Szemle - 2003. 08. | Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

108. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

2003. AUGUSZTUS

TANULMÁNYOK

Szulmanné dr. Binet Mariann

A feltalálói tevékenység megítélése az európai és a hazai szabadalmi jogban

Bevezetés

A szabadalomképesség érdemi előfeltételei közül a gyakorlati tapasztalatok szerint általában a feltalálói tevékenység elbírálása az egyik legnehezebb feladat, amit mutat az is, hogy ez az iparjogvédelemmel foglalkozó terjedelmes szakirodalom egyik legtöbbet vitatott kérdése.

Ez a követelmény magából a találmány fogalmából következik: feltalálni annyi, mint képzelőtehetségünk erejével alkotni. Az elvárás két okból is jogosnak érezhető: egyrészt a találmány fogalmában van egy irracionális elem, az alkotó jellegű újdonság, amely a találmányokat megkülönbözteti az ésszerű intézkedésekkel elérhető eredményektől, másrészt a szabadalommal biztosított kizárólagos jog súlyánál fogva megkívánja, hogy az alaki újdonságot meghaladó teljesítményhez fűződjék. Éppen ennek a teljesítménynek a megállapítása az az értékítélet, amelyben a feltalálói tevékenységgel kapcsolatos minden nehézség gyökerezik.

Az első részben a vonatkozó szakirodalom feldolgozása alapján röviden áttekintjük a fogalom történeti kialakulását, a feltalálói tevékenység megítéléséhez kapcsolódó fogalomrendszert, valamint az elbírálás módszertanával kapcsolatos elvi kérdéseket. Ebből az elvi alapból kiindulva vizsgáljuk meg az Európai és a Magyar Szabadalmi Hivatal által a feltalálói tevékenység megítélésére kialakított gyakorlatot. Mindkét esetben a hangsúlyt azoknak az ismereteknek a szintetizálására helyezzük, amelyeket az elbírálás mindennapi gyakorlatában részt vevő elbírálók munkájuk során közvetlenül hasznosítani tudnak. Ezen belül nagy szerepet kap az Európai Szabadalmi Hivatal "feladat-megoldás megközelítés" módszerének elemzése. A Fellebbviteli Tanácsok döntéseiből leszűrhető tapasztalatok alapján összefoglaljuk azokat az általánosítható szabályokat, amelyek a módszer alkalmazása során az egyes fázisokban segítséget nyújthatnak.

A munkát a két hivatal joggyakorlatának összehasonlításával, hasonlóságok és különbségek értékelésével zárjuk.

I. A feltalálói tevékenység megítélésével kapcsolatos általános szempontok

1. A fogalom kialakulása, történeti fejlődése

A szabadalom intézményének történeti kialakulása során az elmúlt közel négy évszázad alatt két olyan jogalkotás született, amelyek a szabadalmi intézmény lényegét, a szabadalom megadásának feltételeit tömören kifejezésre juttatják.

I. Jakab angol király uralkodása alatt lépett életbe a Monopólium Törvény (Statute of Monopolies, 1623), amelynek elsődleges célja a kiváltságlevelek uralkodói engedélyezésében tapasztalt visszásságok megszüntetése volt ugyan, de a törvény fogalomrendszere a találmányokon alapuló szabadalmak engedélyezésének és szabályozásának klasszikus alapelveit már maradéktalanul tartalmazta (6. szakasz). Még nem említi ugyan a feltalálói tevékenységet, de az közvetve, csírájában benne rejlett az "igazi és első feltaláló" (true and first inventor) "új gyártásai/gyártmányai" (manner of new manufactures) fogalomban. Az "új" (new) magába foglalja az "újdonságot", és a "manner of new manufactures" fogalom egészében véve segített abban, hogy kifejlődjék az angol jogban a kellő feltárás, azaz a teljes és világos ismertetés, és végül az "újdonság" mellett a feltalálói tevékenység követelménye. Ennek alapján Angliában 1623-tól kezdve megjelenik a mai fogalmak szerint engedélyezett törvényes alapú szabadalom, amelyet jegyzők foglalnak írásba, és amellyel kapcsolatban az esetleges vita eldöntése a bíróságok hatáskörébe esik. Ebben a bírósági gyakorlatban ("case law") alakult ki a szabadalom intézményének az az alakja, amely kereken kétszáz évvel később számos más ország szabadalmi törvényében rendszeres szabályozáshoz jutott. A feltalálói tevékenység fogalmával először egy 1868-ból származó bírósági határozatban (White v. Toms döntés 37. L. J. Ch. 204) találkozhatunk, amelyben a bíróság ennek hiányában nyilvánította érvénytelennek a szabadalmat.

A következő jelentős állomásnak a Strasbourgi Egyezmény (1963) tekinthető, amely a Monopólium Törvényben szereplő vagy belőle leszármaztatható szabadalomjogi fogalmak közül az anyagi jogra vonatkozókat korszerű megfogalmazásban tartalmazza. 1. szakasza kimondja, hogy olyan találmányok szabadalmaztathatók, amelyek iparilag alkalmazhatók, újak és feltalálói tevékenységen alapulnak.

Ez egyben a legmagasabb szinten juttatja kifejezésre a szabadalmazhatósági feltételek és ezzel az elővizsgálat logikus sorrendjét: a feltalálói tevékenységet csak akkor kell vizsgálni, ha a találmány újnak bizonyul, az újdonságvizsgálatnak viszont csak akkor van értelme, ha iparilag alkalmazható találmányról van szó.

A feltalálói tevékenységgel szemben támasztott követelményt az egyezmény 5. szakaszában így fogalmazzák meg:

"A találmányt feltalálói tevékenységen alapulónak kell tekinteni, ha a technika állását tekintve nem kézenfekvő."

A találmány újdonsága abszolút kritérium. Ha létezik is olyan korábbi publikáció, amely a bírálók figyelmét elkerülte, akkor azt az ellenérdekű felek biztosan megtalálják. A nyilvánvalóság kérdése ennél jóval összetettebb probléma, és nem egyszerű a fogalom egzakt definiálása sem. A név nem palástolja a tényt, hogy ez egy nagyon szubjektív kritérium. Ami valakinek brilliánsan invenciózusnak tűnik, "nyomasztóan" nyilvánvaló lehet más számára. Természetesen a kérdés eldöntésére hivatott bírálók sem jelentenek kivételt e szabály alól.

A "feltalálói lépés" (inventive step), "feltalálói tevékenység" (inventive activity), "nem kézenfekvőség" (nonobviousness), "találékonyság" (inventiveness), "feltalálói leleményesség" (inventive ingenuity) kifejezések, amelyek rendre a különböző országok szabadalmi szaknyelvében ugyanannak a szabadalmaztathatósági kritériumnak a megnevezésére szolgálnak, azonban nem tartalmaznak magának a fogalomnak a meghatározására semmiféle világos magyarázatot. A feltaláló tevékenységére kell koncentrálni? Azaz csak azokat a találmányokat kell szabadalommal jutalmazni, amelyek hosszú kutatómunka eredményeként jöttek létre, és így a "véletlen" találmányok nem lennének szabadalmaztathatók? Vagy talán a tevékenység ötletességére kell koncentrálni? Így a "nem elvárhatóság" kritériumának kielégítésére, a tipikus kreatív aktivitás, a kreatív géniusz felvillanására lenne szükség, ami rendszerint nem ölt testet egy szisztematikus kutatómunkában. Vagy talán az 1954-ben Roubier által javasolt definíciót kellene alkalmazni (idézi Pagenberg, 1974), melynek értelmében a feltalálói tevékenység az az emberi tevékenység, amely túlmutat a normál technológiai fejlődésen és invenciózus, feltéve, ha az:

invenciózus ötleten alapul;
a feltalálónak nehézségeket kellett legyőzni;
meglepő, nem várt gazdasági előny származott belőle.

Számos más közelítéssel is találkozhatunk a kérdést taglaló gazdag irodalomban, de a definíció a mai napig sem született meg. Az elméleti szempontoktól függetlenül a gyakorlati elbírálás is számos nehézséget rejt magában, egyike a legnehezebb, legkomplexebb feladatnak a szabadalmak elbírálásával kapcsolatos gyakorlatban.

2. A feltalálói tevékenység elbírálása

Ahhoz, hogy választ tudjunk adni arra a kérdésre, hogy a vizsgált találmány "feltalálói tevékenységen" alapul-e vagy csupán kézenfekvő megoldásként értékelhető, előzetesen egy sor lényeges kérdést kell tisztázni:

milyen korábbi ismeretanyag veendő figyelembe az értékelés során;
miként alkalmazandó ez az ismeretanyag;
miről is kell megállapítani, hogy feltalálói tevékenységen alapul;
melyik időpont mértékadó a vizsgálat szempontjából;
kinek a szemszögéből vizsgálandó a kérdés?

Az elemzéséhez jó kiindulópontnak tekinthető a Strasbourgi Egyezmény szerinti meghatározás, amely alapját képezi a korszerű szabadalmi rendszerekben használt megfogalmazásoknak. Ennek értelmében tehát:

"A találmányt feltalálói tevékenységen alapulónak kell tekinteni, ha a technika állását tekintve nem kézenfekvő."

A feltalálói tevékenység kérdését eldöntő értékítéletnek tehát három mozzanata van: a technika állása (a); kinek a szemszögéből vizsgálandó a kérdés: ki hozza meg a döntést (b); és maga a viszonyítás (c).

A feltalálói tevékenység gyakorlati megítélésének alapját képező fenti fogalmakat az egyes nemzeti joggyakorla-tok történeti fejlődésük során bizonyos eltérésekkel határozták meg, és ennek megfelelően különbözőképpen alakult a vizsgálat módszertana is. E történeti fejlődés követésére az irodalom bőséges forrásanyagot kínál.

Napjainkra azonban, köszönhetően többek között a nemzetközi egyezményekhez (PCT, EPC) való csatlakozásnak, a joggyakorlat e téren is az egységesedés irányába haladt, és a feltalálói tevékenység megítéléséhez kapcsolódó fogalmi háttér és ennek megfelelően a kérdés elbírálásának alapja nagyjából egységesnek mondható. Az alábbiakban ennek megfelelően röviden összefoglaljuk az említett három mozzanat főbb jellemzőit.

(a) Azt, hogy milyen korábbi ismeretanyag veendő figyelembe az értékelésnél a "technika állása" határozza meg. A szabadalmi jogban a "technika állása" fogalomra többféle definíció ismert (nyilvános technika állása, teljes kiterjesztésű technika állása, igényrontó kiterjesztésű technika állása). Szabályozás kérdése, hogy a feltalálói tevékenység elbírálásánál melyik veendő figyelembe. Elvileg lehetséges, hogy az újdonság és a feltalálói tevékenység elbírálásához ugyanaz a technika állása van előírva. A gyakorlatban azonban a feltalálói tevékenység elbírálásakor a vizsgált bejelentés elsőbbsége előtt nyilvánossá vált anterioritásokat (nyilvános technika állása) tekintik viszonyítási alapnak.

(b) Ki hozza meg a feltalálói tevékenységgel kapcsolatos döntést? A feltalálói tevékenység vizsgálatának mértékadó, de egyben fiktív, azaz minden egyes ügyben mesterségesen létrehozandó mércéje a szakember (person skilled in the art), akinek szemszögéből vizsgálandó és eldöntendő a fő kérdés, hogy a találmány kézenfekvő-e. Ki a szakember? A szabályozások ebből a szempontból sem egyöntetűek, és még ugyanazon a szabályozáson belül sem mindig egyértelműek. Így például az USA szabadalmi törvényének a nem kézenfekvőséget előíró 103. §-a "átlagos szakember"-t (a person having ordinary skill in the art) említ, a feltárással foglalkozó 112. §-a viszont egyszerűen "szakember"-t (any person skilled in the art) mond. Vannak szabályozások, amelyek az újdonsággal és a feltalálói tevékenységgel kapcsolatban szakembert egyáltalán nem említenek (Strasbourgi Egyezmény). A találmány és a technika állásának összehasonlítását (egybevetését) azonban valakinek itt is el kell végeznie, még ha személy szerint nincs is megemlítve: a szakember határozatlan alannyá személytelenedik. Így "szakember" is legalább háromféle van: a (határozatlan) szakember, az adott területen jártas (határozott) és az átlagos szakember. Adott esetben tehát ügyelnünk kell arra, hogy a találmányt melyik szakembernek melyik technika állásával kell egybevetnie.

A szabadalomjogi értelemben vett szakember igen összetett gondolati szülemény (fikció), ami érthetővé teszi a körülötte kialakult gazdag irodalmat. Bármelyik alakjában vannak személyes tulajdonságai és szakmai ismeretei. Az egyes elemzések szintéziseként kialakultak a következőképpen összegezhetők. A szakember először is kompetens, azaz illetékes az adott szakmában, jó a szakmában, de nincs gazdag fantáziája vagy találékonysága. Szakmájának előítéleteit is magáévá teszi, sőt ezeknek rabja. Adott esetben tehát a szakmai előítéletek megszabják a szakember tevékenységének az irányát, képzelőtehetség hiányában nem tud ettől eltérni. Összetett (komplex) találmány esetén a szakember fogalma "szakembergárdává" bővül, amelynek tagjai a találmány különböző műszaki területeinek szakembereiként együttműködnek. Ilyenkor a szakembergárda tagjainak ismeretei és tapasztalatai egyszerűen összegződnek, együtt sem tudnak többet, mint ami egyedi tudásuk összeadásából adódik.

Milyen tudásszintű a szakember? A mértékadó fiktív szakember képzettségi szintjének meghatározásával közvetve meghatározták a tőle elvárható "köteles", általános tudásszintet is.

A szakember számára a figyelembe vehető technika állásának ismeretei nem egyenértékűek, hanem rangsorba tagozódnak:

a szakember birtokában van az általános műszaki ismereteknek;
a szakember jól ismeri a találmány műszaki területét;
a szakembernek tudomása van a szakmájával rokon műszaki területekről.

Itt a "birtokában van", "jól ismeri", és "tudomása van" állítmányok kifejezik a felkészültség egyre halványodó jellegét. Ahol a felkészültség teljesen elhalványul, kezdődik a szakember számára teljesen ismeretlen terület.

A szakember kapcsolatba hozhat ugyan néhány, egymáshoz közeli, ismert elemet, de nem teheti ezt, ha számos olyan elemről van szó, amelyek egymástól távol esnek, és szét vannak szórva.

A szakember tehát tárgyilagosan körülhatárolhatatlan és így adott esetben bizonytalan mérce, amely mögött nem is egy értékítélet ("értelmes", "középszerű", "szintfüggő", "előítéletes") húzódik meg. Vagyis a feltalálói tevékenység kérdését eldöntő értékítélet egyik előkészítő tényezője (az értékítéletet meghozó szakember) már önmagában is értékítéletek halmozódása. Találónak minősíthető Somorjay megállapítása: "Az átlagos szakember tudására jellemző, hogy az meglepően széles határok között ingadozhat: a szakember mindent tudhat. Ilyenkor többek között az újdonság kérdésében dönt. Tudása azonban gyakorlatilag nulla is lehet. Ilyenkor többek között a kinyilvánítás jósága felett dönt. A kettő számtani középértéke éppen az átlagos szakembert adhatná, aki szellemszerű ikerlényével a modern szabadalmi rendszer fölött kísért."

De a szakemberrel kapcsolatos nehézségek itt még nem érnek véget. A szakembernek a találmányt a technika állásával kell összevetnie. A technika állása az újdonság elbírálásakor is szerepel. Míg azonban az újdonság esetében azt kell vizsgálni, hogy a találmány a technika állásának része-e, addig a feltalálói tevékenység esetében az a kérdés, hogy a találmány a technika állásához viszonyítva kézenfekvő-e. Az előbbi eset ténykérdés. Az utóbbi eset viszont a már említett értékítélet, amelyet a szakembernek kell meghoznia. A viszonyítási alapot alkotó technika állása azonban az elsőbbségi időpont szerint alakul. A szakember szerepét betöltő képzeletbeli személynek ezért gondolatban vissza kell helyezkednie erre az időpontra, és törölnie kell nemcsak a találmányt, hanem az elsőbbségi időpont és az ítéletalkotás időpontja közé eső műszaki fejlődésre vonatkozó ismereteket is. (Sőt, ha az újdonságot más technika állása szerint bírálja el mint a feltalálói tevékenységet, el kell felejtenie a két technika állása közötti különbséget is.)

Ilyen körülmények között könnyen belátható, hogy a feltalálói tevékenység a szabadalmi jog egyik legnehezebben megítélhető kérdése, amely az elbírálás harmadik mozzanatában, a viszonyításban csúcsosodik ki.

(c) A viszonyítás alatt tehát a találmánynak a szakember által a technika állásával való összehasonlítását és annak megállapítását értjük, hogy a találmány a technika állására tekintettel a szakember számára kézenfekvő volt-e.

A technika állásához hasonlóan azt, amit vele össze kellene hasonlítani, azaz magát a találmányt ugyancsak meg kellene határozni. A találmány ilyen meghatározásaként a törvények általában az igénypontokat tekintik. Az igénypont értelmezésén múlik tehát, hogy mi a találmány. Ha az igénypont többféleképpen értelmezhető, akkor a feladat megoldásán belül szükségképpen többféle találmányról beszélhetünk.

A szabadalomjogi kézenfekvőség sajátos fogalom, amelyet élesen meg kell különböztetni a kézenfekvőségtől általában, és a "technikai kézenfekvőség"-től különösen. Számos találmány hétköznapi értelemben ugyanis kézenfekvőnek tűnhet. De még az olyan találmányok, amelyek hétköznapi értelemben nem látszanak kézenfekvőnek, a találmány ismeretében kézenfekvőnek tűnhetnek. Ennek a "technikai kézenfekvőség"-nek a lényege, hogy a találmány az értékítélet megalkotásának időpontjában technikailag nem nyújt semmi rendkívülit. Úgy tűnik, hogy megalkotása a feladat ismeretében egy vagy több egyszerű és a műszaki terület művelőitől elvárható intézkedés láncolata. Az irodalom és bírósági döntések egyaránt óvnak ettől a szemlélettől. A vizsgálónak kerülnie kell az ilyen, ún. "ex post facto" analízist, azaz a feltalálói tevékenységnek a találmány ismeretében történő, visszatekintő megítélését.

A szabadalomjogi kézenfekvőséget a technikai kézenfekvőségtől az különbözteti meg, hogy az intézkedés vagy intézkedések ismert voltát bizonyítani kell. Ennek során magának a feladatnak ismert voltát ugyancsak ki kell mutatni, hisz a találmány elméletileg magában a feladat felismerésében is állhat. Előfordulhat, hogy a találmány értéke mindössze az igény felismerésében van, amikor is a feladat megoldása vagy az igény kielégítése teljesen magától értetődik. A bizonyítás annak kimutatásában áll, hogy a találmány a technika állásából nyilvánvalóan és ésszerűen következik. Ez akkor áll fenn, ha:

a szakember
az elsőbbség időpontja szerinti
technika állásában megtalálja, nemcsak
a találmány alkotóelemeit vagy ezek ekvivalenseit, hanem
az útmutatást is ezeknek az elemeknek egybeillesztésére (kombinálására), és így
alkotó tevékenység nélkül,
kizárólag a technika állására támaszkodva
eljuthat a találmányhoz.

A feltalálói tevékenység elbírálásának ez a módszere napjaink vizsgálati gyakorlatában általánossá vált. Könnyű belátni, hogy egyedül a szabadalomjogi kézenfekvőség szem előtt tartása biztosíthatja a feltalálói tevékenység elkerülhetetlenül szubjektív elbírálásának az önkényesség látszatától való mentesítését, mert a lehetőség keretei között bizonyítékokat (anterioritásokat) igényel.

3. A feltalálói tevékenység elbírálásának módszertana

Kezdetben az iparjogvédelmi szakmában érdekeltek, különösképpen az ügyvédek ellenezték, hogy valamiféle belső struktúrát alakítsanak ki a nyilvánvalóság problémájának megítélésére. A szakemberre való utalás gondolatával a fejükben a nyilvánvalóság kérdését úgy tekintették, mint egyikét a tényeknek, egy "bírósági kérdést", amelyet a képzeletbeli szakemberhez intéznek. A nemzeti joggyakorlatban gyakran támaszkodtak a bíróságok bizonyítékokra, szakértői véleményekre akárcsak bűnügyek tárgyalásakor, nélkülözve bármiféle tényleges vizsgálati módszer kialakítását. Jellemzően semmiféle általánosan elfogadható kvázi logikus eljárás nem létezett.

Ahhoz azonban, hogy a rendszert működtetni lehessen, a gyakorlati alkalmazásban konzisztenciára, általánosan elfogadható elvekre van szükség, amelyek alapján az értékelés kimenetele, amennyire ez lehetséges, előre jelezhető. Az ipar egészének és az iparjogvédelmi szakmának egyaránt érdeke, hogy legyen egy olyan vizsgálati módszer, amely a szabadalommal kapcsolatos jogok megszerzését és érvényesítését egyszerűvé, áttekinthetővé teszi. Érdeke ez a bíróságoknak is, akik az eléjük kerülő eseteket gyorsan és igazságosan kívánják elbírálni. Megfelelő jogi tesztek kidolgozása és konzisztens alkalmazása objektívebbé teheti a feltalálói tevékenység komplex követelményének elbírálását.

Ennek megfelelően a nagy szabadalmi rendszerek a feltalálói tevékenység megítélésére igyekeztek objektív vizsgálati módszereket kidolgozni és alkalmazni. A következő fejezetben e dolgozat tárgyát képező, az európai szabadalom engedélyezéséhez kapcsolódó módszertani előírásokat részletesen ismertetjük. E fejezetben - a kép teljessé tételéhez - röviden az USA, a PCT és Japán joggyakorlatának néhány jellegzetességét összegezzük. (Meg kell jegyezni, hogy a legtöbb ország szabadalmi törvénye és joggyakorlata feltétlen követi valamelyiket.)

A feltalálói tevékenység megítélésének az USA-ban joggyakorlatra támaszkodó, kidolgozott módszertana van. Az USA szabadalmi törvényének 103. §-a tulajdonképpen magába foglalja a feltalálói tevékenység jogi tesztjének tartalmi kereteit és az alkalmazandó műveletek javasolt sorrendjét. Ennek alapja a Legfelsőbb Bíróságnak (Supreme Court) Graham v. John Deere Co.-ügyben, 1966-ban hozott döntése, amely bevezette az ún. hármas próbát. A próba három eleme:

a technika állásának (lépéseinek és tartalmának) meghatározása;
a technika állása és az igénypontok közötti különbségek megállapítása;
az átlagos szakemberi szint megállapítása a kérdéses szakmában.

A fentiek alapján kell meghozni a döntést a találmány kézenfekvőségére vonatkozóan. A "Graham-döntés" indikációkat is említ (kereskedelmi siker, régi esedékesség, mások sikertelen próbálkozásai). Ezekről megállapítja, hogy másodlagosak, és a feltalálói tevékenység elbírálásánál legfeljebb elősegítik a döntést, amelynek azonban a hármas próbán kell alapulnia.

A PCT jellegzetessége, hogy itt is, mint az újdonság esetén, a nyilvános technika állását veszi alapul, mégpedig csak írásos anterioritások alakjában. Minden egyebet csak megemlít, ha tudomása van róla. Kifejezetten lehetővé teszi anterioritások kombinációját, amikor a 65. szabályban kimondja: "A nemzetközi elővizsgálat... az igénypontokat nemcsak egyes iratokkal (dokumentumokkal) vagy külön vett részeikkel, hanem ilyen iratok vagy iratrészek kombinációjával is összeveti, ha az ilyen kombinációk a szakember számára nyilvánvalók."

A japán szabadalmi törvény 2. § (1) bekezdése értelmében a találmány a természet erőit hasznosító igen előre mutató (highly advanced) műszaki elgondolások megalkotása. A szabadalmaztathatóság feltétele feltalálói tevékenységnek megfelelő, nem könnyű megvalósíthatóság [29. § (1)]. Ez utóbbi értékítéletet az átlagos szakember hozza meg a nyilvános technika állásával való összehasonlítás révén. Az "igen előremutató jelleg" mint követelmény, gyakorlatilag úgy érvényesül, hogy a feltalálói tevékenységnek megfelelő nem könnyű megvalósíthatóságot akkor ismerik el, ha a találmány a technika állását érdemi hatásaival lényegesen felülmúlja.

3.1. Másodlagos megfontolások figyelembevétele a feltalálói tevékenyég megítélésénél

A feltalálói tevékenység gyakorlati megítélésével kapcsolatban fontos kitérni az ún. másodlagos megfontolások ("bizonyító" körülmények) szerepére, mivel korábban többen is az elbírálási folyamat középpontjába állították e szempontok vizsgálatát. Pagenberg nézete szerint e kritériumok alapján kidolgozható egy olyan egyszerű, objektív és nem utolsósorban megbízható rendszer, amely alapján egzakt döntés hozható a feltalálói tevékenység kérdésében. Ezek a kritériumok a következők: kereskedelmi siker (1), technikai nehézségek legyőzése (2), hosszú ideje fennálló igény kielégítése (3), szakértői próbálkozások kudarca (4), nagyobb teljesítmény, megnövelt termelékenység (5), olcsóbb, gazdaságosabb termelés (6), gépek, berendezések, gyártási eljárások egyszerűsítése (7), műszaki fejlődés, előrelépés a műszaki szintben (8), úttörő találmányok (9), szakértői előítélet legyőzése (10), új és váratlan eredmények (11), licencia megszerzése a feltalálótól (12), másolás vagy bitorlás a versenytársak részéről (13), az oltalmi kör megkerülésére irányuló kísérlet (14), szakmai elismerés (15), költséges és hosszú ideig tartó kutatás (16), a megadásra irányuló eljárás módja (például van-e felszólalás), párhuzamos bejelentés megadása külföldön (18), hosszú ideje változatlan technika állása (19), speciális választás a változók sokasága közül (20). A szerző szerint a fenti vizsgálatok közül egyeseknek nagyobb a szignifikanciája és vizsgálati értéke. Nézete szerint ha például a (2), (3), (4), (9), (10) és (11) számú másodlagos körülmény léte kétséget kizáróan bizonyított, a feltalálói lépés hiánya nem tagadható a logikai elvek durva megsértése nélkül. Így ha például sok elismert szakértő hosszú ideje sikertelenül törekszik egy adott műszaki terület valamely kiemelt feladatának megoldására, és a feltaláló próbálkozása meghozza az eredményt, akkor ez valószínűsíti a nem nyilvánvaló megoldás tényét. E tény tagadása csak olyan módon lehetséges, ha azt bizonyítják, hogy a kísérletek teljesen eltérő irányban haladtak, amelynek során a szakértők szándékosan hagyták figyelmen kívül a feltalálói megoldást olyan hátrányok miatt, amelyeket a bejelentő nem tárt fel a leírásban.

Újabb, általánosan elfogadott nézetek szerint az ilyen másodlagos szempontok figyelembevétele nem helyettesíti az elsődleges döntési műveletek sorozatát, de alátámaszthatja, erősítheti azokat. Ezek az elbírálót a feltalálói tevékenység megállapítása, illetve elismerése irányában befolyásolhatják. Főleg a határesetek elbírálásánál van a gyakorlatban jelentőségük.

Annak ellenére, hogy a megfelelő vizsgálati módszer alkalmazása, a különböző jogi tesztek bevezetése objektívebbé teszi a feltalálói tevékenység komplex kérdésének elbírálását, a döntést még akkor sem mondhatjuk teljesen tárgyilagosnak, mert ezt a bizonyítást szabadalomjogi szakember terjeszti elő, akinek tudását és képességét nem lehet szabatosan meghatározni. Értékítélet alkotását tehát nem kerülhetjük el, akárhogyan is fogalmazunk. A nehézség végleges megoldását talán a számítógépek fogják meghozni. Mindaz a formális logikai következtetés, amelyhez a számítógép el tud jutni, nyilvánvalónak, a technika állásához tartozónak minősülne. Az olyan ismeret, amelyhez ilyen módon nem lehet eljutni, nem nyilvánvaló, nem várható eredmény, amely mögött már nem a formális, logikai következtetés szabályai, hanem az intuíció, az alkotás teljesen még fel nem tárt pszichológiai mechanizmusa húzódik meg. Ez a számítógépes folyamat lényegében a szabadalomjogi kézenfekvőség bizonyításának útját fogja járni.

II. A feltalálói tevékenység elbírálásának módszertana az Európai Szabadalmi Hivatal joggyakorlatában

Az Európai Szabadalmi Egyezmény (EPC) 52. cikkelye a szabadalmazhatóság feltételeként az újdonságot, a feltalálói tevékenységet és az ipari alkalmazhatóságot írja elő.

Három hónappal azelőtt, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) az első bejelentéseket fogadta, az akkori elnök, J. B. van Benthem úr így nyilatkozott: "Valójában nem túlzás azt mondani, hogy az EPO sikere leginkább a feltalálói tevékenység korrekt, egységes szabályokon nyugvó vizsgálatától függ. Akármilyen is a kialakítandó standard, annak olyannak kell lenni, hogy gyakorlati útmutatóul szolgáljon az érdemi vizsgálók számára. Az az állítás, hogy a vizsgálati szabványnak nem szabad sem túl alacsonynak, sem túl magasnak lennie, de éppen megfelelőnek, jó szlogen lehet az EPO számára, de kevés gyakorlati hasznot jelent az érdemi vizsgálók tanításánál."

Mindez magában az EPO-ban kialakuló igényre adott válasz is volt. Alapításakor a Vizsgáló és Felszólalási Osztály munkatársai a szerződő államokból érkező különböző képzettséggel és nemzeti jogi háttérrel rendelkező munkatársak voltak. Így nagyon fontos volt, hogy a szervezet rendelkezzen egy egységes, állandó, a bejelentők számára kiszámítható vizsgálati módszerrel. Jóval később ezt az időszakot George Szabo így jellemezte: "Igény volt a harmonizált kimenetet eredményező munkaelvek szintetizálására, olyan módszer kialakítására, amely kellően megbízható, egységes, meggyőző, és így felül tud emelkedni a különböző szűk nemzeti hátterek hatásán."

Azt, hogy milyen gyakorisággal van szükség ennek a módszernek az alkalmazására, jól illusztrálja az 1. ábra, amely azokat a leggyakrabban előforduló okokat mutatja, amelyek miatt a felek az engedélyezési eljárás során (a Vizsgáló vagy Felszólalási Osztály döntésével kapcsolatban) a Fellebbviteli Tanácsokhoz fordultak 2002-ben (forrás: http:\\ www.european-patent-office org.). Az ábrából látható, hogy az esetek 60%-ában a feltalálói tevékenységgel kapcsolatban hozott döntés is a vita tárgyát képzi.

A továbbiakban a feltalálói tevékenység gyakorlati megítélésének az EPO-ban kialakított módszertanát foglaljuk össze. Ehhez vezérfonalként az Európai Szabadalmi Hivatal módszertani útmutatója szolgál. Az ebben rögzített szabályokat konkrét jogesetekből leszűrhető tapasztalatokkal támasztjuk alá. Ez utóbbihoz az alapot a Fellebbviteli Tanácsok döntései biztosítják.

1. A feltalálói tevékenység megítélésével kapcsolatos általános szempontok

Az EPC 56. cikkelye szerint: "A találmány feltalálói tevékenységen alapul, ha figyelemmel a technika állására szakember számára nem nyilvánvaló."

A technika állásának meghatározása a feltalálói tevékenység megítéléséhez az 54. cikkely (2) bekezdésében definiáltak alapján történik, azaz magában foglal mindent, ami a bejelentés/elsőbbség napja előtt bárki számára írásos vagy szóbeli közlés, nyilvános használatbavétel vagy bármilyen más módon hozzáférhetővé válik.

Az a kifejezés, hogy "nyilvánvaló", jelenti mindazt, ami nem mutat túl a normál technológiai fejlődésen, csak egyszerűen vagy logikailag következik a technika állásából, azaz valami, ami nem foglal magában semmi olyan gyakorlatot vagy képességet, ami ne tartozna a szakembertől elvárható tudáshoz.

Általános az egyetértés abban, hogy a feltalálói tevékenység értelmezése az EPC 56. cikkelye szerinti definícióval egyszerűsödött, az ebben meghatározott objektív kritérium alapján. E definíció alapján ugyanis a feltalálói lépés értékelésekor csak egyetlen válasz lehetséges, igen vagy nem. Ez a teoretikus eredmény természetesen nem elégíti ki a gyakorlati szakembert, aki tisztában van azzal, hogy ha több ember értékel egy találmányt a nem nyilvánvalóság kérdésében, egymásnak ellentmondó vélemények alakulhatnak ki.

A szabadalom által biztosított kizárólagosság mértékének összhangban kell lenni a technika állásához nyújtott hozzájárulással. Így ha egy találmány esetében a feltalálói lépés egy meghatározott műszaki hatáson alapszik, ennek a teljes igényelt tartományban fenn kell állnia.

A T939/92 számú döntés a 87303463.1 számú bejelentést elutasító határozat elleni fellebbviteli eljárás során született. A találmány által megjelölt feladat újabb, herbicid aktivitással rendelkező triazol-szulfonamid-származékok biztosítása volt. Az igényelt (I) általános képletű vegyületek egyes szubsztituensei értelmezésénél több határozatlan definíció is szerepelt, úgymint adott esetben szubsztituált fenilcsoport, adott esetben szubsztituált pirimidilcsoport. A kérdés, amit a tanácsnak mérlegelnie kellett az volt, hogy vajon hihető-e, hogy a szabadalmaztathatóságot alátámasztó műszaki hatással a bejelentő által igényelt teljes vegyületcsoport rendelkezik vagy annak csak egy része. Más szavakkal: valamennyi vegyület biztosítja-e az ilyen tágan megfogalmazott vegyületcsoport esetén ugyanazt a hatást, ha ez a hatás az egyedüli, amely alapján a feltalálói tevékenység belátható az igényelt vegyületcsoportnál. A leírásban ismertetett vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy néhány igényelt vegyület valóban rendelkezik herbicid aktivitással. A tanács nézete szerint azonban ez nem tekinthető megfelelő alapnak arra, hogy olyan indukció útján levezethető következtetésre juthassunk, amelynek értelmében ilyen tágan megfogalmazott oltalmi körbe tartozó valamennyi igényelt vegyületnek herbicid aktivitás tulajdonítható. A bejelentés tehát nem felel meg az EPC 56. cikkelyének. (Ezt az általános elvet alkalmazta a tanács pl. a T435/91, T409/91 számú döntéseinél is.)

Egy találmánynak, amely egy meghatározott tulajdonság lényeges és meglepő javulását eredményezi, nem szükséges a használat szempontjából egyébként szintén fontos egyéb tulajdonságokban is javulást eredményezni, feltéve, ha az utóbbiak elfogadható szinten maradnak, és így az elért javulást a hátrányok nem nyomják el (T254/86, T656/90).

Az 56. cikkely értelmében a nyilvánvalóság nem csak akkor áll fenn, ha az eredmények világosan jósolhatók, hanem ha a siker reménye ésszerűen elvárható, azaz ha a kitűzött feladat megoldásakor a szakember nem sok lehetséges megoldás közül választhat, hanem "egyirányú utcához" (T2/83, T149/93, T192/82) hasonlítható helyzetbe kerül.

2. A feltalálói lépés vizsgálatára szolgáló módszer: "feladat-megoldás megközelítés"

A feltalálói tevékenységgel kapcsolatos általános ismertetés alapján látható, hogy a valóban feltalálói tevékenységen alapuló találmányokat nem lehet logikai úton levezetni, az egyetlen lehetőség, hogy a feltalálói tevékenység hiányát bizonyítjuk valamilyen reprodukálható gondolatmenettel. Erre az EPO-ban egy jól definiált, egységes vizsgálati metodikát dolgoztak ki, az ún. "feladat és megoldás megközelítés" módszerét (problem and solution approach) A "megközelítés" az angol "approach" szó körülbelüli fordítása, ami lépésről lépésre történő haladást jelent, és a "megközelítés" a találmány tárgyának a technika állásából történő levezethetőségével kapcsolatos. A módszer az alábbi lépéseket foglalja magába:

a legközelebbi technika állásának meghatározása;
a találmánnyal megoldandó objektív műszaki feladat megállapítása a találmány által elért eredmények/hatások és az ezekért "felelős" jellemzőknek a legközelebbi technika állásával történő összehasonlítása alapján;
az igényelt megoldás kézenfekvőségének elbírálása további, a technika állásához tartozó nyilvánosságra hozatalok és egyéb tudás függvényében.

A 2. lépés a következő lépésekből tevődik össze: 1. a találmánnyal elért műszaki eredmények (hatások) kiértékelése, összehasonlítva a legközelebbi technika állásával; 2. annak a műszaki feladatnak a meghatározása, amelyet a találmány tárgyaként ezen eredmények elérésére ténylegesen meg kell oldani.

A módszer következetes alkalmazását már a Fellebbviteli Tanács legkorábbi döntései is mutatják. Így például a T1/80 számú döntés (amelynek alapját a 78100634 számon benyújtott szabadalmi bejelentés képezte) a következő indoklást tartalmazza: "a feltalálói lépés objektív megítéléséhez az objektív szempontokon alapuló műszaki probléma megállapításán keresztül kell eljutni". A T26/81 (az alapul szolgáló bejelentés száma: 78300221.5) számú döntés megjegyzés részében ez olvasható: "Valóban, a feltalálói lépést úgy lehet tekinteni, mint egy lépést a műszaki problémától annak megoldásáig. Ha ezért a fenti szabályt sem az eredeti bejelentés, sem pedig, felszólításra, annak módosítása nem elégíti ki, akkor az EPC 52. cikkelye értelmében a találmányra szabadalom nem adható."

A módszer univerzális jellegét bizonyítja, hogy mostanáig mindössze néhány esetet tartanak nyílván, amelynél a feltalálói tevékenység megállapítására a fenti módszer alkalmazása nem bizonyult járhatónak.

A T465/92 számú döntés, amelyben a "feladat-megoldás megközelítés" módszer univerzális alkalmazhatósága felmerült, az EP222479 számú szabadalommal foglalkozott. A felszólalási eljárás 7 olyan anterioritás felhozatalán alapult, amelyek mindegyike különböző megoldásokat tartalmazott ugyanarra a problémára (Al-Mg-Si öntvények hőkezelése az extrudálás megkönnyítése és az extrudálási sebesség növelése érdekében). A tanács azt találta, hogy ezek közül egyik sem választható ki a legközelebbi technika állásaként, amelyre alapozva döntése meghozható, mivel, ha bármelyiket kiválasztanák, az nyitva hagyná azt a lehetőséget, hogy egy másik dokumentumból kiindulva más eredményt érjenek el. A tanács magyarázata: ha egy találmány úttörő jellegű, elegendő lehet azt mondani, hogy nincs közeli technika állása, semmint konstruálni egy olyan feladatot, amelyet bizonytalanul tekintenek a legközelebbi technika állásának.

A továbbiakban áttekintjük a "feladat-megoldás megközelítés" módszer lépéseit: melyek azok az általános elvek, amelyek a vizsgálók számára segítséget nyújthatnak a módszer gyakorlati alkalmazásában.

2.1. A legközelebbi technika állásának meghatározása (1. lépés)

A legközelebbi technika állása, más szóval a primer információforrás vagy ellentartás megkeresésének elméleti alapja az, hogy ha a találmány kézenfekvő, akkor biztosan van egy olyan kiindulási pont, amely a fiktív szakembert arra ösztönözhette, hogy lépéseket tegyen a találmány felé. A primer ellentartás meghatározása során abból kell kiindulni, hogy a szakember ezt az információforrást nem egy már megfogalmazott feladat megoldásának érdekében kereste, hanem éppen fordítva, ennek ismeretében fogalmazta meg a feladatot. Primer információforrás így bármi lehet, ami valahol a köz számára hozzáférhetővé válik, azaz bármi, amivel a szakember valamilyen helyzetben, akár véletlen folytán találkozhatott. A cél az, hogy az értékelési folyamat a valóságban legközelebb álló reális szituációból induljon ki. Egyébként nem vezetné a szakembert, hogy nyilvánvaló úton eljusson az igényelt találmányhoz.

A kiindulási dokumentum kiválasztásában az alábbi szempontok segítenek.

2.1.1. A műszaki probléma azonossága, azonos cél vagy hatás

A tanács több döntésében is kifejtette, hogy a feltalálói lépés értékelésének kiindulópontjaként olyan dokumentumot kell választani, amely azonos felhasználási területű, és így ebből kiindulva, minimális szerkezeti és funkcionális módosításokkal el lehet jutni a találmány szerinti megoldáshoz. Valamely dokumentum nem tekinthető pusztán a kompozíciók hasonlósága alapján a legközelebbi technika állásának, alkalmasságának a találmány által megkívánt használatra szintén ki kell tűnnie a dokumentumból (T686/91). A T298/93 számú döntés indoklásában olvasható: a legközelebbi technika állásaként azt kell megjelölni, amely céljában a legközelebb áll az igényelt találmányhoz, nem pedig azt, amely a már kidolgozott megoldáshoz valamiféle felszínes szerkezeti hasonlóságot mutat. Ideális esetben ezt a célt vagy tárgyat az alapul választott dokumentum elérni érdemes célként említi is. A T870/96 számú döntés a kiindulási dokumentum megválasztásával kapcsolatos elveket így foglalja össze: lényegében a megoldandó feladat területétől különböző szakterületre tartozó dokumentum nem tekinthető a feltalálói lépés értékelésének kiindulópontjaként. Ezzel összhangban amikor a szakember képességeit és viselkedését kívánjuk értékelni a "feladat-megoldás megközelítés" módszerének alkalmazásával, a legközelebbi technika állásaként egy "hídfőállás/támaszpont" pozíciót kell választani, amelyet az említett szakember reálisan választana a vizsgált találmány körülményei között, amennyiben ezek a körülmények a technika állását képező dokumentumok valamelyikében fellelhetők. Következésképpen ilyen körülmények között az olyan szempontok, mint a találmány tárgyának a rendeltetése, az eredeti feladat megszövegezése, a tervezett felhasználás és az elérhető hatások nagyobb súllyal esnek latba, mint az azonos műszaki jellemzők maximális száma.

A T606/89 számú döntés alapjául szolgáló szabadalom (EP117568) szemcsés detergens kompozícióra vonatkozik, amely vízoldható zsírsav szappant, nemionos felületaktív anyagot, detergensalkotót és lúgos puffert tartalmaz. Ez a kompozíció alkotja 5-15%-át a javított tárolhatóságú vizes mosószerkészítménynek. Az anterioritásként megjelölt dokumentumok:

A (3) dokumentum (D3) csökkentett habzású detergens kompozícióra vonatkozik, amely felületaktív anyagot, szerves és/vagy szervetlen detergensalkotót és egy poliglicerid/polipropilénoxid vízoldhatatlan adduktját tartalmazza. Az a tény, hogy a habzásgátlóként alkalmazott addukt vízoldhatalan, alkalmatlanná teszi e kompozíciót koncentrátumként történő felhasználásra.

A (6) dokumentum (D6) olyan detergenskompozíciókat ismertet, amelyek meghatározott csoportokból választható anionos és nemionos felületaktív anyagot, és szintén meghatározott csoportokból választható szervetlen vagy szerves sót tartalmaznak. Ilyen összetételű koncentrátum alkotja a vizes detergens 10-20%-át. E dokumentum tanítása szerint az ilyen összetételű kompozíciók nem hajlamosak fázisszétválásra, alacsony hőmérsékleten gélesedésre.

Azaz a két dokumentum közül a D6 irat tekinthető legközelebbi technika állásának, mivel ez is egy detergenskon-centrátumra vonatkozik.

Ennek ismeretében a vizsgált bejentéssel megoldandó műszaki feladat a következő módon fogalmazható meg: újabb stabil, alacsony hőmérsékleten nem gélesedő detergenskoncentrátum biztosítása.

A T834/91 számú döntés a Vizsgáló Osztály elutasító határozatát követően születettt. A vitatott 86101287 számú bejelentés olyan vízoldható, kvaterner nitrogént tartalmazó kationos poliszacharidokra vonatkozik, amelyek egy ammóniacsoport és egy hidrofób szubsztituens kombinációjával jellemezhetők. A leírás alapján ezek vizes oldatban a viszkozitást, a habosodást és a felületi feszültséget kedvezően befolyásolják. Mindez megalapozta a kozmetikai célú (samponok) felhasználást. Az eljárás során a kérelmező a legközelebbi technika állásának tekinthető dokumentum vonatkozásában is döntést kért.

A (3) dokumentum (D3) szénhidrogéncsoportokat tartalmazó, ammóniumcsoporttal modifikált keményítőkre és előállításukra vonatkozik.

A (4) dokumentum (D4) háromlépéses eljárást ismertet hidroxialkilamino-glikozidok előállítására.

A két dokumentum összehasonlítása a tulajdonságok és szerkezeti jellemzők alapján azt mutatja, hogy a D3 irat implicit módon, a D4 pedig explicit módon olyan termékekkel foglalkozik, amelyek a vízoldhatóságon kívül a vizsgált bejelentéssel megegyező tulajdonságkombinációval és felhasználási területtel (detergens/felületaktív anyag) rendelkeznek. Ugyanakkor az egyes dokumentumokban ismertetett kompozíciók vizsgálata alapján belátható, hogy a D3 szerinti termékek szerkezetileg közelebb állnak a vizsgáltakhoz, mivel ez esetben csak egy modifikálási lépés szükséges ahhoz, hogy a vizsgált kompozícióhoz eljussunk, míg a D4 szerint ugyanez két lépésben történhet meg. Ennek alapján tehát az előbbi tekinthető a legközelebbi technika állásának.

A kiindulási dokumentum helyes megválasztásának fontosságára világít rá a Fellebbviteli Tanács T325/93 számú döntése is, amelyet a 86117675.8 számon benyújtott európai szabadalmi bejelentéssel kapcsolatban hoztak. A bejelentést, amely javított ütésállóságú, térhálós gyantát eredményező, epoxigyanta diszperzióra vonatkozik, feltalálói tevékenység hiányában a Vizsgáló Osztály elutasította. A vizsgáló olyan dokumentumot (D2) jelölt meg legközelebbi technika állásának, amelyben a javított ütésállóság mint megoldandó műszaki probléma nem merült fel, illetve az anterioritásból nem is volt levezethető. Ez az anterioritás ugyanis kis súrlódási tényezőjű epoxigyanták előállítására vonatkozott, amely tulajdonság semmilyen módon sem hozható kapcsolatba az ütésállósággal. A viszonyítási alapot az epoxigyanta szerkezeti azonossága jelentette. Így ebből az anterioritásból kiindulva szakember pusztán egy másik B komponenst (polidimetilxiloxán) tartalmazó gyantakeverékhez juthat el. A D1 dokumentum tanítása szerint az epoxigyantáknak mint szerkezeti ragasztóanyagoknak a nagy szilárdságú kompozitokban való használatához a jó törési ellenálláson kívül megfelelő ütésállóság is szükséges. A Vizsgáló Osztály álláspontja szerint a fenti iratok kombinálása alapján feltalálói tevékenység nélkül lehetett eljutni a találmány szerinti kompozícióhoz. A Fellebbviteli Tanács azonban azt a dokumentumot (D1) tekintette kiindulópontnak, amelyben az ütésállóság mint műszaki paraméter említésre került. E dokumentumból kiindulva, D2 tanítása alapján szakember nem juthatott el a vizsgált bejelentés szerinti gyantakeverékhez, amelyben a D2-ben ismertetett kétlépéses szintézist egy, a találmány által meghatározott összetételű gyantakeverékkel helyettesítették. Mindezek alapján a tanács helyt adott a bejelentő kérelmének. Azaz egy olyan dokumentum, amely nem említi azt a műszaki problémát, amely valamilyen módon összefüggésbe hozható a vizsgált esettel, rendszerint nem alkalmazható a feltalálói lépés megítéléséhez szükséges kiindulási pontként, akármennyi közös technikai jellemzője is van a vizsgált találmány tárgyával. (Ezt az elvet tükrözik a tanács T792/97, T644/97, T410/93, T1203/97, T570/91 számú döntései is.)

Kivételes esetben előfordulhat, hogy a kiindulópont nem egy dokumentum, hanem két dokumentum kombinációja.

A T176/89 számú döntésben, amely az "Eljárás orientált termékek előállítására ultranagy molekulatömegű polietilénből" című, EP115192 számú szabadalommal kapcsolatban érkezett felszólalás nyomán született, a tanács kimondta, annak ellenére, hogy a megjelölt két dokumentum tanítása között jelentős különbség van, együttolvasásuk szolgáltatja a legközelebbi technika állását. Ezt az együttolvasást indokolttá teszi az a tény, hogy a két dokumentum szabadalmasa, feltalálói azonosak, és a dokumentumok nyilvánvalóan azonos találmánysorozathoz tartoznak.

Abban az esetben, ha több dokumentum is tartozik az igényelt találmány szerinti műszaki területhez, a "legközelebbi technika állásának" az tekinthető, amely a bejelentési napon legegyszerűbben ("a legígéretesebb ugródeszka") tenné lehetővé, hogy abból kiindulva szakember a találmányhoz eljusson (T254/86, T656/90 számú döntés).

2.1.2. A legígéretesebb kiindulási pont megválasztása - mit határoz meg a kiindulási dokumentum?

A kiindulási pont, a legközelebbi technika állását képező anterioritás megválasztásakor a különböző dokumentumok előnyeinek és hátrányainak megfontolása abból a szempontból is fontos, hogy ez nemcsak kiindulási pontként szolgál, hanem megszabja a további fejlesztés kereteit is. Más szavakkal a kiválasztott legközelebbi technika állásának alkalmasnak kell lennie, vagy legalább lehetőséget kell adnia - esetleg bizonyos módosításokkal -, hogy ugyanolyan hatásokat érjenek el vele, mint a szabadalmaztatni kívánt megoldással. Ellenkező esetben az ilyen kiindulási pont mint technika állása nem vezethetné a szakembert nyilvánvaló módon a szabadalmaztatni kívánt találmányhoz.

A T570/91 számú döntésnél a vita tárgya egy, a felszólalási eljárásban elutasított (84307372.7 számú) olyan bejelentés volt, amelynek főigénypontjai belső égésű motordugattyúra vonatkoztak. Az elutasítás alapját olyan irat (D1) képezte, amely hűtőgép kompresszorában alkalmazott dugattyúra vonatkozik, és egy kivétellel a találmány összes jellemzőjét ismertette. A további, D9 és D10 iratok tartalmaztak kitanítást a csapszegfurat elhelyezésére belső égésű motoroknál, s a D1 is röviden utalt a kompresszordugattyú belső égésű motorokban való alkalmazására. Ezért a felszólalási eljárás határozata szerint szakember számára nyilvánvaló volt a D1 jellemzőinek D9 vagy D10 alapján való kiegészítése, azaz a találmány kidolgozása. A bejelentő a fellebbviteli eljárásban azzal érvelt, hogy a D1 kompresszordugattyúkra vonatkozott, s nem belső égésű motordugattyúkra, mint találmánya, s ezért nem tekinthető a legközelebbi technika állásának sem. Ezen megközelítésben a legközelebbi technika állását a D9 és D10 jelenti, akkor viszont ezek olyan kiindulási pontot képeznek, amely nem vezet a találmány kidolgozásához. A Fellebbviteli Tanács elfogadta a bejelentő érvelését. A tanács hangsúlyozta, hogy noha a szakember teljes szabadságot élvez az elemzés kiindulópontjaként szolgáló dokumentum megválasztásában, ezt követően azonban kötve van a kezdeti választásához. Azaz, ha például a szakember előnyben részesíti és úgy határoz, hogy egy speciális kompresszordugattyúból indul ki, akkor ezt a fajta dugattyút kell továbbfejlesztenie, és e fejlesztés eredményeként az elvárható eredmény szintén egy kompresszordugattyú és nem pedig egy belső égésű motordugattyú.

A T487/95 számú döntés alapjául szolgáló találmány egy katonai védősisak továbbfejlesztésére vonatkozik. Ez esetben a "feladat-megoldás megközelítés" módszerét alkalmazva az a szabadalom (D9) szolgált elsődleges információforrásként, azaz a legígéretesebb kiindulási pontként, amely egy ismert katonai védősisakra vonatkozott, amelyből kiindulva a szakember az igényelt találmányhoz eljuthatott. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a területen jártas szakember ne lenne birtokában az egyéb területeken használatos védősisakokra vonatkozó jellemzőknek. A többi dokumentum (munkavédelmi sisak) fontos másodlagos információforrásként szolgálhat, amelyekből a szakember utalást és javaslatot kaphatott a kitűzött feladat megoldására. (Hasonló alapokon nyugvó egyéb döntés a T439/92).

2.1.3. Ismert termék előállítási eljárásának javítása

Ha a vizsgált találmány által kitűzött feladat egy ismert kémiai anyag gyártási eljárásának javítása, a legközelebbi technika állása az e terméket és előállítását ismertető dokumentum. Az ezzel való összehasonlítás önmagában megmutatja azt, hogy javulást lehetett-e elérni, amely ekképpen számításba vehető a találmánnyal megoldandó feladat megfogalmazásakor.

A Vizsgáló Osztály - feltalálói lépés hiányára hivatkozva - elutasította a 9107537.0 számú szabadalmi bejelentést, amely ismert, aromás heterociklusos tercier aminok egylépéses eljárásban történő előállítására vonatkozott. A tanács a T713/97 számú döntésében ezt a határozatot hatályon kívül helyezte. A feltalálói lépés értékelésénél a legközelebbi technika állásának kiválasztásakor a következő megfontolásokat vették figyelembe.

A D1 általános eljárást ismertet aminok alkilezésére, de nem tartalmaz semmiféle kitanítást arra vonatkozóan, hogy ezek az aminok alifásak vagy aromások. Nem található továbbá semmiféle utalás ebben a dokumentumban a heteroaromás vegyületek alkilezésére sem. Így az itt leírtak alapján meghatározható kitermelés nem vethető össze a vizsgált bejelentésben ismertetettel, mivel nem ugyanarra a kiindulási anyagra vonatkozik.

A D4 aromás heterociklusos aminok (imidazol; 1,2,3-triazol) alkilezését ismerteti, amely során az első lépésben az aromás heterociklusos vegyület ónszármazékát állítják elő, majd a második lépésben az így nyert vegyületet egy primer vagy szekunder alkilhalogén-származékkal reagáltatva állítják elő a végterméket.

A D3 imidazol, pirazol egylépéses alkilezését ismerteti, dialkil-foszfitot alkalmazva.

A tanács megállapítása szerint azok a dokumentumok, amelyek az aminok alkilezését ismertetik, általánosságban nem alkalmazhatóak az elemzés kiindulópontjaként. Az aromás heterociklusos vegyületek (pirazol, imidazol, triazol) kétlépéses alkilezését ismertető dokumentum és a pirazol, imidazol egy lépésben, dialkil-foszfittel történő N alkilezését ismertető iratok közül az utóbbi képezi a legközelebbi technika állását. Ez precízen és objektíven tükrözi azt a helyzetet, amelyben a szakember a vitatott szabadalom elsőbbségi napján találhatta magát. Ennek ismeretében a találmánnyal megoldandó feladat megfogalmazása: olyan eljárás biztosítása, amely révén aromás, tercier aminok előállítása, egyszerű és könnyen hozzáférhető alkilezőszerek alkalmazásával, javított vagy legalábbis összemérhető kitermelés mellett megvalósítható. Egyik idézett dokumentum sem tartalmazott semmiféle utalást a fenti cél megvalósítására alkalmas alkilezőszer kiválasztására.

2.1.4. "Régi" dokumentumok kiválasztása legközelebbi technika állásaként

Gyakran képezi vita tárgyát, hogy egy bejelentés/szabadalom elsőbbségi napját jóval megelőzően publikált dokumentum figyelembevétele mennyire reális a feltalálói lépés értékelése során, illetve megengedhető-e. Általános szempont, hogy egy dokumentum, amelyet az elsőbbségi nap előtt jóval korábban publikáltak, nem hagyható figyelmen kívül még akkor sem, ha az adott eljárást a gyakorlatban éppen nem használják. Azt azonban, hogy az egyedi mérlegelés itt mennyire fontos, jól tükrözik az alábbi tanácsi döntések.

A T334/92 számú döntés a Vizsgáló Osztály 86110080.8 számú bejelentést (1,4-benzodioxán-származékok, előállításuk, gyógyászati készítmények és alkalmazása című) elutasító határozatával kapcsolatban született. A vitatott bejelentés leírásából megismerhető, hogy két nitrát-észter-származék széles körben elterjedt az angina pectoris kezelésében, nevezetesen az NG-nek nevezett, több mint 100 éve használt hatóanyag és az újabban kifejlesztett ISDN. A bejelentő a találmánnyal megoldandó feladatként a fenti hatóanyagtól eltérő szerkezetű, azoknál nagyobb aktivitású vegyületek kifejlesztését tűzte ki célul. Kísérleti eredményei alátámasztották azt, hogy ezt a célkitűzést el is érte. A Vizsgáló Osztály azonban mindezt figyelmen kívül hagyta, és a feltalálói lépés értékelésénél egy jóval korábban publikált anterioritást választott kiindulási pontként, amely az igényelthez szerkezetileg közelebb álló vegyületet ismertetett, megemlítve azt is, hogy az ilyen vegyületek hatásosak az angina pectoris kezelésében. E dokumentumból kiindulva jutottak a vizsgálók arra a következtetésre, hogy a bejelentés nem felel meg a feltalálói tevékenység követelményének.

A Fellebbviteli Tanács ezt a határozatot megváltoztatta. A döntés indoklásában a következők szerepelnek: a feltalálói lépés objektív értékeléséhez nem fogadható el egy mesterséges és irreális műszaki feladatkitűzés, amelyet a gyakorlatban a szakember sohasem tűzne ki megoldandó feladatnak. Így egy olyan dokumentum, amelyet a területen jártas szakemberek több mint 20 éven át figyelmen kívül hagytak, soha nem használtak további fejlesztő munka alapjaként, amely nem számol be az ismertetett hatóanyagok által biztosított aktivitás mértékéről (amit az is igazol, hogy a gyógyászatban egyéb hatóanyagokat - NG, ISDN - használnak) nem készteti a szakembert arra, hogy az ebben ismertetett vegyületek bármilyen előnyét felismerve a legközelebbi technika állásaként fejlesztő munkája kiinduló pontjaként kiválassza. Így a nagyobb fokú szerkezeti hasonlóság és az azonos típusú aktivitás ellenére a feltalálói lépés megítélése során kiindulási pontként a bejelentő által ténylegesen kiválasztott gyógyászati hatóanyagokat (NG, ISDN) kell tekinteni. Az ezekhez képest elérhető aktivitást a bejelentésben közölt vizsgálati eredmények mutatják. Azonban a T964/92 döntés - amelynek alapjául a fenti bejelentésből származó (88116669.8 számon benyújtott) megosztott bejelentés szolgált - értelmében ugyanez a dokumentum reális kiindulópont lehet a vitatott bejelentésben ismertetett műszaki probléma megoldása során. Amíg ugyanis a T334/92 számú ügy kapcsán a megoldandó feladat az volt, hogy az ismert (NG, ISDN) vegyületeknél kevésbé toxikus és az angina pectoris kezelésében nagyobb aktivitást mutató további hatóanyagokat biztosítsanak, és a javított tulajdonságokat a bejelentő összehasonlító példával is igazolta, addig a T964/92 esetében az angina pectoris kezelésében hatásos, ismert vegyületek alternatíváinak keresését tűzték ki célul. Ez a bejelentés már semmiféle összehasonlító vizsgálati eredményt sem tartalmazott. A tanács álláspontja szerint szakember e munka során kiindulási pontként minden szóba jövő, olyan vegyületet megvizsgál, amelyekkel kapcsolatban az angina pectoris kezelésében való hatásosság felmerül. Ez esetben az ilyen hatású vegyületek publikálása óta eltelt idő nem játszik szerepet. Tehát egy dokumentum, amely az igényeltekkel nagyfokú szerkezeti hasonlóságot mutató vegyületeket ismertet, már nem hagyható figyelmen kívül a legközelebbi technika állásának megállapításakor, akkor sem, ha ennek a dokumentumnak a publikálása jóval korábban történt.

Ezzel szemben a T1000/92 számú döntés azt mutatja, hogy egy olyan korábbi dokumentum kiválasztása a legközelebbi technika állásaként, amelyben az ismertetett eljárás hátrányai időközben közismertté váltak, és így ennek kiindulási pontként való kiválasztása, nem reális. A 89201241 számú bejelentést, amely biszfenolok előállítására vonatkozott, a Vizsgáló Osztály elutasította. A bejelentés szerint biszfenol előállítását fenol és keton reagáltatásával, sav-kationcserélő gyanta és merkaptán ko-katalizátor lépcsőzetes adagolásával végezték. A bejelentő a legközelebbi technika állásának a D2-t tekintette, amelyben biszfenol előállítását, merkaptán katalizátor és szilárd, oldhatatlan ioncserélő gyanta jelenlétében végezték. Az ebben ismertetett eljárás hátránya azonban az, hogy nagy mennyiségű dimer keletkezésével kell számolni. E hátrány kiküszöbölésére javasolta a bejelentő a merkaptán ko-katalizátor lépcsőzetes adagolását. A vizsgálati eredmények igazolták, hogy a feladatot a találmány megoldotta. A feltalálói lépés értékeléséhez a Vizsgáló Osztály a D1-et választotta, mint a legközelebbi technika állását. Ez biszfenolok ásványi sav és merkaptán ko-katalizátor jelenlétében történő előállítását ismertette. A vizsgálók álláspontja szerint ásványi sav helyett ioncserélő gyanta alkalmazása a D2 tanítása alapján nyilvánvaló. A Fellebbviteli Tanács véleménye szerint a találmánnyal megoldani kívánt műszaki feladat rendszerint az, amit a bejelentő maga célul tűz ki. Ennek megfelelően első lépésben a legközelebbi technika állásának meghatározása a leírásban ismertetettek alapján történik. A D1 választása a legközelebbi technika állásaként ennek a kritériumnak nem felel meg, ugyanis a vizsgált bejelentés elsőbbségi napját 30 évvel megelőzően publikált dokumentum szerinti eljárás hátrányai időközben közismertté váltak. Így az ásványi sav alkalmazásából számos probléma származik: korrózió, a ko-katalizátor eltávolításának és visszanyerésének nehézsége, a nem reagált fenol és keton eltávolítása a savas közegből. Mindezek annyira közismertek, hogy a területen jártas szakember nem választana egy ilyen, már elavult eljárást fejlesztő munkája kiindulópontjaként.

2.2. A találmánnyal megoldandó műszaki feladat (2. lépés)

2.2.1. A műszaki feladat meghatározásával kapcsolatos általános szempontok

Annak megállapítására, hogy létezik-e olyan út, amely a primer információforrástól a találmány felé vezet, első lépésben tanulmányozni kell a bejelentést, a legközelebbi technika állását és meg kell határozni az eltérést a műszaki jellemzők (szerkezeti és/vagy működésbeli) a találmány és a legközelebbi technika állása között, majd ezt követően meg kell fogalmazni az objektív műszaki problémát. Ebben a kontextusban a műszaki feladat jelenti a célt és a feladatot a legközelebbi technika állásának módosítására vagy adaptálására annak érdekében, hogy azt a műszaki hatást lehessen elérni, amit a találmány biztosít a legközelebbi műszaki szint felett. Néha egy igénypont műszaki jellemzői egy vagy több műszaki eredményt biztosítanak, és így a műszaki feladatról úgy lehet beszélni, mint aminek több nézőpontja van, amelyek mindegyike megfelel a műszaki eredmények egyikének. Ilyen esetekben minden részt vagy nézőpontot sorban mérlegelni kell.

A Fellebbviteli Tanács döntéseiben gyakran hivatkozik az EPC végrehajtási szabályzatának R.27(1)c) bekezdésére. Ennek értelmében a találmányt oly módon kell bemutatni, hogy annak alapján a műszaki feladat és annak megoldása érthető legyen, és abban a találmány szerinti, a technika állásához viszonyított bármely előnyös hatást ismertetni kell. A feladat megfogalmazása során különösen a leírt kiviteli alakokat kell kiindulási pontnak tekinteni, de ha van a leírásban általános kitanítás, azt is figyelembe kell venni.

A tanács T20/81 számú döntésével, amelyet a 78200383.4 számon benyújtott szabadalmi bejelentés ügyében hozott, jóváhagyta a Vizsgáló Osztály elutasító határozatát. A bejelentés meta-ariloxi-benzaldehidek előállítására vonatkozott, ahol a megfelelő hidrolízist a technika állásából ismert megoldásoktól eltérően alkanol/víz keverékben (nem pedig savas közegben) végezték el. A bejelentőnek nem sikerült a tanácsot meggyőznie azzal az érveléssel, hogy "...egy régi eljárás érdemleges javítását sikerült elérnie az elképzelhető változók tartományából való kiválasztás révén, egyidejűleg megjavítva az eljárásával biztosítható kitermelést is." A tanács álláspontja szerint a bejelentő által megfogalmazott feladat, nevezetesen a saválló tartály használatának elkerülése a kitermelés jelentős csökkenése nélkül, túl határozatlan. A problémát objektív kritériumok alapján kell megfogalmazni. A bejelentő által felhozott összehasonlító példának odaillőnek kell lenni (jelen esetben a kitermelések összehasonlítását különböző hőmérsékleteken végezte), így a bejelentő által állított előnyök nem lettek kellő módon alátámasztva a leírásban, illetve a pótlólag benyújtott iratokban. Azaz annak érdekében, hogy a találmányban megfogalmazott probléma szempontjából az állítólagos előnyök tényleg relevánsak legyenek, megfelelő bizonyítékkal kell azokat alátámasztani ott, ahol azt a legközelebbi technika állásával összehasonlítják. Általános tanulságként a tanács értékelése alapján "a probléma természetét objektív kritériumok alapján kell meghatározni.... Ez megkívánja a műszaki siker értékelését a legközelebbi technika állásához képest."

El kell kerülni, hogy a feladatot úgy határozzuk meg, amint azt a szakember visszatekintve, a találmány ismeretében tenné meg. Az objektív probléma meghatározásakor a legközelebbi technika állását és ehhez képest bármely műszaki előnyt, amelyet a találmány jellemző vonásaival lehet elérni, számításba kell venni. Ennek során közömbös, hogy az adott problémát már említette-e a legközelebbi technika állása, ami számít az az, hogy a szakember objektíven felismerte mint megoldandó feladatot.

A találmány által megoldott műszaki feladat az igényelt találmány és az anterioitásban ismertetettek összehasonlítása alapján ismerhető fel. A feladat meghatározásakor az elért hatásokat kell vizsgálni. Ezek nem feltétlenül igényponti jellemzők. A találmány összhatásához tartozónak kell tekinteni az olyan tulajdonságokat is, amelyek nincsenek ugyan a leírásban megemlítve, de a találmányt kivitelezve megfigyelhetők. Ilyen például egy terápiásan hatásos vegyület alacsony toxicitása.

A feltalálói lépés megítélésekor csak azokat a jellemzőket kell figyelembe venni, amelyek függetlenül vagy más jellemzőkkel kölcsönhatásban, ténylegesen hozzájárulnak a kitűzött feladat megoldásához (T37/82 számú döntés).

Néha a technika állásához tartozó megoldások hátrányai vagy nem kielégítő eredményei világosan érthető felhívást jelentenek e hátrányok kiküszöbölésére, máskor viszont azt az alapelvet kell alkalmazni, hogy minden lehetséges paraméter, illetve hatás tekintetében keresni kell a jobbítást. Így a primer információforrásnak nem kell feltétlenül kimondania a megoldandó feladatot, azaz a direkt ösztönzés hiánya nem döntő, sőt az esetleges öndicséret miatt félrevezető is lehet. Célszerű azonban abból kiindulni, hogy a változás óhajának felismerhetőnek kell lennie a primer információforrás alapján.

2.2.2. Ismert probléma alternatív megoldása

A műszaki feladatot mindig szélesen kell értelmezni. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a megoldás a technika állásának megjavítása. A feladat lehet egyszerűen egy ismert eszköz vagy folyamat alternatívája, amely azonos vagy hasonló eredményt biztosít, vagy nagyobb költséghatékonyságú.

Az EPC 56. cikkelye szerint nem szükséges, hogy a megoldandó feladat önmagában is új legyen. Az a tény, hogy a találmány alapjául szolgáló feladat megoldására a technika már kínál megoldást, nem jelenti azt, hogy a feladatot szükségképpen újra kell definiálni annak érdekében, hogy a feltalálói lépés meglétét el lehessen bírálni akkor, ha a találmány tárgya az adott problémára egy alternatív megoldást ad.

A T1074/93 (Ehető képlékeny diszperzió/Unilever N.V) számú döntés olyan szabadalom (EP279499) megsemmisítésére irányuló kérelem elbírálása kapcsán keletkezett, amelyben a kitűzött feladatot (egy meghatározott tulajdonságprofilú kenhető anyag organoleptikus jellemzőinek a javítása) egy, a technika állásából megismerhető anterioritás is megoldotta. Ez utóbbiból azonban a vizsgált szabadalom szerinti megoldást nem lehetett levezetni. Így a testület úgy értékelte, hogy a találmány tárgya új, alternatív megoldást kínál egy olyan problémára, amelynek lehetséges megoldása már szerepel a technika állásában, de nincs arra indok, hogy ezt a megoldást a szabadalmaztathatóságból feltalálói lépés hiányában kizárják azon az alapon, hogy a probléma már más módon meg lett oldva.

A bejelentés és a technika állásában jelzett probléma ilyen módon történő összehasonlításánál kerülni kell az indokolatlan absztrakciót, amely nem egyeztethető össze a szakember gyakorlati gondolkodásmódjával.

Az üreges termoplasztikus termékek előállítására vonatkozó, 78200324 számú bejelentést a Vizsgáló Osztály elutasította feltalálói lépés hiányára hivatkozva. A deformáció elkerülésének szükségességét a bejelentés és a D1 anterioritás is célként fogalmazta meg. Az ennek érdekében kitűzött tényleges műszaki feladatok azonban eltérőek. Így a tanács szerint (T5/81 számú döntés) az a feladat, amelyet a D1 megjelölt (az előforma saját súlyából eredő vékonyodás - nyakképződés - elkerülése az első lépésben), nem felelt meg a vizsgált bejelentés által megoldani kívánt feladatnak (a deformáció megelőzése a már formázott részben), és nem is vetett fel ezzel egyező feladatot.

A feltalálói lépést a szakembernek az elsőbbségi napot megelőzően rendelkezésre álló tudás alapján kell megítélni, így nem megengedhető olyan tudásanyagra támaszkodni, amely csak a bejelentési/elsőbbségi napot követően válik hozzáférhetővé (T268/89, T2/83).

Az objektív problémának minden esetben műszaki tulajdonságra kell vonatkozni és nem pl. gazdasági természetű javulásra (T931/95: Nyugdíjellenőrző rendszer; T1053/98: Adatkommunikációs berendezés).

2.2.3. A műszaki feladat megfogalmazásával kapcsolatos gyakorlati szempontok

2.2.3.1. Ex post facto analízis tilalma - ne legyen a megoldás irányára utalás!

Hangsúlyozni kell, hogy a műszaki feladatnak a találmány közvetítette tudás ismerete nélkül kell felismerhetőnek lennie, azaz olyan módon kell megszövegezni, hogy ne tartalmazzon a megoldásra semmiféle utalást vagy erre vonatkozó valamiféle "megérzést".

A 81109230.3 számon benyújtott bejelentést, amely nyomtatott áramkörök készítéséhez használható fémfelületek maratására vonatkozott, a Vizsgáló Osztály feltalálói lépés hiányára hivatkozva elutasította, arra hivatkozva, hogy a D1 anterioritás fémfelület maratására szolgáló olyan eljárást ismertet, amelyhez kénsav és hidrogén-peroxid tartalmú oldatot használnak. A hidrogén-peroxid nemkívánatos bomlását stabilizátor adagolásával inhibiálják. Ugyanakkor a bejelentés által javasolt megoldás szerint egyszeri maratáshoz elegendő hidrogén-peroxidot adagolnak, és így a maratást követően csak minimális hidrogénperoxid marad az oldatban. Ez lehetőséget ad a stabilizátor használatának az elkerülésére. A tanács nézete szerint (T229/85 számú döntés) a Vizsgáló Osztály helyesen ítélte meg legközelebbi technika állásaként a D1-et. Azonban a találmánnyal megoldandó feladat megfogalmazásába - megengedhetetlenül - belefoglalta a bejelentés által javasolt megoldást, amely így tartalmazta a következő elemet is: hidrogén-peroxid bomlásának megakadályozásával, stabilizátor használata nélkül. Ez a megfogalmazás azonban már utalást tartalmaz a megoldásra, és így a D1-ből kiindulva a megoldás szakember számára nyilvánvaló. A tanács nézete szerint a helyes feladatkitűzés: olyan maratási eljárás biztosítása, amely a lehető legkevesebb hidrogén-peroxidot használ fel, és amely lehetővé teszi a marató oldat egyszerű regenerálását, az áramfelvétel optimalizálását. Ilyen feladat megfogalmazás mellett a D1-ből kiindulva, a találmány szerinti megoldás szakember számára nem nyilvánvaló (lásd még a T99/85, T422/93 és a T989/96 döntéseket).

2.2.3.2. Állítólagos előnyök

A tanács által kialakított esetjog értelmében azok az állítólagos előnyök, amelyekre a leírásban a bejelentő pusztán utal anélkül, hogy megfelelő bizonyítékot szolgáltatna erre a legközelebbi technika állásával való összehasonlítás formájában, nem vehetők figyelembe a találmány alapjául szolgáló probléma meghatározásához, és ily módon a feltalálói lépés értékeléséhez.

A T355/97 döntés az EP289297 számú szabadalommal kapcsolatos felszólalás elutasítását követően született. A szabadalom 4-aminofenol javított hidrogénezési eljárással történő előállítására vonatkozott, amit nitrobenzol kénsavas közegben történő katalitikus redukciójával valósítottak meg. A D9 - amely szintén 4-aminofenol előállítását ismerteti, mégpedig savas közegben nitrobenzol katalitikus redukciójával - tekinthető a legközelebbi technika állásának. A szabadalmas szerint ebből kiindulva a megoldandó feladat az előállítási eljárás kitermelésének megjavítása anélkül, hogy ez a szelektivitás rovására menne. A szabadalmas azonban nem mutatja be megfelelő módon, hogy mindezt a találmány kielégítő módon meg is valósítja. A tanács döntése a következő indoklást tartalmazta: mivel a fenti állítólagos előnyök megfelelő alátámasztása hiányzik a leírásból, a műszaki feladatot át kell fogalmazni. Ennek alapján az objektív feladat pusztán abban áll, hogy a 4-aminofenol előállítására egy újabb eljárást biztosítanak. (Hasonló indoklást tartalmaz a T912/94 számú döntés is.)

2.2.3.3. Feladatmegfogalmazás a vitatott szabadalomban - mikor válik szükségessé a feladat átfogalmazása?

A megoldandó feladat objektív meghatározása rendszerint abból indul ki, amit a vitatott szabadalomban/bejelentésben feltárnak. Azaz annak megállapítására, hogy az adott találmány mennyiben járul hozzá a műszaki szinthez, első lépésként azt kell figyelembe venni, amit a bejelentő saját maga tudat a leírásban és az igénypontokban. Sok esetben azonban a kutatási jelentés által feltárt technika állása teljesen eltérő megvilágításba helyezheti a találmányt, mint ami a leírás olvasásakor kitűnik. Ez a feltárt technika állása eredményezheti azt, hogy a bejelentő önként módosítja az igénypontokat, újradefiniálja a találmányt még mielőtt a bejelentés érdemi vizsgálata megkezdődne. Abban az esetben, ha a vizsgálat azt mutatja, hogy a kitűzött feladat nem lett megoldva, vagy nem megfelelő technika állását képző dokumentumot használtak a feladat megfogalmazásához kiindulási pontként, válik szükségessé annak megállapítása, hogy mi képezi a találmánnyal ténylegesen megoldandó feladatot. A művi vagy irreális feladatmeghatározásokat kerülni kell.

A T576/95 számú döntés azt követően született, hogy az EP427775 számú szabadalom (Eljárás és felszerelés központi vagy egyedi fűtőberendezés szabályozására differenciális nyomószelep alkalmazásával) megsemmisítését kérték. A leírásban ismertetett műszaki célkitűzés a hőveszteség csökkentése, amely a hálózatban lévő termosztatikus szelepek esetében a fűtőfolyadék túlzott cirkulációjából ered. Jelen esetben az objektív feladat, figyelembe véve a találmány szerinti megoldást és a legközelebbi technika állásának tekintett D6 dokumentumot: egy kompakt differenciális nyomószelep biztosítása, amely könnyen illeszthető a különböző nagyságú folyadékáramokhoz. Ez az objektív kritérium konkrétan meghatározható annak a műszaki hatásnak a formájában, amelyet a leírás tárgya mutat a legközelebbi technika állásához viszonyítva. (Egyéb, a tárgykörbe tartozó döntés a T20/81.)

2.2.3.3.1. Szempontok a feladat átfogalmazásához

A feladat átfogalmazásával kapcsolatos általános szabályok leszűrhetők az alábbi tanácsi döntésekből.

A T184/82 számú döntésben a testület arra hivatkozik, hogy - figyelembe véve a találmány hatását - a feladat átfogalmazása megengedhető, feltéve, ha a szakember képes felismerni az eredetileg javasolt feladattal való azonosságot, illetve az azzal való összefüggést.

A feladat átfogalmazása nem kifogásolható az EPC 123. cikkely (2) bekezdése (bővítő értelmű módosítás tilalma) értelmében, ha a feladatot, figyelemmel a legközelebbi technika állására, szakember az eredetileg benyújtott leírásból le tudja vezetni (T 13/94, T564/89). Mivel a rajzok alapján meghatározható jellemzők is beépíthetők az igénypontokba és a leírásba, e jellemzők, hatások és előnyök szintén alapjai lehetnek a feladat átfogalmazásának, feltéve, ha a feladat világosan leszármaztatható a fenti összehasonlításból (T169/83). Elfogadható az is, hogy az eredeti leírás korlátai között a fellebbviteli eljárás során definiálják még pontosabban a feladatot. A találmány által megoldott műszaki feladat újrafogalmazása során megengedhető olyan technika állásának a figyelembevétele, amely a bejelentő számára csak a bejelentés benyújtását követően válik ismertté abban az esetben, ha az így megfogalmazott cél "kevésbé nagyra törő", és amely azonban szintén előre látható - legalább implicit módon - az eredeti bejelentésből (T162/86, T339/96). A T 440/91 döntésben a tanács rámutat arra, hogy az EPC R27 szabálya nem zárja ki a szabadalmazhatóság (EPC 52. cikkely) alátámasztását olyan járulékos előnyökkel, melyeket az eredeti leírásban nem említenek, de a megjelölt felhasználási területtel összefüggésben vannak, amennyiben ezek az előnyök a találmány jellegét nem befolyásolják.

A T39/93 számú döntésében, amelynek alapját az EP169674 számú szabadalom (Polimerporok) képezte, a tanács nézete szerint a műszaki feladatot az eredeti szövegezés szerint szubjektív feladatkitűzésnek lehetett tekinteni, amely ily módon átfogalmazásra szorult, mégpedig olyan objektíve relevánsabb elemek alapján, amelyeket a szabadalmas eredetileg nem vett figyelembe. Ez az újrafogalmazás határozta meg az objektív műszaki feladatot. A szubjektív és az objektív feladatmegfogalmazás ugyanabból a technika állásából indult ki, aminek az alapját az képezte, hogy a vízoldható vagy víz hatására duzzadó polimer gélszerkezete bizonyos műveleti lépések során megbomlik, és az így szétesett részek hajlamosak vízzel agglomerátum képzésére. Ilyen agglomerizáció elkerülésére javasolt a vitatott szabadalom eljárást (szubjektív feladatkitűzés), amelyhez azonban egy nagyon közel álló megoldás megismerhető a D5 anterioritásból. Ugyanakkor a bejelentő a technika állásának értékelésekor így fogalmazott: a technika állásából megismerhető megoldások közül egyik sem tartalmaz javaslatot annak elkerülésére, hogy a polimerszuszpenzió a felhasználás során ne bocsásson ki nemkívánatos anyagot a környezetbe. Ez a mondat adta meg a lehetőséget a megoldandó objektív feladat megfogalmazására. Figyelemmel a D5 tanítására is, az objektív feladatkitűzés: alternatív eljárás olyan stabil, meghatározott részecskeméretű, vízoldható vagy víz hatására duzzadó polimerrészecskék vizes szuszpenziójának előállítására, amely használat során nem bocsát ki környezetkárosító anyagot.

A T732/89 számú döntést az EP126494 (Ütésálló mátrixgyanták javított kompozitok számára) szabadalom megsemmisítésére irányuló fellebbviteli eljárásban hozták. A bejelentő korlátozott igénypontsorozatot és - a meglepő hatás igazolására - új összehasonlító példákat nyújtott be, amelyekben a mátrixgyanta egyes mechanikai tulajdonságainak nagy nedvességtartalom és emelt hőmérséklet melletti javulását mutatta be. A felszólaló nézete szerint az igényelt kompozitok jellemzői forró és nedves körülmények között ugyan vitathatatlanul kedvezőbbek, mint az összehasonlítás alapjául szolgáló rendszereké, de a vizsgált esetben e tulajdonságok egy teljesen új, korábban nem ismertetett hatás bevezetését jelentik, ami nem lehetséges az EPC 123. cikkely (2) bekezdésének megsértése nélkül. A testület, hivatkozva egyéb korábbi döntéseire, nem fogadta el ezt az érvelést. Indoklása szerint azt, hogy az újrafogalmazás milyen mértékben történhet, minden egyes esetben egyedileg kell megvizsgálni. Jelen példánál ezek a jellemzők - amelyeknek vizsgálatát szabvány írja elő a leírásban megjelölt alkalmazási területen (repülőgépgyártás) - jogosan vehetők figyelembe a megoldandó feladat átfogalmazásában. Annak eldöntésére, hogy a műszaki feladat megfogalmazásában melyik hatás döntő és melyik pusztán véletlenszerű (ún. bónuszhatás) reális közelítést kell végezni, figyelembe véve a hatások viszonylagos műszaki és gyakorlati fontosságát.

A T747/97 számú döntést a 92912024.4 számú bejelentés (Habosító anyag és eljárás poliuretánhabok előállítására) elutasítását követően hozta a Fellebbviteli Tanács. A bejelentő által megfogalmazott feladat: eljárás merev, zárt cellás poliuretán habok előállítására. A bejelentő és a tanács egyaránt a D1 anterioritást tartotta a legközelebbi technika állásának, amely javított hőszigetelő képességű, merev, zárt cellás poliuretánhabok előállítására vonatkozott, elsősorban az öregedés során bekövetkező gyengülés szempontjából értékelve e jellemzőt. Ennek elérésére meghatározta az ilyen szempontból legkedvezőbb felhajtóanyag-típust. A D1 ismeretében a vizsgált bejelentés által megoldandó feladatot át kellett fogalmazni. Új feladat: újabb, merev, zárt cellás poliuretán-rendszerek előállítása a környezetkárosító klór-fluor-karbon szénhidrogén felhajtóanyagok alkalmazása nélkül oly módon, hogy a termék hőszigetelő képessége ne változzon a klór-fluor-karbon szénhidrogén felhajtóanyagokkal készített zárt cellás poliuretánhabokhoz képest. A bejelentés azonban nem tartalmazott semmiféle adatot annak igazolására, hogy ez a célkitűzés meg is valósult. Így a feladatot ismét át kellett fogalmazni, mégpedig a következő formában: további merev, zárt cellás poliuretán-rendszer biztosítása, környezetkárosító fluorkarbon szénhidrogén felhajtóanyagok alkalmazása nélkül, figyelmen kívül hagyva a termék hőszigetelő képessége jellemzőinek változását.

Fontos kiemelni a kérdés egy másik aspektusát is, amelyet a tanács számos döntése is felvetett. Ennek értelmében nem fogadható el, hogy olyan hatásra támaszkodjon a bejelentő, amelyet korábban kedvezőtlen és értéktelen hatásként jellemzett, majd a későbbiek során, egy másik nézőpontból tekintve egy ebből származó lehetséges előnyre hivatkozva ezt a jellemzőt a feltalálói lépés alátámasztására kívánja felhasználni. A műszaki feladat újradefiniálása nem mondhat ellent a bejelentésben lévő, a találmány általános céljára és jellemzőire vonatkozó korábbi megállapításoknak (T155/85).

2.3. A feltalálói lépés meglétének bizonyítása (3. lépés)

A harmadik lépésben a megválaszolandó kérdés az, hogy szolgáltat-e a technika állása egészében olyan tanítást, amely arra készteti (nem késztethetné) a szakembert, hogy - az adott műszaki feladattal szembenézve - módosítva vagy alkalmazva a legközelebbi technika állását, figyelembe véve annak tanítását olyan eredményre jusson, ami az igénypontok körébe esik, és így érje el azt, amit a feladat kitűzésével meg kívánt oldani a találmány.

2.3.1. A megközelítés logikája

Azt követően, hogy a primer dokumentum alapján megfogalmazódik a megoldandó feladat, szakembertől elvárható, hogy számba vegye azokat az azonos vagy szomszédos műszaki területről megismerhető, ún. másodlagos forrásokat, amelyek a feladat megoldásához felhasználhatók (T552/89).

A kutatást, majd később az összehasonlítást az EPC 56. cikkelye értelmében a fiktív szakember végezi. Tudása, ismereteinek köre tehát az "ítéletre" döntő hatással van. Az EPO fiktív szakemberének jellemrajza megegyezik e dolgozat 1. fejezetében bemutatott szakember tulajdonságaival. Itt csak megemlítjük a Fellebbviteli Tanács néhány döntését, amely a "szakember" fogalmának értelmezésével kapcsolatosan elvi útmutatást ad: T32/81, T141/87, T604/89, T321/92, T39/93, T141/87, T99/89, T99/89.

2.3.2. Milyen tudás alapján, milyen területeken kutat a másodlagos forrás után a szakember?

Ez a kutatás már bizonyos szempontok alapján behatárolható szakterületekre korlátozódik. A szakember szakértelme elsősorban a megoldandó műszaki feladat szerinti szakterületre terjed ki. Mivel a találmány által megcélzott feladat megszövegezésének olyannak kell lenni, hogy a megoldásra ne lehessen előre számítani, a megfontolásba vehető szakember nem lehet annak a területnek a megfelelő szakértője, amelyhez a majdani megoldás tartozik, ha ez nem az a műszaki terület, amelyet számításba vesznek a műszaki feladat megszövegezésénél. Hasonlóan nem fordulhat elő, hogy az alkalmas szakember tudása magában foglalja a másik technikai terület szakértőjének a tudását, amelyhez a javasolt megoldás tartozik, ha a legközelebbi technika állása nem tartalmaz utalást arra vonatkozóan, hogy a feladat megoldását azon a területen kell keresni.

Az EP169750 számú szabadalom (Lumineszkáló biztonsági szálak) megsemmisítését kérték feltalálói lépés hiányára hivatkozva. A találmány biztonsági szálak előállítására és ilyenekkel ellátott dokumentumokra vonatkozott. A kitűzött feladatot a szabadalmas olyan kompozíciók használatával oldotta meg, amelyek lumineszkáló ritkaföldfém- kelát alapú festékanyagokat tartalmaztak. A Felszólalási Osztály határozata szerint szakember ebben az esetben az, aki a szálfestésben jártas. A Fellebbviteli Tanács nézete szerint (T 422/93 számú döntés) azonban az a szakember, akinek a feladatot meg kellett oldani nem az volt, aki a festés területével összefüggő mindenféle tudásnak a birtokában van, hanem az, aki tudása alapján a biztonsági és ehhez hasonló anyagok területén jártas, aki így elsősorban a biztonsági dokumentumok megjelölése (azonosítás, hitelesítés) és védelme (imitáció, hamisítás) területén szakembernek tekinthető.

2.3.2.1. Szomszédos terület

Elvárható, hogy a szakember, azonkívül, hogy megvizsgálja az adott területen a technika állását, olyan szomszédos területeken vagy egy szélesebb szakmai területen is kutasson utalások után a feladat megoldása érdekében, ahol hasonló jellegű problémák felmerülnek, amennyiben elvárható tőle, hogy ilyen általános területekkel tisztában legyen (T176/84). A technika állásának - és így a szakembertől elvárható ismeretanyagnak - magába kell foglalnia a nem speciális (általános) területeket is, amelyek általános műszaki problémák megoldásával foglalkoznak, olyanokkal, amelyeket a bejelentés a saját speciális területén old meg. Az ilyen általános, nem specifikus területeket úgy kell tekinteni, mint ami az általános műszaki tudás részét képezi, amelynek részese bármely területen működő szakember (T955/90). A szakembernek olyan területekre is figyelemmel kell lennie, amelyek ugyan se nem szomszédosak, se nem szélesebb értelemben vett általános területek, de a használt anyagok azonosak, vagy mindkét területen olyan közös műszaki problémák vannak, amelyről nyilvános viták folynak (T560/89).

A vizsgált találmánnyal (bejelentési szám: 81200789.6) megoldandó feladat olyan mechanizmus biztosítása, amely lehetővé teszi hosszú kábelek alkalmazása nélkül a nagy emelkedési magasság biztosítását. A legközelebbi technika állását itt a repülőgépgyártás jelenti ugyan, de a tanács nézete szerint a feladat megoldása (a lehető legrövidebb kábelek használata) a gépészmérnöki tervezés területén, az általánosan elvárható mérnöki ismeretanyagra építve hozzáférhető tudásanyag, és ennek felhasználása a kitűzött feladat megoldásában elvárható a szakembertől (T195/84).

A T454/87 számú döntés értelmében egy adott műszaki területre (pl. gázkromatográfiás berendezések) specializálódott szakember normál szakmai tevékenysége során biztosan figyelemmel kíséri az ezzel a területtel kapcsolatban lévő területeken (abszorpciós spektrográfiás analízis) a műszerfejlesztést.

A T891/91számú döntés értelmében az a szakember, akinek a feladata egy optikailag tiszta, vékony bevonat képzése a szemészeti lencsén, és ezáltal a lencse felületén lévő bevonat adhéziós és kopásállóságával kapcsolatos problémával kerül szembe, hivatkozhat egy jóval általánosabb területre, nevezetesen a bevont műanyag lemezekre, amelyeknél adhézió és kopásállóság vonatkozásában hasonló problémák merülhetnek fel.

A gyógyszerek és a kozmetikai termékek szomszédos területnek tekinthetők (T838/95).

Ha a leírás bevezető részében szerepel valamilyen utalás egy olyan, távolabbi műszaki területre, amely azonban nem tekinthető releváns műszaki területnek, úgy ezt - a technika állásának feltárásakor szomszédos műszaki területként értelmezve - nem lehet a szabadalmaztathatóság vizsgálata során a bejelentő rovására írni pusztán az előbbi hivatkozás miatt. Ez esetben a feltalálói tevékenység vizsgálata során ezt a dokumentumot nem kell figyelembe venni (T28/87).

2.3.2.2. A másodlagos forrásokkal kapcsolatos gyakorlati szempontok

2.3.2.2.1. A másodlagos forrás formája

A technika állására vonatkozó ismereteknek nem kell feltétlenül írott formában szerepelniük (például tankönyvekben), hanem egyszerűen része lehet az átlagos szakember íratlan szellemi/észbeli felkészültségének. Bármely vita esetén azonban a releváns általános tudás mértékét bizonyítani kell dokumentációk vagy szóbeli bizonyítékok alapján (T939/92).

A különböző találkozókra, kutatásokra vonatkozó publikációk az adott időpontnak a közös általános tudásanyagát képezik (T537/90).

2.3.2.2.2. Közhasználatú cikkek eltérő műszaki területről

Mérlegelni kell más területekre tartozó közhasználatú cikkek megoldásából átvett jellemzők alkalmazhatóságának a kérdését. Az ezzel kapcsolatban kialakult joggyakorlat szerint a mindennapi cikkek relevanciáját a feltalálói lépés megítélése szempontjából, az egyedi eset körülményeinek tükrében kell megítélni.

A T1043/98 számú döntés alapjául szolgáló szabadalom (EP625447) járművek biztonsági rendszerét képező, két különböző alakú részből megszerkesztett, felfújható légzsákokra vonatkozik. A két rész folyamatos illesztés mentén lett összevarrva. A felszólaló nézete szerint szakember számára az igényelt légzsák a teniszlabda vagy baseball konstrukciója alapján nyilvánvaló. A tanács elismerte, hogy az ilyen légzsákok alkalmazói között ott vannak a tenisz- vagy baseballjátékosok is, azonban végül mégsem osztotta a felszólaló nézetét, azaz azt, hogy a szabadalom által kitűzött feladat megoldásához a feltaláló azt alkalmazhatta, amit a tenisz- vagy baseball-labda konstrukciója alapján megismerhetett. Ezt azzal indokolta, hogy a légzsákot nem gömb alakúra tervezték. Így ezért valószínűtlen volt, hogy egy olyan tárgynál, amelynek alakja ettől eltérő, ilyen kiindulási pontot választottak volna.

A T234/96 döntésben azonban a tanács jóváhagyta a Vizsgáló Osztály határozatát, amely szerint az a szakember, aki egy mosópor-adagoló fiók motorizálásának gyakorlati kérdéseivel foglalkozik, teheti mindezt figyelembe véve a CD-lejátszó lemeztartóját, amely nyomógombos rendszerrel működik. Ez utóbbi a bejelentés benyújtásakor közismert volt, és így alapul szolgálhatott a kitűzött feladat megvalósításához. A tanács nézete szerint az, hogy a CD-lejátszó lemeztartója és a mosópor-adagoló teljesen eltérő, különböző célra szolgáló cikkek, nem akadályozhatta meg azt, hogy a bejelentő a mosópor-adagoló fiók megalkotásakor figyelembe vegye a CD-lejátszó konstrukcióját.

2.3.3. Dokumentumok kombinálása

Annak eldöntésére, hogy a találmány magába foglal-e feltalálói lépést, az újdonság megítélésétől eltérően, megengedhető két vagy több dokumentum, dokumentumok egyes részeinek vagy ugyanazon dokumentum különböző részeinek vagy a technika egyéb részeinek kombinálása, de csak abban az esetben, ha az ilyen kombináció nyilvánvaló az igénypont elsőbbségi időpontjában a szakember számára (T2/83). Annak eldöntésére, hogy a kombináció nyilvánvaló-e a szakember számára, a vizsgálónak a következő szempontok alapján kell mérlegelni.

(i) A dokumentum tartalma valószínűsíti vagy kizárja, hogy a szakember a feladat megoldásához kombinálná azokat. Ha két dokumentumot egészében tekintve a gyakorlatban nem lehetne kombinálni a feltárt jellemzők olyan belső inkompatibilitása miatt, amelyek a találmány szempontjából nélkülözhetetlenek, a kombináció nem tekinthető nyilvánvalónak.

(ii) A dokumentumok azonos, hasonló vagy szomszédos műszaki területről érkeznek.

(iii) Azonos dokumentum két vagy több részének kombinálása akkor nyilvánvaló, ha van ésszerű alapja a szakembernek arra, hogy e részeket társítsa (T95/90). Nyilvánvaló a technika állásából származó dokumentum és egy jól ismert (a terület közös, általános ismeretanyagát képviselő) kézikönyv vagy szabvány társítása. Nyilvánvaló olyan dokumentumok kombinálása, amelyek közül az egyik világos, félreérthetetlen utalást tartalmaz a másikra. Azonban két elsőbbségi dokumentum által közvetített ismeretanyagot - még akkor is, ha ugyanabba az NSZO-osztályzási rendszerbe tartoznak - csak akkor lehet úgy kombinálni, hogy az a feltalálói lépés hiányának megállapítására vezessen, ha az ilyen kombináció szakember számára nyilvánvaló az igényelt találmány alapjául szolgáló feladat megoldásánál (T745/92). Szakember számára nem nyilvánvaló egy izolált, az uralkodó szemlélettel szemben álló, nagyon régi (50 éves) dokumentum társítása a legközelebbi technika állását tükröző dokumentummal (T261/87). Valamennyi körülményt meg kell vizsgálni abból a szempontból, hogy azok a szakembert a két információforrás kombinálására vezethették-e. Ennek során mérlegelni kell az összekapcsolást elősegítő vagy hátráltató, a szakembert elbátortalanító körülmények vannak-e túlsúlyban, megítélve annak a valószínűségét, hogy a szakember a két információforrást összekapcsolná-e. A feltalálói tevékenység mellett szól például, ha bizonyos jellemzők átvitele nagy kockázatot vagy bizonytalanságot jelent. Azt is szem előtt kell tartani, hogy az átlagos szakember nem cselekszik előítéletekkel szemben.

(iv) A technika állását képező dokumentumot teljes egészében kell szemlélni. Nem fogadható el, hogy a szövegkörnyezetükből önkényesen izoláljanak részeket annak érdekében, hogy olyan műszaki információkat vezessenek le, amelyek különböznek a dokumentum egészének tanításától (T56/87, T768/90, T115/96). Általában azonos dokumentum különböző szövegrészeinek kombinálása akkor megengedett, ha szakember számára ez a kombináció nyilvánvaló.

2.3.4. A feltalálói lépés bizonyításával kapcsolatos gyakorlati szempontok

2.3.4.1. A bejelentő által benyújtott pótlólagos bizonyítékok

Az érvelést és bizonyítást, amelyet a vizsgálónak figyelembe kell venni a feltalálói lépés értékelésekor, az eredetileg benyújtott leírás vagy az eljárás során a bejelentő által előterjesztett anyag alapján kell megítélni. Vigyázni kell azonban valahányszor a feltalálói tevékenységet alátámasztó új eredményre hivatkoznak. Ezek csak akkor vehetők figyelembe, ha ezeket az eredetileg benyújtott bejelentés tartalmazza, összefüggenek az eredeti műszaki feladattal vagy levezethetők abból (T386/89, 184/82). Ha ez nem teljesül, akkor az utólag benyújtott információ az EPC 123. cikkely (2) bekezdésének (bővítő értelmű módosítás tilalma) megsértése nélkül nem vehető figyelembe.

Sok esetben összehasonlító vizsgálat bemutatásával demonstrálja a bejelentő a feltalálói lépés meglétét, például egy javított hatás bemutatásánál. Abban az esetben, ha az összehasonlító vizsgálatokat azért végzik, hogy a feltalálói tevékenység meglétét a szabadalmaztatni kívánt területen jelentkező továbbfejlesztett hatásokkal igazolják, a legközelebbi technika állásával való összehasonlításnak olyannak kell lennie, hogy a hatásról meggyőzően kitűnjön, hogy az a találmány megkülönböztető jellemzőiből ered (T197/86).

2.3.4.2. Az ex post facto analízis tilalma

A hivatalos előírások óvnak az ún. ex post facto analízistől a feltalálói lépés értékelésekor. Ez elsősorban olyan találmányok esetén fordul elő, amelyek első látásra nyilvánvalóak, például a kombinációs találmányoknál, és amelyeknél a kitűzött feladatra javasolt megoldás egyszerű. Egy találmány, amely az első pillanatra kézenfekvőnek tűnik, valójában feltalálói tevékenység eredménye lehet. Ha egyszer egy új gondolatot megfogalmaztak, elméletileg gyakran ki lehet mutatni, hogy valami ismertből kiindulva látszólag egyszerű lépésekkel hogyan lehet oda eljutni. Azaz ha már egy találmány létezik, gyakran tapasztalható, hogy szakember meg tudná valósítani a technika állásából származó elemek kombinálásával. A vizsgálónak gondosan ügyelni kell arra, hogy az értékelés során ne essen ebbe a hibába. Mindig figyelembe kell vennie azt, hogy a kutatással felszínre hozott anterioritásokat szükségszerűen annak ismeretében állapítja meg, hogy az állítólagos találmány miben áll. Minden esetben meg kell kísérelni annak a technika állásának a megjelenítését, amellyel a szakember a bejelentő közreműködése előtt találja magát szemben, és igyekeznie kell ennek és más idevágó tényezőnek a reális mérlegelésére. A "feladat-megoldás megközelítés" módszer korrekt alkalmazásának egyik legnagyobb előnye, hogy megóv az ilyen ex post facto analízis veszélyétől (T24/81, T564/89, T795/93).

A T730/96 számú döntés annak nyomán született, hogy a Felszólalási Osztály elutasította az EP323727 (Alkilén-kinoxaliniloxifenoxi-propanoát herbicidek) számú szabadalommal kapcsolatban érkező felszólalást, amelyben a kérelmező a fenti szabadalom megsemmisítését kérte feltalálói tevékenység hiányában. A szabadalom meghatározott szerkezetű szelektív herbicidekre vonatkozott, és a benne megfogalmazott célkitűzés kinoxaliniloxifenoxi-propanoát szerkezeti egységgel rendelkező, javított herbicid aktivitású gyomirtó készítmény biztosítása volt, amelynek javított hatása az előre nem látható, váratlan szelektív hatásban nyilvánult meg. Ezt a szabadalmas olyan összehasonlító példa bemutatásával valószínűsítette, amelyben az igényelt tetrahidrofurfuril-észter hatását hasonlította össze az általa legközelebbi technika állásának tekintett glicidil-észter-származék hatásával, mely utóbbit a D16 dokumentum ismertette. A felszólaló arra hivatkozott, hogy a Felszólalási Osztály a szabadalommal megoldandó feladatként egy teljesen irreális műszaki feladatot fogalmazott meg, amit szakember soha nem fogalmazna meg. Ennek eredményeként a korábbi tanácsi döntéseknek (például T465/92) ellentmondó módon "ex post facto" analízist használt.

A tanács első lépésben megvizsgálta, hogy a benyújtott dokumentumok közül melyik tekinthető a legközelebbi technika állásának. A D16, amelyet a Felszólalási Osztály a szabadalmassal egyetértve a legközelebbi technika állásának tekintett, a Graminaceae osztályba tartozó herbicidekkel szemben szelektív herbicidként alkalmazható, kinoxaliniloxifenoxi-származékokat ismertet. Általános képletük megegyezik a vizsgált szabadalomban igényelt vegyületekkel. Az egyetlen szerkezeti különbség az R3 szubsztituensben van, ahol R3 jelentése D16 szerint egy 3-tagú, oxigént tartalmazó gyűrű (oxiranilcsoport), a vitatott szabadalomnál pedig egy 5- vagy 6-tagú oxigént tartalmazó heterociklusos csoport. Azaz a D16 szerinti vegyületek a vitatott szabadalom szerinti hatóanyaggal azonos feladatot oldanak meg, és az előbbi vegyületekből egyszerű szerkezeti módosítással el lehetett jutni az igényelt vegyületekhez.

A D3, amelyet a szabadalmas alternatív választásként ajánlott a legközelebbi technika állásaként, szintén azonos feladatot old meg, de háromszoros szerkezeti modifikáció szükséges ahhoz, hogy az igényelt vegyületekhez el lehessen jutni.

A felszólaló által javasolt legközelebbi technika állása a D1 által ismertetett kvizolofop-etil. Ezt a felszólaló azzal indokolta, hogy ez már a kereskedelembe bevezetett, hasonló hatásspektrumú termék. A tanács véleménye szerint azonban alapvető szerkezeti módosítások szükségesek ahhoz, hogy ezektől a vegyületektől az igényeltekhez el lehessen jutni. Az, hogy egy adott termék adott időben kereskedelmi forgalomban van számos, elsősorban gazdasági tényező függvénye. Mindez azonban nem releváns a legközelebbi technika állásának meghatározásában. E tekintetben a döntő faktor az azonos cél, és a feladat megoldáshoz szükséges lehető legkevesebb szerkezeti módosítás igénye. Ily módon a tanács - a Felszólalási Osztály döntésével egyezően - a D16-ot jelölte meg a legközelebbi technika állásának.

A következő lépés a megoldandó feladat meghatározása: újabb, meglepően kiemelkedő hatású szelektív herbicid hatóanyagok biztosítása. Ezt a feladatot a benyújtott kísérleti eredmények alapján a szabadalmas megoldotta, és ez az észtercsoport a fentiek szerinti modifikálásának tulajdonítható. Erre a szerkezeti módosításra sem a D16, sem pedig a benyújtott iratok nem tartalmaztak utalást.

2.3.4.3. A "tudná" és a "tenné" alapelve: Képes lenne a megvalósításra - megvalósítaná-e?

A feltalálói lépés értékelésekor nem azt kell megvizsgálni, hogy a fiktív szakember meg tudná-e tenni a találmány felé vezető lépéseket, hanem azt, hogy az óhajtott változtatás reményében valóban meg is tenné-e azokat (T2/83, T90/84, T7/86, T200/94). Így a kérdés nem az, hogy a szakember eljuthatott volna-e a találmányhoz a technika állásának modifikálásával, hanem inkább az, hogy a ténylegesen elért előnyök reményében (a célul kitűzött műszaki feladat ismeretében), így cselekedett volna-e a technika állásának sugalmazása alapján (T219/87, T455/94, T414/98). A T939/92 számú döntés szerint a válasz arra a kérdésre, hogy mit tenne a szakember, nagymértékben függ a kitűzött műszaki céltól, más szavakkal a képzeletbeli szakemberről feltételezhető, hogy inkább egy speciális műszaki célt szem előtt tartva, nem pedig hiábavaló kíváncsiságból cselekedne. Így szükséges a technika állásában egy felismerhető tippnek (javaslatnak) lenni, amely arra készteti, hogy a kitűzött cél elérésére ténylegesen kombinálja az ismert eszközöket, berendezéseket (T03/93, T280/95).

2.3.5. Másodlagos bizonyítékok figyelembevétele a feltalálói lépés értékelésénél

A Fellebbviteli Tanács több döntésében is hangsúlyozta, hogy az ún. másodlagos bizonyítékok vizsgálata nem helyettesíti a feltalálói tevékenység műszaki értékelésen alapuló, az EPC 56. cikkelyével összhangban történő vizsgálatát. Ez inkább akkor válik fontossá, ha valamilyen kétség merül fel, hogy a technika állásának tanításai mégsem biztosítanak világos képet. Ezek a bizonyítékok tehát csak kiegészítő megfontolásként vehetők figyelembe. Jól tükrözi ezt például a T754/89 számú döntés (amelynek alapjául a 83401574.5 számú bejelentés szolgál), amelyben a következő indoklás olvasható: az olyan faktorok, mint amilyen a kereskedelmi siker, a szakmai előítélet legyőzése, a hivatkozott dokumentumok kora, reklámköltségek, új piaci szegmens létrehozása, hosszú ideje tartó igény kielégítése, utánzási kísérletek, bitorlás megtörténte olyan megfontolások, amelyek jelentős szerephez jutottak ugyan a felek írásos beadványaiban, az esettel kapcsolatos műszaki megfontolások voltak meggyőzőek a feltalálói tevékenység meglétének bizonyítása során, a másodlagos megfontolások ezért nem voltak relevánsak. Így nem elégséges, ha a feltalálói lépést például a piacon értékesített termékekhez viszonyított műszaki fejlődés bemutatásával támasztja alá a bejelentő, nem pedig a vonatkozó legközelebbi technika állásához viszonyítja (további hasonló elven nyugvó döntések: T164/83, T181/82, T317/88, T24/81 és T385/94).

3. A "feladat-megoldás megközelítés" módszerének gyakorlati alkalmazása (a T986/96 számú döntés alapján)

Előzmények

Az EP495908 számú szabadalom postai küldemények feldolgozására szolgáló berendezésre és eljárásra vonatkozott. A felszólaló feltalálói lépés hiányára hivatkozva kérte a szabadalom megsemmisítését. Kérelmét három anterioritás (D1, D2, D4) megjelölésével támasztotta alá. A Felszólalási Osztály a kérelemnek helyt adott. A szabadalmas a Fellebbviteli Tanácshoz fordult, kérelmezve a Felszólalási Osztály által hozott megsemmisítő határozat megváltoztatását.

A felek érvei

A szabadalmas azzal érvelt, hogy a hagyományos küldeményfeldolgozási eljárás három egymást követő lépésből áll, nevezetesen az egyes küldemények elkülönítése, az adott darabok mérése és végül a súlynak megfelelő postaköltség nyomtatása. Találmánya azáltal biztosította e hagyományos technika megjavítását, hogy a fenti három lépésben megnövelte a kezelési sebességet. Ugyanis amíg a legközelebbi technika állásának tekinthető (D2) dokumentum a küldemény feldolgozására a hagyományos mérlegelési rendszert alkalmazta, addig találmánya ezt a feladatot a differenciálmérés (különbségmérés) elvének alkalmazásával oldotta meg. Ez utóbbi mérési módszer ugyan megismerhető a D1 és D4 dokumentumokból, de ez utóbbiak más felhasználási terület (élelmiszermérés) sajátos feladatainak megoldására szolgálnak.

A felszólaló álláspontja szerint a differenciálmérési módszert megvalósító D1 dokumentum képezi a legközelebbi technika állását. Nézete szerint az elemzés során azért sem helyes a D2 dokumentumból kiindulni, mert ez automata rendszerű küldeményfeldolgozó rendszerre vonatkozik, a vitatott szabadalom pedig manuális rendszerre.

A tanács döntése

1. Egyik dokumentum sem ismertet olyan eljárást vagy berendezést, amely a kérdéses szabadalom tárgyára újdonságrontó lenne.

2. A feltalálói lépés vizsgálata.

A szakember

Annak ellenére, hogy a feltalálói tevékenység EPC szerinti definíciójában a technika állásához tartozik az EPC 54. cikkely (2) bekezdése értelmében mindaz a technológiai ismeret, amely az elsőbbség napja előtt a szakember rendelkezésére áll, nem feltételezhető, hogy a szakember tisztában van a találmány műszaki területétől távol eső területekre vonatkozó ismeretekkel. Bizonyos esetekben különböző szakterületek szakértőiből álló csoport szakértelme vehető figyelembe. Ez a helyzet a jelenleg vizsgált esetnél is: a találmány magába foglalja egyrészt a küldeményfeldolgozó berendezés, másrészt a mérés általános elveivel tisztában lévő szakember tudását. Azaz jelen esetben a szakember fogalma olyan szakértői csoportot jelent, amely a küldeményfeldolgozás területén jártas első, és a mérés általános elveivel tisztában lévő második szakembert jelent.

A műszaki terület

A feltalálói lépés vizsgálatakor a következő műszaki területeket kell megvizsgálni:

a bejelentés szerinti speciális műszaki területet;
bármely releváns szomszédos műszaki területet.

Ez esetben a speciális műszaki területet a küldeményfeldolgozó rendszerek jelentik, míg a (súly)mérő rendszerek képviselik a szomszédos műszaki területet abban az értelemben, hogy mindkét területen felmerül a súlymérés feladata.

A legközelebbi technika állása

A D2 postaiküldemény-feldolgozó rendszert ismertet. A D1 és a D4 olyan mérlegekre vonatkozik, amelyek élelmiszer, elsősorban húsáru mérésére alkalmasak. A mérés elve az ún. differenciálmérési módszer.

A D2 és a vitatott találmány ugyanazt a műszaki feladatot oldja meg. Ennek alapján ez tekinthető legközelebbi technika állásának.

A találmánnyal megoldandó feladat

A találmánnyal megoldandó feladatot a legközelebbi technika állásával való összehasonlítás alapján kell meghatározni.

A D2 olyan küldeményfeldolgozó rendszert ismertet, amely az egyedi küldemények szétválasztására javított lehetőséget biztosít, és rendelkezik egy moduláris mérőegységgel. Az ismert rendszerekhez képest nagyobb pontosságot és csökkentett kezelési időt eredményez. Ebből a dokumentumból kiindulva szakember azt a feladatot tűzheti maga elé, hogy az említett két területen még további javítást érjen el.

A vitatott szabadalommal megoldandó feladat tehát, figyelembe véve a találmány által elért hatást és a legközelebbi technika állásának tekintett dokumentumot, az ismert küldeményfeldolgozó rendszerekhez képest további javulás biztosítása a pontosság és a feldolgozási idő tekintetében.

A D2 és D1 kombinálása

A D2 dokumentumban ismertetett eszköz működése során egy adag küldeményt bocsátanak a berendezésbe, amely minden egyes darabot elkülönítve, egyenként mér. A vitatott szabadalom szerinti megoldás alapvetően eltér az anterioritás szerintitől, amennyiben az előbbinél a differenciálmérési módszerrel határozzák meg minden egyes darab súlyát, azaz az egyes darabok eltávolítása előtti és utáni súlykülönbség meghatározásával.

A testület részletesen elemezte a D1 dokumentum alapján az élelmiszerek és a postai küldemények mérése közötti különbséget és megállapította, hogy az utóbbi jóval nagyobb pontosságot igényel a teljes mérési tartományban. Emellett a levélmérő modul az élelmiszermérlegektől abban is eltér, hogy amíg az előbbi esetében a sebesség döntő faktor, addig az élelmiszermérésnél ez csak másodlagos tényező.

Így a szakember a fenti feladat megoldását keresve, megvizsgálva a küldeményfeldolgozás és a -mérés általános területét, nem kaphatott ösztönzést arra, hogy a D1-ből megismerhető differenciálmérési módszert alkalmazza a D2-ből megismerhető postaiküldemény-feldolgozó rendszerre.

Döntés a feltalálói tevékenység kérdésében

A fentiek alapján a tanács arra a következtetésre jutott, hogy a D2 dokumentumból, mint legközelebbi technika állásából kiindulva, a technika állásából megismerhető másodlagos forrásokból (D1) nyert ismeretek alapján a bejelentő nem juthatott el a találmány szerinti megoldáshoz, azaz a vitatott szabadalom feltalálói tevékenységen alapszik.

III. A feltalálói tevékenység elbírálásának módszertana a Magyar Szabadalmi Hivatal joggyakorlatában

1. A feltalálói tevékenység megítélése a magyar szabadalmi jogban - történeti áttekintés

A magyar szabadalmi jog évszázados hagyományokra tekint vissza. A szuverén Magyarország első szabadalmi törvénye az 1895. évi XXXVII. törvény volt, amely elsősorban az osztrák és német törvények mintájára rendezte a találmányok szabadalmi oltalmának kérdését. E törvény - több módosítással és kiegészítéssel - 1970. január 1-jéig maradt érvényben. A "szakember" már ebben az időszakban is "részt vett" az elbírálás folyamatában, és magának a fogalomnak a meghatározása a nemzetközi jogfejlődéssel összhangban történt. Ezt mutatja a következő, egy 1938-as Szabadalmi Közlönyben olvasható meghatározás is: "A magyar szabadalmi törvényben előforduló szakember kifejezés teljesen általános, meghatározhatatlan személyre vonatkozik, akinek nincsenek személyi adatai, büntetőjogilag nem vonható felelősségre és véleményét nem kell indokolnia. Nem tartozik az átlagos szakember tudásához az, amit alkotói szintű gondolatmenettel egy kiváló szakember a szabadalmi leírásból ki tud olvasni. Az átlagos tudású szakember ugyanis nem sorolható a kiváló képességű, nagy tudású koponyák közé, azonban a szakterületen foglalkoztatott azon emberek közé sem, akiknek tudása nem éri el azt a szintet, hogy elméleti ismereteik alapján megérthessék szakterületük új gyakorlati megoldásait." (Idézi Palágyi, 1992.)

Az 1969. évi II. törvény (régi Szt.) értelmében ahhoz, hogy egy találmány szabadalmazható legyen, az elsőbbség időpontjában meg kell felelnie az újdonság, a haladó jelleg, a műszaki jelleg és a gyakorlati alkalmazhatóság kritériumának. A feltalálói tevékenység meglétének követelménye explicit módon nem jelenik meg. A feltalálói tevékenységre a törvény 2. és 3. szakaszához fűzött miniszteri indoklásban található utalás. A törvény 2. szakaszához fűzött miniszteri indoklás szerint: "Nemcsak a szó szerint egyező ismertetés nyilvánosságra jutása rontja le a találmány újdonságát, hanem az olyan mértékű nyilvánosságra jutás is, amely szakember számára elegendő útmutatást adott a megoldás megvalósításához, amelytől már feltalálói tevékenység nélkül is el lehetett jutni a bejelentett megoldáshoz."

A törvény 3. szakaszához fűzött miniszteri indoklás megállapítja, hogy: "A szabadalmi joggyakorlat feladata lesz annak meghatározása, hogy az előnyök milyen mértéke mellett tekinthető a megoldás feltalálói tevékenység eredményének."

A fentiek alapján az újdonság követelményét meghatározó 2. §-ban foglaltakhoz gondolatban hozzáfűzhető három szó, és az akkor így hangzik: új a megoldás, ha nem jutott olyan mértékben nyilvánosságra, hogy azt szakember megvalósíthatta feltalálói tevékenység nélkül. Azt, hogy a feltalálói tevékenység értékelése a régi törvény szerint is az engedélyezési eljárás része volt, mutatja például az, a Legfelsőbb Bíróság által hozott döntés (Pkf. IV.20,153/1986), amelynek indoklása a következőket tartalmazza: "Mivel egy találmány létrehozása intellektuális tevékenység, összhangban a közvéleménnyel és a szabadalmi joggyakorlattal találmányról nem lehet beszélni, ha a megoldás szakember számára nyilvánvaló."

Annak ellenére, hogy az alapul szolgáló törvényi háttér nem rendelkezett explicit módon a feltalálói tevékenység vizsgálatáról, a hivatal és a bíróság joggyakorlatában világosan elkülönült az újdonság és a feltalálói tevékenység vizsgálata. A kérdés jelentőségét mutatja, hogy a magyar szabadalmi gyakorlat több ismert személyisége is tett javaslatot konkrét vizsgálati módszer kialakítására.

Dr. Markó József az alábbi lépésekben javasolta a feltalálói lépés megítélését:

1. Az adott találmány tárgyától és jellegétől függően meg kell határozni, hogy ki tekinthető a mértékadó, átlagos, fiktív szakembernek az adott területen, és milyen általános képességekkel, képzettséggel kell rendelkeznie.

2. Meg kell határozni, egyértelműen és világosan, hogy mi tartozik a technika állásához. Ez a lépés szükségszerűen magába foglalja a releváns publikációk meghatározását, ami együttesen a szakember általános tudásszintjével az értékelés alapjául szolgál. Egyidejűleg azt is vélelmezni kell, hogy milyen tanítást kaphatott a szakember ebből a háttérből az elsőbbség napján.

3. A vizsgálónak/bírónak, a képzeletbeli szakember helyébe képzelve magát, értelmeznie kell, hogy a leírás (és rajz) alapján a kérdéses bejelentés igénypontja milyen találmányt definiál.

4. Meg kell határozni a korábbi műszaki szint és az igényelt találmány közötti különbséget (szerkezeti és/vagy működésbeli).

5. A másodlagos bizonyítékokat számba kell venni, ilyenek a kereskedelmi siker, hosszú ideje tartó igény kielégítése, szakmai előítéletek legyőzése.

6. A vizsgálónak, a szakember helyébe képzelve magát, meg kell hoznia a döntést, miszerint a különbség - tekintettel a másodlagos bizonyítékokra is - nyilvánvaló lett volna a vonatkozó időpontban a szakember számára, vagy pedig feltalálói tevékenységet igényelt.

Dr. Palágyi Tivadar a feltalálói tevékenység megítélésére az alábbi módszert javasolta:

Meg kell határozni:

a technika állását az adott területen,
a találmány alapját képező felismerést, és azt, hogy a
a találmányi felismerés a technika állásának ismeretében kézenfekvő volt-e az adott szakterület átlagos szakembere számára a szabadalmi bejelentés benyújtásának, illetve elsőbbségének időpontjában.

Szabadalmi jogunkra mindig is jellemző volt a nemzetközi jogfejlődés követése, a vonatkozó nemzetközi egyezmények (PUE, PCT, UPOV) figyelembevétele, az ezekhez való csatlakozás. Az 1969. évi II. törvény rekodifikációját elsősorban a nemzetközi jogi kötelezettségek indokolták.

Az 1995. évi XXXIII. törvény (Szt.) már a Müncheni Egyezménnyel (EPC) összhangban állapítja meg a szabadalmazhatóság feltételeit, az oltalom terjedelmének meghatározására irányadó szabályokat, valamint az oltalom megsemmisítésére vonatkozó előírásokat. E törvényben már explicit módon megjelenik, hogy csak a meghatározott alkotói teljesítményt képviselő megoldások részesülhetnek szabadalmi oltalomban.

1. § (1) Szabadalmazható minden új, feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható találmány.

4. § (1) Feltalálói tevékenységen alapul a találmány, ha a technika állásához képest szakember számára nem nyilvánvaló.

A feltalálói tevékenység vizsgálatánál - az EPC előírásaival összhangban - a kiindulási pont a nyilvános technika állása, azaz minden, ami az elsőbbség időpontja előtt írásbeli közlés, szóbeli ismertetés, gyakorlatbavétel útján, vagy bármilyen más módon bárki számára hozzáférhetővé vált.

2. A feltalálói tevékenység megítélése a Magyar Szabadalmi Hivatal érdemi vizsgálata során

A Magyar Szabadalmi Hivatal által kiadott módszertani útmutató összegzi az elbírálás alapjául szolgáló elméleti és gyakorlati szempontokat. Az összehasonlító elemzésből nem maradhat ki a régi Szt. alapján történő vizsgálati módszer ismertetése, nemcsak azért, mert ezeknek az ügyeknek a feldolgozása még nem fejeződött be, hanem mert ezek elemzésével vonható le egyértelmű következtetés arra vonatkozóan, hogy a hazai elbírálás joggyakorlata hogyan illeszkedik az EPO-nál alkalmazott vizsgálati módszerekhez.

2.1. A feltalálói tevékenység vizsgálatának általános szempontjai az 1969. évi II. törvény (régi Szt.) alapján.

Azt, hogy az 1996. január 1. előtti bejelentési napú ügyek engedélyezésével kapcsolatos eljárás részét képezte a feltalálói tevékenység értékelése is, jól tükrözi az 1994-ben kiadott "A szabadalmi ügyintézés módszertani útmutatója" című kiadvány, amely a feltalálói tevékenység vizsgálatára a következő általános útmutatást tartalmazza:

"Az újdonság megítélésekor figyelembe kell venni, hogy a feltaláló a meglévő műszaki ismeretekhez hozzátett-e olyan többletet, amihez az ismert megoldások között nem volt elegendő útmutatás, és olyan megoldás jött-e létre, amelyhez valamilyen többlethatás fűződik."

Az elbírálással kapcsolatosan az útmutató a következő irányelveket tartalmazza.

A technika állásával való összevetést a technika állásából megismerhető megoldásokkal kell elvégezni. A viszonyítási alapot alkotó technika állása az elsőbbségi időpont szerint alakul. A szakember szerepét betöltő képzeletbeli személyt gondolatban vissza kell helyezni az elsőbbségi időpontba, és "el kell felejteni" az ezen időpont és az értékalkotás időpontja között nyilvánosságra került műszaki ismereteket is.
A legközelebbi ismert megoldásnak azt kell tekinteni, amelyből a szakember a legtöbb ismeretet nyerhette a bejelentés tárgyának a megvalósításához. A technika állásához tartozó, a vizsgált megoldáshoz legközelebb álló megoldás megkeresésénél nagy jelentőséget kell tulajdonítani a feladat azonosságának. Meg kell vizsgálni, hogy a legközelebb állónak tartott megoldás önmagában vagy egy másik anterioritással együtt elegendő útmutatást adott-e a szakember számára a bejelentésben foglalt megoldás megvalósításához. Ez annak vizsgálatát igényli, hogy az anterioritásokból a bejelentés tárgyának megvalósításához szükséges összes nélkülözhetetlen intézkedés egyértelműen megismerhető-e szakember számára.
A feltárt megoldások alapján az elbíráló összehasonlítja a találmány jellemzőinek összességét a technika állását képező megoldásokkal.
Több anterioritást felhasználó bizonyítás esetén nemcsak azt kell igazolni, hogy az egyes intézkedések önmagukban ismertek, hanem azt is, hogy ezek kombinálása szakembertől elvárható rutinintézkedés. Ha tehát az újdonságvizsgálat során feltárt dokumentumok közül két anterioritásból lehet csak "összerakni" a vizsgált megoldást, "logikai lánc" felállításával kell bebizonyítani azt, hogy a legközelebbi, a technika állásához tartozó megoldásból indulva, a másik anterioritásban megtalálható kitanítás révén, annak segítségével a szakember hogyan tud eljutni feltalálói tevékenység nélkül a bejelentésben szereplő megoldáshoz.

2.2. A feltalálói tevékenység vizsgálatának általános szempontjai az 1995. évi XXXIII. törvény (Szt.) alapján

Az Szt.-hez kapcsolódóan kiadott módszertani útmutatóban a feltalálói tevékenység elbírálásához megadott gyakorlati szempontok az alábbi módon összegezhetők.

Azt, hogy feltalálói tevékenységen alapul-e a találmány, a technika állásához tartozó feltárt megoldások, és a találmány közötti elemző összevetés alapján kell meghatározni.

A technika állásának meghatározása

A technika állását úgy kell értelmezni, hogy ahhoz nemcsak az elsőbbség napja előtt hozzáférhetővé vált megoldások "mint olyanok" tartoznak hozzá, hanem minden olyan (szakterületi) ismeret is, ami az elsőbbség napján segíthette vagy gátolhatta a szakembert abban, hogy megalkosson egy, a vizsgált igénypont oltalmi körébe tartozó megoldást. A feltalálói tevékenység tekintetében - az újdonság vizsgálatától eltérően - az elbíráló nem köteles az egyes anterioritásokat úgy értelmezni, mintha a szakember a hozzáférhetővé válásuk időpontjában olvasná azokat, hanem későbbi időpont szerinti értelmezést is választhat az elsőbbség napjával bezárólag. A technika állásához tartozó olyan ismereteket, amelyek gátolták volna a szakembert a feladatnak a találmány szerinti megoldásában, figyelmen kívül lehet hagyni. Kivételt képez az olyan szakmai előítélet, ami a szakterületen az elsőbbség napján ténylegesen fennállt.

Feltárt megoldások alatt elsősorban azokat kell érteni, amelyek a kutatási jelentésben szerepelnek, de olyan anterioritások is bevonhatók a feltalálói tevékenység vizsgálatába, amelyek csak később, kiegészítő kutatás eredményeként, észrevétel keretében vagy más módon jutottak a hivatal tudomására.

Mit kell összehasonlítani a technika állásával?

Az elemző összevetést az igénypontok alapján kell elvégezni. Meg kell állapítani, hogy az egyes jellemzők melyik feltárt megoldásból ismerhetők meg. Ennek során mindig szem előtt kell tartani, hogy a találmányt a jellemzők egymással való kapcsolatukban határozzák meg. Ezért az egyes jellemzők megismerhetőségét illetően azt is vizsgálni kell, hogy ha megtalálhatók az anterioritásban, akkor ott milyen összefüggésben szerepelnek.

Amennyiben a főigénypontra elvégzett elemző összevetés alapján a találmány feltalálói tevékenységen alapul, az aligénypontok vizsgálata a feltalálói tevékenységre vonatkozóan nem szükséges. Hasonlóan abban az esetben, ha egy termékigénypont feltalálói tevékenységen alapul, akkor a szabadalmi bejelentés olyan eljárási igénypontjára, ami ennek és csakis ennek a terméknek az előállítására irányul, valamint e termék alkalmazási igénypontjára nézve nem szükséges a feltalálói tevékenység vizsgálata.

Viszonyítás

Kinek a szempontjából kell az összehasonlító elemzést végezni?

Az elbíráló természetesen a saját tudására (szükséges esetben szakvéleményre is) támaszkodva vizsgálja a feltalálói tevékenységet, de a találmány kézenfekvőségét a fiktív szakember szemszögéből kell megítélnie. A magyar szabadalmi joggyakorlat fiktív szakemberének általános vonásai megegyeznek az e dolgozat 1. fejezetében jellemzett szakember, és így az EPO szakemberének tulajdonságaival. (Részletes elemzés található e kérdés vonatkozásában is a Magyar Szabadalmi Hivatal módszertani útmutatójában.)

A találmánynak a vizsgált igénypont elsőbbségi napján kell feltalálói tevékenységen alapulnia, ennélfogva a találmány nyilvánvalóságát is csak annak a tudásnak az alapján lehet megállapítani, ami a szakembernek az elsőbbség napján rendelkezésére állt.

Először is meg kell állapítania, hogy a vizsgált igénypont szerinti találmány mely jellemzői tekintetében tér el a technika állásától. Az eltérések meghatározása a hivatali eljárás során feltárt megoldások alapján történik. (Ebben az összefüggésben irreleváns, hogy a bejelentés igénypontja és/vagy leírása melyik jellemzőt tünteti fel újnak.)

A találmány és az ahhoz közel álló, a technika állásához tartozó, feltárt megoldások közötti elemző összevetés során azt kell eldönteni, hogy adhatott-e a technika állása (a kimutatott eltérésekre vonatkozóan is) egyértelmű és elégséges ismeretet a szakembernek a vizsgált igénypont szerinti találmány megvalósításához.

Általában azt a módszert lehet követni, hogy a feltárt megoldások közül ki kell választani azt, amelyik a találmány legtöbb jellemzőjére nézve ad kitanítást (amelyből a szakember a legtöbb ismeretet szerezhette a találmány megvalósításához), azután pedig meg kell vizsgálni, hogy a szakember ebből a megoldásból kiindulva hogyan juthatott el és eljuthatott-e egyáltalán - feltalálói tevékenység nélkül - egy, a vizsgált igénypont oltalmi körébe tartozó megoldás létrehozásához. A feltalálói tevékenység vizsgálata során (ellentétben az újdonság vizsgálatával) megengedhető két vagy több dokumentumnak, dokumentumrészletnek, ugyanazon dokumentum különböző részeinek vagy a technika állása más területeire vonatkozó dokumentumoknak a kombinálása.

Szempontok a dokumentumok kombinálásához

A technika állását képező dokumentumok kombinálása csak abban az esetben engedhető meg, ha az ilyen kombinációk a vizsgált igénypont elsőbbségi napján a szakember számára nyilvánvalóak voltak. Annak a megítéléséhez, hogy két vagy több dokumentum kombinációja nyilvánvaló-e, a következő megfontolások adhatnak segítséget.

Ugyanazon dokumentum két vagy több részének kombinálása nyilvánvalónak tekinthető, ha azt valamilyen ok ki nem zárja (pl. az elsőbbség napján is fennálló szakmai előítélet).
Ha a dokumentumban közvetlen hivatkozás van egy másik dokumentumra, akkor a két iratot úgy kell tekinteni, mintha egyetlen dokumentum részei lennének.
Ha nincs közvetlen hivatkozás, akkor azt kell vizsgálni, hogy van-e a dokumentumban olyan utalás, mely szerint a találmány elé kitűzött feladat megoldható, ha ennek a dokumentumnak az ismeretanyagát más, nem pontosan (hanem például tárgyával) megjelölt dokumentum ismeretanyagával kombinálják.
Meg kell állapítani, hogy a dokumentumok azonos, szomszédos vagy távoli műszaki területre vonatkoznak-e. Minél távolabbiak, annál kevésbé nyilvánvaló a kombinálásuk.
Minél több a társított dokumentumok száma, annál kevésbé nyilvánvaló a kombinálásuk.
Nem közömbös, hogy milyen dokumentumfajták társításáról van szó. Általában nyilvánvalónak tekinthető egy kézikönyv, egyetemi tankönyv vagy más szakmai alapmű kombinálása valamely speciálisabb dokumentumfajtával (szabadalmi leírással, szakfolyóirattal, gyártmányismertetővel stb.). Az utóbbiak egymással való kombinálása kevésbé lehet nyilvánvaló.

A dokumentumok kombinálásának nyilvánvalósága csupán annak a nyilvánvalóságát jelenti, hogy a szakember a nevezett két vagy több dokumentumban keresse a feladat megoldását. Valójában azonban nem a dokumentumokat, hanem a belőlük nyerhető ismereteket kell kombinálni, és a megoldás megtalálása (azaz a találmány) akkor sem mindig nyilvánvaló, ha feltételezzük, hogy a szakembernek rendelkezésére áll a két vagy több dokumentum, és "késztetése van" azok együttolvasására. Ezért a kombináció nyilvánvalóságát azon keresztül kell megítélni, hogy nyilvánvaló volt-e a szakember számára a kitűzött feladat olyan megoldása, hogy egy ismert megoldás struktúráját (eljárás esetében folyamatát) megbontsa, és a máshonnan kiragadott jellemzők felhasználásával hozza létre az új, találmány szerinti struktúrát vagy folyamatot.

Támpont lehet az is, hogy a kiragadott jellemzők milyen feladatot milyen hatással töltöttek be a maguk helyén a második vagy további dokumentumban.

Ha az eltérést jelentő jellemzőkhöz (a találmány egészét tekintve) a szakember számára meglepő, új hatás fűződik, a találmány feltalálói tevékenységen alapul.

Egyes esetekben magának a feladatnak a megfogalmazása is alkotó felismerést igényel. Márpedig amíg a feladat nem fogalmazódott meg, addig fel sem merülhetett a szakemberben annak kombinációval vagy más technikai területről származó ismeretek átültetésével való megoldása.

Egy találmány, amit első látásra nyilvánvalónak vélnénk, feltalálói tevékenységen alapulhat. Legtöbbször ugyanis csak a találmány ismeretében tűnik úgy, hogy a feladat megoldása egyszerűen és logikusan adódott a technika állásából. Ezért (is) fontos a nyilvánvalóságot a "bejelentői hozzájárulás" előtti szakember szemszögéből vizsgálni.

Bár önmagában nem bizonyítja, de erősítheti a feltalálói tevékenység meglétét, ha a találmány egy régóta fennálló műszaki probléma megoldását adja, illetve egy régóta teljesítetlen szükségletet elégít ki. A kereskedelmi siker és általában a találmány kedvező fogadtatása csak az előbbiekhez kapcsolódva jelenthet érvet a nem nyilvánvalóság megállapításához.

A módszertani útmutató az elbírálás megkönnyítése érdekében részletesen elemzi a nem úttörő jellegű találmányok (a kombináció különböző esetei, analóg eljárások, átvitel, anyaghelyettesítés, alak- és méretváltoztatás, többszörözés, kiválasztás, ekvivalencia, szakmai előítélet legyőzése, optimalizálás) gyakorlati elbírálása során leggyakrabban előforduló eseteket, hangsúlyozva azt, hogy ezek csak iránymutatásul szolgálnak, a feltalálói tevékenység megítélésének végső soron minden esetben a konkrét ügy egyedi körülményeihez kell igazodnia.

3. A feltalálói tevékenység megítélésének gyakorlati tapasztalatai a tanácsi ügyek kapcsán

A Magyar Szabadalmi Hivatal PIPACS adatbázisa a 60-as évek végétől kiindulva tartalmazza az összes, napjainkra jogerőre emelkedett megsemmisítési eljárással kapcsolatos adatot. A 2. ábra mutatja azokat a leggyakrabban előforduló okokat, amelyek miatt a felek a szabadalom megsemmisítését kérték.

A 212 ügyben indult megsemmisítési eljárásból 62 esetben jelölték meg - többek között - a feltalálói tevékenység hiányát a megsemmisítés jogalapjaként.

Az adatbázisban szereplő, a feltalálói tevékenység hiányával kapcsolatba hozható, ez ideig jogerőre emelkedett döntések, valamennyi esetben a régi Szt. hatálya alá tartoznak. A döntések jogszabályi hátteréül tehát a régi Szt. 2. §-ához fűzött miniszteri indoklás szolgált.

A feltalálói tevékenység megítélésének hazai joggyakorlatába jó bepillantás nyerhető az ilyen eljárásokban hozott hivatali, illetőleg bírósági határozatok indoklásából. Befejezésül ezek alapján, a módszertani útmutató "tanításainak" a tényleges elbírálási gyakorlatban történő megvalósulásának bemutatására idézünk néhány példát a tanácsi ügyekben hozott döntések alapján.

A feltalálói tevékenység vizsgálatára csak akkor kerül sor, ha a találmány különbözik a technika állásától, vagyis ha új. Azt, hogy feltalálói tevékenységen alapul-e a találmány, azt a technika állásához tartozó megoldások és a találmány közötti elemző összevetés alapján kell elvégezni.

A HU211051 számú szabadalom diagnosztizáló és akusztikus, elektromágneses vagy mechanikai rezgésekkel történő kezelőberendezésre vonatkozott. A K1-K3 dokumentumokra alapozva, többek között feltalálói tevékenység hiányára hivatkozva kérelmezték a szabadalom megsemmisítését. A megsemmisítési ügyben eljáró tanács az anterioritásokat összevetette a szabadalom főigénypontjával és megállapította, hogy mindazok a jellemzők, amelyek a K1-K3 dokumentumokból megismerhetők, a főigénypont tárgyi körében találhatók. A kérelmező nem tudta alátámasztani, anterioritásokkal bizonyítani, hogy a főigénypont tárgyi körén túlmenően a főigénypont jellemző részének jellemzői oly módon nyilvánosságra jutottak volna az elsőbbséget megelőzően, hogy annak alapján szakember megvalósíthatta volna a találmányt.

A HU207575 számú szabadalom szerinti megoldás azon a felismerésen alapult, hogy az öntöttvas konvektor gyártása során a formakészítés, az öntés és az öntés utáni megmunkálás egyszerűen elvégezhető, ha a konvektor két héjszerű öntvényből és közöttük elrendezett válaszfalból van felépítve. A kérelmező az A) és T) anterioritásokra hivatkozva kérte a szabadalom megsemmisítését. A dokumentumok értékelését követően a tanács megállapította, hogy az A) szerinti konvektor homlok- és hátfala nem öntvény, hanem lemez, és a konvektor szerkezeti elrendezése több ponton is eltér a vizsgált szabadalom szerinti megoldástól. A T) szerinti konvektor csupán annyiban hasonlítható a szabadalom szerintihez, hogy mindkettő anyaga öntöttvas. Megállapítva azt, hogy a felhozott anterioritásokból a szabadalom szerinti megoldás jellemzői nem ismerhetők meg maradéktalanul, megvizsgálta, hogy a különbségek csupán formálisak-e, vagy a különbségeknek az ismert megoldási elemekkel való együttalkalmazásához alkotó jellegű feltalálói tevékenységre volt szükség. E vizsgálatot követően a következő döntést hozta: mivel a felismeréshez és az azon alapuló megoldáshoz az előzmények nem adtak útmutatást, megállapítható, hogy a találmány létrehozásához szakembertől elvárható tevékenységet meghaladó, alkotó jellegű feltalálói működésre volt szükség.

Az ellenérdekű fél az "Eljárás kopott és elhasználódott gépkocsi fékdobok felújítására" című (HU188962) szabadalom teljes terjedelemben történő megsemmisítését kérte a hivataltól, mivel álláspontja szerint annak tárgya az elsőbbség időpontjában nem volt új. Az újdonság (feltalálói tevékenység) hiányának alátámasztására felhívott szakkönyv a megsemmisítés ügyében eljáró tanács álláspontja szerint részletes útmutatást adott a fémszórandó felület előkészítésére, erre vonatkozóan technológiai példákat is felhozott. Mivel a szabadalom szerinti eljárás közismert feladatot közismert módon oldott meg, a szabadalmat az OTH megsemmisítette. (A Fővárosi Bíróság a szabadalmas megváltoztatási kérelmét elutasította.)

Példák az egyes jellegzetes "találmánytípusok" gyakorlati megítélésére.

Többszörözés

A HU200661 számú szabadalom darabos élelmiszerek, különösen szalámi kezelésére és raktározására vonatkozott. A szabadalom megsemmisítésére két kérelmező indított eljárást, többek között újdonság (feltalálói tevékenység) hiányára hivatkozva. Ennek alátámasztására a K/8 és K/9 műszaki rajzokon rögzített adatokat jelölték meg. Összevetve ezeket a találmány szerinti megoldással, az ügyben eljáró tanács megállapította, hogy a szabadalom szerinti megoldás nem tekinthető az ismert klímaberendezések egyszerű többszörözésének, mivel a többszörözés fogalma nem tartalmazza a kezelőtér két egymással szemben levő oldalán való elhelyezést. Ez az elrendezés a technika állásának ismeretében feltalálói tevékenységnek minősül, és szakember számára nem kézenfekvő rutinintézkedésnek.

Átvitel

"Az eljárás virágporból pollen gyűjtésére" című (HU186541) szabadalom alapját képező felismerés az volt, hogy a mivel a pollen és a szennyeződés elektrosztatikus feltöltődése különböző, ilyen elv alkalmazásával nagyobb tisztaságú pollen nyerhető. A megsemmisítési eljárást lefolytató tanács összevetette a szabadalmas igénypontban megfogalmazott megoldását a kérelmező által ellentartásként felhozott megoldásokkal, és megállapította, hogy a statikus elektromosság fizikai hatásainak a találmány szerinti célra való felhasználása nem tekinthető egyszerű anyagmegválasztásnak, mert itt egy ismert fizikai hatás új területen való alkalmazásáról van szó, aminek felismeréséhez, kidolgozásához szükség volt feltalálói tevékenységre. E megoldás megvalósításához az anterioritásként felhívott közlemények útmutatást nem adtak, így az nem jutott olyan mértékben nyilvánosságra az ellenérdekű fél szabadalmi bejelentésének elsőbbségi napját megelőzően, hogy azt szakember megvalósíthatta.

A "Berendezés a sejttevékenységgel összefüggő biológiai folyamatok stimulálására" című (HU186081) szabadalom szerinti találmány a lineárisan polarizált fény biológiai stimuláló hatásának alkalmazásán alapult. A kérelmező a szabadalom megsemmisítését arra hivatkozva kérte, hogy a lineárisan polarizált fény előállítási módjait számos szakkönyv ismerteti, és ezektől a szabadalom szerinti megoldás nem tér el. A tanács a megsemmisítési kérelmet elutasította a következő indoklással: Tény, hogy a jelen szabadalom szerinti berendezés is ismert optikai elemekből épül fel. Nem is nagyon képzelhető el jelenleg olyan, lineárisan polarizált fényt előállító berendezés, amely ne régen ismert optikai elemekből épülne fel. Nem volt azonban előre látható, szakember az irodalmi ismeretekből nem következtethetett arra, hogy egy ilyen berendezés gyógyászati alkalmazást nyerhet. Szabadalomjogi szempontból tehát nem tekinthető a találmány az ismeretek egyszerű összegzésének, hanem a különböző elemek kombinációja (lámpa + gyógyászati hatás) eredményezi a jelen találmány szabadalmazhatóságát.

Optimalizálás, anyaghelyettesítés

"Az eljárás kéntartalmú olajos permetezőszer előállítására" című (HU190068) szabadalommal kapcsolatban a Fővárosi Bíróság a hivatal döntését megváltoztatta és a találmány és a felhozott anterioritások összevetése alapján a vitatott szabadalmat teljes terjedelemben keletkezésére visszamenő hatállyal megsemmisítette. Döntését a következőkkel indokolta: A szabadalom szerinti megoldás teljes mértékben a K2 dokumentum oltalmi körének szűkebb területe, és mivel ez az elsőbbség időpontja előtt oly mértékben nyilvánosságra jutott, hogy azt szakember alkotói tevékenység nélkül felhasználhatta a szabadalmi megoldás kidolgozásához, a szabadalom nem új. A felületaktív anyag alkalmazott koncentrációja kísérletsorozattal meghatározható, vagy az optimális olajminőség kiválasztható. Ez a tevékenység a szakembertől elvárható kötelező szaktudás körébe tartozik. Többlethatásra utaló adatot a leírás nem tartalmaz. Az eltérés a korábbi megoldástól csak formális.

Ekvivalencia

A "Kapásjelző és ahhoz csatlakoztatott jelző szerkezet" (HU189829) című szabadalommal kapcsolatban újdonság (feltalálói tevékenység) hiánya miatt indított megsemmisítési kérelmet a hivatal alaposnak találta. Álláspontját a következőkkel indokolta: "A zárórugó jellemzőinek vonatkozásában a tanács megállapítja, hogy a zárórugónak a hassal átellenes végén kialakított szem feltalálói tevékenységet nem igénylő, egyenértékű megoldás a 6. és 7. számú minta esetén alkalmazott, külön elemet képviselő szemmel. A két elem egyesítése, egyetlen elemből való kialakítása szakember köteles tudása."

Kereskedelmi siker önmagában nem alapozhat meg feltalálói tevékenységet

A HU194735 számú szabadalom kinolon-karbonsav-származékokat tartalmazó bázikus gyógyszerkészítményekre vonatkozott. A kérelmező 7 anterioritás és szakértői vélemény alapján kérelmezte a szabadalom megsemmisítését. A szabadalmas nyilatkozatában többek között arra hivatkozott, hogy megoldása műszaki előítélet leküzdésén alapul, mivel lúgos kémhatású injektálható oldatok az adott felhasználási területen ellenjavalltak, továbbá a szabadalom szerinti megoldás lényege nem egy só vizes oldatához való további lúgadagolás, hanem az állatgyógyászati gyakorlat által megkívánt módon tartósan stabil, kívánt esetben nagy hatóanyag-koncentrációjú állatgyógyászati készítmény előállítása. A hivatal a szabadalmas érvelését nem fogadta el, és a szabadalmat keletkezésére visszaható hatállyal, a következő indokok alapján megsemmisítette: Ezen ismeretek birtokában a megfelelően stabil oldat előállításához szükséges pH beállítása szakember köteles tudása körébe tartozó gyakorlati fogás. Mindezek ellenére, ha a szabadalmas műszaki intézkedése, nevezetesen a bázisfelesleg alkalmazása szakember számára előre ki nem számítható, váratlan, meglepő többlethatást eredményezett volna, azt az újdonság elbírálásánál figyelembe kellene venni. A szabadalmas ilyet sem a szabadalmi leírásban, sem a megsemmisítési eljárás során nem mutatott be. A szóbeli tárgyaláson a tanács által feltett többszöri kérdésre sem mutatott be olyan műszaki, például vizsgálati eredményeket, amellyel megoldása meglepő voltát tudta volna valószínűsíteni, elsősorban terméke kereskedelmi sikerére hivatkozott. Egy megoldás újdonságát azonban az alapozza meg, ha annak műszaki jellemzői tesznek eleget az újdonság jogszabályi feltételeinek. A kereskedelmi siker nem műszaki jellemző, szabadalommal nem védhető termékek és eljárások esetén is fennállhat. A fentieket összegezve és mérlegelve a tanács úgy döntött, hogy a megoldás szakember számára kézenfekvően következik a technika állásából.

IV. Értékelés - összefoglalás

A feltalálói tevékenység megítélésének alapját képező fogalomrendszerből kiindulva vizsgáltuk, hogy a szabadalmi joggyakorlat történeti fejlődése során kialakult elveket milyen módon alkalmazták a mindennapi gyakorlatban, a bejelentések tényleges elbírálása során az Európai és a Magyar Szabadalmi Hivatal munkájában. Megállapítható, hogy a két intézménynél a feltalálói tevékenység megítélésére kialakult joggyakorlat törvényi háttere megegyező.

A feltalálói tevékenység akkor állapítható meg, ha a megoldás a technika állásához képest nem nyilvánvaló. A nyilvánvalóság megítélésében az adott területen jártas szakember tudása a zsinórmérték. Ha a technika állásához tartozó ismeretek szakember számára elegendő útmutatást adnak a megoldás megvalósításához, azaz ilyen ismeretek birtokában feltalálói tevékenység nélkül is el lehet jutni a megoldáshoz, akkor az nem részesülhet szabadalmi oltalomban. A viszonyítás mentes minden egyéb értékeléstől, és kizárólag a kézenfekvőség közvetlen megállapítására szorítkozik, azaz az egyetlen döntő faktor az, hogy a találmány a szakember által a technika állásából nyilvánvalóan és következetesen leszármaztatható-e. S a válasz "igen" vagy "nem". Így a szabadalmi anyagi jogból mindkét esetben kiszorul a "találmányi szint" fogalma: a kérdés csak az, hogy a technika állásával megszabott műszaki szintet a találmány meghaladja-e vagy sem. Érdektelen, hogy "mennyire" haladja meg.

Annak ellenére, hogy 1996. január 1. előtt a hazai joggyakorlat alapjául szolgáló ún. régi szabadalmi törvényben a feltalálói tevékenység követelménye, mint szabadalmazhatósági feltétel explicit módon nem jelent meg, a vonatkozó módszertani útmutató és a konkrét ügyek tanulmányozása egyaránt azt mutatta, hogy a feltalálói tevékenység vizsgálata ekkor is az elbírálási folyamat része volt: ennek hiányában a bejelentő szabadalmi oltalomban nem részesülhetett.

Tökéletesen megegyező a törvényhelyhez kapcsolódó egyes fogalmak (technika állása, szakember) értelmezése is. Az elbíráláshoz mindkét intézmény egy "logikai lánc" felállítását írja elő annak megítélésére, hogy a legközelebbi, a technika állásához tartozó megoldásból kiindulva, szakember el tud-e jutni feltalálói tevékenység nélkül a bejelentésben szereplő megoldáshoz.

Az egyetlen és döntő különbség az, hogy az EPO egy jól definiált logikai teszt alkalmazását javasolja a bejelentések elbírálása, valamint az itt hozott döntésekkel vagy felszólalásokkal kapcsolatos fellebbviteli eljárások során. Ez az ún. "feladat-megoldás megközelítés" olyan módszert jelent a feltalálói tevékenység vizsgálatára, amely a lehetőségekhez képest objektív, reprodukálható, alkalmazása révén az értékelés kimenete, amennyire ez lehetséges, előre jelezhető. Előnye legfőképpen abban rejlik, hogy megkísérli reprodukálni egy szakember szellemi erőfeszítéseit és lehetséges viselkedését, amelynek során egy már létező dolgot (legközelebbi technika állása) a rendelkezésére álló eszközökkel megváltoztat annak érdekében, hogy kitűzött feladatát meg tudja oldani. A módszer alkalmazásának egyik legnagyobb előnye, hogy az ismertetett lépések következetes alkalmazásával elkerülhető az ún. ex post facto analízis, azaz a műszaki feladat oly módon történő meghatározása, amint azt a szakember a találmány felől visszatekintve, a találmány ismeretében tenné meg. Azonban e módszer következetes használata sem szünteti meg a feltalálói lépés értékelésében rejlő ítélet szubjektív elemeit. Jól látható ez abból a diagramból, amely azokat a leggyakrabban előforduló okokat elemzi, amelyek miatt a felek a Fellebbviteli Tanácsokhoz fordulnak: az esetek 60%-ában a feltalálói tevékenység megítélésével kapcsolatos döntést (is) kifogásolják.

A feltalálói tevékenység értékelése a szabadalmazhatóság érdemi előfeltételeinek elbírálása során az egyik legösszetettebb feladat: a szabadalmi törvény és az ehhez kapcsolódó fogalomrendszer tökéletes ismeretén túl "célszerű", ha a vizsgáló rendelkezik az átlagos szakember ismereteivel és képes arra, hogy az elméleti tudást át is ültesse a gyakorlatba. Az értékelés átláthatóságát, előrejelezhetőségét nagymértékben segítik a különféle logikai módszerek, többek között az e dolgozatban is részletesen elemzett "feladat-megoldás megközelítés" módszere. Azonban meg kell jegyezni azt is, hogy még ugyanannak a vizsgálati metodikának a követése esetén sem jutnak az elbírálók feltétlenül mindig ugyanarra a következtetésre. Jól tükrözik ezt az EPO Fellebbviteli Tanácsainak a döntései is, amelyek nagyon sok esetben ellentétesek a munkájuk során ugyancsak a "feladat-megoldás megközelítés" módszerének alkalmazására támaszkodó Vizsgáló és Felszólalási Osztályok munkatársainak következtetéseivel.

A tanács több döntésében is kifejtette, hogy a "feladat-megoldás megközelítés" módszer nem más, mint egyike a lehetséges utaknak a feltalálói tevékenység megítélésére. Használata azonban nem elengedhetetlen feltétele a feltalálói lépés EPC 56. cikkelye szerinti értékelésének.

A tanulmány készítése során főként az EPO publikált jogeseteinek tanulmányozása került előtérbe. Az EPO joggyakorlata egységesítésének egyik leghatásosabb eszköze a fellebbviteli ügyekben döntő Fellebbviteli Tanácsok és az elvi állásfoglalások meghozatalára hivatott Kibővített Fellebbviteli Tanácsok döntései. A tanácsok joggyakorlatukban korábbi döntésekre támaszkodnak, mint irányadó döntésekre, illetőleg a Kibővített Fellebbviteli Tanácsok határozataira, melyek a Fellebbviteli Tanácsokra kötelezőek. Az EPO publikált jogesetei nemcsak az intézmény joggyakorlatának egységesítése szempontjából fontosak, hanem kifelé is áttekinthetővé teszik a rendszert.

Ilyen vagy ehhez hasonló gyakorlat, amely a jogesetek publikálását tette volna lehetővé, a hazai iparjogvédelmi gyakorlatból egészen a legutóbbi időkig hiányzott. Annak ellenére, hogy több magyar szerző publikált a feltalálói tevékenység tárgykörében, ezek a közlemények rendre a külföldi hivatalok joggyakorlatát ismertették. A közelmúlt eredménye, hogy a PIPACS adatbázis révén tanulmányozhatóvá vált a MSZH-nál indított megsemmisítési eljárások joganyaga. Nézetünk szerint - a módszertani útmutató mellett - ez komoly eszköz lehet a hivatali eljárás egységesítése, ismertté és követhetőbbé tételében. A hivatali döntések mechanizmusa - hasonlóan a Fellebbviteli Tanács döntéseihez - egy gyakorlatilag bárki számára egyszerűen hozzáférhető adatbázis révén megismerhetővé válik, ami nagymértékben segít abban is, hogy az új bejelentésekkel kapcsolatos engedélyezési eljárások döntései is kiszámíthatók, előre jelezhetőek legyenek.

Irodalom

J. B van Benthem-Norman, W. P. Wallance: The Problem of Assessing Inventive Step in the European Patent Procedure IIC, Vol. 9. No. 4/1978, p. 297-308

Paul Cole: Inventive Step: Meaning of the EPO Problem and Solution Approach, and Indiciations for the United Kingdom, Part I. E.I.P.R., 1998, Vol. 6. p. 214-218

Paul Cole: Inventive Step: Meaning of the EPO Problem and Solution Approach, and Indiciations for the United Kingdom, Part II. E.I.P.R., 1998, Vol. 7. p. 267-269.

Markó József: A feltalálói tevékenység követelménye a szabadalomképesség elbírálásánál az Egyesült Királyságban és Észak-Amerikában. Iparjogvédelmi Szemle, 1992, III. szám

József Markó: An Approach to the Inventive Step Requirement. Proceedings of the Hungarian group of A.I.P.P.I., 1992, Vol. 19. p. 43-50 [18]

Gábor Mikófalvi: "Inventive Activity" from the Point of View of Judicial Practice. A.I.P.P.I., 1993, Vol. 20. p. 53-68

Jochen Pagenberg: The Concept of the "Inventive Step" in the European Patent Convention. IIC, Vol. 5. No. 2., 1974, p. 157-159.

Jochen Pagenberg: The Evaluation of the "Inventive Step" in the European Patent System - More Objective Standards Needed, Part One. IIC, Vol. 9. No 1/1978, p. 1-20

Jochen Pagenberg: The Evaluation of the "Inventive Step" in the European Patent System - More Objective Standards Needed, Part Two. IIC, Vol. 9. No 2/1978, p.121-152

Palágyi Tivadar: A szakember a szabadalmi joggyakorlatban I. Szabadalmi Közlöny, 79. évf. 10. szám, 1974., p. 762-767

Palágyi Tivadar: A szakember a szabadalmi joggyakorlatban II. Szabadalmi Közlöny, 79. évf. 11. szám, 1974, p. 842-847

Palágyi Tivadar: A szakember szerepe a feltalálói tevékenység elbírálásában, Iparjogvédelmi Szemle, 97. évf. IV. szám, 1992, p. 59-65

Somorjay Ottó: Iparjogvédelmi ismeretek VIII/2. (Bevezetés a külföldi szabadalmi jogba). Magyar Iparjogvédelmi Egyesület, 1982

George S. A. Szabo: A "feladat - megoldás megközelítés" módszerének alkalmazása az Európai Szabadalmi Hivatal gyakorlatában. Iparjogvédelmi Szemle, 100. évf. III. szám, 1995, p. 30-35

A szabadalmi ügyintézés módszertani útmutatója. Országos Találmányi Hivatal, 1994

A szabadalmi ügyintézés módszertani útmutatója. Magyar Szabadalmi Hivatal (az 1996. évi XXXIII. tv. alapján)

Guidelines for Examinations in the European Patent Office, Part C. EPO Publ., 2001 Case Law of the Boards of Appeal of the European Patent Office, 2001 ESPACE- LEGAL CD-ROM adatbázis [21] PIPACS-adatbázis (http:\\ www.hpo.hu)

* A tanulmány a Magyar Szabadalmi Hivatal felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamára készített szakdolgozat szerkesztett változata. A szerző köszönetet mond Kiss Gyula Attilának, az MSZH Mezőgazdasági és Fajtaoltalmi Osztály vezetőjének szakmai tanácsaiért.

Keresés űrlap

Szemle - 2003. 08.