TECHNIKATÖRTÉNET
Kühne Ede, a magyar mezőgazdasági gépgyártás megteremtője
Kühne Ede 1839. május 16. - 1903. december 13.
Kühne Ede pályafutása tipikusan szemlélteti a külföldről hozzánk került, magas gyakorlati és tudományos-műszaki felkészültséggel rendelkező szakembernek a hazai körülmények között kedvező módon kibontakozó, eredményekben gazdag életét.
A múlt század második felében a magyar gépgyártás kifejlődésének nagy akadálya volt a tőkehiány, a fejletlen hitelrendszer, a nehézkes vasúti szállítás és a korlátozott belföldi piac mellett a megfelelő műszaki képzettségű emberek hiánya. Ilyen körülmények között főleg azok a vállalatok tudtak eredményeket felmutatni, melyeknek tulajdonosai külföldön szerezték meg műszaki ismereteiket vagy külföldről jött technikusokat, mérnököket, szakmunkásokat alkalmaztak.
Ilyen külföldről jött fiatalember volt Kühne Ede is, aki 1839. május 16-án született Hamburgban. Apja egyik alapítója volt a "Guss-stahlfabrik von Mayer und Kühne" nevű világhírű acélgyárnak, amely a Krupp Művek mögött Németország második legnagyobb acélműve volt. Kühne Edét családja Kölnben hírneves iskolákban neveltette mindaddig, amíg apja el nem pazarolta hatalmas vagyonát - de nem, mint gondolnánk, lóversenyekre vagy kártyaadósságokra, hanem acélgyártási kísérletekre! Eltekintve a család számára szomorú következményektől, szinte jóleső érzés arra gondolni, hogy a műszaki érdeklődés is válhat hatalmas mértékv szenvedéllyé. Nem is beszélve arról, hogy ha mindez nem történik meg, az ifjú Kühne sosem kerül Magyarországra és nem teremti meg az alapjait egy, a későbbiekben világméretv sikerekkel büszkélkedő hazai iparágnak.
Tehát a család elszegényedése következtében Kühne Ede 18 éves korában megszakította tanulmányait és egy berlini gépgyárban helyezkedett el mint műszaki rajzoló. Itt bizonyos gépszerkesztési, illetve tervezési ismeretekre is szert tehetett, mert hamarosan Odesszából kapott állásajánlatot, azzal a feltétellel, hogy odautazása előtt tökéletesítse mezőgazdasági gépekkel kapcsolatos ismereteit. Ebből a célból érkezett Magyarországra, Mosonba, a Pabst és Krauss-féle műhelybe, ahol azután - részben az Odesszából érkező kedvezőtlen hírek következtében, részben, mivel Krauss Frigyes váratlan megbetegedése miatt át kellett vennie a műhely vezetését - meg is maradt haláláig. És az elkövetkező évtizedek alatt a jelentéktelen, vidéki műhelyt tekintélyes nagyságú és műszaki színvonalú gyárteleppé alakította, számos új gyártmányt fejlesztett ki és gyártott hazai és külföldi felhasználók részére és nem utolsósorban jónéhány találmánnyal járult hozzá a magyar ipar hírnevének növeléséhez.
Kühne Ede először vállalatvezetői minőségben dolgozott Mosonban a 25 főt foglalkoztató négy műhely élén, majd 1863-ban a vállalkozás társtulajdonosává lépett elő. Egy német barátjával, Robert Ludwig württembergi gazdasági intézővel együtt vásárolták meg a mosoni üzemet a korábbi tulajdonosoktól. A vállalkozáshoz Ludwig adta a nagyobb tőkét. Kühne személye viszont nélkülözhetetlen volt szaktudása, gyakorlati ismeretei miatt. Az első esztendők sok nehézség között teltek. A szükséges szerszámgépek hiánya miatt csak kisebb talajművelő eszközök gyártására vállalkozhattak, új beruházásokra nem volt pénzük. Viszont jó érzékkel alakították ki a gyár profilját, amikor fő gyártmánycsoportként a kanalas sorvetőgépeket választották. Az egyik típussal 1866-ban, a bécsi kiállításon nagy sikert arattak. Bebizonyosodott, hogy jó úton haladnak, választásuk szerencsés volt. Az új típusú sorvetőgépek Kühne szabadalma alapján készültek. Tevékenysége rövid idő alatt széles körben ismertté tette a nevét, rövidesen levelező tagja lett a Császári és Királyi Mezőgazdasági Társaságnak. Megnyugodhattak aggódó rokonai, akik nemrég még óva intették a "vad" Magyarországon való megtelepedéstől.
Egy 1865-ben, Bécsben kiadott katalógusukból kiderül, milyen széles gyártmányválaszték jellemezte a rohamosan fejlődő vállalkozást. Gyártottak ekéket, altalajtúrót, lókapát, vetőekét, cikcakkboronát, rögtörőt, dobvetőgépet és kanalas vetőgépet, kukoricamorzsolót, járgányokat, szecskavágó gépet, répavágót, gyökér- és gumómosó gépet. A gyártmányok, a kor színvonalának megfelelően, sok faanyagot tartalmaztak. Hamarosan igen népszervekké váltak, főként a Kisalföld és a Nyugat-Dunántúl birtokosainak körében. Mivel a gyártmányokról pontos műszaki leírások és rajzok maradtak fenn Kühne Ede hagyatékában, részben ezekből, részben pedig a rendelkezésre álló szabadalmi leírásokból pontosan rekonstruálhatók az új típusú mezőgazdasági gépek. Első sikeres gyártmányukkal a régi vetőgépeknek különösen a sorvégi fordulóknál történő nehézkes kezelését küszöbölték ki oly módon, hogy egy beállító csavar, keresztfogantyú, záró sarokemelő és húzórúd segítségével egy időben vált lehetővé a fogaskerekek kikapcsolása és a magszekrények megemelése.
Nőtt a termelés, az alkalmazottak száma és a vállalkozás nyeresége is. 1868-ban Kühne Ede feleségül vette Winter Annát, egy gazdag mosoni gabonakereskedő és földbirtokos leányát. A nagy hozomány is hozzájárult ahhoz, hogy Kühne önállósíthatta magát. Társát kártalanította, és a vállalkozás egyedüli tulajdonosa lett. Rögtön nagyarányú fejlesztésekbe, bővítésbe fogott. Új műhelyeket építtetett és megkezdte a gőzüzemre való áttérést is. 1874-ben pedig megvásárolta a feloszlatott főhercegi mezőgazdasági gépműhely teljes felszerelését, és magára vállalta a hatalmas uradalom mezőgazdasági gépeinek összes javítási munkáit.
Annak ellenére, hogy 1870-től Kühne Ede sokat betegeskedett, igazi vállalkozó és gyáros ebben az időszakban lett belőle. A gyár a mezőgazdasági gépgyártás terén Magyarországon első helyre került. 1879-80-ban sor került egy nagyszabású vas- és fémöntöde felállítására, ahol mód nyílt az öntvények hőkezelésére is. A gyártáshoz szükséges fát a Bakonyból szerezték be, de sokféle import anyagot is felhasználtak: nyersvasat vásároltak Angliából, kovácsolt vasat Stájerországból. Kühne Ede a vállalkozás irányítása, igazgatása mellett műszakilag állandóan továbbképezte magát. Megkereste és alkalmazta az egyes szakterületek legkiválóbb szakembereit. Gyártmányainak technikai kivitele, minősége ugrásszerűen nőtt. 1874-ben kezdték gyártani a később azután többször továbbfejlesztett, tökéletesített merítőkorongos Hungária Drill elnevezésű sorvetőgépet.
Ennél a vetőszerkezetet merítő hengerek képezték, amelyeket futókerekek mozgattak. A kapák és merítőhengerek kiemelése egyidejűleg, egy emeltyű megnyomásával történt. Ezt a vetőgépet még a legrögösebb és legrosszabbul szántott földeken is célszerűen lehetett használni. Könnyűsége is nagy előnyt jelentett. A magyarországi viszonyoknak tökéletesen megfelelő, szellemes műszaki megoldású gyártmány volt, évről évre nagyobb számban és egyre jobb minőségben került piacra, igen keresett termék volt. A 100 hold körüli közép- és az 1000 hold feletti nagybirtokokon a század utolsó évtizedeiben a vetésnek körülbelül a felét már gépekkel végezték. Miután 1869-ben Magyaróvárott megalakult a Magyar Királyi Gazdasági Gépkísérleti Állomás, ennek tudós professzorai szoros kapcsolatot építettek ki a Kühne-gyárral. Ebből a szakmai kapcsolatból mindkét fél sokat profitált. 1870 és 1880 között a gyár uralta a hazai piacot és elindultak az első cséplőgépszállítmányok külföldre, elsősorban a Balkán felé. Se szeri, se száma annak a sok oklevélnek, arany- és ezüstéremnek, díjnak, kitüntetésnek, amelyeket a Kühne-gyár termékei kiállításokon, bemutatókon kaptak Párizstól Lembergig, Hamburgtól Szabadkáig, számtalan helyen és alkalommal. A gyártmányválaszték olyan mértékben bővült, hogy annak itt még hézagos ismertetésére sincs mód. A legsikeresebb, leggyakrabban díjazott termékek a sorvetőgépek voltak. 1890-ben készült el a Hungária Drill 10 000-ik példánya, és ebben az évben mutatták be ennek továbbfejlesztett változatát, a Hungária Balance Drillt, amellyel dimbes-dombos vidéken is jól lehetett vetni.
A fenti ábrán Kühne Ede egyik 1883-as szabadalmának rajza látható. A szellemes megoldásról azt olvassuk a szabadalmi leírásban: "E találmány czélja két vetőgépből egyet alkotni; mi nevezetesen akkor jár haszonnal, ha a körülmények és viszonyok egy nagyobb sorszámmal bíró, pl. 26 soros vetőgép használatát engedik meg. Abban az esetben, ha a kapuk, utak, hidak keskenysége vagy egyéb nehézségek miatt ily széles gép szállítása lehetetlen vagy igen bajos, akkor két 13 soros vetőgép szállíttatik ki a szántóföldre, a hol lehetőleg sík és egyenletes helyen egy géppé egyesíttetnek......Ezen gépek mindegyike teljesen fel van szerelve, úgy hogy külön-külön is használhatók."
Ezen az ábrán egy másik Kühne-szabadalom, sorvetőgép vetőkorongja látható, ami arra példa, hogy a jól bevált alaptípusok részegységeit folyamatosan fejlesztették, tökéletesítették. A vetőkorong előnye a régebbi merítőkerekekkel szemben, hogy beállíthatóságot tesz lehetővé a vetőmag mennyisége és minősége szerint, anélkül, hogy az egész részegységet le kellene szerelni és kicserélni. Egyszerűbb szerkezeti felépítésénél fogva gyártása könnyebb és működése biztosabb, kevesebb a hibalehetőség. A szabadalmi leírás tömör, lényegretörő, könnyen érthető stílusa is példaértékű, ebből idézünk: "Az üreges A vetőkorongba a mag B magszekrényből C csatornán át jut, a melyből való kihullást D szabályozó akadályozza meg mind addig, míg az A korong forgásba nem jön. Ily szerkezetből annyi alkalmaztatik egy sorvetőgépen, ahány soros ez, és az A korongok egy közös tengelyre vannak fölhúzva.......Ha az A korong a nyíl irányában forgásba jön, az elvetendő szemek a korong belső fala és a D szabályozó között maradó hézagon át kihullanak a korong alatt lévő és E lyukba akasztható magvezető tölcsérbe, s innen a földbe jutnak és pedig annál bőségesebben, mentül nagyobb a hézag. Hogy ez szabályozható legyen, e végből D szabályozó d füllel van felül ellátva, mely fülnél fogva valamennyi korongszabályozónak állása egyidejűleg rögzíthető tetszés szerinti állásban. A D szabályozónak legczélszerűbb az ábrán föltüntetett görbületet adni, anélkül azonban, hogy ezen alak megváltoztatása e találmány lényegét érintené."
Kühne Ede a tőkés vállalkozóknak ahhoz az első nemzedékéhez tartozott, akik még megőrizték az alkalmazottakkal, munkásokkal a személyes kapcsolatot. A gyár történetében előfordulnak olyan gesztusok is a munkaadó részéről, amelyek még ebben a bizonyos tekintetben patriarchális hagyományokat őrző világban is kivételnek számítottak. 1885-ben rendezték az első munkásünnepélyt, amelyen a régóta a cég alkalmazásában álló munkásoknak kitüntetéseket, a legszorgalmasabb tanoncoknak pénzjutalmat adtak át. Este közös vacsora, tánc, tűzijáték zárta az ünnepséget. Hasonló jubileumi ünnepségre és jutalmazásokra került sor 1889-ben, a gyártulajdonos ötvenedik, egyben a gyár huszonötödik születésnapján. Megjegyzendő, hogy ebben a korszakban nem volt még szokásos hvségjutalmak osztogatása, a munkaadók úgy gondolták, éppen elég jótétmény már önmagában az is, hogy valakit egyáltalán alkalmaznak. Kühne Ede azonban megbecsülte a szaktudást, kitartást és szorgalmat. Olyan ember volt, aki, bevallása szerint, az üzemcsarnokokban érezte igazán otthon magát. Jubileumi beszédében elmondta, hogy fiatal korában a magasabb szintű műszaki tanulmányok alatt is szokásban volt gyakorló munkára menni a termelő üzemekbe és megismerni a fizikai munka minden egyes fázisát a gyakorlatban is. Ő maga is ezt az utat járta, és a kétkezi munka ismeretében jobban megértette a munkások problémáit, jobban értékelte teljesítményüket. Gyári betegsegélyző pénztárat alapított, támogatta az elöregedett munkásokat, kerülte a túlóráztatást. A munkások gyermekei ingyen járhattak óvodába. A legtehetségesebb tanoncoknak lehetőséget adott, hogy ismereteiket a budapesti ipariskolában gyarapíthassák. Érdekes, és számunkra jóleső színfoltja Kühne egyéniségének az a - szintén egyik beszédéből származó - kijelentése, mely szerint a gyár fellendülése a magyar mezőgazdaságnak köszönhető, ezért a német anyanyelvű munkásoknak illik jól megtanulniuk magyarul, és lehetőségük szerint hozzá kell járulniuk a haza és a magyar ipar felvirágoztatásához, amely mindannyiuk érdeke. Hibáztatta önmagát, amiért ő sem tudott tökéletesen magyarul, de reményének adott hangot, hogy gyermekei már "igazi" magyarok lesznek.
Kühne Ede érdemeit a legfelsőbb szinten is elismerték, többször kapott az uralkodótól kitüntetést: 1873-ban koronás arany érdemkeresztet, 1878-ban Ferenc József lovagkeresztjét, végül 1896-ban III. osztályú vaskorona rendjelet.
A századforduló előtti évtizedben a gyártelep újabb bővítésére, fejlesztésére került sor. Új energiatelep épült, az erőátvitel a lakatosműhelyekben levő gépekhez már villamos energiával történt. Az elektromos áramnak az iparban való felhasználása tekintetében a Kühne-gyár volt a legelső az országban! Az öntöde átalakításának tervezésénél szerették volna megismerni a legújabb külföldi technológiákat. Ebből a célból Kühne Ede Károly nevű gépészmérnök fiát hosszabb tanulmányútra küldte Németországba és Angliába. Kühne Károly Zürichben szerezte meg diplomáját és később lehetősége nyílt amerikai tanulmányútra is. 1895-ben pedig apja cégtársává fogadta.
Fejlett volt a vállalat kereskedelmi, piackutató és "marketing-" tevékenysége, holott ezeket a kifejezéseket akkoriban még nem ismerték, de tartalmukat meglepő módon megvalósították. A gyár kiterjedt ügynöki hálózattal, valamint az egész ország területén megszervezett lerakatokkal, bizományosi értékesítő fiókokkal rendelkezett. Az ügynökök rendszeresen felkeresték a földbirtokos családokat, gazdasági egyesületeket, a falusi plébánosokat, bírókat, gazdagabb parasztokat. Céljuk nem az volt, hogy gátlástalanul lehetőleg mindenkire rásózzanak valamit, hanem hogy gyűjtsék a tapasztalatokat a gyártott eszközök gyakorlati alkalmazásáról, értesüljenek a gazdák véleményéről, felmérjék a megoldandó feladatokat, igényeket.
Kühne Ede nemcsak saját és munkatársai ötleteire hagyatkozott a gyártmányfejlesztés során, hanem számos külföldi szabadalom hasznosítási jogát is megszerezte, például a berlini Zimmermann-cégtől, a hallei Sack-gyártól. Fia tapasztalatcserére utazott az Amerikai Egyesült Államokba, Richmondba, a világ legnagyobb vetőgépgyárába. Az öntött alkatrészek helyett egyre nagyobb számban alkalmaztak teherbíróbb sajtolt és kovácsolt darabokat. A századfordulón a gyár éves termelési értéke meghaladta a másfél millió koronát. A gőzcséplőgépek, gőzekék, szénasajtolók és borsajtók kivételével valamennyi akkortájt használatos mezőgazdasági gép és eszköz beszerezhető volt a Kühne-gyár raktáraiból.
Az élete végéig aktív, betegen is munkálkodó Kühne Ede 1903. december 13-án halt meg, élete 65. évében. Végakaratához híven gyárában ravatalozták fel, munkásai vitték örök nyughelyére. Halála után a vállalat családi részvénytársasággá alakult át. Károly fia műszaki vezetőként, Lóránt fia közgazdászként irányította a gyárat, folytatva apjuk tiszteletet parancsolóan szorgalmas, kitartó, koncepciózus munkáját, amelyre egész életét feltette.
Longa Péterné