KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE
Design. Tervezéselmélet és termékformálás 1750 - 2000 / Ernyey Gyula
Dialóg Campus, Budapest - Pécs, 2000 - 350 p. ISBN 963 9123 528
Ernyey Gyula professzornak, a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetség elnökének, a kiemelkedő elméleti szakembernek ebben az évben jelent meg a design történetét és vonulatait összefoglaló munkájának legújabb, átdolgozott kiadása.
A korábbi kiadások már régen eltűntek a könyvtárak polcairól is, nemhogy a könyvesboltokból. Hiánypótló a mű legújabb, kibővített és átdolgozott kiadása. Az 1983-ban külön kötetben megjelent Design-alapelvek és Az ipari forma története úttörő módon dolgozta fel és tárgyalta a teljes témakört, a külföldi szakirodalomban sem volt ehhez fogható átfogó vállalkozás.
A most megjelent kötet egyesíti a korábbi két külön-külön megjelent művet. Az első megjelenés óta eltelt közel húsz esztendő elméleti munkájának eredményei az átdolgozott, bővített kiadást gazdagítják.
A szerző az előszóban jelzi a téma tárgyalásához a szemlélet változásának szükségességét: "Az ipari termékformák történetének vizsgálata során eddig elsősorban a műszaki, gazdasági kérdések szerepeltek a kutatás előterében. A jövőben a kétségtelen műszaki haladás eredményeképpen - úgy tűnik - sokkal nagyobb szerep jut majd az emberi, társadalmi és környezeti tényezők vizsgálatának. Hiszen a vitathatatlanul megnövekedett jelentőségű gépek és a gépek által termelt tárgyak csak akkor szolgálhatnak valóban, ha céljaink minél teljesebb körének eleget tesznek, és ha ehhez értjük eszközeink alakításának sokféle és változó törvényeit."
A bevezetőben a mű legfontosabb módszertani elveit ismerteti a szerző, a fogalmak meghatározását, a korszakolás kérdését stb.
Az ipari termékformák története mindmáig nincs tudományosan feldolgozva, mind a korszakokat, mind a nemzeti eredményeket illetően hiányoznak az egységes szemléletű tanulmányok. Az ipari termékforma szorosan kötődik korunk egyre fokozódó termeléséhez és fogyasztásához, ezért mindenképpen indokolt egy összefüggésekre rámutató, átfogó mű létrehozása a design területén, még akkor is, ha bizonyos területek tárgyalására a terjedelem nem ad lehetőséget.
Amint a szerző megjelöli célját: "Elsősorban a konkrét gyártmányokat, az egyes korszakok jellegzetes terméktípusait és az őket közvetlenül meghatározó terméktervezés-elméleti eredményeket elemzem, és a szakmai, és oktatási intézmények, gyárak, termelési-gazdasági egységek szerepét csak ott érintem, ahol meghatározóan érvényesültek témám területén. (...) A tárgyak alakítását eszköz és cél, termelés és fogyasztás függvényében vizsgálom és - amennyire a rendelkezésemre álló források lehetővé teszik - használati értékké válásuk folyamatában is."
Az ipari termékforma fogalmának értelmezései koronként változtak, a különböző iskolák különböző jelentéstartalommal ruházták fel az általuk használt fogalmakat. Az elmúlt ötven évben egyre erőteljesebben, nyelvterülettől függetlenül az angol "design" elnevezés terjedt el.
A fogalom-meghatározási problémák után a korszakok és korszakhatárok megállapításának problémáit vázolja a tudós szerző a bevezető második részében. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a l8. vagy 19. századi kezdet tekinthető-e elméletileg megalapozottnak, de ettől homlokegyenest ellenkező felfogással is találkozhatunk a szakirodalomban. Miután az ipari termékformálás alakulása összetett emberi alkotótevékenység eredménye, kölcsönhatásban van a technika, gazdaság, társadalom változásaival, ugyanakkor saját törvényei szerint is alakul. Bizonyos korszakhatárokat ki lehet és kell jelölni, ezek azonban nem jelentenek éles határvonalat, átfedés lehet egyes szakágazatoknál időben és belső szerkezetben egyaránt. A bevezetés mindazokat a bizonytalansági tényezőket részletesen elemzi, amelyek az ipari termékforma történetének tárgyalása során jelentkezhetnek.
A mű tartalomjegyzéke szerint három fő korszakra osztja a design történetét:
- A hosszú 19. század
- A 'modern' 20. század és
- A 'modern' után fő fejezetcímekre.
Ezeken a fő fejezeteken belül az egyes alfejezetek a korszak időbeli és stílusbeli jellemzőit ismertetik.
Az ipari forradalom indította el azt a folyamatot, amelyben a gazdaság gyors növekedésével a feltörekvő polgárság igénye az új tárgyi környezet iránt megjelenhetett, és ennek az igénynek a kielégítéséhez új tárgyak és tárgytípusok jöttek létre. A 18. század második felében alakultak ki az asztali edények új formái: kávé, tea, kakaó, puncs és csemegebor tálalása számára korábban nem voltak megfelelő edények, csak a porcelán és kőedények széles körű ipari méretű előállítása révén alakultak ki és terjedtek el a jól ismert formák. Klaus-Jürgen Sembach megállapítása érvényes az angol használati termékek széles területére: "Angliában ismerték fel először azt a kötelezettséget, hogy az ipari termékeknek is lényegüknek megfelelő formát adjanak."
Miután az angol ipar fejlettsége révén mintát jelentett más országok ipara számára is, ezzel a fromatervezés elterjedését elősegítette.
A kontinens hozzájárulása az ipari termékformák fejlődéséhez az egyes országok iparának fejlődési folyamatait követi. Franciaország, Németország és Ausztria, Amerika olyan ipari fejlődést ért el a 19. század folyamán, amely a tömegtermeléshez kapcsolódó gyártmányformálás területén sokszor ellentétes felfogások küzdelmét is magával hozta. Az ellentmodnások értelmezéséhez a szerző Nicolaus Pevsnert idézi: "A gazdasági konjunktúra olyan gyors üteművé vált, amellyel szellemi eredményeinek elsajátítása nem tudott lépést tartani".
A századforduló a maga hatalmas technikai fellendülésével kiteljesítette az ipari forradalommal megindult irányzatokat. Az Art Nouveau legjobb képviselői újabb mozgalmak elindításában vettek részt. A Deutscher Werkbund mintaadó szerepe elvitathatatlan a gyártmányfejlesztés területén és a minőségi iparcikkek megteremtésében. A század első évtizedében megszülettek a modern designelmélet alapjai. Neves alkotások jöttek létre, melyek irányzatokat indítottak el: pl. Behrens lámpái, Neumann és Ford autói vagy Eastmann fényképezőgépei.
A 'modern' 20. század fő irányzatai a két világháború között az építő avantgárd, a klasszikus funkcionalizmus, art deco, valamint az amerikai kereskedelmi tervezés. Ebben a korszakban születtek meg azok a designtörekvések, amelyek napjainkig érvényesek. Az irányzatok nem választhatók el a gazdasági folyamatoktól, más és más jellemzőket viselnek Európában, illetve Amerikában. Az európai irányzatokat, főleg az építő avantgárdot az új társadalom és az alkotó tevékenység szerepének, a gép jelentőségének felismerése motiválta az anyagi kultúra alakításában.
Az amerikai gyártmányfejlesztést a gazdasági válság hatásai erőteljesen befolyásolták a termék kialakításának minél "csinosabbá" tételében. Nem a hiány, hanem a fölösleg eladhatósága miatt kellett a termékformálás eszközeivel élni.
Az ipari formatervezés a tömeggyártásban beépült a termelés műveletei közé a két világháború közötti időszakban.
A második világháború után az ipari fejlődés hatalmas mértékben fellendült. A design irányítója az Egyesült Államok lett, már a II. világháború alatt átvéve a vezetést. A formatervezésre óriási összegeket fordítottak. Patricia Conway a fogyasztás fokozására alkalmazott formatervezéssel kapcsolatos kritikát fogalmaz meg: "A termékstílusadás művészete a formaadás tudományából a motivációs pszichológia gyakorlatává süllyedt." A fogyasztói társadalom jellemzőjét emeli ki egy másik elemző: "Ez a styling a tervezett elavulás eszköze, amely a maga részéről a termelési folyamat fenntartására szolgál... A stiliszta nem az alapvetően új megoldásokat keresi, hanem inkább a megszokottak modifikációit....Célja csupán az, hogy olyan benyomást keltsen: a mindenkori kínálat a legjobb és legújabb" (Gerda Müller-Krauspe).
Ugyanakkor ebben az időszakban jött létre az Egyesült Államokban a formatervezés kidolgozott metodológiája, a gyártmánytervezés különböző szintű tevékenységeinek kidolgozása.
Európában a kiterjesztett funkcionalizmus jellemezte a korszakot. Mikor az európai design érett korszakába ért, egy, addig még nem jegyzett szereplő tűnt fel és aratott sikereket a design színpadán: Japán. Rövid és intenzív ipari fejlődés után vált a világ második legnagyobb ipari hatalmává a hetvenes években, melyhez hatalmas munkaráfordítással és rendkívüli szervezettségével jutott. A japán formatervezés legjobbjai a keleti és nyugati életszemlélet, filozófia találkozásából születtek.
A termékformálás történetének harmadik, korunkig ívelő fejezete a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek irányzatait és kiemelkedő alkotóit, alkotásait ismerteti meg az olvasóval. A kötet zárófejezetében a huszadik század utolsó negyedének mozgalmai, törekvései kapnak elméleti összegzést.
Zárszavában Ernyey Gyula professzor felhívja a figyelmet azokra a hatalmas feladatokra, amelyek a formatervezőkre várnak az emberi környezet alakításában:
"A gyártmányformák...eszközök és üzenetek egyszerre. Sőt, mint igazi alkotások, nem egyszerűen kiszolgálói és kifejezői a meglévő igényeknek, hanem elősegítői is a lehetséges szükségleteknek, az emberi fejlődésnek. ...Anyagi-szellemi elősegítői annak a törekvésnek, hogy az emberi nem képességeinek kibontakoztatását szolgáló "második természet" valóban emberi és maga is emberformáló legyen. Hiszen végül is nem a tárgy, hanem az ember a cél."
Az ipari formatervezés történetét és elméletét összefoglaló mű érdekes olvasmányt jelent a szakembereken, egyetemi hallgatókon kívül mindenki számára, aki szívesen megismerkedne mindennapi használati tárgyaink történetével.
A kötetet rendkívül bő forrásjegyzék egészíti ki, valamint jól használható tárgy- és névmutató.
Bakos Éva
The Economics and Management of Intellectual Property (A szellemi vagyon gazdaságtana és menedzselése)/Ove Granstrand, Edward Elgar Publishing Limited, 1999 (angol nyelven) ISBN 1 85898 967 1; 464 oldal
Ove Granstrand műve a korszerű vállalatirányítás egyik kiemelkedően fontos területével, a tudásalapú gazdasággal és a vállalat birtokában lévő tudásanyaggal való gazdálkodással foglalkozik. Napjainkra a cégek szellemi vagyonának menedzselése a vállalatirányítás egyik legnagyobb jelentőségű területévé vált, amely fontosságában gyakorta még a pénzügyi menedzselést is felülmúlja. Túlzás nélkül állítható, hogy jelentősége rohamosan növekszik, és mindinkább meghatározó szerepet tölt be a cégek gazdasági erejének, piaci pozícióinak, versenyképességének, és jövedelemtermelő képességének alakulásában. Philip Kotlert, a stratégiai marketing szakértőjét idézi: "a változás olyan gyors, hogy a változás képessége is versenyelőny lett" és hozzáteszi "a változás képességéhez tanulási képesség kell", valamint "nem meglepő, hogy a Coca-Cola, a General Electric és a Skandia külön elnök-helyettesi posztot létesített a szellemi tőke, a tudás és a tanulás menedzselésére".
Ove Granstrand könyve olyan ismereteket összegez és kínál - többnyire könnyen megérthető formában - az olvasónak a szellemi vagyon menedzselésének filozófiájáról, stratégiai megfontolásairól és gyakorlati szempontjairól, amelyeket ma már egyetlen komolyabb cég sem nélkülözhet. Szintúgy létfontosságúak ezek az ismeretek mindazoknak, akik bármely szinten kutatás-fejlesztéssel, innovációval, az így létrehozott eredmények hasznosításával és értékesítésével foglalkoznak, ideértve nemcsak a legszélesebb értelemben vett ipart, hanem a felsőoktatás kutató-fejlesztő műhelyeit és gazdasági vezetését is.
A cég szellemi vagyonának menedzselése, a birtokában lévő tudásanyaggal való gazdálkodás mára már fontosságában gyakorta még a vállalati pénzügyek menedzselését is felülmúlja. Jól érzékelteti a szellemi vagyon tőkeértékének reális voltát, hogy gyakoriak az olyan közös vállalkozások, vállalatalapítások, amelyeknél a felek vagy azok egyike a hagyományos tőkejavak mellett - vagy éppen azok helyett - szellemi vagyonnal társul be, és azt a közös vagyonban a felek megállapodása alapján meghatározott értékben szerepeltetik. Mind gyakoribbak az olyan ügyletek is, amelyekben egy cég kifejezetten azért vásárol meg egy másikat vagy épít ki vele stratégiai szövetséget, hogy a saját gazdasági tevékenységében felhasználhassa annak szellemi vagyonát. Ezen a téren ugyanakkor különös ellentmondás tapasztalható. Vitathatatlan tény, hogy ma már nem lehet tartósan sikeres az a vállalatvezetés, amely nem rendelkezik a kellő felkészültséggel ahhoz, hogy képes legyen egyrészt optimális hatékonysággal gazdagítani és védeni a cég szellemi vagyonát, másrészt a lehető legtöbbet ki is hozni abból. Azonban ennek ellenére ezek az ismeretek igen sok cégnél még mindig hiányosak. Ez korántsem magyar, vagy kelet-közép-európai sajátosság.
Világszerte jellemző, hogy a vállalkozások irányítóinak és szakembereinek döbbenetesen nagy hányada nem rendelkezik kielégítő mértékben a szellemi vagyon menedzseléséhez szükséges ismeretekkel és szemlélettel. E vagyon védelmét sajátos természete folytán a materiális vagyonnál alkalmazottaktól eltérő módon és eszközökkel kell biztosítani. Ezt a könyv kiválóan bemutatja.
E védelem lehetőségeinek és megvalósításának gyakorlatilag minden bizonnyal legjelentősebb részét az iparjogvédelem intézmény- és eszközrendszere teremti meg. A szellemi vagyon gazdasági értéke két forrásból táplálkozik. Ezek egyike a benne megtestesülő ismeretek, tapasztalatok, lehetőségek használati értéke. Ezt az teremti meg, ha azok alkalmazása versenyelőnyhöz, vagy a versenyben addig fennálló hátrány ledolgozásához segíti hozzá a felhasználójukat, de legalábbis lehetővé teszi, hogy bizonyos feladatokat a közismert megoldásokhoz képest eredményesebben és/vagy hatékonyabban tudjon elvégezni. Az érték másik forrása pedig az a birtokosi pozíció, amely biztosítja, hogy a kérdéses vagyonelemek felhasználásában, birtoklásában és a velük való rendelkezésben elkülönültséget, vagy azzal a birtoklás gyakorlati vonatkozásaiban lényegileg egyenértékű pocíciót élvez, és ezzel kizárja, hogy azokat mások a maguk tevékenységében szabadon hasznosítsák. E tulajdoni elkülönültséget a szellemi vagyon birtokosa számára az esetek igen nagy hányadánál az iparjogvédelem intézményrendszere teremti meg.
A szellemi vagyon hasznosításának ugyancsak fontos módja annak áruba bocsátása, az üzleti alapon megvalósított technológiatranszfer. A jogi oltalomnak - és így az iparjogvédelem intézményrendszerének - ebben is meghatározó szerepe van: nélküle e vagyon, illetve annak elemei nem válhatnának áruvá, és így nem létezhetne a technológia-kereskedelem sem.
Nagyon fontos felismernünk, mennyire sajátos jószág a szellemi vagyon. Ezt Granstrand könyve is jól érzékelteti. Az árutermelők kezében termelőeszközül szolgál, ehhez igazodik anyagi értéke és gazdasági jelentősége is. Hozzáértő kezelése létfontosságú gazdasági lehetőségeket nyithat meg, az ebben elkövetett hibák pedig igen nagy veszteségeket okozhatnak. Hatékonyan azonban csak az tud gazdálkodni vele, aki rendelkezik az ehhez szükséges speciális felkészültséggel. Különösen fontos jellemzője, hogy nagyon illékony: a nem megfelelő kezelés a legnagyobb potenciális értéket is pillanatok alatt semmivé teheti vagy kitárhatja a kaput azok előtt, akik a kérdéses vagyonelemeket el akarják venni gondatlan vagy felkészületlen birtokosuktól. Megfelelő védelmet ez ellen a szakszerű menedzselés, és annak nélkülözhetetlen alapjaként az iparjogvédelem eszköztárának mélyreható ismerete és értő felhasználása adhat.
A Granstrand által kínált ismeretek segítenek elkerülni számos, a szellemi vagyon kezelésében és menedzselésében rejtőző csapdát is. Ezen a téren meglehetősen sok tévhit él, és ezektől még az érintett szakemberek jelentős hányada sem mentes. Példa erre, hogy milyen sokan nem tudják, hogy egy találmány szabadalmaztatása csak bizonyos feltételek között kedvező, más esetben viszont kifejezetten káros gazdasági következményeket okozhat. Kellő hozzáértéssel, amihez innen is sok ismeret, megfontolás meríthető, igen jól megragadhatók azok a döntési pontok és kritériumok, amelyek alapján eldönthető, mikor célszerű a szabadalmaztatáshoz folyamodni és mikor nem. Problémát jelent igen sok vállalat és szakember felkészültségében, hogy nem ismerik eléggé azokat a lehetőségeket, amelyeket az iparjogvédelmi információk elemzése kínál. Ez annál is sajnálatosabb, mert az innen nyerhető információk jelentős része más forrásból egyáltalán nem vagy csak sokkal nagyobb ráfordítás árán szerezhető be. Granstrand igen tanulságos fejezetet szentel annak, hogy bemutassa, milyen lehetőségeket kínál a szabadalmi információk elemzése.
Granstrand kutató. Műve tíz év mélyreható és módszeres kutatásainak eredményeit tárja elénk, amelyeket a szerző olyan, a szellemi vagyon menedzselésében és kiaknázásában élenjáró országokban végzett, mint az USA, Svédország és Japán. Előadásmódja nemegyszer kifejezetten élvezetes - pl. valódi telitalálat, hogy Prometheust lebukott ipari kémként állítja elénk. Könyvének fontos erénye az is, hogy megértése - egy-két résztől eltekintve - nem igényel különösebb szakmai felkészültséget.
Nem állíthatjuk, hogy mindaz, amit Granstrand itt elmond, csupa vadonatúj felismerés, ez azonban semmit sem von le az itt felsorakoztatott ismeretek, megfontolások, útmutatások gyakorlati értékéből. Megállapításainak, tételeinek, következtetéseinek a legfőbb értéke, hogy jó áttekintést kínálnak arról, milyen szemlélettel kell kezelni a szellemi vagyont és főként annak gazdasági hasznosítását, mit kell tudni ezen a területen, és jelentős segítséget ad mindezek elsajátításához.
A könyv egyes fejezetei az alábbi témaköröket fogják át:
A szellemi vagyontól az intellektuális kapitalizmusig; A szellemi vagyon filozófiája és történelme; Szabadalmak és a szellemi vagyon: az általános keretek; A technológia-intenzív cégek; Japán szabadalmi gyakorlat: áttekintés; Technológiák és hasznosítási stratégiák - technológiamenedzsment, új technológiák megszerzésének és hasznosításának stratégiái, a technológiák hasznosításának általános jellemzői Japánban; A szellemi vagyonnal kapcsolatos politikák és stratégiák - a szabadalmazás előnyei és hátrányai, szabadalmi stratégiák, az üzleti titok stratégiái, árujelző stratégiák; A szellemi vagyonnal kapcsolatos tevékenységek szervezeti megoldásai és menedzselése; A szabadalmi információ elemzése; Az intellektuális kapitalizmus, és ami azon túl van.
Aki alaposan végigolvassa és -gondolja mindazt, amit e mű elénk tár, nagyon sok értékes ismeretet és szempontot kap ahhoz, hogyan kell a szellemi vagyont menedzselni, felépíteni, védeni, kiaknázni, hogyan lehet abból maximális hasznot húzni. Sokszor lesz az az érzése, hogy amit olvas, olyannyira ésszerű, hogy magától is rájöhetett volna. És sokak döbbennek majd rá, hogy ha hamarabb találkoznak az itt felsorakoztatott ismeretekkel és gondolatokkal, akkor elkerülhettek volna fájdalmas bukásokat, veszteségeket.
Osman Péter