TANULMÁNYOK
4. A szabadalmi ügyvivők társadalmi
és egyéb szervezetei
5. A magyar szabadalmi ügyvivői kar
kapcsolata a szabadalmi hatóságokkal
6. A szabadalmi ügyvivői hivatás
jövője Magyarországon
Irodalom
4. A szabadalmi ügyvivők társadalmi és egyéb szervezetei
A szabadalmi ügyvivők már 1900-ban megalakították "A magyar hites szabadalmi ügyvivők testülete" nevű egyesületet, miként a Szabadalmi Hivatal elnökének a Hivatal első tízévi működéséről kiadott Jelentése írja, "az ügyvivői kar anyagi és erkölcsi érdekeinek előmozdítása, valamint a közönségnek a hívatlan elemektől való megóvása céljából".(3) Az alapszabályok(21) szerint a testület célja többek között a testületi tagok kartársi viszonyának ápolása és fejlesztése; az iparjogvédelmi törvények fejlesztésének előmozdítása; külföldi hasoncélú testületekkel való érintkezés és ezáltal a magyar szabadalmi ügyek önállóságának a külföld előtt való érvényesítése. E célok érdekében egyesíti a szabadalmi ügyvivőket és közöttük az összetartást fenntartja, megállapítja azokat az elveket, amelyek szerint tagjai a közönséggel, egymással és a hatóságokkal érintkeznek; megvitatja az iparjogvédelem terén előforduló kérdéseket; tárgyalásait és határozatait iparjogvédelmi ügyekben közzéteszi szaklapokban és napilapokban, esetleg maga is kiad szaklapot.
A testületnek tagja csakis magyar hites szabadalmi ügyvivő lehet, aki írásban kijelenti, hogy a testület céljaival egyetért, és annak alapszabályait, valamint határozatait magára nézve kötelezőnek ismeri el. A felvételi kérelmet írásban kell az elnökhöz beadni, aki azt a következő választmányi ülés napirendjére tűzi és a testület ülését nyolc napon belül összehívja. A felvétel fölött a testületnek csak olyan ülése határozhat, amelyen a tagoknak legalább a fele jelen van. Határozatképtelenség esetén nyolc napon belül újabb ülés hívandó össze, amely feltétlenül határozatképes. A felvételhez a jelenlevő tagok kétharmadának szavazata szükséges. A szavazás titkos.
A testület tagjainak névsorából törlik azt a tagot, aki egy teljes esztendőn át ismételt felszólítás ellenére sem tesz eleget fizetési kötelezettségének. A testületből ki kell zárni, aki ellen bűntett vagy nyereségvágyból elkövetett vétség miatt jogerős büntetőítéletet hoztak, továbbá aki ellen a választmány vagy a testület az ügyvivői kar tekintélyét általában, vagy a testület alapszabályait vagy határozatait sértő eljárás miatt három év leforgása alatt negyedízben fejezi ki rosszallását.
A testület ügyeit az elnök és a választmány intézi. A választmány öt rendes és két póttagból, továbbá a mindenkori elnökből és titkárból áll. A választmányt a közgyűlés évenként választja. A választmány havonként legalább egy ülést tart, amelyen az elnök, akadályoztatása esetén pedig a választmány által megjelölt választmányi tag elnököl.
A testület kebelében a tagok között esetleg felmerülő viszályok elintézésére a közgyűlés öt tagból és két póttagból álló békéltető bizottságot választ. A bizottság elé terjesztendő ügyeket írásban kell a bizottság elnökéhez benyújtani. A felek írásban tartoznak kijelenteni, hogy a bizottság határozatában feltétlenül megnyugodnak. A bizottság határozata a felekre nézve kötelező.
A testület minden év január havában közgyűlést tart, amelyre az elnök a tagokat legalább nyolc nappal a kitűzött időpont előtt köteles meghívni. A közgyűlés akkor határozatképes, ha a testület tagjainak legalább fele jelen van. A közgyűlés szótöbbséggel határoz. Az elnök nem szavaz, de szavazategyenlőség esetén ő dönt. Az elnökre, a titkárra, továbbá a választmány és a békéltető bizottság tagjaira való szavazás titkos. Az elnök és a titkár abszolút többséggel és legfeljebb két egymást követő évre választható meg.
A már említett Jelentés(3) szerint a magyar hites szabadalmi ügyvivők testülete "alapszabályai keretein belül igyekezett is föladatát teljesíteni. Így közreműködött abban, hogy a Szabadalmi Hivatal előtti eljárásban föltűnt zugírászok működése megszűnjék. Mint az ügyfelek képviselői, a szabadalmi eljárásnak feleikre nézve hátrányosnak mutatkozó oldalait indokolt fölterjesztések és kérelmek által orvosolni igyekeztek, amiben a Szabadalmi Hivatal őket készségesen támogatta mindaddig, amíg hatáskörükben előterjesztett kérelmük a törvényen alapuló volt. Így a testület fölterjesztésére vezethető vissza a Szabadalmi Hivatal azon intézkedése, hogy díjfizetéseket csakis az érdekelt felektől fogad el; hogy a képviseletben való változás esetén erről a korábbi meghatalmazott is értesítést nyer; hogy azon esetben, ha a bejelentési osztálynak felszólalási tárgyalás folytán hozott határozatai jogerőre emelkednek, erről a felek külön értesíttetnek; hogy az esetben, ha a bejelentő valamely külföldi szabadalmi bejelentés elsőbbségét kéri, de a külföldi szabadalom engedélyezését még igazolni nem képes és e célból a bejelentés tárgyalásának elhalasztását már a bejelentésben kéri, akkor a bejelentés tárgyalását 6 hónapig fölfüggeszti; hogy olyan esetben, midőn valamely megadott szabadalom terjedelme - melynek leírása már ki van nyomtatva - közbejött körülmények (lemondás, megsemmisítés) folytán változást szenved, ezen változások a készletben lévő nyomtatott leírásokra rávezettetnek és mindazoknak megküldetnek, akiknek az hivatalból megküldetett."
A testület azonban kiterjesztette működését a szabadalmi törvényen kívül az ipari tulajdon körébe tartozó egyéb ügyekre is. "Így a kereskedelmi miniszter fölhívására kimerítően indokolt véleményt készít a szabadalmi, védjegy- és mustraoltalom tárgyában kötendő nemzetközi szerződések tekintetében, a védjegy- és mintaoltalmi törvényjavaslatok tárgyában; a szabadalmi törvény revíziója tekintetében pedig nagyobb önálló munkálattal lépett a közönség elé".(3)
A szabadalmi ügyvivők testületének javaslatára alakult meg a Magyar Iparegyesület kebelében egy önálló iparjogvédelmi osztály, amely a Jelentés szerint "az érdekelt iparoskörök érdeklődését csakhamar magára is vonta, működésével a szabadalmi ügy fejlődését előmozdította. ... A hivatal fönnállásának tizedik évében a "Föltalálók országos egyesületén" kívül, amely inkább szabadalmi ügyvivői teendőkkel foglalkozik, már három olyan egyesület működött, amely az ipari jogok védelmének istápolásával foglalkozik. Így az "Országos iparegylet" iparjogvédelmi osztálya, a "Magyar iparjogvédelmi egyesület" és az "Egyesület az ipari és szellemi tulajdon védelmére", melyek közül e két utóbbi, valamint a "Föltalálók országos egyesülete" rendszeresen megjelenő szaklapokat is adnak ki"."(3)
A magyar hites szabadalmi ügyvivők testülete elvi határozatokkal is igyekezett elősegíteni kitűzött céljainak elérését. Az ügyvivői etika kérdéseiben hozott határozatait, amelyek a tagokra nézve kötelezőek voltak, 1927-ben összegyűjtve tette közzé.(22)
Az első ilyen határozat már 1900. szeptember 15-én megszületett, és kimondja, hogy a testület tagjai magánfeleknek, saját ügyfeleiket kivéve, megbízás nélkül értesítéseket, ajánlatokat, árjegyzékeket, körleveleket vagy bármi néven nevezendő reklámiratokat nem küldhetnek.
Egy 1904. évi határozat szerint tilos olyan egyéneket, akik zugírászattal foglalkoznak, az ügyvivő irodájában alkalmazni vagy foglalkoztatni.
Egy 1906. évi határozat megtiltja, hogy a testület tagjai saját vagy alkalmazottjuk neve alatt nyújtsanak be bejelentést, felszólalást vagy megállapítási kérelmet, kivéve, ha az ügyben személyesen érdekelve vannak.
Egy 1910. évi határozat szerint a testület tagjai nem hirdethetnek. A hirdetési tilalom 1911. január 1-jén lépett életbe.
Somorjay visszaemlékezéseiből(17) tudjuk, hogy az ügyvivői testület a harmincas években Kolos Aurélt választotta meg elnöknek, aki fő feladatának tekintette az ügyvivői vizsgák szakszerűségének és kellő szigorúságának a biztosítását. Így született meg az 1937. évi miniszteri rendelet a szabadalmi ügyvivők képesítéséről.
A magyar hites szabadalmi ügyvivők testülete a második világháborút követő években megszűnt. Így a szabadalmi ügyvivőknek hosszú időn át nem volt érdekképviseleti szervezetük. 1962-ben alakult meg újra a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület, és ennek keretében 1969-ben hozták létre a Szabadalmi Ügyvivők Körét, amely azonban nem tudta pótolni a szabadalmi ügyvivői érdekképviseleti szerv hiányát.
A Szabadalmi Ügyvivői Kamara (a továbbiakban: Kamara) megalakulására még további húsz évet kellett várni: a társadalmi szervezetként létrehozott Kamara 1989. június 22-én tartott alakuló ülést. Ezen 79 alapító tag jelent meg, akik dr. Gödölle Istvánt egyhangúan választották meg elnökké, Weichinger Andrást pedig titkárrá. Utóbbinak a lemondása óta a titkári teendőket dr. Markó József látta el. A Fővárosi Bíróság 1989. július 31-én kelt végzésével a Szabadalmi Ügyvivői Kamarát nyilvántartásba vette, amivel a Kamara elnyerte a jogi személyiséget.
Az alapszabály leszögezi, hogy a Kamara célja a szabadalmi ügyvivői hivatás tekintélyének megóvása, társadalmi, erkölcsi és anyagi elismertségének előmozdítása, a magyar ügyvivői kar jó hírnevének megőrzése és öregbítése, a különböző ágazatokban és szervezetekben működő szabadalmi ügyvivők érdekeinek összehangolása és képviselete, az ügyvivői munka színvonalának és etikájának őrzése, a szabadalmi ügyvivők között a jó kartársi viszony fenntartása és fejlesztése, valamint az ügyvivői hivatásra vonatkozó és az egyéb iparjogvédelmi jogszabályok továbbfejlesztésének előmozdítása.
A Kamara rendes tagja lehet minden magyar állampolgár, aki szabadalmi ügyvivői jogosítvánnyal és legalább hároméves szabadalmi ügyvivői gyakorlattal rendelkezik.
A kamarai tagság iránti kérelem ügyében a Kamara választmánya határoz.
A Kamara tisztségviselői az elnök, az alelnök és a titkár.
A Kamara szervei: a közgyűlés, az elnökből, alelnökből és titkárból, valamint hat tagból álló választmány, a háromtagú felügyelőbizottság és a szintén három tagból álló fegyelmi bizottság.
A Kamara legfelsőbb szerve a tagok összessége által képezett közgyűlés. Évente, az év első két hónapjában rendes közgyűlést kell tartani. A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a rendes tagoknak legalább a fele jelen van.
A tisztségviselőket, valamint a választmány, a felügyelőbizottság és a fegyelmi bizottság vezetőjét, illetve elnökét és tagjait három évi időtartamra titkos szavazással a közgyűlésen kell megválasztani.
A Kamara a működéséhez szükséges kiadásokat tagdíjakból, rendezvények és kiadványok bevételeiből, díjazásért végzett egyéb tevékenységből, valamint jogi személyek és magánszemélyek hozzájárulásaiból fedezi.
A Kamara megalakulása óta hatékonyan vett részt a hazai iparjogvédelmi jogalkotásban, így többek között az új szabadalmi törvény és védjegytörvény megalkotásában.
A Kamara taglétszáma 1999. január 1-jén 233 fő volt.
Az ügyvivői törvény 28. szakaszának megfelelő köztestületi Szabadalmi Ügyvivői Kamara alakuló közgyűlését 1996. október 30-án tartották, és azon 174 alapító tag jelent meg, akik elnökké dr. Gödölle Istvánt, alelnökké Lantos Mihályt és Szentpéteri Ádámot, pénztárossá Kopcsányi Magdolnát, a fegyelmi bizottság elnökévé Kovári Györgyöt, a számvizsgáló bizottság elnökévé pedig Molnár Imrét választották meg. A Kamara alapszabályát és fegyelmi szabályzatát a Kamara elnöke a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő 1997. májusi számában tette közzé, így azokat itt csak nagy vonalakban ismertetem.
A Kamara alapszabályát a szabadalmi ügyvivőkről szóló 1995. évi XXXII. törvény 32. szakasza (1) bekezdésének a) pontja alapján a Kamara Közgyűlése állapítja meg.
Az alapszabály szerint a Kamara a magyar szabadalmi ügyvivőket tömörítő köztestület. Legfontosabb feladatai: ellátja a szabadalmi ügyvivőkkel kapcsolatos, a törvényben meghatározott közfeladatokat; őrködik a szabadalmi ügyvivői kötelességek teljesítése fölött; képviseli a szabadalmi ügyvivők érdekeit; védi a szabadalmi ügyvivők jogait; őrzi a szabadalmi ügyvivői kar tekintélyét. Részt vesz továbbá a szabadalmi ügyvivői tevékenységet érintő jogszabályok előkészítésében; véleményt nyilvánít és az arra illetékes állami szervek felé javaslatot tesz az iparjogvédelemmel kapcsolatos általános kérdésekben; szakvéleményt ad szabadalmi ügyvivőket érintő kérdésekben; előmozdítja a szabadalmi ügyvivők szakmai ismereteinek gyarapodását és etikai színvonalának emelkedését; tagjai útján részt vesz a szabadalmi ügyvivőjelöltek képzésében és vizsgáztatásában, valamint a szabadalmi ügyvivők továbbképzésében; szakmai rendezvényeket szervez és kiadványokat jelentet meg; ápolja a szabadalmi ügyvivői kar hagyományait és kegyelettel őrzi az elhunyt tagok emlékét; együttműködik a tevékenységi körét érintő társadalmi szervezetekkel; kapcsolatot tart külföldi szabadalmi ügyvivői kamarákkal és testületekkel.
A Kamarába való felvételt írásban kell kérni. Felvétel esetén a kérelmezőnek esküt kell letennie. Az esküokmányt az esküt tevőnek és a Kamara elnökének kell aláírnia.
A Kamara szervei a Közgyűlés, az Elnökség, a Fegyelmi Bizottság és a Számvizsgáló Bizottság.
A Kamara tisztségviselői, az elnök, a két alelnök és a pénztáros.
Az Elnökség az elnökből, a két alelnökből, a pénztárosból és további öt tagból áll, és két póttagja van. A Fegyelmi Bizottság elnökből, öt tagból és két póttagból áll. A Számvizsgáló Bizottság elnökből, két tagból és egy póttagból áll.
A Kamara tisztségviselői és az egyéb kamarai tisztségeket ellátó személyek tevékenységüket díjazás nélkül látják el.
A szabadalmi ügyvivő tagok összességéből álló Közgyűlés kizárólagos hatáskörrel megállapítja és módosítja a Kamara alapszabályát és fegyelmi szabályzatát, valamint a szabadalmi ügyvivői hivatás gyakorlására vonatkozó etikai szabályzatot; megválasztja a Kamara tisztségviselőit; megállapítja a kamarai tagdíjat; megvitatja a Kamara elnökének és a Számvizsgáló Bizottság elnökének beszámolóját, és határoz e beszámolók elfogadásáról.
A Közgyűlést a Kamara elnöke hívja össze szükség szerint, de évente legalább egyszer az év első negyedében. A közgyűlés határozatképes, ha azon a tagoknak legalább a fele jelen van. A közgyűlésen minden jelenlévő tagot egy szavazat illet meg. A Közgyűlés határozatait a jelenlevő tagok több mint felének szavazatával hozza.
A Kamara tisztségviselőit, az Elnökség további tagjait és további póttagjait, a Fegyelmi Bizottság elnökét, tagjait és póttagjait, valamint a Számvizsgáló Bizottság elnökét, tagjait és póttagját a Kamara választható tagjai közül két évre titkos szavazással kell megválasztani. A tisztségviselők, a Fegyelmi Bizottság elnöke és a Számvizsgáló Bizottság elnöke legfeljebb egyszer választhatók újra ugyanarra a megbizatásra.
Az Elnökség ellátja a jogszabályban ráruházott feladatokat, így különösen dönt a tagfelvétel ügyében, javaslatot tesz a Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottság és a Találmányi Szakértői Testület szabadalmi ügyvivői tagjaira, kitüntések és díjak adományozását kezdeményezi szabadalmi ügyvivők részére, és véleményezi a szabadalmi ügyvivői tevékenységet érintő jogszabályok tervezetét. Az Elnökség üléseit szükség szerint, de legalább negyedévenként a Kamara elnöke hívja össze.
A Kamara az Elnökség által elfogadott éves költségvetés alapján gazdálkodik. A működésével összefüggő kiadásokat tagdíjakból, egyéb kamarai díjakból és hozzájárulásokból, rendezvények és kiadványok bevételeiből, díjazásért végzett egyéb tevékenységekből származó bevételekből, valamint jogi személyek és magánszemélyek adományaiból és támogatásaiból fedezi.
A kamarai tagíj alaptagdíjból és kiegészítő tagdíjból tevődik össze. A Közgyűlés által megállapított alaptagdíj évi összegét két, egyenlő részletben kell megfizetni.
A Kamara Közgyűlése által megállapított fegyelmi szabályzat szerint a szabadalmi ügyvivők és a szabadalmi ügyvivőjelöltek által elkövetett fegyelmi vétséget az elkövetés idején hatályban lévő jogszabályok és fegyelmi szabályzat szerint kell elbírálni. A fegyelmi eljárásban az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
Fegyelmi vétséget követ el az a szabadalmi ügyvivő, aki a szabadalmi ügyvivői hivatás gyakorlásából eredő kötelezettségét vétkesen megszegi. A fegyelmi vétséget elkövető szabadalmi ügyvivővel szemben kiszabható fegyelmi büntetések: a) megrovás, b) szigorú megrovás, c) pénzbírság, d) kizárás a Kamarából.
A fegyelmi büntetés kiszabásánál figyelembe kell venni az enyhítő és a súlyosbító körülményeket, így különösen a kötelességszegés súlyát és ismételtségét, a vétkesség fokát, valamint az okozott kárt.
A szabadalmi ügyvivők ellen a fegyelmi eljárást a Kamara elnöke indítja meg. A fegyelmi ügyében a Fegyelmi Bizottság háromtagú fegyelmi tanácsban jár el.
Ha a Kamara elnöke a hozzá beérkezett bejelentés vagy a tudomására jutott tények alapján az ügy előzetes kivizsgálását látja szükségesnek, vizsgálóbiztost rendelt ki, és ha a tudomására jutott tények, illetve a vizsgálóbiztos jelentése alapján úgy véli, hogy fegyelmi vétség alapos gyanúja áll fenn, a szabadalmi ügyvivő ellen a fegyelmi eljárást határozattal megindítja, egyidejűleg az iratokat megküldi a Fegyelmi Bizottság elnökének, és értesíti az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivőt.
A Fegyelmi Bizottság elnöke az iratok kézhezvétele után kijelöli az ügyben eljáró Fegyelmi Tanácsot, amely a szükséghez képest további bizonyítást folytathat le.
A Fegyelmi Tanács elnöke kitűzi a fegyelmi tárgyalást, amelyre meg kell idéznie a fegyelmi eljárás alá vont szabadalmi ügyvivőt és képviselőjét, és egyidejűleg közölni kell a fegyelmi eljárás alapjául szolgáló tényállást.
A fegyelmi tárgyalás nyilvános, azt a Fegyelmi Tanács elnöke vezeti. A tárgyalás megnyitása után az előadó tanácstag ismerteti az ügyet, majd a Fegyelmi Tanács elnöke meghallgatja a fegyelmi eljárás alá vont szabadalmi ügyvivőt, aki nyilatkozatot tehet, és kérdést intézhet a meghallgatott tanúhoz vagy a kirendelt szakértőhöz.
A Fegyelmi Tanács a tényállást az általa lefolytatott bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékok egybevetése alapján állapítja meg, és határozatát a bizonyítékok mérlegeléséből nyert meggyőződése alapján hozza meg.
A Fegyelmi Bizottság határozatával a fegyelmi eljárás alá vont szabadalmi ügyvivőt felmenti vagy fegyelmi büntetést szab ki. A fegyelmi határozatot és indokait a tárgyalás befejezése után ki kell hirdetni, majd nyolc napon belül írásba kell foglalni.
Ha a Fegyelmi Bizottság határozata elleni keresetlevelet a Kamaránál nyújtják be, azt az ügy irataival és a keresetre vonatkozó nyilatkozattal együtt nyolc napon belül továbbítani kell a Fővárosi Bírósághoz.
A szabadalmi ügyvivőjelölt fegyelmi felelősségre vonása esetén a szabadalmi ügyvivőkre vonatkozó előírásokat kell megfelelően alkalmazni. vMiként fentebb említettem, már a Szabadalmi Hivatal elnökének 1907-ben kiadott Jelentése(3) említést tesz a "Magyar iparjogvédelmi egyesület" működéséről, sőt arról is, hogy ez az egyesület szaklapot is kiadott: 1907-től kezdve havonként jelentette meg "Iparjogi Szemle" c. közlönyét, amely a címlapján feltüntetett szöveg szerint az "eszmei javak, az üzleti tisztesség, szabadalmi, védjegy-, minta-, szerzői, név- és cégjog oltalmát szolgáló" folyóirat volt, és az Iparjogvédelmi Egyesület tagjai "tagsági járulékul" kapták.
Az egyesület két világháború közötti tevékenységéről keveset tudunk. Dr. Hoff György "Szabadalmi jog" c. monográfiája az Iparjogvédelmi Egyesület kiadványaként jelent meg 1939-ben. Az egyesület működése a II. világháború után szünetelt 1962-ig, amikor megalakult a "Magyar Iparjogvédelmi Egyesület" (MIE). Első elnökévé dr. Csűrös Zoltánt, főtitkárává dr. Dán Jenőt választották meg. 1969-től 1980-ig dr. Szilbereky Jenő, 1980-tól 1985-ig Horváth Gyula, 1985-től 1990-ig pedig Bihari István volt az elnök és 1968-tól 1980-ig Horváth Gyula, majd 1980-tól 1990-ig dr. Lontai Endre a főtitkár. 1990-től 1998-ig dr. Lontai Endre az elnök és Marosi György a főtitkár.(23) 1998-ban dr. Kende Bélát választották elnökké, főtitkár Marosi György maradt.
A MIE közreműködik az iparjogvédelmi jogszabályok kialakításában, előadások, vitaülések és konferenciák szervezésével és lebonyolításával fórumot biztosít az iparjogvédelem területén felmerülő kérdések és jogviták elemzéséhez és eldöntéséhez. A "MIE KÖZLEMÉNYEK" kiadásával lehetőséget nyújt az iparjogvédelem területén működő szakemberek, így szabadalmi ügyvivők szakcikkeinek a publikálásához. 1998-ban a MIE KÖZLEMÉNYEK 39. száma jelent meg.
1970-ben a MIE elnöksége a tartósan kiemelkedő
tevékenységet kifejtő egyesületi tagok számára
Iparjogvédelmi Emlékérmet alapított, amelyet eddig
a szabadalmi ügyvivői képesítéssel rendelkező
alábbi személyek nyertek el:
- 1974-ben Bernauer Magdolna,
- 1976-ban Horváth Gyula,
- 1980-ban Somorjay Ottó,
- 1982-ben e cikk szerzője,
- 1985-ben Fers Antal és dr. Varga Edit,
- 1987-ben Gazda István és Somlai Tibor,
- 1990-ben Kecskés József,
- 1994-ben Kopornoky Róbert és dr. Markó József,
- 1998-ban Antal Zoltán, Friedmann Éva, Lantos Mihály,
Marosi György, dr. Szarka Ernő és Tárcza László.
A MIE az AIPPI Magyar Csoportjával közösen 1970 óta háromévenként rendez nemzetközi konferenciát az iparjogvédelem időszerű kérdéseiről, általában 200-300 hazai és 150-200 külföldi szakember részvételével. Az utolsó, immár jubileumi, tizedik konferenciát 1997 szeptemberében tartották.
A nemzetközi konferenciák és az iparjogvédelem teljes területét átfogó kérdések tárgykörébe vágó előadások mellett a MIE találmányi szakosztálya rendszeresen szervez az ország különböző városaiban, így az utóbbi években pl. Egerben, Kecskeméten, Keszthelyen, Sopronban, Székesfehérvárott, Győrött, Tatán és Szegeden szerda déltől péntek délig tartó szimpóziumokat az iparjogvédelem időszerű kérdéseiről. Ezeken az adott tárgykörben nemcsak előadások hangzanak el, hanem arra is lehetőséget biztosítanak, hogy a tárgyalt kérdésekkel összefüggő joggyakorlatot is elemezzék. E szimpóziumok kapcsán külön említésre méltónak tartom, hogy azokon az utóbbi években az OTH, illetve a MSZH szakemberei is jelentős számban vesznek részt, ami egyrészt növeli a szimpóziumok színvonalát és eredményességét, másrészt lehetővé teszi a képviseletet ellátó szabadalmi ügyvivők és a hivatali szakemberek közötti közvetlen párbeszédet és így egymás szempontjainak és gondjainak a kölcsönös megismerését is.
Az Ipari Tulajdon Oltalmára Létesült Nemzetközi Egyesület (Association Internationale pour la Protection de la Propriété Industrielle, rövidítve: AIPPI) Magyar Csoportjának célja, hogy előmozdítsa az AIPPI célkitűzéseinek megvalósítását és támogassa annak munkáját. E célok elérése érdekében a Magyar Csoport feladata többek között részvétel az AIPPI munkájában, elsősorban tanulmányok készítésével, munkabizottságok és nemzetközi rendezvények (elnökök tanácsa, végrehajtó bizottsági ülés, kongresszus) munkájában való részvétellel; az így szerzett ismeretek hazai terjesztése; a nemzetközi tapasztalatok felhasználásának kezdeményezése a magyar jogszabályalkotásban és joggyakorlatban; iparjogvédelmi tárgyú tudományos cikkek közlése; nemzetközi konferenciák rendezése; előadások szervezése hazai és külföldi előadókkal; külföldi szakemberekkel való kapcsolatfelvétel; és a külföldi iparjogvédelmi szabályok és joggyakorlat tapasztalatainak megismertetése útján a magyar iparjogvédelmi kultúra színvonalának emelése.
Az AIPPI 1897-ben Brüsszelben megtartott alakuló ülésén magyar küldöttként Kelemen Manó vett részt, akit az AIPPI alelnökének választottak meg, és aki az alakuló ülés után Bécsben tartott első kongresszus résztvevőit budapesti kirándulásra hívta meg. Ennek alapján a kongresszus résztvevői különvonaton Budapestre utaztak, ahol a magyar házigazdák által nyújtott gazdag szakmai és társasági programot záróbankettel fejezték be. Karlóczai szerint(24) 1902-ben a Magyar Csoportnak 45 tagja volt, és ezzel Magyarország az Egyesült Királyság és Franciaország után a tagok számát tekintve a harmadik helyet foglalta el.
A Magyar Csoportot hivatalosan 1925-ben vették föl az AIPPI-be. Ekkor a Csoport elnökévé Belatiny Artúrt választották meg, akit ezen a poszton 1938-ban Mihályfi Dezső követett.
A Magyar Csoport életében kiemelkedő eseménynek minősíthető, hogy az AIPPI 1930-ban Budapesten tartotta kongresszusát, közgyűlését és végrehajtó bizottsági ülését. A kongresszus elnöke Belatiny Artúr, a szervezőbizottság vezetője pedig Kelemen András, a Magyar Csoport akkori főtitkára volt.
1947-ben Jendrassik Györgyöt választották meg a Magyar Csoport elnökének. A Csoport tevékenysége 1952-ben megszűnt, és csak 1963-ban indult meg újra, amikor az ujjáalakult Magyar Csoportot első szocialista országbeli csoportként az AIPPI végrehajtó bizottsága ismét felvette tagjai sorába. A Csoport első elnöke Koós Imre, főtitkára dr. Dán Jenő volt. 1969-ben Horváth Gyulát választották elnökké, e cikk íróját pedig főtitkárrá. 1990-től 1998-ig az elnöki teendőket e cikk írója, a főtitkári teendőket pedig dr. Gödölle István látta el, akit 1998-ban elnökké, Molnár Imrét pedig főtitkárrá választották.
A Magyar Csoport újraalakulása óta tevékenyen részt vesz a nemzetközi egyesület munkájában, így gyakorlatilag az AIPPI által napirendre tűzött valamennyi kérdésben készített jelentést, sőt több - így a know-how-ra és a mikrobiológiai találmányok oltalmára vonatkozó - kérdést a Magyar Csoport javaslata alapján tűzött napirendjére a nemzetközi egyesület. A mikroorganizmusok szabadalmi eljárás céljából történő letétbehelyezésének nemzetközi elismerésére létrejött Budapesti Szerződés megkötésére összehívott diplomáciai konferencia színhelyének megválasztásakor alapvetően ezt a tényt vették figyelembe.
1988-ban az a megtiszteltetés érte a Magyar Csoportot, hogy akkori elnökét, Horváth Gyulát az AIPPI végrehajtó bizottsága egyhangúlag tiszteletbeli taggá választotta, ami egyúttal a Magyar Csoport addigi munkájának az elismerését is jelentette. Hasonlóképpen értékelhető az a tény is, hogy 1995-ben dr. Gödölle Istvánt beválasztották az AIPPI programbizottságába, e cikk íróját pedig 1989-ben a szabadalmi jog harmonizációjával foglalkozó nemzetközi munkabizottságba. Dr. Vida Sándort 1992-ben a védjegyjog harmonizációjának kérdéseit tárgyaló munkabizottság titkárává választották. 1998-ban a riói kongresszuson e cikk íróját is tiszteletbeli taggá választották.
Az AIPPI Magyar Csoportjának tevékenységében kiemelt szerepe van a fentebb már említett nemzetközi konferenciák MIE-vel közös, háromévenkénti megrendezésének, amit az AIPPI főtitkára többször is példaként állított a nemzetközi egyesület nemzeti csoportjai elé.
A Csoport 1971 óta évente rendszeresen jelenteti meg dr. Vida Sándor szerkesztésében az angol nyelvű "AIPPI Proceedings of the Hungarian Group" című kiadványát, amelynek feladata a magyar iparjogvédelmi szabályok, gyakorlat és intézmények megismertetése a külföldi szakemberekkel. 1998-ban jelent meg e kiadvány 25. száma.
1999. január 1-jén a Magyar Csoportnak 79 egyéni és 15 jogi tagja volt.
1993-ban megalakult az Európai Iparjogvédelmi Szakemberek Uniójának (Union of European Practitioners in Industrial Property, rövidítve: Union) Magyar Csoportja is, amely alakuló ülésén dr. Markó Józsefet választotta elnökké és Kovári Györgyöt titkárrá. A csoport taglétszáma 1999. január 1-jén 24 fő volt. 1996-ban az Union végrehajtó bizottsága dr. Markó Józsefet fő jelentéstevővé választotta, ami igen megtisztelő személy szerint a megválasztottra nézve, de egyúttal a Magyar Csoport munkájának az elismerését is jelenti.
Több magyar szabadalmi ügyvivő tagja a Szabadalmi Ügyvivők Nemzetközi Szövetségének (Fédération Internationale des Conseils en Propriété Industrielle, rövidítve: FICPI) is.
5. A magyar szabadalmi ügyvivői kar kapcsolata a szabadalmi hatóságokkal
A működő szabadalmi ügyvivők hivatásuknál fogva állandó kapcsolatban állnak a szabadalmi hatóságokkal, elsősorban a szabadalmakat engedélyező hatósággal.
Az 1895. évi XXXVII. törvény a szabadalmi ügyek intézésére a Szabadalmi Hivatalt és a Szabadalmi Tanácsot hívta életre, és egyúttal létrehozta a szabadalmi ügyvivői intézményt. A szabadalmi ügyvivők által leteendő vizsga tárgyait és az ügyvivők elleni fegyelmi eljárás szabályait a kereskedelemügyi miniszter állapította ugyan meg, de az általa kinevezett ügyvivői vizsgabizottság elnöke a Szabadalmi Hivatal elnöke volt, és az ügyvivői jogosítványokról is a Hivatalban kellett jegyzéket vezetni.
Első szabadalmi törvényünk a szabadalmak megsemmisítésére és megvonására irányuló perekben még ügyvédi képviseletet írt elő, így a szabadalmi ügyvivők ilyen ügyekben nem álltak kapcsolatban a hatóságokkal.
Az 1920. évi XXXV. törvény a Szabadalmi Hivatalt Szabadalmi Bírósággá, a Szabadalmi Tanácsot pedig Szabadalmi Felsőbírósággá alakította át, és egyúttal a szabadalmi ügyvivőket is feljogosította arra, hogy képviseletet lássanak el szabadalmak megsemmisítésére és megvonására irányuló perekben.
A szabadalmi ügyvivők képesítése tárgyában 1937-ben kiadott miniszteri rendelet szerint a szabadalmi vizsgabizottság elnöke a Szabadalmi Bíróság elnöke volt, míg tagjait felerészben a Szabadalmi Bíróság ítélőbírái, felerészben pedig szabadalmi ügyvivők és ügyvédek alkották. A vizsgabizottság összetételéből következik, hogy a szabadalmi ügyvivők már az ügyvivői vizsga időpontjában kapcsolatba kerültek a Szabadalmi Bírósággal. Bár a vizsga rendjét és tárgyait továbbra is az iparügyi miniszter szabályozta, az ilyen vizsgára készülő mérnökök a Szabadalmi Közlönyben megjelent hirdetményből értesülhettek arról, hogy mely jogszabályok ismerete kötelező az ügyvivői vizsgához, a szabadalmi ügyvivők a Szabadalmi Közlönyből tájékozódhattak az őket hivatásuk folytatása szempontjából érdeklő adatokról és hírekről, és a Szabadalmi Közlönyben is közölhettek szakcikkeket.
Somorjay visszaemlékezéseiben olvashatjuk, hogy a Szabadalmi Bíróság Akadémia utcai székházában "a harmincas-negyvenes évek fordulóján élénk szabadalmi élet folyt".(17) A bírói karnak több olyan tagja volt, aki szabadalmi ügyvivői jogosítványt is szerzett, így például Hermányi Erich, dr. Lengyel Béla és dr. Szmertnik István.
A szabadalmi ügyvivői kar és a Szabadalmi Bíróság kapcsolata természetszerűen megmaradt a II. világháború után is. A szabadalmi bírói és ügyvivői képesítést szabályozó 1947. évi miniszteri rendelet szerint a vizsgabizottság elnöke a Szabadalmi Bíróság elnöke volt; a tizennégy tagból kettőt az Iparügyi Minisztérium alkalmazottai, hatot a szabadalmi bírók, hatot pedig a szabadalmi ügyvivők és az ügyvédek közül neveztek ki. A szóbeli vizsgát lefolytató öttagú bizottságnak egy szabadalmi bíró és egy szabadalmi ügyvivő tagja volt.
Az OTH a 11950/1948. Korm. számú rendelet alapján 1949. január 1-jén alakult meg, és 1949. október végéig párhuzamosan működött a Szabadalmi Bírósággal. Utóbbinak a működését az 1949. évi 8. számú törvényerejű rendelet szüntette meg, amely bejelentési osztályának hatáskörét az OTH-ra, bírói osztályának hatáskörét pedig a Budapesti Ítélőtáblára ruházta. A Kúria és az Ítélőtábla hatáskörét megszüntetésük után a Legfelsőbb Bíróság, illetőleg a Budapesti Felsőbíróság, majd a Felsőbíróság megszüntetése után annak hatáskörét a Budapesti Fővárosi Bíróság vette át. A szabadalmi ügyvivők ma is ezekkel az iparjogvédelmi hatóságokkal állnak kapcsolatban, azzal az eltéréssel, hogy az 1995. évi XXXIII. törvény az Országos Találmányi Hivatal nevét Magyar Szabadalmi Hivatalra változtatta. Az OTH élén kezdetben főtitkár, majd elnök állt.
Vékás írta 1975-ben(25), hogy az "Országos Találmányi Hivatal tevékenységének szakmai színvonala a kezdet éveiben jelentkezett káderproblémák és tárgyi nehézségek folyamatos megoldása, illetőleg leküzdése után ... jelentősen emelkedett. Az érdemi feladatokat ellátó ügyintézők döntő többsége egyetemi képzettséggel, iparjogvédelmi szakvizsgával és idegen nyelvismerettel rendelkezik. 1960-tól a Hivatal huszonhét műszaki előadója tette le a szabadalmi ügyvivői vizsgát. A jelenlegi hivatali állományban tizenhatan rendelkeznek szabadalmi ügyvivői képesítéssel."
Nem lenne helyes párhuzamot vonni a szabadalmi ügyvivői kar és a Hivatal ügyintézőinek az ötvenes években meglévő szakmai színvonala között, mert az ügyvivői munka színvonalának csökkenését a második világháború után nem az ügyvivők gyakorlatlansága, hanem létszámuk sajnálatos csökkenése okozta, a Hivatalban viszont nagyrészt kezdő káderek dolgoztak. 1958-tól kezdve azonban évről-évre nőtt az iparjogvédelmi hatóságoknál működő, illetőleg azok előtt képviseletet ellátó szabadalmi ügyvivők száma, ami egyúttal folyamatosan javította mind a hivatali munka, mind a képviseleti tevékenység színvonalát.
Az OTH állományából szabadalmi ügyvivői jogosítvánnyal rendelkező több ügyintéző távozott és vállalt szabadalmi ügyvivői munkát, de a Hivatal is számos szabadalmi ügyvivőt vett fel állományába.
Az MSZH jelenlegi elnöke, dr. Bendzsel Miklós is szabadalmi ügyvivői képesítéssel rendelkezik, hasonlóan az OTH korábbi elnökei közül Iványi Istvánhoz és Szarka Ernőhöz, és ilyen képesítése van Posteinerné Toldi Márta elnökhelyettesnek is. Emellett a szabadalmi elbírálókat foglalkoztató főosztályokon mind a főosztályvezetők, mind a főosztályvezető-helyettesek és osztályvezetők hasonló képesítésűek. Rajtuk kívül számos hivatali vezető és elbíráló szerzett szabadalmi ügyvivői képesítést. Ezek a tények jelentős mértékben hozzájárulnak a képviseletet ellátó szabadalmi ügyvivők és az MSZH közötti jó és eredményes munkakapcsolat kialakításához.
Itt említem meg, hogy 1991 óta az OTH, illetve 1996 óta az MSZH a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő mellékleteként kéthavonként megjelenteti az Iparjogvédelmi Szemlét az iparjogvédelem teljes területét felölelő elméleti és gyakorlati szakmai és tájékoztató cikkekkel. Ez az iparjogvédelmi szakemberek, köztük a szabadalmi ügyvivők számára fontos kiadvány egyrészt publikációs lehetőséget biztosít, másrészt a szakterületünkön bekövetkező események és változások nyomon követését teszi lehetővé.
A Budapesti Fővárosi Bíróság az 1949. évi 8. számú törvényerejű rendelet szerint az iparjogvédelmi ügyekben öttagú tanácsban járt el. A tanács elnöke és két tagja hivatásos bíró, másik két tagja pedig az OTH tanácstagjai közül behívott ülnök volt. A Kúria, majd jogutóda, a Legfelsőbb Bíróság három hivatásos bíróból és két egyetemi tanár ülnökből álló tanácsban járt el. Ezt a bírósági ügyrendet az 1954. évi 18. számú törvényerejű rendelet úgy változtatta meg, hogy az iparjogvédelmi ügyekben a Fővárosi Bíróság egy hivatásos bíróból és két népi ülnökből, a Legfelsőbb Bíróság pedig három hivatásos bíróból álló tanácsban járt el. Szakértőként a Fővárosi Bíróság az Országos Találmányi Hivatal egy tanácstagját, a Legfelsőbb Bíróság pedig egy egyetemi tanárt volt köteles szakértőként meghallgatni.
A bíróságok összetételét négy év múlva ismét megváltoztatta az 1/1958. (II.16.) IM számú rendelet, amely szerint iparjogvédelmi perekben a Budapesti Fővárosi Bíróság egy hivatásos bíróból és az OTH iparjogvédelmi tanácsának tagjai közül behívott két szakülnökből, a Legfelsőbb Bíróság pedig két hivatásos bíróból és az ipar- jogvédelmi tanács egy tagjából álló háromtagú tanácsban járt el. Ez az iparjogvédelmi fórumrendszer egészen az 1969. évi II. törvény hatálybalépéséig érvényben volt.
1958-ig sem az OTH-tól szakülnökként behívott ügyintézők, sem a Fővárosi Bíróság bírái között nem volt szabadalmi ügyvivői képesítésű szakember. 1958 után azonban - miként erre fentebb már utaltam - a Hivatal állományába tartozó szabadalmi ügyintézők közül egyre többen tették le az ügyvivői vizsgát, és részben ennek is köszönhető, hogy a Budapesti Fővárosi Bíróság szabadalmi ügyekben hozott határozatainak szakszerűségét csak igen ritkán vonták kétségbe.
1971-ben a Fővárosi Bíróság iparjogvédelmi tanácsának élére dr. Túri Máriát nevezték ki, aki szabadalmi ügyvivői vizsgát is tett. Ebben a tanácsban bíróként dolgozott a jelenleg szabadalmi ügyvivőként tevékenykedő Kékes László, és 1996. június 1-je óta dr. Kalavszky Dezső is a tanács tagja, aki korábban az OTH szabadalmi elbírálójaként szerzett ügyvivői képesítést. A Fővárosi Bíróság előtt képviseletet ellátó ügyvivők munkáját megkönnyíti az a tény, hogy a tanácselnök és az egyik bíró szabadalmi ügyvivői képesítéssel is rendelkezik, és feltehetőleg az utóbbiak is könnyebben látják el munkájukat ilyen képesítés birtokában.
Az 1995. évi XXXIII. törvény előkészítése során komoly formában vetődött fel az a javaslat, hogy a Legfelsőbb Bíróság iparjogvédelmi ügyekben eljáró tanácsába ki kellene nevezni felsőfokú műszaki képesítéssel rendelkező szakbírókat, célszerűen szabadalmi ügyvivőket.(26) Sajnálatos, hogy ezt a javaslatot - tudomásom szerint elsősorban anyagi okok miatt - nem sikerült elfogadtatni, ami azonban remélhetőleg nem jelenti ennek a megalapozott és időszerű javaslatnak a végleges elejtését.
6. A szabadalmi ügyvivői hivatás jövője Magyarországon
Fentebb már említettem, hogy 1999. január 1-jén a Szabadalmi Ügyvivői Kamarának 233 tagja volt, de az 1995 végéig vezetett szabadalmi ügyvivői lajstromba bejegyzett ügyvivők száma meghaladta az ötszáz főt. Nyilvánvaló, hogy ennyi szabadalmi ügyvivő számára Magyarország nem tud ügyvivői munkát és megélhetést biztosítani. Azt is tudjuk azonban, hogy ennek az ügyvivői létszámnak csupán töredéke dolgozik szabadalmi ügyvivőként. Most arra a kérdésre próbálok választ adni, hogy a magyar szabadalmi ügyvivőknek milyen kilátásai vannak hivatásuk jövőbeni gyakorlására.
Ilyen szempontból a helyzetet alapvetően az Európai Szabadalmi Egyezményhez (EPC) való csatlakozásunk fogja befolyásolni, amit az 1991-ben az Európai Gazdasági Közösséggel kötött társulási szerződésünk, illetve az utóbbit jogi keretekbe illesztő 1994. évi I. törvény alapján 1996 vége előtt kértünk. Kérelmünk elbírálása és a csatlakozás adminisztrativ lebonyolítása nyilvánvalóan hosz-szabb időt vesz igénybe. Ennek tulajdonítható, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal Igazgató Tanácsa 1999. január 19-én úgy döntött, hogy a nyolc, csatlakozásra váró ország, így Magyarország számára is a csatlakozási lehetőséget 2002. július 1-jétől nyitja meg.
Az EPC 133. és 134. szakasza szabályozza az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) előtti képviseletet. A 134. szakasz szerint természetes vagy jogi személyek képviseletét az EPO előtt csak az EPO-nál vezetett lajstromba bejegyzett képviselők láthatják el. Ebbe a lajstromba való bejegyzés feltételei az Egyezmény 234. szakaszának (2) bekezdése szerint a következők:
a) állampolgárság valamelyik szerződő államban,
b) székhely vagy munkahely egy szerződő állam felségterületén,
c) európai szabadalmi ügyvivői vizsga.
Az EPO elnöke különleges esetekben felmentést adhat a fentebbi a) követelmény teljesítése alól.
Az EPC 163. szakaszának (6) bekezdése rendelkezik olyan államok polgárainak képviseleti jogosultságáról, amely államok az 1981. október 7-én lejárt átmeneti időszak után csatlakoznak az Európai Szabadalmi Egyezményhez. E bekezdés szerint a csatlakozás hatálybalépésének időpontjától számított egy éven belül bevezethető a jóváhagyott képviselők lajstromába az ilyen államok olyan polgára, aki kielégíti az (1) bekezdésben foglalt alábbi feltételeket:
a) egy szerződő állam állampolgára,
b) egy szerződő állam felségterületén van székhelye vagy munkahelye,
c) a szabadalmi jog területén jogosult természetes vagy jogi személyek képviseletére azon szerződő állam központi iparjogvédelmi hatósága előtt, amelyben székhelye vagy munkahelye van.
A lajstromba való bejegyzést az EPO-nál kell kérni, és csatolni kell hozzá a központi iparjogvédelmi hatóság olyan igazolását, amelyből kitűnik a fentebbi három követelmény teljesítése.
A 163. szakasz (3) bekezdése szerint amennyiben egy szerződő államban az (1) bekezdés c) pontja szerinti jogosultság nincs különleges hivatásszerű képesítéshez kötve, úgy a lajstromba való bejegyzés csak akkor lehetséges, ha a kérelmező legalább öt éven keresztül rendszeresen folytatott az illető állam központi iparjogvédelmi hatósága előtt szabadalmi képviseleti tevékenységet. Az utóbbi feltételt azonban nem kell teljesítenie az olyan személyeknek, akiknek szabadalmi ügyekben való hivatásszerű képviseleti jogosultságát ennek az államnak az előírásai szerint hivatalosan megállapították. A központi iparjogvédelmi hatóság igazolásából ki kell tűnnie, hogy a kérelmező megfelel az ebben a bekezdésben említett feltételeknek.
A 163. szakasz (4) bekezdése szerint az EPO elnöke felmentést adhat a (3) bekezdésben említett ötéves szabadalmi képviseleti tevékenység igazolása alól, ha a kérelmező bizonyítja, hogy a szükséges képesítést más módon szerezte meg.
Magyarországnak az EPC-hez való csatlakozása után tehát azoknak a szabadalmi ügyvivőknek, akik európai szabadalmi ügyvivői jogosultságot is akarnak szerezni, a csatlakozás hatálybalépésétől számított egy éven belül kell majd kérelmezniük az EPO lajstromába való bejegyzést a fentebb ismertetett feltételek teljesítése mellett. Ennek előfeltétele a tagság az ügyvivői törvény 28. szakaszának megfelelő köztestületi Szabadalmi Ügyvivői Kamarában. Minthogy a kamarai lajstromba bejegyzett ügyvivők jogosultak szabadalmi ügyekben az MSZH előtti képviseletre, nyilvánvalónak tűnik, hogy a magyar szabadalmi ügyvivőkre nem vonatkozik a 163. szakasz (3) bekezdése szerinti követelmény. Ennek megfelelően az várható, hogy az EPC-hez való csatlakozásunk után azok a magyar szabadalmi ügyvivők fogják kérni az EPO-nál vezetett lajstromba való bejegyzésüket, akik ügyvivői gyakorlatot folytatnak vagy ezt szándékoznak tenni.
Itt említem meg, hogy az EPC-hez való csatlakozásunk kapcsán az elmúlt években időnként fölerősödve hallatszottak olyan szirénhangok, amelyek rövid távú előnyök hangoztatásával szerették volna abba az irányba befolyásolni a magyar álláspontot, hogy legalább átmenetileg a "szlovén típusú" társulást válasszuk. Azt az érvet, hogy hazánknak százéves szabadalmi múltja van olyan Szabadalmi Hivatallal, amelynek színvonala a falai között tevékenykedő szakemberek - nem utolsó sorban a szabadalmi elbírálók - tudását is figyelembe véve méltán vetekszik számos nyugat-európai szabadalmi hivataléval, általában elfogadták még a velünk szemben hátrányosan elfogult ilyen lobbizók is. Arra a kérdésre sem tudtak megfelelő választ adni, hogy mi kárpótolná a hivatali elbírálókat, illetve a szabadalmi ügyvivőket az őket ért hátrányért, ha csatlakozás helyett társulás esetén elvesztenék a lehetőséget az EPO-ban elővizsgálóként való alkalmazáshoz, illetve a jogot az EPO-nál vezetett lajstromba való bejegyzéshez. Mára ezek a hangok elhalkultak.
Ezzel a rövid kitérővel nem az ördögöt kívántam a falra festeni, csupán arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy az EPC-hez való csatlakozásunk egyáltalán nem befejezett tény, és ilyen vonatkozásban mind szakmai, mind politikai síkon sok még a tennivalónk.
Itt térek ki arra a kérdésre is, hogy milyenek lesznek a lehetőségek a jövőben a szabadalmi ügyvivői jogosítvány elnyerésére és így az ügyvivői utánpótlás biztosítására. Ezt a kérdést a szabadalmi ügyvivői törvény 25. szakaszának és a szabadalmi ügyvivői vizsgára vonatkozó, 76/1995. (XII. 29.) IKM számú rendeletnek a függvényében célszerű vizsgálni. Az utóbbi szerint az ügyvivői vizsgára bocsátás feltétele a magyar állampolgárság és a magyarországi lakóhely mellett a hatósági erkölcsi bizonyítvány, a mérnöki vagy azzal egyenértékű természettudományi szakos egyetemi oklevél, a felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítés és a Szabadalmi Ügyvivői Kamara igazolása a szabadalmi ügyvivőjelölti gyakorlatról. Az ügyvivői törvény 4. szakasza szerint a szabadalmi ügyvivőjelölti gyakorlatnak legalább háromévesnek kell lennie. A szabadalmi ügyvivőjelöltek kamarai névjegyzékébe való bejegyzéshez igazolni kell szabadalmi ügyvivőjelölti munkaviszony létesítését.
Ahhoz tehát, hogy egy mérnöki vagy természettudományi szakos oklevéllel rendelkező szakember szabadalmi ügyvivői jogosítványt szerezzen, felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítést kell szereznie, majd szabadalmi ügyvivőjelölti munkaviszonyt kell létesítenie és hároméves szabadalmi ügyvivőjelölti gyakorlatot kell folytatnia. Ezután jelentkezhet ügyvivői vizsgára. A vizsga sikeres letételének egyik feltétele legalább egy, a nemzetközi kapcsolatokban általánosan használt nyelv ismerete fordítási szinten. A jelölt sikeres vizsga után kérheti felvételét a Szabadalmi Ügyvivői Kamarába.
Az előző bekezdésből kitűnik - és erre már korábban is kitértem -, hogy a szabadalmi ügyvivői törvény lényegesen megnehezítette az ügyvivői képesítés megszerzését, mert amellett, hogy a korábbi szabályozáshoz képest külön ügyvivői vizsgát tesz kötelezővé - amelynek keretében egy világnyelv ismeretét is bizonyítani kell -, további követelményként írja elő a hároméves ügyvivőjelölti gyakorlatot. E követelmények állításakor a jogalkotót nyilvánvalóan az a szándék vezette, hogy a szabadalmi ügyvivői képesítés megszerzését csupán olyan szakemberek számára tegye lehetővé, akik nem csak elméletileg képzettek, hanem az ügyvivői gyakorlatban és legalább egy világnyelvben is jártasak. Ezért arra számíthatunk, hogy a szabadalmi ügyvivői kar jövőbeni új tagjai olyan ügyvivők lesznek, akik a Szabadalmi Ügyvivői Kamarába való felvételüket azért kérik, mert a gyakorlatban is ügyvivőként kívánnak működni. Így nem kell tartanunk attól, hogy az ügyvivői gyakorlatot folytató szabadalmi ügyvivői kar szakmai színvonala a jövőben csökkenni fog; ennek inkább az ellenkezője várható.
A magyar szabadalmi ügyvivők hivatásának jövőbeli gyakorlásával kapcsolatban gyakran elhangzik olyan kérdés is, hogy milyen módon fog változni a szabadalmi ügyvivői képviseletet igénylő ügyek száma. Ezzel kapcsolatban természetesen lehetetlen ma egyértelmű választ adni, de az valószínűnek tűnik, hogy az EPC-hez való csatlakozást követően jelentős mértékben fog csökkenni a külföldiek által Magyarországon közvetlenül benyújtott szabadalmi bejelentések száma, viszont ugyanekkor nőni fog az olyan európai szabadalmi bejelentéseké, amelyekben majd Magyarországot is megjelölik. Azt követően, hogy az ilyen európai bejelentéseket az EPO engedélyezni fogja, várhatóan jelentős számú európai szabadalomnak fogják kérni a magyarországi megerősítését, és az ilyen kérelmek száma feltehetően jóval meg fogja haladni az EPC-hez való csatlakozásunk előtt Magyarországon külföldiek által benyújtott szabadalmi bejelentések számát. Ebből arra lehet következtetni, hogy a szabadalmi ügyvivői képviseleti munka szabadalmak vonatkozásában két-három éves átmeneti csökkenés után ismét növekedni és jellege is változni fog, mert a szabadalmi ügyvivőknek nem a Szabadalmi Hivatal által folytatott elővizsgálati eljárásban, hanem a megadott európai szabadalmak hazai megerősítési eljárásában lesz elsősorban szerepük. Azzal is számolhatunk azonban, hogy nőni fog a kontradiktórius ügyek és a szabadalmi perek száma. Ugyancsak növekedés várható az egyéb iparjogvédelmi ügyek, így a védjegybejelentések, használati mintaoltalmi és ipari mintabejelentések számában.
Összegezve tehát megállapíthatjuk: az várható, hogy az EPC-hez való csatlakozás után a magyar szabadalmi ügyvivőknek csak egy töredéke fog folyamodni az európai képviseleti jogosultságért. Valószínű azonban, hogy az ilyen jogosultságot szerzett, korábban is a szakmában dolgozó ügyvivőknek lehetőségük lesz hivatásuk további gyakorlására.
- (3) JELENTÉS a m. kir. Szabadalmi Hivatal 10 évi működéséről (1896-1906), Budapest, Pallas Részvénytársaság Nyomdája, 188. oldal (1907)
- (17) Somorjay O.: "A magyar kir. szabadalmi bíróság", kézirat (1996)
- (21) A magyar hites szabadalmi ügyvivők testülete alapszabályai, Budapest, Révai és Salamon Könyvnyomdája, 59. oldal (1910)
- (22) Szabadalmi Közlöny, XXXII. évf., 22. szám, 381-83. oldal (1927)
- (23) Horváth Gy.: Iparjogvédelem Magyarországon, Budapest, 34. oldal (1994)
- (24) Karlóczai J.: "A 75 éves AIPPI - az iparjogvédelem nemzetközi szervezete", Újítók Lapja, XXV. évf., 5. szám, 9. oldal és 6. szám, 19. oldal (1973).
- (25) Vékás G., "Az iparjogvédelem szakembereiről". A magyar iparjogvédelem 75 éve, OTH, 75. oldal (1971)
- (26) Palágyi T.: "Tanulmány a magyar szabadalmi fórumrendszer törvényi szabályozásához", szakvélemény az Igazságügyi Minisztérium számára (1994)