2025. március 6-án elkezdődött a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának Fellebbezési Tanácsai (EUIPO BoA) által közösen szervezett szeminárium Budapesten. A rendezvény a kibővített Visegrádi Együttműködés országaiban a szellemi tulajdonjoggal foglalkozó bírák, a szellemi tulajdonvédelmi hivatalok képviselői, valamint a szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó szakemberek számára kínál egyedülálló fórumot a párbeszédre és az együttműködésre.
Az eseményt Farkas Szabolcs, az SZTNH elnöke és Sven Stürmann, az EUIPO BoA elnöke nyitotta meg.
A szemináriumot közel 100 résztvevő a helyszínen, közel 400 résztvevő pedig online követte.
A mai nap programjában többek között az alábbi témák szerepeltek:
A rendezvény programja március 7-én délelőtt a rövid védjegyek közötti összetéveszthetőség megállapításáról szóló napirendi ponttal kezdődik.