban számos audiovizuális archívum működik. Ezen intézmények jogi státusza általában az ún. "kijelölt gyűjtőhely" (designated archives for off-air recordings). Ez a státusz teszi lehetővé az off-air felvételek gyűjtését.
Az intézmények státuszának jogi alapja egy, az angol kormány által kiadott dekrétum (Statutory Instrument). Az archívumok működése természetesen az egyéb jogszabá- lyoknak is meg kell feleljen, így elsősorban a szerzői jogi, szabadalmi és mintaoltalmi előírásoknak. Az állami archívumok (public archives) általában egy királyi alapítólevél, dokumentum (Royal Charter) kiadásával jönnek létre (pl. a National Library of Wales részeként, 1907-ben). Éppen ezért az Egyesült Királyságban nem jelölhető meg egy kiemelt intézmény, amely az audiovizuális művek gyűjtője és őrzője lenne.
Az Egyesült Királyságban mind a képi, mind a hanghordozók archiválása önkéntes alapon történik különböző iparági szervezetekkel vagy önálló cégekkel, producerekkel való megállapodások révén. Várható azonban, hogy az Egyezmény hatására ez a gyakorlat megváltozik, és bevezetésre kerül a jogszabályi kötelezettségen alapuló szolgáltatás. Az archívumok működéseként a megőrzésen túl a másolatkészítést és a harmadik személyeknek történő szolgáltatást jelölhetjük meg mint lényeges elemeket. Sok anyag esetében a letéti megállapodások, amelyekkel a dokumentumok bekerülnek az archívumba, eleve kijelölik a jogosultságok körét az archívum számára, tehát, hogy mit tehet és mit nem az őrzött művekkel. Ugyanakkor nagyon sok esetben ilyen írásbeli megállapodások egyáltalán nem léteznek. A szerzői jogi szabályozás az archívumok számára nem teszi lehetővé gyűjteményük szabad felhasználását saját, "könyvtárszerű" működésük tekintetében sem. Ebből következően az egyes archívumok, elsősorban a BBC, óriási anyagi és adminisztratív terhek árán képesek csak az egyes műsorok, műsorszámok felhasználási jogát megszerezni. Ez az egyedi engedélyeztetési folyamat azonban a lehető legjobban "bejáratott", működőképes rendszer valószínűleg az egész világon, így a NAVA számára elsődleges mintaként szolgálhat abban az esetben, ha a szerzői jogi szabályok nem, vagy nem teljes körűen módosíthatóak a NAVA tevékenységének lehetővé tételére.
4. A hatályos magyar jogi szabályozás
A hatályos magyar jogban mindössze két jogszabályban található kifejezett utalás audiovizuális archiválásra vonatkozóan, míg a kötelespéldány-szolgáltatásról szóló rendelet csak közvetett módon érinti ezt a tevékenységet.
4.1. A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) 27. §-a kimondja, hogy a közszolgálati műsorszolgáltató28 a tevékenysége során birtokába került kulturális értékek és történelmi jelentőségű dokumentumok tartós megőrzéséről archívumában gondoskodik, azokat szakszerűen összegyűjti, tárolja, gondozza. Az archiválás szabályait és feltételeit, a hasznosítás módját a kuratórium az ORTT-vel egyetértésben - a közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzat keretében - külön szabályzatban állapítja meg. A közműsor-szolgáltatók és a kereskedelmi műsorszolgáltatók archiválási szabályzatára vonatkozóan az Rttv. nem tartalmaz előírást, csupán azt az általános kötelezettséget fogalmazza meg, hogy a műsorszolgáltatónak a műsorára vonatkozó hiteles dokumentációt - ideértve a teljes műsorszolgáltatás kimenőjelének teljes rögzítését - a közzétételt követő harminc napig, az országos és a körzeti műsorszolgáltatónak hatvan napig meg kell őriznie, illetve felkérésre térítésmentesen haladéktalanul át kell adnia a testületnek.29
4.2. A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 59. §-a rögzíti, hogy a nemzeti kulturális örökség minisztere kialakítja a nemzeti kulturális örökség részét képező kép- és hangrögzítés országos nyilvántartási rendszerét a Magyar Filmintézet, a Magyar Rádió Rt., a Magyar Televízió Rt., a Duna Televízió Rt. és más, a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény szerint műsorszolgáltatási jogosítványt szerzett szervezetek archívumaiban őrzött, továbbá az egyéb szervezetek által gyűjtött és őrzött dokumentumokról. A miniszter működteti a Neumann János Multimédia Központ és Digitális Könyvtárat, amely az audiovizuális, multimédia és elektronikus dokumentumok nemzeti szolgáltató központja.
4.3. Jóllehet a fenti törvényi rendelkezések alátámasztják az audiovizuális archívumok működtetésének fontosságát, a szolgáltatási kötelezettséget megalapozó jogszabály - a sajtótermékek köteles példányainak szolgáltatásáról és hasznosításáról szóló 60/1998. (III. 27.) Korm. rendelet - nem terjeszti ki a hatályát a rádiós és televíziós műsorszolgáltatók műsoraira. Ennek oka nyilvánvalóan az lehetett, hogy a szakma az Rttv., illetve az archiválási szabályzatok keretei között gondolta elrendezni ezt a kérdést.
A rendelet szerint köteles példányokat kell szolgáltatni a Magyarországon előállított, vagy a külföldön előállított és belföldön kiadott, vagy a külföldön előállított és belföldön forgalomba hozott filmből, a video- és elektronikus dokumentumból. A köteles példányokat a rendeletben meghatározott módon és példányszámban az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), illetve a Magyar Filmintézet30 (MF) számára kell biztosítani.
E dokumentumok archiválásáról a rendelet szerint az MF köteles gondoskodni. A NAVA-projekt szempontjából a rendelet legnagyobb ellentmondása a 6. § (1) bekezdésének a) pontjában rejlik, miszerint nem kell köteles példányokat szolgáltatni a kizárólag sugárzással vagy vezetékes továbbítással nyilvánosságra hozott rádió- és televízió-műsorból. A NAVA-ról szóló készülő jogszabály nem hagyhatja érintetlenül ezt az Egyezmény szövegével is ellentétes rendelkezést.
5. Az audiovizuális dokumentumokra vonatkozó
szabályozás előkészítése, a készülő törvénytervezet főbb jellemzői
5.1. Az audiovizuális dokumentumokat szerte a világon a kulturális örökség fontos részének tekintik. Ugyanakkor a bemutatott európai jogi megoldások és gyakorlati példák is alátámasztják, hogy az audiovizuális dokumentumok védelme, az audiovizuális archívumok ügye a jogi szabályozás tekintetében sem egységes. Az európai országok számára a szabályozást illetően elsősorban az Európa Tanács Audiovizuális örökség védelméről szóló, 2001. szeptember 19-én elfogadott Európai Egyezménye lehet az irányadó, az EU tagállamainak azonban elsődlegesen a közösségi jogforrásokat kell alkalmazniuk. Magyarországnak - a küszöbön álló EU csatlakozására tekintettel - egyaránt figyelemmel kell lenni az Egyezmény jogi megoldásaira és a közösségi jog vonatkozó előírásaira is.
A következőkben felvázoljuk a készülő törvénytervezet főbb szabályozási csomópontjait és azok eredőjét, jelentőségét, indokoltságát.
5.2. A tervezet az Egyezménynél, illetve az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvnél szélesebb értelemben határozza meg az audiovizuális dokumentumok fogalmi körét. Eszerint a NAVA gyűjtőkörébe nem csak a televíziós műsorok tartoznának, hanem valamennyi - a törvényi feltételeknek megfelelő - tartalmi egységet képező képi- és/vagy hanganyag. Ennek megfelelően a törvény hatálya kiterjedne minden Magyarországon előállított, illetve külföldön létrehozott, de magyarországi előállításúnak minősülő, vagy magyar vonatkozású audiovizuális dokumentumra. Lényeges továbbá, hogy a NAVA szempontjából azoknak az audiovizuális dokumentumoknak van jelentőségük, amelyeket a nyilvánossághoz közvetítettek. A törvénytervezet értelmezésében nyilvánossághoz közvetítés a műsorszám sugárzása, ideértve a műhold útján történő sugárzást és a kódolt sugárzást, továbbá a vezeték útján vagy egyéb módon a nyilvánossághoz történő közvetítést és azt az esetet, amikor a műsorszámot vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé.
5.3. A tervezet a hatálya alá tartozók, továbbá a jogalkalmazók számára egységesen értelmezhető módon definiálja a védelem tárgyait, azaz az audiovizuális kulturális örökség egyes elemeit, fogalmait. Ennek megfelelően a nemzeti audiovizuális archívum (NAVA) fogalma nem egy központi intézményt, hanem a nemzeti audiovizuális kulturális örökség részét képező audiovizuális dokumentumok, valamint az azokat gondozó archívumok együttes rendszerét jelentené. Az audiovizuális dokumentum fogalma a legszélesebben kerülne meghatározásra, így a jogalkotó szándéka szerint nem csak a televízió-, illetve rádióműsorok tartoznának ide, hanem valamennyi, tartalmi egységet képező képi- és/vagy hanganyag, amely a látás és a hallás érzékszervével egyidejűleg felfogható, tehát a számítógépes hálózat (internet) útján nyilvánossághoz közvetített tartalmak is. Ennek megfelelően a nyilvánossághoz közvetítés alatt sem csak a sugárzást és a vezetékes nyilvánossághoz közvetítést kell érteni, hanem azt is, amikor a műsorszámot bármely más eszközzel vagy módon teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé. Ez a meghatározás kellően rugalmas és tág, így megfelelő keretet adhat jelenleg még ismeretlen, nem létező felhasználási, adat-, illetve jeltovábbítási módozatoknak.
5.4. A tervezet alapelvei az Egyezmény alapelvi szintű rendelkezéseihez igazodnak. Ezzel összhangban, az audiovizuális örökség hatékony védelme kizárólag az ebben érintett archívumok szoros együttműködésével valósulhat meg. Az archívumok és az audiovizuális dokumentumok szolgáltatói a dokumentumokkal összefüggő kérdésekről szolgáltatási szerződésben állapodnak meg. Az audiovizuális dokumentumok hasznosítása kizárólag a szerzői és a kapcsolódó jogok tiszteletben tartásával történhet, és nem sérthet személyhez fűződő jogokat (pl. jóhírnév védelme, képmáshoz fűződő jog). Az Egyezmény is hangsúlyozza az audiovizuális dokumentumokat őrző archívumok támogatását, illetve ösztönzését annak érdekében, hogy rendelkezzenek a feladataik ellátásához szükséges feltételekkel, és ezt a törvényjavaslat is magáévá teszi. Az állami szerepvállalás részleteit külön törvényi szakasz rendezné.
5.5. A tervezet - az Egyezménnyel összhangban - különbséget tesz az audiovizuális dokumentumok kötelező (köteles példányként történő) és önkéntes szolgáltatása között. Audiovizuális dokumentumból köteles példány szolgáltatására az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság kötelezett, aki (amely) az audiovizuális dokumentumot előállítja vagy megszerkeszti, és eldönti, hogy az audiovizuális dokumentumban mely tartalmak szerepeljenek, továbbá az audiovizuális dokumentumot a nyilvánosság felé közvetíti, vagy más vállalkozással továbbíttatja.
Az audiovizuális dokumentum kötelespéldány-szolgáltatására, illetőleg előállítására - ha jogszabály vagy a szolgáltatási szerződés így rendelkezik, illetőleg kötelezett hiányában - úgy is sor kerülhet, hogy az archívum maga rögzíti a "műsorhordozó" jelet. A tervezet adatszolgáltatási kötelezettséget is meghatároz, amit a szolgáltatónak ismételt nyilvánossághoz közvetítés esetén, vagy az archívum általi rögzítés esetén is teljesítenie kell.
Az önkéntes szolgáltatás keretében történne a kötelespéldány-szolgáltatás körén kívül eső (pl. a törvény hatályba lépése előtt már nyilvánossághoz közvetített) audiovizuális dokumentumok nyilvántartása, megőrzése, illetőleg felújítása.
5.6. A kötelező, illetőleg az önkéntes audiovizuális archívumokat a miniszter kérelemre jelölné ki. A kijelölést az a személy vagy szervezet - ideértve a szolgáltatót is - kérhetné, aki (amely) rendelkezik a külön jogszabályban meghatározott anyagi, személyi és tárgyi feltételekkel, továbbá vállalja, hogy nyilvántartását mindenki számára elérhetővé, gyűjteményét pedig a nyilvános könyvtári ellátás rendszerén keresztül hozzáférhetővé teszi, valamint együttműködik a Nemzeti Audiovizuális Gyűjteménnyel és más archívumokkal. A kijelölt audiovizuális archívum - ameny- nyiben az a kijelöléssel meghatározott feladatkörébe tartozik - bármely szolgáltató audiovizuális dokumentumát köteles lenne fogadni.
5.7. A tervezet intézményi kereteket is érint. Kimondja, hogy a NAVA működésével kapcsolatos központi feladatokat a Neumann János Multimédia Központ és Digitális Könyvtár keretei között létrehozott Nemzeti Audiovizuális Gyűjtemény látja el. A törvénytervezet meghatározza a gyűjtemény főbb feladatait, melyek közül kiemelendő az országos nyilvántartás vezetése az archívumokban őrzött dokumentumokról, az audiovizuális dokumentumok gyűjtése és megőrzése, továbbá hozzáférhetővé tétele, a kötelespéldány-szolgáltatási kötelezettség alá nem tartozó audiovizuális dokumentumok és kísérőanyagok önkéntes archívumként történő gyűjtése, az általa őrzött audiovizuális dokumentumok rendszeres és folyamatos felújítása, az archívumok ellenőrzése és az audiovizuális örökségvédelmi bírság kiszabása.
5.8. A tervezett szabályozás egyik legkényesebb eleme az intézményi célú szerzői és szomszédos jogi szabad felhasználások körének kiterjesztése, amire a 29/2001/EK irányelv (a továbbiakban: Irányelv), illetve az ennek harmonizálását célzó Szjt.-módosítás teremti meg a jogalapot. Az Irányelv 5. cikkének (2) bekezdésében részletezett kivételek és korlátozások alkalmazása a tagállamok, illetve leendő tagállamok számára nem kötelező, azok átvételére csak lehetőségük van. Ebből az következik, hogy ha egy kivétel, illetve korlátozás az Irányelvben szerepel, de az Szjt.-ben nem, egymagában ezért nem indokolt azzal a Szjt.-t kiegészíteni, viszont, ha egy olyan kivétel vagy korlátozás szerepel az Szjt.-ben, amelyet a (2) bekezdésbe foglalt felsorolás nem tartalmaz, azt ki kell iktatni az Szjt.-ből. Ugyanígy, ha egy kivétel vagy korlátozás az 5. cikkben foglaltak szerint bővebb, mint az, amely az Szjt.-ben szerepel, egymagában ezért a kivétel vagy korlátozás körét nem indokolt bővíteni, fordított esetben viszont az Szjt. által megengedett kivételt vagy korlátozást arra a körre kellene szűkíteni, amit az Irányelv (2) bekezdése megenged.31
A NAVA szempontjából ki kell emelni a (2) bekezdés c) pontját, amely kivételt enged a közönség számára hozzáférhető könyvtárak, oktatási intézmények vagy múzeumok, valamint archívumok által végzett egyes olyan többszörözési cselekmények tekintetében, amelyek sem közvetlenül sem pedig közvetetten nem szolgálják gazdasági vagy kereskedelmi előny elérését. A d) pont pedig lehetővé teszi műveknek sugárzó szervezetek által saját eszközeikkel és az általuk sugárzandó műsoraik céljára készített időleges rögzítését (ún. efemer rögzítések), továbbá ezeknek a rögzítéseknek hivatalos archívumokban való megőrzését, kivételes dokumentum értékük alapján. Végül a (3) bekezdés n) pontja megengedi kutatás vagy magántanulás céljára való felhasználást a közönség egyedi tagjai számára az 5. cikk (2) bekezdés c) pontjában említett intézmények helységeiben felállított, kijelölt terminálokon való közvetítéssel, illetve hozzáférhetővé tétellel, ezeknek az intézményeknek a gyűjteményeiben levő olyan művek, illetve más védett jogi tárgyak tekintetében, amelyekre nem vonatkoznak külön beszerzési vagy felhasználási feltételek.
A fenti kivételekkel kapcsolatban elsőként azt kell megjegyeznünk, hogy ezek nincsenek, vagy jóval szűkebb terjedelemben találhatók meg az Szjt.-ben.32 Mindazonáltal átvételük, illetve az Szjt.-be történő illesztésük nem csak a NAVA, hanem az egyéb digitális archívumok és az iskolai intranetek előretörése miatt is szükséges és indokolt lehet. Jogtechnikailag a feladat valószínűleg úgy oldható meg, hogy az Szjt. jogharmonizációs módosítása során kiegészül ezekkel a szabad felhasználási esetkörökkel, így a NAVA-törvény csak felsorolná az archívumok számára "megnyíló" szabad felhasználási cselekményeket, utalva az Szjt. megfelelő szakaszaira.
Összegezve a fentieket: az archívumok célhoz rendelt másolatkészítési jogát és az egyéni lehívás útján történő nyilvános közvetítés (praktikusan: az intranetes felhasználás) lehetőségét - azaz intézményi célú szabad felhasználását - a szerzői jogi törvény küszöbönálló jogharmonizációs módosítása teremtheti meg 2003 első felében. Minden egyéb - közhasznúnak minősülő vagy vállalkozási típusú - felhasználásra kizárólag a szolgáltató, illetve a szerzői és szomszédos jogok jogosultjának írásbeli engedélyével nyílhat meg a lehetőség a gyűjtemény számára.
5.9. Az audiovizuális örökségvédelmi bírság új jogintézmény lenne, amit az a szolgáltató köteles megfizetni, aki (amely) a védetté nyilvánított, vagy a törvény hatálya alá tartozó audiovizuális kulturális örökség elemeit megsemmisíti, megrongálja, súlyosan veszélyezteti. A bírságot a gyűjtemény szabja ki. A meg nem fizetett bírság adók módjára behajtható köztartozásnak minősül. A bírságot az audiovizuális kulturális örökségvédelem céljaira kell fordítani.
5.10. A tervezet intézkedik az Audiovizuális Örökség Tanácsadó Testület felállításáról is. A testület kezdeményező, javaslattevő, döntéselőkészítő, véleményező szerv, amely legfeljebb tizennégy - felerészben kormányzati, felerészben az érintett szakmai szervezetek által delegált - az audiovizuális örökség védelme és a szerzői jog területén szakértelemmel rendelkező személyből áll. A tagokat és a tagok sorából kijelölt elnököt a miniszter bízza meg ötéves - egy ízben meghosszabbítható - időtartamra.
5.11. A tervezet külön fejezetben foglalkozik az állam feladataival az audiovizuális örökség megóvásában. Az állam részben normatív alapon, részben - pályázatok útján - céltámogatás formájában támogatná az archívumokat, illetve az archiválási tevékenységet.
5.12. Végül a tervezet záró rendelkezései között szerepelne a hatályos kötelespéldány-rendelet 6. § (1) bekezdés a) pontjának hatályon kívül helyezése, amely szerint nem kell köteles példányokat szolgáltatni a kizárólag sugárzással vagy vezetékes továbbítással nyilvánosságra hozott rádió- és televízió-műsorból. Itt kerülne rögzítésre a végrehajtás részletes szabályait tartalmazó miniszteri rendeletek körének33 meghatározása is.