VÁLOGATÁS A SZERZŐI JOGI SZAKÉRTŐ TESTÜLET SZAKVÉLEMÉNYEIBŐL
1. Filmalkotásban szereplő jellegzetes és eredeti
alak felhasználása reklámfilmben
2. A "font" szerzői jogi védelme
3. Frank Júlia: Nők Lapja szakácskönyve
2. A fotóművészeti alkotások szerzői jogi védelmének feltételei
Filmalkotásban szereplő jellegzetes és
eredeti
alak felhasználása reklámfilmben
SZJSZT-19/04
BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály megkeresése
A megbízó által feltett kérdések
1. A Magyar Televízió és a Pannónia Filmstúdió, illetve jogutódja, a Pannónia Filmgyártó és Forgalmazó Kft. az 1969. évi III. törvény értelmében megszerezte-e a kérdéses rajzfilmek vonatkozásában a másodlagos jogokat?
2. Az 1969. évi III. törvény értelmében kellett-e külön szerződést kötni a rajzfilmek alkotóival a másodlagos jogokra vonatkozóan?
3. Kérem, tételesen sorolja fel, kik számítanak alkotónak egy rajzfilm esetében?
4. Az új szerzői jogról szóló törvény hatálybalépésével kellett-e a kérdéses rajzfilmek vonatkozásában új - az új törvénynek megfelelő - szerződést kötni a gazdasági társaságoknak az alkotókkal?
5. A Pannónia Filmgyártó és Forgalmazó Kft. jogosult volt-e megkötni a 2000. február 15-én kelt megállapodást az InterPannónia Film Kft.-vel?
6. Történt-e jogsértés a szóban forgó mesefilmek másodlagos jogainak megszerzésével, értékesítésével kapcsolatban?
7. Amennyiben igen, az büntetőjogi kategória-e, és ha igen, úgy mely jogi személy vonatkozásában merül fel a büntetőjogi felelősség?
8. A bűncselekmény kinek az érdekét sérti, és mennyi az okozott kár, vagyoni hátrány?
9. A szakértő egyéb észrevételei.
Az eljáró tanács válasza a megbízó által feltett kérdésekre
Ad 1. A tárgybani rajzfilmek a Pannónia Filmstúdió és a Magyar Televízió koprodukciójában készültek. A merchandising jogok tekintetében a Magyar Televízió a kérdéses rajzfilmekre vonatkozó koprodukciós szerződések értelmében nem vált jogosulttá, erre egyébként utal az iratok között fellelhető, 2004. március 25-én kelt, a Magyar Televízió vezető jogtanácsosa által jegyzett levél is. Ennek fényében, a T. Megkereső kérdésére válaszolva, a két társproducer viszonylatában kizárólag a Pannónia Filmstúdió tekinthető a vagyoni jogok lehetséges jogosultjának. A 2. pontban kifejtjük részletesen, hogy milyen feltételek mellett szerezhette meg a Pannónia Filmstúdió a merchandising jogokat.
Ad 2. Annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy a Pannónia Filmstúdió megszerezte-e a merchandising jogokat, nem elegendő az 1969. évi III. törvény (továbbiakban: Szjt.) vizsgálata, hiszen annak 42. § (1) bekezdése a megfilmesítési szerződés szabályánál egyértelműen kizárólag a filmrevitel és a film tételesen meghatározott felhasználási jogainak "cessio legis" keretében történő jogátruházási vélelmét írja le. A másodlagos jog (merchandising) gyakorlása nem tartozik a film felhasználási jogaihoz, legalábbis nem a "cessio legis" vélelme alá tartozó, tehát a megfilmesítési szerződés erejénél fogva történő jogátruházás. Ugyanez igaz a munkaviszonyban alkotó szerzők merchandising jogaira is.
Az Szjt. 14. § (1) és a 9/1969. MM rendelet az Szjt. végrehajtásáról (továbbiakban: Vhr.) 11. § (1) bekezdése utal arra, hogy a mű felhasználására a munkáltató a munkaviszony tartalma által meghatározott körben szerez jogot, és ezt csak működési körén belül gyakorolhatja. A Vhr. 12. § (1) bekezdése éppen ezzel összhangban utal arra, hogy amennyiben a munkáltató harmadik személlyel köt felhasználási szerződést, a szerzői díj meghatározott százaléka a szerzőt illeti meg. Ezen rendelkezésekből következik az, amit egyébként - az eljáró tanács rendelkezésre álló információi szerint - követett is a Pannónia Filmstúdió gyakorlata, hogy függetlenül attól, hogy egy adott rajzfilm alkotója munkaviszonyban alkotott-e vagy sem, a filmgyártó vele megállapodásban rendezte a merchandising jogok engedélyezésének a kérdését, és az ehhez kapcsolódó jogdíj mértékéről is rendelkeztek a felek. (Erre a gyakorlatra utal egyrészt az iratokban fellelhető: Bp., 1987. november 9-én kelt - nehezen olvasható - feljegyzés, amely munkaviszonyban alkotók részére másodlagos jogdíjfizetést ír elő, valamint a Pannónia Film Vállalat és X. Y., valamint W. Z. közötti szerződés, amely szintén a merchandising jog átruházásának tényét és a jogdíjfizetési kötelezettséget, valamint annak mértékét rögzíti.
Az eljáró tanács álláspontja szerint tehát önmagában a munkaviszony megléte, illetve egy, a merchandising jogokat nem rendező megfilmesítési szerződés nem elegendő arra, hogy a merchandising jogát a gyártó vagy általa jogosított harmadik személy gyakorolhassa.
Amennyiben azonban a fenti gyakorlat valamennyi, a megkeresésben szereplő rajzfilm esetében fennáll, úgy a Pannónia Film Vállalat, illetve jogutódja megszerezte a merchandising jogokat, s ily módon ő maga is engedélyezhette ezeket az InterPannónia Film Kft. részére, amely szintén jogszerűen értékesíthette a jogokat. Természetesen a merchandising jogok engedélyezésének írásban, és valamennyi, az adott rajzfilm esetében szerzőnek tekintett személy részéről meg kellett történnie.
Ad 3. Általában véve az 1969. évi III. törvény a szerzői jogról alapján nem válaszolható meg ez a kérdés, hiszen a tételesen felsorolt szerzők mellett a film szerzői mindazok, akik a film egészéhez ugyancsak alkotó módon járultak hozzá. Az 1996/99 sz. APEH-iránymutatás orientáló lehet abban a kérdésben, hogy a rajzfilmeknél ki minősül szerzőnek. Az iránymutatásnak azon pontjával, amely arra utal, hogy "mindig a konkrét esetben - rajzfilmenként - kell a filmgyártónak megítélnie, hogy az elvileg szóba jöhető tevékenységek közül milyen tevékenységek minősülnek szerzői jogi védelmet élvező alkotó tevékenységnek" mindenképpen egyetért az eljáró tanács. Egyebekben viszont megjegyezzük, hogy az APEH-iránymutatás adójogi és nem szerzői jogi oldalról közelítette meg a szerzőség kérdését. Javasoljuk tehát a T. Megkeresőnek, hogy azokat az adatokat, amelyekből megállapítható az, hogy az egyes filmeknél ki minősül szerzőnek, a filmgyártótól kérje meg.
Ad 4. Önmagában az 1999-es szerzői jogi jogszabály változása a gazdasági társaságokat nem kötelezte arra, hogy új szerződéseket kössenek az 1969. évi III. törvény hatálya alatt készült filmek vonatkozásában. Az új szerzői jogi törvény hatálya alatt is hatályban vannak az érintetlenül hagyott "régi" szerződések. Ez a kérdés független attól, hogy a merchandising jogokkal rendelkezik-e a filmgyártó (2. pont). Amennyiben a filmgyártó ezeket a jogokat az 1999. évi LXXVI. tv. hatálybalépése (1999. IX. 1.) előtt megszerezte, úgy arra az 1969. évi III. tv. rendelkezései az irányadóak. Ha azonban 1999. szeptember 1. után kívánja a film gyártója a merchandising jogokat megszerezni, pl. egy 1975-ben készült rajfilm esetében, arra a szerződésre az 1999. évi LXXVI. törvény alkalmazandó. Lényegi eltérés jogszerzés vonatkozásában nincs a két jogszabály között, hiszen a merchandising jogok megszerzése és gyakorlása erre irányuló írásbeli megállapodáshoz és a merchandising bevételekből jogdíj fizetéséhez kötött.
Ad 5. A Pannónia Filmgyártó és Filmforgalmazó Kft. a Pannónia Filmstúdió gyártásában készült rajzfilmek jogutódja, így mindazon felhasználási jogok tekintetében jogosult volt megkötni a kérdéses szerződést az InterPannónia Film Kft.-vel, amelyekkel ő maga rendelkezik. A 2. pontban kifejtettük azt, hogy milyen módon és feltételek mellett szerezhette meg a filmgyártó a szerzőktől a merchandising jogokat.
Ad 6. Az eljáró tanács álláspontja ebben a kérdésben a következő: amennyiben egy rajzfilm merchandising jogait valamennyi filmszerzőtől írásban nem szerezte meg a merchandising jogokat maga gyakorló vagy azokat értékesítő személy, illetve erre irányuló olyan jogdíjkifizetés sem történik, amelyet mindkét fél elfogadott volna, úgy jogsértés állapítható meg az adott szerző sérelmére. Hasonlóképpen, ha a filmgyártó valamennyi szerzőtől megszerezte a jogokat, és nem adott engedélyt a merchandising jogok gyakorlására, avagy nem a jogosított személy gyakorolja e jogokat, úgy a filmgyártó, vagy ha ilyen volt, az általa jogosított személy sérelmére valósul meg a szerzőijog-sértés.
Nem tartjuk szerencsésnek a merchandising jogok tisztázásáig azt a gyakorlatot, hogy az A. B. Kft. közvetlenül a szerzőknek fizesse ki a jogdíjakat. Természetesen nem kizárt, hogy ezek a jogok a szerzőknél "maradtak", de e körben a filmgyártó érdeke és feladata bizonyítani azt, hogy megszerezte a jogokat. Ha erre utaló írásbeli megállapodás (vagy legalább az 1. pontban megjelölt megállapodáshoz vagy jogdíjfizetésre utaló irat) nem lelhető fel, akkor vélelmezhető, hogy a szerző jogosan tiltja meg a plüssfigurák felhasználását. Itt utalunk a 9. pontban foglalt megjegyzéseinkre.
Ad 7. Az eljáró tanács véleménye szerint a merchandising jogok megsértése lehet büntetőjogi kategória, de a joggyakorlatban tipikusan szerzői jogi, polgári jogi jellegű igényként találkozhatunk a jogosulatlan felhasználásra tekintettel fennálló jogdíjigénnyel, illetve az elért haszonból származó gazdagodás megtérítésével, annál is inkább, mivel a jogosult általában pénzbeni marasztalást kér.
A Btk. 329/A §-a a gondatlan elkövetési alakzatot is bünteti a szerzői és szomszédos jogok megsértésénél, feltéve, ha az vagyoni hátrányt okoz. Ebben az összefüggésben tehát nyilvánvaló, hogy a több évtizeddel ezelőtt, egészen más filmszakmai környezetben gyártott rajzfilmek merchandising jogai körüli esetleges jogbizonytalanság miatt ha nem is szándékos, de gondatlan elkövetés szóba jöhet a felhasználók oldalán.
Ad 8. Megállapítható, hogy a plüssfigurák eladásából származó bevétel, amelyből jogszerű felhasználás esetében járna a szerzőnek vagy a szerzői jogosultnak jogdíj, vagyoni hátrányt okoz a jogosultaknak. A vagyoni hátrány megfelel a részükre ki nem fizetett jogdíjnak.
Ennek mértéke függ a felhasználás mértékétől, időbeli, területi hatályától, a figurák fogyasztói árától. Ennek alapján a fizetendő jogdíj, illetve a vagyoni hátrány megállapítása könyvszakértői feladat.
Ad 9. Az eljáró tanács megjegyzi és feltételezi, hogy a tárgybani rajzfilmek merchandising jogainak esetleges jogosulatlan gyakorlása tipikusan nem szándékos vagy rosszhiszemű jogellenességre irányuló magatartás eredménye, hanem az évtizedekkel ezelőtt, az állami filmgyártásban készült filmekre jellemző hiányos, illetve egészen más piaci viszonyokra értelmezett szerződéskötési gyakorlat szülte helyzet. Nem mellékes kitérni arra sem, hogy előállhat az a helyzet, ahol egy film néhány szerzőjétől a filmgyártó megszerezte a merchandising jogokat, másoktól azonban nem.
Ebben a szövevényes jogi helyzetben a legcélszerűbb, ha az érintett felek meglévő, esetleges hiányos szerződéseiket a jelenlegi viszonyokra tekintettel újraértelmezik, és a jogdíjak kérdésében megállapodnak.
A "font" szerzői jogi védelme
SZJSZT-20/04
A
Kovács, Barborják és Társai Ügyvédi
Iroda
megkeresése
A megbízó által feltett kérdések
1. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján a fontok valóban szerzői jogi védelemben részesülnek-e?
2. Megállapítható-e, hogy a megbízás 1. sz. mellékleteként csatolt CD lemezen található NicholasCochinBlk_PFL (fájlnév: nicocbpn) és NimbusGreek_PFL (fájlnév: nimbgpn) nevű fontok a megbízás 3. számú mellékleteként csatolt, az URW szerzői jogvédelme alatt álló NicolasCocTEEBla- (fájlnév: ne10016t) és NimbusRomDGR- (fájlnév: ng2003d) fontok átdolgozásai?
3. Amennyiben a 2. pontban feltett kérdésre igenlő a válasz, kérjük, a szakvéleményben fejtsék ki, hogy a megállapításukat milyen bizonyítékok támasztják alá?
4. Amennyiben a megbízás 3. sz. mellékleteként csatolt CD-n található URW-fontok átdolgozásának jogszerűségéhez a szerző engedélye kellett volna, az URW kizárólagos magyarországi forgalmazójának 2. sz. alatt mellékelt nyilatkozata alapján megállapítható-e a jogosulatlan feldolgozás ténye, vagy annak megállapításához további nyilatkozat, dokumentum bemutatása szükséges?
5. Amennyiben az A. B. Kft. az URW-től nem rendelkezett a megbízás 3. sz. mellékleteként csatolt CD-n található URW-fontok átdolgozásához engedéllyel, kijelenthető-e, hogy mind a magát fejlesztőnek feltüntetett A. B. Kft; mind a terjesztő C. D. Kft. szerzői jogsértést kötetett el?
Az eljáró tanács szakvéleménye
Megjegyzések
a megbízás bevezető részében tett
közlésekhez
Az SZJSZT a jelen ügyben a szerzői jogról szóló, többször módosított 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 101. § (3) bekezdése alapján jár el. Az Szjt. 101. § (5) bekezdésének és 112. § (2) bekezdésének felhatalmazása alapján alkotott, a Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről és működéséről szóló 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet azt írja elő, hogy "A Szakértő Testület a feltett kérdések és a benyújtott iratok alapján alakítja ki a szakértői véleményt, a tények megállapítására nem végez külön bizonyítást. Szükség esetén azonban további adatok szolgáltatását kérheti a ... megbízótól" [8. § (1) bekezdés]. Más szóval arra nincs mód, hogy a kérdések kiegészítését, újrafogalmazását kérje a testület, illetve erre az eljáró tanács javaslatot tegyen. A Szerzői Jogi Szakértő Testület állandó gyakorlata, hogy ha a feltett kérdésekre adott válaszok mentén az ügyben becsatolt iratokhoz kapcsolódóan egyéb, szerzői jogilag releváns (az adott ügyben érintett vagyoni jog gyakorlásával összefüggő) szempontot észlel, arra megjegyzésben kitér.
Az eljáró tanács megjegyzi, hogy a polgári perben kirendelt szakértő (Pp. 177. §) véleményére lehet csak alkalmazni a szakértői véleményre mint bizonyítási eszközre vonatkozó Pp. rendelkezéseket. A fél által felkért (megbízott) szakértő véleménye a fél előadásával esik egy tekintet alá (BH 1992. 270.: A bíróság a fél által beszerzett szakvéleményt csak a fél álláspontjaként veheti figyelembe…, l. ennek megerősítését: BH 1999. 35.).
Az eljáró tanács tájékoztatja a megbízót, hogy a testületnél alkalmazott ügy- és iratkezelési rend lehetővé teszi a becsatolt iratok és egyéb adathordozók azonosítását.
Ad 1. Előzetes megjegyzés
A jelen szakvéleményben a "font" kifejezés azonos módon, elvek (szabályok, esetleg szabványok) szerint képzett betű-, illetve karakterkészletet jelent, a betű-, illetve karakterkészleten belül alkalmazott egységes arculatú betűket pedig betűtípusnak nevezzük. (A szövegösszefüggéshez illően azonban a "font" kifejezést használjuk egyes, illetve többes számban is.) Amikor röviden a fontok szerzői jogi védelmét említjük, akkor az - az alább kifejtettek szerint - akár a betűtípus formájának, akár a betű-, illetve karakterkészlet előállítását és megjelenítését támogató szoftvernek (számítógépi programnak), illetve a szoftver/program valamely részének a szerzői jogi védelmét jelenti.
A betűtípusok és - így értelemszerűen - a belőlük álló készletek (fontok) az alábbi módon részesülhetnek jogvédelemben.
A font tárgya lehet szerzői jogi védelemnek, ha a font arculata, a készletet alkotó betűk képe olyan egyéni, eredeti jellegű mű, amely a szerző saját szellemi alkotása. Ebben az esetben a font leginkább grafikai műnek tekintendő. A grafikai mű az Szjt. 1. § (2) bekezdés h) pontja alapján az alábbi műkategóriába: "a rajzolás, festés, szobrászat, metszés, kőnyomás útján vagy más hasonló módon létrehozott alkotás és annak terve" tartozik. "Az Szjt. 1. § (3) bekezdése alapján" a szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől."
A fontok túlnyomó többsége, mivel régóta ismert és használt betűtípusokból áll, egyéni-eredeti jelleg híján nem alkalmas a szerzői jogi védelemre. Ha azonban valaki "kitalál", megrajzol egy alkotásnak minősülő (tehát egyéni-eredeti) betűtípust, és ebből betűkészletet készít, akkor a betűk arculata, képe, rajza szerzői jogvédelem tárgya lehet.
Ha egy újonnan kialakított és használt font megfelel valamilyen szabványnak, akkor nyilván nem lehet egyéni, eredeti, hiszen valamilyen jogszabályban előírt kötelező, vagy sokkal inkább nem kötelező, de szabványjogi értelemben "ajánlott" minta szerint készül.
Ha azonban maga a szabvány részesül szerzői jogi védelemben, akkor a szabvány jogosultjának az engedélye szükséges ahhoz, hogy az adott font szerzői jogi értelemben felhasználható legyen. A szabványok az Szjt. 6. § (1) bekezdés alapján ún. együttesen alkotott művek lehetnek ["Az együttesen létrehozott műre (pl. nemzeti szabványra) a szerzők jogutódjaként azt a természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságot illeti meg a szerzői jog, amelynek kezdeményezésére és irányításával a művet létrehozták, és amely azt a saját nevében nyilvánosságra hozta."] Ez alól a jogszabállyal kötelezővé tett szabvány jelent csak kivételt. [Szjt. 1. § (4) Nem tartoznak e törvény védelme alá ... a jogszabállyal kötelezővé tett szabványok...]
Ha egy font szerzői jogi védelemben részesül, akkor - figyelemmel a betűtípusok sajátos, funkcionális jellegére - elsősorban az alábbi cselekményekhez szükséges a szerzői jogosult engedélye:
- többszörözés [Szjt. 17. § a) pont],
- terjesztés [Szjt. 17. § b) pont],
- nyilvánossághoz közvetítés [Szjt. 17. § d) pont],
- átdolgozás [Szjt. 17. § f) pont].
A fentiek alapján azonban a mindennapi életben használatos és bevett fontokat alkotó betűformák csak kis része tekinthető olyannak, amelyre a szerzői jogi védelem kiterjedhet.
Abban az esetben azonban, ha a "fontba" tartozó betűtípust digitális úton állítják elő - ez a helyzet a megbízás szerinti ügyben - a digitális előállítás és/vagy képernyőn való megjelenítés "eljárására" vonatkozó szoftver szerzői jogvédelem tárgya lehet.
A védelem ebben az esetben akkor áll fenn, ha az előállítási/megjelenítési "eljárást" olyan szoftver [számítógépi program és hozzá tartozó dokumentáció az Szjt. 1. § (2) bekezdés c) pontja értelmében] támogatja, amely egészben vagy részben megfelel az egyéni, eredeti jelleg követelményeinek. Ez más szóval annyit jelent, hogy a számítógépi program nem lehet másik szerzői jogi védelem alatt álló program szolgai másolása, hanem fejlesztőjének saját szellemi alkotása.
A szoftver szerzői jogi védelme kiterjed a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció, akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtájára, ideértve a felhasználói programot, az operációs rendszert és a csatlakozó felületként használt programot is. Más szóval fennállhat a fontot "generáló" számítógépi program és a hozzá tartozó dokumentáció szerzői jogi védelme (a megjelenített betűkészlet szerzői jogi védelmétől függetlenül) akkor, ha a teljes szoftver vagy annak bármely része kielégíti a szerzői jogi védelem feltételét (nem másolt, a szerző szellemi alkotótevékenységéből eredő egyéni-eredeti jelleggel bír).
Ha egy fonthoz tartozó betűtípus előállítására, megjelenítésére bármely olyan számítógépi programot vagy programrészt használnak, amely szerzői jogi védelem alatt áll, a védelem akkor terjed ki közvetetten a programmal előállított/megjelenített betűtípusra is, ha a betűtípus megfelel a fent elemzett egyéni-eredeti jellegnek. Ebben az esetben a szerzői jog védi egyrészt a szoftvert, másrészt a betűkészletet is.
A fenti következtetés helyességének logikai előfeltétele, amely csak programozási ismeretek alapján, esetenként dönthető el, hogy létezzen olyan eset, amikor egyéni-eredeti jelleggel nem rendelkező betűtípusból álló, akár szabványnak megfelelő betűkészletet a szerzői jogi védelem fennállásához elégséges egyéni-eredeti jelleggel bíró számítógépi program vagy programrész támogatásával jelenítsenek meg. Ekkor lehetséges ugyanis, hogy elváljon a program és a dokumentáció = szoftver, valamint a megjelenített betűkészlet szerzői jogi védelme. Vagyis ebben az esetben a program és dokumentáció lehet védett, az eredményeképpen megjelenített betűtípusból álló betűkészlet viszont nem.
A számítógépi program jogvédelme azonban nem terjed ki a program "tartalmát" jelentő puszta algoritmusra, csak a formába öntött programra. Az Szjt. 1. § (6) bekezdése alapján ugyanis ötlet, elv, elgondolás, eljárás, működési módszer vagy matematikai művelet nem lehet tárgya a szerzői jogi védelemnek. Ugyanez vonatkozik a csatlakozó felületre is. Az Szjt. 58. § (1) bekezdése szerint az 1. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezést alkalmazni kell a szoftver csatlakozó felületének alapját képező ötletre, elvre, elgondolásra, eljárásra, működési módszerre vagy matematikai műveletre is.
Ezért elképzelhető, hogy azonos, vagy nagyon hasonló algoritmusok alapján több, egymástól függetlenül fejlesztett számítógépi program jogvédelme párhuzamosan fennáll, és ezek a számítógépi programok nagyon hasonló vagy azonos betűtípust képeznek, illetve jelenítenek meg.
Ez összesítve azt jelenti, hogy a számítógép képernyőjén "előállítható" két csaknem egyforma vagy ránézésre egyforma betűtípus
két egymástól függetlenül fejlesztett számítógépi programmal készült,
vagy két olyan számítógépi programmal, amelyek közül az egyik a másik program szolgai másolását, illetve engedély nélküli átdolgozását jelenti.
Hogy a két eset közül melyik áll fenn, azt csak részletes informatikai szakértői vizsgálat döntheti el, amely összehasonlítja az érintett programok algoritmusát, felépítését, fájlstruktúráját és egyéb olyan ismérveit, amelyek alapján megállapítható az azonosság, illetve a különbözőség.
Az eljáró tanács megjegyzi, hogy a fonthoz tartozó betűtípusok és ezen keresztül maguk a fontok részesülhetnek ún. formatervezésiminta-oltalomban (is). Ennek az a feltétele, hogy a betűtípus külső alakja a formatervezési minták oltalmáról szóló 2001. évi XLVIII. törvény szerint új, illetve egyéni legyen. A nyomdai betűformák ugyanis a törvény 1. § (3) bekezdése szerint terméknek minősülnek. Mivel a jelen szakvélemény tárgya digitális úton előállított, illetve megjelenített betűtípusokkal kapcsolatos szerzői jogi védelem fennállása, illetve fenn nem állása, továbbá a megbízás nem utal arra, hogy bármelyik vitatott betűkészlet tekintetében fennállna formatervezésiminta-oltalom, ezért ennek vizsgálatától el lehet tekinteni.
Az 1. kérdéshez szorosan kapcsolódik az átdolgozás (jogosulatlan átdolgozás) kérdése. Az itt megadott elvi jellegű válasz kihat a 4. és 5. kérdésre adható válaszokra is, és azokat részben tartalmazza is.
Ha feltételezzük, hogy egy fonthoz tartozó betűtípusok megjelenítését támogató számítógépi program (szoftver) szerzői jogi védelemben részesül, akkor engedély nélkül e betűtípus (tehát értelemszerűen a font) nem többszörözhető, nem terjeszthető, a nyilvánossághoz sem közvetíthető (online szolgáltatás) és nem is dolgozható át. Ebből az következik, hogy ha egy személy által használt fontok, vagy e fontok valamelyike megjelenítése ("előállítása") során más szerzői jogosult számítógépi programjának szolgai másolása vagy átdolgozása történt, akkor meg kell állapítani a szerzőijog-sértést. Az a fél, aki/amely engedély nélkül végzi a többszörözést, terjesztést, nyilvánossághoz közvetítést, az Szjt. 16. § (1) és (6) bekezdése értelmében az említett felhasználási cselekmények [Szjt. 17. § a), b), d) pont] tekintetében követ el szerzőijog-sértést. A jogsértés mértéke attól függ, hogy milyen mértékű az engedély nélküli többszörözés, illetve terjesztés, illetve nyilvánossághoz közvetítés.
Konkrétan tehát az a fél, aki/amely a megbízás 3. melléklete szerinti URW-fontokat - feltéve, hogy e fontok, vagy az előállításukat támogató szoftverek, illetve számítógépi programok, vagy azok egyes részei szerzői műveknek minősülnek - engedély nélkül, akár átdolgozott, akár átdolgozatlan formában felhasználja (a megbízás 5. sz. melléklete szerinti végfelhasználó), az URW szerzői jogosult terhére szerzőijog-sértést követ el. Ennek oka az, hogy az átdolgozás, és az átdolgozott eredeti mű szerzői jogi védelme egymás mellett áll fenn, tehát az átdolgozott mű felhasználásához szükséges mind az eredeti jogosult, mind az átdolgozás jogosultjának engedélye. Az ettől különböző kérdés, hogy az itt körülírt fél vétkes vagy vétlen jogsértő-e. Az objektív, tehát vétkességtől független jogsértés mindenképpen megállapítható, akkor is ha a fél rendelkezik egy írásba foglalt felhasználási engedéllyel az átdolgozott fontok felhasználására (a megbízás 5. sz. melléklete).
Itt kell felhívni a figyelmet a megbízás 5. sz. melléklete szerinti "felhasználói megállapodás" (helyesen: felhasználási szerződés) több sajátosságára:
Valójában nem teljes felhasználási szerződésről, inkább a felhasználási szerződés egyes kikötéseiről/feltételeiről van csak szó, hiszen a szerződés lényeges tartalmát képező ellenértékről (díjról) a nyomtatvány nem rendelkezik. Ebből adódóan a nyomtatványt össze kell(ene) kapcsolni a megbízás 4. sz. melléklete szerinti számlával, azonban az azonosító/összekapcsoló kód hiányzik, csupán a megbízás 5. sz. melléklet kísérőlevele jelenti az összekapcsolást.
A szerződés nincs ugyan írásba foglalva [az írásba foglaláshoz elengedhetetlen kellék a felek aláírása az Szjt. 45. § (1) bekezdés, 3. §, a Ptk. 217. § és az általánosan alkalmazandó XXV. PED alapján], de ez az Szjt. 60. § (5) bekezdése alapján nem is érvényességi kellék, tehát a felhasználási szerződés lehet érvényes, de bizonyító ereje aláírás híján gyengébb.
A szerződés tartalmaz (igen pongyola) jogszavatossági kikötést, tehát a végfelhasználó, ha szerzőijog-sértést valósít meg a szerződés szerinti felhasználással, élhet a szerzői jogosulttal szemben az Szjt. 3. § utalása alapján végső soron analógia útján alkalmazható Ptk. 369. § szerinti jogokkal (a Ptk. általános szerződési szabályai nem tartalmaznak jogszavatossági rendelkezést).
A szerződésre nem a benne hivatkozott régi Szjt.-t, hanem az Szjt. 107. § (1) bekezdése alapján a hatályos Szjt. V. fejezetét kell alkalmazni.
Az a fél, aki/amely engedély nélkül dolgoz át más személy javára fennálló szerzői jogi védelem alatt álló fontot, az e felhasználási cselekmény tekintetében [Szjt. 17. § f) pont és 4. § (2) bekezdésből "az eredeti mű szerzőjét megillető jogok sérelme nélkül" fordulat] követ el jogsértést. Ha a jogosulatlan átdolgozó az engedély nélkül átdolgozott művet többszörözi, terjeszti stb., akkor az átdolgozott műre nézve - de nem az átdolgozás eredményére tekintettel - követ el további jogsértést.
Ha tehát a megbízás 1. sz. melléklete szerinti CD-n található fontok a megbízás 3. sz. melléklete szerinti CD-n található URW-fontok engedély nélküli átdolgozásai, az átdolgozó szerzőijog-sértést követett el, feltéve, hogy a megbízás 3. sz. melléklete szerinti CD-n található URW-fontok szerzői jogi védelem alatt állnak. Az engedély nélküli átdolgozás vétkes vagy vétlen jellege az eset összes körülményeitől függően állapítható meg. Ha az engedély nélküli átdolgozó többszörözést és terjesztést is végzett, e tekintetben is megáll a szerzőijog-sértés.
Az eljáró tanács felhívja a figyelmet arra, hogy az esetleges jogsértéstől eltekintve maga az átdolgozás megfelelhet az Szjt. 4. § (2) bekezdés azon követelményének, amely szerint "szerzői jogi védelem alatt áll … más szerző művének átdolgozása, feldolgozása vagy fordítása is, ha annak egyéni, eredeti jellege van."
Más szóval lehetséges, hogy az a fél, aki/amely a megbízás 5. sz. melléklete szerint az állított szerzői jogosulttól (A. B. Kft.) felhasználási engedélyt szerzett (a megbízás 5. sz. melléklete szerinti végfelhasználó), csupán az (engedély nélküli) átdolgozás eredményére mint származékos műre szerzett felhasználási jogot, azonban nincs engedélye az eredeti, az átdolgozás alapjául szolgáló mű (URW-fontok) felhasználására. (Ez természetesen kizárja a jogszerű felhasználást.)
A fenti gondolatmenetet támasztja alá a régi szerzői jogi törvény alkalmazására épülő BH 1991. 145. sz. döntés, amely azonban változatlanul élő gyakorlat, hiszen sem a szoftver szerzői jogi védelme feltételeinek tartalmi megítélése, sem az átdolgozás szerzőségének szabályai nem változtak az Szjt-ben. [1969. évi III. törvény (régi Szjt.) 1. §-ának (1) bekezdés, a végrehajtásáról rendelkező 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet 1. §-ának, a 15/1983. (VII. 12.) MM rendelet 1. §-ával kiegészített (1) bekezdése, valamint a régi Szjt. 4. § (2) bekezdése].
A döntés megállapítja, hogy "az alperes részére alkalmazott (applikált) program nem a[z átdolgozást állító - kiegészítette: az eljáró tanács] felperesek alkotása. … Más szerző művének az átdolgozása az Szjt. 4. §-ának a (2) bekezdése értelmében akkor részesül szerzői jogi védelemben, ha az átdolgozásnak egyéni, eredeti jellege van, és az átdolgozás nem sértheti az átdolgozott mű szerzőjét megillető védelmet. Az Szjt. 4. §-ának a (2) bekezdése alapján az egyéni, eredeti jellegű átdolgozás csak az átdolgozott mű szerzőjének a sérelme nélkül részesülhet oltalomban. Ezért az átdolgozó az átdolgozással nem szerezheti meg az eredeti mű feletti rendelkezési jogot, nem válhat - jogszerű felhasználás esetén sem - az átdolgozott mű szerzőjévé. … A perben nincsenek adatok arra, hogy az átdolgozásra a felperesek jogot nyertek-e. … Ha az átdolgozás jogszerűtlen volt, akkor az átdolgozott mű tekintetében a felperesek és az alperesek által történt felhasználás egyaránt jogosulatlan volt. … Az átdolgozott mű szerzőjének sérelme nélkül - az így [tehát az átdolgozással - kiegészítette az eljáró tanács] létrejött mű felperesek önálló, eredeti alkotásának minősülő részei az Szjt. 4. §-ának (2) bekezdése alapján önálló védelemben részesíthetők. Ez a védelem természetesen nem zárja ki azt, hogy az átdolgozott mű szerzője saját szerzői jogait külön érvényesítse."
Ad 2-3. A karakterkészlet vizsgálatához az alábbi módszereket használta az eljáró tanács
Az eljáró tanács azokra a karakterekre koncentrált, amelyek a billentyűzeten kívül esnek (azaz az Alt gomb lenyomása mellett egy számkombináció megadásával érhetőek csak el a 0-255 tartományban), mivel ezek kiosztása nem konvencionális, szemben a billentyűzeten feltüntetett betűkkel, illetve egyéb karakterekkel. A betűkészlet kialakítójának a döntése, hogy használja-e ezeket a mezőket, és ha igen, akkor mely karakterekre. A szakvélemény mellékleteként csatolt karakterkészlet-összehasonlító táblázat tartalmazza a vizsgált négy betűtípus "Alt+123" és a feletti karaktereit "Alt+160"-ig, továbbá tartalmazza az akár kiindulási alapnak is tekinthető "Times New Roman" betűtípus ezeken a kódokon elérhető karaktereit, szürkével megjelölve. Ezen kívül az eljáró tanács vizsgálta még a magyar "speciális" ékezetes betűket, ezeket találhatjuk a táblázat első soraiban.
A betűkészlet-összehasonlítás eredményei alapján elmondható, hogy az URW NimbusRomDGR karakterei a billentyűzeten kívüli karakterkészletre kidolgozott, egyedi fontok szemben az NimbusGreekPFL azonos kódszámon elérhető karakterkészletével, amely jellemzően a "Times New Roman típusú" alapkiosztásra épül. Ez több dolgot jelenthet.
Amennyiben a NimbusRomDRG lemásolása után a módosítás (átdolgozás) a szakértői megbízásban a jogosulatlan átdolgozás gyanújaként leírt módszerrel készült, kevéssé tűnik valószínűnek, hogy a jogosulatlan átdolgozó a billentyűzeten kívül eső karakterkészletet visszamódosította volna - a valamennyi említett karakterkészlet kiindulási alapjának tűnő - Times New Roman karakterkészlet kiosztására.
Ezen az okfejtésen elindulva (1) nem zárható ki és alá sem támasztható, hogy az átdolgozást azonos alapról, egymástól függetlenül tette meg a két cég; (2) nem zárható ki és alá sem támasztható, hogy a vizsgált karakterkészletek közül melyik készült előbb.
Az időbeliség megállapításához szintén nem állnak rendelkezésünkre adatok, információk. Nem állapítható meg, hogy melyik karakterkészlet mikor készült, a CD-lemezeken található dátumok módosíthatóak, illetve a megbízás 3. sz. mellékletét képző CD-lemez másolat, így a rajta szereplő dátumok a másolatkészítés dátumát, és nem a karakterkészítés időpontját tárolják.
E gondolatsort végigvezetve elképzelhető az is, hogy ugyanazon alapokra építve, a karakterkészítés módszerét "lemásolva" készítette el a kérdéses karakterkészletet, "közös tőre" alapozva az A. B. Kft. Ebben az esetben azonban nem az URW karakterkészletének jogosulatlan átdolgozásáról beszélhetünk, hanem a szintén oltalom alá vonható, esetlegesen egyedi "eljárás" jogosulatlan felhasználásáról. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezzük, hogy a karaktergenerálás módszere nem szükségszerűen egyedi, vannak erre készült kereskedelmi forgalomban kapható szoftverek, amelyek alkalmazása - meghatározott feltételek mellett - bárki számára elérhető és engedélyezett, így az "eljárásnak" sem kell feltétlenül egyedinek lennie, így ezek azonosságának megállapítása sem jelenti még egyértelmű igazolását az átdolgozás gyanújának.
A másik lehetőség, hogy azonos alapokra építve, esetleg más eljárás, módszer segítségével az URW oltalom alatt álló karaktertípusainak arculata került lemásolásra és átdolgozásra, esetleg nem tökéletes sikerrel. A rendelkezésünkre álló anyagok alapján (a megbízás 1. és 3. sz. mellékleteként csatolt két CD), nem állapítható meg, hogy pontosan milyen eljárással készültek az egyes karaktertípusok. Ezek vizsgálatához és eldöntéséhez szükség lenne a forráskódok, szerkesztési eljárások bekérésére és egy erre a területre specializálódott informatikai szakember bevonására, aki betekint a kódokba, és megállapítja az előállítási eljárás egyediségét, illetve eltérőségeit. Tekintettel arra, hogy az eljáró tanács megbízás alapján jár el, nincs mód a megbízásban megjelölt valamennyi jogosult szoftvereinek forráskódszintű vizsgálatára.
A NicolasCocTEEBla és a NocolasCochinBlk_PFL betűtípusok kiosztása lényegében egy az egyben megfeleltethető a Time New Roman betűtípus kiosztásának, így ebből különösebb következtetés nem vonható le. Az eljáró tanács egy figyelmet érdemlő észrevételt tapasztalt; az átdolgozásnak tekintett NocolasCochinBlk_PFL a magyar helyesírás szerinti ékezetet tartalmaz az Alt+147 kód alatt, szemben a kiindulási alapnak tekintett Times New Roman fonttal, amely megegyezik a NicolasCocTEEBla azonos kód alatt található karakterével. Ez jelentheti azt is, hogy a másolás jeleinek elfedése végett egy-egy karaktert módosítottak ezen kódok alatt is, de azt is, hogy más céllal, más koncepcióval készült a karakterkészlet, és alaposabban kidolgozott.
A fenti okfejtést összegezve az eljáró tanács rendelkezésére bocsátott anyagok alapján nem állapítható meg egyértelműen, hogy a NicolasCochinBlk_PFL és a NimbusGreek_PFL fájlok az URW szerzői jogi védelme alatt álló NicolasCocTEBla és NimbusRomGRD fontok átdolgozásai-e, de az ki sem zárható. Annyi összefoglalóan megállapítható a fentiek alapján, hogy a karakterkészletek nem szolgai másolásai egymásnak.
Ad 4. Az URW-fontok kizárólagos magyarországi forgalmazójának a megbízás 2. sz. mellékleteként csatolt nyilatkozata alapján önmagában nem állapítható meg a jogosulatlan átdolgozás. E nyilatkozatból - feltéve, hogy az a szervezeti képviselőtől származik és tartalma valós - csupán annyi következik, hogy az állított kizárólagos forgalmazó útján nem adtak magyarországi felhasználásra engedélyt az URW-fontok felhasználására. Ez a tény ugyan hozzájárulhat a bizonyítékok szabad értékelése határain belül a jogosulatlan (nem engedélyezett) átdolgozás valószínűsítéséhez, de annak aggálytalan megállapítása csak az átdolgozás forrásának állított URW-fontok és az átdolgozottnak állított fontok (Profonts Library 2000 LE) részletes szakértői vizsgálata alapján lehetséges (l. a 2. és 3. kérdésre adott válaszokat).
A Cégtár adatbázis alapján - a keresés napja 2004. szeptember 13. - a nyilatkozat a szervezeti képviselőtől származik.
Ha a nyilatkozat valós, akkor is lehetséges, hogy
az eredeti szerzői jogosult maga vagy más képviselő útján a magyarországi forgalmazó szerződésszerű, vagy szerződésszegő megkerülésével magyarországi felhasználási jogot engedett (a megbízás 2. sz. melléklete szerinti nyilatkozat mögötti szerződés tartalmától függően),
jogkimerülés bekövetkeztével (jogszerűen terjesztett, az URW-fontokat tartalmazó hordozó jogszerű felhasználó által történő tovább eladása útján) gyakorol jogot harmadik személy az URW-fontokra, de megjegyezzük, hogy a jog ekkor is csak az átdolgozatlan - eredeti URW-fontok felhasználására vonatkozhat, az átdolgozáshoz továbbra is engedély szükséges.
Ad 5. A választ az 1. kérdésre adott válasz tartalmazza.
Karakterkészlet-összehasonlító táblázat
(a halványabb szürke tónus az eltéréseket jelöli)
|
 |
Frank Júlia: Nők Lapja szakácskönyve
SZJSZT-21/04
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság megkeresése
A megkereső bíróság által feltett kérdések
1. Frank Júlia Nők Lapja szakácskönyve szerzői jogi védelemben részesül-e?
2. Ezen szakácskönyvből az internetre feltett receptek védettek-e vagy nem?
Az eljáró tanács válasza
Ad 1.1. Az eljáró tanács a Nők Lapja Szakácskönyve című (Lucullus kiadás, 2000) műben és az alperesi internetoldalon azonosan fellelhető (l. a periratok közöt F/9 alatt) ételrecepteket vizsgálta.
A szóban forgó írások szerzői jogi védelmének feltételeit az Európai Unió joga és a magyar jog szempontjából is fel kell mérni.
1.2. Az Európai Unióban még nincs olyan közösségi (regionális) szerzői jogi norma, amely az egyes tagállamok bíróságaira és jogalanyaira közvetlenül kötelező lenne.
A tagállamokra (jogalkotásukra) kötelező irányelvekben csak két műtípus, a számítógépi programok és az adatbázisok tekintetében van szabály. Itt a védelem feltétele az eredetiség. Ehhez elegendő, hogy a program, az adatbázis a szerző saját, tehát nem másoktól átvett szellemi alkotása legyen.1 A saját szellemi alkotás megnyilvánulhat a mű (adatbázis) tartalmának kiválasztásában és elrendezésében is.2 A mű tartalmának kifejezési módja védett, nem maga a kifejezett gondolat vagy alapelv. 3
1.3. A magyar szerzői jogi törvény megfelel az 1.2. pontban idézett irányelvekben kifejezésre jutott elveknek. Ahogyan ezt az SZJSZT a 01/2003. számú véleményében is leírta, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. §-ának (3) bekezdése értelmében a szerzői jogi védelem fennállásának feltétele, hogy az alkotás egyéni, eredeti jelleggel bírjon. A tartalom egyéni, eredeti jellegű kifejtésének követelményét természetesen másként elégíti ki a kifejezetten művészeti (pl. szépirodalmi, zenei stb.) alkotás és másként a valamely szakterülethez szorosan kötődő, az adott funkciók, követelmények által meghatározott mű. Ezeken a szűkre szabott területeken készült művekben is lehetséges azonban az egyéni, eredeti jelleg kifejeződése. (A fenti, 01/2003-as számú szakvélemény megjelent az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2003. júniusi számában; www.mszh.hu.)
A szerzői jogi védelemhez az ételrecepteknél az eredeti jellegnek nem az ételek alapanyagai kiválasztásában, azok feldolgozásának módjában, hanem az egész folyamat leírásának módjában kell megmutatkoznia. Az egyéni, eredeti jelleg megállapíthatóságának minimálisan az a feltétele, hogy a mű ne legyen más mű szolgai másolata. Arra, hogy ennél az útmutatók, használati utasítások és más hasonló gyakorlati célú szövegek esetében - azon túl, hogy a nyelvi vagy grafikai kifejezésnek közérthetőnek kell lennie - nincs többre szükség, rámutat az Szjt. következő miniszteri Indoklása az 1-9. §-hoz: a védelem "nem függhet mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítéletről".
1.4. A vizsgálat tárgyává tett ételreceptek megfelelnek a szerzői jogi védelem 1.1-1.3. pontban leírt minimális feltételeinek. Sőt, ezen túlmenően - jóllehet az elkészítések leírásai általában az ebben a szakmában szokásos nyelvezetet használják - minden receptnél vannak olyan kifejezési formák, amelyek a sokféle lehetőség közül egyedien kiválasztottak (a leírás tömörsége, a jelzők, határozók megválasztása stb.).
A felperes közérthető, világos nyelvi formát választott, helyenként a szokásosnál színesebb eszközökkel élt. Ilyenek a felperesnek 2001. december 4-ei észrevételeiben hivatkozott és annak mellékletében kigyűjtött eredeti és a szerzőre jellemző szófordulatok. Ha más személy írná le önállóan ezen összetevőket és eljárást, az eredmény más nyelvi forma lenne. Így például "tűzről lehúzva" (kolbászos lencseleves); "vékonyka hasábokra" (májgombócleves); "szűk másfél liternyi" (tárkonyos bableves); "jellegének megfelelően" (sajtos túrótorta). Ez a gyakorlati útmutatóknál elegendő az eredetiséghez, különösen, ha a szöveget az ahhoz kiválasztott egyedi kép is kiegészíti (így a CD-re került és az alperes által szintén átvett képek).
1.5. Megjegyezzük, hogy a szerzői jogi védelem a gondolat kifejezett formájának szerzői jogi értelemben vett felhasználását, érzékelhetővé tételét, vagyis a recept esetében annak reprodukálását (kiadását, többszörözését), nyilvánossághoz közvetítését stb. köti engedélyhez, nem pedig az ebben leírt eljárás mások általi lefolytatását, végrehajtását (a recept szerinti főzést).
1.6. A szerzői jogi védelem fennállta szempontjából annak nincsen jelentősége, hogy a szóban forgó írásművek az Szjt. 1. § (2) bekezdésében példálózóan felsorolt műtípusok melyikébe tartoznak, szakirodalmi vagy publicisztikai művek-e, elegendő, ha a mű "az irodalom, a tudomány és a művészet" igen széles kategóriájába esik. Ez az irodalmi jelleg az ételrecepteknél nem vitatható.
Ad 2. A vizsgálat tárgyává tett írásművek - receptek - egyenként is, nemcsak kötetként, gyűjteményként szerzői művek, így egyenként számítógépben való rögzítésük, annak útján nyilvánossághoz közvetítésük esetében is fel kell tenni a kérdést, hogy azok "internetre való feltétele" és ennek engedélyezése a szerző kizárólagos vagyoni és személyhez fűződő jogai közé tartozik-e.
Az Szjt. egyértelmű eligazítást ad: "A mű többszörözésének minősül különösen … a mű tárolása digitális formában elektronikus eszközön." [18. § (2) bekezdés] ... "A szerző nyilvánossághoz közvetítési joga … kiterjed különösen arra az esetre, amikor a művet vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg." [ 26. § (8) bekezdések]
Kiegészítő megjegyzés
1. A kötetben kiadott ételreceptek jelentős részének többszörözése és nyilvánossághoz való közvetítése az Szjt. alapján akkor is engedélyköteles lenne, ha az egyes receptek nem érnék el az egyéni-eredeti szerzői mű szintjét, nem lennének művek. Ez esetben az említett cselekményekhez a kötet mint adatbázis előállítójának "kapcsolódó jogi" engedélye kellene. (Szjt. 60/A. §, 84/A. §, "adatbázis-védelem".) E védelem fennállásához az sem szükséges, hogy az adatbázis összeállításában, szerkesztésében valamiféle eredetiség, alkotó jelleg legyen.
A jelen esetben a Nők Lapja Szakácskönyv, mint szellemi és anyagi befektetéssel létrejött adatbázis jelentős részének, 279-ből 106 receptnek kimásolása és nyilvánossághoz közvetítése történt az elektronikus adatbázisba, illetve annak útján. Ez az adatbázis előállítójának, a létrehozó felperesnek a hozzájárulása nélkül jogsértő.
2. Felmerül az a kérdés is, hogy a perbeli receptkötet gyűjteményes műként, egészében is állhat-e szerzői jogi védelem alatt, ha esetleg az egyes receptek nem érnék el az egyéni-eredeti szerzői mű szintjét, nem lennének művek. Az Szjt. 7. § (1) bekezdése szerint ehhez több kell, mint az előbb leírt kapcsolódó jogi védelemhez:
a)az összeválogatásban, elrendezésben vagy szerkesztésben megnyilvánuló egyéni, eredeti jelleg,
b)az, hogy a gyűjtemény egészét használják fel vagy legalábbis olyan jelentős részét, amiben már megmutatkoznak az a) pontban megkövetelt minőségi elemek.
Tekintettel az előző pontokba foglalt következtetésekre és arra, hogy a bíróság a kötet egészének esetleges szerzői jogi védelmére nem tett fel kérdéseket, az eljáró tanács a b) pont tekintetében nem folytatott részletesebb vizsgálatokat.
A fotóművészeti alkotások szerzői jogi védelmének feltételei
SZJSZT-24/04
A Műcsarnok megkeresése
A megbízó által feltett kérdés
A mellékelt fotócédén (és kicsinyített printeken) látható, házakat ábrázoló felvételek eredeti és egyéni fotóművészeti alkotásnak minősülnek-e, amely alapján szerzői jogi védelem illeti meg őket. A megbízó ehhez a következőket tette hozzá: "A 616 »szép házat« ábrázoló képet egy installáció (lapozógép) részeként, mint a Szép Házak c. folyóiratban 1992 és 2002 között megjelent képdokumentumokat kívánjuk a Széptől szépig (és vissza) című, az építészeti Szépről szóló kiállítás részeként bemutatni. A képeket úgy válogattuk ki, hogy azok a házak a lehető legáltalánosabb nézetét mutassák. A képegyüttes a lapozógépen mozaikszerűen, váltakozva jelenne meg, úgy, hogy egyszerre 154 kép lenne látható. Feliratokat (neveket, címeket) nem tüntetnénk fel."
Az eljáró tanács szakvéleménye
1. Az eljáró tanács megvizsgálta a megbízó által rendelkezésére bocsátott fotókat, valamint a "Szép házak" folyóirat (kéthavi lap) 1999. és 2000. évi bekötött számait. Megállapítja, hogy a szóban forgó fotók olyan fotóművészeti alkotások, melyek egyéni, eredeti jellegűek. A fotók - bár a beadvány úgy tekinti, hogy azok a házak legáltalánosabb nézetét mutatják - nem egyszerű reprodukciós felvételek, hanem olyan alkotó módon megválasztott szemszögből készült alkotások, amelyek kiemelik a lefotózott építészeti művek előnyös oldalait, és - a környezetbe való harmonikus illeszkedésüket is megmutatandó - abból arányos részt ábrázolnak.
A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. §-ának (1) bekezdése szerint a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat. A (2) bekezdés akként rendelkezik, hogy szerzői jogi védelem alá tartozik egyebek mellett a művészet minden alkotása, így az i) pont szerint a fotóművészeti alkotás, a j) pont szerint az építészeti alkotás és annak terve.
2. Az eljáró tanács a fenti megállapításainak háttereként a következőkre kíván rámutatni (amint azt a testület az SZJSZT-18/04. számú véleményében már kifejtette).
Az új Szjt. megszüntette a fényképeknek a régi - 1969-es - Szjt.-ben szereplő (a szerzői jognál alacsonyabb szintű és formalitáshoz is kötött) "rokonjogi" védelmét, s a fényképészeti alkotásokat ugyanolyan feltételekkel védi, mint az irodalmi és művészeti művek egyéb kategóriáit.
Valójában a "fotóművészeti" jelző is némileg félrevezető az új szabályozás tükrében, s emlékeztet a "művészi" jelzőre a régi Szjt. végrehajtási rendeletében szereplő példálózó listában említett "művészi fényképek" esetében, amely az "egyszerű" - s legfeljebb csak "rokonjogi" védelmet élvező - fényképekhez képest meglevő különbséget hangsúlyozta [talán helyesebb lett volna most az új Szjt.-ben a Berni Uniós Egyezmény 2. cikke (1) bekezdésében szereplő "photographic work"-nek megfelelő "fényképészeti mű" kifejezést használni]. Az új törvény szerint nincs szükség a fényképek esetén valamilyen speciális "művészi" jellegre; szerzői jogi védelmük egyetlen feltétele az, hogy megfeleljenek az eredetiség fogalmának. Ez a fogalom pedig - az (egészséges és észszerű) európai és nemzetközi jogfejlődéshez igazodóan - jóval kevésbé igényes feltételek meglétét kívánja meg, mint ahogyan az a régi Szjt. esetében volt irányadó. Elegendő az, hogy a produktumban az egyéni jelleg valamely minimuma megnyilvánuljon; tehát, hogy az ne legyen teljesen meghatározva a körülmények vagy az alkalmazott eszközök által; legyen legalább minimális tere a különböző megoldások közötti emberi választásnak, továbbá, hogy ne egy meglevő alkotásnak szolgai másolásáról legyen szó.
Ezzel kapcsolatban az eljáró tanács utal arra az irányelvre, amelyet egy, a meglevő nemzetközi normákat, s mindenekelőtt a Berni Uniós Egyezményt értelmező kormányszakértői értekezlet fogadott el az említett egyezményt kezelő Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) és az UNESCO közös égisze alatt a fényképészeti művek szerzői jogi védelmének a feltételeiről: "Minden olyan fényképet, amely eredeti elemeket tartalmaz, fényképészeti műként kell védeni. Minden fényképet úgy kell tekinteni, mint amely eredeti elemeket tartalmaz, és így mint amely fényképészeti műnek számít, azoknak az eseteknek a kivételével, ahol a fényképet készítő személynek semmilyen befolyása nincs a kép megalkotására vagy más fontos elemeire."4 Az elfogadott irányelvek indoklása az automatikus közlekedésellenőrző fényképezőgépek, illetve a pénzbedobással működő fotóautomaták által készített képeket említi olyanokként, mint amelyeket például nem indokolt az említett ismérvek alapján fényképészeti műnek tekinteni.5
Egy reális, csupán minimális feltételeket tartalmazó eredetiségteszt alkalmazását írja elő külön a fényképészeti alkotásokra az 1993. október 29-én elfogadott 93/98/EGK számú és a szerzői jog és egyes kapcsolódó jogok védelmi idejéről szóló irányelv is. Az irányelv 6. cikke a fényképek eredetiségének, és így fényképészeti mű jellegének egyedüli és kizárólagos feltételeként azt határozza meg, hogy a szerző saját szellemi alkotásáról legyen szó (tehát, hogy legyen valamilyen minimális tere az egyéni jellegnek, s ne legyen egy másik mű szolgai másolásáról szó).
3. Az Szjt. X. fejezete tartalmazza a képzőművészeti, fotóművészeti, építészeti stb. alkotások speciális jogi szabályozását.
A 69. § rendelkezik a kiállítás jogáról. A (2) bekezdés szerint a fotóművészeti, építészeti alkotás kiállításához a szerző beleegyezése szükséges. Ugyan az eljáró tanácsnak nem állnak rendelkezésére a fotók készítőivel kötött felhasználási szerződések, de - az ilyen szerződések célhoz kötött értelmezése elvének megfelelően is - vélelmezhető, hogy a Szép Házak folyóirat csak a fotóknak a többszörözésére és terjesztésére szerzett jogot, így a fotók kiállításához a szerzők engedélyére lenne szükség.
A beadványból nem derül ki, hogy a Műcsarnok, mint kiállító, a fotók és - mint lentebb arra utalás történik - az építészeti alkotások szerzőinek beleegyezését megszerezte volna. E nélkül a fotóknak a kiállításon való felhasználása nem lehet jogszerű.
4. A 69. § (3) bekezdése szerint a mű kiállítása esetén a szerző nevét fel kell tüntetni. Tehát a beadványban foglalt megállapítás, miszerint feliratokat (neveket, címeket) nem tüntetnének fel, szerzőijog-sértésnek minősülne.
5. Az ismertetett tényállás szerint a fotók nyilvánvalóan nem közgyűjteményben őrzött művek, ezért nem alkalmazható a 69. §-ának (2) bekezdésének második fordulata, miszerint a kiállításához nincs szükség a szerző beleegyezésére, és azért a szerzőt díjazás sem illeti meg.
6. Végül az eljáró tanács megjegyzi - bár a kérdés erre nem irányult -, hogy a rendelkezésre bocsátott fotók kiállításához az Szjt. 69. § (2) bekezdése szerint nemcsak a fotóművészeti alkotások szerzőinek, hanem az azokon bemutatott építészeti alkotások tervezőinek - szerzőinek - beleegyezése is szükséges. Továbbá az Szjt. 67. §-ának (3) bekezdése alapján az építészeti mű szerzőjének nevét abban az esetben kell a látképen feltüntetni, ha azon egy meghatározott építészeti alkotás bemutatása szerepel. Az eljáró tanács rendelkezésére bocsátott fotók kizárólag azt a célt szolgálják, hogy családi házakat mint építészeti alkotásokat mutassanak be.
1 91/250/EK 1991. május 4. 1. cikk (2) bekezdés
2 96/9/EK 1996. március 11. 3. cikk (1) bekezdés
3 91/250/EK 1999. március 4. 1. cikk (2) bekezdés
4 L. "Photographic Works - Preparatory Document and Report of the WIPO/Unesco Committee of Governmental Experts", Copyright (a WIPO időközben megszűnt havi folyóirata), 1988. június, p. 271
5 Ibid, p. 270, 42. bek.