A Szerzői Jogi Szakértő Testület eljáró tanácsának megjegyzései dr. Gyertyánfy Péter cikkére
1. A Szerzői Jogi Szakértő Testületnek (SzJSzT) az érintett ügyben eljáró tanácsa úgy véli, szerencsésebb lett volna, ha dr. Gyertyánfy Péter a Testület erre szolgáló fórumát, az elnökséget használta volna fel, hogy a 38/00. számú ügyben született szakvéleménnyel kapcsolatos észrevételeit megtegye. Ez annál is inkább jó választás lehetett volna, mert dr. Gyertyánfy Péter maga is tagja a 15 tagú elnökségnek, s az a fórum alkalmat kínálhatott volna a véleményeltérések nyugodt és sokoldalú megbeszélésére. Kénytelenek vagyunk azonban tudomásul venni döntését, hogy inkább "kívülről" kívánja bírálni szakvéleményünket, s így természetesen mi is támogatjuk cikkének közlését az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemlében (más kérdés az, hogy sajnálatosnak tartjuk a cikknek az antagonisztikus szembenállást sejtető egyes kitételeit; úgy véljük, ezek indokolatlanok és feleslegesek, mert ilyen szembenállást nem látunk a szakvélemény és az ő álláspontja között).
Mindazonáltal, az eljáró tanács néhány megjegyzést kíván tenni a cikkben foglaltakra, mert
- biztosítani kívánja mind dr. Gyertyánfy Pétert, mind az olvasókat, hogy elfogulatlanul járt el az ügyben, nem állt szándékában dolgokat, "félreértelmezni", így vagy úgy "beállítani", "félreérthető, félrevezető" módon (e szavakat a cikkből idézzük), s ezt nem is tette;
- alá kívánja húzni, hogy a véleményét minden tekintetben fenntartja, és továbbra is meg van győződve arról, hogy az összhangban áll a hatályos törvénnyel;
- esélyt lát arra, hogy esetleg talán dr. Gyertyánfy Péter is meggyőzhető a szakvélemény helyességéről, vagy legalábbis érthetőbbé válhat számára az eljáró tanács álláspontja.
Úgy látjuk, hogy a Szerző értelmezésében, az Szjt. 26. §-ának (3) bekezdése - ha egyértelműbben lenne megfogalmazva, amit az szerinte most is tartalmaz - valahogy így szólna:
"(3) Amennyiben a kódolt sugárzást - az eredeti rádió- vagy televízió-szervezettel kötött megállapodás alapján, a tőle vagy a hozzájárulásával mástól beszerzett eszközzel (kódoldóval) - a nyilvánossághoz közvetítő szervezet teszi alkalmassá arra, hogy közvetlenül fogható legyen, nyilvánossághoz közvetítés valósul meg, amelyre a (7) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazandó. Az ilyen felhasználásért az eredeti rádió- vagy televízió-szervezet és a kódoldót alkalmazó, nyilvánossághoz közvetítő szervezet egyetemlegesen felel."
A Szerzőnek erre az álláspontjára a cikkben foglalt számos kijelentéséből következtetünk.(1)
4. A 26. § (3) bekezdése azonban a következőképpen szól:
"(3) Sugárzásnak minősül a kódolt sugárzás is, amely a nyilvánosság körében csak azt követően fogható közvetlenül, hogy a műsort hordozó jeleket - az eredeti rádió- vagy televízió-szervezettel kötött megállapodás alapján, a tőle vagy a hozzájárulásával mástól beszerzett eszközzel (kódoldóval) - a nyilvánossághoz közvetítő szervezet arra alkalmassá teszi. Az ilyen felhasználásért az eredeti rádió- vagy televízió-szervezet és a kódoldót alkalmazó, nyilvánossághoz közvetítő szervezet egyetemlegesen felel."
A fenti rendelkezés sugárzásnak minősíti a leírt cselekményt. A sugárzás fogalmát a 26. § (1) bekezdése határozza meg: "Sugárzás a mű érzékelhetővé tétele távollevők számára hangoknak, képeknek és hangoknak, vagy technikai megjelenítésüknek vezeték vagy más hasonló eszköz nélkül megvalósuló átvitelével (kiemelés tőlünk)." Nincs semmi jelzés arra, hogy a (3) bekezdésben említett "sugárzásra" nem az említett meghatározás lenne irányadó. [A Szerző úgy véli, hogy a (3) bekezdés kivételt tartalmaz a "sugárzásnak" az (1) bekezdésben foglalt meghatározása alól. A (3) bekezdés szövege - "sugárzásnak minősül a kódolt sugárzás is, amely ..." - azonban az ellenkezőjét mutatja: az "is" szó a "sugárzás" szóra utal vissza, és erre a szóra az (1) bekezdés foglal magában definíciót.] Így az eljáró tanács nem látott lehetőséget arra, hogy ebben az esetben ne a vezeték vagy más hasonló eszköz nélküli átvitelt tekintse "sugárzásnak" mint felhasználásnak. Miután pedig a dekódolást végző kábelszervezet esetében csak vezeték útján való átvitelről beszélhetünk, az ilyen szervezetnek a (3) bekezdésben való közreműködése nem tekinthető "sugárzásnak".
Minek tekinthető a kábelszervezet tevékenysége? A Szerző szerint a dekódoló kábelszervezet felhasználó, és ez abból következik, hogy a (3) bekezdés a nyilvánossághoz közvetítő szervezetként utal rá. A felhasználás szerinte - a jogszerzési kötelezettség szempontjából - tartalmilag ugyanaz, mint a saját műsor vezeték útján való közvetítése [és így a 26. § (7) bekezdése irányadó rá]. Ezt azonban nem erősíti meg a 26. § egyetlen rendelkezése sem, s különösen nem a (3) bekezdése, amely "sugárzásnak" - és így az (eredeti) sugárzást végző szervezet szerzői jogilag releváns cselekményének - minősíti az ott leírt teljes cselekménysort.(2)
Ez elkerülhetetlenül vezet a fennmaradó, egyetlen lehetségesnek látszó értelmezéshez, amelyet az eljáró tanács is kénytelen volt elfogadni, nevezetesen ahhoz, hogy a kábelhálózat közreműködése ilyenkor nem számít külön felhasználásnak, hanem a sugárzott műsor foghatóvá tételében merül ki, s mint ilyen beleolvad a sugárzás aktusába (a sugárzott program jelei - bár még kódoltan, de - már hozzáférhetőek az adott területen, és a dekódolás szerzői jogilag nem releváns külön aktus; olyan, mint a terjesztésre került könyv példányainak az eladása egy könyvkereskedő által, vagy az ajtó kinyitása a jegyszedő által egy színházi előadás megtekintésére azok előtt, akik ehhez a belépődíjat megfizették).
Ami a Szerzőnek azt az érvét illeti, hogy ha a törvény nem tekintené a 26. § (3) bekezdése szerint dekódolást végző kábelszervezetet felhasználónak, logikátlan lenne az ennél "kevesebbet" megvalósító egyidejű változatlan továbbközvetítést felhasználásnak minősíteni, a törvény alapján az a válasz kívánkozik, hogy a változatlan továbbközvetítés nem "kevesebbet" valósít meg, hanem más cselekményt, és - ha szerzői jogi kategóriákban gondolkodunk - inkább "többet", mint "kevesebbet". Ez azért van így, mert az egyidejű változatlan továbbközvetítés, az eredeti és már megvalósult sugárzáshoz képest, új felhasználásnak számít, míg a dekódolás a (3) bekezdésben leírt és egységesen sugárzásnak minősülő cselekménysornak az elválaszthatatlan, az eredeti felhasználás beteljesülését lehetővé tevő része.
5. Az eljáró tanács feladatának megfelelően csak de lege lata alapozású véleményt adhatott. Mindez nem zárja ki azt, hogy a Szerző de lege ferenda fogantatású elképzelései esetleg megvalósíthatók legyenek. Ehhez azonban módosítani kellene a törvényt. Az eljáró tanács nem látja feladatának, hogy ennek indokoltságáról és megvalósíthatóságáról itt véleményt mondjon; a "no comment" pozícióját foglalja el.
6. Fontos azonban rámutatni arra, hogy az eljáró tanács és a Szerző véleményének az eltérő mozzanatai - a sugárzást végző szervezet és az azzal kötött megállapodás alapján a sugárzott programot dekódolás útján foghatóvá tevő szervezet egyetemleges felelőssége folytán - aligha járnak kézzelfogható különbségekkel a kódoltan sugárzott programok jogosítása és az azért járó jogdíjfizetés tekintetében. Ahogy arra az eljáró tanács rámutatott, minden a sugárzó szervezet, a kódoldást elvégző kábelszervezet és a jogtulajdonosok, illetve a képviseletüket ellátó kollektív jogkezelő szervezetek komplex szerződéses kapcsolatain múlik [s különösen az, hogy kinek kell megszereznie a 26. § (3) bekezdése szerinti sugárzáshoz a jogosítást, és hogy ki kinek köteles jogdíjat fizetni].
7. Ami a kapcsolódó nemzetközi magánjogi kérdéseket illeti, nagyobb az egyetértés az eljáró tanács és a Szerző között annál, mint amire az utóbbinak e tekintetben tett megjegyzései alapján következtetni lehet. Úgy tűnik, félreértésre vezethető vissza az, hogy a Szerző igen határozott szavakkal fejezi ki ellenérzését a "kommunikációs elmélettel" szemben. A kommunikációs elméletnek a lényege éppen az, hogy az a műholdas műsorsugárzást olyan folyamatként fogja fel, amely ugyan a programnak a kibocsátásával kezdődik, de nem fejeződik be azzal (mint ahogy azt az ellentétes - "emissziós" - elmélet állítja), hanem magában foglalja a programnak a műholdra való felvitelét, az onnan a célterületre való továbbítását, és csak akkor válik teljessé, amikor az az említett területen hozzáférhetővé válik. Az alkalmazandó jog tekintetében az emissziós elmélet arra az álláspontra helyezkedik, amit a szakvélemény leír, s a szakvélemény nem azt írja le, amit a szerző a cikkében állít, mint ahogy az alapul szolgáló kommunikációs elmélet sem olyan egyszerű és egyoldalú, mint ahogy az ő ismertetése azt sugallni látszik. A cikkben előadott nézetei alapján a kommunikációs elmélet kifejezetten vonzó kellene, hogy legyen a Szerző számára.
Ez többek között azért is így van, mert ez az elmélet nem csak az alkalmazandó jogra tartalmaz alternatívákat (arra a tényre alapítva, hogy a műholdas sugárzás nem "pontszerű" cselekmény; ugyan az emisszió országában kezdődik, de csak a célterület országaiban válik teljessé), de figyelemmel van arra is, hogy az érintett országokban eltérő jogtulajdonosok és jogi képviselők lehetnek, s kifejezetten megkívánja mindannyiuk jogainak és érdekeinek a figyelembe vételét. Ez vonatkozik a közös jogkezelő társaságok helyzetére és az általuk kezelt jogokra is; ezért a kommunikációs elmélet a CISAC-nak a szerző által hivatkozott "Sidney Rule"-jával is összhangban áll, s annak mintegy alapjául is szolgálhat. Azokat az ítéleteket pedig, amelyekre a Szerző utal, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének a kommunikációs elméletet bemutató dokumentumai kifejezetten olyanként említik, mint az elmélet gyakorlati alkalmazásait és egyszersmind igazolásait. Mindez megint csak azt mutatja, hogy a kommunikációs elmélet bizonyos fontos elemeinek a figyelmen kívül hagyása vagy félreértése állhat a cikkben kifejtett, erős hangsúlyokkal előadott "ellenvélemény" mögött.
A szakvélemény azonban nem állította, hogy az adott nemzetközi magánjogi kérdésekben végleges és általános elfogadásra alkalmas válaszok birtokában lennénk. Nagyon ritka még az ilyen válaszok vetése, s messze még a közös aratás (és azt a világhálón átvonuló digitális viharok is késleltetik).
8. Végezetül azt is megemlíti az eljáró tanács, hogy e megjegyzések megírása előtt indokoltnak tartotta az ellenérdekű fél - a részére megbízást adó Magyar Kábeltelevíziós Hálózatok Szövetsége (MKHSz) - véleményének a meghallgatását is. A MKHSz nem úgy értékelte a szakvéleménynek a bírósági végzéssel jóváhagyott egyezség kialakításában játszott szerepét, mint a Szerző, aki azt állítja, hogy az egyezségben kifejeződő "szakmai vélemény" eltér attól, amit a szakvélemény tükröz. Az MKHSz a szakvéleményt hasznosnak ítélte, és megerősítette, hogy az az egyezség létrejöttében pozitív szerepet játszott. Az MKHSz az egyezség egy másolatát is az eljáró tanács rendelkezésére bocsátotta, s abban nem talált olyasmit az eljáró tanács, ami e vélekedés alaposságát - vagy akár a szakvéleményben foglaltakat - megcáfolná.
(1) "A (3) bekezdés tényállásában a törvény kifejezetten felhasználónak minősíti a kódolást alkalmazó, azt a közönség rendelkezésére bocsátó belföldi szervezetet, hiszen 'nyilvánossághoz közvetítő szervezetként' jelöli meg."
"Ebből következik, hogy a kódoltan műholdról érkező tv-műsort hálózatba tápláló (és annak dekóderét (kódoldó szoftverét) az előfizetők rendelkezésére bocsátó vagy dekódoló) szervezet jogszerzési kötelezettsége igenis hasonló (tartalmilag azonos) annak a szervezetnek a szerzői jogi kötelezettségéhez, amely eleve saját műsort készít és vezetéken közvetít a nagyközönséghez."
"Ha a kódolt programhordozó jelek közönség számára kódolása (...) és a közönség tagjai által történő dekódolás lehetővé tétele nem minősülne felhasználásnak, akkor értelemszerűen az ennél 'kevesebbet' megvalósító, egyidejű, változatlan továbbközvetítés sem minősülne felhasználásnak (...). Ha az egyidejű változatlan továbbközvetítés felhasználás, akkor logikailag lehetetlen azt állítani, hogy az egyidejű (...) és kódolás lehetővé tételét magában foglaló cselekmény nem felhasználás."
(2) A 26. § (3) bekezdésének és (7) bekezdésének viszonyáról szólva érdemes a cikk egy kapcsolódó fejtegetésére utalni, mert az egyszerre jó példa két dologra: egyrészt a Szerző teleologikus - túl rugalmas - szövegértelmezési technikájára, másrészt pedig arra, hogy az SzJSzT és annak eljáró tanácsa elleni vádjai mennyire híján vannak a kellő megalapozottságnak. A következőképpen - egyébként teljesen pontosan - idézi az Szjt. általa szerkesztett nem hivatalos magyarázatát: "A felhasználás folyamatába lépő (általában: vezetékes hálózat) üzemeltetője - mint az adott földrajzi területen (Magyarországon) műveket a saját műsorban a közönséghez közvetítő szervezet [ld. 26. § (7) bek.] - közvetlenül vagy közvetve (az eredeti sugárzó útján) meg kell szerezze erre a területre a műsorban szereplő művek felhasználási jogait vagy közvetlenül vagy a közös jogkezelőn keresztül (27.§)." (A szerzői jogi törvény magyarázata, KJK 2000, 149. o.) A 'mint' szó nem '-ként'-et jelent, hanem ,ugyanúgy, mint értelemben szerepel. A megbízás 4. pontjában feltett kérdés ('Más szóval...') félreértelmezi a törvénymagyarázatot." Hozzátesszük: ebből következik, hogy az állított félremagyarázásban az eljáró tanács is részes, mert a "mint"-et ugyanúgy "-ként"-ként érti. A magyar szavak és szövegstruktúrák akkora rugalmasságot azonban nem bírnak el, mint amennyit a Szerző - a fentiek szerint - elvárna tőlük. A fent idézett mondat szerzőjének minden esetleges - de a szövegben meg nem nyilvánuló - ellentétes szándéka ellenére, itt a "mint" bizony "-ként"-et jelent. Mint ahogy az ilyen szövegkapcsolatok is: "X ország - mint az Y országcsoport képviselője - etc."; "Z - mint az X csapat kapitánya - etc."; "Y - mint X képviselője - etc.", nem azt jelentik, hogy "X ország - ugyanúgy, mint az Y országcsoport tagjai" - etc.", "Z - ugyanúgy, mint az X csapat tagjai - etc.", "Y - ugyanúgy, mint az általa képviselt X - etc.". Biztosak vagyunk abban, hogy a világon élő mintegy 15 millió magyar közül, egy ilyen szövegszerkezetben legalább 14 millió "-ként" érti a "mint"-et és semmiképp nem "ugyanúgy, mint"-nek (azért csak 14 millióra utalunk, mert úgy becsültük, hogy mintegy 1 millió a száma a kisdedeknek, akik még nem értik pontosan a szavak értelmét). A Szerző és az eljáró tanács szövegértelmezési technikája annyiban látszik eltérni, hogy az előbbi, egy ilyen szöveg esetén, igyekszik "ugyanúgy, mint"-nek értelmezni a "mint"-et, mert szerinte a szöveg így lenne helyes (tehát így is kell érteni), míg az utóbbi a "mint"-et "mint"-nek olvassa és azt mondja, hogy ha "ugyanúgy, mint" lenne netalán a helyes fordulat, akkor a szöveget kell úgy kijavítani.