Gábor Dénes, a feltaláló
Gábor Dénes, 1900-1979
Négy éve ünnepeltük századik évfordulóját annak az eseménynek, hogy hazánkban a korszellem életre hívta a szellemi tulajdon védelmét szolgáló törvényt, és annak intézményeit. Millenniumunk évében, 1896. március 1-jén vált hatályossá ugyanis az első hazai találmányi szabadalmakról szóló törvény, és e naptól kezdte meg működését az önálló magyar szabadalmi hivatal. Ez a korszak hazánkban a rendkívüli tehetségek világrajöttének időszaka volt, akik olyan termékeny szellemi környezetben, olyan szellemi indulótőkével ívelhettek pályájuk magaslataira, amelyhez fogható másutt nem volt. Norman Macrea, a The Economist egykori főszerkesztője 1992-ben közreadott Neumann-biográfiájában e szavakkal jellemzi e kort: "A század elején Budapest volt Európa leggyorsabban fejlődő metropolisa. Ez a város tudósok, művészek és leendő milliomosok olyan seregét produkálta, amely csak Itália reneszánsz városállamaihoz fogható." E korszak szülöttei a magyar tudósgalaxis olyan világnagyságai, mint pl. Szent-Györgyi Albert, Szilárd Leó, Kármán Tódor, Békésy György, Bay Zoltán, Neumann János, Goldmark Péter Károly, Wigner Jenő, Teller Ede, s e korszak szülötte Gábor Dénes is. Mindannyian ugyanabból a termékeny szellemi légkörből nyerték tudásuk alapjait, s pályájuk során is számos egymásra ható, közös fejlődési ív lelhető fel. A holográfia feltalálása által világhírűvé lett, s e reprezentatív eredményéért 1971-ben Nobel-díjjal kitüntetett Gábor Dénes ebből a miliőből indult el feltalálói pályáján.
Gábor Dénes 1900. június 5-én született Budapesten. Igen jó családi légkörben nevelkedett. Édesapja fiai tanulmányaihoz felbecsülhetetlen segítséget és ösztönzést adott. Apja könyvtárában mind a technikai, mind a művészeti érdeklődéséhez megtalálta a támpontokat. A család orvos és ügyvéd barátjával folytatott gondolatébresztő beszélgetések aktív részese lehetett. Német, francia és angol nevelőnők alapozták meg nyelvtudását. Az ötödik kerületi Szemere utcai népiskolában kezdte, majd a Markó utcai főreáliskolában folytatta tanulmányait. A főreáliskola első osztályos tanulójaként, tíz esztendős korában indult el feltalálói pályáján. 1910. október 8-án ugyanis szabadalmi kérelmet nyújtott be "aeroplán körhinta" találmányára.
Gábor Dénes első szabadalma |
Repülőgép körhintája a szabadalmi leírásban foglaltak szerint "egyrészt tanulságos, másrészt szórakoztató célokat szolgál". Szabadalmában "minden egyes röpülőgép oly önálló mozgatószerkezettel van ellátva, mely a körmozgást és a fölemelkedést előidézi. Minden aeroplanon van ugyanis egy elektromótor, melynek forgó tengelyére közvetlenül vagy egy közbetett áttétellel egy szárnyas légcsavar van erősítve". Gábor Dénes már ekkor tudta, hogy a találmányok szellemi tulajdonának védelme az állam mellett magának az alkotónak is személyes feladata.
Emlékeit kiváló középiskolájáról így idézte fel. "Akkor Magyarország nagyon szegény ország volt, de gazdag volt tehetségekben. Középiskolai tanáraink közül legalább három igazi egyetemi rangú volt: Dr. Galamb Sándor, Földesi Gyula - Ady Endre legjobb barátja, felejthetetlen tanár - és Szemere Samu, a filozófus. A fizikatanárom, Frank János igazi odaadó tanár volt, aki saját kezével és saját kis pénzéből szerelte fel gyönyörűen a Markó reál fizikai szertárát. Ezek elsőrangú emberek voltak."
Egyetemi tanulmányait a budapesti Műegyetem gépészmérnöki karán kezdte, majd a berlin-charlottenburgi Technische Hochschule elektromérnöki karán folytatta. A fizikát azonban nem a műegyetemi fizikusoktól tanulta, hanem átjárt a tudományegyetemre, ahol Einstein-szeminárium folyt. "Einstein szemináriumán nyolc Nobel-díjas ült a Physikalisches Colloquium első padjában. Ezek voltak az igazi tanáraim." - nyilatkozta visszaemlékezésében. Itt szerzett 1924-ben elektromérnöki oklevelet, és elhatározta, hogy rövid időn belül ledoktorál.
Első munkahelye Németországban egy nagyfeszültségű távvezetékek tervezésével foglalkozó kutatóintézet lett. Pályája kezdetén a nagy teljesítményű, nagyfeszültségű villamos távvezetékekben létrejövő tranziens jelenségekkel, majd az ún. vándorhullámok megfigyelésére szolgáló katódsugár oszcillográfokkal foglalkozott. Doktori értekezését 1927-ben (már a Siemens munkatársaként) a katódoszcillográfról írta, külön cikkel a túlfeszültség-levezetőkről.
1927-től 1932-ig a Siemens & Halske Akt.-Ges. kutatólaboratóriumában dolgozott Berlin-Siemensstadtban. Kezdetben az orvostechnikai osztály laboratóriumában az élő sejtek osztódásakor fellépő fizikai jelenséggel, mitogenetikus sugárzás vizsgálatokat folytatott. Eredményeiről Ultraviolette Strahlen und Zellteilung [Az ultraibolya sugárzás és a sejtosztódás] címen, T. Reiterrel közösen készített tanulmányban számolt be. Ez idő tájt igen jó barátságban volt Szilárd Leóval (aki ekkor a Nobel-díjas Laue asszisztense volt), s beszélgetéseik során órákat töltöttek különféle új felfedezések és kísérletek lehetőségeinek a megvitatásával. Ennek egyik eredménye a ciklotron (a töltéssel bíró elemi részecskék sebességének gyorsítására szolgáló berendezés) elvére 1929. január 5-én benyújtott közös szabadalmuk. (Az egybeesések véletlenje, hogy az erdélyi Gaál Sándor ugyanekkor küldte el "A kaszkádcső. Hozzájárulás az atommagroncsolás problémájához" című dolgozatát a Zeitschrift für Physik részére német nyelven, amelyben a ciklotron megoldását csaknem tökéletesen vázolta fel.) Berlini évei alatt bejelentett szabadalmainak többsége a fémgőz-ívlámpákra és a vákuumbiztos árambevezetésre vonatkozott. Itt valósult meg első olyan találmánya is, amelyet aztán utcai lámpák millióiban alkalmaztak. Itteni munkássága során a katódsugárcsöves oszcillográfok és a kadmium-plazmalámpák kifejlesztésében ért el jelentős eredményeket. 1932-ben átment az erlangeni Siemens-Reiniger-Veifa céghez, ahol a plazmajelenségek elméletével kezdett el foglalkozni. A plazmák, vagyis az erősen ionizált, villamos szempontból csaknem semleges gázok elméletének tanulmányozása Gábor Dénest a feltárt effektusok gyakorlati hasznosítására, a plazmalámpa megalkotására ösztönözte.
1933-ban Hitler hatalomra jutása és a fasizmus előretörése miatt elhagyta Németországot, és hazajött. Magyarországról publikálta a Langmuir-plazmákkal foglalkozó nevezetes értekezését, s 1934. október 9-én Budapestről nyújtotta be izzólámpa szabadalmát is. Felkereste az Egyesült Izzó Kutatólaboratóriumának vezetőjét, Pfeifer Ignácot, hogy megkezdhesse új ötletének, ennek az újfajta gázkisüléses világító lámpának előkészítő kísérleteit. Pfeifer minden segítséget megadott, hogy plazmalámpa találmánya előkészítésén munkálkodjék. 1934 januárjában tárgyalásokat is kezdett Gábor Dénessel találmánya esetleges átvételére, ekkorra azonban Thomas Edward Allibone közbenjárására már megkapta az angliai Rugbyből a British Thomson-Houston Company ajánlatát az ott folytatandó kutatómunkára. Elutazása előtt az alábbi köszönő sorokkal búcsúzott Pfeifertől: "Köszönetre érzem magam kötelezve nagy szívességükért, amellyel minden kikötés és fenntartás nélkül módot nyújtottak arra, hogy az Önök laboratóriumának eszközei felhasználásával elkészíthessem és demonstrálhassam találmányomnak néhány kiviteli alakját..." A Gábor-féle plazmalámpák a bekapcsoláskor valóban a várt hatást mutatták, a kísérletek során azonban kiderült, hogy - a kezdeti igen jó értékek ellenére - ilyen módon nem lehet kellő élettartamú eszközt építeni. Így a lámpák gyakorlati alkalmazására nem kerülhetett sor.
A US 2,068,287 sz. szabadalom ábraoldala |
1934-ben Angliába, Rugbybe települt. Ezt követően tizennégy esztendőn át a Thomson-Houston Társaság kísérleti laboratóriumában dolgozott. Fő munkaterülete az elektronoptika volt. Első, Rugbyből benyújtott szabadalma egy elektromos kisülési eszköz, ezt követte két elektronsokszorozó és négy katódsugárcső szabadalma. Elektronoptikai kutatásainak lényege az elektronsugaraknak az elektronmikroszkóp javítását célzó tanulmányozása volt. Idevonatkozó szabadalmai a fényképező és térhatású vetítőrendszer, két szabadalom az elektronoptikai rendszerről és a módszer nagyított képek nyerésére.
A US 2,122,095 sz. szabadalom ábraoldala |
Az elektronoptikai leképezés tudományos vizsgálata vezette a holográfia feltalálásához. Ahogy azt 1971 decemberében tartott Nobel-előadásában kifejtette, 1947 húsvétján hirtelen rájött a megoldásra. Felismerte, hogy a közönséges optikai leképezésnél mi csak a leképezendő tárgy intenzitásviszonyait rögzítjük, holott bármely tárgyról kiinduló hullámok sokkal több információt hordoznak. Így a tökéletes leképezéshez a tárgyról visszavert hullámoknak valamennyi információját fel kell használni. Nem csak a hullámintenzitást - mint azt a hagyományos eszközök teszik -, hanem a hullám amplitúdóját és fázisát is. A holográfia a fázisviszonyokat azáltal rögzíti, hogy a tárgyról szórt hullámokat egy, a megvilágító fénnyel koherens, úgynevezett referencianyalábbal interferáltatjuk, és ezen interferencia eredményét rögzítjük a fényképezőlemez segítségével. A kép visszaadásánál ugyanilyen jellegű referencianyalábbal megvilágítva az interferenciaképet, nyerjük a hologramot, amely a kép teljes térbeli észlelését is lehetővé teszi. (Az interferenciaképet Gábor Dénes a görög "holos", azaz egész szó nyomán nevezte el "hologramnak".) Az első sikeres kísérletek után eredményeit A New Microscopic Principle [Egy új mikroszkópelv] címen publikálta 1948-ban, s rövid cikkében közölte első sikeres holográfiai rekonstrukcióját is. A holográfia történetének ezen a legelső hologramján (Christian) Huygens, (Thomas) Young és (Augustin) Fresnel, vagyis nagy történeti elődeinek neve szerepel.
A US 2,492,738 sz. szabadalom ábraoldala |
A találmány részletes kifejtése csak a következő évben, 1949-ben jelent meg Microscopy by Reconstructed Wavefronts [Mikroszkópia hullámfront-rekonstrukció segítségével] címen. Szabadalmai közül az 1948. december 17-én benyújtott Method of Obtaining Enlarged Images [Módszer nagyított képek nyerésére] című szabadalmában (hasonlóan 1948-as cikkéhez) a "hologram" kifejezést még nem használta, ez csak következő, 1952. június 30-án benyújtott, Improvements in and Relating to Optical Apparatus for Producing Multiple Interference Patterns [Többszörös interferencia-mintázatok előállítására szolgáló optikai berendezések tökéletesítése] című szabadalmában jelenik meg. Az optikai holográfia elméleti és kísérleti munkáinak befejezését a Microscopy by Reconstructed Wavefronts [Mikroszkópia hullámfront-rekonstrukció segítségével II.] (1951) című tanulmánya jelezte, ezután közel 15 évre elvesztette érdeklődését a holográfia iránt.
1949. január 1-jétől a londoni Imperial College of Science & Technology-n kinevezték az elektronika előadójának. Ezen időszak alatt a katódsugárcsövekre, a mágneses rögzítő anyagokra és az elektronlencsékre vonatkozó újabb szabadalmai jelzik feltalálói pályájának állomásait. Közben folytatta elektronoptikai kutatótevékenységét, a plazmarezgésekre és a plazma hullámelméletére vonatkozó kutatásait. Szerkesztett egy Wilson-ködkamrát, amelyben a részecskék sebessége is mérhető, alkotott egy univerzális analóg számítógépet, és egy új típusú termionikus átalakítót. Elméleti munkássága a hírközléselmélet, illetve az információelmélet egyik klasszikusává avatta.
1958-ban az Imperial College-ban az alkalmazott elektronfizika professzorává nevezték ki. Professzori székfoglaló előadását az elektronika találmányairól és azoknak a civilizációra gyakorolt hatásáról tartotta. Beszédében az invenció jelentőségéről így nyilatkozott: "Az emberi társadalmat azzá, ami ma, az embernek az a képessége tette, hogy tud feltalálni. A feltaláló első feladata az, hogy képzelete segítségével láthatóvá tegye azt a dolgot vagy állapotot, amely talán még nem létezik, de számára valahogy kívánatosnak tűnik. Aztán elkezdi a meglevő és az elképzelt között a párhuzamot keresni mindaddig, míg megoldást nem talál." Erről az "Inaugural Lecture"-ről írta egy évvel később Budapestre Beöthy Ottónak, a Magyarok Világszövetsége akkori főtitkárának: "Ebben végre megengedhettem magamnak, amit mérnökök csaknem soha és fizikusok is csak ritkán engedhetnek meg maguknak, hogy otthagytam kissé a kaptafát, és beszéltem egy kicsit a világnézetemről is." Ezt követően az intézmény egyik vezetője, majd 1967-es nyugdíjba vonulásától haláláig tudományos tanácsadója volt.
Amikor az 1960-as évek elején a lézer megszületett, majd 1962-ben az amerikai Emmett N. Leith és Juris Upatnieks elkészítette az első lézerholográfot, a holográfia ismét érdeklődésének középpontjába került. A lézer (laser = light amplification by stimulated emission of radiation) alapfelfedezése egy optikai lézer kifejlesztésével kezdődött, ami mikrohullámok helyett erősített optikai fényt sugároz ki. Ezt követte a rubinlézer és a gázlézer kifejlesztése, majd a lézertechnika és a holográfia egyesítése tette lehetővé a lézerhologramok készítését. Gábor Dénes ezekben a munkákban is alkotó módon vállalt részt, és hozzájárult ahhoz, hogy a szövegtárolás, a betű- és alakzatfelismerés, valamint az asszociatív információtárolás területén új perspektívák nyíljanak. 1971-ben a fizikai Nobel-díj kitüntetésben részesült "a holográfiai módszer feltalálásáért és továbbfejlesztéséért". A díj átvételekor mondott beszédében a következő szavakkal fejezte ki háláját azoknak, akiknek a hozzájárulásával eredeti találmánya, a holográfia a fizika komoly fejezetévé nőtte ki magát: "Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a megvalósítás egy sereg tehetséges és lelkes fiatal kutató érdeme, akik közül csak egyesek nevét említhettem meg. Fogadják szívből jövő hálámat azért, hogy munkájukkal hozzásegítettek a legnagyobb tudományos megtiszteltetéshez." Gábor Dénes a holográfiával kapcsolatos további terveiről egy 1972-es budapesti beszélgetésen így nyilatkozott: "A fizikában [...] az optikai holográfia további alkalmazásait dolgozom ki. Az optikai holográfiában a holográfia művészetét szeretném megcsinálni, a háromdimenzionális művészetet, azután a sztereoszkopikus, holografikus mozit, és ami ennél fontosabb, az akusztikus holográfiára vannak új ötleteim: ultrahanggal belelátni az emberi testbe. [Lásd ultrahang kamerákra vonatkozó, 1966-ban benyújtott szabadalmát (3,869,904).] Ez igazán fontosabb lenne, mint minden eddigi alkalmazás, mert ultrahanggal meg lehet látni a kis szövetelváltozásokat, például a kezdődő rákot is. Azonkívül az ultrahang nem olyan veszélyes, mint a különféle radioaktív sugarak. Röviden elmondva, ami új a találmányomban, az az, hogy az ultrahang belenéz a testbe. Megvilágíthatok egy metszetet, aztán egy másik metszetet, egyenként."
A US 3,869,904 sz. szabadalom első oldala |
A holográfia feltalálásának huszonöt éves évfordulója alkalmából, 1973. április 26-28. között New Yorkban rendezett konferencia tárgya is a holográfia orvosi alkalmazása volt. A konferencia kiadványa Holography in Medicine címen látott napvilágot, s ennek bevezető tanulmánya Gábor Dénes írása volt a holográfia huszonöt évéről.
Gábor Dénest professzori pályája kezdetétől egy másik elképzelése, a lapos (sík) televíziós képcső gondolata is foglalkoztatta. Új és új eltérítő rendszerek kidolgozása után olyan új, lapos képcsövet konstruált, amelyben az elektronsugarakat egy síkban térítette el és megfelelő elektronoptikával 90o-os irányváltoztatásra kényszerítve ütköztette a képernyőre. Ily módon laboratóriumi körülmények között kb. 0,5 m x 0,5 m képernyőméretű, és alig 10 cm mélységű képcsöveket készített. 1957-ben jelent meg e tárgyról első írása A New Television Tube [Új televíziós képcső] címen, melyet 1958-ban követett az A Flat Television Tube [Lapos televíziós képcső] és a társszerzőkkel írt A New Cathod-Ray Tube for Monochrome and Colour Television [Új katódsugárcső fekete-fehér és színes televízióhoz] című tanulmánya. 1963-ban nyújtotta be Flat Display Tube Utilizing Unique Collimator [Különleges kollimátort használó lapos képcső] szabadalmát. A kérdéssel utoljára A Fully Electrostatic, Flat, Thin Television Tube [Teljesen elektrosztatikus, lapos és vékony televíziós képcső] című, társszerzőkkel közösen 1968-ban megjelent írásában foglalkozott. Egyik életrajzírója, Allibone szerint ebben az évben járt le szabadalma is. Nem sokkal ezután jelent meg a piacon a Sinclair sík képcső, amely a Gábor-féle elveken alapszik, s csupán egy-két kisebb technikai fogásban tér el tőle.
A US 3,171,056 sz. szabadalom egyik ábraoldala |
Gábor Dénes 1967-es nyugalomba vonulását követően az Imperial College tudományos tanácsadójaként fiatal munkatársaival, ugyanakkor a CBS (Columbia Broadcasting System) Laboratóriumában annak elnökével, életre szóló barátjával, Goldmark Péter Károllyal folytatta tudományos kutatásait. "Ebben az évben, szeptember végén nyugalomba vonulok." - írja Budapestre barátjának, Beöthy Ottónak 1967. január 10-én. "De nem lesz nagyon ťnyugalomŤ - folytatja. - Az Imperial College kitüntető kedvességgel kinevezett Senior Research Fellownak, ami azt jelenti, hogy megtartok egy kis szobát és egy kis jövedelmet. [...] Évi hat hónapig Amerikában fogok dolgozni, ahol elsőrangú konzulensi állásom van a Columbia Broadcasting System laboratóriumában, és egy kis villát építünk Olaszországban, Anzio mellett, a tengerparton, ahol irogatni szeretnék. [...] Majd ellátogatunk Magyarországra is gyakran, remélem!" - fejezi be levelét.
A fizikus-műszaki alapképzettségű tudós érdeklődésének és munkásságának középpontjába mindinkább ipari civilizációnk, és általánosabban az emberiség jövőjének kérdése került. Ezt olyan művek sora jelzi, mint Inventing the Future [Találjuk fel a jövőt] (1963), Innovations: Scientific, Technological and Social [Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk] (1970), The Mature Society [Az érett társadalom] (1972), vagy a Római Klub jelentéseként A pazarlás kora után (1978) címen, Umberto Ecoval és másokkal közösen készített műve.
A Nobel-díj átvételét követő évben, 1972-ben adott budapesti tévéinterjúban arra a kérdésre, hogy most mi foglalkoztatja őt leginkább, így válaszolt: "Most már hosszú évek óta - tizenöt éve - kettős életet élek: fizikus vagyok és föltaláló. Ez az egyik életem, a másik pedig: szociális író vagyok. Régen rájöttem arra, hogy nagyon nagy veszedelemben van a mi kultúránk. [...] A modern ember nem tudja, hogy tulajdonképpen miért dolgozik. Amíg erősen dolgozik és nincs ideje meggondolni, hogy boldog-e vagy sem, addig boldog. Amint egyszer ideje van gondolkodni, akkor már nem boldog. [...] Találjuk föl a jövőt! Mert a jövőt, azt föl kell találni. Azt nem lehet megjósolni. [...] Bizony azt mondhatjuk, hogy azok a találmányok, amik valószínűek, nem éppen azok, amikre szükség van. Jönnek a még nagyobb komputerek, a még gyorsabb kommunikáció stb. Ellenben hol jön a szociális stabilitás? [...] Kétségtelen, jelenleg gyors ütemben fölfelé megy a világ anyagi termelése. Most ne is beszéljünk arról, hogy kimerítjük a természet kincseit, de nem mehet ez örökké fölfelé, valahogy ki kellene egyenlíteni."
"Bízom benne, hogy a problémák megoldhatók, noha el kell ismernem, hogy reményeim inkább optimizmusomon, mint szilárd adatokon alapulnak. Én azonban az optimizmust tartom a felelős emberek egyetlen munkahipotézisének."
Gábor Dénes életútja során a Nobel-díjon kívül számos tudományos elismerésben részesült. 1956-ban tagjává választotta a Royal Society, 1964-ben tiszteleti tagjául fogadta a Magyar Tudományos Akadémia, 1973-ban az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia. A genovai "International Institute of Communications" Kolumbusz-díjjal jutalmazta (1967), a londoni Royal Society Rumford-medallal tüntette ki (1968), elnyerte az IEEE (Institute of Electrical and Electronic Engineers) érmét (1970), a Francia Fizikai Társaság pedig a Holweck-díjat nyújtotta át neki (1971). Számos egyetem is díszdoktorává választotta.
Kapcsolatait szülőhazájával mindig ápolta, ennek tanúbizonysága kiterjedt levelezése az itthoniakkal. 1962-ben látogatott először Magyarországra, ezt követően rendszeresen hazajárt. Szívesen időzött magyar fizikusok körében, legkedvesebb óráit azonban a fiatalok, a fizika iránt rajongó diákok között töltötte.
Londonban hunyt el 1979. február 9-én. Kézirati hagyatékát az Imperial College archívuma, a Római Klubra hagyományozott könyvtárát pedig Budapesten a Gábor Dénes Főiskola őrzi. Gábor Dénes az információelméletben, a fizikában, a műszaki tudományban vagy a jövőkutatásban, Magyarországon, Németországban, Angliában vagy Amerikában mindig ugyanazt: az emberiség javát, jövőjét szolgálta. A múltból a jövőbe vezető örökségéből különösen fontosak számunkra információelméleti, kommunikációelméleti eredményei és folytatásra váró társadalmi gondolatai.
Kiss Csongor
Irodalom
Dennis Gabor. [Autobiography] Les Prix Nobel en 1971. Stockholm, 1972.
Holography in Medicine. Applications in the biomedical sciences. Edited by Pál Greguss. IPC Science and Technology Press, 1973
Gábor Dénes Budapesten (Sas Elemér tévé-interjúja 1972-ben) In: Sokszemközt - tudósokkal. Bp., 1974, 305-316.
Gábor Dénes: Válogatott tanulmányok. Vál.: Pócza Jenő, Ferenczi György és Fehér György. Utószó: Szigeti György. Bp., 1976
Valkó Iván Péter - ifj. Gazda István: Gábor Dénes (1900-1979) Fizikai Szemle 29, 1979. 7. sz. 241-242. p.
Nagy Ferenc: "Mindig az optimizmust tartottam a felelős emberek munkahipotézisének" - Gábor Dénes öröksége. OMIKK Híradó 1985. 9. sz. 7-10. p.
Jeanne Pingree (Compl.): List of the Papers and Correspondence of Dennis Gabor FRS. Imperial College Archives, 1986
Nagy Ferenc: Magyar származású Nobel-díjas tudósok. Bp., 1995
Nagy Ferenc: Huszonöt esztendeje nyert Nobel-díjat Gábor Dénes. Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1996. MTESZ, Bp., 1995
Nagy Ferenc (főszerk.): Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig. Bp., 1997. 315-318. p. Budincsevits Andor és Füzeséri András szócikke Gábor Dénesről.
Allibone, Thomas Edward: Gábor Dénes élete és munkássága. In: Holográfia és humanizmus. A Nobel-díjas Gábor Dénes. Szerk.: Garay-Tóth János, Nagy Ferenc. Bp., 1998. 13-22. p.
Greguss Pál: A holográfia hajnala és horizontja. In: Holográfia és humanizmus. A Nobel-díjas Gábor Dénes. Szerk.: Garay-Tóth János, Nagy Ferenc. Bp., 1998. 23-54. p.
Nagy Ferenc: A Nobel-díjtól a holográfián át az információs társadalomig. In: Holográfia és humanizmus. A Nobel-díjas Gábor Dénes. Szerk.: Garay-Tóth János, Nagy Ferenc. Bp., 1998. 73-91. p.