TANULMÁNYOK
DR. VIDA SÁNDOR
Élelmiszer-jelölések és egyéb megjelölések az Európai Bíróság gyakorlatában
-
I. ÉLELMISZER-JELÖLÉSEK
- 1. Savtartalom feltüntetésének hiánya sörcímkén
- 2. Likőrcímke fogyatékossága
- 3. Mesterséges édesítőszer címkéje
- 4. Üdítőital-palack és -címke
- 5. Növényi zsiradékkal előállított szósz címkéje
- 2. Likőrcímke fogyatékossága
A magyar élelmiszertörvény,1 valamint annak végrehajtási rendelete,2 továbbá a Magyar Élelmiszerkönyv teljes egészében átvette az Európai Közösségnek (a továbbiakban: EK) az élelmiszerek jelöléséről és reklámozásáról szóló 79/112 sz. EK Irányelvet,3 figyelembe véve annak öt módosítását4 is. Különösképpen az élelmiszertörvény 18-19. §-ai tartalmaznak versenyjogias, illetve fogyasztóvédelmi rendelkezéseket. Más kérdés, hogy a jogszabályok karbantartása megkívánja a jogfejlődés nyomonkövetését. Természetes, hogy az EK Irányelv hatodik módosításának 5 rendelkezései a két évvel korábban megalkotott magyar törvényben nem szerepelhettek. Véleményem szerint azonban alighanem elegendő lesz az EK-hoz történő csatlakozást követően a végső harmonizációs szakaszban ennek (és az esetleges jövőbeni módosításoknak) figyelembevétele. A brüsszeli jogalkotó buzgalmát tekintve, valószínűleg nem ez lesz az utolsó módosítás.
Egyébként is a kisebb horderejű, nem elvi jellegű módosítások átvezetése, bár komoly odafigyelést igényel, korántsem kíván majd olyan intenzív harmonizációs tevékenységet, mint amire az élelmiszertörvény megalkotásakor szükség volt.
Mindezekre is figyelemmel az EK jog tételes ismertetésénél érdekesebb lehet arról beszámolni, hogy az EK Irányelv a gyakorlatban milyen jogalkalmazási problémákat vet fel.
Magáról az élelmiszerek címkézéséről és reklámozásáról szóló 1979. évi EK Irányelvről ezért csupán annyit jegyzek meg, hogy az áruk megtévesztő reklámozásáról szóló 1984. évi EK Irányelvvel 6 együtt sokan ezt a két jogszabályt tekintik az európai versenyjog pillérének.7 A különbséget, a francia felfogáshoz hasonlóan, magam is abban látom e két versenyjogias norma között, hogy az élelmiszerek címkézéséről és reklámozásáról szóló EK Irányelv az ipar és kereskedelem meghatározott területére szorítkozik, míg a megtévesztő reklámozásról szóló EK Irányelv univerzális jellegű. Ezenfelül más a két Irányelv szabályozási metodikája is: amíg az élelmiszerek címkézéséről és reklámozásáról szóló EK Irányelvet alapvetően a pozitív elemek jellemzik, nevezetesen a címkézés mikéntjéről szóló rendelkezések, addig a megtévesztő reklámozásról szóló EK Irányelv központjában a tiltó rendelkezések állnak.
Úgy tűnik, hogy maga a brüsszeli jogszabályalkotó is kénytelen figyelemmel kísérni az Európai Bíróság joggyakorlatát és annak figyelembevételével időről időre korszerűsíteni az élelmiszerek címkézéséről és reklámozásáról szóló EK Irányelvet. Így a legutóbbi módosítás 8 indokolásának 4. bekezdése szerint "az Európai Bíróság több ítéletében szólt arról, hogy az árucímkének részletesnek kell lennie, különösképpen olyannak, amely az adott termékről kellő tájékoztatást ad. Ez az intézkedés, amely lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy választása alkalmával szakszerűen járjon el, akkor lesz a legmegfelelőbb, ha a kereskedelem lehető legkevesebb korlátozásával jár".
A következőkben a Luxemburgban székelő Európai Bíróság általam érdekesnek tartott néhány ítéletét ismertetem kivonatosan azzal, hogy azokban többnyire utalás történik ugyan a védjegyre, az azonban nem játszik központi szerepet. Ezekben az ítéletekben az Európai Bíróság a dolog természeténél fogva egyrészt a címke információs tartalmára, másrészt arra helyezi a hangsúlyt, hogy a címke ne eredményezze a fogyasztó megtévesztését.
1. Savtartalom feltüntetésének hiánya sörcímkén 9 (Berliner Kindl Weisse)
A holland büntetőbíróság előtt eljárás indult De Kikvorsch importőr ellen, mivel a Németországból importált "Berliner Kindl Weisse" sör címkéje a holland előírások által megkívánt "Cat.II" (II. osztályú) megjelölést nem tüntette fel, amivel a sör alacsonyabb savtartalmát kellett volna jelezni. A holland büntetőbíró felfüggesztette az eljárást és megkeresésében az Európai Bíróság állásfoglalását kérte abban a kérdésben, hogy a holland jogszabály nem ellentétes-e a Római Szerződésnek az importkorlátozás tilalmáról szóló rendelkezéseivel.
Az Európai Bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy a vizsgált holland jogszabály célja annak biztosítása, hogy a címke segítségével a különböző sörfajtákat minőségi vonatkozásban is meg lehessen különböztetni. Ha azonban ezt az egyébként indokolt rendelkezést úgy alkalmazzák, hogy azt az importtermékre is kiterjesztik, akkor ez az eljárás már alkalmas arra, hogy a tagállamok közötti szabad termékforgalmat akadályozza.
A Római Szerződés 30. cikke alapján nem tilos, hogy egy tagállam megtiltsa az olyan címkézést, amely megtéveszti a fogyasztót, sőt az élelmiszerek címkézéséről és reklámozásáról szóló EK Irányelv 2. cikke kifejezetten tiltja a megtévesztő címkézést. Annak elbírálása, hogy az adott esetben a külföldi címke (Berliner Kindl Weisse) használata valóban megtéveszti-e a fogyasztót, olyan ténykérdés, amelynek feltárása az eljáró nemzeti bíróság feladata.
A jogkérdés vonatkozásában az Európai Bíróság az ítélet rendelkező részében megállapította, hogy ha egy tagállam jogszabállyal írja elő, hogy a sör savtartalmát a címkén vagy a csomagoláson fel kell tüntetni, s ennek elmulasztása esetén a sör forgalombahozatala tilos, akkor ennek az előírásnak a másik tagállamból importált sörre való alkalmazása, amikor is az export szerinti tagállam ilyen előírást nem ismer, s így az importhoz a címke megváltoztatása volna szükséges, a Római Szerződés 30. cikkével ellentétes, hasonlóan az import mennyiségi korlátozásához. Kivételt képez, ha az eset sajátos körülményei a vevő megtévesztését eredményezik.
2. Likőrcímke fogyatékossága 10 (Berentzen Appel)
Fietje nevű italkereskedő Németországból alma és csíráztatott búzaszemek alapanyagából készült italt importált, amelynek címkéjén a holland jogszabály által előírt "likőr" szó nem szerepelt. A holland büntetőbíróság az eljárást felfüggesztette és megkeresésében azt a kérdést intézte az Európai Bírósághoz, hogy az adott esetben összeegyeztethető-e a Római Szerződés rendelkezéseivel az a holland előírás, amely azt eredményezné, hogy a másik tagországból történő import céljára a terméket át kellene címkézni. Az Európai Bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy a vitatott holland előírás nem teszi ugyan lehetetlenné a külföldi termék behozatalát, forgalmazását, különösen parallelimportját, ugyanakkor azonban jelentősen megnehezíti azt. Ezért megvizsgálandó, hogy a közérdek, különösképpen a fogyasztó érdekvédelme indokolja-e az ilyen előírást. Ez utóbbi érdekvédelmi szempont azonban nem forog fenn, ha az importált termék eredeti címkéje legalább azokat az információkat közvetíti a behozatal szerinti ország fogyasztója számára, amelyek alapján az ez utóbbi ország előírásainak megfelelően is érthető.
A jogkérdés vonatkozásában az ítélet rendelkező részében az Európai Bíróság azt a választ adta, hogy ha valamely tagállam meghatározott alkoholtartalmú termék értékesítését megtiltja, mert annak megjelölése nem felel meg saját belső előírásainak, és ezáltal a más tagállamból importált termék címkéjét meg kellene változtatni, holott ezzel a címkével a terméket az export szerinti másik tagállamban jogszerűen forgalmazzák, akkor ez az eljárás ellentétes a Római Szerződés 30. cikkével, mivel az ilyen jogalkalmazás az importkorlátozással egy tekintet alá esik. Az adott tényállás mellett szükséges még az is, hogy azok az adatok, amelyek az eredeti címkén szerepelnek, a fogyasztó számára a szóban forgó termék tulajdonságaira vonatkozóan olyan információtartalommal bírjanak, ami a törvényes előírásoknak megfelel. Az, hogy az információtartalomnak ez az egyenértékűsége fennáll-e vagy sem, olyan ténykérdés, amelynek megállapítása az eljáró nemzeti bíróság feladata.
A német szakirodalomban ezt az ítéletet mint a túlzott szigorúsága miatt meg nem engedett nemzeti előírás példáját említik.11
3. Mesterséges édesítőszer címkéje 12 (Sucrandel)
A francia Cukorgyártók Szövetsége 13 kérelme alapján a Nantes-i Törvényszék ideiglenes intézkedéssel eltiltotta a SUCRANDEL védjeggyel ellátott különféle édesítőszerek forgalmazását, mivel a címke nem felelt meg annak a francia előírásnak, amely megtiltja a "cukor" szó használatát, illetve a "cukor" fizikai, kémiai vagy tápláló tulajdonságaira való utalást mesterséges édesítőszereknél. A védjegyjogosult a Párizsi Törvényszék előtt pert indított, amelyben kérte annak megállapítását, hogy a szóban forgó francia jogszabály nem egyeztethető össze a Római Szerződés 30. cikkének rendelkezéseivel, mire a Párizsi Törvényszék megkeresésében az Európai Bíróság állásfoglalást kérte.
Az Európai Bíróság ítéletének indokolásában az élelmiszerek címkézéséről és reklámozásáról szóló EK Irányelvből indult ki, amelynek indokolása szerint a tagállamok jogának e vonatkozásában való közelítése (harmonizálása) az élelmiszerek szabad forgalmát kívánja előmozdítani. Ebből a célból az EK Irányelv egy sor általános, horizontális közösségi szabályt állít fel, valamennyi élelmiszer vonatkozásában. Az EK Irányelv 2. cikke szerint tilos a vevő megtévesztése "az élelmiszer tulajdonságait illetően" vagy "olyan hatások vagy tulajdonságok vonatkozásában, amelyekkel az élelmiszer nem rendelkezik" vagy "annak közlésével, hogy az élelmiszer különös tulajdonságokkal rendelkezik", holott valamennyi hasonló élelmiszer rendelkezik ugyanezekkel a tulajdonságokkal.
A vizsgált francia jogszabály az EK Irányelv 15. cikke által megengedett, "nem harmonizált" jogi normának minősül.
A bírósági ideiglenes intézkedést kezdeményező Cukorgyártók Szövetsége arra hivatkozik, hogy a vizsgált jogi norma célja a cukor és a mesterséges édesítőszerek közötti verseny megakadályozása, figyelemmel arra is, hogy a szintetikus édesítőszerek gyártói több reklámkampányban törekedtek már a cukortermékek hitelének rontására ("befeketítésére"), miért is a mesterséges édesítőszerek címkéjén a "cukor" vagy a cukor tulajdonságainak említése tisztességtelen versenycselekményt valósít meg.
Az Európai Bíróság ítéletében a "befeketítés" érvelést nem tette magáévá. Indokolása szerint különösképpen nem helytálló ez az érvelés abban a vonatkozásban, hogy a mesterséges édesítőszerek védjegyének szótöve a "suc" (s-ucre = cukor) megjelölést nem tartalmazhatná. Alátámasztja ezt a megállapítást, hogy maga a francia jogszabályalkotó is felállított olyan kivételt, hogy az 1987. december 1-je előtti időben mesterséges édesítőszerekre már használt megjelölések és védjegyek használatát továbbra is lehetővé tette, holott azok szintén nem jelentenek biztosítékot a tisztességtelen versennyel szemben.
Végül az Európai Bíróság ítéletének rendelkező részében megállapította, hogy az EK Irányelv 2. és 15. cikkeivel ellentétes az olyan rendelkezés, amely mind a belföldi, mind a más tagállamokból importált mesterséges édesítőszerek címkéjén tilt a "cukor"-ra vonatkozó mindenféle hivatkozást, vagy amelyek a cukor fizikai, kémiai és tápláló tulajdonságaira utalnak, amelyekkel a mesterséges édesítőszerek ugyancsak rendelkeznek.
Eljárásjogi szempontból érdekessége az ítéletnek, hogy az eljárás szereplői kizárólag francia vállalatok, s az eljárásban részt vett Franciaország Kormányának, valamint az EK Bizottságának képviselője is. (Az érintett ország, valamint az EK Bizottságának részvétele egyébként szokásos.) Ez az ítélet jól példázza, hogy az Európai Bíróság quasi nemzetközi "alkotmánybíróság" funkciókat is ellát, ha az elé vitt ügy ezt megkívánja.
4. Üdítőital-palack és -címke 14 (Pétillant de raisin)
Az EK Bizottsága keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz, amelyben annak megállapítását kérte, hogy a német bortörvény 52. § 3. bekezdésének 2. pontja és a habzóborokra vonatkozó végrehajtási rendelet 10. § 2. bekezdése ellentétes a Római Szerződés 30. cikkével, mivel megtiltja a pétillant de raisin nevű, szőlőből készült habzó üdítőitalnak olyan palackokban történő forgalmazását, amilyenben azt Franciaországban árusítják. Az Európai Bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy a szóban forgó üdítőitalt hasonló palackokban hozzák forgalomba, mint a habzóbort, s a palackok gomba alakú, dróttal megerősített kupakkal vannak lezárva.
Az eljárás során a német kormány sem vitatta, hogy a német előírás alkalmas arra, hogy hátrányosan befolyásolja ennek a terméknek forgalmát a Közös Piacon. A francia előállítóknak ugyanis, ha termékeiket Németországban értékesíteni kívánják, olyan üvegekbe kellene palackozniuk ezt az üdítőitalt, amelyek eltérnek az EK többi tagállamaiban használt palackoktól. A borok címkézéséről szóló 355/79 sz. EK rendelet olyan előírásokat tartalmaz, amelyek kielégítik a fogyasztóvédelem követelményeit. Ezen előírások szerint a termék természetének meghatározása, valamint annak a címkén való feltüntetése, hogy a "pétillant de raisin" termék alkoholtartalma 3% alatt van, elegendő ahhoz, hogy kizárja a fogyasztók megtévesztését. Egyébként a habzóbor szokásos palackjait, klasszikus kupakjaikkal együtt az EK többi tagállamában már régóta nemcsak pezsgő és habzóbor forgalmazására használják, de almabor, valamint gyümölcsből előállított italok forgalmazására is, anélkül, hogy ezzel a verseny tisztasága bármiféle sérelmet szenvedne.
Az ítélet rendelkező részében ezért az Európai Bíróság megállapította, hogy Németország az említett rendelkezéssel megsértette a Római Szerződés 30. cikkében foglalt kötelezettségét, amikor megtiltja, hogy a "pétillant de raisin" üdítőitalt olyan kiszerelésben hozzák forgalomba, mint a származási országban.
A teljesség kedvéért megemlítem, hogy ezt az ítéletet a német szakirodalomban vagy mint a túlzott szigorúsága miatt meg nem engedett nemzeti előírás egyik példáját szokták említeni,15 vagy mint a meg nem engedett csomagolással kapcsolatos jogvitát.16 Bár egyik osztályozás helyessége sem vitatható, magam harmadik szempont: a címkézésről szóló tanítása alapján soroltam be ezt az ítéletet, illetve választottam ki mintegy 25 egyéb, hasonló tárgyú ítélet közül (ún. Etikettierungsrechtsprechung).
5. Növényi zsiradékkal előállított szósz címkéje 17 (Sauce Hollandaise)
Az EK Bizottsága keresetében annak megállapítását kérte az Európai Bíróságtól, hogy a német élelmiszertörvény 17. § 1. bekezdésének 5. pontja, amely szerint növényi zsír felhasználásával előállított szósz (sauce hollandaise) csak kiegészítő tájékoztatással hozható forgalomba, aminek hiányára tekintettel a német hatóság ennek a terméknek forgalmazását megtiltotta, a Római Szerződés 30. cikkével ellentétes. Az eljárás folyamán egyébként módosították a német élelmiszertörvényt, aminek következtében a szóban forgó termék németországi forgalmazása lehetővé vált, azzal a feltétellel, hogy a címkén közlik, hogy a termék növényi zsiradék felhasználásával készült.
Az ítélet indokolása hivatkozik a Főügyész perösszefoglalójára, amely szerint abból kell kiindulni, hogy a fogyasztó, aki a termék összetétele alapján dönt a vásárlásról, elolvassa a termék összetételéről szóló tájékoztatót, amely utóbbit egyébként az EK Irányelv 6. cikke kötelezővé tesz.
Szemben a német kormány érvelésével - mondja az ítélet indokolása - az a versenyelőny, amelyet egyes termelők olcsóbb termék előállításával biztosítanak saját maguknak, s amelyet a német kormány nem tekint megengedhetőnek, áll az a hátrány, hogy a fogyasztók a különböző előállítási eljárások között nem kellőképpen tudnak különbséget enni. Ez az érvelés azért nem meggyőző - mondja az ítélet indokolása -, mert a fogyasztó, aki ügyel a termék összetételére, arról a címkén szereplő tájékoztatóból kellő információt kap. A vonatkozó adatokat ugyanis az élelmiszerek címkézéséről és reklámozásáról szóló EK Irányelv 6. cikke szerint a címke tájékoztató részében kötelezően szerepeltetni kell.
Az ítélet rendelkező része mindezek figyelembevételével megállapítja, hogy Németország megsértette a Római Szerződés 30. cikkén alapuló kötelezettségét, amikor előírta, hogy a növényi zsiradékkal előállított "sauce hollandaise" Németországban csak úgy hozható forgalomba, ha (a címkében) kiegészítő utalás történik a felhasznált alapanyagra annak ellenére, hogy az élelmiszerek címkézéséről és reklámozásáról szóló EK Irányelv melléklete felsorolásában ez az alapanyag már szerepel.
A német irodalomban 18 ezt az ítéletet is a szigorú előírás egyik példájaként említik, amely éppen szigorúsága miatt ellentétes a Római Szerződés 30. cikkével. A francia irodalom 19 viszont ennek kapcsán azt emeli ki, hogy az Európai Bíróság a "viszonylag tájékozott" (relativement averti), "figyelmes" (attentif), "átlagosan tájékozott" (moyennement avisé) fogyasztót tartja szem előtt.
Akár ez volt az ok, akár nem, az ítélet alapján most már az azt megelőző jogellenes importtilalom következtében károsult személyek (német importőr, külföldi exportőr) kárigényüket feltehetőleg érvényesíteni tudják a német állammal szemben.
Amint az az 1997. évi magyar védjegytörvény indokolásából is ismert, az Európai Bíróság számos esetben foglalkozott a védjegyoltalom által felvetett kérdésekkel a Római Szerződés tükrében. Ez elsősorban abból az aspektusból történt, hogy adott esetben a védjegy által biztosított kizárólagos jog nem akadályozza-e az EK tagállamai közötti termékforgalmat. Különös hangsúlyt kapott ez a kérdés a parallelimporttal kapcsolatosan, amelynek kiterjedt nemzetközi irodalma van, s amellyel egy másik tanulmányban 20 magam is foglalkoztam. Ehelyütt - hasonlóképpen a vezető német kommentárhoz 21 - az előzőekben ismertetett jogesetekhez némiképpen kapcsolódva, az egyéb olyan, a címkén szereplő adatokat (sonstige Angaben), illetve az ezekkel kapcsolatos néhány ítéletet ismertetek, amelyeket ugyancsak a tagállamok közötti kereskedelem szabadságának, a termékek szabad forgalmának szem előtt tartásával hozott az Európai Bíróság.
6. "R a körben" megjelölés 22
A jogvita alapjául szolgáló tényállás szerint az alperes, aki Olaszországban a vér tulajdonságait kimutató szűrőt (Blutfilter) forgalmaz, azt Németországban MIROPORE védjeggyel ellátva hozta forgalomba, ahol is a terméken magán, valamint annak csomagolásán a védjegy mellett az "R a körben" megjelölést is szerepeltette. Minthogy a védjegy Németországban nincs bejegyezve, alperes egyik versenytársa a tisztességtelen verseny elleni törvény (UWG) 3. §-a alapján megtévesztés címén indított pert, amelyben a Müncheni Törvényszék az Európai Bíróság állásfoglalását kérte. Az Európai Bíróság ítéletének indokolásában előrebocsátja, hogy az "R" szimbólum az angol "registered" fogalomra vezethető vissza, s annak feladata, hogy a védjeggyel kapcsolatban közölje, hogy az be van jegyezve, s ennek következtében oltalom alatt áll. Az "R" szimbólum használatát az Amerikai Egyesült Államokban törvény szabályozza, s e szimbólum használata az EK tagállamaiban is széles körben elterjedt.
Minthogy a német védjegytörvény az amerikaihoz hasonló rendelkezést nem tartalmaz, így a feltett kérdés elbírálása alkalmával a német versenyjog szabályai mérvadóak.
E vonatkozásban irányadó szempont, hogy az esetleges versenyjogi tilalom alkalmas-e a tagállamok közötti kereskedelmi forgalom akadályozására. A kérdésre elvileg igennel kell felelni, mivel az ilyen tilalom a védjegyjogosultat, akinek csak az egyik tagállamban van bejegyzett védjegye, arra kényszeríthetné, hogy országonként más-más kiszerelésben hozza forgalomba a terméket, vagy más kereskedelmi csatornákat keressen annak érdekében, hogy biztosítsa, hogy azok a termékek, amelyeket "R" szimbólummal jelölt meg, ne kerüljenek forgalomba olyan országban, amelyben ez versenyjogilag tilos.
Ezért a továbbiakban azt kell vizsgálni, hogy ilyen rendelkezést a fogyasztók védelme vagy a verseny tisztaságának követelménye indokolttá tesz-e.
Még ha abból indulunk is ki, hogy a fogyasztókat vagy azok egy részét megtévesztik abban a vonatkozásban, hogy a védjegy az adott országban be van jegyezve, ez a veszély nem olyan mérvű, amely indokolttá tenné az áruk szabad forgalmának akadályozását. A fogyasztót ugyanis elsősorban a termék tulajdonságai érdeklik, nem pedig az, hogy a védjegy be van-e jegyezve vagy sem.
Az az érvelés sem meggyőző, hogy a kifogásolt magatartás megengedettsége esetén a vállalatok azt mérlegelhetnék, hogy védjegyeiket az EK melyik tagországában jelentsék be, s kiválasztanák azt a tagországot, amelyben a bejelentés, illetve bejegyzés előfeltételei a legkedvezőbbek.
Egyrészt ugyanis a körültekintő piaci szereplők (umsichtige Wirtschaftsteilnehmer), akik tudni akarják, hogy a védjegy be van-e jegyezve vagy sem, ezt a nyilvános védjegylajstromból megállapíthatják. Másrészt aki egy tagállamban védjegyet jegyeztetett be, elsősorban arra törekszik, hogy a védjegy jogi oltalmát biztosítsa. Ezért az "R" szimbólum, ami arra utal, hogy a védjegy be van jegyezve, és ennek folytán oltalmat élvez, csak járulékos vagy kiegészítő jellegű.
Mindezekre tekintettel az ítélet rendelkező részében megállapítja, hogy az olyan nemzeti jogszabály, amely nem teszi lehetővé, hogy a piac egyik szereplője az "R a körben" szimbólumot, amely az egyik tagországban bejegyzett védjegyre utal, a másik tagországban nem használhatja, ellentétes a Római Szerződés 30. cikkével.
Az ítélethez "európai" szempontból nincs mit hozzáfűzni, annak következtetései meggyőzőek, és ismereteim szerint azokat nem is vitatták.
Magyar szempontból ezzel szemben érdemes megjegyezni az alábbiakat.
1. Minthogy Magyarország nem tagja az Európai Uniónak, annak ellenére, hogy a magyar versenyjog az európaival harmonizálva van, véleményem szerint ma még a magyar bíróság más következtetésre jutna, mint az Európai Bíróság. Ezt azért tartom szükségesnek megjegyezni, mert a gyakorlatban elég gyakran felmerülnek a következő kérdések.
a) Szabad-e az "R" betűt elhelyezni a terméken, ha a védjegy például csak az USA-ban van bejegyezve, de Magyarországon nincs. Ez nemcsak azért fordul elő, mert az amerikai cég nem jelentette be védjegyét Magyarországon (korábban ez volt a gyakorlat), de azért is előfordulhat, mert a Magyar Szabadalmi Hivatal adott esetben szigorúbb követelményeket állít fel, mint az amerikai, s Magyarországon elutasítják a védjegybejelentést. (Az USA-ban ugyanakkor bejegyzik a védjegyet, mint pl. a Rescue Remedy védjegy esetén, ahol az amerikai bejelentő mind a Fővárosi Bíróságnál, mind a Legfelsőbb Bíróságnál eredménytelenül érvelt.)
b) Szabad-e a védjegynél, szabadalomnál olyan megjelölést használni, mint az "R a körben", vagy a "TM" vagy a "Patent" akkor, amikor a védjegy még nincs bejegyezve, vagy a szabadalom még nincs megadva. Erre a válasz ma természetesen az, hogy az ilyen eljárás versenyjogilag tilos.
2. Változik majd a helyzet, amikor hazánk az EK tagja lesz. Akkor legalábbis abban az esetben, ha a védjegy az EK valamelyik tagállamában (de nem az USA-ban!) be van jegyezve, akkor annak jogosultja már Magyarországon is szankció veszélye nélkül használhatja az "R a körben" megjelölést. Ugyanakkor a magyar védjegyjogosult pedig, akinek a Magyar Szabadalmi Hivatalnál bejegyzett védjegye van, az EK többi tagállamában, még akkor is így járhat el, ha egyikben sincs bejegyzett védjegye. (Persze ez csak reklám jellegű cselekmény lesz, védjegyjogi oltalom ilyen körülmények között is csak Magyarországon fogja megilletni, másutt nem.)
7. Nemesfém jelzése 23
Az alapul szolgáló tényállás szerint Houtwipper kereskedő ellen a holland bíróság előtt büntető eljárás indult, mivel olyan német eredetű arany és ezüst gyűrűket árusított, amelyek nem voltak ellátva a holland jogi normáknak megfelelő, a finomságot meghatározó nemesfémjelzéssel (Feingehaltstempel), s amelyeken a gyártási évre utaló jel sem szerepelt. Az Európai Bíróság előtti eljárásba bekapcsolódott a Német Szövetségi Köztársaság kormánya is, amely rámutatott, hogy a holland előírás következtében a német eredetű nemesfém áruk hollandiai forgalmazásához szükséges volna egy importőr bekapcsolása, valamint a holland ellenőrző szerv javára díjat kellene leróni, ami egyrészt a termékek forgalmazását lassítaná, másrészt drágítaná azokat.
Az Európai Bíróság ítéletében saját állandó gyakorlatára utalással rámutatott, hogy a kettős ellenőrzés (mind az export szerinti országban, mind az import szerinti országban) nem indokolt, a nemesfémjelzés garanciafunkciója elvileg adott, ha azt az export szerinti ország független ellenőrző szerve üti be a termékbe.
A vitatott holland előírásnak az a rendelkezése, amely a gyártási évre utaló jelzés beütését is előírja, ha azt a többi EK tagországból származó áruk tekintetében követelik meg, sem fogyasztóvédelmi szempontok, sem pedig a tisztességes kereskedelem követelményei által nem indokolható, az ilyen előírás akadályozza a tagállamok közötti szabad áruforgalmat.
Az ítélet rendelkező része ezért megállapítja, hogy az évszám feltüntetésére vonatkozó holland előírás ellentétes a Római Szerződés 30. cikkével.
Annak megállapítása ellenben, hogy az adott tényállás szerinti nemesfémjelzésben szereplő adatok egyenértékűek-e a többi tagállam hasonló nemesfémjelzéseivel olyan ténykérdés, amelynek megállapítása az eljáró bíróság feladata, s ugyanígy utóbbinak feladata annak megállapítása is, hogy az export szerinti országban független szervezet sajtolta-e be a nemesfémjelzést a termékbe.
8. CLINIQUE árujelző 24
Annak ellenére, hogy az Európai Bíróságnak erről az ítéletéről magyar nyelven Kessler 25 más összefüggésben már beszámolt, minthogy a jogeset frappánsan szemlélteti az árujelző és a címke közötti kapcsolatot, magam is megemlékezem erről az ítéletről.
Az amerikai Estée Lauder cég francia és német leányvállalata az anyavállalat által előállított kozmetikumsorozatot forgalmazott. Ezeket a termékeket éveken keresztül "CLINIQUE" névvel adták el. Nem ez volt a helyzet Németországban, ahol a kozmetikumsorozatot 1972. évi bevezetése óta LINIQUE árujelzővel hozták forgalomba. Ennek hátterében az az aggály állt, hogy az EK többi tagállamában használt megjelölést Németországban a tisztességtelen versenyről szóló törvény (UWG) 3. §-a alapján "megtévesztőnek" minősítenék. Annak érdekében, hogy az eltérő megjelölés okozta csomagolási és hirdetési költséget csökkentse, a cég úgy határozott, hogy bizonyos termékeket a német piacra is CLINIQUE árujelzővel visz. A megváltoztatott árujelző ellen a Berlini Törvényszék előtt a tisztességtelen verseny ellen küzdő egyik német egyesület (Verband Sozialer Wettbewerb e.V.) keresete alapján indult eljárás. Ebben az eljáró Törvényszék az Európai Bíróságnak azt a kérdést tette fel, hogy "a Római Szerződés 30. cikke értelmezhető-e úgy, hogy az nem teszi lehetővé a tisztességtelen versenyre vonatkozó olyan nemzeti előírás alkalmazását, amely megengedi, hogy egy másik európai országban jogszerűen előállított kozmetikai termék behozatalát és forgalmazását azzal az indokolással tiltsák meg, hogy a CLINIQUE árujelző a fogyasztókat megtévesztené, ha ezt a terméket ezen a néven az EK más tagállamában jogszerűen forgalmazzák?"
Az Európai Bíróság ítéletének indokolásában megállapítja, "hogy a Római Szerződés 30. cikke a szabad áruforgalom akadályozását ... még akkor is megtiltja, ha az akadályozó előírások megkülönböztetés nélkül minden termékre vonatkoznak, amennyiben ezeknek az előírásoknak az alkalmazását nem igazolhatja olyan célkitűzés, amely közérdekű és elsőbbséggel bír a szabad áruforgalomra vonatkozó előírásokkal szemben". A tisztességtelen versenyről szóló német törvényre hivatkozó megtiltása annak, hogy kozmetikai cikkeket az NSZK-ban ugyanazon árujelzővel forgalomba hozzanak, amellyel más tagállamokban piacra viszik őket, "alapjában véve a Közösségen belüli kereskedelem ilyen akadályozását jelenti. Az a körülmény, hogy az érintett vállalat e tilalom alapján arra kényszerül, hogy csak e tagállamban forgalmazza termékeit más megjelöléssel és vállaljon pótlólagos csomagolási és hirdetési kiadásokat, mutatja, hogy ez az intézkedés az áruforgalom szabadságát csorbítja".
Egyébként - mondja az ítélet indokolása - a kozmetikai termékekről szóló jogszabályok harmonizálásáról rendelkező 76/768 sz. EK Irányelv 6. cikk 2. bekezdése szerint is a kozmetikai termékek címkézésénél, kiszerelésénél, reklámozásánál kerülni kell az olyan utalásokat, amelyekből a kozmetikai cikk olyan tulajdonságaira lehetne következtetni, amellyel az nem rendelkezik.
Így a kérdés megítélése döntően azon múlik, hogy a tisztességtelen versenyről szóló német törvény által kimondott tilalom hatását a konkrét ügyben "a fogyasztók és az emberi egészség védelmére vonatkozó célkitűzés indokolttá teheti-e"? A Római Szerződés 30. cikke "immanens" korlátainak figyelembevételével az Európai Bíróság a kérdésre tagadó választ adott. Az eljárás tárgyát képező termékeket kizárólag illatszerboltok és áruházak kozmetikai osztályai forgalmazzák, tehát gyógyszertárakban egyikük sem kapható. Az is vitathatatlan, hogy a kozmetikumok kiszerelése is eltér a gyógyszerekétől. Ezt a helyzetet figyelembe véve az árujelző Németországban való alkalmazásának tilalma nem tűnik "szükségszerűnek a fogyasztók vagy az emberi egészség védelme követelményeinek teljesítéséhez". A CLINIQUE fogalom klinikai vagy gyógyászati konnotációja nem elegendő ahhoz, "hogy az árujelzőnek olyan megtévesztő hatást tulajdonítsunk, amely a szóban forgó feltételekkel forgalmazott termékekre való alkalmazás tilalmát indokolná" - mondja az ítélet.
Ebben az esetben a felperes által megtévesztőnek állított árujelző képezte a kozmetikum németországi forgalmazásának akadályát. Ez a védjegygyakorlatban korántsem ritka, hiszen a védjegy megtévesztő volta a különböző országok gyakorlatában nem egyszer más-más megítélés alá esik, s ennek kereskedelempolitikai következményei is lehetnek.
Az Európai Bíróságnak ez az ítélete nézetem szerint azért is érdemel figyelmet, mert bár az Európai Bíróság már nem egy védjegyjogi vonatkozású ítéletet hozott, de a megjelölés megtévesztő jellege vonatkozásában ismereteim szerint még nem foglalt állást. Nincs túl nagy jelentősége annak, hogy a megtévesztés hiányát nem védjegyjogi, hanem versenyjogi alapon állapította meg az Európai Bíróság. A tilalom mindkét jogszabály alapján egy tőről fakad: ami versenyjogilag megtévesztő, az védjegyjogilag sem lehet megengedett. Véleményem szerint mind a védjegyjogi, mind a versenyjogi megtévesztés vonatkozásában a forgalmi körök, adott esetben a fogyasztó felfogása irányadó.26 (A jelen ügyben az Európai Bíróság ismételten a "fogyasztók érdekeinek védelme" terminológiát használta.) Ezt annál is inkább jelentősnek tartom, mert a tényállás szerint a CLINIQUE árujelzőt a jogosult védjegy módjára használta Németországban is.27
Jegyzetek
1. 1995. évi XC. törvény
2. 1/1996 (I.9.) FM-NM-IKIM együttes rendelet
3. ABl EG 1979. február 8. L. 33 szám, 1. oldal
4. A korábbi módosítások: 85/7 sz. EK Irányelv, ABl EG 1985. január 3, L 2. szám, 22. oldal; 86/197 EK Irányelv, ABl EG 1986. május 29, L 144. szám, 38. oldal; 89/395 EK Irányelv, ABl EG 1989. június 30. L 186. szám, 17. oldal; 91/72 EK Irányelv ABl EG 1991. február 15. L 42. szám, 27. oldal; 93/102 EK Irányelv ABl EG 1993. november 25. L 291. szám, 14. oldal.
5. 97/4 EK Irányelv, ABl EG 1997. február 14, L 4.3 szám, 21. oldal.
6. ABl EG 1984. szeptember 19, L 250. szám, 17. oldal = GRUR Int. 1984, 688. old, Magyarul ismerteti: J. Kessler: A versenyjogi megtévesztési tilalom és az európai piaci rend. Versenyfelügyeleti Értesítő 1996, 311. oldal.
7. Hasonlóképpen a francia nagykommentár: Juris Classeur Europe, Párizs 1996, Fascicule 2012, 86 pont.
8. A 97/4 sz. 1997. január 27-i EK Irányelv, ABl EG 1997, L 43. szám, 21. oldal.
9. Sammlung der Rechtssprechung des Europäischen Gerichtshofes, Luxemburg (a továbbiakban: Slg) 1983, 947. oldal.
10. Slg. 1980, 3839. oldal.
11. E. Grabitz - M. Hilf: Kommentar zur Europäischen Union. München. Loseblattsammlung EL 1996, Art 30 EGV, Rdn 36
12. Slg 1990, 4695 oldal.
13. Chambre Syndicale des raffineurs et conditioneurs de sucre de France
14. Slg. 1986, 3879. oldal.
15. Grabitz - Hilf, id. mű Art. 30 Rdn. 36
16. H. von der Groeben - J. Thiesing - C.D. Ehrlemann: Kommentar zum EU/EG Vertrag. 5. kiadás Baden-Baden 1997, I. köt. Art. 30, Rdn. 98
17. Slg. 1995, 3599. oldal.
18. Grabitz - Hilf, id. mű Art. 36, Rdn. 36
19. Juris Classeur Europe, Párizs 1996, Fascicule 2012, 94. szakasz
20. Dr. Vida Sándor: A parallelimport az Európai Közösség védjegy- és versenyjogában. Jogtudományi Közlöny, 1999 sajtó alatt
21. von der Groeben - Thiesing - Ehlermann, id. mű I. köt. Art. 30. Rdn. 97
22. Slg. 1990, 4827. oldal = GRUR Int. 1991, 215. oldal = WRP 1991, 562. oldal.
23. Slg. 1994, 4249. oldal.
24. Slg. 1994, 317. oldal.
25. Kessler, id. mű 316. oldal.
26. Hasonlóképpen K. H. Fezer: Markenrecht, 12. kiadás, München 1997, 8 § MarkenG, Rdn. 297
27. A. Baumbach - W. Hefermehl: Wettbewerbsrecht, 20. kiadás, München 1998, UWG Einl. Rdn. 655