EURÓPAI JOGI FIGYELŐ
DR. PALÁGYI TIVADAR
A szabadalmi oltalom terjedelmének és a szabadalmi igénypontoknak a megítélése az Európai Szabadalmi Hivatal joggyakorlatában
A jelen tanulmányban az Európai Szabadalmi Egyezmény (ESZE) 69. cikke alapján az európai szabadalmi oltalom terjedelmével és 84. cikke alapján a szabadalmi igénypontokkal foglalkozunk. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban a "cikk" szó helyett a "szakasz" szót fogjuk használni.
A jogesetek ismertetésekor hivatkozni fogunk az ítélet jelére, amely egy betűből és utána egy törtszámból áll: G a Kibővített Fellebbezési Tanács, J a Jogi Fellebbezési Tanács és T a Műszaki Fellebbezési Tanácsok ítéleteire vonatkozik; a törtszám második száma az ítélethozatal évének utolsó két számjegyét, első száma pedig az illető évben az ítélet sorszámát adja meg. Az Európai Szabadalmi Hivatal (ESZH) hivatalos közlönyében (Official Journal of the EPO) megjelent ítéleteknél az OJ betűk után utalunk a megjelenés évére és az oldalszámra (például OJ 1990, 93) is. A VI rövidítés az ESZH által kiadott Vizsgálati irányelvekre, míg a VSZ rövidítés a Végrehajtási szabályzatra utal.
A szabadalmi oltalom terjedelmére vonatkozó 69. szakasz szövege a következő:
"(1) Az európai szabadalom, illetve az európai szabadalmi bejelentés alapján fennálló oltalom terjedelmét az igénypontok határozzák meg. Az igénypontokat azonban a leírás és a rajzok alapján kell értelmezni.
(2) Az európai szabadalom megadásáig terjedő időszakban az európai szabadalmi bejelentés alapján fennálló oltalom terjedelmét a 93. szakasz szerint közzétett, legutoljára benyújtott igénypontok határozzák meg. Az európai szabadalmi bejelentéssel létrejövő oltalom terjedelmét mindazonáltal visszaható hatállyal az európai szabadalom megadott vagy a felszólalási eljárásban módosított változata határozza meg, feltéve, hogy ezáltal nem bővül az oltalom terjedelme."
Ez a szakasz és a hozzá tartozó, alább ismertetett értelmezési jegyzőkönyv rögzíti az európai szabadalmi bejelentés és az európai szabadalom oltalmi körének egységes meghatározását. Együtt többféle feladatot töltenek be:
a) a szabadalomengedélyezési eljárásban mind a bejelentőnek, mind az ESZH-nak tudnia kell, hogy a megszerezni kívánt oltalmi kör milyen kritériumok szerint határozható meg;
b) a felszólalási eljárásban az igénypontok megváltoztatása nem vezethet az oltalmi kör tágításához;
c) az európai szabadalmat az összes szerződő államban, elsősorban a bíróságok előtt, az európai alapelvek szerint egységesen kell értelmezni, és a korábban fennálló nemzeti különbségeket ki kell küszöbölni.
Az érdekelt körök azon törekvése alapján, hogy a szabadalmi igénypontokat egységesen lehessen értelmezni, az ESZE-t megalapozó Müncheni Diplomáciai Konferencián az Egyezményt kiegészítették a 69. szakasz értelmezésére vonatkozó jegyzőkönyvvel (Protocol on the Interpretation of Article 69 of the Convention; Protokoll über die Auslegung des Art 69 des Übereinkommens). Ez a jegyzőkönyv a 164. szakasz (1) bekezdése alapján része az ESZE- nek, és így ugyanolyan hatálya van, mint az Egyezmény rendelkezéseinek. Szövege a következő:
"A 69. szakasz nem értelmezhető oly módon, hogy az európai szabadalom alapján fennálló oltalom terjedelmét az igénypontokban használt szavak pontos, szó szerinti jelentése alapján kell érteni, és hogy a leírás és a rajzok kizárólag az igénypontokban található ellentmondások feloldására szolgálnak. Nem értelmezhető oly módon sem, hogy az igénypontok csupán iránymutatást adnak, és hogy a tényleges oltalmi kör kiterjedhet arra, ami a szakember számára a leírás és a rajzok vizsgálata után a szabadalmas igényeként megjelenik. Ezzel ellentétben az értelmezésnek e két végletes felfogás között kell lennie és biztosítania kell a szabadalmas megfelelő védelmét, valamint harmadik személynek a kielégítő jogbiztonságot."
A 3. Strasbourgi Egyezmény 8. szakasza szó szerint megegyezik az ESZE 69. szakaszával, de az első mondat elején nem "oltalmi kört", hanem "érdemi oltalmi kört" említ. Majdnem mindegyik szerződő állam átvette nemzeti jogába ezt az előírást. Így például a német szabadalmi törvény 14. szakasza megegyezik az ESZE 69. szakaszával, de nem utal a jegyzőkönyvre, amelynek alkalmazása a nemzeti szabadalmakra a német jogalkotó számára magától értetődő volt. A francia szabadalmi törvény 613-2. szakasza hasonló szövegezésű. Az angol szabadalmi törvény 125. szakaszának (1) bekezdése értelemszerűen adja vissza az ESZE 69. szakaszának tartalmát, míg ugyanezen szakasz (3) bekezdése előírja a jegyzőkönyv alkalmazását, sőt a 130. szakasz (7) bekezdése jogegységes alkalmazást ír elő, ami erősíti az angol törekvést a harmonizált értelmezésre.
Alapelvekként szögezhetjük le a következőket:
a) az oltalmi kört az igénypontok határozzák meg;
b) a leírás és a rajzok az igénypontok értelmezésére szolgálnak;
c) az értelmezési jegyzőkönyv tiltja a korábbi német gyakorlatnak megfelelő, az általános találmányi gondolaton alapuló túl tág, valamint a korábbi angol gyakorlatnak megfelelő, szó szerinti értelmezést;
d) az igénypontok értelmezésének a szabadalmas számára méltányos oltalmat kell nyújtania, de egyúttal kielégítő jogbiztonságot is kell adnia harmadik felek számára;
e) a szabadalmi leírás értelmezéséhez az átlagos tudású szakembernek a bejelentés vagy az elsőbbség napján meglevő tudása és szakértelme mérvadó.
A T 175/84 sz. ítélet szerint, ha egy igénypont szövege rögzítve van, az ESZH szerveinek nem feladata az igénypont értelmezésével foglalkozni.
A 29. szabály (2) bekezdése szabadalmi kategóriákat említ, amelyek az oltalom terjedelme szempontjából is jelentősek. E bekezdés szerint két vagy több azonos kategóriájú, független szabadalmi igénypont is befoglalható az európai szabadalmi bejelentésbe, ha egyetlen igénypontba való foglalásuk a bejelentés tárgyára tekintettel nem célszerű. Ezt a szöveget 2002. január 3-i hatállyal az Igazgatótanács megváltoztatta. Az új szöveg szerint egy európai szabadalmi bejelentés csak akkor tartalmazhat egynél több független igénypontot ugyanabban a kategóriában, ha a bejelentés tárgya egymással összefüggő több termék, egy termék vagy berendezés különböző alkalmazásai, vagy pedig egy meghatározott feladat alternatív megoldásai, ha nem célszerű azokat egyetlen igénypontban megszövegezni. A T 378/86 sz. ítélet megállapítja, hogy az egyes szabadalmi kategóriákhoz sajátos alkalmazási formák tartoznak, amelyek jelentős mértékben különböznek egymástól; így az oltalmi kör függ a választott kategóriától. Ezért, valamint a világosság érdekében az igénypontnak felismerhetővé kell tennie a szabadalmi kategóriát.
A szabadalmak két fő kategóriába: termék- és eljárásszabadalmakra oszthatók. A termékszabadalom alkategóriái a berendezés- és az anyagszabadalom. Az eljárási szabadalom alkategóriái az eljárási szabadalom (közvetett termékoltalommal) és az alkalmazási szabadalom.
A kategóriákba sorolással kapcsolatban a Kibővített Fellebbezési Tanács a G 2/88 (OJ 1990, 93) sz. ítéletben az alábbi jogi alapelveket fektette le:
a) Egy találmány tárgyát, amelyet az igénypontokban meg kell adni, az igénypont kategóriája, valamint a tárgyra vonatkozó műszaki jellemzők határozzák meg.
b) Két különböző igénypont-kategória van: az egyik tárgyakra (dologigénypontok), a másik tevékenységekre (eljárásigénypontok) vonatkozik.
c) Világos különbség van egy európai szabadalom oltalmi köre és az abból származó jogok között. A jogok a szerződő államok jogi előírásaiból adódnak, és a felszólalási eljárásban az igénypontok megváltoztatásakor figyelmen kívül maradnak.
d) Ha egy tárgyat önmagában igényelnek, ez a tárgy abszolút oltalmat élvez. Egy ilyen igénypontnak alkalmazási igényponttá való átalakítása megengedett. Az alkalmazási igénypont nem vonatkozik előállítási eljárásra, és így nem is biztosít közvetett termékoltalmat.
e) Egy ismert anyag meghatározott célra való felhasználására vonatkozó igénypont, amely a szabadalomban leírt hatáson alapszik, úgy értelmezendő, hogy ezt a hatást mint funkcionális műszaki jellemzőt tartalmazza.
A 69. szakasz (1) bekezdésének német szövege szerint az oltalmi kört az igénypontok tartalma (Inhalt) határozza meg. A francia "teneur" szó már szűkebb értelmű, és ugyancsak szűkebb értelmű az angol "terms" szó is. E kifejezések különböző jelentése miatt született az értelmezési jegyzőkönyv, amely az említett fogalmak egységes értelmezését kívánja, de egyúttal közvetlen útmutatást ad ehhez az értelmezéshez.
A T 237/84 (OJ 1987, 309) sz. ítélet szerint az igénypontokban a rajzokra utaló hivatkozási jeleket nem lehet korlátozó módon értelmezni.
A 27. szabály (1) bekezdésének c) pontja szerint a találmányt a szabadalmi igénypontokban úgy kell bemutatni, hogy ennek alapján a műszaki feladat és annak megoldása érthető legyen. A leírás nagy részben - ha nem kizárólag - járul hozzá a találmány érthető és teljes feltárásához.
A 69. szakasz (1) bekezdésének második mondatában általános utalás található a leírás és a rajz igénybevételére a szabadalmi igénypontok értelmezéséhez. Ez annyit jelent, hogy a leírást és a rajzokat nem csak akkor kell igénybe venni, amikor a szabadalmi igénypont nem világos; a 69. szakasz második mondatának francia szövegéből még világosabban kitűnik, hogy a leírás és a rajzok az értelmezést szolgálják. Az (1) bekezdés második mondatában előforduló "azonban" szó beszúrásával azt kívánják hangsúlyozni, hogy a szabadalmi igénypontok nem elkülönítetten határozzák meg az oltalmi kört, hanem azokat a leírás és a rajzok segítségével kell értelmezni. Az értelmezést a bejelentés benyújtásának vagy elsőbbségének napján az átlagos tudású szakember szemszögéből kell elvégezni.
A T 238/88 sz. ítélet szerint a 69. szakasz (1) bekezdésének a második mondata az elővizsgálati eljárásban annak a megállapításához is alapul szolgál, hogy az igénypontok a 84. szakasznak megfelelően egyértelműen és tömören vannak-e megfogalmazva.
Az ekvivalenciatan az oltalmi kör meghatározásához és az igénypontok értelmezéséhez kapcsolódik. A 69. szakaszból és az értelmezési jegyzőkönyvből azt lehet kivenni, hogy az oltalmi kör tágabb lehet az igénypont szövegénél. Az ekvivalensek használata is levezethető a 69. szakaszból és a jegyzőkönyvből. Az ekvivalenciatan alkalmazásához, különösen a jegyzőkönyv harmadik, utolsó mondatához kell visszanyúlni, amely szerint az oltalmi kör meghatározásakor a szabadalmas számára megfelelő oltalmat a harmadik személyek számára kielégítő jogbiztonsággal kell összekötni.
Az ekvivalensek meghatározásához irányelvként a Szellemi Tulajdon Világszervezetének a Szabadalmi Szerződés 1991-ben készített alapjavaslatában a 21. szakasz (2) bekezdésében foglaltakat lehet elfogadni. Eszerint egy elemet általában akkor lehet egy igénypontban szereplő elem ekvivalensének tekinteni, ha a vélt bitorlás időpontjában az igényelt találmány vonatkozásában az alábbi két feltétel egyike teljesül:
(a) az ekvivalens elem lényegileg ugyanazt a funkciót lényegileg ugyanolyan úton tölti be és lényegileg ugyanazt az eredményt adja, mint az igénypontban szereplő elem, vagy
(b) az átlagos szakember számára kézenfekvő, hogy az igénypontban szereplő elemmel elért eredményt az ekvivalens elemmel is el lehet érni.
Az ekvivalenciatant a szerződő államokban még nem kezelik egyöntetűen. Így például a német joggyakorlatban nem tesznek különbséget attól függően, hogy egy lényeges vagy egy lényegtelen elemet használnak a találmány kivitelezéséhez, ha az ekvivalens elem ugyanazt a megoldási elvet követi, mint a szabadalmi leírásban szereplő elem. Más szerződő államokban, így például Nagy-Britanniában súlyt helyeznek a lényeges és a nem lényeges jellemzők közötti megkülönböztetésre. Fontosnak tartják annak a vizsgálatát, hogy az átlagos tudású szakember milyen mértékben tudja a szabadalom tanítását általánosítani és tud-e ekvivalens eszközöket találni.
Az európai szabadalmak értelmezésében a német és az angol gyakorlat közötti különbséget jól szemlélteti az úgynevezett Epilady-eset. Mind Nagy-Britanniában, mind Németországban bitorlási pert indítottak egy európai szabadalommal védett, szőrtelenítő eszközre vonatkozó, gazdaságilag sikeres találmánnyal kapcsolatban. A szabadalom szerint a szőr eltávolítását egy csúszkában tartott, nagy sebességgel forgó, ívelt spirálrugó végzi. Az ívelt forma következtében a spirál kifelé nyílik és befelé záródik. A test szőrzetét a nyitott ívkerekítések megragadják, a forgás következtében a belső oldalon zárják és ott kitépik. Az európai szabadalom igénypontjai és leírása a szőrzet eltávolítása szempontjából döntő eszköznek csak az ív alakú spirálrugót nevezték meg. A versenytárs készüléke a spirál alakú rugó helyett egy szintetikus gumiból készült hajlékony hengert használt, amely radiális bevágásokat tartalmazott. Ezek a bevágások ugyanúgy megragadják és eltávolítják a szőrzetet, mint a nyíló és záródó spirálrugó. A bevágásokat nem spirál alakban alkalmazták a hengeren.
A Düsseldorfi Szövetségi Felsőbíróság (Oberlandesgericht) 1991. november 21-i ítéletében bitorlást állapított meg, mert az átlagos tudású szakember a bitorlási alakot az igénypontok szellemében azonos módon hatónak találhatta. A bíróság mellékesnek ítélte a helyettesítő eszköz konkrét kiviteli alakját (itt a gumihengert), ha annak elemei a találmány szempontjából lényegtelenek, maga a helyettesítő eszköz viszont kézenfekvőnek tekinthető.
Az Angol Szabadalmi Bíróság (Patents Court) ellenkező eredményre jutott, mert bár megállapította, hogy a működési mód különbségei lényegtelenek, és egy szakember számára kézenfekvő lett volna, hogy az eltérő kiviteli alak azonos módon működik, de arra a kérdésre, hogy egy szakember feltételezte volna-e, hogy igénypontját a szabadalmas egy spirálrugóra akarta korlátozni, a bíró azt a választ adta, hogy a "spirálrugó" fogalom nem értelmezhető olyan tágan, hogy egy gumirudat is magába foglaljon. Az angol bíró azt is fontosnak tartotta, hogy a rugó nem tekinthető lényegtelen elemnek, és a fémrugónak gumirúdra való kicserélése sem tekinthető jelentéktelen változtatásnak.
A német bíróság tehát a megoldási módot (a spirálrugót) működése alapján értékelte, és absztraháló módszert alkalmazott, ellentétben az angol bírósággal, amely a bejelentő felfogásához igazodott.
A 69. szakasz (2) bekezdése szerint a szabadalom megadásáig az európai szabadalmi bejelentés oltalmi körét a legutoljára benyújtott és közzétett igénypontok határozzák meg. Ha az európai szabadalmat megváltoztatott szöveggel engedélyezik, vagy ha szövegét a felszólalási vagy fellebbezési eljárásban megváltoztatják, a módosított szöveg visszaható hatállyal határozza meg az európai szabadalmi bejelentésből eredő oltalmat, amennyiben ezáltal nem bővül az oltalmi kör.
Minthogy a szabadalmi oltalom terjedelmét az igénypontok határozzák meg, az alábbiakban a szabadalmi igénypontokra vonatkozó 84. szakasszal foglalkozunk, amelynek szövege a következő:
"Az igénypontokban kell meghatározni azt a tárgyat, amelyre oltalmat igényelnek. Az igénypontokat egyértelműen és tömören kell megfogalmazni, és azokat a leírásnak alá kell támasztania."
Ez a szakasz a szabadalmi igénypontok tartalmával és szövegezésével kapcsolatos alapelveket rögzíti, míg a 29. szabály a szabadalmi igénypontok formájáról és tartalmáról rendelkezik. A szabadalmi igénypontokkal kapcsolatban további fontos rendelkezéseket tartalmaz még a fentebb tárgyalt 69. szakasz és a hozzá tartozó jegyzőkönyv, továbbá a 78., a 80. és a 82. szakasz, valamint a 30., 31. és 87. szabály.
A 100. szakasz szerint nem képez felszólalási jogalapot a 84. szakasz előírásainak be nem tartása. A T 23/86 (OJ 1987, 316) sz. ítélet megállapítja, hogy egy felszólalási eljárásban csak akkor kell vizsgálni, hogy egy szabadalmi igénypont világosan és tömören van-e megszövegezve, ha a szabadalomtulajdonos a 102. szakasz (3) bekezdése szerint módosításokat hajtott végre a leírásban.
Az igénypontok helyes szövegezése különösen fontos, mert az európai szabadalom oltalmi körét a 69. szakasz szerint elsősorban az igénypontok tartalma határozza meg.
Az igénypontok szövegezését az érdemi vizsgálat előtt, illetve annak keretében a 123. szakaszban és a 86. szabályban megadott keretek között lehet megváltoztatni, feltéve, hogy ezáltal a bejelentés tárgyát nem bővítik.
A szabadalmi igénypontokat egyértelműen és tömören kell megszövegezni. Ez a követelmény egyaránt érvényes a választott szabadalmi kategóriára, a terminológiára, valamint az igénypontok számára és sorrendjére is. A szabadalmi igénypontok számával kapcsolatban a 29. szabály (5) bekezdése előírja, hogy annak az ésszerűség határai között kell maradnia. Ennek az előírásnak a betartását az ESZH a vizsgálati eljárás megkönnyítése érdekében egyre szigorúbban követeli meg.
Az igénypontok egyértelmű megszövegezése a jogbiztonságot szolgálja; a versenytársak számára használható alapot kell adni annak a kérdésnek a megítéléséhez, hogy egy cselekmény a szabadalom oltalmi körébe ütközik-e.
A 29. szabály (1) bekezdése szerint a szabadalmi igénypontban az oltalmi igény tárgyát a találmány műszaki jellemzőivel kell meghatározni. Ez alatt olyan jellemzőket kell érteni, amelyek ahhoz szükségesek és elegendők, hogy egy szakember számára tanítást adjanak a műszaki cselekvéshez. A VI C-III, 2.1. pontja szerint nem műszaki adatok, például gazdasági előnyök az igénypontokban nem engedhetők meg.
A 29. szabály (3) bekezdése szerint egy független igénypontnak az összes lényeges jellemzőt tartalmaznia kell. Ezek olyan jellemzők, amelyek a szakember számára nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az igényelt eljárást megvalósíthassa vagy az igényelt terméket meghatározhassa. A T 1055/92 (OJ 1995, 214) sz. ítélet szerint ezeknek a jellemzőknek az alapján a találmánynak különböznie kell a technika legközelebbi állásától. A T 32/82 (OJ 1984, 354) sz. ítélet megállapítja, hogy a feladatot a teljes igényelt tartományban meg kell oldani, és a feltalálói tevékenységre alapozott előnyöknek is jelentkezniük kell az igényelt területen. Azt, ami a szakember számára magától értetődik, nem kell megismételni.
A VI C-III, 4.7. a) pontja szerint a vegyi termékeket szerkezeti képletükkel, előállítási eljárásukkal (ha nem lehetséges világosabb meghatározás) vagy kivételesen tulajdonságaikkal lehet jellemezni. Azt a tanítást, hogy hogyan lehet egy terméket előállítani, az igénypontoknak nem kell tartalmazniuk. Elegendő, ha a leírás a szakember számára lehetővé teszi az igényelt termék előállítását.
A 35. szabály (12) bekezdésének első mondata szerint a fizikai jellemzőket a nemzetközi gyakorlatban elismert egységekben, elsősorban SI-egységekben kell megadni. A VI C-III, 4.5. pontja szerint viszonylagos fogalmakat (például vékony, széles, erős stb.) csak akkor szabad használni, ha a vonatkozó szakterületen általánosan elismertek, és kielégítően pontos jelentésűek. A T 337/95 (OJ 1996, 628) sz. ítélet megállapítja, hogy nem minősíthető ilyen általánosan elfogadott meghatározásnak a szerves kémiában a rövid szénláncú alkilcsoport kifejezés.
A T 574/96 sz. ítélet szerint egy igénypont bonyolultsága nem jelenti a világosság hiányát, ha a találmányt nem lehet kevésbé bonyolult alakban megfelelő módon igényelni.
Az oltalmi kört az igénypontokban tömören és világosan kell pozitív műszaki jellemzőkkel megadni; kizáró szakasz (disclaimer) azonban megengedhető, ha annak beiktatása az igénypontok legpontosabb és legrövidebb szövegezését jelenti. Ezt a VI C-III, 4.12. pontja is kimondja, sőt azt is leszögezi, hogy egy konkrét anterioritást ki lehet zárni disclaimerrel akkor is, ha a kizárt anyag nincs alátámasztva az eredeti leírás által.
A T 170/87 (OJ 1989, 441) sz. ítélet megállapítja, hogy a kialakult gyakorlat szerint a kizáró szakaszok megengedhetőek annak érdekében, hogy segítségükkel helyreállítsák az újdonságot. Ez a 123. szakasz (2) bekezdése szempontjából azért megengedhető, mert a disclaimer nem változtatja meg az adott műszaki tanítást.
A disclaimerekkel kapcsolatos eddigi gyakorlatot gyökeresen megváltoztatta a T 323/97 sz. ítélet, amely arra a következtetésre jut, hogy az a korábbi gyakorlat, amely az igényelt tárgynak egy újdonságrontó nyomtatványtól való elhatárolása érdekében lehetővé tette az eredeti bejelentés által alá nem támasztott kizáró szakaszok beiktatását, nem tartható fenn. Ezt az álláspontot megerősítette a G 2/98 sz. ítélet, amelyben a Kibővített Fellebbezési Tanács leszögezte, hogy a 87. szakasz (1) bekezdésében előforduló ugyanaz a találmány kifejezést szűken kell értelmezni a jogbiztonság elvének megőrzése, a bejelentő és harmadik személyek egyenlő elbánásának elve, valamint az újdonság és a feltalálói tevékenység megítélésével kapcsolatos követelmények egyöntetűsége érdekében.
Ez az ítélet súlyos következményekkel járhat minden olyan függő szabadalmi bejelentés esetében, amely a bejelentés benyújtása után beiktatott disclaimert tartalmaz, ha a bejelentés ellen felszólaltak, vagy fel fognak szólalni. A 123. szakasz (2) bekezdése ugyanis kimondja, hogy az európai szabadalmi bejelentés módosítása tárgykörében nem lehet bővebb, mint az eredeti bejelentés, a (3) bekezdés pedig kimondja, hogy az európai szabadalom igénypontjait a felszólalási eljárás alatt nem lehet úgy módosítani, hogy az oltalom köre bővebb legyen. Ezért az ilyen bejelentések visszavonásával kell számolni.
"Omnibusz igénypontok", tehát olyan igénypontok, amelyek általánosan visszahivatkoznak a leírásra, nem engedhetők meg.
A T 150/82 (OJ 1984, 309) sz. ítélet szerint, ha egy terméket nem lehet összetételével, szerkezetével vagy egyéb vizsgálható paraméterével jellemezni, előállítási eljárásával is meg lehet határozni (product-by-process igénypont). A T 320/87 (OJ 1990, 71) sz. ítélet szerint ez érvényes a biológiai eljárás termékeként kapott élő anyagra is. Ilyenkor figyelembe kell venni, hogy az igénypont az eljárási jellemzők ellenére is termékigénypont marad, és így felölel ugyanilyen tulajdonságokkal rendelkező minden terméket még akkor is, ha azokat egy másik eljárással állították elő. Ezért az ilyen igénypontot az alábbi módon kell szövegezni: "X termék, amely az Y eljárással állítható elő", nem pedig az alábbi szövegezéssel: "X termék, amelyet az Y eljárással kaptunk".
A 29. szabály (1) bekezdésében említett műszaki jellemzők nem szükségszerűen szerkezeti jellemzők; lehetnek működési (funkcionális) jellemzők is, ha a szakember a bejelentésből vagy saját szaktudása alapján minden további nélkül több eszközt is talál az adott működés megvalósítására. A VI C-II, 4.9. a) pontja szerint egyes műszaki területeken, például a számítógépek területén a működés világos leírása megfelelőbb lehet, mint a szerkezet túlságosan részletes leírása.
A 29. szabály (1) bekezdése kétrészes igénypontot ír elő, amely tárgyi körből és jellemző részből áll, ha ez a szövegezés célszerű, vagyis ha a találmány részek vagy eljáráslépések ismert kombinációjának a meghatározott javításából áll. A VI C-III, 2.3. pontja szerint azonban a tárgyi körre és jellemző részre való felosztás nem célszerű például olyankor, amikor a találmány több ismert egyenértékű jellemző kombinációjából, jellemzők megváltoztatásából vagy egy új vegyi anyag rendelkezésre bocsátásából áll.
Kétrészes igénypont alkalmazásakor a tárgyi körben kell megadni a találmány tárgyának megjelölését és az igényelt tárgy meghatározásához szükséges jellemzőket, amelyek egymással összefüggésben a legközelebbi technika állásából ismertek. A jellemző rész azokat a további jellemzőket tartalmazza, amelyekre a tárgyi körrel kapcsolatban oltalmat igényelnek.
A T 6/81 (OJ 1982, 183) sz. ítélet szerint az igénypont jellemző részébe vihető át egy olyan műszaki jellemző, amelyről kiderül, hogy jogtalanul szerepelt a tárgyi körben.
A 29. szabály (2) bekezdése termék-, eljárás-, berendezés- és alkalmazáskategóriákat sorol fel. Egy európai szabadalmi bejelentésben több független igénypont is ugyanabba a kategóriába tartozhat bizonyos előfeltételek mellett: egyrészt a bejelentésnek egységesnek kell maradnia, másrészt kevésbé kell, hogy célszerű legyen a bejelentés tárgyát egyetlen igénypontban visszaadni. Itt emlékeztetünk arra, hogy a 29. szabály (2) bekezdésének 2000. január 3-ától hatályos módosítása szerint egy európai szabadalmi bejelentésben két vagy több azonos kategóriájú független szabadalmi igénypont lényegileg csak kivételesen fordulhat elő. Ezt a 82. szakasz tárgyalásakor részletesebben ismertettük.
A VI C-III, 7.2. pontja felsorolja, hogy milyen kategóriájú főigénypontokat engedélyeznek egymás mellett ugyanabban a bejelentésben.
A T 426/89 (OJ 1992, 172) sz. ítélet szerint nem engedélyeznek készülék működtetési eljárására vonatkozó igénypontot, ha a jellemzők csak a készülék működési módját írják le, és ezzel funkcionálisan egy dolgot határoznak meg.
Az 52. szakasz (4) bekezdése és az 54. szakasz (5) bekezdése szerint a gyógyszerek oltalmára szolgáló igénypontok szövegezésére különleges alapelvek érvényesek. Ha a gyógyszer mint termék új, az abszolút termékoltalom alapján az általános alapelvek szerint oltalmazható termékként és - természetesen - gyógyszerként is.
Ha a termék, amelyet gyógyszerként alkalmaznak, már ismert mint gyógyászati tulajdonság nélküli vegyi termék, ezt az anyagot vagy anyagkeveréket az 52. szakasz (4) bekezdésének második mondata szerint lehet oltalmazni egy eljárásban való felhasználásra. Az általános alapelvektől eltérően itt az 54. szakasz (5) bekezdése szerinti fikció alapján egy célmegjelölés alapozza meg az újdonságot termékigénypont esetén. Az ilyen, úgynevezett első gyógyászati indikáció esetén nincs szükség arra, hogy az alkalmazást a megállapított indikációra korlátozzák; alapvetően a gyógyszerre engedélyeznek igénypontokat.
További gyógyászati indikáció esetén a Kibővített Fellebbezési Tanács G 1/83, G 5/83 és G 6/83 (OJ 1985, 60, 64 és 67) sz. ítéleteinek megfelelően olyan igénypontokat engedélyeznek, amelyek az ismert anyag vagy anyagkeverék gyógyszerként való előállítására vonatkoznak bizonyos új és találmányi jellegű alkalmazáshoz.
A T 36/83 (OJ 1986, 295) sz. és a T 144/83 (OJ 1986, 301) sz. ítélet szerint ha egy ismert vegyi anyagot első ízben alkalmaznak gyógyszerként, de kozmetikai készítményként is, a gyógyszerként való alkalmazásra az első gyógyá- szati indikáció alapelveinek megfelelő gyógyszerigénypontok, a kozmetikai szerként való felhasználásra pedig alkalmazási igénypontok és - ha az anyag új - kozmetikai összetételre vonatkozó igénypontok is engedélyezhetők.
Az ESZE nem használja az aligénypont kifejezést, és ez nem szerepel a VI-ben sem. A 29. szabály (2) bekezdésében említett független igénypontok a védeni kívánt találmány szükséges jellemzőit tartalmazzák. A 29. szabály (3) bekezdése különleges kiviteli alakokról, míg a 29. szabály (4) bekezdése függő igénypontokról beszél.
A 29. szabály (4) bekezdése szerint egy függő igénypont egy másik igénypont összes jellemzőit tartalmazza, és emellett még további jellemzőket is megad, amelyekre ezzel a másik igényponttal kapcsolatban oltalmat igényelnek. A 29. szabály (4) bekezdésének második mondata olyan igénypontokat is engedélyezhetőnek minősít, amelyek önmagukban is függő igényponttól függnek.
A 29. szabály (5) bekezdése szerint az igénypontok számát ésszerű határok között kell tartani. A T 246/91 sz. ítélet egy szabadalom 157 igénypontját a nyilvánosság méltánytalan megterhelésének minősítette. A T 79/91 sz. ítéletben nem engedélyeztek tíz, átlapoló tartományokat felölelő, független igénypontot.
A 31. szabály előírja, hogy a tizet meghaladó minden egyes igénypont után igényponti illetéket kell leróni, amelynek mértéke az Illetékszabályzat 2. szakaszának 15. pontja szerint jelenleg 40 EUR igénypontonként. A VI A-III, 9. pontja szerint mértékadó az igénypontok sorrendje a bejelentés benyújtásakor. A J 9/84 (OJ 1985, 233) sz. ítélet szerint az első 10 igénypont közül bármelyiknek a törlése nem jelenti azt, hogy ennek az igénypontnak az igényponti illeték alól való mentessége átruházható egy másik igénypontra.
A 31. szabály (2) bekezdése szerint a tíz fölötti igénypontok utáni illeték lerovásának elmulasztása az előírt határidőn belül a vonatkozó szabadalmi igénypontokról való lemondásnak minősül, de ez nem gátolja a bejelentés további kezelését.
A 118. szakasznak megfelelően az európai szabadalmi bejelentésnek egységesnek kell lennie, és ennek következtében a bejelentés csak egyetlen igénypontsorozatot tartalmazhat. Bizonyos esetekben azonban - és ilyen esetekről a VI C-III, 8. pontja részletes tájékoztatást ad - az európai szabadalmi bejelentés vagy az európai szabadalom eltérő szabadalmi igénypontokat is tartalmazhat. A 87. szabály ilyen esetre vonatkozik. Előfordulhat ugyanis, hogy az ESZH megállapítja, hogy egy vagy több megjelölt szerződő állam tekintetében egy korábbi európai szabadalmi bejelentés tartalma az 54. szakasz (3) és (4) bekezdése alapján a technika állásához tartozik, de az is lehetséges, hogy a 139. szakasz (2) bekezdése szerinti korábbi jog létezését közlik az ESZH-val. Ilyen esetben az európai szabadalmi bejelentés vagy az európai szabadalom az illető szerződő államra vagy államokra nézve eltérő szabadalmi igénypontokat tartalmazhat. A J 21/82 (OJ 1984, 65) sz. ítélet szerint ilyen eltérő igénypontsorozatokat alapvetően csak a Vizsgálati Osztály előtt lehet felállítani.
A VI C-III, 6.1. pontja szerint az a követelmény, hogy az igénypontokat a leírásnak alá kell támasztania, azt jelenti, hogy a leírásnak minden egyes igénypont tárgyát meg kell alapoznia, és hogy az igénypontok oltalmi köre nem terjedhet túl a leírás és a rajz által megalapozott körön.
A leírás és az igénypontok nem mondhatnak egymásnak ellent. A T 133/85 (OJ 1988, 441) sz. ítélet megállapítja, hogy ha egy jellemzőt a leírásban a találmány megvalósításához szükségesnek mondanak, ezt a jellemzőt az igénypontokba is fel kell venni.
Ha a leírás példái nem esnek az igénypontok oltalmi köre alá, ezeket a példákat törölni kell, amit a 34. szabály (1) bekezdésének c) pontja is előír, vagy pedig az igénypontokat kell általánosabban megszövegezni, feltéve, hogy ezzel nem iktatnak be új műszaki adatokat.
A VI C-II, 4.5. pontja szerint nem kell minden igényelt kiviteli alakot a leírásban ismertetni; ha egy függő igénypont önmagában érthető, nincs szükség arra, hogy ezt a leírásban is ismertessék.
A VI C-III, 4.3. pontja megállapítja, hogy ha bizonyos elemeket az igénypontban és a leírásban eltérő módon határoznak meg, a leírást az igénypontokhoz kell igazítani vagy fordítva. A T 13/83 (OJ 1984, 428) sz. ítélet szerint azonban ez nem megengedett, amikor az eredeti leírásból és rajzból nem állapítható meg, hogy a két információ közül melyik a helyes és melyik a hamis.
Az igénypontokban a leírás példáit általánosítani szokták. Itt azonban felvetődik egy lényeges kérdés: a 84. szakasz azon követelménye, hogy az igénypontoknak alátámasztottnak kell lenniük, milyen tág igénypontokat enged meg anélkül, hogy kérdésessé lehetne tenni a szabadalmazhatóság előfeltételeinek, vagyis az újdonságnak, a feltalálói tevékenységnek és a gyakorlati alkalmazhatóságnak a meglétét. A bejelentő számára meg van engedve, hogy az igénypontokba beiktasson minden kinyilvánított és nyilvánvaló változatot, ekvivalenst és alkalmazási lehetőséget. A VI C-III, 6.2. pontja megállapítja, hogy a legtöbb igénypont egy vagy több sajátos példából általánosít. A megengedhető általánosítás mértékét az elővizsgálónak minden egyes esetben a technika állásának fényében kell megítélnie. Így, amikor egy találmány teljesen új területet nyit meg, nagyobb mértékű általánosítás engedhető meg az igénypontokban, mint olyan esetben, amikor a találmány egy ismert technológia javítására vonatkozik.
Megfelelő oltalmi körűnek tekinthető egy igénypont akkor, amikor nem terjed túl a találmányon, de nem is olyan szűk, hogy megfosztja a bejelentőt találmánya kinyilvánításának a jutalmától. A bejelentés benyújtása után azonban nem lehet új műszaki adatokat beiktatni a leírásba. Az általánosítás olyan mértékű lehet, hogy az összes igényelt változat rendelkezzen azokkal a tulajdonságokkal, amelyek a találmány megvalósításához vagy a feltalálói tevékenység megalapozásához szükségesek. A kifogások semmiképpen sem alapozhatók puszta feltételezésekre; a VI C-III, 6.3. pontja szerint az elővizsgálónak alá kell támasztania kifogásait. A T 939/92 (OJ 1996, 309) sz. ítélet leszögezi, hogy ha az elővizsgáló nem talál az igényelt terjedelmű találmánnyal szemben konkrét kifogásokat, akkor nincs joga az igénypontokat a 84. szakasz alapján megengedhetetlenül tágnak minősíteni. A T 694/92 (OJ 1997, 408) sz. ítélet megállapítása szerint a bejelentő olyan tágan szövegezheti meg igénypontjait, mint amilyen mértékben hozzájárul a technika állásának fejlesztéséhez.