Szemle - 1998. 10.

DESMOND RYANA

Földrajzi jelzések védelme Ausztráliában

---

Általános helyzet
Egy ausztrál földrajzi jelzés elismerése
A földrajzi jelzések és a védjegyek közötti összeütközés
A ,,leggyorsabb" elvét nem alkalmazzák Ausztráliában
A ,,La Provence" ügy

---

Az előadás az Ausztrália és az Európai Unió által megkötött Bor Egyezmény nyomán a hatályos jogban a földrajzi jelzések védelmére vonatkozó szabályozásban végbement ausztráliai változásokat ismertette, és rövid áttekintést adott az új-zélandi jogszabályi rendelkezésekről a nevezett területen.

Általános helyzet

Ausztráliában a védjegyek és földrajzi jelzések védelmét illetően a legutóbb e körben 1993-ban tartott szimpózium óta mélyreható változások következtek be. Mindaddig a földrajzi jelzések védelme egyedül a Védjegytörvény tanúsító védjegyekről szóló rendelkezései vagy a Kereskedelmi Ügyletekről szóló törvény alapján volt elképzelhető. Élni lehetett még néhány egyéb törvény biztosította lehetőséggel, ezek igénybevételére azonban csak az összetéveszthetőség és megtévesztés esetén nyílt lehetőség.
1993 előtt a földrajzi jelzések védelemben részesülhettek, félrevezető használatuk jogi eszközökkel megakadályozható volt. A Védjegytörvény alapján földrajzi névre - lajstromozás útján - kizárólagos jog megszerzése lehetetlen volt olyan területre vonatkozóan, ahol mások is gyártották vagy lehetséges, hogy gyártani kívánták a lajstromozott termékeket. Az a tény, hogy az árukhoz kapcsolódó bizonyos tulajdonságok annak a földrajzi régiónak tulajdoníthatók, ahol megtermelték azokat, a Legfelsőbb Bíróság által is elismerést nyert az Isaacs bíró álatal tárgyalt ,,Great Western" ügyben, melyben kimondásra került, hogy:
,,A borok neveként használt ,Great Western' szavak - akár nem gyöngyöző, akár habzó borról is legyen szó - kétségtelen, hogy földrajzi megjelölést takarnak. A térség természetes jellemzői az ott termelt bornak speciális minőséget kölcsönöznek."
A fenti álláspont lényegét tekintve, természetesen a borokon túl, egyéb más termékekre is vonatkozott. Mindazonáltal a borokat illetően alapvető változás következett be, amikor az Európai Unió és Ausztrália megkötötte az úgynevezett Bor Egyezményt és ennek nyomán - hatályba léptetve az Egyezmény rendelkezéseit - elfogadták az ausztrál Bor és Brandy Szervezeti törvény módosítását (Wine and Brandy Corporation Amendment Act, a továbbiakban: AWBC). A törvény további módosítását Ausztráliának a WTO-ba történő belépése és a TRIPS-hez való csatlakozása eredményezte.
Az AWBC gondoskodva a módosítások érvényre jutásáról rendelkezett a Földrajzi Jelzések Bizottságának (Geographical Indication Committee, a továbbiakban: GIC) felállításáról, mely feladatául kapta az ,,Ausztrálián belüli régiók és térségek boraihoz kötődő földrajzi jelzésekkel kapcsolatos döntések meghozatalát".
Az AWBC intézkedik a Védett Nevek Lajstromának (Register of Protected Names) felállításáról, amit az Ausztrál Bor és Brandy Szervezet alkalmazásában álló lajstromozó személy vezet. A Védett Nevek Lajstroma nyolc részből áll. Ezek közül két rész bír jelentőséggel: az egyik az ausztrál földrajzi jelzéseket és használatuk feltételeit, a másik az európai közösségi földrajzi jelzéseket és úgyszintén használatuk feltételeit tartalmazza.

Egy ausztrál földrajzi jelzés elismerése

A földrajzi jelzések elismeréséhez főszabály szerint az állami és a szövetségi bor- és szőlőtermelő szervezeteken keresztül lehet bejelentést tenni a Földrajzi Jelzések Bizottságához (GIC), de bejelentést tehetnek az egyéni szőlő- és bortermelők is. A GIC az esetleges kifogások és felszólalások megtételéhez a bejelentés ideiglenes elismerését teszi közzé, melyet a végleges elismerés követ, ami az Ausztrál Kormány Hivatalos Lapjában kerül közzétételre. A Bizottság döntése elleni fellebbezésre a Szövetségi Bíróság, illetve a Közigazgatási Fellebviteli Bíróság előtti eljárásban van lehetőség. A Bizottság jogosult a bejelentések elbírálásához szükséges kritériumok kidolgozására és alkalmazására. Ezek az előírások normatív formában az AWBC alapján megalkotott Rendeletben nyertek megfogalmazást. A meghatározás szerint egy megjelölés földrajzi jelzésként való elismeréséhez a következő jellemzőket kell vizsgálni:

• bizonyos minimális számú termelő, minimális bortermő terület, illetve minimális mennyiségű éves termelés (mindez egyébként konkrétan az 5/5/500 számú Rendeletben került megfogalmazásra: legalább öt termelő, akik egyenként legalább öt hektár területen gazdálkodnak és legalább ötszáz tonna borszőlőt termelnek évente);
  
• a térség történelme;
  
• a terület természeti jellemzői, konkrét határai, topográfiai és geológiai formái;
  
• a klimatikus viszonyokon kívül egyéb feltételek, úgymint a szőlőfajták, a kémiai jellemzők, illetve az olyan borminőség, amely kifejezetten éltér a más területről származó borokéitól;
  
• csatornázás, vízellátottság és regionális fejlesztési tervek;
  
• a javasolt név tradicionális használata a földrajzi származás megjelölésére.

A földrajzi jelzések és a védjegyek közötti összeütközés

A TRIPS 24. cikk 4. pontja fenntartja a tagállamoknak azt a jogát, amely szerint a tagállamok biztosíthatják a folytonosságot a hasonló megjelölések használatát illetően az Egyezmény hatálybalépése előtti jóhiszemű használat esetén. Az Egyezmény 24. cikk 5. pontja kimondja továbbá, hogy a földrajzi jelzésekről szóló rendelkezések kötelező alkalmazása (Ausztráliában 1996. január 1.) előtt jóhiszeműen lajstromozott védjegy, vagy jóhiszemű védjegybejelentés, illetve jóhiszemű használat során szerzett védjegy esetében a rendelkezések előírásai nem befolyásolják a védjegy alkalmazhatóságát, lajstromozásának érvényességét, vagy használatát azon az alapon, hogy az ilyen védjegy azonos vagy hasonló egy földrajzi jelzéshez.
Az ausztrál védjegytörvény 61. § 1) pontja a lajstromozott védjegy ellen felszólalási lehetőséget biztosít [ami miatt a 88. § (2) a) pont alapján lehetőség van a védjegy törlésére] azon az alapon, hogy a lajstromozási eljárás során lajstromoztatni kívánt megjelölés más országra, régióra vagy térségre történő utalást tartalmaz. A rendelkezés szerint ugyanakkor a felszólalás eredménytelen, ha a bejelentő vagy jogelődje a megjelölést jóhiszeműen használta, illetve jóhiszeműen kérte a lajstromozást az illető termékre vonatkozóan 1996. január 1. előtt. Így a TRIPS és a védjegytörvény egy bizonyos határig úgy tűnik, hogy alkalmazza a védjegyekre és földrajzi jelzésekre ,,a jog az elsőként bejelentőt illeti" elvet. Ezt a vezérelvet 1995-ben a Nemzetközi Bor és Szőlő Szövetség fogadta el Párizsban.

A ,,leggyorsabb" elvét nem alkalmazzák Ausztráliában

Sem a Bor Egyezmény, sem az AWBC nem tette magáévá a fenti elvet. Az AWBC, úgy tűnik, azt az elvet vallja, miszerint a lajstromozott földrajzi jelzés abszolút elsőbbséget élvez a védjegyhasználattal és lajstromozással szemben. Így lényegtelen, hogy a védjegyet milyen régóta használják vagy milyen széleskörűen ismert, vagy hogy a tulajdonos számára mekkora vagyoni értékkel bír, ha a földrajzi jelzésként lajstromozott megjelölés tartalmaz olyan jelzést vagy szót, amely a lajstromozás bármilyen feltételét érinti, akkor a tulajdonosnak azonnal fel kell hagynia a megjelölés használatával és a védjegyet a lajstromból törölni kell.
A törvény alapján felállított és a fent említett Védett Nevek Lajstromába azóta számos név bejegyzésre került; részben olyanok, melyek Ausztráliához, részben olyanok, melyek az Egyezmény országaihoz (jelen esetben az Európai Unió tagállamaihoz) tartoznak. Úgy tűnik, hogy a javasolt földrajzi jelzések és a korábbi védjegyjogok között az összeütközés esetkörén kívül a lajstromba bejegyzett ausztrál földrajzi jelzésekkel kapcsolatban nem merültek fel komoly problémák. Hasonló nehézségeket jelent a régiók és alrégiók megjelöléseinek kialakítása, amely probléma megoldása érdekében a GIC széles körű egyeztetést folytat.
A GIC jelenleg azon fáradozik, hogy az ipar képviselőivel, az Ausztrál Védjegyhivatallal és a Nemzetközi Bor Jogi Szövetséggel folytatandó további együttműködés és tárgyalások során megoldást dolgozzanak ki a földrajzi jelzések lajstromozására irányuló kérelmek elbírálására olyan esetben, amikor felmerülne a már korábban létező védjegyjogokkal való összeütközés. A javasolt megoldás olyan kritériumokat tartalmaz, amelyek értelmében eldöntendő, hogy a kérdéses, előzetesen létező védjegyjogok kizárólagosak-e, lajstromozták-e a védjegytörvény alapján a megjelölést, illetve milyen hosszú időn keresztül használták a védjegyet (következésképpen milyen hírnévvel és értékkel bír), a védjegyjogosult engedélyt adott-e a földrajzi jelzés lajstromozására, továbbá, hogy milyen mértékben érinti a védjegyjogosult jogát az olyan földrajzi megjelölés lajstromozása, amely tartalmazza a védjegyet.
Ilyen módon remény van arra, hogy megőrizhető az egyensúly a védjegyjogosultak korábban már létező védjegyjogai és az ausztrál régiókhoz és térségekhez kötődő földrajzi jelzések lajstromozása között.
Ezen elvek alkalmazása nem tükröződik azonban az Egyezmény országai által a Bor Egyezmény alapján Ausztráliába bejelentett földrajzi jelzések tekintetében. Ezek a jelzések, a lajstromba is bevezetésre kerültek és hatályosak. Azonban sok ezer akad közöttük, amelyek teljesen ismeretlenek Ausztráliában és úgy hiszem bizonyosan Európa legnagyobb részén is.

A ,,La Provence" ügy

Nem olyan régen történt, hogy egy földrajzi jelzés és egy korábbi védjegy összeütközésével kapcsolatos jogvita került a Szövettségi Bíróság elé. Az ügyben a kérelmező cég Mr. és Mrs. Bryce ellen kezdeményezett eljárást, akik La Provence Vineyards cégnév alatt folytattak üzleti tevékenységet és bort értékesítettek, melynek a címkéjén feltünően használták a ,,La Provence" szavakat.
Nem nevezhető kifejezetten egyenlőnek az a küdelem, amikor a francia boripar ráveti magát egy olyan termelőre, aki a 3,5 hektáros ültetvényén évente 300-400 hordó bort termel, ami kb. 30 000 USD bruttó éves bevételt jelent. A La Provence Vineyard Tasmánia legrégibb ültetvénye, a provence-i Jean Miguet telepítette 1956-ban. Az ültetvényt később Bryce-ék vették meg, akik eredetileg a Heemskirk borászatnak értékesítettek szőlőt, azonban 1989 óta adtak el a piacon saját készítésű borokat La Provence néven. A nevet mintegy öt évig folyamatosan használták még a Védett Nevek Lajstromának felállítása és a lajstromba történő bejegyzése előtt.
Az ügyben három fontos kérdésben kellett határozni:

• a La Provence felirat ténylegesen olyan hamis leírást és megjelenést kölcsönöz-e, ami egy lajstromozott földrajzi jelzést foglal magában;
  
• a La Provence felirat valóban olyan félrevezető leírást és megjelenést kölcsönöz, amely szövegében és kifejezésmódjában annyira hasonlít egy földrajzi jelzéshez, hogy valószínűleg sérti a lajstromozott földrajzi jelzést;
  
• felmerülhet-e Bryce-ék részéről a 40. § szerinti jogsértés, miszerint tudatosan értékesítenek hamis vagy félrevezető leírást és megjelenítést hordozó bort?
  

Heerey bíró, alperesi érveléssel ellentétben úgy találta, hogy a ,,Provence and Corsica region" jegyzéke 2.6. pontjának címe megalapozza a Provance névnek, mint a Provence régióhoz kötődő földrajzi név lajstromozását. A második kérdést illetően visszautasította annak megállapítását, hogy a ,,La Provence" olyan szó vagy kifejezés lenne, amely olyannyira hasonlít a lajstromozott ,,Cote de Provence" földrajzi jelzésre, mely már sértheti azt. Visszautasította azt a felperesi érvelést is miszerint alkalmazni kell azt az egyébként a védjegyügyekben alkalmazott elvet, amit két megjelölés összetéveszthetőségig hasonló jellegének eldöntésekor használnak. Utalt továbbá arra, a Teljes Bírósági (Full Court) döntésre, amely a LeviStrauss v Wintage Marketing (1993) 26 IPR 215 számú üggyel kapcsolatban megállapította, hogy az eljáró bíróság hibás döntést hozott, mert az alperes védjegyhasználatát hasonlította össze a felperes védjegyével a (védjegyek összehasonlítása helyett). A bíró véleménye szerint a Provence (vagy La Provence) nem hasonló a Cote de Provence szóhoz, és ha mégis hasonlítana a Cote de Provence névhez akkor sem annyira, hogy sértené azt.
A felelősség kérdésében a bíró megállapította, hogy valójában Bryce-ék nem követtek el a 40. § szerint minősülő jogsértést, mivel nem tudatosan adtak el olyan bort, amely hamis leírást és megjelenítést hordoz, így a felperes elvesztette a pert. A bíró rámutatott azonban, hogy Bryce-ék ,,megnyerték ugyan a csatát, de a háborút elvesztették", ugyanis az eljárás során vitathatatlanul tudomásukra jutott információ alapján a jövőben már nem hivatkozhatnak arra, hogy a Provence névnek mint földrajzi jelzésnek a lajstromozásáról nincs tudomásuk.
Mi a tanulság?
Az ipar és az azt segítő jogászok számára jelzés értékű az a következtetés, amely feltárja a Szövetségi Bíróság megközelítését az AWBC törvény rendelkezései szerinti földrajzi jelzés konstrukcióját illetően azzal, hogy még számos kérdés vár megválaszolásra. Későbbi bíróságok elképzelhető, hogy vitatni fogják Heery bíró hasonlóság kérdésében hozott döntésének alapjául szolgáló indoklását. Nem világosak a vita térbeli vonatkozásai, nevezetesen, hogy Ausztráliában a Provence szó kielégíti-e a földrajzi jelzés meghatározásában leírt követelményeket, ami szerint egy szó, melyet azon régió vagy helység megjelölésére használnak, ahonnan a bor származik; vagy a bor olyan különleges minőségének, hírnevének vagy jellemzőinek jelzésére használják, amely abból a bizonyos régióból vagy helységből származó bornak tulajdonítható.
Bryce-ék és mindenki más számára, aki hasonló helyzetbe kerül a tanulság lesújtó. Megfosztották őket a védjegyüktől és az üzletükhöz kötődő goodwilljüktől. Jogosultak, vagy kellene, hogy jogosultak legyenek bármiféle kártalanításra? Erkölcsileg mindeképpen. Törvény szerint jogosultak-e kártalanításra? Ez annak a kérdése, hogy az ügy a Szövetség általi kisajátításnak minősülhet-e (amely az AWBC törvény módosításának elfogadásával valósult meg, és ami a védjegyük elvesztését eredményezte).

Dr. Rábai Zsolt