TANULMÁNYOK
DR. PALÁGYI TIVADAR
A szabadalmi ügyvivői hivatás története Magyarországon
I. rész
1. A szabadalmi ügyvivői képviselet törvényi szabályozásának áttekintése
2. A szabadalmi ügyvivői vizsga szabályozásának áttekintése
3. A magyar szabadalmi ügyvivői kar története
1. A szabadalmi ügyvivői képviselet törvényi szabályozásának áttekintése
Írásbeli feljegyzések hiánya miatt gyakorlatilag tájékozatlanok vagyunk abban a kérdésben, hogy az 1820. december 8-án hatályba lépett osztrák szabadalmi törvény alapján a Magyar Kancellária által adományozott szabadalmak ügyét intéző jogászok és ügynökök hányan, hol és hogyan dolgoztak. Valamivel többet tudunk a kiegyezés utáni időkről, amikor az Ausztriával közösen adományozott szabadalmak ügyében a Magyarország joghatósága alá eső feladatokat a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium ipari és szabadalmi ügyosztálya látta el. A Magyarországon bejelentett találmányokat ez az ügyosztály a budapesti kir. József Műegyetem tanáraival vizsgáltatta meg. Az osztrák minisztériumnál bejelentett találmányokat a magyar minisztérium nem vetette alá újabb vizsgálatnak, de a műegyetemi tanárok azok leírásait tanulmányozásra megkapták.1 Az 1874. évi XXXIV. törvény 38. szakasza szerint "az ügyvéd jogosítva van az ország valamennyi bírósága és hatósága előtt eljárni és feleket képviselni". Minthogy a szabadalmi ügyekben való képviselet nem volt jogi képzettséghez kötve, a gyakorlatban az ügyvédek mellett jogi végzettség nélküli ügynökök is eljártak a szabadalmi ügyek intézésében.
1894-ben a hazai szabadalmi ügyintézés Ausztriától függetlenné vált, mert az 1893. évi XLI. törvény kimondta: "a találmányok és használati mustrák mindkét állam területén törvényes oltalomban részesítendők", és a korábban "közös egyetértéssel engedélyezett szabadalmak ... tartamuk idejére mindkét állam területén érvényben maradnak". A törvény 1894. január 1-jén lépett hatályba, és az első szabadalmi törvény2 hatálybalépéséig, vagyis 1896. március 1-jéig a szabadalmi bejelentéseket a Kereskedelemügyi Minisztérium intézte. A minisztériumi szakosztály - amely két gépészmérnököt alkalmazott - a bejelentéseket maga vizsgálta meg, és az első szabadalmi törvény hatálybalépéséig eltelt 26 hónap alatt 5791 szabadalmat engedélyezett, amelyeket - a közös szabadalmaktól való megkülönböztetés céljából - kék papírra nyomtattak. Ezekben az időkben a felek képviseletét szabadalmi ügyekben többnyire ügyvédek látták el, de közjegyzők is készíthettek beadványokat.
Az első szabadalmi törvény 27. szakasza szerint a "szabadalmi hivatal előtt felek képviselésére csakis ügyvédek és a hatóságilag jogosított szabadalmi ügyvivők vannak jogosítva". Ezzel a törvény létrehozta a szabadalmi ügyvivői intézményt, mert a törvényalkotó már száz évvel ezelőtt felismerte, hogy a szabadalmi ügyek intézését célszerű olyan szakemberekre bízni, akik jogi jártasság mellett műszaki képzettséggel is rendelkeznek. A szabadalmak megsemmisítésére és megvonására irányuló perekben a törvény ügyvédi képviseletet írt elő, ami annyit jelent, hogy ebben az időben a szabadalmi ügyvivők képviseleti jogköre szűkebb volt, mint az ügyvédeké.
A törvénynek ez a szakasza azt is kimondja, hogy a szabadalmi ügyvivői jogosítványt a kereskedelemügyi miniszter olyan magyar állampolgároknak adja ki, akik műszaki képesítésüket "belföldi műegyetemnek vagy külföldinek honosított oklevelével igazolják", továbbá előírja, hogy az ügyvivői jogosítványokról a szabadalmi hivatalban jegyzéket kell vezetni.
A törvény 28. szakasza szerint a szabadalmi ügyvivők által leteendő vizsga tárgyát, az eskü mintáját és a szabadalmi ügyvivők elleni fegyelmi eljárás szabályait a kereskedelemügyi miniszter rendeleti úton állapítja meg. E felhatalmazás alapján jelent meg a Szabadalmi Közlöny első számában a kereskedelemügyi miniszter 1895. évi 4791. eln. számú rendelete a szabadalmi ügyvivőkről. Ennek 1. szakasza szerint a szabadalmi ügyvivői jogosítvány elnyerésére a kereskedelemügyi miniszternél kell kérvényt benyújtani, és ahhoz csatolni kell a magyar állampolgárságot igazoló okmányt, valamint belföldi műegyetem által kiállított vagy külföldit honosító oklevelet. A rendelet szabályozta a szabadalmi ügyvivői vizsgát - ezt a 2. fejezetben tárgyaljuk meg -, valamint a szabadalmi ügyvivők fegyelmi felelősségét és a fegyelmi eljárást is.
A rendelet szerint az ügyvivői jogosítvány akkor szűnik meg, ha az ügyvivő meghal, ha a jogosítványról írásban lemond vagy ha azt tőle fegyelmi úton megvonják.
Fegyelmi eljárásra a szabadalmi ügyvivő által ebben a minőségben elkövetett visszaélés vagy mulasztás adott okot. A fegyelmi ügyben első fokon a Szabadalmi Hivatal fegyelmi bizottsága járt el, amelyben a Hivatal elnöke vagy helyettese elnökölt, és a bizottság négy tagját és két póttagját a Hivatal tagjai közül fél évre rendelte ki. A fegyelmi eljárást a fegyelmi bizottság határozata vagy a kereskedelemügyi miniszter rendelete alapján indították meg. A kiszabható fegyelmi büntetés rosszallás, pénzbírság vagy a jogosítvány visszavonása volt. A fegyelmi bizottság határozata ellen a szabadalmi tanácshoz lehetett fellebbezéssel élni, amely az ügyet hetes tanácsban tárgyalta. A jogosítvány megvonását kimondó elsőfokú fegyelmi ítéletet akkor is fel kellett terjeszteni a miniszterhez, ha nem éltek ellene fellebbezéssel.
A kereskedelemügyi miniszter 2226/1896. sz. rendelete úgy módosította a fegyelmi bizottság határozata elleni fellebbezést, hogy azt közvetlenül a kereskedelemügyi miniszterhez kellett felterjeszteni.
A Szabadalmi Közlöny 1903. évi első számának melléklete szabadalmi zugirodák elleni kihágási ügyben hozott határozatot ismertet, és bevezetőben az alábbi megállapítást tartalmazza:
"Újabb időben ... magánegyének és cégek olyan hirdetéseket tettek a hírlapokban közzé és olyan cégtáblákat alkalmaztak üzletük fölé, melyek a közönségben azt a hiedelmet kelthették, mintha ők is jogosítva lennének a felek képviseletében a szabadalmi hivatal előtt eljárni. Ezen tévhit eloszlatására szolgálhat az alábbi ítélet."
A törvény által előírt szakszerű képviselet biztosítása érdekében tehát szükség esetén a bírósági utat is igénybe vették.
Kezdetben az ügyvivői jogosítvány kiadásánál kivételes esetekben eltekintettek a műegyetemi képesítéstől, és olyan személyeknek is adtak ilyen jogosítványt, akik - bár nem rendelkeztek mérnöki oklevéllel - a törvény hatálybalépése előtt is foglalkoztak szabadalmi ügyekben felek képviseletével. Erről a Szabadalmi Hivatal első tízévi működéséről kiadott elnöki jelentés is említést tesz,3 amikor megállapítja, hogy a Hivatal szervezésének első évében "15 szabadalmi ügyvivői jogosítvány adatott ki, ezek közül 9 olyan egyénnek, akik bár nem volt mérnöki oklevelük, de régebben is hivatásszerűen foglalkoztak a feleknek szabadalmi ügyekben való képviseletével".
Ebből az elnöki jelentésből idézzük az alábbi két bekezdést is:
"A szabadalmi ügyvivők viszonyainak szabályozása tárgyában a m. kir. kereskedelmi miniszter több rendeletet bocsátott ki, amelyek az ügyvivői jogosítvány elnyerésére, az ügyvivői vizsgára, az ügyvivők nyilvántartására, azok jogosítványának megszűnésére, az ellenük indítandó fegyelmi eljárásra és fegyelmi bíróság összeállítására vonatkozó szabályokat elég részletesen szabályozzák. Az ügyvivők száma nincs ugyan korlátozva, de a jogosítvány lehetőleg úgy adatik ki, hogy azok száma a tényleges szükségletnek megfeleljen. Így különösen újabb időkben a kereskedelemügyi minisztérium a jogosítvány kiadása előtt a m. kir. szabadalmi hivatal véleményét meg szokta hallgatni.
Újabb időben pedig általános elveket kíván megállapítani arra nézve, hogy a szabadalmi ügyvivői jogosítvány kiknek és minő viszonyok között engedélyezhető."
Az elnöki jelentés számszerű adatokat is közöl arról, hogy a Szabadalmi Hivatal működésének első tíz évében hány ügyet intézett. Ezek szerint ez idő alatt 39 126 találmányt jelentettek be és 33 224 szabadalmat engedélyeztek; 1631 felszólalás történt; 212 megsemmisítési, megvonási keresetet és 77 megállapítási kérelmet nyújtottak be; végül a bejelentési osztály határozatai ellen 409, a bírói osztály határozatai ellen pedig 93 esetben fellebbeztek. Az engedélyezett szabadalmakból 25 594-et külföldi bejelentésre adott meg a Hivatal. Feltételezve, hogy a külföldiek ügyeit, valamint a felszólalási, megsemmisítési és jogorvoslati eljárásban a feleket általában ügyvivők képviselték, valószínűnek látszik, hogy az ügyvivők évente mintegy 2000 szabadalmi ügyben jártak el, és így egy szabadalmi ügyvivőre évenként átlagosan mintegy 100 ügy jutott, ami az ügyvivők számára magas jövedelmet biztosított.4
A Tanácsköztársaság idején a tanácshatalom tervbe vette a szabadalmi eljárás átalakítását és a szabadalmi képviselet állami szervek útján való ellátását. A Népgazdasági Tanács 52. N.T. számú rendelete többek között az alábbi megállapítást tartalmazta: "... a jelenlegi hites szabadalmi ügyvivői irodák és egyéb szabadalmi (találmányi) irodák mint magánintézmények meg fognak szűnni".5
A Tanácsköztársaság fennállása alatt négy mérnök szerzett szabadalmi ügyvivői jogosítványt, amelyeket azonban a 71 659/1919. Ker. M. számú rendelet érvénytelennek nyilvánított. A szabadalmi ügyvivők igazoló bizottsága a Szabadalmi Közlönyben felhívta a közönséget, hogy "amennyiben az elmúlt tanácsköztársaság idejében bármely ügyvivő politikai magatartása s egyéb ténykedése ellen kifogása volna, azt ... a kiküldött bizottság elnökénél ... szóban vagy írásban jelentse be".6
Az 1920. évi XXXV. törvény egyes szakaszai érintették a szabadalmi ügyvivők működését is. Ilyen változást jelentett az a rendelkezés, hogy a meghatalmazás érvényességéhez elegendő, ha azt a kiállító sajátkezűleg aláírta, tekintet nélkül arra, hogy belföldön vagy külföldön állították-e ki. A törvény azt is kimondja, hogy a "szabadalmi hivatal helyett szabadalmi bíróságot, szabadalmi tanács helyett szabadalmi felsőbíróságot kell érteni". Az 1895. évi XXXVII. törvény 27. szakaszát ez a törvény úgy módosítja, hogy a szabadalmak megsemmisítésére és megvonására irányuló perekben a felek és a külföldi szabadalomtulajdonosok ügyvéd vagy hatóságilag jogosított szabadalmi ügyvivő által kötelesek magukat képviseltetni. Ezzel megszűnt a perekben az ügyvivőknek az ügyvédekkel szemben fennállott hátrányosabb helyzete.
A Szabadalmi Közlöny 1927. évi 17. számában olvashatunk László Artur szabadalmi ügyvivő tollából egy eszmefuttatást a szabadalmi ügyvivő elnevezés reformjáról. László szerint ez az elnevezés csak jobb híján született meg, de "nem felel meg a kar képzettségének és színvonalának". Megszületésekor "többek között arra volt hivatva, hogy a kontárok idejében dívott, természetesen sokkal rosszabb ... ügynök' kifejezést pótolja". Megemlíti, hogy a korábban ajánlott "szabadalmi ügyvéd" elnevezés megtört az ügyvédek élénk tiltakozásán. László a "szabadalmi ügyész" elnevezést javasolja, mert meggyőződése, hogy ez az elnevezés tetszetősebb, jobb és nívósabb a meglévőnél, rövidebb is annál, és emellett "nemcsak a képzettséget és a nívót tükrözteti jobban vissza, hanem bizonyos súlyt is jelent. Súlyt, amely nem nyom, hanem - emel."
A kereskedelemügyi miniszter 4791/1895. sz. rendeletének a szabadalmi ügyvivői vizsgára vonatkozó rendelkezéseit az iparügyi miniszter 1047/1937. Ip. M. számú rendelete - amelyre a 2. fejezetben még visszatérek - alapvetően megváltoztatta, mert megszigorította a jogosítvány megszerzésének feltételeit a vizsgaanyag bővítésével és az írásbeli vizsga bevezetésével. E rendelet szerint, ha a jelölt a vizsgára bocsátás iránti kérvényben a szabadalmi ügyvivői jogosítvány kiadását kérte, a sikerrel letett vizsgáról a vizsgabizottság elnöke az iparügyi miniszternek jelentést tesz, aki a jogosítvány kiadásának tekintetében határoz. A jogosítványt a miniszter a Szabadalmi Bíróság elnökéhez küldi.
Az ügyvivői jogosítvány átvételét megelőzően a jelölt a Szabadalmi Bíróság elnöke vagy helyettese előtt esküt köteles tenni. A szabadalmi ügyvivői jogosítványokról a Szabadalmi Bíróságnál jegyzéket kell vezetni.
A szabadalmi ügyvivői jogosítvány hatálya megszűnik:
a) az ügyvivő halálával,
b) az ügyvivő lemondásával,
c) a jogosítvány elvonását kimondó fegyelmi határozat jogerőre emelkedésével.
A második világháború után a szabadalmi ügyvivők működésének szabályait első ízben a 11080/1947. Korm. sz. rendelet változtatta meg, előírva, hogy a szabadalmi ügyvivőknek szabadalmi bírói és ügyvivői szakvizsgát, valamint különvizsgát kell letenniük. E vizsgákat a 30800/1947. Ip. M. sz. rendelet szabályozta, amelyre a 2. fejezetben még visszatérünk. E rendelet szerint szabadalmi ügyvivői működésre vonatkozó kérelmet az iparügyi miniszterhez kell intézni és a Szabadalmi Bíróság elnökénél kell benyújtani. Az elnök az iratokat feljegyzés végett a szabadalmi ügyvivők testülete elnökének adja ki, majd a visszaérkezett iratokat saját véleményével kiegészítve az iparügyi miniszterhez terjeszti fel, aki a jogosítvány kiadása tekintetében határoz. A jogosítványt az iparügyi miniszter a Szabadalmi Bíróság elnökéhez küldi.
A szabadalmi ügyvivői jogosítvány átvétele előtt esküt vagy fogadalmat kell tenni. A szabadalmi ügyvivői jogosítványokról a Szabadalmi Bíróságnál jegyzéket kell vezetni. A szabadalmi ügyvivői jogosítvány megszűnésére vonatkozó előírások változatlanok maradtak.
A szabadalmi ügyvivők 1949-ig kizárólag magánirodákban működtek. Ezen a helyzeten változtatott a kormány 200/1949. sz. határozata, amelynek alapján 1949-ben megalakult a Találmányokat Értékesítő Vállalat (TALÉRT), és ebből a Népgazdasági Tanács 469/24/1950. sz. határozata alapján a "Licencia" Találmányokat Értékesítő Vállalat jött létre. E határozat szerint a Licencia keretében két osztályt kell felállítani, amelyek közül az egyik közületi vállalatok szabadalmi és védjegyügyeiben végez képviseleti munkát, a másik pedig szabadalmak értékesítésével foglalkozik. A szabadalmi ügyvivői teendőket ellátó osztály Danubia Szabadalmi Iroda néven működött, és képviseleti jogkörét a 4199/1949. (VIII. 13.) Korm. sz. rendelet úgy szabályozta, hogy ügyvédi, illetve szabadalmi ügyvivői alkalmazottai útján jogosult az iparjogvédelmi hatóságok előtt ügyfelek képviseletére. A rendelet a Danubia kizárólagos hatáskörébe utalta az állami vállalatok szabadalmi és védjegyügyeiben az iparjogvédelmi hatóságok előtti ügyfélképviseletet, valamint az állami vállalatok képviseletét külföldi szabadalmi, illetve védjegybejelentések esetén.
A szabadalmi ügyvivői működés területén lényeges változásokat hozott az Országos Tervhivatal elnökének 1/1957. (X. 8.) OT sz. rendelete a szabadalmi ügyvivők képesítéséről, működési jogosítványáról és fegyelmi szabályzatáról. Az ügyvivői vizsgára vonatkozó előírásokat a 2. fejezetben ismertetjük.
E rendelet szerint a szabadalmi ügyvivői vizsga általános és különös részből áll. Az a jelölt, aki mindkét vizsgáját sikerrel letette, kérheti az Országos Tervhivatal elnökét a szabadalmi ügyvivői jogosítvány kiadására. A kérelmet az Országos Találmányi Hivatal (OTH) elnökénél kell benyújtani. A jogosítvány kiadásakor az OTH elnöke előtt esküt kell tenni.
A szabadalmi ügyvivői jogosítványokról az OTH-nál jegyzéket kell vezetni. A jegyzék adatait az ügyvivő költségére az OTH hivatalos lapjában közzé kell tenni.
A rendelet tartalmazza a szabadalmi ügyvivők fegyelmi szabályzatát is. Szabadalmi ügyvivő ellen indított fegyelmi ügyben első fokon az OTH-nál alakított Fegyelmi Tanács, másodfokon az Országos Tervhivatal elnöke jár el. A Fegyelmi Tanács elnöke az OTH elnöke vagy helyettese, két tagját az OTH Iparjogvédelmi Tanácsának tagjai közül, két tagját pedig a szabadalmi ügyvivők közül az OTH elnöke jelöli ki.
Fegyelmi vétséget az a szabadalmi ügyvivő követ el, aki ügyvivői működésével járó kötelességeit megszegi; a népi demokrácia állami és társadalmi rendjével szemben álló, illetve olyan magatartást tanúsít, amely az ügyvivői tevékenységhez megkívánt megbecsülésre vagy bizalomra méltatlanná teszi; vagy bűntettet követ el.
A fegyelmi büntetés kiszabásánál elsősorban azt kell szem előtt tartani, hogy a büntetésnek nevelő hatása legyen. A fegyelmi büntetés szóbeli feddés, írásbeli megrovás, egy hónaptól két évig terjedő eltiltás az ügyvivői működéstől, vagy az ügyvivői jogosítvány megvonása lehet.
A Fegyelmi Tanács határozatát részletesen indokolni és az érdekeltekkel írásban is közölni kell. A határozat ellen a kézbesítés napját követő nyolc napon belül fellebbezéssel lehet élni a Fegyelmi Tanács elnökéhez, aki azt köteles három napon belül az Országos Tervhivatal elnökéhez továbbítani. Ha a fegyelmi vétség elkövetése óta egy évnél hosszabb idő telt el, vagy ha a vétség elkövetéséről az OTH elnöke több mint három hónapja szerzett tudomást, fegyelmi eljárást csak akkor lehet indítani, ha az ügyben büntetőeljárás indult.
1957 után az ügyvivői működés és vizsga szabályai gyakorlatilag húsz évig változatlanok maradtak.
1957-ben összesen tizenhat szabadalmi ügyvivő működött. Ez az ügyvivői létszám nem volt képes ellátni a szabadalmi bejelentések kidolgozása terén felmerülő igényeket. Ezért sürgetővé vált a szabadalmi ügyvivők számának a növelése, valamint iparjogvédelmi szakismeretekkel rendelkező szakemberek kiképzése. E célt az OTH 1957-től kezdve iparjogvédelmi tanfolyamok szervezésével igyekezett megoldani.
Almay 1967-ben arról ír,7 hogy "... a külön keresetszerzés lehetőségeinek felismerése, a vállalatok és minisztériumok, kutatóintézetek fokozott érdeklődése, szabadalmi ügyvivői önálló bérkategória létesítése (2600-3200 Ft), végül a szocialista öntudat és munkaszeretet kialakulása következtében 1958. január 9. és 1967. július 3. között 56-an szerezték meg a szabadalmi ügyvivői jogosítványt". Mindez azonban nem volt elegendő az iparjogvédelem területén felmerülő igények kielégítéséhez. 1967-ben "Kevés a szabadalmi ügyvivő!" címmel az Újítók Lapjában Nemes Éva tollából cikk jelent meg,8 amely többek között az alábbi megállapítást tartalmazta: "... meg kellene találni a módját, hogy kedvet csináljunk e képesítés megszerzéséhez. ... A szabadalmi ügyvivőket a munkaköri bértáblázatban kiemelt önálló munkakörben sokkal magasabb bértétellel kellene besorolni".
Az Újítók Lapjának ugyanebben az évfolyamában hírt olvashatunk "Szabadalmi ügyvivőképző tanfolyam indul" címmel.9 A tanfolyamot az OTH a Mérnöki Továbbképző Intézettel közösen rendezte, egy év tanulmányi idővel. A tanfolyamon az elfoglaltság hetenként egy, néhány esetben két nap volt. A tanfolyam részvételi költségeit a munkáltató szerv viselte. A tanfolyam első félévében a szabadalmi és védjegyjogra vonatkozó gyakorlati ismereteket, a második félévben külföldi iparjogvédelmi anyagi és eljárási jogot, továbbá gyakorlatot oktattak. A jelentkezés előfeltétele volt a mérnöki (esetleg tudományegyetemi vegyész) oklevél, az iparjogvédelmi szakvizsga és legalább egy világnyelv ismerete. Az első tanfolyamon 1967-68-ban főleg gépészmérnökök, míg a másodikon 1968-69-ben főleg vegyészmérnökök és vegyészek vettek részt. A két tanfolyam eredményességét bizonyítja, hogy a hetven főnyi hallgató néhány kivétellel letette az ügyvivői vizsgát.10
Almay megállapítása szerint7 a "szabadalmi ügyvivők számának emelkedése végső soron azt jelentette, hogy a bejelentések színvonala jelentősen megnövekedett, s ez lehetővé tette az elbírálás színvonalának az emelését is (1963-ban az ügyeknek 32%-ában jártak el szabadalmi ügyvivők, 1966-ban 70,6 %-ában)".
Az 1970. január 1-jén hatályba lépett szabadalmi törvény11 a képviselet valamennyi formáját lehetővé teszi az OTH előtti eljárásban. Külföldi bejelentő csak képviselő útján járhat el az OTH-nál. A törvény 38. szakasza alapján a Hivatal az ügy műszaki vagy jogi bonyolultságára tekintettel elrendelheti, hogy a fél képviselőként vagy társképviselőként szabadalmi ügyvivőt vagy ügyvédet bízzon meg. A törvény 63. és 66. szakaszaiban foglalt rendelkezések alapján a Fővárosi Bíróság és a Legfelsőbb Bíróság előtt folyó szabadalmi ügyekben és perekben szabadalmi ügyvivő is eljárhat meghatalmazottként. Az 1970. július 1-jén hatályba lépett védjegytörvény12 22., 43. és 46. szakaszai a védjegyekkel kapcsolatos eljárásokban a szabadalmi ügyvivők számára ugyanolyan képviseleti jogkört biztosítanak, mint az új szabadalmi törvény.
A magángyakorlatot folytató ügyvivők száma a '60-as években fokozatosan csökkent. Vékás szerint 1969-ben csak négy szabadalmi ügyvivő folytatott számottevő magánpraxist.10 Almay már 1967-ben várja új ügyvivői törvény megalkotását, amikor így ír: "A felszabadulás utáni társadalmi és gazdasági változás merőben új irányt szabott a feltalálói tevékenységnek, s ezzel új tartalmat adott a szabadalmi ügyvivői intézménynek. Az a sajnálatos tény, hogy az új irányt az ügyvivők nem értették meg kellőképpen, olyan fordulatot követel meg, amely a szabadalmi ügyvivői intézmény szocialista tartalmát minden tekintetben biztosítja és elszakítja a kapitalista örökség káros vonásaitól."7 Majd ugyanő: "Nyilván jogszabály fogja részletesen meghatározni a szabadalmi ügyvivők feladatait. Erre talán nemsokára sor kerül."13
Vékás írja 1971-ben14: "... az ügyvivői működést szabályozó 1/1957. (X. 8.) OT. számú rendelet felett eljárt az idő. Az ügyvivőképzést - elsődlegesen a vizsgaanyagot - az új iparjogvédelmi szabályokhoz szükséges igazítani. A rendeletnek jelenlegi viszonyaink között az a legfőbb fogyatékossága, hogy az ügyvivői működés szervezeti feltételeit kellőképpen nem rendezi... Az egyensúly megteremtésének igénye a szabadalmi ügyvivői működés egészét átfogó új jogszabály kibocsátását tűzi feladatul".
A változást az 5/1976. (III. 30.) MT sz. rendelet hozta meg, mégpedig gyökeresen, mert megszüntette a szabadalmi ügyvivői magántevékenységet, kimondva, hogy ügyvivői tevékenységet csak állami vagy szövetkezeti szerv, szabadalmi ügyvivői munkaközösség, illetve ügyvédi munkaközösség keretében végezhet az, akit a szabadalmi ügyvivők névjegyzékébe bejegyeztek. Az utóbbi névjegyzékbe az OTH elnöke kérelemre az olyan büntetlen előéletű és feddhetetlen magyar állampolgárt jegyzi be, aki mérnöki vagy azzal egyenértékű természettudományi szakos egyetemi oklevéllel rendelkezik, a szabadalmi ügyvivői vizsgát letette és szabadalmi ügyvivői esküt tett.
A rendelet szerint ügyfelek képviseletével foglalkozó szabadalmi ügyvivői irodát csak állami vállalati szervezetben lehet létrehozni. Az iroda az illetékes miniszternek az igazságügy-miniszterrel és az OTH elnökével egyetértésben adott engedélye alapján a szabadalmi ügyvivők névjegyzékébe bejegyzett alkalmazottai útján fejti ki tevékenységét. Az iroda szabadalmi ügyvivőt csak munkaviszonyban foglalkoztathat.
A szabadalmi ügyvivői munkaközösség ügyvivői tagsági jogviszonyban állnak, de a tagok nem állhatnak munkaviszonyban, nem űzhetnek ipart és nem folytathatnak olyan kereső tevékenységet, amely összeegyeztethetetlen a szabadalmi ügyvivői munkaközösségi tagsággal.
Az ügyvédi munkaközösséggel a szabadalmi ügyvivők csak munkaviszonyban állhatnak, vagyis nem lehetnek tagok, ami egyértelműen az ügyvivők hátrányos megkülönböztetését jelenti.
A rendelet külön szakaszban írja elő, hogy a szabadalmi ügyvivők képzését az OTH biztosítja.
A szabadalmi ügyvivői vizsgát a 6/1976. (III. 30.) IM számú rendelet szabályozza, amelyet a 2. fejezetben ismertetünk.
Az 5/1976. (III. 30.) MT sz. rendelet végrehajtását a 4/1976. (III. 30.) IM sz. rendelet szabályozza, és felsorolja, hogy az alaprendelet milyen iparjogvédelmi ügyekben alkalmazható. Ezek az ügyek szabadalmakkal, védjegyekkel és ipari mintákkal, valamint az eredetmegjelölésekkel kapcsolatosak. A rendelet szerint nem végezhet szabadalmi ügyvivői tevékenységet az, aki iparjogvédelmi ügyekben eljáró hatóságnál vagy bíróságnál működik, és aki ilyen szerv alkalmazásában állt, munkaviszonyának megszűnésétől számított egy évig nem járhat el szabadalmi ügyvivőként annál a szervnél, amelynél működött.
A szabadalmi ügyvivői esküt az OTH elnöke előtt kell letenni. A szabadalmi ügyvivők névjegyzékét az OTH-nál kell vezetni.
A szabadalmi ügyvivői munkaközösség legalább négy és legfeljebb húsz szabadalmi ügyvivőként működő tagból állhat. A munkaközösség élén a gyűlés által három évi időtartamra megválasztott vezető áll.
Az ügyvédi munkaközösséggel munkaviszonyban álló szabadalmi ügyvivő működésének részletes szabályait az ügyvédi munkaközösségek ügyrendje állapítja meg.
Végül a rendelet megállapítja, hogy 1976. június 30. után - a rendelet által meghatározott szervezeti keretek között is - csak az folytathat szabadalmi ügyvivői képviseleti tevékenységet, aki a szabadalmi ügyvivők névjegyzékébe való bejegyzését kérte. Aki a rendelet hatálybalépésekor már ügyvivői jogosítvánnyal rendelkezett, annak az ügyvivői névjegyzékbe való bejegyzés iránti kérelmében csak erre a tényre kell hivatkoznia.
Ez az igazságügy-miniszteri rendelet 1976. április 15-én lépett hatályba, és 1977. december 31-ig tette lehetővé, hogy a szabadalmi ügyvivők a magántevékenység körében vállalt megbízás alapján a hatóság, illetve a bíróság előtt függő ügyben még eljárhassanak.
Az iparjogvédelmi szakképzésről kiadott, 28/1980. (VII. 23.) MT számú rendelet szerint iparjogvédelmi szakképesítés alapfokú újítási, illetve közép- vagy felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyam elvégzésével és sikeres vizsga letételével szerezhető. Az iparjogvédelmi szakképzés rendjét és feltételeit az igazságügy-miniszter és a művelődési és közoktatási miniszter az OTH elnökével, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökével és az érdekelt miniszterekkel egyetértésben szabályozza.
Ez a rendelet egyúttal módosítja az 5/1976. (III. 30.) MT számú rendeletnek azt a szakaszát, amely a szabadalmi ügyvivők névjegyzékébe való bejegyzés feltételeit szabja meg, és a szabadalmi ügyvivői vizsga letétele helyett felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítés megszerzését írja elő. Ennek következtében e rendelet hatálybalépésétől, vagyis 1980. június 23-tól kezdve megszűnt az ügyvivői vizsga, és a szabadalmi ügyvivői jogosítvány elnyeréséhez csupán felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítésre volt szükség a mérnöki vagy azzal egyenértékű természettudományi szakos egyetemi oklevél mellett.
A 4/1981. (XII. 23.) IM-MM számú együttes rendelet szerint a felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamokat az OTH az érdekelt minisztériumokkal, országos hatáskörű szervekkel és a szövetkezetek országos érdekképviseleti szerveivel együttműködve, főként továbbképző intézetek útján szervezi.
Felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamra az vehető fel, aki egyetemi, egyetemi jellegű főiskolai vagy főiskolai oklevéllel rendelkezik.
Felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítést az szerezhet, aki felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamon vett részt, az előírt vizsgakötelezettségének eleget tett, és szakdolgozatát vizsgabizottság előtt megvédte.
A vizsgabizottságot az OTH elnöke által kinevezett iparjogvédelmi vizsgabizottsági tagokból kell megalakítani. A vizsgabizottság elnökből és két tagból áll. A felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítésről az OTH bizonyítványt ad és a bizonyítványokról nyilvántartást vezet. A bizonyítvány iskolai végzettséget nem tanúsít. A tanfolyamok és vizsgák részletes szabályait az OTH elnöke határozza meg.
Ez a rendelet egyúttal hatályon kívül helyezi a 6/1976. (III. 30.) IM számú rendeletet a szabadalmi ügyvivői vizsgáról.
A 3/1986. (II. 13.) MT sz. rendelet módosítja az 5/1976. (III. 30.) MT sz. rendeletet. A módosítás lényege, hogy az "állami vagy szövetkezeti szerv" helyett "állami költségvetési szerv vagy gazdálkodó szervezet" kifejezés használatát írja elő, és az ügyvédi munkaközösségek mellett a jogtanácsosi munkaközösségeket is felruházza szabadalmi ügyvivői tevékenység végzésére való jogosultsággal.
A 80-as évek végén bekövetkezett társadalmi átalakulások időszerűvé tették a szabadalmi ügyvivőkre vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát is. Ennek eredményeként született meg 1995-ben az új törvény a szabadalmi ügyvivőkről.15 A törvényjavaslat számos okot sorol fel a szabadalmi ügyvivői hivatás szabályainak teljes körű és törvényi szintű újjáalkotásával kapcsolatban. Az egyik ilyen ok, hogy a technika felgyorsult fejlődésével párhuzamosan meghatározó jelentőségűvé váltak az ipari tulajdonjogokkal védett szellemi alkotások, műszaki eredmények és piaci megjelölések, ami együtt jár a szabadalmi ügyvivői munka iránti szakmai, etikai követelmények és felelősség, valamint az ügyvivői presztizs növekedésével is. Emellett a magyar iparjogvédelem egészét fel kell készíteni a Müncheni Egyezményhez való csatlakozásra, valamint a hazai iparjogvédelmi szabályozás és az Európai Unió jogszabályai közötti összhang megteremtésére. Egyúttal el kell végezni azokat a jogi harmonizációs munkálatokat, amelyek a Szellemi Tulajdon Világszervezete keretében készülő szerződésekből, továbbá az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében létrejött szellemi tulajdoni egyezmény szabályaiból (TRIPS) és kétoldalú kötelezettségvállalásainkból következnek. Mindezek nemcsak a jogi szabályozás és az állami-hatósági feladatok terén igényelnek korszakváltást, hanem a különleges műszaki és jogi szaktudást igénylő képviseleti tevékenység szabályozása és a szabadalmi ügyvivői munka színvonalának emelése terén is. Emellett a rendszerváltozás következtében túlhaladottá és immár tarthatatlanná vált az ügyvivőkre vonatkozó, 5/1976. (III. 30.) MT sz. rendelet szerinti szabályozás, különösen az ügyvivői működés szervezeti kereteinek behatárolása, az ügyvivői magántevékenység kirekesztése. A törvény megalkotása tehát időszerű volt annak érdekében, hogy a szabadalmi ügyvivők korszerű szervezeti keretek között egyéni ügyvivőkként is folytathassák tevékenységüket, és hogy köztes- tületként létrehozhassák szakmai hivatásrendi kamarájukat .
A törvény a szabadalmi ügyvivő feladatának meghatározása során több tekintetben továbbfejleszti a korábbi szabályozást. Abból indul ki, hogy a szabadalmi ügyvivőnek ügyfelét iparjogvédelmi ügyekben hozzá kell segítenie jogai érvényesítéséhez és kötelezettségei teljesítéséhez. Ennek során képviseletet lát el az illetékes hatóságok és bíróságok előtt, beadványokat, szerződéseket és egyéb okiratokat szerkeszt, valamint iparjogvédelmi ügyekben kutatásokat végez, szakvéleményt, tanácsot és tájékoztatást ad. A törvény tételesen felsorolja azokat az iparjogvédelmi ügyeket, amelyekben a szabadalmi ügyvivő tevékenykedhet. Ennek során némileg bővíti a szabadalmi ügyvivők működési területét, ami részben az új iparjogvédelmi oltalmi formáknak, nevezetesen a használati mintákra és az integrált áramköri topográfiákra vonatkozó oltalmi formáknak a bevezetéséből adódik, másrészt pedig abból, hogy a szabadalmi ügyvivői feladatkört kiterjeszti a szerzőségi jogosultsággal kapcsolatos díjazási, újítási, versenyjogi, szoftver- és know-how-perekre is.
Szabadalmi ügyvivőként az működhet, aki a Szabadalmi Ügyvivői Kamara tagja. Az a szabadalmi ügyvivő, aki a törvényi előfeltételeknek megfelel, alanyi jogon tarthat igényt a kamarai tagságra, az tőle nem tagadható meg és további feltételekhez sem köthető. A Kamarába való felvételhez rendelkezni kell szabadalmi ügyvivői felelősségbiztosítással vagy tagsággal a Szabadalmi Ügyvivők Biztosítási és Segélyező Egyesületében - kivéve, ha az ügyvivő gazdálkodó szervezetnél működik -, továbbá rendelkezni kell a szabadalmi ügyvivői tevékenység folyta- tásához megfelelő lakással vagy irodahelyiséggel -, kivéve, ha az ügyvivő gazdálkodó szervezetnél, illetve alkalmazott szabadalmi ügyvivőként működik.
Nem vehető fel a Szabadalmi Ügyvivői Kamarába, aki a szabadalmi ügyvivői foglalkozástól való eltiltás hatálya alatt áll, aki a Szabadalmi Ügyvivői Kamarából való kizárás fegyelmi büntetés hatálya alatt áll, aki gondnokság hatálya alatt áll és aki iparjogvédelmi ügyekben eljáró hatóságnál vagy bíróságnál működik.
A szabadalmi ügyvivőnek működése megkezdése előtt a Szabadalmi Ügyvivői Kamara elnöke előtt esküt kell tennie.
Szabadalmi ügyvivői vizsgát az tehet, aki megfelel a Kamarába való felvétel követelményeinek, akinek továbbá felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítése és legalább hároméves szabadalmi ügyvivőjelölti gyakorlata van. A vizsgára bocsátás követelményei tehát bővültek a legalább hároméves jelölti gyakorlat bevezetésével. Emellett a törvény visszaállítja az 1980-ban eltörölt szabadalmi ügyvivői vizsgát, amelyet a Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottság előtt kell letenni; a vizsgára bocsátásról a Vizsgabizottság elnöke dönt.
A szabadalmi ügyvivői kamarai tagság megszűnésének a törvényben szabályozott esetei értelemszerűen következnek a kamarai tagfelvétel követelményeiből, illetőleg a felvételt kizáró okokból. Megszűnik továbbá a tagság, ha a szabadalmi ügyvivő ezt írásban kéri vagy ha elhalálozik.
A szabadalmi ügyvivői működést egyéni szabadalmi ügyvivőként, szabadalmi ügyvivői irodában vagy korlátolt felelősségű társaságban lehet folytatni. Ezzel a törvény visszaállítja a szabadalmi ügyvivői magántevékenységet.
Gazdálkodó szervezet saját iparjogvédelmi feladatainak és képviseletének ellátására szabadalmi ügyvivőt foglalkoztathat. Az ilyen ügyvivő a képviseleti szabályok keretei között ügyfelek képviseletével is foglalkozhat.
A szabadalmi ügyvivői iroda szabadalmi ügyvivők jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezete, amelynek legalább két szabadalmi ügyvivő tagja van. Az ügyvivői iroda alkalmazottként is foglalkoztathat szabadalmi ügyvivőt.
Korlátolt felelősségű társaság (a továbbiakban: társaság) keretében akkor végezhető ügyvivői tevékenység, ha a társaság kizárólag szabadalmi ügyvivői feladatokat lát el; csak természetes személy tagjai vannak, akik közül legalább két tag szabadalmi ügyvivő; a társaság törzstőkéjének legalább háromnegyed részét a szabadalmi ügyvivők törzsbetétei teszik ki; és a társaság vezető tisztségviselője, valamint tisztségviselőinek legalább háromnegyed része a szabadalmi ügyvivő tagok közül kerül ki. A társaság szabadalmi ügyvivőt alkalmazottként is foglalkoztathat.
A szabadalmi ügyvivő nem állhat más munkaviszonyban. E tilalom alól csak a tudományos, a művészeti, az irodalmi, az oktatási és a sporttevékenység, valamint a munkaviszonynak, a közszolgálati és közalkalmazotti jogviszonynak nem minősülő közéleti és a választottbírói tevékenység képez kivételt.
Az ügyfelek képviseletével foglalkozó szabadalmi ügyvivő ügyfelével szemben mástól nem vállalhat megbízást. Az ügyvivő nem köteles a megbízatást elvállalni, de ha a megbízást elhárítja, ezt haladéktalanul köteles közölni a megbízóval.
Az ügyfél által adott megbízás elvállalásakor a szabadalmi ügyvivő köteles tényvázlatot felvenni és az általa ellátott ügyről olyan nyilvántartást vezetni, amely lehetővé teszi, hogy helyettese vagy utódja az ügyet folytatni tudja.
Az ügyfél felé mind az egyéni szabadalmi ügyvivő, mind a szabadalmi ügyvivői iroda és a szabadalmi ügyvivői társaság a polgári jog szabályai szerint felel az ügyfélnek okozott kárért. A szabadalmi ügyvivői iroda és a társaság keretében tagként működő szabadalmi ügyvivő anyagi felelősségére az irodai alapszabály, illetve a társasági szerződés előírásai, az alkalmazott szabadalmi ügyvivő anyagi felelősségére pedig a Munka Törvénykönyvének a rendelkezései irányadók.
Fegyelmi vétséget az a szabadalmi ügyvivő követ el, aki a szabadalmi ügyvivői hivatás gyakorlásából eredő kötelezettségét vétkesen megszegi. A vele szemben kiszabható fegyelmi büntetés megrovás, szigorú megrovás, pénzbírság vagy a Szabadalmi Ügyvivői Kamarából való kizárás lehet.
Fegyelmi vétség alapos gyanúja esetén a fegyelmi eljárást a Szabadalmi Ügyvivői Kamara elnöke indítja meg. A fegyelmi ügyekben a Kamara Fegyelmi Bizottsága háromtagú tanácsban jár el. A fegyelmi eljárás részletes szabályait a Kamara által kiadott fegyelmi szabályzat állapítja meg.
A Fegyelmi Bizottság határozata ellen a kézbesítéstől számított 30 napon belül a bírósághoz lehet fordulni keresettel. Az eljárásra a Fővárosi Bíróságnak van hatásköre.
A szabadalmi ügyvivői utánpótlás szervezett biztosítása érdekében a törvény bevezeti a szabadalmi ügyvivőjelöltség intézményét. Szabadalmi ügyvivőjelöltet bármely szervezeti formában működő szabadalmi ügyvivő mellett lehet foglalkoztatni. Az ilyen minőségben történő alkalmazás személyi feltétele az ügyvivőjelöltek kamarai névjegyzékébe való bejegyzés. Az ügyvivőjelölt kötelezettségei és fegyelmi felelőssége tekintetében a törvény a szabadalmi ügyvivőkre vonatkozó szabályokat rendeli megfelelően alkalmazni; a jelölttel szemben azonban fegyelmi büntetésként pénzbírság nem szabható ki.
A törvény köztestületként határozza meg a szabadalmi ügyvivők hivatásrendi belső önkormányzatát, a Szabadalmi Ügyvivői Kamarát, amely országos működési területtel és fővárosi székhellyel rendelkezik. A Kamara ellátja a törvényben meghatározott közfeladatokat, valamint képviseli a szabadalmi ügyvivők érdekeit, védi azok jogait, őrködik a szabadalmi ügyvivői kötelezettségek teljesítése fölött, és őrzi a szabadalmi ügyvivői kar tekintélyét.
A Kamara a feladatainak ellátásához szükséges körben véleményezési és javaslattételi joggal rendelkezik az illetékes állami szervek felé. A Kamara a működésével összefüggő kiadásokat a kamarai tagdíjakból és egyéb bevételekből fedezi.
A Kamara működése felett a törvényességi felügyeletet a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) elnöke gyakorolja. Ha a Kamara bármely szabályzata jogszabályba ütközik, az MSZH elnöke felhívja a Kamarát a jogszabálysértés megszüntetésére. E felhívás eredménytelensége esetén a Hivatal elnöke 30 napon belül keresettel fordulhat a Fővárosi Bírósághoz. Ugyanígy kell eljárni, ha a Kamara határozata ütközik jogszabályba vagy saját szabályzatába.
2. A szabadalmi ügyvivői vizsga szabályozásának áttekintése
Az 1895. évi XXXVII. törvény 28. szakaszában adott felhatalmazás alapján a kereskedelmi miniszter 1895. évi 4791. eln. számú rendeletének 4. szakasza szerint az ügyvivői vizsga tárgyai:
a) a magyar szabadalmi törvények és az azokra vonatkozó szabályok és végrehajtási rendeletek,
b) a külföldi szabadalmi törvények lényeges intézkedései, nemkülönben a vám- és kereskedelmi szövetségnek, valamint az államszerződéseknek a szabadalmi ügyre vonatkozó határozmányai.
A vizsga nyilvános, a vizsgabizottság elnökét és tagjait a kereskedelemügyi miniszter nevezi ki.
A vizsga eredménye fölött a vizsgabizottság szavazással határoz, eltérő szavazatok esetén az elnök szavazata dönt. A vizsga eredményét szóban kihirdetik, és a vizsgáról jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyet felterjesztenek a kereskedelemügyi miniszterhez, aki határoz az ügyvivői jogosítvány kiadása felett. Ha a miniszter a jogosítványt kiadta, a szabadalmi ügyvivő működésének megkezdése előtt esküt tartozik letenni a Szabadalmi Hivatal elnöke vagy helyettese előtt. Ez a rendelet több mint negyven évig volt hatályban.
Az ügyvivői vizsga korszerűsítését és egyúttal szigorítását is eredményezte az 1047/1937. Ip. M. számú rendelet, amely bővítette a vizsgaanyagot, és a szóbeli vizsga mellett előírta az írásbeli vizsgát is.
E rendelet szerint a szabadalmi vizsgabizottság elnökből és tizenkét tagból áll. A bizottság elnöke a Szabadalmi Bíróság elnöke, tagjait felerészben a Szabadalmi Bíróság ítélőbírái, felerészben pedig a szabadalmi ügyvivők és az ügyvédek sorából nevezi ki az iparügyi miniszter. A kinevezett tagok megbízatása öt naptári évre szól. A vizsgabizottság elnökét a bizottság rangban legidősebb ítélőbíró tagja helyettesíti.
Ügyvivői vizsgára csak olyan feddhetetlen előéletű magyar állampolgárt lehet bocsátani, akinek belföldi egyetemen szerzett vagy honosított mérnöki, építészmérnöki, gépészmérnöki, vegyészmérnöki, bányamérnöki, kohómérnöki vagy erdőmérnöki oklevele van.
A vizsgára bocsátás iránti kérvényt a vizsgabizottság elnökéhez kell intézni. A kérvényhez az alábbi iratokat kell csatolni:
- születési anyakönyvi kivonat,
- magyar állampolgárságot igazoló okirat,
- hatósági erkölcsi bizonyítvány,
- mérnöki oklevél,
- életleírás,
- a vizsgadíj befizetését igazoló elismervény.
A szabadalmi ügyvivői vizsga tárgyai a következők:
a) a magyar szabadalmi, védjegy- és mintaoltalmi, valamint szerzői jog,
b) az ipari tulajdonra vonatkozó nemzetközi megállapodások, valamint a külföldi szabadalmi, védjegy- és mintaoltalmi jogszabályok,
c) a magyar magánjog, kereskedelmi jog, váltójog és csődjog, a tisztességtelen versenyre vonatkozó jogszabályok, a polgári peres és nemperes eljárás,
d) a magyar közjog, közigazgatási és pénzügyi jog, büntetőjog és bűnvádi eljárás.
A c) és a d) pontokban felsorolt tárgyak köréből csak azokat a jogszabályokat kell ismerni, amelyek az a) és a b) pontban foglalt joganyaggal összefüggnek és csak annyiban, amennyiben a szabadalmi ügyvivői működéshez szükségesek.
A Szabadalmi Közlöny 1937. évi 11. száma ismertette a szabadalmi ügyvivői vizsgabizottság hirdetményét arról, hogy a fentebbi c) és d) pontokban említett tárgyak keretén belül mely jogszabályok ismeretét tartja a vizsgára készülésnél mellőzhetetlennek.
A rendelet szerint a vizsga írásbeli és szóbeli részből áll és két napon át tart. Az egyik napon az írásbeli, a másikon a szóbeli vizsgát kell megtartani. A két rész közé legalább egy napot kell beiktatni. A vizsga megtartására az elnök négy bizottsági tagot hív meg akként, hogy közülük két tag szabadalmi ítélőbíró, legalább egy tag pedig szabadalmi ügyvivő legyen.
Az írásbeli vizsgán legfeljebb két feladatot kell kidolgozni, amelyet az elnök az általa kijelölt bizottsági tag közreműködésével határoz meg a fentebbi a) és b) pontokban foglalt tárgyak köréből. A kidolgozásra nyolc óra időtartamot engedélyeznek. A jelöltnek dolgozata befejezéséig annak tárgya felől nem szabad mással értekeznie, a magával vitt jogszabálygyűjteményeket, tudományos műveket és a Szabadalmi Bíróság könyvtárát azonban használhatja. Az írásbeli vizsga rendjének megtartása fölött az elnök által kijelölt biztos őrködik.
A szóbeli vizsga nyilvános, és azon minden egyes jelöltet külön kell vizsgáztatni legalább egy órán, de legfeljebb másfél órán át.
A vizsga eredménye felől a bizottság az írásbeli és a szóbeli vizsga együttes mérlegelése alapján határoz. A határozatot az elnök a jelölt előtt kihirdeti. Ha a jelölt készültsége az átlagot jóval meghaladja, a bizottság az eredményt kitűnőnek minősíti. Ha a bizottság a jelölt készültsé- gét egy vagy két tárgycsoportból nem találja kielégítőnek, őt pótvizsgára, ha pedig kettőnél több tárgycsoportból nem találja kielégítőnek, az egész vizsga megismétlésére utasítja. Ha a pótvizsga nem sikerül, a jelöltnek az egész vizsgát meg kell ismételnie. Sikertelen vizsga esetén a jelölt legkorábban három hónap eltelte után, de legkésőbb hat hónapon belül bocsátható ismétlővizsgára. Ha az ismétlővizsga nem sikerül, csak az iparügyi miniszter engedélyezhet újbóli vizsgát.
Az a tény, hogy az ügyvivői jogosítvány megszerzése nehezebbé vált, mert bővült a vizsgaanyag, és írásbeli vizsgát is kellett tenni, a szakmai körök egy részében ellenkezést váltott ki. Az előkészítő anyagban olyan vélemények is találhatók, hogy a vizsgafeltételek szigorítása nem időszerű, az írásbeli vizsga bevezetése felesleges.16
A második világháború után a 30800/1947. Ip. M. sz. rendelet tartalmaz a szabadalmi ügyvivői vizsgára vonatkozó új szabályozást. I. fejezete a szabadalmi bírói és ügyvivői szakvizsgára, II. fejezete pedig a szabadalmi ügyvivői különvizsgára vonatkozik. Az 1. fejezetben ismertetett, szabadalmi bírókra és szabadalmi ügyvivőkre egyaránt kötelező vizsgára vonatkozó előírások nagyjából megegyeznek az 1047/1937. Ip. M. sz. rendeletben foglaltakkal, ezért itt most csak a különbségekre mutatok rá.
A vizsgabizottság elnöke a Szabadalmi Bíróság elnöke. A tizennégy tagot az iparügyi miniszter nevezi ki: kettőt a minisztérium központi fogalmazási karának létszámába tartozó, egységes bírói és ügyvédi oklevéllel rendelkező tisztviselők közül, további tizenkét tagot pedig felerészben a Szabadalmi Bíróság ítélőbírái, felerészben a szabadalmi ügyvivők és az ügyvédek sorából. Az OTH megalakulása után ez annyiban változott, hogy a 9054/245/1949. (232) OT számú rendelet szerint a szabadalmi ügyvivői vizsgabizottság elnöke az OTH elnöke vagy helyettese, és tagjait a Hivatal elnöke jelöli ki.
A szóbeli vizsgán eljáró bizottságba az elnök egy-egy szabadalmi bírót, ügyvivőt és ügyvédet hív meg, míg az Iparügyi Minisztériumot hivatalból egy tag képviseli. A vizsgabizottság elnöke a vizsgabizottsági tagok közreműködésével az írásbeli vizsga tárgyaiból tárgykörönként legalább 35 feladatot tartalmazó feladattárat köteles készíteni.
A vizsgára bocsátás feltételei változatlanok. A 6. szakasz szerint a vizsga tárgyai:
1. a magyar szabadalmi anyagi és eljárási jog, valamint a szabadalomra vonatkozó, Magyarországon hatályos nemzetközi megállapodások;
2. a magyar védjegy- és mintaoltalmi anyagi és eljárási jog, valamint a védjegy- és mintaoltalomra vonatkozó, Magyarországon hatályos nemzetközi megállapodások;
3. a magyar magánjog, polgári peres és nem peres eljárás alapvonalai, valamint részletesen az 1. és 2. pontban foglalt joganyaggal összefüggő jogszabályok;
4. a magyar anyagi büntetőjog általános részének és a bűnvádi eljárásnak az alapvonalai, valamint részletesen az 1. és 2. pontban foglalt joganyaggal összefüggő jogszabályok, továbbá a magyar alkotmányjog alapvonalai.
A vizsga lefolytatására vonatkozó előírásokban csak annyi a változás, hogy az írásbeli és a szóbeli rész közé legalább egy és legfeljebb hat napot kell beiktatni. A kidolgozandó feladatokat a jelölt a vizsga megkezdésekor zárt borítékokban rendelkezésére bocsátott megfelelő csoportokból húzással választja ki. A szóbeli vizsgán minden egyes jelöltet legalább másfél órán át kell vizsgáztatni.
A szabadalmi bírói és ügyvivői szakvizsga sikeres letételének napjától számított egy éven belül a jelölt kérheti a szabadalmi ügyvivői különvizsgára bocsátást. A 16. szakasz szerint a vizsga tárgyai:
1. a környező, valamint a fontosabb ipari országok szabadalmi, védjegy- és mintaoltalmi jogszabályai;
2. a tisztességtelen versenyre és a szerzői jogra vonatkozó anyagi és eljárási jogszabályok, valamint a szerzői jogra vonatkozó, Magyarországon hatályos nemzetközi megállapodások;
3. a magyar kereskedelmi, váltó- és csődjog alapvonalai, valamint részletesen a 6. szakasz 1. és 2. pontjában foglalt joganyaggal összefüggő jogszabályok;
4. a magyar közigazgatási és pénzügyi jog alapvonalai, valamint részletesen a szabadalmi, védjegy- és mintaoltalommal kapcsolatos illetékügyi szabályok.
A vizsga időpontját úgy kell kitűzni, hogy a vizsgára bocsátás iránti kérvény beérkezése és a vizsga megkezdésének napja között ne teljék el három hónapnál hosszabb idő.
Az írásbeli vizsga a 16. szakasz 1. és 2. pontjában foglalt tárgyak körébe eső egy-egy feladat zárthelyi kidolgozásából áll. A feladatokat úgy kell megszerkeszteni, hogy a megoldásból megbízhatóan lehessen következtetni arra, vajon a jelölt az angol, a francia és a német nyelvek közül legalább kettőben járatos-e olyan mértékben, hogy az ilyen nyelvű szöveget lefordítani képes.
A szóbeli vizsgán a jelöltnek mind a négy tárgykörből kell vizsgáznia. Kitűnő minősítés csak akkor adható, ha a jelölt a szabadalmi bírói és ügyvivői szakvizsgát is kitűnő minősítéssel tette le.
Ez az ügyvivői vizsgarend tíz évig volt hatályban, majd lényegesen megváltoztatta az 1/1957. (X. 8.) OT számú rendelet, amely bevezeti az általános és különös részből álló ügyvivői vizsgát, és a vizsgárabocsátás feltételéül szabja - a belföldi egyetemen szerzett vagy honosított mérnöki oklevélen és a vizsgadíj befizetését igazoló elismervényen kívül - munkáltatói igazolvány bemutatását a vizsgázni kívánó munkaviszonyáról, beosztásáról és munkaviszonya alatt tanúsított magatartásáról is.
A vizsgabizottságnak az elnökön kívül kilenc tagja van. Elnöke az OTH elnöke, négy tagját az OTH Iparjogvédelmi Tanácsának tagjai, két tagját a szabadalmi ügyvivők, két tagját gyakorló ügyvédek, egy tagját pedig az Országos Tervhivatal dolgozói közül annak elnöke nevezi ki.
A vizsga általános részének tárgyai:
a) a magyar szabadalmi anyagi és eljárási jog, a Magyarországon hatályos nemzetközi szabadalomjogi megállapodások, valamint az újításokról és találmányokról szóló magyar jogszabályok;
b) a magyar védjegy- és mintaoltalmi jog, a belföldi származású árucikkek kötelező megjelölésére és egyes árucikkek márkázására vonatkozó jogszabályok, valamint a Magyarországon hatályos, védjegy- és mintaoltalmi vonatkozású nemzetközi jogszabályok;
c) a magyar polgári és eljárási jognak, továbbá a magyar büntető és eljárási jognak azok az alapismeretei, amelyek a szabadalmi ügyvivői működéshez szükségesek.
A vizsga általános része írásbeli és szóbeli részből áll. Az írásbeli vizsgát követő hat napon belül kell a szóbeli vizsgát megtartani.
Az iparjogvédelmi szakvizsgával rendelkező jelölteket, továbbá azokat, akik az OTH Iparjogvédelmi Tanácsának kinevezett tagjai, az a kedvezmény illeti meg, hogy a szabadalmi ügyvivői vizsga általános részének csak az írásbeli részéből kell vizsgázniuk.
Az írásbeli vizsgán a fenti a) és b) pontokban foglalt tárgykörökbe tartozó egy-egy feladatot kell kidolgozni. A feladatokat a vizsgabizottságnak az elnök által kijelölt tagjai készítik el, és azokat az írásbeli vizsga megkezdésekor a vizsgabizottság titkára adja át a jelöltnek. A kidolgozásra nyolc óra áll rendelkezésre. A jelöltnek dolgozata befejezéséig annak tárgya felől nem szabad mással érintkeznie, de használhatja a magával vitt jogszabálygyűjteményeket, tudományos műveket, szótárakat és az OTH könyvtárát.
A szóbeli vizsga megtartására az elnök a vizsgabizottság tagjai közül négyet hív meg. A szóbeli vizsga nyilvános. Minden egyes jelöltet külön kell vizsgáztatni.
A vizsga eredménye felől a bizottság az írásbeli és a szóbeli vizsga együttes mérlegelése alapján határoz. A határozatot az elnök a jelölt előtt kihirdeti.
A bizottság az eredményes vizsgát "sikeresnek", az átlagot jóval meghaladó készültségű jelölt vizsgáját pedig "egyhangúlag kitűnőnek" vagy "szótöbbséggel kitűnőnek" minősíti. Eredményes vizsga esetén a jelölt részére bizonyítványt kell kiadni.
Ha a bizottság a jelölt készültségét egy tárgycsoportból nem találja kielégítőnek, őt az adott tárgycsoportból pótvizsgára, ha pedig két tárgycsoportból nem találja kielégítőnek, az egész vizsga megismétlésére utasítja. Ha a pótvizsga nem sikerül, a jelöltnek az egész vizsgát meg kell ismételnie.
Sikertelen vizsga esetén a jelölt pótvizsgára, illetve ismétlővizsgára bocsátható legkorábban három hónap eltelte után, de legkésőbb hat hónapon belül.
Ha a bizottság a jelöltet a fenti c) pontban foglalt tárgycsoportból utasítja pótvizsgára, a jelöltnek csak szóbeli vizsgát kell tennie.
Ha az ismétlővizsga nem sikerül, a jelölt csak az Országos Tervhivatal elnökének engedélyével bocsátható újból vizsgára.
A szabadalmi ügyvivői vizsga általános részének sikeres letételétől számított egy éven belül a jelölt kérheti vizsgára bocsátását a szabadalmi ügyvivői vizsga különös részéből, amelynek tárgyai:
a) a fontos ipari országok szabadalmi, védjegy- és mintaoltalmi jogszabályai;
b) a tisztességtelen versenyre és a szerzői jogra vonatkozó anyagi és eljárási jogszabályok, valamint a szerzői jogra vonatkozó, Magyarországon hatályos nemzetközi megállapodások;
c) a társadalmi tulajdonnal összefüggő polgári és büntetőjogi jogszabályok;
d) a magyar államigazgatási eljárási jog alapismeretei, valamint részletesen a szabadalmi, védjegy- és mintaoltalmi joggal kapcsolatos illetékügyi szabályok.
Az írásbeli vizsgán az előző bekezdés a) és b) pontjában foglalt tárgyak körébe eső egy-egy feladatot kell kidolgozni. A feladatokat úgy kell megszerkeszteni, hogy a megoldásból következtetést lehessen levonni arra nézve, vajon a jelölt legalább két világnyelvben járatos-e olyan mértékben, hogy az ilyen nyelvű szöveget lefordítani képes.
Sikeres vizsga esetén a jelölt részére bizonyítványt kell kiadni.
Ezután majdnem húsz év telik el, amíg a szabadalmi ügyvivőkről szóló, 5/1976. MT számú rendeletben adott felhatalmazás alapján az igazságügyi miniszter a 6/1976. (III. 30.) IM számú rendelettel újra szabályozza a szabadalmi ügyvivői vizsgát.
A vizsgát továbbra is az OTH mellett létrehozott Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottság előtt kell letenni, amelynek elnöke az OTH elnöke, és tagjait is ő nevezi ki az igazságügyi miniszterrel egyetértésben a szabadalmi ügyvivők, valamint a jogi vagy egyéb képzettségű iparjogvédelmi szakemberek közül. A Vizsgabizottság a szóbeli vizsgán elnökből és négy tagból álló tanácsban jár el.
A szabadalmi ügyvivői vizsgára az a büntetlen előéletű és feddhetetlen magyar állampolgár jelentkezhet, aki belföldi egyetemen szerzett, illetőleg honosított mérnöki vagy azzal egyenértékű természettudományi egyetemi oklevéllel rendelkezik. A vizsgára való jelentkezéshez önéletrajzot, erkölcsi bizonyítványt, egyetemi oklevelet vagy annak hiteles másolatát és a munkáltató véleményét kell csatolni.
A vizsga két részből áll; második részének letételére csak a vizsga első részének eredményes letételét követő egy éven belül lehet jelentkezni. A 6. szakasz (1) bekezdése szerint a vizsga első részének tárgyai:
a) a magyar szabadalmi jog anyagi és eljárási szabályai a vonatkozó joggyakorlattal, valamint a Magyarországon ha tályos szabadalomjogi megállapodások;
b) a magyar védjegy- és mintaoltalmi jog szabályai a hozzájuk kapcsolódó joggyakorlattal, a védjegy- és mintaoltalomra, továbbá az eredetmegjelölések és a származási jelzések oltalmára vonatkozó, Magyarországon hatályos nemzetközi megállapodások;
c) az újításokra vonatkozó magyar jogszabályok az ezekkel kapcsolatos joggyakorlattal;
d) a magyar polgári anyagi és eljárási jognak, továbbá a magyar illetékjognak az iparjogvédelemmel összefüggő szabályai.
A vizsgázónak a 6. szakasz (1) bekezdésének a) és b) pontjaiban meghatározott tárgyakból írásbeli és szóbeli, a c) és d) pontokban meghatározott tárgyakból pedig szóbeli vizsgát kell tennie.
A 7. szakasz (1) bekezdése szerint az ügyvivői vizsga második részének tárgyai:
a) a jelentősebb ipari országok szabadalmi anyagi jogi és eljárási szabályai az ezekre vonatkozó joggyakorlattal;
b) a jelentősebb ipari országok védjegyjogi és mintaoltalmi anyagi és eljárási jogi szabályai a vonatkozó joggyakorlattal;
c) a nemzetközi magánjognak és a nemzetközi polgári eljárási jognak az iparjogvédelemmel összefüggő különös szabályai az ezekre vonatkozó joggyakorlattal;
d) a szabadalmi ügyvivői működés szabályai és gyakorlati kérdései.
A vizsgázónak a (7) szakasz (1) bekezdésének a) és b) pontjaiban meghatározott tárgyakból írásbeli és szóbeli, a c) és d) pontokban meghatározott tárgyakból pedig szóbeli vizsgát kell tennie.
A Vizsgabizottság elnöke a vizsga bármelyik tárgyának letétele alól - kérelemre - felmentést adhat, ha a vizsgázó az adott tárgykörben legalább egyenértékű képesítéssel rendelkezik.
Az írásbeli vizsgán tárgyanként egy-egy feladatot kell kidolgozni. A 7. szakasz (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott tárgyból a vizsgázónak olyan írásbeli feladatot kell adni, amelynek megoldásából megítélhető, hogy a nemzetközi kapcsolatokban általánosan használt legalább egy nyelvből képes-e szakszöveget lefordítani.
A rendelet nem szabja meg a vizsga időtartamát, csupán azt írja elő, hogy az írásbeli vizsgafeladat kidolgozására "megfelelő időt kell biztosítani". A vizsgázó a feladat kidolgozásához jogszabályokat, szakkönyveket és szótárakat használhat.
A szóbeli vizsgát az írásbeli vizsgát követően kell letenni. A szóbeli vizsga nyilvános, és azt minden vizsgázónak külön kell letennie.
A szóbeli vizsga után a Vizsgabizottság zárt ülésben határoz a vizsga elfogadásáról és minősítéséről, majd a határozatot az elnök nyilvánosan kihirdeti. Az elfogadott vizsgát a vizsgázó tudásának megfelelően "kitüntetéssel" vagy "sikerrel" letettnek kell minősíteni. A második részből tett vizsga csak akkor minősíthető kitüntetésesnek, ha a jelölt az első részből is kitüntetéssel vizsgázott.
Azt a vizsgázót, akinek vizsgáját egy tárgyból nem fogadták el, a Vizsgabizottság pótvizsgára, akinek a vizsgáját legalább két tárgyból nem fogadták el, az egész vizsga ismétlésére utasítja. A pót-, illetve ismétlővizsgára az eredménytelen vizsga napjától számított három hónap eltelte után és hat hónapon belül lehet jelentkezni.
Ha a Vizsgabizottság a pótvizsgát nem fogadja el, a vizsgázónak ismétlővizsgát kell tennie.
A Vizsgabizottság az ügyvivői vizsga első részének eredményes letétele után ideiglenes szabadalmi ügyvivői vizsgabizonyítványt, a vizsga második részének eredményes letétele után pedig szabadalmi ügyvivői vizsgabizonyítványt állít ki.
Ez az igazságügyi miniszteri rendelet nem volt hosszú életű, mert alig négy évvel később a 28/1980. (VII. 23.) MT számú rendelet a szabadalmi ügyvivők névjegyzékébe való bejegyzés feltételei közül törli a szabadalmi ügyvivői vizsga letételét, és helyette a felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítés megszerzését írja elő.
A 4/1981. (XII. 23.) IM-MM számú együttes rendelet az iparjogvédelmi szakképzést szabályozza. E rendelet szerint a felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamokat az OTH az érdekelt minisztériumokkal, országos hatáskörű szervekkel és a szövetkezetek országos érdekképviseleti szerveivel együttműködve, főként továbbképző intézetek útján szervezi.
Felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamra az vehető fel, aki egyetemi, egyetemi jellegű főiskolai vagy főiskolai oklevéllel rendelkezik.
Felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítést az szerezhet, aki felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamon vett részt, előírt vizsgakötelezettségének eleget tett, és szakdolgozatát vizsgabizottság előtt megvédte. Az ilyen szakképesítésről az OTH bizonyítványt ad, és a bizonyítványokról nyilvántartást vezet.
A 4/1981. (XII. 23.) IM-MM számú együttes rendeletben adott felhatalmazás alapján az OTH elnöke a 6/1982. (Sz.K.V. 6.) számú utasításban szabályozza az iparjogvédelmi tanfolyamokat és vizsgákat. Ezen utasítás szerint felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamra való jelentkezéskor egyetemi, egyetemi jellegű főiskolai vagy főiskolai végzettséget kell igazolni. A tanfolyamra való felvételről az Országos Találmányi Hivatallal egyeztetve a továbbképző intézet dönt.
A tanfolyam foglalkozásait, valamint az azokon való részvételt a továbbképző intézet folyamatosan ellenőrzi. A hallgatónak távolmaradását igazolnia kell; ennek elfogadásáról a továbbképző intézet dönt. Ha a hallgató bármilyen okból az összes óraszám több mint egyharmadáról vagy a vizsgaköteles tárgy óráinak több mint feléről hiányzik, látogatási igazolást nem kaphat és nem vizsgázhat; ez alól az OTH - alapos indokból - kivételt tehet.
A felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyam következő félévi foglalkozásain való részvételhez az előző félév vizsgáinak sikeres letétele szükséges. Halasztás vagy sikertelen vizsga esetén a feltételes részvételre az Országos Találmányi Hivatal adhat engedélyt.
A felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyam vizsgatárgyaiból az előadók előtt kell vizsgázni; a vizsgákat - általában az adott tantárgy előadásainak befejezését követő 30 napon belül - az előadó által meghatározott időben és helyen kell megtartani. A vizsgák ellenőrzésére az OTH vizsgabiztost küldhet.
A felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamra előírt vizsgakötelezettség teljesítése után négy hónapon belül szakdolgozatot kell benyújtani és azt a kitűzött időben az Országos Találmányi Hivatal vizsgabizottsága előtt kell megvédeni. A megvédés keretében a hallgató röviden ismerteti a feldolgozott témát, összefoglalja következtetéseit és javaslatait, majd válaszol a vizsgabizottságnak a szakdolgozat kapcsán feltett kérdéseire.
A tanfolyam vizsgatárgyaiból a jelölt felkészültségét, illetőleg a szakdolgozat megvédését jeles, jó, közepes, elégséges és elégtelen osztályzattal kell értékelni. Elégtelen osztályzat esetén az adott tárgyból (ide értve a szakdolgozat megvédését is) egy alkalommal, a sikertelen vizsgát követő egy hónapon túl és három hónapon belül ismétlővizsgát lehet tenni. A tanfolyami vizsgák és a szakdolgozat megvédése során elért osztályzatokat a továbbképző intézet által kiállított leckekönyvbe kell bejegyezni.
A felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítés megszerzését a tanulmányi átlageredmény alapján kell minősíteni és azt a bizonyítványban fel kell tüntetni. A tanulmányi átlageredményt az összes vizsgatárgy és a szakdolgozat sikeres osztályzatai alapján kell számítani. A szakképesítés megszerzésének minősítése "kiválóan megfelelt", ha a tanulmányi átlageredmény eléri a 4,8-at, "jól megfelelt", ha az átlageredmény eléri a 3,8-at, és "megfelelt", ha az átlageredmény eléri a 2,0-t.
A felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamon az alábbi tantárgyakból kell vizsgázni:
- jogi ismeretek, újítási jog,
- szabadalmi jog,
- az OTH előtti szabadalmi eljárások szabályai,
- a bejelentés és a vizsgálat módszertana,
- védjegy- és ipari minta jog,
- az OTH előtti védjegy- és mintaoltalmi eljárások szabályai, a bejelentés és a vizsgálat módszertana,
- iparjogvédelmi dokumentáció és információ,
- nemzetközi iparjogvédelmi együttműködés,
- külföldi országok szabadalmi joga,
- a találmányok, újítások és ipari minták gazdaságtana,
- külföldi országok védjegy- és ipari minta joga,
- licenc- és know-how forgalmi ismeretek.
A tanfolyamon az alábbi tárgyakból kell beszámolót tartani:
- versenyjog,
- bírósági eljárás és gyakorlat szabadalmi és újítási ügyekben,
- bírósági eljárás és gyakorlat védjegy- és ipari mintaoltalmi ügyekben,
- a vállalati iparjogvédelmi szervezet tevékenysége,
- az iparjogvédelmi képviselet szabályai.
Az alábbi tárgyakból csak az előadásokat kell meghallgatni:
- az iparjogvédelem fogalma és jelentősége,
- tudománypolitikai ismeretek,
- gazdaságpolitikai ismeretek,
- a műszaki alkotóképesség fejlesztése.
A tanfolyamon tehát összesen huszonegy tárgyat oktattak, és azok közül tizenkét olyan tárgyból kellett vizsgázni, amelyek anyaga együttesen felölelte a korábban az ügyvivői vizsgára előírt tudásanyag jelentős részét; ilyen vonatkozásban elsősorban a fontosabb nemzetközi szerződések oktatásának hiánya volt kifogásolható.
A szabadalmi ügyvivői vizsgát ismét bevezeti és részletesen szabályozza az 1995. évi XXXII. törvény, valamint az ipari és kereskedelmi miniszter 76/1995. (XII. 29.) IKM számú rendelete.
A Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottság (a továbbiakban: Vizsgabizottság) elnökből és tizennégy tagból áll. Elnöke a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke. Hét tagját a Szabadalmi Ügyvivői Kamara elnökségének javaslatára a szabadalmi ügyvivők közül, hét tagját pedig jogi képzettséggel, illetve felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítéssel rendelkező személyek közül az MSZH elnöke nevezi ki három évre.
A Vizsgabizottság a szabadalmi ügyvivői vizsgán az elnökből és négy tagból álló tanácsban jár el. Elnöke a vizsgán eljáró tanácsba legalább két szabadalmi ügyvivő tagot hív meg.
A szabadalmi ügyvivői vizsgára bocsátás a Vizsgabizottság elnökétől kérhető. A kérelemben nyilatkozni kell a kérelmező magyar állampolgárságáról és magyarországi lakóhelyéről. A kérelemhez mellékelni kell a kérelmező hatósági erkölcsi bizonyítványát; mérnöki vagy azzal egyenértékű természettudományi szakos egyetemi oklevelének másolatát; felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítéséről kiállított bizonyítványának másolatát; valamint szabadalmi ügyvivőjelölti gyakorlatáról a Szabadalmi Ügyvivői Kamara igazolását. Egyidejűleg be kell fizetni a vizsgadíjat, amelynek összege a közalkalmazotti illetményalap fele.
A szabadalmi ügyvivői vizsga tárgyai a következők:
a) a magyar szabadalmi, használati mintaoltalmi és újítási jog, a polgári törvénykönyv által védett, de külön jogszabályok hatálya alá nem tartozó szellemi alkotások és a vagyoni értékű műszaki és szervezési ismeretek és tapasztalatok (know-how) védelme;
b) a magyar védjegyjog és az egyéb árujelzők oltalma, az ipari mintaoltalmi és a topográfiaoltalmi jog, a szoftver szerzői jogi védelme és a tisztességtelen piaci magatartás tilalma;
c) külföldi és nemzetközi iparjogvédelem;
d) az iparjogvédelemmel kapcsolatos egyéb - polgári, anyagi és eljárási jogi, államigazgatási, pénzügyi, szabálysértési, büntetőjogi, nemzetközi magánjogi - ismeretek és a szabadalmi ügyvivői hivatásra vonatkozó szabályozás.
A szabadalmi ügyvivői vizsga tárgyainak körébe tartozó hazai és külföldi jogszabályok, illetve nemzetközi szerződések jegyzékét a Vizsgabizottság közzéteszi a Magyar Szabadalmi Hivatal hivatalos lapjában.
A vizsgázónak a fentebbi a) és b) pontokban meghatározott tárgyakból írásbeli és szóbeli, a többi tárgyból pedig szóbeli vizsgát kell tennie. Az ügyvivői vizsga szóbeli részét úgy kell kitűzni, hogy az az írásbeli részt követő harmadik és tizedik nap közé essen.
A szabadalmi ügyvivői vizsga írásbeli részén a vizsgázónak tárgyanként egy-egy feladatot kell kidolgoznia. A fentebbi a) pontban meghatározott tárgyból olyan írásbeli feladatot kell adni, amely igazodik a vizsgázó műszaki alapképzettségéhez, továbbá amelynek megoldása során egy - a vizsgázó által választott, a nemzetközi kapcsolatokban általánosan használt - idegen nyelven írott közlést értékelni kell. Az írásbeli vizsgafeladatok kidolgozására egyhuzamban hat órát kell biztosítani. A vizsgázó az írásbeli vizsgán más személlyel nem érintkezhet, viszont jogszabályokat, szakkönyveket, szótárakat használhat.
A szabadalmi ügyvivői vizsga szóbeli része nyilvános, azon a vizsgázónak válaszolnia kell a Vizsgabizottság elnöke és tagjai által feltett kérdésekre. Valamennyi tárgyból kell kérdéseket feltenni.
A vizsga szóbeli része elmarad, ha a vizsgázó mindkét tárgyból eredménytelenül kísérelte meg írásbeli feladatának megoldását.
A Vizsgabizottság a szóbeli vizsga befejezése után, az írásbeli és a szóbeli vizsga együttes értékelése alapján zárt ülésben szótöbbséggel határoz a vizsga elfogadásáról és minősítéséről, majd a határozatot az elnök a vizsgázó előtt nyilvánosan kihirdeti. A Vizsgabizottság akkor fogadja el a vizsgát, ha meggyőződött arról, hogy a vizsgázó elsajátította a szabadalmi ügyvivői működéshez szükséges ismereteket, és azokat szóban és írásban egyaránt alkalmazni tudja. A vizsga minősítése a vizsgázó tudásától függően: "kiválóan megfelelt", "jól megfelelt" vagy "megfelelt"; az el nem fogadott vizsga minősítése: "nem felelt meg".
Aki egy vagy két tárgyból tett sikertelen vizsgát, az adott tárgy(ak)ból pótvizsgát, aki pedig kettőnél több tárgyból vizsgázott sikertelenül, valamennyi tárgyra kiterjedő ismétlővizsgát tehet. Pótvizsgára vagy ismétlővizsgára bocsátás iránti kérelem a sikertelen vizsga napjától számított három hónap elteltével és egy éven belül nyújtható be a Vizsgabizottság elnökéhez. A kérelemmel egyidejűleg be kell fizetni a vizsgadíjat. A sikertelen pótvizsgát követően ismétlővizsga, a sikertelen ismétlővizsga után pedig egy alkalommal újabb ismétlővizsga tehető.
A miniszteri rendelet tehát a szabadalmi ügyvivői vizsgára bocsátás feltételéül szabja a felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítés elnyerését, és egyes tárgyakból írásbeli és szóbeli, más tárgyakból pedig csak szóbeli vizsgát ír elő. További, teljesen új követelmény a legalább hároméves szabadalmi ügyvivőjelölti gyakorlat igazolása.
Az ipari és kereskedelmi miniszter 78/1995. (XII. 29.) IKM rendelete szabályozza az iparjogvédelmi szakképesítés megszerzését. E rendelet szerint felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítés az MSZH által rendezett tanfolyam keretében, az előírt szakvizsga letételével szerezhető. A felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamokat az MSZH közvetlenül, illetve oktatási vagy más intézmény tanfolyamszervezőként való bevonásával működteti.
Felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamra az vehető fel, aki felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezik. Az ilyen tanfolyamon a képzési idő négy félév keretében hatvan-hatvan óra. A felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyam tantárgyai a következők:
a) az iparjogvédelem gazdasági és jogi alapjai,
b) szabadalmi és használati mintaoltalmi jog, a vizsgálat módszertana,
c) újítási jog és a feltalálók díjazása,
d) védjegyjog és az egyéb árujelzők oltalma, ipari mintaoltalmi jog, a vizsgálat módszertana,
e) a tisztességtelen piaci magatartás tilalma és a szoftver szerzői jogi védelme,
f) bírósági eljárás iparjogvédelmi ügyekben és perekben,
g) iparjogvédelmi tájékoztatás,
h) külföldi és nemzetközi szabadalmi és használati mintaoltalmi jog,
i) külföldi és nemzetközi védjegy- és ipari mintaoltalmi jog,
j) a vállalkozások iparjogvédelmi feladatai, az iparjogvédelmi ügyfélképviselet.
A felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítést az szerzi meg, aki a tanfolyam tárgyaiból levizsgázik és a tanfolyam elvégzését követően megvédi a szakdolgozatát.
Az egyes tantárgyakból a vizsgákat a tárgy befejezését követően legkésőbb a következő félév megkezdéséig, az utolsó félévi vizsgákat pedig a szakdolgozat benyújtásáig kell a tantárgy tanfolyami előadója előtt írásban, illetve szóban letenni. A szakdolgozatot a tanfolyam befejezését követően legkésőbb egy éven belül kell benyújtani és az MSZH elnöke által vezetett háromtagú vizsgabizottság előtt kell megvédeni.
A felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyam tárgyaiból és a szakdolgozat megvédése során a vizsgázó felkészültségét jeles, jó, közepes, elégséges, illetve elégtelen osztályzattal kell értékelni. Elégtelen osztályzat esetén a szakdolgozat megvédését egy alkalommal, a sikertelen vizsgát követően három hónapon belül lehet megismételni. A tanfolyami vizsgákon és a szakdolgozat megvédése során elért osztályzatokat a leckekönyvbe kell bejegyezni.
Végigtekintve a szabadalmi ügyvivői vizsgákra vonatkozó rendelkezéseken, feltűnő a legelső, 1895. évi és a második, 1937. évi miniszteri rendelet közötti jelentős különbség: az első csak a magyar szabadalmi törvények, szabályok és végrehajtási rendeletek, valamint a külföldi szabadalmi törvények lényeges intézkedéseinek az ismeretét írja elő; emellett a vizsga tárgyai között csak a vám- és kereskedelmi szövetségek, valamint az államszerződéseknek a szabadalmi ügyre vonatkozó határozatai szerepelnek. Ezzel szemben az 1937. évi rendelet a vizsgatárgyak közé sorolja mind a magyar, mind a külföldi szabadalmi, védjegy- és mintaoltalmi jogot, az ipari tulajdonra vonatkozó nemzetközi megállapodásokat, valamint a jogi ismeretek rendkívül széles körét is. Somorjaynál olvashatjuk,17 hogy a vizsgafeltételek szigorítása a Magyar Hites Szabadalmi Ügyvivők Testülete akkori elnökének, Kolos Aurélnak volt a törekvése, hogy ezáltal biztosítsák a szabadalmi ügyvivői minősítés szakmai és morális hátterét. Ezt a célt szolgálta a szóbeli mellett az írásbeli vizsga bevezetése is.
Valószínűsíthető, hogy az 1937-es új vizsgarend szerint vizsgázó ügyvivők megfelelő szakmai színvonalát elsősorban a szigorú vizsgakövetelmények és a valóban szigorú vizsgáztatás, míg a korábban levizsgázott ügyvivőkét többnyire a szakmai gyakorlat hosszú évei biztosították.
Az ügyvivői vizsgakövetelmények vonatkozásában nem volt kevésbé szigorú az 1947. évi miniszteri rendelet sem, sőt további szigorítást jelentett a vizsga két különálló részre való bontása, amit meghagyott az 1957. évi OT rendelet és az 1976. évi miniszteri rendelet is.
A szabadalmi ügyvivői vizsga helyett a felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítés megszerzése lett az ügyvivői jogosítvány elnyerésének feltétele 1980-tól 1996-ig. Ez jelentősen megkönnyítette az ügyvivővé válást, de a szakdolgozat készítésének és megvédésének a követelménye némileg pótolta a korábbi két írásbeli vizsga hiányát.
Az 1995. évi ügyvivői törvény és miniszteri rendelet visszaállítja az ügyvivői vizsgát, és a vizsgára bocsátás feltételéül szabja a felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítés mellett a legalább hároméves szabadalmi ügyvivőjelölti gyakorlatot is. Ezzel az ügyvivői utánpótlás kielégítő képzettsége biztosítottnak látszik.
3. A magyar szabadalmi ügyvivői kar története
Az első szabadalmi irodát Benedek Lajos és társa alapította 1885-ben. Ezt az irodát 1891-ben megvette Kalmár Jakab és Pompéry Elemér;18 az előbbi egyike volt a legelső szabadalmi ügyvivőknek, míg az utóbbi később a Szabadalmi Bíróság elnöki tisztét töltötte be.
A Szabadalmi Közlöny 1896. június 20-án megjelent első számában a "Kinevezések" rovatban az alábbi tizenegy személyről közölték, hogy azok számára a kereskedelemügyi miniszter kiadta a szabadalmi ügyvivői jogosítványt: Bernauer Zsigmond, Bölcskey Pál, Kalmár Jakab, Kelemen Manó, Meller Ernő, Neufeld Ármin, Réthy János, Schön Fülöp, Szilasi Jakab, Weisz Sándor és dr. Wirkmann József. A Szabadalmi Közlöny 1896. évi 7. számában még Bergl Sándor és Takács Győző ügyvivői jogosítványának kiadásáról olvashatunk. Az utóbbi két személy közül az első nem rendelkezett mérnöki képesítéssel.
A Szabadalmi Közlönyben található meghirdetések szerint 1906 végéig 21 szabadalmi ügyvivő kapott jogosítványt. A tízéves működésről szóló elnöki jelentés(3) viszont azt állapítja meg, hogy "ha a társas viszonyban levő ügyvivőket egynek tekintjük, akkor ma tényleg csakis 13-14 szabadalmi ügyvivő működik".
Egy 1911-ben megjelent könyv19 huszonnyolc működő szabadalmi ügyvivőt sorol fel.
Nincsenek pontos adataink arról, hogy a két világháború közötti időben hogyan alakult a szabadalmi ügyvivők létszáma. Vékás szerint "1920-ban és 1925-ben negyven, 1930-ban harminchét, 1935-ben harmincnyolc, 1940-ben harminchat szabadalmi ügyvivő működött". (16)
Itt külön említésre méltónak tartom a Szabadalmi Közlöny 1928. évi 8. számában Bernauer Zsigmond tollából megjelent rövid híradást, amelynek első két mondata így hangzik:
"A Kormányzó Úr Ő Főméltósága
A Szabadalmi Közlöny 1934. évi 1. száma közli az "1895. évi XXXVII. t.-c. 27. §-a értelmében a m. kir. Szabadalmi Bíróság előtt felek képviselésére jogosított hites magyar szabadalmi ügyvivők" névsorát; ebben harminchat név van felsorolva és a végén öt társiroda van megnevezve. A névsorban nyolc olyan ügyvivő neve szerepel, akiknek a jogosítványát a kereskedelmi miniszter még 1896-ban adta ki. Ezek a következők: Bernauer Zsigmond, Kalmár Jakab, Meller Ernő, Neufeld Ármin, Schön Fülöp, Takács Győző, Weisz Sándor és dr. Wirkmann József.
Tábori Mihály készített 1990-ben egy összeállítást, 20 amely szerint 1944 végéig hetvenketten szereztek szabadalmi ügyvivői jogosítványt az alábbi táblázat szerinti időrendben:
| 1896 | 13 | 1910 | 1 | 1929 | 2 |
| 1897 | 2 | 1912 | 2 | 1930 | 1 |
| 1901 | 1 | 1914 | 2 | 1931 | 2 |
| 1902 | 1 | 1918 | 2 | 1934 | 3 |
| 1903 | 1 | 1919 | 5 | 1935 | 1 |
| 1905 | 1 | 1920 | 1 | 1937 | 4 |
| 1906 | 2 | 1924 | 2 | 1938 | 3 |
| 1907 | 4 | 1925 | 2 | 1942 | 3 |
| 1908 | 3 | 1926 | 2 | 1943 | 1 |
| 1909 | 3 | 1928 | 1 | 1944 | 1 |
Az 1944 vége előtt jogosítványt szerzett ügyvivők közül ma már sajnos csak ketten vannak életben: Somorjay Ottó és dr. Sóváry Emil.
Az 1944-es nyilas éra alatt a 24200/1944. Ip. M. számú rendelet politikai okokból 26 szabadalmi ügyvivő jogosítványát vonta meg, ugyanakkor az ügyvivői irodák felszámolására tíz ügyvivőt rendelt ki.(4)
Az iparügyi miniszter 53201/I/2-1945. sz. határozatával érvényesnek ismerte el az 1944-ben visszavont szabadalmi ügyvivői jogosítványokat. Az érintettek közül azonban időközben többen meghaltak vagy eltűntek. Így az 1944-es, közelítőleg negyven főnyi ügyvivői létszám 1945-ben mintegy harmincra csökkent.
1945-ben a szabadalmi ügyvivők igazoló eljáráson estek át. A Szabadalmi Közlöny 1945. évi 20. számában huszonöt, 24. számában pedig további két szabadalmi ügyvivőt igazoltak.
Az ügyvivői nyilvántartási törzskönyv a háború alatt megsemmisült, és a szabadalmi ügyvivőket csak 1958-ban vették ismét nyilvántartásba. Az új törzskönyvbe való felvételre tizenhét régi szabadalmi ügyvivő jelentkezett. Ezek közül 1967-ig nyolc meghalt, kivándorolt vagy jogosítványáról lemondott, úgyhogy 1967-ben már csak kilenc régi szabadalmi ügyvivő tevékenykedett. (4) 1957-ben tizenhat szabadalmi ügyvivő működött; ezek közül kilencen a Danubiában dolgoztak. (7)
Az alábbiakban röviden összefoglalom személyes emlékeimet az irodához másodállású szabadalmi ügyvivőként való belépésem időpontjában, 1959. július 1-jén ott tevékenykedő, az ügyvivői jogosítványt a második világháború előtt szerzett szabadalmi ügyvivőkről.
Dr. Zelen Béla volt az iroda vezetője, aki 1934-ben a Magyar Optikai Műveknél kezdte meg ügyvivői pályafutását, majd jogi doktorátust is szerzett, és 1938-ban betársult Somlai Tibor ügyvivői irodájába. Önálló tevékenységét 1949-ben adta fel, amikor belépett az akkor megalakított LICENCIA vállalathoz, amelynek Danubia Szabadalmi Iroda néven működő főosztályát 1969-ig vezette. Többször előfordult, hogy csavaros észjárásának köszönhetően rövid idő alatt megoldott nehezen áttekinthető, bonyolult ügyeket is. Elismerve az annak idején vele együtt dolgozó ügyvivők és adminisztratív munkatársak érdemeit, főleg az ő kitűnő szakmai tudásának és vezetői képességeinek, valamint rokonszenves emberi tulajdonságainak volt köszönhető, hogy a Danubia néhány éven belül magas szakmai színvonalra jutott és igen jó nemzetközi hírnévre tett szert.
Somorjay Ottó 1942-ben kezdte meg ügyvivői pályafutását, és 1979-ben ment nyugdíjba a Danubia Szabadalmi Irodától, ahova magánirodájának bezárása után 1950-ben lépett be. Nyugdíjazása után szakértőként tevékenykedett a Budapesti Nemzetközi Ügyvédi Munkaközösségnél, majd tanácsadóként a Gödölle, Kékes, Mészáros & Szabó szabadalmi irodánál. Betöltött 90 évével ma ő a magyar szabadalmi ügyvivői kar doyenje. Kimagasló szakmai és nyelvtudása, a humán tudományok és a művészetek tág területére kiterjedő tájékozottsága, nyitottsága, segítőkészsége, mások iránti őszinte érdeklődése és a szó legnemesebb értelmében vett embersége a második világháború utáni ügyvivői nemzedék példaképévé tette. A Danubiánál rendszeresen tartott a gépész ügyvivőjelölteknek az ügyvivői vizsgára előkészítő előadásokat, amelyek hallgatói számára kitűnő szakmai alapismereteket nyújtottak, és emellett életre szóló útmutatással is szolgáltak a szakma szeretetéből és hivatástudatból.
Az iroda egyetlen vegyész szabadalmi ügyvivője belépésemkor Weissmahr Béla volt, aki 1931-ben szerzett ügyvivői jogosítványt. Munkáját nagy szakmai hozzáértéssel végezte 1960 őszéig, amikor egy egyszerű sérvműtét kapcsán fellépő szövődmény a halálát okozta. Szeretetre méltó, jó humorú, közvetlen ember volt, aki mindenkit Bubinak szólított. Rengeteg ügye miatt állandóan időzavarban szenvedett, ami azokkal szemben, akik munkájában zavarták, időnként türelmetlenné tette. Egy jellegzetes esetként említem meg, hogy a Licencia akkori igazgatója, László Géza által tartott egyik politikai szemináriumon már nem tudta türtőztetni magát, és előadás közben a következő szavakkal ugrott fel: "Bubi, hagyd már abba ezt a marhaságot!" Erre az igen jóindulatú László Géza csendesen csak ennyit mondott: "Ideges a Weissmahr kartárs."
Somlai Tibor 1929-ben kezdte el ügyvivői pályafutását édesapja, Schön Fülöp irodájában, és a háború után is fenntartotta ügyvivői irodáját, de a Danubiában - oda való belépésemkor - ő is másodállásban dolgozott. Ezért közös levelezőnőnk volt és egy szobában ültünk. Széles körű ügyvivői tudását és tapasztalatait mindenkor készséggel átadó, szívélyes és közvetlen kollégát ismertem meg és tiszteltem benne. Jellegzetes volt a munkastílusa: 30-40 percenként felállt; ilyenkor szívesen mesélt érdekesebb ügyeiről, de először saját karosszéke mögé került, majd annak hátsó támlájára támaszkodva 8-10 karhajlítást végzett. 1970-ben társult a Budapesti Nemzetközi Ügyvédi Munkaközösséggel, és ott egy, a szobájába beszerelt bordásfalon végezte tornagyakorlatait. Nyilván ennek is köszönhette, hogy kitűnő fizikai kondícióját hajlott korában, 1991-ben bekövetkezett haláláig megőrizte.
Az ügyvivői jogosítványt 1931-ben megszerzett, mindig rendkívül elegáns Tavy Lorándot egy sikertelen disszidálási kísérlet miatt az ötvenes évek elején több évre lecsukták; ez látható nyomokat hagyott szomorkás és - érthetően - állandóan elégedetlen magatartásán. Vele csak ritkán találkoztam, és még kevesebbet beszélgettem. Ennél jobban ismertem elvált feleségét, Bernauer Magdát, aki az iroda védjegyügyeit intézte, és ezzel kapcsolatos szakmai kérdéseken kívül nagy előszeretettel mesélt a Párizsi Uniós Egyezmény 1958-as lisszaboni konferenciájáról, amelyen hivatalos küldöttként vett részt.
Kelemen András 1919-ben tette le az ügyvivői vizsgát. A Danubiában ő is félállásban dolgozott. Zárkózott természete ellenére időnként szívélyesen érdeklődött munkám iránt.
Dr. Sinai Leó 1934-ben szerzett ügyvivői jogosítványt. Barátságos kolléga volt, aki szívesen mesélt szakmai múltjáról és igénypont-szerkesztési képességeiről.
Kolos Aurél a háború előtti ügyvivői kar egyik legkiválóbb képviselője és a Danubia alapító tagja volt, aki 1918-ban tette le az ügyvivői vizsgát. 1956-ban kerültem kapcsolatba vele, amikor az amerikai Szabadalmi Közlönyben meghirdetett szabadalmakról címfordítási és beosztályozási munkát kaptam tőle. Az általa rendkívül lelkiismeretesen lektorált szövegből igen sokat tanultam. Szigorú, tekintélyt parancsoló külseje ellenére együttérző, melegszívű ember volt, aki szakmai munkáját mindig rendkívüli igényességgel végezte. Nem szerette a felesleges beszédet, röviden és tömören fejezte ki magát. 1957-ben szívroham végzett vele.
Dr. Pozsonyi Frigyes nem a második világháború előtt szerzett ugyan szabadalmi ügyvivői jogosítványt, de 1943-tól kezdve a Szabadalmi Bíróságon dolgozott szabadalmi bíróként, ezért róla is külön megemlékezem. Weissmahr Béla halála után, 1961-ben lépett be a Danubiába, majd onnan a Richter szabadalmi osztályához és végül az Advopatent szabadalmi irodához ment át, ahol ma is jó egészségben dolgozik a működő magyar szabadalmi ügyvivők nesztoraként. A vegyészmérnöki diploma megszerzése után filozófiából doktorált, ami bizonyos mértékig rányomja bélyegét magas színvonalon végzett ügyvivői munkájára is: gyakran nem elégszik meg műszaki és jogi érvek felsorakoztatásával, hanem - ahol erre lehetőség van - igyekszik érvelését bölcseletileg is megalapozni.
A szabadalmi ügyvivők számának növekedésével párhuzamosan egyre többen dolgoztak vállalatoknál, valamint szabadalmi és ügyvédi irodákban is ügyvivői munkakörben, sőt egyre több vállalatnál szerveztek külön szabadalmi vagy iparjogvédelmi irodát, csoportot vagy osztályt. A második világháború után önálló szabadalmi osztálya csak az Egyesült Izzónak volt. A Chinoinnál 1957-ben hoztak létre szabadalmi irodát. Az EGIS-nél 1960-ban, a Richternél pedig 1968-ban alakult meg a szabadalmi osztály. Az Alkaloidánál 1982, a Biogalban 1983 óta működik szabadalmi iroda. A Gyógyszerkutató Intézetnél 1984-ben alakítottak ki szabadalmi osztályt.
A Danubia és a magántevékenységet folytató szabadalmi ügyvivők mellett 1970-től kezdve ügyvédi munkaközösségekben dolgozó ügyvivők, majd 1976-tól kezdve szabadalmi ügyvivői munkaközösségek és irodák láttak el képviseleti tevékenységet.
Tábori fentebb már említett összeállítása(20) szerint Magyarországon 1945 elejétől 1960 végéig összesen huszonhárom szabadalmi ügyvivői jogosítványt adtak ki a következő időrendben:
| 1945 | 5 | 1948 | 2 | 1959 | 8 |
| 1946 | 1 | 1958 | 2 | 1960 | 5 |
Az alábbi táblázatban közlöm az Országos Találmányi Hivatalnál vezetett névjegyzékbe 1961 óta évenként bejegyzett szabadalmi ügyvivők számát:
| 1961 | 3 | 1974 | 4 | 1986 | 10 |
| 1962 | 6 | 1975 | 2 | 1987 | 26 |
| 1963 | 9 | 1976 | 16 | 1988 | 23 |
| 1964 | 6 | 1977 | 14 | 1989 | 26 |
| 1965 | 3 | 1980 | 3 | 1990 | 10 |
| 1966 | 9 | 1981 | 60 | 1991 | 22 |
| 1967 | 5 | 1982 | 11 | 1992 | 56 |
| 1968 | 24 | 1983 | 33 | 1993 | 15 |
| 1969 | 31 | 1984 | 24 | 1994 | 12 |
| 1972 | 2 | 1985 | 40 | 1995 | 26 |
A fenti adatokból látható, hogy a szabadalmi ügyvivői jogosítványok száma a hatvanas években jelentős mértékben nőtt. A hetvenes években ez a növekedés csökkent, mert az OTH nem minden évben tartott ügyvivői vizsgát. Az ügyvivői jogosítványok számának növekedése 1981-től kezdve rohamossá vált. Ennek eredményeként a magyar szabadalmi ügyvivői jogosítvánnyal rendelkező személyek száma 1996. szeptember 1-jén ötszázkettő volt; ebből a létszámból azonban tényleges ügyvivői munkát csak jóval kevesebben végeztek. Az OTH a Szabadalmi Közlöny 1993. évi 1. számában felhívást tett közzé, hogy az ügyfélképviseletet ellátó szabadalmi ügyvivők a felhíváshoz csatolt űrlapon közöljék adataikat a Hivatallal. Az így beküldött adatok alapján a Szabadalmi Közlöny 1994. évi 7. számában megjelent "Jegyzék az ügyfelek képviseletével foglalkozó szabadalmi ügyvivőkről" hetvenhat nevet sorol fel, de nem közli azoknak a szabadalmi ügyvivőknek a nevét, akik vállalatoknál dolgoztak és ezért nem képviselhettek ügyfeleket.
Könnyebb meghatározni az ügyvivői tevékenységet folytató szabadalmi ügyvivők létszámát a köztestületi Szabadalmi Ügyvivői Kamara megalakulása óta, mert az 1995. évi XXXII. törvény az ügyvivői működés feltételéül a kamarai tagságot írja elő, és feltételezhető, hogy a kamarai tagdíj és szabadalmi ügyvivői felelősségbiztosítási díj miatt csak olyan szabadalmi ügyvivők kérték a Kamarába való felvételüket, akik ténylegesen ügyvivőként tevékenykednek.
Az OTH elnöke 1988-ban az iparjogvédelem területén kiemelkedő munkásságot végző szakemberek számára Arany Emlékérem kitüntetést alapított. Ezt a Hivatal elnöke 1990-ben Tasnádi Emil, 1991-ben dr. Zelen Béla szabadalmi ügyvivőknek, 1993-ban e cikk szerzőjének adományozta.
Jedlik Ányos-díjban részesült 1997-ben Szabó Zoltán és 1998-ban e cikk szerzője.
Somorjay Ottó 1996-ban a Szellemi Tulajdon Világszervezetének főigazgatójától, dr. Bogsch Árpádtól a WIPO aranyérmét vehette át nemzetközileg kimagasló ügyvivői és oktatói tevékenységéért.
Immár negyvenéves ügyvivői pályafutásom alapján vállalkozom arra, hogy ne csupán a hazai szabadalmi ügyvivői kar létszámának időbeli változását ismertessem, hanem az alábbiakban értékeljem is az ügyvivők munkáját, előrebocsátva, hogy tudom, ez az értékelés - tárgyilagosságra törekvésem ellenére - nemcsak szubjektív, hanem rendkívül hiányos is lesz.
Fentebb már név szerint felsoroltam azt a tizenhárom ügyvivőt, aki az első magyar szabadalmi törvény hatálybalépésének évében kapott ügyvivői jogosítványt. Említettem Kalmár Jakab kormányfőtanácsosi kinevezését és azoknak az egytől egyig kitűnő ügyvivőknek a nevét is, akik az első tizenhárom közül az 1934. évi Szabadalmi Közlöny 1. számában felsorolt 36 szabadalmi ügyvivő között szerepeltek. Itt most tiszteletadásként megemlítem e 36 ügyvivő közül még azokat a további szabadalmi ügyvivőket is, akiknek a hírnevét a szakmai hagyomány a mai napig megőrizte. Ezek: Adler Miksa, dr. Bérczi Róbert, Görgey Jordán, Harsányi Jenő, Herman Ödön, Janssen Lajos, Kalmár László, Kelemen András, Kolos Aurél, dr. Medgyes Károly, dr. Preusz Ernő, Somlai Tibor, Schwarz Gyula, Szilasi Imre, Tavy Loránd és Weissmahr Béla. Személyes ismeretségem alapján külön megemlékeztem közülük Kelemen Andrásról, Kolos Aurélról, Somlai Tiborról, Tavy Lorándról és Weissmahr Béláról.
A második világháború előtt szabadalmi ügyvivői jogosítványt szerzett ügyvivők közül személyesen ismertem még Schwarz Gyulát is, akiről Somorjay azt írja visszaemlékezéseiben,(17) hogy már a harmincas években az amerikai szabadalmi joggyakorlat olyan ismerője és művelője volt, hogy instrukcióit beadásra kész állapotban juttatta el amerikai partnereihez.
Személyes ismeretség fűzött Bíró Ferenchez, aki 1937-ben szerzett ügyvivői jogosítványt is, és akinek számára kezdő ügyvivő koromban fordításokat készítettem. Ismeretségünk kezdetén, vagyis az ötvenes évek végén már csak tolókocsin tudott közlekedni, de ennek ellenére megőrizte egészséges humorát. 1971-ben - Somlai Tiborhoz hasonlóan - ő is társult a Budapesti Nemzetközi Ügyvédi Munkaközösséggel, és annak ügyvivőjeként dolgozott 1977-ben bekövetkezett haláláig.
Itt emlékezem meg az általam ismert és tisztelt dr. Lengyel Béláról is, aki 1936-tól kezdve szabadalmi bíróként dolgozott és 1942-ben szerzett ügyvivői jogosítványt. Ügyvivői magánirodáját 1950-ig tartotta fenn. Ekkor - az ügyvivői képesítéssel rendelkező és ügyvivőként tevékenykedő kollégák között az egész világon egyedülálló módon - egyetemi tanárként, majd 1952-től kezdve tanszékvezetőként folytatta pályafutását az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános és Szervetlen Kémiai Tanszékén 1972-ig. Ezt követően tudományos tanácsadóként dolgozott 1981-ig. 1990-ben hunyt el, 87 éves korában. Igen jó megjelenésű, elegáns férfi volt, aki nemcsak hogy elismerésre méltó színvonalon végezte ügyvivői munkáját, hanem a szabadalmi jog területén szakcikkeket és egy, a Mérnöki Továbbképző Intézet által 1942-ben kiadott szakkönyvet is írt "A szabadalom és annak iparfejlesztő jelentősége" címmel.
Somorjay még számos ügyvivőt említ név szerint a "kiváló szabadalmi ügyvivői kar" tagjai közül.(17)
Úgy vélem, hogy ez a néhány kiragadott példa, valamint a belépésemkor a Danubiában dolgozó régi ügyvivőkről fentebb ismertetett emlékeim is kellően megalapozzák azt a szakmai körökben általánosan elfogadott véleményt, hogy a magyar szabadalmi ügyvivői kar a második világháború előtt mind szakmai, mind erkölcsi téren magas színvonalon állt.
A kortárs óhatatlan elfogultsága miatt nehezebb véleményt mondani a háború után ügyvivői jogosítványt nyert szabadalmi ügyvivőkről. Vannak azonban olyan tények, amelyek ismerete lehetővé tesz néhány általános és tárgyilagos megállapítást.
Az egyik ilyen tény, hogy Magyarországon az iparjogvédelmi kultúra színvonala a rendszerváltás előtt is a legmagasabb volt az ún. szocialista országok körén belül. Ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy gyakorlatilag mindig működtek a Danubián kívül is olyan szabadalmi ügyvivők, akik lehetővé tették egyrészt a magyar találmányok szabadalmazását mind belföldön, mind külföldön, másrészt a külföldi bejelentők számára is kielégítő oltalmi jogok megszerzését Magyarországon. Ezek a vállalati és - 1976-ig - magán ügyvivők is őrizték a nemes szakmai hagyományokat, és gyakorlati tevékenységükkel hozzájárultak a szabadalmi ügyvivői kar szakmai színvonalának fenntartásához.
A külföldi bejelentők által benyújtott hazai szabadalmi bejelentések számának a háború utáni alakulása is bizonyítja, hogy a pártállami időkben is folyamatosan működött egy olyan szabadalmi ügyvivői kar, amelynek hiánya esetén a külföldi bejelentők jelentős része valószínűleg lemondott volna a magyar szabadalmi oltalom megszerzéséről, hiszen az ismert szakmai mondás szerint "jobb szabadalom nélkül, mint rossz szabadalommal". Emellett azt is érdemes megemlíteni, hogy Magyarországon még abban a rövid, mintegy nyolc évig tartó időszakban is lehetett hagyományos szabadalmi oltalmat is kapni, amikor érvényben volt a szerzői tanúsítványos rendszer. Az utóbbinak 1957-ben történt megszüntetése után viszont az OTH elnökei eredményesen álltak ellen annak a szovjet nyomásnak, amely a szerzői tanúsítvány újbóli bevezetését szorgalmazta. Ugyanakkor az OTH elővizsgálói között egyre nagyobb számban voltak képviselve a szabadalmi ügyvivői kar tagjai, és ettől függetlenül is fokozatosan javult az elővizsgálók - mai szóhasználattal: szabadalmi elbírálók - szakmai tudása, ami - a magyar szabadalmi ügyvivők színvonalas képviseleti munkájával együtt - a külföldi bejelentők számára biztosítékot nyújtott ahhoz, hogy érdemes legyen Magyarországon szabadalmat szerezni.
A szabadalmi ügyvivői karnak volt köszönhető az is, hogy azok a szabadalmi jogviták, amelyeket a háború után külföldi szabadalmasok folytattak mind itthon, mind külföldön többnyire gyógyszeripari magyar vállalatokkal, általában a magyar félre nézve kedvezően végződtek. Ez a hivatalos képviseletet ellátó ügyvivők kitűnő munkája mellett annak volt köszönhető, hogy a nagy magyar gyógyszergyáraknál az ötvenes évektől kezdve gyakorlatilag mindig dolgozott legalább egy olyan szabadalmi ügyvivő, aki munkáját magas szakmai szinten művelte. Elsősorban az ő érdemük az is, hogy a pártállami diktatúra éveiben is viszonylag magas volt a magyar vállalatok által itthon és külföldön benyújtott szabadalmi bejelentések és megszerzett szabadalmak száma.
Azt is tényként könyvelhetjük el, hogy a magyar szabadalmi ügyvivői kar képzettsége és szaktudása fontos szerepet játszott annak az 1969. évi II. törvénynek az előkészítésében, amely annak idején nemzetközi viszonylatban is megállta a helyét és túlmutatott az akkori szocialista jogviszonyokon. A Magyar Iparjogvédelmi Egyesület által létrehozott munkabizottság zömmel szabadalmi ügyvivő tagjainak számos javaslata bekerült a törvénybe, jóllehet a jogalkotási munkát vezető Igazságügyi Minisztérium abban az időben még kevésbé helyezett súlyt arra, hogy a törvényalkotás folyamatába az érdekelt szakmai köröket is bevonja. Az 1995. évi új szabadalmi törvényt előkészítő minisztériumi kodifikációs bizottságnak viszont már két szabadalmi ügyvivő tagja is volt: dr. Gödölle István és e cikk szerzője.
Fentebb közöltem számszerű adatokat arról, hogy az elmúlt száz évben hogyan alakult a szabadalmi ügyvivők létszáma. Jelenleg az ötszázat is meghaladja a szabadalmi ügyvivői lajstromba bejegyzett ügyvivők száma. A Szabadalmi Ügyvivői Kamara elnöke a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő 1998. novemberi számában tette közzé a Szabadalmi Ügyvivői Kamara 1998. november 1-jei állapot szerinti névsorát, amely 232 nevet tartalmazott. Ezek a számok önmagukban nem engednek ugyan következtetni az ügyvivői kar szakmai színvonalára, de egy megállapítást mindenképpen lehetővé tesznek, mégpedig azt, hogy a magas ügyvivői létszám, illetve a felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítést megszerzett, műszaki, illetve jogi alapképzettségű szakemberek ennél is jóval nagyobb száma országos szinten bizonyára hozzájárul az iparjogvédelmi kultúra színvonalának emeléséhez. Azt pedig talán szakmai elfogultság nélkül mondhatom, hogy az ügyvivői tevékenységet folytató szabadalmi ügyvivők között jó páran vannak, akiknek a neve és szakmai munkája nemzetközileg is ismert. Neveket itt külön nem sorolok fel, mert ez amúgy sem a kortárs feladata, de két szabadalmi ügyvivő kolleginát a szakmai hagyomány őrzőjeként kivételesen név szerint is megemlítek: az egyik a Danubiánál dolgozó Kalmár Henriette, a másik az S.B.G.& K. Nemzetközi Szabadalmi Iroda tagja, Bátiné Somlai Mária; az előbbi Kalmár László lánya és Kalmár Jakab unokája, míg az utóbbi Somlai Tibor lánya és Schön Fülöp unokája. Remélem, hogy példájuknak a jövőben is lesznek követői.
Végül olyan tényezőként, amelynek lényeges szerepe lehet a magyar ügyvivői kar megfelelő szakmai színvonalának kialakításában, megemlítem a szabadalmi ügyvivői vizsgákra vonatkozó szigorú előírásokat, bár itt megjegyzem, hogy az ügyvivői munkára különösen érvényes a mondás: gyakorlat teszi a mestert. Az ügyvivői vizsgakövetelményekről a 2. fejezet végén adott áttekintésből kitűnik, hogy az ügyvivői jogosítvány megszerzése sohasem volt könnyű feladat.
Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a magyar szabadalmi ügyvivők nemzetközi összehasonlításban is megállták és ma is megállják a helyüket, sőt a jelenleg hatályos ügyvivői törvény és vizsgarendelet alapján működési jogosítványt szerző ügyvivők feltehetőleg még könnyebben vehetik majd fel a versenyt külföldi kollégáikkal is. A jelenlegi ügyvivői kar tehát nem méltatlan követője a régi hagyományoknak.
(A tanulmány második része az Iparjogvédelmi Szemle áprilisi számában fog megjelenni.)
Jegyzetek
1. Vékás G.: "Az iparjogvédelem szakembereiről". A magyar iparjogvédelem 75 éve, OTH, 60. oldal (1971)
2. 1895. évi XXXVII. törvény
3. JELENTÉS a m. kir. Szabadalmi Hivatal 10 évi működéséről (1896-1906), Budapest, Pallas Részvénytársaság Nyomdája, 188. oldal (1907)
4. Almay Gy.: "A szabadalmi ügyvivőkről", I. rész, Újítók Lapja, XIX. évf., 17. szám, 15. oldal (1967)
5. Vékás G., ibid., 68. oldal
6. Szabadalmi Közlöny XXIV. évf., 18. szám, 367. oldal (1919)
7. Almay Gy., ibid., 16. oldal
8. Újítók Lapja XIX. évf. 16. szám, 3. oldal (1967)
9. Újítók Lapja XIX. évf., 19. szám, 8. oldal (1967)
10. Vékás G., ibid., 77. oldal
11. 1969. évi II. törvény
12. 1969. évi IX. törvény
13. Almay Gy.: "A szabadalmi ügyvivőkről", III. rész, Újítók Lapja, XIX. évf., 19. szám, 14. oldal (1967)
14. Vékás G., ibid., 80. oldal
15. 1995. évi XXXII. törvény
16. Vékás G., ibid., 71. oldal
17. Somorjay O.: "A magyar kir. szabadalmi bíróság", kézirat (1996)
18. Kalmár Jakab magánlevele ifj. dr. Szmertnik István szabadalmi bíróhoz (1936)
19. Kósa Zs.: "A magyar szabadalmi törvények magyarázata", Politzer Zsigmond és Fiai, Budapest, 332. oldal (1911)
20. Tábori M.: "Kimutatás a hites szabadalmi ügyvivőkről az 1896. 06. 01. és 1960. 12. 21. közötti időben" (1990).