TECHNIKATÖRTÉNET
ZÁBORI ZOLTÁN
Rudolf Diesel születésének 140. évfordulójára
Ma már fogalommá vált a "dízel" szó. Azonnal a nagyobb teljesítményű, erőteljesebb járású, olcsóbb üzemeltetésű belső égésű motorra gondolunk, amikor ezt a szót halljuk. Ki is volt az 1858. március 18-án, Párizsban született, német Rudolf Diesel, aki nevét adta a "dízelmotornak"?
Pályafutása kezdetétől, 1880-tól eltökélten motorfejlesztéssel foglalkozott a párizsi székhelyű, német illetőségű Linde cégnél. Először ammónia munkaközeggel üzemelő géppel kísérletezett, majd mintegy tíz évvel később eljutott a "dízelmotor" gondolatához. Szabadalmat kapott "Egy racionális gőzgép elmélete és konstrukciója" címmel, majd ebben az irányban folytatta munkáját, tökéletesítette motorját.
1897-ben bemutatott egy 25 lóerős, négyütemű, egyhengeres motort. Meglepő volt, és nagy sikert aratott, hogy motorjának az akkori viszonyok között igen jó hatásfoka volt. Ez volt az általunk is ismert "dízelmotor" őse. Mit tudunk a találmányhoz vezető útról?
Életútjának számos olyan látszólag jelentéktelen eleme van, amelyek később találmányának megvalósításához segítették. Akkoriban a benzinüzemű motorok már működtek és ezeket Rudolf Diesel feltehetően jól ismerte. Linde professzor hőtani előadásán 1878-ban a müncheni Műszaki Főiskolán egy gondolatot vetett jegyzetfüzete margójára: "Tanulmányozni kell, nem lehet-e az izotermát gyakorlatban is megvalósítani". Később ehhez a mondathoz nyúlt vissza kutatásai során. Ugyanígy mélyen hatottak rá a Carnot-féle gázkörfolyamatról tanultak is.
Munkásságát közvetett módon a két magyar feltaláló géniusz, Bánki Donát és Csonka János is segítette, akik már akkor jól ismerték, hogy a motortérben a nyomás emelésével növelhető a motor hatásfoka, de a benzin nagy nyomás hatására meggyullad, így a nyomás nem növelhető tetszőlegesen a munkatérben. Ezért a két feltalálózseni olyan motort szerkesztett, amelynél vizet fecskendeztek a benzinbe, ezzel lehűtve a keverék hőmérsékletét, megelőzve ezzel a nemkívánatos korai gyulladást. Bár a magyar feltalálók motorja nagy sikert ért el (ma is a müncheni Deutsches Museumban van kiállítva egy példánya), mégsem az ő motorjuk terjedt el, hanem az üzemanyag-levegő keverék korai gyulladását más módon megelőző Diesel-motor.
A Diesel-motor fejlesztése sem volt teljesen problémamentes. Az első kísérlet kudarccal végződött, a gép hengere felrobbant. Ezért Diesel a következő kísérlethez Krupp ágyúöntödéjében öntetett hengert. Elsőként szénpor tüzelésű motorral kísérletezett, de ez a kátrány és más szennyeződések képződése miatt nem vált be, ezért áttért az olajtüzelésűre. Ez a változat hozta meg számára a hírnevet és a sikert.
Pedig Rudolf Dieselnek nem volt könnyű dolga, hiszen a Nikolaus Otto által 1876-ban létrehozott motor már működött és egyre nagyobb tért hódított. Dieselt azonban nem riasztották el még ezek a körülmények sem. Hallatlan önbizalmának is köszönhette, hogy kísérletei eredményre vezettek. Ezt bizonyítja a családjának írt egyik leveléből idézett mondat: "Eljutottam odáig, hogy elmondhatom, a technikának ezen a legelőkelőbb szakterületén, a motorépítésben, én vagyok az első kis földgolyónkon, az óceán mindkét oldalán". Ezek a sorok 1897-ben születtek, amikor, bár a kísérletek biztatóak voltak, a motor sorozatgyártása és világméretű elterjedése még messze volt.
Dieselt ekkor egy új világ ragadta magával. Ez pedig az üzlet és a pénz világa volt. Egy világméretű Diesel-szindikátus kiépítését tűzte ki célul. A történet ettől kezdve a gazdasági érdekek szférájában folytatódott. Diesel 1893-as szabadalmának hasznosításakor Kruppra, Augsburgra, valamint a svájci Sulzer-gépgyárra és a Deutz-gázmotorgyárra alapozta nagyra törő terveit. Ez utóbbi különösen meglepő, hiszen a Deutz-gázmotorgyár egyik legjelentősebb konkurensének tekintette Rudolf Dieselt. A Deutz-gázmotorgyár támogatását kerülő úton szerezte meg. Először Elzász-Lotaringiában alapított egy francia részvénytársaságot, mivel az akkoriban motorgyártásban vezető német cégek egyeduralmának letörésére irányuló minden kísérlet elsősorban a francia cégeknél talált támogatásra, majd Skóciába vezetett útja, ahol Glasgow-ban sikerült megállapodnia a Mirrles Watson Yaryan Co. céggel szabadalmai licencének átadásáról évi 20 000 márka ellenében. És a motor még mindig csak próbapadon volt.
Diesel nagyra törő tervei azonban nem álltak meg Európában. Alighogy Ausztriában a híres kocsigyáros Lohnernak felajánlotta találmányát, máris a tengerentúlra irányult figyelme. Az amerikai Buschnak is eladta ötletét amerikai értékesítésre (amiért 1 millió márkához jutott).
Ezenközben a konkurens Deutz-cég megkísérelte Diesel szabadalmait megsemmisíteni. A támadás során a korabeli hasonló jellegű kísérleti eredményekből (köztük Otto Köhler, Emil Capitaine és Julius Söhnlein munkái) született szabadalmak szolgáltak a megsemmisítés alapjául. Diesel rejtélyes módon és okból megegyezett ellenfeleivel és végül a Deutz-céggel olyan szerződést írt alá, amelynek értelmében a cég minden eladott Diesel-motorja után 20-30% a Diesel-szindikátust illeti meg, valamint Diesel 50 000 márka készpénzhez is jutott. A Deutz-céggel folytatott üzleti viaskodásának ezt az előnyös kimenetelét nagyban köszönhette kora egyik gazdasági hatalmának, a Krupp-cégnek.
Az ambiciózus feltalálóból és kutatómérnökből nagystílű pénzemberré lett Rudolf Diesel tovább terjeszkedett. Megnyerte a svéd-orosz Emanuel Nobelt, aki az orosz kőolajlelőhelyek egyik tulajdonosa volt. Ezzel a szerződéssel - (amelynek létrejötte Diesel erőszakosságának volt köszönhető) - megalakult az Orosz Diesel-motor Társaság. Vagyona, amely részben készpénzben, részben részvények formájában állt rendelkezésére, milliomossá tette.
Az immár hat éve tartó gazdasági csatározások közepette a motor még mindig nem került piacra, és így a konkurens autógyárosok egy időre megnyugodtak. A Diesel-motor 1897-ben, a II. Erő- és Munkagép Kiállításon való bemutatása tovább erősítette Diesel sikereit, holott az első üzemképes motort még el sem adták. De Rudolf Diesel nem tudott örülni ennek az újabb sikernek. A kísérletezéssel óhatatlanul együttjáró kudarcok, valamint a pénzvilágban folytatott harcai aláásták egészségét. Gyógyintézetbe került, bár motorja sikerében töretlenül hitt továbbra is, még akkor is, amikor az első eladott motorok sorra visszaérkeztek a gyárba különböző hibákkal. A Diesel-részvények árai esni kezdtek, és az Otto-féle motort gyártók feje fölül egy időre elhárult a háttérbe szorulás veszélye.
A századforduló utáni években azonban új lendülettel indult a Diesel-motorok fejlesztése. Például 1906-ban a magyar Fegyver és Gépgyár elkezdte a Diesel-motorok gyártását, melyek közül egyet a magyar állam a Győri Állami Fa- és Fémipari Szakiskola számára vásárolt meg, amely 1945-ig üzemelt.
Diesel anyagi és erkölcsi sikereit nem tudta élvezni. A nagystílű üzletember élete utolsó szakaszában újra és újra, megszállott módjára próbálkozott találmányának sikerre vitelével. 1913-ban motorját az angol haditengerészetnek próbálta eladni, ezért Angliába utazott. Alapos a gyanú (ami azonban sosem nyert igazolást), hogy a német admiralitás tétette el láb alól. Erre utalnak halálának meglepő körülményei: a La Manche csatornán a Dresden postagőzös fedélzetéről vízbe esett és megfulladt.
Különös, sok szenvedéssel teli életpályájának eredményeit, gyümölcseit, a "dízelmotort" ma személygépkocsik, tehergépkocsik, autóbuszok, mozdonyok, hajók, helyhez kötött áramfejlesztők erőteljesebb járású, olcsóbb hajtómotorjaként ismerjük, használjuk és élvezzük.
De az általunk ma használt "dízelmotort" és a Diesel által szabadalmaztatott változatot több mint egy évszázadnyi idő és fejlesztői munka választja el egymástól. A megszámlálhatatlan szabadalom, amely Diesel elgondolásában gyökerezik, alakította a motort a mai üzembiztos, gazdaságos formára. Ebből a munkából számos magyar feltaláló is kivette részét, köztük Jendrassik György.
Felhasznált irodalom:
Felix R. Paturi: A technika krónikája, Officina Nova, Budapest, 1988
Robert Ingpen & Philip Wilkinson: A találmányok enciklopédiája, Kiskapu, Budapest, 1993
Hermann Heinz Wille: A kocsitól a gépkocsiig, Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1967
Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1966
C.C. Furnas, Joe McCarty és a Life szerkesztősége: A tudomány csodái. A mérnök, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1980