KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE
A magyar innovációs rendszer - iparjogvédelmi nézetben
Sápadó előítéletek
Iparjogvédelmi analfabetizmus?
Ajánlás
Technológia, foglalkoztatás, versenyképesség
Közvetlen K+F ráfordítások
A szerzett (vásárolt) K+F technológia
Az importált megtestesült K+F technológia
Termelékenység
Foglalkoztatottság
Technológia és nemzetközi versenyképesség
A magyar innovációs rendszer főbb összefüggései,
A magyar innovációs rendszer - iparjogvédelmi nézetben
Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság a közelmúltban különlegesen érdekes és a maga nemében több szempontból is egyedülálló kiadványt jelentetett meg a magyar innovációs rendszer főbb összefüggéseiről. A tanulmány egyedülálló, mert minden eddiginél alaposabb kutatásra épül és kellően átfogó képet ad nemzeti innovációs rendszerünkről. S egyedülálló azért is, mert az innovációval foglalkozó szakirodalom elidegenítő hatású zsargonjától szabadulva következtetéseit közérthető módon osztja meg az olvasókkal.
A tanulmány a magyarországi innovációs rendszer főbb összefüggéseit feltáró kutatás eredményeiről számol be. A kutatás tárgya tehát az a hazai nemzeti innovációs rendszer volt, amelyet az OECD-ben a következőképpen határoznak meg: "a Nemzeti Innovációs Rendszer (National Innovation System) a gazdasági (termelő-elosztó-fogyasztó) folyamatok alrendszere, amely ... a gazdasági folyamatokban a tudományos-műszaki haladást valósítja meg, s amely az innovációk létrejöttében és terjedésében közreműködő intézmények és kapcsolataik komplex hálózataként értelmezhető." Anélkül, hogy előreszaladnánk, máris megjegyezhető: ha a nemzeti innovációs rendszer leginkább hálózatként írható le, Magyarországon a tanulmány szerint legfőképpen e rendszer hálózati kapcsolódásai hiányoznak vagy gyengék. Más szóval: ez a hálózat nélkülözi a hálót.
A tanulmány a módszertani bevezetőt követően összefoglalja a magyar innovációs rendszer főbb jellemzőit. Ezután részletes megállapításokat tesz a hazai innovációs folyamatok négy fő jellemzőjéről: az innovatív magyar vállalatok köréről, a hazai "tudásáramlásról", a vállalatok innovációs kapcsolatairól és a magyarországi innovációs "csomópontokról". Végül javaslatot tesz az elemzésekből levonható gazdaságpolitikai következtetésekre. A következőkben - átfogó értékelés és elemzés helyett - az iparjogvédelmi szempontból is fontos tanulságokról lesz szó. Az OMFB-tanulmány több hazai előítéletet is megingat, a magyar innovációs szakirodalomban talán először foglalkozik súlyának megfelelően a szellemi tulajdon védelmével, viszont esetenként zavaróan pontatlan, illetve vitatható következtetéseket tartalmaz az iparjogvédelemmel kapcsolatban.
Sápadó előítéletek
Néhány kevéssé meglepő megállapításra a tájékozott olvasó csupán szomorúan bólint. Nem újdonság, hogy "a magyar cégek körében ... (ma még) távolról sem általánosak az innovációs törekvések", vagy hogy "az innovatív cégek ... magyarországi arányai nemzetközi összehasonlításban szerényeknek tűnnek". Hasonlóképpen nem látszik meghökkentőnek az az állítás sem, amely szerint "a magyar gazdaság versenyképességi gondjainak a közvetlen oka az innovációk lassú terjedése".
Ellenben talán nagyobb a rácsodálkozás arra a kutatási eredményre, amely szerint "a külföldi tulajdonú cégek jóval gyakrabban valósítanak meg innovációkat, mint a magyar tulajdonú s különösen az állami vállalatok. E tapasztalat egyértelműen cáfolja ugyanis azokat a magyar szakértők körében nem ritka panaszokat, hogy a külföldi cégek magyar leányvállalataiknál elhanyagolják az innovációt, csupán igénytelen rabszolgamunkákat végeztetnek." E cáfolat egyértelműségét a tanulmány egyes megállapításai mindazonáltal gyengíteni látszanak. Miközben igaz lehet, hogy "a külföldi tulajdonosok a mai magyar gazdaságban többnyire innovációbarátok", s hogy szinte kizárólag csak a külföldi vállalatok magyarországi érdekeltségeinél nem gátolja az innovációt a pénzszűke, a "forráshiány", az is keserű tapasztalat, hogy "a jó forrásellátottság a megkérdezett vállalati vezetők nyílt bevallása szerint a magyarországi vállalkozás döntési autonómiájának szinte teljes hiányával jár együtt a K+F-ben éppúgy, mint más területeken".
Hasonlóképpen elvesz a cáfolat erejéből a hazai ipar egyik legfejlettebbnek tartott ágáról felvett látlelet: a gyógyszeripar "lényegében külföldi kezekbe került. K+F-kapacitásai ugyan lényegében megőrződtek, de a K+F belső szerkezetének átalakulásából és a sikerekhez szükséges erőforrás-központosítás korlátaiból következően itt az eredeti munkák egyre inkább visszaszorulóban vannak, és a rendelkezésre álló K+F-kapacitásokat mind jobban approbációs, teszt-, mérési és más feladatok kötik le". Nem állítható persze - és a tanulmány sem állítja -, hogy mindez a gyógyszeripar külföldi kézbe kerülésének egyenes következménye. Inkább arról van szó, hogy az innovációt gátló és a külföldi befektetést igénylő körülmények, adottságok részben egybeesnek: az innovációs sikerhez szükséges erőforrások hiánya és a belföldi piac szűkössége, illetve az innováció befogadására való éretlensége éppúgy fékezheti az innovációt, mint ahogy erősítheti a külföldi tőke bevonása iránti érdekeltséget.
A tanulmány szerint az elmúlt években a hazai vállalkozásoknál jelentős korszerűsödés ment végbe. Ennek ellenére technológiai lemaradásuk nem vagy csak alig csökkent. A látszólagos ellentmondást a piacgazdaság kialakulása, a Nyugathoz fűződő kapcsolatok erősödése és gazdagodása magyarázza: a fejlett piacgazdaságra jellemző üzleti szemlélet, értékesítési módszerek, szervezési és vállalatvezetési megoldások terjedése önmagában is számottevő innovációs hatással járt. A korszerűsödés irányát éppen ez az erősödő piaci orientáció határozta meg. A felmérések szerint "még az innovatív hazai cégek körében is gyakoribbak voltak a piaci munkát javító, mint a műszaki fejlesztést szolgáló törekvések". Nem csoda, hogy a hazai vállalkozások számára a piac számít az innovációra késztető legfontosabb tényezőnek. Ennek az összességében örvendetes fejleménynek is vannak, illetve lehetnek kedvezőtlen hatásai. Piackövetés valósul meg piacalakítás helyett. A tanulmány minderről a következő összegzést adja: az innovatív gondolkodás a legtöbb vállalatban "inkább taktikai, mint stratégiai jellegű. Ha ugyanis az innovációs folyamat szükséges irányának meghatározásában a piaci jelzések kapnak jelentősebb szerepet, akkor az innovatív szervezet lemond ... arról, hogy távlatokra tekintő stratégiai elképzelései alapján maga határozza meg az innovációs folyamat irányát - s esetleg olyan innovációkban gondolkozzék, amelyek maguk is teremthetnek piaci szegmenst. A hazai cégek szerényebb, inkább taktikai jellegű innovációs magatartása mögött persze nem feltétlenül a stratégiai gondolkodás hiánya áll. A problémát a leggyakrabban a pénzszűke, illetve az igen gyenge piacbefolyásoló és keresletalakító képesség magyarázza."
A hazai innovációs helyzet hiányosságainak számos okát, eredőjét azonosítja a tanulmány. A pénzhiány mellett az innovációt gátló tényezők között nagy súllyal szerepel az innovációk terjesztésére szolgáló rendszer - az ún. diffúziós rendszer - gyengesége, valamint az innovációs ráfordítások megtérülésének igen szerény esélye.
A diffúziós rendszer alacsony hatásfoka azért is szembetűnő, mert az innovációk terjesztésével foglalkozó, illetve a tudásáramlásban részt vevő intézmények száma viszonylag magas, azaz a diffúziós rendszer intézményi szempontból szinte "túlfejlett". A szóban forgó intézmények túlnyomó többsége inkább vállalkozási tanácsadó szervezet, amely az innováció támogatása helyett főként jogi, pénzügyi, könyvelési és adótanácsokat ad. E formailag innovációterjesztéssel is foglalkozó szervezetek alapításában nem érvényesült átfogó és átgondolt innovációpolitikai elképzelés. E szervezetek valójában alig vállalkoznak a technológiatranszfer előmozdítására, amire egyébként kevéssé felkészültek. Különösképpen nem kapcsolódnak be a külföldi technológia átvételébe, a nemzetközi tudás terjesztésébe, a külföldi technológiai megoldások közvetítésébe, és csak elvétve segítik hozzá a kis- és közepes méretű hazai vállalkozásokat az információ nemzetközi forrásaihoz.
A tanulmány szerint "a kutatásnak drámai üzenete, hogy a magyar gazdaságban - a valóban érthető és nehezen elhárítható tőkehiány mellett - az innovációk megtérülésének gyenge esélyei akadályozzák leginkább a korszerűsödést". A megtérülési esélyeket pedig a magas adó- és járulékterheken kívül a szellemi tulajdonjogok érvényesítésének "korlátozott lehetőségei" is rontják - a tanulmány szerzői szerint.
Iparjogvédelmi analfabetizmus?
Az OMFB-tanulmány egyik legradikálisabban megfogalmazott mondata így szól: "A felmérés több szintjén is feltűnő volt a cégek érzéketlensége az iparjogvédelmi problémák iránt - valójában még az innovatív magyar cégek egy részénél is iparjogvédelmi analfabetizmusról beszélhetünk."
Aligha vitatható, hogy a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben történő fellépés hatékonysága és az innovációs ráfordítások megtérülési esélye között van összefüggés, mégpedig szoros. Ismert, hogy több nemzetközi fórumon és az európai integrációs kapcsolatrendszerben egyaránt érte kritika a szellemi tulajdonjogok kikényszerítésének magyarországi helyzetét. Az elmúlt években a hazai kormányzat számos Súlyos gondnak - az innovációpolitika nézőpontjából - inkább az tűnik, hogy a szellemi tulajdonjogok érvényesítésének hatékonyabbá tételére irányuló intézkedések szinte kizárólag a nemzetközi kötelezettségek teljesítésének igényével születtek, és kevésbé épültek a jogérvényesítés esélyeinek javítása és az innováció előmozdítása közötti szoros összefüggés felismerésére. Ilyen megközelítésben a szellemi tulajdonjogok hatékony védelme pusztán nemzetközi jogi köntösben jelentkezik és nem áll a gazdaság versenyképességének fokozására és az innováció támogatására irányuló kormányzati törekvések középpontjában. Az innovációs politika felelőseinek és a szellemi tulajdonjogok védelmezőinek közös célja lehet, hogy ezen a helyzeten változtassunk.
A jogérvényesítés nehézségeit nem szabad azonban összekeverni Hasonlóképpen nagyobb körültekintésre lett volna szükség az "iparjogvédelmi analfabetizmus" diagnosztizálásakor. A magyar iparjogvédelemnek van olyan hagyománya és szakmai háttere, hogy ne szűkölködjünk írástudókban. Gond talán inkább az írástudók eloszlásában, illetve kihasználatlanságában van. És talán abban, hogy az iparjogvédelem nyelvét felsőfokon értők és beszélők mögé nem sorakozott még fel az alap- és középfokú írástudók serege.
Nyilvánvalónak látszik, hogy ismeretterjesztési offenzívára van szükség. Ezt támasztja alá az OMFB-tanulmány egyik hangsúlyos következtetése is: "ma már a legtöbb innovatív szervezet - a pénzügyi jellegű közvetett vagy közvetlen K+F támogatás után - információs és képzési szolgáltatásokat igényel a kormányzattól". Ehhez képest - az OMFB felmérése szerint - a megkérdezett cégek mintegy nyolcvan százaléka semmiféle kapcsolatba nem lépett a Magyar Szabadalmi Hivatallal és a többieknél is csupán eseti jellegű volt a kapcsolatfelvétel. Van tehát tere azoknak a törekvéseknek, amelyek jegyében megalakult az Magyar Szabadalmi Hivatalban az Iparjogvédelmi Tájékoztatási és Oktatási Központ, s amelyek már eddig is számos eredményhez vezettek: pl. a területi ügyfélszolgálati irodák létrehozásához vagy a középfokú iparjogvédelmi távoktatás bevezetéséhez. Mindez egyébként európai tendenciákhoz is igazodik: az Európai Bizottságnak a szabadalmi rendszer reformjával foglalkozó legutóbbi közleménye is a nemzeti iparjogvédelmi hatóságok fontos perspektivikus feladataként írja le az ismeretterjesztést, a képzést, a innovációt támogató tanácsadást.
A tanulmányt olvasván, sajnos, az a következtetés is körvonalazódik: az "iparjogvédelmi ábécé" terjesztésére talán még az innovációpolitika szakértőinek körében is szükség van. Legalábbis szemet szúrnak az olyan szókapcsolatok, mint pl. "a szellemi tulajdonhoz, azaz a márkákhoz, szabadalmakhoz fűződő jogok". Az a fejtegetés pedig, amely szerint "Magyarország... 1994-ben amerikai nyomásra csatlakozott a termékeket eljárásoktól függetlenül védő GATT- (majd GATT/WTO-) szabályozáshoz, és ettől kezdve egyre csökken a reprodukciós K+F mozgástere", Ajánlás
"A magyar innovációs rendszer főbb összefüggései" című kiadvány alapmű. Ismernie és hasznosítania kell mindenkinek, aki a tudásra építő nemzetgazdaság felemelkedésén szorgoskodik. S különösen értő szemmel kell olvasnia az iparjogvédelmi szakértőnek, hiszen számára ez a türkizkék füzet sokat kínál mint minden jó írás: magyarázatokat, adatokat, válaszokat éppúgy, mint újabb kérdéseket.
dr. Ficsor Mihály Technológia, foglalkoztatás, versenyképesség Néhány évvel ezelőtt az OECD központja és a tagországok nemzeti kutatóintézetei nemzetgazdasági szintet Az OMFB közreadta az OECD-tanulmány rövidített változatát, egyidejűleg munkacsoportot szervezett az eljárás hazai viszonyokra történő adaptálására. A jelen tanulmány e munka első összegzésének tekinthető. Az adaptált módszer szerint a technikát három csoportban: high-tech, közepes színvonalú és alacsony színvonalú kategóriákban vizsgálták.
A vizsgálat feltárja a K+F diffúzió hatását a termelékenység és a GDP növelésére, a foglalkoztatásra, a szellemi munka előretörésére, a versenyképesség erősödésére. A kiadvány függeléke részletesen ismerteti az alkalmazott módszert.
A tanulmány a vizsgálat eredményeinek és az ebből adódó következtetések öszefoglalásával kezdődik, majd az egyes fő fejezetek szerint ismerteti a feldolgozás menetét, gazdag táblázatanyaggal illusztrálva a méréseket.
Mint azt az összefoglalás Közvetlen K+F ráfordítások
A jelen kutatás új eredményeként tartható számon az a megállapítás, hogy a közvetlen és közvetett technológiai fejlődés ágazati szóródása közel sem olyan nagymértékű, mint az a közvetlen K+F ráfordítások alapján feltételezhető. A technológiai diffúzió erős kiegyenlítő hatást gyakorol az ágazatok fejlesztési ütemére és fejlettségi szintjére az adatok bizonysága szerint.
A szerzett (vásárolt) K+F technológia
A szerzett hazai és importált technológia felhasználási aránya a high-tech ágazatokban magasabb az átlagnál és még a legnagyobb nemzetgazdaságokban is a szerzett technológia aránya viszonylag magas, 15-25% közötti, Magyarországon 1994-ben 7%, 1997-ben 29%. Az alacsony szintű technológiával dolgozó iparágakban a szerzett technológia aránya az OECD-tagországokban 10-20% közötti, Magyarország méretének megfelelő helyet foglal el a ranglistán, csupán a közepes technológiai szintű feldolgozóipari ágazatok technológia-felhasználása tűnik az indokoltnál alacsonyabbnak, 1997-ben a 8%-os a részesedéssel.
A high-tech szektorok technológiafelhasználásának növekedési üteme a vizsgált időszak végére, azaz 1997-re igen erőteljesen gyorsult hazánkban, messze meghaladva a nemzetközi arányokat, ami jórészt a privatizációt követő fejlesztéseknek, valamint az egyéb tőkeberuházásoknak köszönhető, amelyek anyagi jellegüket tekintve technológiaimport formájában valósultak meg.
Az importált megtestesült K+F technológia
Az importtechnológia beáramlása lényegesen változott e viszonylag rövid idő alatt. 1994-ben döntő módon a szolgáltató szektorok fejlesztését segítette, 1997-ben már a high-tech a gépipart szolgálta. Probléma, hogy a technológiai import 1994-1997 közötti növekményének döntő többsége a vámszabadterületeken működő multinacionális vállalatok tevékenységéhez kapcsolódik, amit csak nagy fenntartásokkal lehet magyar teljesítményként feltüntetni.
Magyarországon duális gazdaság alakult ki. Létezik egy vámterületi gazdaság, amelynek fejlődése, technikai megújulása lassú, és létezik egy fejlett, dinamikusan növekvő vámszabad-területi gazdaság, amely azonban kevéssé kapcsolódik a vámterületi gazdasághoz.
Termelékenység
A technológiai fejlődés következtében a nyolcvanas, kilencvenes években hazánkban és nemzetközi viszonylatban a termelékenység folyamatosan növekedett. Ehhez részben a termelés bővülése járult hozzá, de szerepe volt a létszám fokozatos és folyamatos leépítésének is. Magyarországon a feldolgozóipar technológiai szerkezete jelentősen megváltozott, a termelékenység az OECD-országok átlagánál gyorsabban nőtt, míg a létszám gyorsabban csökkent. A magasabb növekedési ütem magyarázható a hazai, lényegesen alacsonyabb termelékenységi színvonallal, a külföldi tőke beáramlásával, valamint magával a privatizációval, függetlenül a tulajdonosi struktúrától.
Foglalkoztatottság
A foglalkoztatottság szempontjából a 90-es évek két markánsan elkülönülő időszakból tevődik össze. Az 1993-mal lezártnak tekinthető első korszak a munkahelyek tömeges megszűnésének időszaka, a második korszakra a már többé-kevésbé konszolidálódott és egy megváltozott struktúrában némi pozitív elmozdulást is mutató Szolgáltatás területeken a létszám változását a high-tech térnyerése jellemezte hazánkban.
A munkaerő általános technológiai kultúrája mellett vonzó lehet a multiplikátorhatás, amit a hasonló külföldi (komplementer profilú) vállalkozások idetelepülése jelenthet. A jövő nagy kérdése, hogy folytatódik-e a ma még csak csírájában lévő mozgás, ami a fejlesztő kapacitásoknak teljes vagy részleges kihelyezésében, Magyarországra telepítésében nyilvánul meg. Ha ez a mozgás megerősödne, az élénkítőleg hatna az egyéb, nem ipari munkahelyek kutató tevékenysgéére is.
A világtendenciával ellentétben Magyarországon a vizsgált időszakban nem rajzolódott ki a szellemi munkaköröknek a fizikaiak rovására bekövetkezett térnyerése. A feldolgozóiparon belül egyedül a high-tech ágazatokban érzékelhető mérsékelt arányeltolódás.
A foglalkoztatottak körében a magasan képzettek aránya 1994-1997 között csekély mértékben növekedett. A foglalkoztatottak gerincét ma a közepesen képzettek alkotják, arányuk a vizsgált időszakban nőtt. A felsőfokú végzettségűek részesedése a módszertani bizonytalanságok ellenére a fejlett OECD-országokhoz képest jelentős elmaradást mutat.
A magas technológiai színvonalon dolgozó területeken hazánkban is az átlagosnál nagyobb arányban dolgoznak magasan képzett szakemberek, ebből következően a kereset és az ehhez kapcsolódó egyéb munkaerőköltség-elemek együttes összege meghaladja az átlagot.
Technológia és nemzetközi versenyképesség
1994-1997 között a magyar exportteljesítmények látványos helyreállásának és növekedésének lehettünk tanúi. Ekkor olyan mértékben bővült a high-tech ágazatok részesedése, mint korábban a fejlett országok egészében negyedszázad alatt.
Ugyanakkor a megtermelt bruttó nemzeti érték termelésében az alacsony technológiai színvonalú ágazatok jelenleg s 60%-os részesedést képviselnek. A valóságban az igazán korszerű gépi technológiával rendelkező high-tech termelés aránya jóval kisebb, mint a nagyobbrészt homogén technológiával rendelkező OECD-országokban. A további erőlelépéshez ezért jelentős erőforrásokat kell fordsítanunk a meglévő üzemek technológiájának, gépparkjának korszerűsítésére is.
Végső következetésként az fogalmazható meg, hogy a hazai feldolgozóipar rendelkezik gyorsan növekvő, alacsony részesedésű ágazat-, helyesebben vállalatcsoporttal. A vállakozások nagyobb hányadának fejlődése viszont mérsékeltebb, általában közepes szintű technológiával vannak felszerelve, munkaerő-állományuk általában jól képzett, technikai felszereltségük javításával jelentős termelés- és értékesítésbővítésre lennének képesek. Külső tőke megfelelő mértékű bevonásával egy nagy tömeget képviselő vállalatcsoport számos egysége a további gyors fejlődés motorja lehet.
A kötet ábrák segítségével a vizsgálati eredményeket gazdagon illusztrálja, részletes fogalommagyarázatot ad és mellékletében 45 táblázattal támasztja alá a vizsgálat megállapításait.
Az új módszerek alkalmazásával készült tanulmány a technológiadiffúzióval foglalkozó minden közgazdász és nemközgazdász szakembernek jól hasznosítható forrásanyagot nyújt e terület megismerésében.
A technológia diffúziójával foglalkozó vizsgálat az OMFB TAN 98-56-06 számú témabizottság keretében készült, a téma koordinátora dr. Jávorka Edit volt.
A kötet összeállításában részt vettek: dr. Belyó Pál, Becsei József, Cserháti Ilona, dr. Lakatos Judit, Lóránt Károly, Nyers József, Plank Ferencné, dr. Szabó László.
Bakos Éva