KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE
Riccardo Niccoli: A repülés története - Leonardo da Vincitől az űr meghódításáig.
Alexandra Kiadó, 2002; ISBN 963 368 298 3
Katonai repülőgépek enciklopédiája.
Alexandra Kiadó, 2002; ISBN 963 368 218 5
A repülés története az egymásra épülő, sokszor úttörő innovációk, és az azokat előkészítő, sokszor naiv, sokszor nagyon is módszeres útkeresések hőstörténete. A légi közlekedésre szolgáló különféle repülő eszközök, és főként a repülőgépek fejlesztésének hosszú történetében kiválóan megmutatkozik az a szédületes technikai fejlődés, amelyet az ember megvalósított, és amely a 20. században e téren gyökeresen új korszakot nyitott az emberiség történelmében. Mindennek méltó bemutatója, reprezentánsa az Alexandra Kiadónak a repülés történetét bemutató, nagyon elegáns kiállítású, lenyűgöző képanyagú és hatalmas mennyiségű ismeretet kínáló albuma.
Magától értetődik, hogy a repülés története a technikatörténet egyik legizgalmasabb fejezete. Az album érzékletes leírásokkal, tartalmas magyarázatokkal és rengeteg információ felsorakoztatásával vezet végig ezen. Az első eszköz, amelyet az ember tudatosan repülésre alkotott, a sárkány volt. Minden ismeretek egyik legfőbb kútfeje, az Encyclopaedia Britannica szerint közel három évezrede, hogy a sárkány Kínában népszerűvé vált, majd onnan terjedt tovább Koreába, Japánba, Indiába és más tájakra. A sárkányokat már ezekben a régi időkben is módszeresen fejlesztették. Jelentős továbblépés volt manőverezhetőségük növelésében a harci sárkányok kifejlesztése. Amint azt itt olvashatjuk, valószínű, hogy a kínaiak már Krisztus előtt kétezer évvel képesek voltak olyan sárkányokat felrepíteni, amelyeket katonai célokra használtak.
A modern repülőeszközök alkalmazása - és az azt szolgáló fejlesztése - mind fontosabb szerepet játszott, és játszik ma is a történelem alakításában. Mindaz ami a 20. században világszerte végbement, illetve megvalósult a gazdaságban és úgyszintén a népek, nemzetek közötti viszonyokban - jó és rossz egyaránt - teljességgel elképzelhetetlen lenne a repülés és főként anélkül, amivel a repülés kiegészítette az emberek jó és rossz képességeit. Hatalmas és döbbenetes a fejlődés, amelyet ez az album is hű tükörként elébünk tár. És mint sok egyéb területen, a repüléstechnikában is vitathatatlan, ismert tény, hogy igen jelentős részben a haditechnikai fejlesztések viszik előre a technikai, és annak nyomán a gazdasági fejlődést. Tény, amellyel együtt kell élnünk, s amelyből meg kell próbálnunk a lehető legtöbb jót kihozni az ember javát szolgáló felhasználások számára. A gazdaságban megjelent repüléstechnikai innovációk számottevő hányada eredetileg katonai célú kutatás-fejlesztésből származik, és a K+F ráfordítások igen jelentős részét - feltehetően azok döntő hányadát - katonai költségvetésekből finanszírozzák. Katonai fejlesztés nélkül ma feltehetően csak töredéke létezne annak az eszköztárnak, amely a polgári repülés rendelkezésére áll.
Látva mindazokat az eszközöket, amelyeket az album felsorakoztat, a ma használatos különféle repülőgépeket a könnyű kis helikopterektől a többszörös hangsebességet elérő repülőkig és az űrsiklóig, természetesen mindenki megsejti, milyen hatalmas műszaki teljesítmény áll mögöttük. Mégis, ennek a teljesítménynek a valódi nagyságát a következetesen mind magasabb szintekre törő fejlesztés állomásainak, az útkereséseknek, az egymásra épülő, vagy éppen egymással vitatkozó megoldások létrehozásának áttekintése mutatja meg igazán. A fejlesztéseknek az a hosszú, ma és a jövőben is folytatódó láncolata, amelyben a mind nagyobb teljesítményeket jelentő funkciók megvalósításához eszközöket, a felmerülő problémák kiküszöbölésére megoldásokat kerestek. A könyv mindezt kiválóan elénk tárja. Technikatörténész joga megítélni, mennyire kiemelkedő teljesítmény magának ennek a műnek a létrehozása - az viszont bízvást elmondható, hogy e könyv nagy nyereség minden, a repülés és a benne megtestesülő műszaki fejlesztés iránt érdeklődő olvasó számára.
Ez nem romantikus, szépirodalmi elemekkel színesített történetírás, hanem a tények nagy hozzáértéssel történő felsorakoztatása. Niccoli, aki egyike Olaszország legismertebb repüléstechnikai szakíróinak, életteli beszámolót és ezzel rendkívül érdekes képet ad arról, hogyan harcolta ki magának, és fejleszti mind magasabb szintre az ember a különböző eszközök segítségével a repülés képességét. Könyve végigvezet a repülőgépek fejlődésének főbb lépésein, bemutatva a fontosabb típusokat, valamint a kiemelkedő korszakokat és (had)színtereket. Eredeti fényképek gazdag sora, s köztük igen sok repülés közben készült felvétel segíti, hogy a saját szemünkkel láthassuk ezeket a gépeket, s gyakorta a használatuk, működésük jellegzetes környezetét, viszonyait is. A komoly érdeklődőknek a legtöbbet a műszaki ismertetések nyújtják. Ezek megadják az egyes géptípusok legfontosabb műszaki és teljesítményadatait, vázolják azok konstrukciós megoldásait és elemzik, értékelik azok új vonásait, valamint esetleges problémáit. Mindezzel, illetve részletes tárgymutatójával a polgári és a katonai repülés igen jó lexikonaként is szolgál. És képeivel, magyarázataival kiemelkedően érdekes, megragadó olvasmány.
Az Alexandra Kiadó témában ide csatlakozó másik nagy albumának, a Katonai repülőgépek enciklopédiájának kétféle olvasata is lehetséges. Nézhetjük úgy, mint az Erő sötét oldala által létrehozott, mind magasabb tökélyre fejlesztett eszközök seregszemléjét. Akinek van érzéke a technikához, az innovációs teljesítmények megbecsüléséhez, annak ezek akkor is csodálatra méltóak, ha tudjuk, hogy baljós célzattal készülnek, hiszen ezek a gépek mindenképpen a termékfejlesztés magasiskoláját képviselik. És szemlélhetjük ezeket a gépeket azzal a reménnyel, hogy ennek a rengeteg technikai csodának a java, vagy azok leszármazottai előbb-utóbb bennünket szolgálnak majd a polgári élet valamely területén. Hiszen tudjuk, hogy kezdetben voltak a "lökhajtásos" vadászgépek, s nélkülük sohasem születtek volna meg a sugárhajtású utasszállítók, amint a szuperszonikus utasszállítók is "kommercializált" utódai a korszerű stratégiai bombázóknak. Az innovációs fejlesztési eredmények kiaknázásának mindig is alapkérdése, hogy a nyilvánvaló felhasználási területek mellett milyen további hasznosítási lehetőségeket lehet még találni vagy létrehozni. Könnyen belátható, milyen előnyökkel járna például a polgári repülésben is a függőleges fel- és leszállásra képes repülőgépek alkalmazása.
Az enciklopédia felvonultatja valamennyi repülőgéptípust, amely jelenleg szolgálatot teljesít a világ valamelyik katonai alakulatánál. Több mint 700 szócikke a katonai repülőgépek több mint 2000 változatát mutatja be, fényképekkel, vázlatokkal, felépítésük, a műszaki jellemzőik és teljesítményadataik, valamint szolgálatba állításuk körülményeinek ismertetésével. Láthatjuk, hogyan haladt egymással versengve előre a különböző géptípusok fejlesztése. Nagyon érdekesek az alkalmazástechnikai leírások, valamint az egyes típusok tökéletesítését, továbbfejlesztését bemutató részek. Egyetlen apró részlet ennek szemléltetésére: a Lockheed F-16 C/D kabintetejét a radarkeresztmetszet csökkentése céljából arannyal vonták be.
Dr. Osman Péter
* * *
Alfred Rappaport: A tulajdonosi érték - Útmutató vállalatvezetőknek és befektetőknek.
Alinea Kiadó, 2002; ISBN 963 863 060 4
A piacon működő vállalatok számára az innovációs fejlesztés eszköz arra, hogy javítsák, de legalább megőrizzék az eredményességüket. Nekik az innováció részben stratégiai, részben taktikai eszköz a céljaik eléréséhez, és alapvetően csak ennek megfelelően hajlandóak innovációs munkára fordítani az erőforrásaikat. Ez tény, amelyet lehet utálni, de nem lehet megváltoztatni, tehát alkalmazkodni kell hozzá.
A jelentősebb vállalatok túlnyomó része közvetlenül vagy közvetve befektetők tulajdonában van. Befektető kétféle van: pénzügyi vagy szakmai befektető. Az előbbiek legfőbb - általában egyetlen - elvárása, hogy a cégbe tett tőkéjük elegendően sok pénzt hozzon nekik, elsősorban azáltal, hogy a befektetésük révén megfelelően nagy tőkenyereségre tesznek szert (olykor az osztalék is fontos lehet, de nem helyettesíti a tőkenyereséget). Számukra tehát a cég értékgyár, létének és tevékenységének legfőbb célja, hogy növelje a saját értékét és ezzel a tulajdonosai vagyonát. A szakmai befektetők maguk is vállalatok, illetve vállalatok tulajdonosai. Ők azért tesznek pénzt más vállalatba, hogy annak tevékenységével, erőforrásaival erősítsék a saját cégüket. A szakmai befektetők túlnyomó része viszont maga is pénzügyi befektetők kezén van. A kisebb, egyéni vagy családi tulajdonban lévő vállalatoktól eltekintve így minden cégnek meg kell felelnie az értékgyárral kapcsolatos elvárásoknak.
Korunk jelensége, hogy a nagy intézményi befektetők, amelyek hatalmas tőkék vagyonkezelését végzik, mind aktívabban, sőt kifejezetten mind agresszívebben beavatkoznak a befektetésükkel működő cégek irányításába, hogy ott kikényszerítsék az érdekeik érvényre juttatását. Nyilvánvaló, hogy ebben számukra is a tulajdonosi érték tartós növekedése a legfőbb cél és mérték.
A cégek stratégiai irányításában a tulajdonosok érdekei szükségképpen elöl állanak. Ezért a cégkormányzásban alkalmazott korszerű ösztönzési eszközök is a tulajdonosi érték tartós növelését helyezik a követelmények középpontjába. Minden alkalmazottat, akinek a tevékenysége hatással lehet a cég teljesítményére, az értéknövekedésben tesznek érdekeltté. A legjellegzetesebb és leghatékonyabb megnyilvánulása ennek az alkalmazottaknak adott részvényvásárlási opció. Mindez a korszerű cégkormányzást és -vezetést értékközpontú vállalatirányítássá teszi.
A nagyobb cégek, amelyek képesek jó jövedelemtermelő képességűnek mutatkozni, gyakran a pénzpiacon igyekeznek tőkét bevonni a fejlesztési terveik megvalósításának finanszírozásához. Ha ezt ún. adósságkibocsátás útján - jellegzetesen kötvénykibocsátás segítségével - teszik, akkor azok, akiktől pénzt kaphatnak, mindenekfelett azt vizsgálják, hogy milyen lesz a szóban forgó cég fizetőképessége, midőn kamatot kell fizetnie és/vagy törlesztenie kell az adósságot. Ehhez elsősorban annak várható pénzügyi erejét vizsgálják, s szükség szerint a cég várható pénzforgalmát - cash flow -, hiszen az utóbbiban kell létrejönnie annak a szabadon felhasználható készpénznek, amellyel a cég az adósságát megfizeti. Ha viszont a cég a tőkebevonás érdekében részvényt akar kibocsátani, akkor a lehetséges befektetők általában azt vizsgálják, vajon várható-e, hogy a cég értéke ésszerű időn belül jelentősen megnövekszik és ezzel a részvény felértékelődik, tőkenyereséget hozva nekik.
A jó növekedési képességű kisebb cégek számára a fejlesztés egyik fontos útja, ha fejlesztőtőke-befektetéshez tudnak jutni más vállalatoktól. A vállalatközi fejlesztőtőke-befektetés a vállalkozásfinanszírozás sajátos fajtája, amelynek révén kisebb vállalkozások kockázati tőke típusú finanszírozást kapnak más, rendszerint tőkeerősebb cégektől. Ez a konstrukció számottevő szerepet játszik a külföldi üzleti gyakorlatban. Azok az indítékok, amelyek az ügyletben részt vevő egyik felet arra ösztönzik, hogy vállalatközi fejlesztőtőke-befektetést adjon, a másikat pedig arra, hogy azt befogadja és vállalja az ezzel járó feltételeket, mindig abban gyökereznek, hogy a felek a saját érdekeik alapján valamilyen módon és mértékben igyekeznek egyesíteni az erőforrásaikat és ennek segítségével a maguk javára kihasználni a másik erejét, kapacitásait és képességeit. Teszik ezt annak érdekében, hogy kipótolják, vagy növeljék a sajátjukat ott, ahol azt a gazdasági céljaik eléréséhez elégtelennek, de legalábbis kiegészítendőnek ítélik. Jellegzetes példa erre, midőn egy nagyobb árutermelő cég egy kifejezetten jó innovációs potenciállal és főként piacképes termékeket ígérő fejlesztési programokkal rendelkező vállalkozással hoz létre ilyen ügyletet. A befektető ebben többnyire azt keresi, hogy hozzájuthasson a másik által létrehozott innovációs fejlesztési eredmények hasznosítási lehetőségéhez és jogához, és/vagy valamilyen módon és mértékben a saját innovációs erőforrásaiba integrálhassa az utóbbit. Az együttműködés segítségével így új, magas innovációtartalmú árucikkekhez juthat anélkül, hogy a saját innovációs kapacitásait kellene lekötnie azok kifejlesztésére, illetve kiegészítheti a kapacitásait, képességeit a másik fél erőforrásainak felhasználásával - végső soron tehát a másik fél erejével növelheti a saját gazdasági erejét. Nem kíván kifejtést annak belátása, hogy a befektető végső célja itt is az, hogy az ügylet segítségével növelje saját cégének értékét.
Ha egy cég részvényei nyilvános forgalomban vannak, akkor a tulajdonosi érték vizsgálata további, fontos szerepet kap. A részvények pillanatnyi árfolyamával összevetve mind a tulajdonosoknak, mind pedig a piac más szereplőinek megmutatja, vajon jó vagy rossz üzletnek ígérkezik a részvényt megvenni, vagy eladni. Sajátos jelentősége van ennek az ún. keselyű befektetők esetében. Ők olyan cégeket igyekeznek felvásárolni a tőkepiacon, amelyek kisebb-nagyobb bajban vannak és ezért a részvényeik árfolyama a cég valódi értékéhez képest jelentősen alulértékelt. A kritikus kérdés számukra természetesen éppen az, hogy mi a cég valódi értéke - továbbá, hogy hogyan tudják majd azt ki is hozni belőle. Azt igyekeznek megvalósítani vagy kikényszeríteni, hogy a bajban lévő céget, vagy annak életképes részeit új életre keltsék, és ezzel pénzre, tőkenyereségre váltható értéket teremtsenek. Ez lényegében a cég - vagy bizonyos részeinek a reorganizációja, és/vagy az esetleges további működésében kellően nem hasznosítható eszközeinek kiárusítása révén valósítható meg. A keselyű tehát a vásárlási döntésének kialakításához szintén a cégben lévő tulajdonosi értéket vizsgálja.
A cég tényleges és a jövőben várható értékének mérése így számos vonatkozásban is kritikus jelentőséggel bír. Az eredmény a tulajdonosoknak támpontot ad arra, mennyit ér éppen a befektetésük, hogyan dolgozik nekik a cégben a pénzük. A cég további tevékenységére vonatkozó döntéseik kialakításában is elsődleges szempont, hogy azok megvalósítása hogyan járul hozzá a cég értékének növekedéséhez. Nagyrészt ennek az értéknek az alakulása határozza meg a menedzsment viszonyát a tulajdonosokkal: mennyiben képes az megfelelni a tulajdonosok elvárásainak. Tudjuk természetesen, hogy a menedzsmentnek ugyan lehetnek a tulajdonosokétól eltérő érdekei - a vállalatirányításra vonatkozó közgazdasági szakirodalom egyik izgalmas kérdése az ügynök-megbízó viszony sajátosságai a cégek tulajdonosainak és menedzsmentjének kapcsolatában. Azonban ha a menedzsment meg akar felelni a tulajdonosok elvárásainak, akkor az értékközpontú vállalatirányítás elveinek és gyakorlatának megfelelően a tulajdonosi érték növelésére kell törekednie.
A tulajdonosi érték mérése azonban komoly szakmai felkészültséget igénylő feladat, amelyben a hagyományos számviteli eszközök csak megfelelő kritikával alkalmazhatóak. Az Alinea Kiadó új könyve jól érthető, tiszta logikájú és kellően részletes módszertani útmutatással szolgál arra vonatkozóan, hogyan lehet megbízhatóan mérni, mennyi egy cég valós értéke egy adott időpontban, és hogyan lehet a vállalatirányítás stratégiai döntéseit a tulajdonosi érték növelésének szolgálatába állítani.
Osman Péter
* * *
Douwe Draaisma: METAFORAMASINA - Az emlékezet egyik lehetséges története.
TYPOTEX Kiadó, 2002; ISBN 963 9326 33
Döbbenetes, hogy - az agykutatók egy szűk körétől eltekintve - mennyire nem tudunk semmit a saját emlékezetünk működéséről. (Más kérdés, hogy ők is meddig jutottak el ebben.) A szürke masszából álló memóriaegység ott ül a fejünkben - elhelyezkedését legalább ennyiben már biztosan ismerjük -, és részben a kívánságunkra, másrészt a saját, olykor érthető, máskor nekünk teljesen érthetetlen indíttatásai szerint felidéz abból, amit korábban az akaratunkra, vagy éppen attól függetlenül, sőt nemegyszer éppenséggel az akaratunk ellenére betárolt. Gyakori ugyanakkor az is, hogy kifejezetten ellenünk szegül. Ilyen, amikor nem adja elő, amire szükségünk lenne, bárhogy akarjuk, nem tudjuk felidézni a keresett adatot, információt, emlékképet. Elfelejtettük azt, és nem tudjuk, hogy milyen mechanizmus okozza ezt, amint azt sem, vajon hogyan és miért történik, ha az elfeledett dolog váratlanul beugrik. Az internettől vett hasonlattal, tudjuk ugyan, hogy valamiféle keresőgép működik az agyunkban, de fogalmunk sincs hogyan, és főként milyen eszközökkel tudnánk hatékonyan segíteni azon, ha valami nem akar eszünkbe jutni. Memóriaegységünk működési zavara az is, amikor emlékezetünkre bízzuk, hogy valamely időponthoz, eseményhez, helyzethez vagy éppen személyhez kötve idézzen fel valamit, ám ez nem történik meg: megfeledkezünk a tennivalóról, nem jut eszünkbe, aminek kellene. És gyakorta ellenünk szegül azzal is, hogy olyan emlékek felidézésével zavar, amelyekre az adott helyzetben nem kívántunk emlékezni, vagy éppen mindörökre el kívántunk felejteni. Gazdagabb vidékeken pszichiáterek népes serege él meg abból, hogy több-kevesebb eredménnyel segítenek megszabadulni a léleknek vagy a testnek az emlékezéshez kötődő működési zavaraitól - a közönséges alvászavaroktól a bonyolult pszichoszomatikus betegségekig -, vagy éppen segítenek felszínre hozni és hatástalanítani az emlékezetünk mélyén rejtőző aknákat. Az európai kultúrában sok évszázada vannak másfajta, a lélekhez közelebb dolgozó szakemberek, akik a hozzájuk fordulókat a maguk sajátos eszközeivel szabaduláshoz segítik a rossz emlékeknek a lelkükre, lelkiismeretükre nehezedő nyomása alól, segítenek abban, hogy törölni tudjuk memóriánk zavaró tartalmát. Törölni? Valójában még az is kérdés, vajon amit elfelejtünk, törlődik-e az emlékezetünkből vagy továbbra is ott van a tárolóban, csak a hozzáférés - a felidézés - nem működik többé. Az utóbbira utal, hogy olykor spontán feljönnek emlékek, információk, amelyeket addig nem tudtunk előhívni, s még inkább, ahogy a hipnózis képes helyreállítani az emlékezést.
Meglehetősen gyakoriak emlékezetünk hibás működésének azok a formái is, amelyeket köznapi nyelven tévedésnek nevezünk. Ilyen, ha téves információ jön föl az igaz helyett, de az is, ha olyasmire vélünk emlékezni, amiről nincs is betárolt adatunk, emlékképünk.
Valójában felmérhetetlenül nagy a jelentősége annak, mennyire vagyunk képesek vagy éppen képtelenek arra, hogy jól vezéreljük az emlékezetünket. Kevés olyan tudatos tevékenységünk lehet, ha van egyáltalán, amelyhez ne lenne szükségünk az emlékezetünkben tárolt információk előhívására. Másrészt kevés tudatos tevékenységünk lehet, ha van egyáltalán, amelyet rosszabb hatékonysággal végeznénk, mint az emlékezetünk használatát. Kiváló példa erre, bár csupán egyik a sok lehetséges közül, az ismeretszerzés céljával történő tanulás. Az ember nagyon régóta keresi a tanulás hatékony technológiáját. Ősidőktől az emlékezetbe betárolás és az onnan történő előhívás célját szolgálták a krónikás énekek, a regölés formális szabályai, amelyek a mai fogalmunkkal élve lényegében hibafeltáró kódként működtek. Ősi elv az is, hogy ismétlés a tudás anyja, ám gyakorlati működésének két fontos jellemzőjét tudjuk igazán biztosan: hogy így tanulni nagyon idő- és munkaigényes, valamint hogy az eredmény gyakorta bizonytalan, megbízhatatlan. Már a régi görögök is keresték a tanulás és felidézés hatékony módszereit, tőlük származtatjuk a mnemotechnika fogalmát és első eszközeit. Ugyanakkor még ma is zsenikként csodáljuk és irigyeljük azokat, akik képesek valóban magas hatékonysággal működtetni az emlékezetüket - gondoljunk pl. a fejszámolóművészekre, vagy azokra, akik képesek egy hallásra sok adatot megjegyezni.
A modern világban sokan és sokfelől igyekeznek az emlékezetünk révén manipulálni a gondolkodásunkat, és ezáltal a döntéseinket. Ennek működési mechanizmusára ragyogó kereskedelmi példát találunk Max Sutherland és Alice K. Sylvester A reklám és a fogyasztó elméje (Advertising and the mind of the consumer) c. könyvében (Allen & Unwin, 2000, angol nyelven). Ebben a vásárlói magatartást és a döntéshozatal mikéntjét elemezve felvázolják, hogy a választásainknál, így például a vásárlási döntéseinknél rendszerint eleve a lehetőségeknek csupán egy részét vesszük figyelembe. Amint mondják, él bennünk egy "rövid lista", és arról választunk. Legtöbbünk nincs is tudatában e lista létének és formálódásának, ám tény, hogy ami nincs rajta e listánkon, annak legfeljebb csak igen korlátozott esélye van arra, hogy reá essék a választásunk. Legfeljebb csak akkor fogadjuk el és vásároljuk meg, ha nem kerül elénk olyan árucikk, amely - a termék, a márkaneve, a gyártója, forgalmazója stb. - rajta van e rövid listánkon, és már nincs időnk vagy kedvünk tovább keresni. A reklám így sokszor nem azzal éri el a hatását, hogy rábír a reklámozott árucikk vagy márka kiválasztására, hanem azzal, hogy beágyazza azt az emlékezetünkbe, s így rövid listánkra. Nyilvánvaló, hogy az e listára történő felkerülés igen gyakran nem is tudatos döntésünk eredménye, hanem azáltal történik, hogy a hozzánk érkező üzenetekből valami megragad az emlékezetünkben - ez pedig megmutatja, mekkora manipulációs képessége lehet a reklámoknak. Ide tartozik az is, hogy mennyire döntő jelentőségű maga a sorrend, ahogyan adott esetben a választási lehetőségek elénk tárulnak. Lehet, hogy közülük e sorban az ötödik lenne számunkra az igazi - ám ha előbb már egy másik megfelelőnek mutatkozik, megállunk nála és a mérlegelésben el sem jutunk az ötödikig. A reklámnak így azért kell harcolnia, hogy minél előbbre kerüljön a reklámozott dolog ezen a bennünk nem is tudatosuló rövid listán.
Könnyű belátni, hogy minden olyan módszer, illetve eszköz, amelynek a rendeltetése, hogy egyszerre sokak gondolkodását befolyásolja - és ide tartozik a propaganda, a marketing és úgyszintén a politikai marketing kommunikációs eszköztára, valamint sok egyéb -, az emlékezetünket veszi célba, azt használja elsődleges támadási pontként. Ezeknek a maguk szempontjából akkor különösen jó a hatékonyságuk, ha úgy sikerül az emlékezetünkbe beágyazniuk eszméket, értékítéleteket, döntési szempontokat stb., hogy azt észre sem vesszük, nem is emlékszünk azok forrására, hanem egyszerűen a magunkénak érezzük őket. A manipulátor számára az az optimális, ha magától értetődő tudásunkká vált - és itt tudás-emlékezet -, hogy a ghibellinek jók és a guelfek rosszak, hogy - Aldous Huxley klasszikussá vált szlogenjével a Szép új világból - Szóma, ha mondom, segít a gondon, már egy köbcenti helyrebiccenti.
Draaisma arról ad magas színvonalú, igen sok tudást kínáló áttekintést, hogy hogyan igyekeztek a gondolkodók, majd a kutatók feltárni az emberi emlékezet működésének a módját. Különösen érdekes a párhuzam, amelyet a különféle jelrögzítési technikák kialakulása, fejlődése, valamint az emlékezet működéséről felállított elképzelések között megmutat. Valójában ma sincs még biztos tudásunk arról, hogyan valósul meg az agyunkban a tanulásnak, emlékezésnek és felidézésnek az a folyamata, amelyet a beírás-tárolás-visszakeresés nagyvonalú blokksémával jellemezhetünk. Itt láthatjuk, hogy gondolkodó eleink, amint megismertek egy újfajta jelrögzítési technikát, megkísérelték kisebb-nagyobb részben azzal, illetve annak az analógiájával modellezni az agy működésének ezt a részét. Műve így a jelrögzítés vonatkozásában sajátos technikatörténetként is olvasható, s mint minden jó technikatörténet, egyúttal kultúrtörténet is.
Ez a könyv természetesen olyan olvasmány, amelyet megfelelő elmélyültséggel kell tanulmányozni. Stílusa, gondolatvilága valószínűleg elsősorban azokhoz áll közel, akik nem egészen járatlanok a humán tudományokban. Nagyon érdekes és hasznos szellemi gyakorlatot kínál azonban mindenkinek, akit érdekel, hogy hogyan, milyen megközelítési módokon, milyen eszközökkel, milyen logikai utakon igyekeztek okos emberek feltárni e rendkívül bonyolult és nehezen vizsgálható rendszernek, az emberi emlékezetnek a működését. Aki elolvassa, egyet fog érteni az Oxfordi Egyetem nyelv és kommunikáció professzorának véleményével: Draaisma lenyűgözően izgalmas, évszázadokat átölelő áttekintést nyújt az emlékezet metaforáiról, és elénk tárja, hogy a metaforák mennyire döntő szerepet játszottak elménk működésének megértésében. Ezt a könyvet nem szabad kihagyni.
Dr. Osman Péter