TECHNIKATÖRTÉNET
DR. GÁCS JÁNOS
Egy korai magyar robot-szabadalom
Az írás szerzője teljesen véletlenül, más irányú vizsgálódásai közben bukkant rá a 118544 sz. magyar szabadalomra, amelynek címe, "Cselekvést és érzékelést átvivő készülék" azonnal megragadta figyelmét.
A bejelentő s egyben a feltaláló Okolicsányi Ferenc budapesti mérnök, a bejelentés napja 1936. december 10., németországi elsőbbsége 1935. december 12., a leírás 1938. augusztus 1-jén jelent meg .
Az 1894-ben Szatmár megyében született, és 1954-ben Londonban meghalt Okolicsányi neve nem ismeretlen a technikatörténet iránt érdeklődők előtt. Munkásságának első részét a mechanikus képfelbontású televíziós rendszerek kifejlesztésének szentelte. Az általa feltalált tükörcsavar az egyik legjobban működő megoldás volt ebben a - később zsákutcának bizonyult - fejlesztési irányban, annyira, hogy az ennek alkalmazásával kifejlesztett vevőkészülékek némelyike a sorozatgyártásig is eljutott. A képcsöves rendszer egyértelmű győzelme után sem hagyott alább érdeklődése a televíziózás iránt, még élete utolsó éveiben is számos szabadalmi bejelentést tett, pl. a színestévé-vevőkkel kapcsolatban.
A találmány németországi bejelentésének napján még két másik bejelentést is tett a feltaláló: az egyik a "Televízió és hasonló rendszerek", a másik a "Hangos-mozgóképberendezés" címet viselte. Az első cím az 1936. december 8-án londoni lakosként tett "Television and like systems" című USA szabadalom1 címének fordítása, a másik a 120846 sz. magyar szabadalom címe, melyet 1936. november 30-án budapesti lakosként tett bejelentésére kapott Okolicsányi.
1936. november 5-én, illetve 21-én a feltaláló angleterre-i lakosként (!) tett egy-egy francia bejelentést2,3 is az érzékelést átvivő készülékre, illetve a hangos mozgóképberendezésre vonatkozóan. Az eredeti német bejelentések elektronikus úton sajnos nem hozzáférhetők. A bejelentéseknek ez az egy napra való koncentrálása talán azzal függ össze, hogy a feltaláló működésének színterét kb. 1936-tól Németországból Angliába tette át.
Televíziózással foglalkozó szabadalmainak sorába illeszkedik a szóban forgó szabadalom is, de míg azok egy-egy részprobléma korrekt műszaki megoldását adják, ez a leírás inkább nagyívű látomás egy, a televíziót, de emellett a korabeli technika szinte valamennyi vívmányát felhasználó távérzékelő és távmanipuláló berendezésről, sőt ilyen berendezések egész hálózatáról.
A találmány lényege, hogy televíziós képtovábbítás, mechanikai érzékelők rádiófrekvencián át továbbított jelei, valamint a mozgató mechanizmusoknak ugyanezen az úton adott utasítások segítségével az ember mintegy megsokszorozhatja magát, és szinte fizikailag lehet jelen valóságos tartózkodási helyétől távoli helyszínen vagy helyszíneken is.
A szabadalom azért érdekes, mert mind a problémafelvetésben, mind a javasolt megoldások terén messze megelőzi korát. Már a technika állásának bemutatásánál felveti a feltaláló az egyenetlen talajon való távvezérelt mozgás problémáját, amelyet csak napjaink Hold-, illetve Mars-járóinál sikerült többé-kevésbé megoldani. (Az Okolicsányi által javasolt, elektromechanikus érzékelő- és mozgatószerkezetekkel operáló megoldás persze aligha lehetett működőképes, de maga a problémafelismerés és a megoldásra a kor "csúcstechnikáját" alkalmazó erőfeszítés figyelemre méltó.)
A feltaláló által "antrophor"-nak nevezett berendezés hasznosságát bevezető példaként ugyancsak egy, csupán napjainkra valósággá vált működési móddal illusztrálja a szerző: a leírás szerint a berendezés lehetőséget teremt távkonferencián való részvételre, sőt, ellentétben a mai, talán gördülékenyebb, de vérszegényebb megoldásokkal, még az asztalra is lehet vele csapni…(1. és 2. ábra).
|
|
Az alkalmazási lehetőségek között természetesen felmerül a lövészárokból távirányítással vezérelt, a fűben vagy a göröngyök között elrejtőzve kúszó, illetve ugráló kisméretű megfigyelő- illetve rombolóberendezés képe is.
A különböző helyekről érkező jelek erősségének alkalmas megválasztásával egy kezelő egy időben több antrophorral is kapcsolatban lehet, így a szerző szerint elérhető az "egyszerre több helyen is jelen vagyok" érzése.
A vezérlés és a tényleges cselekvés időbeli eltolása a lemezre, illetve szalagra rögzített jelek későbbi lejátszásával oldható meg, ami a szerző szerint e korban bejáratott technológiának számított (szalagon természetesen távírógépszalagot kell érteni).
Okolicsányi merész alkotói fantáziáját jól illusztrálja a leírás alábbi részlete:
"A találmánynak egy … alkalmazási alakja az embernek azt az érzést kölcsönözheti, mint hogyha teste egy más, új alakot vett volna fel. A vonatkozó antrophor ugyanis igen nagy vagy igen kicsi is lehet, kiképezhető egy madárhoz, bármilyen más állathoz vagy fantasztikus lényhez hasonló formában … Igen nagy terjedelmű antrophorok esetében a kezelőállomás az antrophor belsejében lehet elrejtve."
Szellemes megoldással óhajtja csökkenteni a képátvitelhez szükséges sávszélességet a feltaláló: csak a képmező közepéhez rendel sok képpontot, mondván, a fejmozgást imitáló működésmód miatt mindig a figyelme centrumában lévő dolgokról vagy eseményekről fog a kezelő éles képet kapni.
A feltaláló szerint a mozgási információk átvitele egy 1000 Hz széles frekvenciasávon megoldható. (A teljes testre vonatkoztatva, a legfontosabb 48 ízület szöghelyzetét másodpercenként 20-szor "átvitelezve".) A feltaláló ismert megoldásként kezeli azt a folyamatot, amelynek során az elektromechanikus relék jelei továbbításra alkalmas rádiójelekké alakulnak át, így a leírásban nem részletezi az erre szolgáló szerkezeti elemeket. Az elképzelés szerint a kezelőn levő, megfelelően kiképzett kesztyű, illetve "páncélruha" egyaránt alkalmas arra, hogy az antrophor kövesse a kezelő mozgását, és arra is, hogy a kezelő akként érzékelje a készülékre ható külső erők vagy annak saját mozgása révén felvett testhelyzetet, hogy saját testrészei is a készülékkel azonos helyzetbe kerülnek az elektromos úton vezérelt, mechanika által kikényszerített elmozdulások révén. (A 3. ábrán egy, a feltaláló által "kalorikus gépnek" nevezett, benzinüzemű, rugalmas fémlemezekből konstruált berendezés nagyvonalú vázlatát mutatjuk be, amellyel pl. az emberi kar feszítő erejét lehetett volna modellezni.)
|
Nyilvánvaló, hogy ezt a nagyívű elképzelést a kor technikai eszközeivel aligha lehetett megvalósítani, nem kell azonban túl nagy képzelőerő ahhoz, hogy felismerjük benne a mai, "virtuális világot" előállító, számítógéphez kapcsolódó különleges öltözékek előképét.
Igen érdekes, hogy a feltaláló - úgy tűnik - akadály nélkül megkapta a német és a magyar szabadalmat is egy olyan leírás alapján, amely aligha volt alkalmas arra, hogy azt követve egy szakember a találmányt megvalósíthassa.
Az is figyelmet érdemel, hogy a feltaláló az 1935-ben még meglehetősen kezdetleges színvonalon álló technika alapján (még ha ő maga sokat tett is a tökéletesítéséért), megoldottnak vette a távolbalátás problémáját, és már a komplex hasznosítás lehetőségeiről gondolkodott.
A bejelentés időpontjának és a teljes leírásnak az ismeretében úgy véljük, nem állja meg a helyét Rácz István feltételezése, hogy Okolicsányi a berendezést radioaktív preparátumokkal való manipulációra tervezte volna, bár kétségtelen, ha egy működőképes modell megépíthető lett volna, azzal ezt a feladatot is el lehetett volna látni.
Úgy véljük, a feltaláló inkább a lehetőségek széles körű felvillantására törekedett, és a részletesebb kidolgozást az esetleges tőkeerős hasznosítók kívánalmainak megfelelően alkotta volna meg.
Talán a fenti rövid áttekintésből is kitűnik, hogy bár Okolicsányi Ferenc munkássága nem ismeretlen a magyar technikatörténetben, még számos feltárásra érdemes részletet rejtegethet.
A szerző ezúton mond köszönetet Takács Lászlónénak és Dávid Károlynak a dokumentumok feltárásában nyújtott segítségükért.
Lábjegyzetek:
1 - Forrás: US 2 202541
2 - Forrás: FR 822 585
3 - Forrás: FR 813 821