Szemle - 2005. 06.

TANULMÁNYOK

MÉSZÁROS KATALIN *

Védjegyhígítás az Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban

 

E cikk - amely nem feltétlenül tükrözi minden esetben a Magyar Szabadalmi Hivatal álláspontját - a véd­jegy­hí­gításra vonatkozó európai és amerikai szabályozást elemzi bírósági döntések ismertetésével, a velük kapcsolatosan megjelent sok érdekes cikk, értelmezés, vélemény közül néhánynak a feldolgozásával, kiegészítve a jelen cikk írójának gondolataival.

A jóhírű védjegy felhígulásának, angolul "dilution"-nak, németül "Verwässerung"-nak nevezik, ha egy, a védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölésnek a használata sérti vagy tisztességtelenül kihasználja a védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét. A jóhírű védjegy árujegyzékében szereplő áruknak, szolgáltatásoknak és a hígító megjelöléssel forgalmazott áruknak, szolgáltatásoknak a kapcsolatáról a későbbiekben lesz szó.

A védjegyhígítás körébe tartozó egyik legelső ismert jogeset még 1924-ből származik, amikor a fogkrémekre és szájvizekre lajstromozott ODOL védjegymegjelölést egy fémipari cég acélárukra jelentette be. Az eljárás során - tekintve, hogy védjegyhígítás elleni paragrafust az akkori védjegyjogszabály nem tartalmazott - az ODOL márkanév használatát jó erkölcsbe ütközőnek tekintették, mert az az ismert ODOL márkanévhez fűződő kedvező fogyasztói előítéletet kívánta volna a maga számára felhasználni, és ezért a fémipari cég bejelentését elutasították.

A védjegyhígítás kifejezéssel az Amerikai Egyesült Államok védjegytörvényében találkozunk. Európában a jogszabályokban nem, legfeljebb cikkekben, ritkán periratokban fordul elő ez a szó, de a kifejezés által takart fogalom jól ismert.

Hatályos védjegytörvényünk (a továbbiakban Vt.) 12. §-a határozza meg a védjegyoltalom tartalmát, miszerint:

(2) A kizárólagos használati jog alapján a védjegyjogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ

a) a védjeggyel azonos megjelölést olyan árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyek azonosak a védjegy árujegyzékében szereplőkkel;

b) olyan megjelölést, amelyet a fogyasztók a védjeggyel összetéveszthetnek a megjelölés és a védjegy azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt; vagy

c) a védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölést a védjegy árujegyzékében szereplőkkel nem azonos vagy azokhoz nem hasonló árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, feltéve, hogy a védjegy belföldön jóhírnevet élvez, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét.

Az idézett törvényhely lényegében analóg a 89/104 EGK tanácsi irányelv 5. cikkelyének (1) (a), (b) és (2) pontjával. Az irányelv 5. cikkelyének a tagállamokra nézve kötelező erejű (1) (a) és (b) pontja törvényünk 12. § (2) a) és b) pontjának felel meg. Az irányelvnek a tagállamokra nézve nem kötelező 5. cikkely (2) pontjának törvényünk 12. § (2) c) pontja felel meg, az ebben leírt kritériumok megvalósulása esetében beszélhetünk védjegyhígításról. Ezek a kritériumok a következők:

Megjegyzendő, hogy a magyarországi védjegytörvény - az irányelvtől eltérően - az utolsó kritériumot feltételes módban jelöli meg ("...használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná..."), aminek e cikk végén említésre kerülő szempontból jelentősége van.

Az irányelvnek a jóhírű védjegy hígítás elleni oltalmáról szóló, opcionális 5(2) pontját valamennyi, az EU-hoz 2004. május 1. előtt csatlakozott tagország átvette nemzeti jogába.

A jóhírnevet élvező védjegyeket vizsgálva, mind a hazai, mind az európai szabályozás a védjegyoltalom tartalmát illetően három, egymástól jól elválasztott esetet definiál az árujegyzék szempontjából:

A hasonló és eltérő árukra vonatkozó különböző mérlegelési szempontoknál az az egyik probléma, hogy mit is nevezzünk hasonló vagy eltérő árunak.

Az áruhasonlóság elbírálásának sokféle szempontja lehet. Az egyik ilyen szempont az áruk rendeltetése. Azonban az áruk rendeltetését különböző ismérvek alapján lehet meghatározni.

A korábbi védjegytörvényünket magyarázó rendelet szerint az áruk akkor hasonlóak, ha a rendeltetésük azonos, vagy más műszaki, gazdasági vagy értékesítési jellemzőik alapján a vásárlók arra következtethetnek, hogy előállítójuk vagy forgalomba hozójuk ugyanaz a vállalat. Ilyen meggondolás alapján hasonló áruk általában azok, amelyek egy adott szaküzletben együtt fordulnak elő, vagy többféle profilú elárusítóhelyen egymáshoz közel kerülnek elhelyezésre.

Az előzőek alapján például a tejtermékeket, húsárukat, zöldségeket tekinthetjük hasonló áruknak is, de különbözőeknek is. Hasonlóak annyiban, hogy táplálkozásra szolgálnak és élelmiszerüzletekben kerülnek forgalomba. Különbözőeknek pedig azért tekinthetnénk, mert egymástól eltérő jellegű táplálékok, általában más-más vállalatok az előállítói, és az üzletekben egymástól elkülönítve árusítják azokat.

Az áruk hasonlósága és eltérősége tehát nem kategorizálható olyan mértékben, amilyet a jogszabályi kategorizálás (azonos, hasonló, eltérő) megkövetelne. A jogesetek során az áruhasonlóság vagy eltérőség megállapítását a fentiek ellenére minden fórum meg szokta oldani.

További probléma, hogy hasonló áruk esetében a bitorlás megállapíthatóságához a jogszabály az összetéveszthetőséget köti ki, míg eltérő áruk esetében elegendő, ha a megjelölés és a védjegy - összetéveszthetőség nélkül - hasonló, és a megjelölés használata sérti (sértené) vagy tisztességtelenül kihasználja (kihasználná) a védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét. Előfordulhat tehát, hogy hasonló megjelölés és védjegy, valamint hasonló áruk esetében az összetéveszthetőség nem állapítható meg, de a hasonló és nem eltérő áruk miatt a védjegyhígítási kritériumnak sem felel meg az eset. Ugyanakkor - a védjegy és a megjelölés közti hasonlóság következtében fellépő asszociatív hatás eredményeképpen - a megjelölés használata sértheti vagy tisztességtelenül kihasználhatja a jóhírű védjegy megkülönböztető képességét azáltal, hogy a védjegy és a megjelölés között fennáll bizonyos fokú hasonlóság, ami által a fogyasztó kapcsolatba hozza egymással a védjegyet és a megjelölést anélkül, hogy azokat összetévesztené.

Az irányelv 5. cikkely (1), (2) pontját és az ezekkel ekvivalens Vt. 12. § (2) pont megfogalmazását tekintve tehát úgy tűnik, a jóhírű védjegy nagyobb körű oltalmat élvez eltérő áruk esetében, mint hasonlóaknál. Míg eltérő áruk esetében bitorlásnak minősül, ha egy megjelölés használata sérti vagy tisztességtelenül kihasználja a védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét, addig ugyanez a magatartás hasonló áruk esetében nem kerül említésre, helyette hasonló áruk esetében egy szigorúbbnak tűnő kritérium, a megjelölésnek és a védjegynek az összetéveszthetősége a mérlegelés tárgya. A jóhírű védjegyek oltalmának más árukra vagy szolgáltatásokra történő kiterjeszthetőségének mértéke függ természetesen a védjegy jóhírnevének és megkülönböztető képességének a mértékétől. A gyakorlatban előfordulhat hasonló árukon vagy szolgáltatásokon alkalmazott megjelöléseknél, hogy maga a megjelölés és a jóhírű védjegy ugyan nem téveszthető össze, ennek ellenére a megjelölés használata sérti vagy tisztességtelenül kihasználja a védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét. Ilyen esetekben a bitorlás megállapítására az európai irányelv - szó szerinti értelmezésben - nem adna lehetőséget, ugyanakkor eltérő áruknál viszont volna lehetőség a bitorlás megállapítására.

Ezt a diszkrepanciát igyekezett mostanában feloldani az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásai során, például a Davidoff- és az Adidas-ügyben. A Davidoff-­ügyben (C-292/00, 2003) két Davidoff-cég és a Gofkid Ltd. pereskedett egymással. A Davidoff-cégek az ismert és kozmetikai cikkek, konyak, nyakkendők, szemüvegkeretek, bőráruk, cigaretták és dohányzási eszközök vonatkozásában oltalom alatt álló speciális írásmódú Davidoff védjegy alapján indítottak eljárást Németországban a Gofkid cég hasonlóan speciális írásmódú Durffee megjelölésének fémárukra, asztali tárgyakra, cigarettákra, ékszerekre, ezüst- és aranyműves árukra, órákra történő használata ellen. A Davidoff és a Durffee megjelölés hasonlóságát az azonos írásmód jelentette, különösen az azonos, jellegzetes kezdő D betűk és az azonos kettőzött f betűk miatt. Miután a hasonlóság ellenére a megjelöléseket nem találták egymással összetéveszthetőknek a szavak különbözősége miatt, az eljárás során a németországi Szövetségi Bíróság, a Bun­des­gerichtshof az Európai Bírósághoz fordult, és megkérdezte, lehet-e hasonló áruk esetén megítélni az irányelv 5. § (2) pontjában nyújtott oltalmat, azaz hasonló áruk esetében is lehet-e szó a megkülönböztető képesség sérelméről és a jóhírnév kihasználásáról. Jacobs advocate general szerint nem lehet, de az EU Bizottság szerint igen, és ennek okai, hogy

Az Európai Bíróság hangsúlyozza, hogy a jóhírű védjegynek legalább olyan mértékű oltalomban kell részesülnie azonos vagy hasonló áruk vonatkozásában, mint eltérő áruk esetében, miközben azt is megállapítja, hogy az összetévesztés valószínűségének a fennállása sem szükségszerű, elégséges annyi is, ha fennforog az asszociáció valószínűsége a jóhírű védjegy és a későbbi megjelölés között. Ebből az is következik, hogy nincs szükség az asszociáció bizonyítására, elegendő azt valószínűsíteni.

Érdemes a felvetett probléma kapcsán megvizsgálni az Amerikai Egyesült Államok hasonló szabályozását. 1995-­ben az Egyesült Államok védjegytörvényébe, a Lanham Actbe egy új paragrafus került, amelyet külön névvel, Federal Trademark Dilution Actnek, röviden FTDA-nak említenek. Ez az új törvényi szabályozás a jóhírű védjegy tulajdonosát eltiltási és kártérítési igényre jogosítja fel azzal szemben, aki védjegyének megkülönböztető képességét csök­kentené (blurring), imázsát rontaná (tarnishment). Míg az Európai Unióban és Magyarországon is a védjegyjogszabály a védjegyhígításnak megfelelő jogszabályi pontot a védjegybitorlás alá sorolja, addig az Egyesült Államokban erre egy, a bitorlástól független, külön, önálló jogintézmény szolgál. A külön jogintézmény felállításának jó oka van, mivel a tradicionális bitorlás esetén a védjegyjogosultnak közvetlenül az üzletvitele károsodik, hígítás esetén pedig a jogosultnak a védjegye károsodik első közelítésben. Az FTDA - nem kötelezően és a teljesség igénye nélkül - egy nyolcpontos listát - mint megfontolásra alkalmasat - nyújt a bíróságok számára arra nézve, hogy milyen befolyásoló tényezőket kell figyelembe venni egy védjegyhígítási ügyben a védjegy megkülönböztető képességének és jóhírnevének megállapításához. Ezek - lényegüket tekintve - a következők:

a) a védjegyben rejlő vagy megszerzett megkülönböztető képesség;

b) a védjegy használatának időtartama és kiterjedtsége a vonatkozó áruk vagy szolgáltatások esetében;

c) a védjegyes hirdetéseknek és azok nyilvánosság­elérésének időtartama és mértéke;

d) a védjegyhasználati kereskedelmi terület földrajzi kiterjedtsége;

e) a védjegyes áruk vagy szolgáltatások kereskedelmi csatornái;

f) a védjegy felismerhetőségének foka azokon a kereskedelmi területeken és csatornákon, amelyeket a védjegy jogosultja és az a személy használ, aki ellen irányul az eltiltási kérelem;

g) harmadik személyek azonos vagy hasonló megjelölése használatának természete és mértéke;

h) milyen régóta van lajstromozva a védjegy.

Az FTDA ezenkívül pontosan definiálja a védjegyhígítás fogalmát is a következőképpen:

"...a jóhírű védjegy ama képességének csökkentése, amely által beazonosítja és megkülönbözteti az árukat és szolgáltatásokat, függetlenül attól, hogy van vagy nincs verseny a jóhírű védjegy jogosultja és a másik fél között, és függetlenül az összetéveszthetőség, tévedés és megtévesztés valószínűségétől".

J. Thomas McCarthy, a University of San Francisco jogászprofesszora egyik tanulmányában arról ír, hogy több évtizedes iparjogvédelmi gyakorlata során nem találkozott még a szakmában a védjegyhígítás fogalma által keltett zűrzavarhoz és értetlenséghez fogható jelenséggel. Az ő véleménye egyébként az, hogy a hasonló áruk esetében nem szabadna a védjegyhígításra vonatkozó törvényhelyet segítségül hívni, mert ilyen esetekben az összetéveszthetőséget kell vizsgálni. Véleménye szerint a védjegyhígításról szóló FTDA éppen arra az esetre került megfogalmazásra, amikor nincs lehetőség összetévesztésről beszélni, mert az áruk nem hasonlók, és a védjegyhasználók nem közvetlen versenytársak.

McCarthy véleményével a logika szabályai szerint egyet kellene értenünk, azonban az FTDA megfogalmazása, ellentétben az EGK-irányelvvel és a mi törvényünkkel, egyértelműen kimondja, hogy a védjegyhígítás független a felek közötti verseny meglététől vagy hiányától, és független az összetéveszthetőségtől. Ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy a védjegyhígítás független az áruk hasonlóságától, illetve eltérőségétől.

Az Amerikai Egyesült Államok történetének első védjegyhígítási ügyében, a Victoria's Secret vs. Moseley ügyben a peres felek megjárták az USA több bíróságát. Amerika-szerte jóhírnévnek örvend hosszabb ideje a női fehérneműkre regisztrált és használt "Victoria's Secret" védjegy. A Moseley házaspár (Victor és Cathy) a "Victor's Little Secret" (és nem véletlenül nem a "Cathy's Little Secret") márkajelzést kezdte használni női fehérneműkkel és más, attól eltérő árukkal kapcsolatosan. A jóhírű védjegy jogosultja pert indított többek között védjegybitorlás és védjegyhígítás miatt Moseleyék ellen. Mind a District Court, mind a Sixth Circuit Court of Appeals megállapította, hogy nem valószínű a két márkanév összetévesztése, ugyanakkor védjegyhígítás miatt megtiltották a "Victor's Little Secret" márkajelzés használatát. Ezt követően a legfelsőbb bíróság a korábbi bírósági határozatokkal ellentétesen a Moseley házaspár javára döntött azon az alapon, hogy a védjegyhígítás tényét bizonyítani kellett volna. A törvény szavaiból a legfelsőbb bíróság szerint ugyanis az következik, hogy a tényleges hígítás és nem a hígítás valószínűsége az eltiltást szükségessé tevő követelmény. Ez a döntés egyúttal azt is jelentheti, hogy az USA-ban egy jóhírű védjegy jogosultja nem tudja előre, még a kezdeti stádiumában elhárítani a védjegyhígítás veszélyét, hiszen csak a már bekövetkezett, tényleges és bizonyított hígítás alapján lehet eltiltást elérni. A jogeset Amerika- és világszerte nagy port kavart, igen sok cikk, értelmezés, valamint elmarasztaló vélemény látott napvilágot a jogerős ítélet után. Bár az ítélettel sokan nem értenek egyet, ugyanakkor nem nehéz elfogadni azt az álláspontot sem, hogy az egész Egyesült Államokat beszövő üzlet- és áruházlánccal rendelkező, "Victoria's Secret" védjegyjogosult védjegyét nem igazán tudja felhígítani egy kis állam kisvárosának kicsi üzletében folyó olyan megjelöléshasználat, ami a nagy márkanév tréfás kifordításának tudható be. Mindazonáltal, ha meggondoljuk, hogy a védjegyhígítás bizonyítása milyen nehéz feladat, nem valószínű, hogy sok eltiltás lenne a jövőben az Egyesült Államokban védjegyhígítás miatt, különösen így várható ez eltérő áruk esetében, ahol a bizonyítás szinte alig lehetséges. Meg kell jegyezni, hogy az FTDA módosítására a közelmúltban törvényjavaslatot nyújtottak be.

A Victoria's Secret vs. Moseley ügy után egy másik döntés is született az Egyesült Államokban védjegyhígítással kapcsolatosan, a közismert NASDAQ védjegy ügyében. Az Antarctica, S.r.l. olaszországi cég védjegybejelentést tett az olaszországi védjegybejelentésére - és nem amerikai használatra - alapítva az Egyesült Államokban a NASDAQ szóra ruhaneműk és sportszerek vonatkozásában. A Nasdaq Stock Market, amely a NASDAQ védjegy jogosultja tőzsdei szolgáltatások vonatkozásában, felszólalt a lajstromozás ellen védjegyének felhígítására hivatkozva. Az olasz cég többek között azzal érvelt, hogy bejelentése a "Nuovi Articoli Sportivi Di Alta Qualita" (kiváló minőségű új sporteszközök) kifejezés kezdőbetűinek összeolvasása. A Trademark Trial and Appeal Board (TTAB) döntése alapján az Antarctica cég nevére nem lajstromozták a NASDAQ védjegyet azzal az indokolással, hogy az felhígítaná a jóhírű védjegyet. Megállapították, hogy a NASDAQ védjegy jóhírű volt már az olaszországi cég bejelentési napja előtt is. Az olasz cég a megjelölést még nem használta az USA-ban, így a TTAB kimondta, hogy a védjegytörvény szerint a hígítást elegendő valószínűsíteni, nem szükséges a tényleges hígítás megléte és annak bizonyítása. A TTAB kiemelte, hogy a Lanham Act tiltja a regisztrációt olyan megjelölés esetében, amely használat esetén távlatilag felhígulást okozna ("...when used would cause dilution..."). Ezzel szemben a Moseley-ügyben hozott bírósági döntésnél a hígítást azért nem mondták ki, mert ott volt tényleges használat, amelynél a felhígulást, ha ténylegesen lett volna, bizonyítani lehetett és kellett volna, de a bizonyítás elmaradt.

Mindezekből az látható, hogy az Egyesült Államokban nem ugyanolyan alapon ítélik meg a védjegyhígítást a lajstromozási fázisban, mint a tényleges használatban. A hozott döntésekből az is következik, hogy például a "Victor's Little Secret" megjelölésre ugyan védjegyoltalmat nem lehetne kapni az Egyesült Államokban, viszont egy olyan mértékű használatot, amilyet a Moseley házaspár folytatott, meg kell tűrni. Nyilvánvaló, hogy létezik egy határ, amelyen túl megszűnik ez a tűrés, mégpedig ott, ahol a felhígulás már bizonyíthatóvá válik. Kérdés azonban, hogy a felhígulás hogyan bizonyítható. Sokaknak - köztük e cikk írójának is - a véleménye az, hogy jóvátehetetlen kár következik be a jóhírű védjegy megkülönböztető képességében és jóhírnevében akkor, ha a felhígulás már ténylegesen bizonyítható.

Az Amerikai Egyesült Államok gyakorlatában tapasztaltakhoz képest az európai gyakorlat kedvezőbb a jóhírű védjegy jogosultja számára, ahogyan az a Davidoff- és az Adidas-ügyből már kiderült. Ez azért is érdekes, mert az európai és az amerikai jogszabályok szövegének összehasonlítása alapján arra lehetne következtetni, hogy az USA védi jobban a jóhírű védjegyeket, hiszen a felek közötti versenytől és az összetéveszthetőségtől is függetleníti a védjegyhígítást, míg az európai irányelv szerint a védjegyhígítás elleni oltalom elvben csak eltérő áruk vagy szolgáltatások vonatkozásában volna alkalmazható. Ugyanakkor az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásai során - talán túl is lépve az irányelv keretén, és kiküszöbölve annak hibáját - olyan iránymutatást adott, hogy a jóhírű védjegy oltalma hasonló áruk vonatkozásában sem lehet alacsonyabb fokú, mint eltérőek esetében. Az említett amerikai Victoria's Secret jogesettel szemben viszont Európában a gyakorlatban nem követelmény a védjegyhígítás bizonyítása, elegendő a fogalmi asszociáció valószínűségének megléte annak ellenére, hogy az EGK-irányelv és a közösségi védjegyszabályzat szövege alapján ez elvben megkövetelhető lehetne.

Visszatérve e cikk korábbi utalására összehasonlításképpen megállapíthatjuk, hogy a hazai védjegytörvény 12. § (2) c) pontjának feltételes módú megfogalmazásából (...feltéve, hogy...sértené,...kihasználná...) következően Magyarországon eleve elegendő a védjegyhígítás valószínűségének megléte, és nem szükséges annak bizonyítása - az Európai Bíróság álláspontjától függetlenül sem - , míg az EGK-irányelvből - annak kijelentő módú megfogalmazása miatt - a bizonyítás szükségtelensége nem következik egyértelműen, és az irányelv csak az Európai Bíróság állásfoglalásai miatt kapott ilyen értelmezést.

---

Felhasznált irodalom

 

Linnea McCord et al.: The Uncertain World of Trade­mark Dilution. Graziadio Business Report, 7. évf., 2. sz., 2004

J. Thomas McCarthy: Dilution of a Trademark. The Trademark Reporter, 94. évf.

Millisits Endre: Az áruhasonlóság elbírálásának egyes szempontjai. Védjegyvilág, 1999. 2. sz.

Palágyi Tivadar: Külföldi hírek az iparjogvédelem területéről (Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 110. évf. 1. sz. 2005 február)

James R. Robinson: TTAB Holds Likelihood of Dilution Sufficient in TM Oppositions, IPR, 3. évf., 32. sz., 2004. december 8.

Alastair Shaw: A victory for strong brands Managing Intellectual Property, 2003. április

Ilanah Simon: Dilutive Trade Mark Applications: Trading on Reputations or Just Playing Games? EIPR, 2004, 2. sz.

Vida Sándor: Egy jóhírű védjegy: Az Adidas az Európai Bíróság előtt. Védjegyvilág, 2004, 3. sz.

 

* BUDAPATENT Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft.