A kódolt kábeltelevíziós adásokról az SzJSzT egy szakvéleménye kapcsán
1. Az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle előző, 2001. augusztusi számában megjelent az SzJSzT 38/00 számú szakvéleménye a külföldről kódolt televíziós és rádiós sugárzásként érkező műsorok vezetékes "kábeltelevíziós" továbbközvetítéséről (a továbbiakban: Szakvélemény).
A Szakvélemény peren kívül, magyar kábeltelevízió hálózatok megkeresésére született. Ugyanezek a hálózatok utóbb jogerős ítéletbe foglalt egyezséggel rendezték a megkeresés alapjául szolgáló vitát az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel (6. P. 27.898/2000/10. sz., 2001. július 12). Bár a Szakvélemény végkövetkeztetése is az, hogy az említett magyarországi továbbközvetítéshez elengedhetetlen az ARTISJUS közvetlenül vagy külföldi jogvédő partnerei útján közvetetten adott engedélye, az egyezség alapjául szolgáló elvek és jogértelmezés mégis több ponton lényegesen eltérnek az említett SzJSzT-szakvéleményben foglaltaktól.
2. A Szakvélemény a megkeresés nyomán vizsgálja azt a lehetőséget is (ad 3. pont), hogy a külföldről kódolt televíziós, rádiós sugárzásként érkező műsorok vezetékes továbbközvetítését lehet-e az Szjt. 28. §-a alá tartozó egyidejű, változatlan továbbközvetítésnek minősíteni? A Szakvélemény nemleges válaszát magunk is helyesnek tartjuk. Az ilyen módon való értelmezés gyakorlati célú lett volna: a kábelhálózatok általi adatközlés, elszámolás, jogdíjfizetés mindkét fél számára előnyös megkönnyítése (a jelenlegi, az egyidejű továbbközvetítésre vonatkozó keretszerződés adminisztrációs rendszerébe illesztés). A bírói egyezségben már az ARTISJUS és a kábelhálózatok is más jogi alapra helyezkedtek.
3. A Szakvélemény az "ad 1." pontban azt állítja, hogy az Szjt. 26. § (1) és (2) bekezdésének összes fogalmi eleme - így a vezeték nélküliség is - irányadó a (3) bekezdésre is, tehát ha a dekódoló (közönséghez átvivő) szervezet egy vezetékes hálózat, az utóbbi nem végez sugárzást. Ebben az esetben a kábeltelevíziós szervezet közreműködése csak technikai jellegű (tehát a szervezet nem "felhasználó").
Az egyezség alapjául szolgáló szakmai vélemény ezzel szemben az Szjt. három, szóban forgó bekezdése összefüggését a következőképpen látja:
Az Szjt. 26. § (1) bekezdése a sugárzás általános fogalmát tartalmazza s ennek egyik eleme a vezeték nélküli közvetítés. A (2) bekezdés sugárzásnak minősíti a műholdas sugárzást, az eredeti rádió- és televízió-szervezetek kizárólagos felelősségével, ha a vétel országában a vétel a nyilvánosság számára bárki (harmadik személy) közreműködése nélkül lehetséges, éspedig függetlenül attól, hogy a sugárzó szervezet és a nagyközönség között ott van a műholdas szervezet is. Az Szjt. 26. § (3) bekezdés sugárzásnak minősíti azt a teljes folyamatot, ami egyrészt kódolt sugárzási szakaszból, másrészt a szerződés alapján dekódoló szervezet által végzett, a dekódolás utáni szakaszból áll. A második szakasz vezetékes vagy vezeték nélküli jellege nem változtat ezen a minősítésen. Éppen ezért volt szükség a 28. §-tól való elhatárolás mellett a (3) bekezdésre, mint kivételre az (1) bekezdés általános szabálya alól.
A Szakvélemény első pontja hivatkozik a miniszteri indoklás következő fordulatára is: "A sugárzás szabályozásában újdonság a kódolt adásokkal kapcsolatos - a gyakorlatban eddig vitatott - kérdések rendezése: sugárzásnak tekintendő és nem számít a 28. § (2) bekezdésében szabályozott vezetékes továbbközvetítésnek, ha a műholdról kódoltan érkező, a vezetékes hálózatba bevitt műsor dekódoló eszköze nem kapható a kereskedelemben, vagyis azt nem szerezheti be bárki." Ez a magyarázat azonban csak a 28. §-beli esettől a nyilvánossághoz való egyidejű változatlan továbbközvetítéstől határol el. Ott ugyanis már az első közvetítési szakasz is közvetlenül elérheti a nyilvánosságot. Nem jelenti, nem is mondja ez azt, hogy a (3) bekezdésben leírt közvetítési folyamat második szakaszának megvalósítása ne lenne "felhasználás". Ha valaki megvalósítja ezt a második közvetítési szakaszt, az eredeti sugárzó szervezettel együtt sugárzást végző szervezet lesz, függetlenül attól, hogy vezetékkel, vagy anélkül teszi.
A (3) bekezdés tényállásában a törvény kifejezetten felhasználónak minősíti a kódolást alkalmazó, azt a közönség rendelkezésére bocsátó belföldi szervezetet, hiszen "nyilvánossághoz közvetítő szervezetként" jelöli meg.
Ebből következik, hogy a kódoltan, műholdról érkező tv-műsort hálózatába tápláló (és annak dekóderét - kódoldó szoftverét - az előfizetők rendelkezésére bocsátó vagy dekódoló) szervezet jogszerzési kötelezettsége igenis hasonló (tartalmilag azonos) annak a szervezetnek a szerzői jogi kötelezettségéhez, amely eleve saját műsort készít és vezetéken közvetít a nagyközönséghez: "A felhasználás folyamatába lépő (általában: vezetékes) hálózat üzemeltetője - mint az adott földrajzi területen (Magyarországon) műveket a saját műsorban a közönséghez közvetítő szervezet [lásd 26. § (7) bek.] - közvetlenül vagy közvetve (az eredeti sugárzó útján) meg kell szerezze erre a területre a műsorban szereplő művek felhasználási jogait vagy közvetlenül vagy a közös jogkezelőn keresztül (27. §)." (A szerzői jogi törvény magyarázata, KJK 2000, 149. o.) A "mint" szó nem "-ként"-et jelent, hanem "ugyanúgy, mint" értelemben szerepel. A Megbízás 4. pontjában feltett kérdés ("Más szóval ...") félreértelmezi e törvénymagyarázatot.
Összefoglalóan: A dekódolás, illetve átkódolás, valamint a dekódolás háztartáson belüli lehetővé tétele a nyilvánossághoz közvetítésen, mint felhasználási módon belül a törvény által sugárzásnak minősített, a sugárzás részeként nevesített felhasználási cselekmény [Szjt. 17. § d), 26. § (1)Ž(2)Ž(3)Ž(4) bek. - a nyilak a szabályozás logikai láncát jelzik].
Az Szjt. a vagyoni jogokról (felhasználási módokról) szóló rendelkezései között (17-29. §) csak szerzői jogi értelemben felhasználásnak minősített cselekményekről rendelkezik. Az egyetlen olyan rendelkezés, amely nem felhasználás esetén is díj fizetéséről rendelkezik, a 100. § (járulékfizetés a védelmi idő letelte után), amelynek a szerzői/szomszédos jogoktól való elkülönítése, elhelyezése bizonyítja, hogy itt nem felhasználásról van szó. Az ellenkezőre következtetéssel tehát a 26. § (3) és (4) bekezdés szerinti teljes folyamat az Szjt. 17. § szerinti felhasználás.
4. A 28. § és a 26. § (3) bekezdése összefüggései miatt külön figyelmet érdemel a Szakvélemény azon álláspontja, hogy a 26. § (3) bekezdés tényállásában "A kábeltelevíziós szervezet technikai közreműködése - a dekódolás, valamint a kábel rendelkezésre bocsátása és működtetése - éppúgy nem minősül új felhasználási tevékenységnek, mint ahogy a sugárzás megelőző szakaszaiban sem minősül annak sem a kódolás technikai művelete (még akkor sem, ha azt a rádió- vagy a televízió-szervezet megbízásából más szervezet végzi), sem pedig a sugárzás céljára műszaki eszközök (antennák, erősítők, kábelek, műholdas berendezések) más szervezetek általi rendelkezésre bocsátása és az eredeti rádió- vagy televízió-szervezettel való megállapodás alapján a sugárzás céljából való működtetése. Mindezek ugyancsak az egyetlen felhasználási folyamatnak - a sugárzásnak - a sugárzást végző rádió- vagy televízió-szervezet uralma alatt álló, technikailag szükséges, de külön felhasználásnak nem minősülő részei."
Szerintünk a 26. § (3) bekezdésében és a 28. §-ban leírt tényállások közös vonása, hogy az eredeti műsorsugárzó szervezet és a nagyközönség között megjelenik egy harmadik személy, sőt a közönség számára ez jelenik meg a műsor szolgáltatójaként (neki kell a díjat fizetni). (Ez a közvetlen vételre szánt műholdas sugárzásnál nincs így.) A magyarországi nyilvánossághoz közvetítő továbbá az egyidejű továbbközvetítést is (28. §) az eredeti sugárzó szervezettel való szerződés alapján végzi (szomszédos jogi engedély).
Ha a kódolt programhordozójelek közönség számára dekódolása, vagy átkódolása és a közönség tagja által történő dekódolás lehetővé tétele nem minősülne felhasználásnak, akkor értelemszerűen az ennél "kevesebbet" megvalósító egyidejű változatlan továbbközvetítés sem minősülne felhasználásnak. E cselekmény önálló felhasználási módként minősítése pedig mind a BUE 1948-as szövege, mind a magyar szerzői jog 1982 óta lényegében változatlan formában meglévő, a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletével (BH 1991/147.), és alkotmánybírósági döntéssel (814/B/1900. AB határozat, 303/B/1992. AB végzés, 382/B/1995. AB határozat) megerősített szabálya (Szjt. 28. § (2) bek.). Ha az egyidejű változatlan továbbközvetítés felhasználás, akkor logikailag lehetetlen azt állítani, hogy az egyidejű, kódolást, vagy átkódolást és kódolás lehetővé tételét magában foglaló cselekménysorozat nem felhasználás.
5. A Szakvélemény hatodik pontja azzal az elméleti szempontból is igen érdekes kérdéssel foglalkozik, hogy a szóban forgó, az Szjt. 26. § (3) bekezdésében leírt tényállás mellett a műholdas sugárzás mint engedélyköteles felhasználás hol valósul meg, melyik állam jogát kell alkalmazni mint a védelem helyének jogát. A Szakvélemény itt szerzői jogi elméletekre, a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) szakértői ülésein elhangzott egyes véleményekre és a 93/83/EGK irányelvre hivatkozik. Arra az álláspontra jut, hogy "...a kommunikációs elmélet alapján kidolgozott kollíziós elvek szerint is főszabályként a műsor feljuttatásának helye szerinti jogot kell alkalmazni; mégis a "lábnyom" országának, illetőleg országainak a jogát kell azonban alkalmazni, ha a műsor feljuttatásának a helyén nincs megfelelő jogvédelem, míg a lábnyom országában, illetve országaiban van, valamint akkor, ha a műsor feljuttatásának a helyén kényszerengedélyt alkalmaznak, míg a "lábnyom" országában illetve országaiban kizárólagos jog érvényesül a (műholdas) sugárzásra." "Mint ahogy a fenti leírásból kitűnik, a kommunikációs elméletből is az következik, hogy általában a műsor feljuttatásának a helyén érvényesülő jogot kell alkalmazni."
Az elméletekre, szakértői véleményekre való hivatkozások egyáltalán nem meggyőzőek.v
A Szakvélemény által hivatkozott WIPO szakértői vélemények egy tíz évvel ezelőtti, meghiúsult nemzetközi jogegyesítési kísérlet előkészítő anyagából származnak (WIPO Szakértői Bizottság Szerzői Jogi Mintaszabályok Tárgyában, Genf, 1990.). A hivatkozás az anyagra, amelyet semmilyen WIPO-fórum nem hagyott jóvá, így még akkor is igen viszonylagos értékű lenne, ha a vitatott tényállásunkra vonatkozna, nem pedig a közvetlen vételre szánt műholdas sugárzásra (1. CE/MPC/III/2. 101-108. szakaszok címe). (A kódoltan Magyarországra érkező adás nyilvánvalóan nem nagyközönség általi közvetlen vételre szánt!) Egyébként a WIPO Titkárság ajánlása, amelyet a különféle elméletek ismertetése után a 108. pont tartalmaz (s melyet a Szakvélemény nem idéz) egyáltalán nem beszél a fellövés helyének jogáról, hanem kimondja, hogy "Ha a sugárzás műholdon történik, a nyilvánossághoz közvetítés magában foglalja mind a műholdra való feljuttatást, mind a visszatérő szakaszt, és akkor tekinthető befejezettnek, ha a művet a közönség számára hozzáférhetővé tették, a közönség általi vétel tényleges megtörténte irreleváns." Több ország azt hangsúlyozta, hogy a szerzői jogi engedélyt a "lábnyom" országára is meg kell szerezni (59. pont). Már a WIPO-okmány is felsorol több olyan jogerős ítéletet, amelyek a műholdas sugárzással elért terület szerzői jogának alkalmazását írták elő (106. bekezdés) és ez a gyakorlat ma sem változott.*
Mindezeket figyelembe véve, nem lehet úgy beállítani, mintha nemzetközi egyetértés lenne ma, 2001-ben, hogy általában a műsor feljuttatásának a helyén érvényesülő jogot kellene alkalmazni.
Félreérthető, félrevezető a műholdas sugárzás és a vezetékes továbbközvetítés egyes szerzői és szomszédos jogi kérdéseiről szóló (93/83/EGK) irányelvre való hivatkozás, utalás is. Ez az irányelv
a) közvetlenül az EK tagállamokban hatályos,
b) a kódolt programhordozó jelek továbbítását olyan feltételekkel tekinti nyilvánossághoz közvetítésnek (1. Cikk 2. c) pont), amelyeknek teljesen megfelel a magyar Szjt. 26. § (3) és (4) bekezdése,
c) világossá teszi, hogy csak a magyar szerzői jogban az irányelvhez pontosan közelítően (1. Cikk 2. a) pont) szabályozott, ún. közvetlenül fogható (DTH) műholdas sugárzás (Szjt. 26. § (2) bek.) teljes folyamatának szerzői jogi jogosítása végezhető el a műsort eredeztető állam területéről. Ennek felel meg a CISAC "Sidney Rule" elnevezésű belső megegyezése is (a besugárzott államok területén működő jogvédő társaságokkal a jogdíj mértékéről lefolytatott egyeztetés a feltétele a műsort eredeztető állam területéről történő, a közös jogkezelés körébe tartozó sugárzási jogosításnak). Ebből következően jogszerű keretek között nem jogosítható sem EU-tagállam, sem az EU jogához közelítő szerzői jogi törvénnyel rendelkező állam területéről a kódolt programhordozó jelek magyarországi dekódolás után, vagy átkódolás után történő közönséghez közvetítése.
Álláspontunk szerint a felhasználás helyének (és így az alkalmazandó jognak) a kérdését maga a tételes magyar jog egyértelműen eldönti a 26. § (3) bekezdése esetkörében: ez a magyar jog. Ez a szabály kifejezetten említi az (egyértelműen magyarországi) nyilvánossághoz közvetítő szervezetet. A magyarországi felhasználásra a zeneművek tekintetében csak az ARTISJUS-tól vagy az általa erre kifejezetten feljogosított külföldi közös jogkezelőtől (szerzői jogvédő társaságtól) lehet engedélyt kérni. Ilyen engedélyadásra az ARTISJUS a külföldi közös jogkezelőket csak a közvetlen vételre szánt műholdas adások tekintetében jogosította fel.
6. A legnagyobb magyar kábelhálózatok és az ARTISJUS bevezetőben említett bírói egyezsége az előzőeknek megfelelően az Szjt. 26. § (3) és (4) bekezdése alapján, a közös jogkezelés tekintetében az Szjt. 27. §-ára hivatkozva engedélyezi, hogy a magyar kábelhálózatok az érintett magyar és külföldi zeneszerzők, zeneszövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők műveit a külföldről kódoltan érkező műsorsugárzások vezetékes nyilvánossághoz közvetítésével felhasználják. A szerződés nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy egyes műsorok tekintetében később a műsor eredeztetője (a külföldi műsorszolgáltató) vállalja át a magyarországi díjfizetési kötelezettségét a kábelhálózattól. A jogdíj mértéke igazodik az ARTISJUS Jogdíjközleményében a rádió és televízió sugárzásokra nézve közzétett díjszabáshoz, de figyelembe veszi a felhasználás sajátos körülményeit is. A díjfizetés megkezdődött.
Dr. Gyertyánfy Péter