Szemle - 2005. 02.

TANULMÁNYOK

REMÉNYI PÉTER

Felmérés a hazai találmányok hasznosításáról

Bevezetés
Találmányok
Szabadalmaztatás
Hasznosítás
Feltalálók
Tanácsok a többi feltalálónak
A hasznosítást akadályozó tényezők
A feltalálók és a kockázati tőke viszonya Magyarországon
Javaslat a találmányok hasznosításának a támogatására
Összefoglalás

Felmérésemben arra kerestem a választ, hogyan lehet sikeressé tenni, azaz méltó díjazás mellett hasznosítani egy találmányt ma Magyarországon, illetve mi gátolja ezt a folyamatot. Ennek érdekében objektív kritériumok alapján kiválasztottam a közelmúlt leginkább sikervárományos találmányait, és interjút készítettem a feltalálókkal. A felmérés bebizonyította, hogy a kiválasztási módszer hatásos, hogy léteznek sikeres találmányok, azonban a sikert sok körülmény erősen gátolja, ezeket csak állami beavatkozással lehet elhárítani. A felmérés ismertetése végén a feltalálók és a magam tapasztalatai alapján ajánlásokat fogalmazok meg a helyzet javítására.

Bevezetés

Az ország gazdasága szempontjából lényeges a hazai találmányok számának gyarapítása, és ezek belföldi hasznosításának elősegítése. A Magyar Szabadalmi Hivatalnak mint a szabadalmi kultúra terjesztőjének és a szabadalom intézménye gazdájának, mint a KKV Intézkedési Terv megvalósítójának kötelessége ennek a folyamatnak, a szabadalmak belföldi hasznosításának az elősegítése. Ezt a feladatát azonban az érintettek és a jelenlegi folyamatok mélységében is részletes ismerete nélkül nem tudja megfelelően elvégezni.

A hivatal a szabadalmak életének csak egy részében áll kapcsolatban a bejelentőkkel, és akkor is csak korlátozottan jut információkhoz. A sikeres hazai szabadalmak számának a gyarapításához és a siker eléréséhez nyújtott hatékonyabb segítséghez elkerülhetetlen a teljes folyamat és a folyamatban részt vevő személyek véleményének a megismerése. A teljes folyamatot - magától értetődően - csak azok ismerik, akik végigcsinálták, végigélték, vagyis azok a feltalálók, akik értékesítették, hasznosították találmányukat, vagy ebben a folyamatban a legtovább jutottak, ezért csak tőlük lehet a kívánt információkat megszerezni.

A sikeres hazai találmányokat az 1989 és 1994 között bejelentett és legalább egy ipari nagyhatalomnak számító országban, illetve régióban (az USA-ban, Japánban, Németországban, illetve az Európai Szabadalmi Hivatalnál) is szabadalmaztatott magyar találmányok között kerestem. (A továbbiakban ezt értem külföldi szabadalmaztatás alatt.) Az 1989 előtti találmányokat azért hagytam el, mert ezeknek a hasznosítása a maitól jelentősen eltérő körülmények között indult, ezért az ezekből nyerhető tapasztalatok a mai helyzetre nézve félrevezetők lehetnek. Az 1994 utáni találmányokkal azért nem foglalkoztam, mert a 10 évesnél fiatalabb találmányoknak még nem volt elég idejük, hogy kiderüljön róluk, sikeresek lesznek-e. Ennek a döntésnek a helyességét a felmérés is igazolta, amint azt később látni fogjuk.

A külföldi szabadalmazás mint feltétel, azért szükséges, mert egy csak Magyarországra vagy néhány kis országra vonatkozó szabadalom nem piacképes, nem érdekli a nagy (nemzetközi) cégeket, ezért nem számíthatnak nemzetközi sikerre. Ezek a vállalatok csak olyan megoldásokkal kezdenek el foglalkozni, amelyekre meg tudják szerezni a szabadalmi oltalmat, hogy ennek védelmében extraprofitra tehessenek szert. Annyi szabadalom van a piacon, hogy tudnak válogatni. Ha pedig egy helyi kis piacon szabadalmaztatott megoldás sikert ér el, akkor azt szabadon gyárthatják a világpiacra úgy, hogy a kifejlesztés kockázatát és költségeit nem kell viselniük, és a tőkeerejüknél fogva sokkal piacképesebb termékkel tudnak megjelenni, megelőzve az eredeti terméket. Ha ez az eset fordulna elő, akkor ez a találmányban rejlő hatalmas üzleti potenciálra tekintettel nem lenne sikernek tekinthető annak ellenére sem, hogy a feltalálónak jelentős bevételei vannak, mert ez eltörpül ahhoz a bevételhez képest, amire külföldi szabadalmak birtokában lehetett volna szert tenni.

A felmérést nem terjesztettem ki a nagyvállalatokra (például gyógyszergyárak, Tungsram-General Electric), mert ezek a vállalatok a szabadalmaik szerinti megoldásokat folyamatosan beépítik a termékeikbe, nem próbálják meg más módon hasznosítani (nyilvánvalóan a versenytársak nem volnának vevők a versenytársaik által kínált megoldásokra). Azt pedig nem lehet megállapítani, hogy a termék kelendőségéhez milyen mértékben járult hozzá egy adott szabadalom szerinti megoldás, amely a termékben testet öltő megoldások egyike csupán.

Másrészt a nagy- és közepes vállalatoknál a szabadalmak rendszerint a rendszeres műszaki fejlesztésekre vonatkoznak, nem pedig teljesen új megoldásokra, ezért csak ritkán tekinthetők jelentősnek.

Harmadrészt ezek a találmányok egy komplex fejlesztési koncepció részeként születnek meg és épülnek be a termékekbe, tehát a hasznosulásuk szinte automatikus, problémamentes. Nem lehet tanulságokat levonni belőlük azokra az esetekre vonatkozóan, amikor egyéni feltalálóknak kell a hasznosításért megküzdeniük.

Negyedrészt pedig ezek a vállalatok sok esetben egy multinacionális vállalatcsoport részei, tehát elsősorban nemzetköziek és csak részben magyarok.

A fenti kritériumoknak összesen 31 találmány felelt meg. Ezek közül

• 20 feltalálójával sikerült személyes interjút készítenem,

• 6 feltaláló telefonon válaszolt a kérdéseimre,

• 4 feltaláló elzárkózott a válaszadástól,

• 1 feltalálót pedig nem sikerült elérnem.

Így a leginkább releváns korú, piacképes szabadalmak 84%-ának a feltalálójával sikerült beszélnem, vagyis azon feltalálók 84%-ával, akik a legtovább jutottak a sikerhez vezető úton. Ez már akkora minta, amelyből használható következtetéseket lehet levonni az adott időszak, de a jelen szabadalmaira is.

Korábbi, hasonló felméréseket nem találtam, ezért a felmérés elsődleges céljának valamilyen kép kialakítását tekintettem a szektorról. Mivel előzetes információkkal csak korlátozottan rendelkeztem, ezért nem tudhattam, hogy a nyerhető információk hogyan rendszerezhetők, így az információk összegyűjtésére a lazán strukturált interjúkat választottam. A felmérés interjúinak a vázát egy kérdéssor képezte, amely a feltalálástól a hasznosításig vezető útról alkotott előzetes elképzeléseimen alapult. Azonban - amint az várható volt - a valóság más volt, ezért a tapasztalatok alapján a kérdéssort át kellett dolgoznom. Úgy érzem, hogy 13 éves elbírálói tapasztalattal és felsőfokú kulturális menedzser végzettséggel, amelyből adódóan egyrészt jól ismerem a folyamat műszaki és iparjogvédelmi oldalát, másrészt kialakult szemléletem és rendszerezett ismereteim vannak a folyamat marketing- és gazdasági oldaláról is, sikerült a jelenlegi helyzetről átfogó képet kapni.

A szellemi tulajdon értékesítése nem a termékeknél és szolgáltatásoknál megszokott módon történik, hanem a kultúráéhoz hasonlóan. Az embereket a megszokott tárgyaik veszik körül, az életüket ezek használatával egy megszokott rendben élik, ebben a körben biztonságban érzik magukat. A technikai fejlődésnek köszönhetően lényegében semmiben nem szenvednek hiányt, ezért nem szívesen változtatnak ezen a rendszeren. Így egy új termék vagy eljárás elfogadtatása és alkalmazása természetes reakcióként ellenállásba ütközik. Az újdonság megértéséhez és elfogadásához új szemlélet elsajátítása szükséges. Ilyen új szemléletmódnak köszönhetőek a találmányok, erre az újfajta szemléletmódra való képesség különbözteti meg a feltalálót a többi embertől. Ha az emberek képesek belehelyezkedni ebbe az új szemléletmódba, akkor onnantól fogva kicsit másképpen látják a világot. Ez ugyanolyan katartikus élményt vált ki, mint amilyen művészi alkotások élvezetekor történik. A hasonlóság azonban nemcsak a folyamat végén áll fenn. A művészet lényege is az, hogy a műélvezet hatására a befogadó másként látja a világot, megért belőle valami újat, ettől megváltozik - remélhetőleg jobb lesz. A találmányok és a művészetek menedzselése során is az a feladat, hogy felkeltsük az érdeklődést az új szemlélet iránt, és hozzájuttassuk az érdeklődőket az ehhez szükséges kellékekhez. Ezért szerencsés, ha a találmányok menedzselését nem egy szokványos termékek menedzselésével foglalkozó ember végzi, hanem olyan, aki a kultúra területén is otthon van.

A személyes interjúk időtartama általában 2 óra volt, de előfordult 6 órás is. A telefonos interjúk 20-30 percig tartottak. Ez az összefoglaló tehát kb. 45 órányi beszélgetés összefoglalója. A beszélgetések minden esetben jó hangulatú, bizalmas légkörben zajlottak. A feltalálók az esetek túlnyomó részében kifejezetten örültek annak, hogy az életük egyik fontos időszakát kibeszélhették és rendezhették róla a gondolataikat. A feltalálóknak mindig sok mondanivalójuk volt.

Bízom benne, hogy a felmérés eredményei új kérdéseket vetnek fel, és a megválaszolásukra irányuló kutatásokhoz is sikerül jó alapot teremteni.

Találmányok

A felmérés tehát 31 olyan egyéni feltalálótól vagy kis- és középvállalattól (KKV) származó magyar találmányt tárt fel, amelyet 10-15 évvel ezelőtt jelentettek be Magyarországon majd szabadalmaztattak külföldön is, és azóta fenntartják rájuk az oltalmat. Ezek közül 26 feltalálóját, illetve feltalálói egyikét sikerült megkérdezni. Az interjúk során bebizonyosodott, hogy a válogatási módszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis megismerve a találmányokat, az előnyeiket és a piacon elfoglalt helyzetüket kitűnt, hogy egytől-egyig nagy üzleti potenciál rejlik bennük, vagyis hogy jelentős üzleti sikert lehetne velük elérni.

Hogy jobban el lehessen képzelni, milyenek ezek a találmányok, a következőkben szeretnék bemutatni néhány példát.

Tűzoltókészülék

A feltaláló, látva, hogy a teniszoktatáshoz használt adogatógépek nem megfelelőek, készített egy pneumatikus labdaadogatót. Ez a berendezés nagyon hatásosnak bizonyult, de nem talált rá gyártót. A szabadalmat általánosítva, részecskéket egy térbe kiporlasztó berendezésre kérte. A szabadalom birtokában elgondolkozott rajta, hogy még mit lehetne ezen az elven kifújni a teniszlabdán kívül. Sorra vette az ipar és a mezőgazdaság valamennyi területét, és végiggondolta az összes lehetséges alkalmazást. Így talált rá a tűzoltófolyadék kifúvására a tűzoltásnál. Készített egy mintaberendezést, és bemutatta működés közben a tűzoltóknak. A berendezés segítségével finom vízpermetet lehet a tűz köré fújni, ami lehűti a lángot és rövid időn belül megszünteti az égést. A berendezés használatával kevés vízzel gyorsan lehet tüzet oltani, így csökken a tűzkár és nincs vízkár. A hatás döbbenetes volt, így tudta, hogy ezen az úton tovább lehet menni, azonban elég nagy ellenállásba ütközött éppen a tűzoltók részéről, mert ennek a berendezésnek a használatához már nincs szükség hősies helytállásra, ezért a tűzoltók féltek, hogy a szakmájuk presztízse csökkenni fog, ha bevezetik náluk. Ennek ellenére azért sikerült kis szériában elindítani a gyártást és eladni a készülékeket. Az egyik készülék eljutott egy német tűzbiztonsági gyártóhoz, akinek nemzetközi értékesítési hálózata volt. Ez a gyártó licenciát kapott, és royalty fizetése mellett gyártotta és terjesztette a berendezést. A royaltynál nagyságrendekkel nagyobb extraprofitot ért el. Pár év után azonban sokallta a royalty nagyságát és nem fizetett. Szerencsére feltűnt egy másik gyártó is, akinek sikerült eladni a szabadalmat ezzel a követeléssel együtt. A feltaláló így jelentős bevételre tett szert a találmányából, azonban a gyártóknak még több hasznuk lett belőle úgy, hogy a kockázatok túlnyomó részét a feltaláló viselte a gyártás beindításával. A gyártók haszna, a gyártásból származó adóbevételek és a munkahelyek az országban maradhattak volna, ha meg lehetett volna szervezni a hazai gyártást. A feltaláló megtartotta magának a hazai gyártás és forgalmazás jogát, és most nagy olajtartályokhoz való tűzoltórendszerét és erre vonatkozó találmányát szeretné értékesíteni. Érdekes, hogy a találmányt számtalan alkalmazási területe közül csupán egyetlen területen hasznosítják. Lehetséges, hogy más területen is hasonló sikert érhetett volna el, ha lett volna a feltalálónak energiája kifejleszteni a terméket és elkezdeni a gyártást.

Ciklodextrin

A feltaláló már egyetemista korában felfigyelt erre a gyűrű alakú keményítőmolekulára, amelyet erősen mérgezőnek és csak drágán gyárthatónak tartottak abban az időben. A feltalálónak kételyei voltak, mert a keményítőknek éppen ellentétes tulajdonságaik vannak. Később gyógyszergyári kutatóként bebizonyította, hogy nem mérgező, és hogy nagy mennyiségben már nem olyan drága az előállítása. Felfedezte továbbá, hogy a gyűrű belseje képes magába fogadni más molekulákat, és megőrizni bomlatlan állapotban bizonyos hatások teljesüléséig. Számtalan szabadalmat szerzett, amelyekben a ciklodextrinnek más molekulákat még erősen kötött helyzetből is magába szippantó, de később könnyen leadni képes tulajdonságát használta ki. A felmérés egy olyan szabadalmat tárt fel, amelyben a ciklodextrin a talajt szennyező, a földszemcsékhez erősen kötődő kátrányrészecskék eltávolítására használható. A ciklodextrin a szabaddá tett kátrányszemcséket leadja a környezetben jelen lévő mikroorganizmusoknak, amelyek azt már le tudják bontani. A ciklodextrin ebben az esetben nem használódik el. A leadás után újabb kátrányszemcséket tud szabaddá tenni igen rövid ciklusokban, tehát nagyon hatásos. A feltaláló publikációkkal, előadásokkal, szabadalmakkal nagy elismertséget szerzett a szakterületén, és miután saját kutatóintézetet alapított, már őt keresték meg problémáikkal a gyártók, munkát és további elismeréseket szerezve a feltalálónak. Az anyagi haszon túlnyomó része azonban a külföldi gyártóknál jelentkezik.

Navicard

A feltaláló, kivételes képességű fejlesztőmérnök, még széles körű elterjedése előtt hozzájutott egy műholdas helymeghatározó készülékhez (GPS). A készülék kezelését, a koordináták beadását nagyon körülményesnek találta, ezért keresett egy olyan módszert, amellyel ez sokkal egyszerűbben megtehető. Így találta meg a vonalkód-leolvasót, amellyel a GPS-készüléket felszerelve egy olcsó és - a vonalkódos kártyát egyszerűen bedugva - pofonegyszerűen kezelhető berendezést kapott. A berendezéshez kifejlesztett egy olyan, internetalapú rendszert, amellyel a cím megadása után akár otthoni körülmények között is nagyon egyszerűen kinyomtatható a vonalkódos kártya. A kártya ezután fénymásolható, nyomdai úton sokszorosítható, reklámcélokra kitűnően alkalmazható. A rendszer üzemel, azonban a sorozatgyártást véletlenek sorozatos szerencsétlen egybeesése hátráltatja. Ha nagy sorozatban lehetne gyártani a berendezést, és az olcsósága miatt elterjedne, akkor a vonalkódos kártya olyan szabvánnyá válna, amit minden GPS-készüléknek tudnia kellene fogadni. Így a világ polgári GPS-piacát Magyarországról lehetne ellenőrizni.

Ujjlenyomat-leolvasó

A feltalálók rájöttek, hogy egy speciális felületre rányomva az ujjat a túloldalon kontrasztosan kirajzolódik az ujjlenyomat, amit egy CCD lapka könnyedén fel tud venni. A megvalósításra egy céget hoztak létre. A cég fejlődése érdekében több alkalommal tőkét kellett bevonniuk, ennek során a feltalálók részesedése egyre csökkent, míg végül kiszorultak a cég vezetéséből. A fejlődés érdekében a cég eddig nem fizetett osztalékot. Találmányukból akkor számíthatnak nyereségre, ha valaki megvenné a részesedésüket. Azonban erre a fő tulajdonos nem mutat hajlandóságot.

Ujjlenyomat- és tenyérlenyomat-összehasonlító rendszer

A feltalálók egy kutatócég leányvállalataként építettek szupergyors számítógépet, aminek alkalmazást kerestek. Így jutottak el a rejtjelfejtéshez. Miután a feladatot megoldották, új alkalmazást kerestek, és a korábbi kapcsolataik révén jutottak el a daktiloszkópusokhoz. Az ő módszereikre alkalmazták a számítógépüket. A rendszer sikeresen működött három megyei rendőrkapitányságon. Ekkor akadt egy tengerentúli vevő, akinek sikerült annyira leszorítania a vételárat, hogy az éppen fedezte a fejlesztésre fordított költségeket. Az anyavállalat azonban örült, hogy legalább visz- szakapta befektetett tőkéjét.

Ez utóbbi két eset kapcsán meg kell jegyezni, hogy éppen napjainkban nőtt meg ugrásszerűen a kereslet a biometrikus azonosítási rendszerek iránt. A rendszerek két alappillére az ujjlenyomatszkenner és az összehasonlító szoftver. A piacon jelenleg a fenti két megoldás a legjobban használható, a gyakorlatban is jól vizsgázott a saját területén. Ha a gyártást meg lehetett volna valósítani itthon, akkor az oltalmi idő végéig Magyarország láthatta volna el a világot ilyen azonosítási rendszerekkel és valószínűleg még azután is. Ez a lehetőség kicsúszott a kezünkből. A fejlesztést a feltalálók a hazai átlag körüli fizetésükért végezték el. Az amerikaiak körülbelül ennyit fizettek a kifejlesztett termékek dokumentációjáért. A találmányokat már ingyen kapták meg.

A példák még sorolhatók lennének. A feltárt találmányok szinte mindegyike világviszonylatban is jelentős, illetve az lehetett volna, és a sorsuk nagyon tanulságos.

1. ábra: A találmányok szakterület szerinti megoszlása

Az 1. ábrán a vizsgált találmányok ISIC-rendszer alapján vett szakterület szerinti megoszlása látható. Megfigyelhető, hogy a kézzelfoghatóbb, hétköznapi ipari szakterületek, amelybe a gépészet is beletartozik, kisebbségben vannak a tudományos szintű tudást igénylő vegyészeti, biotechnológiai és fizikai szakterületekhez képest. Sok, a gazdaságban jelentős szereppel rendelkező szakterület pedig egyáltalán nincs képviselve. Felhívom a figyelmet, hogy a diagram az egyéni bejelentésekre vonatkozik, tehát például a "biotechnológia, gyógyászat" csoport csak az egyéni bejelentőktől származó szabadalmakat tartalmazza, a gyógyszergyárakéit nem, mégis jelentős az arányuk.

A megismert találmányok túlnyomó része kutatási eredményekre épül (18 db, 78%), kisebb részük a szakirodalom beható ismeretén alapul (4 db, 10%), további 3 db (8%) egy zárt szakmai kör (ujjlenyomat-szakértők, tűzoltók, színpadtechnika) munkamódszereinek a modern technika segítségével történő továbbfejlesztése, gépesítése, és csak a maradék 1db (3%) született véletlen ötletből. Elmondható tehát, hogy a feltárt találmányok megalkotásához magas szintű vagy igen speciális ismeretekre volt szükség. Jelentős találmányt már nem lehet kívülállóként, amatőrként létrehozni.

Szabadalmaztatás

A szabadalmaztatással egyik feltalálónak sem volt problémája. Csak néhányan emlékeztek úgy, hogy felhívásokra kellett válaszolniuk, de ez nem jelentett nekik nehézséget. Mind a hazai, mind a külföldi szabadalmi hivatalok munkáját korrektnek és segítőkésznek találták.

A szabadalmaztatás során csak egyiküknek kellett az oltalmi kört szűkíteni újdonságrontó dokumentum miatt, és az is az egyik munkatársuktól származott. Ez is a megoldások jelentőségét mutatja.

A külföldi szabadalmaztatáshoz, illetve fenntartáshoz az 1992 előtti bejelentések feltalálóinak csak a 25%-a kapott támogatást a Külföldi Szabadalmaztatást Támogató Pályázati Irodától. A többiek vagy nem tudtak a létezéséről, vagy túl bürokratikusnak tartották, és ezért nem próbálkoztak. Az 1992 utáni bejelentések feltalálói közül viszont azoknak, akiknek szükségük volt rá, a 75%-a kapott támogatást. Ketten nem tudtak róla, egy esetben pedig úgy érzem, hogy helyesen döntött a bírálóbizottság. Azok a feltalálók, akik részesültek a támogatásból, nagyon elismerően szóltak erről a lehetőségről. Bevallásuk szerint ha ez a lehetőség nem lett volna, valószínűleg nem jelentették volna be külföldön. Akkor még ennyi szabadalom sem jelenhetett volna meg a világpiacon. Ennek a lehetőségnek a meglétét alapvető fontosságúnak tartották. Néhány kivételtől eltekintve a feltalálóknak nem volt pénzük arra, hogy a külföldi szabadalmaztatást megindítsák. Ha nem kaptak volna támogatást a külföldi szabadalmaztatáshoz, akkor bele sem kezdtek volna a hasznosításba, mert a magyar piacra biztosan nem érte volna meg kifejleszteni a terméket. Azok a feltalálók, akik kutatóintézetekben vagy egyetemen dolgoznak - vagyis a feltalálók nagy része - jól tudja a kollegáitól, hogy milyen anyagi, munka- és egyéb terhekkel jár ez. Ezeken a helyeken nagyon alacsonyak voltak akkoriban a fizetések. Aki ilyen helyre ment dolgozni, azt nem a pénz érdekelte, hanem a munkája. Nem akart - nem is tudott - fizetni azért, hogy ne tudja minden idejét a munkájára fordítani.

Hasznosítás

A találmányok hasznosítását három oldalról lehet vizsgálni: a feltalálóéról a hasznosítóéról és a termékéről. A feltaláló mint a szellemi tulajdon birtokosa számára már az is hasznosításnak tekinthető, ha sikerül pénzhez vagy valamilyen más előnyhöz jutnia a szabadalma révén. A termék akkor tekinthető hasznosítottnak, ha gyártják és megjelenik a piacon. A hasznosítónak pedig akkor, ha a befektetései haszonnal megtérülnek. Ez a meghatározás a felek önös érdekeit tükrözi. A valóságban nemcsak az önös anyagi érdekek motiválják a feleket. A feltaláló természetesen csak akkor elégedett, ha a találmányából készült termék sikeres, vagyis eljut a felhasználókhoz, és ők elégedettek vele. A területek természetesen nem választhatók szét ilyen élesen, de erre a megközelítésre az esetek összevethetősége miatt szükség van.

A termék oldaláról a hasznosítást az életútja (életgörbe) alapján lehet jellemezni. Az első fázis a termék alapjául szolgáló ötlet megszületésétől az ötlet alkalmazhatóságának a bebizonyosodásáig tart (kutatás). Általában ezt zárja le a szabadalmaztatás. A második fázisban az ötlet - amely most már találmány - termékké érik: elkészül a berendezés prototípusa, eljárás esetén a paraméterek kísérleti meghatározása, gyógyszer esetén a klinikai vizsgálatok (fejlesztés). Ezt követi a gyártás-előkészítés és a piaci bevezetés, amelynek során a még kis tételben előállított terméket megismertetik a leendő felhasználókkal. Ennek során sok esetben rengeteget költenek a felszerszámozásra és marketingre, ingyen vagy nagyon kedvezményesen árusítják a terméket. Nyereségre csak jóval ezután lehet számítani: a növekedési, de még inkább az érett szakaszban.

Mivel szabadalmakat vizsgálunk, a kutatás szakaszán többé-kevésbé már mindegyik találmány túljutott. Magyar szabadalmakról lévén szó, ez itthon történt. A továbbiak vizsgálata során érdemes megkülönböztetni a külföldi és a hazai eseményeket, mert ez jól jellemzi a hasznosítás körülményeit itthon, illetve külföldön. A vizsgált 26 szabadalomból a kutatási fázis után hatot adott el a feltalálója, hármat hazai, hármat külföldi vállalatnak. Két külföldi vállalat a feltalálók nélkül fejlesztette termékké a találmányt, majd megjelent vele a piacon. Az egyik piaci sikeréről van tudomása a feltalálójának, a másikat valószínűsítette a feltalálója. A másik négy találmány fejlesztésében a feltalálók is részt vettek. Az egyik később külföldre került, a másikat a feltaláló gyártja, a külföldi jogtulajdonos megbízásából, a harmadikat most vezetik be a magyar piacra, a negyedik arra vár, hogy egy tőkeerős gyártó megvegye.

A feltalálója birtokában maradt 20 találmányból 18-at termékké fejlesztettek, kettőnek a fejlesztése még tart. A 18-ból egyet eladtak hazai befektetőknek, 11-et ipari méretekben, egyet kisipari méretben gyártanak, 5 feltalálója pedig arra vár, hogy tőkeerős gyártó megvegye a találmányt. Az ipari méretekben gyártott 11 termék közül öt esetében lehet már nyereségről beszélni. Három szabadalomnak a tulajdonosa még a feltaláló, kettő tulajdonosa külföldi vállalat.

A találmányok tehát nagyon különböző utakat járhatnak be, és ezeknek az utaknak különböző állomásain tartózkodtak a felmérés idején, így nem lehet olyan paramétert találni, amely lineáris skálán mutatja, hogy meddig jutottak a hasznosításig vezető úton. A találmányok fenti, sokféle életútját a 2. ábrán látható Shankey-diagram szemlélteti. A balról jobbra mutató irány a kutatástól a piaci sikerig vezető utat, a fentről lefelé mutató irány a feltaláló befolyásának a csökkenését szemlélteti. A vonalak szélessége a hasonló úton járó találmányok számával arányos. A nyilak az éppen zajló folyamatokat jelölik. A függőleges vonalak azt jelentik, hogy egyelőre nincs előrehaladás. A külföldön történő folyamatokat sötétítés jelzi. Az anyagi sikert a gyémántok szemléltetik. A bal oldalon lévő gyémántok sikeres jogeladásokat jelentenek. A kapott összeg és a ráfordítások (pénz és munka) különbsége tekinthető a tisztán a találmányért kapott díjnak. Azt tekintettem sikernek, ha a feltaláló az így számított összeggel meg volt elégedve. A piaci sikert a jobb oldali gyémántok jelölik a feltalálók megítélésére alapozva, mivel a hasznosítókra a felmérés nem terjedt ki. A termék sikerét a gyártásba kerülés, tehát a "gyártás" oszlop elérése jelenti.

A diagram jól szemlélteti, hogy a hasznosítás előrehaladtával hogyan kerül ki az események irányítása a feltalálók kezéből (eltolódás lefelé) és hogyan kerül egyre távolabb földrajzi értelemben is (sötétülés). Az is jól látszik, hogy ez a két mozgás a siker záloga. A hazai hasznosítás és a jog megtartása csak három, a jogok átengedése másik három esetben hozott sikert. A kilenc, szabadalmat vásárló vállalkozás hat esetben jutott el a sikerig a felmérés időpontjáig.

2. ábra: A találmányok sorsa

A vizsgált 26 találmány mindegyike megvalósult tehát, azaz legalább egy működő prototípus készült belőlük, illetve kipróbálták a találmány szerinti anyagot vagy eljárást. Amint a diagramból látható, a feltalálók közül 18 (69%) számolt be arról, hogy találmányát pillanatnyilag is gyártják vagy a közeljövőben gyártani fogják. Ebből 17-et (65%) ipari méretekben, 11,5 esetben belföldön, 5,5 esetben külföldön (a tört érték abból adódik, hogy az egyik találmányt mindkét helyen gyártják), egyet a feltaláló saját maga személyesen gyárt. További kettő még fejlesztési szakaszban van. A feltalálók közül hat mondhatta el magáról, hogy a találmányáért méltó díjazásban (több 10 millió Ft) részesült.

A találmányoknak ezt a megoszlását a 3. ábra szemlélteti. Ez egy pillanatnyi állapot, amely szerencsés esetben javulhat.

3. ábra: A találmányok megoszlása hasznosulásuk szerint

Ha azonban az egyéni bejelentőknek és KKV-knak nemcsak a kiválasztott találmányait szemléljük, hanem az ösz- szes Magyarországon megadott szabadalmát, akkor a kép már nem ilyen kedvező. (Mint korábban említettem, a felmérés nem terjed ki a nagyvállalatokra.) Az összes egyéni és KKV-któl származó szabadalmi bejelentés számának a meghatározásához át kellett volna nézni hat év összes megadott szabadalmát, és mindegyik vállalatról el kellett volna dönteni, hogy KKV vagy nagyvállalat-e. Ez túl nagy munka lett volna. Tudva azonban, hogy a kis- és középvállalatok költségtakarékossági okokból nem szolgálati, hanem egyéni bejelentéseket tesznek - akkor, ha a célunk csak az arányok szemléltetése -, nem tévedünk nagyot, ha csak az egyéni bejelentéseket tekintjük. Ez a közelítés jobb képet fest a valóságnál, mert az összes bejelentés számát szűkítve nő a sikeresek aránya.

Meg kell említeni, hogy azt a négy találmányt, amelyről nem sikerült információhoz jutni, úgy tekintettem, hogy nem hasznosítják, ugyanis több feltalálót az interneten találtam meg; akiről így sem sikerült információkat szerezni, arról feltételezhető, hogy nem lett sikeres.

A közelítések miatt az eredményeket csak mint arányokat, tendenciákat lehet értékelni, de úgy érzem, hogy nagyon tanulságos szemléltetni, hogy mi lett hat év szabadalmainak a sorsa, a sikerhez vezető út melyik állomásáig mennyi szabadalom jutott el.

Az egyéni bejelentők és KKV-k szabadalmainak így kapott, státuszuk és hasznosításuk szerinti darabszámát a 4. ábra szemlélteti.

4. ábra: Szabadalmak a sikerhez vezető úton (közelítés az arányok szemléltetésére)

Ennek a diagramnak a felső három csoportjába tartozó szabadalmak a felmérés tárgyai. A hasznosításuk körülményeiről első kézből származó információkkal rendelkezünk. A többséget alkotó alsó két csoportba tartozó találmányoknak csak a státuszát ismerjük, de ebből következtethetünk a hasznosításukra.

Azok a találmányok, amelyek itthon szabadalmat kaptak - ismerve a társhivatalok elbírálási gyakorlatát - nagy valószínűséggel külföldön is szabadalmat kaptak volna. Ha nem szerzik meg rájuk külföldön a szabadalmat, akkor a lehetséges hasznosítók nem is foglalkoznak velük, mert a befektetéseik nem térülnek meg egy olyan kis piacon, mint Magyarország. Csak akkor, csak olyan magas extraprofit reményében vágnak bele egy ilyen kockázatos vállalkozásba, ha a világ egyik meghatározó piacán egyeduralkodóvá válhatnak. De ez csak a lehetőség. A világon olyan szabadalombőség van, hogy csak kevésnek kezdődik el a hasznosítása. Kivételek természetesen lehetnek, de ez az összképet nem befolyásolja. Több mint valószínű, hogy nem fognak kifejleszteni és a piacra bevezetni olyan terméket, amit a versenytársak lemásolva és a fejlesztés és bevezetés költségeit megspórolva könnyen ki tudnak szorítani a fontos piacokról. Ezért egy magyar szabadalom külföldi szabadalmak nélkül nem piacképes.

Valószínűnek látszik tehát, hogy a csak Magyarországon bejelentett találmányok közül csak elenyésző hányadot gyárthattak, sikeresek pedig a külföldi oltalom hiányában nem lehettek. Ha mégis gyártotta volna őket valaki külföldön, akkor a megoldás sikere ellenére iparjogvédelmi szempontból nem lehetne sikerről beszélni, mivel ebből a feltaláló nem részesedhetett, sőt az ilyen siker még fájóbb volna. Valószínűleg nem befolyásolja az arányokat, ha ezeket a találmányokat nem tekintjük sikeresnek tudva azt, hogy ez az elhanyagolás rosszabb képet festhet a valóságnál, de az arányok megmutatása miatt szükség van erre a közelítésre.

A két elhanyagolás csekély mértékű és egymással ellentétes hatású, ezért a kapott kép az elhanyagolások ellenére kellően pontos lesz.

Azok a találmányok, amelyekre külföldön is szabadalmat szereztek, de megszűnt az oltalom rájuk, nem hasznosultak, ugyanis ha hasznosultak volna, vagy a hasznosításuk folyamatban lenne, akkor biztosan fenntartanák rájuk az oltalmat, hogy biztosítsák a költségek megtérülését és a hasznot. Sőt, ha a hasznosítás még nem indult meg, de van még rá remény, akkor is fenn szokták tartani, mert "futnak a pénzük után". Egyévi fenntartási díj megspórolása miatt nem hagyják elveszni sok - esetünkben tíz - év befektetéseit.

A 5. ábra mutatja tehát, hogy a sikerhez vezető úton meddig jutottak el a találmányok.

5. ábra: A szabadalmak megoszlása sikerességük alapján (közelítés az arányok szemléltetésére)

Látható a diagramból - mint arra már a bevezetésben utaltam - hogy sok esetben még a tíz évnél régebbi szabadalmaknak sem volt elég idejük, hogy kifussák magukat, még ennyi idő sem volt elég, hogy eldőljön, sikeresek lesznek-e vagy sem. Tehát nem lett volna értelme az ennél fiatalabb szabadalmakat is bevonni a felmérésbe, mert ezek pontatlanabbá tették volna a felmérés eredményeit.

A 6. ábrán a vizsgált találmányok szakterület és sikeresség szerinti megoszlása látható. A diagram azt mutatja, hogy leginkább a vegyészet, a gyógyászat és a fizika területén lehet sikerre számítani.

6. ábra: A találmányok szakterület szerinti megoszlása

A 7. ábrán látható a találmányok időrendi és sikerességük szerinti megoszlása. Ez a diagram azt mutatja, hogy a sikeresség tekintetében nem lehet megfigyelni időbeli változást.

7. ábra: A találmányok bejelentési évük és sikerességük szerinti megoszlása

Az összes feltaláló készített prototípust vagy kipróbálta a szert, amit feltalált. Egybehangzó állításuk szerint e nélkül szóba sem állnak a feltalálóval. Alapvetően nagyon bizalmatlanok az újdonságok használhatóságát illetően, különösen, ha keletről érkezett. Ha nincs bizonyíték az előnyös hatásokra, akkor egyszerűen nem hisznek a feltalálónak.

A megvalósításhoz öten (20%) vettek igénybe OMFB- vagy más állami támogatást. Ezekről a támogatási formákról korántsem nyilatkoztak olyan kedvezően, mint a Külföldi Szabadalmaztatást Támogató Pályázati Irodáról. Valószínűleg rossz tapasztalataik voltak, de nem akartak rosz- szat mondani, ha pénzt kaptak tőlük.

A feltalálók mintegy fele vett részt nemzetközi feltalálói kiállításon, azonban egybehangzóan az volt a véleményük, hogy ilyen helyeken nem lehet komoly hasznosítóval találkozni, inkább csak olyanokkal, akik ötleteket akarnak gyűjteni. Még a szakkiállítások sem alkalmasak erre - állították ketten, akik ilyeneken részt vettek. Ezeken a helyeken már komolyabbak az érdeklődők, de itt sem lehet komoly kapcsolatokat megalapozni. Ha itt érdeklődést tapasztaltak, akkor megpróbáltak abban az irányban személyes kapcsolatot kiépíteni. Ez és a kiállításon szerzett benyomás együttesen már elég volt a bizalom megszerzéséhez és a tárgyalások megkezdéséhez.

Egységes tapasztalat volt, hogy csak személyes kapcsolatok kiépítésével és személyes találkozással lehet olyan bizalmi légkört kialakítani, ami az érdeklődés felkeltéséhez és a tárgyalások megkezdéséhez szükséges. Ilyen kapcsolatokat leginkább szakmai konferenciákon lehet megalapozni. Az e-mailezés és levelezés teljesen hatástalan. Volt, akinek az volt a véleménye, hogy egy nívós kiadvánnyal azért célt lehet érni, azonban ezt nem próbálta ki senki a megkérdezettek közül.

A megkérdezettek egyike sem volt megelégedve a hasznosítás mértékével. Mindegyikük több lehetőséget látott a találmányában.

A vizsgált hat évben két olyan szabadalom volt, amelynek a jogosultja állami kutatóhely volt, és további ötnek a jogosultja kutatóintézeti eredményt szabadalmaztató kutatócsoport. Ők felajánlották a találmányukat kutatóintézetüknek, de mivel az képtelen lett volna hasznosítani, ezért átengedte a kutatóknak. Ebből a hét szabadalomból kettő valósult meg külföldön és öt itthon. Az adatbázisok a szabadalom megadásakori jogosultakat tüntetik fel, tehát ebben nincsenek benne azok a szabadalmak, amelyeket a kutatóintézetek nagyvállalatoknak adtak el a szabadalom megadása előtt. De sejthető, hogy nem lehetett sok ilyen, már csak azért sem, mert a nagyvállalatok saját kutatásokat végeznek. Ezért ez az öt vagy ennél kicsit több itthon megvalósult szabadalom a hat év alatt kutatásra elköltött tízmilliárdok hozadéka a gazdaság számára. Ez az adat összecseng az Állami Számvevőszéknek a K+F-re költött pénzek hasznosulásáról a közelmúltban végzett vizsgálatának a megállapításaival. A vizsgálat szerint a költségvetési kutatóhelyek által végzett K+F tevékenység eredménye - közvetítő és a piaci igények hiányában - általában akadozva vagy sehogy sem kerül tovább az innovációs láncba.

Feltalálók

Mint korábban már láttuk, a feltárt találmányokhoz magas szintű vagy igen speciális ismeretekre volt szükség. Értékes találmányt napjainkban már nem lehet kívülállóként, amatőrként létrehozni. Ennek megfelelően a megkérdezett feltalálók mindegyike felsőfokú végzettségű, 16-an (62%) dolgoztak kutatóként, hárman fejlesztőmérnökként, négyen orvosok, ketten mérnökök. Ez összhangban van azzal a törekvéssel, hogy az államok az egyetemek és kutatóintézetek körül létrejövő spin off vállalkozásokat mindenütt támogatják, a jövőben még Magyarországon is, mint a sajtóból értesülhettünk róla.

A 8. ábrán a megkérdezett feltalálók bejelentéskori életkoruk és sikerességük szerinti megoszlása látható. Noha a minta elég kicsi, a diagramból több érdekes következtetést lehet levonni:

1. Miután a feltalálók a 30-as éveikre a kellő tudás és tapasztalat birtokába jutottak, a siker már nem függ az életkortól, illetve az ötletesség esetleges csökkenését ellensúlyozza a szakmai kapcsolatok bővülése.

2. A középkorúak a leginkább vállalkozó kedvűek, még akkor is, ha a körülményeik nem garantálják a sikert.

3. A nyugdíjas kor előtt álló feltalálók már nem vállalják a hasznosítással járó megpróbáltatásokat.

4. A nyugdíjas korban lévő feltalálók legtöbbször (négyből három esetben) csak akkor jelentenek be, ha a hasznosításért nem kell küzdeniük. Ketten közülük elismert szaktekintélyek, akiknek könnyebben elhitték, hogy a megoldásuk tényleg hatásos, ezért ők már a bejelentés idején értékesítették a találmányukat. A harmadiknak cége marketingstratégiájából adódóan volt szüksége a szabadalomra, tehát a hasznosító adott volt. Az ez esetben sikertelen negyedik feltaláló ezt a találmányát szívügyének tekinti, és ezért tartja fenn. Erre bőven fedezetet nyújtanak az egyéb találmányaiból befolyt összegek.

8. ábra: A feltalálók bejelentéskori életkoruk és sikerességük szerinti megoszlása

A feltalálók négy kivételével budapestiek vagy Pest környékiek (85%).

A feltalálók egyik része (11-en) azért kezdett bele a szabadalmaztatásba, mert pénzt akart keresni vele. Másik részük (szintén 11-en) csak azt akarta, hogy megvalósuljon a találmánya. Vagy azért, hogy lássa szellemi gyermekének a fejlődését, vagy azért, hogy megbecsülést szerezzen magának. Három feltaláló eredetileg nem akarta bejelenteni a találmányát, de az ismerőseinek megtetszett a megoldás, és miután vállalták a hasznosítással járó gondokat, mégis bejelentették, így nem kellett a hasznosítással foglalkozniuk. Egy feltaláló pedig azért akarta a szabadalmat, hogy megoldása használatát ellenőrizni tudja, megtilthassa, hogy rossz célra használják.

A feltalálók általában pontosan tisztában vannak a hasznosítás nehézségeivel és a szabadalmaztatás költségeivel. Akik kutatómunkát végeznek, azok a helyzetüknél fogva pontosabb képpel rendelkeznek, mint azok, akik az iparban vagy egy kórházban dolgoznak. De ők sem számítottak ilyen sok nehézségre. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a hasznosítható kutatási eredményeket nem jelentik be. A munkájukkal akarnak foglalkozni, mert ahhoz értenek, azt szeretik csinálni. Ha lenne egy olyan szervezet, amelyik a hasznosítást intézi, akkor sokkal több találmányukat jelentenék be. Nem lustaság vagy tudatlanság a kevés bejelentés oka, hanem a hasznosítás nehézségei. Ha a kutatás támogatását szabadalmazáshoz kötik, akkor lesznek szabadalmak, de a hasznosítás ezzel még nem lesz megoldva, a kutatók nem fogják tudni ezt keresztülvinni.

Megpróbáltam összegyűjteni, hogy milyen gyerekkori vagy fiatalkori hatások játszottak közre abban, hogy a megkérdezettek feltalálók lettek. Azt gondoltam, hogy építőjátékok vagy tudományos tévésorozatok fordították az érdeklődésüket a technika újdonságai felé. Azonban kiderült, hogy az ilyen hatások nem voltak jellemzőek. Volt, aki erdész szeretett volna lenni és muszáj volt egyetemre mennie, és volt, aki gyerekkorában elhatározta, hogy gyógyszerkutató lesz, és az lett. Úgy tűnik, hogy a feltalálói gondolkodás adottság, ami megfelelő tudás birtokában meg tud nyilvánulni. Kifejleszteni ezt az adottságot nem nagyon lehet.

A feltalálók sikerességét többféleképpen lehet megközelíteni. Egyértelmű a siker, ha a feltaláló úgy érzi, hogy anyagilag is megbecsülték, a piac is visszaigazolta a megoldás értékét. Hat ilyen találmányt sikerült találni. Ez a piacképessé vált szabadalmak 5,7%-a, az összes találmány 0,44%-a (minden 227.).

De akkor is sikeresnek tekinthető a feltaláló, ha a szabadalmaztatással kívánt célját elérte. 17 ilyen találmányt sikerült találni. Ez a piacképessé vált szabadalmak 16%-a, az összes találmány 1,25%-a (minden 80.).

Ide kívánkozik az a korábban meghatározott adat, hogy a piacképes szabadalmak kilenc vásárlója közül hat könyvelhetett el nyereséget, azaz 67%-uk (háromból kettő)! Tehát a hasznosítóknak tízszer annyi esélyük volt a sikerre, mint a feltalálóknak!

Tanácsok a többi feltalálónak

A megkérdezett feltalálók szívesen megosztották a tapasztalataikat a többi feltalálóval. Ezek a tanácsok, a hasonló tanácsokat összevonva, a következők:

1. Keressenek maguknak szövetségeseket, és vegyék be őket a szabadalomba! Rengeteg küzdelem, feladat és anyagi teher vár a feltalálóra, amit egyedül nehezen tud leküzdeni. Másrészt szövetségesei révén további szövetségesekre tehet szert. Nem elhanyagolható szempont, hogy a társak valószínűleg nem ugyanakkor veszítik el a reményüket, így erőt adhatnak egymásnak a kritikus időkben. A pillanatnyi problémák megosztása bőven ellensúlyozza a majdani bizonytalan, de remélhetően sok tízmilliós bevétel megosztását, ami még így is jelentős összeg.

2. Keressék meg, hogy ki gátolja a hasznosítást, állítsák maguk mellé, tegyék érdekeltté, végső esetben vegyék be a szabadalomba! Nem érdemes küzdeni az ilyen emberekkel.

3. Gondolják át, hogy a találmányi gondolatból hogyan lesz termék, és ez milyen úton fog eljutni a használóihoz! Gondolják át, hogy kik vesznek részt ebben, nekik milyen ellenérdekeltségük lehet, és hogyan lehet őket érdekeltté tenni!

4. Minél előbb próbáljanak meg befektetőt találni vagy eladni a találmányukat, még lehetőleg az elsőbbségi év alatt! Ezért már a bejelentés után azonnal kezdjék meg a partnerek felkutatását. Ha egy év alatt nem járnak sikerrel, akkor komolyan gondolkozzanak el azon, hogy folytatják-e a szabadalmaztatást!

5. A partnerek keresése során a levelezés, e-mailezés, a feltalálói kiállításokon való részvétel nem bizonyult hatásosnak. Csak a személyes kapcsolatokra építve tudtak sikert elérni a feltalálók. Számba kell venni, hogy az ismerősöknek milyen ismeretségeik vannak a lehetséges partnerek felé.

6. Gondosan válasszák meg a szabadalmi ügyvivőjüket, mert rajta múlik, hogy az oltalom milyen tág lesz, és hogy megkerülhető lesz-e a szabadalom! A híres ügyvivőknek, irodáknak sok ügyfelük van, így sokféle érdeknek kell megfelelniük.

7. Tanuljanak nyelveket! Egy tolmács nem tud olyan meggyőzően beszélni a találmányról mint a feltaláló. Továbbá a szerződéskötéshez elengedhetetlen a bizalmas, jó személyes kapcsolat kialakítása, ez pedig személyes kontaktus nélkül nem sikerülhet.

A hasznosítást akadályozó tényezők

A találmányok hasznosítását a feltalálók szerint elsősorban az ellenérdekeltség akadályozza. A találmány egy olyan környezetben születik meg, amelyben már korábban kialakult egy struktúra. A szereplők beleilleszkedtek ebbe a rendszerbe, akiknek ez nem sikerült, azok eltűntek. A meglévő szereplők jelentősége csökkenhet, vagy el is tűnhetnek egy új találmány hasznosításával előálló új rendszerben. Ha az egyik szereplő a találmány mellé áll, akkor egyrészt szembekerül ő is a többi szereplővel, másrészt vállalnia kell a hasznosítással járó egyéb kockázatokat, amelyeket alább fogok részletezni. A szereplők alatt nemcsak a konkurenseket kell érteni, hanem például a beszállítókat, a felhasználókat és a kereskedőket is, ugyanis az ő helyzetük is változhat. Előfordult például, hogy a feltaláló, leküzdve a gyártás beindításával kapcsolatos rengeteg nehézséget, elkezdte gyártani a tumoros daganatok kezelésére szolgáló gyógyvizét, de nem tudta a nagykereskedelmi hálózatokon keresztül terjeszteni, mert azoknak megvoltak a saját ásványvizeik, és abban voltak érdekeltek, hogy azt adják el. Egy másik esetben a feltaláló azt tapasztalta, hogy a nagy nemzetközi cégek a saját fejlesztési eredményeiket akarják hasznosítani. Nem akarják a meglévő fejlesztéseiket félredobni, a fejlesztésre költött befektetéseiket veszni hagyni és új fejlesztésbe belekezdeni. Ez a felfogás általános volt, ezért nem talált partnert a feltaláló. Az történik, amit ezek a cégek akarnak. Ilyenformán a feltalálók egy idő után már nem tartják fenn a találmányukat, az közkinccsé válik, és a cégek ingyen hasznosíthatják azokat.

A racionális várakozások diktálta magatartástól eltérő döntési mintákat is követnek az emberek. Ez fokozottan érvényes a bizonytalanság körülményei között hozott döntések esetén, mint amilyen egy innovatív fejlesztésről hozott döntés. Ezeket a magatartásformákat a kilátáselmélet (prospect theory) tárgyalja. Az elmélet szerint általános emberi tulajdonság például, hogy

• az emberek túlértékelik a bizonyosnak tekintett következményeket a csupán valószínűekkel szemben (kockázatkerülő preferencia), továbbá

• azokat a javakat, amelyek már a birtokukban vannak, sokkal magasabbra értékelik, mint azokat, amelyeket még nem szereztek meg; ami még nem volt a miénk, ahhoz nem kötődünk, csupán kívánatosnak tartjuk a megszerzését (negatív hasznosság).

Esetünkben mindkét irracionális magatartásforma a fenti racionális magatartásformát erősíti, mert

• a biztos eredményeket ígérő fejlesztéseket túlértékelik egy teljesen új termék fejlesztésével szemben,

• a biztosan birtokolt piaci pozíciót többre tartják egy jobb, de bizonytalan piaci pozíciónál,

• a meglévő fejlesztési eredményeket többre értékelik egy jövőbeni, bizonytalan eredményeket hozó fejlesztésnél.

A hasznosítást akadályozó további tényező a tőkehiány. Tőkére vagy azért van szükség, hogy egy olyan minőségű prototípust lehessen készíteni, ami meggyőzi a lehetséges gyártókat a találmány eladhatóságáról, vagy hogy a találmányt gyártani és reklámozni lehessen, továbbá meg lehessen szervezni a termék terjesztését. De az a probléma, hogy miután a feltaláló megszerezte a szabadalmi oltalmat, és valamilyen mértékig elvégezte a termékfejlesztést, már nincs pénze a gyártáshoz. Bankoktól nem kap hitelt, mert nincs önrésze, mivel a szabadalmaztatás és az addigi fejlesztőmunka felemésztette minden tartalékát. Ezeket a kiadásokat, amelyek pedig a majdani termék létrehozása érdekében történtek (tehát befektetések), annak ellenére, hogy adott esetben rendkívül nagy szellemi értéket képviselhetnek, nem ismerik el befektetésnek, mivel a tudásalapú vállalkozások szellemi tőkéjének piaci értéke nagyon nehezen határozható meg. A vállalkozás perspektívájának megítélését nehezíti, hogy nincs elfogadott módszertan a tudástőke értékelésére. A számvitel emiatt nem tudja kezelni ezt a tőkét, így nem jeleníthető meg a vállalkozások üzleti tervében, illetve mérlegbeszámolójában sem, ebből eredően pedig a jövőbeli haszon valószínűsége és nagysága is nehezen kalkulálható. Mindez azt jelenti, hogy a bankok számára nincs megfelelő támpont a finanszírozással járó kockázat megítéléséhez, következésképpen nem is vállalják az ilyen vállalkozások hitelezését. Ezen túlmenően pedig - a feltaláló bármennyire is bízik találmánya üzleti sikerében - bizonytalan a megtérülés. Márpedig ez a két dolog a döntő egy hitel megszerzésekor.

Állami támogatásról csak öten számoltak be, de ezek csak a gyártás beindításához nyújtottak támogatást, az egyéb felmerülő költségekre már nem. A feltalálók az OMFB-támogatáson kívül más támogatási forrásról nem tudtak.

A harmadik tőkeforrást a kockázati tőkések jelentenék, de ezen a szinten szinte teljesen hiányoznak. Három esetben lépett be két kockázati tőkés vállalkozás a hasznosításba, de ezek közül az egyik külföldi volt, a másik vállalkozás pedig azóta már felhagyott az ilyen jellegű tevékenységgel. Érdekeltek volna ez utóbbi társaság tapasztalatai, azonban a vezetői nem akartak erről beszélni. Megpróbáltam ezért egy másik olyan társaságot keresni, amelyik szintén az induló szakaszban lévő társaságokba való befektetéssel foglalkozik. Azonban a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület tagjai között csak egy állami alapot találtam, amely esetlegesen hajlandó befektetni ilyen társaságba is. Ez a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. volt. Tehát elmondható, hogy még a legígéretesebb találmányok feltalálói sem tudnak tőkéhez jutni. Ezt a tapasztalatot támasztja alá Karsai Judit A kockázati tőke lehetőségei a kis- és középvállalatok finanszírozásában¹ című cikkében, ahol ennek a jelenségnek az okait is kifejti. Akinek tőkéje van, könnyebben tud többet kevesebb kockázattal keresni, mint találmányok hasznosításával. Pedig ez a támogatási forma a legjobb a társadalomnak, mert egyrészt nem kerül annyiba, mint a közvetlen támogatás (az államnak akkor is vannak költségei, például adókedvezmények, információszolgáltatás formájában, ha közvetlenül nem is ad támogatásokat), másrészt sokkal hatékonyabb, mivel a kockázati tőkések a saját pénzüket kockáztatják. Az idézett felmérés azt mutatta, hogy a kevés kockázati tőkésnek csak elenyésző része - ha egyáltalán van még ilyen - foglalkozik szabadalmak hasznosításával.

A tőkehiánnyal összefügg az információhiány. A feltalálók nem tudják, hogy hová fordulhatnak, a kockázati tőkéseknek nem áll rendelkezésükre olyan információforrás, ami olyan adatokat tartalmaz, ami alapján kiválogathatnák az ígéretes találmányokat. A feltalálók így az ismert gyárakhoz fordulnak, ezek pedig a korábban tárgyalt okok miatt elutasítják őket.

Az információhiány egy másik megjelenése a hasznosítás körülményeire vonatkozó ismeretek hiánya. A feltalálók nem tudják, hogy az ötletükkel nem fordulhatnak közvetlenül a gyártókhoz, azt sem tudják, hogy mennyire kell azt kidolgozni ahhoz, hogy a gyártók érdemben foglalkozni tudjanak vele. A lehetséges üzleti angyaloknak pedig eszükbe sem jut, hogy találmányok hasznosításával is foglalkozhatnának, ha mégis eszükbe jut, nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá.

A bizalomhiány leginkább a lehetséges hasznosítók oldaláról mutatkozik meg. (A befektetők hozzáállásáról nincs információ.) Úgy vélik, hogy a szakmájukat ők művelik a legmagasabb fokon. Ha valaki Kelet-Európából jött, az biztosan nem tud semmi érdemlegeset produkálni. Valószínűleg túl akar járni az eszükön. Ez utóbbi a magyarokról kialakult általános képből adódik. Ezt a vélekedést támasztja alá az a körülmény, hogy a magyar feltalálóknak nincs módjuk prototípust bemutatni, csak elméletben tudják bizonyítani a megoldásuk működését. Még a szakmájukban közmegbecsülésnek örvendő szakemberek is érzik ezt, de nekik legalább megadják a lehetőséget.

A bizalomhiány a feltalálók oldalán is megmutatkozik. A hasznosítóknak rengeteg lehetőségük van, hogy "kisemmizzék" a feltalálókat. Manipulálhatják a forgalmi adatokat, a nyereséget kivonhatják egy másik vállalkozásukban, növelhetik az alaptőkét és ezzel csökkenthetik a feltalálók részesedését, vagy egyszerűen meg is tagadják fizetési kötelezettségüket, mert úgy gondolják, hogy a feltalálók úgysem tudják érvényesíteni a jogaikat. Magyarországon az ilyesminek már hagyományai vannak, bizonyos vállalkozóknak mindjárt erre jár az agyuk. A feltalálóknak azonban nincs más választásuk, ha feltűnik egy hasznosító, kénytelenek vele együttműködni, ha azt akarják, hogy legalább megvalósuljon a találmányuk, és ne vesszen a feledés homályába.

Egy találmány hasznosítása során rengeteg olyan eseménnyel találhatja szemben magát a feltaláló, amely a hasznosítást gátolja, sőt, lehetetlenné teszi. Ezeknek a kockázati tényezőknek egy részét gondos előkészítő munkával fel lehet tárni, és dönteni lehet, hogy az adott körülmények között érdemes-e tovább foglalkozni a találmánnyal, másik részüket az innovációs folyamat egy megelőző állapotában lehet csak előre látni, harmadik részük pedig nem jelezhető előre.

A felmérés során az alábbi akadályokat sikerült feltárni (a teljesség igénye nélkül):

1. Iparjogvédelmi:

• újdonságrontó vagy a feltalálói tevékenységet megkérdőjelező dokumentum utólagos felbukkanása miatt a szabadalom megsemmisítése;

• az igénypontok hiányosságai miatt a szabadalom megkerülése.

2. Jogi:

• olyan jogszabályok léte, amely akadályozza a megoldás hasznosítását;

• olyan biztonsági vagy egészségügyi előírások, amelyek a megoldás használatát korlátozzák;

• olyan szabványok, amelyekhez nem illeszkedik a megoldás.

3. Technikai:

• a termék nem produkálja az elvárt hatást;

• gyártástechnológiai problémák;

• bizonyos minőségű vagy paraméterű részegység nem szerezhető be vagy nem is létezik (még).

4. Kereskedelmi:

• az infrastruktúra hiánya;

• szokatlan, furcsán néz ki, nagyon "megnézik" a használóját;

• nem hiszi a felhasználó, hogy a megoldás produkálja az ígért hatást;

• egy olyan kellemetlenség a használat során, ami a kipróbáláskor vagy rövid használat során nem tűnik fel, de a huzamos használatot kellemetlenné teszi;

• hasonló vagy kedvezőbb használati értékű vagy olcsóbb termék megjelenése a piacon;

• a lehetséges terjesztők ellenérdekeltsége (más hasonló termék terjesztésében érdekeltek anyagi vagy üzletpolitikai okokból);

• a tömeges használat során felmerülő biztonsági vagy egészségügyi problémák, amelyek korlátozzák vagy lehetetlenné teszik a megoldás további használatát.

Ha végignézünk a fenti akadályozó tényezőkön, csodálkozhatunk, hogy egyáltalán van olyan feltaláló, aki nekivág találmánya hasznosításának. Minél képzettebb egy feltaláló, minél inkább képes nagy jelentőségű találmány megalkotására, annál inkább tudja, érzi ezeket, így annál kevésbé indul el a hasznosítás útján.

A feltalálók és a kockázati tőke viszonya Magyarországon

A hasznosítás problémáinak megértéséhez elengedhetetlen a befektetői oldal megismerése. A felmérésből nyert egyedi információkat Makra Zsolt és Kosztopulosz Andreász közelmúltban megjelent, üzleti angyalok körében készített felmérésére² és Karsai Judit már említett, A kockázati tőke lehetőségei a kis- és középvállalatok finanszírozásában című tanulmányára támaszkodva általánosítom.

A találmányokra épülő innovatív vállalkozások elindítása - mint már korábban láttuk - nem történhet bankhitelből, csak kockázati tőke igénybevételével, ez azonban gyakorlatilag nem áll rendelkezésre. Pedig a kockázatitőke-finanszírozók ideális partnerei lehetnének a tőkebefektetésre váró hazai feltalálóknak és kisebb vállalkozásoknak, mivel a befektetésekkel hajlandók jelentős kockázatot vállalni, tőkéjük megtérülésében több évig türelmet tanúsítanak, s a tőkén kívül szakértelmükkel, szakmai, pénzügyi és piaci kapcsolataikkal is segítik a kiszemelt vállalkozásokat.

A kockázatitőke-ágazat valójában két - informális és intézményes - szektorra bomlik. Az előbbit az úgynevezett üzleti angyalok (angel capitalists), míg az utóbbit a professzionális kockázatitőke-társaságok, illetve -alapok alkotják.

A magánbefektetők és az intézményes kockázati tőkések tevékenysége szervesen egymásra épül. Általában az üzleti angyalok kisebb összegű befektetései (magvető tőke, seed capital) segítik hozzá a cégek tulajdonosait az üzlet beindításához, majd ezt követően a hivatásos befektetők adják az igazán sikeres ügyletek további fejlődéséhez szükséges jelentős összegeket. Az üzleti angyal felkutatja azokat az ígéretes ötleteket, vállalkozásokat, amelyek adott formájukban még nem számíthatnak intézményi befektető segítségére. Megvalósíthatósági tanulmányt (feasibility study), üzleti tervet készít a projekthez, így azok már sokkal vonzóbbak egy következő körös befektetés számára is. A finanszírozási döntést rendszerint nem is előzi vagy alapozza meg különösebb vizsgálódás, gazdasági, illetve üzleti elemzés. Ez a kockázatitőke-befektetés legkockázatosabb válfaja, mivel még sem az elképzelés, sem a technológia, sem a vállalkozó, sem a piac nem bizonyított. Ennek a szektornak a partnerei a feltalálók és a szabadalommal rendelkező mikrovállalkozások, amelyeknek sem elég tőkéjük, sem kidolgozott üzleti tervük, sem rátermett menedzsmentjük nincs, és egyetlen számottevő vagyonuk a szellemi tőkéjük. Ez a szellemi vagyon viszont jogvédelem alatt áll, tehát az időleges monopólium biztosíthatja a megtérülést.

Az előttük álló legfontosabb feladat

• a találmány szerinti megoldás működőképességének és előnyeinek a demonstrálása,

• gyártmányfejlesztés,

• az üzleti terv kidolgozása,

• gyártók vagy a gyártáshoz befektetők keresése.

Az előnevelő funkciót ellátó üzleti angyalok tevékenységéről - épp annak informális volta miatt - nem sokat lehet tudni, inkább csak a legfejlettebb kockázatitőke-ágazattal rendelkező országokban regisztrálják tevékenységüket. Az üzleti angyalok magánemberek, akik korábbi vállalkozásaik során jelentősebb vagyonra és - meghatározott területeken - szakértelemre tettek szert, s akik magánvagyonukat kockáztatva szállnak be a számukra ígéretesnek tűnő, induló vállalkozásokba. Azt remélik, hogy a kiválasztott cégek részben az ő tőkebefektetésük és a tőlük származó tanácsok nyomán úgy felértékelődnek, hogy azokból néhány év elteltével kiszállva jelentős haszonra tehetnek majd szert.

Mivel nálunk az üzleti angyalok feltehetőleg csak mostanában szerzik meg vagyonukat és szaktudásukat, az ő részvételükre az innovációk finanszírozásánál még nem nagyon lehet számítani. (A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesületnek jelenleg nyolc magyar egyéni tagja van.) A finanszírozás jelenleg inkább a barátokra, családtagokra hárul. Az informális kockázatitőke-piac alacsony hatékonyságát az is jelzi, hogy az angyalok rendre arról számoltak be egy nemrég közzétett hazai felmérésben, hogy szívesen vállalkoznának több befektetésre, ha befektetési kritériumrendszerüknek megfelelő ajánlatokat tennének eléjük. Mindeközben az innovációorientált, növekedni képes vállalkozások nagy részének problémát okoz a fejlődéshez szükséges forrásokhoz való hozzájutás. Az sem meglepő, hogy a befektetők nagyobbrészt elégedetlenek a létező kommunikációs csatornákkal. Ezt az "információs szakadékot" az informális piac bizonyos fokú "formalizálásával" lehet áthidalni. Ennek a kulcsintézményei az üzletiangyal-hálózatok. Ezek a befektetők és a vállalkozások egymásra találását segítő, közvetítő, összepárosító szolgáltatások nyújtásán túl széles körű tájékoztatásban, népszerűsítésben, az informális kockázatitőke-piac közismertté tételében, az üzleti angyalok és a vállalkozók képzésében, illetve a vállalkozóknak a befektetés fogadására való felkészítésében tudnának szerepet vállalni. Eddig két ilyen próbálkozás történt, az egyik a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület üzletiangyal-tagozata volt, a másik a Magyar Innovációs Szövetség és az Innostart Üzleti Angyal Klubja, de az első megszűnt, a második pedig gyakorlatilag nem működik. A kormányzat nem ismerte fel az informális kockázatitőke-befektetésekben rejlő lehetőségeket, és nem is érzékelhető kormányzati szándék ezen finanszírozási forma felkarolására. Inkább a hitelalapú konstrukciókat erőlteti rugalmatlan, állami tulajdonban lévő társaságokon keresztül.

A vállalkozás felépülésének folyamatában az indulótőke nyújtása a kockázati finanszírozásnak a magvető tőkét közvetlenül követő ügylettípusa. A két ügylettípus tehát a gyakorlatban ténylegesen is többé-kevésbé összefonódik, és rendeltetésük valóban szerves kapcsolatot teremthet közöttük. Az indulótőke már az ipari szintű gazdálkodó tevékenység tényleges felépítéséhez (early-stage) tartozó, rendszerint jelentősebb eszköz- és ráfordításigényű fejlesztési feladatok finanszírozására szolgál. Az e körbe tartozó legfontosabb fejlesztési feladatcsoportok a következők:

• gyártmányfejlesztés,

• gyártásfejlesztés,

• piacmegdolgozás,

• az ezeket egységbe fogó, megalapozó és segítő marketingtevékenységek.

Later-stage és mezzanine-round befektetést a már működő vállalatok kapnak a további növekedéshez, piaci terjeszkedéshez, átszervezések finanszírozásához, illetve a tőzsdei bevezetés érdekében.

Természetesen minél korábbi stádiumban történik a befektetés, annál nagyobb a kockázat, de a várható hozam is. Az elmúlt 20 évben - hazai adatok hiányában a külföldi felméréseket alapul véve - a befektetett tőke átlagos éves hozama 24% volt az early-stage, 19% a later-stage, és 11% a mezzanine-round típusú befektetéseknél (9. ábra).

9. ábra: A kockázatitőke-befektetések hozamai

Annak ellenére azonban, hogy ilyen jól kiegészítik egymást, a kockázati tőke csak igen kevéssé tud hozzájárulni a kis- és középvállalati szektor finanszírozási problémáinak a megoldásához. Egyes szerzők tőke- vagy finanszírozási szakadékról (equity gap, finance gap) beszélnek. Ennek egyik okozója az információhiány, a másik az, hogy a felek nem veszik figyelembe a kockázat és a megtérülés között lévő kényes egyensúlyt.

A probléma kulcsszempontjai: a szereplők között meglévő információ- és bizalomhiány, valamint a finanszírozók méretgazdaságosságra, kockázatkerülésre való törekvése. A keresleti oldalon a tőke után kutató kisvállalkozások általában nem ismerik megfelelően a kockázatitőke-finanszírozás előnyeit, bizalmatlanok a befektetőkkel szemben, féltik az ötletüket és a döntési szabadságukat, kerülik a vállalkozás feletti ellenőrzés (legtöbbször részleges) átengedését. Ugyanakkor nem rendelkeznek nyomon követhető előélettel és ellenőrizhető múltbeli teljesítménnyel (track record) és az előkészített üzleti tervek, projektek is gyakran alacsony minőségűek. E tényezők a befektetők szemében mind-mind a kockázatot növelik.

A jelentős árfolyamnyereséggel kecsegtető vállalkozások között így kicsi a súlya az újdonsággal jelentkező, fejlődésének korai szakaszában tartó cégeknek, a már biztosabb bevételekkel rendelkező, terjeszkedni és továbbfejlődni akarókhoz képest.

A kutatások arra világítanak rá, hogy nem csupán a műszaki fejlődést jelentő ügyletek speciálisan nagy kockázata okoz problémát a finanszírozók számára. Elsősorban nem is az induláskor szükséges befektetések nagyságrendje jelenti a fő gondot, hanem a befektetők számára rendkívül költséges a műszaki megújulást jelentő ügyletek távlati sikerének a felbecsülése. Az ügyletek finanszírozhatóságának eldöntése meglehetősen munka- és költségigényes feladat. Ahhoz, hogy a befektetők ezeket, a befektetések elején felmerülő költségeket vállalni tudják, jelentős tőkét kell elkülöníteniük, vagy kisebb kockázattal járó, ugyanakkor biztosabb és nagyobb hozamot jelentő ügyleteket is kell párhuzamosan finanszírozniuk. Ehhez pedig megfelelő tőkeerővel, azaz jelentős befektetési potenciállal rendelkező kockázatitőke-alapok kellenek.

Még az európai, ezen belül pedig az angol kockázatitőke-alapok tőkeerejének nagyságrendje sem felel meg sok esetben a műszaki fejlődést hordozó ügyletek finanszírozása által kívánt nagyságrendnek, s lényegében ez magyarázza az európai kockázati tőke amerikainál sokkal kisebb arányú részvételét az induló vállalkozások, ezen belül pedig a műszaki haladást képviselő ügyletek finanszírozásában. (Kevésbé drasztikusan, de az Egyesült Államokban is elfordultak a kockázati tőkések az induló vállalkozások finanszírozásától.)

A fenti okok miatt Nyugaton a korábban kifejezetten korai időszakban történő befektetésekre szakosodott alapok jelentős része diverzifikálta a befektetéseit, s tevékenységi körét kiterjesztette a kockázatitőke-befektetések teljes körére, vagy eleve csak a későbbi fázisban történő finanszírozásra állt át (itthon is ez a helyzet). A kockázati tőke tartalmának megváltozása tulajdonképpen az ágazat kettészakadását takarta a fejlett kockázatitőke-ágazattal rendelkező országokban. Az egyik táborba kerültek azok a befektetési társaságok, amelyek továbbra is a nagy kockázattal járó, induló vállalkozásokat, különösen az új technológiára alapozó cégeket finanszírozták. A szakirodalom a fenti, vagyis a kockázati tőke kezdeti jellegzetességeit továbbra is megőrző befektetőket az úgynevezett hagyományos kockázati tőke (classical venture capital) elnevezéssel illeti. E kockázatitőke-befektetők elsősorban a technológiaintenzív, gyorsan fejlődő, több országra kiterjedő piaccal rendelkező ágazatokban lévő cégeket keresik meg.

A portfóliócégek mérete szerinti válogatás részben már a tőkealapok nagyságrendjéből is következik. Míg a kisebbnek számító, azaz félmillió dollár alatti befektetések kihelyezésére elsősorban a kevésbé tőkeerős, főként hazai tőkét kihelyező kockázatitőke-társaságok vállalkoznak, az ágazat tőkekínálatának zömét képviselő, külföldi tőkét kezelő alapok eleve akkora tőkevolumennel rendelkeznek, s akkora költségekkel dolgoznak, hogy a félmillió dollárnál kisebb befektetések már nem kifizetődőek a számukra. Erre utal a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület által közel 500 millió dollár értékűre becsült kockázatitőke-ágazat tőkeerős szereplői által még be nem fektetett közel 150 millió dollár. (Még inkább igaz a fenti megállapítás azon rendkívül tőkeerős regionális alapokra, amelyek egyidejűleg több kelet-európai országban fektetik be tőkéjüket.)

A kockázati tőkéseknek a feltalálókat is magába foglaló, korai szakaszban lévő projektek támogatásától a biztos bevétellel rendelkező vállalatok felé fordulásának tehát az alábbi fő okai vannak.

• A kisebb méretű cégekkel való "pepecselés" azon befektetőknek, akiknek erre ma is lenne tőkéje, nem éri meg.

• A tőkealapok nagyságrendje mellett a feltalálók és kisebb cégek ellen szól az is, hogy azok nem rendelkeznek a jövőbeli fejlődésüket valószínűsítő, megbízható múltbeli üzleti eredményekkel, sőt e cégek körében különösen nagy a csődbe jutás veszélye.

• Esetükben a finanszírozás kockázata a már expanzív szakaszban lévő nagyobb cégekhez képest mindenképpen jóval nagyobb,

• a sok kisebb céggel történő egyidejű törődés pedig az alapot kezelő menedzserek számára a kevesebb, de nagyobb befektetés finanszírozásához képest többletmunkát jelent.

Amikor azt várjuk, hogy a kockázati tőkések beszálljanak egy szabadalom hasznosításába, ezeknek és az előző részben tárgyalt kockázati tényezőknek és a várható haszonnak kell egymással összhangban lenniük. Jelenleg nincs meg ez az összhang, illetve a kockázati tőkéseknek nem jut tudomására olyan szabadalom, amelynél az összhang fennáll.

A fentiek alapján a hazai kockázatitőke-társaságok létrehozását és működési feltételeinek javítását szorgalmazó törvény-előkészítők többsége úgy véli, állami rásegítő intézkedésekre is szükség lenne ahhoz, hogy a kisebb cégek is kívánatos partnerekké válhassanak a kockázati tőkések szemében.

A kockázati tőkéhez kapcsolódó kedvezmények elvileg megjelenhetnek

• a kockázati tőkét kihelyező avagy az azt igénybe vevő szervezetek adókönnyítésében,

• kedvezőbb veszteségelszámolási lehetőségének biztosításában.

• További elvi lehetőség a kockázati tőkét nyújtók számára adott hitelek preferálása, vagy

• a finanszírozáshoz kapcsolódó állami garancia vállalása.

• Hozzájárulhatnak a kockázati finanszírozás fellendítéséhez a tőkéjüket az alapok számára rendelkezésre bocsátó befektetőknek nyújtott különböző kedvezmények is.

• A befektethető kockázati tőke volumenét közvetett módon, az ügyletekből történő kiszállás megkönnyítésével növelheti a tőzsde kisvállalatokra szabott, speciális szekciójának létrehozása.

• Információs csatornák létrehozásával és fenntartásával növelni lehet a potenciális befektetési lehetőségek számát, és csökkenteni lehet az információhoz jutás és leválogatás költségeit.

A fejlett piacgazdaságú országok gyakorlatában a fenti lehetőségek igen változatos kombinációja található meg. Az elmúlt évtizedben az érintett országokban a különböző kedvezmények hozzá is járultak a kockázatitőke-ágazat megizmosodásához, a kockázati tőkével foglalkozó szakértők számának és tudásának gyarapodásához. A kockázati tőke kisebb, induló vállalatokhoz terelését célzó intézkedések azonban csak átmenetileg bizonyultak hatásosnak.

Többen az állami beavatkozás ellen érvelnek, azonban ezek az érvek csak ott állják meg a helyüket, ahol már van egy többé-kevésbé működő kockázatitőke-piac, és a beavatkozás ennek a hatékonyságát csökkentheti. Ma Magyarországon - legalábbis a szabadalmak területén - nem lehet ilyen piacról beszélni, ezért ezektől a hátrányoktól nem kell tartani.

A fenti kemény követelmények fényében már világosan látszik, hogy a kis- és középvállalati szektorból a kockázati tőke még akkor is mindig csak kevés céget, kizárólag a rendkívüli megtérüléssel kecsegtetőket finanszírozza, ha ehhez megfelelő tőkepotenciállal rendelkezik. A szabadalmak hasznosítása ilyen, hiszen a szabadalmi oltalomnak köszönhetően extraprofitra lehet szert tenni, tehát biztosítható a megtérülés. Azonban ilyen esetben is szükség van arra, hogy a tőkéért folyamodó vállalkozók világosan megfogalmazott, a kockázati tőkések által értelmezhető és értékelhető üzleti terveket készítsenek, vagy világos elképzeléseik legyenek.

A tapasztalatok szerint azonban sok potenciális ügylet már ennél az első lépcsőfoknál elbukik.

A szakirodalmat tallózva megállapíthatjuk, hogy a piac szereplői lesújtó véleménnyel vannak a kockázatitőke-törvényről, és gyakorlatilag használhatatlannak minősítik. Ezt látványosan szemlélteti, hogy egyetlen olyan működő tőkealap sincs az országban, amely e törvény alapján jött volna létre.

Javaslat a találmányok hasznosításának a támogatására

Mint a fentiekből látható, nagyon kevés szabadalom valósul meg, és ezeknek a körülményei sem nagyon ismertek, közismertnek pedig egyáltalán nem lehet ezeket az ismereteket nevezni. Ebből következően a feltalálóknak és lehetséges segítőiknek semmilyen ismeretük nincs a hasznosításról. A szabadalmi kultúra terjesztésekor ügyelni kellene arra, hogy az iparjogvédelmi oldal megismertetése mellett a hasznosítással kapcsolatos gazdasági információk is átadásra kerüljenek. Ezeket az ismereteket először fel kell tárni. Ennek a munkának az első lépéseként lehet ezt a felmérést tekinteni.

Nagyon fontos megértetni a feltalálókkal, hogy annak ellenére, hogy a feltaláló pofon egyszerűnek érzi a megoldása megvalósítását, és szerinte mindenki azonnal megérti a nagyszerűségét, mások számára ez nem ilyen nyilvánvaló. Láttuk továbbá, hogy a műszaki problémákon kívül még mennyi buktatója van az üzleti sikernek. A feltalálók biztosra veszik a találmányuk sikerességét - ezért kezdtek bele a szabadalmaztatási procedúrába. A tények viszont azt mutatják, hogy még ideális körülmények között is csak egy kis részüknek lesz igaza, lesz hasznosítva a találmánya. A feltalálóknak figyelembe kell venniük, hogy üzleti bukás esetén a feltaláló a találmányra áldozott idejét és a szabadalmaztatás költségét veszíti el, míg a befektető az ennek többszörösét kitevő tőkéjét. Ha a befektető oldaláról nézzük, akkor neki több vesztenivalója van, tehát a nyereségből is ilyen arányban tart igényt részesedésre. A feltalálóknak meg kell ezt érteniük, be kell érniük a nyereség egy kis hányadával, és értékelniük kell a nem számszerűsíthető nyereségeket, mint például szellemi gyermekük megvalósulását, a hírnevet, az utazásokat, az alkotás jóleső érzését és azt az elégedettséget, hogy hagytak a világon maguk után valamit.

Fontos továbbá megismertetni a feltalálókkal

• a hasznosítás lehetséges módjait,

• az alkalmazható stratégiákat és

• a kapcsolódási pontokat, továbbá, hogy mi módon lehet ezekhez a pontokhoz kapcsolódni és hogy

• mindehhez hogyan találhatnak segítőtársakat.

A szabadalmi kultúra terjesztését ki kell terjeszteni a gazdaság döntéshozóira, a befogadói oldalra is. A feltalálók csak kényszerhasznosítók, mert a gazdaság döntéshozói helyett kénytelenek a hasznosítást menedzselni. Egy szabadalomban rejlő összes gazdasági potenciált csak profi menedzserek tudásával és a rendelkezésükre álló tőkével lehet kiaknázni.

A feltalálók nem figyelik a találmányuk szakterületén a közzétételeket, pedig tudják, hogy egy függő szabadalom megszerzése esetén más is jogosulttá válhat találmányuk hasznosítására, ezért célszerű még a szabadalmaztatás alatt felszólalni, mert az engedélyezés után már sokkal nehezebben lehet a megadott szabadalmat megsemmisíteni. A közzétételek figyelése azonban körülményes, és akár évek telhetnek el úgy, hogy nincs a témában érdekes közzététel. Ez általában oda vezet, hogy abbahagyják a figyelést. Sokat segítene, ha lenne a hivatalnak egy személyre szabható hírlevele, amiben a megjelölt osztályjelzetekben történő közzétételekről is értesítenék a feltalálókat. Ezzel a szolgáltatással a hivatal a legfontosabb ügyfélköréhez rendelkezne egy hatásos információs csatornával, mert a feltalálónak érdeke, hogy megnézze az üzenetet.

A magyar feltalálókkal - akik a felmérés szerint általában kutatók - szembeni bizalmatlanságot a konferenciákon való gyakoribb megjelenéssel, előadások tartásával, az állam részéről ezek intenzívebb támogatásával lehet csökkenteni. Az ország és feltalálóink jobb megítélésén túl a feltalálókat így lehet hozzásegíteni olyan személyes kapcsolatokhoz, amelyek nemcsak az ő találmányuk hasznosításához nélkülözhetetlenek, hanem más magyar feltalálók találmányának a hasznosításához is utat nyithatnak. A jó személyes kapcsolatokkal rendelkező kutató-feltaláló ajánlása nagymértékben megkönnyítheti a kollégái érvényesülését.

Mint a korábbiakból kitűnt, a találmányok innovációs lánca mindjárt a magvető tőkénél megszakad. A már korábban említett felmérés szerint az üzleti angyalok szívesen vállalkoznának több befektetésre, ha a befektetési kritériumrendszerüknek megfelelő ajánlatokkal találkoznának. Az üzleti angyalok tevékenységét a Magyar Szabadalmi Hivatal egy új kommunikációs csatorna megnyitásával tudná segíteni. A szabadalmi adatbázisok erre a célra teljesen alkalmatlanok, mert a műszaki megoldásokra koncentrálnak, a befektetőket viszont elsősorban az érdekli, hogy

• mennyire újszerű egy megoldás,

• a megoldást kik és mire tudják használni,

• milyen üzleti potenciál van benne,

• milyen fejlesztési fázisban van,

• mikor lehet vele piacra lépni,

• milyen a jelenlegi és a jövőbeli piaci helyzet,

• milyen piaci részesedést lehet elérni,

• milyen üzleti víziót lehet a megoldásra alapozni,

• milyen ember a projektet megvalósító feltaláló vagy menedzser,

• milyen szakmai, üzleti múltja van,

• a szellemi tulajdon mennyire van védve stb.

A műszaki megoldás csak a megvalósíthatóság és a költségek miatt érdekes. Ezeknek az információknak az összegyűjtésére és átadására egy új internetes adatbázist kellene létrehozni. A hivatal rendelkezik az adatbázis létrehozásához az összes feltétellel:

• kapcsolatban áll a feltalálókkal, így egyszerűen lehet teljességre törekvő adatbázist létrehozni (szemben az eddigi, vállalkozói alapon létrejött próbálkozásokkal),

• sokoldalú adatbázis-építési tapasztalattal rendelkezik,

• ügyfélszolgálata és oktatási hálózata van a feltalálók és az üzleti angyalok felkészítéséhez,

• az iparjogvédelem központi szerveként tevékenysége során kellő marketingtevékenységet tud kifejteni az adatbázis megismertetése érdekében,

• a szakmában közismert internetoldala van, amelyen bárki könnyen megtalálhatná az adatbázist.

Az internetes megjelenés tökéletesen megfelel az üzleti angyalok rejtőzködő magatartásának, és sokkal kényelmesebbé teszi a hozzáférést (a korábbi üzletiangyal-klubok azért is sorvadtak el, mert egyesével végig kellett hallgatni a tőkeigénylők előadásait). Egy, az üzleti angyalok igényeihez igazított, teljességre törekvő adatbázis azon túl, hogy megkönnyíti számukra a keresést, az adatokhoz való szabad hozzáféréssel kedvet csinálhat másoknak is ilyen jellegű tevékenységhez. Az oldalon olyan információkat is meg lehet jelentetni, amelyek útmutatást adnak az üzleti angyallá váláshoz.

Egy ilyen jól kézben tartott adatbázis arra is lehetőséget nyújtana, hogy a kormányzat információkat szerezzen ennek az informális kockázatitőke-piacnak az aktuális helyzetéről.

Az információszolgáltatással valószínűleg nem fog létrejönni az innovációs lánc többi eleme. Ha a projektek nem kapnak további támogatást, akkor nagy részük külföldön fog megvalósulni, így ezzel a lépéssel elsősorban a feltalálók egyéni boldogulását és a külföldi befektetők gazdagodását segítjük elő. De az is nagy előrelépés volna, ha csak kicsivel több hazai találmány valósulna meg itthon.

Makra Zsolt és Kosztopulosz Andreász már említett felmérése kimutatta, hogy a hazai informális kockázatitőke-piac fejlesztését semmilyen közvetítő vagy szakmai szervezet nem karolta fel, és a média sem foglalkozik a témával. A felmérés melléktermékeként bukkantam rá az IRC Hungary innovációközvetítő irodára, amely innovatív technológiával rendelkező és ilyen technológiát igénylő cégek párosításával foglalkozik egy EU-hálózat részeként. A hálózat adatbázisába felvesznek találmányokat is, de csak akkor, ha legalább a prototípusig eljutott a fejlesztés. A hálózat célja nemzetközi együttműködések létrehozása, belföldi ügyletek segítésében nem érdekeltek. Az iroda tehát a már viszonylag előrehaladott stádiumban lévő találmányok külföldi hasznosítását segíti elő. Ez a feltalálónak segítség, azonban a magyar gazdaságnak nem, sőt egyfajta agyelszívásnak tekinthető. De amíg nem alakul ki a belföldi hasznosítás intézményrendszere, addig legalább valamiféle megoldást jelenthet a feltalálók egy része számára. Azonban ezt az adatbázist a hasznosításuk korai fázisában lévő találmányok hazai hasznosításának a segítésére nem lehet használni.

Adókedvezményekkel, a kockázat egy részének átvállalásával lehet tovább ösztönözni a befektetési kedvet. Ha ez sem segít, akkor támogatni kell az innovációt. Minden befektetett forinthoz az államnak hozzá kellene tennie egy vagy két forintot. Ha még ez sem segít, akkor egy szervezetet kellene létrehozni a támogatás lebonyolítására, és hagyni kellene, hogy a kockázati tőkések a szervezet mellett beszállhassanak a finanszírozásba. A finanszírozásra érdemes találmányok kiválasztása nagyon kényes kérdés. Ebben a Magyar Szabadalmi Hivatal elbírálói tudnának segíteni, akik a munkájuk során találkoztak az utóbbi évek összes fontos találmányával. A hivatal ellenőrzési rendszerének köszönhetően a szabadalmi osztályok osztályvezetői és osztályvezető-helyettesei egy személyben találkoztak területük összes fontos találmányával. Így lehetőség van a találmányok teamben való értékelésére. Ezen túlmenően, a szabadalmi elbírálók tudják a legjobban megítélni egy szabadalom oltalmi körét és a megkerülés lehetőségét. A hivatal ezért az országban egyedülálló ismeretekkel és képességgel rendelkezik. A hivatal elbírálói nemcsak hivatalnokok, hanem kiváló szakemberek is, amit ezen a módon jól ki lehetne használni.

Minden bizonnyal nem érdemes minden lépés után várni az eredményre, mert közben sok értékes szabadalom elvész. A legjobb mindjárt az összes lépést megtenni.

Be kellene látni, hogy a találmányok hasznosításának a segítése nem történhet a versenyszféra szereplőihez hasonló módon. Ahogyan világossá vált, hogy a kis- és középvállalkozásokat máshogy kell segíteni, mint a nagyvállalatokat, úgy be kell látni, hogy a találmányok hasznosítása is másfajta segítséget igényel. A kis- és középvállalkozásoknál meglévő kockázatok itt sokkal nagyobbak. Ha a kis- és középvállalkozásokat úgy kell támogatni, mint egy gyermeket, akkor egy találmány hasznosítását úgy kell, mint egy újszülöttet. Itt nem lehet a szabad verseny szabályait alkalmazni (a kis- és középvállalkozások esetén is csak korlátozottan lehet). Ha nincs, aki támogatja, akkor a közösségnek, az államnak kell támogatnia őket. Szerencsére ennek a támogatásnak meg lesz a haszna. Egy szabadalomból a szabadalmi oltalom védőszárnyai alatt egy új iparág nőhet ki, amely az ország számára felbecsülhetetlen haszonnal jár. A forgalom által generált adóbevételek már középtávon több bevételt hozhatnak az államnak, mint amennyit az összes találmány támogatására fordított.

Ez természetesen csak azokra a találmányokra igaz, amelyek elterjednek, amelyekre szükség van. Meg vagyok győződve róla, hogy meg lehet határozni a találmányok olyan körét, amelyek együttesen már középtávon nyereséggel támogathatók. Az alábbi eljárással egy többlépcsős szűréssel kiválaszthatók a támogatásra érdemes találmányok úgy, hogy közben az állami támogatás összegét is csökkenteni lehet.

Egy állami szervezetet kellene létrehozni, amely

• megvizsgálja a külföldön is szabadalommal védett megoldásokat (csak ilyen megoldásokkal érdemes foglalkozni, másrészt a befektetett munka és pénz mutatja, hogy a feltalálója mennyire hisz benne vagy mennyi tőkét tudott megmozgatni) (1. szűrő);

• kiválaszt évi 10-12 találmányt, ami üzleti sikerrel kecsegtet, közben hagyja magát meggyőzni a feltaláló által (a leírásokból rendszerint nem lehet kiérezni a megoldás nagyszerűségét és távlatait) (2. szűrő);

• kikéri az érintett és engedélyező hivatalok véleményét, mert az ezekben dolgozó szakembereknek értékes meglátásaik lehetnek, másrészt nem érdemes olyan projektet elindítani, amellyel problémák lehetnek már az engedélyek beszerzésekor (3. szűrő);

• összeállít egy kedvcsináló ismertetőt, és előkészíti egy részvénytársaság megalapítását a találmány hasznosítására, amelybe tőkével be is száll 30-50%-ban. A saját részére 5-10 év múlvára opciót ad a befektetőknek és a feltalálónak, és 50-80%-os visszavásárlási garanciát ad 5-10 évvel későbbre a befektetőknek (a befektetők megjelenése jelenti a 4. szűrőt);

• szükség esetén a folyamat megfelelő pontján piackutatást is lehet végezni (5. szűrő).

Ez a konstrukció nem kecsegtet túl sok haszonnal az állami szervezet számára. Azonban a forgalom utáni áfa az államé lesz, ami az állam számára önmagában rentábilissá teszi az egész folyamatot. Másrészt új, piacvezető, csúcstechnológiájú ipari ágazatokat lehet így megalapozni, amelyek maguk után húzhatják az egész ország gazdaságát.

Összefoglalás

A gazdaság és annak egyes területei dinamikus egyensúlyban vannak. Egy új ötlet vagy egy találmány alkalmazása ezt az egyensúlyt megbontja. Minél nagyobb jelentőségű ez az ötlet, annál nagyobb mértékben bontja meg az egyensúlyt, és ennek megfelelő ellenállásba ütközik azok részéről, akik elfogadják a fennálló viszonyokat és félnek, hogy az új helyzet már nem lesz annyira kedvező számukra, mint a fennálló. Egy találmány esetében egy vagy néhány ember áll szemben egy jelentős csoporttal, aminek tagjai a saját helyükön nagy befolyással rendelkeznek. A társadalom tagjai, akiknek szintén előnyös lehet a változás, nem játszanak szerepet. A társadalomnak érdeke, hogy a haladást segítő ötleteket adó emberek mellé álljon, akiket ezen kívül még az általános emberi tulajdonságnak tekinthető minden újtól való ódzkodás, a tőke-, információ- és bizalomhiány, valamint egyéb kockázati tényezők is sújtanak. Nem lehet elvárni ezektől a többszörösen hátrányos helyzetben lévő emberektől, hogy küzdjenek ebben a kilátástalan helyzetben. A felmérés azt mutatja, hogy ez csak néhány embernek sikerült, leginkább külföldön. A társadalomnak, az államnak melléjük kell állniuk, ha változtatni akarnak a gazdaság jelenlegi helyzetén. Az ötletek megvalósítása során horizontálisan (tőke, információ, bizalom) és vertikálisan (seed, early-stage, later-stage) is szükség van segítségre. Minél hamarabb ki kell építeni a támogató intézményrendszert.

A felmérés bebizonyította, hogy létezik olyan objektív módszer, amellyel ki lehet választani a nagy jelentőségű találmányokat, van továbbá olyan többlépcsős szűrési eljárás, amellyel tovább lehet szűkíteni a támogatásra érdemes találmányok körét. Ezeknek a támogatása elenyésző költséget jelentene a kutatás-fejlesztésre jelenleg elköltött milliárdokhoz képest, de a gazdaságnak óriási húzóerőt jelentene. A felmérés megmutatta, hogy azok a hasznosítók, akik a kiválasztott találmányok mellé álltak, mára sikereket könyvelhettek el, és a számuk a közeljövőben tovább nőhet.

Jelenleg a Magyar Szabadalmi Hivatalnál található meg rendszerezve a legtöbb tudás és tapasztalat a találmányokkal kapcsolatban. Itt az ideje, hogy ez a sok esetben passzív tudás aktívvá válhasson a hasznosítást segítő intézményrendszerben. Ezek az ismeretek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy ne vesszen kárba minden évben legalább egy tucat olyan találmány, amiből húzóágazat válhatna a magyar gazdaságban. Ha javítanánk a jelenlegi siralmas állapotokon, akkor a most még csak a nehézségeket látó feltalálók is vállalkoznának találmányaik bejelentésére és hasznosítására, így beindulna egy öngerjesztő folyamat, amelynek az eredményeképpen még több találmány válna ismertté, így még több találmány lehetne sikeres, ami tovább gerjesztené a bejelentési kedvet.

---

Lábjegyzetek:

¹ Karsai Judit: A kockázati tőke lehetőségei a kis- és középvállalatok finanszírozásában. Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. február, p. 165-174.

² Makra Zsolt-Kosztopulosz Andreász: Az üzleti angyalok szerepe a növekedni képes kisvállalkozások fejlesztésében Magyarországon. Közgazdasági Szemle, LI. évf., 2004. július-augusztus, p. 717-739.