Szemle - 2002. 06.

EURÓPAI JOGI FIGYELŐ

DR. PALÁGYI TIVADAR

Az újdonság megítélése
az Európai Szabadalmi Hivatal joggyakorlatában

 

Előző cikkünkben az Európai Szabadalmi Egyezmény (a továbbiakban: ESZE) 52. cikkelye kapcsán foglalkoztunk a szabadalmazhatóság megítélésével az Európai Szabadalmi Hivatal (a továbbiakban: ESZH) joggyakorlatában. A jelen cikk keretében az ESZE 54. szakasza kapcsán az újdonság kérdésével fogunk foglalkozni.
A jogesetek ismertetésekor - ugyanúgy, mint az előző cikkben - hivatkozni fogunk az ítélet jelére, amely egy betűből és utána egy törtszámból áll. A nagybetű a Fellebbezési Tanács jellegére utal: G a Kibővített Fellebbezési Tanács, J a Jogi Fellebbezési Tanács és T a Műszaki Fellebbezési Tanácsok ítéleteire vonatkozik; a törtszám második száma az ítélethozatal évének utolsó két számjegyét, első száma pedig az illető évben az ítélet sorszámát adja meg. Az ESZH Hivatalos Közlönyében (Official Journal of the EPO) megjelent ítéleteknél zárójelben az OJ betűk után utalunk a megjelenés évére és az oldalszámra (például OJ 1985, 209) is.

Az 54. cikkely szövege a következő:
"(1) A találmány újnak tekintendő, ha nem tartozik a technika állásához.
(2) A technika állása mindent magában foglal, ami az európai szabadalmi bejelentés napja előtt a köz számára szóban vagy írásban, használat révén vagy bármely más módon hozzáférhetővé vált.
(3) A technika állásához tartozónak tekintendő a benyújtott szövegezéssel az olyan európai szabadalmi bejelentések tartalma is, amelyek bejelentési napja megelőzi a (2) bekezdés szerinti napot, és amelyeket csak ezen a napon vagy ez után tettek közzé a 93. cikkely szerint.
(4) A (3) bekezdés csak akkor alkalmazandó, ha a későbbi európai szabadalmi bejelentésben megjelölt szerződő államot a korábbi, közzétett bejelentésben is megjelölték.
(5) A technika állásához tartozó anyagok vagy anyagkeverékek szabadalmazhatósága az (1)-(4) bekezdés alapján nem kizárt, ha alkalmazásuk az 52. cikkely (4) bekezdése szerinti eljárásban történik, és az ilyen eljárás szerinti alkalmazás nem tartozik a technika állásához."
Ez a cikkely a szabadalmazás első feltételeként definiálja az újdonságot, és bevezeti a technika állásának fogalmát, amely az újdonság és a feltalálói tevékenység alapját képezi. Emellett szabályozza a korábbi európai jogok figyelembevételét és a gyógyítási eljárásokban az anyagok szabadalmazhatóságát.
Az európai szabadalmi jog számára az abszolút újdonság fogalma érvényes, vagyis nem minősül újnak az, ami a bejelentés napja előtt a nyilvánosság számára világviszonylatban bármilyen módon hozzáférhetővé vált. Ezt a megoldást a 3. Strasbourgi egyezmény 4. szakaszából vették át.
Az ESZE összes szerződő állama az európaihoz igazította nemzeti törvényében az újdonság fogalmát.
A Vizsgálati irányelvek (a továbbiakban: VI) később még részletesen tárgyalt C-IV, 5-8. és D-V, 3. pontjai foglalkoznak az újdonság kérdésével.
A T 198/84 (OJ 1985, 209) sz. ítélet szerint az újdonságvizsgálatnak az az értelme, hogy kizárják a technika állását az újbóli szabadalmazásból.
Az írásban rögzített tényállásokkal szembeni újdonságvizsgálat általában nem jelent gondot, és gyakran csak durva szűrőként szolgál a feltalálói tevékenység vizsgálata előtt, azonban döntő jelentőségű is lehet a kiválasztási találmányok és a korábbi jogok, vagyis olyan korábbi európai szabadalmi bejelentések megléte esetén, amelyek nem tartoznak a nyilvánosan hozzáférhető technika állásához, és amelyeket a feltalálói tevékenység vizsgálatakor figyelmen kívül kell hagyni.
A 2. bekezdés megmagyarázza a technika állását, és annak meghatározásához mértékadó időpontként az európai szabadalmi bejelentés benyújtási napját adja meg. A 89. szakasz szerint a bejelentési nap helyére az elsőbbségi nap léphet. A technika állását képezi mindaz, ami a bejelentés napja előtt a nyilvánosság számára hozzáférhető volt, és ezt figyelembe kell venni az újdonság megítélésekor. Ami azonban ugyanazon a napon vált nyilvánosan hozzáférhetővé - még ha az európai bejelentés benyújtása előtti időpontban is -, nem tartozik a technika állásához és nem akadályozza egy európai szabadalom megadását.
A technika állása hozzáférhetővé válhat írásbeli és szóbeli közlés, valamint gyakorlatbavétel útján vagy bármilyen más módon. Utóbbira a VI D-V, 3.1.1. pontjában példaként említik egy tárgy vagy eljárás ismertetését a szakoktatásban vagy a televízióban.
Az ESZE egyik legfontosabb újítása az abszolút újdonság bevezetése. Ezzel szemben a viszonylagos újdonság érvényes különösen a nemzeti használatiminta-törvényekben.
A VI C-IV, 7.1. pontja szerint az újdonságvizsgálatnál minden egyes anterioritással külön kell összehasonlítást végezni, vagyis nem megengedett a technika állásának különböző részeit összekötni egymással. Dokumentumokat csak a feltalálói tevékenység vizsgálatakor szabad kombinálni.
A VI C-IV, 7.2. pontja megállapítja, hogy egy irat újdonságrontó egy olyan igényelt tárgyra nézve, amely közvetlenül és egyértelműen származtatható ebből az iratból, ideértve olyan vonásokat is, amelyek nincsenek ugyan az iratban kimondottan megnevezve, de azokat a szakember a tartalomba belefoglaltnak tekintheti. Így például egy elasztikus anyag használatára nézve újdonságrontó egy olyan irat, amely a gumi használatát ismerteti olyan körülmények között, ahol egyértelműen annak a rugalmas tulajdonságait használják ki, még akkor is, ha ez nincs konkrétan kinyilvánítva. Itt fontos a korlátozás az iratból közvetlenül és egyértelműen származtatható tárgyra.
Egy információ akkor minősül a nyilvánosság számára hozzáférhetőnek, ha a nyilvánosságnak akár egyetlen tagja is hozzájuthatott és megérthette. Itt mellékes, hogy a nyilvánosság tagja valóban tudomást szerzett-e az információról, mert az a mérvadó, hogy a hozzáférés lehetősége fennállott-e. Ezt a nyilvános gyakorlatbavételre vonatkozó T 84/83 sz. ítélet is megállapította, amelyet egy új típusú, széles látókörű tükörre vonatkozó találmánnyal kapcsolatban hozott az egyik Fellebbezési Tanács. Ez a tükör bemutatási célból legalább hat hónapon át fel volt szerelve egy motorkerékpárra. A tanács szerint ez korábbi nyilvános gyakorlatbavételt képezett, mert a járművet országutak parkolóhelyein bárki megtekinthette.
A T 557/94 sz. ítélet megállapítja, hogy egy irat azáltal nem válik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, ha a nyilvánosság egy tagjához van intézve és bedobják egy postaládába; csak a címzettnek való kikézbesítése által válik az irat a nyilvánosság számára hozzáférhetővé. Ténykérdések esetén az ESZH-nak a számára hozzáférhető bizonyító anyag alapján kell eldöntenie, hogy minden valószínűség szerint mi történt, vagyis melyik lehetőség a legvalószínűbb. Ha egy irat egy könyvtárban egy meghatározott napon mindenki számára hozzáférhető volt, aki azt meg akarta tekinteni, ez elég annak megállapításához, hogy az irat ezen a napon a nyilvánosság számára hozzáférhetővé vált. Jogilag nincs szükség arra, hogy a nyilvánosság egy tagja egy lajstrom útján vagy bármilyen egyéb módon tudomást szerezhessen arról, hogy az irat ezen a napon hozzáférhető volt, vagy hogy a nyilvánosság egy tagja ezen a napon valóban betekintett az iratba.
A T 300/86 sz. ítélet viszont azt állapítja meg, hogy egy korlátozott személyi kör számára hozzáférhető információ nem minősül nyilvánosan hozzáférhetőnek, ha a személyeket legalább hallgatólag megállapított vagy a körülményekből adódó titoktartási kötelezettség köti. A T 381/87 sz. ítélet szerint ez az alapelv az 54. cikkely (2) bekezdésében megnevezett minden egyes kinyilvánítási módra érvényes, függetlenül attól, hogy a nyilvánosságra hozatali eszköz egy irat, egy előadás vagy valamilyen dolog volt. A T 953/90 sz. ítélet szerint a nyilvánosság felöleli mind a szakembereket, mind a nem szakembereket. A 877/90 sz. ítélet szerint azonban, ha egy információt szóban tesznek hozzáférhetővé nem szakértő személyek számára, akik azt sem értékelni, sem szakembereknek továbbadni nem képesek, az információ nem minősül nyilvánosan hozzáférhetőnek.
A T 405/94 sz. ítélet szerint egy bizonyítatlan nyilvánosságra hozatali időpontú irat, amellyel kapcsolatban nem lehet megállapítani, hogy tartalma mikor vált hozzáférhetővé, nem tartozik a technika állásához.
A T 482/89 (OJ 1992, 646) sz. ítélet szerint egyetlen tárgy eladása elegendő ahhoz, hogy a tárgyat az 54. szakasz (2) bekezdésének megfelelően a köz számára hozzáférhetővé tegye, feltéve, hogy a vevőt nem köti titoktartási kötelezettség. A VI C-IV, 5.2. pontja megállapítja, hogy ha egy szóbeli közlésről, például egy nyilvános előadásról a bejelentés benyújtását követően jelenik meg írásbeli dokumentum, azt újdonságrontónak kell tekinteni, hacsak a bejelentő nem bizonyítja, hogy a dokumentum tartalma nem valósághűen adja vissza az előadást.
A T 877/90 sz. ítélet abban a kérdésben döntött, hogy egy szóbeli közlés a köz számára hozzáférhetőnek tekintendő-e, ha a közlés időpontjában a köz tagjai a közlés tartalmáról tudomást szerezhettek, és ha az így szerzett tudás felhasználásának nem volt titkossági akadálya. A közlés alapját képező összejövetel nem volt nyitott bárki számára, mert csak bizonyos személyeket hívtak meg, azonban a meghívottaktól nem kértek titoktartási nyilatkozatot. Ezért az összejövetelen elhangzottak a köz számára szabadon hozzáférhetők voltak. Egy szakember előtt történő szóbeli közlés nyilvánosnak minősül, ha a szakember azt meg tudja érteni és továbbítani is tudja a köz más szakemberei számára. Ezért ilyen vonatkozásban a "köz" szó az 54. szakasz (2) bekezdésében ugyanolyan jelentésű, mint a 83. szakaszban a "szakember" kifejezés, de míg az 54. szakasz (2) bekezdésének esetében egy közlésnek a köz számára hozzáférhetővé tétele passzív hozzáférhetőséget jelent, a 83. szakasz elegendő mértékű kinyilvánítást kíván ahhoz, hogy egy szakember a találmányt ténylegesen meg tudja valósítani. A tanács megállapította, hogy a tanúknak a felszólalási osztály előtti alapos meghallgatásáról készített jegyzőkönyvekben foglaltak megfontolása és a benyújtott további bizonyítékok alapján el kell fogadni a Felszólalási Osztálynak azt a véleményét, hogy kétségek állnak fenn a szóban forgó közlés tényleges tartalmát illetően. Ezért nem valószínű, hogy a kérdéses összejövetel után több, mint 12 évvel a tényeket világosabban lehet értékelni, mint ahogyan ezt a Felszólalási Osztály tette. Az összejövetelről készített és benyújtott írásbeli anyagot, vagyis a tanúk által az összejövetelen készített kézírásos jegyzeteket a Felszólalási Osztály helyesen értékelte, és ilyen körülmények között helyesen is döntött, amikor megállapította, hogy a kérdéses összejövetelen elhangzott szóbeli közléseket az 54. szakasz (2) bekezdése értelmében nem lehet a technika állásához tartozónak tekinteni.
A VI D-V, 3.1.3.2. pontja alapelvként szögezi le, hogy a nyilvánosság számára nem minősül hozzáférhetőnek az olyan információ, amellyel kapcsolatban kimondottan vagy hallgatólag titoktartásban állapodtak meg, vagy a titoktartás az eset körülményeiből "hit és becsület" alapján következik.
A VI C-IV, 5.2. pontja szerint egy újdonságrontóként megnevezett iratot akkor nem kell a technika állásához tartozónak tekinteni, ha a mértékadó időpontban való nyilvános hozzáférhetőségével kapcsolatban megalapozott kételyek állnak fenn.
Ha még nem szabadalmazott vagy fejlesztés alatt álló termékekről vagy eljárásokról eladási tárgyalásokat folytatnak vagy harmadik féllel értékesítési szerződésről tárgyalnak, a joggyakorlat hallgatólagos titoktartási kötelezettség fennforgását fogadja el minden olyan esetben, amikor a személyek köre és a műszaki tanítás kinyilvánítása elhatárolható körben marad. Ha a titoktartásra kötelezett személy nem tartja be kötelezettségét, és az információt a köz számára hozzáférhetővé teszi, ez az információ a technika állásához tartozik ugyan, az 55. szakasz (1) bekezdése szerinti időtartamon, vagyis az európai bejelentés benyújtását megelőző hat hónapon belül azonban nem minősül újdonságrontónak.
A G 1/92 (OJ 1993, 277) sz. ítélet szerint alapvetően elegendő, hogy a kinyilvánítási eszköz - a konkrét esetben egy termék - hozzáférhető és felismerhető legyen; a termék vegyi összetétele a technika állásához tartozik, ha maga a termék a nyilvánosság számára hozzáférhető, és egy szakember elemezni és reprodukálni tudja.
A T 301/94 sz. ítélet tárgyát képező szabadalom ibolyántúli sugárzást erősen szűrni képes és meghatározott összetételű zöld üvegpalackokra vonatkozott. A felszólaló bizonyította, hogy az igényelt jellemzőkkel rendelkező palackokat az elsőbbség napja előtt már eladtak és szállítottak egy fogyasztónak. A szabadalmas azt állította, hogy az említett összetételű üvegpalackok nem voltak a köz számára hozzáférhetők többek között azért, mert az üveg szulfidkoncentrációja titkos vagy "rejtett" jellemző volt; az elsőbbség napján ugyanis nem volt általánosan ismert, hogy egy erős ultraibolya-elnyelést mutató zöld üveg szulfidokat tartalmazhat igen kis mennyiségben. Így amikor egy szakember elemzi az ilyen üveget, nem ügyel a szulfidkoncentrációra, mert csak az volt ismert, hogy a borostyánüveg tartalmaz szulfidot nagy koncentrációban. A szabadalmas azt is állította, hogy egy szakember az elsőbbség napján rendelkezésére álló tudás alapján nem lett volna képes túlzott terhelés nélkül reprodukálni a zöld üveget, mert rengeteg kísérletre lett volna szükség a kívánt optikai tulajdonságú üveg gyártásához szükséges hőmérséklet és redukáló közeg megállapításához. A Fellebbezési Tanács véleménye szerint az optikai paraméterek a zöld üveg belső tulajdonságait képezték, és nem függtek az üveg sajátos alkalmazásától vagy használatától; ezért szakember különösebb nehézségek nélkül képes lett volna az üveget előállítani. Az ítélet szerint egy termék vegyi összetétele a technika állásához tartozik, ha a termék hozzáférhető a nyilvánosság számára, és a szakember elemezni és reprodukálni tudja, mégpedig attól függetlenül, hogy az elemzésnek különös okai lennének. A kinyilvánítási eszköz hozzáférhetőségének időpontja szempontjából nem játszik szerepet az, hogy egy irat megértéséhez vagy egy termék elemzéséhez még idő és munka szükséges. Az információ azonban nem tekinthető újdonságrontónak, ha egy nem hozzáférhető "fekete dobozban" van rejtve.
Egy nyilvános előadás mint olyan újdonságrontó. Ugyanez érvényes egy később nyilvánosságra hozott összefoglalásra, amely visszaadja egy olyan irat lényeges tartalmát, amely például egy nehezen hozzáférhető folyóiratban, vagy egy, az ESZH hivatalos nyelveitől eltérő nyelven jelent meg. Ha egy dolgot nem bocsátanak rendelkezésre a nyilvánosság számára, hanem például csak megtekintés keretében mutatják be, akkor csak azok az ismeretek válnak hozzáférhetővé, amelyeket egy szakember a megtekintés útján szerezhetett. Ebben az esetben rejtett jellemzők nem minősülnek nyilvánosan hozzáférhetőnek.
A T 1039/93 sz. ítélet szerint a fellebbező fél a szóbeli tárgyaláson a rajz három ábrájával kapcsolatban előadta, hogy azokat tévesen jelölte meg a technika állásához tartozó megoldásokként, mert a valóságban az említett ábrák szerinti megoldások nem voltak a köz számára hozzáférhetők. A Fellebbezési Tanács nem volt olyan helyzetben, hogy ennek ellentmondhatott volna. Ezért az említett ábrákon annak a megjelölésnek a törlése, hogy az ábrák a technika állásához tartoznak, szükséges volt annak érdekében, hogy a technika állásának pontatlan megjelölését elkerüljék. Ez a törlés nem befolyásolta a találmány feltárását, és nem volt kifogásolható a 123. szakasz (2) bekezdése alapján, vagyis nem jelentette a feltárásnak az eredeti kinyilvánítás körén túl való kiterjesztését.
A T 6/81 (OJ 1982, 183) sz. ítélet megállapítja, hogy a fellebbezés tárgyát képező szabadalom eredeti 1. igénypontja két részre volt tagolva, és ezért abból lehetett kiindulni, hogy az első részben, vagyis a tárgyi körben felsorolt jellemzők egymással kapcsolatban nem újak. Az igénypont első szövegezésében azonban nem volt semmiféle kötelező ismertetés ezeknek a jellemzőknek az újdonságával kapcsolatban. A bejelentő utólag kinyilvánította, hogy tévedett a technika állásának megadásánál, és ezért kérte, hogy a tárgyi körből egy jellemzőt átvihessen az igénypont jellemző részébe. A Fellebbezési Tanács megállapítása szerint a kérés teljesíthető, ha tárgyilagos műszaki megítélés alapján a jellemző újnak minősül.
A T 194/86 sz. ítélet szerint amikor nyilvános előhasználatra hivatkoznak, annak időpontját, a használat pontos tárgyát és körülményeit, például a használat helyét meg kell adni, és adott esetben igazolni is kell.
A VI C-IV, 7.3. pontja szerint ami egy anterioritásból mint ismert műszaki tanítás adódik, a szakember tudásszintjéhez igazodik.
Az 54. szakasz nem említi ugyan a szakembert, de a műszaki tanítás megértéséhez őrá van szükség. A hipotetikus szakemberre a feltalálói tevékenység, a kielégítő kinyilvánítás és a változtatások megengedhetőségének megítélésekor is szükség van. Az átlagos tudású szakember mindig ugyanazzal az általános tudással rendelkezik, azonban mindig különböző feladatokat kell ellátnia.
Az újdonságvizsgálatnál a szakember feladata az anterioritások egyenként való összehasonlítására szorítkozik. A bejelentett találmányt mindig csak egyetlen anterioritással szabad összehasonlítania. A T 181/82 (OJ 1984, 401) sz. ítélet szerint azokat a megfontolásokat, amelyek meghaladják ezt a szűkre szabott újdonságvizsgálati kört, a feltalálói tevékenység vizsgálatánál kell alkalmazni. A T 450/89 sz. ítélet megállapítja, hogy egy, a technika állásához tartozó irat csak akkor újdonságrontó, ha a találmány tárgya abból közvetlenül és egyértelműen következik.
A T 171/84 sz. ítélet szerint ha a szakember általános tudása alapján felismerhet és kiigazíthat egy rossz számértéket, az ilyen kiigazítás nem befolyásolja hátrányosan a kinyilvánítás érthetőségét és teljességét.
A T 305/87 (OJ 1991, 429) sz. ítélet megállapítja, hogy ha egy korábbi dokumentum (az adott esetben egy olló katalógus) tartalmát önmagában vizsgálják ahhoz, hogy egy igénypont újdonságát meg lehessen támadni, ezt a tartalmat nem lehet egy olyan tartályként használni, amelyből különböző sajátos kiviteli formák jellemzői mesterségesen egyetlen meghatározott, újdonságrontó kiviteli alakká állíthatók össze, amennyiben magában a dokumentumban egy ilyen kiviteli alak nincs leírva.
A T 167/84 (OJ 1987, 369) sz. ítélet szerint az újdonságvizsgálatnál nem kell tekintetbe venni általánosan ismert, de meg nem nevezett ekvivalenseket. A VI C-IV, 7.2. pontja leszögezi, hogy az újdonság megítélésekor helytelen egy irat tanítását úgy értelmezni, mintha az a ki nem nyilvánított, de jól ismert ekvivalenseket is felölelné; ekvivalenseket csupán a feltalálói tevékenység vizsgálatánál szabad figyelembe venni.
A T 572/88 sz. ítélet kimondja, hogy rokon típusú, de konkrétan meg nem nevezett vegyi anyagok nem minősülnek kinyilvánítottnak.
A T 7/86 (1988, 381) sz. ítélet szerint kémiai vegyületek egy osztálya, amely legalább két változót tartalmazó általános képlettel van meghatározva, nem tekinthető úgy, hogy kinyilvánít minden egyes vegyületet, amely ezen a csoporton belül az összes lehetséges változó kombinációiként elképzelhető.
A T 205/83 (OJ 1985, 363) sz. ítélet szerint egy ismert vegyi eljárás polimer terméke nem minősül önműködően újnak csak azért, mert az eljárás technikájában változásokat alkalmaztak. Ha egy ilyen vegyi termék nem határozható meg anyagi jellemzőkkel, hanem csupán eljárási paraméterekkel, az újdonság megalapozásához arra van szükség, hogy az eljárási paraméterek megváltoztatása más termékekhez vezessen. Ehhez elég bizonyítani a termék tulajdonságaiban bekövetkező jelentős különbségeket.
A T 153/85 (OJ 1988, 1) sz. ítélet szerint egy publikációban foglalt kinyilvánítás mindazt a műszaki tanítást felöleli, amely az irat olvasásakor egy szakember számára kétség nélkül adódik, és ha az irat kimondottan utal egy másik publikációra, úgy annak a tartalma is a kinyilvánított műszaki tanításhoz tartozik.
A T 206/83 (OJ 1987, 5) sz. ítélet megállapítja, hogy egy anterioritás csak akkor újdonságrontó, ha abból a találmányban kinyilvánított műszaki tanítás megvalósíthatósága is kitűnik. A T 233/90 sz. ítélet szerint, ha egy iratban az van megadva, hogy egy vegyület a szokásos módon előállítható, az újdonságrontáshoz elegendő, ha a szakember számára csak egyetlen szokásos előállítási mód ismert.
A T 952/92 (OJ 1995, 755) sz. ítélet megállapítja, hogy nyilvános gyakorlatbavételként azt kell kinyilvánítottnak tekinteni, amit a használt eszközöknek a technika állásához tartozó elemzési eljárásokkal végzett vizsgálatából a szakember meg tud állapítani. Ilyenkor elegendő, ha az elemzés az igénypontban kinyilvánított jellemzőkre korlátozódik és így az igénypont oltalmi köre alá eső egyetlen kiviteli alakot feltár.
A T 129/88 sz. ítélet szerint ha az ESZH előtti eljárásban nyilvános gyakorlatbavételre hivatkoznak, a hivatal jogosult ezzel kapcsolatban csupán a felek által előterjesztett tények és bizonyítékok alapján dönteni, és nincs kötelezve arra, hogy a valódi tényállást a 114. szakasz (1) bekezdésének megfelelően - amely megállapítja, hogy az ESZH az előtte folyó eljárásban a tényeket hivatalból vizsgálja, és vizsgálata nem korlátozódhat csupán a felek állításaira vagy kérelmeire - kivizsgálja.
Az 54. szakasz (2) bekezdése értelmében egy rajz is írott leírásnak minősül és kinyilváníthat műszaki tanítást, ha egy szakember a kizárólag rajzzal ábrázolt jellemzőből magyarázat nélkül tud következtetni egy felismerhető és végrehajtható tanításra a műszaki cselekvéshez.
A T 17/85 (OJ 1986, 406) sz. ítélet szerint ha egy anterioritásban előnyösként említett számtartomány részben újdonságrontó egy igényelt tartományra nézve, az utóbbi tartomány semmiképpen sem minősül újnak, ha az anterioritás kiviteli példáiban szereplő értékek éppen csak, hogy kívül esnek az igényelt tartományon, és a szakember számára azt a tanítást közlik, hogy az egész igényelt tartományon belül dolgozhat.
A T 205/91 sz. ítélet szerint egy korábbi dokumentumban kinyilvánított tartalom értelmezéséhez a szakembernek a nyilvánosságra hozatal napján meglévő tudása a mérvadó, egy korábbi szabadalmi bejelentés esetén pedig a benyújtás vagy az elsőbbség napján meglévő tudása. A VI C-IV, 7.3. pontja szerint is a szakembernek az anterioritás megjelenési napján meglévő szaktudását kell alapul venni. Egy vegyület, amelynek a nevét vagy a képletét egy irat említi, csak akkor tekinthető ismertnek, ha az iratban levő adatok a szakembernek az irat publikálási időpontjában meglévő általános szaktudása alapján lehetővé teszik a vegyület előállítását és elkülönítését, vagy egy, a természetben előforduló vegyület esetében annak elkülönítését.
Az ESZH egységes gyakorlata szerint egy találmány nem minősül újnak, ha minden egyes jellemzője teljesen megegyezik egy anterioritás vagy egy újdonságrontó tényállás jellemzőivel. A G 2/88 (OJ 1990, 93) sz. ítélet szerint egy találmány akkor új, ha egy lényeges műszaki jellemzője különbözik a technika állásától.
Egy új alkalmazási cél nem olyan műszaki jellemző, amely egy dolog újdonságát meg tudná alapozni. Így például a T 69/85 sz. ítélet szerint nem új egy rákos sejtek kezelésére szolgáló orvosi besugárzó készülék, ha csupán alkalmazási célja új, azonban nincs olyan berendezési jellemzője, például egy különleges szűrője, amely megkülönböztetné az ismert besugárzó berendezésektől.
A T 666/89 (OJ 1993, 495) sz. ítélet megállapítja, hogy a nyilvánosság számára nem minősülnek hozzáférhetőnek az olyan tényállások, amelyek egy, a technika állásához tartozó iratban inkább úgy vannak "rejtve", hogy azokat az irat nem felismerhető, de nem szándékosan rejtett módon foglalja magában. Egy igénypont, valamint a technika állásához tartozó dokumentum fizikai paramétereinek átlapoló számtartományai esetén annak megállapításához, hogy mi van "rejtve", szemben azzal, ami hozzáférhetővé van téve, hasznos lehet annak vizsgálata, hogy egy szakember a számára ismert összes műszaki tényező figyelembevétele mellett komolyan mérlegelte volna-e, hogy alkalmazza az ismert dokumentumban kinyilvánított műszaki tanítást az átlapoló tartományban. Ha az ismert dokumentumban foglalt információ a szakember általános szaktudásával együtt elegendő ahhoz, hogy lehetővé tegye a szakember számára a műszaki tanítás kivitelezését, és ésszerűen feltételezhető, hogy ezt meg is tette volna, a vonatkozó igénypont nem új. A "komoly mérlegelés" most említett koncepciója egy széles tartományról egy keskenyebb (átlapoló) tartományra való átmenet esetén alapvetően különbözik - bár látszólag azonos a két eset - egy olyan koncepciótól, amelyet a Fellebbezési Tanácsok a feltalálói tevékenység megítélésekor alkalmaznak.
A T 943/93 sz. ítélet szerint a feltételezett lehetőség az igényelt tartományon belüli működésre önmagában nem elegendő e tartomány újdonságának a lerontására, különösen akkor, ha a szakembernek nincs műszaki indoka ahhoz, hogy ezen a területen belül dolgozzék.
Egy alkalmazási találmánynál az alkalmazás a szabadalom tárgya, és itt az alkalmazásra vonatkozó tanítás maga képezi a szabadalom tárgyának az újdonságát, mégpedig attól függetlenül, hogy az alkalmazott anyag mint olyan a technika állásához tartozik-e. Egy olyan igénypontot, amely egy anyagnak egy meghatározott célra való alkalmazására irányul, amely a szabadalomban leírt műszaki hatáson alapszik, úgy kell értelmezni, hogy az igénypont ezt a műszaki hatást mint funkcionális műszaki jellemzőt tartalmazza. A G 6/88 (1990, 114) sz. ítélet szerint egy ilyen igénypontot akkor nem lehet kifogásolni az 54. szakasz (1) bekezdése alapján, ha ez a műszaki jellemző korábban nem volt ismert.
A VI C-IV, 7.4. pontja leszögezi, hogy egy általános fogalomnak a kinyilvánítása nem újdonságrontó egy olyan speciális példára nézve, amely a kinyilvánított általános fogalom alá esik. Ezzel szemben újdonságrontó egy speciális fogalom kinyilvánítása egy olyan általános igénypontra nézve, amely a kinyilvánított speciális fogalmat is felöleli. Így például szegecsek kinyilvánítása újdonságrontó a rögzítő eszközökre mint általános fogalomra nézve, de nem újdonságrontó a szegecstől eltérő bármilyen egyéb rögzítő eszközre.
A Fellebbezési Tanácsok ismételten foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy egy általánosabb fogalom vagy tartomány mennyire újdonságrontó olyan találmányokra nézve, amelyek egyes fogalmakra, egyes tartományokra vagy kisebb egységekre vonatkoznak. A T 378/94 sz. ítélet tárgyát képező szabadalom kapcsán a felszólaló előadta, hogy a megtámadott szabadalom tárgya nem új, ha egy, a technika állásához tartozó szabadalom oltalmi köre alá esik, és arra sincs szükség, hogy a szabadalom tárgyának jellemzői a technika állásában ki legyenek nyilvánítva. A Fellebbezési Tanács nem osztotta ezt a nézetet, és kifejtette, hogy egy szabadalmi leírás oltalmi köre és kinyilvánított tartalma között lényeges különbség van, mert az oltalmi kör attól függ, hogy az igénypontban mi tartozik a találmány meghatározása alá, vagyis mi a szabadalmi igénypont terjedelme, míg a kinyilvánított tartalomhoz csak a találmány meghatározásához használt fogalmak - vagyis a szabadalmi igénypont tartalma - tartoznak.
A kiválasztási találmányok újdonságának kérdése különösen a vegyi anyagokra vonatkozó találmányokkal kapcsolatban merül fel. Ennek valószínűleg az az oka, hogy - a mechanikai tárgyú találmányokkal ellentétben - a vegyi anyagoknál általában nincs összefüggés a szerkezeti jellemzők és a műszaki alkalmazás szempontjából jelentős tulajdonságok összessége között.
A T 133/92 sz. ítélet szerint egy olyan vegyületcsoport, amely egy nagyobb vegyületcsoportból lényegileg úgy származik, hogy annak elhagyják azokat a részeit, amelyek egy szakember számára azonnal kevésbé érdekesnek látszanak, mint a megmaradó rész, nem tekinthető kiválasztási szempontból újnak. Az ítélet alapját képező szabadalom 1. igénypontjában meghatározott vegyületcsoport 6-10 szénatomos alkilcsoportot tartalmazott azzal a megkötéssel, hogy a 6 szénatomos csoport n-hexilcsoport. Az újdonságrontóként megnevezett nyomtatványban ismertetett vegyületcsoport 6-15 szénatomos alkilcsoportot tartalmazott. Ezért a Fellebbezési Tanács véleménye szerint az igényelt vegyületek csak az ismert vegyületcsoport részleges másolatát képezték új elem hozzáadása nélkül. Emellett egy szakember az általa ismert műszaki tények fényében komolyan fontolóra venné az anterioritásban ismertetett műszaki tanítás alkalmazását az átlapolt területen. Ezért az 1. igénypont szerinti kiválasztott vegyületcsoport nem minősíthető újnak.
A T 12/81 (1982, 296) sz. ítélet alapvető megállapításokat tartalmaz a vegyi kiválasztási találmányokkal kapcsolatban. Ha egy anterioritásban vegyi anyagok előállítására szolgáló eljárást ismertetnek, ez csak azokat az eljárási termékeket nyilvánítja ki, amelyek előállítása kivitelezhető műszaki tanítás alakjában van leírva. Ilyen tanításról már nem lehet beszélni, amikor a termékek előállításához kétféle kiindulási anyagra van szükség, amelyek bizonyos terjedelmű felsorolásként vannak megadva anélkül, hogy a szakember felismerhetné, hogy ezekből a felsorolásokból milyen meghatározott kiindulási anyagokat kell egymással reagáltatni. Ha azonban a szakember több olyan eljárás közül választhat, amelyek segítségével egy felsorolásban szereplő konkrét kiindulási anyagok mindig ugyanazzal a további kiindulási anyaggal reagáltatva azonos elemekből álló végtermékekké alakítható át, úgy a végtermékek előállításához a szakembernek már nincs szüksége további adatokra. Itt szabadalomjogi értelemben nincs szó választásról, mert az anterioritásban megnevezett valamennyi eljárási változat kinyilvánítottnak minősül. Ezeknek az eljárásváltozatoknak a termékei kényszerűen adódnak az eljárások végrehajtásakor, és így a technika állásához tartoznak akkor is, ha kémiai szerkezetük nincs minden részletében leírva.
Ezeket az alapelveket a Fellebbezési Tanácsok számos későbbi döntésben alkalmazták és továbbfejlesztették. Így a T 181/82 (OJ 1984, 401) sz. ítélet leszögezi, hogy bizonyos olyan fogalmak (az adott esetben konkrétan metil-, etil-, propil- és butilcsoport), amelyek egy dokumentumban megnevezett általános fogalom (az adott esetben konkrétan: 1-4 szénatomos alkilcsoport) alá sorolhatók gondolatilag, de a dokumentumban nincsenek kimondottan megnevezve, nem tartoznak az általános fogalom kinyilvánított tartalmához. Csupán az 1 szénatomos metilcsoportot értékelték kinyilvánítottnak, mert az szinonimája a kimondottan megnevezett "1 szénatomos alkilcsoport" fogalomnak.
A T 188/83 (OJ 1984, 555) sz. ítélet megállapítja, hogy új lehet egy találmány, ha egy már ismert vegyi előállítási eljárásnál a reakciópartnerek egy bizonyos tartományként meghatározott arányát választjuk ki, amelyet az ismert tanítás felölel ugyan, azonban nem nevez meg. Ennek az igényelt tartománynak az újdonságát azonban lerontja az, ha egy korábbi dokumentum olyan példákat tartalmaz, amelyekből számított értékek ebbe a tartományba esnek. A tartomány nem válik azáltal újjá, hogy a példákból kiszámított értékeket kizáró szakasszal (disclaimerrel) kizárják az oltalmi körből. Egy ilyen előállítási eljárás azáltal sem válik újjá, ha egy, a szakember által korábban fel nem ismert olyan eljárási előnyre utalnak, amely az eljárás változatlan foganatosítása esetén jelentkezik.
A vegyészet területén számos ítélet foglalkozik egy ismert kvantitatív értéktartomány, például koncentráció- vagy hőmérséklet-tartomány részterületeinek az újdonságával. A T 198/84 (OJ 1985, 209) sz. ítéletben azért nem tekintettek egy ismert tágabb tartományba eső résztartományt kinyilvánítottnak, mert az ismert tágabb tartomány szemléltetésére szolgáló egyes értékek elegendő távolságra voltak az igényelt résztartománytól, és emellett további adatok alapján nyilvánvaló volt, hogy a szűkebb tartomány által jellemzett műszaki tanítás esetében nem az ismert általános tanítás egyszerű kiviteli alakjáról, hanem ténylegesen egy másik találmányról, vagyis célzott kiválasztásról volt szó.
A T 26/85 (1990, 22) sz. ítélet szerint egy ismert paraméter-tartomány által felölelt résztartományt akkor nem lehet kinyilvánítottnak tekinteni, ha a szakember felismerheti, hogy ezt a résztartományt nem kívánták komolyan figyelembe venni.
A VI C-IV, 7.3. pontja szerint abból kell kiindulni, hogy egy anyagkeverékre vonatkozó publikáció nem nyilvánítja ki a keverékben levő egyes komponenseket is, hanem csupán azokat, amelyek elkülönítését az anyagkeverékből le is írják. A Fellebbezési Tanácsok joggyakorlata ezt a szabályt megerősítette. A T 658/91 sz. ítélet királis vegyületekre vonatkozott, amelyek két térformában léteznek; ezek úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a jobb kéz és a bal kéz, és rendszerint racém elegyek formájában fordulnak elő, amelyek a két térforma azonos mennyiségeit tartalmazzák. Az az egyszerű tudományos felismerés, hogy egy ilyen anyagkeverék áll rendelkezésre, nem elégíti ki az egyes komponensekre való szétválasztáshoz szükséges kivitelezhető műszaki tanítás kinyilvánításának a követelményét még akkor sem, ha a szakember általános tudásához tartozik egy használható eljárás az egyes komponensek elkülönítésére. Ezzel szemben azt a konkrét közlést, hogy a technika állásához tartozó tanítás felöleli nemcsak az anyagkeveréket, hanem a szokásos módszerekkel elkülöníthető komponenseket is, az általános tanítás által felölelt keverékek egyes komponenseinek egyértelmű kinyilvánításaként értékelte a Fellebbezési Tanács, jóllehet nem volt leírva a komponensek elkülönítése az elegyből.
Az 54. szakasz 3. és 4. bekezdése az úgynevezett korábbi jogokra vonatkozik. Az összes szabadalmi rendszerben ismert az ütközés két bejelentés között, amire akkor kerül sor, amikor egy bejelentést egy azonos tárgyú másik bejelentés után, de annak nyilvánosságra hozatala előtt nyújtanak be. A nemzeti rendszerek ezt a problémát vagy az igényrontás (az angol szakirodalom szerint prior claim approach), vagy pedig a teljes kiterjesztésű technika állása (az angol szakirodalomban: whole contents approach) szerint oldják meg. Az első esetben a kettős szabadalmazást kell meggátolni, amikor alapvetően az igénypontok oltalmi körét veszik figyelembe, míg a második esetben a korábbi bejelentés benyújtásának időpontjától kezdve a bejelentés leírását is a technika állásához tartozónak tekintik, és az első bejelentésben leírtakat - függetlenül az igénypontok szövegezésétől és oltalmi körétől - a második bejelentésben már nem lehet igényelni. A 3. Strasbourgi egyezmény 4. szakaszának (3) bekezdése és 6. szakasza a szerződő államokra bízza a választást a két megoldás között.
Az ESZE az 54. szakasz 3. bekezdésében a teljes kiterjesztésű technika állását választotta; ennek megfelelően a korábban benyújtott, de később nyilvánosságra hozott európai szabadalmi bejelentéseket az újdonságvizsgálatnál a bejelentés vagy az elsőbbség időpontjával veszik figyelembe a technika állásánál.
Egy, csak később publikált európai szabadalmi bejelentés akkor tartozik a technika állásához, ha
- a későbbi bejelentés bejelentési napja előtt nyújtották be;
- a későbbi bejelentés napján vagy azt követően hozták nyilvánosságra;
- nyilvánosságra hozatalának időpontjában még érvényes; ha nyilvánosságra hozatala előtt visszavonták vagy más okból hatálytalanná vált, de mégis nyilvánosságra hozták, mert például a publikálási előkészületeket már lezárták, nem minősül a 3. bekezdés szerint korábbi jognak, hanem csupán a nyilvánosságra hozatal napjától számít szokásos publikációnak;
- az illető szerződő állam mindkét bejelentésben érvényesen meg van nevezve;
- hatályosan lerótták vele kapcsolatban a megjelölési díjat.
Az ilyen korábbi bejelentés az új 23a szabály szerint csak akkor minősül korábbi jognak, ha a megjelölési illetéket kellő időben befizették; a 79. szakasz (2) bekezdésének második mondata szerint a megjelölési illetéket az európai kutatási jelentés nyilvánosságra hozatalára vonatkozó utalásnak a hivatalos lapban való meghirdetésétől számított hat hónapon belül kell leróni.
A teljes kiterjesztésű technika állásának alkalmazásával járó szigort azzal enyhítették, hogy ezt az alapelvet az újdonságvizsgálatra korlátozták; a feltalálói tevékenység vizsgálatakor a korábbi európai jogokat nem veszik figyelembe. Ez a szabályozás egyértelmű különbséget tesz az újdonságvizsgálat és a feltalálói tevékenység vizsgálata között.
Az 54. szakasz (3) bekezdése gátolja a kettős szabadalmazást, vagyis az olyan műszaki tanítás újbóli szabadalmazását, amely egybeesik egy korábbi európai szabadalmi bejelentésben kinyilvánított műszaki tanítással.
Svájc kivételével az ESZE valamennyi szerződő állama a teljes kiterjesztésű technika állását alkalmazza nemzeti szabadalmi jogában. A svájci jog erre az esetre a 135. szakasz szerint megengedi az európai bejelentésnek nemzeti bejelentéssé való átalakítását.
Az 54. szakasz (5) bekezdése különleges szabályozást tartalmaz a technika állásához tartozó anyagokra és anyagkeverékekre, mert lehetővé teszi azok szabadalmazását az 52. szakasz (4) bekezdésében felsorolt eljárásokban, ha ez az alkalmazás nem tartozik a technika állásához. Ha tehát ezeknek az anyagoknak az alkalmazása sebészeti, gyógyászati vagy diagnosztikai eljárás céljára új, a termékre célhoz kötött anyagoltalom engedélyezhető, mégpedig ilyen eljárásban való alkalmazásra. Ha viszont új termékekről, például eszközökről vagy gyógyszerekről van szó, azok az abszolút anyagvédelem keretében mint termékek védhetők, és az igénypontban nem kell utalni a termék sebészeti, gyógyászati vagy diagnosztikai célú alkalmazására.
A T 570/92 sz. ítéletben a Fellebbezési Tanács olyan igénypontot engedélyezett, amelyben egy új anyag alkalmazását igényelték magas vérnyomás orális kezelését napi egy vagy két adagolással lehetővé tevő gyógyszer gyártására, vagyis a második indikációs forma új vegyület esetén is alkalmazható. Az ítélet azt is megállapítja, hogy a napi egy vagy két alkalmazásra való utalás nem tette indokolttá a szabadalmazásból való kizárást az 52. szakasz (4) bekezdése alapján, mert az igénypont nem az orvos számára ad utasítást az adagolás gyakoriságára, hanem csupán olyan tanítást nyújt, hogy a kezelés eredményességéhez nincs szükség többre napi két adagolásnál.
A T 9/81 sz. ítélet szerint az "anyagkeverék" kifejezés több különálló, de azonos csomagolásban levő anyagra (kit-of-parts) is vonatkozik.
A 128/82 (OJ 1984, 164) sz. ítélet szerint egy ismert anyag újonnan felismert első gyógyászati hatása indokolhatja, hogy erre az anyagra mint gyógyszerre engedélyezzenek igénypontot, és ne csak egy meghatározott betegség gyógyítására szolgáló gyógyászati készítmény előállítására, mert ezt az anyagot a gyógyászat területén újnak kell tekinteni.
A T 144/83 (OJ 1986, 301) sz. ítéletben olyan igénypontot engedélyeztek, amely emberi test kezelési módszerére vonatkozott kozmetikai célból, de nem ölelte fel a szintén lehetséges gyógyászati alkalmazást. A kozmetikai kezelés célja ugyanis fogyás volt, ami gyógyászati cél is lehet; a tanács azonban megállapította, hogy az utóbbi szempont nem alkalmazható a bejelentő kárára. Ezért az a tény, hogy egy vegyi termék egyaránt rendelkezik kozmetikai és gyógyászati hatással, amikor emberi vagy állati test kezelésére használják, a kozmetikai kezelést nem teszi a szabadalmazásból kizárttá, vagyis az 52. szakasz (4) bekezdését szűken kell alkalmazni.
Az előző cikkben már tárgyalt G 1/83, G 5/83 és G 6/83 (OJ 1985, 60, 64 és 67) sz. ítéletek tisztázták a második és további gyógyászati indikációk szabadalmazhatóságát.
A Német Legfelsőbb Bíróság 1983. szeptember 20-i "Hydropyridin" ítélete a német szabadalmi jogban lehetővé tette egy gyógyszerként már ismert anyag alkalmazásának szabadalmazását egy olyan betegség kezelésére, amelyet ezzel az anyaggal még nem kezeltek. A Kibővített Fellebbezési Tanács nem csatlakozott ehhez a döntéshez, azonban elismerte az ilyen találmányok oltalmazhatóságát, mert a kivételeket ezen a területen - így az 52. szakasz (4) bekezdésének első mondatát - szűken kell értelmezni. G 5/83 sz. ítéletében a tanács megállapította, hogy nem csak az első, hanem a további gyógyászati indikációk is szabadalmazhatók. Ennek megfelelően engedélyezhetők az olyan igénypontok, amelyek egy ismert anyag vagy anyagkeverék meghatározott új és feltalálói alkalmazására vonatkoznak gyógyszer előállítására ún. svájci típusú igényponttal, amelynek szövege a következő: "Az X anyag vagy anyagkeverék alkalmazása az Y betegség kezelésére alkalmas gyógyászati készítmény előállítására." A Kibővített Fellebbezési Tanács tehát az új gyógyászati alkalmazásból vezette le egy önmagában ismert anyag vagy anyagkeverék alkalmazásának újdonságát, de ezt az alapelvet az előállítás újdonságának megítélése terén csak az 52. szakasz (4) bekezdésében megnevezett eljárásban való alkalmazásra vonatkozó találmányok, illetve igénypontok esetén lehet használni.
Itt érdemes megemlíteni, hogy az Angol Szabadalmi Bíróság egy 1985. július 4-i (Wyeth v. Schering) ítéletében, míg a Svéd Szabadalmi Bíróság egy 1986. június 13-i (Hydropyridin/SE) ítéletében követte az ESZH gyakorlatát. A Svájci Szabadalmi Hivatal (Bundesamt für Geistiges Eigentum) egy 1984. május 30-i ítéletében engedélyezte ezt az igénypontszövegezést. Ezzel szemben a Holland Szabadalmi Hivatal Fellebbezési Osztálya egy 1987. szeptember 30-i ítéletében elutasította az ilyen alkalmazási igénypontokat; ezért jelenleg nem lehet tudni, hogy ennek az ítéletnek az indokolása az ESZE alkalmazására is érvényes-e Hollandiában.
Az 51/93 sz. ítélet megállapítja, hogy egy másmilyen adagolási mód, az adott esetben intramuszkuláris helyett szubkután adagolás megalapozhatja egy ilyen célra szolgáló készítmény előállítására vonatkozó alkalmazási igénypont újdonságát.
Az ESZH gyakorlata általában elfogad mind eljárási, mind alkalmazási igénypontokat, és a G 1/83, G 5/83 és G 6/83 sz. ítéletek szerint többnyire csak egyéni választás kérdése, hogy a bejelentő egy tevékenységet eljárásként vagy alkalmazásként igényel-e. Ennek megfelelően alkalmazási igénypontok nem orvosi területen is megengedhetők. Nehézségek akkor merülnek fel, amikor egy ismert dolog új alkalmazása ugyanazokból az eljárási lépésekből áll, mint ugyanennek a dolognak egy ismert alkalmazási módja. Egy ilyen tényállás képezte a T 231/85 (OJ 1989, 74) sz. ítélet alapját. Ismert volt egy vegyület alkalmazása növekedésszabályozóként; újként igényelték ugyanennek a vegyületnek az alkalmazását fungicidként. Mindkét alkalmazásban közös volt a haszonnövények permetezése ezzel a vegyülettel, de ennek ellenére elismerték a második alkalmazás újdonságát.
A G 2/88 (OJ 1990, 93) sz. és a G 6/88 (OJ 1990, 114) sz. ítéletekben tisztázták ezt a kérdést. A Kibővített Fellebbezési Tanács abból indult ki, hogy egy igényelt találmány csak akkor új, ha a technika állásától legalább egy lényeges műszaki jellemzőben különbözik. Ezért az újdonságvizsgálatnál az igényelt találmányt alapvetően műszaki jellemzőire kell vizsgálni. A tanács arra az eredményre jutott, hogy egy ismert anyag új alkalmazására vonatkozó igénypont esetén az új alkalmazás egy újonnan felismert és a szabadalomban leírt műszaki hatást képviselhet, amelynek az elérését az igénypont funkcionális műszaki jellemzőjeként kell tekinteni. Ha ez a műszaki jellemző korábban nem vált a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, az igényelt találmány újnak minősül még akkor is, ha ez a műszaki hatás az ismert hatás korábbi alkalmazásakor inherensen már fellépett. Így a technika állásában inherensen meglévő műszaki tanítás újnak és feltalálói tevékenységen alapulónak minősülhet; a technika állásához ugyanis csak az tartozik, amit ténylegesen hozzáférhetővé tettek. Ezért egy, a nyilvánosság számára hozzáférhetővé nem tett, például fel nem ismert vagy titkos alkalmazás nem ok arra, hogy az ESZH kétségbe vonja egy európai szabadalom érvényességét. Ennek megfelelően a Kibővített Fellebbezési Tanács megállapítása szerint a fentebb idézett T 231/85 sz. ítéletben joggal ismerték el a találmány újdonságát, mert a növekedésszabályozóként már ismert vegyület fungicidként való alkalmazására vonatkozó igénypont funkcionális műszaki jellemzőként magában foglalta, hogy az említett vegyület alkalmazásakor valójában a korábban ismeretlen gombaölő hatást fejtette ki.
A 892/94 sz. ítélet az előbbi G 2/88 és G 6/88 sz. ítéletekre hivatkozva állapítja meg, hogy egy új tulajdonság leírása egy ismert alkalmazás keretében nem alapozza meg az újdonságot.
Mind az eljárási, mind az alkalmazási igénypontok tevékenységre vonatkoznak. Az imént tárgyalt G 2/88 sz. ítéletben foglalt alapelvek így akkor is érvényesek, amikor alkalmazási igénypont helyett eljárási igénypontot állítanak fel. A T 582/88 sz. ítélet megállapítja, hogy egy olyan eljárás, amelynek tárgya állatok nem gyógyászati kezelése tejtermelésük fokozására glikopeptid antibiotikumok propionátnövelő mennyiségének orális adagolásával azért új, mert a találmány által elért műszaki hatás - az adott esetben a tejtermelés fokozása - nem tartozott a technika állásához.
A T 36/83 (OJ 1986, 295) sz. ítélet szerint ha egy termék egyaránt alkalmazható gyógyászati és nem gyógyászati célra, felállítható egy alkalmazási igénypont a nem terápiás, például kozmetikai alkalmazásra, valamint - az 54. szakasz (5) bekezdése alapján - egy célhoz kötött termékigénypont a gyógyászati alkalmazásra.
A T 958/94 (OJ 1997, 241) sz. ítélet megállapítja, hogy egy olyan találmány esetén, amely egy ismert anyag új gyógyászati alkalmazhatóságának felismerésén alapszik, egyaránt igényelhető az anyag alkalmazása gyógyszer előállítására, valamint egy eljárás a gyógyszer előállítására, amelyre az anyag alkalmazása jellemző.
A T 227/91 (1994, 491) sz. ítélet szerint a "gyógyászati alkalmazás" célmegjelölés önmagában még nem biztosítja egy olyan igénypont tárgyának újdonságát, amely egy ismert készülék alkatrészeinek az alkalmazására vonatkozik a készülék előállításához, vagyis annak összeállításához, ellentétben egy ismert gyógyszer alkalmazásával egy második indikációs célra.
A T 112/92 (OJ 1994, 192) sz. ítélet olyan szabadalomra vonatkozik, amelynek tárgya glükomannán alkalmazása emulzióstabilizátorként emulzió alakú élelmiszertermékekben. Ismert volt a glükomannán alkalmazása olyan kompozícióban, amely emulzióstabilizátorként egyéb anyagokat, így például cukorésztereket tartalmazott; ennél az alkalmazásnál tehát nem ismerték a glükomannán emulzióstabilizáló hatását. Ezért a Fellebbezési Tanács elismerte a glükomannán új célra való alkalmazásának szabadalmazhatóságát.
A T 892/94 (OJ 2000, 01) sz. ítélet hivatkozik a kibővített Fellebbezési Tanács fentebb már tárgyalt G 2/88 sz. ítéletére, amely szerint az 54. szakasz (1) bekezdése alapján elismerhető egy olyan igénypont újdonsága, amely egy ismert anyagnak egy újonnan felismert műszaki hatás alapján egy korábban ismeretlen, vagyis új, nem gyógyászati célra való alkalmazására vonatkozik. Ezzel szemben nem kölcsönöz újdonságot egy újonnan felfedezett műszaki hatás egy olyan igénypontnak, amely egy ismert anyag ismert, nem gyógyászati célra való alkalmazására irányul, ha az újonnan felfedezett műszaki hatás az ismert anyag ismert alkalmazásának az alapját képezi. Az ítéletben tárgyalt szabadalom főigénypontja egy aromás fenol-észter alkalmazására vonatkozott, észterázt termelő mikroorganizmusok gátlására, dezodoráló elegyben. A technika állása szerint ismert volt már, hogy aromás észterek felhasználhatók dezodoráló készítmények hatóanyagaként, de nem volt ismert, hogy az ilyen észterek dezodoráló elegyekben képesek az emberi bőrön jelen levő, észterázt termelő mikroorganizmusok gátlására. A Fellebbezési Tanács ilyen körülmények között nem ismerte el a találmány újdonságát, mert az újonnan felismert műszaki hatás az ismert alkalmazás esetében is fellépett.
Az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle következő számában az ESZE "Feltalálói tevékenység" című 56. szakaszát fogjuk tárgyalni.