Szemle - 2002. 10.

EURÓPAI JOGI FIGYELŐ

DR. PALÁGYI TIVADAR

Az ipari alkalmazhatóság és a feltárás, valamint a diagnosztikai módszerekre vonatkozó találmányok megítélése az Európai Szabadalmi Hivatal joggyakorlatában

---

Az ipari alkalmazhatóság és a feltárás

Diagnosztikai módszerekre vonatkozó találmányok

---

Az ipari alkalmazhatóság és a feltárás

Három előző cikkben foglalkoztunk az Európai Szabadalmi Egyezmény (a továbbiakban: ESZE) 52. cikke kapcsán a szabadalmazhatóság, 54. cikke kapcsán az újdonság és 56. cikke kapcsán a feltalálói tevékenység megítélésével az Európai Szabadalmi Hivatal (a továbbiakban: ESZH) joggyakorlatában. A jelen tanulmány első részében az ESZE 57. cikke alapján a feltalálói tevékenység és 83. cikke alapján a találmány feltárásának kérdésével foglalkozunk. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban a "cikk" szó helyett a "szakasz" szót fogjuk használni.
A jogesetek ismertetésekor - ugyanúgy, mint az előző cikkekben - hivatkozni fogunk az ítélet jelére, amely egy betűből és utána egy törtszámból áll. A nagybetű a fellebbezési tanács jellegére utal: G a Kibővített Fellebbezési Tanács, J a Jogi Fellebbezési Tanács és T a Műszaki Fellebbezési Tanácsok ítéleteire vonatkozik; a törtszám második száma az ítélethozatal évének utolsó két számjegyét, első száma pedig az illető évben az ítélet sorszámát adja meg. Az ESZH hivatalos közlönyében (Official Journal of the EPO) megjelent ítéleteknél zárójelben az OJ betűk után utalunk a megjelenés évére és az oldalszámra (például OJ 1985, 209) is. Egyes esetekben hivatkozni fogunk az ESZH által kiadott Vizsgálati irányelvekre (a továbbiakban: VI) is. A VSZ rövidítés a Végrehajtási szabályzatra utal.
Az ipari alkalmazhatóságra vonatkozó 57. szakasz szövege a következő:
"A találmány akkor tekinthető iparilag alkalmazhatónak, ha tárgya az ipar bármely ágában - a mezőgazdaságot is ideértve - előállítható vagy használható."
Ez a szakasz az 52. szakasz (1) bekezdésében a szabadalmazhatóság negyedik feltételeként megadott ipari alkalmazhatóság meghatározását tartalmazza. Ezzel az előírással azt kell biztosítani, hogy a védendő találmányok ipari tevékenység keretében legyenek alkalmazhatók.
Ennek a szakasznak a szövegezését a 3. Strasbourgi Egyezmény 3. szakaszából lényegileg szó szerint vették át, és ez a szöveg szó szerint vagy értelemszerűen megtalálható az ESZE szerződő államainak nemzeti szabadalmi törvényeiben is. A PCT 33. szakaszának (4) bekezdése hasonló szövegezéssel tartalmazza ezt az előírást a nemzetközi szabadalmi bejelentések ideiglenes vizsgálatára.
Ez a meghatározás fontos a találmányok oltalmára azokban az államokban, amelyek korábban kizártak a szabadalmi oltalomból bizonyos mezőgazdasági találmányokat; ilyen állam volt Nagy-Britannia és Hollandia.
A szabadalmazhatóság alapjaként elegendő, ha valamilyen ipari területen fennáll az előállítás vagy használat lehetősége. Az ipar fogalmát szabadalomjogi értelemben a legtöbb államban tágan kell értelmezni, amit az ideértve a mezőgazdaságot is kifejezés beiktatása egyes államokban külön hangsúlyossá tesz.
A T 74/93 (OJ 1995, 712) sz. ítélet a magánéletben személyesen alkalmazott fogamzásgátlási eljárást nem tekintette iparilag alkalmazhatónak. Itt az igényelt találmány aliciklusos vegyületekre és azok fogamzásgátlási célra való felhasználására vonatkozott. A Fellebbezési Tanács nem kifogásolta a termékigénypontokat, valamint a fogamzásgátló készítmény előállítására vonatkozó igénypontot, de elutasította a fogamzásgátló kompozíció, például krém alkalmazására vonatkozó 5. igénypontot, amely szerint a kompozíciót egy fogamzásra képes nő méhnyakára kell felvinni. A Tanács véleménye szerint a fogamzásgátlási módszer önmagában nem volt kizárva a szabadalmazható találmányok köréből, mert a terhesség nem betegség, és ezért megelőzése az 52. szakasz (4) bekezdése szerint nem minősül gyógyászati eljárásnak. Az igényelt találmánynak azonban ki kell elégítenie az 57. szakasz követelményét is; a Tanács szerint viszont egy olyan fogamzásgátló módszer, amelyet egy nő magánszférájában személyesen kell alkalmazni, nem minősíthető iparilag alkalmazhatónak. Az a tény, hogy egyes nőknél a fogamzásgátlás hivatásos tevékenységükkel van összekapcsolva, nem tesz ipari jellegűvé egy olyan eljárást, amely lényegileg személyes és magánjellegű. A Tanács hangsúlyozta, hogy ez nem alkalmazható a fogamzásgátlásra általában, hanem csupán az 5. igénypontban igényelt sajátos alkalmazási módra.
A T 36/83 (OJ 1986, 295) sz. ítélet szerint engedélyezhetőnek találtak egy olyan igénypontot, amelyben egy első orvosi alkalmazás mellett egy új kozmetikai alkalmazást igényeltek. A T 144/83 (OJ 1986, 301) sz. ítélet megállapítja, hogy egy olyan vegyi termék, amely az emberi testnek mind a kozmetikai, mind a gyógyászati kezelése szempontjából hatásos, szabadalmazható kozmetikai kezelés céljára. A konkrét esetben a vegyületet étvágycsökkentőként alkalmazták súlycsökkentés céljából, szemben a kövérség gyógyításával. Az ilyen termékek alkalmazása kozmetikai vagy szépségszalonokban kielégíti az ipari alkalmazhatóság követelményét.
A VI C-IV, 4.4. pontja szerint a vizsgálati módszereket általában iparilag alkalmazható, és így szabadalmazható találmánynak kell tekinteni, ha a vizsgálat egy termék, készülék vagy eljárás minőségének a javítására vagy ellenőrzésére szolgál. Így az irányelvek szabadalmazhatónak minősítik kísérleti állatok vizsgálati célokra való alkalmazását az iparban, például ipari termékek vizsgálatára (pl. pirogén vagy allergiás hatások meglétére) vagy jelenségek vizsgálatára (pl. víz vagy levegő szennyezésének a meghatározására).
Az 52. szakasz (2) bekezdése által kizárt eljárások természetesen nem válnak annak következtében szabadalmazhatóvá, hogy iparilag alkalmazhatók (például adminisztratív eljárások egy raktár ellenőrzésére).
Az ipari alkalmazhatóság módját csak akkor kell kimondottan megadni, ha az a szakember számára nem kézenfekvő. A VI C-IV, 4.5. pontja szerint az igénypontokat nem kell szükségszerűen az ipari alkalmazhatóság körének megfelelően korlátozni.
A VI C-IV, 4.1. pontja szerint az 57. szakasz alapján nagyon kevés találmányt kell kizárni a szabadalmazhatóság köréből, mert a legtöbbet már az 52. szakasz (2) bekezdése alapján ki kell zárni. Az irányelvek ugyanezen pontja szerint a kizárt találmányok egy további csoportjába olyan tárgyak vagy eljárások tartoznak, amelyek a jól megalapozott fizikai törvények ellenében működnek; ilyen például az örökmozgó gép. Az ilyen tárgyú találmányok ellen az 57. szakasz alapján csak akkor lehet kifogást emelni, ha az igénypont megadja a találmány szándékolt funkcióját vagy célját. Ha azonban az örökmozgó gépet csupán mint egy adott sajátos konstrukcióval bíró tárgyat igénylik, a kifogásnak a találmány feltárására vonatkozó 83. szakaszon kell alapulnia.
Egyébként az ipari alkalmazhatóságnak az is feltétele, hogy a találmány megvalósítható legyen, amit a 83. szakasz a találmány feltárása szempontjából állapít meg.
A 83. szakasz szövege a következő:
"Az európai szabadalmi bejelentésnek a találmányt olyan egyértelműen és teljeskörűen kell feltárnia, hogy azt szakember meg tudja valósítani."
Ez a szakasz egy európai szabadalmi bejelentés magától értetődő követelményeként írja elő a találmány feltárását; a leírásnak lehetővé kell tennie a szakember számára, hogy a találmányt a gyakorlatban megvalósíthassa. Ezáltal a találmány megismételhetővé, vagyis kivitelezhetővé válik. Egyúttal a találmány az olvasó számára meg kell mutassa a technika állásához való hozzájárulást, ami annak mértékéül is szolgál, hogy az oltalmi jog milyen terjedelemben van megalapozva.
Az 52-57. szakaszokban lefektetett szabadalmazási előfeltételek mellett a találmány feltárása egy érvényes európai szabadalom engedélyezésének alapvető feltételeihez tartozik. A 138. szakasz (1) bekezdésének b) pontja szerint a hiányos feltárás egyike azoknak az okoknak, amelyek miatt egy európai szabadalmat a nemzeti eljárásban meg lehet semmisíteni.
A feltárás kérdései nem csak a bejelentett vagy szabadalmazott találmány kivitelezhetőségének vizsgálatánál merülnek fel, hanem a módosítások engedélyezésének [123. (2) bekezdés], az elsőbbség igénylésének megalapozottsága [87. szakasz (1) bekezdés] és a technika állásának az újdonság és a feltalálói tevékenység szempontjából való vizsgálatánál (54. és 56. szakasz) is.
A feltárásnak nem kell teljesen a leírásban megtörténnie, mert részben a bejelentés más részeiben, mégpedig az igénypontokban és a rajzokban is elvégezhető. A T 818/93 sz. ítélet szerint a feltárás szempontjából a rajzok a leírás és az igénypontok mellett azonos értékű részét képezik a bejelentési iratoknak. Ilyenkor természetesen figyelembe kell venni a rajzos ábrázolás sajátosságait. A T 204/83 (OJ 1985, 310) sz. ítélet leszögezi, hogy egy sematikus rajzból nem lehet levezetni méreteket.
Egy bejelentésnek az eredeti mellékletekben való kinyilvánítása szempontjából kizárólag a leírás, az igénypontok és a rajzok mértékadók. A G 11/91 (OJ 1993, 125) sz. ítélet szerint sem a kivonat, sem az elsőbbségi irat nem helye a feltárásnak.
Ha a feltárás egy fontos része csak a szabadalmi igénypontokban vagy a rajzokban található, a megfelelő elemeket a leírásba is át kell vinni, amennyiben azokra a többi elemmel összefüggésben egy igénypontban oltalmat igényelnek. A VI C-II, 4.5. pontja szerint azonban ha egy függő igénypont tárgya önmagában érthető, felesleges további tárgyalása a leírásban; elegendő lehet egy utalás arra, hogy a találmány egy sajátos kiviteli alakja a függő igénypontban van kinyilvánítva. A VI C-III, 6.6. pontja megállapítja, hogy amikor egy tárgy világosan ki van nyilvánítva egy igénypontban, de azt a leírás sehol nem említi, megengedhető a leírás olyan módosítása, hogy ezt a tárgyat is magában foglalja.
Döntő az, hogy a találmány a bejelentés eredeti mellékleteiben ki legyen nyilvánítva, mert az európai szabadalmi bejelentés tartalmát a bejelentés napján megadott feltárás határozza meg. A feltárás későbbi kiegészítései a 123. szakasz (2) bekezdése szerint a tartalom kibővítésének minősülnek és nem megengedhetők, és emellett a 100. szakasz c) pontja szerint felszólalási jogalapot, a 138. szakasz (1) bekezdésének c) pontja szerint pedig megsemmisítési jogalapot képeznek.
A T 60/89 (OJ 1992, 268) sz. ítélet szerint a feltárásnak olyan módon kell megtörténnie, hogy egy szakember a találmányt meg tudja valósítani. Szakemberen azt az átlagos tudású szakembert kell érteni, akivel szemben ugyanolyan követelményeket kell támasztani, mint azzal a szakemberrel szemben, aki az 56. szakasz szerint a feltalálói tevékenység megítélése szempontjából mérvadó. A VI C-IV, 9.6. pontja szerint a gyakorlat olyan emberéből kell kiindulni, aki tájékozott arról, hogy a bejelentés időpontjában az adott területen mi tartozik a tudomány általános állásához, aki mindenhez hozzáfér, ami a technika állásához tartozik, és aki a rutinszerű munkához és kísérletekhez szükséges szokásos eszközökkel és képességekkel rendelkezik. A szakembertől el kell várni, hogy felhasználja általános szaktudását a találmány megértéséhez. A bejelentésben tehát nem kell minden olyan részletet leírni, amely a találmány megvalósításához szükséges. Ezt az ESZE kapcsán végzett előmunkálatok is megerősítik, amelyek során ugyanis a 83. szakasz eredeti szövegéből, amely így hangzott: "Az európai szabadalmi bejelentésnek a találmányt olyan világosan és teljességgel kell feltárnia, hogy azt szakember e feltárás alapján megvalósíthassa", törölték a "feltárás alapján" szavakat (a német szövegben a danach szót). Így a feltáráshoz nem csupán a kinyilvánítás szövege tartozik, hanem olyan jellemzők is, amelyek a szakember számára a dokumentumban csak közvetve, vagyis anélkül vannak kinyilvánítva, hogy kimondottan meg lennének említve. Ez a VI C-IV, 7.2. pontjából is következik.
Az "általános szaktudás" terjedelmével és határaival kapcsolatos gyakorlat lényegileg a T 171/84 (OJ 1986, 95) sz. és a T 206/83 (OJ 1987, 5) sz. ítéleteken alapszik, amelyek kimondják, hogy a feltalálói tevékenység és a kivitelezhetőség megítélésekor ugyanaz a tudásszint mérvadó. A T 123/85 (OJ 1989, 336) sz. ítélet megállapítja, hogy a szakember számára nem kell teljes részletességgel előírni, hogy hogyan járjon el. Ezért egy bejelentésben nem kell megismételni azt, ami a szakember tudásához tartozik, vagyis ami le van írva az alapvető szakkönyvekben és tankönyvekben. Az általános szaktudáshoz kell számítani azt is, aminek a szakember csupán hozzáférhető forrásokban kell utánanézzen, és amiről feltételezhető, hogy szükség esetén használja azokat. Idetartoznak a szokásos kézikönyveken kívül az enciklopédiák is. Ezzel szemben nem tartoznak a szakember általános szaktudásához olyan információk, amelyek csak kutatás útján válnak hozzáférhetővé. Ez vonatkozik rendszerint a szakfolyóiratokra is, még ha azok alapfolyóiratokként jelölhetők is meg - mondja ki a T 475/88 sz. ítélet. Így a Chemical Abstracts sem tartozik a szakember általános tudásához, mert a vonatkozó területen a teljes technika állását képviseli.
Nincs arra szükség, hogy egy bejelentésben bizonyos adatokat a találmány szempontjából lényegesként emeljenek ki; elegendő, ha a szakember a bejelentés mellékleteiből a műszaki tanítást közvetlenül és egyértelműen meg tudja ismerni. Ez feltételezi, hogy érthető számára az ábrázolt jellemzők műszaki jelentése, és fel tudja ismerni, hogy azok a bejelentett találmányhoz tartoznak.
A találmány ismertetése a bejelentésben tartalmilag megfelel a 83. szakasz követelményeinek, ha a szakember számára lehetővé teszi a találmány megvalósítását. A T 442/97 sz. ítélet szerint ez az előfeltétel nem adott, ha az állított hatásmód a természeti törvények ellen hat.
A VSZ 27. szabályának (1) c) pontja szerint a találmányt úgy kell bemutatni, hogy a szakember megérthesse a feladatot és annak megoldását. Egy dolognál arra van szükség, hogy elő legyen állítható. Ehhez a kiindulási anyagoknak a szakember számára rendelkezésre kell állniuk, vagy a bejelentésnek hozzáférhetővé kell azokat tennie, és az előállítási eljárásnak ismertnek vagy a bejelentésben kinyilvánítottnak kell lennie. A VI C-IV, 3.6. pontja megállapítja, hogy a biológia területén az előállítási eljárás a 28. szabály szerint helyettesíthető a biológiai anyag egy próbájának a letétbe helyezésével és hozzáférhetővé tételével.
A kielégítő feltáráshoz nincs szükség arra, hogy azok a természeti törvényen alapuló összefüggések, amelyeken a találmány alapszik, kellően felismertek és közöltek legyenek; arra sincs szükség, hogy a találmány ténylegesen megvalósított legyen. Ezzel összhangban nem minősül kötelezően feltárási hiányosságnak, ha egy kiviteli példa hiányzik, vagy ha az hibát tartalmaz. A 83. szakasz követelményei ki vannak elégítve, ha a szakember a bejelentésben levő adatok alapján szaktudásának felhasználása mellett képes a célzott eredményt tervszerűen és kielégítő biztonsággal elérni. Ilyenkor a szakember nem ragaszkodik a bejelentési iratok szóhasználatához, hanem azokat összefüggésükben értelmezi. Ezért a szakember képes arra, hogy olyan információkat felismerjen, amelyek nincsenek kimondottan megadva, azonban a közölt adatokból burkoltan ugyan, de egyértelműen adódnak. A T 49/90 sz. ítélet szerint ilyen esettel van dolgunk, ha ezek az információk a szakembernek a bejelentési iratok tanulmányozásakor szakismeretei alapján elkerülhetetlenül az eszébe jutnak.
A kivitelezhetőséggel kapcsolatban nehézségek adódhatnak a nem kielégítő tájékoztatásból, ha az adatok együtt hiányosak vagy egyes adatok nem helytállóak. Abból is adódhatnak azonban nehézségek, hogy a megadott műszaki tanítás nincs összhangban a természeti törvényekkel, például egy örökmozgó igénylésekor, vagy amikor a célzott és igényelt műszaki hatást nem lehet ténylegesen elérni.
A találmány ismertetésének hiányai esetén így azt kell kérdezni, hogy egy szakember a bejelentés napján meglévő szakmai képességei és tudása alapján olyan helyzetben volt-e, hogy a hiányzó adatokat ki tudta egészíteni vagy a helytelen adatokat helyesbíteni tudta. A közölt adatoknak a szakember számára lehetővé kell tenniük, hogy a találmány szerinti tanítást különösebb nehézségek nélkül, tervszerűen meg tudja valósítani.
A T 226/85 (OJ 1988, 336) sz. ítélet szerint a megvalósíthatóságnak az igényelt találmány teljes területén, vagyis a példákon kívüli területen is teljesülnie kell.
Ilyen vonatkozásban különösen a biológiai találmányokkal kapcsolatban adódnak nehézségek egyrészt, mert az élő anyagot nehéz definiálni, másrészt nem egyszerű előre látni, hogy kis eltérések a felhasznált anyagban milyen kihatással vannak a találmány területén való felhasználhatóságra. Ennek megfelelően a szakember számára még gyakran nem áll rendelkezésre az összes elképzelhető változat. Ugyanakkor itt is az általános szabályok érvényesek. Sok esetben a konkrétan megtalált és kinyilvánított alternatívákra való korlátozás a versenytárs számára lehetővé tenné, hogy saját feltalálói tevékenység nélkül más változatokra térjen át az újítás magjának a használatával anélkül, hogy bitorlóvá válna. Ezt el lehet kerülni méltányos terjedelemben funkcionális jellemzők használatával.
Egy igényelt találmány kinyilvánításában elkövetett hibát nem lehet helyrehozni. Ha a tanítás gyakorlatilag nem keresztülvihető, úgy kezdettől fogva nincs oltalmazható találmány; ha a találmány nem volt kielégítő mértékben kinyilvánítva, a hiba kiküszöbölése a 123. szakasz (2) bekezdésében foglalt változtatási tilalomba ütközik. A feladat újbóli megfogalmazása révén esetleg megszüntethető a kinyilvánítás hiányossága. Ha az eredetileg igényelt sajátos hatást nem lehet elérni, egy szűkebb hatás alapulvételével, amelyet az eredeti leírás felölel, egy új feladatot lehet megszövegezni. Ezek a lehetőségek nem csak az engedélyezési eljárásban, hanem a 123. szakasz (3) bekezdésében foglalt, az oltalmi kör tágításának tilalma által megszabott határok között a felszólalási eljárásban is adva vannak.
A szabadalmi bejelentések gyakran tartalmaznak egyéb iratokra vonatkozó utalásokat, miként ezt a VI C-II, 4.18. pontja is megállapítja. Az ilyen hivatkozások megfelelő eszközt szolgáltatnak ahhoz, hogy a bejelentés terjedelmét a lényeges tárgyra lehessen korlátozni. A T 920/92 sz. ítélet megállapítja, hogy olyan iratra is lehet hivatkozni, amely nem az ESZH valamelyik hivatalos nyelvén van megszövegezve.
Meg kell fontolni, hogy egy hivatkozás szükséges vagy legalábbis célszerű-e. Ilyen téren igenlő választ lehet adni, ha a találmány megértéséhez hozzájárul. Ha ez semmilyen szempontból nem mondható, a hivatkozás felesleges, és a 34. szabály (1) bekezdésének c) pontja szerint törölni kell.
Egy hivatkozott iratból adatok átvétele meg van engedve, ha ez az irat a bejelentés napján hozzáférhető volt a nyilvánosság számára, vagy pedig, ha a bejelentés napján a hivatalnak rendelkezésére állt, és a nyilvánosság számára legkésőbb a bejelentés közrebocsátásának napján hozzáférhető volt. Az utóbbi követelményt legegyszerűbben azáltal lehet teljesíteni, ha a hivatkozott iratot a bejelentés eredeti mellékleteivel együtt benyújtják, és így az irat a közrebocsátástól kezdve az aktabetekintés számára hozzáférhető. Ha a hivatkozott irat nem volt a nyilvánosság számára hozzáférhető, nem tekinthető a kinyilvánítás részének, és az elővizsgálati eljárás során ezt a hivatkozást törölni kell. Ha a találmány az irat ismerete nélkül nem valósítható meg, a 83. szakasz szerint ez helyrehozhatatlan hiányosságot jelent.
A T 689/90 (OJ 1993, 616) sz. ítélet szerint egy hivatkozott iratból jellemzők felvétele az igénypontokba a 123. szakasz (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel csak akkor megengedhető, ha az eredeti iratokból a szakember számára kétségtelenül felismerhető, hogy ezekre a jellemzőkre oltalmat igényelnek, e jellemzők a találmány műszaki céljának eléréséhez és ezáltal a bejelentés szerinti találmány megoldásához hozzájárulnak, és egyértelműen hozzátartoznak a bejelentésben kinyilvánított találmány leírásához és az abban kinyilvánított tartalomhoz.
Az újdonság vizsgálatakor alapvetően nem megengedett különböző iratok kombinálása. A T 153/85 (OJ 1988, 1) sz. ítélet azonban megállapítja, hogy ha egy anterioritás hivatkozik egy másik iratra, ennek az lehet a következménye, hogy az anterioritás értelmezésekor a másik iratban foglaltakat részben vagy teljesen figyelembe kell venni.
A 27. szabály előírja, hogy egy európai szabadalmi bejelentés leírásának milyen részeket kell tartalmaznia. A PCT 5. szabálya és a nemzeti szabadalmi jogok hasonló előírásokat tartalmaznak. Ennek a szabálynak a be nem tartása a 97. szakasz (1) bekezdése szerint az európai szabadalmi bejelentés elutasításához vezethet.
A 27. szabály (1) bekezdésének a) pontja szerint meg kell nevezni azt a műszaki területet, amelyre a találmány vonatkozik. Ez történhet például a független igénypont vagy igénypontok tárgyi körére való hivatkozással, vagy pedig a technika állásához tartozó jellemzők rövid megismétlésével.
A VI C-II, 4.3. f) pontja szerint a technika állására vonatkozó adatoknak a találmányt a megfelelő műszaki összefüggésbe kell helyezniük. Ezek az adatok megkönnyítik a találmány megértését, és különösen a feladat tárgyilagos megítéléséhez szükségesek; a T 170/84 (OJ 1986, 400) sz. ítélet szerint különös jelentőségük az egyrészes igénypontszövegezés esetén van.
A technika állásához tartoznak olyan iratok, amelyek a bejelentő számára ismertek voltak, valamint olyanok is, amelyeket az eljárás során tárnak fel. A T 11/82 (OJ 1983, 479) sz. ítélet szerint a bejelentő adott esetben kötelezhető arra, hogy ezeket az adatokat utólag beiktassa a leírásba.
A technika állásának megjelölését a 27. szabály (1) bekezdésének b) pontja is előírja olyan esetekben, amikor ez a bejelentő ismeretei szerint hasznos lehet a találmány megértéséhez, illetve az európai kutatási jelentés elkészítéséhez és a vizsgálathoz.
A 27. szabály (1) bekezdésének c) pontja szerint a találmányt a szabadalmi igénypontokban jellemzett módon úgy kell bemutatni, hogy ennek alapján a műszaki feladat és annak megoldása érthető legyen. Ha ez a követelmény nincs kielégítve, nem lehet szabadalmat engedélyezni. A T 26/81 (OJ 1982, 211) sz. ítélet megállapítja, hogy ha a leírás ennek a követelménynek nem tesz eleget, az 52. szakasz értelmében nincs szó találmányról; csak akkor lehet szabadalmazható találmányról beszélni, ha a műszaki feladat a bejelentésből levezethető.
A 27. szabály (1) bekezdésének d) pontja szerint a rajz ábráit - ha vannak ilyenek - röviden ismertetni kell.
A 27. szabály (1) bekezdésének e) pontja leszögezi, hogy részletesen le kell írni legalább egy utat az igényelt találmány megvalósításához. A VI C-II, 4.9. pontja szerint sok esetben elegendő egyetlen példát vagy egyetlen kiviteli alakot megadni. Tágan megszövegezett igénypontok esetén azonban szükség lehet több példára vagy kiviteli alakra annak érdekében, hogy eleget tegyenek a találmány kielégítő feltárására vonatkozó 83. szakasz szerinti követelménynek.
A T 389/87 sz. ítélet megállapítja, hogy nem tekinthető károsnak kiviteli példa hiánya olyan esetekben, amikor a találmány ilyen példa nélkül is megvalósítható.
A T 171/84 (OJ 1986, 95) sz. ítélet szerint egy kiviteli példában előforduló hiba nem jelent hátrányt, ha az a szakember általános szaktudása alapján felismerhető és helyesbíthető.
A 123. szakasz (2) bekezdése szerinti bővítési tilalom miatt példákat nem lehet utólag beiktatni a leírásba. A VI C-VI, 5.7. a) pontja szerint azonban benyújthatók példák a kivitelezhetőség bizonyítására szolgáló anyagként.
A PCT 5.1. a) v) szabálya előírja, hogy a leírásban meg kell adni az igényelt találmány kivitelezésének a bejelentő nézete szerinti legjobb útját. Ez különösen akkor fontos, amikor az Amerikai Egyesült Államok is a megjelölt országok között szerepel; a PCT említett szabálya szerint azonban ennek az előírásnak a be nem tartása olyan államokban, amelyek nem írnak elő ilyen követelményt, nem jár semmilyen következménnyel.
A 27. a) szabály (1) bekezdése szerint a leírásnak egy szekvencialistát kell tartalmaznia minden olyan esetben, amikor az európai szabadalmi bejelentés nukleotid- vagy aminosav-szekvenciákat nyilvánít ki. Ez a szekvencialista utólag is benyújtható, de ebben az esetben nem képezi részét a leírásnak és az eredeti kinyilvánításnak.
A 28. szabály és a 28. a) szabály a biológiai anyag letétbe helyezésére és újbóli letétbe helyezésére vonatkozó előírásokat tartalmaz. Ezek a szabályok a 83. szakaszt egészítik ki, amikor kimondják, hogy az élő anyag területén a találmányokat bizonyos esetekben azáltal lehet kinyilvánítani, hogy az alkalmazott biológiai anyagot letétbe helyezik egy elismert letéteményes szervnél.
A 28. szabályt már 1979-ben módosították olyan értelemben, hogy a bejelentő jogosult a letétbe helyezett anyag kiadását a bejelentés közzététele után és az európai szabadalom megadása előtt olyan módon korlátozni, hogy a kiadás csak az ESZH által elismert szakértő számára történhet meg. Ez a módosítás 1980. június 1-jén lépett hatályba a 28. a) szabállyal együtt, amely a nem életképes biológiai anyag újbóli letétbe helyezését szabályozza a mikroorganizmusok szabadalmi eljárás céljából történő letétbe helyezésének nemzetközi elismerésére vonatkozó Budapesti Szerződés szerint.
A 28. és a 28. a) szabályt 1996. október 1-jei hatállyal megváltoztatták olyan módon, hogy a letétbe helyezhető tárgyak körét a mikroorganizmusokról a biológiai anyagra is kiterjesztették. A biológiai anyag meghatározását a 23. b) szabály (3) bekezdése adja meg, amely szerint a biológiai anyag genetikai információt tartalmaz és önmagát reprodukálni tudja, vagy egy biológiai rendszerben reprodukálható. Ilyen módon a szabályozást hozzáigazították a műszaki fejlődéshez, amely egyre több olyan élő anyagra terjed ki, amely nem volt besorolható a mikroorganizmusok fogalomkörébe.
A letétbe helyezés kötelme olyan biológiai anyagra terjed ki, amely a köz számára nem hozzáférhető és az európai szabadalmi bejelentésben nem írható le olyan módon, hogy annak alapján szakember a találmányt meg tudja valósítani. A letétbe helyezés nem alaki követelmény, hanem a leírás kiegészítése. A T 412/93 sz. ítélet szerint a bejelentő nem köteles a találmány megvalósítását letétbe helyezéssel megkönnyíteni, ha a találmány letétbe helyezés nélkül megvalósítható, még ha költségesebb és fáradságosabb úton is.
A 28. szabály (1) bekezdésének a) pontja szerint a mintát legkésőbb a bejelentés napján letétbe kell helyezni egy elismert letéti helyen; ez vagy egy olyan nemzetközi letéteményes szerv, amely megfelel az ESZH által alkalmazott Budapesti Szerződés előírásainak, vagy pedig egy, a 28. szabálynak megfelelően elismert letéti hely. Ha a bejelentő egy korábbi szabadalmi bejelentés elsőbbségét kívánja érvényesíteni, a letétbe helyezésnek az elsőbbség napjáig meg kell történnie, mert az elsőbbség hatályos igénybevétele feltételezi, hogy a találmány az elsőbbségi bejelentés időpontjában kielégítő mértékben ki volt nyilvánítva.
Az ESZH által elismert letéti helyeket az ESZH hivatalos lapjában minden évben nyilvánosságra hozzák.
A biológiai minta letétbe helyezése ellenére a bejelentőnek az európai szabadalmi bejelentésben ismertetnie kell a biológiai anyag jellemzőiről rendelkezésére álló lényeges adatokat. Ezenkívül a bejelentőnek meg kell adnia a bejelentésben a letéti helyet és a letétbe helyezett biológiai anyag számát. Ezeket az adatokat a 28. szabály (2) bekezdésének megfelelően az elsőbbségi vagy a bejelentési napot követő 16 hónapon belül kell közölnie. Ez a határidő nem hosszabbítható meg.
A 28. szabály (3) bekezdésének megfelelően a biológiai anyag az európai szabadalmi bejelentés közrebocsátásának napjától kezdve harmadik személyek számára hozzáférhető, éspedig olyan módon, hogy a letétbe helyezett biológiai anyagból a kérelmezőnek kiadnak egy mintát, de csak akkor, ha kötelezi magát, hogy a letétbe helyezett vagy abból levezetett biológiai anyagot harmadik személyek számára nem teszi hozzáférhetővé, és azt csupán kísérleti célokra használja.
A 28. a) szabály arra az esetre vonatkozó előírásokat tartalmaz, amikor a letétbe helyezett biológiai anyag többé nem életképes, vagy pedig a letéteményes szerv más okból kifolyólag nincs abban a helyzetben, hogy a mintákat kiadja. A hozzáférhetőség megszakadását úgy kell tekinteni, mintha az be sem következett volna, ha az eredetileg letétbe helyezett biológiai anyagot újból letétbe helyezik attól a naptól számított 3 hónapon belül, amikor a letéteményes szerv ezt a megszakítást a letétbe helyezővel közölte, és ha a letéteményes szerv által kiállított átvételi elismervény egy másolatát az újabb letétbe helyezés napjától számított négy hónapon belül továbbítják az ESZH-nak.

Diagnosztikai módszerekre vonatkozó találmányok

Az Európai Szabadalmi Hivatal (ESZH) egyik fellebbezési tanácsa a SYGNUS Inc. egy diagnosztikai módszerre vonatkozó találmánya ügyében T 964/99 (OJ 4, 2002) számú ítéletével megerősítette a Vizsgálati Osztály elutasító határozatát, és ezzel a diagnosztikai módszerekre vonatkozó találmányok szabadalmazhatóságának elbírálása terén új joggyakorlatot vezetett be.
A bejelentés szerinti találmány a testbe való behatolás nélkül teszi lehetővé emberi vagy állati testből minta vételét a testben levő valamilyen anyag koncentrációjának a mérése céljából. A találmány egyik előnyös kiviteli módja egy olyan lépésből áll, ahol egy mintavevő kamrát helyeznek a bőrfelületre, és egy kis intenzitású váltóáramú elektromos mezőnek két elektród között - amelyek nem hatolnak be a bőrbe - a bőrön való átengedésével a bőrből glükózt vagy egy glükózmetabolitot vonnak ki, amelynek a mintavevő kamrában mérhető koncentrációja összefüggésbe hozható a vérben levő glükózszinttel. Ez lehetővé teszi egy cukorbeteg számára, hogy folytonosan vagy félfolytonosan mérje vérében a glükózszintet anélkül, hogy rákényszerülne ujjainak fájdalommal járó megszúrására.
A bejelentést a Vizsgálati Osztály arra hivatkozva utasította el, hogy az 1. igénypont tárgya diagnosztikai módszer, és így az Európai Szabadalmi Egyezmény (ESZE) 52. szakaszának (4) bekezdése alapján ki van zárva a szabadalmazható találmányok köréből. Ez a kizárás egyébként etikai okokra vezethető vissza, mert az ESZE kidolgozásakor úgy gondolták, hogy nem lenne helyes szabadalmat adni az orvosokat, sebészeket és állatorvosokat az emberi és állati szenvedés enyhítésében gátló orvosi, sebészeti vagy diagnosztikai módszerekre.
A bejelentő az elutasítás ellen benyújtott fellebbezésében elsősorban arra hivatkozott, hogy az elutasítás ellenkezik az ESZH korábbi joggyakorlatával, különösen a T 385/86 számú ítéletben foglaltakkal.
Ebben az ítéletben a fellebbezési tanács az 52. szakasz (4) bekezdésének előkészületi munkálataira hivatkozott, amelyek során feljegyezték, hogy az összes diagnosztikai módszer kizárása ellen az érdekelt felek arra hivatkozva tiltakoztak, hogy a műszaki fejlődés olyan diagnosztikai módszerek kifejlesztéséhez is vezetett, amelyek nem kimondottan orvosi természetűek. Végül a francia küldöttség javaslatára a "diagnosztikai módszerek" kifejezés helyett az "emberi vagy állati testen alkalmazott diagnosztikai módszerek" kifejezést fogadták el, és egyúttal hangsúlyozták, hogy az 52. szakasz (4) bekezdésében említett módszerek valójában találmányok, de nem alkalmazhatók iparilag. E megfontolások fényében az ítélet megállapította, hogy "az 52(4) szakasz első mondata a szabadalmi oltalomból csak a gyógyászati kezelés módszereit kívánja kizárni, hogy senki se legyen gátolva szabadalmi törvénykezés által az orvosi gyakorlatban".
Az ítélet azt is megállapította, hogy mint minden kizáró szövegezést, az 52(4) szakaszt is szűken kell értelmezni, majd leszögezte: "... a szabadalmi oltalomból csak azok a diagnosztikai módszerek vannak kizárva, amelyek eredményei lehetővé tesznek egy orvosi kezelés sajátos lefolytatása fölötti döntést. Ez azt jelenti, hogy annak a kérdésnek a megválaszolásakor, vajon egy módszer az 52(4) szakasz szempontjából diagnosztikainak minősül-e, meg kell vizsgálni, hogy az orvosi diagnózis eléréséhez szükséges összes lépést magában foglalja-e. Így a csupán közbenső eredményeket szolgáltató módszerek az 52(4) szakasz értelmében nem tekinthetők diagnosztikai jellegűnek még akkor sem, ha felhasználhatók diagnózis készítésére."
A T 385/86 számú ítéletben a fellebbezési tanács azt is megállapította, hogy a diagnózis három lépésből áll:
- anyaggyűjtés;
- összehasonlítás a rendes értékekkel, valamint az ESZH joggyakorlatában tüneteknek nevezett eltérések feljegyzése, és
- deduktív orvosi döntési fázis, vagyis a tünetek egy sajátos klinikai képhez való rendelése.
Ha e lépések közül egy is hiányzik, nem lehet diagnosztikai módszerről beszélni, hanem csupán adatgyűjtésről. Diagnosztikai módszer esetén a betegség természete közvetlenül kitűnik a test vizsgálata során kapott valamilyen paraméter értékéből.
Az ítélet megállapította továbbá, hogy ha egy módszer során kapcsolatba lépnek az emberi vagy állati testtel, és ez alapot tud szolgáltatni az orvos későbbi diagnosztikai tevékenységéhez, a módszert iparilag alkalmazhatónak és így szabadalmazhatónak kell tekinteni, ha sajátos orvosi tudás vagy gyakorlat nélkül meg lehet valósítani.
Az ESZH ilyen módon közelített közel 14 éven át a diagnosztikai módszerek szabadalmazhatóságához, amit az ESZH Vizsgálati irányelveinek C-IV fejezetében a 4.3. pont is tükröz:
"A diagnosztikai módszerek nem fedik a diagnózisra vonatkozó összes módszert. Az 52(4) szakasz nem zárja ki az élő emberi vagy állati testből információ (adatok, fizikai mennyiségek) nyerésére szolgáló módszereket, ha a kapott információ csupán közbenső eredményeket ad, amelyek önmagukban nem teszik lehetővé a szükséges kezelésre vonatkozó döntést. Az ilyen módszerek általában felölelik a röntgenvizsgálatokat, az NMR-vizsgálatokat és a vérnyomásméréseket."
A tárgyalt ügyben a bejelentő azzal érvelt, hogy a T 385/86 számú ítélet olyan precedens, amelyet széles körben elfogadtak és későbbi ESZH-döntésekben, így a T 83/87, a T 400/87 és a T 530/93 számú ítéletekben is alkalmaztak. Bár egyik sem foglalkozott mintavétellel, a T 83/87 számú ítélet beültetett vérglükóz-érzékelő alkalmazására vonatkozott; ebben az ügyben a tanács azon a véleményen volt, hogy a vér glükózkoncentrációjának ismerete nem tette lehetővé cukorbaj vagy akár hipo- vagy hiperglikémia megállapítását.
A bejelentő azzal is érvelt, hogy az igényelt módszert bárki alkalmazni tudja, és az nem igényli orvosilag képzett személy részvételét, vagyis nem tekinthető az 52(4) szakasz kizárása alá esőnek.
Az ügyben a tanács azon a véleményen volt, hogy a T 385/86 számú ítélet érvelésének vonalán ki lennének zárva a szabadalmazásból olyan eljárások, amelyek többé-kevésbé teljes diagnózist adnak műszaki eszközök teljesen automatizált működésének eredményeként, de ugyanakkor lehetővé tenné az emberi vagy állati testen orvosok által alkalmazott tipikus diagnosztikai eljárások szabadalmazását, amilyen a kopogtatás, a meghallgatás, a tapintás vagy akár a beteg általános megfigyelése, minthogy ezek nem adnak teljes diagnózist. A tanács szerint ez nem lenne összeegyeztethető az 52(4) szakasz szellemével.
A tanács megállapította, hogy a diagnosztikai módszerek szabadalmazásból való kizárásának szűkített értelmezése eltérő irányelveket szab meg a diagnosztikai módszerek, valamint a gyógyászati vagy sebészeti kezelési módszerek kapcsán, ami a diagnosztikai módszerek szabadalmazásból való törvényes kizárásának a tényleges megszüntetését jelentené.
A tanács hivatkozott egy másik eseti jogra, nevezetesen a T 655/92 számú ítéletre is, amely az 52(4) szakasz kizáró jellegének kevésbé korlátozó jellegű értelmezését fogadta el. Ebben az esetben az igényelt eljárás egyik lépése abból állt, hogy parenterálisan kontrasztanyagot injektáltak egy NMR-vizsgálat gyorsítása érdekében. Ezt az eljárás lényeges lépésének tekintették, amelyet egy orvosnak vagy orvos felügyelete alatt kellett elvégezni. A módszert nem minősítették iparilag alkalmazhatónak, mert az ellenkezne az 52(4) szakasz mögött álló szándékkal.
A tanács hivatkozott a szerződési törvényre vonatkozó Bécsi Egyezmény 31(1) szakaszára is, amelynek alapján az ESZE-t jóhiszeműen kell alkalmazni, összhangban az adott szövegösszefüggésben a szerződés kifejezéseinek kölcsönzött szokásos értelmezéssel.
Az Oxford-szótár diagnózisra vonatkozó egyik meghatározása szerint a diagnózis "egy betegségi állapot jellegének meghatározása", míg a "diagnosztikai" szó jelentése "diagnózishoz tartozó" vagy "diagnózis szempontjából értékkel bíró". Így a "diagnosztikai módszer" kifejezés világos jelentése olyan módszer lenne, amely diagnózisra vonatkozik vagy diagnózis céljából használható, és diagnosztikai módszernek minősülne minden olyan orvosi tevékenység, amely diagnózis megállapítása folyamán információ szerzésére vonatkozik. Ilyen gondolatmenettel a tanács az 52(4) szakasz értelmezése kapcsán arra a véleményre jutott, hogy az kizár a szabadalmi oltalomból minden olyan módszert, amelyet az emberi vagy állati testen alkalmaznak, és amely diagnózisra vonatkozik vagy diagnózis céljából használható.
Bár a tanács megpróbált különbséget tenni a jelen eset és a korábbi esetek között, úgy tűnik, hogy alapvető fordulatot jelent az 52(4) szakasz értelmezésében a diagnosztikai módszerek vonalán.
Az angol Szabadalmi Ügyyvivők Kamarája (Chartered Institute of Patent Agents, CIPA) elnöke felkérte az ESZH elnökét, hogy az ESZE 112. szakasza (1) bekezdésének b) pontja alapján kérje a Kibővített Fellebbezési Tanács állásfoglalását a T 385/86 számú és a T 964/99 számú ítéletek közötti ütközés miatt.
A diagnosztikai módszerek értelmezése a T 964/99 számú ítélet szerint közelebb állónak tűnik az 52(4) szakasz mögött álló jogalkotói szándékhoz, viszont kevésbé felel meg a mai gyakorlati követelményeknek, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a diagnosztikai módszerek szabadalmazhatók azzal a megkötéssel, hogy nem gátolhatják a gyakorló orvos tevékenységét.