Szemle - 2005. 02.

HIREK, ESEMÉNYEK

EURÓPAI JOGI FIGYELŐ

DR. FICSOR MIHÁLY

Az innovációs törvényről - jogászi szemmel

I. Bevezetés
II. Az innovációs törvény és a szellemi tulajdon védelme
III. Néhány kodifikációs megjegyzés - az innovációs törvény ürügyén

I. Bevezetés

1.1. Az Országgyűlés 2004. december 20-i ülésnapján fogadta el a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvényt, népszerű nevén: az innovációs törvényt (a továbbiakban: Itv.). Az Itv. 2005. január 1-jén lépett hatályba [lásd az Itv. 31. §-ának (1) bek.-ét]; egyes - éppen a szellemi tulajdon kezelésének szabályzatára [12. § g) pont], illetve a költségvetési kutatóhely és a kutató között a szellemi alkotáshoz fűződő jogokat és a hasznosításból származó jövedelmek megosztását rendező szerződésre [20. § (2) bek.] vonatkozó - rendelkezései azonban csupán 2006. január 1-jén fognak hatályba lépni. Sőt, e rendelkezéseket csak az említett időpontot követően kiírt pályázatokon elnyert támogatásokról megkötendő szerződésekre kell majd alkalmazni [31. § (2) bek.].

Ez nyilván összefügg azzal is, hogy a szóban forgó szellemitulajdon-kezelési szabályzatok és szerződések kialakítása, illetve az Itv. követelményeihez való hozzáigazítása kellő felkészülési időt igényel. Az Itv.-hez kapcsolódó intézkedésekről szóló 2286/2004. (XI. 17.) Korm. határozat 5. pontja a törvény hatálybalépésétől számított három hónapot hagyott az érintett kormányzati szerveknek (köztük az MSZH-nak) arra, hogy kiadják a szellemitulajdon-kezelési szabályzatok kidolgozásához támpontokat nyújtó módszertani útmutatót. Az érintett szervezeteknek így további kilenc hónapjuk lesz a szabályzatok elkészítésére.

1.2. Az Itv. tudomány-, technológia- és innovációs politikai jelentőségét aligha lehetne eltúlozni, túlbecsülni. Ez az írás mindazonáltal nem azt célozza, hogy ebből a szempontból értékelje - vagy éppen méltassa - az Itv.-t. Ennél szerényebb feladatra vállalkozik: áttekinti az Itv. szellemi tulajdonhoz kötődő rendelkezéseit (kísérletet téve egyes összefüggések, illetve ellentmondások felvillantására is), valamint megkockáztat néhány - általánosabb jellegű - kodifikációs módszertani észrevételt.

II. Az innovációs törvény és a szellemi tulajdon védelme

2.1. Az Itv. kilenc fejezetből áll. Az általános és az értelmező rendelkezéseket (az első két fejezetet) követően a III. fejezet a kutatás-fejlesztés és a technológiai innováció kormányzati feladatait jelöli meg. A kutatás-fejlesztés és a technológiai innováció közfinanszírozású támogatásának rendjét szabályozó (a IV. fejezetbe foglalt) rendelkezések előzik meg a szellemi tulajdon védelme szempontjából talán legfontosabb fejezetet, amely a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok védelméről és a szellemi alkotások hasznosításának támogatásáról szól (V. fejezet). Az ezt követő szerkezeti egységekben a kutatás-fejlesztés és a technológiai innováció emberi erőforrásairól, szolgáltatásokkal történő elősegítéséről, valamint társadalmi megítélésének, elfogadottságának és megbecsülésének javításáról esik szó (VI-VIII. fejezet). A záró rendelkezéseket a IX. fejezet tartalmazza.

A szellemi tulajdon védelme szempontjából az V. fejezet a legfontosabb, de az Itv. többi fejezetében is találhatók az iparjogvédelmi és a szerzői jogi szakma érdeklődésére joggal számot tartó szabályok.

2.2. Az Itv. számos cél szolgálatába állítja önmagát. Az 1. § (1) bekezdése szerint a törvény célja, hogy

a) a kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs eredmények létrehozása és hasznosítása feltételeinek javításával segítse a magyar gazdaság fenntartható fejlődését,

b) elősegítse a vállalkozások technológiai innováción alapuló versenyképességének növekedését és a régiókban található kutatás-fejlesztési és innovációs lehetőségek minél teljesebb körű hatékony kihasználását,

c) ösztönözze a magas hozzáadott értéket előállító munkahelyek létrehozását,

d) előmozdítsa a kutatás-fejlesztésben foglalkoztatottak szakmai felkészültségének javulását és társadalmi elismertségük növelését,

e) járuljon hozzá az ország védelmi és biztonsági képességeihez szükséges fejlett technológiák alkalmazásához.

Az Itv. 1. §-ának (2) bekezdése továbbá kinyilvánítja, hogy az említett célok megvalósítása érdekében a törvény

a) rögzíti a kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs eredmények létrehozását és az azok gazdasági, társadalmi hasznosítását segítő állami feladatrendszer kereteit,

b) a kutatás-fejlesztés és a technológiai innováció sajátosságaira tekintettel állapítja meg a közfinanszírozású támogatások felhasználásával kapcsolatos legfontosabb szabályokat,

c) megkönnyíti a költségvetési kutatóhelyen létrejött eredmények gazdasági hasznosíthatóságát,

d) ösztönzi a vállalkozások önszerveződései - különösen a szakmai érdekképviseletek - keretében nyújtott, innovációt segítő szolgáltatótevékenységeket.

A célok mellett az Itv. alapelveket is rögzít, sőt, azt állítja önmagáról, hogy ezeket - az "állam és a piaci szereplők viszonyára" vonatkozó - elveket érvényesíti is. Az Itv. 2. §-a ezeket az elveket a következőképpen fogalmazza meg:

a) az állam a piaci versenyt nem torzító módon támogatja a vállalkozások kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs tevékenységét,

b) a kutatás-fejlesztés és a technológiai innováció céljaira rendelkezésre álló közfinanszírozású támogatások - ha törvény, kormányrendelet vagy kormányhatározat másként nem rendelkezik - nyílt pályázati rendszerben kerülnek elosztásra,

c) megvalósul a közfinanszírozású támogatások felhasználásának rendszeres ellenőrzése és független értékelése,

d) a vállalkozásoknak nyújtott támogatások a saját források kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs célú felhasználásának kiegészítésére és ösztönzésére szolgálnak,

e) a közfinanszírozású kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs programokban a kis- és középvállalkozások számára kedvezményes feltételek állapíthatók meg,

f) az állam a kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs infrastruktúra, valamint intézményrendszer fejlesztésének finanszírozásában együttműködik a vállalkozásokkal,

g) az állam a kutatás-fejlesztést és a technológiai innovációt támogató pénzügyi intézkedések szabályait e tevékenységek sajátosságainak megfelelő módon alakítja.

Az Itv. hatálya a Magyarországon megvalósuló kutatás-fejlesztésre és technológiára, valamint az ezekhez kapcsolódóan Magyarországon nyújtott szolgáltatásokra terjed ki [3. § (1) bek]. Kiterjed továbbá a törvény hatálya az Európai Unión belüli és más nemzetközi együttműködés keretében magyar részvétellel külföldön végzett kutatás-fejlesztésre és technológiai innovációra, valamint az ilyen együttműködés keretében külföldön nyújtott - kutatás-fejlesztéshez, illetve technológiai innovációhoz kapcsolódó - szolgáltatásokra is. Ebből az adódik viszont, hogy az Itv. hatálya - legalábbis a nyelvtani és a logikai értelmezés szerint - nem vonatkozik a külföldön végzett kutatás-fejlesztéshez és technológiai innovációhoz kapcsolódó, de Magyarországon nyújtott szolgáltatásokra, függetlenül attól, hogy azok az említett együttműködési keretek között, magyar részvétellel valósulnak-e meg.

2.3. Az egyetlen szakaszból (a 4. §-ból) álló II. fejezetben található értelmező rendelkezések - definíciók - közül több is érdekesnek tűnik szellemi tulajdoni szempontból.

A 4. § 4. d) pontja a "kutató, fejlesztő" ikerfogalmára adott meghatározás részévé teszi azt is, hogy az érintett természetes személy új szellemi alkotás létrehozásával vagy fejlesztésével, valamint az ezt célzó projektek megvalósításának irányításával foglalkozzék. Fejtörést okozhat e definícióban az "új" jelző, amely a szellemi alkotásra is vonatkozik. A szerzői mű védelmének ugyanis nem az újdonság, hanem a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jelleg a feltétele [lásd az Szjt. 1. §-ának (3) bek.-ét)]. Ebből akár az a következtetés is adódhatna, hogy csak az számít az Itv. alkalmazásában az Szjt. szerinti szerzők közül "kutatónak", aki nem egyszerűen egyéni, eredeti jellegű, hanem ezen túlmenően "új" művet alkot. Ezzel a logikailag talán elfogadható, eredményét illetően viszont kissé abszurd következtetéssel sem jutnánk mindazonáltal tapodtat sem előre annak megfejtésében, hogy szerzői műveknél mit is jelenthet, miként is volna értelmezhető az iparjogvédelem világából ismerős újdonság követelménye.

Az újdonság fogalmát az Itv. egyébként is sajátosan értelmezi. A 4. § 2. pontja szerint technológiai innovációnak számít nemcsak az új, hanem a "lényegesen módosított" termékeket, eljárásokat, szolgáltatásokat létrehozó különféle - tudományos, műszaki, szervezési, gazdálkodási, kereskedelmi - műveletek összessége. Sőt, ide tartoznának azok a "változások" is, amelyek csak adott ágazatban vagy adott szervezetnél minősülnek újdonságnak. A szervezeti újdonság nem teljesen ismeretlen a műszaki szellemi alkotások hazai szabályozásában. Utoljára az újításokról szóló 63/1998. (III. 31.) Korm. rendelet tulajdonított jogi jelentőséget a csupán szervezeti újdonságot képviselő megoldásoknak, és írt elő díjazást a kidolgozóik számára. E rendeletet a 2002. évi XXXIX. törvény 38. §-a (1) bekezdésének d) pontja - 2003. január 1-jével - hatályon kívül helyezte. Az ágazati újdonság pedig ismeretlen kategóriának tűnik mind a jelenlegi, mind a korábban hatályos iparjogvédelmi szabályozás alapján, mint ahogy az új és a lényegesen módosított megoldások közötti különbségtétel is alig értelmezhető az iparjogvédelmi fogalomrendszerben.

A "kutató, fejlesztő" meghatározása a szellemi alkotás mellett új termékről, eljárásról, módszerről is említést tesz. Ez azért okozhat némi fejtörést, mivel a szabadalmi jog hagyományosan eljárási és termékszabadalmak között tesz megkülönböztetést attól függően, hogy a találmány tárgyát eljárás vagy termék képezi-e [lásd az Szt. 19. §-ának (2) bek.-ét]. A találmány másfelől szellemi alkotás. A szellemi alkotás és az új termék, eljárás, módszer egymás mellett való említése megnehezíti a (szabadalmazható) találmányok besorolását az Itv.-ben használt kategóriák valamelyikébe. Az ellentmondás bizonnyal feloldható azzal, ha a "kutató, fejlesztő" definíciójának elemeit nem egy taxatív felsorolás különálló tételeinek, hanem szinonimáknak, egymást kölcsönösen átfedő fogalmaknak tekintjük. Más kérdés, hogy a jogi fogalommeghatározások világában kissé szokatlan módszernek tűnik a szinonimák halmozásával történő "körülírás".

Az Itv. megfelelő értelmezését valószínűleg előmozdította volna annak meghatározása, hogy e törvény alkalmazásában szellemi alkotáson mit kell érteni. Az Itv. előkészítése során az MSZH több - utóbb elvetett - javaslatot tett a "szellemi alkotás", "szellemi tulajdon" és a "szellemi vagyon" kifejezések definiálására, illetve legalább a törvényjavaslat indokolásában való megmagyarázására.¹

A "kutató, fejlesztő" Itv.-beli fogalma szélesebb az iparjogvédelmi jogszabályokból ismert alkotóénál (feltalálóénál, szerzőénél). Az Szt. 7. §-ának (1) bekezdése értelmében az a feltaláló, aki a találmányt megalkotta. Az Szt. miniszteri indokolása e rendelkezés kapcsán hangsúlyozza: "nem tekinthető feltalálónak vagy feltalálótársnak, aki a találmány létrehozatala során nem fejt ki alkotó tevékenységet". Ezért - az indokolás szerint - "menedzseri feladatok ellátása alapján nem lehet a feltalálói minőségre igényt tartani". Hasonlóképpen nem alapoz meg feltalálói státuszt pusztán "valamely ötlet megfogalmazása, feladat kitűzése". Az Szt. és indokolása lényegében a korábbi szabadalmi törvény - az 1969. évi II. törvény - alapján kialakult joggyakorlatot tükrözi. Ehhez képest az Itv. alkalmazásában kutatónak, illetve fejlesztőnek számít nemcsak a szellemi alkotás létrehozója, kiterjesztője, hanem az is, aki "az ezt célzó projektek megvalósításának irányításával foglalkozik".

Az Itv. 4. §-ának 6. b) pontja a hasznosító vállalkozás fogalmi ismérveit jelöli meg. E pont szerint hasznosító vállalkozásnak minősül a költségvetési kutatóhelyen létrejött szellemi alkotások (ezúttal nincs szó termékekről, eljárásokról, módszerekről stb.-ről) üzleti hasznosítása céljából az ilyen kutatóhely által alapított, illetve részvételével vagy részesedésével működő gazdasági társaság. Iparjogvédelmi szempontból az "üzleti hasznosítás" jelzős szókapcsolat vet fel értelmezési gondokat. Az Szt. 19. §-a (6) bekezdésének a) pontja ugyanis a szabadalmi oltalom alól engedett kivételként szabályozza a gazdasági tevékenység körén kívül eső cselekményeket: e cselekményekre a kizárólagos hasznosítási jog nem terjed ki. A hasznosítás tehát per definitionem csakis "üzleti" lehet. Szerzői jogi nézőpontból nemcsak az "üzleti" jelző, hanem a "hasznosítás" kifejezés is pontatlannak tűnik. Az Szjt. ugyanis a szerző vagyoni jogainak általános tárgyaként a felhasználást jelöli meg: a szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek a mű - anyagi és nem anyagi formában történő - felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére van kizárólagos joga [Szjt. 16. § (1) bek.]. A hasznosítás - pontosabban: kereskedelmi hasznosítás - fogalma az Szjt.-ben csupán az ún. character merchandising szabályozásánál fordul elő: a szerzőt megilleti a műben szereplő jellegzetes és eredeti alak kereskedelmi hasznosításának és az ilyen hasznosítás engedélyezésének kizárólagos joga [Szjt. 16. § (3) bek.]. Emellett az Szjt. az adatbázisok előállítóinak ún. kapcsolódó jogi (valójában tartalmában inkább szomszédos jogi) védelme körében használja - többféle felhasználási cselekmény foglalataként - az ún. újrahasznosítás fogalmát [Szjt. XI/A. fejezet, lásd különösen a 84/A. § (1) bek.-ének b) pontját]. Aligha feltételezhető azonban, hogy az Itv. a "hasznosítás" szó használatával a szerzői művek, illetve az adatbázisok e sajátos felhasználási eseteire kívánta volna korlátozni rendelkezéseinek alkalmazhatóságát, illetve az érintett "hasznosító vállalkozások" körét.²

Az MSZH mint intézmény számára továbbá fontos lehet a "nemzeti innovációs rendszer" definíciója is. Az Itv. 4. §-ának 3. pontja szerint nemzeti innovációs rendszer: az országon belül azoknak az intézményeknek, vállalkozásoknak és egyéb szervezeteknek, valamint azoknak az erőforrásoknak, szabályoknak, feltételeknek és intézkedéseknek az összessége, amelyek az új tudás és technológia létrehozását, átadását, terjedését és hasznosítását befolyásolják. Még e valamelyest eklektikus meghatározás alapján is az MSZH - mint a szellemi tulajdon védelmének országos hatáskörű szerve [Szt. 44. § (1) bek.] - minden bizonnyal a nemzeti innovációs rendszer részének tekinthető. Megkockáztatható ugyanakkor, hogy az innovációs rendszert feltehetőleg nem csupán az "országon belül" való elhelyezkedése teszi nemzetivé.

2.4. Az Itv. IV. fejezete rendelkezik a kutatás-fejlesztés és a technológiai innováció közfinanszírozású támogatásának feltételeiről. A Kormány a TTI (azaz tudomány-, technológia- és innovációpolitikai) stratégia megvalósítása érdekében kutatóhelyeket létesíthet, és azokat a központi költségvetés keretében támogathatja [Itv. 7. § (1) bek.].

Az Itv. 7. §-ának (3) bekezdése értelmében a Kormány pályázati úton különösen a következőkhöz nyújt közfinanszírozású támogatást:

a) kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs projektek előkészítéséhez és megvalósításához;

b) a kutatás-fejlesztéssel és technológiai innovációval kapcsolatos szervező, közvetítő, tanácsadó és hálózatépítő tevékenységhez;

c) a nemzetközi együttműködés keretében Magyarországon folytatott kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs tevékenységhez.

Az elbírálás során pedig - a 7. § (5) bekezdése értelmében - előnyben kell részesíteni azokat a pályázatokat, amelyek résztvevői korábban hatékony kutatás-fejlesztési, illetve technológiai innovációs tevékenységet végeztek. Ilyen tevékenységnek számíthat különösen az, ha kutatás-fejlesztési eredményeikre iparjogvédelmi oltalmat szereztek és azt fenntartották. A "fenntartás" kifejezést minden bizonnyal kiterjesztően kell értelmezni: nyilván előnyben részesedhet az a pályázó is, aki a formatervezési mintájára szerzett oltalmat megújította.

2.5. Az Itv. V. fejezete a szellemi alkotások hasznosításának támogatását szabályozza, igaz, címében - kissé félrevezetően - a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok védelmére is utal, mintha az nem az iparjogvédelmi és a szerzői jogi törvényekre, hanem az Itv.-re - vagy arra is - tartozna.

Az Itv. 16. §-a szerint a közfinanszírozású kutatás-fejlesztési támogatással megvalósított projekt kedvezményezettje köteles gondoskodni arról, hogy a projekt keretében létrejött szellemi alkotással kapcsolatos, a jogszabály adta keretek közötti lehető legteljesebb jogosultságok a kedvezményezettre szálljanak át oly módon, hogy ez lehetővé tegye a projekt eredményének a támogató által megkövetelt átengedését is. Ha a projekt megvalósításában többen működnek közre, köztük az ilyen módon átszállt - szellemi alkotással kapcsolatos - jogokban való részesedés arányát szerződésben kell megállapítani [Itv. 16. § (1) bek.].

Ha a támogató megköveteli a közfinanszírozású kutatás-fejlesztési támogatással megvalósított projekt eredményeként létrejött szellemi alkotás (pontosabban: az ahhoz fűződő vagyoni jogok) közcélú felhasználásra ellenérték nélkül történő átengedését, azt a pályázati kiírásnak és a támogatási szerződésnek is tartalmaznia kell [Itv. 16. § (2) bek.].

Az indokolás e rendelkezéseknek azt a célt tulajdonítja, hogy "a közfinanszírozású kutatás-fejlesztési támogatással megvalósítandó projekt esetében a projekt eredményeként létrejött szellemi alkotáshoz kapcsolódó jogosultságok a lehető legteljesebb mértékben a pályázat nyertesét, azaz a támogatás kedvezményezettjét illessék meg". Az indokolás szerint fontos, hogy e "jogok olyan személy, illetve szervezet birtokába kerüljenek, aki a pályázat kiírója számára is ismert a pályázat elbírálásának időpontjában, és ez a körülmény is mérlegelhető legyen a támogatás odaítélésekor. Ez biztosítja a pályázat kiírójának azt a lehetőséget, hogy ha a projekt eredményeként létrejövő szellemi alkotás hasznosítási jogát másnak (is) biztosítani akarja, akkor a kedvezményezett legyen abban a jogi helyzetben, hogy az átruházást, illetve a hasznosítási jog átadását jogszerűen meg tudja tenni."

Az Itv. 17 §-ának (1) bekezdése értelmében ha azt a projekt célja, eredményének jellege lehetővé teszi, közfinanszírozású kutatás-fejlesztési támogatás esetében a pályázati kiírásban előírható, hogy a pályázó az elvárható gondossággal eljárva törekedjen

a) a projekt keretében létrehozott eredmény magyarországi, illetve Magyarországra kiterjedő iparjogvédelmi oltalmának megszerzésére, fenntartására, megújítására;

b) a támogatott projekt keretében létrejövő eredmények magyarországi hasznosítására.

Az Itv. a szóban forgó szellemi alkotások Magyarországra kiterjedő iparjogvédelmi oltalmán nyilván az európai szabadalmi oltalmat, a közösségi növényfajta-oltalmat és a formatervezési minták közösségi oltalmát érti.

Több személy vagy szervezet együttes pályázása esetén a pályázat kiírója megkövetelheti az együttműködésben részes feleknek (a konzorcium tagjainak) a projekt eredményeként létrejött szellemi alkotásokkal kapcsolatos jogokra vonatkozó előzetes - a hasznosítást is elősegítő - megállapodását [Itv. 17. § (2) bek.].

A támogatási szerződésben meg kell határozni a pályázót az előzőek szerint terhelő kötelezettségek felróható elmulasztásának jogkövetkezményeit [Itv. 17. § (3) bek.].

Mindehhez az indokolás a következő magyarázatot fűzi: "A támogatási szerződés - ha azt a projekt természete indokolja - a támogatást elnyerő pályázó számára kötelezettségként írhatja elő az innováció eredményének iparjogvédelem alá helyezését és hasznosítását. Ez a szabály ösztönzi, hogy a közfinanszírozású forrásból megvalósuló kutatási eredményeket a pályázó hasznosítsa, és ennek megfelelően az oltalomra érdemes technológiai vívmányokba történt befektetés megtérülhessen. A törvény e tárgyban általánosan követendő szabályokat fogalmaz meg. Az ezen túlmenő részletes és egyedi rendelkezések a mindenkori pályázati kiírás, illetve azzal összhangban a támogatási szerződés részét kell, hogy képezzék. A konkrét kötelezettségek előírásában, a teljesítés feltételeinek és körülményeinek megítélésében a szerződő feleknek mérlegelési lehetőségük van."

Az Itv. fontos újdonsága a szellemitulajdon-kezelési szabályzat.

A miniszteri indokolás abból indul ki, hogy a "szellemitulajdon-kezelési szabályzat a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok védelmének, hasznosításának, a szellemi alkotások tudatos, felelős és előrelátó kezelésének fontos eszköze, és mint ilyen, az innovációs és vagyongazdálkodási kultúra fejlődésének megnyilvánulása".

Az indokolás úgy ítéli meg: "a szabályzat megléte mind a szervezet vezetése, mind a felügyeleti és ellenőrző szervezetek számára nemcsak annak megítélését segíti elő, hogy a szellemi alkotás hasznosítására tett intézkedések során kellően figyelembe vették-e a hasznosításra kerülő szellemi alkotás létrehozásának közfinanszírozásból fedezett ráfordításait, a közfinanszírozású kutatóhely alaptevékenységének folytatásához fűződő érdekeit, hanem azt is, hogy egyáltalán milyen mértékben hasznosulnak a költségvetési források igénybevételével keletkezett szellemi alkotások."

Az Itv. 18. §-a mindezekre tekintettel előírja: a kutatóhelynek minősülő költségvetési szervnek és közalapítványnak, valamint az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó vagyonból létrehozott, kutatóhelynek minősülő közhasznú társaságoknak szellemitulajdon-kezelési szabályzattal kell rendelkezniük.

E szabályzatnak különösen a következőkre kell kiterjednie:

a) a kutatóhelyen létrejött és az ellenszolgáltatás fejében szerzett szellemi alkotások értékelésének és nyilvántartásának elveire, beleértve a szellemi alkotások létrehozásához felhasznált ráfordítások kimutatását;

b) a szellemi alkotásnak nem pénzbeli hozzájárulásként gazdasági társaság tulajdonába adásának (apportálásának) vagy egyéb módon történő hasznosításának feltételeire, valamint a szellemi alkotás apportálásával szerzett részesedés megszüntetésének vagy mértéke csökkentésének feltételeire, továbbá a kezelésére vonatkozó elvekre és feladatokra, figyelemmel a szellemi alkotás a) pont szerint meghatározott értékére is;

c) a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok védelmével kapcsolatos elvekre és követelményekre;

d) ha a vonatkozó jogszabályok a felek eltérő rendelkezését lehetővé teszik, a kutatóhellyel köztisztviselői, közalkalmazotti, munka- vagy munkavégzésre irányuló egyéb, valamint polgári jogi jogviszonyban álló, a szellemi alkotás létrehozásában közreműködő kutatók jogaira és kötelezettségeire a hasznosítás folyamatában;

e) a kutatóhely jogosultságába tartozó szellemi alkotásokkal összefüggő értékelési, nyilvántartási és hasznosítási eljárások elveire;

f) az a)-e) pontokkal kapcsolatos felelősség és hatáskör telepítésére [Itv. 18. § (1)-(2) bek.].

A szabályzatot a költségvetési szerv vezetője, közalapítvány esetében a kezelő szerv (szervezet), közhasznú társaság esetében a legfőbb szerv hagyja jóvá. A jóváhagyásra jogosult ezt a hatáskörét nem ruházhatja át [Itv. 18. § (4) bek.].

A hasznosító vállalkozásban történő részesedésszerzést, a részesedés megszüntetését vagy mértéke csökkentését - a szabályzattal összhangban - a költségvetési szerv vezetője, közalapítvány esetében a kezelő szerv (szervezet), közhasznú társaság esetében a legfőbb szerv hagyja jóvá. A jóváhagyásra jogosult ezt a hatáskörét nem ruházhatja át [Itv. 18. § (6) bek.].

E rendelkezésekhez kapcsolódik az Itv. 12. §-ának g) pontja, amelynek értelmében a pályázati eljárásban érvényesítendő követelmény, hogy a 18. § (1) bekezdésében meghatározott kutatóhely esetében a pályamű és a támogatási szerződés kötelező eleme a nyilatkozat arról, hogy rendelkezik szellemitulajdon-kezelési szabályzattal. E szabályzatok elkészítésére viszont a 18. § (5) bekezdése a törvény hatálybalépésétől számított tizenkét hónapot hagy. Erre tekintettel jelölik meg a záró rendelkezések a 12. § g) pontja hatálybalépésének napjaként e későbbi időpontot, azaz 2006. január 1-jét [lásd az 1.1. pontot, illetve az Itv. 31. §-ának (2) bek.-ét]. Amint arról már szintén szó esett a bevezetésben, az Itv.-hez kapcsolódó intézkedésekről szóló 2286/2004. (XI. 17.) Korm. határozat 5. pontja a törvény hatálybalépésétől számított három hónapot hagyott az érintett kormányzati szerveknek - az OM-nek, az NKTH-nak és az MSZH-nak - arra, hogy kiadják a szellemitulajdon-kezelési szabályzatok kidolgozásához támpontokat nyújtó módszertani útmutatót.

Az Itv. 19. §-a - ahogy az indokolás fogalmaz - "lényegesen egyszerűsíti, ezáltal felgyorsítja a költségvetési kutatóhelyek tulajdonában lévő szellemi alkotások hasznosításával összefüggő társaság, az ún. hasznosító ("spin-off", "spin-out") vállalkozás alapítását, egyben szabályozza az abban történő részesedésszerzés feltételeit". Az indokolás is rámutat: "így a törvény lehetővé teszi, hogy a költségvetési kutatóhely a szellemi alkotásának apportálásával létrejött gazdasági társaságban a Kormány, vagy a felügyeleti szerv és a pénzügyminiszter jóváhagyása nélkül is részt vehessen."

Az indokolás az egyszerűsítés okát abban jelöli meg, hogy "a költségvetési szervek vállalkozási tevékenységére vonatkozó érvényes szabályozás, azaz a miniszteri, illetve kormányszintű engedélyeztetési kötelezettség jelentősen nehezíti és lassítja a hasznosítás piaci folyamatait. A költségvetési kutatóhelyek szellemi alkotásainak létrehozását az államháztartás éppen a potenciális gazdasági és társadalmi hasznosítás érdekében finanszírozza. Ha ezt a jogrend nehezíti, akkor a közkiadás alapvető célja szenved sérelmet. A szellemi alkotások gazdasági társaságba való apportálásával nem fenyegeti veszély a közvagyont, mert ezáltal rugalmasabb és hatékonyabb lehet a K+F eredmények hasznosítása, ami a költségvetési kutatóhelyek forrásait bővítve nemzetgazdasági szintű hozadékot is jelent. A kincstári vagyon védelmére emellett garanciát jelent az, hogy kormányrendelet fogja szabályozni a vagyonnal kapcsolatos alapvető kérdéseket."

Az Itv. a szélesebbre tárt lehetőségeket, illetve a gyorsítást szolgáló egyszerűsítéseket garanciális szabályokkal ellensúlyozza. Ezekre az indokolás is felhívja a figyelmet: "a törvény korlátozza a szellemi alkotáson felül a gazdasági társaságba vihető pénzbeli hozzájárulás teljesítését, és garanciát tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a költségvetési szervre további terhek ne háruljanak."

Az Itv. 20. §-ának (1) bekezdése - pályázati úton elnyerhető - közfinanszírozású támogatást irányoz elő költségvetési és nonprofit kutatóhelyek részére hasznosító vállalkozás létrehozásához, illetve ilyenben tagsági jogviszony létesítéséhez vagy részesedés szerzéséhez. Ez a támogatás is a szellemi alkotások hasznosítását hivatott előmozdítani.

Mivel (ahogy az indokolás is kifejti) a szellemi alkotás "eredményes hasznosítása általában akkor valósul meg, ha abban közreműködnek az azt legjobban ismerő, a létrehozásában meghatározó szerepet játszó szakemberek", az Itv. 20. §-ának (2) bekezdésében és 21. §-ában foglalt rendelkezések azt célozzák, hogy elősegítsék a kutatók ilyen irányú kibontakozását is.

A szóban forgó támogatásra ugyanis pályázhat az a kutató, illetve egyetemi, főiskolai oktatói munkakörben foglalkoztatott személy (kutató) is, aki a költségvetési kutatóhelyen létrejött szellemi alkotásnak a költségvetési kutatóhellyel együttesen jogosultja. A támogatásra irányuló pályázat befogadásának mindazonáltal feltétele a költségvetési kutatóhely és a kutató között a szellemi alkotáshoz fűződő jogokra és a hasznosításból származó jövedelmek megosztására vonatkozó szerződés megléte [Itv. 20. § (2) bek.].

A költségvetési kutatóhely közalkalmazotti jogállású munkatársa a hasznosító vállalkozásnak - a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával - tagja vagy vezető tisztségviselője lehet, illetve azzal munkavégzésre irányuló további jogviszonyt létesíthet [Itv. 21. §].

További vizsgálódást igényelhet ugyanakkor e rendelkezéseknek a szolgálati és alkalmazotti találmányokra (mintákra) (Szt. 9-12. §, Hmtv. 8. §, Fmtv. 14. §), illetve a munkaviszonyban létrehozott művekre (Szjt. 30. §) vonatkozó szabályokhoz fűződő viszonya.

2.6. Szellemi tulajdoni nézőpontból végül említést érdemel az Itv. 26. §-a (1) bekezdésének c) pontja és (2) bekezdésének c) pontja. E rendelkezések ugyanis a szellemi alkotások jogi védelmét és hasznosítását előmozdító szolgáltatásokat, illetve az iparjogvédelmi tanácsadást azok közé a tevékenységek közé sorolják, amelyekre támogatás adható a kutatás-fejlesztés és a technológiai innováció "ösztönzési rendszere keretében".

III. Néhány kodifikációs megjegyzés - az innovációs
törvény ürügyén

3.1. Az itt következő fejtegetések személyes benyomásokat tükröznek: szükségképpen szubjektívek és felületesek. Ennek az írásnak a kereteit jóval meghaladná a hazai kodifikáció módszertanának és fejlődési irányainak átfogó, tudományos igényű elemzése. Mindazonáltal talán néhány, sebtében papírra vetett megjegyzés is ébreszthet további gondolatokat és kiválthat szakmai vitákat.

3.2. Az Itv.-n jól illusztrálható számos hazai kodifikációs tendencia.

Jogászok, jogszabály-előkészítéssel foglalkozó köztisztviselők számára valósággal megejtő az a hit és bizakodás, amellyel egyes ágazatok, szakmák, szabályozási területek politikaformálói a jog - azon belül a jogalkotás - felé fordulnak. Százszor megálmodott és százszor elvetélt nemes törekvéseik megvalósítását várják az ágazati (stb.) "kódex" megalkotásától - szinte messianisztikus, csodaváró hittel. Ha ez a fajta bizakodás utat tör magának a kormányzati döntés-előkészítés berkeiben, előbb-utóbb megszületik a várva várt törvény.

Ez a jelenség oda vezet, hogy a magyar jogrendben elszaporodnak az ilyesféle "ágazati, szakmai" törvények. E jogszabályok többnyire deklaratív jellegűek, azaz nélkülözik a valódi normatív tartalmat - nemegyszer egyenesen lex imperfecta benyomását keltik -, illetve "kerettörvényként" funkcionálnak, ami azt jelenti, hogy a törvény-előkészítés során sikertelenül kutatott normatív tartalom megtalálását (gyakran csak jelentős késedelemmel megalkotott) végrehajtási rendeletekre bízzák. Az ilyen típusú jogszabályok - tipikusan: törvények - emellett a jogrendszer szerkezetét valósággal "szétrágják", de legalábbis kikezdik és áttekinthetetlenné teszik. Ez a jogi partikularizmus világa. Minden "ágazati-szakmai" törvény egy-egy külön jogi világ. Eluralkodik a "jogágazati komplexitás", ami gyakran válik a terminológiai zűrzavar szülőágyává. A hagyományos jogágakkal együtt tűnnek el a kodifikációtörténet süllyesztőjében a jogászok közös nyelveként használatos jogdogmatikai alapfogalmak. Az így relativizálódó és összekuszálódó jogrendszerben a jogi szabályozás egyre közvetlenebbül rendelődik hozzá egyes érdekcsoportok mind partikulárisabb igényeihez, ami szükségképpen kazuisztikus - és ezért gyakran változó - szabályozáshoz vezet.

A jogdogmatikai alapoktól eloldott, kazuisztikába hajló, partikuláris érdekeket kiszolgáló kodifikáció óhatatlanul "definiálási dühbe" torkollik. Mivel e jogszabályalkotási módszer elrugaszkodik a jogi alapfogalmaktól, és mivel az összekuszált jogrendszerben hiányoznak az igazodási pontok egyes szabályozási területek megfelelő elhelyezéséhez, az érintett jogágakba való beillesztéséhez, a kodifikáció légüres térben mozog, és kénytelen "önerőből" saját fogalomvilágot teremteni. A definíciók ennek hatására valósággal elburjánzanak. Nemcsak az egyes törvényekbe foglalt definíciók száma magas, hanem kialakul az a helyzet is, hogy ahány törvény, annyi fogalomrendszer. Ez az eligazodást, a jogszabályok közötti "átjárást", egyes törvények - a gyakorlat által egyébként megkövetelt - együttes alkalmazását igencsak megnehezíti, rossz esetben ellehetetleníti.

Mindez természetesen korántsem csupán magyarországi jelenség, nemcsak a hazai kodifikáción ülő "átok". A hazai jogalkotás említett jellemzői gyakran nemzetközi, illetve európai hatásokra vezethetők vissza. Az egyes érdekcsoportok jogi partikularizmus iránti igénye nemzetközi és európai síkon, ha lehet, még erőteljesebben érvényesül. A nemzetközi (európai) szervezetek óhatatlanul viszonylag autonóm módon - más szóval: saját önálló világukba zártan - funkcionálnak, nemegyszer az eredetileg csupán kiszolgálónak hitt adminisztráció erős uralmával. Ez az adminisztráció pedig könnyűszerrel - és demokratikus ellenőrzés, illetve legitimáció nélkül - szegődik az érintett érdekcsoportok közvetlen (és igen hatékonyan teljesített) szolgálatába. A nemzeti jogrendszerek gyakorlatilag védtelenek az ily módon működő nemzetközi szervezetek "szabályozási nyomásával" szemben. A nemzetközi és európai jogharmonizáció eltüntetheti tehát a nemzeti jogrendszerek közötti különbségeket - a jogi szabályozás területi szétdaraboltságát -, teremt azonban helyette másféle (véleményem szerint súlyosabb gondokat szülő) partikularizmust: a tematikus szétdaraboltságét.

Nem csodálkozhatunk azon, ha a jogalkotás említett anomáliái a jogalkalmazásban is zavarokat okoznak: a jogértelmezés klasszikus módszereit és tanait napjainkra ma már a felejtés szinte teljes homálya borítja. E fogódzók nélkül - a szabályozási káoszban bolyongva - a jogalkalmazás bizonytalan és kiszámíthatatlan. A jogrendszer deklarált alapértéke, a jogbiztonság kerül így veszélybe: kusza szabályozás alapján kiszámíthatatlan jogalkalmazói döntések születnek.

3.3. Nem lennénk azonban igazságosak az Itv.-hez, ha az előző pontba sűrített kritikát kritikátlanul e törvény (és előkészítői) nyakába zúdítanánk. Egyrészt az Itv. mint kodifikációs teljesítmény: korának tükre. Nem függetleníthette magát attól a jogi környezettől, amelybe "beleszületett"; igazodnia kellett napjaink kodifikációs tendenciáihoz. Másfelől az Itv. - miközben az összes felsorolt "szimptóma" felismerhető rajta - nem minősíthető "súlyos esetnek". Kétségtelen, hogy a célokról és az alapelvekről a már említett idealista bizakodással - deklaratív jelleggel, normatív tartalom nélkül - szól. Nem vitatható, hogy saját fogalomrendszert teremt, amely idegen még a kapcsolódó (pl. az iparjogvédelmi) jogszabályok terminológiájától is. Hasonlóképpen túlzottnak tűnik a törvényben található definíciók száma. Alighanem illúzió, hogy e definíciók "szemléletformáló", "kultúrateremtő" hatásúak volnának (ahogy ezt az indokolás feltételezi). A partikularizmus és a nemzetközi szabályozási nyomás az Itv. esetében is elvezetett egy-egy - szinte már az érthetetlenség határát súroló - szövegezési "szörnyszülötthöz", kacskaringós megfogalmazáshoz. Az Itv.-től sem idegen a végrehajtási rendeletekre való hagyatkozás, ilyen értelemben "kerettörvénynek" tekinthető.

3.4. Az Itv. mindazonáltal jó célt szolgál - ha nem is mindig jól. Csak osztozhatunk a rendelkezéseit átható bizakodásban, hogy a kutatás-fejlesztés és a technológiai innováció törvényi kereteinek kijelölése meghozza a várt kedvező változásokat.

Innovációs törvényünk tehát már van. Hogy ettől lesz-e több innováció hazánkban? Nos, ez nem törvényszerű. De bizakodhatunk - immár törvényi keretek között.

---

¹ Az MSZH egyik javaslata pl. a következőképpen szólt: "Szellemi alkotáson a törvény szövegösszefüggésében azokat az alkotásokat, műszaki megoldásokat értjük, amelyek alkalmasak arra, hogy iparjogvédelmi oltalom tárgyát képezzék, vagy amelyek jogszabály erejénél fogva szerzői jogi védelem alatt állnak, ideértve azt is, amikor a hasznosítási célok ... függvényében a megfelelő oltalom megszerzése helyett e megoldások titokban tartása célszerű. Ide tartozik továbbá a know-how, amit a Ptk. szintén szellemi alkotásként véd.
Szellemi tulajdonon azt, a szellemi alkotások tekintetében fennálló, a tulajdonjoghoz hasonló abszolút szerkezetű jogviszonyt kell érteni, amely az iparjogvédelmi oltalom megszerzésével, illetve azon lépések megtételével jön létre, amelyek az adott szellemi alkotás titokban tartását szolgálják, illetve amely jogviszony szerzői művek esetében a szellemi alkotás létrehozásával keletkezik.
A szellemi vagyon fogalma: a szellemi tulajdonon és immateriális javakon túl ide tartoznak a szintén vagyoni értékkel bíró, ám alkotási folyamatot rendszerint nélkülöző, iparjogvédelmi oltalommal védett árujelzők (védjegyek és földrajzi árujelzők) vagy az ilyen oltalomban nem részesíthető egyéb javak, pl. a goodwill is."

² Nem segít különösebben az értelmezésben az Itv.-hez fűzött miniszteri indokolás sem. Az indokolás ugyanis e tárgyban csupán annyit szögez le: "A hasznosítás fogalma e törvény alkalmazásában széles: a kutatás-fejlesztési eredmények gazdasági és társadalmi hasznosítását egyaránt magába foglalja."