TANULMÁNYOK
DR. HAJDÚ TAMÁSNÉ
A "korábbi nyilvános gyakorlatbavétel" újdonságrontó hatása
T 482/89
T 830/90
G 1/92 (Enlarged Board of Appeal elvi döntés)
T 301/94
T 472/92
T 461/88
T 952/92
T 1085/92
T 799/91
T 809/95
Szabadalmi törvényünk az Európai Szabadalmi Egyezménnyel összhangban előírja, hogy olyan találmányokra lehet szabadalmi oltalmat engedélyezni, amelyek egyéb kritériumok mellett megfelelnek az újdonság követelményének, újnak pedig azok a találmányok tekinthetők, amelyek nem tartoznak a technika állásához. A törvény megfogalmazása szerint a technika állása mindent magába foglal, ami a bejelentés elsőbbségi időpontját megelőzően a köz számára szóban vagy írásban, használat révén vagy bármely más módon hozzáférhetővé vált.
Mind az engedélyezési eljárás során, mind pedig az ún. kontradiktórius ügyekben leggyakrabban írásos formájú újdonságrontó anyagokkal találkozunk, nagyon ritka viszont hazai gyakorlatunkban a "korábbi nyilvános gyakorlatbavétel" mint újdonságrontó körülmény. Bizonyítása, megítélése ügyről ügyre fejtörést okozhat szabadalmi elbírálónak, megsemmisítést kérő félnek, szabadalmasnak, bírónak egyaránt. Igen ritka jelenségről lévén szó, nem alakulhattak ki bizonyos rutinok, visszahivatkozási lehetőségek. Az Európai Szabadalmi Hivatal gyakorlatában mind a felszólalási, mind pedig a fellebbezési szakaszban - az összes ügyek nagy számával egyenes arányban - elég gyakran előfordul a "korábbi nyilvános gyarkorlatbavétel" megítélésének a feladata. A másodfokon intézett ilyen jellegű ügyek viszonylag magas száma azt tükrözi, hogy e kérdés kezelése az Európai Szabadalmi Hivatal gyakorlatában sem tartozik a könnyebbek közé.
Az Európai Szabadalmi Egyezmény (EPC 106. cikkely) kimondja, hogy mind a vizsgálati osztály, mind pedig a felszólalási osztály határozatai fellebbezéssel megtámadhatók. Ha a fellebbezés megfelel bizonyos jogi, alaki feltételeknek, a Fellebbezési Tanácsok megvizsgálják annak megalapozottságát. Ezen Tanácsok (Boards of Appeal) határozatai remekül felhasználhatóak az "utókor" számára a hasonló jogesetekben való döntéseknél.
Ha egy adott ügyben jogi elvi kérdés merül fel, az eljáró Fellebbezési Tanács saját kezdeményezésére vagy a fellebbezést benyújtó fél kérésére, egy-egy kérdést felterjeszthet a Kibővített Fellebbezési Tanácshoz. Az egységes jogalkalmazás érdekében az Európai Szabadalmi Hivatal elnöke akkor utalhat jogi elvi kérdést a Kibővített Fellebbezési Tanács elé, ha két Fellebbezési Tanács az adott kérdésben ellentétes határozatot hozott. A Kibővített Fellebbezési Tanács (Enlarged Board of Appeal) határozata a megfellebbezett kérdés tekintetében kötelező a Fellebbezési Tanácsra nézve (EPC 112. cikkely).
A Fellebbezési Tanácsok és a Kibővített Fellebbezési Tanács nagyszámú határozata már eddig is igen tanulságos olvasmány volt, bár az Official Journal-okban nem voltak az egyes vizsgált jogalapok igazán könnyen feltérképezhetők. Ma már - legalábbis a viszonylag friss jogesetek tekintetében - jobb helyzetben vagyunk, mivel az Európai Szabadalmi Hivatal Internet-honlapján megtalálhatóak az utolsó három év döntései, több mint 2000 határozat.
Kulcsszavas kereséssel könnyen rátalálhatunk köztük arra a 19 ügyre (pl. T 848/94, T 472/92, T 43/93, T 1007/95, T 48/96, T 438/95, T 377/95, T 3/95, T 882/94, T 591/94, T 97/94, T 85/94), amelyben előfordul a "prior public use" fogalma. Ezen ügyeket átnézve (a határozatok teljes szövege olvasható) kiderül, hogy a határozatok korábbi döntésekre, elvi állásfoglalásokra utalnak, féltő gonddal őrködve a jogalkalmazás egysége felett. Ha megnézzük ezeket a korábbi, idézett döntéseket egységes kép tárul elénk az Európai Szabadalmi Hivatal "korábbi nyilvános gyakorlatbavétel"-lel kapcsolatos joggyakorlatáról.
Érdemes elidőzni ezeknél a "régi" döntéseknél, megfigyelni az egyes ügyekben eljáró Tanácsok gondolatmenetét, logikai fejtegetéseit. Néhány határozat részletes boncolgatása felfedhet számunkra olyan rutinokat, amelyek megkönnyíthetik a kérdés hazai megítélést is.
Vizsgáljunk meg tehát néhány érdekes döntést az EPO Fellebbviteli Tanácsának gyakorlatából. Ezek a döntések általában a felszólalási eljárásban hozott elsőfokú döntés fellebbezési szakaszában születtek, egyes esetekben a szabadalmas, más esetekben a felszólaló fordult a Fellebbezési Tanácshoz jogorvoslatért. Egyes döntések esetén csak a lényeget emelem ki, más döntéseknél az érvelés tanulságos volta miatt hosszabban idézek az ügyben hozott határozatból.
T 482/89
Az európai bejelentésre 1987 januárjában 1983. júniusi elsőbbséggel szabadalmat adtak. 1987 októberében felszólalás érkezett a szabadalom ellen, amelyben a szabadalom teljes terjedelemben való visszavonását kérték, újdonság hiányára hivatkozva. Az újdonság hiányát a felszólaló/fellebbező arra alapozta, hogy a megoldás - véleménye szerint - az elsőbbség napját megelőzően nyilvános gyakorlatbavétel útján bárki számára megismerhetővé vált. A felszólalást a következő dokumentumokra alapozta:
két szállítólevél (A1);
a Nixdorf cég által gyártott 3110 típusjelű tápegység kapcsolási rajza (A2);
ugyanezen tápegység műszaki leírása 1984. januári dátummal (A3);
ugyanezen tápegység "műszaki adatlapja" 1983. januári dátummal (A3a).
A felszólalási osztály a jelen fellebbviteli ügyben felperesként szereplő szabadalmas által megtámadott döntésével visszavonta a szabadalmat arra hivatkozva, hogy a szállítólevelek bizonyítják, hogy a Nixdorf cég 3110 típusjelű tápegysége a köz számára hozzáférhetővé vált a megtámadott szabadalom elsőbbségi időpontját megelőzően. A határozat kimondta, hogy a kapcsolási rajz megfelelő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a 3110 típusjelű tápegység azonos a megtámadott szabadalom 1. és 6. igénypontjában megfogalmazott találmánnyal, amit egyébként a szabadalmas nem is vont kétségbe.
Ezt követően a szabadalmas fellebbezést nyújtott be a felszólalási eljárásban hozott határozat ellen. A fellebbezési eljárást a kérelmező, vagyis a szabadalmas arra alapozta, hogy a szállítólevelet sem a szállító sem pedig a címzett nem írta alá, következésképpen annak nincs jogi szempontból jelentősége. Vitatta továbbá, hogy a 3110 típusjelű berendezés azonos az igénypontokban leírt megoldással, különös tekintettel arra, hogy a felszólaló Nixdorf cég által bizonyítékként benyújtott egyik kapcsolási rajz a szabadalom elsőbbségi napját követő keltezést viselt magán.
A fellebbezési eljárás során sor került a felszólaló egyik alkalmazottjának tanúként való meghallgatására is. A 3110 típusjelű tápegység műszaki jellemzőivel kapcsolatban a tanú kifejtette, hogy ő személyesen részt vett annak kifejlesztésében. Elmondta azt is, hogy ő készítette az 1984. januári keltezésű műszaki leírást. A Tanács megállapította, hogy a beterjesztett kapcsolási rajz valamennyi oldalán és az 1983. januári "műszaki adatlap " első oldalán megtalálható a tanú aláírása.
A Tanács azt is megállapította, hogy mind a benyújtott kapcsolási rajz, mind pedig a 1984. évi és a 1983. januári keltezésű műszaki leírás a 3110 típusjelű tápegység 00 változatára vonatkozik, arra, amely a szállítólevelek tanúsága szerint a "Bank für Gemeinwirtschaft" mint címzett részére kiszállításra került. Bár az A2 és az A3 jelű dokumentumok a megtámadott szabadalom elsőbbségi napját követő időpontból származnak, az A2 dokumentum minden egyes lapján fel lett tüntetve, hogy az első rajz 1982 novemberében (a megtámadott szabadalom elsőbbségi napját megelőzően) született. A Tanács nem látott okot arra, hogy kételkedjen a tanú azon állításában, hogy az elsőbbségi napot megelőzően értékesített 3110 típusjelű tápegység azonos az A2, A3 és A3a jelű dokumentumokban leírtakkal (néhány későbbi változtatás révén létrehozott kisebb eltéréstől eltekintve, amelyeket világosan ilyenekként ábrázoltak).
A Tanács döntésében kifejtette, hogy az alperes (felszólaló) elegendő bizonyítékot terjesztett be annak alátámasztására, hogy az A2, A3 és A3a jelű dokumentumokban foglaltakkal megegyező 3110.00 típusjelű tápegységet a megtámadott szabadalom elsőbbségi időpontját megelőzően titoktartási kötelezettség kikötése nélkül adták el a nevezett banknak.
A Tanács - összhangban sok EPC-tagország esetjogával - úgy ítélte meg, hogy egyetlen értékesítés elegendő ahhoz, hogy az eladott tárgy a köz számára az EPC 54(2) cikkelye szerinti értelemben hozzáférhetővé váljon, ha a vevőt nem terheli titoktartási kötelezettség. Nincsen szükség annak bizonyítására, hogy mások ténylegesen tudtak-e a szóban forgó árucikkről. A Tanács úgy ítélte meg, hogy ez az elv alkalmazható a jelen esetre is, ahol a terméket egy banknak adták el, még akkor is, ha a szavatosság érvényesíthetőségéhez kikötötték egy, az eladóval megkötendő karbantartási szerződés aláírását.
A Tanács megállapította még, hogy bár láthatók a kapcsolási rajzon olyan változtatások, amelyek a megtámadott szabadalom elsőbbségi időpontját követően lettek végrehajtva, ezek azonban nem érintik azokat a részeket, amelyek a szabadalom igénypontjaiban megfogalmazott jellemzőknek felelnek meg.
A fenti érvelés alapján a Tanács elutasította a fellebbezést.
Érdemes még megjegyezni itt a Tanács néhány általános érvényű megállapítását. Ezen ügyhöz kapcsolódóan rögzítette a Tanács, az EPC 117(1)(c) cikkelye szerint egy felszólalási vagy egy fellebbviteli eljárásban beterjeszthetők dokumentumok a bizonyítás eszközeként. Minthogy az EPC nem határozza meg a "dokumentum" fogalmát, és nem fogalmaz meg semmit e dokumentumok bizonyító erejével kapcsolatban, ezért a bizonyíték szabad kiértékelésének az elvét kell követni. Az eljárásokban ezért tetszőleges dokumentumfajta benyújtható, de bármely dokumentum bizonyító ereje az adott ügy egyedi körülményeitől függ.
A bizonyítékok szabad kiértékelésének elvét az EPC 117(1)(d) cikkelye alapján a tanúk meghallgatására is alkalmazni kell. Az EPC nem zárja ki az eljárásban résztvevő bármely fél alkalmazottjának tanúként való meghallgatását.
T 830/90
Korábbi Boards of Appeal döntésekre hivatkozva (T 93/89, T 538/89) a jelen ügyben eljáró Tanács a következő megállapításokat tette.
Egy szabadalom tárgya nyilvános gyakorlatbavétel útján bárki számára megismerhetővé vált, ha az alábbi feltételek mindegyike teljesül:
/A/ a használat (gyakorlatbavétel) a megtámadott szabadalom elsőbbségi napját megelőzően történt (Mikor volt az esemény? Megelőzte az elsőbbség időpontját?);
/B/ a használat tárgya megegyezik a megtámadott szabadalom tárgyával (Mit használtak? A használat mértéke, terjedelme, a használt tárgy lényegi azonossága a megtámadott szabadalom tárgyával);
/C/ a használat körülményei olyanok, hogy a használt tárgy hozzáférhetővé vált a köz számára, és így nyilvánossá vált (Hogyan, hol és ki által valósult meg az elsőbbség napját megelőző használat? A használat természete és körülményei).
A fellebbezést ebben az ügyben a szabadalmas nyújtotta be, aki a felszólalási eljárásban történteket kifogásolta. A szabadalmat 1984. áprilisi elsőbbségi nappal 1987 júliusában engedélyezték. A felszólaló az elsőbbségi napot megelőző nyilvános gyakorlatbavétel alapján kérte a szabadalom visszavonását. A döntés ellen lépett fel a szabadalmas, aki - mint a fellebbviteli ügyet tárgyaló Tanács megállapította - már a felszólalási eljárás folyamán elismerte, hogy 1984 januárjában a találmányt, amelyen a megtámadott találmány alapult, lényegében feltárta a Schiffwerft Cossens cég előtt. Ezen állításon kívül ezt a tényt dokumentumok is bizonyították. A Tanács ezért arra az álláspontra helyezkedett, hogy a használatbavétel időpontja megelőzte az elsőbbség napját, a korábbi használat tárgya és a megtámadott szabadalom tárgya lényegében azonos volt (így a fenti /A/ és /B/ kritérium teljesült).
A korábbi használat körülményeit és természetét (C kritérium) mind ez ideig nem tárgyalták abból a szemszögből, ami a helyszínt (Schiffwerft Cossens) és a tárgyalás résztvevőit illeti (a szabadalmas/fellebbező, mint szállító, valamint a megbízó Schiffwerft Cossens cég ügyvezető igazgatója és az utóbbi cég alkalmazottai). Amit ebből a szempontból vizsgálni kell az az, hogy a megtámadott szabadalom tárgyának a feltárása együttjárt-e egy titoktartási megállapodással a megrendelés idején, és hogy a Schiffwerft Cossens cég jelenlévő alkalmazottai a közt képviselték-e.
A Tanács azt a felfogást képviselte, hogy egy ilyen típusú feltárás nem nyilvános, vagyis nem válik hozzáférhetővé a köz számára, ha
/a/ létezik egy kifejezett vagy hallgatólagos titoktartási megállapodás és
/b/ senki sem sérti azt meg.
A Tanács megítélése szerint az egyes egyedi ügyekben azt kell vizsgálni, hogy az ajánlatban vagy a megrendelésben kifejezésre jutó műszaki koncepció, gondolat a köz számára hozzáférhetővé vált vagy sem. Az adott ügyben a szabadalmas/fellebbező benyújtott egy dokumentumot, amelyben a Schiffwerft Cossens cég ügyvezető igazgatója és más vezetői, akik jelen voltak az 1984. januári, a megrendeléssel kapcsolatos tárgyalásokon, a következőket állították.
"A MACOR Cég képviselői kifejezetten utaltak arra, hogy az általuk közölt információt titokban kell tartani, különösen versenytársakkal való tárgyalások esetén. Ez magától értetődő dolognak tűnt, ami új műszaki gondolatok közlésénél szokásos. Számunkra természetes volt, hogy a MACOR cégtől kapott információt titkosan kell kezelni, különösen versenytársak vonatkozásában, de a MACOR cég képviselői ezt az igényüket explicit módon kifejezésre is juttatták."
Ezek a megállapítások azt igazolják, hogy a fenti urak számára természetes dolognak tűnt a titoktartási kötelezettség, így a Cossens cég számára is, azaz ez a kérés találkozott egyetértésükkel.
A Tanács ennek alapján nem látott okot a kételkedésre abban a tekintetben, hogy a szóban forgó gyakorlatbavétel esetén titoktartási megállapodás köttetett arra vonatkozóan, hogy a tárgyaláson elhangzottak, valamint a rajzok tartalma nem adható tovább, vagyis titokban tartandó. Ez annál is inkább igaznak tűnt, mivel a szabadalmas/fellebbező által átadott rajzok egyértelműen magukon viselték azt a felülbélyegzést, amely a német tisztességtelen versenyt tiltó törvényére (UWG, 18-20. §) és a német polgári törvénykönyvre (BGB, 823. §) hivatkozott, amely §-okból a titoktartási kötelezettség következik, ami az érintetteknek kétségkívül a tudomására jutott, és ami ellen nem emeltek kifogást. Az első fokon hozott, megtámadott határozatban (felszólalási eljárás) foglaltakkal ellentétben a Tanács leszögezte, hogy szabadalomjogi értelemben nem közömbös, hogy ezek a felülbélyegzések egy tisztességtelen versenyt tiltó törvényre és a nem megfelelő kezelés okozta kárral kapcsolatos felelősségre utalnak. Itt a Tanács felidézte R. Singer Európai Szabadalmi Egyezmény című könyvének az EPC 54. cikkelyéhez fűzött egyik megjegyzését, miszerint a titoktartási kötelezettség az eset körülményeiből fakadhat a jóhiszeműség általános elvével összhangban. A felülbélyegzés ebben az esetben egyértelmű utalást jelentett arra vonatkozóan, hogy a szabadalmas/fellebbező nem akarta a rajzok tartalmát minden további megfontolás nélkül nyilvánosságra hozni.
Egy ilyen típusú titoktartási kötelezettség, ami esetleg verbálisan nem is jut kifejezésre, de mindazonáltal implicit módon benne rejlik az érintett üzletfelek között folytatott üzleti tárgyalásokban, elegendő ahhoz, hogy a feltárást ne lehessen a köz számára hozzáférhetőnek tekinteni. Az első fokon hozott határozattal ellentétben, nem kell feltétlen bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a titoktartási megállapodás kifejezetten és specifikusan a szóban forgó szabadalmi bejelentésben foglaltakra vonatkozik. Elegendő egy következetesen kinyilvánított egyetértés, amely viszont megfelelően specifikálva van, ha az - mint a jelen esetben is - egy találmány lényeges jellemzőire vonatkozik.
A megtámadott döntés azt a felfogást is tartalmazta, hogy egy titoktartási kötelezettséggel társított bizalmas kezelés a jelen ügyben, az adott szituáció alapján, amikor is a kivitelezést egy hajógyárban tervezték, valójában nem is volt lehetséges, és a szerződés céljával, valamint a szerződő felek érdekeivel ellentétes volt. A Tanács úgy ítélte meg, hogy az ügy aktája nem tartalmazott arra vonatkozó bizonyítékot, hogy a bizalmas kezelés de facto lehetetlen lett volna, és a Tanács sem tárt fel ilyen tényeket vagy körülményeket. Az általános gyakorlattal összhangban a Tanács szerint azt kell feltételezni, hogy az ilyen jellegű megállapodást az érintett felek legalább addig betartják, amíg ez közös érdekükben áll. Ez az érdek lehet például az az együttműködési szakasz, amikor még nincsen olyan jogi oltalom, mint ami például egy szabadalmi rendszeren keresztül szerezhető, vagy amikor még az új berendezés közös továbbfejlesztése van folyamatban. Az egyik tanú állítása szerint a Schiffwerft Cossens cég is részt vett műszaki problémák megoldásában és bizonyos know-how átadásával is hozzájárult a fejlesztéshez. A hajógyár ezért feltételezhetően nemcsak üzletfele érdekeit vette figyelembe, hanem saját, a titoktartással megvalósuló érdekeit is a rendelés leadásán túl legalábbis a továbbfejlesztési időszakban és amíg a berendezést a hajóba be nem építették. A Tanács tehát úgy vélte, hogy ellentétben a megtámadott határozatban foglaltakkal, a szerződés célja nem tekinthető ellentétesnek a titoktartási kötelezettséggel. A tanúvallomások nem utaltak arra, hogy milyen időpontban kezdődtek meg ténylegesen az igényelt berendezésnek a gyártási és beépítési munkálatai. Nem feltételezhető automatikusan, hogy ezek a kérdéses munkák valójában nagyon gyorsan, a megrendelés leadása (1984. január) és a megtámadott szabadalom elsőbbségi napja (1984. április) közötti viszonylag rövid időszakra estek volna. Ezen az alapon hasonlóképpen nem feltételezhető automatikusan, hogy azok a körülmények, amelyek az érintett feleket arra késztették, hogy az ajánlatot titkosan kezeljék, megváltoztak volna a megtámadott szabadalom elsőbbségi időpontját megelőzően, vagy hogy a szerződés teljesítése folyamán azzal kellett volna számolni, hogy a megtámadott szabadalomban igényelt megoldás lényege harmadik személy tudomására jutott volna.
A tanúvallomások alapján felmerült annak a szükségessége is, hogy a Tanács mérlegelje azt, hogy bizonyítást nyert-e a titoktartási kötelezettség megszegése. A hajógyár egyik alkalmazottja tanúvallomásában azt állította a kérdéses megoldás továbbadására vonatkozóan, hogy ő határozottan emlékszik, hogy harmadik féllel beszélt arról, név szerint megemlítve a szóban forgó hajó charter cégét. Azt is megemlítette, hogy a hajó tulajdonosát informálni kellett a kiadott megrendelésekről a rendelés feladásától számított mintegy egy héten belül. Ennek a tanúvallomásnak a szövegezését a Tanács túl bizonytalannak és hiányosnak ítélte ahhoz, hogy bizonyítottnak találja ennek alapján a kérdéses műszaki információnak a továbbadását.
Az ügyben eljáró Tanács döntéséből a következő megállapítások tűnnek alapvetőknek.
A köz számára való hozzáférhetőséget kizáró titoktartási megállapodásnak nem kell feltétlenül írásos szerződésnek lennie.
Egy üzleti tárgyalás tartalma nem tekinthető a köz számára hozzáférhető információnak az EPC 54(2) cikkelye értelmében, ha az érintett felek egyetértettek abban, hogy a tárgyalt információt titokban tartják, és nincsen a titoktartás megszegésére utaló bizonyíték.
Egy ilyen típusú egyeztetés jöhet létre egy közös műszaki fejlesztés keretében folytatott üzleti tárgyaláson, ha a felek érdekei feltételezhetően azonosak, és egy rajzon való felülbélyegzésen alapuló, szóban kinyilvánított titoktartási megállapodás jön létre.
G 1/92 (Enlarged Board of Appeal elvi döntés)
Érdemes megvizsgálni, hogy a nyilvános gyakorlatbavétel egy bizonyos aspektusának az értelmezése terén milyen elvi döntést hozott a Kibővített Fellebbviteli Tanács egy határozatával az újdonság megítélése kérdésében, egy vegyi termék összetételének nyilvános gyakorlatbavétele esetén.
1991 decemberében az Európai Szabadalmi Hivatal elnöke, az EPC 112(1)(b) cikkelye által biztosított felhatalmazás alapján a következő jogi kérdéseket utalta a Kibővített Fellebbviteli Tanács hatáskörébe.
1. Egy termék kémiai összetétele a köz számára hozzáférhetővé vált-e már pusztán azáltal, hogy maga a termék a köz számára hozzáférhetővé vált, még pedig függetlenül attól, hogy fellelhető volt-e valamely olyan ok, ami a szakembert a termék analizálására késztette volna?
2. Ha a válasz az első kérdésre igenlő, ez az elv általánosítható-e úgy, hogy egy termékből levezethető minden információ, a köz számára már azáltal hozzáférhetővé van téve, hogy maga a termék hozzáférhetővé vált, mégpedig attól függetlenül, hogy a szakembernek volt-e oka az adott információ keresésére?
Az elnök a jogi kérdés átutalása kapcsán a T 93/89 és a T 406/86 számú ügyekben hozott döntésekre hivatkozott.
A T 93/89 számú ügyben eljáró Tanács figyelmen kívül hagyott egy nyilvános gyakorlatbavételre vonatkozó, késve benyújtott dokumentumot arra hivatkozva, hogy az nem volt releváns. Ezt a Tanács többek közt azzal indokolta, hogy a terméknek az összetétele nem vált hozzáférhetővé a köz számára pusztán azáltal, hogy maga a termék hozzáférhetővé vált. A Tanács úgy ítélte meg, hogy bizonyítani kellett volna az ügyben, hogy egy szakembernek különös oka volt a termék analizálására. Ezzel összefüggésben a Tanács megállapította, hogy egyszerűen az a tény, hogy egy új termék a piacra került, nem feltétlenül ok egy versenytárs számára a termék összetételének az analizálására.
Ezzel ellentétben a T 406/86 számú ügyben eljáró Tanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha egy termék a köz számára hozzáférhetővé vált, azt úgy kell tekinteni, hogy annak összetétele is hozzáférhető vált, amennyiben az kémiai analízis útján minden további nélkül meghatározható.
A hivatal elnöke úgy ítélte meg, hogy bár az eltérő döntések vegyi termékek összetételére vonatkozóan születtek, az alapkérdés bármely műszaki területen felmerülhet, ahol bizonyos jellemzők korábbi használat révén való feltárásáról van szó, olyan jellemzőkről, amelyek nem ismerhetők fel közvetlen szemrevételezéssel, hanem például csak a termék szétszedése, megrongálása révén.
Az ügyben az "elvi döntést" a kibővített tanács a következő indokolással hozta meg.
A jogi kérdés, amelyet az EPO elnöke a Kibővített Fellebbviteli Tanács elé utalt az EPC 54(2) cikkelyének az alkalmazására vonatkozik, amely a technika állásának a fogalmát a következőképpen definiálja: "A technika állása mindent magába foglal, ami az európai szabadalmi bejelentés napja előtt a köz számára szóban vagy írásban, használat révén vagy bármely más módon hozzáférhetővé vált."
E jogi kérdés vizsgálatánál tisztázni kell a "köz számára való hozzáférhetőség" követelményének az értelmezését egy termék korábbi használatával összefüggésben. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az EPC nem tesz különbséget a vegyi termékek és más, például mechanikus vagy elektromos termékek között. Az EPC 54(2) cikkelye nem tesz különbséget azon eszközök között sem, amelyek révén valamely információ a köz számára hozzáférhetővé válik. Így a használat révén nyerhető információ ugyanúgy kezelendő, mint a szóbeli vagy az írásos feltárás révén nyert információ.
A Tanács úgy vélte, hogy célszerű először néhány általános megjegyzést tenni arra az információfajtára vonatkozóan, amely a termékek nyilvános gyakorlatbavétele révén nyerhető, az EPC 54(2) cikkelyében megfogalmazott "a köz számára való hozzáférhetővé tétel" követelményének az alkalmazása céljából. Bármely műszaki kitanítás tulajdonképpeni célja, hogy a szakterületen jártas személy (szakember) számára lehetővé tegye az adott termék előállítását vagy használatát az adott kitanítás alapján. Amikor az ilyen kitanítás egy, a piacra vitt termékből fakad, a szakembernek a maga általános műszaki ismereteire kell hagyatkoznia annak érdekében, hogy minden olyan információt összegyűjtsön, ami abba a helyzetbe hozza őt, hogy a kérdéses terméket reprodukálhassa. Ha a szakterületen jártas személynek lehetősége van arra, hogy túl nagy erőfeszítés nélkül feltárja a termék összetételét vagy belső struktúráját és reprodukálja azt, akkor mind a termék, mind annak összetétele vagy belső struktúrája a technika állásának a részét képezi.
Az EPC nem támasztja alá azt a T 93/89 számú ügyben eljárt Tanács által megfogalmazott járulékos követelményt, miszerint a köznek valamilyen különös ok esetén áll csak érdekében a piacra került termék analizálása, összetételének, belső struktúrájának a feltárása. Az EPC 54(2) cikkelye értelmében a technika állása mindent magába foglal, ami a köz számára hozzáférhetővé vált. Az a tény, hogy lehetőség van bizonyos információkhoz való közvetlen és egyértelmű hozzáférésre, magát az információt a köz számára hozzáférhetővé teszi, függetlenül attól, hogy bárkinek volt-e oka az adott információt keresni.
Egy ilyen járulékos követelmény bevezetése kivenné a kereskedelemben hozzáférhető és reprodukálható termékeket a nyilvános tartományból. Ez a felfogás a Tanács megítélése szerint nyilvánvalóan olyan szubjektív elemet jelentene, ami az EPC 54(2) cikkelyében foglalt újdonságfogalom bizonytalan alkalmazásához vezetne.
Kiegészítésül a Tanács megjegyezte, hogy egy, a kereskedelemben hozzáférhető termék mint olyan, önmagában nem tár fel semmit összetételén és belső struktúráján túlmenően. A többi jellemző, ami csak célzott, megválasztott, külső feltételekkel, pl. reagensekkel vagy hasonlókkal való kölcsönhatás eredményeként mutatkozik, túlmutat a terméken mint olyanon, mivel ezen kölcsönhatásoknak létrehozására egy bizonyos hatás, eredmény elérése vagy lehetséges eredmények, képességek feltárása érdekében, szándékos kiválasztás, döntéshozatal révén kerül sor. Jellemző példa erre egy ismert anyagnak vagy anyagkeveréknek gyógyszerként való alkalmazása [lásd EPC 54(5) cikkely] és egy ismert anyagnak egy bizonyos célra való alkalmazása egy új műszaki hatás elérése céljából. Az ilyen típusú jellemzők nem tekinthetők olyanoknak, mint amelyek már a köz számára hozzáférhetővé lettek téve.
A döntés lényege tehát az volt, és az erre való hivatkozást sok későbbi fellebbviteli döntésben viszontláthatjuk (pl. T 301/94), hogy "egy termék kémiai összetétele a technika állásának a részét képezi, ha maga a termék a köz számára hozzáférhető és szakember által analizálható és reprodukálható, függetlenül attól, hogy létezik-e valamilyen különös ok az összetétel azonosítására. Ugyanezen elv érvényes megfelelően bármely más termékre is."
T 301/94
A szabadalom egy zöld színű üvegre vonatkozott, amelynek domináns hullámhossza 562 és 567 nm közé esett, és az ultraibolya fényt kiszűrő képessége a 350 és 450 nm közötti hullámhossz tartományban 95%-nál nagyobb volt. Az üveg 0,005%-nál kisebb arányban szulfidokat tartalmazott.
A fellebbezést benyújtó fél úgy érvelt, hogy az üvegnek a szulfid koncentrációja "rejtett" vagy titkos jellemzőnek minősül a Kibővített Fellebbviteli Tanács G 2/88 és G 1/92 számú döntése szerinti értelmezésben. Kifejtette, hogy mivel az elsőbbség napján nem volt közismert, hogy egy nagy ultraibolya abszorpciós tulajdonsággal rendelkező zöld színű üveg igen kis mennyiségben szulfidot tartalmaz, a szakterületen járatos személynek nem jutott volna eszébe, hogy szulfidanalízist végezzen, így - megítélése szerint - az üveg összetétele nem vált a köz számára hozzáférhetővé.
A Tanács nem osztotta a fellebbezés benyújtójának fenti gondolatmenetét a következő okokból. A Kibővített Fellebbviteli Tanács G 1/92 számú véleménye egy ismert anyagnak egy bizonyos célra való alkalmazására vonatkozik, ami egy új műszaki hatáson alapul, mint azt a G 2/88 számú vélemény definiálja, és ezen értelmezés kizárja, hogy az ilyen jellemzők már pusztán azáltal a köz számára hozzáférhetőnek legyenek tekinthetőek, hogy maga az anyag a köz számára hozzáférhetővé vált. A Kibővített Fellebbviteli Tanács által értékelt helyzet azonban eltért a jelen ügyben fennállótól, mivel az egy ismert anyag új műszaki hatást felmutató, új alkalmazására vonatkozott, és nem magára az anyagra vonatkozó igényre. Az új műszaki hatás az, ami a rejtett vagy titkos jellemzőt alkotta, nem maga az összetétel vagy annak valamely összetevője. Ráadásul, amikor a fellebbező úgy érvelt, hogy a zöld színű üveg kémiai összetétele nem vált a köz számára hozzáférhetővé, mivel a szakember nem analizálta volna az anyag szulfidtartalmát az elsőbbség napján meglévő általános tudásanyag alapján, tulajdonképpen egy járulékos követelményt vezetett be a kémiai összetételnek a köz számára való hozzáférhetősége tekintetében. Ez a járulékos követelmény az lett volna, hogy a szakembernek a priori fel kellene tudnia ismerni az általános tudásanyag alapján, hogy a kereskedelemben hozzáférhető termék milyen összetevőket tartalmazhat és milyen mennyiségben. Egy ilyen járulékos követelmény nem lenne összhangban a G 1/92 számú vélemény lényegével, amely vélemény azt tartalmazza, hogy egy kereskedelemben hozzáférhető termék analizálhatósága és reprodukálhatósága elegendő követelmény ahhoz, hogy az adott termék kémiai összetétele a technika állásához tartozzék. A G 1/92 számú vélemény szerint maga az a tény, hogy van lehetőség valamely adott információhoz való közvetlen és egyértelmű hozzáférésre, az adott információt a köz számára hozzáférhetővé teszi, függetlenül attól, hogy van-e ok annak keresésére.
Mivel a jelen esetben egy szakember képes lett volna az elsőbbségi időpontban ismert analitikai módszerek alkalmazásával analizálni a kereskedelemben kapható zöld színű üveget, és túlságosan nagy megterhelés nélkül képes lett volna annak reprodukálására, ezen üveg kémiai összetételét a technika állásához tartozónak kell tekinteni, még akkor is, ha nem tartozott az általános tudásanyaghoz, hogy egy nagy UV abszorpciós tulajdonsággal rendelkező zöld üveg viszonylag kicsi, de mérhető mennyiségben szulfidot tartalmazhat.
A fentiekben megfogalmazottak alapján a Tanács nem látta szükségesnek azon benyújtott dokumentumoknak a vizsgálatát, amelyek ezt lettek volna hivatva bizonyítani, hogy egy szakember nem határozta volna meg egy ilyen üvegnek a szulfidtartalmát.
Felvetődött, hogy az eljárás kapcsán egy kérdést intézzenek a Kibővített Fellebbviteli Tanácshoz, amely kérdés a következőképpen hangzott volna: Egy kereskedelmi forgalomban lévő vegyi termék összetétele annak teljes egészében hozzáférhető-e a köz számára, ha az összetevők közül legalább egy az elsőbbség napján meglévő általános tudásanyag alapján szakember számára nem volt felismerhető, különösképpen abban az esetben, amikor az összetevő az anyagban szokatlanul kis mennyiségben van jelen. A fellebbezés benyújtója arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szakember az elsőbbség napján rendelkezésére álló tudásanyag alapján nem volt tudatában annak a ténynek, hogy valamely összetevő egyáltalán jelen lehet az összetevők között, esetleg "szokatlanul csekély" mennyiségben lehet jelen, nem végezné el az analízist ezen összetevőre vonatkozóan, és így a piacra került termék kémiai összetétele nem válna a köz számára hozzáférhetővé.
A Tanács úgy döntött, hogy nem indítványozza a kérdésnek a Kibővített Fellebbviteli Tanács felé való továbbítását a következők miatt. Ha a kereskedelemben hozzáférhető termék az elsőbbség napján ismert analitikai módszerekkel analizálható, akkor közömbös, hogy egy szakember analizálná-e a terméket vagy annak egy összetevőjét, vagy hogy van-e ok arra, hogy egy szakember eltekintsen az adott összetevő analizálásától.
A Tanács által a kérdésre adott válasz tisztán következett a korábbi esetjogból (T 952/92, T 406/86, T 390/88) és teljes összhangban volt a G 1/92 vélemény lényegével, amely felülbírálta a T 93/89 számú fellebbviteli ügyben hozott döntést.
T 472/92
Az európai szabadalmat 1982. januári elsőbbségi nappal 1987. májusában engedélyezték. A találmány tárgya olyan mandzsetta volt, amely két fóliarétegből álló laminált pályát tartalmazott, amely laminált pálya különböző irányokban eltérő zsugorodási fokkal rendelkezett. A fóliák polisztirolt tartalmaztak, az egyik fólia jobban zsugorodó, habosított, a másik kevésbé zsugorodó, nemhabosított fólia volt. A habosított fólia olyan felületi réteggel lett kialakítva, amely vastagabb volt azon az oldalon, amelyik szemben volt a nem habosított fóliával laminált oldallal. A laminált pálya folyásirányú végei úgy voltak összeragasztva, hogy a habosított fólia vastagabb felületi rétege nézett a mandzsetta belseje felé. A laminált pálya folyásirányú zsugorodási aránya 60%-nál kisebb volt, keresztirányú zsugorodási aránya pedig kisebb volt, mint 10%. A zsugorodási arányokat úgy biztosították, hogy tizenkét másodpercen át egy kemencében 130 o A fellebbezést a jelen ügyben a felszólalási eljárásban vesztes felszólaló nyújtotta be, kérve a szabadalom visszavonását korábbi nyilvános gyakorlatbevételre hivatkozva.
A Tanács határozatában először egy elvi kérdést tisztázott a nyilvános gyakorlatbavétel bizonyításával kapcsolatban. Bár az EPC 100. cikkelyében felsorolt felszólalási okok mindegyikénél ugyanaz a bizonyítási mérték érvényes, a valószínűség mérlegelése (lásd T 270/90); azokban a korábbi nyilvános használattal kapcsolatos ügyekben, ahol gyakorlatilag egy feltételezett korábbi nyilvános használatot alátámasztó valamennyi bizonyíték a felszólaló birtokában és tudomásában van, a felszólalónak kell az esetet hiányosságok nélkül bizonyítania.
A T 270/90 ügyben eljáró Tanács kifejezetten elutasította azt az indítványt, miszerint a sokkal szigorúbb "minden kétséget kizáróan" kritériumot kellene alkalmazni, holott abban a tárgyalt esetben mindkét érintett fél abban a helyzetben volt, hogy bizonyítékokkal szolgáljon a feltételezett korábbi nyilvános gyakorlatbavételt eredményező tranzakciók bizalmasságának döntő jelentőségű kérdésében.
A jelen ügyben eljáró Tanács egyetértett ezzel a megközelítéssel a következő korlátozással. Bármely tényállás esetén a fenti kritériumok szem előtt tartásával úgy kell meghozni a döntést, hogy tisztázni kell, az érintettek által képviselt, egymásnak ellentmondó érvek közül melyik az, amelyik nagyobb valószínűséggel helyes, mivel két, egymással ellentétes felvetés logikailag és így jogilag nem lehet egyszerre helyes vagy helytelen. Amikor az érvek helyességének vagy helytelenségének az eldöntésére kerül sor, figyelembe kell venni azoknak a bizonyítékoknak a természetét, tartalmát és lehetséges forrását, amelyeket az érintett felek előterjeszthetnek.
Az ezen ügyben eljáró Tanács hivatkozott a G 1/92 számú véleményben foglaltakra, idézve a következőket: "Bármely műszaki kitanítás lényeges célja, hogy a szakembert képessé tegye egy adott termék előállítására vagy hasznosításra az adott kitanítás alkalmazása révén. Ha egy ilyen kitanítás egy piacra került termékből fakad, a szakembernek a maga általános műszaki ismeretanyagára kell hagyatkoznia az adott termék előállításához szükséges információ beszerzéséhez. Ha a szakember túlságosan nagy erőfeszítés nélkül képes a termék összetételének vagy belső szerkezetének a felderítésére és a termék reprodukálására, akkor mind a termék, mind pedig annak összetétele vagy belső felépítése a technika állása részének tekintendő. Figyelembe kell azonban venni, hogy a kereskedelemben rendelkezésre álló termékek mint olyanok, semmit sem tárnak fel önmagukban összetételükön és belső felépítésükön kívül. Azok a tulajdonságok, amelyek csak akkor mutatkoznak meg, ha a terméket specifikusan megválasztott külső feltételekkel, pl. reagensekkel vagy hasonlókkal hozunk kölcsönhatásba egy bizonyos hatás vagy eredmény létrehozása vagy lehetséges eredmények vagy képességek felderítése érdekében, túlmutatnak magán a terméken, mint olyanon, mivel ezek szándékos választásoktól függenek. Jellemző példa erre egy ismert anyag vagy anyagkeverék gyógyszerként való alkalmazása és egy ismert anyag új műszaki hatáson alapuló, adott célra való alkalmazása (lásd G 2/88). Az ilyen jellemzőket nem lehet úgy tekinteni, mint amelyek a köz számára hozzáférhetővé lettek téve."
A fenti véleménnyel összhangban a jelen ügyben eljáró Tanács azt állapította meg, hogy a benyújtott szállítási dokumentumokban szereplő anyag nyomtathatósági tulajdonsága nem olyan jellegű tulajdonság, ami pusztán a megrendelőhöz való kiszállítás révén a köz számára hozzáférhető vált, mivel ez egyértelműen olyan "nem inherens" tulajdonság, ami specifikusan megválasztott külső feltételekkel való kölcsönhatást igényel.
A Tanács a jelen üggyel kapcsolatban utalt még egy korábbi T 267/92 számú döntésre is. Ebben a döntésben megállapítást nyert, hogy egy szálerősített kötőanyag rövid szakaszos szálszilárdsága, valamint az adott összetétel mátrixanyagának húzószilárdsága "nem inherens" tulajdonságok, mivel ezek a külső környezettel való kölcsönhatástól függenek. Következésképpen az ezen tulajdonságok értékeinek az arányát tartalmazó paraméter nem tekinthető feltártnak egy olyan "prior art" dokumentumban foglaltak által, amely dokumentum egyébként feltárja az adott tárgy lényeges tulajdonságait.
A Tanács a fenti két korábbi megállapítást alkalmazta a jelen ügyben hozott döntésénél, kiegészítve a következőkkel. Megállapította, hogy magából a korábban megtörtént szállítások anyagából készített nyomtatott címkék nem tartoztak a technika állásához, vagyis nem voltak a köz számára hozzáférhetők 1982 januárja előtt. Leszögezte, hogy az adott anyag nyomtathatósági tulajdonsága sem került a nyilvános tartományba ezen időpont előtt. Ebből a két tényből az idézett döntések figyelembevételével az adódik, hogy a releváns időpontban szakember nem jutott információhoz az adott kiszállításokban érintett anyagok nyomtathatósági tulajdonságaira vonatkozóan. Ezért a kiszállított anyag nem adhatott útmutatást a szakember számára, aki az ismert laminált anyag nyomtathatóságát akarta javítani (ami a jelen találmány egyik célkitűzése is volt), hogy az ismert laminált anyag nem habosított rétegének etilénpolimer-keverék anyagát polisztirollal helyettesítse.
Ami a megtámadott szabadalommal védett megoldás további célkitűzését illeti, azaz, hogy a palackra zsugorított anyag esetében egy sima és egyenletes réteget biztosítsanak, szintén "nem inherens" jellemzőt takar, mivel ez csak külső feltételekkel (hőhatásra történő zsugorítással) való kölcsönhatás eredményeként észlelhető. Ráadásul kétséges maradt az eljárás során, hogy a megrendelő cég valóban rendelkezett-e palackra zsugorított címkeanyaggal 1982 januárja előtt.
A bizonyítási teherre vonatkozó korábbi megállapításokat alkalmazva a Tanács arra a következtetésre jutott, hogy a palackra zsugorított címkeanyag felületi tulajdonságai a kérdéses időpontot megelőzően nem kerültek nyilvánosságra, következésképpen szakember 1982 januárját megelőzően nem került abba a helyzetbe, hogy a kiszállított anyag alapján annak palackra történő zsugorítását követően lehetséges simaságára és egyenletességére vonatkozóan információt nyerjen.
A Tanács azt a döntést hozta tehát, hogy a feltételezett korábbi nyilvános használatban szereplő anyag nem vezethette el a fennálló feladat minden termékorientált aspektusát megoldani szándékozó szakembert oda, hogy az adott laminátum nem habosított rétegeként polisztirol helyett etilénpolimer-keveréket alkalmazzon.
T 461/88 Az ezen ügyben tárgyalt megoldás tekintetében felhozott, korábban nyilvánosan gyakorlatba vett nyomdagépben alkalmazott vezérlőrendszer szabadon programozható volt, ezért különböző gyártók eltérő típusú gépeihez lehetett hozzáilleszteni. A vezérlés szíve egy mikroprocesszor volt.
A fellebbező állítása szerint a mikrochipben gépi nyelven tárolt program által megvalósított vezérlési elv révén a korábban nyilvánosan gyakorlatba vett nyomdagép esetében pontosan a megtámadott szabadalom főigénypontjának a jellemző részében lévő ismérvek jelentek meg. A mikrochipek programozását, beleértve az egyes szervomotorok minimális deviáció beállítását, a BBC cég végezte a cégnek a jelen ügyben tanúként megjelent munkatársának a felügyelete alatt, aki - legalábbis a megtámadott szabadalom elsőbbségi időpontját megelőzően - nem kapott felhatalmazást arra, hogy a rendelkezésére álló ismeretanyagot harmadik fél felé továbbadja.
A felszólalási eljárásban megszólaló egyik tanú azt vallotta, hogy a BBC cég a konstrukciós szakaszban végrehajtott változtatásokkal ellátott áramköri diagramokat szállított egy tervező cégnek, amely továbbította azokat annak a finn nyomdának - vagy a nyomda szervizmérnökeinek -, ahol a korábbi használat bizonyítása révén felhozott nyomdagépet felállították. Állítása szerint logikai diagramok és blokkvázlatok szállítására is sor került. Mivel azonban sem a felszólalási sem pedig a fellebbezési eljárás folyamán nem nyújtottak be ilyen diagramokat, a Tanács nem formálhatott véleményt azok relevanciájáról. A Tanács így nem látta bizonyítottnak, hogy a végfelhasználónak átadott diagramok feltárták a mikrochipen tárolt program működésének azon részleteit, amelyek megfelelnek a főigénypont jellemző részében foglaltaknak. Az a tény, hogy az alperes, amely az említett tervezőcég versenytársaként az úgynevezett érdekelt nyilvánosság jellegzetes képviselője volt, nem tudott ilyen dokumentumokat beszerezni, arra utalt, hogy a diagramok kezelése bizalmas volt.
Ilyen körülmények között felvetődött a kérdés, hogy egy ilyen korábbi használat esetén az érdekelt köz szakterületen jártas tagjai voltak-e abban a helyzetben, hogy a programspecifikus működési és kapcsolási rajzok ismerete nélkül felismerjék a mikrochipen tárolt, gépi nyelven írt programot, és ennek alapján megismerjék annak működésmódját.
Figyelembe véve azt is, hogy az említett tervezőcég és a finn végfelhasználó a "köz érdekelt részéhez" tartozik, a Tanács a következőket állapította meg. Elméletileg lehetőség van arra, hogy egy mikrochipen tárolt programnak a tartalmát rekonstruálja valaki, például egy "szétszerelő" program vagy az ún. "reverse engineering" segítségével. Ezen eljárásokhoz szükséges ráfordítás emberévekben mérhető, amely idő alatt a chipet csak vizsgálati célokra lehet használni, és nem lehet használni arra a célra, amelyre tervezték. Az alkalmazott vizsgálati módszertől függően megvan a veszélye annak is, hogy a chip tönkremegy.
Az említett tervezőcégnek körülbelül 1977 közepétől állt rendelkezésére a nyomdagépbe való beépítésre szánt elektromos berendezés, azaz kb. egy évvel a végfelhasználóhoz való kiszállítást megelőzően.
Ez az idő viszonylag rövid egy nagyberendezés építésénél, és a tapasztalat azt sugallja, hogy ez nagyon "munkás időszak" szokott lenni annak érdekében, hogy a szállítási határidő betartható legyen, és elkerülhető legyen a szerződésszegéssel kapcsolatos büntetés. Ezt követően a gép egy hírlapnyomdában normális üzemi körülmények közé került, amely nyomda a nagy beruházások után olyan helyzetben volt, hogy kizárólag a nyomdaipari termékek pontos megjelenésében volt érdekelt, nem pedig a gyártás hosszabb idejű megszakításában.
Mindkét cég esetében érvényes tehát, hogy a mikrochip vizsgálata révén nyerhető ismeretnek a hasznossága egyáltalán nem állt volna arányban azzal a gazdasági veszteséggel, amit a vizsgálatra fordított idő okozott volna. Így kizárható annak a valószínűsége, hogy a köz információhoz jutott volna annak révén, hogy a tervezőcég vagy a végfelhasználó megvizsgálta a chipet.
A jelen ügy körülményeit figyelembe véve, a Tanács úgy ítélte meg, hogy a program nem vált a köz számára hozzáférhetővé azáltal, hogy a mikrochipet, amelyen tárolták, kiszállították a gyártócégtől, és így nem képezte részét a technika állásának az EPC 54. cikkelye szerinti értelmezésben.
Leszögezhető tehát, hogy ha egy korábban nyilvánosan gyakorlatba vett berendezés egy mikrochipet tartalmaz, és azon egy vezérlést megvalósító program van gépi nyelven tárolva, ez a vezérlés nem tartozik az EPC 54(2) cikkelye szerinti értelmezésű technika állásához, ha
az érdekelt közönség szakterületen jártas tagjainak nem állnak rendelkezésére logikai diagramok és blokkdiagramok,
a vezérlési eljárás elve fenomenológiailag nem felismerhető, és ha
bár létezik műszaki lehetőség a program tartalmának a felderítésére, a tapasztalat azt sugallja, hogy az adott körülmények között, különösen a költség-nyereség megfontolások figyelembevételével ez nem történhetett meg.
T 952/92 Ennél az ügynél az eljáró Tanács szinte szó szerint megismételte néhány korábbi döntés érvrendszerét. A feltárás módjától függetlenül (írásbeli, szóbeli ismertetés, kereskedelmi forgalomba hozatal stb.) az EPC 54(2) cikkelye szerinti hozzáférhetőségnek két szétválasztható fokozata van: magának a feltáró eszköznek a hozzáférhetősége, és annak az információnak a hozzáférhetősége, amely az adott eszköz révén nyerhető.
Annak a valószínűsége, hogy a szakember analizálja-e a korábban forgalomba került terméket épp úgy irreleváns annak meghatározásánál, hogy mi tartozik a technika állásához, mint az, hogy mekkora volt az analízishez szükséges ráfordítás (pl. munkamennyiség vagy időszükséglet).
Egy igényelt találmány nem tekinthető újnak, ha egy olyan kiviteli alak korábban nyilvánosságra jutott (bármilyen módon), amely beleesik az igénypont oltalmi körébe. Egy korábban kereskedelmi forgalomba hozott termék teljes analízisének a lehetősége nem szükséges. Egy igénypont újdonsága akkor sem áll fenn, ha egy korábban kereskedelmi forgalomba hozott termék analízise a szakember számára információt nyújt a termék egy olyan kiviteli alakjáról, amelyik beleesik az igénypont oltalmi körébe.
T 1085/92 Ennél az ügynél a Tanács által hozott döntés lényege a következő volt. Nem jelent nyilvános korábbi hasznosítást az az eset, amikor egy alkatrészt kiszállítanak a megrendelő céghez, és ott oly módon építik be egy gyártósorba, hogy a releváns jellemzők messzemenően elfedve, illetve nem feltűnően vannak elhelyezve.
A tanúvallomásokból és a benyújtott bizonyítékok alapján a Tanács számára egyértelmű volt, hogy a szóban forgó kefetartó a megtámadott szabadalom elsőbbségi napját megelőzően a Siemens Motorenwerk céghez kiszállításra és az 1BA63 típusjelű motorba beépítésre került. A fellebbezés benyújtójának állítása szerint a kefetartókat egy alvállalkozói szerződés keretében a fellebbező rajzai alapján a Köster cég gyártotta le. A rajzokon lévő megjegyzés arra utalt, hogy a rajzok továbbadása, valamint sokszorosítása és értékesítése nem volt bármiféle hozzájárulás nélkül megengedett. A Tanács úgy ítélte meg, hogy ennek a felszólaló által adott megbízásnak a teljesítését ezen megjegyzés miatt bizalmas viszonyon alapulónak kell tekinteni. Még ha - mint azt a fellebbező állította - a würzburgi motorgyárban járó látogatócsoportok meg is figyelhették a kefetartóknak a motorokba való sorozatszerű beépítését, mégsem lehet szó a találmány szerinti ismérveknek az EPC 54(2) cikkelye értelmezésének megfelelő nyilvánosságáról, mivel ezek az ismérvek szakember számára nem voltak minden további nélkül feltűnőek, és nem volt az általuk elért cél követhető.
A termékek szállítására összeszerelt fedeles kefetartóházban elhelyezett szénkefével és csatlakozó huzallal került sor a dokumentumok tanúsága szerint. A kefetartó ház zárt kialakítása és a felhelyezett fedél miatt a gumibetét és a szomszédos tengely közötti hézag az elsétálók előtt normális esetben rejtve maradt. Még ha a szerelést végző egy rövid időre nyert is bepillantást a kefetartó belsejébe a sorozatgyártás idején, az nem valószínűsíthető, hogy a látogató csoportok minden külön útmutatás és felvilágosítás nélkül a találmány szempontjából releváns jellemzőket és az azok révén elérni kívánt célt felismerhették.
A fellebbező utalt arra, hogy a motorok sorozatgyártásában alkalmazott szerelőket nem terhelte titoktartási kötelezettség. A Tanács ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy a munkarend formális megfogalmazásától függetlenül egy cég saját alkalmazottai nem tekintendők a nyilvánossághoz tartozónak az EPC 54(2) cikkelye szerinti értelmezésben. Nincsen arra utaló bizonyíték, hogy az adott eset kivétel lett volna ez alól a szabály alól.
Az ügyben eljáró Tanács tehát nem látott bizonyítottnak újdonságrontó körülményt.
T 799/91 A jelen ügyben a szabadalmas a felszólaló/alperes számára egy alkatrészt szállított egy berendezéshez (járműhöz). A Tanács az eljárás során arra a következtetésre jutott, hogy bár az alkatrésznek a kiszállítása a megtámadott szabadalom elsőbbségi napját megelőzően történt, nem volt azonban ez a gyakorlatbavétel nyilvános jellegű, miután a nyilvános gyakorlatbavételnek feltétele, hogy bárki, azaz tetszőleges harmadik személy a szóban forgó termékről tudomást szerezhessen. Nem tekinthetők "tetszőleges harmadik félnek" azok az érintett résztvevők, akik titoktartásban állapodtak meg vagy akiktől megalapozottan titoktartás várható el.
Jelen esetben az alkatrészt a felszólaló saját kijelentése szerint is alvállalkozói szerződés alapján gyártották a felszólaló számára. A felszólaló tehát a gyártó cégnek a megtámadott szabadalomban igényelt berendezés egy bizonyos alkatrészére adott szállítási megbízást. A felszólaló által adott megbízásnak a teljesítése azonban titoktartási kötelezettséggel terhelt ügyletnek minősül, és az ügyletben résztvevő cégek nem tekinthetők tetszőleges harmadik félnek a nyilvánosság megítélése szempontjából.
A Tanács döntésének lényege tehát az volt, hogy egy terméknek a gyártó által a megrendelő céghez történő kiszállítása általában nem tekinthető nyilvános gyakorlatbavételnek.
T 809/95 A vitatott szabadalom tárgya egy zárható kiöntőrésszel ellátott, összecsukható műanyag palack volt, amelynek az alján és a köpenyrészén elrendezett hajtogatás lehetővé tette, hogy a falaira kézzel gyakorolt nyomás hatására a palack térfogatát lecsökkentsék. Az Alpha-Institut a gyártó cég megbízásából piacfeltárási teszt lebonyolításába fogott a megtámadott szabadalom elsőbbségi időpontját megelőzően.
Maga az a tény, hogy a gyártó cég kiválasztott egy olyan tesztváltozatot, amelynél a tesztben résztvevő személyek a szóban forgó palackokat hazavihették, arra enged következtetni, hogy maga a gyártó sem igazán helyezett súlyt a szabadalomjogi értelemben vett titoktartásra. Így aztán igazán nem volt várható, hogy az Alpha-Institut - szokásos gyakorlatától eltérve - az általa véletlenszerűen kiválasztott tesztszemélyeket titoktartásra kötelezze. Egy, a Tanács elé terjesztett iratból kiderült, hogy adatvédelmi okokból nem volt szokásos a tesztszemélyek nevének a rögzítése, így a Tanács nem látta vélelmezhetőnek egy hatásos titoktartási megállapodás létrejöttének a lehetőségét sem.
A Tanács egy másik ügyben (T 830/90) hozott határozatot idézve úgy találta, hogy meg kell még vizsgálnia, hogy feltételezhető-e a tesztszemélyeknek a körülményekből fakadó titoktartási kötelezettsége, illetve, hogy maguknak a tesztszemélyeknek érdekükben állt-e a titoktartás. A Tanács mindkét kérdésben nemleges álláspontra helyezkedett a következő okok miatt. A tesztszemélyek nem álltak munkavállalói, illetve üzleti kapcsolatban az Alpha-Instituttal. A piacfelmérési tesztben való részvételük teljes mértékben esetleges volt, amit bizonyos kisebb tiszteletdíjjal honoráltak. Mivel a tesztszemélyek nem tevékenykedtek a csomagolásfejlesztés vagy - gyártás területén, az is kizárható, hogy a teszttermékkel kapcsolatos információ titokban tartása az érdekükben állt volna. Az alatt a hét alatt, amíg a mosószerrel teli tesztpalackok a tesztszemélyek otthonában voltak kipróbálás céljából, feltételezhető, hogy az a személyek relatíve széles köre (pl. maga a tesztszemély, annak családtagjai, esetleges látogatók), és ezáltal az EPC 54(2) cikkelye szerinti értelmezésű nyilvánosság számára a használat révén hozzáférhetővé lett téve.
A szabadalmas arra utalva igyekezett kivédeni a támadást, hogy a tesztszemélyek nem voltak szakemberek és a korábbi, T 877/90 számú döntésre hivatkozott ezzel kapcsolatban. Ez a határozat egy tudományos előadáson elhangzott szóbeli ismertetésre vonatkozott, annak az elhangzott információ hozzáférhetősége szempontjából való értékelésére. A hozzáférhetővé tétel ott azzal a feltétellel lett összekapcsolva, hogy a hallgatók soraiban szakembereknek kellett ülniük, akik képesek voltak az előadáson elhangzottaknak a megértésére. A Tanács leszögezte, hogy az ilyenfajta mérlegelés helyénvalónak tűnhet egy szóbeli ismertetés vizsgálatánál, nem vihető át azonban arra az esetre, amikor egy tárgynak szabad használatra való rendelkezésre bocsátása révén megvalósuló hozzáférésről van szó. Az EPC ezen esetre mértékadó 54(2) cikkelye ugyanis csak a "nyilvánosság" fogalmát ismeri, és nem állít feltételt a "szakember" vonatkozásában. Az adott ügyben a teljesség kedvéért még azt is hozzátette az ügyben eljáró Tanács, hogy a kiadott Alpha-palackok minden lényeges jellemzője tisztán külső szemrevételezés révén megismerhető volt, és nem volt szükség bármiféle szaktudásra a palack alján és köpenyrészén elrendezett hajtások nyomás hatására való együttműködésének a felismerésére.
A Tanács végezetül még megállapította, hogy az Alpha-palackokat már a tesztszemélyek háztartásában való szabad használat révén az EPC 54(2) cikkelye szerinti technika állásához tartozónak kell tekinteni, nem szükséges azzal foglalkozni, hogy mi lett a palackok sorsa a tesztidőszak letelte után.
Általánosságban tehát megállapítható, hogy egy termék piackutatási célú használatba adása nyilvános korábbi gyakorlatbavételnek minősülhet.
Végezetül néhány további szempont ...
A konkrét jogesetek elemzése mellett az Európai Szabadalmi Hivatal módszertani útmutatójában foglalt ajánlások is alapul szolgáltak a hazai joggyakorlat kialakulásához. Az útmutatóban foglalt megfontolások mára már rutinszerű alkalmazást nyertek a nyilvános gyakorlatbavétel újdonságrontó hatásának a megítélésénél. Ezek az ajánlások az alaphelyzeteket kezelik, amennyiben a leggyakrabban előforduló eseteket értékelik.
Gyakorlatbavétel alatt nemcsak a találmány előállítását kell érteni, hanem a találmány rendeltetésének megfelelő bármiféle használatát is. A gyakorlatbavétel egyik leggyakoribb formája a találmány szerinti termék forgalomba hozatala. A technika állásához tartozás szempontjából a gyakorlatbavétel rendszeressége nem követelmény, akár egyetlen példányban előállított szerkezet eladása vagy tudományos, illetve üzleti célból történt nyilvános bemutatása elegendő ahhoz, hogy a megoldás a technika állásának részévé váljon.
A gyakorlatbavétel akkor újdonságrontó hatású, ha nyilvános, vagyis a megoldás bárki számára hozzáférhetővé vált (pl. közönség előtti bemutatás, nyilvános használat, forgalomba hozatal). Az anterioritássá váláshoz a hozzáférésnek, a megismerésnek a lehetősége is elegendő.
Nem lehet nyilvánosnak tekinteni a gyakorlatbavételt, ha a találmányt zárt üzemen belül használják, azokat ugyanis nem tekintheti meg bárki, az üzem dolgozóit pedig titoktartási kötelezettség terheli.
Nem nyilvános a gyakorlatbavétel, ha az személyek meghatározott köre, meghívottak jelenlétében zajlik.
A gyakorlatbavétel helye a nyilvánosságra jutás szempontjából közömbös. Egy megoldásnak a világ bármely részén történt gyakorlatbavétele azt eredményezheti, hogy a megoldás a technika állásának részévé válik.
Egy kiállításnak vagy egy bemutatásnak a "nyilvánosság" fogalmi kelléke, ennek ellenére egy kiállításon való bemutatás nem tekinthető nyilvánosságra jutásnak abban az esetben, ha maga a konkrét megoldás külső szemrevételezés útján nem ismerhető meg (pl. zárt műszertokban elhelyezett elektromos kapcsolási elrendezés). Ugyanígy nem válik a technika állásának részévé egy kereskedelmi forgalomba hozott megoldás sem, ha a találmányt a késztermék alapján nem lehet analizálni, reprodukálni.
A korábbi jogeseteket és a módszertani fejtegetéseket, ajánlásokat tanulmányozva összefoglalásképpen talán átértékelhetjük helyzetünket, a hazai jogesetek kis száma ellenére sem vagyunk reménytelen helyzetben, amikor a nyilvános gyakorlatbavétel újdonságrontó hatásának mérlegelésére vonatkozóan egységes, nemzetközi szinten is elfogadható joggyakorlatot igyekszünk kialakítani.