TANULMÁNYOK
DR. TOSICS NÓRA
A szerzői jog nemzeti, nemzetközi és regionális kimerülésének kérdései *
A szerzői jog szabályozásának történetét áttekintve jól láthatjuk, mennyi minden változott azóta, hogy a "szellem emberei" a XIX. század végéhez közeledve, 1878-ban a Nemzetközi Irodalmi és Művészeti Egyesület keretében a szerzői jog nemzetközi védelmi rendszerének kiépítését kezdeményezték, amely alig egy évtizeden belül, 1886-ra az érdekeik védelmét szolgáló Berni Unió létrehozásához vezetett. Az áruk és szolgáltatások szabad forgalmának liberalizálási folyamata alól a szerzői jog sem maradhatott sokáig kivétel. Fokozatosan a nemzetközi kereskedelempolitika tárgyává kellett válnia, hiszen a szerzői oltalom alatt álló művek a föld legkülönbözőbb pontjain terjeszthetők, előállíthatók és forgalmazhatók. A tanulmány középpontjában az az intézmény áll, amely alkalmas arra, hogy a kereskedelem liberalizálása és a szellemi alkotásokhoz fűződő, elvileg kizárólagos és territoriális jellegű jogok közötti ellentmondást feloldja.
A jogkimerülés célja, hogy a szellemi alkotások szabad forgalmát az azokon fennálló szellemi tulajdon az első jogszerű, tulajdonátruházásban megvalósuló felhasználási cselekmény után ne gátolja. Az elmúlt évtizedekben bekövetkezett fokozatos térnyerése, jelentőségének növekedése szorosan összefügg azzal a szemléletváltozással, amely a szellemi tulajdon szerepének nemzetközi megítélésében következett be. A globalizáció és az egyre intenzívebbé váló nemzetközi kereskedelem kihívásai nyomán általánossá vált az a törekvés, amely meghaladni látszik a szellemi tulajdonjogok eredendően territoriális jellegét annak érdekében, hogy a védett termékek szabad kereskedelme minél szélesebb körben érvényesülhessen.
Azt, hogy az elvileg kizárólagos és territoriális szellemi tulajdonjogok kimerülésének megfelelő szabályozása nélkülözhetetlen eleme a kereskedelem liberalizálásának, ma már senki sem vonja kétségbe. Az azonban, hogy a jogkimerülés mely szinten érvényesüljön az egyes szellemi tulajdonjogok tekintetében, lehetővé váljék-e a védett termékek párhuzamos importja, és ha igen, milyen feltételekkel, állandó viták tárgya, annál is inkább, mivel az irányadó nemzetközi jogi előírások nem nyújtanak támpontot a kérdés eldöntésére. Az egyes nemzeti törvényhozások választása pedig erősen függ az adott ország - az Unió esetében az egész földrajzi régió - gazdasági, társadalmi meghatározottságától, jogi és kulturális hagyományaitól egyaránt. Ezzel magyarázható, hogy a jogkimerülés szintje, éppúgy mint az érintett szellemi tulajdonjogok köre, országonként eltér. A jogkimerülés két, történetileg kialakult alapformája, a nemzeti és a nemzetközi jogkimerülés mellett - amint azt az Európai Unió, illetve az Európai Gazdasági Térség példája szemlélteti - több ország közös jogfejlődése, illetve megegyezése létrehozhatja a jogkimerülés eltérő formáját is - a regionális jogkimerülést. Tovább árnyalja a képet, hogy - tekintettel a jogterületek közötti funkcionális eltérésekre - adott országon belül is gyakran eltérő szabályok érvényesülnek az egyes szellemi tulajdonjogok kimerülésére.
Végigjárva a jogkimerülés szintjeit a nemzetitől a nemzetközin át a regionális jogkimerülésig, a közös sajátosságok felmutatása mellett a továbbiakban elsősorban a szerzői jog, egészen pontosan a terjesztési jog mint szerzői vagyoni jog kimerülésének eltérő megoldásaira kívánjuk felhívni a figyelmet.
1. A nemzeti jogkimerülés
A szellemi tulajdonjogok eredendően territoriális, nemzeti jellegéből következik, hogy a szellemi tulajdonjog kimerülése elvben annak az országnak a területére korlátozódik, amelynek jogalkotása azt garantálja. A nemzeti jogkimerülés lehetővé teszi, hogy a belföldi tulajdonos maga döntse el, melyik külföldi terjesztőnek ad kizárólagos jogokat, és milyen feltételekkel, így nem kell attól tartania, hogy a külföldön forgalomba hozott példányokkal bárki párhuzamos importot hajthat végre, kihasználva az egyes országok közötti gyártási-terjesztési és árszínvonalbeli különbségeket. Ezen az állásponton van döntően az Amerikai Egyesült Államok és több latin-amerikai ország, valamint a kelet-közép-európai térség államai átalában, így hazánk is.
1.1. A nemzeti jogkimerülés példája - jogkimerülés
a magyar szerzői jogban
A magyar jogban a terjesztés jogának általános fogalmát a Szjt. 23. § (1) határozza meg: "A szerző kizárólagos joga, hogy művét terjessze, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Terjesztésnek minősül a mű eredeti példányának vagy többszörözött példányainak a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele forgalomba hozatallal vagy a forgalomba hozatalra való felkínálással." A terjesztés főként tulajdonjog átruházása útján valósul meg, de ugyanúgy része e terjesztési jognak a bérbeadáshoz és a nyilvános haszonkölcsönbe adáshoz való jog is. A Szjtv. 23. § (2) és (3) bekezdése szerint: "(2) A terjesztés magában foglalja különösen a műpéldány tulajdonjogának átruházását és a műpéldány bérbeadását, valamint a műpéldánynak az országba forgalomba hozatali céllal történő behozatalát. (3) Filmalkotás, hangfelvételben foglalt mű, valamint szoftver esetében a terjesztés joga kiterjed a mű egyes példányainak a nyilvánosság részére történő haszonkölcsönbe adására is."
A terjesztési jog kimerülését a Szjt. 23. § (5) bekezdése írja elő: "Ha a műpéldányt a jogosult vagy az ő kifejezett hozzájárulásával más adásvétellel vagy a tulajdonjog más módon történő átruházásával belföldön forgalomba hozta, a terjesztés joga az így forgalomba hozott műpéldány tekintetében - a bérbeadás, a haszonkölcsönbe adás és a behozatal joga kivételével - a továbbiakban nem gyakorolható." Ezt a szabályt formailag az új szerzői jogi törvény kodifikálta hazánkban, de a gyakorlatban a régi Szjt. is így érvényesült, vagyis például a könyvek, hanglemezek antikvár forgalma már korábban is kívül esett a szerzői jogi jogosításokon.
A törvényszövegből kitűnik, hogy a "terjesztési jog kimerülése" a magyar szabályozás szerint valójában kizárólag a terjesztési jog egyik részjogosítványához, a műpéldány vagy másolat tulajdonjogának átruházásához kapcsolódik. A terjesztési jogot csak a dologi műpéldányok terjesztési, felhasználási szerződés teljesítéseképpen történő tulajdonba adásával (ennek engedélyezésével) lehet kimeríteni, tehát például sugárzással vagy "on-line" nyilvánossághoz közvetítéssel nem. A lényegi feltétel az, hogy a jogosult a tulajdonba adással a műpéldány fölötti rendelkezési jogot a terjesztési jog körében végleg feladja (adásvétel, csere, ajándékozás). További feltétel, hogy a forgalomba hozatal belföldön történjen. Közömbös, hogy az ezt lehetővé tevő többszörözés hol történt és jogszerűen történt-e. A külföldi forgalomba hozatal, még ha belföldi jogosult egész világra jogosító terjesztési engedélye alapján történt is, Magyarországon nem jogkimerítő hatású. Ezt a 23. § (5) bekezdése a behozatal jogának a kimerülés ellenére való kifejezett fenntartásával meg is erősíti. A harmadik feltétel, hogy a tulajdonátszállással való forgalomba hozatal a jogosult hozzájárulásával történjen. Így például az ún. túlgyártásból származó, vagyis az engedélyezett példányszámot meghaladóan forgalomba kerülő hangfelvételpéldányokra nem áll be a jogkimerülés.
A jogkimerülésnek az a hatása, hogy a szerző a továbbiakban nem tilthatja meg a bérbeadáson, a haszonkölcsönzésen és a behozatal engedélyezésén kívüli egyéb terjesztési cselekményeket a már forgalomba került példányokra. Míg maga a terjesztés a felhasználási szerződésben tartalmilag, időben és térben is korlátozható, a ténylegesen forgalomba kerülő példányokra beálló jogkimerülés szerződéssel nem szűkíthető, az területileg beáll az egész országban. Mivel a jogkimerülés csak a tulajdonjog további belföldi átruházására vonatkozik, és csak a belföldi forgalomba hozatalnak van jogkimerítő hatása, a jogosult a párhuzamos importot megtilthatja.
1.2. A jelenlegi hazai szabályozás értékelése
Az új magyar szabályozás tehát - tekintettel több, nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségünkre, így elsősorban az Amerikai Egyesült Államokkal kétoldalú szerződésben vállalt jogalkotói feladatokra - egyelőre csak a nemzeti, és csak a tulajdon átruházására vonatkozó jogkimerülést ismeri: a külföldön jogszerűen terjesztett műpéldánymásolat behozatala, továbbá a bérbeadás és a nyilvános haszonkölcsönbe adás - amelyek a tulajdonátruházástól különböző terjesztési jogok - megtilthatók.
A szabályozás értékelésekor ugyanakkor nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy ha a hazánk és az Európai Közösség között létrejött Európai Megállapodás értelmében az Európai Unióhoz való csatlakozásunkig a jogkimerülés szabálya csak a belföldön történő forgalomba hozatalnak tulajdonít is a terjesztési jogot kimerítő hatást, a csatlakozást követően egyértelműen az Európai Unió egész területén való forgalomba hozatalra ki kell majd terjednie: a nemzeti jogkimerülést regionális jogkimerülésnek kell felváltania.
2. A nemzetközi jogkimerülés
A szellemi tulajdonjogok nemzeti kimerülésétől függetlenül, a nemzetközi jogkimerülés kérdése azt veti fel, hogy a szellemi tulajdonjog kimerüljön-e a behozatali ország területén kívül is. Nemzetközi jogkimerülésről ugyanis akkor beszélhetünk, ha a szellemi tulajdonjog kimerül azáltal, hogy a védett teméket a jogtulajdonos által vagy beleegyezésével a behozatali ország területén kívül bárhol forgalomba hozták. Ebben az esetben a más országokból származó párhuzamos import megengedett.
A nemzetközi jogkimerülésnek nem csak jogi, de számos gazdasági és ennek megfelelően politikai aspektusa is van. Az alkalmazása elleni jogi és gazdasági érvek sokrétűek. Azon túlmenően, hogy sokan nem tartják összeegyeztethetőnek a szellemi alkotások jogának hagyományos rendeltetésével, elsősorban azt hozzák fel ellene, hogy bevezetése világszerte megzavarná a gazdasági verseny kialakult rendjét. Nem csak a jogtulajdonosok bevételei apadnának, de a szellemi termékek értékesítési esélyeit általában is jelentősen csökkentenék az alacsonyabb fejlettségű harmadik országokban elérhető, gyakran jóval csekélyebb bevételi és árszintek. A bevételek elmaradása azzal járna, hogy az új termékekbe való befektetési hajlandóság alábbhagyna, ami hosszú távon a kínálat és a választék megfogyatkozásához vezetne. Emellett reális annak a veszélye, hogy a párhuzamos importot érintő korlátozások felszámolásával az utánzatok, a hamisított, vagy más szempontból jogszerűtlen termékek növekvő behozatalával kellene számolni, ami végső soron az eredeti áru elismert minőségén, imázsán ejtene csorbát. Könnyen belátható az is, hogy a nemzetközi jogkimerülésnek egyoldalúan teret engedő országnak - mivel ezt az elvet a legtöbb állam nem alkalmazza - jelentős versenyhátrányokkal kellene szembesülnie.
A nemzetközi jogkimerülés hívei ezzel szemben a szűkebb nemzeti jogkimerülés jövedelemkorlátozó, az oktatás-kutatás érdekeit hátrányosan érintő hatásaira hivatkoznak. Azt hangsúlyozzák, hogy a posztindusztriális társadalom fejlődésének útja - konkrétan mindenekelőtt az elektronikus kereskedelem térhódítása - a fennálló gyakorlat felülvizsgálatát követeli. A nemzetközi jogkimerülés mellett szóló érvként hozzák fel, hogy - azon túl, hogy rövid és hosszú távon egyaránt befolyásolja az árak alakulását - magával hozza a nemzeti kutatási és fejlesztési tevékenység felértékelését, a külföldi befektetéseket, valamint a nemzetközi kereskedelem és a fogyasztóvédelmi szabályok előtérbe kerülését, a kölcsönös nemzetközi közelítést. A párhuzamos import engedélyezése a világkereskedelem liberalizálásának tendenciájába illeszkedne, és erősítené a nemzetközi versenyt: hozzájárulna a piaci erőfölénnyel való visszaélések leküzdéséhez - állítják, mivel a jogtulajdonosnak nem állna többé módjában, hogy eltérő földrajzi piacokon ugyanazokat az árukat jelentős árkülönbségekkel értékesítse. Tagadják, hogy a párhuzamos import lehetőségének megnyitása visszaélésekhez vezetne: azt hangsúlyozzák, hogy nem a jogkimerülés hatókörének korlátozása a megfelelő eszköz a termékekkel és szolgáltatásokkal való "kalózkodás" elleni harcban.
"A párhuzamos import akadályainak felszámolása megszünteti az importengedélyek utolsó formáját is, és lehetővé fogja tenni, hogy a családok és az üzletemberek világméretekben a legjobb áron és könnyebben jussanak hozzá a termékekhez. A nemzetközi versenyképesség nőni fog és emelkedik majd a munkalehetőségek száma. Mindezzel más országok gyakorlatát követjük, amelyek hasonló megközelítéssel élve, nem ismerik a szerzői jogilag védett termékek párhuzamos importjának általános tilalmát, de továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a szerzői jogosultak védelmére..." Ezekkel a szavakkal indokolta John Luxton, Új-Zéland kereskedelmi minisztere azt a törvénymódosítást, amelynek keretében a kormány 1998 májusában, az 1994-es szerzői jogi törvény (Copyright Act) módosításával a párhuzamos import megengedhetőségét kodifikálta.
2.1. A nemzetközi jogkimerülést ismerő országok
gyakorlatának rövid áttekintése
A nemzetközi jogkimerülést számos fejlődő ország törvényhozása és bírói gyakorlata egyértelműen elismeri. Ennek szélsőséges esetét Szingapúr példája szemlélteti, ahol a nemzetközi jogkimerülést a szerzői jogban törvény modja ki, éppúgy mint a szabadalmi, illetve védjegyjogban. A jogkimerülés szabályozása a szingapúri jogban kógens, szerződéses úton nem korlátozható. A párhuzamos import megengedhetőségének törvényi rögzítését választotta Új-Zéland kormánya is a szerzői jogi törvény 1998-as módosításával.
A nemzetközi jogkimerülést ismerő államok átfogó vizsgálata azonban inkább azt mutatja, hogy a gyakorlatban legtöbbször a nemzetközi jogkimerülés részleges, meghatározott szellemi tulajdonjogok vonatkozásában való elismerése terjedt el, sokszor kifejezett törvényi elismerés hiányában, fokozatos módosítások útján - mint Ausztráliában, illetve a bírói joggyakorlat által - ezt támasztja alá Svájc példája.
2.2. A nemzetközi jogkimerülés irányába mutató
jogfejlődés - Ausztrália
Ausztráliában a szerzői jog tekintetében általánosságban nem érvényesül nemzetközi jogkimerülés az irodalmi, zenei vagy művészeti alkotások tekintetében. Az 1968-as ausztrál szerzői jogi törvény (Copyright Act) 37. cikke ugyanis kimondja, hogy a szerzői jogok közvetett sérelmét jelenti az, ha valaki a szerző engedélye nélkül hozza be eladási, bérbeadási, kereskedelmi vagy bármely más, a szerzőt hátrányosan érintő szándékkal a szerzői jog által védett irodalmi, zenei vagy művészeti alkotást Ausztráliába. Éppen ezért a szerző jogai még akkor sem merülnek ki a párhuzamos import megakadályozására, ha ő maga hozta forgalomba alkotását más ország piacán, kivéve, ha bizonyítható, hogy a szerző a behozatalba beleegyezett. A szerzői jogi törvény 37., irodalmi, zenei és művészeti alkotásokra vonatkozó cikkével azonos szabályozást tartalmaz a 102. cikk az "alkotásoktól eltérő szerzői jogtárgyak", azaz a filmek, a televízióban és rádióban sugárzott műsorok, valamint a publikációk tekintetében.
A 37. és a 102. cikk szerzői jogra általában érvényes szabályának a hatókörét azonban számos - és egyre növekvő számú - kivétel szűkíti, relativizálva ezáltal a nemzetközi jogkimerülés kizárásának elvét. Az ausztrál kormány a szerzői jogi törvény több újkeletű módosításával teret nyit a nemzetközi jogkimerülésnek, kizárva a párhuzamos import megtiltásának jogát meghatározott termékekre nézve. Ezek a kivételek elsősorban az áruk címkézésére, csomagolására, a könyvekre és a hangfelvételekre vonatkoznak, és voltaképpeni céljuk nem annyira a teljes liberalizáció, mint inkább a kizárólagos jog önkényes érvényesítésének korlátok közé szorítása.
Egyértelműen ezt szolgálja az a módosítás, amelynek értelmében a jogosult többé nem akadályozhatja meg a szerzői jogilag nem védett termékek (pl. likőrök) importálását a címke, a csomagolás, illetve a kiegészítő termék szerzői jogi védettségére való hivatkozással.
Könyvek esetében a módosítás szintén teret enged a párhuzamos importnak: nem minősül többé a szerzői jog megsértésének olyan tengerentúli ("overseas") könyv importálása, amelynek első kereskedelmi célú kiadása 1991. december 31. (a módosítás hatályba lépése) után történt. Az először Ausztráliában, vagy a módosítás előtt tengerentúlon kiadott könyv importálásának abszolút tilalmát szintén feloldja a törvényhozó, igaz, csak pontosan körülírt, szigorú feltételek mellett. Ezeknek az előírásoknak közös feltétele, hogy maga a könyvpéldány nem lehet jogsértő - azaz a könyv előállítása a szerzői jogi szabályok tiszteletben tartásával kell, hogy történjen.
A hangfelvételekre vonatkozó módosítások azok, amelyek leginkább a liberalizáció irányába mutatnak: az új szabályozás fényében nem jelenti a valamely hangfelvételbe foglalható (irodalmi, drámai vagy zenei) művön, sem magán a hangfelvételen fennálló szerző jog sérelmét a műről készült hangfelvétel nem jogsértő példányának ausztál importja, ha a hangfelvételt Ausztráliában vagy más országban az adott ország joga szerinti jogosult által vagy annak beleegyezésével már megjelentették.
Mindezen módosítások jelentősen korlátozzák a szerzői jogosult jogát műve párhuzamos importjának megakadályozására. Nem véletlenül állítja párhuzamba Abraham van Melle az új-zélandi reform eredetét kutatva az új-zélandi és az ausztrál módosításokat: Ausztráliában, ha lépésről lépésre haladva is, de az egyértelmű tendencia a párhuzamos import szerzői jogi térhódítása, a nemzetközi jogkimerülés fokozatos érvényesítése irányába mutat.
2.3. A szerzői jog nemzetközi kimerülésének példája - Svájc
A szerzői jog területén Európában Svájc az egyetlen állam, amely a nemzetközi jogkimerülés talaján áll. Ez nyilvánvalóan összefüggésben van azzal, hogy Svájc sem az Európai Uniónak, sem az Európai Gazdasági Közösségnek nem tagja - a helvét tradíció az európai integráció eszméjével a globalitást, a kereskedelempolitikai univerzalizmus elvét állítja szembe. A svájci Szövetségi Bíróság a jogkimerülés kérdését az alkotmány által szabályozott kereskedelmi és ipari szabadság elvével összefüggésben értelmezi, és közvetlenül ebből vezeti le a párhuzamos import jogát.
Arra a kérdésre ugyanis, hogy Svájcban nemzeti vagy nemzetközi jogkimerülés érvényesüljön-e, a hatályos szerzői jogi szabályozás - éppúgy, mint a védjegyekre vagy a szabadalmakra vonatkozó előírás - nem ad kifejezett választ. A szerzői jogi törvény (Urheberrechtsgesetzbuch) 12. § első bekezdése, amely a terjesztési jog kimerülését szabályozza, önmagában nem nyújt elegendő támpontot a jogkimerülés szintjének eldöntéséhez. Mindössze azt mondja ki, hogy "a szerző által vagy a szerző beleegyezésével elidegenített műpéldányok a továbbiakban elidegeníthetők, vagy más módon tovább terjeszthetők" - az elv megformálása, a pontosítás így az igazságszolgáltatásra maradt.
A Nintendo: Donkey Kong Land ügyben hozott döntés volt az, amellyel a Szövetségi Bíróság a nemzetközi jogkimerülés elvét a szerzői jogra kiterjesztette. A bíróság az eset eldöntése során döntőnek a külgazdasági szabadság érvényre jutattását ítélte. Érvrendszerének középpontjában az áll, hogy a szövetségi alkotmány által biztosított kereskedelmi és ipari szabadság, amely a külgazdaság szabadságát is magába foglalja, a szellemi tulajdonjogok által védett termékek ki- és behozatalára is vonatkozik. Ennek az alkotmányos szabadságnak a korlátozása pedig csak akkor egyeztethető össze a szövetségi alkotmánnyal, ha megfelelő törvényi szabályozás írja elő, és ha jelentős közérdek indokolja. A bíróság ennek a két követelménynek az egyikét sem találta fennállónak. Úgy ítélte meg, hogy a 12. § alkotmánnyal összhangban való értelmezése a nemzetközi jogkimerülés mellett szól: "Az eredeti termékek külföldről Svájba történő párhuzamos importálása is az árubehozatal körébe tartozik. A kereskedelmi és ipari szabadság ezért mindenki számára biztosítja a párhuzamos importhoz való alkotmányos jogot."
Az ítélet indoklásában éppen a külgazdaság szabadságára való hivatkozás miatt központi helyet foglalnak el azok a gazdasági jogi fejtegetések, amelyek a szerzői jogi jogosult és a műpéldányok dologi jogi tulajdonosa érdekeinek megfelelő kiegyenlítését tárgyalják. A Szövetségi Bíróság úgy véli, a jogosultnak lehetősége van arra, hogy a külföldön való forgalomba hozatal gazdasági következményeit mérlegelje, és az őt megillető hasznot realizálja. "Ha az áru terjesztését ezt követően továbbra is megtilthatná vagy feltételhez köthetné, ezáltal túlzott mértékben akadályozná a gazdasági forgalmat." Amennyiben a szerzői jog eltérései folytán a nyereségi esélyek különbözőek, a jogosultnak előbb meg kell vizsgálnia, mely országokban érhet el megfelelő nyereséget, és ennek fényében kell döntenie arról, hol hozza termékét forgalomba. A svájci szerzői jogi jogosultaknak tehát a piaci esélyek mérlegelése és az értékesítési stratégia kidolgozása során az esetleges párhuzamos importtal is számolniuk kell.
2.4. Az európai fejlődés iránya
Míg a svájci Szövetségi Bíróság egyértelműen a nemzetközi jogkimerülést ismerte el - a szerzői jogban és a védjegyjogban egyaránt -, Európa többi részén más tendencia van kibontakozóban. Bár korábban az Európai Unió tagállamainak jelentős része (Belgium, Dánia, Finnország, Németország és Svédország) alkalmazta a nemzetközi jogkimerülés elvét - főként a védjegyjog területén -, mára minden szellemi tulajdonforma tekintetében egyértelműen a regionális jogkimerülést írja elő az acquis communautaire. Úgy tűnik, egyedül az Európai Gazdasági Térség nem tagállam országainak védjegyjogában maradt meg a nemzetközi jogkimerülés alkalmazásának lehetősége.
3. A szerzői jog regionális kimerülésének kérdései - jogfejlődés az Európai Unióban
Hosszú, szerves jogfejlődés vezetett el odáig, hogy a Közösség szerzői- és iparjogvédelmi előírásai egyöntetűen a nemzeti szerzői jogok, a közösségi védjegy, a közösségi szabadalom és a nemzeti védjegyjogok közösségi jogkimerülését írják elő, lehetővé téve a Közösség és az Európai Gazdasági Térség területén kívülről származó párhuzamos import kizárását. Hogyan jutott el a közösségi jog a szerzői jog szabályozási igényének felmerülésétől a regionális jogkimerülés intézményesítéséig? - ennek a kérdésnek az elemzése elsődleges jelentőségű Magyarország mint leendő tagország szempontjából.
3.1. A szerzői jogi szabályozás igényének felmerülése
A működését 1948-ban megkezdő, eredetileg Európai Gazdasági Közösségnek nevezett együttműködés tevékenységét szakszerűen és céltudatosan elsősorban a gazdaságra, a kereskedelemre és a vámokra, továbbá a gazdasággal legszervesebben összefüggő területekre korlátozta, a Római Szerződés 1957-ben a szellemi alkotásokra vonatkozó jogokra ki sem tért. A "Közös Piac" (1992. december 31. óta "Belső Piac") megteremtéséhez, az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke tagországok közötti szabad forgalmának biztosításához a szellemi alkotások jogvédelmének közösségi szabályozása hosszú évekig nem látszott szükségesnek.
A szellemi alkotásokra vonatkozó szabályok a közösségi jog homlokterébe azáltal kerültek, hogy felismerték: a szellemi alkotások jogának nemzeti jellege képes a piacot nemzeti határok mentén felosztani. Érthető módon elsőként nem a gazdaság területeitől távolinak tűnő szerzői jogi kérdések kerültek előtérbe, hanem az áruforgalommal szervesen összefüggő egyes iparjogvédelmi alkotások, így a szabadalmak, védjegyek és az ipari minták közösségi harmonizációjának a lehetőségét kezdték tanulmányozni.
A szerzői jogi kérdések bevonása a közösségi szabályozás körébe azért sem volt a kezdetektől egyértelmű, mivel maga a szerződés a "szellemi tulajdon" kifejezést az amszterdami felülvizsgálatig nem használta, ehelyett "ipari és kereskedelmi tulajdon"-ról szólt, amely egyértelműen felöleli a szabadalmakat, védjegyeket, és kiterjed az ipari minták speciális területére is, a szerzői jogra azonban közvetlenül nem utal. A szerzői jogi kérdések közösségi szintű megválaszolását, a szerzői jog és a szabad áruforgalomra vonatkozó szabályok kollíziójának megoldását mindenekelőtt az tette szükségessé, hogy - nem utolsósorban a rohamos technikai fejlődés hatására - felismerték a szerzői jogi alkotások jelentős versenyeszköz jellegét. Ennek hatására alakult ki az a felfogás az Európai Bíróság gyakorlatában, amely a szerzői jogot az "ipari és kereskedelmi tulajdon" körébe vonja, azzal az érveléssel, hogy "ez a kifejezés felöleli a szerzői jog által nyújtott védelmet is, különösen akkor, ha azt felhasználási szerződések révén kereskedelmi célokra használják fel, és ezáltal befolyásolják a védett irodalmi vagy művészeti alkotások forgalmát a különböző tagállamokban."
3.2. A jogkimerülés intézményesítése
A szellemi alkotások jogának nemzeti szabályozása és az áruforgalom szabadságára vonatkozó közösségi előírások közötti konfliktus feloldásában, a jogkimerülés doktrinájának kialakításában a döntő szerepet kezdettől az Európai Bíróság játszotta.
Jogfejlesztő értelmezéséhez a kiindulópontot a Római Szerződés szabad árumozgást biztosító, a mennyiségi korlátozások és az azzal azonos hatású intézkedések általános tilalmát kimondó előírásai (28. és 29. cikk, korábban 30. és 34. cikk) alól kivételeket engedő 30. cikk (korábban 36. cikk) jelentette, amely egyfelől lehetővé teszi az olyan, áruforgalomra vonatkozó tilalmat vagy korlátozást, amelyet "az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme" indokol, ugyanakkor előírja, hogy "az ilyen korlátozások...nem lehetnek sem önkényes hátrányos megkülönböztetés, sem álcázott korlátozás eszközei a tagállamok közötti kereskedelemben".
Az integráció kezdeti fázisában ez a bíróság által "levezényelt" közösségi beavatkozás azonban előbb burkoltan, a szellemi tulajdonjog fennállása és gyakorlása közötti elvi különbségtételt hangsúlyozva, a párhuzamos import tilalmának kizárásában jelentkezett, és csak fokozatosan jutott el a közösségi jogkimerülés kimondásáig. Mindez korántsem meglepő, ha a szellemi tulajdon szabályozásának nemzetközi egyezmények által is szentesített, alapvetően nemzeti jellegét vesszük tekintetbe. Nyilvánvaló, hogy a bíróság már igen korán felismerte, milyen veszélyeket rejt a szellemi tulajdonjogok territoriális jellege a nemzeti határokat nem ismerő, az egységes piaci feltételek megteremtésére nézve. Időbe telt azonban, amíg - zseniális újítással, egy új jogintézmény megteremtésével - "rájött", hogyan teremthet elvi tisztaságot a párhuzamos importot következetesen kizáró kazuisztika helyett.
3.3 A párhuzamos import kizárásának tilalma
A párhuzamos import kizárásának tilalmát a bíróság 1970-ben, a Deutsche Grammophon GmbH v. Metro-SB-Grossmarkte GmbH ügyben mondta ki először. Különbséget tett a szellemi tulajdon fennállásának elismerése, és gyakorlásának jogszerűsége között. Magát a kizárólagos jogot a szerződés nem érinti, fennállását tiszteletben tartja, gyakorlása azonban a közösségi jog érvényre juttatása érdekében korlátozható. A határvonalat a jogok tiszteletben tartása és gyakorlásuknak a jog fennállását nem sértő szabályozása között a szellemi tulajdonjog sajátos tartalmának ("specific subject matter") segítségével vonta meg, egyedül ennek érvényre juttatását ismerve el a kereskedelmi korlátozás indokaként. Ha azonban a jogosult szellemi tulajdonjogát a párhuzamos import kizárására kívánja felhasználni, "úgy ez a piacok elszigeteléséhez vezet, és mint ilyen ellentétes a szerződés alapvető célkitűzéseivel". Innen származik tehát a párhuzamos import kizárásának közösségi jogi tilalma, amelyet fokozatosan a szellemi tulajdon más területeire is kiterjesztettek.
3.4. A közösségi jogkimerülés elve
A párhuzamos import terén kialakult gyakorlat alapján a közösségi jogkimerülés tanát a bíróság először 1974-ben juttatta egyértelműen kifejezésre a szabadalmi és védjegyjog területén. Így amikor a bíróság 1980-ban a Musik-Vertrieb Membran GmbH v. GEMA ügyben első ízben szembesült a kizárólagos szerzői jog és az áruforgalom szabadsága közötti konfliktussal, már "készen állt" a közösségi jogkimerülés elve, amelyet a szerzői jogra kifejezetten is kiterjesztett: általános jelleggel mondta ki, hogy az Európai Bíróság ipari tulajdonra vonatkozó elvi állásfoglalásai a szerzői jogra is érvényesek.
A közösségi jogkimerülés elve ezt követően egymást követő ítéletek során kristályosodott ki, és így vált később a közösségi irányelvek részévé: a szellemi tulajdon különböző fajtáin fennálló kizárólagos jog jogosultja a szellemi terméke felhasználásával készült dologi termék példányainak valamelyik tagállam területén történt saját maga által, vagy más által az ő engedélyével eszközölt első forgalomba hozatalát követően a Közösség területén már nem korlátozhatja a forgalomba hozott példányok elidegenítés útján való terjesztését.
Ennek megfelelően a legfontosabb közösségi szerzői jogi irányelvek - Irányelv a számítógépi programok jogi védelméről (91/250/EGK), Irányelv a bérbeadás jogáról és a kölcsönzés jogáról, valamint meghatározott, a szerzői joggal rokon jogokról a szellemi tulajdon területén (92/100/EGK), Az Európai Parlament és a Tanácsi irányelve az adatbázisok védelméről (96/9/EK) mind tartalmaznak rendelkezést a jogkimerülésre nézve. Az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás pedig a regionális jogkimerülés hatókörét az Európai Unión kívül az Európai Szabadkereskedelmi Társulás területére is kiterjeszti: "Ameny- nyiben a jogkimerülést a Közösség rendelkezései vagy bírói gyakorlata szabályozza, a szerződő felek a szellemi tulajdon kimerülését a közösségi jog iránymutatásánk megfelelően írják elő. Ezt a rendelkezést a bírói gyakorlat jövőbeli fejlődésétől függetlenül, a megállapodás aláírását megelőző, egybehangzó európai bírósági döntések fényében kell értelmezni."
3.5. A regionális jogkimerülés kizárólagossága
Láthattuk, hogyan diadalmaskodott a szabad áruforgalom közösségi célkitűzése fokozatosan - az Unió mélyülésével egyidejűleg - a szellemi tulajdon kizárólagosan nemzeti szabályozása felett, hogyan intézményesült a regionális jogkimerülés elve. De vajon teljes volt-e a tagállamok konszenzusa ebben a kérdésben? Ahogy arra már utaltunk, az Európai Unió országainak joggyakorlata a közösségi harmonizációt megelőzően éppolyan színes képet mutatott, mint az Unión kívüli országoké, így - ha a nemzeti jogkimerülés szabályának felülírásához nem is férhet kétség - a nemzetközi jogkimerülésnek jelenleg is számos híve akad a tagországok között.
A jogkimerülés nemzetközi formájának támogatói azt hangoztatják, hogy a Közösségnek hiányzik a kifejezett szabályozási jogköre a tagállamok által alkalmazott jogkimerülés szintjének kötelező előírásához. Úgy vélik, a közösségi jogkimerülés elve - annak helyes értelmezése szerint - csak minimális szabályozást nyújt, amelyen túlmenően a nemzeti jogszolgáltatás a nemzetközi jogkimerülést is alkalmazhatja. Azzal érvelnek, hogy a jogkimerülés regionális szintre való korlátozása csak azokban az országokban jöhet szóba, ahol a nemzetközi jogkimerülés korábban sem jutott érvényre. A közösségi irányelvek ugyanis csak a regionális jogkimerülést szabályozzák, és abból, hogy lehetővé teszik a harmadik országokból érkező párhuzamos import kizárását, nem következik a tagállamok általános tilalom bevezetésére irányuló kötelezettsége.
A "minimális szabályozás elve" azonban sem rendszertani, sem pedig teleologikus értelemben nem állja meg a helyét. Ha a biztosított kizárólagos szellemi tulajdonjog és e jog terjedelmének korlátozása rendszertani értelmezéséből indulunk ki, nyilvánvaló, hogy a regionális jogkimerülés szabálya megszorítóan értelmezendő: a közösségi jogalkotónak nem állt szándékában megengedni azt, hogy a kizárólagos jogokat a nemzeti törvényhozások tovább korlátozzák. A közösségi jog célja, hogy a jogosultak számára egységes jogállást teremtsen a belső piacon belül: ennek fényében nem többet és nem kevesebbet ír elő, mint a regionális jogkimerülést. Még egyértelműbbé teszi a kérdés eldöntését, hogy az Európai Unió intézményei e kérdésben egybehangzóan nyiltakoznak. Az Európai Unió Bizottságának hosszú évek óta képviselt, egyöntetű álláspontja az, hogy a tagállamok nem vezethetik be egyoldalúan a nemzetközi jogkimerülés elvét. Az Európai Bíróság, amikor a Silhouette-ügy kapcsán 1998-99-ben első ízben lehetősége nyílt arra, hogy a nemzetközi jogkimerülés kérdését az érvényben lévő közösségi jog alapján ítélje meg, szintén megerősítette ezt a véleményt. A tagállamok jogszolgáltatásában és az irodalomban kialakult többségi vélemény szerint tehát az Európai Unió tagállamai nem jogosultak többé arra, hogy a nemzetközi jogkimerülést alkalmazzák.
Kitekintés
Tekintettel a jogkimerülés terjedelme körüli állandó szakmai-politikai vitákra, érdemes feltennünk magunkban a kérdést: merre mutat a jogkimerülés intézményének fejlődése? Mikor érünk el arra a pontra, amikor az elsősorban a személyes alkotótevékenységet méltányoló szerzői jog "gyakorlásának szabályozása" már a kizárólagos jog lényegét érinti, korlátozza? Ez persze ilyen formában egyelőre elméleti probléma, közeli és igen aktuális kérdés azonban ma Magyarországon az, hogyan fog megváltozni a szerzői jogi jogososultak piaci helyzete a csatlakozásunkkal.
A hazai szabályozás értékelése kapcsán már utaltunk arra, hogy az Európai Megállapodás értelmében a csatlakozást követően a nemzeti jogkimerülést regionális jogkimerülésnek kell felváltania. Ezzel egybehangzóan rendelkezik a kormány 2140/2000 (VI. 23.) sz. határozata is, amely egyben azt is előirányozza, hogy a jogkimerülés szabályát az Európai Bíróság gyakorlatával összhangban kell majd kialakítani a születendő magyar szabályozásban. Ez valószínűsíti a hazai szerzői művek párhuzamos importjának elterjedését, és ezáltal fokozottan indokolttá teszi a párhuzamos importot ismerő országokban kialakult gyakorlat, éppúgy mint az Európai Uniós szabályozás tanulmányozásának szükségességét, felkészülésképpen egy új kor új kihívásaira.
Irodalom
Batta János, Bogsch Attila, Boytha György, Faludi Gábor, Gyertyánfy Péter, Kricsfalvi Anita, Pálos György, Tomori Pál: A szerzői jogi törvény magyarázata (szerk.: Gyertyánfy Péter); KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2000
Carl Baudenbacher: Erschöpfung der Immaterialgüterrechte in der EFTA und die Rechtslage in der EU, in: GRUR Int. 2000, 7. sz.
Dr. Boytha György: Iparjogvédelem, szerzői jog c. fejezete, In: Berke Barna, Burián László, Boytha György, Dienes-Oehm Egon, Király Miklós, Martonyi János, Mádl Ferenc: Az Európai Közösségek kereskedelmi joga (szerk.: Király Miklós); KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 1998
Dr. Boytha György: Iparjogvédelem, szerzői jog címmel tartott előadásai
Dr. Faludi Gábor: A digitális technika hatása a magyar szerzői jogra, In: Faludi Gábor, Kisfaludi András, Pajor-Bytomski Magdalena, Vékás Lajos: Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban (szerk.: Vékás Lajos); KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2001
Dr. Faludi Gábor: A magyar szerzői jog közelítése az európai joghoz, In: Darázs Lénárd, Faludi Gábor, Kisfaludi András, Pajor-Bytomski Magdalena, Vékás Lajos: Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban
Dr. Faludi Gábor "A szellemi alkotások joga" címmel tartott egyetemi előadásai
Dr. Faludi Gábor, Dr. Szecskay András: Válasz az AIPPI kérdéscsomagra
Dr. Gaster Jens: A belső piac funkciói és a harmadik országokból való párhuzamos behozatal: vádbeszéd a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok nemzetközi (globális) felhasználása ellen, in: Magyar Jog - Külföldi Jogi Szemle, 1998. 9. szám
Jens Gaster: Die Erschöpfungsproblematik aus der Sicht des Gemeinschaftsrechts, in: GRUR Int. 2000, 7. sz.
AIPPI Reports, Question Q 156: Intenational Exhaustion of Industrial Property Rights, in the name of the Australian Group by Ian G. Betts an Wayne M. Condon
Peter Groves, Anthony Martino, Claire Miskin, John Richards: Intellectual property and the internal market of the European Community; European Business Law and Practice Series, London, Graham & Trotman, 1993
Jochen Körber: Der Grundsatz der gemeinschaftsweiten Erschöpfung im Recht der Europäischen Union; Frankfurt, Peter Lang Verlag, 1999
Martin J. Lutz: Parallelimport und Urheberrecht in der Schweiz, in: GRUR Int. 2000, 6. sz.
Alexander Odle, Michael Treis: Exhaustion of Intellectual Property Rights in the EU: The New Fortress Europe?
AIPPI: Internationale Erschöpfung der gewerblichen Schutzrechte, Bericht Q 156, im Namen der deutschen Landesgruppe von Johann Pitz
Dr. Tattay Levente: A versenyjogok és a szerzői jogok az Európai Unióban, Külgazdaság Jogi Melléklete, XLV. évf. 1. sz. 2001
Abraham Van Melle: Parallel importing in New Zealand: Historical origins, recent developments, an future directions, in: E.I.P.R. 1999, 2. sz.
Dr. Vida Sándor: A parallelimport az Európai Közösség védjegy- és versenyjogában, Jogtudományi Közlöny - Európai Jogi Figyelő, 1999 május
Lábjegyzetek:
* A tanulmány az Apáthy István-díj pályázaton megosztott első helyezést elért pályamű szerkesztett, rövidített változata.