TANULMÁNYOK
KULCSÁR ESZTER
A követő jog
nemzetközi és európai uniós szabályozásának alakulása
1. rész
I. A követő jog kialakulása a nemzeti jogokban,
elismerésének, szerzői jogi védelmének indoka
II. A követő jog szabályozásának fejlődése a nemzetközi szerzői jogban
A követő jog folklór, mítosz, amelyben azok a szentimentalizmusra hajló emberek hisznek, akik osztoznak a nélkülözésben élő művész elégedetlenségében, és nem veszik észre, hogy hitüknek semmi köze a valósághoz. 1 A követő jog elismertetésének egyik nagy ellenlábasa, az amerikai John Henry Merryman gondolatai ezek. Ám a droit de suite nemzetközi, regionális és nemzeti szabályozása, 85 éves múltja, úgy tűnik, rácáfol ellenzőinek újra és újra hangoztatott érveire.
Kétségtelenül ellentmondásos természetű jogintézmény- nyel állunk szemben, amely azonban, bármennyire is "idegen testként", de végül biztos helyet talált magának a szerzői jog rendszerében.
A tanulmány a követő jog vizsgálata során az Európai Unió irányelvi szabályozásának áttekintését helyezi a középpontba, felvillantva a már fellelhető tagállami - köztük a hazai - implementációs javaslatokat is. Nem lehet azonban teljes képet adni - ha lehet egyáltalán - az e jogintézménnyel összefüggő kérdésekről a téma még tágabb kontextusba helyezése nélkül.
Így a jelen írásban röviden áttekintjük a követő jog kialakulására és a szerzői jogban elfoglalt helyére vonatkozó alapvető kérdéseket. Ezt követően elemezzük nemzetközi szabályozásának lényeges vonásait, rávilágítva - egy jogeset tanulságain keresztül - annak "gyenge pontjára", amely előrevetíti a követő jog európai egységesítésének szükségességét. Végül egyes, a nemzetközi műkincspiacon meghatározó szerepet játszó, az Európai Gazdasági Térségen kívüli országoknak a követő jog tárgyában kialakított álláspontját és - ahol van ilyen - szabályozási koncepcióját mutatjuk be.
A tanulmány soron következő, második részében - rövid történeti bevezető után - ismertetjük a követő jogról szóló európai uniós irányelv rendelkezéseit, majd a követő jognak a magyar szerzői jog rendszerébe való bevezetéséből és hatályos szabályozásából kiindulva megvizsgáljuk az uniós irányelv szabályait átültető, a szerzői jogi törvényt módosító törvénytervezet legfontosabb rendelkezéseit.
I. A követő jog kialakulása a nemzeti jogokban,
elismerésének, szerzői jogi védelmének indoka
A képzőművészek elsőként a XIX. század második felében, Franciaországban követeltek részesedést műveik értékének növekedéséből. Szegénységük gyakran arra késztette őket, hogy szükségleteiket alig fedező áron adjanak túl műveiken. 2 E művek ára aztán a későbbi eladások során a sokszorosára nőtt. 3 A további étékesítésekből származó haszon a műkereskedők zsebében kötött ki, hiszen a művész és családja nélkülözésben élt és halt meg.
Nehéz szociális helyzetükre és hátrányos piaci pozíciójukra tekintettel a művészek síkra szálltak egy jutalékra való jogosultság bevezetése mellett, amelynek eredményeként 1914-ben törvénybe iktatták a "droit de suite" intézményét. Az I. világháború azonban megakadályozta a végleges jogszabályi rendezést, így hat évvel később, 1920-ban hirdették ki Franciaországban, a világon első ízben, képzőművészek javára a műveik nyilvános árverés keretében történő továbbértékesítésének bevételéből való százalékos részesedést biztosító törvényt.
Franciaországban a XX. század elején a követő jog bevezetése mellett elsősorban szociális megfontolások szóltak. A nélkülözésben élő festő vagy szobrász - kényszerűségből, életkörülményein javítandó - túlad remekein, hogy azonnali jövedelemre tegyen szert; a művész tehát végérvényesen elveszíti munkája gyümölcsét. Az ezt követő újraeladások formálják majd az alkotás piaci értékét, ami gyakran jócskán meghaladja az első eladásból befolyt összeget. A művész azonban már nem részesül e megnövekedett értékből, holott a műkincspiac számos szereplője számára éppen az ő műve jelent megélhetési forrást és stabil üzleti pozíciót. Márpedig a művész az egyetlen, aki a saját alkotói tehetségéhez kötődő gazdagodásból ki van zárva.
A követő jog ezért megkísérli helyreállítani az egyensúlyt a műveik továbbértékesítésének hasznából részesedő művészek és a piacon közvetítőként fellépő, az adásvételt lebonyolító és ebből hasznot húzó galériák, aukciósházak között egy olyan - az első eladásból származó hasznot - kiegészítő juttatással, amely részelteti a szerzőket műveik gazdasági sikeréből. Mindezek alapján tehát méltányosnak tűnik előírni, hogy az eladó osztozzon a művek értéknövekedéséből származó nyereségen a művésszel, illetve jogutódjával. 4
A szociális megfontolásokon túl a követő jog mellett szóló további érv, hogy a piac árképző mechanizmusa egy műalkotás első értékesítésekor "csődöt mond", az eladási ár ugyanis nem tükrözi - nem tükrözheti - a mű valódi értékét. 5 A valós értéket csak az elsőt követő, további eladások fejezik majd ki. Az első eladáskor beálló "piaci csődöt" ezért korrigálni kell egy későbbi részesedéssel a művész javára. Ezzel az érveléssel ugyanakkor Schmidt-Werthern álláspontja szerint csak egy egyszeri kompenzáció igazolható, hiszen ha a továbbértékesítéskor az eladási ár meghatározása alapjául nem a művésznek fizetett pénzösszeg szolgál, alappal feltételezhetjük, hogy már az első eladási ár megfelelt a mű "valós" értékének.
Az egyes alkotói csoportokat megillető szerzői vagyoni jogok összehasonlításából adódik a követő jog igazolására szolgáló harmadik érv. Az irodalmi mű tipikus felhasználása valósul meg a többszörözés és a terjesztés jogának gyakorlásával, ami jogdíjra való jogosultságot nyit meg a szerző javára. Egy zenei vagy drámai mű esetében a nyilvános előadáshoz fűződik ugyanez a joghatás. A hagyományos felhasználási módok ugyanakkor kevéssé játszanak szerepet a képzőművészeti alkotások körében, hacsak nem híres művészről van szó. Egy festő leginkább művének eladásából számíthat jelentős bevételre. Az "egyenlő elbánás" elvének megfelelően tehát a követő jog számításba veszi a képzőművészeknek az írókkal és zeneszerzőkkel szemben jelentkező "vagyoni kárát". Az elgondolás kiindulópontja, hogy az írók és zeneszerzők műveik növekvő mértékű felhasználásával (többszörözési, terjesztési, nyilvános előadási jogok gyakorlása) párhuzamosan egyre nagyobb összegű jogdíjat könyvelhetnek el, ezzel szemben egy képzőművészeti mű alkotójának jövedelemszerzési lehetőségei a műve értékét minél inkább tükröző első eladásból származó árbevételre korlátozódnak. Az eredeti műpéldányokról reprodukciók készítése vagy kiállításuk csak ritkán jön számításba bevételi forrásként, nevezetesen akkor, ha a művész már sikeres. 6 Ugyanakkor egyes nézetek szerint hasonló a helyzet az írók és zeneszerzők vonatkozásában is: csak siker esetén jutnak biztos anyagi haszonhoz. 7
Hiába a számos, megfontolást érdemlő felvetés, a XX. század elején e sajátos jogintézmény dogmatikai megalapozása komoly fejtörést okozott a teoretikusoknak.
Egyesek a szerződési jog talaján fejtették ki nézetüket, miszerint a művész "felelős" műve értékének növekedéséért, ezért jár neki az anyagi ellenszolgáltatás a mű újraeladása esetén. Ok-okozati összefüggés van ugyanis a művész növekvő hírneve és műveinek növekvő értéke között. Az igazságtalan gazdagodás 8 elméletének képviselői szerint tehát a műpéldány tulajdonosának vagyona a művész népszerűségével párhuzamosan nő, ezáltal a tulajdonos busás haszonra tesz szert, holott a sikerért nem tett semmit. E méltánytalanságot kell kiküszöbölni a szerzőnek biztosított részesedéssel. A tulajdonos haszna a vételi és a továbbeladási ár - azaz két származékos átruházási ügyletből befolyó összeg - különbözeteként állapítható meg. Ezzel a mű relatív értéknövekedése számítható ki, figyelmen kívül hagyva az első eladás árát, amely akár magasabb is lehet, mint a legutolsó tranzakcióból származó bevétel.
A teória kritikusai ugyanakkor az elmélet - félrevezető - francia elnevezéséből kiindulva felvetik, hogy márpedig van érvényes jogcíme az ügyletnek, tudniillik az adásvétel maga.
Jóval elfogadhatóbbnak tűnik az első eladási árat alapul vevő megközelítés, amely nem annyira az eladó haszna, mint inkább a művész saját sikere szempontjából vezeti le megállapításait. 9 A megváltozott körülmények elméletének kiindulópontja, hogy a műpéldány tulajdonjogának első átruházásáért a szerző nem kaphat megfelelő ellenszolgáltatást, mivel a mű csak a későbbiekben válhat "értékessé". Csak az első adásvételt követően derülhet ki, hogy a kifizetett összeg nem áll arányban a művész növekvő elismertségével, ezért indokolt a kompenzáció. Ennélfogva e felfogás szerint a szerzőnek járó részesedés az első eladási ár alapulvételével állapítható meg. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy ha az értékbeli növekedés csak a második, harmadik vagy még későbbi értékesítés során mutatható ki, milyen jogalapra hivatkozhat a szerző a "megváltozott körülményekkel" összefüggésben egy olyan jogviszonyban, amelyben nem szerepel félként. Az elmélet egyik képviselőjének, Wauvermansnek nagyon is vitatható nézete szerint a tulajdonátruházó szerződéssel "állandó szövetség" alakul ki a művész és valamennyi vevő (egyben eladó) között. Minthogy e szövetségnek tagja minden eladó és a művész maga, a megváltozott körülmények teóriája alkalmazhatóvá válik minden egyes új ügyletre. Bár komoly kritikával illethető az "állandó szövetség" kiagyalt koncepciója, mégis rávilágít az elmélet által nem kezelt problémára, miként száll át vevőről vevőre - a tulajdonjog mellett - a követőjogdíj-fizetési kötelezettség is az egyes újraeladások során. 10
Az eddig tárgyalt elméletek egyik-másik eleme ugyan megfontolást érdemlő felvetésnek tűnhet, a követő jog helyét mégis inkább a szerzői jogban kell keresnünk, annak ellenére, hogy a számos legitimációs kísérlet bizonyítja: a követő jog "kilóg" a szerzői vagyoni jogok sorából. 11
Kiindulópontunk, hogy a követő jogdíj intézménye ellentmond a szerzői jog alapelvének, miszerint a szerzői mű védelme elválik, független a mű anyagi hordozójának jogi sorsától, vagyis az eredeti műpéldány elidegenítése nem jár automatikusan a szerzői vagyoni jogok átruházásával és fordítva. Emellett egy másik, a szerzői jogban gyökerező tétel, hogy a szerző műve minden egyes felhasználásáért a felhasználással arányos díjazásban részesül. A képzőművészeti művek hasznosítása lényegében az eredeti műpéldányokhoz kötődik. Hasonló megállapításra jut Pierredon-Fawcett, aki a követő jog lényegét a művész és műve - szellemi és nem tisztán gazdasági jószág - közötti kapcsolatban látja. 12 Csak az eredeti műpéldány az, amely - mint alkotója személyiségének közvetlen és tökéletes kifejeződése - képes rendszerint a műélvezet teljességét közvetíteni. 13 Képzőművészeti alkotások esetében tehát, ahogyan arra a fentiekben rámutattunk, nagyobb jelentősége van az eredeti műpéldánynak, mint a kéziratnak vagy az eredeti kottának az irodalomban, illetve a zenében. A művész fő célja az eredeti műpéldány felhasználásának engedélyezése, ahol a tipikus felhasználási cselekmény a műpéldány értékesítése (terjesztése). 14 Az egymást követő eladások nyomán újabb és újabb felhasználói kör számára válik hozzáférhetővé az alkotás, ami egyben lehetővé teszi a megszerzett műben megtestesülő szellemi termék élvezetét is. 15
Ennélfogva az eredeti műpéldány tulajdonjogának visszterhes átruházása szerzői jogilag releváns felhasználáshoz vezet. Ezért - a mű felhasználásáért járó szerzői díjazás alapelvének megfelelően - a művésznek ellenszolgáltatás jár.
II. A követő jog szabályozásának fejlődése
a nemzetközi szerzői jogban
1. A követő jog helye a Berni Uniós Egyezményben
Az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló 1886-os Berni Uniós Egyezmény (BUE) - amelyhez Magyarország 1922-ben csatlakozott, legfrissebb, 1971-ben, Párizsban felülvizsgált szövegét pedig az 1975. évi 4. törvényerejű rendelet hirdette ki - az egyetlen nemzetközi szerzői jogi dokumentum, amely kifejezetten rendelkezik a követő jogról. A már többször felülvizsgált egyezménynek részese az Európai Gazdasági Térség valamennyi tagállama. 16
A BUE 1948-ban, Brüsszelben elfogadott 14 bis cikke tartalmilag változatlan formában került át a párizsi szövegbe. Az immár 14ter cikk 1971 óta a következőképpen rendelkezik:
(1) Az eredeti műalkotásokat és az írók és zeneszerzők eredeti kéziratait illetően a szerzőnek - halála után a nemzeti jog által arra feljogosított személyeknek vagy intézményeknek - elidegeníthetetlen joguk, hogy a szerző által eszközölt első átruházást követően részesüljenek a mű eladásából származó bevételből.
(2) A fenti bekezdésben előírt védelem az Unióhoz tartozó bármely országban csak akkor követelhető, ha a szerző nemzeti joga biztosít ilyen védelmet, és csak annyiban, amennyiben annak az országnak a joga, ahol a védelmet igénylik, ezt lehetővé teszi.
(3) A díjak mértékét és beszedésének módozatait az egyes országok joga határozza meg. 17
Az (1) bekezdésben szereplő "eredeti" jelző a követő jog esetében a műalkotás, kézirat első, tárgyiasult formát öltő példányára vonatkozik. 18 Az Unió tagállamai ebben az egy esetben mondták ki a vagyoni szerzői jogosítvány elidegeníthetetlenségét, amely ráadásul összekapcsolódik a vagyontárgy tulajdonjoga feltétlen gyakorlásának korlátozásával. A már más tulajdonába került eredeti műpéldány értékesítésében való részesedésről van szó. 19 Ennek és az I. pontban foglaltaknak alapján leszögezhető, hogy az elsősorban a képzőművészek érdekeit szolgáló szabály dogmatikailag "idegen testként" került a szerzői jog rendszerébe, ahol alapvető elv, hogy a szerzői mű védelme független a mű anyagi hordozójának jogi sorsától, így sem valamely képzőművészeti, sem más mű kéziratának elidegenítése nem jár a szerzői jogok átruházásával, ahogyan a szerzői jogok gyakorlása sem érinti a mű anyagi hordozóján fennálló tulajdonjogot. 20
A részes államok között egyetértés mutatkozik abban, hogy a BUE 14 tercikkének (2) bekezdése alapján nem áll fenn a követő jog egyes nemzeti jogokba való bevezetésének nemzetközi szintű kötelezettsége. 21 E rendelkezés ugyanis a követő jogot egyrészt viszonossághoz köti, másrészt attól is függővé teszi, hogy az ország, ahol a védelmet igénylik, milyen mértékben biztosítja azt saját állampolgárai javára. 22 Ennélfogva a nemzeti elbánás elve, amely a nemzetközi szerzői jog egyik alapelve, sajátosan érvényesül a követő jog esetében. Minden egyes ország maga dönti el, hogy meghonosítja-e szerzői jogában a droit de suite intézményét, avagy tartózkodik bevezetésétől. Másrészt a követő jog részletszabályainak kidolgozása során nincs kötve a BUE-ban foglaltakhoz, szabadon eltérhet az (1) bekezdés előírásaitól; így például nem köteles az eredeti kéziratokra is kiterjeszteni, vagy a nem nyilvános eladásokra is alkalmazni azt. A díjak mértékének és beszedése módozatainak megállapítását a (3) bekezdés külön is az egyes országok törvényhozására bízza. 23
Ez az értelmezés megüresíti az egyezményből következő követő jogot, és azoknak az országoknak az érdekét tükrözi, amelyek nem ismerik el azt, és ezáltal elszívó hatást fejtenek ki az olyan országok felé, ahol a műkincsek értékesítését a szerzői díj is terheli. 24
Mindezek alapján a követő jog intézménye a BUE-ban az alkalmazandó jogként kikötött lex loci protectionis egyik kivétele, mivel az anyagi viszonosság elérése érdekében figyelembe jön a származási ország joga. Joseph Beuys, német avantgárd művész esetét felidézve érdemes áttekinteni e szabály következményeit.
A művész még életében elkelt két művét egy műkereskedő Beuys halálát követően, 1989-ben, a Christies aukciósházon keresztül adta el Londonban. A művész özvegye hiába követelte a német szerzői jog szerint járó követő jogdíjat, mivel az angol jog nem ismeri e jogintézményt. A BUE alapján ugyanis a lex lociprotectionis az angol jogot jelöli ki az adott esetben alkalmazandó jogként. A német szerzői jogi törvény szerint a kérdéses ügylet legalább egy részcselekményét Németországban kellett volna lebonyolítani ahhoz, hogy a szerző jogutódja hozzájusson a jogdíjhoz. Ám tekintettel arra, hogy a műkereskedő valamennyi jogügyleti nyilatkozatát az értékesítés helyén, Londonban tette, belföldi, a jogdíjfizetést megalapozó részcselekmény nem volt az adott ügyben. A német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság 1994-ben hozott ítéletében leszögezte, hogy a tény, miszerint a műkereskedő Németországban adott megbízást a továbbértékesítésre, és csak ezt követően szállíttatta a műpéldányokat Londonba, nemzetközi magánjogi szempontból irreleváns, hiszen ezek az aktusok csupán előkészületi cselekményei voltak az ügyletnek. Hasonlóképpen figyelmen kívül hagyta a bíróság azt a körülményt, hogy az értékesítésből származó hasznot később elküldték Londonból a műkereskedő lakóhelyére, Németországba. 25
Fordított esetben - a BUE logikáját követve - ha egy angol művész alkotásának értékesítésére Németországban kerül sor, a lex loci originis szab gátat az egyébként irányadó német jog érvényesülésének, azaz ilyenkor sem követelhető a követő jogdíj. E jogeset tanulságai a követő jog szabályozásának európai szintű egységesítése szempontjából is különös jelentőséggel bírnak. A BUE követő jogi szabályának kikényszeríthetősége ugyanis - az eset fényében - a követő jogot ismerő részes államok közötti relációkra korlátozódik.
Noha a BUE részes államai nem kötelesek szerzői részesedést biztosítani vizuális művészeik javára, a követő jog része számos nemzeti szerzői jogi szabályozásnak, és ma már az Európai Unió szerzői jogának is. A BUE-t adminisztráló Szellemi Tulajdon Világszervezete Szerzői Jogi Ügyekkel foglalkozó Állandó Bizottsága 8. ülésén, 2002-ben ezért a követő jogot a tagállamok javaslatára olyan kérdésnek ítélte, amelyet a jövőben vizsgálni kíván. 26
2. Követő jog az Európai Gazdasági Térségen kívül
a) Amerikai Egyesült Államok
Az Amerikai Egyesült Államokban tagállami szinten ezidáig két kísérlet történt a követő jog elismertetésére. Míg Ohio államban nem szavazták meg az erre irányuló törvényjavaslatot, Kaliforniában - elsőként és egyetlenként a common law rendszerű országok között - 1976-ban törvénybe iktatták e jogintézményt. 27
Szövetségi szinten ugyanakkor máig hiányzik a követő jog a tételes jogi szabályozásból. Mindazonáltal a 60-as évek óta napirenden van bevezetése.
Az Amerikai Egyesült Államok 1989-ben csatlakozott a BUE-hoz, amelynek a személyhez fűződő jogokra vonatkozó 6 bis cikke alapján 1990-ben fogadta el a vizuális művészek jogait szabályozó törvényt. 28 E törvénnyel garantálták a vizuális művészek számára a szerzőkénti elismeréshez és a műveik integritásához fűződő jogokat. A VARA tervezetében még szerepelt követő jogi szabály, de, ellentmondásosnak ítélve azt, végül törölték a szövegből. A Kongresszus mégsem vetette el végérvényesen a követő jog elismerésének gondolatát, és megbízta a Szerzői Jogi Hivatalt, hogy készítsen megvalósíthatósági tanulmányt a követő jognak az Egyesült Államok jogába való bevezetéséről. A hivatal 1992-ben megszületett jelentésében, bár nem ellenezte nyíltan a követő jog törvénybe iktatását, korántsem támogatta azt. Miután áttekintett számos írásos állásfoglalást, tartott két meghallgatást San Fransiscóban és New Yorkban, valamint feltérképezte a követő joggal összefüggő joggyakorlatot, a hivatal arra a következetésre jutott, hogy nem szólnak meggyőző érvek a követő jog szövetségi szintű bevezetése mellett. 29 E következtetés azonban elsősorban a VARA és a követő jog várható hatásainak teoretikus elemzésén nyugodott, nélkülözte az empirikus megalapozottságot, amelyet a hivatal maga is elismert. Mindazonáltal, ha a tapasztalatok azt mutatták volna, hogy a vizuális művészek más szerzőkhöz képest kedvezőtlenebb elbánásban részesülnek a szerzői jog rendjén, a hivatal szerint a követő jog akkor sem orvosolná helyzetüket, ezért a jelentés alternatív megoldási javaslatokkal szolgált. A követő jogot összességében elvető dokumentum mégsem zárta ki az eltérő tartalmú következtetés lehetőségét az európai fejleményekre tekintettel. 30
A jelentés készítői öt pontba szedték a követő jog mellett általánosan hangoztatott érveket és az ellenük felhozható ellenérveket.
A követő jog hívei szerint a vizuális művészek alkotásai alapvetően különböznek más műtípusoktól, éppúgy mint felhasználásuk módozatai. E megállapítást a hivatal sem vitatta, elismerve, hogy a többi szerzői művel szemben a műalkotások értéke egyediségükben, egyszeriségükben rejlik, ritkán merül fel esetükben a többszörözéssel megvalósuló felhasználás - amely más műtípusoknál tipikus felhasználási mód. Az ebben a kérdésben mutatkozó konszenzus ellenére támogatók és ellenzők között még sincs egyetértés a következtetéseket illetően. 31
Az Egyesült Államok szerzői jogi törvénye - a követő jog bevezetését szorgalmazók szerint - hátrányosan kezeli a vizuális művészeket, e diszkriminatív bánásmódon a méltányosság alapján változtatni kell. A jelentés a vizuális művészekre nézve fennálló diszkriminatív szabályozást a maga történetiségében tárgyalja, elismerve, hogy az amerikai szerzői jog sosem biztosított kielégítő védelmet az alkotók e csoportja számára. 32 Ugyanakkor leszögezi, hogy a vizuális művészeket sújtó hátrányos megkülönböztetés következményeit meghaladják a műalkotások hasznosításával elérhető előnyök. A mű értékét ugyanis ritkasága szabja meg, és elég egyetlen vevő, aki hozzásegíti a művészt ezen érték realizálásához. Ennek alapján tehát tisztán gazdasági szempontból a szerzői jogi védelem ugyanolyan, ha nem kedvezőbb védelmet jelent a vizuális művészek számára, mint más szerzőknek. E gondolatmenet figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy a mű értéke csak a művész népszerűségének növekedésével éri el azt a szintet, amely már busás hasznot hajthat alkotójának. 33
A harmadik, a követő jog mellett szóló érv, hogy a méltányosság és a szerzői jog alaptétele szerint a mű felhasználásáért a szerzőnek díjazás jár. A hivatal jelentésében vitatta, hogy az eredeti műpéldány továbbértékesítése és a másolati példányok eladása (terjesztése) analóg felhasználások. Az előbbi nyomán ugyanis tulajdonosváltás következik be, az utóbbi azonban további többszörözésre ösztönöz, és az így előállt példányok mindegyikéhez újabb tulajdonosokat rendel. Ebből következik, hogy az újraeladás szerzői jogi szempontból nem értékelhető felhasználási cselekményként.
A szerzői részesedésnek az alkotókedvre gyakorolt pozitív, ösztönző hatásával kapcsolatban a hivatal nem jutott határozott, meggyőző álláspontra. Három ellenérvet sorakoztatott fel e tétel cáfolataként. Egyrészt, feltételezve, hogy a követő jogdíj évekkel az első eladást követően üti a művész markát, nincs már kellő motivációs ereje e bevételnek. 34 Másrészt, a követő jogdíjra mint motivációs eszközre nincs szükség, hiszen a művész nemcsak anyagi haszon reményében alkot. Harmadrészt, a követő jogdíj valójában csökkenti a művész bevételeit, ugyanis az elsődleges műtárgypiac (a szerző által eszközölt, első eladások piaca) árai esni fognak, tekintettel a később fizetendő követő jogdíjra. E megállapítást azonban sem az Egyesült Államokból, sem az Európából származó adatok nem támasztották alá. A csökkenő bevételek teóriájának másik aspektusa a hivatal szerint, hogy a követő jogdíj a műtárgypiac követő jogot nem ismerő országokba való áthelyeződését és egyéb befektetési formák előnyben részesítését idézi elő. Ezzel szemben sokkal valószínűbbnek látszik, hogy a jogdíjfizetés nem terhelné meg a piacot a műkereskedők jutalékához és az árverési költségekhez hasonlóan, amelyek mellett egyébként eltörpül a követő jogdíj mértéke. 35
A tételt, amely szerint a művész és műve közötti kapcsolat a műpéldány eladása esetén is töretlenül fennmarad, a hivatal jelentésében összeegyeztethetetlennek ítélte a szabad átruházhatóságra épülő tulajdonjog hagyományos angol- amerikai rendszerével. Ez az álláspont azonban figyelmen kívül hagyja a szerzői jog hagyományos angol- amerikai rendszerét, amely több ponton áttörte a szabad átruházhatóság elvét. 36 A jelentés magáévá tette azt a sajátos gondolatmenetet is, amely nem tartja szükségesnek a művész minden egyes művével fennálló kapcsolatának hangsúlyozását, mivel valójában a művész és teljes életműve közötti viszony a meghatározó. Ha a művésznek egy korai műve magasabb áron cserél gazdát, későbbi művei is többet érnek majd, hiszen elismertsége folyamatosan nő. 37 A gondolatmenet alapvető hibája, hogy túl messzire megy. A művész természetesen profitál abból, ha műveinek értéke nő a piacon, még akkor is, ha ebből tényleges bevétele nem származik. Ugyanakkor mindez más szerzőkre is igaz: ha egy mű kelendő, a szerző hírneve és a művei iránti kereslet is nő. Ráadásul a szerzői jog sosem korlátozta a szerző jövedelemszerzési lehetőségeit egy korai eladásnak a későbbi művek eladhatóságára gyakorolt hatására tekintettel. 38
Arra az esetre, ha a Kongresszus nem fogadná el a Szerzői Jogi Hivatal megállapításait, következtetéseit, a hivatal alternatív megoldási javaslatokat fogalmazott meg.
Az egyik ezek közül a művészeti élet kormányzati finanszírozásának fokozása, amely ellentmond a szerzői jog magánjogi irányultságának. Ráadásul az ilyen típusú juttatások odaítélése és folyósítása nagymértékben függhet az uralkodó politikai széljárástól, illetve kormányhivatalnokok esztétikai értékítéletétől. 39
A másik, a hivatal által felkínált lehetőség a haszonkölcsönzés jogának biztosítása, amely azonban nem tükrözi a valós piaci viszonyokat. Műalkotások haszonkölcsönzésére ugyanis még többszörözésüknél is ritkábban kerül sor, így, amíg a közönség műalkotások iránti "étvágya" nem közelíti meg a műsoros videokazetták - ma már inkább a DVD-k - iránti haszonkölcsönzési kedvet, e jog nem jelenthet alternatívát a követő joggal szemben. 40
A szerzők számára - a jogkimerülés szabályától mentes - kiállítási jog biztosítása ugyancsak felkerült a hivatal alternatív javaslatait tartalmazó listára. E jogosítvány azonban számos hátrányt hordoz magában. Így a kiállítás joga szabadon átruházható vagyoni jog, amelyet a művész - a vevővel szembeni kedvezőtlen alkupozíciójából kiindulva - valószínűsíthetően át is ruházna a műpéldány új tulajdonosára. Másfelől a jogérvényesítés szempontjából legalább annyi nehézséget vet fel, mint a követő jog, hiszen a művész a kiállításokat illetően éppen úgy tájékozatlan lehet, mint a továbbeladások vonatkozásában. Emellett a kiállítás joga magángyűjtők esetében nem feltétlenül alkalmazható, és csak néhány galéria lenne hajlandó vállalni ismeretlen művészek műveinek kiállítását annak tudatában, hogy fizetnie is kell érte, míg a követő jogdíjat csak a műpéldány eladásakor kell lerónia.
Végezetül a hivatal javaslatot tett egy - a követő jog érvényesítésére is általában előírt - kötelező jogkezelési rendszer bevezetésére a kiállítási joggal összefüggésben, amely a felhasználó számára a kiállítást díjfizetés esetén automatikusan, a szerző engedélye nélkül lehetővé teszi. Ebben az esetben a felhasználónak nem kell tartania attól, hogy a művész megakadályozza műve kiállítását. 41
A hivatal jelentésében a követő jog modellszabályozását is kidolgozta arra az esetre, ha a Kongresszus számára nem bizonyulna elfogadhatónak egyik alternatív megoldási javaslat sem. A javasolt modell elemei a következők. 42
- A jogdíjat kizárólag nyilvános árverésen történő eladások esetén kell megfizetni, hiszen az ilyen típusú eladásokat könnyű nyomon követni. 43
- A követő jog hatálya alá tartozó műalkotások megegyeznek a VARA által szabályozott műalkotásokkal, kivéve azokat, amelyek több, mint 10 példányban készültek.
- A követő jog csak azon művek eladására vonatkozik, amelyeket a művész a törvény hatálybalépése után készített. 44
- A jogdíj a bruttó eladási ár 3- 5%-a, minimális eladási ár nincs. 45
- A jogdíj mind a külföldi, mind az amerikai művészeknek jár.
- A védelmi idő a szerzői művek védelmi idejéhez igazodik.
- A követő jog elidegeníthetetlen, és lemondani sem lehet róla.
- A jogdíjak beszedését és felosztását - kaliforniai és európai mintára - magánjogi entitásként működő közös jogkezelő szervezetek végzik.
b) Ausztrália
2002 szeptemberében az ausztrál kormány megbízásából Rupert Myer közzétette az ausztrál kortárs vizuális művészeti szektorról szóló jelentését (ún. Myer-jelentés). 46 A Myer-jelentés egyik ajánlása a kormány számára a követő jog elismertetése volt Ausztráliában, amely egyébiránt részese a Berni Uniós Egyezménynek. 47
2004 márciusában benyújtották a szenátusnak a követő jogról szóló törvényjavaslatot, amelyhez a kormány vitaanyagot bocsátott ki. E dokumentum rögzíti, hogy a követő jog különös fontosságú kérdéssé vált Ausztráliában az ausztrál művészek alkotásainak az utóbbi években bekövetkezett jelentős értéknövekedésére tekintettel. 48
Az 1968-as szerzői jogi törvény módosítására tett javaslat - amelynek előterjesztői az Európai Unió irányelvének szabályait is figyelembe vették - a következő alapvető rendelkezésekre épül:
- A jogdíjat valamely műtárgypiaci szereplő közvetítésével, Ausztráliában lebonyolított ügylet esetén kell megfizetni.
- A magánszemélyek közötti adásvételekre nem terjed ki a díjfizetési kötelezettség, ami azonban nem zárja ki a követő jog alkalmazhatóságát szerződéses alapon.
- Közvetítőnek kell tekinteni az aukciósházakat, az online árverések szervezőit, a magángalériákat, az ügynököket és más műkereskedőket, akik a műalkotás eladója nevében járnak el.
- A jogdíjat az eladó vagy az eladó nevében eljáró közvetítő fizeti meg az erre felhatalmazott közös jogkezelő szervezetnek. 49
- A követő jog tárgyi hatálya alá tartozó műalkotások a festmények, szobrászati alkotások, rajzok, metszetek, fotóművészeti alkotások, iparművészeti alkotások, valamint a művész által korlátozott számban készített, kézjegyével ellátott, sorszámozott vagy más alkalmas módon megjelölt másolati példányok.
- A követő jog egyaránt alkalmazandó a törvény hatálybalépése előtt és után készített műalkotásokra.
- A jogdíj az eladási ár 5%-a, minimális eladási ár nincs.
- A jogdíj kedvezményezettjei az ausztrál állampolgárok; azok a külföldiek, akik legalább két éve Ausztráliában tartózkodnak; illetve azon országok állampolgárai, akiknek nemzeti joga az ausztráloknak is biztosítja a követő jogot.
- A védelmi idő a szerzői művek védelmi idejéhez igazodik (50 év post mortem auctoris). 50
- A követő jog elidegeníthetetlen, és lemondani sem lehet róla.
A kormányzati vitaanyag a követő jogi szabályozás három szóba jöhető modelljét rögzíti, nem zárva ki annak a lehetőségét sem, hogy semmilyen formában nem kerül majd sor a jogintézmény bevezetésére Ausztráliában. Az egyik modell a szerzői jogi törvény módosításával előírt szerzői részesedés, amely elsősorban a művészek érdekeit szolgálná. A másik az aukciós házak és galériák által favorizált piaci önszabályozás, amely azonban kormányzati kontroll alatt valósulna meg. A harmadik modell az önkéntes, szerződésben biztosított díjazások rendszere, amelyet egyes ausztrál galériák ma is alkalmaznak. 51
c) Svájc
A svájci szerzői jog nem tartalmaz követő jogi szabályozást, ám a szerzői jogi törvény 1992-es hatálybalépése előtt két szakértői bizottság is megvizsgálta bevezetésének lehetőségeit a képzőművészeti alkotások szerzőinek javára. A bizottságok álláspontja szerint a követő jog nem része a szerzői jognak, célja pusztán a művész számára anyagi szempontból kedvezőtlen eladások hátrányos következményeinek enyhítése, ráadásul bevezetése a műtárgypiac külföldre településével járna. Egy harmadik szakértői bizottság ugyanakkor felmérést végzett az aukciósházak körében, és arra a következtetésre jutott, hogy a parlamentnek fontolóra kell vennie követő jogi szabály beiktatását a svájci szerzői jogba, hiszen ebben az esetben az aukciósházak nem tennék át székhelyüket más országba. A parlament ugyanakkor, hivatkozva arra, hogy számos országban "halott betű" a követő jog törvényi szabályozása, elvetette a jogintézmény bevezetésére tett javaslatot. 52
Lábjegyzetek:
1 John Henry Merryman: The Wrath of Robert Raushenberg. Columbia-VLA Journal of the Law and the Arts, 1992
2 Paul Katzenberger: Das Folgerecht in rechtsvergleichender Sicht. GRUR Int. 1973, p. 660- 661.
3 A szakirodalomban gyakran Jean François Millet "LAngelus" című művére hivatkozva érzékeltetik az értéknövekedést (lásd pl. Paul Katzenberger uo.): a művész életében 1200 frankért eladott festmény Millet halála után először 70 000, majd 550 000, végül 1 millió frankért cserélt gazdát.
4 Vladimir Duchemin: La directive communautaire sur le droit de suite. RIDA, 2002/191, p. 3- 4.
5 Konrad Schmidt-Werthern: Die Richtlinie über das Folgerecht des Urhebers des Originals eines Kunstwerks. Nomos Verlagsgesellschaft, 2003, p. 19.
6 Lásd részletesebben Liliane de Pierredon-Fawcett: The droit de suite in literary and artistic property - a comparative law study. Center for Law and the Arts, Columbia University School of Law, 1991, p. 18- 20.
7 Konrad Schmidt-Werthern: i. m. p. 20.
8 unjust enrichement, enrichissement sans cause
9 Liliane de Pierredon-Fawcett: i. m. p. 14.
10 Vaunois szerint a szerző és műve közötti "örökös kapcsolat", örökre szóló ellenőrzési jogot teremtve a műpéldány sorsa fölött, alapozza meg a szerző részesedési igényét. Liliane dePierredon-Fawcett: uo., p. 16- 17.
11 Liliane de Pierredon-Fawcett: i. m. p. 17., 27- 29..; Konrad Schmidt- Werthern: i. m. p. 20.
12 Liliane de Pierrdon-Fawcett : i. m. p. 11.
13 Paul Katzenberger: i. m. p. 660- 663.
14 Konrad Schmidt-Werthern: i. m. p. 20- 21. Hangsúlyozni kell, hogy a követő jog nem engedélyezési jog, és nem érinti a már egyszer jogszerűen elidegenített eredeti műpéldány új tulajdonosának rendelkezési jogát, ily módon nem áll ellentétben a közösségi jogkimerülés tanával sem. Boytha György: Iparjogvédelem, szerzői jog, in: Király Miklós (szerk.): Az Európai közösség kereskedelmi joga. KJK-KERSZÖV, Jogi és Üzleti Kiadó Kft., 2003, p. 432.
15 Konrad Schmidt-Werthern: i. m. p. 21.
16 http://www.wipo.int/treaties/en/documents/pdf/e-berne.pdf
17 Az 1975. évi 4. tvr.-rel közzétett szöveg a BUE eredeti szövegének hivatalos magyar fordítása, amely azonban nem minősül a BUE hivatalos szövegének. A BUE 37. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján "a különböző szövegek értelmezésére vonatkozó vita esetén a francia szöveg irányadó". Az egyezmény értelmezésekor indokolt a francia szöveg alapulvételével készített magyar fordításból kiindulni, mivel az eredeti szövegezéstől néhol eltérő hivatalos magyar fordítás pontatlansága miatt felvetheti az értelmezés kérdését.
18 J. A. L. Sterling: World Copyright Law. London, Sweet and Maxwell, 2003, p. 624.
19 Boytha György: A hatályos szerzői és szomszédos jogi szakegyezmények in: Gyertyánfy Péter (szerk.): A szerzői jogi törvény magyarázata. Budapest, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., 2000, p. 532.
21 A szabály opcionális jellege utal arra, hogy a követő jog nemzetközi szintű bevezetését eleve sok állam ellenezte.
22 Boytha György: i. m. p. 533.; J. A. L. Sterling: i. m. p. 624. Lásd erről Boytha György: i. m. p. 525- 526.
25 Haimo Schack: Kunst und Recht. Carl Heymanns Verlag, 2004, p. 179.
26 Description succincte des questions susceptibles dtre examinées par le Comité Permanent dans lavenir. SCCR/8/2, OMPI, 2002
27 A részletes szabályozásról lásd: Konrad Schmidt-Werthern: i. m. p. 57- 58.
28 Visual Artists Rights Act - VARA
29 Shira Perlmutter: Resale royalties for artists: An analysis of the Register of Copyrights Report. Columbia-VLA Journal of the Law and Arts, 1992
32 Ezzel kapcsolatban a jelentés hivatkozik a kiállítási joggal összefüggésben is érvényesülő jogkimerülési tanra, illetve a Berni Unióhoz való csatlakozással eltörölt értesítési kötelezettségre. Lásd még: Shira Perlmutter: uo.
34 Mindenesetre a hivatal elismerte, hogy a jövőbeli, várható haszon tudata mégiscsak serkentheti az alkotókedvet. Shira Perlmutter: uo.
36 Ilyen "áttörési pont" például a műnek a műpéldány tulajdonosa által véghezvitt, a művész hírnevét sértő megváltoztatásának tilalma. Shira Perlmutter: uo.; A követő jog és a tulajdon szabadsága közötti kapcsolatra lásd még: Elliott C. Alderman: Resale royalties in the United States for fine visual artists: an alien concept, Columbia-VLA Journal of the Law and the Arts, 1992
37 Lásd erre Robert Rauschenberg esetét. John Henry Merryman: i. m.
38 A jelentés egyéb érveket is felvonultatott a követő jog ellen: a művészeknek nincs szükségük a követő jogban megtestesülő anyagi segítségre; a követő jogdíj nem biztosít elegendő jövedelmet; a követő jogdíj egyenlőtlenül oszlik el a művészek között stb. Lásd ehhez: Shira Perlmutter: i. m.; más megközelítésben tárgyalja a követő jog ellen szóló érveket John Henry Merryman: i. m.
42 Ugyanerről lásd: John Henry Merryman: i. m. Merryman azonban úgy véli, hogy a követő jog jelentős költségekkel terhelné meg a műtárgypiacot, ezért bevezetése csak a lemondás jogának biztosításával támogatható.
43 Ugyanezen az alapon a más műkereskedők által lebonyolított ügyleteket is indokolt lett volna a követő jog hatálya alá vonni. Shira Perlmutter: i. m.
44 Profitmaximalizálási és méltányossági szempontból jobb megközelítésnek tűnik, ha az ex tunc hatály kiegészül azzal a feltétellel, hogy "ha a vevő a műpéldányt a törvény hatálybalépését követően szerezte meg". Shira Perlmutter: uo.
45 Minthogy az aukciósházak és más műkereskedők általában megállapítanak alsó küszöbértéket, a hivatal nem látta szükségét annak, hogy általános érvénnyel rögzítsen ilyet. A vevő/továbbértékesítő ugyanakkor mentesül a díjfizetési kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a mű továbbeladása nem hozott hasznot. Shira Perlmutter: uo.
46 A jelentés a Contemporary Visual Arts Craft Inquiry eredményeit összegzi.
47 Proposed resale royalty arrangement, Discussion Paper. Australian Government, Department of Comminications, Information Technology and the Arts, 2004, p. 4.
48 Lásd erről: Proposed resale royalty arrangement, Discussion Paper, p. 15.; Érvekről és ellenérvekről Ausztráliában lásd: Emily Hudson, Sophie Waller: Droit de suite down under: Should Australia introduce a resale royalties schemes for visual artists? Working Paper No. 11/04, Intellectual Property Research Institute of Australia, 2004
49 A követő jogdíjak beszedését és felosztását végző közös jogkezelő szervezetet a javaslat nem nevezi meg, de leszögezi, hogy az átláthatóság jegyében csak egy ilyen szervezet működhet.
50 Ausztráliában - az Egyesült Államok ez irányú rendelkezéseinek megfelelően - várhatóan kiterjesztik majd a védelmi időt a szerző halálától 70 évre. Proposed resale royalty arrangement, Discussion Paper, p. 27.
51 Az egyes opciók előnyeiről és hátrányairól lásd: Proposed resale royalty arrangement, Discussion Paper, p. 35- 39.