Szemle - 2000. 10.

Dr. Szarka Ernő:

Mezőgazdasági biotechnológia a XXI. században

---

1. BEVEZETÉS
2. GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT TERMÉNYEK ÉS A KIALAKULÓ JOGI AKADÁLYOK
          2.1. Fenntartható innováció a mezőgazdasági biotechnológiában
          2.2. A kockázatok és előnyök mérlege a mezőgazdasági biotechnológiában
          2.3. A fogyasztó joga a tudáshoz és ennek hatása a gazdálkodókra
3. KONSZENZUSOS KOCKÁZATKEZELÉSI STANDARDOK A MEZŐGAZDASÁGBAN
          3.1. Önkéntes konszenzus standardok
          3.2. ISO 9000 minőségkezelési standardok
          3.3. Környezetkezelési standardok
          3.4. Az egészségügyi kockázatokra való figyelmeztetés elmulasztásának következményei
4. KÖVETKEZTETÉSEK
IRODALOM

---

1. BEVEZETÉS

A mezőgazdasági biotechnológia útkereszteződésnél áll. A világnak szorosabban oda kell figyelnie a mezőgazdasági biotechnológia termékeire az élelmiszerek biztonságát és a környezet állapotát illetően. A gond elsősorban abból adódik, hogy a genetikailag módosított növények meglepően gyorsan létrejöttek és nagy ütemben terjesztették el őket, hiszen terméseredményeik kiválóak és képesek növekedni olyan körülmények között is, amelyek között a módosítatlan növények nem. A világ közvéleménye azonban nem volt felkészülve erre a gyors fejlődésre, a nemesítők és termesztők maguk nem hívták fel a figyelmet arra, hogy itt mennyire forradalmian új dologról van szó. Arról, hogy a genetikailag módosított növények milyen kockázattal járhatnak, ha járnak, nem a feltalálók és termesztők rukkoltak elő, hanem a genetikai beavatkozások esküdt ellenségei. Ezek között megtalálhatók

• a vallási okokból ellenzők;
• a hagyományos növények termesztői, akik nem ok nélkül tartanak az elsősorban amerikai monopóliumok dömpingtermékeitől; ez az ellenállás is része az Amerika–Európa közötti mezőgazdasági háborúnak;
• a jószándékú óvatoskodók, akik nem érzik elegendőnek az eltelt időt ahhoz, hogy teljes biztonsággal kijelenthessék: a genetikailag módosított növények semmiféle kárt nem okoznak az emberi vagy állati szervezetnek;
• a zavarosban halászók, népszerűségre törekvők, az áltudomány képviselői (amely áltudományt talán jobban jellemzi az angol–amerikai „junk science”, vagyis bóvlitudomány kifejezés); zöld mozgalmak eltorzult szárnyai stb.

A genetikailag módosított növények megalkotói úgy vélték, hogy jót tesznek az emberiségnek (és jót is tesznek), de nem mérték fel azt, hogy mit kellene tenniük annak érdekében, hogy a közvélemény is elfogadja ezeket. Talán megtéveszthette őket az, hogy az USA-ban jelentős üzleti haszonnal, jó terméseredményekkel és bármiféle környezeti és egészségügyi kár nélkül már jó évtizede folyik a genetikailag módosított (GM) növények termesztése. A következő lépés, vagyis Európa és a fejlődő országok meghódítása azonban mindennek nevezhető, csak sikeresnek nem. Európa legtöbb országában (az Európai Közösségben mindenképpen) engedélyhez kötött a GM növények termesztése, a forgalmazás pedig jelöléshez kötött. Ugyanez a helyzet Magyarországon is. Nagy-Britanniában Károly herceg áll a a GM-ellenes mozgalom élén. Brazília egyik állama GM-mentes államnak nyilvánította magát, közel áll ehhez India is. Mostanában (elsősorban Európában) sikk és divat elhatárolódni a GM növényektől. A nagy gyógyszerészeti-mezőgazdasági cégek ez irányú óriási kutatási befektetései így nem hozzák meg a várt hasznot. Többen lassan le is állnak a további fejlesztéssel (Zeneca), jó, ha az eddigi fejlesztések eredményei nem vesznek kárba. Átmenetileg a GM növények vesztésre állnak. (Az „átmenetileg” kifejezés a jelen tanulmány szerzőjének szilárd véleményét tükrözi – „nem foly vissza az időnek árja”.)

Ebből az álláspontból indul ki több amerikai szerző, akik szeretnék kihúzni a GM növények szekerét a kátyúból.

A kötelező jelölések (amelyekről a későbbiekben részletesebben is szólok) jelentős hátrányt jelentenek, mert

• rendkívüli költséget jelentenek, hiszen a jelölésnek a terménytől az élelmiszer-ipari végtermékig végig kell kísérnie az anyagot;
• valamiféle megbélyegzést jelentenek; a tájékozatlan vagy rosszul tájékoztatott, vagy rosszindulatúlag tájékoztatott vásárló ezeket a termékeket alacsonyabbrendűnek és/vagy károsnak tekinti.

A megoldás az lehet, ha a genetikailag módosított növények és az ezekből készített GM élelmiszerek kockázatának felmérését nem az ellenzők tábora, hanem maga a mezőgazdasági biotechnológiai ipar végzi el. A mezőgazdasági biotechnológiai iparnak konszenzusra kell jutnia a GM-jelölések megalkotóival, ki kell alakítania a „konszenzus standard”-okat, hogy a GM-jelölésnek valódi tartalma legyen, ne csak fenyegetést jelentsen. A mezőgazdasági biotechnológiai iparnak fel kell tárnia minden kockázatot, amelyet a GM növények egyáltalán jelenthetnek, és fel kell tárnia minden tényt, amely ezekkel kapcsolatban eddig ismeretes. Ennek kettős célja van: felvilágosítani a vásárlót, hogy milyen kockázatot vállal, ha a legalább olyan jó, de feltétlenül sokkal olcsóbb GM élelmiszert vásárolja, ha a „bóvlitudomány” véleményével szemben áll egy igazi szakvélemény, amely nem tagad, hanem tényekkel bizonyít, nem áll meg az emberiség számára oly fontos GM növények fejlesztése, és nem indulnak olyan kártérítési perek, amelyek a zavarosban halászók állítólagos személyes károsodásán alapulnak (ez jellegzetesen amerikai szempont).

Hatósági szervekkel közösen ki kell alakítani a „state of art”-ot, azaz a technika állását ezen a területen, vagyis a bizonyított tényeken alapuló helyzetet, amely statisztikai adatok alapján méri fel a GM élelmiszerek kockázati tényezőit. Az amerikai bíróságok roppant nagy jelentőséget tulajdonítanak a tényszerű technika állásának és ha ez jól alátámasztott, a lehetséges kárt ehhez viszonyítják. A mezőgazdasági biotechnológiai ipar összefogásával készült, hatóságilag jól alátámasztott technika állásának nagyobb szerepe lehet a bíróságok előtt, mint a „bóvlitudomány” alá nem támasztott elméleteinek.

A fogyasztónak joga van tudni, mit eszik, ezt vitatni nehéz lenne. Az élelmiszer eredetének megjelölésére jelenleg két forma létezik: egy olyan megjelölés, amely a GM élelmiszerek számára kötelező, és egy olyan megjelölés, amely nem kötelező, de marketing szempontból fontos: a bioélelmiszerek, vagy más néven organikus élelmiszerek jelölése. A GM élelmiszereknek tehát kötelezően viselni kell a megbélyegző jelölést, az organikus élelmiszerek üzleti (és divat) okokból viselik a „bio” megjelölést, míg az élelmiszerek legtöbbje nem visel jelölést, holott a legkülönbözőbb vegyszerekkel lehet kezelve. A GM élelmiszereknek tehát kettős hátránnyal kell megküzdeniük: viselniük kell a jelölés költségeit és meg kell küzdeniük az elvakított, félretájékoztatott közvéleménnyel.

A nagy élelmiszer-áruházak nem szívesen alakítanak ki háromcsatornás rendszereket a polcaikon. A biotermelők áraiban érvényesíthetők a külön kezelés költségei (amúgy is üzleti érdekből és nem kötelezően vannak elkülönítve), a GM élelmiszerek viszont, amelyeknek olcsóbbnak kellene lenniük, viselniük kell(ene) a jelöléssel kapcsolatos költségeket. Az élelmiszer-áruházak tehát inkább nem forgalmaznak GM élelmiszereket, és üzleti okokból ezt hangsúlyozzák is. Gyakran megjelölik azokat az élelmiszereket is, amelyeknél ez nem lenne szükséges, „nem GM élelmiszer”-ként, meglovagolva a GM élelmiszer-ellenes hangulatot. Ezeknek a „nem GM” élelmiszereknek rengeteg kisebb-nagyobb hátrányuk lehet, hiszen ezért alakult ki az organikus élelmiszerek piaca, de ezeket a közvélemény már évtizedek óta hallgatólagosan tudomásul vette. A modern mezőgazdasági technológiák nélkül ugyanis a világ nem élelmezhető (senki sem állítja, hogy biotermesztéssel ellátható a világ élelmiszerekkel). Ugyanakkor még nem jutottunk oda, amihez hamar eljuthatunk, hogy GM élelmiszer nélkül nem lehet élelmezni a világot. Sok szegény ország szívesen látná ezeket (elsősorban a szárazságtűrő növényeket), de ezekre nem lehet építeni a kutatás hatalmas költségeinek megtérülésében.

A GM növények „ipara” csak úgy tud kilábalni a közvélemény elutasító magatartásának következményeiből, ha konszenzuson alapuló standardokat alakít ki a GM élelmiszerek biztonsági kockázataival kapcsolatban. Ezt a feladatot nem az Egyesült Nemzeteknek kell végrehajtania, ahogyan sokan javasolják, hanem magának az iparnak, elvállalva az önkéntes jelölést és tartalmat adva a kifejezésnek. Jelenleg tudomásul kell venni a kötelező jelölést, de ha idővel sikerülne meggyőzni a közvéleményt, akkor a GM-jelölés lehet önkéntes is, és ez nem is lenne hátrányos (hiszen árai jóval a többi élelmiszer alatt lennének).

Az ilyen konszenzus standard előnyt jelentene a mezőgazdasági biotechnológiai iparoknak, létrehozva egy biztonsági gondossági standardot válaszként a biztonsággal kapcsolatos aggályokra. Egy gyengén megfogalmazott válasz azonban ezzel kapcsolatban nem tudná megingatni a fogyasztó választási szándékait, és aláaknázna minden erőfeszítést, amely az emberiség céljaira szolgáló fejlesztést az emberiséggel el kívánja fogadtatni. A legfontosabb a fogyasztónak az a joga, hogy tudja, mit fogyaszt, ha organikus (bio) élelmiszert, „nem GM” élelmiszert és GM élelmiszert fogyaszt. A GM élelmiszerekkel kapcsolatban a világ egyelőre csak a rosszindulatú ellenvéleményeket ismeri. Magának a biotechnológiai iparnak kell kialakítania azokat a standardokat, amelyeket be kell tartania, a közvéleménnyel ismertetnie kell, és ismertetnie kell azokat a lehetséges kockázatokat is, amelyekkel a GM élelmiszerek fogyasztóinak szembe kell nézniük, legyenek ezek a kockázatok bármilyen csekélyek. A GM élelmiszereknek és fogyasztásuknak már van annyi történelme, hogy ezek a kockázatok felmérhetők és ellenőrizhetők. Így lehet megalkotni a jelenlegi „technika állásá”-t, amely a jelen helyzetet tükrözi, és amely az ilyen tárgyú jogi döntésekhez alapul szolgálhat.

A védekezés önmagában nem elegendő, aktív megnyerési politikára is szükség van a fogyasztói bizalom megszerzéséhez. Be kell bizonyítani, hogy ennek a technológiának sok értéke és elhanyagolható kockázata van. Ehhez azonban szükség van arra, hogy a mezőgazdasági biotechnológiai ipar betartsa a maga által megszabott standardokat, feltárjon minden adatot, amely rendelkezésre áll, feltárja azokat a vizsgálati módszereket, amelyekkel ezekhez az adatokhoz jutott. A mezőgazdasági biotechnológiai iparnak, annyi más iparhoz, főleg az elektronikai iparhoz hasonlóan ki kell dolgoznia a maga szabályozási, kockázatkezelési (ISO 9000) szabványait, mert a bizalom visszaszerzéséhez ez az egyetlen járható út.

2. GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT TERMÉNYEK ÉS A KIALAKULÓ JOGI AKADÁLYOK

A XXI. század a mezőgazdasági innováció folyamatos gyorsulását hozza. A termelés növekedése csak a mezőgazdasági biotechnológiai ipar jelentős fejlődésével valósulhat meg. A termésátlagok növekedése és új, táplálkozástanilag értékes termények megjelenése, amelyek jórészt a genetikai manipulációk eredményei, egy második Zöld Forradalmat hozhatnak létre. A célnövények az eddigi fejlődési stádiumban elsősorban az olyan nagy tömegélelmezést szolgáló termények voltak, mint a szója és a kukorica. A fejlesztőcégek azonban sokkal gyorsabban értek el jelentős eredményeket, mint amilyen gyorsan erre a szabályozó hatóságok fel tudtak készülni, ezért a GM növények kockázatának felmérése is lassabban történt, mint megalkotásuk. A kutatásra fordított dollármillárdok gyors megtérülése érdekében már akkor elkezdték nagy tételben termelni és piacra dobni ezeket a termékeket, amikor a közvélemény puhítása még nem történt meg. Erre az adott alapot, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a közvélemény eleinte teljes bizalommal fordult a GM termények felé, a termésátlagok és egyéb eredmények kiválóak voltak. Európának és a világ más tájainak meghódítása, amint az előzőekben jeleztem néhány okot is megnevezve, nem sikerült, és a GM élelmiszer-ellenesség már az addig érintetlen Egyesült Államokat is elérte – utólag.

Az Egyesült Államok hatalmas költségekkel vizsgálja ezeket a termékeket. Vizsgálja a Környezetvédelmi Hivatal (Environmental Protection Agency), a Mezőgazdasági Minisztérium (US Department of Agriculture) és az Élelmiszer és Gyógyszerhivatal (Food and Drug Ad-minist-ra-tion; FDA), a költségeket a cégekre hárítva. Termesztésre tehát csak alaposan (és drágán) átvizsgált növények kerülhetnek, ezek eddig be is váltották a hozzájuk fűzött reményeket.

Kérdéses, hogy ebben a helyzetben lehet-e erőltetni a GM növények fejlesztését és elterjedését? Annak ellenére, hogy ez az elterjedés, amint már jeleztem, jelenleg vesztésre áll, az igény továbbra is óriási, ez pedig elvezet ahhoz, hogy az elterjedés kellő időben szükségszerűen elindul. Hadd idézzem Jerry Couldert (1996-ból): „Az öt milliárd ember, aki jelenleg a Földön él, úton van a felé, hogy 2035-re tíz milliárd legyen. Ahhoz, hogy élelmezni lehessen a többlet 5 milliárd embert, több kalóriát kell termelnünk a következő 40 évben, mint amelyet termeltünk azóta, amióta elkezdtünk gazdálkodni vagy 10 000 évvel ezelőtt.”

1996-ban, amikor ezeket a sorokat írták, legalább 30 GM növényfajta szántóföldi kísérletei folytak. Európában is keresték ekkor már az elfogadtatás szabályait, de míg ekkorra az Amerikai Egyesült Államokban az elfogadtatási munkamenet kínos vesszőfutás után végetért, határozott mederbe került, Európában minden késleltetve és még keservesebben ment és megy végbe. Európában történt már engedélyezés, de az EU-tagok és más európai országok ragaszkodása a GM-jelzéshez mind a terménynél, mind a belőlük készült GM élelmiszereknél roppant nagy versenyhátrányt jelent.

A jelenlegi helyzet az, hogy bár az USA még exportál GM kukoricát és szóját az EU-ba, az Európai Zöldek jelölési és elkülönítési igényei miatt, és a gyakran félreinformált fogyasztók miatt lényegében a vétó egy formája alakult ki. Ennek következtében az amerikai szója- és kukoricatermesztők új igényekkel néznek szembe: nem kell a GM szója és kukorica! Hiába van a birtokukban egy olcsó és kiváló technológia, kénytelenek a piaci igényekhez igazodni és a GM termények termesztésével felhagyni. A piacok készülődnek bezárulni Európában, Ázsiában és Dél-Amerikában a GM termények elől, és ha így folytatódik, ez a tendencia az eddig befogadó Észak-Amerikát is eléri. A GM eredetet letagadni nem lehet, bizonytalan piacra építeni nem lehet, marad a termesztés csökkentése vagy megszüntetése.

Miközben az EU fogyasztóinak van lehetőségük azt a jogukat alkalmazni, hogy meghatározhassák, mit egyenek, a világ kellemetlenül növekvő táplálékigénye egy korlátozott területen csaknem megtermelhetetlen a jelenlegi technológiákkal. Az optimisták ugyan úgy vélik, hogy a jelenlegi élelmiszer-termelési technológiák kielégíthetik az igényeket, a korábban számokkal bemutatott óriási élelmiszerigény ezt a vélekedést nem támasztja alá. A politikacsinálóknak főhet a fejük, hogyan elégítsék ki a világ sohasem látott módon növekvő élelmiszerigényét úgy, hogy közben mellőzzék a népszerűtlen GM növényeket. A GM növények fejlesztői viszont egyre több helyen találnak zárt kapukra. A megoldás csak a felvilágosítás lehet és olyan önkéntes, konszenzuson alapuló standardok kialakítása, amelyek betartásával pontosan megállapítható a GM növények és GM élelmiszerek kockázata mind a fogyasztóra, mind a környezetre.

2.1. Fenntartható innováció a mezőgazdasági biotechnológiában

Mind a biotechnológiai ipart, mind annak ellenzőit egy közös aggodalom hajtja: a globális fenntarthatóság. A mezőgazdasági ipar a „fenntartható” kifejezést olyan összefüggésben használja, hogy fenntartsa az innovációnak és a növekedésnek a saját iramát, miközben figyelemmel van az „ökológiai fenntarthatóság”-ra. Az innováció szükségszerűen kapcsolódik a piaci érdekekhez, azt a célt is szolgálja azonban, hogy táplálékkal lássa el a világ növekvő népességét.

A mezőgazdasági innováció erős iramot diktál annak ellenére, hogy számos bizonytalanság akadályozza. A mérnöki munka a növények fejlesztésében az alábbi fő utakra koncentrál.

• Tűrés herbicidekre, továbbá ellenállás betegségekre és rovarokra; a herbicidre való tűrés jelenleg a legfelkapottabb téma, a szántóföldi kísérletek 40%-a ezekre vonatkozik.
• Minőségjavítás (például fehérjetartalom-növekedés, kedvezőbb zsírsav-összetételű növényi olajok, késleltetett érés).
• Használható gyógyhatású élelmiszerek (nutraceuticals) kialakítása, amelyeket a XXI. század élelmiszereinek tekintenek. Csak egyetlen példa: izoflavonokban és ösztrogénszerű vegyületekben dús élelmiszerek fogyasztása csökkenti a rák kockázatát.
• Igazodás a környezeti feltételekhez, például szárazsághoz és hideg éghajlathoz.

A mezőgazdasági biotechnológiai innovációk híveinek jelentős érvrendszere van, amely legalább annyira meggyőző, mint az ellenzők érvrendszere. A GM növényeknek jelentős előnye mind a rovarrezisztencia, mind a javuló kitermelés. A megnövekedett rovarrezisztencia azt jelenti, hogy a környezetet meg lehet óvni a peszticidek és a nitrogénalapú műtrágyák hatásától, amelyek nagyobb kárt jelentenek. A megnövekedett kitermelés a GM növényeknél azt jelenti, hogy mind a Föld, mind a biológiai sokféleség megőrízhető. A mezőgazdaságban a nagy kihozatalú GM növények el tudják látni az emberiséget a jelenlegi termőterületeken vagy még annál is kisebb területen, és így nincs szükség erdők felégetésére (amely a világ legnagyobb környezeti katasztrófája) és új termőterületek kialakítására.

A nitrogénalapú műtrágyák alkalmazása egyébként a vizek elszennyeződésének egyik legjelentősebb forrása. A földekből a nitrogén alapú műtrágyák a vizekbe sodródnak, ahol oxigént abszorbeálnak, ez pedig az egészséges vizek ökoszisztémája szempontjából rendkívül káros.

Egy érdekes szociológiai vélemény szerint a GM növények még az emberi populáció csökkentésében is segíthetnek, a kiváló termőké-pességű és tűrőképességű GM növények ugyanis nagyobb bevételhez juttatják a gazdálkodókat, a nagyobb bevétel és a születésszám között pedig a fordított korreláció erősen bizonyított.

A jelenleg legelfogadottabb GM szójafajta a Roundup Ready Soyban (RRS), a Monsanto terméke. Ez herbicid rezisztenciára van kialakítva, jól hasznosítható a talajkímélő, „szántás nélküli” technológiá-ban. Ezen gyorsan növekvő növény alkalmazásával csökkenthető az alkalmazott herbicidek összmennyisége, mert a növény napvédő hatása elveszi a fényt a versengő gyomok elől.

A Monsanto az utóbbi időben rendkívüli módon igyekszik összehangolni a gazdaságosság fenntarthatóságát az ökológiai fenntart-hatósággal. Interneten hirdetik a modern mezőgazdasági biotechnológia környezeti előnyeit. Valóban jelentős statisztikai kimutatásokkal igazolják ezeket a környezeti előnyöket. Folytatják a kockázatok önkéntes megfigyelését és ez irányban megindították a teljes minőségi irányítási rendszer kifejlesztését (ISO 9000 standardok). Ezek a felmérések legjobban az RRS szójára vannak kidolgozva. Egyértelműen kimutatták, hogy ez a fajta csökkenti egy másik veszélyforrás, a kémiai anyagok, pl. herbicidek felhasználását. Az ilyen vizsgálatok során az is kiderült, hogy a GM fajták alkalmazásával csökkennek az egyéb toxicitási veszélyek is. A Bacillus thüringiensis alkalmazásával csökken a rákkeltő aflatoxinok kialakulásának esélye is. Az aflatoxint termelő penészgombák ugyanis a kukoricafúró bogár lyukain keresztül hatolnak a kukoricába, ezeket a bogarakat a B. thüringiensis viszont elpusztítja.

A mezőgazdasági biotechnológiának vannak tekintélyes támogatói az emberiség és a Föld jövőjét teljes egészében áttekintő szervezetek között, mivel felismerték, hogy ez az a módszer, amellyel a Föld lakosságát táplálni lehet ökológiailag fenntartható módon. A Világbank ezzel kapcsolatban jelentős erőfeszítéseket vállalt, olyan monográfiát adva ki, amely szilárdan kiáll a modern biotechnológia mint a fenntartható fejlődés hasznos eszköze mellett.

„Széles körben elismert, hogy megfelelően menedzselve a biotechnológia jelentős szerepet játszhat a gazdasági és szociális fejlődés támogatásában mind a fejlett, mind a fejlődő országokban. A genetikailag módosított termények olyan módon lehetnek jó hatással a biológiai sokféleségre, hogy jelentősen nagyobb termésátlaguk következtében szükségtelenné válik a természeti környezet csökkentése szántóterületek növelésével, amelyre egyébként a növekvő emberi populáció élelmiszer-ellátásához szükség lenne.”

2.2. A kockázatok és előnyök mérlege a mezőgazdasági biotechnológiában

A biotechnológiai úton módosított növények gyors elfogadása a farmerek részéről az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában világosan bizonyítja ezeknek a termékeknek az előnyeit. Az ilyen előnyök megosztása a fejlett országok és a fejlődő országok között jelentős kihívást jelent a profitorientált multinacionális cégeknek (hiszen a fejlődő országok nem tudják átvállalni a fejlesztés hatalmas költségeit). A Világbank egyik konzultatív csoportjának (a nemzetközi mezőgazdasági kutatásról) elnöke, Ismail Serafgeldin fel is teszi a kérdést: „Súlyos kérdés az, vajon a biotechnológiai kutatások által előidézett előnyök szolgálják-e ténylegesen a köz javát?”

A tudományos közvéleményben (amely nem azonos az általános közvéleménnyel) elfogadott, hogy a modern biotechnológia segíthet az emberiség gondjain. A most következő idézet az Egyesült Nemzetek Környezeti Folyamatok Konferenciájának (United Nations Conference on the Environment Conference), röviden a Riói Kiáltvány 21. fejezetéből való: „A modern biotechnológia jelentős hozzájárulást nyújthat, hogy lehetővé váljék a jobb egészségügyi gondoskodás, javuló élelmiszer-biztonság a fenntartható mezőgazdasági gyakorlat segítségével, az ivóvíz jobb hozzáférhetősége, a hatékonyabb ipari fejlesztési eljárások a nyersanyagok átalakítására, az erdőirtás fenntartható mértéke és a veszélyes hulladékok detoxikálása”. Az előnyök elfogadásán kívül azonban át kell tekinteni a kockázatokat is a legtöbb élelmiszer-ipari terméknél. Ameny- nyiben széles körben elfogadott módszerek állnak rendelkezésre a GM élelmiszerek és a GM növények környezeti biztonságának értékelésére, a kockázatok megbízhatóan és reálisan felmérhetők, és a fogyasztó, ha ezeket túl kockázatosnak látja, választhatja az organikus avagy bio-élelmiszereket. Szabályozott, felelős és piaci szempontból is elfogadható innovációval hozzáférhetővé válhatnak az új mezőgazdasági technológiák előnyei – megfelelő elővigyázatossággal, jó menedzsmenttel és a lehetséges kockázatok felmérésével.

Az Egyesült Nemzetek Környezeti Programja (United Nations Environment Program) terveiben szerepel egy nemzetközi konszenzus összekovácsolása a mezőgazdasági biotechnológia által felvetett környezeti kockázatok kezelése irányában. Eddig még nem alakult ki a konszenzus a molekulárbiológusok és az ökológusok álláspontja között. Abban a kérdésben azonban konszenzusra jutottak, hogy a kockázati elemzésnek a végterméken kell alapulnia, és nem azon az eljáráson, amellyel a végterméket produkálják.

Az Egyesült Nemzeteknek van egy élelmiszer-biztonsági bizottsága, a Codex Alimentarius (a továbbiakban „Codex”); ez olyan nemzetközi kormányszervezet, amely a Food and Agricultural Organization (FAO) felügyelete alatt működik. A Codex bizottságai még nem döntötték el, van-e egyáltalán olyan élelmiszer-biztonsági kérdés a GM növényekkel és a GM élelmiszerekkel kapcsolatban, amely a külön jelzést indokolttá tenné. Az északi országok és az Európai Közösség részéről azonban erős a nyomás az „etikai” szempontok figyelembevételére, ami nemcsak a végtermékre, hanem az előállítási eljárásra is vonatkozik. Ez az európai álláspont nem tudományos alapokon nyugszik, hanem az „óvatos tudomány” alapján, amely nem vizsgált, alátámasztatlan feltevéseken alapul.

Itt ki kell térnem egy csak látszólag ide nem tartozó mellékvágányra. A tudományellenesség évtizedeit éljük a közvéleményben, Magyaror-szágon is. A tudományellenesség társul az áltudománnyal, és az áltudomány támogatásával komoly politikai tőkét és népszerűséget lehet kovácsolni. Nem állítom, hogy az Európai Közösség (és főleg az Európai Parlament) áltudományt támogat, csak azt, hogy nem támogatja a népszerűtlen tudományágakat. Ezen a területen az „atom” mellé belépett a genetikailag módosított növény is, ez pedig hosszú időre visszavetheti a fejlődést ezen a területen. Az áltudományt – mint már említettük – Huber bóvlitudománynak („junk science”) nevezi, és meg is adja szellemes meghatározását: „A bóv-li-tudomány az igazi tudomány tükörképe, legtöbbször ugyanazzal a formával, de nem azonos lényeggel. Ragadja meg az allergológia és immunológia tudományát, söpörje le a pontosságot és a részleteket, és Öné a klinikai ökológia bóvlitudománya. A bóvlitudomány keresztülgázol a kémián és farmakológián, az orvosi és mérnöki tudományokon. Ez az elfogultan kezelt adatok, hamis kölcsönhatások és logikai összevisszaságok zagyvaléka olyan kutatók által összehordva, akiknek felfedezés és következtetés utáni vágyai jóval felülmúlják képességeiket. Náluk megtalálhatók a tudósokhoz méltatlan viselkedések elképesztő sora: adatok kiásása, adatok célzott felhasználása, dogmatikus szempontok érvényesítése, és végül, de nem utoljára, tudatos becsapás.” Ha az előbb említett „bóvlitudomány” fogalma nem is illik rá az EU álláspontjára, az általuk képviselt „óvatos tudomány” is lehet káros, visszavethet valamely tudományágat csupán azzal, hogy olyan bizonyítékokat követel, amelyek alig létező kockázatok teljes kiküszöbölését igazolja.

A FAO és a WHO közös szakértői bizottságot hozott létre a GM élelmiszerek kockázatainak felmérésére. Ez a bizottság javasolta az allergén génszekvenciák felmérését, amelyre az egyre táguló adatbázisok lehetőséget is adnak. Az egyetlen eddig talált jelenség ugyanis a GM élelmiszereknél néhány esetben az allergia volt, (amely természetesen bármely keresztezésnél, nemcsak a modern géntechnológiai eljárásoknál is felléphet). Az allergia lehetőségének felmérésére vonatkozó vizsgálat a biotechnológiai ipar részéről elfogadható. A bizottság az antibiotikum-rezisztencia veszélyeit elhanyagolhatónak ítélte. Ezekre a nemzetközi felmérésekre mint tudományos alapokra is épülhetnek az önkéntes konszenzus standardok és az ezekkel harmonizáló élelmiszer-biztonsági standardok.

A kormányhoz nem tartozó szervek (nongovernmental organizations, NGO) közül a Greenpace az alábbi négy pontban foglalta össze reális és teoretikus aggályait.

(1) A növényi peszticidek káros hatásai a nem célzott fajtákra. A danaida pillangók például elpusztulhatnak a növényi peszticideket kódoló B. t. (Bacillus thüringiensis) kukoricák pollenjétől. Ez a még nem kellően bizonyított, de reális veszély ugyanúgy igaz minden eddigi peszticidre is, tehát nem speciális.

(2) A genetikai anyag cseréjével javulnak a rovarok, gyomok vagy patogén fajták életerői is. A téma azon a feltevésen alapul, hogy a GM szója kicserélheti DNS-ét a szójarokon gyomnövényekkel, herbicidrezisztenssé téve ezeket is. A GM növényeknek elméletileg jó esélyeik vannak arra, hogy túléljenek, sokszorozódjanak és kicseréljék genetikai anyagukat a natív fajtákkal, környezeti kockázatot képezve és negatívan befolyásolva a biológiai sokféleséget. A Világbank beszámolója viszont cáfolja ezt: „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a természetben megtalálható szelekciós nyomás nem kedvez a génkiáramlásnak a módosított növényekből a vad rokonokra.”

(3) Más hasonló fajták genetikai hígítása belső vagy külső keresztezéssel, amely megrontja a genetikailag egységes fajtát. Így például a kukorica egyik rokona, a teosint elveszítheti genetikai egységességét, amikor kereszteződik a GM kukoricával. Hasonlóképpen módosulhatnak genetikailag keresztezés révén a vad szójafajták is. (Scott és Wilkinson repcével végzett kiterjedt vizsgálatai, amelyek gyakorlatilag minden növényre érvényesíthetők, cáfolják ezt a feltevést. Ezek a minimális befolyások gyakorlati szempontból nem jelentősek, nem fenyegetnek olyan genetikai szennyeződéssel, amely egy fajtát más fajtává alakít át. Gyakorlati szempontból és statisztikailag alátámasztva a transzgenikus növényeknek az a képessége, hogy DNS-ét megosztja a vad fajok DNS-ével, nem létezik még genetikailag kompatíbilis növényekkel sem.)

(4) Az emberi egészség kockázata egy új allergén fellépésével (ez ismert tény, amellyel kapcsolatban keresik a megoldást) és új teoretikus toxicitás fellépésével (amelyre az eddig bevezetett fajtáknál semmiféle bizonyíték nincs).

Megvizsgálva ezeket a pontokat, nyilvánvaló, hogy parányi kockázatok vannak felnagyítva elsősorban azon az alapon, hogy több életcikluson, hosszú időn át kialakulhatnak eddig még nem jelentkezett problémák. Természetes, hogy minél hoszabb a tapasztalati idő, annál jobban felmérhetők a mezőgazdasági biotechnológia kockázatai, de az eddigi, már nem is oly csekély idő nem ad okot aggodalomra.

Tagadhatatlan, és nem csak a GM növényekre jellemző, hogy kialakulhatnak új élő organizmusok és osztozhatnak DNS-ükben generációk ezrein át, ezzel mind pozitív, mind potenciálisan káros hatásokat idézve elő ritka fajokra, ökoszisztémákra, sőt, az emberi egészségre is. Ez érvényes megállapítás azóta, amióta az emberiség szelektál és keresztez új növényeket, vagy telepít át más környezetbe ott nem honos növényeket. Ez több tízezer éves, az emberiség szempontjából nélkülözhetetlen folyamat. A GM növények ennek a folyamatnak részei. Amíg azonban az új fajták bevezetéséhez és hasznosításához előbb ezer évek, majd évszázadok kellettek, ez ma már néhány növénygeneráció alatt végbemehet az egész világra kiterjedően. Ez válthatja ki azt a mérhetetlen dühöt, amely a GM növények ellenzőit jellemzi.

Többen etikai és metafizikai alapon ellenzik a GM növényeket. Úgy érvelnek, hogy az arrogáns biotechnológusok meg akarják határozni, milyen jellemvonások élhetnek túl. Ez a folyamat széttörheti a bioszférát és a bioszféra természetes szelekciós folyamatát. „A biotechnológusok Istent játszanak és megsértik a természetes rendet.”

Természetesen minden nem natív folyamathoz hasonlóan a GM növényeket is úgy kell kezelni, hogy megóvjuk a létrejövő ökoszisztémát és a helyi termesztési gyakorlatot. A túlzott aggályok azonban odáig vezettek, hogy sokan a GM növényeknek akár több évtizedes betiltását is szorgalmazzák, amíg be nem bizonyosodik az „abszolút” biztonság. Egy önkéntes nemzetközi szervezet, a Természeti Törvény Párt (Natural Law Party) 40 országban tett javaslatot arra, hogy 50 éves moratóriumot hirdessenek mind a genetikai kísérletekre, mind a GM növények kereskedelmi forgalmára. Ugyanennek a szervezetnek osztrák szekciója Ausztriában aláírásokat gyűjt, hogy tiltsák be a GM élelmiszereket. Néhány ország azonban nincs abban a helyzetben, hogy felmérje a GM növények esetleges későbbi káros következményeit, mert elsősorban népüket kell táplálni akár úgy is, hogy ezeknek a növényeknek a teljes ökológiai felbecslése még nem történt meg.

Több ország kormánya már akcióba lépett, hogy korlátozza bizonyos GM fajták alkalmazását. Az Európai Közösség egyes országai a Közösség határozataitól függetlenül hozták meg döntéseiket.

Amint már több ízben említettem, Európa részben morális okokból, részben jól felfogott gazdasági érdekből ellenáll a GM növényeknek, és ez nyugodtan tekinthető az USA–Európa közötti mezőgazdasági háború részének. Ausztria kormánya egyoldalú tilalmat vezetett be genetikailag módosított B. t. kukoricákra. A francia és az osztrák kormány betiltotta bizonyos GM kukoricák importját az USA-ból, azzal az indokkal, hogy az antibiotikum-re-zisz-tencia-gének esetleg átadódnak a szimbiotikus, potenciálisan patogén bélbaktériumokra. 1997 áprilisában az Európai Parlament olyan határozatot hozott, amely engedélyezi a tagállamoknak a GM növények betiltását a mezőgazdaságban, 1998 elején átmeneti teljes tilalmat helyez- tek érvénybe a kukorica szállítására, mert nem volt kellőképpen igazolva, hogy ezek a tételek nem tartalmaznak nem engedélyezett GM kukoricát.

Hogy ne csak Európát említsem, Hermeto Hoffman, Brazília egyik déli államának mezőgazdasági minisztere szövetségi államát GM-mentes zónának minősítette és még a 79 GM növény folyamatban levő termesztési kísérleteit is leállíttatta.

Az ellenállás lépései közé tartozik olyan szigorú bizonyítékok megkövetelése is, amelyeket korábban mezőgazdasági technológiáknál sohasem követeltek meg. Az inszekticid hatású új GM növényeknél megkövetelik annak teljes bizonyítását, hogy csak az adott terményt károsító rovarokat pusztítják. Ilyen előírásokat sohasem alkalmaztak a hagyományos kémiai inszekticidekre (amelyek kiváltására lennének hivatottak a GM növények), pedig ezekről később gyakran bebizonyosodott, hogy sokkal károsabbak a nem célrovarokra, mint azokra, amelyeket el kellene pusztítani. Sarkosan fogalmazva a kémiai inszekticidek néhány elővizsgálat után már engedélyezhetők (majd később kiderül, milyenek), GM növényektől viszont teljes biztonságot követelnek. Ebből is kiderül, hogy itt nem szakmai kérdésekről, hanem politikai nyomásról van szó.

A GM növények históriájának új fejezete nyílt meg dr. Pusztai Árpád kísérleti eredményeinek nyilvánosságra hozásával. 1997 végén Pusztai dr., a Rowett Institute aberdeeni kutatóintézetének kutatója a sajtó rendelkezésére bocsátotta kutatási eredményeit, amely kutatásokat GM burgonyákkal és patkányokkal végzett. A gondot az jelentette, hogy eredményeit úgy publikálta, hogy ezeket főnökeivel nem ismertette, és az intézet a korai stádiumban levő kísérletek eredményeinek kiadását megbocsáthatatlan kutatói etikai vétségnek tekintette és a 68 éves, „kutatásaiban megzavarodott” tudóst elbocsátotta.

A kutatási eredmények szerint azok a burgonyák, amelyekbe a hóvirág lektinjét ültették be, bizonyos rendellenességeket okoztak patkányokban. Dr. Pusztai elbocsátását hiába indokolta tudósetikai megfontolásokkal az intézet és tagadott minden politikai nyomást, a GM-ellenes sajtó azonnal politikai nyomást emlegetett, Pusztai dr. mennybe ment, a szenzációéhes (és tudományellenes) sajtó azonnal levonta a megfelelő következtetést, hogy minden GM növény méreg.

Függetlenül attól, hogy mennyire alátámasztottak Pusztai dr. kísérletei (valószínűleg azok), itt egyetlen genetikailag módosított növényfajtáról, burgonyáról és lektinről van szó. Ha még azt is hozzátesszük, hogy eleve ismert a lektin mérgező hatása, és számos kísérlet célja éppen az, hogy felmérjék a rovarölő, de emberre is mérgező fehérjék bevitelének kockázatait, akkor ez az eredmény nem riasztó. Hasonló kísérletsorozatot végeztek etanoltermelő baktériumokkal is, ezzel kapcsolatban már tartottak nemzetközi szimpóziumokat is – ott ilyen eredmények nem születtek. Egyáltalán nincs alátámasztva, hogy a GM növények általában nem biztonságosak, egy kísérleti eredmény alapján ez nem állapítható meg.

A kérdésre azoban rámozdult a világsajtó, felhívások tucatjai kerültek az internetre a GM növényekkel kapcsolatban, ez újabb tőrdöfés volt a GM növények ügyére. A bóvlitudomány diadalát ülte.

Pusztai dr. eredményei (és a népszerűség keresése) arra biztatta Károly walesi herceget, aki régóta híve a biotáplálkozásnak, hogy moratóriumra szólítson fel a GM növények ellen. A walesi herceg a kérdést kevésbé tudományos, hanem inkább etikai oldalról szemléli. Véleménye szerint a genetikai mérnökség az „emberiséget abba a birodalomba kívánja bevezetni, amely Istenre és csak Istenre tartozik egyedül.”

Felhívását az alábbiakkal támasztja alá:

„Eltekintve néhány nagyon előnyös és speciális gyógyászati alkalmazástól, van-e jogunk kísérletezni az élet építőköveivel és kereskedelmi termékké tenni ezeket? A jog korában élünk – de számomra úgy tűnik, itt az ideje annak, hogy Alkotónknak is legyenek bizonyos jogai. Egyszerűen nem tudjuk felmérni a növénynemesítés eredményeinek hosszú távú következményeit az emberi egészségre és a tágabb környezetre. A szarvasmarha szivacsos enkefalitisz leckéje és más, teljesen ember által keltett betegségek leckéje mutatja, hogy az „olcsó élelmiszerek” útja nem a legbiztonságosabb út, és olyan előre nem látható következmények léphetnek fel ezen az úton, amelyek a legnagyobb aggodalomra adnak okot. Még a legjobb tudomány sem tudja megjósolni a megjósolhatatlant.”

Az Európai Unióban kialakult népi felzúdulás az élelmiszer-biztonsági kérdésekben összemosott minden veszélyforrást. Mintha egy nagy keverőedényben összekeverték volna a „kerge marha” kórt, a peszticid- és dioxin-maradványokat, a mikroorganizmusokat és a GM élelmiszereket (ettől az összekeveréstől Károly herceg nyilat- kozata sem mentes). Az előbb említetteknek a kockázati tényezője jelentősen magasabb, mint a GM élelmiszereké, a manipulált közvélemény mégis ezt tekinti a fő veszélyforrásnak. Ugyanakkor Emma Bonino, az EU fogyasztó-egészség-ügyi munkatársa támogatná a GM élelmiszerek megfontolt, tüzetes, előrelátó vizsgálatát a következő feltételekkel: (1) kölcsönösen konzultálva a Tudományos Bizottsággal; (2) állandóan figyelve a GM növényeket és GM élelmiszereket a piacon és a környezetben; (3) 7 év múlva az egész rendszert újra értékelve.

Jelenleg a meg nem jósolható kockázatok egyike sem tűnik olyannak, amely a genetikai mérnökségnek tulajdonítható reális jogi keresethez vezethetne. A GM növényeknek már évtizedes történelme van, és eddig még egyetlen bizonyítottan jelentős kár sem származott ezekből.

A GM technológia ellenzői (ahogyan szokták, az Interneten, nagy hírveréssel) az eosinophilia myalgia szindrómát kinevezték az első olyan tömegkatasztrófának, amelyet a genetikai mérnökség idézett elő (ha nem is GM növények), és ebből bírósági kártérítési ügy is indult. Semmiféle kutatás nem támasztotta alá azonban, hogy ez genetikai mérnökséghez kapcsolódó immunbetegség lenne. A betegség ugyanis állítólag kapcsolatban van a genetikai mérnökség eszközeivel módosított baktériumok fokozott L-triptofán termelésével. A perben szakértőként kijelölt Mayo Klinika (Rochester) kijelentette, hogy ehhez a betegséghez a genetikailag manipulált mikroorganizmusoknak semmi köze. (Ugyanakkor nem tudta meghatározni a valódi okokat.)

Feltételezhető azonban, hogy a GM növények és a GM élelmiszerek elleni hajszában a zavarosban halászók újabb pereket kívánnak indítani. (Ezért is szükséges egy adott időpontig rögzíteni a „technika állását” mint kiindulási alapot a bírósági perekhez.)

Davis foglalja össze igen frappánsan a rekombináns DNS-technika (vagyis a GM növények kialakításában alkalmazott technika) furcsa helyzetét:

„A rekombináns DNS-technikával kapcsolatban egyedi ellenérzések vannak: itt elsősorban inkább elméleti kockázatokról esik szó, mint a már demonstrált kockázatok felnagyításáról. Sok, az előző évtizedben felfedezett kórforrásnál, például az azbesztnél vagy a radonnál a felismert veszélyre adott válasz lassú volt, és egy hosszú „lag” fázis után következett az élénk reakció, amely azután már túl is reagálta a veszélyt. A rekombináns DNS-technikánál azonban az ellenreakció az első pillanattól robbanásszerű volt és a mai napig is teljes erővel folyik annak ellenére, hogy a megjósolt szörnyű jövőből eddig semmi sem vált be, és az egyre gyülekező adatok is a csaknem elhanyagolható kockázatot támasztják alá. (Kivételt képeznek azok a manipulált organizmusok és termékeik, amelyek manipulálás előtt is patogének és így betegségek forrásai lehetnek – ezért a patogenicitásért azonban nem a genetikai manipuláció felelős.)

Minden személynek, aki a genetikai mérnökséggel kapcsolatba kerül, újból és újból meg kell vívnia a harcát a közvéleménnyel a nevezett technika előnyeinek és kockázatainak ismertetésével. Sajnos nincs olyan nagy tekintélyű tudós, akit a világ közvéleménye hiteles személynek fogadna el, hiszen a manipulált közvélemény szerint itt nincs szó az emberiség javáról, csak világcégek extraprofitjáról. Az utolsó nagy tekintélyű tudós Rene Dubos volt, egyik szerkesztője az Egyesült Nemzetek nagy sikerű kiadványának („Csak egy Földünk van”; „Only One Earth”, 1977), aki kiállt a biotechnológia fontossága mellett a Föld jövője szempontjából. Dubos arra a következtetésre jutott, hogy a kockázatok és előnyök egységes megközelítése eltérő kockázati becsléshez vezet különböző országokban.

„Hasonlóan minden emberi kezdeményezéshez a genetikai mérnökség is hordoz bizonyos kockázatokat. Azt viszont megállapíthatom, hogy ez a kockázat elfogadható, mivel a potenciális előnyök nagyok és a veszélyek pusztán elméletiek. A rekombináns DNS-technika kivitelezhető csaknem mindenütt, hacsak rájuk nem húzzák a túlzott biztonsági intézkedések kényszerzubbonyát. Ez a technika még a szegény országok számra is lehetővé teszi, hogy belekezdhessenek a biológiai kutatásba. Ez pedig gyakorlati alkalmazásokhoz vezethet a gyógyászatban, a mezőgazdaságban és az iparban.”

Dubost a tények és eredmények győzték meg, hiszen ő is az ellenzők táborából indult: „Régebben szinte vallásos ellenérzésem volt azokkal a kísérletekkel szemben, amelyekben különböző organizmusokból származó géneket kombinálnak, mivel úgy éreztem, hogy ez természetellenes. Akkortájban sok más biológushoz hasonlóan úgy véltem, hogy a természetben géncsere nem mehet végbe, ez csak szexuális konjugálás révén történhet. Az idők folyamán azonban meg kellett állapítanom, hogy gyakran megy végbe géncsere természetes körülmények között is. Ha pedig a természetben végbemegy, ezt nyugodtan meg lehet tenni mesterségesen, kísérletileg pontosan szabályozott körülmények között is.”

Dubos művének megjelenése óta több mint húsz év telt el, és voltak arra utaló jelek, hogy nemzetközi tudományos konszenzus alakul ki ezen a területen. Ezt számos hivatalos dokumentum és több megfigyelő is alátámasztotta. Néhány idézet a hivatalos dokumentumokból: „A biológiai sokféleséget sok minden fenyegeti, ideszámítva a populáció növekedését, a szennyezéseket, a nem fenntartható fakitermelést, halászatot, a környezetet pusztító mezőgazdasági gyakorlatot – ugyanakkor a GM növények fenyegetése a biológiai sokféleségre elenyésző.” Tudományos egyetértés van abban, hogy a GM növények kockázatai nem különböznek azoktól a kockázatoktól, amelyek a klasszikus genetikai eljárások (pl. keresztezés, hibridizálás) termékeinél fellépnek. „Az eddigi tapasztalatok a környezetbe kibocsátással kapcsolatban azt sugallják, hogy a kockázat az új úton előállított növényekkel kapcsolatban (amelyektől annyira féltik a mezőgazdasági környezetet) a legtöbb esetben azonos a szülőorganizmus kockázatával, és hasonló mechanizmussal megfelelően lehet ezeket kezelni.”

A szakértői vélemények közül idézek egy támogató és egy súlyosan ellenző véleményt. Az első vélemény adatokra alapozódik, a második lehetőségekre. Miller véleménye szerint tudományos konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy nincs fogalmi különbség azok között az organizmusok között, amelyet „régi” és a közvélemény által már elfogadott technikákkal (például mutagenezissel vagy hibridizálással állítottak elő, és amelyeket új molekuláris technikákkal (pl. génmanipuláció) állítottak elő. Egy másik véleményt szó szerint idézek: „Lehet, hogy a GM növények kibocsátása gyakorisága alapján csak csekély kockázatot jelent, de potenciálisan katasztrofális következményekkel járhat. A kereskedelmi forgalomba kerülő termékek és az alkalmazások új és nem kezelhető betegségeket idézhetnek elő, radikálisan megváltoztathatják a természet egyensúlyát, vagy akár olyan rovarfajtákat is létrehozhatnak, amelyek a termények „szuper-károsítói” lehetnek.”

Az eddigi tapasztalat viszont egyértelműen az, hogy a legtöbb GM növényhez csak minimális és jól kezelhető kockázat járul, ha ezeket kellő óvatossággal kezelik. Nem akad azonban tudós, aki tagadná, hogy ilyen kockázatok lehetségesek, ennek valószínűsége és mértéke azonban csekély, és erősen függ attól, hogy milyen gént iktattak be és milyen területeken termelik a GM növényeket. Barton megállapítja, hogy bár a GM növények általában biztonságosak; vannak bizonyos gének és bizonyos területek, amelyeknél a kockázat megnövekedett, ezek különleges óvatosságot igényelnek vagy akár betilthatók is. Ezért a szerző a mezőgazdasági kibocsátás kockázati alapú engedélyezését javasolja.

Az igazság a GM növényekkel és GM élelmiszerekkel és ezek jövőjével kapcsolatban a mezőgazdaságban valahol a két végletes vélemény között fekszik. Teljesen valószínűtlen, hogy a transzgenikus növények és termékeik globális pestist idéznének elő lerombolva a Föld érzékeny ökoszisztémáját vagy súlyos egészségügyi problémákat okozva az emberiségnek. Az is valószínűtlen, hogy a GM növények önmagukban megoldanák a világ éhségét és megállítanák a biológiai sokféleség csökkenését. Ésszerű azonban feltételezni, hogy a GM növények már rövid távon is növelni fogják a globális élelmiszer-termelés hatékonyságát, bizonyos termények táplálkozási értékét, és megközelítéseket nyújtanak a hagyományos gazdálkodási gyakorlattal társuló környezeti károk csökkentésére. A világ népességének megjósolt növekedését figyelembe véve a modern biotechnológia által ígért termésnövekedések életfontosságúak az emberi egészséghez és jóléthez a következő században.

Ennek alátámasztására szolgál az alábbi becslés (Bender). A világ jelenlegi népessége 5,6 milliárd. Ez a szám 2050-ben 7,9 milliárd és 11,9 milliárd között lesz. Ha a kalóriafogyasztás a jelenlegi szinten folytatódik, az élelmiszer-termelésnek durván meg kell duplázódnia akkor is, ha a szint a jelenlegi alultápláltság szintje marad. A világ szója iránti igénye állandóan nő, és ez az igény minden kitermelésnövekedést befogad. A nagymértékű kitermelés-növekedésnek jelenleg csak egyetlen útja ismeretes: a GM szóják termelése.

A hatékony kockázatkezeléssel a GM növények összességében pozitív befolyást gyakorolnak a világ élelmiszer-termelésére és fogyasztására. Ezzel kapcsolatban ismét idézek két véleményt. Az egyik vélemény szerint lehet, bár nem bizonyított, hogy a GM növényekkel kapcsolatban jelentős kockázatok jelentkeznek, de a mérleg másik oldalán az áll, hogy emberi életek veszhetnek el, ha a fajlagos élelmiszer-termelés csökken. Ez pedig jelentős veszély, hiszen a Föld népessége növekszik, és az élelmiszer-termelés lehetőségei a jelenlegi technológiákkal korlátozottak. A másik (már idézett) vélemény szerint viszont lehet, hogy a kockázatok csekélyek, de ha realizálódnak, tömegkatasztrófához vezethetnek.

Több fejlődő ország és számos nem kormányközi szervezet jelentős ellenállása sem akadályozta meg eddig, hogy a biotechnológia, ezen belül a mezőgazdasági biotechnológia ne fejlődjék dinamikusan. Az a négy nagy gyógyszergyár, amely biotechnológiai úton is gyárt gyógyszereket, 1993-ban ezekből a termékekből 5,5 milliárd dollárt forgalmazott, és a növekedés azóta is gyakorlatilag évi 14%-kal nő. Az Egyesült Államok biotechnológiai ipara (beleértve a mezőgazdasági biotechnológiai ipart is) 1994-ben 11,2 milliárd dollárnyi terméket forgalmazott, ez 2000-re 50 milliárdra becsülhető. Eddig tehát nem csökkent a GM növények forgalmazása sem, de az utóbbi néhány év sikeres ellenpropagandája miatt minden szakértő a növekedés visszaszorítására, sőt a jelenlegi eladási szint csökkenésére számít.

2.3. A fogyasztó joga a tudáshoz és ennek hatása a gazdálkodókra

A piac az Európai Közösségben az Amerikai Egyesült Államokból származó GM növények ellen fordult. A GM-ellenes aktivisták eredményes munkája következtében a fogyasztók erősen reagáltak arra a hírre, hogy a GM növények és GM élelmiszerek állítólag káros immunológiai eseményeket idézhetnek elő, ez a reakció pedig magával vonta a kereskedők reakcióját is. Ennek a legfrappánsabb eredménye a gyakorlatilag teljes moratórium az Egyesült Királyságban. Ezeket az aggodalmakat ugyan alapos tanulmányok nem támasztják alá, de az a hit, hogy ezeknél a növényeknél nem végeztek elegendő mennyiségű veszélyességi vizsgálatot, elegendő volt ehhez a moratóriumhoz.

A fogyasztók befogadóképességének ez a változása új helyzetet teremt az amerikai gazdálkodók számára is. Egyre több európai kereskedő követeli meg, hogy a szállítmányon igazolás legyen: ez „nem GM termék”, különben nem fogadják a szállítmányt. Az amerikai szállítmányokat bizonytalan, megfelelően meg nem alapozott vizsgálatoknak vetik alá, hogy biztosak legyenek a GM-mentességtől. Azok a gazdálkodók, akik kereskedelmi csatornákon kívánják értékesíteni termékeiket, abba a helyzetbe kerülnek, hogy ha fajtájuk Európában nem elfogadott, a visszautasításon dollármilliókat vagy akár dollármilliárdokat is veszíthetnek, elsősorban szóján és kukoricán.

A GM növényeket is két csoportba kell osztani: vannak olyan (szója és kukorica) fajták, amelyeket az Európai Közösség elfogadott, forgalmazásuk tehát engedélyezett. Vannak olyan GM fajták, amelyek az Egyesült Államokban már elfogadtak, Európában még nem. Az utóbbiak forgalmazása Európában törvénytelen – de az előbbiek sem nagyon kapósak.

Ez az elutasítás először az USA kukoricájával kezdődött, amelynek eredményeképpen az USA évi 200 millió dollár veszteséggel számol. Fennállt az a veszély, hogy egy ennél még nagyobb piac, a szójaeladás Európában is elvész, mivel az európai kereskedők azt az aggályukat fejezték ki, hogy a nagy szójatételekbe bekeveredhettek nem engedélyezett GM fajták termékei is. Az Amerikai Szója Egyesület ezért megelőző intézkedéseket tett, felszólította a GM fajták termesztőit, hogy akadályozzák meg az 1997, 1998 és 1999-ben Európában még nem engedélyezett GM fajták termékeinek bekeverését az európai szállítmányokba, és ezt hitelt érdemlően bizonylatolják is. Ezzel sikerült megőrizni az európai szójapiacot, az Európába induló szója értéke évente mintegy 3 milliárd dollár. (A GM-jelölési kötelezettség természetesen fennáll.)

Az Európai Közösség „nagy visszautasítás”-a kevert kukoricaszállítmányokkal kapcsolatban világtendenciává vált, külön szállítást és piacot alakítva a GM termékeknek és a nem GM termékeknek. A Biológiai Sokféleség Egyezményének tagjai összehívtak egy biológiai biztonsági munkacsoportot („Biosafety Working Group”), hogy megalkossanak egy biztonsági előírást, amely szabályozza azon termékek kereskedelmét, amelynek létrejöttében rekombináns DNS-technológia szerepelt. Ez az előírás tartalmazza azt a követelményt, hogy GM termék csak akkor szállítható, ha azt a piac már előre elfogadta, ellenkező esetben ezen áruk szállítását el kell halasztani, vagy meg kell tiltani, ugyanez vonatkozik a GM-kutatásra és annak eszközeire is.

Ezeken a tágyalásokon az Európai Közösség azt az álláspontját fejtette ki, hogy biológiai biztonsági okokból tegyék kötelezővé a legszigorúbb „elővigyázatossági megközelítés”-t a Konvenció 174 tagországában. Ez az elővigyázatossági elv azt jelenti, hogy a kormányhatóságoknak figyelmeztetniük kell a közvéleményt arra, hogy itt még vannak tudományos bizonytalanságok. Az Amerikai Egyesült Államok ellenzi azt az előírást, amely szerint egy „Előzetes Tájékoztatási Egyezmény”-t kellene megalkotni, és ennek keretében kellene szabályozni a GM termékek kereskedelmét a tagországok és kereskedelmi partnerek között. Az Egyesült Államoknak sikerült rávennie a világ legnagyobb magexportőreit tömörítő Miami Csoportot (amelynek ugyan maga nem tagja), hogy gátolja meg ennek az egyezménynek a létrejöttét. Az USA-delegáció vezetője közölte, hogy országa két okból nem hajlandó kompromisszumot kötni e témában. Az egyik ok az, hogy senkinek nincs joga a világ élelmiszer-ellátását korlátozni. A másik pedig az, hogy ez az egyezmény sérti a WTO által megalkotott és tagjai által elfogadott szabályokat.

Az elővigyázatossági megközelítés elve szerint a GM termékek veszélytelenítésével kapcsolatos bizonyítási teher az új technológia megalkotóihoz kerül át, akiknek bizonyítaniuk kell a termékek teljes veszélytelenségét. A GM termékek kárára túllépik a hagyományos bizonyítási szokásokat, amelyek abból állnak, hogy kockázatalapú becslést végeznek, bemutatják a valószínű kockázatokat, és azok alapján döntenek a hatóságok a forgalomba hozatalról. (Másképpen fogalmazva nem a vevőnek kell bizonyítani a veszélyt, hanem az eladónak a veszélytelenséget.)

Az Amerikai Egyesült Államok mezőgazdasági iparának otthon sikerült megoldani a kérdést a kockázatbecslés tudományának elfogadtatásával és ez elsősorban azért sikerült, mert mind a helyi hatóságoktól, mind a tudománytól megkapták a kellő alátámasztást. Az FDA biztonsággal kapcsolatos deklarációja után a jól informált vásárlók hajlandók elfogadni a GM élelmiszereket. A kevésbbé informált, de aggályosabb fogyasztóknak viszont megmaradt az az igényük, hogy tudják, mit esznek, pontosabban: tudják, esznek-e GM élelmiszert?

A tudás jogához való ragaszkodás miatt vált követelménnyé a GM termékek (termények, élelmiszerek) kötelező jelölése. A GM termények elleni támadást igyekeznek megnyergelni az organikus (bio) élelmiszerek előállítói, akiknek érdekében áll ördögi praktikának feltüntetni minden olyan technológiát, amely nem az ősi („organikus”) technológiához ragaszkodik.

Ezzel kapcsolatos az ominózus pollenkérdés. A terjeszkedő biogazdaságok veszélyeztetve érzik magukat a GM növények pollenjétől, hiszen egy GM növényekkel történő keresztezés megfosztja terményeiket a „bio” jellegtől. Új-Zéland 65 millió dolláros biotermelését veszélyeztetve érzik a GM növények miatt. Az összes meglevő GM növény közül azonban csak a repce (Brassica napus) képes pollencserére. Ennek lehetőségét Scott és Wilkinson mérték fel, és megállapították, hogy a kloroplasztmozgásnak a valószínűsége az olajrepcéből a vadrepcébe gyakorlatilag elhanyagolható, és ez általánosítható minden repce-repce átmenetre. Ennek ellenére a pollentranszfer esélye lehetőséget ad peres eljárások indítására is.

A „GM-mentes” szállítás megnövekedett költségekkel jár, amely növekedés bizonylatolási és elkülönítési költségekből tevődik össze. Ez a bizonylatolási igény nemcsak a GM termékeket terheli, ugyanis akár van rá ok, akár nincs, egy szállítmánynál azt is megkövetelhetik, hogy a GM-mentességet igazolják. A világ különböző tájaira induló elsősorban szója- és kukoricaszállítmányoknál meg kell oldani az elkülönített szállítást (GM – nem GM termékek). Ezeket a kötelezettségeket sok esetben nem is a hatóságok írják elő, hanem a hiányosan tájékoztatott vásárlók magukat a kereskedőket kényszerítik az elkülönített szállításra és eladásra. Sem a kisebb, sem a nagyobb üzlethálózatok nincsenek felkészítve arra, hogy polcaikat megduplázzák, elkülönítve a GM és a nem GM termékeket. A kényelmes megoldás tehát az, hogy inkább nem fogadnak GM termékeket, és ezzel egyelőre felbecsülhetetlen kárt okoznak.

Nem foglalkozom most azzal a kárral, amely az emberiséget általában éri az olcsó és értékes GM növények kiesésével, csak azzal a kárral, amelyet ez a tendencia az Amerikai Egyesült Államok mezőgazdáinak okoz. Amióta az Európai Közösség elkezdte a jelölések bevezetését (miközben nem határozta meg, mennyi a GM termék tűrése a nem GM szállítmányokban, nem határozta meg a vizsgálati standardokat stb.), az elbizonytalanodott gazdálkodók kezdenek visszatérni a nem GM növényekhez. Az évi 1 milliárd dollárnyi szóját vásárló Japán hatóságai eddig nem foglalkoztak a GM kérdéssel, most viszont a fogyasztók nyomására kénytelenek megtenni ezt. 2001. áprilisától Japánban is közelező mind a GM növények, mind a GM termékek speciális jelzése. (Japán egyébként eddig jól felfogott érdekében támogatta ezt a tudományágat – eddig hat növény: szója, kukorica, repce, burgonya, gyapot és paradicsom 22 fajtájára adtak importengedélyt). A japánhoz hasonló jogi szabályozás van kialakulóban Ausztráliában, Koreában és Lengyelországban is, és várhatóan még sokan követik ezeket az országokat.

Válaszként erre a tendenciára az Egyesült Államok nagy terményexportőrei a felé haladnak, hogy teljesen visszavonulnak a GM növényektől. Az ADM 1999. augusztus 31-én sajtókonferencián jelentette be, hogy beszállítóitól csak a GM termékektől teljesen elkülönített nem GM terményeket fogadja el (tehát forgalmazza, ha kell, mind a kettőt, de szigorúan elkülönítve). Nem tudja átvenni azokat a tételeket nem GM-ként, amelyeknél az elkülönítést az aratás után kísérelték meg. A beszállítótól IP („identity preserved”) szerződést követel, vagyis annak igazolását, hogy vetése teljesen GM-mentes, rendelkezésre áll a kívánt távolság a GM és nem GM növények táblái között stb. A jelölésnek ez a rendszere rövid távon olyan káoszt okoz, amelyet a gazdálkodók inkább nem vállalnak fel és visszatérnek a hagyományos fajtákhoz.

A DuPont is abban az irányban indult el, hogy a GM szójafajták helyett teljes erővel az STS szójafajták elterjesztésén munkálkodik. Ezek a szójafajták a DuPont herbicid rezisztens fajtái, amelyeket azonban nem géntechnológiai, hanem hagyományos nemesítési eljárással alakítottak ki. Ebből a termékből az igények gyors felfutása miatt egyelőre nem is tudja kielégíteni az igényeket.

A közvélemény káros befolyásoltsága miatt 3-5 éve a GM növények és GM élelmiszerek importja erősen korlátozott Franciaországban és Nagy-Britanniában, vagy de jure, vagy a vásárlói igények miatt, a jelöléses elválasztás pedig rendkívüli mértékben korlátozza a forgalmazást.

Mi lehet a válasz erre a tendenciára, sarkosabban fogalmazva elveszettnek tűnő csatára? A válasz csak a GM növények és GM élelmiszerek kockázatainak tudományos felmérése lehet, és a tudományos standardok ismertetése.

A Nature Biotechnology 1999. évi egyik szerkesztőségi közleménye (amely az alábbi sokat mondó címet viseli: „Genetikailag módosított felfordulás”) megkísérli összefoglalni a jelenlegi helyzetet.

„Milyen bizonyítékok elégíthetnék ki a szkeptikusokat, milyen határozott bizonyítékok szükségesek a GM biztonságára a toxicitás, allergenicitás, antibiotikum-rezisztencia, élővilág, biológiai sokféleség szempontjából? Akkor, amikor a kormányok és vállalatok e kérdésben több bizalmatlanságot, mint bizalmat mutatnak ebben a közjót és a köz élelmiszer-ellátását érintő kérdésben, az európai moratórium elkerülhetetlen lehet. A kérdésben azonban gyorsan megoldást kell találni; nincs ok arra, hogy sokáig húzzuk-halasszuk a kiterjedt kutatási program elvégzését, amely talán nem is több annál, mint az eddig rendelkezésre álló adatok összegyűjtése és értékelése; ennek a programnak a végrehajtására elegendők hónapok is, és nem szükségesek évek.”

A mezőgazdasági biotechnológiai iparnak rendelkezésre áll az a lehetőség, hogy elvégezze az adatok összegyűjtését és értékelését. Így hozzájuthat a jelenlegi kockázatoknak egy olyan alapszintjéhez, amelyre figyelmeztetheti a vásárlókat. Csak az őszinte feltárás lehet az egyetlen járható út a vásárlók visszaszerzésében, és a transzgenikus termények marketingjében szerepelnie kell minden lehetséges egészségügyi hatás leírásának és nyomon követésének.

3. KONSZENZUSOS KOCKÁZATKEZELÉSI STANDARDOK A MEZŐGAZDASÁGBAN

A GM termékeket tartalmazó áruk kereskedelmének szabályozására önkéntes ipari standardok szükségesek. Mivel jelenleg a piac sok fogyasztó számára nem GM termékeket igényel, ehhez ki kell dolgozni az azonosság megőrzésének („IP”) megfelelő standardjait, hogy a nemzetközi kereskedelemben azonosítani és bizonylatolni lehessen a GM és nem GM termékeket.

3.1. Önkéntes konszenzus standardok

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya általában erősen támogatja az önkéntes konszenzusos standardok kifejlesztését, igénybe véve minden olyan hiteles személy megalapozott munkáját, akitől remélhető, hogy érdekelt a tárgyban, köztük a beruházók és végfelhasználók képviselőit is. Miközben komoly és sikeres erőfeszítések történtek az építőipari konszenzusok kérdésében, vagy hogy közelebb álló témát említsek, a Bacillus thüringiensis-rezisztencia kérdésében, nincs még úton egy szélesen megalapozott önkéntes konszenzus standard, amely érvényesíthető lehetne a modern mezőgazdasági biotechnológiában. Az erre hivatott amerikai szervezet, az American Society of Testing Materials bizottságai nem érzik indíttatva magukat, hogy a mezőgazdasági biotechnológiai iparban standardokat dolgozzanak ki. Elsősorban az áruk szétválasztását igénylő európai piac nyomása következtében ezekre a konszenzusokra és az ezekhez tartozó vizsgálati módszerek kidolgozására viszont mihamarabb szükség van.

A legsürgősebb az azonosság megőrzésének standardjait kidolgozni, hogy a nem GM termékeket igénylő fogyasztók biztosak legyenek választásukban; ez különösen egyes nemzeteknél (elsősorban Nagy-Britanniánál) érvényes. Ha ez nem történik meg és az Amerikai Egyesült Államok szójaszállítmányait e miatt visszautasítják, ez az EK-val történő kereskedelemben hihetetlen károkat okozhat.

A közvélemény elutasító magatartása miatt egyes európai áruházláncok már büszkélkednek azzal, hogy náluk GM termék nem fordulhat meg. A Mark és Spencer áruházlánc már jelezte, hogy polcain a továbbiakban nem lesz GM élelmiszer, és ezt a tendenciát más áruházak is kezdik követni. A Sainsbury Supermarkets, az Egyesült Királyság második legnagyobb áruházlánca garantálja fogyasztóinak, hogy minden Sainsbury-termék GM-mentes. Hasonló a helyzet a GM növényekkel is. Az AgrEvo Liberty Link Soybean fajtanevű GM szóját, amelynek termesztésére és forgalmazására az Európai Közösségben vonakodtak engedélyt adni, a cég nagy üzletének szánta az 1999. évre. Az eladás teljes elmaradása a cégnek igen jelentős anyagi kárt okozott. A termék jogilag nem adható el (a várakozással ellentétben még nem kapták meg a forgalmazási engedélyt), igény is kevés lenne rá, és mivel nincs megfelelő bizonylatolási rendszerük arra nézve, hogy a cég nem GM szójái biztosan nem GM szóják, ezek eladása sem megy igazán. Az egyedüli lehetőség raktározni addig, amíg az engedély meg nem születik (ha lesz rá igény egyáltalán) vagy elvesztegetni a terméket fizetni aligha tudó éhező országoknak. Hogy milyen piacról is van szó: az Amerikai Egyesült Államok szójatermésének 40%-a Európába megy, amelyet 9 milliárd dollár értékűnek becsülnek.

A mezőgazdasági áruk sokféle problémát vetnek fel, amelyeket a standardkészítési folyamatban meg kell oldani. Hasonlóképpen konszenzusos megközelítést lehet alkalmazni az élelmiszerek tisztasági kockázatainak becslésére is. Ha a kereskedelmi hálózatok mint kulcspartnerek ragaszkodnak ahhoz, hogy részt vegyenek az ilyen szerződéses megállapodásokban, ez csak előnyt jelent, és több esélyt nyújt arra, hogy a GM növények és GM élelmiszerek piaca össze ne omoljon.

Az első konszenzus standardot azért kell létrehozni, hogy elkerüljék az Egyesült Államok szójaexportjának teljes visszautasítását Európában. Az Amerikai Szója Társaság arra biztatta az USA nagykereskedő cégeit, hogy tartózkodjanak olyan szóják forgalmazásától, amelyek importja nem engedélyezett az Európai Közösségben. Egy szigorú standard alkalmazása megakadályozhatja, hogy el nem fogadott fajták keveredjenek az USA szójaexport tételeibe, amely valószínűleg minden amerikai szóját eladhatatlanná tenne Európában.

Az el nem fogadott termékek forgalmazásának korlátozásán kívül az iparnak ki kell fejlesztenie standardokat a folyamatok menedzselésére és fajtavizsgálati eljárásokra, amelyek alapján bizonylatolni tudják az USA-ban nőtt terményeket az európai eladáshoz. Egy olyan bizonylat, amely szerint egy harmadik fél érvényesíti és igazolja az IP-eljárást, segít biztosítani az exporthoz szükséges tiszta állapotokat. Néhány nagy cég, mint a Pioneer Hi-Bred International és az AgrEvo Canada olyan eljárási standardokat vezettek be a bizonylatolt termények előállításához, amelyek elfogadhatók erre a célra.

A lehetséges problémákkal kapcsolatos figyelmeztetés viszont szükséges a GM növények és GM termékek forgalmazására. A cégeknek aktív megelőző stratégiát kell kialakítaniuk és az esetleges reális kockázatokra önként felhívniuk a figyelmet, így több esélyük van minimalizálni Európa túl óvatos hozzáállásának következményeit. Azok a cégek, amelyek a GM termékek kereskedelmében érdekeltek, ösztönözve vannak annak biztosítására, hogy egy adott magszállítmány összhangban legyen az elfogadási követelményekkel. Szerződési mechanizmusokat kell kialakítani, ahol ez az összhang feltétlenül hangsúlyt kap, így lehet további biztosítékokat szerezni a termék eladhatóságáról. Így koordinált, vertikálisan integrált megközelítés alakulhat ki az idők folyamán.

3.2. ISO 9000 minőségkezelési standardok

A már meglévő eljárási standardokat a minőségre vonatkozó információk kezelésére, ide értve például a fajták elkülönítésére vonatkozókat is (ISO 9000 és utána következő számok), és az esetleges környezeti menedzsment standardokat (ISO 14001) késlekedés nélkül be kellene vezetni, hogy ezek az IP-intézkedések megfelelőségének valószínűsítésével hozzájáruljanak a hatósági engedélyezésekhez. Az International Standards Organization (ISO), amely egy genfi székhelyű, privát standardalkotó testület, kulcsszerepet játszhat a hatósági követelmények harmóniájának előremozdításában és olyan eljárások kidolgozásában, amelyek szükségesek a GM termékek „előreinformálási” követelményeihez.

Ahogyan növekszik a nyomás a nemzetközi kereskedelemben a fajták azonosságának megőrzésével kapcsolatban, úgy lesz egyre inkább szükségük a terményszállítóknak olyan rendszerek elfogadtatására, amelyek biztosítják, hogy a fajták azonosítására szolgáló dokumentáció rendelkezésre álljon. Az az irányzat a cégek részéről, hogy megkívánják az ISO 9000 bizonylatot mint a szállító szerződéses kötelezettségét, az ISO 9000 bizonylatok állandó bővüléséhez vezetett. Már 1997-ben is előfordult, hogy egy biotechnológiai jellegű, GM-tartalmú szállítmányt egy ISO-bizonyítvány segített át az ausztrál határon. A Pioneer genetikailag módosított silóoltó mikroorganizmusait három hétig tartották fel a vámhatóságok, amíg a szállítmány ISO-bizonyítványát le nem faxolták nekik – ekkor szabaddá vált a szállítmány útja.

A vizsgálatoknak elsősorban arra kell irányulniuk, amellyel kapcsolatban a legtöbb aggály vetődik fel. Mindig bizonylatolni kell, hogy el nem fogadott GM termékek (a megengedett tűrés szintjén túl) nem kerülnek a kereskedelmi láncba (vagy nem GM szállítmányok esetében egyáltalán nem kerülnek GM termékek a kereskedelmi láncba). Az általában bőre szabott dokumentáció, amely tipikusan kíséri az ISO-bizonylatot, segít megkönnyíteni a GM termékek útját az előreinformálási követelényekre vonatkozó egyezmények alapján.

A Pioneer Hi-Bred jelentős részt vállalt a bizonylatolási programok kifejlesztésében, amely programok lehetővé teszik a cégek számára, hogy a hatósági elfogadáshoz bizonylatolják fajtáikat. Ezt a bizonylatolási programot áttekintette az OECD is, amely például exportengedélyeket ad ki az Egyesült Államok és Kanada között. A magtermelő iparban különböző ipari és kereskedelmi csoportok foglalkoznak akkreditációs programok, és ipari standardok kidolgozásával. Ilyenek többek között: az International Seed Testing Association, OECD, The International Seed Trade Federation, American Seed Trade Association, USDA-APHIS és Ag Canada. Ezek a minőségi standardok általában arra fordítják a legnagyobb figyelmet, amelyre a kereskedelem és közvélemény a legérzékenyebb, például az allergenicitásra és a fajták megfelelő elkülönítésére, de minden más olyan tényezőre is, amely az érdeklődés homlokterében áll.

3.3. Környezetkezelési standardok

Azoknak a multinacionális cégeknek, amelyek érdekeltek a mezőgazdasági biotechnológiában, lehetőségük van annak demonstrálására, hogy privát kockázati menedzsmentjük működhet a nemzetközi porondon állandó hatósági felülvizsgálat nélkül is. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala (Environmental Protection Agency, EPA) azon munkálkodik, hogy megjutalmazza az „üzleti szféra jóhiszemű erőfeszítéseit a környezeti problémák megelőzésére”, erre szolgál az XL Projekt és a Józan Ész Iniciatíva (Common Sense Initiative).

Az új megközelítés szerint tényeket gyűjtenek a világ minden tájáról. Az EPA több országban is végzi ezt, hogy részese legyen a környezet kezelésével kapcsolatos szaktudásnak, amely létrehozhat egy új, nem csak hatósági mechanizmust a környezet védelmére. A lecke, amelyet meg kell oldani a környezeti joggal avagy az ökoszisztéma jogával kapcsolatban az, hogyan kell a magánszférának megosztani a feladatokat a hatóságokkal azokban a fejlődő és fejlett országokban, amelyek a környezetnek kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak. A mezőgazdasági biotechnológia előtt is nyitva van a lehetőség annak bizonyítására, hogy a környezeti hatások könnyen kezelhetők és az előnyök jelentősen meghaladják a károkat, ezzel a hátrányok szűkülnek és az előnyök szélesednek. Az irányzat az, hogy lehetséges legyen a cégek számára, hogy kezeljék a környezeti kockázatokat és standardokat alkossanak meg.

A mezőgazdasági biotechnológiai ipar elindulhat abban az irányban, hogy korán feltárja biztonsági adatait és már előre tegye meg a megfelelő intézkedéseket a környezeti és emberi egészségügyi kockázatok csökkentésére. Miközben az ezzel kapcsolatos standardokat kifejlesztik, lényeges, hogy a mezőgazdasági biotechnológiai ipar egységesen elkötelezett legyen a megállapított minimális standardok szigorú, önkéntes betartásában az élelmiszerbiztonság érdekében. Ez az út vezethet az olyan új fajták elfogadásához és eladásához, amelyek ma még nincsenek engedélyezve például az európai piacon. A közös kezelési kockázatok megalkotására fordított idő és pénz, mielőtt ezek a kockázatok kárt okoznának az emberi egészségre és környezetre (továbbá a cégek zsebére, ha fajtáik a külföldi piacokon nem lesznek lesznek elfogadva), a valaha létezett legjobb beruházás a mezőgazdasági biotechnológiai iparban. Az ipar által kifejlesztett azonossági standardok és a GM termékek elfogadására vonatkozó kormányzati szabályok szigorú betartása teheti csak lehetővé, hogy az iparnak a rendelkezésre álló szűk csatornán lehetősége legyen keresztüljutni.

3.4. Az egészségügyi kockázatokra való figyelmeztetés elmulasztásának következményei

A kockázatok kezelésének rövid távú előnyei a nyitott piacokon hosszú távú előnyökhöz is vezethetnek a beruházók részére, vagyis befektetéseik a kockázatok kezelésére hosszú távon igen jól megtérülnek. Az ismert és megismerhető kockázatok feltárásával a köz számára az innovatív technológia nem képezhet alapot indokolatlan kártérítési perekhez. Az azonos jelölések, amelyek biztosítják a környezetre vonatkozó előnyöket is, biztosíthatják az ismert és megismerhető egészségügyi kockázatok feltárását is a fogyasztóknak.

Amikor létrejön egy olyan ipari konszenzus standard, amelyet egy hivatalos szerv elfogad továbbfejlesztve vagy anélkül, akkor az a lehetőség is fennáll, hogy meghatározzák a figyelmeztetési standardokat, és azt, hogy mi történjék, ha a figyelmeztetés elmarad. Amikor ilyen hatósági előírás nem áll rendelkezésre, egy bírósági döntés lehet az alap arra, hogy milyen legyen a gondoskodási standard vagy figyelmeztetési standard. Akár a hivatalos, akár az ipari standardok alapot képezhetnek a veszély lehetséges mértékének becslésére.

Vannak olyan hatósági rendeletek az Egyesült Államokban, amelyek hatáskörében szerepelnek bizonyos GM növények. A Szövetségi Inszekticid, Fungicid és Ro-den-ti-cid Törvény (FIFRA) például hatáskörébe vonta a B. t. kukoricafajtákat, de a legtöbb GM növény nem vonható be sem a FIFRA, sem az FDA (Food and Drug Ad-min-istration) hatáskörébe. Ebben az esetben az egyedül járható út saját konszenzus standardok megalkotása a kockázatok kezeléséhez az emberi egészségre és a környezetre. Az ilyen standardok jelentős segítséget nyújthatnak jövőbeli kártérítési perekben (elsősorban olyanokban, amelyeket nem tudományosan megalapozott tényekre, hanem feltevésekre alapoznak). Ezeket az önkéntes standardokat az ellenérdekű felek azonban gyakran használják annak bizonyítására, hogy a kellő gondoskodás nem történt meg. A standardokat alkalmazó cégek ilyen esetben azzal védekezhetnek, hogy elfogadott standardjaikat nem mellőzték és nem mulasztották el, hanem szigorúan ragaszkodtak azokhoz.

Amerikai jogi állásfoglalások foglalkoznak a gondossági standardok értékelésével. „Amikor egy törvény, rendelet vagy szabályzat meghatároz egy intézkedési stan-dardot a gondossággal kapcsolatban, ez a standard minden esetben minimumstandard, amelyet a törvényhozók normális szituációkra építettek. Ez természetesen nem akadályozza meg azt, hogy egy értelmes szakember ne alkalmazzon ennél nagyobb elővigyázatosságot, ha a szituáció megköveteli azt.”

Egy ettől alig eltérő másik állásfoglalás: „Ha egy termék megfelelő egy alkalmazható termékbiztonsági szabálynak vagy adminisztratív szabálynak, ezeket kell tekinteni alapnak annak meghatározására, vajon a termék tökéletlen-e annak a kockázatnak a szempontjából, amelyet az említett szabályok kívánnak, az ilyen megfelelés azonban teljesen nem zárja ki a jogi felelősséget a termék hibájával kapcsolatban.”

Az amerikai joggyakorlatban a bíróságok túlnyomó többsége a standardokkal való egybevágást általában a jó szándék jelének tekinti. Annak ellenére, hogy számos hatósági standardot befolyásoltak üzleti megfontolások, különböző érdekeltségű lobbik és más politikai nyomások, mégis ezek a standardok jelentik azt a biztos alapot, amelyhez képest értékelik a bizonyított tényeket. Hasonló alapot képezhetnek azok a konszenzus standardok, amelyeket semleges résztvevők alkotnak meg, és ezek döntő tényezők lehetnek a bíróság előtt kártérítési perekben, vagyis annak megállapításában, hogy kellő gondossággal jártak-e el.

Vannak olyan speciális körülmények, ahol szó lehet előzetes hatósági vélelem megalkotásáról. Ezekben az esetekben ez a hatósági vélelem szabja meg a kellő óvatosság mértékét. Amennyiben ezek a speciális körülmények egy adott GM élelmiszernél fennállnak, akkor a beruházók védve vannak azoktól a költségektől, amelyet a „bóvlitudomány” és alátámasztatlan kártérítési ügyek okozhatnak. Ezekben az ügyekben ugyanis a vélelem alapján a bíróság elutasíthatja az ügyet költséges és kockázatos bírósági tárgyalás nélkül.

A bíróságok meggyőzésének a tárgyalás nélküli megoldásra akkor van esélye, ha a vélelem a következőkkel van alátámasztva:

(1) a komplex empirikus adatok (epidemológia, toxikológia, immunológia stb.) gondos mérlegelése;

(2) a technológia kockázatainak és előnyeinek gondos mérlegelése;

(3) a figyelmeztetés leghatékonyabb módjának meghatározása, annak elfogadásával, hogy a „túlfigyelmeztetés”, illetve „túlóvatosság” éppenséggel nem erősíti, hanem higítja a figyelmeztetés hatékonyságát.

Az Egyesült Államok bíróságait elöntötték azok a kártérítési perek, amelyek egyes áruk és technológiák állítólag káros vagy hiányos figyelmeztető szövegein alapulnak. Ezzel kapcsolatos Kalifornia Legfelsőbb Bíróságának két példaértékű döntése. A Ramirez ügyben a vélt hiány az volt, hogy egy gyógyszer csak angol nyelven figyelmeztetett egy betegség kialakulásának kockázatára és egy spanyol nyelvű anya gyermeke megbetegedett, holott az angol felirat alapján ez a betegség elkerülhető lett volna. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a Amerikai Egyesült Államok teljes gyógyszerellátó hálózata nem kötelezhető spanyol nyelvű feliratok kialakítására összes gyógyszereinél annak a néhány ezer személynek a kedvéért, akik még ezen a szinten sem tudnak angolul. A Torres Rios ügyben, ahol a tűzveszélyességi figyelmeztetés vélt hiányossága miatt indítottak kártérítési pert, a bíróság elegendőnek ítélte az egész országban elfogadott, a vegyipar által kialakított konszenzus standardot az ismert és megismerhető kockázatok kérdésében.

A Kaliforniai Legfelsőbb Bíróság indoklásában három lehetőséget mérlegelt az ilyen ügyek elbírálásában.

(1) Az esetről-esetre megközelítés, amely minden partikuláris szempontot mérlegel, így idő- és költségigényes, és minden következő esetre jogbizonytalanságot jelent, és túlszabályozottsághoz vezethet.

(2) Korábbi bírósági jogi döntéseket, amelyek figyelembe vettek minden létező adatot, de az alperesek védekezését is, standarddá emelni és a későbbi ítéleteket ehhez igazítani. Itt az a veszély áll fenn, hogy a standard egyedi eset kapcsán születik és nem feltétlenül a terület legjobb szakemberei szabják meg a követendő bírói gyakorlatot.

(3) Elfogadni a törvényi/hatósági figyelmeztetési standardokat.

A Kaliforniai Legfelsőbb Bíróság a harmadik utat látja az egyedül járható útnak.

Annak oka, hogy viszonylag hosszasan ismertettem az amerikai joggyakorlatot a kártérítési perekben az, hogy a közönség jelenlegi ellenszenve és a „bóvlitudomány” agresszív támadó politikája a közeljövőben igen sok ilyen esetet fog produkálni az Amerikai Egyesült Államokban és a világ más tájain is. A fentiekből világosan kiderül, milyen nagy szükség van a konszenzus standardokra mint jogi alapállásra, különösen ha ezek hatóságilag is elismertek vagy elfogadottak. Ezek a gondosan kidolgozott stan-dardok, bár egy az egyben nem érvényesíthetők a világ minden táján, alapját képezhetik más országok standardjainak, vagy egy globális standardnak. Az ilyen standardok, ha kellőképpen figyelembe vesznek minden környezetvédelmi, egészségügyi és etikai szempontot, megvédhetik mind a beruházó cégeket, mind a fogyasztókat, mind a jelenben, mind a jövőben.

Bár a jelenlegi helyzet az ilyen döntéseknek nem kedvez, könnyen lehet, hogy egy hatóság valamikor kimondja: nincs ismert kockázata a GM élelmiszereknek (amely gyakorlatilag kimondható lenne minden jelenleg forgalomban levő GM élelmiszerre), és a technika állása szerint semmiféle figyelmeztetés velük kapcsolatban nem szükséges. Az FDA-nak egy olyan döntése, hogy az élelmiszer-termelésben alkalmazott GM növények „lényegében egyenértékűek” a többi növénnyel, azt a vélelmet alakíthatja ki, hogy nincsenek ismert, vagy megismerhető kockázatok. A jelenlegi védekezésbe szorult mezőgazdasági biotechnológiai iparnak azonban még sok harcot kell megvívnia, amíg ebbe a helyzetbe kerül. (Most inkább az a helyzet, hogy olyan helyen is kérnek megkülönböztető jelzést, ahol eddig nem kértek és már meghódított piacok vesznek el.)

Az ipari standardok akkor is meghatározhatják a „technika állásá”-t (a fejlődési kockázatot), ha ezek hatóságilag még nem elfogadottak. Védekezés esetén a gyártó csak akkor felelős, ha elmulasztotta a hatékony figyelmeztetést az eladás időpontjában az ismert és megismerhető kockázatokról. Egy ilyen ipari kezdeményezés, ha kellően megalapozott, bizonyíthatja, hogy a gondoskodási standardok és a figyelmeztetési standardok egyaránt megfelelőek. A technika állására alapuló bírósági döntések, amelyek a konszenzus figyelmeztetési standardokkal összhangban vannak, beépültek Japán jogrendjébe is, az új termékfelelősségi törvénybe, ahol döntő mértékben figyelembe veszik az árukhoz mellékelt kockázati figyelmeztetéseket. Gazdasági elemzők mutatnak rá arra, hogy egy olyan modell, amely megfelelően mutatja be a lehetséges előnyöket, jelentős segítséget nyújthat egy ilyen védekezés elfogadásához.

A GM élelmiszerek esetében a jelölésnek tartalmaznia kell minden információt, amely ennek az élelmiszernek a biztonságáról rendelkezésre áll a forgalmazás időpontjában. Ezért kell megfelelő konszenzust kialakítani a jelenleg ismert és megismerhető kockázatokról, és ezeket megfelelően a vásárlók tudomására is kell hozni, ez segíthet a jövőbeli indokolatlan kártérítési perek eredményes visszautasításához. Mivel a közvéleményben túlzott kockázatokról szóló vélemények terjedtek el, szükség van a hivatalos „technika állásá”-nak meghatározására is, amely alapját képezheti a megfelelő gondosság és figyelmeztetés hiányán alapuló kártérítési perekben a bírósági döntéseknek.

4. KÖVETKEZTETÉSEK

A XX. század nagy sikertörténete megszakadt – vagy talán véget is ért? Ez utóbbit próbáltam megcáfolni.

A „második zöld forradalom”, a genetikailag módosított növények alkalmazása, abszolút sikertörténetnek indult. Óriási termésátlagok, kiváló minőség, másra nem hasznosítható földek hasznosítási lehetősége, vagy más oldalról közelítve kevesebb földön több termény biztosítása, és így a Föld ökoszisztémájának hatékonyabb megőrzése – kell-e ennél több?

A sikertörténet azonban túl sok érdeket és érzelmet sértett, túl gyorsan, túl agresszíven kívánta elfogadtatni magát. A genetikai mérnökség termékei sértik a hagyományos mezőgazdaság érdekeit, sértik Európa érdekeit, sértenek hagyományokat és vallási meggyőződéseket. A gyors technikai eredményeket követnie kellett volna a szívós és türelmes meggyőzésnek is, és ennek elmulasztása, amely elsősorban a költségek gyors megtérülésének érdekében történt, tálcán kínálta a visszacsapás lehetőségét az ez irányú fejlesztés minden ellenségének. Korunk ismert tudományellenességét megnyergelve a „bóvlitudomány” is eredményes támadásba lendült, hiszen a közvéleményt megfelelően alá nem támasztott elméleteivel sikerült a genetikai mérnökség ellen hangolni. A genetikailag módosított növények ügye tehát jelenleg vesztésre áll.

A világ tudománya túlélte a gépromboló luddita mozgalmakat, termel minden tiltakozó mozgalom ellenére vízienergiát, barnaszén-energiát, olajenergiát és atomenergiát, gyárt és alkalmaz vegyszereket, mert sem gépek, sem energia, sem vegyipar nélkül ma már nem képzelhető el az emberi élet a földön. A genetikai mérnökség azonban minőségi ugrást jelent: itt az élet építőelemeinek megváltoztatásáról van szó.

A másik szempont, hogy most, az évezred fordulóján még nélkülözhetők a genetikailag módosított növények, még el lehet látni a világot az eddigi, a GM növények termesztésénél bizonyára veszélyesebb, de már elfogadott technológiákkal, az ellenzőknek még módjuk van sikereket elérni.

A genetikai mérnökségnek már vannak olyan sikerei, amelyek gyakorlatilag nem kérdőjelezhetők meg, ezek a gyógyászat területén találhatók. Nélkülözhetetlenek a rekombináns technikákkal és csak a rekombináns technikákkal gyártható gyógyszerek az inzulintól a legkülönbözőbb egyéb hormonokig, és nélkülözhetetlenek lehetnek a génbeépítéses gyógyászati eljárások is. (Ezek jelentőségét még Károly herceg sem tagadhatta meg.)

Hogyan tápászkodhat fel a GM növények és GM élelmiszerek ipara a vesztett csata után? Ennek két, egymást kiegészítő útja van.

Az egyik út a kényszer lesz. A tanulmányban ismertetett adatok világosan érzékeltetik, hogy néhány évtized múlva a világ a jelenlegi technológiával nem élelmezhető, a fenntartható növekedés útja egyedül a GM növények termesztése lesz. A kérdés akkor már úgy vetődik fel: milliók éhhalála, vagy minden milliomodik ember esetleges bőrviszketése; éhhalál vagy bizonyos etikai normák megsértése.

A másik út a józan meggyőzés és feltápászkodás a vert helyzetből. Adatokkal be kell bizonyítani, hogy a világnak szüksége van a GM növényekre, és fel kell mérni újabb és újabb adatokkal a lehetséges egészségügyi és környezeti kockázatokat, és ezeket nemcsak felmérni, hanem megszüntetni is igyekezni kell.

Röviden, a mezőgazdasági biotechnológiai iparnak meg kell alkotnia konszenzus standardjait, amelyek kiterjednek az elkülönítés szabályaira (ha már kötelezővé vált ez a valószínűleg szükségtelen lépés), az árukat kísérő figyelmeztetések szövegezésére, a technika állásának mindenkori meghatározására, amely nélkülözhetetlen az indokolatlan kártérítési perek kiküszöbölésére, és a vizsgálati eljárásokra. Ezeket a konszenzus standardokat hatóságilag el kell fogadtatni, és a lehetőségekhez képest globalizálni, vagyis az egész világra érvényesíteni kell.

A reális és elfogulatlan szemlélő számára megnyugtató lehet az, hogy van olyan technológia, amely a XXI. század élelmiszergondjait képes megoldani. Ez akkor is igaz, ha ez a technológia az új évezred első éveiben nem kell a közvéleménynek. A lehetőség önmagában megnyugtató. A mezőgazdasági biotechnológiai ipar taktikáján múlik, hogy az elkerülhetetlen visszaesés milyen mértékű lesz, vagyis milyen mértékben vonul ki a tőke ebből az iparágból, illetve milyen eredményes propagandával sikerül meggyőzni az emberiséget, amikor még szóba jöhet a meggyőzés és nem a kényszer diktál. A helyzeti előnyben levő „bóvlitudománynak” és a GM növények fejlesztőinek a közvélemény megnyeréséért vívott csatája dönti el, hány évtizedig tart a GM növények fejlesztésének és térnyerésének megtorpanása.

A XXI. század végének valószínű állapota az lesz, hogy békés egymás mellett élésben (de egymás növénytábláitól kellő távolságban) létezhetnek az organikus (bio) és nem organikus mezőgazdasági technológiák. Azt, hogy a nem organikus technológiák elkülönülnek-e életmentő GM és nem GM technológiákra, nem merném megjósolni – több évtized egészségügyi és környezetvédelmi tapasztalatai kellenek majd ahhoz, hogy ez a kérdés eldönthető legyen.

A lényeg mégis az, hogy az emberi élet még a várt népességnövekedés mellett is fenntartható a XXI. században – de minden valószínűség szerint csak a GM növények segítségével.

IRODALOM

• Redick, T. P.: Sustainable Agricultural Biotechnology in the 21th Century: Voluntary Consensus Standards and the Prevention of Tort Liability, Biotechnology Law Report 18 (5), 381–399 (1999)
• Miller, H.I.: Biodiversity Treaty Misguided, Nature 373, 278 (1999)
• Szerkesztőségi jegyzet: Genetically modified muddle, Nature Biotechnology 17, 311 (1999)