Feltalálónők az Amerikai Egyesült Államokban és hazánkban a kezdetektől a XX. század elejéig
1. Bevezetés
2. Az első amerikai feltalálónők
3. Az első magyar feltalálónők
Felhasznált források
1. Bevezetés
A fenti két, egyazon Moliere műből származó idézet csak látszólag mond ellent egymásnak, ugyanis a szerző nem a tudást, hanem a tudálékosságot akarta nevetségessé tenni évszázadok óta sikerrel játszott darabjában. A mottókkal azt kívántam érzékeltetni, mennyire szélsőséges nézetek uralkodnak évszázadok óta a nők férfiakhoz viszonyított szellemi képességét, alkotókészségét, kreativitását illetően. Mivel a találmányok megalkotása, egy eddig ismeretlen megoldás kigondolása, az adott technikai szint látványos túllépése az egyik legkreatívabb tevékenység, fontosnak és érdekesnek tartom ezt a területet a nők részvétele szempontjából vizsgálni. Annál is inkább, mert szabadalmi elbírálói gyakorlatomból tudom, milyen elenyészően kevés a női feltalálók száma még ma is, amikor az iparban számos helyen, fejlesztési és kutatási területeken egyre több nő dolgozik. Mi lehet ennek az oka? A kérdés az elmúlt századokban jeles gondolkodókat is foglalkoztatott.
Voltaire Filozófiai ABC-jében kategorikusan kijelentette, hogy számos tudós nőt ismerünk, sőt, még katonai stratégákat is, feltalálónők azonban sosem léteztek. Honfitársa, Proudhon hasonlóan lenéző véleményt hangoztatott: "A nők sosem találtak fel semmit, még a saját guzsalyukat sem." Velük ellentétben viszont Condorcet, a felvilágosodás korának filozófusa, egy, az ész diadalán alapuló társadalmi utópia megalkotója így kommentálta a fentieket: "Ha csak találmányokat megalkotni képes férfiak számára lenne tér a földön, ugyancsak sok hely maradna üresen, még a tudós társaságokban is."
1913-ban az Egyesült Államokban vaskos könyv jelent meg egy H. J. Mozans nevű szerző tollából "Woman in Science" címmel, amelyben külön fejezet foglalkozik a feltalálónőkkel. A könyv 1974-es reprint kiadása után derült ki, hogy a nők szellemi képességeiről szuperlatívuszokban nyilatkozó írás szerzője álnevet használt, valójában John A. Zahm tiszteletes írta. Talán férfitársai ironikus megjegyzéseit elkerülendő rejtette véka alá kilétét? Női szemmel szinte zavarba ejtő olvasni az olyan fejtegetéseket, amelyek során a szerző mitológiai történetek felidézésével kívánja a nők kreativitását bizonyítani, mondván: azért lett Egyiptomban Isis a gabonatermesztés, szövés-fonás, balzsamozás, orvoslás istennője, az antik görög kultúrában pedig Pallas Athéné a földművelésé, számos kézműves mesterségé és a zenéé, mivel a fenti tevékenységekhez kapcsolódó eljárásokat és eszközöket valószínűleg nők találták fel, alkották meg. Mozans számos egyéb példát is idéz az ősi perui, kínai és indiai kultúrából. Feltételezéseit sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet. Meg kell viszont említeni egy olyan ókori hölgy nevét, aki más, a feltalálói tevékenység történetére vonatkozó egyéb forrásokban is szerepel, mint az első olyan feltalálónő, akinek a nevét is ismerjük: ő Hüpatia (Kr.u. 370-415), matematikus és természetfilozófus. Egyiptomban, Alexandriában született, apja is matematikus volt. Hüpatia kommentárokat írt Diophantosz Aritmetikájához és apjával együtt átdolgozta Eukleidész Elemek című művét. Korabeli levelekből származó értesülések szerint csillagászati műszereket szerkesztett a csillagok, a nap és a bolygók helyzetének meghatározására, vízdesztilláló, valamint folyadékok szintjét és tömegét mérő készülékeket tervezett és állított össze. A tudós hölgy tragikus körülmények között halt meg: vakbuzgó keresztény szerzetesek gyilkolták meg, akik a természettudományok kutatását szentségtörő tevékenységnek tartották.
Szeretném a nők és a feltalálói tevékenység kapcsolatát a kezdetektől napjainkig megvizsgálni; ez a munka azonban igen hosszú időt igényel és az eredmény bemutatása is erősen túlnő egy cikk keretein. Ezért elhatároztam, hogy kiindulásként a rendelkezésre álló adatok alapján a kezdeteket próbálom feltérképezni, a hazai helyzetet összehasonlítva valamely külföldi országgal. Hogy ez az ország az Amerikai Egyesült Államok lett, annak oka, hogy ezen a területen találtam hozzáférhető adatokat. A két vizsgált ország a nők képzési lehetőségeit, az ipar fejlettségét, a gazdasági helyzetet tekintve ellenpólusnak tekinthető, a társadalmi előítéleteket illetően már sokkal inkább hasonló a helyzet.
2. Az első amerikai feltalálónők
Az első ismert amerikai feltalálónő jóval az amerikai Szabadalmi Hivatal létrejötte (1790), sőt, az Amerikai Egyesült Államok megalakulása (1776) előtt tevékenykedett. Ebben az időszakban az amerikai telepesek a Brit Szabadalmi Hivatalnál szabadalmaztathatták találmányaikat. A British Patent No. 401. kukorica ("Indian corn") tisztítására, kezelésére és őrlésére vonatkozik. A szabadalom ugyan Thomas Masters nevére szól, azonban a leírás szövegében ez olvasható: "Új találmány, melyet felesége, Sybilla alkotott meg..." ("A new invention found out by Sybilla, his wife...").
Az 1. ábrán látható a berendezés vázlata az eredeti szabadalmi irat alapján, a jobb alsó sarokban olvasható az évszám: 1716. Az őrlőberendezés egyik újdonsága abban állt, hogy malomkerék helyett kalapácsokat alkalmaztak a kukorica aprítására.
1. ábra
A találmányról I. György király is elismerően nyilatkozott, mint Pennsylvania gazdasági életében fontos szerepet játszó újításról. Sybilla Masters négy év múlva egy olyan szövött anyag előállítására vonatkozó eljárást dolgozott ki és szabadalmaztatott, amely legyezőpálma rostjaiból és szalmából készült, és kalapok készítésére szolgált. Az első név szerint ismert feltalálónő életéről mindössze annyit tudunk, hogy négy gyermeke volt és 1720-ban halt meg. A XVIII. századból még egy feltalálónő neve maradt fenn: Catherine Greené (1731-1794), akitől egy gyapotmagtalanító gép ötlete származik, azonban a szabadalmat ismét egy férfi, Eli Whitney nevére állították ki 1794. március 14-én.
1809. május 5-én állították ki az első olyan amerikai szabadalmi okiratot, amelyen feltalálóként nő szerepel: a Connecticutból származó Mary Kies. A találmány tárgya szalma és selyemszál összeszövése, de mivel az eredeti leírás egy 1836-os tűzeset során megsemmisült, nem tudjuk, hogy berendezésről vagy eljárásról, esetleg mindkettőről van-e szó. Maga a téma az 1800-as évek elején nagyon fontos volt Amerikában: a földeken, a hatalmas ültetvényeken milliók dolgoztak napvédő kalapokban, ezek olcsó, egyszerű előállítása nagy jelentőséggel bírt. Egy ipartörténeti munka szerint 1810-ben egyedül Massachusetts államban 500 000 dollár (mai értékre átszámítva: 4,7 millió dollár) értékben állítottak elő szalmakalapokat, ebből látható a találmány gazdasági jelentősége. Annál is inkább, mivel a napóleoni háborúk miatt ebben az időszakban az amerikai kormány egész Európával szemben gazdasági embargót rendelt el, és élénken támogatott minden, a hazai ipar fejlesztését érintő tevékenységet. Ennek kapcsán az akkori First Lady, Dolly Madison külön dicséretben részesítette az első, okmányokkal is elismert amerikai feltalálónőt.
A következő, hölgytől eredő találmányra hat évet kellett várni: ez egy fűző volt, 1815-ben kapott rá szabadalmat Mary Brush. 1845-ben Sarah Mather a női szerepkörtől még ma is meglehetősen messze eső területtel összefüggő berendezésekre kapott szabadalmat: tengeralattjárókon használható távcsőre és világító testekre. Róla nem sokat tudunk, Martha Coston pirotechnikai találmányának történetét viszont ismerjük. Fiatalon maradt özvegyen négy apró gyermekkel, és férje befejezetlen vázlatait tanulmányozva és továbbfejlesztve dolgozott ki egy színes rakétákkal működő jelzőrendszert hajók egymás közötti vagy szárazföldi bázisokkal való kommunikációja számára. 115 935 lajstromszámú, "Pirotechnikai" éjszakai jelzőrendszer című szabadalmának dátuma 1859. április 5. Az amerikai haditengerészet 20 000 dollárért vásárolta meg a szabadalmat és megbízta Martha Costont a gyártás megszervezésével. A polgárháború ideje alatt széles körben alkalmazták a jelzőrendszert az északi államok. Martha később továbbfejlesztette találmányát, új gyújtórendszert fejlesztett ki, ezt 1871-ben szabadalmaztatta (2. ábra).
2. ábra
Sikeres üzletasszonyként az egész világon forgalmazta berendezéseit: vásárolták kereskedelmi hajózási társaságok, sőt yachtklubok is. Mindez nem volt könnyű; mint írta, "oroszlánként kell küzdenie" a mellőzéssel és lebecsüléssel szemben. Egy másik, neki tulajdonított keserű megállapítás: "Sokat beszélnek a férfiak nőkkel szemben tanúsított lovagiasságáról; de ez a viselkedés azonnal eltűnik, mint harmat a nyári napfényben, ha valamelyikünk versenyre mer kelni velük."
Az amerikai iparfejlődés korai korszakának egyik legtermékenyebb feltalálónője a bostoni Margaret Knight (1838-1914) volt. Már gyermekként, 12 éves korától gyárakban dolgozott. 22 szabadalmát tartják számon, mégpedig a legváltozatosabb területeken: találhatók közöttük textil- és cipőipari gépek, háztartási eszközök, sőt, még egy tolattyús szeleppel rendelkező gépkocsimotor is. Legsikeresebb találmánya egy olyan gép volt, amely négyszögletes fenekű, papír bevásárló táskák gyártására szolgált. Ezek az erős kartonból készült reklámhordozó tasakok ma is elterjedtek. A berendezésnek először fából készítette el a modelljét, majd megtervezte és elkészítette a végleges változatot fém alkatrészekből. A hosszas kísérleti munka során egyik munkatársa megpróbálta ellopni az ötletet és maga oltalmazni a berendezést, de Mrs. Knight pert indított ellene, melyet meg is nyert, és 1870-ben ő szabadalmaztatta a gyártóberendezést. A kelendő termékre hamarosan gyárat alapított, amelyet azután sikerrel működtetett.
Amanda Jones 1873-ban unokabátyjával közösen hét, élelmiszerek konzerválására vonatkozó találmányát szabadalmaztatta, amelyek közül legjelentősebb a vákuumos konzerválás fémdobozokban. Az 1880-as években egy merőben más, és abban az időben egy nőtől a legkevésbé sem várt területen dolgozott ki új találmányt: olajfúró kutakhoz tervezett biztonsági szelepet a veszélyes tűzesetek megakadályozására. Amanda furcsa egyéniség lehetett - nem a gépészeti terület iránti érdeklődése miatt, hanem mert úgy nyilatkozott, hogy egyes műszaki ötleteit korán elhunyt fivére sugallja neki a túlvilágról...Egy férfiközpontú társadalomban talán mentséget, kibúvót kellett keresni egy nőhöz "méltatlan" érdeklődési kör leplezésére? Akárhogy is: a "túlvilági" ötletek kiállták a gyakorlati alkalmazás próbáját.
Helen Augusta Blanchard (1840-1922) 28 szabadalommal rendelkezett, amelyek többsége a varrógépek továbbfejlesztésére vonatkozott. Ő találta fel például a "cikcakk" öltéshez szolgáló részegységet 1873-ban. A varrógépeken kívül főként orvosi műszereket tervezett.
Mary Walton a múlt század végén az elsők között ismerte fel a környezetszennyezés veszélyeit a rohamosan fejlődő ipari társadalmakban. 1879-ben egy olyan berendezést szabadalmaztatott, amely a levegő szennyezőanyag tartalmát vízben nyelette el, majd a szennyezett vizet a csatornahálózatba vezette. Egy 1891-es szabadalma a zajártalom csökkentésére vonatkozott a vasúti közlekedésben. Azt javasolta, hogy a síneket olyan fakerettel vegyék körül, amelyet homokba ágyazott gyapot és kátrány szigeteléssel látnak el.
A megoldás a zaj mellett a vibrációt is csökkentette, ezáltal nőtt a vasúti szerelvények élettartama.
Ellen Eglui "halmozottan hátrányos helyzetű" feltalálónak számított: nemcsak nő volt, hanem színes bőrű is. Egy ruhafacsaró gépet talált fel, a centrifuga elődjét, de nem nyújtott be szabadalmi bejelentést, hanem az ötletet 1888-ban 18 dollárért (!) eladta egy ügynöknek, aki azután tetemes haszonra tett szert belőle. Az amerikai technikatörténeti irodalomban több helyen is olvasható Ellen nyilatkozata: "Fekete vagyok, és attól tartottam, a fehér hölgyek nem vennék meg a facsarót, ha tudnák, hogy egy néger találmánya." Mindazonáltal 1885 és 1898 között öt afro-amerikai feltalálónőnek sikerült leküzdeni a társadalmi előítéletet: ők az említett időszakban kaptak szabadalmat, közöttük Sara E. Goode egy összehajtható ágyat, Miriam Benjamin pedig egy szállodai jelzőcsengőrendszert talált fel.
Kate Gleason (1865-1933) nemcsak találmányairól híres. Ő volt az első amerikai bankelnöknő - és az első gépészmérnöknő! Apjának gépgyára volt, itt kezdett érdeklődni a szakma iránt. 1893-ban egy, az addigiaknál termelékenyebb és olcsóbb működésű kúpfogaskerék-gyártó gépet tervezett - amelyről Henry Ford sokkal elismerőbben nyilatkozott, mint saját apja. Kate később önállóan alapított gépgyárat és bankot. Nevezetes és széles körben hasznosított találmánya volt egy betonblokköntési eljárás. A betonelemekből olcsón és gyorsan lehetett lakóházakat építeni.A nemcsak mérnöknek, hanem üzletasszonynak is kiváló hölgy tekintélyes vagyont gyűjtött. Közel másfélmilliós örökségéből alapítványt létesítettek szegény sorsú fiatalok oktatásának támogatására.
Már a XX. század elejére esik Mary Anderson mindenki által ismert találmánya: a gépkocsik szélvédőjére szerelhető, a gépkocsivezető által belülről mozgatható ablaktörlő. A berendezés, amelyet 1904-ben szabadalmaztatott, 1913-ra a gépkocsik állandó részegysége lett, pedig ezt megelőzően furcsa módon sokan nevetségesnek tartották az ötletet és az elbizonytalanodott feltalálónőnek nem sikerült anyagi hasznot húznia szabadalmából.
Beulah Louise Henry 1887-ben született a Tennessee állambeli Memphisben. "Lady Edison"-nak is nevezték, mivel száznál több találmánya volt és 49 bejegyzett szabadalmát tartják számon. Nagyon széles területen tevékenykedett: első találmánya - 25 éves korában - egy fagylaltgép volt, legnagyobb jövedelme pedig egy olyan napernyőből származott, amelynek textilbevonatát változtatni lehetett a hölgyek ruhája színének, stílusának megfelelően. Ugyancsak jelentős anyagi sikert hozott "Protograph" elnevezésű készüléke, amelyet írógépekhez lehetett csatlakoztatni és alkalmazásával négy, az eredetivel azonos minőségű másolatot készíteni a kezet és ruhát beszennyező karbonpapír használata nélkül. Számos ötletet dolgozott ki írógépek és varrógépek tökéletesítésére, sokféle gyermekjátékot tervezett. Sohasem ment férjhez, műszaki és ahhoz kapcsolódó üzleti tevékenysége kötötte le minden idejét. Sikeres, gazdag üzletasszony volt.
Amint a felsorolt néhány példából látható, a szellemi teljesítmény és az anyagi siker gyakran nem jár együtt - akárcsak manapság. A feltaláló üzleti érzéke, környezete, egy alkalmas "szponzor" feltűnése a megfelelő időben és helyen, az éppen aktuális divathullám - mindez, és még sok más tényező befolyásolja a feltalálói tevékenységet, amely azonban rendületlenül terjedt a hölgyek körében is, minden nehézség ellenére, amint azt az alábbi számadatok igazolják.
Kiindulópontunk az első, feltalálónő által saját névre kapott szabadalom éve, 1809. Az elkövetkező száz év egyes periódusaiban a következőképpen alakult a hölgyek szabadalmainak száma:
1809-1841 | 20 db |
1842-1851 | 14 db |
1852-1861 | 28 db |
1862-1871 | 441 db |
1872-1888 | 2000 db |
1889-1895 | 2526 db |
1896-1910 | 3615 db |
Tehát az első száz évben összesen 8644 db hölgyek által megalkotott szabadalom született az Amerikai Egyesült Államokban. A kezdeti, óvatos próbálkozások után, mintegy 50 év elteltével, az 1860-as évektől kezdődik meg egy komolyabb "felfutás". Forrásaim 1-1,5%-ra teszik a nők részesedését az összes feltalálóra vonatkoztatva. Nagyon kevésnek tűnik, mégis imponáló a történelmi korszakot tekintve, ha összevetjük azzal, hogy napjainkban a különböző források egymástól eltérően becsülik ugyan, de maximálisan 6%-ra teszik az amerikai feltalálónők arányát.
A vizsgált időszak több mint három és fél ezer találmányának tárgya nagyon változatos képet mutat, és mint már néhány példánkból is kitűnt, a hölgyek érdeklődésének nem szabott határt a konyha, a gyermeknevelés, a varrószoba, de még az iroda vagy a kert sem. A háztartási eszközök, bútorok, kozmetikai és gyermekápolási cikkek, játékok, írógépek mellett szerepelnek a találmányok között mezőgazdasági gépek, motorok, vízvezeték-szereléshez kapcsolódó eszközök, tartályok, mozdonyok, vasúti biztonsági berendezések, hidraulikus gépek, sőt, bányászati gépek, ércfeldolgozó, nyersfém finomító és olvasztó berendezések is. Mindez természetesen szoros összefüggésben van az amerikai lányok képzési lehetőségeivel. A nyilvános középiskolák a XVIII. század végén nyíltak meg számukra, elsőként Bostonban. A felsőoktatásban 1852-től vehettek részt, ezzel eleinte inkább a bölcsészet, tanárképzés területén éltek. A már említett Kate Gleason, az első gépészmérnöknő 1884-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait.
Kétségtelen, hogy a lehetőségekhez képest kevésnek tűnik az amerikai feltalálónők száma. Az okok sokrétűek. Egyrészt a XIX. század közepéig a házasságban élő nők nem rendelkezhettek külön vagyonnal. Így nem is volt értelme, hogy feltétlenül ragaszkodjanak valamely ötletük saját néven való szabadalmaztatásához - amint láttuk Sybilla Masters esetében is. Ha pedig a férj nem járult hozzá felesége feltalálói tevékenységének - a költséges modellépítések, kísérletek, rajzkészíttetések, nem utolsó sorban a szabadalmaztatás költségeinek - finanszírozásához, ezt a feleség önálló anyagi eszközök híján nem tehette meg. A társadalmi előítéletek leküzdése nem kis lelkierőt, kitartást, talpraesettséget kívánt. Bár az Amerikai Egyesült Államokban egy 1848-as törvény kimondta a nők egyenjogúságát a képzés, szavazás és tulajdonjog területén és az 1876-os philadelphiai és az 1893-as chicagói nagy nemzetközi kiállításokon külön pavilonokban mutatták be a nők által alkotott találmányokat, azt azonban napjainkban is tapasztalhatjuk, hogy a közgondolkozást még hosszú távon is nehéz megváltoztatni és a háztartás, a család ellátásának feladata egy-másfél évszázaddal ezelőtt természetes és általános elvárás volt a nőkkel szemben. Egyáltalán, a műszaki dolgokkal való foglalkozást a női lélektől teljességgel idegennek, "hölgyszerűtlennek" ("unladylike") tekintették, akit mégis érdekelt ez a terület, azt jobb esetben csodabogárnak tartották, megmosolyogták. Még a jogok biztosításának megfogalmazásában is volt valami lekezelő. A múlt századi Encyclopedia Americanat idézve: "Törvényeink szerint a kisebbségek tagjai, a nők, sőt még a fegyencek is nyújthatnak be szabadalmi bejelentést." "Nem valami hízelgő társaság" - jegyzi meg fanyarul, de kétségkívül találóan egy kommentátor.
Valószínűleg sok olyan, nőktől származó ötlet valósult meg a mindennapi életben - vagy enyészett el az ismeretlenség homályában -, amely sohasem került szabadalmaztatásra a fenti okok és körülmények miatt. Talán ezért intézett petíciót az Amerikai Szabadalmi Hivatal 100. születésnapján, 1890 áprilisában "A világ feltalálónőihez", amelyben ezek a figyelemre méltó sorok olvashatók: "Az Amerikai Nők Nemzeti Ipartestületének támogatásával új osztályt alapítottunk, amelynek célja a világ feltalálónőinek támogatása, bátorítása, akiknek képességei semmivel sem alacsonyabbak férfitársaikéinál, csak némi buzdításra, érdekeik felismerésére van szükségük." Azt hiszem, a célkitűzés ma is aktuális.
3. Az első magyar feltalálónők
Rögtön módosítanom kell az alcímet: azokról a magyar feltalálónőkről tudok beszámolni, akik a HUNPATÉKA adatbázisban szerepelnek, márpedig ebben az első szabadalmi lajstromszám 5792, 1896-ból. Mivel a korábbi időszakról csak az Osztrák Szabadalmi Hivatalban állnak rendelkezésre adatok, melyekben nem volt módom kutatni, a millennium évében kezdtem meg a vizsgálódást, egészen pontosan 1896. január 6-ától kezdve. Mivel az adatbázisban nagyon sokféle szempont szerint lehet ugyan kutatni, de a feltalálók neme szerint természetesen nem, azt a meglehetősen időigényes és fáradságos munkát vállaltam magamra, hogy az 50 000-es lajstromszámig néztem át a listát és kerestem ki a női nevek alapján az engem érdeklő bejelentéseket. Mivel csak bejelentők szerinti listát lehet készíteni, így azokat a bejelentéseket volt módom vizsgálni, amelyek magánbejelentések és amelyeknél a nők bejelentőként és egyben feltalálóként szerepelnek. Tehát kimaradtak az olyan bejelentések, ahol a bejelentő például egy vállalat, cég, illetve férfi, és csak a feltaláló nő. Nem feltételezem azonban, hogy ezeknek az eseteknek a száma olyan nagy lenne, amely alapvetően megváltoztatná a rendelkezésre álló adatokból összeállított táblázatok alapján levonható következtetéseket.
Mint a fentiekből következik, összesen 44 209 rekordot kellett átnéznem, az utolsó bejelentési nap 1910. április 5-e volt. Így vizsgálatom a századfordulónak kereken mintegy 14 esztendejét fogta át. (1910 első néhány hónapjában mindössze 3 feltalálónőt találtam, őket a táblázatokban az előző évhez soroltam.)
Talán első olvasásra meglepő, de az adatok elemzése során problémát jelentett az is, hogy ki tekinthető magyarnak. Az adatbázisban a nevek ugyanis a kor szokásának megfelelően "magyaros" átírásban szerepelnek, és a soknemzetiségű Monarchiában, a régi államhatárokon belül ugyan ki tudná eldönteni, hogy pl. Bauch Klára Boroszlón, vagy Beck Teréz Pozsonyban valójában magyar nemzetiségű volt-e? Ugyancsak problémát jelentett és nem is minden esetben járt sikerrel némely régi, azóta többször megváltozott helységnév azonosítása. A fentiek miatt döntöttem úgy, hogy magyarnak tekintem az azonosíthatóan a történelmi Magyarország területén tevékenykedő feltalálónőket, de a vizsgálatba bevonom azokat a hölgyeket is, akik külföldiként kaptak szabadalmat találmányukra Magyarországon. Így lehetőség nyílt arra is, hogy a magyar és külföldi feltalálónők tevékenységét különböző szempontok szerint összehasonlítsam. A külföldieken belül, nagy számarányuk miatt külön szerepeltettem a német nyelvterületről - Ausztriából, Németországból, Svájcból - származókat. Az egyéb nemzetiségűek lényegesen kevesebben vannak: évente néhány francia, angol, amerikai, skandináv hölgy.
Az 1. sz. táblázatból látható, hogy a vizsgált időszakban összesen 417 feltalálónő tevékenykedett, ezek kisebbik fele, 166 fő, azaz közel 40% magyar, ugyanennyi a német nemzetiségű. 1896 és 1909 között az egyes éveket tekintve 1908-ig enyhe emelkedés, az utolsó évben visszaesés tapasztalható a feltalálónők számában, ez utóbbira semmiféle magyarázatot nem találtam. Az összes vizsgált szabadalmi bejelentés (44 209) közül magyar nők a feltalálói 0,38%-nak, külföldiek pedig 0,94%-nak. A táblázat következő részében a nők és férfiak által közösen megalkotott szabadalmak számának alakulása látható. Ez - legalábbis számomra meglepően - elenyészően kevés, összességében átlagosan 10% körüli, a magyarok esetében kevesebb. Eszerint ha már egy nő találmánya szabadalmaztatására szánta el magát, nem kért a férfiak segítségéből - vagy talán hiába is kért volna? Lealacsonyítónak számított az együttműködés egy nővel? Csak találgathatunk. Az évek múlásával az "együttműködési hajlam" alakulása semmiféle tendenciát nem mutat. A táblázat harmadik részében külön oszlopban tüntettem fel a véleményem szerint női szerepkörhöz - háztartáshoz, gyermekneveléshez, divathoz - kapcsolódó találmányokat. Azért hangsúlyoztam, hogy "véleményem szerint", mert ezek megítélése egyes esetekben szubjektív (például a kertészkedéssel kapcsolatosak). A magyar és külföldi hölgyek együttese tekintetében az arány kb. 50%, a magyaroknál kicsit magasabb. Én ezt az arányt meglepőnek és feltétlenül pozitívnak tartom.
A századforduló Magyarországán nem kis bátorság és az átlagostól igencsak eltérő képességek szükségeltettek ahhoz, hogy valaki túllépjen a konyha küszöbén és a vegyészet vagy a mechanika területén próbáljon valami újat alkotni, ami ráadásul nem valamely háztartási tevékenység egyszerűsítését célozza. Lehet, hogy némelyekben felmerül az ilyen "komolyabb" találmányokkal kapcsolatban a kérdés, hogy valóban nők alkották-e őket, különösen, ha a bejelentő-feltaláló foglalkozásaként "X.Y. gyáros neje" vagy "özvegye" áll. Talán csak öröklésjogi megfontolások állnak a háttérben, nem pedig meglepő műszaki alkotó tevékenység? Nem volt módom rá, hogy mind a 417 szabadalmi leírást tüzetesen áttanulmányozzam, de jó néhánynak az esetében megtettem. Nem adnak tehát teljes körű képet az alábbi számadatok, de talán valamelyes felvilágosítást, orientációt igen. Közel azonos számú, 56 illetve 58 db szabadalmi leírást választottam ki a magyar, illetve külföldi feltalálónők alkotásai közül. Azt vizsgáltam, hogy a megoldás kidolgozásához elég volt-e valamely egyszerű, de frappáns ötlet, gondos megfigyelés, vagy mérnöki szaktudásra volt szükség a kitűzött feladat megoldásához. Az 56 magyar szabadalom esetén 49:7 volt az arány, a külföldieknél 33:25, azaz az első esetben 12,5%-nál, a másodikban 43,1%-nál volt elengedhetetlen a magasabb műszaki ismeretek megléte. Mindebből azt a következtetést vontam le, hogy elvethetjük azt a lekicsinylő (és természetesen az idők távolán át mindenképpen bizonyíthatatlan) feltételezést, hogy a hölgyek idegen tollakkal ékeskedtek. A magyarok esetében - akiknél a képzési lehetőségek a vizsgált időszakban, mint a későbbiekben majd részletesebben kifejtem, igen alacsony szinten álltak, műszaki képzési lehetőség pedig egyáltalán nem is létezett - a 12,5% olyan alacsony érték, hogy ennyi kivétel éppen adódhatott a több millió hölgy közül, akik valamilyen oknál fogva az átlagtól eltérően mégis érdeklődtek műszaki kérdések iránt, esetleg családi körülményeik is segítették vagy éppen kényszerítették őket erre ( például családfenntartói szerep kényszerű átvállalása). Nyugat-Európában a lehetőségek jobbak voltak a nők számára, mint ahogy az Egyesült Államokban is, amint azt az előzőekben láttuk.
Franciaországban például a nők megjelenése az ipari szakmákban már a céhrendszer idején is lehetséges volt. A XIV.(!) századtól kezdve nők is lehettek céhtagok, a XVIII. századtól pedig már tisztségeket is viselhettek. A magyar céhekben majdnem kizárólag özvegyi jogon lehettek tagok a nők. Magyarországon egy 1859-es császári rendelet a céheket ipartestületekké változtatta és kimondta, hogy az iparengedélyek kiadásánál a kérelmező neme szerint nem lehet különbséget tenni. Egyre több lett az iparűző nő. Az ehhez szükséges ismereteket ipariskolákban lehetett megszerezni. Az 1788-ban alapított pesti fonó-szövő iskolát tekintik az első olyan alapfokú intézménynek, amelyben nők szakmai ismeretekre tehettek szert. A XIX. század közepétől már kereskedelmi iskolába is járhattak. 1872-ben megalakult a Nők Iparegylete, amely 1874-ben női ipariskolát nyitott 12., majd a századfordulótól 14. évüket betöltött lányok számára. Ennek három tagozata volt: fehérnemű, illetve felsőruhavarró, valamint kézimunka-készítő. Az 1930-as évek közepén még mindig csak 25 ilyen jellegű iskola volt az egész országban. Ugyanebben az időszakban 8000 körül volt a lány ipari tanulók száma, a fiúkénak negyede.
A felsőfokú tanulmányokat illetően még korlátozottabbak voltak a nők lehetőségei. 1895-től járhattak egyetemre, de minden egyes esetben külön miniszteri engedélyt kellett szerezniük. Csak a bölcsész, orvosi és gyógyszerészeti karokra vették fel őket. Alapkövetelmény volt a középiskolai érettségi bizonyítvány, viszont az első női középiskola csak 1896-ban alakult meg. 1903-ban még a bölcsészkaron is csak 10% volt a nők aránya. 1917-ben a minisztertanács királyi határozatot készített elő a nők jogi és műszaki tanulmányaira vonatkozóan, azonban a Monarchia felbomlása miatt ebből semmi sem lett. Az első négy női mérnökhallgató 1918-ban nyert felvételt a Budapesti Műszaki Egyetemre, a polgári demokratikus forradalom idején. A következő években viszont csak a közgazdasági karra vették fel őket. Szomorú visszalépést jelentett egy 1927-es rendelet, mely szerint nők nem folytathattak általános mérnöki, gépészmérnöki és vegyész- mérnöki tanulmányokat. Az építészmérnöki karon az összes hallgató 5%-a lehetett nő, de csak amennyiben nem volt elegendő férfi jelentkező. Csak a II. világháború után nyílt meg valamennyi mérnöki kar a nők előtt, több mint 60 évvel azután, hogy az első amerikai mérnöknő megkezdte tanulmányait.
Azt hiszem, a fentiek kellően bizonyítják, milyen súlyos hátránnyal indultak a feltalálónők hazánkban. Ennek figyelembevételével különösen tiszteletre méltó az a fél százalék körüli arány, amellyel jelen vannak a szabadalmazott találmányokban - hiszen a hasonlíthatatlanul előnyösebb helyzetben levő amerikai hölgyek ennek csak két-háromszorosát érték el 1-1,5%-os részvételükkel, amely még mindig igen alacsony érték.
A 2. sz. táblázat a több találmánnyal rendelkező feltalálónőkről készült. Ők az összes létszámnak körülbelül egytizedét alkotják, ezen belül pedig mind a magyarok, mind a külföldiek között a két találmánnyal rendelkezők vannak túlsúlyban. Elvétve egy-egy hölgy rendelkezik ennél több találmánnyal. A későbbiekben őket külön is be fogom mutatni. Azt is megvizsgáltam, hogy a táblázatban összesen szereplő, magyar feltalálónő esetén 42, illetve külföldi esetén 49 találmány közül hány készült férfi(ak) közreműködésével. A magyarok esetében ez a szám mindössze 2 volt (5%), külföldiek esetén pedig 10 (20%). Ebből az a következtetés vonható le, hogy a legtermékenyebb, legkreatívabb feltalálónők voltak egyben a legönállóbbak.
| Több találmánnyal rendelkező feltalálónők | ||
Találmányok száma | Magyarok | Külföldiek |
2 | 15 | 18 |
3 | 1 | 1 |
4 | 0 | 1 |
5 | 2 | 0 |
6 | 0 | 1 |
Összesen | 18 | 21 |
Százalék | 10,8 | 8,4 |
A szabadalmi leírások címlapján a feltalálók foglalkozása is fel van tüntetve. Ha ez pontos megnevezés lenne, ebből is érdekes statisztikát lehetne készíteni. Azonban a legtöbb hölgy a bizonytalan jelentésű "magánzó(nő)" kifejezés mögé bújik. Az olyasfajta meghatározásokkal sem megyünk sokra, mint pl. "Földes Eszter, kereskedőné leánya Újpesten". Van, aki nemes egyszerűséggel, bár kétségtelenül jogosan "föltaláló"-nak mondja magát. A műszaki élettel kapcsolatos foglalkozást egyedül egy 1904-es szabadalom tulajdonosa ad meg: "özv. Pette Lajosné mechanikus".
Az adatok és elemzések után ismerkedjünk meg néhány találmánnyal. Képzeljük magunkat a századforduló idejére, ahol a Jókai és Krúdy könyveiből ismerős, míderrel karcsúra fűzött derekú, földet söprő szoknyás, malomkeréknyi tollas kalapok alól előtekintő hölgyek némelyike este, egy fárasztó nap után nem regényolvasásba mélyed, hanem a szalon vagy a konyha asztalán egy kitépett irkalapon vázlatokat készít valami szokatlan ötlethez, amit már napok óta nem sikerült elhessegetnie. Meg lehetne csinálni? Tényleg működne? Kitől lehetne tanácsot kérni, akinek adni lehet a szavára, de semmiképpen sem neveti ki? Talán még egy kis pénzt is lehetne keresni vele, nem kellene mindig az urától kérni. Így lehetett, vagy másképp? Kutatásaim során sokat töprengtem ezeknek a nem mindennapi nőknek a sorsán, személyiségén. Imponált a bátorságuk, amivel többféle előítélet legyőzését is megkísérelték, és talán legtöbbször nem is a kívülállókén volt a legnehezebb túllépni.
A bejelentési nap szerinti első, magyar feltalálónő részére kiállított szabadalom a vizsgált halmazban a "Zsákoló készülék szóró rosták számára", özv. Leszih Miksáné budapesti gyártulajdonos 1896. március 11-én jelentette be (3. ábra, lajstromszám: 6150). A készülék gabonatisztításnál hasznosítható, ahol az addig alkalmazott megoldás, azaz az utolsó szitáról lekerülő gabonaszemek zsákokba lapátolása helyett a szóró rosták utolsó tagjához egy emelőszerkezet - az ábrán látható lapátos kerék, vagy "paternoster", illetve csigaemelő - van hozzákapcsolva, amely a lehulló gabonát felemeli és egy zsákolókészülék garatjához szállítja. Mind a leírás, mind a rajz lényegretörően egyszerű, világosan érthető, a javasolt megoldás a kitűzött célt maradéktalanul eléri. A műszaki színvonalat tekintve a szakterületen való jártasságot igényel ugyan, de elmélyült mérnöki tanulmányokat nem feltételez.
3. ábra
Ugyancsak a millennium évében készült Markoviczai Nagy Róza budapesti hölgy érdekes bejelentése, a "Biztonsági jégkerékpár" (4. ábra, lajstromszám: 8420).
4. ábra
A század utolsó éveiben a kerékpározás még alig volt elterjedve, különösen kevés hölgy gyakorolta, már csak az akkori terjedelmes toalettek miatt is. Így hát nagy sportrajongónak kellett lennie Markoviczai Róza kisasszonynak, aki még hóban-jégben sem tudott lemondani kedves időtöltéséről. A "szabadalmi igény" által felsorolt jellemzők az ábrán jól követhetők. Ezek szerint a kerékpár "mellső kereke alatt egy széles a szántalp van a kerék villáján és tengelyén oldhatóan megerősített b rudak segélyével szerelve, és melynek hátsó kereke alatt széles, az i taposó forgattyús tengelyére ékelt m lánczkerékről az l láncz segélyével forgatható f hornyos henger van a megfelelően megerősített, ugyancsak könnyen levehető g szögletekbe ágyalva, oly czélból, hogy a kerékpárt jégen is lehessen használni".
Itt szeretném megemlíteni, hogy a leírások általában nagyon jó magyarsággal, könnyen érthetően, néha szinte ízesen vannak megfogalmazva; jól esik olvasni őket. Az idézett sorokban például az idegenből átvett "pedál" helyett mennyivel találóbb, magyarosabb a "taposó" megnevezés!
1898-ból származik Wollner Honora bajai feltalálónő "Legyező készülék"-e. A legyező használata a századfordulón nem kizárólag divathóbort volt. A befűzött, télen-nyáron földig érő, nyakig zárt ruhát, harisnyát, kesztyűt, kalapot, zárt cipőt, a mainál jóval vastagabb anyagú, több rétegű fehérneműt viselő hölgyek nem csak azért ájultak el olyan gyakran, mert gyengébbek voltak az idegeik. A fenti "szerelésben" sokszor a szó szoros értelmében levegő után kapkodtak, különösen egy zsúfolt bálteremben vagy fogadószobában. Ezért a legyező készülék, amelyet óramű felhúzásával lehetett működtetni, és magassága is állítható volt, jó szolgálatot tehetett (5. ábra, lajstromszám: 18 511).
5. ábra
Higiéniai megfontolások vezették Singer Jakabné sörkereskedőt Nagybányán, amikor "Szívókészülék palaczktöltő gépekhez" tárgyú találmányát bejelentette 1899-ben. Mint a bevezetőben írja: "A jelenleg használt palaczktöltő gépeknél a fejtés megkezdésekor a fejtőcsövek végét szájjal kell megszívni, hogy a lefejtendő folyadék az üvegbe folyhassék. Ezen körülmény, eltekintve az undortól, amit ennek látása kelt, egészségi szempontból is rendkívül veszélyessé válhatik, főképp ha ezen munkát valamely beteg munkással végeztetjük." A megoldás "szívókészülék ...jellemezve a puha gumiból vagy egyéb alkalmas puha anyagból készült gömb (a) és cső (b) által, mely utóbbi egy...forgatható két (c) szárral bíró szorító segélyével a palaczktöltő gép kifolyó csövére légmentesen reászorítható" (6. ábra, lajstromszám: 16 986).
6. ábra
Voyta Ilonától származik az egyik "ős-mosógép" ötlete, melyre 1899-ben kapott szabadalmi oltalmat és amelynél "mosófáknak gépies alkalmazása van alapul véve" (7. ábra, lajstromszám: 17 513).
7. ábra
"Ezen mosógépem...víztartóból áll" - olvashatjuk a leírásban - "melynek két, rézsút álló oldala bordákkal van ellátva. A h tengelyen függ az f kétkarú emeltyű, melynek alsó felén tetszés szerinti számú g mosófák vannak fölerősítve. A mosófák közt l nyílások hagyandók a víz szabad mozgása végett. "A mosógép a következőképpen működik: "...a víztartóba mintegy kétharmad magasságig forró lúg töltendő, s az i födél lezárandó. Ezután az emeltyű a víztartóból kinyúló végénél fogva előre és hátra húzatik, mi által a mosófák a szennyes ruhát a bordázott oldalakhoz szorítják." A mosógép nem csak kézi erővel működtethető: "Nagyobb mosógépeknél ajánlatos a mosófák emeltyűjének mozgatását valamely erőművi szerkezettel eszközölni, ebben az esetben azonban - mivel a mosófa emeltyűjének útja a hajtógép egyenletes járása miatt korlátozva van - szükséges, hogy a bordázott oldalak a víztartó falaitól valamely rozsdamentes anyagból készült rugókkal elválasztassanak a gép mozgásának kiegyenlítése végett".
Talán egy egészségtelen, rosszul szellőző, füstös konyhában folytatott háztartási munka vezette Dembitz Gyulánét arra az elhatározásra, hogy megpróbálja tökéletesíteni a kémény működését. 1900-ban született "Forgathatóan ágyazott toldat kémények, vagy egyéb füst- és légcsatornák számára" című szabadalma (8. ábra, lajstromszám: 19 976).
8. ábra
Maga a kéménytoldat, a sisak, amely a természetes széláramok olyan eltérítésére szolgál, mely a füstelvezetést elősegíti, a technika állásából ismert volt, forgatása egy "tű"-ben végződő tengely körül történt. A nagy súlyterhelés miatt a tű csúcsa hamar elkopott, az alkalmazott kenőanyag lefolyt, így a sisak nem állt és működött kellő stabilitással. "Mindezen hátrányok elkerülésére - írja a feltaláló - a sisak ágyazására golyós csapágyat, illetőleg csapágyakat, illetve golyókra vagy görgőkre támasztott görkoszorút alkalmazunk...A sisaknak föntebb leírt ágyazása folytán a berendezés érzékenyebb lesz és a szél irányának megfelelően pontosabban beáll." További előnye a találmánynak, hogy a sisak alsó részén egy "térítő lemez" alkalmazása segítségével a berendezést pl. gyárkémények esetén egyes technológiai lépéseknél szükség esetén szívás helyett levegő befúvásra is használhatják.
Egyszerű, de szellemes ötleten alapul az "Eljárás és gép lenszáraknak a magtokoktól való megszabadítására", Nöldner Gertrúd 1904-es szabadalma. Addig erre a célra kétféle módszert alkalmaztak. A hagyományos cséplés - a lenszáraknak valamilyen alkalmas testtel való verdesése - eltávolította ugyan a magtokokat, viszont a lenszálakat összekuszálta, egy újabb művelettel kellett kifésülni, kisimítani őket a továbbfeldolgozás előtt. A forgó hengerek közötti átvezetés pedig a nyers magtokokat szétnyomta és nem távolította el tökéletesen a növényszárakról. A találmány szerint (9. ábra, lajstromszám: 32 900) a lent két olyan érdes felület közé helyezik, melyek egyenlő irányú előremozgás mellett ellentétes irányú súrlódó mozgást is végeznek. Így a magtokokat nemcsak szétnyomják, hanem azok a súrlódás következtében a szárakról tökéletesen leszakadnak, emellett a lenszárak nem gubancolódnak össze, egyirányú helyzetüket megtartják. Az érdes felületet erős hullámpapír vagy kókuszgyékény alkotja.
9. ábra
Hasonlóképpen egyszerű, de nagyon hatékonyan működtethető berendezés a Gálik Jánosné, sz. Pijánovics Juliánna által 1906-ban Szabadkán tervezett "Gép bádogfülek előállítására tejeskannák és hasonlók számára" (10. ábra, lajstromszám: 39 109). Az U keresztmetszetű bádogfüleket készítő gép "lényegében egy szilárdan álló korongból, egy erre rászorítható koszorúból és egy, a kerék és koszorú közé befogott bádogsáv kiálló széleit föl- vagy lehajlító, a korong tengelye körül forgatható villából áll." A rajzon jól követhető a gép szerkezete és a működtetés módja.
10. ábra
A mosogatás sohasem tartozott a háziasszonyok kedvelt foglalatosságai közé. Dr. Simon Józsefné, sz. Csicsmanczay Emília érzékletesen ecseteli ennek a népszerűtlen házimunkának a gyötrelmeit, sőt, egész kis konyhai életkép tárul elénk leírása nyomán: "A manap szokásos mosogatás, nem is említve azt, hogy meglehetősen piszkos és undorító, egyúttal hosszadalmas és kényelmetlen dolog is. Az edények egymás után legtöbbnyire azon egy zavaros és zsíros vízben egy már többször használt ronggyal dörzsöltetnek és mosatnak le. Ez magában eléggé piszkos és undorító eljárás. Ezután egy úgynevezett öblögető eljárásnak vettetnek alá, valamivel tisztább, de még mindig egy és ugyanazon közös vízben. Erre az edényeknek és evőeszközöknek szerteszét az asztalon, lócákon való leborogatása következik. Aminek viszont az az eredménye, hogy mindenfelé víz és piszok támad a konyhában úgy, hogy erre a konyhának magának fölmosása és újra tisztogatása válik szükségessé. Csak egy kissé nagyobb tömegű mosogatásnál a cselédnek egész délutánja mosogatásba vész, ami legtöbb helyen házi pörpatvaroknak okozója." A feltaláló által javasolt berendezés és eljárás szerint (11. ábra. lajstromszám: 49 414) "minden lemosandó edény mindig más, friss, tiszta, forró vízben mosatik le, nem piszkos ronggyal, hanem szőrpamacsokkal, amelyeken keresztül folyton-folyvást friss, tiszta víz ömlik az edényekre, tisztítván szüntelenül nem csak az edényt, hanem magát a mosogató szőrpamacsot is."
11. ábra
A forró vizet egy nagyobb A tartályba engedik, esetleg magát a vízmelegítést is abban végzik. A tartály fenekéhez erősített vízlevezető cső nyitható-zárható egy hengerrel. Innen a víz egy d mosogatócsőbe kerül, amelynek fenekét szőrpamacsok alkotják. Ez utóbbiak ide-oda mozgatásával lehet az edényeket lemosni, majd a pamacsokat félrefordítva leöblíteni.A lefolyó piszkos víz egy B felfogó tartályba ömlik, ennek lyukacsos feneke felfogja az esetleges darabos szennyeződéseket. A víz végül egy levezető E alaptartályba folyik, amelyből egy oldalcsappal le lehet ereszteni. A B felfogó tartály két oldalán van elhelyezve egy-egy lyukacsos fenekű csöpögtető-szárító C és D tartály. A tartályok falra erősíthetők, illetve a legalsó egy asztalon helyezhető el. A ma ismeretes mosogatógépekkel összehasonlítva talán megmosolyogtató berendezés a maga korában jó szolgálatot tehetett. Az sem utolsó szempont, hogy elromlani szinte nem is tudott és üzemeltetése semmibe sem került.
A következő találmány nem annyira tartalma, mint inkább a bejelentő miatt érdekes (egyébként a feltalálót külön nem is jelölik meg); ez pedig az Angol Kisasszonyok Budapesti Sancta Maria Intézete. Az 1906-os bejelentés címe: "Szerszám bolyhos szöveteknek, különösen bársonynak vasalás útján való mintázására." A szerszám egy fém vasalótest, amely egy hevítő eszközként szolgáló úgynevezett égető tűre van rátolva. A mintát a szerszámmal belevasalják az anyagba. Egész sorozat, különböző alakú szerszám áll rendelkezésre, amelyek a hevítő eszközön cserélhetőek, a kialakítandó mintának megfelelően. (12. ábra, lajstromszám: 38 259).
12. ábra
A több szabadalommal rendelkező magyar feltalálónők közül kettőt szeretnék bemutatni, mindkettőjüknek 5-5 szabadalma van. Löw Ernesztina Budapesten 1897 és 1903 közötti találmányai szivarszipkákra, szivarhüvelyekre, illetve azok tisztítására vonatkoznak, egyszerű, bár kétségtelenül praktikus megoldások. Érdekesebb és sokrétűbb egyéniségnek tűnik Eördögh Emília, akinek két év (1908-1909) alatt született találmányai a következők: eke (lajstromszám: 43 904), pároló-, főző- és sütőkészülék (lajstromszám: 45 736), hajtóberendezés hajókhoz (lajstromszám: 46 100), kapává vagy lapáttá alakítható ásó (lajstromszám: 47 699), valamint répakapa (lajstromszám: 47 700). A jelen kutatás keretein túlmenő időszakban, 1910 és 1917 között még további 5 szabadalmat szerzett találmányaira, ezek a következők: biztonsági borszeszlámpa (lajstromszám: 52 236), síkföldi és hegyi eke altalajtúróval (lajstromszám: 55 372), farendszerű eke eltolható taligatengellyel és kettős gerendellyel (lajstromszám: 78 406), majd ennek továbbfejlesztése (lajstromszám: 81 127), végül egyesített kéziszerszám katonai és egyéb földmunkák számára (nyílván nem véletlenül 1915-ben, lajstromszám: 78 724). A szabadalmi iratok adataiból annyit lehet e sokoldalú feltalálónőről megtudni, hogy kezdetben Visegrádon lakott, 1908 körül férjhez ment Jurenák Miklóshoz, Pestszentlőrincre költöztek, és két, farendszerű ekére vonatkozó találmányát férjével közösen készítette. Azt hiszem, 10 szabadalmi oltalmával manapság is "dobogós helyezést" érne el, ez a férfiak közt sem gyakori teljesítmény.
A pároló-, főző- és sütőkészülék a mai grillező készülékek és egyben a kuktafazekak ősének tekinthető (13. ábra).
13. ábra
Lényege egy vízszintes tengely körül elforgatható kettős falú dob, a dobpalást ürege hőszigetelő anyaggal van feltöltve. A dob palástját és fedelét tömített záródást biztosító csavarok kötik össze. A dobba, annak tengelyvonalában, egy hússütő nyársat lehet betolni. A dob belsejében végbemenő folyamatokat a fedélen kiképzett, csillámlemezzel fedett ablakokon lehet megfigyelni, a dob fenekén alkalmazott, forgó tolattyúkkal elzárható nyílások pedig a dobban fejlődő gőzök elvezetésére és fűszerek bedobására szolgálnak. A dob belső falán lapátszerű bordák vannak kiképezve, melyek az olvadt zsírt és az elkészítendő étel levét fölemelik és a nyársra húzott vagy a dobban más módon elhelyezett, elkészítendő ételre öntik. Mikor a hús megpuhult, azaz a párolás művelete befejeződött, a fenéken nyitjuk a nyílásokat, ekkor kezdődik a készre sütés. Ekkor célszerű a nyársat eltávolítani, mert ennek következtében a dobpalást forró felületén gördülő hús egyenletesen megpirul. A folytonos mozgás a megpörkölődést, "leégést" gátolja. Hasonlóképpen lehet eljárni nyárs használata nélkül, például pörkölt főzésénél, amikor a burgonyát utólag lehet a fenék nyílásain beadagolni, mivel annak rövidebb a fövési ideje.
Az eke levehető gerendellyel és a művelési mélységet beállító egyszerű szerkezettel rendelkezik. A répakapa egy nyélre beállíthatóan felszerelt kettős késpengéből áll, és egyszerre végezhető vele a répapalánták egyelése és gyomlálása. A kapává vagy lapáttá alakítható ásó lényege egy egyszerű rögzítő szerkezet, amellyel az ásólap különböző helyzetekbe állítható be. A hajókhoz tervezett hajtóberendezés "két, a hajtótengely előre és hátrafelé lengésénél fölváltva működésbe jövő lapátcsoportból áll és mely ezért a hajtótengelyre átvitt erőt igen kedvezően és folytonos módon értékesíti"(14. ábra ).
14. ábra
A Magyarországon szabadalmi oltalmat nyert külföldi feltalálónők közül feltétlenül említést érdemel Holaubek Mária Bécsből, aki a vizsgált időszakban egy hűtőkészüléktől eltekintve keréktalpak, futóabroncsok tökéletesítésével foglalkozott. Hat szabadalma közül kettőnél voltak férfi feltalálótársai.
A teljesség igénye nélkül szeretnék megemlíteni néhány találmányt, amelyek ugyancsak külföldi hölgyektől származtak. Tárgya miatt érdekes két, cirkuszi mutatványokhoz kapcsolódó bejelentés: "Ágyú mindenféle tárgyak, különösen pedig eleven lövedékek kivetésére" (lajstromszám: 33 091) és "Futópálya az úgynevezett halálugrásnak járművel való végzésére" (lajstromszám: 36 252). Nagyon sok háztartási munkát könnyítő eszközzel találkozhatunk, mint például a következők: gyúró, keverő és habverő gép (kézzel működtetett "robotgép"), burgonyafőző fazék (kuktához hasonló megoldás), burgonyahámozó és -mosó gép (forgó, sörteszerű kefékkel), töltött sütemények gyártására szolgáló gép (a "darált keksz" tökéletesített változatának előállítására), kifordítva is hordható, "fregoli" ruhadarabok, szállítható sütőkemence (talán nem véletlen, hogy ez utóbbit egy svéd artista hölgy találta fel), elektromos sütőedény, vasalógép, padlótisztító gép, és egy biztonsági öv - ablaktisztításhoz! Természetesen bőven előfordulnak "férfiasabb" témák is: szabályozható fűrészív, "kis automobilkocsi" (1899-ből, Párizsból!), gyufagyártó gép, eljárás és készülék fémek amalgamálására (fémkinyerés ércből higany segítségével), ólomfesték előállítása, fém drótszövetet gyártó gép, csavarvágó szerszám, tolattyús kormánymű kompresszorokhoz és még számos egyéb.
Azt hiszem, a felhozott példák és a statisztikai adatok meggyőzően bizonyítják a nők kreativitását, ötletgazdagságát, vállalkozó szellemét. S hogy miért született a százalékos arányt tekintve mégis kevés találmány? Fred Amram, a minnesotai egyetem professzora véleménye szerint "Aligha csodálkozhatunk a feltalálónők csekély számán... (a körülményeket tekintve) inkább azon kellene csodálkoznunk, hogy egyáltalán léteztek." Úgy gondolom - legalábbis a vizsgált időszakot tekintve - megállapításával egyetérthetünk.
Felhasznált források
- H. J. Mozans: Woman in Science, London, 1991.
- Fred Amram: The innovative woman, New Scientist, 24. May 1984, pp. 10-12.
- Vámos Éva: Nők műszaki és természettudományos oktatása (In: Szerep és alkotás. Női szerepek a társadalomban és az alkotóművészetben, Csokonai Kiadó, 1997)
- http://www.si.edu/lemelson/centerpieces/ilives/womeninventors.html
- http://www.inventorsmuseum.com/womenmap.htm
- http://www.DistinguishedWomen.com
- http://www.astr.ua.edu/4000WS/Refs.html
- http://www.stsci.edu/stsci/service/wsf/current/inventions.html
- HUNPATÉKA adatbázis
Longa Péterné