VÁLOGATÁS A SZERZŐI JOGI SZAKÉRTŐ TESTÜLET SZAKVÉLEMÉNYEIBŐL
- Külsős óraadók előadásainak szerzői jogi megítélése
- A közszolgálati műsorszórók programjainak a kötelező ("must carry") vezetékes elosztása fejében járó és az ORTT Műsorszolgáltatási Alapja által fizetendő díj
Külsős óraadók előadásainak szerzői jogi megítélése
SZJSZT-38/03
A Dr. Palotás Ildikó Ügyvédi Iroda megkeresése
A megbízásban foglaltak
A Magyar Könyvvizsgálói Kamara, illetőleg a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft. a kamarai tagok részére rendszeresen kötelező továbbképzést szervez, amelynek keretében külsős óraadók tartanak előadásokat.
Ezen - nem iskolarendszerű - továbbképzések és előadások a következő jellemzőkkel rendelkeznek:
egységes, központilag meghatározott tematika;
egységes oktatási tananyag;
gyakorlati feladatok bemutatása;
konzultálás a hallgatókkal;
meghatározott időtartam.
A Magyar Könyvvizsgálói Kamarán belül ellentétes álláspontok alakultak ki a fenti továbbképzések keretében tartott előadások jogi megítélése tekintetében.
1. Az egyik álláspont szerint ezen előadások olyan önálló, egyéni szellemi produktumok, amelyek szerzői jogi védelem alatt állnak. A felkért óraadók ugyanis olyan elismert pénzügyi, számviteli szakemberek, gyakorló könyvvizsgálók, illetőleg egyetemi, főiskolai oktatók, akiknek előadásaiban kifejezésre jut szakmai felkészültségük, gyakorlati tapasztalatuk, önálló egyéniségük. Az előadók kiválasztásának fő szempontja, hogy az előadói készség mellett megfelelő gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkezzenek, hiszen az előadásokon főként gyakorlati példákon keresztül kell szemléltetni a szakmai anyagot, felkészítve a gyakorló könyvvizsgáló hallgatóság konzultációs kérdéseinek megválaszolására is. Figyelemmel arra, hogy az előadások tükrözik az alkotó előadók egyéniségének sajátosságát, e művek szerzői jogi védelem alá tartoznak; ennek megfelelően az óraadó jogosultakat - mivel a felhasználás nem iskolai oktatási célra, iskolai rendszerben történik - felhasználási szerződés alapján megilleti a felhasználási díj.
2. A másik álláspont képviselői szerint az említett előadások - noha bizonyos mértékig kifejezésre juttatják az óraadó egyéniségét - nem rendelkeznek olyan eredeti, egyéni jelleggel, amelynek alapján szerzői jogi értelemben vett alkotásoknak minősülhetnének. A továbbképzés ugyanis központilag meghatározott, egységes tematika és tananyag alapján történik, amely körülmény az előadók mozgásterét - és ezáltal az egyediség, egyéniség és az önállóság kifejeződésének lehetőségét - nagymértékben szűkíti. A fentiek szerint csupán a tananyag és a tematika számít olyan műnek, amely szerzői jogi védelem alatt áll; ezen jogi védelem azonban a tananyag előadására - egyedi alkotói többlet hozzáadásának hiányában - már nem terjed ki. Ennek megfelelően legfeljebb a tananyag és a tematika szerzőjének járna felhasználási díj, éppen a felhasználó előadótól feltéve, ha arról kifejezett nyilatkozatával le nem mond, illetőleg nem a szabad felhasználás esetéről van szó. Amennyiben az előadás önálló szerzői alkotásnak minősülne, akkor is kérdéses, hogy az előadó szerzővel lehet-e felhasználási szerződést kötni csupán az előadás megtartására; ez esetben ugyanis felhasználásról csak akkor lehetne beszélni, amennyiben a továbbképzést szervező Magyar Könyvvizsgálói Kamara vagy az Oktatási Központ Kft. az előadást valamely módon - akár rögzítés, közvetítés, akár terjesztés vagy sokszorosítás útján - felhasználná.
Mindezek alapján kérem a T. Testület szíves állásfoglalását a tekintetben, hogy a fentiek szerinti előadások minősülhetnek-e szerzői jogi védelem tárgyát képező műnek, s amennyiben igen, úgy azok puszta megtartására köthető-e az előadóval felhasználási szerződés.
Az eljáró tanács szakvéleménye
Az előadások szerzői jogi megítélése
1. A megbízó első kérdése az, hogy a megbízásban leírt előadások "minősülhetnek-e szerzői jogi védelem tárgyát képező műnek".
2. E kérdés megválaszolásához a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 1. §- ának (1)-(3) és (6) bekezdéseit, valamint 4. §-át kell különösen figyelembe venni. Az 1. § (1) bekezdése így rendelkezik "Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat." A § (2) bekezdése előbb leszögezi, hogy "szerzői jogi védelem alá tartozik - függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e - az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása," majd példálózó felsorolást ad az ilyen alkotásokról, s a felsorolásban - a bekezdés b) pontjában - "a nyilvánosan tartott beszéd" is szerepel. Az 1. § (3) bekezdése további lényeges tartalmi elemeket nyújt a szerzői jogi védelem alatt álló alkotások - művek - fogalmához: "A szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől." A § (6) bekezdése az ún. "ötlet-kifejezés dichotómia" elvét fogalmazza meg, mikor leszögezi, hogy "valamely ötlet, elv, elgondolás, eljárás, működési módszer vagy matematikai művelet nem lehet tárgya a szerzői jogi védelemnek." Az Szjt. 4. §-a (1) bekezdésében rögzíti, hogy "a szerzői jog azt illeti, aki a művet megalkotta", majd a (2) bekezdésében kimondja: "Szerzői jogi védelem alatt áll - az eredeti mű szerzőjét megillető jogok sérelme nélkül - más szerző művének átdolgozása, feldolgozása vagy fordítása is, ha annak egyéni, eredeti jellege van."
3. Az Szjt. 1. §-ához fűzött miniszteri indokolás külön kiemeli: "A törvény a magyar és a nemzetközi szerzői jogi felfogásban egyaránt általánosan elfogadott elvet tükröz annak egyértelművé tételével, hogy a szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. A védelemnek a mű egyéni, eredeti jellegén kívül más feltétele nincs, nem is lehet." A miniszteri indokolás ezzel rámutatat a törvény szövegében is tükröződő elvre, hogy a szerzői jogi védelemnek olyan tevékenység a tárgya, amely a szerző szellemi alkotását testesíti meg. Olyan szellemi alkotást, amely egyéni abban az értelemben, hogy az adott körülmények között lehetőség van többféle kifejezési módra, s ezek közül a szerző egyéni módon valósítja meg azok egyikét vagy másikát, s amely eredeti abban az értelemben, hogy az nem csupán valamely már meglévő alkotás szolgai másolata. Az Szjt.-ben alkalmazott mű- és eredetiségfogalom összhangban áll azzal, ami az Európai Unió irányelveiben - különösen a számítógépi programok és az adatbázisok védelméről szólókban - tükröződik. A számítógépi programok védelméről szóló 91/250/EGK sz. irányelv 1. cikkének 3. bekezdése így rendelkezik: "A számítógépi program védelemben részesül, ha az eredeti abban az értelemben, hogy az a szerző saját szellemi alkotása. Semmilyen más ismérv nem alkalmazható a védelemre való alkalmasság meghatározásához." Az adatbázisok védelméről szóló 96/9/EK sz. irányelv 3. cikkének 1. bekezdése ezzel összhangban mondja ki a következőket: "Ez Irányelv szerint az adatbázisok, amelyek - a tartalmuk kiválasztásánál és elrendezésénél fogva - a szerző szellemi alkotását testesítik meg, szerzői jogi védelemben részesülnek. Semmilyen más ismérv nem alkalmazható a védelemre való alkalmasság meghatározásához." Jóllehet az acquis communautaire-ben ezek a meghatározások közvetlenül csak az érintett két kategóriára vonatkoznak, nyilvánvalónak látszik, hogy súlyos koncepcionális zavart eredményezne, ha az EU valamely tagállama ettől eltérő mű- és eredetiségfogalmat alkalmazna más műkategóriák esetében (például, ha nem elégedne meg a szellemi alkotás meglétével, hanem azt is megkívánná, hogy az egyéni, eredeti jelleghez a szerző személyiségének valamilyen "misztikus", hangsúlyosabb kifejeződése is társuljon).
4. A fent leírt ismérvek alapján ítélhető meg, hogy a Magyar Könyvvizsgálói Kamara tagjai részére szervezett továbbképzés keretében elhangzott előadások szerzői jogi védelmet élvező műveknek minősülhetnek-e. A megbízásban szereplő leírás két álláspontról szól. Az első álláspont szerint az előadások "olyan önálló, egyéni szellemi produktumok, amelyek szerzői jogi védelem alatt állnak", míg a másik álláspont képviselői szerint azok " - noha bizonyos mértékig kifejezésre juttatják az óraadó egyéniségét - nem rendelkeznek olyan eredeti, egyéni jelleggel, amelynek alapján szerzői jogi értelemben vett alkotásoknak minősülhetnének." Úgy látszik, hogy a két álláspont nem ugyanazon tényállás kétféle megítélését tükrözi, hanem két - legalábbis némileg - eltérő, általános jelleggel összefoglalt tényállásra vonatkozik: az elsőként említett álláspont szerint az előadások egyéni, eredeti jellegűek, míg a másik szerint ez a jelleg hiányzik. Az eljáró tanács megítélése szerint azonban ez a tényállásbeli különbség a lényeget tekintve csupán látszat. Úgy tűnik, hogy a második álláspont képviselői olyan eredetiségtesztet vesznek alapul, amely szigorúbb annál, mint ami a Szjt. - és az acquis communautaire - rendelkezéseiből következnék. Elismerik, hogy az előadások bizonyos mértékig kifejezésre juttatják az óraadók egyéniségét - ami így az előadások "bizonyos mértékű" egyéni jellegére vall - de mégis kijelentik, hogy azok nem egyéni, eredeti jellegűek. Ez arra mutat, hogy az egyéni, eredeti jelleg megállapítását ahhoz a feltételhez kívánják kötni, hogy az egyéni jelleg egy bizonyos mértéket meghaladjon. Erre azonban az Szjt. idézett rendelkezései szerint nincs alap; a törvény csupán az alkotás egyéni jellegét kívánja meg, nem állít további feltételt e jelleg mértékét illetően. Ezért az óraadók előadásai a második álláspont alapjául szolgáló általános jelleggel összefoglalt tényállás esetében is szerzői jogi védelmet érdemlő alkotásnak minősíthetők.
5. Az előző pontban az "általános jelleggel összefoglalt" tényállás kifejezést használta az eljáró tanács, amelyre figyelemmel az óraadók előadásai szerzői jogi védelemben álló alkotásoknak minősülhetnek. Ez azonban ténykérdés, amelyre vonatkozóan - a megbízásban leírt körülmények között - csak a konkrét előadásoknak, illetve annak az elemzése alapján lehet megbízhatóan állást foglalni, hogy azoknak mi a viszonya az egységes tananyaghoz. A megbízásban foglalt leírás szerint az előadások a következő jellemzőkkel rendelkeznek:
egységes, központilag meghatározott tematika;
egységes oktatási tananyag;
gyakorlati feladatok bemutatása;
konzultálás a hallgatókkal;
meghatározott időtartam.
Az "egységes, központilag meghatározott tematika" egymagában nyilvánvalóan elégséges teret hagyna az előadók számára egyéni, eredeti előadások tartására, hisz egy adott témáról különböző módokon lehet előadást tartani. Az "egységes oktatási tananyag" azonban már tartalmilag meghatározhatja az előadásokat, és ha eléggé részletes, elvileg előfordulhat, hogy az előadó egyszerűen a tananyagban foglaltakat adja elő anélkül, hogy bármi egyénit és eredetit tenne hozzá. Ez esetben az előadó hozzájárulása esetleg csak a gyakorlati példák bemutatatásában és a hallgatókkal való konzultálásban merülhet ki. Jóllehet ez elvileg előfordulhat, az eljáró tanács mégis annak a valószínűségéből indul ki, amire a megbízásban általános jelleggel leírt tényállás utal; nevezetesen abból, hogy a kötelező tananyag keretei között is lehetősége van az előadóknak egyéni, eredeti jelleggel bíró előadások tartására. S ha ezzel a lehetőséggel élnek, előadásaik szerzői jogi védelem alá esnek.
6. A kötelező tananyag jellegétől és részletességének szintjétől, valamint az előadások egyéni, eredeti vonásaitól függően a szerzői jogi védelmet élvező előadások két változata képzelhető el: vagy önálló művekről vagy az egységes tananyagra épülő átdolgozásokról lehet szó. Az előbbi esetben a kötelező tananyag, a tematikához hasonlóan, csak keretül szolgál, lehetővé téve a teljesen önálló, egyéni, eredeti kifejtést. Az utóbbi esetre az Szjt. 4. §-ának a szakvélemény fenti 2. pontjában idézett (2) bekezdésében foglaltak az irányadók.
7. Szükséges külön kitérni a megbízás 2. pontjában foglalt következő állításokra: "Csupán a tananyag és a tematika számít olyan műnek, amely szerzői jogi védelem alatt áll; ezen jogi védelem azonban a tananyag előadására - egyedi, alkotó többlet hozzáadásának hiányában - már nem terjed ki. Ennek megfelelően legfeljebb a tananyag és a tematika szerzőjének járna felhasználási díj, éppen a felhasználó előadótól - feltéve, ha arról kifejezett nyilatkozatával le nem mond, illetőleg nem a szabad felhasználás esetéről van szó." Az idézett szövegben foglaltak nem életszerűek. Ha egy intézmény oktatási programjának céljaira valakivel egységes oktatási tananyagot készíttet megfelelő ellenszolgáltatás fejében, a tananyag szerzője aligha léphet fel azzal az igénnyel, hogy a tananyagnak arra a célra való felhasználásához, amire az intézmény azt elkészíttette, még külön felhasználási engedélyre lenne szükség. (Legfeljebb az képzelhető el, hogy a tananyag felhasználásának egy bizonyos keretét és gyakoriságát veszi alapul az intézmény és a szerző közötti szerződés, s az azon túlmenő felhasználást már külön engedélyhez és díjfizetéshez kötik. Ilyenkor is azonban nem az előadót, hanem az intézményt terhelné az engedélykérési és díjfizetési kötelezettség, miután az utóbbi a szerződő fél és - a szerzői jog szempontjából - a felhasználó.) Lényegében ugyanezek állnak a tananyagnak az adaptált változatban való esetleges felhasználására. Az oktatási tevékenység jellegét figyelmen kívül hagyó, végletesen irreálisnak látszó értelmezése lenne az egységes tananyag elkészítésére vonatkozó szerződésnek az, ha úgy tekintenék, hogy annak alapján a tananyagot csak változatlan formában lehet felhasználni, s ha az intézmény által felkért előadók azt egyéni, eredeti vonásokkal kívánják gazdagítani, a tananyag elkészítőjétől külön engedélyre van szükség.
8. Összefoglalva: a megbízásban leírt előadások részesülhetnek szerzői jogi védelemben. Azt azonban, hogy mely előadások részesülhetnek ilyen védelemben, és azok közül melyek milyen minőségben - önálló művekként vagy az egységes tananyag át-, illetve feldolgozásaként - csak a konkrét körülmények ismeretében, előadásonként lehet eldönteni.
Az előadókkal kötendő esetleges szerzői jogi felhasználási szerződések kérdése
9. Az óraadók tevékenysége elsődlegesen oktatási tevékenység, amely a megbízásban foglalt leírás szerint nemcsak előadások tartásából, de gyakorlati példák megbeszéléséből és a hallgatókkal való konzultálásból is áll. E sokrétű tevékenységet még akkor sem lehetne egy szerzői jogi felhasználási szerződéssel rendezni, ha biztos lenne, hogy annak egyik eleme -- az előadástartás - minden esetben szerzői jogi védelemre alkalmas alkotás létrejöttével jár.
10. Mint ahogyan azonban a fenti 8. pontban megállapította az eljáró tanács, azt csak esetről esetre lehet eldönteni, hogy egy adott előadás az egységes tananyaggal összevetve önálló szerzői jogi alkotásnak minősülhet-e.
11. Továbbá, a valóságban nem arról van szó, hogy az óraadókat arra kérnék fel, hogy - az egységes tananyag követelményeinek figyelembevételével - alkossanak szerzői jogi műveket és azokat adják elő, hanem előadások tartására, illetve az azokhoz kapcsolódó egyéb oktatási tevékenység elvégzésére, amelynek "mellékterméke" lehet az átdolgozás szintjén álló vagy teljesen önálló szerzői művek létrejötte.
12. Erre tekintettel az óraadó előadók tevékenységének a valós természetével olyan szerződéses rendezés látszik összhangban állónak, amely alapvetően az oktatási tevékenységre vonatkozik (szokásos óraadói szerződés). Az előadások tartása ebbe az alaptevékenységbe illeszkedik, s ezért akkor sem indokolt azokra figyelemmel külön szerzői jogi felhasználási szerződést kötni, ha számítani lehet arra, hogy az előadások megfelelhetnek majd a szerzői jogi védelem követelményeinek. Elegendőnek látszik az, hogy az óraadói szerződés szerinti díjazás megállapításánál ezt a lehetőséget is megfelelően figyelembe vegyék. Az más kérdés, hogy az előadásokban megtestesülő esetleges szerzői jogi művek további - az előadások szokásos körülmények közötti elhangzásán túlmenő - felhasználása (rögzítése, többszörözése, az előadás helyszínén jelen nem levők számára való közvetítése stb.) már külön szerzői jogi felhasználási szerződések tárgya lehet.
A közszolgálati műsorszórók programjainak a kötelező ("must carry") vezetékes elosztása fejében járó és az ORTT Műsorszolgáltatási Alapja által fizetendő díj
SZJSZT-39/03
Az ORTT Műsorszolgáltatási Alap megkeresése
Az Országos Rádió és Televízió Testület Műsorszolgáltató Alapjának (a továbbiakban: ORTT és Alap) mb. igazgatója a következő megkereséssel fordult a Szerzői Jogi Szakértő Testülethez:
"A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rtv. vagy médiatörvény) műsorelosztó rendszerek által történő műsorelosztásra vonatkozó 117. §-ának (1) bekezdése szerint: "1996. július 1-jétől az üzemben tartó köteles rendszere révén elosztani a közszolgálati műsorszolgáltató valamennyi műsorát, amennyiben ezek vételkörzete kiterjed az adott fejállomásra." Ezt a tevékenységet a műsorelosztó alapszolgáltatásként, többletdíj felszámítása nélkül köteles végezni. (Ez az ún. must carry, azaz továbbközvetítési kötelezettség.) Az Rtv. 117. §-ának módosítása 1999. szeptember 1-jétől lépett hatályba; korábban ezért jogdíjat nem kellett fizetni.
Tekintve, hogy a jogdíj megfizetése az előfizetőkre nem hárítható át (a "must carry" miatt), azt a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 28. §-ának (6) bekezdése szerint a Műsorszolgáltatási Alapból kell megfizetni [Rtv. 78. § (7) bek.].
A fentiek alapján egyrészről az ORTT és az Alap, másrészről pedig az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület (a továbbiakban: Artisjus) között a hivatkozott törvényhelyek hatálybalépése óta évről évre megállapodás jön létre a szerzői jogdíj megfizetéséről.
Az Artisjus 2003. november 24-én írásban jelezte, hogy az eddigi "gyakorlattól" eltérően a jövő évi fizetendő jogdíj összege nemcsak az infláció miatt kerül korrigálásra, hanem - egyfajta kompenzációként - jelentősebb mértékben fog emelkedni. Az inflációt meghaladó emelés indokául az Szjt. folyamatban levő változását hozta fel indokul; nevezetesen a 28. § (4) bekezdésében meghatározott felosztási szabályok módosulását ("… az év végére várható hivatalos inflációt meghaladó mértékű, 18%-os emelésre tettünk javaslatot. Ez foglalja magában az új jogosulti csoport 9%-os részesedését és a többi érintett jogosulti csoport ehhez igazodó veszteségét" - részlet az Artisjus hivatkozott leveléből). A törvénymódosítási javaslat szerint a filmalkotások mozgóképi alkotóit, illetve a filmírókat 1-1 százalékponttal, míg a zeneszerzőket és szövegírókat, illetve az előadóművészeket 3,5-3,5 százalékponttal kisebb összeg illeti meg. A változás szerint új belépőként a hangfelvétel-előállítók a jövőben 9%-kal fognak a felosztásból részesedni.
Az előbbiek következtében az Artisjus részesedése a befolyt díjakból csökken, amely csökkenést a kábeltelevíziós tarifadíjak emelésével kívánja kompenzálni, amelynek eredményeképpen az Alap egyéb forrásai terhére fizetendő összeg emelkedik.
A fentiekben leírtak alapján a következő kérdésekkel fordulok a Testülethez:
a) Tekintettel arra, hogy a "szolgáltatás" - a must carry tárgyának mennyisége és minősége - nem változik, az árszínvonal változása pedig az évről évre való inflációkövetéssel kezelve van, van-e az Artisjusnak jogalapja arra, hogy a törvényváltozásból eredő bevételkiesését a tarifák megemelésével kompenzálja; azaz, hogy az inflációt jelentősen meghaladó mértékben emelje meg az Alap által fizetendő szerzői jogdíjat s ezzel egy "kétharmados" törvénybe, az abban szabályozott elosztási rendbe avatkozzon be?
b) Kérem a Testület szíves állásfoglalását azzal kapcsolatban is, hogy a szerzői jogi törvény módosításának előkészítésével vagy a tarifák felosztást kompenzáló emelésével kapcsolatban van-e az ORTT-nek véleményezési joga? Amennyiben valamiképpen kapcsolódhat e folyamatba, úgy milyen módon teheti ezt meg? Milyen más jogorvoslati lehetőségek állnak az ORTT rendelkezésére?"
Az eljáró tanács szakvéleménye
1. Bevezető
Az eljáró tanács megállapítja, hogy az Alap a fenti a) és b) pont alatt lényegében négy kérdést tett fel. Ezek a következők, miután az eljáró tanács úgy látja, hogy előbb a díj megállapítására vonatkozó eljárással indokolt foglalkozni, s csak utána az adott ügyben vitatott díjmegállapítás kérdésével, majd pedig az általánosabb "háttérkérdésekkel" (a "kétharmados törvénybe való beavatkozás" és a törvény-előkészítés kérdéseivel) az említett kérdéseket az ennek megfelelő sorrendben tünteti fel:
1. Van-e az ORTT-nek véleményezési joga a szerzői jogi tarifák felosztást kompenzáló emelésével kapcsolatban? Amennyiben van ilyen joga, azzal mi módon élhet, s milyen jogorvoslati lehetőségek állnak az ORTT rendelkezésére?
2. Tekintettel arra, hogy az Alap által finanszírozandó "szolgáltatás" - a közszolgálati műsorszolgáltatóknak a kötelező módon való továbbközvetítése ("must carry") - mennyisége és minősége nem változik, az árszínvonal változása pedig az évről évre történő inflációkövetéssel kezelt, van-e az Artisjus-nak jogalapja arra, hogy a Szjt. változását és az ebből adódó saját bevételkiesését a tarifák megemelésével kompenzálja?
3. Beavatkozhat-e az Artisjus a tarifaemeléssel egy "kétharmados" törvénybe, "az abban szabályozott elosztási rendbe"?
4. Van-e az ORTT-nek véleményezési joga az Szjt. módosításával kapcsolatban?
Az eljáró tanács ezekre a kérdésekre - azok sorrendjében - a szakvélemény 3. részében válaszol. Előbb azonban szükségesnek tartja áttekinteni azt a sajátos jogi helyzetet - mind nemzetközi, mind európai, mind pedig hazai szinten - amelyre tekintettel a "must carry" vezetékes továbbközvetítésekért az Alapot terheli a jogdíjfizetési kötelezettség. Ezzel a szakvélemény most következő, 2. része foglakozik.
2. A közszolgálati műsorszóró társaságok programjainak kötelező vezetékes továbbközvetítésére vonatkozó nemzetközi, európai és hazai normák
A) Az Szjt. miniszteri indokolása a "must carry" vezetékes műsorelosztásra vonatkozó egyértelmű nemzetközi és európai szabályozás hiányáról, s arról, hogy miért ismeri el mégis a törvény a 28. § (6) bekezdése szerinti díjfizetési kötelezettséget
Az Szjt. 28. §-ához fűzött miniszteri indokolásból az tűnik ki, hogy sem nemzetközi szinten, sem pedig az acquis communautaire szintjén nincs egységesen elfogadott álláspont a "must carry" továbbközvetítésekre vonatkozó szerzői jogi kötelezettségek tekintetében. Az indokolás vonatkozó részei így szólnak (a kiemelések az eljáró tanácstól valók):
"A médiatörvény 117. §-ának (1) bekezdése… értelmében a műsorelosztó rendszerek üzembentartói a közszolgálati műsorszolgáltatók valamennyi műsorát kötelesek - "must carry" típusú kötelezettségként - elosztani, többletdíj követelésének a lehetősége nélkül, pusztán az alapszolgáltatás díjtétele fejében. Ez a kötelezettség - a médiatörvény 2. §-ának 47. pontjában adott definícióval való összevetés alapján - a vételkörzetben terheli az üzembentartókat. E definíció és a 117. § viszonyából viszont az következik, hogy a médiatörvény lényegében azonosítja a közszolgálati műsorszolgáltató "szolgálati övezetét" és "közvetlen vételi övezetét" (vételkörzetét).
A médiatörvény 117. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az elosztás valamennyi közszolgálati műsorszolgáltató számára díjmentes, és a közszolgálati műsorszolgáltató sem követelhet műsorai elosztásáért az üzembentartótól ellenszolgáltatást. Az üzembentartó a 117. § (1) bekezdésében meghatározott műsorszolgáltatások esetében mentesül a korábbi Szjt. 50/G. §-ának (1) bekezdésében meghatározott jogdíj megfizetése alól…
Aggályok vetődtek fel azzal kapcsolatban, hogy a médiatörvény 117. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak megfelelnek-e a Magyar Köztársaságot a szerzői jog területén kötelező nemzetközi szerződések előírásainak...
A médiatörvény említett szabályai és nemzetközi kötelezettségeink viszonyáról a következők mondhatók el.
A többi nemzetközi szerződés szempontjából is meghatározó jelentőségű, hogy a médiatörvény 117. §-ának (1) és (2) bekezdése ellentétes-e a BUE 11bis cikkében foglaltakkal. Lehetséges a BUE 11bis cikke (1) bekezdésének olyan értelmezést tulajdonítani, amely alapján nem illeti meg a szerzőt az átvitel engedélyezésének kizárólagos joga, ha a vezetékes továbbközvetítés nem ér el az eredeti sugárzáshoz képest új, más közönséget. Egyes országok a kizárólagos jogot kifejezetten nem ismerik el a műsorsugárzó szervezet szolgálati övezetén belül, illetve az ilyen övezeten belül a kábeltelevízió által törvényi kötelezettség teljesítéseképpen végzett továbbközvetítés tekintetében. A 11bis cikknek ezt az értelmezését korántsem osztja a BUE valamennyi tagállama; jelentős arányt képviselnek ugyanis azok, akik a 11bis cikkben szabályozott kizárólagos jogot feltétlenül, a sugárzásra, illetve a vezetékes átvitelre vonatkozó közjogi előírásoktól (vagyis szolgálati övezettől, "must carry" típusú kötelezettségektől) függetlenül elismerik és biztosítják. Összességében azonban a BUE 11bis cikkének egységes értelmezéséről még nem alakult ki olyan nemzetközi egyetértés, amely alapján egyértelműen megállapítható volna, hogy akár az "új közönség" elmélete, akár a kizárólagos jognak bizonyos körülményekre (szolgálati övezetre, "must carry" szabályokra) figyelemmel történő el nem ismerése ellentétes a BUE 11bis cikkében foglaltakkal.
A médiatörvény 117. §-ának (2) bekezdése viszont - megfogalmazása szerint - nem a szerző kizárólagos jogának el nem ismeréséről szól, hanem az üzembentartót mentesíti az Szjt. 50/G. §-ának (1) bekezdésében meghatározott jogdíjfizetési kötelezettség alól. A törvény szó szerinti értelmezése tehát arra az eredményre vezet, hogy az Szjt. alapján változatlanul szükség van a szerző hozzájárulására a sugárzott (vagy vezetéken átvitt) műnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával, vezeték útján a nyilvánossághoz történő egyidejű átviteléhez, de ezt a hozzájárulást a médiatörvény szabályánál fogva jogdíj fizetése nélkül is megadottnak kell tekinteni. Ez pedig nem más, mint törvényi engedély a vezetékes továbbközvetítésre, mégpedig jogdíjfizetési kötelezettség nélkül. A BUE 11bis cikkének (2) bekezdése azonban ilyen jogi megoldásra nem ad lehetőséget: a joggyakorlás feltételeit ugyan megszabhatja a nemzeti jogalkotás, de e feltételek nem sérthetik a szerzőnek azt a jogát, hogy méltányos díjazásban részesüljön.
Az Európai Megállapodásból fakadó jogközelítési kötelezettségeink "rugalmas", "puha" megfogalmazása folytán - a BUE-vel való ütközés lehetőségétől eltekintve - jelenlegi helyzetünkben, a társult viszonyban nem követnénk el nemzetközi jogsértést akkor sem, ha az európai közösségi joggal teljes összhangban nem álló szabályozást alkotnánk vagy tartanánk hatályban. Az idevágó közösségi irányelv (a Tanács 93/83/EGK irányelve) egyrészt eleve csak a több országot érintő, határokon átnyúló tényállásokra vonatkozik [márpedig a médiatörvényt a magyarországi műsorszolgáltatásra és műsorterjesztésre kell alkalmazni a törvény 1. §-ának (1) bekezdése szerint], másrészt nem rendelkezik a szolgálati övezeten belüli továbbközvetítés megítéléséről. Az irányelv tehát nem vonatkozik a médiatörvény 117. §-ának (1) és (2) bekezdésben szabályozott kérdéskörre, ezért a vele való összhang kérdése fel sem vetődik. Végül meg kell említeni azt is, hogy az irányelv főleg azért nem tér ki erre a kérdéskörre, mert arról még az Európai Unió tagállamai között is vita folyik.
Az előzőekből kitűnik: a szerzői jogi alapon nyugvó továbbközvetítési jog és a műsorelosztó rendszerek üzembentartóit a médiatörvény szerint terhelő elosztási kötelezettség viszonyát rendezni szükséges. Kívánatos ez a törvényi szintű rendelkezések ütközésének elhárítása céljából, de még inkább azért, mert a BUE 11bis cikkének többségi értelmezésére figyelemmel a jelenlegi szabályozás kétséget hagy afelől, hogy belső jogunk eleget tesz-e nemzetközi kötelezettségeinknek.
Mivel a Műsorszolgáltatási Alap egyik rendeltetése éppen a közszolgálati televíziózás és rádiózás előmozdítása, nem tűnik méltánytalannak, hogy a műsorelosztó rendszerek üzembentartóit a vezetékes továbbközvetítés miatt terhelő szerzői jogdíjfizetési kötelezettségnek az elosztási kényszer alá eső közszolgálati műsorokkal kapcsolatban az Alap tegyen eleget az üzembentartók helyett. Így látszik összeegyeztethetőnek a szerzők és más jogosultak méltányos díjazás iránti igénye és a közszolgálati műsorhoz való minél szélesebb körű hozzáféréssel kapcsolatos közérdek. Ennek alternatívája csak az lehetne, ha a jogdíjfizetés közvetlenül azokat az üzembentartókat terhelné, amelyeket a törvény kötelez a közszolgálati műsorszolgáltatók műsorainak elosztására. Ez nemcsak az üzembentartókkal szemben volna méltánytalan és - egyes vélemények szerint - alkotmányossági szempontból is aggályos, hanem azzal is járhatna, hogy éppen az előfizetőknek felszámítható legalacsonyabb díjtétel emelkedne, tehát a nézők és a hallgatók drágábban jutnának a közszolgálati adók műsoraihoz.
A törvény 28. §-ának (6) bekezdése, 110. §-ának b) bekezdése és 111. §-ának (4) bekezdése az előzőekre figyelemmel állapítja meg az új szabályokat. Alkalmazásuk folytán - az érintett közös jogkezelő szervezet adatain alapuló számítás szerint - évente összesen mintegy 100-110 millió forint kiadás terhelné a Műsorszolgáltatási Alapot."
B) Az eljáró tanács megállapítása a Szjt. 28. §-ának (2) bekezdése szerinti díjigény jogi természetéről: a BUE 11bis cikke (2) bekezdésén alapuló törvényi engedélyhez kapcsolódó "méltányos díj"-ra való igény
A miniszteri indokolás fent idézett részei kellően alapos módon tükrözik a felkérés tárgyát képező "must carry" továbbközvetítésekre vonatkozó jogi helyzetet a nemzetközi egyezmények és az acquis communautaire szintjén, s megfelelő támpontot adnak az Szjt. 28. §-ának (6) bekezdésében foglalt szabály jogi természetének a megítéléséhez. Ezzel kapcsolatban, az I. részben foglaltakat is összegezve, a következőket állapítja meg az eljáró tanács.
a) Nincs olyan nemzetközi szerzői jogi norma, amelyből olyan egyértelmű kötelezettsége lenne hazánknak, hogy a "must carry" kábeltelevíziós programelosztásra is kiterjessze a díjfizetési kötelezettséget. E szempontból elsősorban a BUE 11bis cikke (1) bekezdésének (ii) pontja irányadó. E rendelkezés szerint a szerzői jogok tulajdonosának kizárólagos joga az, hogy engedélyezze a (rádió vagy televízió útján) sugárzott művének a közönséghez való vezetékes közvetítését, amennyiben az ilyen közvetítést az eredeti sugárzó szervezettől eltérő szervezet végzi.
Mint ahogy a miniszteri indokolás rámutat, van számos tagországa a Berni Uniónak, amely a "must carry" továbbközvetítések esetében nem ismer el egy ilyen külön jogot. Ezek az országok abból indulnak ki, hogy az eredeti sugárzott programok tekintetében a BUE 11bis cikke (1) bekezdésének (i) pontjában rögzített sugárzási jog alapján már eleve annak figyelembevételével történik meg a jogosítás a szerzői jogok tulajdonosai részéről, hogy a sugárzott programokat ahhoz a közönséghez közvetítik, amelyhez a "must carry" kötelezettség alapján vezetékes úton is hozzáférhetővé kell tenni azokat. A "must carry" programelosztók lényegében az eredeti sugárzó szervezet javára kötelesek eljárni; azok tevékenységét teljesítik ki; így csak formálisan lehet arról beszélni, hogy az eredeti sugárzó szervezettől eltérő szervezet általi felhasználásról van szó. A felhasználás köre nem bővül, ugyanazok a művek, ugyanakkor, ugyanolyan formában és ugyanahhoz a közönséghez jutnak el; ezért indokolatlan, hogy a jogtulajdonosok még egyszer jogosítsák mindezt, s különösen, hogy további díjigénnyel lépjenek fel. Ugyanakkor a Berni Unió más tagországai a 11bis cikk (1) bekezdésének (ii) pontját úgy értelmezik, hogy hiába az eredeti sugárzó szervezet számára már egyszer megadott jogosításnak megfelelően járnak el a vezetékes "must carry" programelosztók, mégis az eredeti sugárzó szervezettől eltérő szervezetekről van szó, s így úgy látják, hogy a rendelkezés szó szerinti értelmezése alapján a "must carry" programelosztásra is indokolt kiterjeszteni a jogtulajdonosok jogait.
b) Nincs külön norma az acquis communautaire keretében, amely a "must carry" programelosztás szerzői jogi szabályozására vonatkoznék. Harmonizálás hiányában az Európai Unió tagországai is épp olyan megosztottak abban a tekintetben, hogy a fent jelzett két értelmezési lehetőség közül melyiket válasszák, mint a Berni Unió többi tagországa. Az eljáró tanács nem vállalkozhatott egy, az összes uniós tagországra kiterjedő részletes összehasonlító tanulmányra (annál is inkább, mert a jelen ügyben ez nem szerepel közvetlen kérdésként), de egyes, könnyebben hozzáférhető forrásokból elegendő adat állt rendelkezésére ennek a megállapításnak a megerősítésére; hisz például Ausztria [a szerzői jogi törvény 17. cikkének (3) bekezdése], Írország (a szerzői jogról és a szomszédos jogról szóló törvény 103. cikke) és az Egyesült Királyság (a szerzői jogról, az ipari mintákról és a szabadalmakról szóló törvény 73. cikke) törvényei egyértelműen a szabad felhasználások körébe sorolják a "must carry" vezetékes műsorelosztást (s azt, hogy ebben a tekintetben nem történt elmozdulás az Európai Unión belüli harmonizálás irányában az mutatja, hogy például az ír törvényt az említett rendelkezéssel 2000-ben fogadták el).
c) Az Szjt. esetében a törvényhozó tehát a kétféle lehetséges, és a nemzeti törvények szintjén egyaránt alkalmazott értelmezés közül a szerzői jogok tulajdonosai számára kedvezőbbet választotta. Ez természetesen - a nemzeti elbánás kötelező elvéből következően - azt is jelenti, hogy a magyar szerzői jog alapján azoknak az országoknak a jogtulajdonosai számára is fennáll a díjigény, amelyekben a magyar szerzők nem élveznek ilyen díjigényt.
d) A miniszteri indokolásban foglalt levezetésből az is világosan kitűnik, hogy az Szjt. 28. §-ának (1)-(3) bekezdésében szabályozott jog és e § (6) bekezdésében foglalt díjigény jogi természete eltérőként ítélhető meg. Az (1)-(3) bekezdésben foglaltak egy eredetileg kizárólagos jogként megfogalmazott jog kötelező közös jogkezeléséről szólnak, míg a (6) bekezdés az Rtv. 117. §-ával összevetve törvényi engedély létére utal. Az utóbbi rendelkezésekből azért lehet következtetni törvényi engedély fennálltára, mert továbbra is hatályban van az Rtv. 117. §-ának (1) bekezdése, amely nem csupán engedélyt ad a kábelhálózatok számára a sugárzott közszolgálati műsorok elosztására, de kötelezi is azokat arra. Az Szjt. 28. §-ának (6) bekezdése csak díjfizetési kötelezettséget ír elő erre az esetre. Miután a törvényi engedély (és kötelezettség) már megvan, nincs arról szó, mint a 28. § (2) bekezdésében; nevezetesen arról, hogy a szerzői jogok tulajdonosainak a hozzájárulását csak akkor lehet megadottnak tekinteni, ha a továbbközvetítői szervezet a megállapított díjat befizette. Az engedély megvan, csak éppen díjat kell fizetni - éppen ez a törvényi engedély lényege.
e) A BUE 11bis §-ának (2) bekezdése lehetőséget ad a BUE-ben részes országoknak, hogy e § (1) bekezdésében megjelölt jogok (ideértve természetesen a sugárzott művek továbbközvetítésére vonatkozó jogot is) gyakorlására feltételeket írjanak elő. Annak előírása, hogy egy ilyen jog csak közös jogkezelés útján gyakorolható, nyilvánvalóan az adott jog gyakorlására vonatkozó feltétel. Azonban a BUE revíziós értekezleteinek a jegyzőkönyveiből kitűnik - s ennek megfelelően a bekezdés egységes értelmezése az - hogy annak alapján törvényi engedély (vagy kényszerengedély) is bevezethető.
f) Miután a Rtv. 117. §-ának (1) bekezdéséből és az Szjt. 28. §-ának (6) bekezdéséből az tűnik ki, hogy a vitatott esetben törvényi engedélyről van szó, megjegyzendő az is, hogy a törvényi engedély esetén fizetendő díj tekintetében a BUE 11bis cikke (2) bekezdésének a második mondatát kell figyelembe venni, amely előírja, hogy az ilyen esetben méltányos díjazás jár, amelynek összegét, megállapodás hiányában az illetékes hatóság állapítja meg.
3. Válasz a feltett kérdésekre
Ad 1. (Van-e az ORTT-nek véleményezési joga a szerzői jogi tarifák felosztást kompenzáló emelésével kapcsolatban? Amennyiben van ilyen joga, azzal mi módon élhet, s milyen jogorvoslati lehetőségek állnak az ORTT rendelkezésére?)
Az Szjt. 28. §-ának (2) és (3) bekezdésében, illetve (6) bekezdésében foglalt jogok eltérő jellege, amely a vonatkozó díjak megállapításának a rendjére is hatással van
a) Az Szjt. 28. §-ának a jelenleg hatályos (2) és (3) bekezdése így rendelkezik:
"(2) A rádió- vagy televízió-szervezet, illetve a saját műsort a nyilvánossághoz vezeték útján vagy másként közvetítő műsorában sugárzott, illetve közvetített műveknek sugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon - az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával - a nyilvánossághoz történő egyidejű, változatlan továbbközvetítéséhez a szerző hozzájárulását megadottnak kell tekintetni, ha a továbbközvetítő szervezet az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezetnek a megállapított díjat befizette.
(3) A jogosultak díjigényüket csak közös jogkezelés útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le."
A 2003. évi CII. tv. (a továbbiakban: Szjtm.) 61. §-a szerint a fenti (2) és (3) bekezdés helyébe - 2004. május 1-jei hatállyal a következő rendelkezések lépnek:
"(2) A szerzőnek az is kizárólagos joga, hogy a rádió- vagy televízió-szervezet, illetve a saját műsort a nyilvánossághoz vezeték útján vagy másként közvetítő műsorában sugárzott, illetve közvetített művének sugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon - az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával - a nyilvánossághoz történő egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítésére engedélyt adjon.
(3) A jogosultak a (2) bekezdésben meghatározott jogukat csak közös jogkezelés útján gyakorolhatják, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le. A díjakat az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet állapítja meg a többi jogosult közös jogkezelő szervezeteivel egyetértésben. A továbbközvetítő szervezet a megállapított díjat az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezetnek köteles befizetni."
b) A 28. § (6) bekezdése nem változott az Szjt.-nek az Szjtm. általi módosítása során:
"(6) A magyar közszolgálati műsorszolgáltató rádió- vagy televízió-szervezet műsorában sugárzott, vezetéken vagy másként közvetített művek továbbközvetítéséért járó díjakat a Műsorszolgáltatási Alapból kell megfizetni; erről az Alap kezelője gondoskodik."
Ezzel az Rtv. 117. §-ának (1) és (2) bekezdésében szabályozott műsorelosztási kötelezettség alapján fizetendő jogdíjak sorsát rendezte a hatályos szerzői jogi törvény. Az Rtv. említett rendelkezéseinek a szövege a következő:
"117. § (1) 1996. július 1-jétől az üzemben tartó köteles rendszere révén elosztani a közszolgálati műsorszolgáltató valamennyi műsorát, amennyiben ezek vételkörzete kiterjed az adott fejállomásra. Ezeket a műsorokat alapszolgáltatásként kell elosztani, és ezekért a műsorszolgáltatásokért többletdíjat az előfizetőtől nem lehet kérni.
(2) Az elosztás valamennyi közszolgálati műsorszolgáltató számára díjmentes, és a közszolgálati műsorszolgáltató sem követelhet műsorai elosztásáért az üzemben tartótól ellenszolgáltatást."
c) Az irányadó törvények fent idézett rendelkezéseiből - a fenti, 2. részben foglalt elemzés alapján - az következik, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók programjainak a vételkörzetben való kötelező továbbközvetítése esetén nincs a szerzőknek kizárólagos joguk a továbbközvetítés jogosítására; tehát ebben az esetben az Szjt. 28. §-ának (2) bekezdése - amely a szerzők ilyen jogáról szól - nem alkalmazható. Az Rtv. 117. §-ának (1) bekezdésében meghatározott esetekben a kábelhálózatok törvényi engedély alapján jogosultak az ilyen programok továbbközvetítésére; nincs szükség a szerzők engedélyére (mi több, törvényből folyó kötelezettségük az ilyen programok továbbközvetítése). A szerzőknek - az Szjt. 28. §-ának a (6) bekezdése alapján - csupán díjigényük van ilyen esetben.
Mint ahogy az a 2. részben foglalt elemzésből kitűnik, az ilyen törvényi engedély összhangban áll a BUE-val (s az acquis communautaire-rel is). A BUE 11biscikkének (2) bekezdése szerint az ilyen törvényi engedély esetén "méltányos jogdíj" jár a szerzőknek, amelyet a szerzők és a felhasználók közötti megállapodás hiányában az illetékes hatóság állapít meg.
Az Szjt. 28. §-ának (2) bekezdése szerinti jog alapján járó díj és a felhasználás egyéb feltételei megállapításának a rendje
d) A szerzők az Szjt 28. §-ának (2) bekezdésében meghatározott jogukat kötelező közös jogkezelés útján gyakorolhatják. Az eljáró tanács ebben a pontban áttekinti az említett jog ilyen gyakorlására vonatkozó szabályokat; a következő, (e) pontban külön foglalkozik azzal az egyeztető testületi eljárással, amelyet a felek akkor vehetnek igénybe, ha a felhasználó és a jogosultak, illetve azok közös jogkezelő szervezete között nem jön létre megállapodás a 28. § (2) bekezdés szerinti felhasználásért járó díjazásról és a felhasználás egyéb feltételeiről; majd az (f) pontban kifejti véleményét arról, hogy a 28. § (2) bekezdésére szabott szabályok alkalmazása mennyiben terjeszthető ki a Rtv. 117. §-ának (1) bekezdése és az Szjt 28. §-ának (6) bekezdése által meghatározott törvényi engedélyre és az ahhoz kapcsolódó díjigényre; végül a (g) pontban összegzi véleményét az 1. számú kérdésre vonatkozóan.
Mint ahogyan az Szjt. 28. §-ának (3) bekezdéséből kitűnik, a szerzőknek e § (2) bekezdése szerinti elvileg kizárólagos joga annyiban korlátozást szenved, hogy ők maguk nem jogosultak annak a gyakorolására; ezt a jogot csak közös jogkezelés útján gyakorolhatják. A kizárólagos jognak ez a korlátozása azonban csak a jogosultak és a közös jogkezelő szervezet viszonyában áll fenn; a közös jogkezelő szervezet és a "felhasználók" - vagyis a kábelhálózatok - viszonyában a közös jogkezelő szervezet az említett kizárólagos jog alapján áll, amelynek a gyakorlására a törvény rendelkezése folytán egyedül jogosult. Ebből következik az a mechanizmus, amelyet az Szjt. szabályoz, s amelynek lényege az, hogy a közös jogkezelő szervezet állapítja meg a fizetendő jogdíjat, lévén hogy a kizárólagos jogok tulajdonosai általában jogosultak arra, hogy megállapítsák a jogosítás fejében fizetendő díjat; s csak azoknak engedélyezzék a felhasználást, akik az általuk megállapított díjat hajlandók megfizetni. E mechanizmus elemei a következők:
Az Szjt. 28. §-ának az Szjtm. által módosított (3) bekezdése szerint a díjat az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet - vagyis az Artisjus - állapítja meg a többi jogosult közös jogkezelő szervezeteivel egyetértésben. A továbbközvetítő szervezet az Artisjusnak köteles befizetni az így megállapított díjat.
A közös jogkezelés általános szabályai körében található 90. § rendelkezései alapján a közös jogkezelő szervezet, jelen esetben az Artisjus, rendszeres időközönként megállapítja az egyes felhasználási módok tekintetében - a felhasználókra indokolatlan megkülönböztetés nélkül vonatkozó - jogdíjakat és a felhasználás egyéb - szintén indokolatlan különbségtétel nélkül érvényesülő - feltételeit.
A 90. § hatályos (2) bekezdésének a jelen ügy szempontjából releváns része a következőképpen rendelkezik:
"A jogdíjak és egyéb feltételek megállapításához a miniszter jóváhagyása szükséges. A miniszter a jóváhagyás előtt véleményt kér a jelentős felhasználóktól és a felhasználók érdek-képviseleti szervezeteitől… A jóváhagyás a jogdíjak és egyéb feltételek alkalmazásának és a Magyar Közlönyben való nyilvánosságra hozatalának feltétele; nem zárja ki, illetve nem érinti azonban az egyéb jogszabályok érvényesülését a jogdíjak és az egyéb feltételek tekintetében." (Kiemelés az eljáró tanácstól.)
A fent idézett rendelkezéshez fűzött miniszteri indokolás utal arra, milyen "egyéb jogszabályok érvényesüléséről" lehet például szó:
"A törvény egyértelművé teszi, hogy a díjszabás jóváhagyása csak a Magyar Közlönyben való közzététel feltétele. Nem zárja ki, illetve nem érinti azonban az egyéb jogszabályok érvényesülését a jogdíjak és az egyéb feltételek tekintetében. Így nem kizárt a közös jogkezelő szervezet díjszabásának általános szerződési feltételként történő megtámadása a Ptk. 209-209/D. §-ai alapján. Hasonlóképpen helye lehet továbbá a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényben megállapított, a gazdasági erőfölénnyel vaIó visszaélés tilalmát szabályozó rendelkezések alkalmazásának a közös jogkezelő szervezetek esetében is (90. §)."
Az Szjtm. 73. §-ának (1) bekezdése szerint a fent idézett rendelkezés 2004. május 1-jei hatállyal akként módosul, hogy a miniszter (aki ebben az esetben a nemzeti kulturális örökség miniszterét jelenti) a jogdíjak és feltételek jóváhagyása előtt köteles a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének a véleményét is kikérni.
- A 90. § hatályos (3) bekezdése így szól:
"A jogdíjakat és a felhasználás egyéb feltételeit tartalmazó díjszabást a jogkezelő egyesület a jóváhagyást követően a Magyar Közlönyben saját nevében nyilvánosságra hozza."
Az Szjtm. 73. §-ának (2) bekezdése szerint a fent idézett (3) bekezdés a következő mondattal egészül ki:
"Ennek megtörténtéig az előző időszakra megállapított és jóváhagyott - a Magyar Közlönyben korábban nyilvánosságra hozott - díjszabást kell alkalmazni akkor is, ha az időtartam, amelyre ez utóbbi díjszabást megállapították, időközben lejárt."
Egyeztető eljárás abban az esetben, ha a közös jogkezelő szervezet és a kábelhálózatok nem tudnak megegyezni a 28. § (2) bekezdése szerinti jog alapján járó díjban, illetve a felhasználás egyéb feltételeiben
e) Az Szjt. 28. §-ának (2) bekezdésében meghatározott, kötelező közös jogkezeléssel korlátozott kizárólagos jog által érintett esetekre egyeztető eljárást is lehetővé, illetőleg, ha bármelyik fél kéri, kötelezővé tesz a törvény. Erre a hatályos Szjt.-ben a következő rendelkezések vonatkoznak:
"102. § Ha a nyilvánossághoz - az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával - történő egyidejű változatlan továbbközvetítéssel kapcsolatban a felhasználó és a jogosultak, illetve azok közös jogkezelő szervezete között nem jön létre megállapodás a díjazásról és a felhasználás egyéb feltételeiről, bármelyik fél a 103. § alapján létrehozott egyeztető testülethez fordulhat.
103. § (1) Az egyeztető testület megalakítására a választottbíróságról szóló 1994. évi LXXI. törvény II. fejezetében foglalt szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy az egyeztető testület tagjait a szerzői jogi szakértő testület… tagjai közül kell kijelölni.
(2) Az egyeztető testület a szerzői jogi szakértő testületen belül működik.
104. § (1) Az egyeztető testület eljárásának célja, hogy a felek közötti megállapodás létrehozását elősegítse. A testület eljárása nem érinti a 90. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazhatóságát.
(2) Ha a felek között nem jön létre megállapodás, az egyeztető testület javaslatot készít a megállapodás tartalmára, amelyet a felekkel írásban közöl.
(3) A javasolt megállapodást a felek kifejezetten vagy hallgatólagosan elfogadhatják. Hallgatólagos elfogadásnak kell tekinteni, ha a megállapodási javaslatot a fél a kézbesítéstől számított három hónapon belül nem kifogásolja az egyeztető testületnél.
(4) Ha az egyeztető testület a 105. §-ban foglalt szabályok megsértésével járt el, a sérelmet szenvedett fél az egyeztető testület döntése alapján létrejött megállapodást az annak hatálybalépésétől számított három hónapon belül bíróság előtt megtámadhatja.
105. § (1) Az egyeztető testület eljárása során a feleket egyenlő elbánásban kell részesíteni, és mindegyik félnek meg kell adni a lehetőséget, hogy álláspontját előadhassa. Az egyeztető testület a feleket az eljárásban való részvételre, eljárási cselekmények lefolytatására nem kötelezheti, kivéve, ha a felek ebben megállapodnak. Egyebekben az egyeztető testület - a (2) bekezdésben említett szabályzat keretein belül - eljárási szabályait, valamint díjszabását maga állapítja meg.
(2) Az egyeztető testület eljárási szabályzatát a Szerzői Jogi Szakértő Testület dolgozza ki és az igazságügy-miniszter hagyja jóvá. A jóváhagyást megelőzően be kell szerezni a Magyar Szabadalmi Hivatal felügyeletét ellátó miniszter, valamint a nemzeti kulturális örökség miniszterének véleményét." (Természetesen mindez már megtörtént.)
A fenti rendelkezéseknek az Szjtm. hatálybalépésével - 2004. május 1-jével - bekövetkező módosulásai közül a jelen ügy szempontjából csak annak van jelentősége, hogy a 104. § (1) bekezdése második mondatának a helyébe a következő rendelkezés lép:
"A közös jogkezeléssel kapcsolatos vitában kezdeményezett egyeztető testületi eljárásról a testület haladéktalanul tájékoztatja a minisztert…"
Mennyiben alkalmazhatók az Szjt 28. §-ának (2) bekezdése szerinti jog alapján járó díj és a felhasználás egyéb feltételei megállapításának a rendje - ideértve az egyeztető eljárást - a § (6) bekezdés szerinti, törvényi engedélyhez kapcsolódó díjigényre?
f) A kérdés most már az, vajon a fenti rendelkezések alkalmazhatók-e nemcsak a 28. § (2) bekezdése szerinti kötelező közös jogkezelés alá eső jogra, de a § (6) bekezdése szerinti (törvényi engedélyhez kapcsolódó) jogdíjigényre is, s ha alkalmazhatók, miképpen.
Kétségtelen, a 28. § (6) bekezdése esetében nincs szó az ugyanazon § (2) bekezdésében meghatározott kötelező közös jogkezeléssel korlátozott kizárólagos jogról, továbbá a díj fizetésére sem a felhasználó köteles, hanem helyette egy állami intézmény Alapja. Elvileg tehát lehetne azt mondani, hogy a díj megállapítására vonatkozó szabályok, ideértve az egyeztető eljárásra vonatkozó szabályokat is, nem vonatkoznak a § (6) bekezdésére, hisz azok az említett "kizárólagos jogról" és a felhasználók részéről történő véleményezésről, illetve a felhasználók által kezdeményezett egyeztető eljárásról szólnak.
Ebben az esetben azonban felmerül a kérdés, hogy milyen szabályok szerint lehet megállapítani, kifizetni és felhasználni a 28. § (6) bekezdésében említett díjat. A kérdés jogos, miután az Szjt. nem tartalmaz külön szabályokat erre az esetre. Ilyen külön szabályozás hiányában valószínűsíteni lehet a törvényhozó szándékát arra vonatkozóan, hogy a § (2) bekezdése alapján fizetendő díjakra vonatkozó szabályokat kell megfelelően - mutatis mutandis - alkalmazni, tehát olyan módon, hogy azok betölthessék a hiányzó külön szabályozás szerepét, figyelembe véve azonban a (6) bekezdés szerinti díjigény eltérő jellegét.
Ebből az következik, hogy a díjat ugyancsak az Artisjushoz kell befizetni, és a 28. § (3) bekezdése szerint kell felosztani (hisz semmilyen más lehetőség nem körvonalazható az Szjt. alapján), továbbá, hogy a felhasználókra vonatkozó rendelkezéseket úgy kell értelmezni, mint amelyek a (6) bekezdés esetében az Alapot jelentik (hisz bár az Alap nyilvánvalóan nem felhasználó, de a díjat a felhasználók helyett fizeti).
A felhasználókra vonatkozó szabályok mutatis mutandis alkalmazásából az is következnék, hogy, ha a (6) bekezdés szerinti díjat is az Artisjus "állapíthatná meg" - a miniszter jóváhagyásával - a 90. § (2) bekezdésében meghatározott módon, a miniszternek az említett rendelkezés alapján az Alap véleményét is ki kellene kérnie, hisz azok a felhasználók, akik helyett fizetnie kell, nyilvánvalóan megfelelnek a "jelentős felhasználók" fogalmának. Továbbá az is nyilvánvaló, hogy a nézők/hallgatók felé költségmentes, a kábelhálózatok részéről pedig kötelező programelosztás olyan sajátos felhasználás, amely esetében nem lehet szó a kereskedelmi műsorszolgáltatók programjai üzleti célokból ellenszolgáltatás fejében történő továbbközvetítésére megállapított díjtarifák alkalmazásáról.
Kétséges azonban, hogy a törvényi engedély jogi természetéhez a (a közös jogkezelő általi) megállapítás - (a felhasználó általi) véleményezés - (a miniszter általi) jóváhagyás modell illik-e. A BUE 11bis cikkének az ilyen törvényi engedélyekre vonatkozó (2) bekezdéséből inkább a (a közös jogkezelő és a díj fizetésére kötelezett szerv közötti) egyeztetés, az ennek eredményeként történő megállapodás, megállapodás hiányában pedig - mint ahogy arról a BUE említett rendelkezése szól - az illetékes hatóság általi megállapítás modell alkalmazásának az indokoltsága tűnik ki.
g) Az 1. kérdésre adott válasz összegzése
Az Alap által a Szjt. 28. §-ának (6) bekezdése alapján fizetendő díj összegének meghatározására - az Szjt. irányadó rendelkezéseinek a fenti elemzésből adódó megfelelő (mutatis mutandis) módon való alkalmazásával - a következő eljárás indokolt, figyelemmel a díjigénynek a Rtv. 117. §-a (1) bekezdéséből és magából az Szjt. említett rendelkezéséből adódó jogi természetére (törvényi engedély alapján fizetendő díj jellegére), valamint a BUE 11bis cikke (2) bekezdésének az ilyen díjigényekre vonatkozó fent hivatkozott rendelkezésére:
(1) bármely következő időszakra vonatkozó díj összegére vagy az Artisjus vagy az Alap ajánlatot tesz megfelelő indokolással (nyilván ez inkább az Artisjus részéről történik meg; ebben az esetben azonban nem a díj "megállapításáról", hanem a díj összegére vonatkozó ajánlatról van szó);
(2) amennyiben a másik fél az ajánlatot elfogadja, megállapodás születik a díj összegéről;
(3) amennyiben a másik fél nem fogadja el az ajánlatot, tárgyalás kezdődik a két fél között;
(4) amennyiben a két fél közötti tárgyalás eredményt hoz, megállapodás születik a díj összegéről;
(5) amennyiben a két fél közvetlen tárgyalás útján nem tud megegyezni, a Szerzői Jogi Szakértő Testület kebelén belül működő egyeztető testületet kérik fel a fent vázolt egyeztető eljárás lefolytatására;
(6) amennyiben a felek az egyeztető testület közreműködésével megegyeznek, illetve - akár hallgatólagosan is - elfogadják a testületnek a megállapodás tartalmára vonatkozó javaslatát, létrejön a megállapodás;
(7) a felek a létrejött megállapodást - akár a (2), akár a (4), akár a (6) pontban írtak szerint jön az létre - felterjesztik a miniszterhez, aki azt "jóváhagyja" (amely esetben a jóváhagyás nyilvánvalóan, legalábbis általában, a megállapodás tudomásulvételét jelenti);
(8) amennyiben a felek esetleg még az egyezető testület eljárása alapján sem jutnak megállapodásra (mert valamelyik fél vagy mindkettő nem fogadja el az egyeztető testület által kidolgozott megállapodási javaslatot), a felek az ügyet a miniszter elé terjesztik, aki ilyen esetben a díjat olyan mértékben "hagyja jóvá" - az egyeztető testület javaslatát is figyelembe véve - amilyen mértékben azt indokoltnak találja [ilyen esetben tehát a "jóváhagyás" gyakorlatilag a díjnak a BUE 11bis cikke (2) bekezdése szerinti "megállapítását" jelenti];
(9) a megállapodás létrejöttéig, illetve a díjnak a miniszter általi megállapításáig a korábbi időszakra megállapított díj alkalmazandó (nyilvánvalóan azzal, hogy ha az utólagos megállapodás, illetve a miniszter döntése alapján az adott időszakra szóló díj eltér attól, akkor a különbséget utólagos fizetéssel, illetve beszámítással megfelelően rendezni kell);
(10) miután valójában nem az Szjt. 28. §-ának (2) bekezdése, illetve 90. §-a szerinti díjmegállapításról van szó, a megállapodás szerinti, illetve a miniszter által megállapított díjat nem kell a Magyar Közlönyben közzétenni.
Ad 2. [Tekintettel arra, hogy az Alap által finanszírozandó "szolgáltatás" - a közszolgálati műsorszolgáltatóknak a kötelező módon való továbbközvetítése ("must carry") - mennyisége és minősége nem változik, az árszínvonal változása pedig az évről évre történő inflációkövetéssel kezelt, van-e az Artisjusnak jogalapja arra, hogy az Szjt. változását, és az ebből adódó saját bevételkiesését a tarifák megemelésével kompenzálja?]
Az Szjt. 28. §-ának (3) bekezdése a jogdíjak elosztási arányáról, amelynek módosítására tekintettel az Artisjus a § (6) bekezdése alapján fizetendő díjnak az infláció mértékét meghaladó növelését követeli
A hatályos Szjt. 28. §-ának (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
"(4) A befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradó összegéből - ha az érintett közös jogkezelő szervezetek évente március 31-ig másként nem állapodnak meg - tizenhárom százalék a filmgyártókat, húsz százalék a filmalkotások mozgóképi alkotóit, három százalék a képzőművészeket, az iparművészeket és a fotóművészeti alkotások szerzőit, tizenöt százalék a filmírókat, tizenkilenc százalék a zeneszerzőket és a zeneszövegírókat, valamint harminc százalék az előadóművészeket illeti meg."
Ez a rendelkezés a Szjtm. 61. §-a szerint, 2004. május 1-jei hatállyal, a következőképpen módosul:
"(4) A befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradó összegéből - ha az érintett közös jogkezelő szervezetek évente március 31-ig másként nem állapodnak meg - tizenhárom százalék a filmgyártókat, tizenkilenc százalék a filmalkotások mozgóképi alkotóit, három százalék a képzőművészeket, az iparművészeket és a fotóművészeti alkotások szerzőit, tizenegy százalék a filmírókat, tizenöt és fél százalék a zeneszerzőket és zeneszövegírókat, huszonhat és fél százalék az előadóművészeket, valamint kilenc százalék a hangfelvétel-előállítókat illeti meg."
Az elosztási arányok tehát a következőképpen alakulnak:
nem változik a részesedésük a filmgyártóknak (13%), valamint a képzőművészeknek, az iparművészeknek és a fotóművészeti alkotások szerzőinek (3%),
csökken a részesedésük a filmalkotások mozgóképi alkotóinak (20%-ról 19%-ra), a filmíróknak (15%-ról 11%-ra), a zeneszerzőknek és a zeneszövegíróknak (19%-ról 15,5%-ra) és az előadóművészeknek (30%-ról 26,5%-ra),
viszont részesedést (9%-ot) kapnak a hangfelvétel-előállítók is.
Az elosztási arányok megváltoztatása a részesedésre jogosultak megállapodása alapján, és ennek hatása a fizetendő díj összegére
Az Szjt. 28. §-a (4) bekezdésének mind a hatályos szövege, mind pedig a 2004. május 1-jén hatályba lépő, módosult szövege lehetővé teszi, hogy a bekezdésben szereplő jogosulti csoportok évente március 31-ig más elosztási kulcsokban állapodjanak meg. A kérdés az, hogy ilyen esetben az a jogosulti csoport, amelynek a részesedési aránya csökken, követelheti-e az összdíj mértékének olyan arányú növelését, hogy a részesedése abszolút mértékben mégse csökkenjen (illetőleg, ha a díjnak az infláció mértékével való növelése elfogadott elv, a növekedés olyan mértékű legyen, mintha nem csökkent volna a részesedési kulcsa). Erre a kérdésre nyilvánvalóan nemleges válasz kínálkozik. Az összdíj ilyen alapon való növelése abszurd eredményre vezethetne, s a jogosulti csoportok közötti összejátszásra is módot adna (az egyik évben az egyik csoportnak, a másikban egy másik csoportnak, a harmadik évben egy harmadik csoportnak emelnék a részesedési arányát a többi csoport "terhére" anélkül, hogy ennek következtében bármelyik csoport részesedése csökkenne; csupán a díj fizetésére kötelezettek terhei növekednének egyre).
Az elosztási arányok megváltozatása törvényi módosítással változatlan jogosulti csoportok esetén
Nyilvánvalóan a törvényhozó is felhasználhatja az Szjt. valamely módosítását arra, hogy maga megváltoztassa a meglevő jogosulti csoportok közötti felosztási kulcsokat. Ezzel esetleg maguknak a jogosulti csoportoknak a megállapodását szentesítheti, de ilyen megállapodás nélkül is véghez vihet módosítást például annak a felismerésnek alapján, hogy azok eddig nem voltak teljesen igazságosak, vagy pedig a sugárzott és továbbközvetített programok struktúrájában mentek végbe olyan belső változások, amelyek ilyen módosítást indokolttá tesznek. Az eljáró tanács véleménye szerint ilyenkor sem indokolt csupán a felosztási kulcsok változása miatt az összdíjat emelni.
Az elosztási arányok megváltozása azáltal, hogy az Szjt. 28. §-a (4) bekezdésének a módosítása révén a díj új jogosulti csoport részére is jár
A vita tárgyát képező esetben arról van szó, hogy a törvényhozó az eddigi jogosulti csoportok részesedési joga mellett egy új csoportnak a részesedési jogát is elismerte, s ezért egyidejűleg egyes jogosulti csoportok részesedési arányát szükségképpen csökkentette.
Az Alap véleménye szerint a felosztási kulcsok ilyen módon bekövetkező változására figyelemmel sem indokolt az általa fizetendő díj emelése, mert a szolgáltatás, vagyis a közszolgálati műsorszórók programjainak vezeték útján történő külön ellenszolgáltatás fejében való elosztása, nem változik.
A "szolgáltatás" ilyen értelemben valóban nem változik. A jogosulti kör bővítése azonban azt jelenti, hogy a törvényhozó nemcsak a felosztási arányokon változtat, hanem egy új jogosulti kör díjigényét is elismeri a "szolgáltatásra" vonatkozóan, egy olyan díjigényt, amire az Szjt. 28. §-ának (6) bekezdése szerinti díj korábbi mértékénél még nem voltak, s nem is lehettek figyelemmel. Ezért az eljáró tanács indokoltnak látja azt, hogy az Artisjus ezt a körülményt a fizetendő összdíj mértékét növelő tényezőként próbálja érvényesíteni.
A fentiekből azonban nem következik az, hogy az összdíjat pontosan annyival kell emelni a 2004. évre vonatkozóan, hogy minden korábban is részesedő jogosulti csoport legalább annyit kapjon, mint az eddigi részesedés és - ha a díjak inflációkövető növelését egyébként adottnak veszik a felek - annak az inflációval növelt mértéke. Mint ahogyan az eljáró tanács erre a fentiekben rámutatott, a "must carry" műsorelosztás körében törvényi engedélyről van szó, amelynek esetében "méltányos díjazás" jár. A "méltányos díjazás" elve az adott felhasználás összes - esetleg az idők folyamán változó - körülményeinek, s valamennyi érintett fél érdekeinek, így a díjfizetésre kötelezettjeinek is, a megfelelő, méltányos figyelembevételét kívánja meg.
Annak megállapítása, hogy az adott esetben pontosan milyen összegű lehetne a "méltányos díj", nem tartozik a felkérésben feltett kérdések közé, de az eljáró tanács - amely a Szerzői Jogi Szakértő Testületre irányadó általános szabályok szerint nem végezhet bizonyítási jellegű tevékenységet, s egyedül a rendelkezésére bocsátott dokumentumok és adatok alapján dönt - nincs is abban a helyzetben, hogy e tekintetben most állást foglaljon. Az ilyen jellegű kérdésekkel való foglalkozás egyébként is inkább a Testület kebelén belül speciális eljárási szabályokkal működő egyeztető testület feladatkörébe illik, amely azonban csak a felek, vagy legalább az egyik fél, kifejezett felkérésére járhat el.
Ad 3. (Beavatkozhat-e az Artisjus a tarifaemeléssel egy "kétharmados" törvénybe, "az abban szabályozott elosztási rendbe"?)
Amikor az Alap egy "kétharmados" törvénybe való beavatkozásról szól, nyilván a médiatörvényre (az Rtv.-re) gondol. Az új jogosulti csoport javára való jogdíjigény elismerése az Szjt. keretében - amely nem kétharmados törvény - nem jár a médiatörvény módosításával, hisz annak 117. §-a semmiben sem módosul. Az Alapnak az Szjt. 28. §-a (6) bekezdése szerinti díjfizetési kötelezettsége ugyan az Rtv. 117. §-ának (1) bekezdésében adott törvényi engedélyből következik, de a díj mértékét nem az Rtv. határozza meg, hanem az a szerzői jogi szabályozásra figyelemmel a fentiekben leírt eljárás útján és szempontok alapján határozható meg. A díj felosztási rendjét pedig ugyancsak az Szjt. szabályozza 28. §-ának (4) bekezdésében. Az Artisjus csupán az új jogosulti csoport beiktatásából adódó következményeket szeretné levonni az általa javasolt módon a díj összege tekintetében.
Ad 4. (Van-e az ORTT-nek véleményezési joga az Szjt. módosításával kapcsolatban?)
Ami a törvény-előkészítésben való részvételre és különösen a véleményezésre való jogosultság kérdését illeti, az abban való állásfoglalásra nem terjed ki a Testület hatásköre.