Szemle - 2002. 10.

TANULMÁNYOK

DR. KOVÁCS KRISZTINA

Biodiverzitás, genetikai források, hagyományos tudás és szellemi tulajdon^*

---

Biodiverzitás

Növekvő kereslet - csökkenő kínálat:
a genetikai források piaca

Biotechnológiai találmányok, növényfajta-oltalom

Formális és informális innováció

CBD v. TRIPS

Hagyományos tudás és szellemi tulajdonjogok

Irodalom

---

"Először azt hittem, ez valami vicc. Hogy találhatott fel valamit, amit a mexikóiak évszázadok óta termesztenek?" De nem volt vicc. A mexikói gazdálkodóktól több éve szállító egyesült államokbeli babimportőr társaság elnökének szabadalombitorlási perrel, költséges vámhatósági intézkedésekkel és a komplikációktól visszahőkölő számos üzletfele elvesztésével kellett szembenéznie. Ezzel egy időben a mexikói gazdálkodókat - a döbbeneten túl - exportbevételeik mintegy 90%-os csökkenése sújtotta. A háttérben álló szellemi tulajdonjogok jogosultja, egy kisebb amerikai vetőmaggyártó cég tulajdonosa egy zacskó Mexikóban vásárolt babvetőmag alapján "fejlesztette ki" az Enola nevű babfajtát. A magokat hazavitte, kiválasztotta közülük a sárga színűeket, elvetette őket, és két éven át a termésből nyert magokat újra szelektálta és elvetette. 1999-ben amerikai szabadalmat, valamint növényfajta-oltalmat kapott az így "egyneművé és állandóvá" vált, sajátos sárga árnyalatú magokkal jellemzett babfajtára, ami a bejelentésben foglaltak szerint "leginkább az Azufrado fajtába tartozó egyik gazdálkodói fajtára hasonlít". Oly mértékben, hogy az Enola-ügy a szabadalmat az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatal előtt megtámadó Trópusi Mezőgazdaság Nemzetközi Központja (CIAT), a mexikói kormány, a huszonkétezer mexikói gazdálkodót tömörítő Rio Fuerte Mezőgazdasági Egyesület, az esetről felháborodottan tudósító kanadai Nemzetközi Vidékfejlesztési Alapítvány (RAFI), valamint az általa mozgósított ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint is a biokalózkodás klasszikus esetének tekinthető. A szabadalom megsemmisítésére irányuló kérelem szerint az Enola nem új és nem alapul feltalálói tevékenységen; a felhasznált genetikai forrás a CIAT génbankjában őrzött anyaggal azonos, és mint ilyen, nem szabadalmazható; a sárga babot jogellenesen használták fel, megsértve Mexikónak a genetikai forrásai feletti szuverén jogait - mindezek miatt a szabadalom szakmailag és erkölcsileg elfogadhatatlan. A RAFI kommentárja szerint az Enola-eset példája jól illusztrálja az élet szabadalmazásában rejlő veszélyeket, továbbá azt, hogy a kizárólagos jogot adó szabadalmak révén lehetővé válik a mezőgazdasági import meggátlása, a harmadik világbeli gazdálkodók exportpiacainak romba döntése, valamint alapvető élelmiszeripari termékek és évezredek kulturális örökségét megtestesítő szent gyógynövények jogtalan elsajátítása.¹
A genetikai források és a hozzájuk kötődő hagyományos tudás megőrzése, a velük való gazdálkodás és a felhasználásukkal, valamint a felhasználásukból eredő hasznok megosztásával kapcsolatos kérdések világszerte számos vita középpontjában állnak olyan különböző szakterületeken, mint az élelmezésügy és mezőgazdaság, a környezetvédelem, innováció, biotechnológia, gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés, kultúrpolitika és emberi jogok. A modern biotechnológia térhódításával a genetikai források rohamosan növekvő gazdasági, tudományos és kereskedelmi értékre tettek szert a felhasználók széles köre számára, és a genetikai forrásokhoz társított hagyományos tudás napról napra több figyelmet vonz. Egyre több fórumon jelentkezik az igény annak vizsgálatára, hogy a szellemi tulajdon védelméről szóló jogszabályok és a kialakult gyakorlat hogyan függenek össze a fenti kérdésekkel. Rendszerint heves vitákba torkollanak például az olyan felvetések, hogy kit illetnek meg valamely, a genetikai forrásokhoz való hozzáférésen alapuló találmányhoz fűződő jogok, vagy hogy köteles-e a bejelentő a szabadalmi iratokban megjelölni a genetikai forrás eredetét, és milyen következménnyel járjon, ha ezt nem teszi meg. Nem ritka a szellemi tulajdon évszázados rendszerének mai működését drasztikusan bíráló vélemény, sőt egyes esetekben a szellemi tulajdonjogok létjogosultságának megkérdőjelezése.
Ez az írás kísérlet arra, hogy betekintést nyújtson a címben jelzett összefüggések rendszerébe, és rövid összefoglalást adjon a szellemi tulajdon folyamatosan körvonalazódó új, globálisnak nevezett kérdéseiről.

Biodiverzitás

A biológiai sokféleség (biodiverzitás) a Földön lévő, évmilliárdos fejlődés során kialakult életformák változatosságát jelenti, ideértve a fajok közötti és a fajokon belüli sokféleséget, valamint a szárazföldi, tengeri és más ökológiai rendszereket és maguknak az ökológiai rendszereknek a sokféleségét (sivatagokban, erdőkben, hegyekben, tavakban, folyókban és termőföldeken). Minden ökológiai rendszerben az élőlények, köztük az emberek, közösséget alkotnak, kölcsönhatásban egymással és az őket körülvevő levegővel, vízzel és talajjal. A biológiai sokféleség forrásaira épül minden emberi civilizáció: a természetből nyerjük az élelmet, a fűtéshez, ruházkodáshoz és építkezéshez használt anyagokat, a gyógyszereket. A biodiverzitás gondoskodik a levegő és a vizek tisztaságáról, a hulladékok méregtelenítéséről és lebontásáról, a Föld klímájának stabilizálásáról, az árvizek, aszályok, szélsőséges hőmérsékleti ingadozások és szélerők mérsékléséről, a talaj termékenységéről, a növények beporzásáról, a kórokozók fékentartásáról.
A Földön lévő élet gazdagsága 3,5 milliárd éves természeti fejlődés eredménye, amelyet az ember egyre növekvő mértékben formál: a természeti erőforrások fokozódó felhasználása a környezet fokozódó pusztításával járt. A fajok a természetesnél 50-100-szorosan nagyobb ütemben tűnnek el; becslések szerint 34 000 növény- és 5200 állatfaj a kihalás szélén áll. A biológiai sokféleséget azonban legjobban az erdők, vízparti területek, korallzátonyok és egyéb ökológiai rendszerek pusztulása fenyegeti. A Föld erdőinek közel 45%-a már elveszett, nagyrészt az elmúlt évszázad során - ezen belül 1980 és 1990 között akkora terület esőerdő tűnt el, mint Ecuador és Peru együttvéve - és a pusztulás folytatódik: a trópusi erdők csaknem évente 1%-os arányban tűnnek el (ez percenként kb. 29 hektárt jelent). A Föld korallzátonyainak 60%-át fenyegeti az emberi tevékenység. A hagyományosan halászott halfajták mintegy 70%-a túlterhelt felhasználás alatt áll vagy kimerült, csaknem ezer halfajtát a kihalás fenyeget. A számtalan fajnak otthont adó tengerparti élővilág fele már elpusztult. Minden egyes kihaló növényfajjal kb. 30 más faj pusztul együtt, többségükben mikroorganizmu- sok, amelyek alapvető szerepet játszanak az ökológiai rendszerek működésében. A globális felmelegedés és az ózonréteg csökkenése tovább súlyosbítja a helyzetet. A biológiai sokféleség csökkenése következtében az ökológiai rendszerek kevésbé termelékennyé és sebezhetőbbé válnak: egyre kevésbé képesek kezelni az árvizek, aszályok, hurrikánok és más természeti katasztrófák, valamint az ember által okozott (elsősorban a környezetszennyezéssel kapcsolatos) megterhelést. Az erdőirtás következtében fellépő árvizek és viharok által okozott károk már ma hatalmas összegeket emésztenek fel, és a helyzet a felmelegedés miatt csak romlani fog. Ezek a változások visszafordíthatatlanok, miközben az emberiség túlnépesedése következtében a biológiai források elvesztése egyre katasztrofálisabb következményekkel fenyeget. A Föld népességének szegényebb része számára a természeti erőforrások elvesztése a megélhetési feltételek 85-90%-át veszélyezteti. 2000-ben a világ 828 millió krónikusan alultáplált embert számlált. Az ENSZ előrejelzései szerint 2050-re 9 milliárdos népesség élelmezéséről kell majd gondoskodni, miközben a természeti erőforrások felhasználása a túlnépesedésnél is gyorsabb ütemű: 1950 óta a népesség megkétszereződött, míg a világgazdasági termelés ötszörösére emelkedett; a gazdasági növekedésből származó előnyök ugyanakkor relatív kis számú fejlett országban összpontosulnak.²
E körülmények fokozódó nemzetközi tudatosulása vezetett az 1992. június 5-én Rio de Janeiróban elfogadott és több, mint 150 ország által aláírt, 1993. decemberében hatályba lépett Biológiai Sokféleség Egyezmény (Convention on Biological Diversity, a továbbiakban: CBD) létrehozásához.³ (Külön említést érdemel, hogy az egyezményt az Egyesült Államok és Japán azóta sem ratifikálta.) A tagállamok számára kötelező erejű CBD három fő célkitűzést fogalmaz meg, ezek: a biológiai sokféleség megőrzése, a biológiai sokféleség komponenseinek fenntartható felhasználása, és a genetikai források felhasználásából származó hasznok tisztességes és méltányos megosztása.
A biológiai sokféleség komponenseinek megőrzése történhet természetes környezetükben, azaz in situ (tipikusan védett területeken és termőföldeken), illetve természetes környezetükön kívül, azaz ex situ (tipikusan génbankokban és botanikus kertekben). A CBD alapján a tagállamoknak mindkét módon a lehető legteljesebb mértékben törekedniük kell a területükön található biodiverzitás megőrzésére. Érdemes kiemelni, hogy az egyezmény elvi éllel első helyen az in situ megőrzésre koncentrál (8. cikk); az ex situ megőrzés kötelezettségéről "döntően az in situ intézkedések kiegészítése céljából" rendelkezik, külön hangsúlyozva, hogy arra lehetőleg a származási országban kerüljön sor (9. cikk).
A tagállamok további alapvető kötelezettsége a fenntartható felhasználás, aminek jelentése a biológiai sokféleség komponenseinek "olyan módon és ütemben történő felhasználása, amely nem vezet a biológiai sokféleség hosszú távú csökkenéséhez, ezzel fenntartva a benne rejlő lehetőséget a jelen és jövő generációk igényeinek és törekvéseinek kielégítésére" (2. cikk).
A biodiverzitás felhasználásával kapcsolatban a fenntarthatóság kritériumán túlmenően a CBD-nek van egy további sarkalatos pontja. A genetikai forrásokat a közelmúltig az emberiség közös örökségének tekintették, ennek megfelelően azok a szabad áramlás és felhasználás elve alá estek. Ezt a hagyományosan rögzült és világszerte érvényesülő elvet törte át a CBD annak deklarálásával, hogy a tagállamok szuverén joga saját genetikai forrásaik felhasználása saját környezetpolitikájuk szerint (3. cikk). Itt érdemes kitérni arra, hogy a CBD szerint "genetikai forrás" a tényleges vagy potenciális értékkel bíró genetikai anyag; "genetikai anyag" pedig bármely növényi, állati, mikrobiális vagy más eredetű, az öröklődés funkcionális egységeit tartalmazó anyag (2. cikk). (A "tényleges vagy potenciális érték" értelmezése tekintetében a CBD preambulumának első bekezdése adhat eligazítást, amely szerint az egyezményt a biológiai sokféleség és komponensei "ökológiai, genetikai, társadalmi, tudományos, oktatási, kulturális, rekreációs és esztétikai értékeinek" tudatában hozták létre. Ennek alapján nehéz olyan esetet elképzelni, amikor a genetikai anyag nem tekinthető genetikai forrásnak. Lényegesebbnek tűnik, hogy "az öröklődés funkcionális egységei" magukban foglalják a szervezeteket, azok részeit, valamint a szövetmintákból nyert, DNS-t vagy RNS-t tartalmazó biokémiai kivonatokat, mint pl. gének, plazmidok stb.⁴).
A tagállamoknak a saját területükön lévő genetikai források felhasználásával kapcsolatos szuverenitására tekintettel alapvető jelentőségű a CBD 15. cikke, amely a genetikai forrásokhoz való hozzáférésről rendelkezik. Ennek alapján a hozzáférés engedélyezése a nemzeti kormányok hatáskörébe tartozik, és a nemzeti jogszabályok hatálya alá esik. A hozzáférés feltétele a genetikai forrásokat szolgáltató állam előzetesen közölt beleegyezése, kivéve, ha az adott állam másként rendelkezik. A hozzáférés engedélyezése esetén a genetikai anyag átadása kölcsönösen elfogadott feltételek szerint valósul meg. A tagországoknak a más államoktól származó genetikai forrásokon alapuló tudományos kutatás tekintetében törekedniük kell továbbá arra, hogy azt a genetikai forrást szolgáltató ország teljes körű részvételével és lehetőség szerint a szolgáltató országban folytassák, továbbá a kutatás és fejlesztés eredményeit, valamint a genetikai források kereskedelmi és egyéb felhasználásából származó hasznokat - kölcsönösen elfogadott feltételek szerint - tisztességesen és méltányosan megosszák a forrást szolgáltató állammal. A szerződő államok e harmadik alapvető kötelezettsége kapcsán ugyanakkor az egyezmény nem tartalmaz arra vonatkozó meghatározást, hogy mi minősül a hasznok "tisztességes és méltányos" megosztásának.
A genetikai források feletti szuverenitás további ellensúlyozásának tekinthető, hogy a tagállamoknak törekedniük kell olyan feltételek megteremtésére, amelyek megkönnyítik a genetikai forrásokhoz való hozzáférést a más államok általi, környezetvédelmi szempontból megfelelő felhasználás céljára, és amelyek nem eredményeznek az egyezmény célkitűzéseit hátráltató korlátozásokat.
A CBD egyes rendelkezéseinek a hagyományos tudással, illetve a szellemi tulajdonjogokkal való összefüggéseiről az indokolt részletesség igényével a továbbiakban lesz szó.

Növekvő kereslet - csökkenő kínálat:
a genetikai források piaca

A modern biotechnológia térhódítása és az egzotikus genetikai anyagok azonosításának és kereskedelmi termékekben való felhasználásának lehetővé válása felgyorsította a változások ütemét mind az iparban, mind pedig a szellemi tulajdonjogi rendszerekben. A kutatók a régi biológiai anyagok alkalmazásának új módszereit fejlesztik ki, és a biológiai anyagok élelmezési, egészségügyi és egyéb ipari felhasználása jelentős mértékben növekszik. Ezek az új piaci lehetőségek további kutatásokat és beruházásokat ösztönöznek. Ugyanakkor - válságos módon - az új technológiák sikere és a fenntarthatóság esélye a társadalomnak a genetikai források széles köréhez való hozzáférésétől és azok felhasználhatóságától függ.⁵
Egyes elemzések szerint az ipar területén a növények előreláthatóan visszahódítják az ipari nyersanyagok piacának egyharmadát, amelyet az 1920-as években uraltak. Az egészségügy területén a világ népességének 80%-a legalább részben hagyományos orvosságokat és gyógynövényeket használ betegségei kezelésére. A gyógyszergyártásban felhasznált biológiai sokféleség megőrzése kritikus fontosságú. A világ növényfajtáinak több mint kétharmada - amelyből 35 000 potenciálisan gyógyhatású - a fejlődő országokból származik. A nyugati gyógyszerkönyvekben szereplő gyógyszerek hatóanyagai közül - az aszpirintől a fogamzásgátló tablettákig - legalább 7000 esetében a hatóanyagot növényekből nyerik. A fejlődő országokból származó növényi hatóanyagok tekintélyes piaci értékét figyelembe véve, továbbá arra is tekintettel, hogy a gyógynövények termesztésében alapvető szerepet játszik a bennszülött és vidéki közösségek tudása, elkerülhetetlenül felmerülnek a hasznok méltányos megosztásával és a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos aggályok.⁶
A világ növényi biodiverzitásának mintegy négyötöde a fejlődő országokban összpontosul: míg Európa, Észak-Amerika, Ausztrália és Japán együttvéve kb. 6,3 millió növényfajta származási helye, ugyanez az érték Brazília, Kolumbia, Kína, Venezuela, Dél-Afrika, Indonézia, Mexikó és Peru esetében összesen kb. 23,7 millió. Másfelől a mezőgazdasági kutatói közösség egy országban sem tudja biztosítani semelyik növényfajta hosszú távú fennmaradását sem, ha az adott fajtával kapcsolatos nemesítői lehetőségeket elvágja a szükséges genetikai forrásokhoz való hozzáférés hiánya. Az emberiség kalóriaszükségletének 90%-át csupán 20 termesztett növényfajta biztosítja; mindegyik a fejlődő országokból származik, mindegyik vészjóslóan érzékeny a rovarokra és a kórokozókra, és mindegyik túlélési esélyei a genetikai sokféleségen múlnak. Az elmúlt évszázad során az alapvető élelmiszereinket jelentő növények genetikai sokféleségének veszélyesen nagy aránya kihalt. A megmaradó sokféleség megőrzése és fejlesztése életbevágó globális kérdés.⁷
Igen fontos észben tartani, hogy a biodiverzitás terén egyik ország vagy régió sem képes felvásárlással hiányt teremteni a piacon, sem pedig a biológiai anyagok tekintetében önellátóvá válni. Nincs olyan ország, amely akár csak távolról is önállátó volna a genetikai források iránti szükségletei terén. A genetikai sokféleség tele van meglepetésekkel; a világ legnagyobb biodiverzitással rendelkező régiói legfontosabb élelmiszereik és gyógyszereik tekintetében esetenként sokkal kisebb biodiverzitású régióktól függenek. Még egy olyan botanikai bőséggel rendelkező országban is, mint Brazília, az emberi kalóriafelhasználás csaknem kétharmadát más kontinensről származó fajták biztosítják (cukor és banán: Indokína; rizs: Ázsia; búza: Nyugat- és Közép Ázsia; kukorica: Közép-Amerika; szójabab: Kína, Japán; bab: Andok). Tehát még a biológiailag legfüggetlenebb országok is a világ más régióira vannak utalva genetikai készleteik döntő része tekintetében. A búza például a Közel-Keletről származik, de az ún. zöld forradalmat kirobbantó fajtára jellemző gének - az Egyesült Államokon és Mexikón keresztül - Japánból érkeztek; azok a fokozott ellenállóképességet biztosító gének pedig, amelyeket mostanában találtak meg Közép-Amerikában, talán olyan távoli vidékek termését is javítják majd, mint India. A banán piacát Dél- és Közép-Amerika uralja, de alapvető élelmiszerként fejenként legnagyobb arányban Kelet-Afrikában fogyasztják, miközben eredeti hazája Délkelet-Ázsia. A kölcsönös genetikai függőség még nagyobb az exportcikkek tekintetében: bár a világ egyes számú forrása a természetes gumi tekintetében Brazília, a gumitermelés központja Délkelet-Ázsia, miközben a biotechnológiai cégek más latextartalmú növényekben is gondolkodnak, amelyek Indiában vagy éppen Mexikóban találhatók meg. Délkelet-Ázsia az olajpálma-termesztés központja is, amelynek génközpontja Afrikában van; a latin-amerikai kávéipar Etiópiából, az észak-afrikai szizálkender-termesztés pedig Közép-Amerikából származó génekre épül. A kölcsönös függőség tudatában nyilvánvalóvá vált, hogy a növényi genetikai forrásokhoz való hozzáférés olyan sokoldalú, szilárd rendszerére van szükség, amelynek segítségével a nemzetállamok biztosíthatják genetikai források iránti szükségleteiket és tárgyalhatnak a hozzáférésről. A kölcsönös függőség a tudományos intézetek és a bennszülött és vidéki közösségek, vagyis az ún. formális és informális innovációs rendszerek kapcsolatát is érinti: világos, hogy a világ közössége óriási hasznot húz a közösségi innovátorok tudásából és a megőrzés terén felhalmozott tapasztalatából.⁸
Az új évezredbe lépve a biológiai anyagok birtoklásáról, megőrzésről és cseréjéről szóló stratégiai vitákat befolyásoló és alakító legnyilvánvalóbb és legalapvetőbb trendek közé tartozik a globalizáció és a privatizáció. Az elmúlt két évtized során a mezőgazdasági kutatás és fejlesztés növekvő privatizációjának, a szellemi tulajdonjogok biológiai anyagokra és eljárásokra való kiterjesztésének, valamint a világpiac liberalizációjának lehettünk tanúi. Ezek a trendek a mezőgazdasági és egészségügyi/kozmetikai felhasználású biológiai termékek piaci előretörését és a gazdasági hatalom néhány nemzetközi óriásvállalat kezében történő összpontosulását eredményezik, továbbá a genetikai forrásokkal kapcsolatos kulturális, technológiai és kormányzati közegre is hatással vannak.⁹
A XX. század utolsó három évtizedében a világgazdaságban az áruk és szolgáltatások exportja megháromszorozódott, a - nagyrészt cégjogi tranzakciókban megnyilvánuló - külföldi tőkebefektetés mértéke meghétszereződött. A világgazdasági mutatók szerint azonban a globalizációból származó előnyök megoszlása rendkívül egyenetlen: a megnövekedett exportérték 82%-a, míg a tőkebefektetési érték 68%-a a világ leggazdagabb országait lakó "felső egyötöd" érdekkörébe tartozik - az emberiség legszegényebb országait népesítő "alsó egyötödre" pedig a keletkezett hasznoknak csupán 1%-a esik. A szegénység mellett a túlnépesedés és a környezet pusztulása is elsősorban a fejlődő országokban teremt nyomasztó kihívásokat a mezőgazdasági termelés és a népesség élelmezése terén. A megművelhető földterület kiterjesztésének korlátozott lehetőségeire tekintettel e problémák megoldása a termelési, elosztási és tudományos stratégiák helyes kialakításán múlik. Az éhező tömegek megsegítésére a hagyományos megközelítés szerint a legbiztosabb módszer a nagyüzemi befektetésen és termelésen alapuló gazdálkodás, esetleg a növelt terméshozamot biztosító modern biotechnológiai módszerekkel kiegészítve. Egy másik elképzelés a fenntartható növénytermesztést és kevesebb vegyszer alkalmazását hangsúlyozza, középpontba állítva a rovaroknak, kórokozóknak és szárazságnak ellenállóbb, növelt tápértékű fajtákat. Megint mások az élelmiszertermelés helyi és regionális szintű önellátására törekvő, biodiverzitáson alapuló mezőgazdasági kutatás mellett foglalnak állást, különös tekintettel a marginális gazdálkodói környezetben működő, korlátozott forrásokkal rendelkező gazdálkodók szükségleteire. Ez utóbbi megközelítés nagy hangsúlyt fektet a gazdálkodói kezdeményezésekre, a gazdálkodók által nemesített fajták olyan felhasználására, amelynek során a gazdálkodók és a formális innovációs rendszer nemesítői társulnak és együttműködnek, valamint az olyan technológiákra, amelyek révén csökken a gazdálkodóknak a megvásárolandó anyagoktól való függése. Valamennyi nézet közös azonban abból a szempontból, hogy bármelyik alapján az élelmezési és mezőgazdasági felhasználású genetikai források, a biológiai sokféleséget tápláló és fejlesztő gazdálkodói közösségek, valamint a formális rendszer nemesítőinek hozzájárulása egyaránt kulcsfontossággal bírnak.¹⁰
Mint ismeretes, a szellemi tulajdonjogok ösztönzést jelentenek a kereskedelmi növénynemesítés számára, és kérlelhetetlenül a lehető legnagyobb piaci lehetőségeket rejtő növényfajták kifejlesztésének irányába hatnak - vagyis olyan erős növényfajtákat eredményeznek, amelyek nagy területeken, széles körben alkalmazhatók, és amelyek jellemzői a legjobban kielégítik a nagy tételben termelő gazdálkodók, a piaci értékesítés és a feldolgozóipar igényeit. Ez azonban egyes vélemények szerint azt is jelenti, hogy a sajátos környezeti viszonyokra alkalmazott, illetve a kisebb tételben termelő gazdálkodók igényeit jobban kielégítő - kisebb piaci értékkel bíró - fajták kevesebb hasznot ígérnek, így fennáll annak kockázata, hogy mivel velük nem kifizetődő foglalkozni, ezeket a fajtákat elhanyagolják, sőt egy idő után veszni hagyják.¹¹
A szellemi tulajdonjogok továbbá azt is eredményezik, hogy a vetőmaggyártó vállalatoknak jobban megtérülnek az oltalmazott új fajták, mint a nem oltalmazott hagyományos fajták. Egyúttal erős az a tendencia, hogy a vezető piaci fajtán ne, vagy alig változtassanak. A szellemi tulajdonjogok kereskedelmi szempontból a legújabb fajtáknak kedveznek, és a növényfajta-oltalom megadásának feltételei révén a megkülönböztethetőségre és az egyneműségre fektetik a hangsúlyt, a számottevő genetikai sokféleség rovására. Egyes vélemények szerint ezáltal a szellemi tulajdonjogok a genetikai egyféleség növekedését és - ahol a sokféleség még létezik - a sokféleség csökkenését eredményezik, vagyis genetikai erózióra vezetnek. Ezen túlmenően a szellemi tulajdonjogok akadályozzák a genetikai anyagok nemzetközi cseréjét, ennélfogva a nemesítők hozzáférését a diverzitás forrásaihoz.¹²
Más vélemények szerint a genetikai eróziónak több oka van, és ezek egyikének szerepe sem állapítható meg egyértelműen; bizonyosság csak azon biológiai tény tekintetében létezik, hogy a főbb élelmiszernövények esetében a mag nem csak a szaporodás eszköze, hanem a fogyasztásra kerülő végtermék is. Megfelelő megőrzés hiányában tehát fennáll az a veszély, hogy a mellőzött vagy más fajtával helyettesített növényt egyszerűen kieszik az élők sorából. Egyetlen tál reggeli zabkásával gazdálkodók által több száz generáción át nemesített diverzitás tűnhet el.¹³ Ezen túlmenően, ami a genetikai erózió okait illeti, meg lehet említeni, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság - és az alapvetően a nagyüzemi mezőgazdaságra koncentráló biotechnológiai kutatások, valamint a nagyüzemi mezőgazdaságot ösztönző szellemi tulajdonjogok - a genetikai egyformaság irányában hatnak, ezáltal genetikai erózióhoz vezetnek. Ugyanakkor felfogható úgy is, hogy ez csak negatív mellékhatása az állami támogatással folytatott nemzeti és nemzetközi kutatások eredményeként kifejlesztett fajták bevezetésének - a fő hatás mindazonáltal az, hogy 500 millióval több ember élelmezését lehet biztosítani. A genetikai erózió jelentős okaiként számon tartott más tényezők - mint különösen a növény- és állatvilág élőhelyeinek pusztulása és a gazdálkodási rendszerek megváltozása - a szellemi tulajdonjogokkal nem függenek össze. Ezzel szemben elmondható, hogy a befektetői bizalom erősítése és a nemesítők anyagi ösztönzése révén a szellemi tulajdonjogok hozzájárulnak a nemesítő intézetek számának növekedéséhez, és serkentően hatnak az új növényfajták kifejlesztésére. A sokféle nemesítői program pedig egyben azzal is növeli a genetikai diverzitást, hogy - saját sikere érdekében - támogatja a genetikai források megőrzését. A szellemi tulajdonjogok tehát éppenséggel a genetikai sokféleség növelésének eszközeként is értékelhetők.¹⁴
A szellemi tulajdonjogokkal oltalmazott transzgenikus növények azonban - különösen ha a növény immunrendszerét, illetve szaporodásra való képességét manipulálták - genetikai szennyeződéssel fenyegetnek, amelynek hosszú távú következményeit nem lehet előre látni.¹⁵ A modern biotechnológia potenciális kockázataiként említhetők a transzgenikus növények versenyre, illetve fertőzésre való hajlamának vagy egyéb tulajdonságainak nem szándékolt változásai más fajtákra (pl. hasznos rovarokra), valamint az ökológiai rendszer egészére gyakorolt káros hatásai, valamint az elfajzásra való fokozott hajlamuk, és a bejuttatott gének állandóságával kapcsolatos aggályok.¹⁶ A biotechnológia alkalmazásából eredő potenciális kockázatok elkerülésére, illetve csökkentésére irányuló törekvések célja a "biológiai biztonság" megteremtése. Ezzel kapcsolatban a CBD két nevesített rendelkezést is tartalmaz: a 8. cikk g) pontja szerint a tagállamoknak törekedniük kell arra, hogy azoknak a genetikailag módosított élő szervezeteknek a tekintetében, amelyek alkalmazása a környezetre vagy az emberi egészségre valószínűleg káros, az alkalmazás kockázatainak kezelésére és szabályozására vonatkozó intézkedéseket tegyenek; a 19. cikk (3) bekezdése pedig rögzíti, hogy a tagállamok vegyék fontolóra egy olyan jegyzőkönyv szükségességét, amely megfelelő eljárásokat dolgoz ki az említett kockázatok kezelésére. A biológiai biztonságról szóló Cartagenai Jegyzőkönyv végleges szövegét - ötéves tárgyalási folyamatot követően - 2000 januárjában fogadták el. A jegyzőkönyv célja elsősorban a genetikailag módosított élő szervezetek nemzetközi áramlásának szabályozása, valamint - a biológiai biztonság érdekében - a különböző kormányok, vállalatok és magánszervezetek együttműködésének megkönnyítése. A szabályozás főbb pontjait az előzetes tájékoztatáson alapuló megállapodásra irányuló eljárás bevezetése, a kockázatok felmérése és kezelése tekintetében az ún. elővigyázatossági megközelítés alkalmazásának megkövetelése, valamint a genetikailag módosított szervezetekkel kapcsolatos információs központ létrehozása jelentik. A jegyzőkönyv alapján a genetikailag módosított szervezetet exportáló országnak az első szállítmány útnak indítása előtt részletes leírást kell küldenie a szervezetről az importáló országnak. Az importáló országnak 90 napon belül vissza kell igazolnia a leírás átvéte- lét, és ezt követően további 270 napon belül meg kell küldenie az exportáló országnak a szállítmány útnak indítására adott kifejezett engedélyét, illetőleg a szervezet elutasítására vonatkozó indokait. A kockázatok mérlegelésének elismert tudományos módszereken kell alapulnia; az elővigyázatosság jegyében az importáló ország a tudományos bizonyosság hiányára hivatkozva az engedélyt megtagadhatja. Ez az eljárás azonban csak a módosított élő szervezet első nemzetközi átadására - vagyis annak a nemzetközi forgalomba kerülésére - vonatkozik. A módosított élő szervezetekkel kapcsolatos tudományos, műszaki, környezetvédelmi és jogi információ szabad áramlását szolgálja az e célból létrehozott hírügynökség. A Cartagenai Jegyzőkönyvet 102 ország¹⁷ és az Európai Közösség is aláírta (az Egyesült Államok és Japán nem), de eddig még csak 23 ország ratifikálta (19 fejlődő ország, valamint ebben az évben Hollandia, Spanyolország, Svájc és Svédország is). A jegyzőkönyv az ötvenedik ratifikációt követő 90 nap elteltével lép hatályba.¹⁸
Remélhetőleg nem lesz késő. A transzgenikus növényekben lévő gének nem kívánt áramlása útján bekövetkező genetikai szennyeződés az elmúlt évben például a mexikói kukoricát is elérte. A mexikói környezetvédelmi miniszter bejelentése szerint az Oaxaca és Puebla régiók gazdálkodói által termesztett hagyományos fajtákban szennyeződést észleltek. Miután Mexikó a kukorica genetikai diverzitásközpontja, a jelenség határozottan vészjósló.¹⁹ A nemzetközi vetőmaggyártó cégek azonban élnek és virulnak - a nemzetközi szellemi tulajdonjogi rendszer pedig a hátuk mögött áll.

Biotechnológiai találmányok, növényfajta-oltalom

Az 1990-es években mind a szabadalmi, mind a növényfajta-oltalmi rendszeren belül érezhetővé vált az a jelenség, hogy egyes esetekben a hatóságok olyan jogokat engedélyeztek, amelyek sokakban visszatetszést, sőt felháborodást vagy riadalmat keltettek. Amerikai szabadalmat adtak például egy olyan bejelentés alapján, amelyben a genetikai mérnökség eredményeként előállított gyapotra mint olyanra igényeltek oltalmat - vagyis annak minden fajtájára, függetlenül az alkalmazott genetikai anyagoktól, illetve eljárásoktól. E jog alapján a szabadalmas megakadályozhatja minden genetikusan előállított gyapot importját valamennyi olyan ország tekintetében, ahol a szabadalom érvényben van. Ugyanezt a szabadalmat a pamut-előállítás terén jelentős India hivatala is elfogadta, azonban 1994 elején az indiai kormány megtette azt a szokatlan lépést, hogy a nemzeti érdekek védelmére hivatkozva érvénytelenítette a szabadalmat. Szakmai körökben elterjedt az a vélemény, hogy a gyapotszabadalom túllépte az elfogadható szabadalmi jogi határokat. Ugyanakkor 1994 májusában az Európai Szabadalmi Hivatal oltalmat adott egy olyan bejelentés alapján, amelyben - a gyapothoz hasonlóan - a szójababra mint fajra átfogóan kiterjedő igénypontok alapján igényeltek oltalmat.²⁰
Hasonló aggályokat keltett két színes gyapotfajta növényfajta-oltalomban részesítése. Az Andok országainak gazdálkodói határozottan állították, hogy a szóban forgó növényfajták nyilvánvalóan a Dél- és Közép-Amerikában bennszülött közösségek által kifejlesztett színes gyapotokon alapulnak - maga a bejelentő is elismerte, hogy az eredeti magokat Mexikóban és Guatemalában gyűjtötte. Ebben az esetben az aggályok lényege - a fenti példákkal ellentétben - nem az volt, hogy a létező jogi kereteket feszítik túl, hanem az, hogy a létező jogi szabályozás teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a déli gazdálkodók alapvető hozzájárulását az új növényfajták létrehozásához; ez pedig súlyos méltánytalansághoz vezet.²¹
A bennszülött és helyi közösségek genetikai forrásainak és a hozzájuk kapcsolódó tudásának jogtalan elsajátítására került sor többek között a dél-ázsiai Basmati rizs, az amazóniai Ayahuasca venyige, az indiai margosaolaj és kurkuma, valamint a gaboni édes bogyók elhíresült eseteiben.
1997 szeptemberében a texasi RiceTec Inc. amerikai szabadalmat kapott a hagyományos Basmati rizsből kifejlesztett fajtákra. A Basmati rizst évszázadok óta termesztik az indiai Punjab régióban és Pakisztánban. E területek gazdálkodói világszerte ismert fajtákat nemesítettek és őriztek meg, amelyek illataromájukról és különleges ízükről híresek. A Basmati-szabadalom hatalmas vihart kavart és szélsőségesen eltérő véleményeket formált. A szellemi tulajdonjogok szempontjából az eset külön érdekessége, hogy azok szerint, akik a szabadalmat a biokalózkodás tipikus esetének tekintik, nem csak a genetikai forrás lopott, hanem a név is. E vélemény szerint a RiceTec szabadalma ²² indiai és pakisztáni rizsfajtára kiterjedően igényel kizárólagos jogokat a "saját" fajtákra, amelyek "a Pakisztában és Indiában termesztett minőségi basmati rizséhez hasonló, illetve még kiválóbb jellemzőkkel bírnak". A szabadalom elfogadhatalanul átfogó igénypontjai a nyugati féltekén termesztett minden basmati rizsre kiterjednek. Az amerikai génbankokból beszerzett genetikai forrásokat Indiában gyűjtötték; a jogosulatlanul felhasznált anyagot a dél-ázsiai gazdálkodók fejlesztették ki. Mindennek tetejében még elbitorolták a "Basmati" nevet is, amely az említett földrajzi területeken termesztett rizshez kötődik. A végeredmény a Basmati rizsből származó évi 800 millió dolláros indiai exportpiac összeomlásával fenyeget, amennyiben Indiának a "kalóz" rizzsel kell majd versenyeznie - a szabadalom tehát az exportra termelő dél-ázsiai gazdálkodók ezreinek megélhetését veszélyezteti. Ezzel szemben az ellenvélemény szerint minden izgalom csupán félreértésen alapul. A RiceTec szabadalma ugyanis a társaság által kifejlesztett vetőmagra, valamint nemesítői eljárásokra csak és kizárólag az Egyesült Államok területére kiterjedő hatállyal biztosít oltalmat, és a névre vonatkozóan iparjogvédelmi jogokat nem keletkeztet. A társaság nem igényel oltalmat Ázsia semelyik részén. Téves és valótlan tehát az az elképzelés, hogy a RiceTec szabadalma meggátolhatná az indiai gazdálkodókat termékeik exportálásában. A "basmati" fajtanév: ugyanúgy, ahogy például a durum egy búzafajta, a basmati egy rizsfajta. Még ha nem is így lenne, egyik ország sem köteles a név oltalmazására, miután sem India, sem Pakisztán jogszabályai nem biztosítanak a TRIPS szerinti oltalmat a földrajzi árujelzők számára. Ami a felhasznált genetikai forrásokat illeti, azok nagy része állami költségen fenntartott amerikai génbankokból származik. A védett anyagot a szabadalmi leírás feltárja, és az nemesítői célokra bárki számára hozzáférhető. A csíraplazma nem Indiából való: a szabadalommal védett rizsfajtákat tíz éven át tartó klasszikus nemesítési folyamat során fejlesztették ki. Bár az eredeti források Indiából származnak, a társaság pusztán felhasználta a hagyományos indiai fajtákat új termékei létrehozásához. Ez pedig nem biokalózkodás, hanem nyilvánvalóan feltalálói tevékenység. A RiceTec fajtái ténylegesen újak: általuk vált először lehetségessé jó minőségű, nagy terméshozamú rizs termesztése a nyugati féltekén. Az eltérő véleményektől függetlenül tény azonban, hogy a szabadalom 20 igénypontja közül azt a négyet, amelyet az indiai kormány az elmúlt évben megtámadott, meg is semmisítették.22
Ugyancsak amerikai szabadalom született annak a bejelentésnek az alapján, amelyben az amazóniai quicha nép szent növényét, az Ayahuasca nevű venyigét (Banisterioptis caapi) alapul vevő fajtára igényeltek oltalmat. A növényt az amazóniai bennszülött nép hagyománya szerint rituális és gyógyító célra használják (nevének jelentése: "a szellemek venyigéje"). A szabadalmat 1986-ban adták meg egy amerikai tudósnak, aki az ecuadori helyszínen folytatott kutatásokat. Miután az Amazonas-medence Bennszülött Szervezeteinek Koordinációs Testülete, az Amazóniai Népekért és Környezetükért Szövetség és a Nemzetközi Környezetvédelmi Jogi Központ (CIEL) egyesült erőkkel megtámadták a szabadalmat, azt 1999 novemberében újdonság hiányára tekintettel megsemmisítették. Az amerikai hivatal döntését a Banisterioptis caapit leíró, a szabadalmi bejelentés benyújtásánál korábbi, "ismert és bárki számára hozzáférhető" publikációkra alapította.²³
A margosaolaj ügyében az Egyesült Államok színeit ezúttal jogosulti oldalon képviselte az amerikai földművelésügyi minisztérium és a W. R. Grace nevű társaság. Az Európai Szabadalmi Hivatal által megadott szabadalom arra, az indiai közösségek generációi által alkalmazott eljárásra vonatkozott, amellyel az olvasószemfából (Melia azodorach) kinyerik az olajat. Az európai szabadalmat a helyi közösségeket képviselő szervezetek kérelmére 2000 májusában ugyan megsemmisítették, viszont számos egyéb margosaolajra vonatkozó amerikai szabadalom megtámadás híján azóta is érvényben van.²⁴
A kurkuma Indiában évszázadok óta használatos kulináris és gyógyászati célokra egyaránt; a hagyományos orvoslás gyakorlói gyógyszerként alkalmazzák sebgyógyító hatása miatt. "Eljárás sebek gyógyításának elősegítésére, a sebesült betegnek kurkuma beadása révén" címmel a Mississippi Egyetem Orvostudományi Központjának kutatói szereztek szabadalmat, amelyet újdonság hiányára hivatkozva a Tudományos és Ipari Kutatás Indiai Tanácsa támadott meg.²⁵
A Wisconsin Egyetem egyik szabadalma a Gabonban honos Pentadiplandra brazzeana bogyóiból nyert különlegesen édes anyagra vonatkozik. Az édességért felelős összetevőt genetikai mérnökséggel kukoricába jutatták át, és az így előállítható, alacsony kalóriatartalmú édesítőszer nagy piaci sikernek ígérkezik.²⁶
Az éremnek azonban szerencsére van másik oldala is. Ellenpéldaként említhető a híressé vált Merck-InBio kezdeményezés. 1991-ben a világ legnagyobb gyógyszergyártó vállalata két évre szóló szerződést kötött egy Costa Rica-i nonprofit magánszervezettel, az InBio-val, a következő feltételekkel: a Merck 1,135 millió dollárt fizet az InBio-nak a Costa Rica nemzeti parkjaiból származó 10 000 biomintáért, amelyeket a Merck átvizsgál abból a szempontból, hogy található-e bennük kereskedelmi lehetőségeket rejtő potenciális gyógyszerösszetevő. Amennyiben a rendelkezésre bocsátott genetikai anyagok alapján piacképes gyógyszereket fejlesztenek ki, a Merck kizárólagos jogot szerez ezek forgalmazására, és a gyógyszerek után meghatározott (a nyilvánossággal nem közölt mértékű) díjat fizet az InBio-nak. E kezdeményezés kapcsán a vélemények megoszlottak: mind ellene, mind mellette több érv is megfogalmazódott. A lelkesek tábora egyetértett annak örvendetességében, hogy a szerződésnek köszönhetően számos Costa Rica-i tudós részesül hasznos parataxonómiai képzésben, a helyiek laboratóriumi felszereléshez juthatnak, és a bevételek révén jelentős összegek fordíthatók nemzeti biodiverzitás-megőrzési célok szolgálatára. A megállapodás alapján a Costa Ricának jutó kereskedelmi haszon összege ugyan nem nyilvános, de feltételezhető, hogy az ország akár csak tíz sikeres gyógyszertermékkel számolva is több pénzhez jut évente, mint saját kávé- és banánexportjából együttvéve. A kezdeményezés továbbá jó példával szolgál mások számára, és hasonló megállapodások létrehozására ösztönöz. Mindezzel szemben kritikai éllel hangozhat el, hogy a Merck a szerződéssel remek üzletet csinált: a nem kereskedelmi növénygyűjtemények esetében szokásosnak tartott mintánkénti 400 dollár helyett 113 dolláros mintánkénti áron szerezte be a Costa Rica-i anyagot. Ezen túlmenően aligha tekinthető jó példának az olyan megállapodás, amely valójában nem a CBD szellemében megvalósított kollektív, sokoldalú környezetvédelem céljait szolgálja, hanem az "oszd meg és uralkodj" elvére épülő, a fejlődő országokat a haszonszerzés reményében egymás ellen uszító, és a nemzetközi tárgyalásokat aláásó, káros és veszélyes bilateralizmus megtestesülése. Az ilyen kétoldalú megállapodások előnyeit ugyanis valószínűleg csupán néhány ország és nagyvállalat élvezheti majd, miközben számos déli ország vállalati partner nélkül találhatja magát, és a saját jólétéhez nélkülözhetetlen biodiverzitás megőrzéséhez szükséges pénzeszközökhöz nem tud majd sokoldalú alapokból hozzájutni. Ez akár oda is vezethet, hogy - a CBD szellemével ellentétesen - rövid távú, szelektív megőrzési szempontok uralkodnak el, amelyek eredménye a biológiai források globális sokféleségének csökkenése lesz. Mindezeken túl az ilyen megállapodások többnyire az északi nagyvállalatok és a déli formális kutató- és megőrzési intézetek között jönnek létre, és meg sem említik bennük a bennszülött közösségeket, akikhez a beáramló pénz nem jut el; ezáltal a bennszülött népeket kirekesztik, ahelyett, hogy - a CBD szellemében - támogatnák, elismernék és méltányos haszonmegosztásban részesítenék őket, illetve velük együttműködnének. E nézetkülönbségek ellenére azonban kétségtelen, hogy a Merck-InBio megállapodás egészséges vitát gerjesztett, amelynek mentén a világ az elméletektől a gyakorlati megoldások felé mozdult el.²⁷
Jóllehet, valamennyi fent említett példa kapcsán erősen megoszlanak a vélemények, mégis levonható az az általános következtetés, hogy a szellemi tulajdonjogi rendszer cseppfolyós állapotban van: ahogy a tudomány és a társadalom birkózik az új bioanyagok piacra jutásával, nem csak a játékszabályok változhatnak meg, de maga a játék is.²⁸
Közismert nézet, hogy a genetikai források természete kettős: egyfelelől fizikai anyagok, másfelől önreprodukcióra képes, öröklődő genetikai információ hordozói. E kettős természetből következik a genetikai források mint fenotípusok feletti fizikai tulajdon és a mikroorganizmu- sok, illetve növény- vagy állatfajták mint genotípusok feletti szellemi tulajdon közötti megkülönböztetés.²⁹ Az emberiség történetében először lehetővé vált, hogy kizárólagos jog legyen szerezhető "az élet formuláira", ideértve az egyes tulajdonságokért felelős géneket is. A transzgenikus gyapotra vonatkozó szabadalom alapján például egy teljes faj tekintetében lehetségesnek tűnik a fajon belüli élő folyamatok kisajátítása. Az eredeti szabadalom még a további generációkra és a fajjal kapcsolatos későbbi találmányokra is kiterjedhet. Egyesek szerint itt már nem pusztán tulajdonjogról van szó, hanem minőségileg más kérdésről.
Vannak társadalmak, országok és kultúrák, amelyek számára a szellemi tulajdon mint olyan ismeretlen; számukra végképp felfoghatalan lehet ennek az idegen rendszernek az élő anyagokra való kiterjesztése. Számos kultúrában maga a magántulajdon nyugati koncepciója sem létezik - a tulajdonra kollektívabb módon tekintenek. Egyes bennszülött törzsek az ilyen magántulajdont felháborítónak tartják. Az, hogy a szellemi tulajdonjogi rendszert napjainkban élő anyagokra is kiterjesztik, az ilyen közösségeket - és sokszor az "északi" közvéleményt is - mélyen felkavarja.³⁰ ("It's ill to loose the bands that God decreed to bind"³¹ - írta 1886-ban megjelenő művének, a "Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete" című kisregényének verses mottójában Robert Louis Stevenson - aki egyébként nem csak a világítótornyairól híres skót mérnökcsalád sarja volt, hanem végzett jogász is. Az Isten által egybeforrasztott kötelékek ember általi meglazítása már egy hasonlóan tartós népszerűségű korábbi műben, Mary Shelley 1818-ban kiadott "Frankenstein"-jében is katasztrófához vezet. A biotechnológiai fejlődés beláthatatlan veszélyeitől való visszarettenés, illetve erkölcsi viszolygás távolról sem tekinthető újszerű jelenségnek.) A szellemi tulajdonjogi rendszerek ellenzői napjainkban olyan trendet látnak kirajzolódni, amely a XX. század elején dísznövények szabadalmazásával kezdődött, a század közepére élelmiszernövények oltalmazásával folytatódott, és a század utolsó negyedében magával sodorta a mikroorganizmusokat és az állatokat, a XXI. század hajnalán pedig egy teljes növényfajt és az emberi sejtvonalakat is. E nézet szerint az élő anyagok szabadalmazása nem csak döntő lépés az élet árucikké alakításának irányában, hanem olyan fejleményekhez vezethet, amelyek megzavarják a természeti világnak az emberiség által még mindig nem teljesen értett, bonyolult összefüggések szerint működő rendszerét.³²
A TRIPS-nek köszönhetően a nemesítők és a gyógyszeripari vállalatok számára a szabadalmi oltalom megszerzésének mind a lehetősége, mind a vonzereje erősen megnőtt. Érthető, hogy a kizárólagos jogokra való igény igen nagy a biológiai anyagok esetében, ahol az utánzás a legkönnyebb - növényfajtáknál például többéves kutatómunka eredményét lehet "lefénymásolni" a vetőmagok puszta elvetése révén. A szellemi tulajdonjogi rendszer hívei szerint ez nem csak igazságtalanság, hanem - lényegesebb módon - visszaveti az innovációt, hiszen sem a feltalálóktól, sem a kutatásba befektető vállalkozásoktól nem várható el az, hogy értékes forrásokat öljenek olyan munkába, aminek eredményét ennyire könnyű elbitorolni. Egy vállalat számára a kutatásba való befektetés feltétele az, hogy olyan körülményekkel számolhasson, amelyek között a befektetés megtérül. A jelenlegi szellemi tulajdonjogi rendszerben az innovátorok helyzete már így is épp elég nehéz, hiszen számos kötelelezettséggel kell megbirkózniuk. Ilyen a találmány teljes körű feltárásának, illetve biológiai tárgyú találmányoknál a minta letétbehelyezésének kötelezettsége; a találmány "hasznosulásának" biztosítása; a jog megszerzésével, fenntartásával és érvényesítésével járó valamennyi költség viselése; a találmányhoz való, kutatási célokra történő hozzáférés megengedése (még versenytársak esetében is); végül az oltalmi idő lejárta után a találmány kizárólagos hasznosításáról való lemondás. Az elmúlt évtizedek során a kutatási költségek két-háromszorosukra nőttek, az oltalom, illetve a forgalombahozatali engedély megszerzése egyre bonyodalmasabbá és lassabbá vált, miközben a jogérvényesítés hatékonysága egyre csökkent. A szellemi tulajdonjogi rendszerek a társadalom számára egy teljes mértékben feltalálók által finanszírozott ösztönző rendszert biztosítanak. Nem véletlen, hogy a múlt században az emberi tudás tárházának semmihez sem hasonlítható gyarapodását e rendszer folyamatos fejlődése kísérte. Bebizonyosodott, hogy a szellemi tulajdonjogi rendszer rendkívül rugalmas piaci mechanizmus: a szabadalom kiállta mind a villamos energia, mind az atomenergia kihívásának próbáját, és a gőzmozdonytól az űrkutatásig képes volt a feltalálók számára "a tehetség tüzéhez az érdek olaját adni". Az sem meglepő, hogy minden technológiai paradigmaváltás a szellemi tulajdonjogi rendszer igazodását igényli, amelyet óhatatlanul bizonyos zavar és kellemetlenség kísér. Mint korábban más technológiák esetében, a biotechnológia kapcsán is jelentkezik a szellemi tulajdonjogi normák újraértelmezésének folyamata, és kétségtelen, hogy ennek során egyes hatósági döntések még az oltalomért folyamodó feltalálókat magukat is meglepték. Az idő, a tapasztalat és a piac működése azonban újra rendet teremt majd: a szabadalmi rendszer elég rugalmas ahhoz, hogy alkalmazkodjon a változó körülményekhez, így a modern biotechnológia vívmányainak védelmére is megfelelő. A szellemi tulajdonjogok nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a modern tudomány eredményeit az emberek által általánosan használt termékekké lehessen változtatni. Nincs abban semmi meglepő, hogy a XXI. században a biológiai tudományok is élni kívánnak azokkal az eszközökkel, amelyek segítségével a XX. században a fizikai tudományokból óriási nyereség származott.³³
Ezzel szemben az ellentábor véleménye szerint amióta csaknem 130 évvel ezelőtt a szellemi tulajdonjogi rendszer kialakult, az eredeti "társadalmi szerződést" hat alkalommal módosították, az egyensúly pedig mindegy egyes alkalommal tovább billent az ipar monopoljogainak erősödése és a társadalom jogainak csökkenése irányában. Ha csak arról lenne szó, hogy a szabadalmak biztosítják a feltalálók számára befektetésük megtérülését, ezzel kevesen vitatkoznának. De manapság a vállalatok kizárólagos jogai nem csak a hasznosítási díjak beszedését, hanem a találmányokhoz való hozzáférés feltételeinek meghatározását is magukban foglalják. A globalizált piacon működő nemzetközi vállalatok a szellemi tulajdonjogi rendszer segítségével keresztlicenciákat adnak egymásnak a különböző régiókban, sőt iparágakban, ezáltal lehetővé válik számukra, hogy akadályokat gördítsenek a piacra lépő új vállalatok és országok elé. A szabadalmi rendszerben a technológiai hatalmat a leggazdagabb és a legnagyobb jogi szekcióval rendelkező cégek szerzik meg. A modern biotechnológia megjelenésével a vállalatok megpróbálják irányításuk alá vonni a világgazdasági termelés biológiai anyagokon és eljárásokon alapuló 45%-át azáltal, hogy a villanykörtékre és varrógépekre kitalált és remekül bevált szabadalmi rendszert most növényekre és állatokra is ráerőltetik. Ez nem rugalmas mechanizmus - ez kísérlet arra, hogy monopoljogokat szerezzenek maga az élet természete felett.³⁴
Nyilvánvaló, hogy a szellemi tulajdonjogi rendszer számára nehezebb következetes műszaki feltételeket szabni és méltányos érdekegyensúlyt teremteni élő anyagok, mint élettelen tárgyak esetén. A szabadalom megadásának feltétele, hogy a bejelentésben a találmányt teljes részletességgel, a megvalósítást lehetővé téve leírják. Gyakran érvelnek a biológiai anyagok szabadalmazása ellen azzal, hogy rájuk vonatkozóan az ilyen feltárás sok esetben nem történik meg, aminek oka, hogy - éppen az élő anyag természetéből eredően - ez többnyire nem is lehetséges. Emiatt egyesek szerint "az élet szabadalmazása" magának a szabadalmi rendszernek a szabályaival - sőt, a társadalmi alku elmélete szerint teoretikus alapjaival - is ellentmondásban áll. Ezen túlmenően a növényfajtákban lévő gének áramlásának ellenőrzése szinte lehetetlen, ami a genetikai anyag oltalmazását csaknem kivitelezhetetlenné teszi. Az élő anyagok szabadalmazását helyeslő elvi nézet talaján is kétségtelen tény azonban, hogy a szabadalmi elbírálói gyakorlatban kezdettől fogva nem problémamentes a biotechnológiai találmányokra vonatkozó bejelentések vizsgálata.³⁵ A feltalálói tevékenység, az ipari alkalmazhatóság, valamint a közrendbe vagy közerkölcsbe ütközés kapcsán egyaránt a gyakorlatnak kellett megküzdenie számos olyan, homályba vesző elvi kérdéssel, amelyeket maradéktalanul talán a hányatott előéletű, 1998-ban elfogadott európai biotechnológiai irányelv sem rendezett. Az irányelvnek az oltalom terjedelmére vonatkozó 9. cikke például "még számos vita alapjául szolgálhat, mivel a bejelentők általában nem csak azon EST- vagy SNP-szekvenciára igényelnek oltalmat, amellyel hozzájárultak a technika állásához, hanem igényt tartanak minden olyan (időben későbbi) találmányra is, amely például az EST-et tartalmazó génre vonatkozik. (...) A transzgenikus növények esetén az is vitatott, hogy az oltalom csak a sejtre vonatkozik-e, amibe a gént bevitték, vagy a sejtből regenerált növényre is, esetleg az így előállított növény sokszorozásával előállított minden növényre. Még nem tisztázott annak a kérdése sem, hogy a szabadalmazott gént tartalmazó növény(fajtá)t a nemesítők új fajták előállítására milyen feltételekkel használhatják. A növénynemesítők érdeke az, hogy (...) az oltalom a transzgenikus komponensre, és ne a növény(fajta) egész genomjára vonatkozzon."³⁶
A növényfajta-oltalom tekintetében a biotechnológiai találmányok esetében mutatkozó zavar ugyancsak tetten érhető. Az UPOV 1991-es új szövege kapcsán is elhangzanak a fajtaoltalmi rendszert alapjaiban bíráló vélemények, akárcsak az új rendelkezések tartalmát tételesen bolygató kritikák. A XX. század végén a szabadalmi rendszer új szellemi tulajdonjogi megközelítéseket ötölt ki: a számítógépi szoftverek és az integrált áramkörök oltalma egyaránt a szabadalmi jog és a szerzői jog elemeit sajátosan elegyítő rendszerekben valósult meg. Egyesek a szellemi tulajdonjogi rendszer "elfajzásának" jelenségét vélik felfedezni annak kapcsán, hogy hasonló módon - elsősorban azért, mert a nemesítők igen nehezen vagy egyáltalán nem tudtak megfelelni két alapvető szabadalmi jogi követelménynek: a feltalálói tevékenységnek és a megvalósíthatóságot lehetővé tevő leírásnak - több ország a növényfajták oltalmáról az oltalom tárgyának és a nemesítők igényeinek sajátosságaira tekintettel sui generis szabadalmi szabályozást alkotott. Azonban több mint négy évtizeddel ezelőtt az UPOV-ot alapvetően nem élelmiszernövények termesztésének ösztönzésére, hanem új virágok és dísznövények oltalmának biztosítására hozták létre. A leggyakrabban oltalmazott fajták listájának élén még 1991-ben is a rózsa és a krizantém állt, utánuk - a kukorica mögött kissé lemaradva - a szegfű következett (e három virágfajtára vonatkozott a hat legaktívabb UPOV-országban benyújtott bejelentések összesen közel 60 %-a).³⁷ Az oltalmazott fajták körének bővítése, valamint a nemesítői jog tartalmának és terjedelmének kiszélesítése azonban oda vezetett, hogy a növényfajta-oltalom - az élő anyagok szabadalmazásához hasonlóan - "minőségileg más" kérdéssé alakult. Az alapvető élelmiszernövények esetében ugyanis mind a gazdálkodói jogok korlátozása, mind pedig a megizmosított nemesítői jogok más nemesítőkre való hatása neuralgikussá válik. Az UPOV 1991-es szövegének átfogó bírálata lényegében azon alapul, hogy a revízió révén a fajtaoltalmi szabályok elsősorban azon országok érdekeit szolgálják, amelyekben az aktív lakosságnak csak viszonylag kis része folytat mezőgazdasági termelést. 1991-ben az UPOV-nak még csak 18 tagja volt, és valamennyi fejlett ipari ország - 2002-re azonban a tagállamok száma elérte az 50-et, és a tagság ma már különböző gazdasági fejlettségű országokat ölel fel. Ezek között 1999-ben csak hét olyan ország volt, amelyeknek aktív lakossága legalább 25%-os arányban a földművelésből él, és csak két olyan (Kenya és Kína), ahol ez az arány az 50%-ot meghaladja.³⁸ Mindez különösen aggályos arra tekintettel, hogy a TRIPS 27. cikke (3) bekezdésének b) pontja szerint a tagoknak biztosítaniuk kell a növényfajták oltalmát szabadalommal, hatékony sui generis rendszerrel vagy ezek bármely kombinációjával. Miután az UPOV-hoz való csatlakozásra az enyhébb szabályozást jelentő 1978-as szöveg alapján újonnan csatlakozó országoknak nincs lehetőségük, a fejlődő országok számára kulcsfontosságú a "hatékony sui generis rendszer" jelentése. A kifejezés értelmezése vitatott; a "hatékonyság" tekintetében több megközelítés is lehetséges. Az egyik alapján a hatékonyság a jogok érvényesíthetőségét jelenti, miután a TRIPS ezt a szót jellemzően a jogérvényesítés összefüggésében használja; ezzel kapcsolatban az aggály az, hogy így a sui generis rendszer az alkalmazott oltalmi követelményektől függetlenül is hatékony lehet. Egy másik megközelítés szerint hatékony sui generis rendszer alatt az UPOV-ot kell érteni (ezt egyébként a WTO, valamint az UPOV Titkársága is sugallja, és - éppen a bevált oltalmi követelményekhez való ragaszkodás miatt - a nemesítők nemzetközi érdekérvényesítési fóruma, az ASSINSEL is támogatja). Ezzel szemben ellenérvként hangozhat el, hogy a TRIPS más helyeken mindig név szerint utal az egyes szellemi tulajdonjogi megállapodásokra, így jelentőséggel bírhat, hogy a szóban forgó pontban az UPOV ilyen formában nincs megemlítve. Végül létezik olyan nézet is, amely szerint a hatékonyság egyedüli mércéje az, hogy az oltalom a növényfajták milyen széles köre számára áll rendelkezésre; vagyis az a leghatékonyabb rendszer, amely alapján a legtöbb új növényfajta válik oltalmazhatóvá. Ezt az utat követte India, létrehozva a világ első olyan kodifikált sui generis fajtaoltalmi rendszerét, amely az UPOV-tól eltérő.³⁹ A fejlődő országok kapcsán az UPOV tekintetében is elhangzik az az aggály, hogy a TRIPS révén olyan szellemi tulajdonjogi megoldásokat próbálnak ezekre az országokra erőltetni, amelyek tőlük idegenek és számukra hátrányosak. A fajtaoltalmi rendszert nagyüzemi gazdálkodókat kiszolgáló kereskedelmi nemesítők számára alakították ki fejlett ipari országokban, ahol a gazdálkodók a lakosságnak csupán kis részét teszik ki, a mezőgazdaság piacra termel, a vetőmagot vetőmaggyártó cégektől vásárolják, és a mezőgazdasági termékek nagy részével kereskednek. Sok fejlődő országban ezek a feltételek a nemzeti mezőgazdaságban csupán a hazai fogyasztásra termelt növények egy része, valamint a legfontosabb exportcikkek esetében állnak fenn. A gazdálkodók többsége ehelyett helyi közösségekben, helyi piacra, illetve döntő mértékben saját fogyasztásra termel. A gazdálkodók aránya a lakosság körében lényegesen nagyobb, sok a helyi kifejlesztésű fajta, amelyekkel nem kereskednek széles körben, és a vetőmag nagy része az előző évi termésből, illetve a helybeli gazdálkodókkal való cserékből származik. Az így termesztett fajták gyakran nem egynemű piaci fajták, hanem ún. termőföldi fajták, amelyek genetikailag igen sokfélék, és az élelem biztosítására még a legrosszabb körülmények között is hoznak egy bizonyos mértékű termést.⁴⁰ További kifogásként fogalmazódik meg, hogy míg a fajtaoltalmi rendszer saját közegében több évtizeden keresztül és az érdekeltek széles körű bevonásával fejlődött, az így kialakult rendszert a fejlődő országoknak hasonló érdekegyeztető mechanizmusok beiktatása nélkül, viszonylag rövid időn belül kell átvenniük.⁴¹
A UPOV azonban nem csak a fejlődő országok számára problematikus. A fajtaoltalmi rendszerhez szokott nemesítők egy része bizonytalanságokat tapasztal az egyezmény 1991-es szövege által adott szabályozásban. Ilyen például az "alapvetően származtatott" kifejezés gyakorlati és jogi alkalmazása két növényfajta egymáshoz való viszonya kapcsán. A nemesítők a tovább finomított és előnyösebb tulajdonságokkal bíró fajták kifejlesztésekor üzletileg bevált fajtákra építenek. Az UPOV 1991-es szövege alapján egy valamely korábbi növényfajtából alapvetően származtatott növényfajta oltalomképes ugyan, de arra a korábbi fajtával kapcsolatos nemesítői jog hatálya kiterjed, vagyis az a korábbi, ún. kiindulási fajtától "függő fajtának" minősül. Az egyezmény szerint egy fajtát akkor kell lényegében származtatottnak tekinteni, "ha túlnyomórészt a kiindulási fajtából vagy olyan fajtából származik, amely maga is túlnyomórészt a kiindulási fajtából származott, miközben megőrzi a kiindulási fajta genotípusából vagy genotípusainak kombinációjából eredő lényeges jellemzők kifejeződését, határozottan eltér a kiindulási fajtától, és - eltekintve a származtatási cselekményekből adódó különbségektől - a kiindulási fajta genotípusából vagy genotípusainak kombinációjából eredő lényeges jellemzők kifejeződésében megfelel a kiindulási fajtának" [15 cikk (5) bekezdés]. Még biológiában járatlan jogász számára is szembetűnik, hogy a szabályozás a kulcsszónak tekinthető "túlnyomórészt" révén - a további cizellálástól függetlenül - ún. szubjektív kritériumot alkalmaz. A nemesítők számára az egyezmény nem ad választ a vitás kérdésre, hogy mekkora "genetikai távolság" szükséges a korábbi fajta és az új fajta között ahhoz, hogy az új fajtára a nemesítői jog hatálya ne terjedjen ki. A piaci fajták nagy része genetikailag egy másik piaci fajtára vezethető vissza, ezért e bizonytalanság egyes nemesítői körökben komoly aggodalmat ébreszt. Nem szólva arról, hogy a korábban újnak minősülő fajták az új szöveg alapján lényegében származtatottnak minősülhetnek, ezáltal kereskedelmi felhasználásuk az eredeti fajta nemesítőjétől válik függővé.⁴² (Némi reményt esetleg felcsillanthat ugyanakkor, hogy a lényegében származtatott fajtára a nemesítői jog hatálya csak abban az esetben terjed ki, "ha maga az oltalom alatt álló fajta nem lényegében származtatott fajta".)
Az UPOV új szövegével kapcsolatos további jelentős aggály, hogy a kizárólagos hasznosítási jog tartalmának módosítása alapján nincs lehetőség a gazdálkodói privilégium gyakorlására. Ez a kérdés azonban szoros összefüggésben áll egy nagyobb lélegzetet érdemlő témakörrel: a gazdálkodóknak az új növényfajták kifejlesztésével kapcsolatos innovatív tevékenységével.

Formális és informális innováció

Azt, hogy a világ legnagyobb biológiai sokféleségének otthont adó földjeit és erdeit bennszülött népek lakják, általában véletlennek és egyben kedvezőtlennek is tekintik. Ritkán feltételezik, hogy a biológiai sokféleség ember általi felhasználásának mikéntje és e sokféleség fennmaradása között bármilyen összefüggés állna fenn - holott az összefüggés nyilvánvaló. ⁴³
A gazdálkodóknak az új növényfajták és gazdálkodási módszerek kifejlesztésével kapcsolatos innovatív tevékenységét többféleképpen is emlegetik, úgymint kutatás, növénynemesítés, etno-tudomány, informális innováció stb. Mindenesetre egyre többen ismerik (f)el a tényt, hogy a genetikai források in situ (termőföldeken történő) megőrzése a mezőgazdasági biodiverzitás megőrzésének kulcsfontosságú eleme, és a génbankok mellett erre is feltétlenül szükség van. Amikor a forrásokat eltávolítják természetes környezetükből, elvesztik azt a képességüket, hogy a folyamatosan "kupálódó" rovarokhoz és kórokozókhoz, valamint a helyi közösségek változó igényeihez alkalmazkodjanak. Azáltal, hogy a CBD az in situ megőrzésre és a gazdálkodói-közösségi forrásgazdálkodásra fekteti a nagyobb hangsúlyt, egyben azt is hangsúlyozza, hogy az élelmezésbiztonság nemcsak a génbankokban őrzött anyagon múlik, hanem azokon az embereken is, akik a biológiai sokféleséget napi szinten felhasználják és fenntartják.⁴⁴
Az informális innováció hívei szerint az elmúlt évek során a bennszülött tudás értékelésében paradigmaváltás következett be: a "hagyományos", "laboratóriumi", "nyugati" vagy "intézményi" tudósok kezdik felismerni, hogy a bennszülött népek nem csak bizonyos tudással rendelkeznek, hanem aktívan kísérleteznek is. A konvencionális tudományos álláspont eddig az volt, hogy a bennszülött tudás a közösségek találomra szerzett hasznos tapasztalatainak tárháza, amelyet generációról generációra örökítenek át - a Newton és mások által meghonosított tudományos eljárás lényege viszont a kísérletezés és a dokumentáció. Ebből a szempontból a bennszülött népek tényleges gyakorlatának megismerése szolgált némi meglepetéssel. A tudományos kutatók megfigyelték például, hogy az etiópiai asszonyok az egyes fajták hozamát évente feljegyzik - az ajtófélfára vésve -, és mielőtt a férfiak megkezdik a betakarítást, kiválogatják a legjobb termésű, legszívósabb vagy egyébként leghasznosabb magokat. Ezeket aztán konyhakertekben tesztelik, sőt gyakran még szomszédos népekkel is elcserélik, hogy azokat különböző talajokon is kipróbálják. Hasonlóképpen a Sierra Leone-i gazdálkodók az új magokat különböző talajtípusokon tesztelik, és összevetik a kapott eredményeket. Ez nem más, mint kísérletezés és dokumentáció. Az intézményi háttérből érkező mezőgazdasági kutatók - akik javarészt ma is férfiak - néha nehezen ismerik fel a helybeliekben a gazdálkodó-nemesítő innovátorokat, akik közül igen sokan nők. Brazíliában például az Amazonas mentén élő kayapo asszonyok nem csak új fajtákat nemesítenek, hanem a reprezentatív mintákat hegyvidéki génbankokban is őrzik; míg a kolumbiai Amazonas-vidék tanimuka és yukuma törzsbe tartozó asszonyai sima törzsű, szokatlanul nagy és magtalan gyümölcsű barackpálmát fejlesztettek ki, és ugyancsak őrzik is annak számos klónját. Szudánban, ahol a földművelést általában nők végzik, az 1984-es éhínség idején a toposa asszonyok életük kockáztatásával rejtették el a következő évi vetéshez szükséges magot. A dél-afrikai azande gazdálkodók - a kockázatok minimálása érdekében - gyenge termés után mindig bonyolultabban és intenzívebben kísérleteznek. A nigériai gazdálkodók, amikor kölesüket egy sajátos gyomnövény támadta meg, a Száhel-övezet más, tapasztaltabb közösségeivel konzultáltak, akik a köles közé szezámfüvet vetettek a gyom megfékezésére. A vetőmagoknak a gazdálkodói közösségek közötti lendületes cseréje valójában nem más, mint a különböző kutatási anyagokhoz való hozzáférésre tett lázas erőfeszítés, amelynek célja az élelem biztosítása. Míg a gazdálkodói fajtákat a konvencionális tudomány még néhány évtizeddel ezelőtt is a "kőkorszaki", illetve "primitív" jelzőkkel illette, az elmúlt években ezt a gondolkodást az a jóval realisztikusabb értékelés váltotta fel, hogy ezek a fajták folyamatosan fejlődőek, és az előző szezonban elvetett magokkal összehasonlítva eltérő jellegzetességeket produkálnak.⁴⁵
Sőt: a megművelt földek és a háziasított növények távolról sem jelentenek mindent. Számos bizonyíték van arra, hogy a bennszülött és vidéki közösségek környezetében fellelhető biodiverzitás csaknem teljes egészét - tehát az őserdőkben lévőt is - a közösség tagjai ápolták és fejlesztették. Azokat a fajtákat, amiket mi "vad" fajtáknak nevezünk, tulajdonképpen helyesebb lenne "társított" fajtáknak hívni, miután igen gyakran szerves részét képezik olyan gazdálkodási rendszereknek, amelyek e "vad" közösségek szellemi tevékenységének eredményei. Ezek az úgynevezett vad fajták ráadásul nagyon fontos szerepet játszanak e közösségek élelmezésében: a már említett Sierra Leone-i közösség táplálékának csupán kevesebb, mint egyötöd részét biztosítják termesztett fajták, míg több mint felét erdők, patakok és ugarterületek. Kenya nyugati részén a családok csaknem fele a vadon élő fajtákat saját kertjében is termeszti, és csak jóval kevesebb család megy el értük az erdőbe gyűjtögetni. A helybeliek számára alapvető fontosságú saját nemesítésű fajtákat és "vad" fajtákat azonban egyaránt szinte teljesen figyelmen kívül hagyja a hagyományos mező- és erdőgazdasági kutatás és fejlesztés, amely kisszámú, globális jelentőséggel bíró háziasított növényre fekteti a hangsúlyt.⁴⁶
A gazdálkodók fajtáikat többnyire mikrokörnyezetük sajátos feltételeihez igazodva termesztik és nemesítik, de gyakran előfordul, hogy ezek a sajátos fajták nagyjából hasonló környezetben a világ más részein is figyelemre méltóan jól teremnek. Kutatóintézetek tudósításaiban lehet olvasni olyan etiópiai fajtáról, amit Burkina Fasóban is termesztenek, vagy olyan dél-afrikai fajtáról, ami Etiópiában is elterjedt. A falusi társadalmak azért tartják fenn a mezőgazdasági biodiverzitást, mert ez számukra nélkülözhetetlen. Saját fajtáikat is ugyanilyen okból nemesítik. Az ő számukra nincs értelme különbséget tenni megőrzés és fejlesztés között.⁴⁷
Az informális innováció értékeit egyébként mi sem tanúsítja ékesebben, mint az a jelenség, hogy az északi nagyvállalatok biológiai kutatásokkal kapcsolatos költségei jelentős mértékben megcsappannak, mihelyt együttműködésbe kezdenek a távoli genetikai források származási országait lakó helybeli közösségekkel. A Merck/InBio megállapodáson túlmenően további példaként említhetők a Shaman Pharmaceuticals Peruban és más országokban létrehozott társulásai, amelyek keretében a bennszülött és helyi közösségekkel való együttműködés révén - mintegy anyagi kárpótlásul a sikeres gyógyszerekből származó hasznok egy részének átengedéséért - a vállalat kutatási költségei a hagyományos laboratóriumi technikák költségeinek mindössze egytizedére csökkentek. Általában elmondható, hogy a közösségi innovátorokkal való együttműködés több mint négyszeresére növeli a növények potenciális kereskedelmi értékkel bíró tulajdonságainak feltárására irányuló kutatás (bioprospecting) - rövidebben esetleg: "biológiai aranyásás" - hatékonyságát.⁴⁸
A CBD létrehozását eredményező folyamat során világossá vált, hogy a vidéki és bennszülött közösségek a növényi genetikai források megőrzéséhez szükséges szakértelemmel és tudással rendelkeznek. Az egyik oldalon tehát a bennszülött és más vidéki közösségek állnak (az ún. informális innovációs rendszer), a másikon pedig a köz-, illetve magánfinanszírozású kutatóintézetek (formális innovátorok). Az egyik oldal alapos "makrobiológiai" tudással rendelkezik saját mikrokörnyezetéről, míg a másik oldal alapos "mikrobiológiai" tudással bír a makrokörnyezetről. A különböző kutatói rendszerek a genetikai erózió hatását is különböző módon érzik meg: az intézményes (formális) innovációs rendszerben akkor, ha a nemesítéshez szükséges anyag nem érhető el génbankokból; a közösségi (informális) rendszerben akkor, ha a nemesítéshez szükséges anyag már sem a földeken, sem a helyi piacokon nem található meg. Bármelyik rendszernek csak sovány vigasz abban reménykedni, hogy a másik rendszer technológiai határain belül a hiányzó anyag esetleg még fellelhető. Továbbra is áll ugyanis a két rendszer közti sorompó: a szisztematikus és méltányos forráscsere két okból szinte példa nélkül álló. Egyrészt a közelmúltig a formális szektor nem fogta fel kellőképpen a helyi közösségek megőrzési és növénynemesítői tevékenységének gyakorlati szerepét. Másrészt a magok forrásával kapcsolatos információ elégtelensége és a hiányos gyűjtemények miatt, valamint a magok sokszorozásához és szétosztásához szügséges infrastruktúra nélkül a génbankok számára ellehetetlenül a gazdálkodók által igényelt utánpótlás biztosítása. A gazdálkodók tehát génbankokban őrzött forrásaikhoz csupán elméletileg férhetnek hozzá - valójában azonban fennáll az esélye, hogy soha nem látják őket viszont.⁴⁹
Az informális innováció növekvő ázsiója különös nyomatékot ad annak a ténynek, hogy az UPOV 1991-es szövege a nemesítő kizárólagos hasznosítási jogának tartalmát úgy módosította, hogy az alapján a gazdálkodói privilégium gyakorlása - vagyis az, hogy a gazdálkodók a következő évre félretehessék a vetőmagot, illetve a szomszédos gazdálkodókkal magokat cserélhessenek - nem lehetséges. A 15. cikk (2) bekezdésében - a nemesítői jog hatálya alóli nem kötelező kivételként - az UPOV ennek lehetővé tételét a tagállamok nemzeti jogalkotására bízza. Az UPOV tehát az informális innovációra nem csak azáltal van kedvezőtlen hatással, hogy oltalmi követelményei révén a genetikailag változatosabb, termőföldeken megőrzött vetőmagra építő gazdálkodói fajtákkal szemben a genetikailag egynemű modern fajtákat részesíti előnyben.
Ahogyan az informális innovátorok szerepének elismertsége növekszik, annak tudatosulása is fokozódik, hogy a kulturális sokféleség - a hagyományos gazdálkodói közösségek, nyelvek és bennszülött kultúrák - pusztulása bonyolult összefüggésben áll a biológiai sokféleség pusztulásával. A nyelv a világ minden részén a kulturális sokféleség egyik legfontosabb mutatója. A növény- és állatvilág legnagyobb változatossága az egyenlítő közelében található, ahol egyben a legtöbb nyelvet is beszélik a világon. A világ biodiverzitásban leggazdagabb tizenkét országa közül tíz abba a 25 országból álló csoportba is beletartozik, amelyekben a világ legtöbb ún. "tájnyelvét" beszélik (ezek többnyire egyben a legkisebb nyelvek is). Ugyanakkor a biológiai sokféleség pusztulásához hasonlóan a nyelvi sokféleség kapcsán is megfigyelhető a példátlan mértékű és ütemű "kihalási krízis". A nyelvészek szerint a világon beszélt 6703 nyelv 6-11%-át már alig beszélik, és előrejelzéseik alapján 50-90% a XXI. század folyamán végleg el fog tűnni. Ha egy közösség elveszíti a nyelvét, nem lesz képes leírni és használni a növényeit. Bár a növénnyel kapcsolatos tudás eltűnése nem vonja maga után a növény kihalását, mégis általában ez történik, mivel a növényre vonatkozó tudás elvesztésével a közösség számára a növény megőrzésének érdeke is elvész. Az ősi nyelveket beszélő helyi és bennszülött népeket komolyan fenyegeti földjeik és forrásaik feletti szuverenitásuk, valamint kulturális hagyományaik elvesztése, továbbá a nyelvi asszimiláció erősödése. Marginalizálódásuk fokozódásával a helyi népek elveszítik innovatív készségüket, a fajok és ökológiai rendszerek gondozására vonatkozó értékes tudásukat. A hagyományos gazdálkodói közösségek, nyelvek és bennszülött kultúrák pusztulása tehát az emberi szellemi tőke drasztikus mértékű eróziáját jelenti. Ez pedig egyesek szerint olyan, mintha a túlélés útját mutató térképet veszítenénk el: nem leszünk képesek megőrizni a világ biológiai sokféleségét, ha nem őrizzük és tápláljuk azt az emberi sokféleséget, amely óvja és fejleszti azt.⁵⁰
Terjed az a nézet, amely szerint a biológiai sokféleség fenntartásának és fejlesztésének sikere azon fog múlni, hogy sikerül-e kialakítani és kibontakoztatni a két ellentétes pólus, a formális és informális rendszerek kreatív kapcsolatát. Az informális rendszerrel való valódi együttműködés azt jelenti, hogy a bennszülött és vidéki gazdálkodói közösségek saját elemző és kísérleti tevékenységük támogatásához gyakorlati hatásköröket, kézzelfogható forrásokat kapnak - ennek érdekében a változásokra a formális rendszernek olyan szakmai, intézményi és politikai változásokkal kell válaszolnia, amelyek eredményeként a tudományos kutatók munkájuk során egyenrangú partnerekként működnek együtt a közösségi innovátorokkal. A Dél rendelkezik a legnagyobb biológiai sokféleséggel és a felhasználásával kapcsolatos emberi tudás legnagyobb tárházával egyaránt. Az emberiség előtt álló kihívás nem az innováció további monopolizálása, hanem annak az útnak a megtalálása, amely a kétfajta innovációs rendszer közötti strukturális, illetve az intézményi és közösségi innovátorok közötti személyes együttműködés megvalósulásához vezet. A biológiai sokféleség megőrzéséhez és fenntartható felhasználásához fűződő elemi érdek azt követeli, hogy a növénygyűjtők, gazdálkodók, laboratóriumi kutatók, egyetemek és iparvállalatok új egyezségre lépjenek az emberiség jólé- tének biztosítására. Ezek a fellengzős szavak azonban nem kendőzhetik el a két eltérő rendszer egyesítése körüli alapvető hatalmi egyenlőtleneségeket, illetve kockázatokat.⁵¹

CBD v. TRIPS

Az 1992-es riói csúcsértekezleten részt vevő küldöttek nagy részét meglepte az a heves vita, amely a CBD és a szellemi tulajdonjogok összefüggése kapcsán támadt. Egyes kormányok abban a meggyőződésben hagyták ott Riót, hogy a szellemi tulajdonjogok (amelyek alatt többnyire a szabadalmi rendszert értik) egyfajta modern technológiai gyarmatosítás fő eszközei, míg más delegációk abban a hitben távoztak, hogy a szabadalmi rendszer a nemzetgazdaságok liberalizációjának hatékony fegyvere. Máig vitás, hogy a szellemi tulajdonjogok az innováció és a technológiatranszfer Dél számára legfontosabb és gazdaságilag legkevésbé költséges eszközévé válnak-e, vagy épp ellenkezőleg: a külföldi irányítás nehezen kezelhető, forrásigényes és romboló hatású intézményrendszerévé.⁵²
A szellemi tulajdonjogok alapvető társadalmi szerepe, hogy biztosítják az információ védelmét és a vele való rendelkezés lehetőségét. A genetikai forrásokban kódolt információ kereskedelmi értéke egyre nő, tekintettel arra, hogy e források alapján új növényfajták, gyógyszerek, gyom- és rovarirtó szerek, valamint új biotechnológiai termékek és eljárások fejleszthetők ki. A szellemi tulajdonjogi rendszer által biztosított kizárólagos jogok tartalma és terjedelme határozza meg, hogy ki használhatja fel a genetikai forrásokban foglalt információt, ami egyben a felhasználásból eredő hasznok eloszlását is döntően befolyásolja. Ily módon a szellemi tulajdonjogok nagy hatással vannak mind arra, hogy ki részesül a genetikai forrásokból származó hasznokból, mind pedig arra, hogy a genetikai források alapján milyen technológiákat fejlesztenek ki - e technológiák pedig a biológiai sokféleség megőrzését és fenntartható hasznosítását is befolyásolják. A szellemi tulajdonjogokhoz társított érték eredményeként a kereskedelmi érdek nyomása fokozódik a genetikai források feletti szellemi tulajdonjogok megszerzése irányában. Ez a nyomás és az általa formált szellemi tulajdonjogi rendszerek kihívásokat állítanak - egyes vélemények szerint akadályokat gördítenek - a CBD célkitűzéseinek megvalósítása elé. Éppen ezért különösen fontos a CBD szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos "generálklauzulája", amelyet a 16. cikk 5. pontja tartalmaz. E szerint a szerződő felek, felismerve, hogy a szabadalmak és más szellemi tulajdonjogok hatással lehetnek az egyezmény végrehajtására, ebben a tekintetben együttműködnek - a nemzeti jogalkotás és a nemzetközi jog figyelembevételével - annak biztosítására, hogy e jogok segítsék és ne hátráltassák az egyezmény céljainak megvalósítását.⁵³
A szellemi tulajdonjogok általában véve a biodiverzitás megőrzésének számos vetületét érintik, azonban kiemelt jelentőséggel a TRIPS és a CBD egyes konkrét rendelkezései kapcsán az alábbi négy kérdéskör tekintetében bírnak:
- a genetikai forrásokhoz való hozzáférés és a felhasználásukból eredő hasznok tisztességes és méltányos megosztása;
- a bennszülött és helyi közösségek tudásának, innovációinak és gyakorlatának megőrzése és figyelembevétele;
- a technológia átadása;
- a biológiai sokféleség megőrzése és fenntartható hasznosítása.⁵⁴
A genetikai forrásokhoz való hozzáférés CBD szerinti, korábban ismertetett szabályainak és a tisztességes és méltányos haszonmegosztás követelményének érvényesülését a TRIPS szerint biztosítandó szellemi tulajdonjogok megzavarhatják. A szellemi tulajdonjogokat igen gyakran olyan jogosultak szerzik meg, akik (amelyek) a genetikai forrás származási országától különböző ország(ok)ból származnak. Ennek következtében a CBD céljainak megvalósulása azt feltételezi, hogy a szellemi tulajdonjogok jogosultjainak a genetikai forrásokhoz való hozzáférése előzetesen közölt beleegyezés alapján, kölcsönösen elfogadott feltételek szerint, valamint a hasznok tisztességes és méltányos megosztását biztosító rendelkezések mellett történt. A helyzet azonban távolról sem mindig ez. A genetikai forrásokat a formális innovációs rendszerben felhasználó országoknak (többnyire fejlett ipari országoknak) a hasznok megosztására irányuló erőfeszítések csak igen korlátolt mértékben vagy egyáltalán nem állnak érdekükben. Ezen országok szabadalmi hivatalai számos esetben adtak meg a fejlődő országok bennszülött és helyi közösségeinek forrásaira vonatkozó szabadalmakat anélkül, hogy ebbe e közösségek belegyeztek volna, illetve ebből számukra bármiféle haszon is származott volna.⁵⁵
A genetikai források egzotikus helyszínekről történő jogosulatlan beszerzéséhez hasonlóan súlyos problémákat vet fel a források génbankoktól való megszerzése is. Számos esetben előfordul, hogy a világ közössége számára nyilvános gyűjteményekben letétben őrzött, többnyire hagyományos gazdálkodói fajtákból származó anyag tekintetében a megfelelően - vagy inkább nem megfelelően - szélesre szerkesztett igénypontok segítségével igényelnek kizárólagos jogokat. Sokak szerint az ilyen szabadalmak nyilvánvalóan ellentétesek a CBD célkitűzéseivel, és a minimális követelmény az lenne, hogy a bejelentéseket ne is vizsgálják tovább, ha a haszonmegosztásra vonatkozó megállapodás bizonyítékként nem áll rendelkezésre. A genetikai forrásokat szolgáltató országoknak (többnyire fejlődő országoknak) a haszonmegosztást célzó erőteljes intézkedésekre való törekvés áll érdekében. Ezekben az országokban azonban a TRIPS-et fel lehet használni az ilyen törekvések - például a haszonmegosztást, illetve az átadott anyagra alapuló fejlesztéshez való hozzájárulást megkövetelő nemzeti előírások - aláásására. Az ilyen esetekben komoly kilátás van arra, hogy akár a kétoldalú tárgyalások, akár végső soron a WTO vitarendezési eljárása keretében a TRIPS 30. cikkére hivatkozzanak. E szerint a tagok rendelkezhetnek a szabadalomból eredő kizárólagos jogok hatálya alóli meghatározott kivételekről, feltéve, hogy az ilyen kivételek nem ésszerűtlenül ellentétesek a szabadalom szokásos hasznosításával és nem sértik aránytalanul a szabadalmas jogos érdekeit, figyelembe véve harmadik felek jogos érdekeit is. E hivatkozás esélyeit nehéz pontosan megjósolni, de a siker vagy kudarc mindenképpen a TRIPS más rendelkezéseinek értelmezésén fog múlni. Nyilvánvaló, hogy a genetikai forrásokat tipikusan szolgáltató fejlődő országok számára a szabadalmakkal, illetve a növényfajták sui generis oltalmával kapcsolatos kötelezettségek tekintetében szűkítő értelmezés, míg az alkalmazható kivételek tekintetében bővítő értelmezés lenne kedvező.⁵⁶
Végül az élelmezési és mezőgazdasági felhasználású növényi genetikai forrásokhoz való hozzáférés és a belőlük származó hasznok megosztása körében külön említést érdemel e források speciális helyzetének kérdése. A Nemzetközi Mezőgazdasági Kutatás Konzultációs Csoportjának (CGIAR) Nemzetközi Központjai őrzik letétben a nemzetközi közösség számára a világ ex situ körülmények között lévő, élelmezési felhasználású növényi genetikai forrásainak mintegy 40%-át: több, mint félmillió hozzáférhető genetikai forrást. A központok a kutatók számára évente több mint 600 ezer alkalommal biztosítanak díjmentes hozzáférést, többnyire a fejlődő országokban. A több mint 60 országból - felerészben déli országokból - származó kurátorok által irányított és több mint 40 ország, számos nemzetközi intézet és magánalapítvány által finanszírozott CGIAR a világ legnagyobb, a déli országok érdekében tevékenykedő, megőrzéssel és nemesítéssel foglalkozó szervezete, amely eddig több mint 50 ezer mezőgazdasági kutatót képzett ki. A központok Dél fejlődő országai számára egyben a világ legnagyobb genetikaiforrás-szolgáltatói a nemzeti (köz- és magánfinanszírozású) nemesítési programok támogatásához, ezenkívül saját fajtákat is nemesítenek, amelyeket díjmentesen bocsátanak a déli országok gazdálkodóinak rendelkezésére. A központok a nemesítéshez használt genetikai anyag minél szélesebb körű és szabadabb áramlását hivatottak szolgálni. Az általuk gondozott anyag összegyűjtése csaknem teljes egészében a CBD hatálybalépése előtt történt - ami azért lényeges, mert a CBD hatálya az ilyen ex situ gyűjteményekre nem terjed ki. Az 1970-es évek elejétől az 1980-as évek elejéig tartó időszakban, amikor az új, növelt hozamú fajták számos déli országban kezdték gyors ütemben felváltani a helyi fajtákat, feltámadt az aggodalom, hogy pótolhatatlan források vesznek el, amelyek megőrzése érdekében nemzetközi szintű erőfeszítésekre van szükség. Ebben az időszakban hozta létre a CGIAR a Növényi Genetikai Források Nemzetközi Tanácsát (IBPGR), a FAO-nál működő titkársággal, a FAO pedig nemzetközi politikai fórumként felállította a Növényi Genetikai Források Bizottságát. Itt a fejlődő országok feszegetni kezdték, hogy "az emberiség közös öröksége" a genetikai források szabad felhasználása mellett nem jelenti-e egyúttal azt is, hogy a források védelmére vonatkozó kötelezettségek, valamint az azokból származó hasznok is közösek. Ellentmondásosnak találták ugyanis, hogy a fejlődő világ által megőrzött és fenntartott forrásokhoz a hozzáférés ugyan szabad, de a formális innovációs rendszerben e források alapján kifejlesztett új növényfajtákra vonatkozóan kizárólagos szellemi tulajdonjogok keletkeznek. Ezzel párhuzamosan komoly erőfeszítések történtek a genetikai források termőföldekről való összegyűjtésére és a megfelelő raktározás biztosítására. Bár az összegyűjtött anyag túlnyomórészt délről származott, nagy mennyiséget északi génbankok fogadtak be - részben a fejlett ipari országokban adott lehetőségek, részben politikai okok miatt. Bár a FAO genetikai forrásokkal kapcsolatos tevékenysége több évtizedes múltra tekint vissza, csak 1983-ban került sor a tagállamok részéről a növényi genetikai forrásokról szóló nemzetközi szerződés (International Undertaking on Plant Genetic Resources) - a genetikai források megőrzése és fenntartható hasznosítása terén való együttműködésről szóló, nem kötelező erejű megállapodás - létrehozására. Az eredeti megállapodást később kiegészítették a nemesítői, illetve gazdálkodói jogokat elismerő rendelkezésekkel. Bár a megállapodás továbbra is úgy beszélt a növényi genetikai forrásokról, mint az emberiség közös örökségéről, ezt a koncepciót később, a CBD létrehozásakor elsodorta a nemzetállamok genetikai forrásaik feletti szuverén jogait hangsúlyozó politikai premissza. Az 1980-as években az IBPGR a növényi genetikai források megőrzése céljából megkezdte az ex situ gyűjtemények nemzetközi hálózatának kiépítését, és az 1990-es évek elején e hálózatot összekapcsolták a FAO hálózatával, azonban a hálózattal együtt átadott genetikai források jogi helyzete teljesen rendezetlen volt, és egészen 2001-ig az is maradt.⁵⁷ A megállapodás szövegének a CBD-vel való összhangba hozására irányuló tárgyalások 1994-ben kezdődtek meg. Ezek eredményeképpen született meg a 2001. novemberében elfogadott, felülvizsgált és "Szerződés"-nek (Treaty) átkeresztelt szöveg.
A szerződés mind a CBD, mind a TRIPS összefüggésében nagy jelentőséggel bír, ugyanis fő célkitűzése - a CBD- vel összhangban, a fenntartható mezőgazdaság és az élelmezésbiztonság érdekében - az élelmezési és mezőgazdasági felhasználású növényi genetikai források megőrzése és fenntartható felhasználása, valamint a felhasználásukból eredő hasznok tisztességes és méltányos megosztása. A szöveg revíziójára elsősorban azért volt szükség, mert bár a CBD hatálybalépése után szakítani kellett az emberiség közös örökségének ideáján alapuló korlátlan hozzáférés elvével, a legfontosabb élelmiszernövények esetében mégis megoldást kellett találni az egymástól való kölcsönös genetikai függőség sajátos problémájára. Ezekben az esetekben a CBD általános modelljén - a szolgáltató és az átvevő ország közötti kétoldalú megállapodáson - alapuló rendszer rendkívüli módon elnehezítené a genetikai anyagnak az élelmiszerbiztonság szempontjából nélkülözhetetlen szabad áramlását. Másrészt e körben a genetikai forrásokhoz való hozzájutás egyenként elkülönülő aktusaival kapcsolatos kereskedelmi érték felbecslése csaknem lehetetlen, és a génáramlás nyomon követésének költségei valószínűleg túlszárnyalnák a származási országnak járó hasznokat. Ezen túlmenően rendezni kellett a CBD hatálya alá nem tartozó ex situ gyűjtemények jogi helyzetének problémáját. A szerződés minderre tekintettel az emberiség tápanyagszükségletének 85%-át biztosító 64 élelmiszernövényre vonatkozóan a genetikai forrásokhoz való könnyített hozzáférést lehetővé tevő sokoldalú rendszert, továbbá a haszonmegosztás megvalósítását szolgáló sokoldalú alapokat hoz létre.
A szerződés TRIPS-szel való viszonya problematikus. Egyfelől a TRIPS nem tiltja meg, hogy tagállamai a növényi genetikai forrásokra vonatkozóan szabadalmi jogokat engedélyezzenek. A szabadalmas kizárólagos joga pedig - a kísérleti célú cselekményekre vonatkozó kivétel alkalmazásától függően - a forráshoz való hozzáférés meggátolását vetíti előre. Amennyiben tehát a szerződés hatálya alá tartozó genetikai forrásra szabadalmat adnak, a forrás elérhetetlenné válhat a sokoldalú hozzáférési rendszerben azt igénylő országok számára. Másfelől a TRIPS nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely biztosítaná, hogy a szóban forgó genetikai forrásokra vonatkozó szabadalmakból származó hasznokat tisztességesen és méltányosan megosszák.⁵⁸ Ugyanakkor a szerződés külön cikkben, tételesen rendelkezik a gazdálkodói jogok védelméről, amit a TRIPS alapján a szellemi tulajdonjogi rendszernek nem kell biztosítania.
A CBD hozzáférésről és haszonmegosztásról szóló rendelkezéseivel szoros összefüggésben áll az in situ megőrzésről szóló 8. cikk (j) bekezdése. Eszerint "a tagállamok - amennyire lehetséges, a megfelelő módon és nemzeti jogalkotásuk szerint - elismerik, megőrzik és fenntartják a bennszülött és helyi közösségek hagyományos életmódokat megtestesítő, a biológiai sokféleség megőrzése és fenntartható hasznosítása szempontjából jelentős tudását, innovációit és szokásos gyakorlatát, valamint elősegítik azoknak a birtokosok beleegyezésével történő szélesebb körű alkalmazását, továbbá ösztönzik az azok felhasználásából eredő hasznok méltányos megosztását".
A "hagyományos tudás" a bennszülött és helyi közösségek generációról generációra öröklődő - többnyire évszázados - hagyományain alapuló tudás, amelynek fő sajátosságaiként általában a szóbeli úton való továbbadást, az adott néphez vagy területhez való kötődést, a változó környezethez való alkalmazkodásnak köszönhető folyamatos fejlődést, továbbá a tudás tapasztalati és jellemzően gyakorlati jellegét, valamint közösségi mivoltát szokták felsorolni.⁵⁹ Ez a tudás - például az élelmiszernövények hosszú távú szelektív nemesítését vagy a gyógynövények felhasználását tekintve - fontos információk forrása a biológiai sokféleség gondozása, illetve a társadalom számára hasznos új termékek kifejlesztése szempontjából egyaránt.
A hagyományos tudás és a szellemi tulajdonjogok kapcsolatának kérdésében a vélemények erősen megoszlanak. Egyesek szerint a szellemi tulajdonjogok révén ösztönzés teremthető a hagyományos tudás megőrzésére: egyrészt a jogok a hagyományos tudás birtokosai számára is alkalmazhatóak (de ha jelenlegi formájukban nem is mindig, a helyi közösségek általi alkalmazhatóság fokozása a szabályozás megfelelő módosításával megoldható); másrészt, ha a másoknak engedélyezett szellemi tulajdonjogokat a hasznok megosztásáról szóló megállapodások egészítik ki, a helyi közösségek anyagi hasznot húzhatnak tudásuk mások által történő felhasználásából. Ezzel szemben más vélemények szerint a jelenlegi szellemi tulajdonjogi rendszer ernyője alól a hagyományos tudás a legtöbb esetben kilóg, annak védelmét a szellemi tulajdonjogok nem képesek biztosítani - széles körben lehetőséget teremtenek viszont a hagyományos tudás jogtalan elsajátítására (amint a korábban ismertetett híres példák is bizonyítják). Ezenkívül súlyosan elhibázottak a hagyományos tudás árucikké alakítására buzdító elképzelések, miután a bennszülött közösségek nem feltétlenül vágynak a kereskedelmi hasznosításra, nem szólva arról, hogy - eltérő kultúrájuk eltérő világnézeti alapjain - a szellemi tulajdonjogoktól finoman fogalmazva idegenkednek (osztatlan lelkesedésüket az eddigi személyes tapasztalatok sem váltották ki). Nemzeti szinten a hagyományos tudásra vonatkozó szabályozás az egyes országok saját prioritásai mentén, a bennszülött és helyi közösségek igényeinek figyelembevételével szabadon alakítható ki, nemzetközi szinten ugyanakkor minimálisan a jogtalan elsajátítás ellen védő, valamint a haszonmegosztást előíró rendelkezésekre lesz szükség. A CBD-vel való összhang ugyanis azt feltételezi, hogy a szellemi tulajdonjogok ne legyenek felhasználhatóak a méltányos haszonmegosztásra irányuló törekvéseknek, valamint a hagyományos tudás megőrzésének és elismerésének az aláásására.⁶⁰
A CBD-t abban a felismerésben hozták létre, hogy az egyezmény céljainak eléréséhez szükséges feltétel a tagországok között a technológia - ideértve: a biotechnológia - hozzáférhetősége és átadása. Erre tekintettel a 16. cikkben a tagállamok kötelezettséget vállalnak arra, hogy biztosítják és/vagy megkönnyítik a többi tagállam számára az olyan technológiákhoz való hozzáférést, illetve az olyan technológiák átadását, amelyek a biodiverzitás megőrzése és fenntartható felhasználása szempontjából lényegesek, illetve amelyek a genetikai források felhasználására vonatkoznak és a környezetet jelentős mértékben nem károsítják [16. cikk (1) bekezdés]. A fejlődő országok számára mindennek igazságos és a nekik legkedvezőbb feltételek szerint kell megvalósulnia, ideértve - kölcsönös megállapodás esetén - a koncessziós, illetve kedvezményes feltételeket is. A szabadalmak és más szellemi tulajdonjogok tárgyát képező technológiák esetében ugyanakkor a hozzáférésnek, illetve az átadásnak olyan feltételek szerint kell zajlania, amelyek "elismerik a szellemi tulajdonjogok megfelelő és hatékony védelmét, és ezzel összhangban állnak" [16. cikk (2) bekezdés].
A CBD e rendelkezései és a TRIPS alapján kötelezően biztosítandó szellemi tulajdonjogok kapcsán két problémakör merül fel. Egyrészt a szellemi tulajdonjogok - különösen a szabadalom és a növényfajta-oltalom körében - döntően befolyásolják, hogy milyen típusú technológiákat fejlesztenek ki, és ezek a megőrzés és a fenntartható hasznosítás szempontjából megfelelőek-e. A CBD rendelkezései egyaránt vonatkoznak a genetikai források felhasználásából közvetlenül következő technológiákra (például a modern biotechnológiákra), illetve a megőrzés és fenntartható felhasználás szempontjából lényeges technológiák szélesebb körére (például a termőföld felhasználására vonatkozó és egyéb mezőgazdasági technológiákra). A piacorientált szellemi tulajdonjogok többnyire az olyan technológiákat ösztönzik, amelyek a szegény közösségek szükségletei - mint az egészség, az élelmezésbiztonság és a környezet kímélése - helyett sokkal inkább a magánszektorú ipar érdekeinek kedveznek. Másrészt ugyan maga a TRIPS is tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek szerint a szellemi tulajdonjogok járuljanak hozzá a technológia átadásához, elterjedéséhez (7. cikk), illetve a fejlett tagállamoknak olyan ösztönző intézkedésekről kell gondoskodniuk, amelyek vállalataikat és intézményeiket a technológiának a legkevésbé fejlett tagállamok számára történő átadására serkentik [66. cikk (2) bekezdés] - mindazonáltal e rendelkezések érvényesítésére különösebb erőfeszítések eddig még nem történtek. Mindez a fejlődő országok szempontjából a TRIPS már tárgyalt 27. cikke (3) bekezdésének b) pontja kapcsán különösen aggályos. E problémák jelentőségét húzza alá többek között az is, hogy a gyógyszeripari, illetve agrár-biotechnológiai iparágakban a genetikai forrásokra épülő technológiák túlnyomórészt a szellemi tulajdonjogok hatálya alá esnek, valamint hogy a döntően vállalati összefonódásokban megnyilvánuló tőkeexport sem szolgálja számottevően a helyi infrastruktúra és technológia kiépítését. Egyes vélemények szerint a szellemi tulajdonjogokra vonatkozó nemzetközi rendszer szándékoltan támogatja a nagy és erős vállalatokat a kicsi és sebezhető vállalatokkal szemben, akiknek a szempontjából e jogok hatása kevéssé kedvező: a szellemi tulajdonjogok segítségével a legnagyobb és leggazdagabb vállalatok egyeduralmat szereznek a technológiafejlődés felett. Hasonló párhuzam vonható a fejlett és a fejlődő országok közötti erőviszonyok tekintetében. Rá lehet mutatni, hogy a XIX. század fejlődő országai - mint pl. az Egyesült Államok és Svájc - azáltal tudtak felzárkózni, hogy az emberi tudás tárházához való szabad hozzáférésüket állampolgáraik erre való jogának hangsúlyozásával, illetve a külföldi technológiához való hozzájutást lehetővé tevő kedvező nemzeti elbánás alkalmazásával biztosították. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy amint az ilyen országok kiépítik saját technológiai bázisukat, száznyolcvan fokos fordulattal ugyanazokat a korlátozásokat akarják a náluk fejletlenebb országok elé állítani, amelyek a saját haladásukat ellehetetlenítették volna.⁶¹
A biológiai sokféleség megőrzésének és fenntartható felhasználásának általános célkitűzése és a TRIPS szerinti szellemi tulajdonjogi rendszer viszonya körében utalni kell a genetikai erózió, valamint a genetikai szennyeződés már érintett problémáira. Ezeken túlmenően említést érdemel a CBD néhány olyan további rendelkezése, amelynek alapján a tagállamoknak bizonyos kötelezettségek teljesítésére kell törekedniük. A 6. cikk b) pontja szerint ilyen a megőrzésnek, valamint a fenntartható felhasználásnak az ágazati, illetve ágazatközi tervekbe, programokba és politikákba való integrálása. A 10. cikk alapján az, hogy a biológiai erőforrások megőrzésének és fenntartható felhasználásának szempontját a nemzeti döntéshozatal során figyelembe vegyék, valamint a biológiai erőforrások felhasználásával kapcsolatos olyan intézkedéseket tegyenek, amelyek célja a biológiai sokféleséget károsító hatások elkerülése, illetve minimálása. A 7. cikk c) pontja alapján pedig az, hogy azonosítsák a biodiverzitásra káros vagy feltehetően káros folyamatokat és tevékenységfajtákat, és ezek hatásait mintavétellel és más módszerekkel ellenőrizzék - egyes vélemények szerint a szellemi tulajdonjogok engedélyezése ilyen tevékenység.⁶² Példaként hozhatók fel a szabadalmi oltalom alatt álló ún. "terminátor"-technológiák. Ezek lényege, hogy a genetikai mérnökség eredményeként a második generációs magok sterillé válnak, illetőleg a vetőmagokból kikelő növények egyes genetikai tulajdonságait csak a megfelelő vegyi katalizátorok külső alkalmazása révén lehet előhívni (a "verminátor" - a "vermin" jelentése: férgek, élősdiek). Az ezekre vonatkozó több mint 30 érvényes szabadalom vörös posztó a CBD szellemiségét képviselők szemében: állításuk szerint ezek a technológiák erkölcstelenek, és a globális élelmezésbiztonságot veszélyeztetik, különös tekintettel arra az 1,4 milliárd emberre, akiknek a megélhetése a termőföldeken megőrzött vetőmagtól függ. Nyilvánvaló, hogy e technológiák sikeres alkalmazása rendkívüli módon megnövelné a gazdálkodók megvásárolandó anyagoktól való függését; ennek dacára a vetőmaggyártó cégek azzal védekeznek, hogy a "terminátor" valójában a biológiai biztonságot szolgáló zöld technológia, melynek célja a transzgenikus növényekben lévő gének nemkívánt áramlásának megakadályozása, míg a "verminátor" a gazdálkodók számára új perspektívákat nyit: ők maguk szabályozhatják, hogy mikor kívánják az egyes jellemzőket előhívni.⁶³ Mindazonáltal felrémlik a TRIPS 27. cikkének (2) bekezdése, amelynek alapján a tagállamok kizárhatják a szabadalmi oltalomból azokat a találmányokat, amelyeknek kereskedelmi hasznosítását a közrend vagy a közerkölcs megóvása érdekében meg kell akadályozni, ideértve a környezet komoly károsodásának elkerülését is.
Egyelőre mégis úgy tűnik, hogy a TRIPS alapján a szellemi tulajdon egyetlen olyan formája a világon, amely nem részesül oltalomban, a bennszülött közösségeké.

Hagyományos tudás és szellemi tulajdonjogok

A hagyományos tudásban rejlő értékek felismerése, valamint az eddig történt visszaélések tanulságai alapján a hagyományos tudás jogi oltalmának szükségességét több irányból is meg lehet indokolni. Ezek között szerepelnek méltányossági szempontok, a biológiai sokféleség megőrzésével kapcsolatos megfontolások, a bennszülött és helyi közösségek hagyományos gyakorlatának és kultúrájának védelmére irányuló célkitűzések, a hagyományos tudás jogtalan felhasználásának és a további visszaélések megakadályozásának törekvése, valamint a hagyományos tudás szélesebb körű felhasználása elősegítésének szándéka.⁶⁴ Ezek a szempontok a korábbiakban kifejtettek alapján talán nem igényelnek különösebb magyarázatot. Jóval fontosabbnak tűnnek azok a kérdések, hogy az oltalom biztosítására van-e lehetőség a már létező szellemi tulajdonjogok segítségével; ha igen, milyen formában és mértékben; ha nem, elképzelhető, illetve kívánatos-e a hagyományos tudást oltalmazó nemzeti és/vagy nemzetközi sui generis szellemi tulajdonjogi rendszerek létrehozása; és ha igen, milyen paraméterek szerint.
A létező szellemi tulajdonjogok hagyományos tudásra történő alkalmazásának lehetőségeit már teljes körben feltérképezték. Ennek alapján elmondható, hogy a szabadalmak alkalmazására tipikusan nincs lehetőség, mivel a hagyományos tudás nagy része nem új, és generációk sora óta használt, így az újdonság mellett a feltalálói lépés követelményének teljesítése is csaknem reménytelen. Mindazonáltal a genetikai és biológiai forrásokra építő biotechnológiai találmányok, illetve a praktikus eredményekhez vezető, nyilvánosságra még nem hozott technikák számára elvileg nyitva áll a szabadalmi oltalom lehetősége. Szabadalmakat lehetne adni például sajátságos gazdálkodói fajtákra, gyógynövényekre és egyéb haszonnövényekre is. Ezzel együtt egyszerűbb lenne a hagyományos tudás birtokosainak oltalmat szerezni egy, az újdonság szempontjából az UPOV-éhoz hasonló, rugalmasabb követelményrendszer szerint. A növényfajta-oltalom lehetősége a megkülönböztethetőség, egyneműség és állandóság kritériumaira tekintettel a tipikusan apróbb módosításokkal és folyamatos fejlődéssel jellemzett gazdálkodói fajták esetében ugyancsak többnyire kiesik, bár elvileg itt sem kizárt az oltalom lehetősége. A hagyományos tudás körébe tartozó kézműipari termékek, mint például bútorok, tárolóedények, ruhadara- bok, valamint kerámiából, bőrből, fából vagy más anyagból készült tárgyak külső megjelenése, formája formatervezésiminta-oltalomban részesülhet, bár itt is felmerülhet az újdonság problémája. A védjegyek alkalmazására viszont a bennszülött és helyi közösségek által készített áruk, illetve az általuk nyújtott - például kereskedelmi - szolgáltatások tekintetében aggálymentes és széles körű lehetőség van. Különösen releváns lehet a földrajzi árujelzők - ezen belül is az eredetmegjelölések - által kínált lehetőség. Ezenkívül a nyilvánosságra nem hozott - főleg a bennszülött és helyi közösségek által titokban tartott - hagyományos tudás kapcsán alkalmazhatóak a tisztességtelen piaci magatartás tilalmára vonatkozó szabályok is. Mindezek az elvi lehetőségek azonban elsápadnak annak a realitásnak a fényében, hogy a szellemi tulajdonjogok megszerzésének, illetve érvényesítésének költségei a szellemi tulajdonjogokat a hagyományos tudás birtokosai számára általában elérhetetlenné, és ezáltal értéktelenné is teszik.⁶⁵
Többnyire nagyobb támogatást élvez a hagyományos tudás természetét és sajátosságait figyelembe vevő sui generis rendszer létrehozását javasoló megközelítés. A szellemi tulajdonjogi rendszer sokszor hivatkozott rugalmas természetére tekintettel ennek nincs is akadálya: maga a WIPO létesítéséről szóló egyezmény is a szellemi tulajdon tág értelmezésének talaján áll, amelynek alapján egy újabb szellemi tulajdonjogi oltami forma létrehozása nem vet fel elvi aggályokat.⁶⁶ Ugyanakkor egy új sui generis rendszer gondolata számos összetett, koncepcionális, valamint gyakorlati kérdést is felvet: meg kell határozni az oltalom tárgyát, az oltalmi követelményeket, az oltalom alapján fennálló jog tartalmát, a jogosultak körét, a jog megszerzésének módját, az oltalom időtartamát, valamint a jogérvényesítéssel kapcsolatos szabályokat. (Ezeknek a kérdéseknek a vizsgálata a WIPO 2000-ben felállított, genetikai forrásokkal, hagyományos tudással és folklórral foglalkozó kormányközi bizottságának munkája keretében jelenleg még csak kezdeti stádiumban van.) Az első kritikus kérdés úgy merül fel, hogy az oltalom a hagyományos tudásra en bloc vonatkozzon-e, tehát egy olyan rendszer-e a cél, amely egységes keretek között szabályozza a hagyományos tudás valamennyi formáját (ideértve a mezőgazdasági, tudományos, műszaki, gazdasági, orvosi, ökológiai tudást és a "folklór kifejeződéseit" - zene, tánc, kézműipari termékek stb. - is), vagy a hagyományos tudás különböző formáira differenciált szabályozást kellene alkotni. Nem tűnik célszerűnek egy olyan egységes szabályrendszer irányába tett kísérlet, amely a művészi alkotásoktól a gazdálkodói fajtákon át a hagyományos orvoslási módszerekig mindenre kiterjedne. Szerencsésebbnek ígérkezik külön kezelni pl. a művészeti alkotásokat (ideértve a folklór kifejeződéseit), megint külön az élelmezési és mezőgazdasági felhasználású növényi genetikai forrásokat és a hozzájuk kötődő tudást, és szintén külön a hagyományos orvoslást, ideértve a hagyományos gyógyszereket és gyógymódokat. A növényfajták sui generis oltalma tekintettel lehetne a gazdálkodói fajták sajátos jellemzőire.⁶⁷ A kialakítandó oltalmi szabályozás tárgyának sokfélesége ugyan megnehezíti a helyzetet, mégis felfedezhetők olyan sajátosságok, amelyek a hagyományos tudás valamennyi formájára jellemzőek. A folklórral kapcsolatos WIPO-Unesco modell rendelkezésekben lefektetett szabályozásnak három olyan általános vonása is van, amelyek biológiai termékek és eljárások esetében is különösen helytállóak. Az első, hogy a rendszer jogosultként - meghatározott egyének helyett - tipikusan közösségekben gondolkodik. A második az oltalom tárgya kapcsán azon sajátosság figyelembevétele, hogy a közösségi innováció eredményei nem szükségképpen rögzített és végleges formájúak, sokkal jellemzőbb rájuk a folyamatos fejlődés - ezzel együtt számukra szellemi tulajdonjogi oltalom biztosítható. Végül a szabályozás a közösségi szellemi tulajdon oltalmának időtartamát úgy határozza meg, hogy az mindaddig fennáll, ameddig a közösség innovatív tevékenységet folytat.⁶⁸
Bármilyen formájú sui generis szabályozás létrehozása kapcsán felmerül azonban egy igen lényeges és általános érvényű kérdés: a kizárólagos jogok engedélyezésének kívánatossága. Sokak szemében egy hagyományos tudással kapcsolatos sui generis szellemi tulajdonjogi rendszer éppen a szellemi tulajdonjogok nyugati koncepciója és a bennszülött és helyi közösségek kultúrái közötti alapvető összeférhetetlenség miatt téves és helytelen elképzelés. Az ellenzők szerint ily módon ezeket a közösségeket és forrásaikat a piacgazdaság szférájába helyezik, ami eláraszthatja és végül el is pusztíthatja őket. Sokkal jobb lenne, ha a nemzeti és nemzetközi szellemi tulajdonjogi rendszerek csupán annyit biztosítanának, hogy a hagyományos tudást ne lehessen jogtalanul elsajátítani.⁶⁹
A jogtalan elsajátítás ellen való védekezés, mint a hagyományos tudás védelmének egyik lehetséges módja nem eredményezne olyan monopoljogokat, amelyek a hagyományos tudás birtokosainak világnézetével, kultúrájával és szokásaival ellentétben állnának. Ehelyett megteremtené a jogi kereteket ahhoz, hogy a hozzáférésről szóló nemzeti jogszabályba vagy szokásjogba ütközően megszerzett hagyományos tudás felhasználását meg lehessen akadályozni. E megközelítés előnye lenne továbbá az is, hogy az oltalom nem kötődne semmilyen formájú regisztrációhoz, és olyan hosszú ideig tartana, ameddig a rá okot adó feltételek fennállnak. A jogtalan elsajátítás ellen való védekezési rendszer kialakításának első lépcsőit a hagyományos tudás dokumentációjának megvalósítása, valamint a származási hely feltüntetésének és a felhasználáshoz adott hozzájárulás igazolásának a megkövetelése jelentik.⁷⁰
Az első és talán legfontosabb lépés a hagyományos tudás dokumentációja, e nélkül ugyanis nem lehetséges az ún. defenzív publikáció, amelynek révén a jogtalanul elsajátítók újdonsága aláásható. Erre elsősorban azért van szükség, hogy a visszaélések következtében megadott szabadalmakat ne kelljen megtámadni. Az ilyen szabadalmak megadására sok esetben azért kerül sor, mert a bejelentés vizsgálata során a vonatkozó hagyományos tudás nem volt feltárható a technika állásának részeként. Ennek oka, hogy bár - a bennszülött és helyi közösségek dokumentációs kezdeményezéseinek eredményeként - világszerte jelentős mennyiségű hagyományos tudást gyűjtöttek össze adatbázisok formájában, ezek nem képezik részét az osztályozott nem szabadalmi irodalomnak, így ahhoz a szabadalmi elbírálók nem férnek hozzá. Közismert, hogy egy szabadalom megsemmisítése időigényes, költséges és bonyolult eljárást igényel - az talán már kevésbé, hogy a jelenlegi szabadalmi rendszer e sajátos termékei elleni fellépés sikere többnyire az érintett közösségek rámenősségén, a magánszervezetek által nyújtott segítségen és a jótékony célú jogi közreműködésen múlik. Bár a "kalóz" szabadalmak egy részét sikerült megsemmisíteni, jelentős részüket a fenti okból meg se támadják. A jogtalan elsajátítás elleni védekezés hátránya ugyanakkor, hogy ezen a módon nem biztosítható a hasznok megosztása; sőt, a defenzív publikáció az újdonsággal együtt a haszonmegosztási kötelezettségre való hivatkozást is alááshatja, miután a dokumentált tudás a technika állásának részévé válik.⁷¹ A jogtalan elsajátítás elleni védekezés megközelítését a WIPO kormányközi bizottságának munkája is követi, miután a WIPO az 1998/99-es biennium során folytatott, 28 országra kiterjedő tényfeltáró missziója keretében a jogtalan elsajátítás elleni védekezést a hagyományos tudás birtokosainak a szellemi tulajdonjogi oltalommal kapcsolatos egyik legfőbb igényeként azonosította. A Nemzetközi Iroda a bizottság második ülését előkészítő anyagában annak lehetőségeit vizsgálta, hogy hogyan lehetne az iparjogvédelmi hatóságok és a létező hagyományos tudást tartalmazó adatbázisok működtetői közötti hidakat kiépíteni annak érdekében, hogy a hagyományos tudásra vonatkozó, szabad hozzáférés körébe eső adatok technika állásába való integrációja minél szélesebb körben megtörténhessen. Ennek megvalósítására már zajlik a hagyományos tudással kapcsolatos folyóiratok jegyzékének összeállítása, mérlegelik a nemzetközi online adatbázisok és digitális könyvtárak létrehozásának lehetőségeit, valamint vizsgálják a létező szellemi tulajdonjogi dokumentációs standardoknak a hagyományos tudással kapcsolatos dokumentációra való alkalmazhatóságát.
A jogtalan elsajátítás elleni védekezés másik fontos eszköze annak megkövetelése, hogy a szellemi tulajdonjogi bejelentésekben megjelöljék a források származási helyét. Ez biztosítaná a forrást szolgáltató országok jogainak védelmét és a haszonmegosztás alkalmazását. A Szabadalmi Jogi Szerződés elfogadására összehívott diplomáciai értekezleten Kolumbia kísérletet tett e követelmény nemzetközi szabadalmi jogba történő beillesztésének szorgalmazására, ami azonban kudarcba fulladt, tekintettel arra, hogy a TRIPS a szabadalmazhatósági követelmények között ilyen feltételt nem tartalmaz. A forrás származásának megjelölésére vonatkozó kötelezettséget a közösségi biotechnológiai irányelv sem tartalmazza, csupán a preambulumban utal rá.
Végül a védekezési megközelítés szerinti szabályozás elismeri a hagyományos tudás birtokosainak jogát arra, hogy fellépjenek a felhasználás ellen, illetve kártérítést követeljenek, ha a felhasználás hozzájárulásuk nélkül, a forrásokhoz való hozzáférés rendjét szabályozó nemzeti jogszabályok megsértésével, illetve a forrásra vonatkozó szokásjog megsértésével történt.⁷²
A hagyományos tudás oltalmának biztosítására törekvő összes jogi eszköz elégtelennek bizonyulhat azonban akkor, ha a bennszülött és helyi közösségek nem tudják megőrizni földterületeiket, hagyományos kultúrájukat és életmódjukat. E közösségek életterének feldúlása azt eredményezi, hogy a hagyományos tudás birtokosai nem tudnak tovább úgy élni, ahogy azelőtt - vagy egyenesen e közösségek teljes eltűnéséhez vezet. A hagyományos tudással kapcsolatos szellemi tulajdonjogok szerepének túlzott hangsúlyozása eltereli a figyelmet azokról a tényleges körülményekről, amelyek a hagyományos tudás megőrzését veszélyeztetik - mint például a földterületek és források feletti szuverenitás elvesztésének veszélye, valamint a hagyományos kultúrák és tulajdoni formák tiszteletének hiánya. Más szavakkal: világosan szét kell választani a hagyományos tudás védelmének jogi koncepcióját (a hagyományos tudás feletti jogok biztosítását) és a hagyományos tudás pusztítással és pusztulással szembeni védelmét célzó praktikusabb elgondolásokat, amelyek szellemi tulajdonjogi eszközökkel nem valósíthatók meg.⁷³
Megint más szavakkal: nem szabad elfelejteni, hogy a szellemi tulajdonjogi rendszer csak egyetlen darab egy nagyobb és meglehetősen bonyolult kirakójátékban.

Irodalom

Carlos M. Correa: Traditional Knowledge and Intellectual Property. Issues and options surrounding the protection of traditional knowledge. Quaker United Nations Office Geneva, November 2001 (www.quno.org)
The Crucible Group: People, Plants, and Patents. The Impact of Intellectual Property on Trade, Plant Biodiversity, and Rural Society. International Development Research Center 1994 (www.idrc.ca).
The Crucible II Group: Seeding Solutions, Volume 1. Policy options for genetic resources. People, Plants, and Patents revisited. International Development Research Centre/International Plant Genetic Resources Institute/Dag Hammarskjöld Foundation 2000.
The Crucible II Group: Seeding Solutions, Volume 2. Options for national laws governing control over genetic resources and biological inventions. International Development Research Centre/International Plant Genetic Resources Institute/Dag Hammarskjöld Foundation 2001.
Biswajit Dhar: Sui Generis Systems for Plant Variety Protection. Options under TRIPS. Quaker United Nations Office Geneva, April 2002 (www.quno.org).
The ETC Group (Action Group on Erosion, Technology and Concentration, formerly RAFI): Sterile Harvest: New Crop of Terminator Patents Threatens Food Sovereignity. News Release, 31 January 2002 (www.etcgroup.org).
Sarah A Laird (ed.): Biodiversity and Traditional Knowledge. Equitable Partnerships in Practice. Earthscan Publications Ltd, London, 2002.
Dr. Petzné dr. Stifter Mária: Észrevételek a Közösségi Biotechnológiai Irányelvvel kapcsolatosan. Iparjogvédelmi Szemle, 105. k. 6.sz. 2000. december.
RAFI: More on the Terminator Trend....and now, the "Verminator"! News Release, 24 August 1998 (www.rafi.org).
RAFI (Rural Advancement Foundation International): US-Mexico Legal Battle Errupts over Patented "Enola" Bean. News Release, 15 January 2000 (www.rafi.org).
RAFI: Enola Bean Patent Challanged. News Release, 5 January 2001 (www.rafi.org).
SCBD (Secretariat of the Convention on Biological Diversity): Sustaining Life on Earth - How the Convention on Biological Diversity promotes nature and human well-being (www.biodiv.org).
SCBD: Frequently Asked Questions about the Cartagena Protocol on Biosafety (www.biodiv.org).
Dr. Szarka Ernő: A Biológiai Sokféleség Egyezmény. Biotechnológiai találmányok oltalma, Magyar Szabadalmi Hivatal, 2001.
Geoff Tansey: Trade, Intellectual Property, Food and Biodiversity. Key issues and options for the 1999 review of Article 27.3(b) of the TRIPS Agreement. Quaker Peace & Service, London, February 1999 (www.quno.org).
Joseph Henry Vogel, PhD: From Biopiracy to Biofraud: The Standardization of Material Transfer Agreements. 2001 (a WIPO genetikai forrásokkal, hagyományos tudással és folklórral foglalkozó kormányközi bizottsága 2. ülésének szóróanyaga).
WIPO: Intellectual Property Needs and Expectations of Traditional Knowledge Holders. WIPO Report on Fact-Finding Missions on Intellectual Property and Traditional Knowledge (1998-1999). April 2001.
WIPO: Matters concerning intellectual property and genetic resources, traditional knowledge and folklore - an overview. WIPO/GRTKF/IC/3, 16 March 2000.
WIPO: Progress report on the status of traditional knowledge as prior art. WIPO/GRTKF/IC/6, 1 July 2001.
WWF (World Wide Fund For Nature) and CIEL (Center for International Environmental Law): Biodiversity & Intellectual Property Rights: Reviewing Intellectual Property Rights in Light of the Objectives of the Convention on Biological Diversity, March, 2001.

Lábjegyzetek:

* A Magyar Szabadalmi Hivatal felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamára készített szakdolgozat szerkesztett változata.
1 RAFI, 15 January 2000; 5 January 2001.
2 SCBD, www.biodiv.org; The Crucible II Group, Vol. 1, p. 8-9.
3 A CBD-t Magyarországon az 1995. évi LXXXI. törvény hirdette ki; rendelkezéseit 1994. május 25. napjától kell alkalmazni.
4 WIPO/GRTK/IC/1/3, Annex 3
5 The Crucible Group, 1. Policy
6 uo.
7 uo.
8 uo.; Executive Summary
9 The Crucible II Group, Vol. 1, p. 6.
10 uo., p. 6-7.
11 The Crucible Group, Different Viewpoints I
12 uo.
13 The Crucible Group, 2. Plants
14 The Crucible Group, Different Viewpoints I
15 WWF International & CIEL, p. 18.
16 SCBD, www.biodiv.org
17 A jegyzőkönyvet Magyarország a 2117/2000. (V. 31.) Korm. határozat felhatalmazása alapján írta alá.
18 SCBD, www.biodiv.org
19 The ETC Group, 31 January 2002
20 The Crucible Group, 1. Policy
21 uo.
22 WWF International & CIEL, p. 6.; The Crucible II Group, Vol. 1, p. 23.
23 WWF International & CIEL, p. 6.; Correa, p. 18.
24 WWF International & CIEL, p. 6.
25 uo.
26 uo.
27 The Crucible Group, Different Viewpoints IX; Vogel
28 The Crucible Group, 1. Policy
29 uo.; WIPO/GRTKF/IC/3, p. 12; Szarka, p. 119.
30 The Crucible Group, 1. Policy
31 The Strange Case of Dr Jekyll and Mr Hyde, Penguin Popular Classics, 1994
32 The Crucible Group, 1. Policy; Tansey, p. 18.
33 The Crucible Group, 4. Patents; Different Viewpoints II, VIII; Executive Summary
34 uo.
35 The Crucible Group, 4. Patents; Executive Summary
36 Petz, p. 19.
37 The Crucible Group, 4. Patents; Tansey, p. 8.
38 Dhar, p. 8.
39 Dhar, p. 7-8.; The Curcible Group, Different Viewpoints V
40 Tansey, p. 21.
41 Dhar, p. 27.
42 The Crucible Group, 4. Patents; Tansey, p. 14.
43 The Crucible Group, 3. People
44 The Crucible II Group, Vol. 1, p. 10-11.
45 The Crucible Group, 3. People; The Crucible II Group, Vol. 1, p. 73-74.
46 uo.
47 The Crucible Group, 3. People
48 uo.
49 The Crucible Group, 2. Plants; Executive Summary
50 The Crucible II Group, Vol.1, p. 9.; The Crucible Group, 3. People
51 The Crucible Group, 1. Policy; 3. People
52 The Crucible Group, 1. Policy
53 WWF International & CIEL, p. 3.
54 uo., p. 4-7.
55 uo., p. 12-13.
56 uo.
57 The Crucible Group, 2. Plants
58 WWF International & CIEL, p. 14.; The Crucible II Group, Vol. 1, p. 55.
59 WIPO Report on Fact-Finding Missions, p. 25.; WWF International & CIEL, p. 4.; SCBD: Traditional Knowledge and the Convenion on Biological Diversity (szóróanyag)
60 WWF International & CIEL, p. 4-5, 13, 15.
61 uo., p. 5, 7, 15, 17-18.; The Crucible Group, 4. Patents
62 WWF International & CIEL, p. 7, 10.
63 The Crucible Group, p. 35-37.; RAFI, 24 August 1998; The ETC Group, 31 January 2002
64 Correa, p. 5-8.
65 uo., p. 11-13.
66 WIPO Report on Fact-Finding Missions, p. 24.
67 Correa, p. 14.
68 The Crucible Group, 4. Patents
69 Correa, p. 9.
70 Correa, p. 15, 18.
71 Correa, p. 18; WIPO/GRTKF/IC/2/6, p. 3-4.
72 Correa, p. 19.
73 Correa, p. 10.