Szemle - 2005. 08.

TANULMÁNYOK

KULCSÁR ESZTER

A követő jog nemzetközi és európai uniós szabályozásának alakulása
II. rész *

I. A követő jog irányelvi szabályozása az Európai Unió jogában (az Európai Parlament
és a Tanács 2001/84/EK irányelve az eredeti műalkotás szerzőjét megillető követő jogról)
II. A követő jog szabályozásának fejlődése a nemzetközi szerzői jogban

I. A követő jog irányelvi szabályozása az Európai Unió jogában (az Európai Parlament
és a Tanács 2001/84/EK irányelve az eredeti műalkotás szerzőjét megillető követő jogról)

1. Az irányelv elfogadásához vezető út

1.1. Az Európai Bizottság első lépései

1974. május 13-án az Európai Parlament egyhangúan elfogadott ajánlásában közösségi fellépésre ösztönzött a kulturális szektorban. Az egyes tagállami szabályozások közötti összhang megteremtése céljából intézkedések megtételére buzdította a Bizottságot a kulturális örökség védelme területén, különös tekintettel a szerzői és szomszédos jogokra.

1974 szeptemberében a Bizottság megkezdte a konkrét javaslatok kidolgozását az Európai Parlament prioritásainak megfelelően. Az e prioritásokat tartalmazó dokumentumban szerepelt a jogközelítés a szerzői és szomszédos jogok terrénumán, ezen belül is elsősorban a vizuális művészek javára biztosított követő jogra tekintettel.

A követő jog a szomszédos jogok körében kapott helyet az 1976. január 21-én közzétett munkaanyagban. A jelentés leszögezte, hogy közösségi szinten a verseny torzulása figyelhető meg annak következtében, hogy azok az államok, amelyek biztosítják szerzőik javára a követő jogot, eltérő feltételekkel írják elő azt, míg más tagállamok nem is szabályozzák nemzeti jogukban e jogintézményt. Mindez a díjmentes ügyletek, illetve az átruházás helyszíneként a követő jogot nem ismerő országok előnyben részesítését vonja maga után.

A Bizottság e körülmények figyelembevételével készítette el irányelvtervezetét, amelyben valamennyi tagállamra és tranzakcióra kiterjesztette a követő jogot.

1977. november 22-én egy, a Tanácsnak szóló közleményében a Bizottság először adott hangot a követő jog közösségi szintű egységesítésére irányuló szándékának, amelyet 1980 februárjában a Parlamentnek is bejelentett.

1980 júniusában került sor a tervezett szabályozással érintettek brüsszeli meghallgatására, amelynek során a résztvevők elé terjesztették az irányelvjavaslat szövegét. E gyűlést azonban nem követték további találkozók, az Egyesült Királyság ugyanis egyértelművé tette, hogy ellenzi a követő jog európai elismertetését. E deklaráció pedig abban az időszakban legyőzhetetlen akadályt gördített a harmonizáció útjába, tekintettel az irányelv elfogadásához megkívánt egyhangú támogatásra. További nehézséget jelentett a műtárgypiac szereplőinek élénk tiltakozása a bizottsági kezdeményezés ellen.

Ezt követően, még 1980-ban a tagállamok szerzői joga - és ezen belül elsősorban követő jogi szabályai - közötti eltérések ismét előtérbe kerültek. 1982-ben egy újabb bizottsági közlemény a kulturális életben tevékenykedők életkörülményeinek javításával összefüggésben felvetette a vizuális művészek javára fennálló követő jog általánossá tételét.

Mégis, csak 1991-ben vizsgálta meg a Bizottság ismét a követő jog közösségi harmonizációjának lehetőségeit.

A Bizottság kérdőívek és közmeghallgatások útján konzultált 1991-ben, 1994-ben és 1995-ben az érdekelt körökkel. Az 1995-ös meghallgatás alkalmával a tagállamok többsége nyitottnak mutatkozott egy harmonizációs javaslat elfogadására. A Bizottság ennek hatására tanulmányozni kezdte a követő jog gazdasági és jogi jellegzetességeit, és elemezte a műtárgypiacot. E munka legfontosabb megállapításait végül a Bizottság az irányelvtervezet preambulumában összegezte. ¹

 

1.2. A közösségi fellépés indokai

A követő jog olyan vagyoni jogosultság, amely alapján a művész részesülhet a műpéldány továbbeladásainak bevételéből, ezzel helyreáll az egyensúly a művész és más alkotók között, akik a hasznosítás egyéb módjai révén is bevételhez jutnak [(2)- (3) preambulumbekezdések].

A követő jog, amely szerves része a szerzői jognak, megfelelő és egységes védelmet nyújt a szerzőknek a Közösség egész területén [(4) preambulumbekezdés].

A BUE 14^ter cikke opcionális szabály, amely tág teret enged a tagállamok számára a követő jog implementációja során. Ennek eredményeként számos eltérés mutatkozik az egyes tagállami szabályozások között a követő joggal érintett műalkotásokat, tranzakciókat, a jogdíj jogosultjait, számításának alapját, mértékét illetően. Ezen túlmenően az a tény, hogy egyes országok nem alkalmazzák e jogintézményt, szintén hozzájárul a belső piaci verseny torzulásához és az ügyletek egyik tagállamból a másikba való áthelyeződéséhez. E tényezők közvetlen negatív hatást gyakorolnak a belső piac zavartalan működésére [(10) pre­am­bulumbekezdés].²

A BUE 14^ter cikke alapján a tagállamok eldönthetik, bevezetik-e a követő jog intézményét nemzeti jogukba vagy sem. A BUE 14^ter cikkének (2) bekezdése ugyanis a követő jog alkalmazását egyrészt viszonossághoz köti, másrészt attól is függővé teszi, hogy az ország, ahol a védelmet igénylik, milyen mértékben biztosítja azt saját állampolgárai javára. Ennélfogva, amint arra a tanulmány I. részének II. pontjában utaltunk, a nemzeti elbánás elve, amely a nemzetközi szerzői jog egyik alapelve, sajátosan érvényesül a követő jog esetében.

Az Európai Bíróság esetjoga (C-92/92; C-326/92; C-360/00) alapján ugyanakkor a BUE viszonossági szabályát nem alkalmazhatja a tagállam abból a célból, hogy kizárja az igényérvényesítés lehetőségét más tagállamok állampolgárai esetében olyan szerzői jogokra nézve, amelyeket saját állampolgárai javára biztosít. Az ilyen viszonossági szabály alkalmazása az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződés 12. cikkében rögzített, állampolgárságon alapuló megkülönböztetés közösségi szintű tilalmából következő egyenlő bánásmód követelményébe ütközik [(6) preambulumbekezdés].

A Közösség tevékenysége - így az áruk szabad áramlását akadályozó és a versenyt torzító tényezők kiiktatása - során kulturális szempontokat is figyelembe vesz [(5) pre­am­bulumbekezdés]. ³ Minthogy e tekintetben szükségesnek látszik felszámolni a tagállamok követő jogi rendelkezései közötti indokolatlan és zavart keltő különbségeket (és csak ezeket), a Bizottság intézkedéseket javasolt az egységes európai szabályozás megteremtése céljából [(13), (15) preambulumbekezdés].

 

2. Az irányelv rendelkezései

Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy az irányelv hatálya nemcsak az Európai Unió tagállamaira terjed ki, hanem az Európai Gazdasági Térség (EGT) országainak állampolgáraira is. ⁴

Az irányelv fentiekben részletezett célja, hogy egységesítse a követő jog szabályozását a jogintézményt elismerő tagállamokban, és meghonosítsa azokban, amelyek nem ismerik azt szerzői jogukban. Az irányelv három fejezetben összesen 14 cikket tartalmaz, amelyeket 30 pre­am­bu­lum­bekezdés vezet be.

Az első fejezet az irányelv hatályának egyes aspektusait tisztázza: az 1. cikk meghatározza a követő jog tárgyát, a követőjogdíj-köteles ügyleteket és a jogdíjfizetésre köteles személyt. A 2. cikk definiálja a követő jog hatálya alá tartozó műalkotásokat, és pontosítja az eredetiség fogalmát.

Az irányelv a különös rendelkezéseket tartalmazó második fejezetben (3- 5. cikk) rögzíti a követő jogdíj számításának alapját, a jogdíj mértékét és az eladási ár küszöbértékét. Majd meghatározza a követő jogdíj kedvezményezettjeinek körét (6. cikk 1. pontja, 7. cikk), a jogérvényesítés lehetséges módozatait (6. cikk 2. pontja), a védelmi időt (8. cikk), valamint az ügyletre vonatkozó információkhoz való hozzáférés jogát (9. cikk).

A harmadik fejezet a záró rendelkezések között tárgyalja az irányelv időbeli hatályát (10. cikk), hatálybalépését (12. cikk), a végrehajtására (12. cikk) és felülvizsgálatára (11. cikk) vonatkozó kérdéseket.

 

2.1. Az irányelvi szabályozás tárgya

Az 1. cikk 1. pontja értelmében a követő jog olyan vagyoni jog, amely az eredeti műalkotásra tekintettel a művészt, illetve jogutódjait illeti meg a műpéldány tulajdonjogának származékos átruházásai után.

A követő jogdíjra való jogosultság tehát csak a szerző általi első átruházást követően nyílik meg, és kizárólag az eredeti műalkotásokra nézve illeti meg a jogosultat.

Az 1. cikk 1. pontja rögzíti azt is, hogy a követő jog elidegeníthetetlen, és előzetesen sem lehet lemondani róla. Az elidegeníthetetlenség, amely a BUE-val összhangban szerepel a követő jog egyik lényegi vonásaként az egyes nemzeti szabályozásokban, minden - akár visszterhes, akár ingyenes - átruházási módra kiterjed. A követő jognak e fogalmi eleme védi a szerzőt a műkincspiac spekulációs célzatú esetleges nyomásgyakorlásától, és ezzel garantálja a jogintézmény hatékonyságát. ⁵ Ugyanakkor ez az első alkalom, amikor az európai jog kifejezetten elismeri egy szerzői jogosultság elidegeníthetetlen természetét. ⁶

A Tanács - elfogadva az Európai Parlament 17-es számú, 1997-ben tett módosító javaslatát - 2000-ben egészítette ki az irányelv szövegét a lemondás jogának tilalmával, amely megerősíti a követő jog átruházhatatlanságának kö­vetelményét.

Amint azt a Bizottság 1996-ban, majd 1998-ban, a Tanács pedig 2000-ben javasolta, a követő jog esetében a védelmi idő a szerzői jogban általános időtartamhoz igazodik, amely a szerző életét és a halálát követő 70 évet fogja át. Ebből következik, hogy csak a kortárs műalkotásokra vonatkozik a követő jog annak ellenére, hogy e művek - sem számukat, sem értéküket tekintve - nem játszanak meghatározó szerepet a világ műtárgypiacán. ⁷

A követő jogra irányadó, a szerzői jogokra általánosan elismerttel azonos védelmi idő megerősíti, hogy a közösségi harmonizáció során a követő jogot a szerzői jogi szabályozás szerves részének tekintették.

 

2.1.1. Követőjogdíj-köteles átruházások

Műkereskedő közreműködésével lebonyolított ügyletek

Az irányelv 1. cikkének 1. pontja szerint csak a szerző általi első átruházást követő ügyletek esnek a díjfizetési kötelezettség hatálya alá. Az 1. cikk 2. pontja határozza meg, hogy a származékos átruházások közül az eladói, vevői vagy közvetítői pozícióban fellépő műkereskedő közreműködésével lebonyolított újraeladások relevánsak a követő jog szempontjából. ⁸ Az irányelvi szabály példálózó felsorolásában műkereskedőnek tekinti az aukciósházakat és a galériákat, ennél több támpontot azonban nem nyújt a műkereskedő fogalmának értelmezéséhez. ⁹

Kivételek

Az irányelv egyes átruházásokat kivesz a díjfizetési kötelezettség hatálya alól. Így a (18) preambulumbekezdésnek megfelelően a magánszemélyek között, ilyen minőségükben, műkereskedők részvétele nélkül lebonyolított tranzakciók után nem jár a jogdíj. E kivétel értelemszerűen következik az 1. cikk 2. pontjában foglaltakból, ezért nincs szükség az irányelv rendelkező részében való kifejezett rögzítésére. A fenti preambulumbekezdés szerint a magánszemély által, jövedelemszerzési célzat nélkül működő, nyilvános múzeumok javára végrehajtott eladásokra ugyancsak kiterjed e kivételszabály. Tekintettel arra, hogy - ha egyáltalán létezik ilyen múzeumtípus - ezen átruházások jogszerűségének bizonyítása és ellenőrzése a gyakorlatban nehézségekbe ütközhet, az irányelv egyes nemzeti jogokba való átültetése során ajánlatos külön figyelmet szentelni a kivételek e csoportjának. ¹⁰

A kivételek másik köréhez az irányelv 1. cikkének 3. pontjában foglalt opcionális szabály azokat az újraeladásokat sorolja, amelyek során az eladó a műalkotást az annak megszerzésétől számított három éven belül továbbadja. További feltételül szabja az irányelv, hogy az eladó közvetlenül a szerzőtől szerezze meg a műpéldányt, a továbbeladási ár pedig ne haladja meg a 10 000 eurót. A (18) pre­am­bulumbekezdés egyértelművé teszi, hogy az ilyen típusú ügyletekben eladóként valamely galériának kell szerepelnie. E sajátos kivételi kör szabályozásának hátterében az áll, hogy léteznek gyakran még ismeretlen művészeket támogató galériák, amelyek a nemes cél szolgálata mellett egyúttal kockázatot is vállalnak a művész felkarolásakor. Sajátos érdekközösség áll fenn ilyenkor a művész és a galéria között. A művész támogatására időt, energiát és pénzt fordító galéria számára e rendelkezés bevezetése esetén nem jelenthet gondot megvásárolni a művet, hiszen nem kell számolnia díjfizetési kötelezettséggel, ha a későbbiekben - három éven belül - túl akar adni rajta. ¹¹ Bár az irányelv nem szól róla, mégis indokoltnak tűnik, hogy azok a tagállamok, amelyek e kivétel bevezetése mellett döntenek, előírják jogukban a galériák számára megfelelő bizonyítékok beszerzését arra vonatkozóan, hogy a vétel kielégíti az irányelvben megszabott feltételeket, különös tekintettel a szerzőtől való közvetlen szerzés igazolására (ilyen lehet egy dátummal és a szerző aláírásával ellátott nyilatkozat). ¹²

 

2.1.2. Követőjogdíj-köteles műalkotások

Elöljáróban le kell szögezni, hogy a követő jog a műhordozóban megtestesülő szellemi alkotásra vonatkozik, amely megkülönböztetendő a mű anyagi hordozójától. Minthogy azonban a szellemi alkotás elválaszthatatlanul összekapcsolódik az őt hordozó műpéldánnyal, a követő jogdíj pedig az eredeti műpéldány első eladását követő további értékesítések után jár, célszerűnek tűnik figyelmünket közvetlenül az eredeti műpéldány fogalmára irányítani. ¹³ Hangsúlyozni kell, hogy a követő jog esetében irányadó eredetiségfogalom nem azonos a szerzői jog által a művel szemben megkívánt egyéni, eredeti jelleg követelményével.

A Bizottság első, 1996-os irányelvjavaslatában még a vizuális művészet plasztikusan kifejezett alkotásai szerepeltek mint díjfizetési kötelezettség alá eső művek. Az Európai Parlament 1997-ben azonban e megfogalmazás helyett a "megszemlélés céljából készített művek" kifejezés alkalmazására tett javaslatot. A Bizottság végül 1998-ban módosított javaslatában a "vizuális művészet síkban vagy plasztikusan kifejezett alkotásai" bevett terminológiája mellett döntött, amelyet 2000-ben, közös álláspontjában a Tanács is támogatott.

A követő joggal érintett művek tehát az irányelv 2. cikke alapján összefoglaló néven a műalkotások azzal a feltétellel, hogy eredetinek minősülnek.

Mindamellett valóban megszemlélés céljából készített, "látnivaló" alkotásokról van szó: ekként a követő jog az egyetlen, szerzők javára elismert jogosultság, amely a tárgyiasult műhöz kötődik, a hordozóhoz, amelyben a védelem alatt álló mű megtestesül, és amely csereterméke egy speciális piacnak, a műkincspiacnak. ¹⁴

Minthogy a műalkotás fogalma egyszerre komplex, ha a művészi kifejezési módszerek, technikák sokszínűségére gondolunk, és nehezen körvonalazható is egyben országonként és kultúránként változó jellege miatt, az irányelv (21) preambulumbekezdésében kimondott célja a műalkotások kategóriáinak egységesítése, tekintettel a közösségi gyakorlatra és a szakmai szokásokra. ¹⁵ Az, hogy mennyi­ben sikerült e célt elérni, már az alábbi felsorolásból is kitűnik.

Az irányelv 2. cikkének 1. pontja ugyanis nem kimerítő listát tartalmaz az irányelv alkalmazásában eredeti műalkotásnak tekinthető művekről. Eszerint a kép, kollázs, festmény, rajz, metszet, nyomat, litográfia, szobrászati alkotás, falikárpit, kerámia, üvegtárgy és fotóművészeti alkotás minősül - egyebek mellett - eredeti műalkotásnak. ¹⁶

Ahogyan arra már a fentiekben utaltunk, e műalkotásokkal szemben az irányelv 1. és 2. cikke az eredetiség követelményét támasztja. A 2. cikk 1. pontja értelmében eredeti a műalkotás, ha maga a művész készítette. Egyszerű ezt megítélni az egyedi, egy példányban készülő alkotások (oeuvres uniques) esetében, amilyen a festmény vagy a szobor.

Ezzel szemben ha olyan alkotásról van szó, amelyet rendszerint eleve több példányban készít a művész (oeuvres multiples), e műpéldányok a 2. cikk 1. pontja alapján ugyancsak eredeti műalkotásoknak tekintendők. A 2. cikk 2. pontja részletesen tárgyalja, hogy "többpéldányos" alkotás esetén milyen tényezők alapozhatják meg az eredetiség megállapítását. Ennek megfelelően ha a műpéldányt korlátozott számban a művész maga készítette vagy az ő irányításával készült, fennáll az eredetiség. ¹⁷ További támpontot nyújt a rendelkezés azzal, hogy a szakmai szokásokból merítve a számozott, a művész kézjegyével ellátott vagy más alkalmas módon az alkotó által megjelölt mű­példányt nevezi meg eredeti másolatként.

Az "egypéldányos" műalkotásoktól eltekintve az eredetiség irányelvi fogalma eltérő és vitatható értelmezésekre vezethet a nemzeti jogalkotás, a jogalkalmazás és a szakmai szokások szintjén egyaránt. Egyértelmű irányelvi szabályozás hiányában pedig a tagállami jogalkotó a művészek szakmai szervezeteinek és a műkereskedőknek a segítségére szorul a kodifikációs munka során. ¹⁸

Az eredetinek minősülő "többpéldányos" műalkotás példányszámának korlátozására az irányelv szövegezése során többször is kísérletet tettek, ez azonban mindannyiszor kudarcba fulladt az érintett művek sokfélesége miatt.

A Bizottság első, 1996-os javaslata e kérdésben még a következőképpen rendelkezett: "korlátozott számban készített művek, amelyeket nem mind a művész alkotott" követőjogdíj-köteles műalkotásoknak minősülnek, feltéve, hogy a Közösség szakmai szokásai alapján eredetinek tekinthetők. Az Európai Parlament 1997-ben az eredetinek minősülő alkotásokat 12 példányban maximálta volna. A Bizottság ugyanakkor felismerte, hogy egyes "többpéldányos" alkotások (például litográfiák, eredeti fényképészeti nyomatok, falikárpitok) magasabb példányszámot is elérhetnek, amelyet a szakma és a gyűjtők is eredetinek fogadnak el. A Tanács 2000-ben ezt az érvelést követve jutott el végül az irányelvbeli végső szöveghez. ¹⁹

A (19) preambulumbekezdés leszögezi, hogy az irányelvben megcélzott egységesítés nem terjed ki az írók és zeneszerzők eredeti kézirataira. Mindazonáltal a tagállamok a BUE alapján e műkategóriára nézve is előírhatják a követő jogdíj fizetésének kötelezettségét. ²⁰

 

2.2. A követő jogdíj meghatározása

2.2.1. A követő jogdíj alapja

Az irányelv 5. cikke a díjszámítás alapjaként az adók nélküli eladási árat rögzíti, szemben az azt megelőző tranzakcióból származó nettó összeghez képest jelentkező értéknövekedéssel. ²¹ Ez utóbbi alapulvételére tett javaslatot az irányelv szövegezésekor az Európai Parlament. A továbbértékesítési lánc utolsó két ügyletéből befolyó vételárak különbözete mint kiindulási alap ugyan látszólag jobban megfelel a jogintézményt igazoló koncepcióknak, ám könnyen működésképtelenné teheti a követő jogi rendszert, nem is szólva arról, hogy az újraeladást megelőző eladáshoz képest adott esetben beálló értékcsökkenésnél értelemszerűen nem áll fenn díjfizetési kötelezettség. Olaszország a követő jog 1941-es bevezetése óta küzd az ebből adódó leküzdhetetlen gyakorlati nehézségekkel. Valójában minden ország, amely erre az alapra építette követő jogi szabályozását, elbukott a megvalósítás erőpróbáján. Hiszen hogyan és ki tudná megbízhatóan számon tartani minden egyes mű értékének változásait az eladási árakon keresztül a művész életében és a halálát követő hetven éven át?

 

2.2.2. A követő jogdíj mértéke

Az irányelv 4. cikkének 1. pontja sávosan csökkenő rátákat állapít meg a jogdíj mértékeként. Összhangban az irányelv (9), (10) és (11) preambulumbekezdésében foglaltakkal, a százalékos arányok ilyen meghatározása elősegíti azt, hogy a tagállamok eltérő szabályozása e téren is kiküszöbölhető legyen a belső piac egységének megteremtése céljából. Az egységesen rögzített tarifák hozzájárulnak az európai műtárgypiac hatékony működéséhez is. ²²

Felismerve azt, hogy a tagállamok nemzeti joga szerint irányadó ráták jelentősen eltérnek egymástól, az alaprátát - az egyes tagállamokban alkalmazott kulcsok figyelembevételével - 4%-ban határozta meg a Bizottság 1996-ban. Számolva ugyanakkor a műtárgypiac harmadik országokba való áthelyeződésének és a követő jogi szabályozás megkerülésének kockázatával, a Bizottság az eladási ársávoknak megfelelő fokozatos csökkentés elvének érvényre juttatása mellett foglalt állást. A Bizottság ennek megfelelően 1996-ban a második fizetési sávban (50 000 euró és 250 000 euró között) 3%-ra, a harmadik (és egyben utolsó) sávban pedig 2%-ra csökkentette a jogdíj mértékét a művészek és a kortárs műtárgypiac résztvevői érdekeinek összehangolása céljából. A 250 000 euró fölötti eladási árra kikötött 2%-os ráta alkalmazásának hátterében az állt, hogy ilyen mértékűre becsülték azokat a járulékos költségeket, amelyek a műpéldány "jogdíjmegkerülést célzó exportjával" összefüggésben merülnek fel az eladó oldalán. ²³

Az Európai Parlament, felismerve, hogy a rátákra vonatkozó cikk az irányelvi szabályozás sarkalatos pontját képezi, 1997-ben kinyilvánította, hogy a javasolt ársávok és a lépcsőzetes rátarendszer nem tükrözik a valós piaci viszonyokat. Így 100 000 euróra szállította le a második sáv felső küszöbértékét (fenntartva e sávra a 3%-os rátát), és 1%-ra mérsékelte a jogdíj mértékét az így átszabott harmadik sávban.

Tekintettel arra, hogy a Bizottság elvetette a Parlament módosító javaslatait, a Tanács 2000-ben újraformálta az addigi koncepciót és öt sávot szabott meg, tovább differenciálva a jogdíj mértékét a kiugróan magas vételárak vonatkozásában. Bár a második és harmadik sáv közötti határértéket 200 000 euróra emelte fel (szemben a Parlament által javasolt 100 000 eurós, illetve a Bizottság által preferált 250 000 eurós összeggel), a harmadik sávra vonatkozó 1%-ot fenntartotta a Parlament indítványának megfelelően. A két további, 350 000 és 500 000 eurós határokkal kijelölt sávok beiktatásával lehetővé vált az 1%-os ráta felére és negyedére mérséklése a negyedik, illetve ötödik sávban. Ez­zel öltött végső formát a követő jogdíj mértékére vonatkozó irány­elvi rendelkezés.

Noha a jogdíjak mértékének lépcsőzetesen csökkenő kulcsok szerinti meghatározása fontos kedvezmény a műkereskedők számára (egyúttal hátrányos a művészekre nézve), legalább kísérlet arra, hogy megakadályozza a műtárgypiac Európán kívülre való áthelyeződését. E célkitűzés ellenére a Tanács egy másik komoly engedményt is tett a műkereskedőknek: a műpéldány eladása után fizetendő jogdíj nem haladhatja meg a 12 500 eurót. A Tanács azzal indokolta a követő jogdíj maximálását, hogy ezzel gátat szabhatnak az Európai Gazdasági Térség országai a piaci szereplők "elvándorlásának" a követő jogot nem ismerő harmadik országokba. E súlypont-áthelyeződés elsősorban a legmagasabb vételárat produkáló ügyletek ked­vezményezettjeit érintené hátrányosan.

Ugyanakkor a jogdíj maximálásának szabályából következik, hogy minden, 500 000 euró fölötti vételár esetén - könnyítésként - "csak" 12 500 eurónyi jogdíjat kell leróni. E szabály tehát éppen a sokszor spekulációs célzatú eladásoknak kitett műveket értékesítő galériáknak és aukciós­házaknak kedvez a művészekkel szemben.

Mindazonáltal ajándék ez a rendelkezés az EGT-n kívüli országok számára is, amelyek adott esetben nemcsak azzal vonzzák a műkereskedőket, hogy nem alkalmazzák a követő jogot, hanem kedvezőbb adózási, pénzügyi környezet biztosításával is igyekeznek kiterjeszteni műtárgypiacukat. Ami a nagy brit aukciósházakat illeti, amelyek leginkább támogatták e szabály bevezetését, ők zavartalanul folytathatják tevékenységüket az Egyesült Államokban és Svájc­ban ottani kirendeltségeiken keresztül.

Hangsúlyozni kell továbbá azt is, hogy az irányelv leszállítja a jogdíj mértékét számos tagállam aktuálisan - felső határ nélkül - alkalmazott rátáihoz képest. A szerzői jogvédő szervezetek prognózisa szerint a brit műkereskedők által fizetendő követő jogdíjak összeurópai üzleti eredményeik 0,02-0,15%-át tennék ki. Becsléseik szerint a 12 500 eurós felső határ ezt az arányt 0,10%-kal csökkentené. Figyelembe véve tevékenységük sokszínűségét, a nagy angol aukciósházak követőjogdíj-köteles ügyletei mindössze 5-6%-át tennék ki teljes üzleti forgalmuknak.

A virágzó műtárgypiac egy adott országban nem csupán a követő jog függvénye. Valójában a gazdasági, szociális, kulturális környezet magyarázza London és New York kitüntetett helyét a világ műkincspiacán. ²⁴

A piac résztvevői tehát számos - adózási, pénzügyi, jogi - tényezőt vesznek figyelembe, amikor megválasztják tevékenységük színhelyét. Ezért túlzás volna azt állítani, hogy a követő jog bevezetése az Egyesült Királyságban a műkincspiac más országba való áthelyeződéséhez vezetne. A ráták lépcsőzetesen csökkenő rendszere a tagállamokban általában alkalmazott 3 és 5% között mozgó, fix arányok helyett fontos eszköz lehet ennek elkerüléséhez.

Azon elhunyt művészek esetében, akiknek a műveire a 70 éves védelmi idő még nem járt le (lényegében ők a kortárs művészek), London 2010-ig megtarthatja a műkereskedelemben elfoglalt privilegizált helyét. Ennek az irányelvben foglalt engedménynek a hátterében azonban nincsenek gazdasági megfontolások, pusztán politikai magyarázat kínálkozik: a szellemi tulajdont érintő kérdések egyes kormányzatok aktuális és globális érdekei mentén átpolitizálódnak, figyelmen kívül hagyva az intézkedéssel érintett egyéni érdekeket. ²⁵

A Tanács 2000-ben tett javaslatára az irányelv 4. cikkének 2. pontjába bekerült egy opcionális szabály arról, hogy az első eladási sávra irányadó 4%-os ráta helyett 5% is megállapítható tekintettel arra, hogy néhány tagállam már alkalmazza ezt a százalékos arányt. Ezen felül az idetartozó, legfeljebb 50 000 eurós átruházások alapvetően a tagállamok nemzeti piacain zajlanak le. Ennek alapján az 1%-os emelés lehetősége nem befolyásolhatja jelentősen a belső piac működését.

A Parlament 1997-ben kezdeményezte, a Bizottság 1998-ban, a Tanács 2000-ben fogadta el egy újabb ráta bevezetését a 3. cikkben szabályozott, 3000 euróban megszabott küszöbértéknél alacsonyabb tagállami küszöb meghatározása esetére. A 4. cikk 3. pontja szerint előírható 5% vagy ennél magasabb ráta is a legfeljebb 3000 eurónyi vételárig terjedő sávban, de nem lehet 4%-nál alacsonyabb a jogdíj mértéke.

Tekintettel az ebbe a sávba tartozó ügyletekből származó alacsony bevételekre, a szabály opcionális jellegéből adódó különbségek az egyes tagállamok között nem hatnak majd károsan a belső piac működésére.

 

2.2.3. Küszöbérték

Az irányelv 3. cikke rögzíti az eladási árnak azt a minimumát, amely alatt a vételár után nem áll fenn követő jogdíjfizetési kötelezettség. E küszöbérték meghatározásának célja, hogy elkerülje a jogkezelés költségeiből adódó gazdaságtalan kifizetéseket. Másfelől fontos szempont, hogy az így rögzített küszöb ne legyen túlságosan magas a kevésbé ismert művészek érdekében, akik még nem találták meg helyüket a műtárgypiacon.

A küszöbérték meghatározását komoly viták övezték. A Bizottság eredetileg 1000 eurót javasolt az alsó határt alkalmazó tagállamok szabályozásából kiindulva. Noha a Parlament ezt követően 500 euróra tett javaslatot, a Tanács 2000-ben 4000 euróra emelte az összeget, a Bizottság pedig 2001-ben visszatért 1000 eurós javaslatához. Végül az egyeztető bizottság segítségével kieszközölt komp­romisszumos megoldás a 3000 eurós küszöbérték lett.

Ez az összeg igen magasnak tekinthető, figyelembe véve az erre vonatkozó tagállami szabályokat. ²⁶

A tagállamok átlagához képest végrehajtott jelentős mértékű eltérés a 3. cikk szabályozási logikájában bekövetkezett módosítással magyarázható. Ahelyett ugyanis, hogy előírná a küszöbérték meghatározásának tagállami kötelezettségét és az adott alsó határ további csökkentésének lehetőségét, a 3. cikk tagállami hatáskörbe utalja a határérték rögzítését azzal, hogy megadja a díjmentes vételár maximumát. ²⁷

E megközelítés figyelembevételével a Tanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a 4000 eurót meg nem haladó árbevételt produkáló ügyleteket szinte kizárólag a nemzeti piacokon bonyolítják le. Ezek az átruházások így nyilvánvalóan nem hatnak hátrányosan a belső piac működésére, a tagállamok pedig a szubszidiaritás elve alapján e határon belül szabad kezet kapnak a tagállami piaci viszonyoknak legmegfelelőbb szabályozás kialakításában.

A 3. cikk 2. pontjában rögzített küszöbértéktől a tagállami művészek javára való eltérés lehetősége ellenére valószínűsíthető, hogy egyes tagállamok - elsősorban azok, amelyek ellenezték a követő jogi közösségi harmonizációt - a maximális 3000 eurót írják majd elő szerzői jogukban. ²⁸ Ezzel azonban számos alkotót - különösen a még kevésbé ismerteket - megfosztanak majd megélhetésük egyik fő forrásától, ami ellentétes a követő jog egységes európai szabályozásának az irányelvben megfogalmazott igényével. Megjegyezzük, hogy a 3000 eurós küszöb rigorózus alkalmazásával a gyengébb piaci pozícióban lévő művészek elesnek attól a lehetőségtől, hogy figyelemmel tudják kísérni alkotásaik értékének változásait. Ha ugyanis nem jár nekik a követő jogdíj, műveik eladási adatai nem jelennek meg a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásaiban sem.

Az alábbi táblázat a degresszíven összetett kulcsrendszert szemlélteti.

 

2.3. A követő jogdíj megfizetésére köteles személy és a követő jogdíj kedvezményezettjei

Az 1. cikk 4. pontja kiindulópontként leszögezi, hogy a jogdíjfizetés az eladót terheli, aki a (25) preambulumbekezdés alapján az a természetes vagy jogi személy, akinek a nevében az átruházási ügyletet megkötik. Mindazonáltal a tagállamok élhetnek a lehetőséggel, hogy eltérjenek a fenti főszabálytól, és az ügyletben az 1. cikk 2. pontja alapján nem eladóként részt vevő műkereskedőt egyedül tegyék felelőssé a jogdíj megfizetéséért, avagy megosszák felelősségét az eladóval. ²⁹ Ez utóbbi rendelkezés - alkalmazása esetén - nagymértékben egyszerűsítheti a jogdíjak beszedését, hiszen az eladást mások nevében megszervező és ellenőrző személytől kell behajtani a díjat. ³⁰

Az irányelv 6. cikkének 1. pontja szerint a követő jogdíj jogosultjai a mű szerzője és jogutódjai. A Parlament precízebb megfogalmazásnak tartotta a "törvényes örökösök" kitételt jogutódok helyett, a Bizottság azonban emlékeztetett arra, hogy az öröklési jog szabályozása a tagállamok kompetenciájába tartozik. Így az irányelv nem foszthatja meg a szerzőt a végrendelkezés szabadságától.

A BUE anyagi viszonossági szabályához hasonló előírást tartalmaz az irányelv 7. cikkének 1. pontja. Ennek alapján az EGT-n kívüli országok állampolgárai is kedvezményezettjei a követő jogdíjnak az adott tagállam követő jogi szabályozásának megfelelően, feltéve, hogy a szerző és jogutódja állampolgársága szerinti ország jogszabályai biztosítják a követő jogot az illető országban az EGT tagállamaiból származó szerzők és jogutódjaik számára. Vagyis harmadik országok szerzői és jogutódjaik akkor részesülhetnek a követő jogdíjból az EGT valamely tagállamában, ha ugyanazt a védelmet biztosítják saját országukban is az EGT bármely tagállamának állampolgárai javára. A tájékoztatás és az átláthatóság megteremtése céljából a Bizottság a tagállamok által szolgáltatott adatok alapján fo­lyamatosan frissített listát tesz közzé a fenti feltételeknek meg­felelő harmadik országokról (7. cikk 2. pontja).

Az irányelv 7. cikkének 3. pontja lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a harmadik országok állampolgárait, akiknek szokásos tartózkodási helye valamely tagállam területén van, egyformán kezeljék saját állampolgáraikkal.

 

2.4. A követő jog közös kezelése

Az irányelvi implementáció során a tagállamok eldönthetik, hogy a közös jogkezelés kötelező vagy önkéntes formáját írják elő jogukban a követő joggal összefüggésben. Nem kizárt ugyanakkor az irányelv alapján az sem, hogy a követő jognak egyéni joggyakorlás útján való érvényesítéséről rendelkezzenek a tagállamok.

Az Európai Parlament eredetileg a követő jog kizárólagossága mellett foglalt állást, biztosítva az önkéntes közös jogkezelés lehetőségét. Ezt az elképzelést a Bizottság és a Tanács nem tette magáévá, mivel meg kívánták hagyni a kötelező közös jogkezelés alkalmazhatóságát. A közös jogkezelés kötelező formája azon tagállamok számára lehet vonzó, amelyek a gyakran elszigetelődő, a műtárgypiac befolyásával szemben tehetetlen művészek érdekeit tartják szem előtt. ³¹

Az irányelv ugyanakkor a jogkezelés bármely formájával szemben a hatékonyság és átláthatóság követelményét támasztja. E feltételeknek való megfelelés mind a szerzők, mind a fizetésre kötelezettek szempontjából fontos érdek. ³²

Noha a harmonizáció nem érinti a követő jogdíjak beszedésére és felosztására vonatkozó tagállami rendelkezéseket, a (28) preambulumbekezdés leszögezi: a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a harmadik országok szerzői javára beszedett jogdíjak is eljussanak a jogosultakhoz.

Az irányelv 9. cikke értelmében a jogosultak (a 6. cikkben meghatározott körben) bármely (2. cikk szerinti) műkereskedőtől követelhetik a díjak beszedéséhez szükséges adatokat. E jog az újraeladástól számított három évig gyakorolható.

Az időkorlát egy évről három évre való felemelését a Parlament javasolta. A Tanács ugyanakkor e határidő kezdő időpontját a szóban forgó ügyletet követő év január 1-jében jelölte volna meg. Végül a tranzakció időpontjától való határidő-számítás került elfogadásra.

Le kell azonban szögezni, hogy az információkhoz való hozzáférés jogának legfőbb letéteményesei nem a jogosultak, hanem az őket képviselő közös jogkezelő szervezetek. A követő jog érvényesítésének hatékonyságát leginkább e szervezetek garantálhatják, különös tekintettel arra, hogy nemcsak nyilvános árveréseken, hanem gyakran bizalmasan kezelt ügyletek során cserélnek gazdát a műalkotások.

A követő jogot közös jogkezelésben érvényesítő tagállamok az irányelv (30) preambulumbekezdése alapján rendelkezhetnek úgy, hogy az információhoz jutás jogát kizárólag a közös jogkezelő szervezeteknek biztosítják.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a követő jogot alkalmazó tagállamokban egyedül a közös jogkezelés a követő jog érvényesítésének megbízható módszere, a közös jogkezelő szervezetek képesek az érintett művek megfelelő nyilvántartására, a jogdíjak beszedésére és felosztására. ³³ Egyes tagállamok (például Lengyelország, Dánia, Finnország, Svédország, Szlovénia, Magyarország) kötelező közös jogkezelésbe vonták a követő jogot, amely egyformán szolgálja a szerző és az eladó érdekeit. A szerző ugyanis - hasonlóan más, kötelező közös jogkezelésben érvényesített szerzői jogokhoz - egyénileg nem követheti nyomon művei "vándorlását" sem a nemzeti, sem az európai piacon. Hasonlóképpen az eladó sincs abban a helyzetben, hogy a jogdíjfizetéshez szükséges valamennyi információ birtokába jusson. A közös jogkezelő szervezet olyan közvetítő lehet kettejük között, amely kielégítően elláthatja e feladatokat nemcsak nemzeti, hanem társszervezetei segítségével nem­zetközi szinten is.

 

2.5. Az irányelv rendelkezéseinek végrehajtása

A Tanács 2001. július 19-én - Ausztria és az Egyesült Királyság ellenszavazatával - minősített többséggel elfogadta az irányelvet, amely a Közösség hivatalos lapjában való közzétételével 2001. október 13-án lépett hatályba.

Miután a Bizottság 1996-ban egységesen 1999. január 1-jét jelölte meg az irányelvnek megfelelő tagállami szabályozás kidolgozásának határidejeként, a Tanács 2000-ben az irányelv elfogadását követő évtől számított ötéves határidőre tett javaslatot a követő jogot nem alkalmazó tagálla­mokra tekintettel. A Bizottság egyet nem értésének adott hangot, túlzottan hosszúnak ítélve e határidőt, és két évben határozta meg a számára elfogadható időtartamot.

Végül az egyeztető bizottság közbenjárásával 2001. május 31-én négy évben állapodtak meg a felek, azaz a tagállamok számára az irányelv rendelkezéseinek átültetésére nyitva álló határidő 2006. január 1-je lett. Ez az idő kétszerese a közösségi irányelvek rendelkezéseinek átvételére általában előírt kétéves periódusnak, ami a követő jog európai harmonizációjának szándékával ellentmondásban lévőnek látszik. ³⁴

 

2.5.1. Átmeneti időszak

A Tanács 2000. június 19-ei közös álláspontjában a követő jogot nem ismerő tagállamok javára az irányelv hatálybalépésétől számítandó átmeneti időszak bevezetését javasolta. Ennek alapján az érintett tagállamok számára lehetővé vált volna, hogy a követő jogot tíz évig kizárólag az élő szerzők javára érvényesítsék.

A Bizottság 2001-ben közzétett véleményében elvetette e kezdeményezést, ezt az időszakot is indokolatlanul hosszúnak tartva. Egyúttal csatlakozott a Parlament módosító indítványához, amely két évre szállította le az átmeneti időszak időtartamát. Ismét az egyeztető bizottság által kieszközölt megállapodás útján végül nyolc évben (2010. január 1-jéig) állapították meg az átmeneti periódus hosszát. Mindazonáltal - ha a piaci szereplők részéről az új szabályozáshoz való fokozatos alkalmazkodás igénye merül fel - további két évvel meghosszabbítható ez az időszak.

E fakultatív és átmeneti derogáció igénybevételével tehát Ausztria, Írország, Hollandia, az Egyesült Királyság, Ciprus és Málta 2006. január 1-jétől kezdve csak élő szerzők javára köteles elismerni és alkalmazni a követő jogot, miközben a követő jogot 2001. október 13-án már ismerő tagállamoknak valamennyi jogosult számára meg­szorítás nélkül folyósítaniuk kell a követő jogdíjat.

Valószínűsíthető tehát, hogy 2010-nél előbb nem valósul meg a követő jog egységes európai szabályozása. Tovább rontja a kilátásokat, hogy az érintett tagállamok kérhetik az átmeneti időszak két évvel való meghosszabbítását a Bizottságtól. A Bizottság a tagállam indokolással ellátott kérelméről véleményt formál, amelyet a tagállam nem köteles figyelembe venni, a kérelemben foglaltakat azonban újra indokolnia kell. A konzultációs eljárás valamennyi dokumentumát közzéteszik a Közösség hivatalos lapjában és eljuttatják a Parlamentnek, de egyéb jogkövetkezmények vagy szankciók alkalmazására nincs lehetőség.

Leginkább tehát az tűnik reálisnak, hogy 2012. január 1-je előtt nem nyer egységes, minden tagállamra kiterjedő alkalmazást a követő jog. Mintegy húsz évre volt szükség a jogalkotási folyamat beindításához, majd öt év vajúdás után született meg az a közösségi jogszabály, amely további tíz évvel napolta el a tényleges egységesítést. ³⁵

Az átmeneti időszak szabályozása annál is inkább kifogásolható, mivel kevés művész szerez gazdasági hasznot is hajtó hírnevet még életében műveivel. Így tehát méltányos lenne a művész jogutódjait részeltetni a továbbeladások bevételeiből, erre azonban csak a megszorítások nélküli, teljes harmonizáció ad módot. A nemzetközi piac realitása volt az elsődleges érv, amellyel az Egyesült Királyság igyekezett alátámasztani e derogáció szükségességét. Már 1996-ban hangoztatták, hogy a követő jog bevezetésével London a versenyképességét és a világ műkincspiacán betöltött vezető szerepét veszítheti el New York és Svájc javára. Márpedig London elsősorban a régi mesterek műveinek forgalmazására specializálódott, amelyekre már nem áll fenn a követőjogdíj-fizetési kötelezettség. Ráadásul a nagy nemzetközi érdekeltségű tranzakciók a legmagasabb vételársávokban helyezkednek el, amelyek a degresszív kulcsok rendszerének és a plafonérték bevezetésének köszönhetően kedvezményes díjfizetés alá esnek. ³⁶

E tranzakciókban átruházott művekre nézve a piac valóban világméretű, ám az ügylet lebonyolításának helyét a követő jog mellett más meghatározó tényezők is befolyásolják: így a szállítási és biztosítási költségek, a vámeljárások és a nemzeti export-import szabályok, az adózási rend és az árfolyamváltozások, a gazdasági helyzet és az adott piac vásárlóereje, gyűjtők és múzeumok piaci jelenléte stb. ³⁷

Azok a brit érvek pedig, amelyek egyes tagállamokban a követő jog hiányára, illetve a tagállamok követő jogi szabályozásának sokszínűségére vonatkoztak, éppen az irányelv rendelkezéseivel cáfolhatók, amelyek e helyzet javítására irányulnak.

A derogáció lehetősége azonban még tíz évig fenntartja az Egyesült Királyságra nézve régóta fennálló, rendkívül kedvező - követő jog nélküli - rendszert.

 

2.5.2. Az irányelv időbeli hatálya

A Tanács 2000-ben annak érdekében, hogy eloszlassa egyes, a követő jogot nem ismerő tagállamok kételyeit, leszögezte az irányelv 10. cikkében, hogy valamennyi, 2006. január 1-je előtt még szerzői jogi védelem alatt álló, (az irányelv alapján) eredeti műalkotásokra alkalmazandók az irányelvi előírások.

 

2.5.3. Az irányelv felülvizsgálata

Tekintettel arra, hogy a követő jog esetében kizárólag díjigény-érvényesítésről van szó, indokolt a küszöbérték és a ráták időszakonkénti felülvizsgálatának lehetőségét biztosítani az irányelvben. A Bizottság már 1996-ban felvetette jelentések készítésének szükségességét a követő jog alkalmazására és hatásaira vonatkozóan és abból a célból, hogy adott esetben módosító javaslatokat fogalmazzanak meg bennük az európai műtárgypiac fejlődésének tükrében.

A Tanács, a Parlament álláspontjára is figyelemmel, 2000-ben az első jelentéstétel határidejeként az irányelv átültetésére rendelkezésre álló határidő leteltétől számított harmadik évet jelölte meg. A további jelentések elkészítésére négyévenként kerül majd sor.

Ennek megfelelően az irányelv 11. cikkében foglalt felülvizsgálati klauzula szerint a Bizottság a Parlamentnek, a Tanácsnak, illetve a Gazdasági és Szociális Bizottságnak első alkalommal legkésőbb 2009. január 1-jéig tesz jelentést elsősorban a kortárs műkincsek európai piacának versenyképességéről. A Bizottság jelentésében külön kitér majd a követő jogot az irányelv hatálybalépését megelőzően nem alkalmazó országok helyzetére, illetve a követő jog bevezetésének összeurópai és tagállami hatásaira. Ha szükséges, a Bizottság a piac változásainak figyelembevételével a küszöbérték, a jogdíjak mértékét meghatározó ráták és a plafonérték kiigazítására is javaslatot tehet, továbbá joga van jelentésében bármely, az irányelv rendelkezéseinek ha­tékonyságát fokozó intézkedést indítványozni.

A 11. cikk a tagállamok képviselőiből álló kapcsolattartó bizottság felállításáról is rendelkezik, amely napirendjére tűzhet bármely, az irányelv alkalmazásával összefüggő kér­dést, és egyben a tagállamok és a Bizottság közötti, az európai műtárgypiac aktuális helyzetére vonatkozó in­formációcsere fórumául is szolgál.

 

2.6. A követő jog Európán kívüli meghonosítása

1996-ban a Gazdasági és Szociális Bizottság véleményében úgy foglalt állást, hogy a követő jog európai harmonizációja az első lépést jelenti e jogintézmény kiterjesztésére szerte a világon. E cél nemcsak a társulási, partnerségi és együttműködési megállapodásokon keresztül, hanem a harmadik országokkal folytatott két- és többoldalú tárgyalások útján érhető el.

Amint a Tanácstól megkapja a szükséges felhatalmazást, a Bizottság megkezdi a nemzetközi szintű tárgyalásokat, amelyek az irányelv (7) preambulumbekezdése alapján a BUE 14^ter cikkének kötelezővé tételére irányulnak majd. Figyelemmel ugyanis arra, hogy minimális az esély a BUE felülvizsgálatára, legalább a kortárs műtárgyak piacán meghatározó szerepet játszó országokkal - az Egyesült Államokkal, Svájccal ³⁸ és Japánnal - célszerű kétoldalú tárgyalásokat kezdeményezni. ³⁹

 

2.7. Következtetések

Figyelemmel az európai műkincspiaci verseny torzulásaira, alapvető érdek mutatkozott a követő jog általánossá tételére Európában. Az irányelv célja tehát az egyes tagálla­mokból származó szerzők közötti diszkrimináció felszámolása e területen.

Az irányelv bizonyos rendelkezései azonban néhány, üzleti pozícióit féltő tagállam érdekeit megjelenítve e célkitűzés megvalósítása ellen hatnak. Ilyenek a magas küszöbértékre, a degresszív kulcsokra, valamint a fizetendő jogdíj felső határára vonatkozó szabályok. A küszöbértékről szóló szabály ráadásul ellentétben áll a szerzői jog alapelvével, amely szerint a mű minden egyes felhasználásáért díjazás jár a szerzőnek, illetve vitatható abból a szempontból is, hogy az online műkereskedelem az alacsonyabb árú alkotásokat részesíti előnyben, így a magas küszöbérték számos művész bevételi forrását apaszthatja el. ⁴⁰

A versenyt torzító tényezők kiküszöbölésére irányuló közösségi erőfeszítések útjában állnak az irányelv átültetésére vonatkozó rendelkezések is. Kétségtelen tény ugyanis, hogy London előnyös piaci pozíciót erősíti a követő jog teljes bevezetésére lényegében 2012-ig adott haladék.

Mindenesetre az irányelv tartalmaz egy bizakodásra okot adó előírást is, nevezetesen a Bizottság jelentéstételi kötelezettségét. A Bizottságnak a jelentésben lehetősége nyílik arra is, hogy kezdeményezze a ráták, a küszöbérték és a fizetendő díj maximumának módosítását, akár ez utóbbi eltörlését is. ⁴¹

 

3. Az irányelv implementációja az Egyesült Királyságban

Az Egyesült Királyságban újra és újra fontolóra vették a követő jog bevezetését, ám végül minden alkalommal negatív döntés született. A jogintézmény ellen szóló legfontosabb érveket egy, a Parlament által létrehozott bizottság gyűjtötte össze 1977-ben. A bizottság jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy a követő jogdíjakat a művészek helyett túlnyomórészt a jogutódoknak fizetik meg, a jogintézmény ellentétben áll az angol szerzői jog általános gyakorlatával, amely nem ismer elidegeníthetetlen jogokat, végül döntő érvként a bizottság arra hivatkozott, hogy a követő jog a közismerten virágzó londoni műkereskedelemre nyilvánvalóan negatív hatást gyakorolna. ⁴²

Az irányelvi harmonizáció nyomán azonban a többi, követő jogot nem ismerő tagállam mellett az Egyesült Királyság is lépéskényszerbe került. 2006. január 1-jével lép hatályba a Brit Szabadalmi Hivatal honlapján közzétett, az irányelv rendelkezéseit implementáló tervezet. A tervezet tükrözi a brit kormány álláspontját, amely szerint minimálisra kell csökkenteni a követő jog elszívó hatásának kockázatát a brit műtárgypiac forgalmára nézve. A hivatal 2005 május közepéig tartó konzultációt kezdeményezett, hogy valamennyi érdekelt megtehesse észrevételeit a tervezet szövegére vonatkozóan. ⁴³

A tervezett brit szabályozás sarkalatos pontjai a következők:

• A szabályozás indokolása rögzíti, hogy az irányelv (4) preambulumbekezdése alapján a követő jog csak a szerzői művekre vonatkozhat, ezért nem világos a 10. cikk második fordulata. ⁴⁴

• A követő jog tárgyi hatálya alá tartozó műalkotások közül a tervezet kizárja az építészeti műveket és a számítógéppel létrehozott alkotásokat. ⁴⁵ Ugyanakkor az indokolás szerint az iparművészeti alkotásokra is kiterjed az irányelv - és a tervezet - hatálya, tekintettel arra, hogy a 2. cikk 1. pontjának nem kimerítő felsorolásában szerepel a falikárpit, a kerámia és az üvegtárgy. ⁴⁶

• A tervezet részletesen szabályozza a műpéldány tulajdonjogának a szerző által eszközölt első átruházását, beleértve e fogalomba az ajándékozást is. ⁴⁷

• A jogdíjköteles eladási ár alsó határaként a tervezet az irányelv által megjelölt 3000 eurót írja elő. ⁴⁸

• Az irányelv 1. cikke 3. pontjának opcionális szabályát magáévá teszi a tervezet. ⁴⁹

• Az első eladási ársávra vonatkozóan a tervezet 4%-os rátát állapít meg. ⁵⁰

• A jogdíj megfizetéséért az eladó és a műkereskedő egyetemlegesen felelnek. Mindazonáltal, a fizetésért felelős személy mindaddig megtagadhatja a teljesítést, amíg nincs elegendő bizonyíték az adott ügylettel összefüggésben a jogdíjra való jogosultságról. ⁵¹

• A követő jog érvényesítése a tervezet szerint csak közös jogkezelés útján valósulhat meg. ⁵² A kötelező közös jogkezelés előírásával ugyanakkor nehezen egyeztethető össze az a szabály, amely szerint ha a jogosult nem utalta közös jogkezelésbe jogainak gyakorlását, a közös jogkezelő szervezetet e jogok érvényesítésére felhatalmazottnak kell tekinteni. ⁵³ További érdekessége a szabályozásnak, hogy nem zárja ki egyszerre több, a követő jogdíjak beszedését végző közös jogkezelő szervezet működését, amelyek közül a jogosult bármelyiket megbízhatja jogainak érvényesítésével. ⁵⁴

• A tervezet kivételt tesz a követő jog elidegeníthetetlenségének főszabálya alól amikor megállapítja, hogy jótékonysági intézmény javára e jogosultság átruházható. Az intézmény székhelyének az Egyesült Királyság vagy az EGT valamely tagállamában, illetve olyan harmadik országban kell lennie, amely biztosítja a követő jogot a brit állampolgárok számára is. ⁵⁵

• A tervezet szerint a műre tekintettel a követő jog is átszállhat végrendelkezés útján és a törvényes öröklés rendjén természetes személyre, illetve a fentiekben meghatározott jótékonysági intézményre, a jogutódok pedig azonos feltételekkel újra átruházhatják azt. ⁵⁶ A tervezetnek a követő jog átszállására vonatkozó rendelkezései csak a 2010. január 1-jét követően megkötött adásvételi szerződésekre alkalmazandók. ⁵⁷

 

4. Az irányelv implementációja egyes, a követő jogot alkalmazó tagállamokban

A követő jogot Franciaország után, másodikként bevezető Belgium első tervezetének (avant-projet de loi) legfontosabb szabályai a következők:

• A tervezet a vizuális művészet síkban kifejezett alkotásaira is kiterjeszti a követő jog tárgyi hatályát. ⁵⁸

• A nyilvános árverések mellett a tervezett szabályozás valamennyi, műkereskedő közreműködésével lebonyolított ügyletet a követő jog hatókörébe von. ⁵⁹

• Az irányelv 1. cikke 3. pontjának opcionális szabálya a közös jogkezelő szervezetek, az aukciósházak és a galériák javaslatára bekerült a tervezetbe. (A feltételek fennállását az eladónak kell bizonyítania.) ⁶⁰

• A jogdíjköteles eladási ár alsó határaként a tervezet fenntartja a hatályos szabályozásban foglalt 1250 eurós küszöbértéket. ⁶¹

• Az első eladási ársávra vonatkozóan a tervezet 4%-os rátát határoz meg, amely jelenleg generálisan irányadó. ⁶²

• A jogdíjfizetésért a műkereskedő és az eladó egyetemlegesen felelnek.

• A tervezet - a hatályos szabályozásnak megfelelően ⁶³ - nem ír elő kötelező közös jogkezelést a jogérvényesítésre.

A német Igazságügyi Minisztérium, az érintettek véleményét kérve, 2005 februárjában hozta nyilvánosságra tervezetét (Referentenentwurf) az alábbi főbb rendelkezésekkel:

• A tervezet a képzőművészeti alkotásokat nevezi meg mint jogdíjköteles műalkotásokat, a fotóművészeti alkotásokat nem említi. Továbbra sem esnek díjfizetési kötelezettség alá az építészeti és az iparművészeti alkotások. ⁶⁴

• A küszöbérték a hatályos 50 euróról 500 euróra emelkedik. ⁶⁵

• Az első eladási sávra vonatkozóan a tervezett szabályozás a magasabb, 5%-os rátát állapítja meg. ⁶⁶

• Az 1. cikk 3. pontjának szabályát nem tette magáévá a tervezet.

• A tervezet szerint a követő jog közös kezelésben marad. ⁶⁷

Franciaországban a szerzői jogért felelős Kulturális és Kommunikációs Minisztérium Michel Raymond és Serge Kancel 2004 áprilisában készített jelentésének alapulvételével dolgozza majd ki az irányelv szabályainak megfelelő tervezetet. ⁶⁸ A jelentés alapvető javaslatai a következők.

• A jogdíjköteles eladási ár alsó határa 500 euró legyen. (Figyelemmel arra, hogy az irányelv nem tilt efféle különbségtételt, az ügyletben részt vevő közvetítő típusa, az időmúlás alapján, illetve aszerint, hogy élő vagy elhunyt művészről van szó, differenciált küszöbértékrendszer meghatározására is lehetőséget látnak a jelentés készítői.) ⁶⁹

• Az első eladási ársáv tekintetében a jelentés a hatályos, 3%-os rátából kiindulva nem támogatja az 5% alkalmazását. ⁷⁰

• A követő jog érvényesítésének hatékonysága szempontjából a jelentés készítői a kötelező közös jogkezelés bevezetését tartják indokoltnak annak ellenére, hogy a jelenlegi - nem kötelező - közös jogkezelési rendszer is hatékonynak mondható. ⁷¹

• A jogdíjfizetésért az ügyletben részt vevő műkereskedőnek célszerű felelnie a jelentés szerint. ⁷²

 

II. A magyar szerzői jog és az uniós szabályozás

1. A követő jog bevezetése a magyar szerzői jogba

Jean François Millet példája "csakugyan a méltatlankodás érzését váltja ki és a jogosság fényével árasztja el a droit desuite intézményét". ⁷³ Az 1921. évi LIV. törvénnyel véghezvitt magyar szerzői jogi reform során mégsem nyert jogi szabályozást a követő jog - akkori elnevezése szerint inkább kísérő jog ⁷⁴ - intézménye Magyarországon. Az elsőként 1920-ban, Franciaországban becikkelyezett követő jogot Szalai Emil számos kritikával illette. Álláspontja szerint a francia törvényhozás nem a kitűzött feladatot valósította meg: biztosítani a képzőművésznek valamely részben a továbbeladásnál elért értéktöbbletet. ⁷⁵ A francia törvény alapján ugyanis a leütési ár után kellett megfizetni a követő jogdíjat függetlenül attól, hogy a mű értéke (ára) emelkedett-e azóta, hogy a művész a művét eredetileg eladta, valamint attól, hogy a mű eladója többet kapott-e az árverésen, mint amennyiért a művet vette. ⁷⁶ A törvényhozó tehát nem az ártöbbletből (az eladó nyereségéből), hanem - akár van többlet, akár nincs - az árból adott részt a művésznek, valójában illetéket vetve ki az árra. Ez pedig az eredetileg tervezett intézmény merő kiforgatása Szalai szerint, aki a követő joggal összefüggésben felmerülő joggyakorlati nehézségekre - és visszásságokra - is rámutat.

A követő jog elvi statuálásánál ugyanis még fontosabb a gyakorlati megvalósítás módjának célszerű meghatározása, mert ha a beszedésről nem lehet kielégítően gondoskodni, az egész intézmény értéktelen. ⁷⁷ A francia törvény végrehajtási utasítása kimondta, hogy csak azok a művészek és örököseik élvezik a követő jogot, akik ehhez való igényüket a kijelölt hatóságnak alakszerűen bejelentették. Az ily módon intézményesített beiktatási, bejelentési rendszer azonban ellentétben áll(t) a Berni Uniós Egyezménynek a szerzői jogi védelem alaki feltételekhez való kötésének tilalmával. Emellett áthidalhatatlan nehézséget jelent Szalai szerint az is, hogy ki dönthetne a mű védett vagy nem védett volta, illetve eredetisége kérdésében gyorsan, tömegesen, hitelesen, mikor egy-egy ilyen kérdésben bírói fórumok is ellentétesen dönthetnek. Ennek alapján minden árverést minden műre nézve műtörténeti és szerzői jogi stúdiumnak kellene megelőznie. ⁷⁸ De további kérdések is felmerülnek. Hol jelentkezzék a művész a járandóságokért, mert hiszen honnan tudhatja, hogy valahol az országban árverezték egyik művét? És hol találja meg a hiteles személy a művészt, aki Isten tudja, merre kószál a világban? És honnan tudhatja a hiteles személy, ki a pénzfelvételre jogosult? És mi történjék a fel nem vett pénzekkel? ⁷⁹

Mindezek alapján Szalai megállapítja: "Alig hisszük, hogy ez az a jogi intézmény, melyet a droit de suite eszméjének hívei propagáltak. Nem is véljük, hogy ebben a formájában rokonszenvet kelthetne vagy beválhatnék a droit de suite." ⁸⁰

Hiába indított tehát mozgalmat a magyar képzőművészek egy csoportja a XX. század első felében az iránt, hogy a szerzői jogi reform keretében a követő jog intézményét hazánkban is bevezessék, az új törvény nem vette fel rendelkezései közé a követő jog szabályát. A nemzetgyűlés igazságügyi bizottságának tagjai bizonyára kételkedtek e jogintézmény hazai megvalósításának indokoltságában a francia modell próbája, elveinek és gyakorlati lehetőségeinek kikristályosodása előtt. ⁸¹

A francia minta azonban bevált, és az Association Littéraire et Artistique Internationale (ALAI) 1925. évi párizsi kongresszusa biztatta a többi tagállamot, hogy - Franciaországhoz és Belgiumhoz hasonlóan - ők is alkossák meg saját követő jogi szabályukat viszonossági alapon a külföldi szerzők javára is. A Nemzetek Szövetségének a szellemi együttműködés előmozdítására alakított bizottsága pedig irodalmi és művészeti albizottsága útján 1926-ban annak a véleményének adott kifejezést, hogy a szerző jogi egyezményeket a követő jog elfogadásával is javítani lehetne. ⁸² A követő jog törvénybe iktatásának kérdése így különösen a nemzetközi viszonosságból eredő előnyökre tekintettel Magyarországon is nagy jelentőségűvé vált. ⁸³

A törvényi szabályozás azonban még jó ideig váratott magára. Nem éltünk a berni uniós tagságunk adta ez irányú lehetőséggel a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény megalkotásakor. Ugyan e törvény előkészítésekor hosszas vita tárgyát képezte a droit de suite magyar jogba való bevezetésének kérdése, végül is a törvény ismét mellőzte e jogintézményt érvényesítésének leküzdhetetlen gyakorlati nehézségei miatt. Hiszen ki tudná nyomon követni egy műalkotás tulajdonos- és vételárváltozásait az idők folyamán? ⁸⁴

Az 1970-es évek második felére azonban a képzőművészeti alkotásoknak a Bizományi Áruházban lebonyolított forgalma jelentősen megnőtt, ami felvetette az eladásokból való szerzői részesedés bevezetésének szükségességét annak ellenére, hogy Magyarországon is - más országokhoz hasonlóan - komoly viták övezték a követő jog létjogosultságát a szerzői jogban. ⁸⁵

 

2. A hatályos követő jogi szabályozás és az irányelv rendelkezései

A követő jog intézménye a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvényt módosító és kiegészítő 1978. évi 27. törvényerejű rendelet 3. §-ával került a magyar szerzői jog rendszerébe. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 70. §-a rögzíti a követő jog hatályos szabályait. Eszerint a követő jog a képzőművészeti vagy iparművészeti alkotások eredeti példányai tulajdonjogának átruházására vonatkozik. Eredeti képzőművészeti és iparművészeti alkotásnak minősül a festmény, a rajz, a sorszámmal és a szerző kézjegyével ellátott sokszorosított képgrafika és iparművészeti alkotás, valamint a szobrászati alkotás és a gobelin. Az írók és zeneszerzők kézirataira a törvény nem biztosít ilyen jogot. Követő jogdíj minden - a szerző általi első átruházást követő - kereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet útján eszközölt eladás után jár, mértéke az általános forgalmi adót nem tartalmazó vételár 5%-a, ami a vevőt terheli. A múzeumok és muzeális közgyűjtemények mentesek a díjfizetés kötelezettsége alól. A díjat az értékesítésben közreműködő szervezet köteles a vevőtől beszedni, és azt a HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesületnek mint közös jogkezelő szervezetnek negyedévenként továbbítani. A HUNGART a hozzá átutalt jogdíjat az eladásban közreműködő szervezet azonosító adatai alapján fizeti ki a jogosultaknak.

Az európai uniós tagságból eredő jogharmonizációs feladatok meghatározásának, programozásának és teljesítésük ellenőrzésének rendjéről szóló 1036/2004. (IV. 27.) Korm. határozat alapján készült jogharmonizációs javaslat a magyar szerzői jogi szabályozásnak az irányelvvel való harmonizációját célzó tervezet kormányhoz történő benyújtását 2005 tavaszára irányozta elő. A kormány által végül 2005. június 23-án a Parlamentnek benyújtott javaslat főbb rendelkezései az I. pontban leírtak tükrében a kö­vetkezők.

A javaslat a műkereskedő közreműködésével lebonyolított visszterhes átruházásokra nézve állapítja meg a követőjogdíj-fizetési kötelezettséget. Műkereskedőnek a követő jogi szabályozás szempontjából a műalkotásokat forgalmazó természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság minősül, így a hatályos szabályozás által a díjfizetésre kötelezettek közül kivett muzeális intézmények is lehetnek műkereskedők. Ha azonban a muzeális intézmény nem műkereskedőtől szerzi meg az eredeti műalkotás tulajdonjogát, mentesül a jogdíjfizetés kö­telezettsége alól, feltéve, hogy működése jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.

A javaslat tárgyi hatálya az eredeti műalkotásokra terjed ki. Az irányelvnek a vizuális művészet síkban és plasztikusan kifejezett alkotásaira vonatkozó példálózó felsorolása nem könnyíti meg a cikkben foglaltak értelmezését. A képzőművészeti alkotásokat tartalmazó listán ugyanis iparművészeti alkotásoknak minősülő művek (falikárpit, kerámia, üvegtárgy) és a fotóművészeti alkotások is szerepelnek. ⁸⁶ Minthogy azonban az iparművészeti alkotásokat átfogóan nem említi kifejezetten az irányelvi szabály, helytálló következtetésnek tűnik, hogy a tagállamok kompetenciája marad a döntés a követő jognak e műtípusra való kiterjesztéséről. A javaslat továbbra is fenntartja az iparművészet alkotásaira a követő jogot, a hatályos törvény taxatív felsorolását pedig példálózóvá teszi és a műkategóriáknak megfelelően csoportosítja. Az irányelv a tagállamok döntésére bízza, hogy kiterjesztik-e a díjigényt az írók és zeneszerzők eredeti kézirataira is. A javaslat e tekintetben is fenntartja a hatályos szabályozásban foglaltakat.

A továbbeladási ár küszöbértékeként az irányelvben meghatározott 3000 euró a jelenlegi magyar műtárgypiaci forgalom szempontjából irreálisan magas értéknek tekinthető. ⁸⁷ Ennek alapján - élve az eltérés lehetőségével - 5000 Ft-ban állapítja meg a javaslat a minimális eladási árat. A javaslat szerint az így rögzített első értéksávban - 5000 Ft felett, 50 000 euróig terjedő összeg után - a magyar piaci helyzet figyelembevételével az 5%-os, magasabb ráta az irányadó.

A követő jogdíj megfizetésének kötelezettsége a javaslat alapján a műkereskedőt terheli. Ha az ügyletben több műkereskedő működik közre, a díjfizetésért való felelősségük egyetemleges, ilyenkor közülük a díjfizetési kötelezettség - eltérő megállapodás hiányában - az eladót terheli. Ha egyik sem vesz részt eladóként az ügyletben - eltérő meg­állapodás hiányában - a vevő fizeti közülük a követő jogdíjat.

A javaslat biztosítja a követő jogot - a többi szabályhoz hasonlóan - a jogutódokra is kiterjedő hatállyal azoknak a szerzőknek is, akik nem állampolgárai az Európai Gazdasági Térség egyik tagállamának sem, de szokásos tartózkodási helyük a Magyar Köztársaság területén van.

A kodifikáció során az irányelv időbeli hatályára vonatkozó, 10. cikkben foglalt szabály értelmezése bizonyult az egyik legnehezebb feladatnak. ⁸⁸ Felmerült ugyanis, hogy annak értelemszerű előírásával, hogy a törvény rendelkezéseit a törvény hatálybalépését követően kötött szerződésekre kell majd alkalmazni, eleget tesz-e hazánk a 10. cikk követelményeinek, ha erre egyáltalán szükség van. A 10. cikk ugyanis az Egyesült Királyságra és Írországra tekintettel került az irányelv szövegébe. E két - a követő jogot nem ismerő - tagállam ugyanis hajlott volna az irányelvi szabályozás olyan értelmezésére, amely szerint az csak az irányelv nemzeti jogba való átültetésére rendelkezésre álló határidő (2006. január 1.) után létrehozott műalkotásokra terjed ki. ⁸⁹ Az efféle "félreértések" elkerülése végett szögezi le a 10. cikk, hogy a 2006. január 1-jén a tagállamok joga szerint még szerzői jogi védelem alatt álló művekre alkalmazandók az irányelvi szabályok. Az értelmezési nehézséget a cikk második fordulata okozza, amely a - szerzői jogi - védelemre vonatkozó, irányelvben foglalt kritériumoknak 2006. január 1-jén megfelelő műveket is az irányelv hatálya alá vonja. Márpedig az irányelv nem mond semmit (vagy a tagállami szabályokhoz képest mást) a műalkotá­sok szerzői jogi védelméről, ezzel szemben arról rendelkezik, hogy a szerzői művek mely feltételek fennállásakor esnek követőjogdíj-fizetési kötelezettség alá. Álláspontunk szerint nem zárható ki, hogy a 10. cikk eredeti szövegének módosítását követően megfeledkeztek az ily módon fe­leslegessé vált második fordulat törléséről. ⁹⁰

A szerzői vagyoni jogok védelmi idejének lejárta után a követő jogdíj járulék címén továbbra is fizetendő, ám e juttatást nem közvetlenül a szerző, illetve jogutódja kapja, hanem a közös jogkezelő szervezet használja fel szociális célra, a művészek, az alkotói tevékenység támogatására. A javaslat a fizető köztulajdonra vonatkozó, a szerzői jogi törvény 100. §-ában foglalt szabályt a követő jogi rendelkezések tervezett módosításához igazítja. Ugyanakkor, figyelemmel arra, hogy az irányelvi harmonizáció nem terjed ki a domain public payant intézményére, a muzeális intézmények mind eladói, mind vevői pozícióban mentesülnek a - változatlanul 5%-os - járulékfizetés kötelezettsége alól.

---

Lábjegyzetek:

* A tanulmány I. és II. részének elkészítéséhez nyújtott hozzájárulásukért a szerző ezúton mond köszönetet Munkácsi Péternek és Kulcsár Balázsnak. A két tanulmány alapjául az európai jogi szakjogászképzés keretében írt, azonos című szakdolgozat szolgált.

1 Vladimir Duchemin: La directive communautaire sur le droit de suite. RIDA, 2002/191, p. 7- 15.

2 Szerződés az Európai Közösség létrehozásáról, 14. cikk

3 Szerződés az Európai Közösség létrehozásáról, 151. cikk (4) bekezdés

4 Decision of the EEA Joint Committee No 171/2002 of 6 December 2002 amending Annex XVII (Intellectual property) to the EEA Agreement

5 Vladimir Duchemin: i. m., p. 39.

6 A tagállamok közül Franciaország és Luxemburg kizárja a halál esetére szóló rendelkezés köréből a követő jog végrendelet útján való átruházásának lehetőségét. E korlátozást azzal indokolják, hogy a követő jog csak a szerző és szűk családja igényeinek kielégítésére szolgálhat. Konrad Schmidt-Werthern: Die Richtlinie über das Folgerecht des Urhebers des Originals eines Kunstwerks. Nomos Verlagsgesellshaft, 2003, p. 42.

7 Vladimir Duchemin: i. m., p. 83. Ennek újabban ellentmondani látszanak egyes aukciósházak forgalmára vonatkozó adatok, lásd például: Műértő, 2005. március, p. 14.

8 A francia, az olasz, a német, a luxemburgi, a görög, a spanyol, a finn, a svéd és a dán jog mind a nyilvános árveréseket, mind az egyéb, műkereskedő közreműködésével lebonyolított ügyleteket a követő jog hatálya alá sorolja. Belgiumban kizárólag a nyilvános árverésekre terjed ki a díjfizetési kötelezettség, míg a portugál szerzői jogi törvény szerint a tranzakcióban nem kell műkereskedőnek részt vennie ahhoz, hogy a jogügylet díjköteles legyen. Konrad Schmidt-Werthern: i. m., p. 36.

9 Vitatható Duchemin azon megállapítása, hogy az irányelv "pontos meghatározást" ad a műkereskedő fogalmára. Vladimir Duchemin: i. m., p. 41.

10 Vladimir Duchemin: i. m., p. 43.

11 Vladimir Duchemin: i. m., p. 44- 45.

12 Vladimir Duchemin: i. m., p. 45.

13 Konrad Schmidt-Werthern: i. m., p. 28.

14 Vladimir Duchemin: i. m., p. 49.

15 Vladimir Duchemin: i. m., p. 49.

16 A követőjogdíj-köteles alkotások tekintetében igen sokszínű a kép az Európai Gazdasági Térségben. Franciaországban és Luxemburgban például a grafikai és a plasztikusan kifejezett alkotások tartoznak a követő jog "ernyője" alá. Sem a francia szakirodalom, sem a joggyakorlat nem egységes abban a tekintetben, hogy az említett művek magukban foglalják-e az iparművészeti alkotásokat is. Az olasz jog, amely polgári törvénykönyvében szabályozza a követő jogot, a képzőművészeti alkotásokra (festmény, szobor, rajz, nyomat) korlátozza e jogintézmény érvényesülését. A német, az izlandi, a cseh és a szlovák szerzői jogi törvény, illetve a spanyol jog a képzőművészeti alkotásokra nézve állapít meg szerzői részesedést, ám az iparművészeti és az építészeti műveket kizárja e körből. A dán és a portugál szabályozás ugyanakkor minden különösebb megszorítás nélkül a műalkotásokra köt ki követő jogdíjat. Sajátosan kezeli az iparművészeti alkotásokat a skandináv államok követő jogi szabályozása: csak akkor mentesek a díjfizetési kötelezettség alól, ha számos, azonos példányt készítettek belőlük. Az építészeti művekre nézve egyetlen tagállam sem állapít meg követő jogdíjra való jogosultságot, míg a fotóművészeti alkotások esetében Franciaország és - analógia útján - Németország biztosítja a követő jogot a jogosultak számára. Konrad Schmidt-Werthern: i. m., p. 28- 31.

17 Duchemin szerint az irányelv alapján kérdéses, hogy vajon a nem a művész, hanem halála után jogutódjai irányítása alatt készített művek is eredetinek minősülő másolatok-e. Igenlő válasz esetén ellenőrizhetetlenül tágra vonhatnánk a követő jog tárgyi hatályát.

18 Vladimir Duchemin: i. m., p. 55.

19 Nem írja elő az eredetiség követelményét követő jogi szabályozásában például Spanyolország és a skandináv államok. Annak ellenére, hogy a "többpéldányos" alkotások esetében nehézségekbe ütközhet annak eldöntése, mi minősül eredeti másolatnak, meglepő, hogy mindössze az olasz törvény határozza meg az eredetiség fogalmát: minden, a szerző által "megismételt" műpéldányt eredetinek tekint. Franciaországban egy, az árveréseket szervezők kamarája és a közös jogkezelő szervezet között létrejött megállapodás alapján a metszetek és falikárpitok esetében maximálisan 75 másolati példány tekinthető eredetinek, ugyanez a szám az eredeti fotóművészeti alkotásoknál 30. A francia bírói gyakorlat a művész kezétől származó, illetve az ő utasításai vagy ellenőrzése alatt készült műpéldányokat minősíti eredetinek, feltéve, hogy e példányok kifejezésre juttatják alkotójuk személyiségét. A posztumusz plasztikák eredetiségét a művész által készített modellel való azonosság alapozza meg (Cour de Cassation 13 octobre 1993, Spadem et autres c/ Audap et autres; Cour de Cassation 5 novembre 1991, Pierre c/ SCP Gérard Champin et Francis Lombrail). Konrad Schmidt-Werthern: i. m., p. 33- 35.

20 Egyes tagállamok (például Olaszország, Portugália és Litvánia) a kéziratokra is - függetlenül azok eredetiségétől - alkalmazni rendelik a követő jogot. Noha jelentős összegekért cserélnek gazdát, a francia és a német szakirodalom mégsem egyöntetű abban a kérdésben, hogy követő jogi szabályozásukat indokolt-e kiterjeszteni a kéziratokra is. (Rekordáron, 500 000 és mintegy 340 000 euróért kelt el 2001-ben Flaubert "Novembre", illetve Proust "A la recherche du temps perdu: Du coté de chez Swann" című művének kézirata.) Konrad Schmidt-Werthern: i. m., p. 33.

21 A francia, a luxemburgi és a szakirodalom alapján a német követő jogi rendszerben a díjszámítás alapja az úgynevezett leütési ár, amely a levonások nélküli vételár. A finn és a svéd szabályozás ugyan nem rendelkezik a műkereskedő jutalékáról, de azt egyértelművé teszi, hogy a vételárból le kell vonni az áfát. A portugál szerzői jogi törvény értelmében a vételár csökkentendő az igazolt reklám-, eladási és az inflációból adódó költségekkel. Konrad Schmidt-Werthern: i. m., p. 38- 39.

22 A tagállamok - Olaszország, Csehország és Szlovákia kivételével (utóbbi az irányelv rendelkezéseit már beépítette szerzői jogi törvényébe) - egységes, fix rátát alkalmaznak. A legtipikusabb tarifa az alapösszeg 3, illetve 5%-a, Portugáliában 6%, Izlandon 10% a jogdíj mértéke, ez utóbbi államban azonban az árverésekre speciális adót vetettek ki. Olaszország rendkívül bonyolult, kilenc különböző kulcsból álló rendszert alkalmaz. Csehország négytagú (5- 4- 3- 2%) degresszíven összetett kulcsrendszerrel határozza meg a jogdíj mértékét, míg Szlovákia, bár szerzői jogi törvénye elvben az irányelvvel összeegyeztethető szabályozást tartalmaz, hat (5- 4- 3- 2- 0,5- 0,25%-os) kulcsból álló rendszert alkalmaz. Konrad Schmidt-Werthern: i. m., p. 39- 40., 43., 55.

23 Vladimir Duchemin: i. m., p. 63.

24 Vladimir Duchemin: i. m., p. 67.

25 Vladimir Duchemin: i. m., p. 69.

26 Portugália, Luxemburg és Görögország egyáltalán nem rendelkezik alsó határról, jelképesnek mondható az összeg Franciaországban (15 euró) és Németországban (50 euró). Az olasz jog minden műtípusra külön-külön szabja meg a minimális vételárat, Spanyolországban 1800 euróra rúg ez az összeg. Konrad Schmidt-Werthern: i. m., p. 37.

27 Vladimir Duchemin: i. m., p. 75.

28 Vladimir Duchemin: i. m., p. 77.

29 A tagállamok többségében a jogdíjfizetési kötelezettség az eladót terheli, aki saját nevében ruházza át a műpéldány tulajdonjogát. Az eladó mellett a spanyol szabályozás szerint mindenki, aki az eladásért felelős vagy az eladó számlájára, illetve megbízásából jár el, kötelezettnek minősül. A szlovén szerzői jogi törvény szerint az eladó és - ha részt vesz az ügyletben - a galéria, aukciósház, illetve az ügynök egyetemlegesen felelnek a jogdíj megfizetéséért. Nemfizetés esetén a finn és a svéd jog a közvetítő műkereskedőt nevezi meg mögöttes felelősként. Konrad Schmidt-Werthern: i. m., p. 40- 41.

30 Vladimir Duchemin: i. m., p. 47.

31 Vladimir Duchemin: i. m., p. 85.

32 Ezzel összefüggésben lásd: Bildkonst Upphovsrätt I Sverige v DUR; 6 Oct. 2000, Supreme Court, Sweden, in: European Copyright and Design Reports, Thomson, Sweet and Maxwell, 2003, 1. szám

33 Vladimir Duchemin: i. m., p. 93.

34 Duchemin szerint a négyéves, hosszúnak tekinthető átültetési határidő előírása azért sem volt indokolt, mert a követő jog bevezetése nem ütközhet különösebb nehézségekbe, tekintettel e jogintézmény alapvetően vagyoni természetére. Márpedig éppen ez a körülmény jelentheti a követő jog elfogadtatásának útjában álló legfőbb akadályt. Vladimir Duchemin: i. m., p. 99.

35 Vladimir Duchemin: i. m., p. 103.

36 Vladimir Duchemin: i. m., p. 105.

37 Vladimir Duchemin: i. m., p. 105.

38 Nem kerülhető meg a követő jogdíj megfizetése a műalkotás svájci raktárba való szállításával. (OLG Frankfurt a. M., Az.: 11 U 63/03) http://www.urheberrecht.org/news/p/3/i/2301/

39 Vladimir Duchemin: i. m., p. 115.

40 Vladimir Duchemin: i. m., p. 117- 119.

41 Vladimir Duchemin: i. m., p. 121.

42 Konrad Schmidt-Werthern: i. m. p. 52- 53.

43 Ugyanerről lásd: Michele Boote: A fair share?, Copyright World, 2005. április, p. 10- 11.

44 (4) preambulumbekezdés: resale right "forms integral part of copyright" (10) cikk: works which "meet the criteria for protection of this Directive" The Artist's resale right regulation 2005, Draft Statutory Instrument, Indokolás, p. 1.

45 The Artist's resale right regulation 2005, Draft Statutory Instrument, Regulation 3(1)

46 The Artist's resale right regulation 2005, Draft Statutory Instrument,
Indokolás, p. 11.

47 The Artist's resale right regulation 2005, Draft Statutory Instrument, Regulation 3(5)- (7); Indokolás, p. 1.

48 The Artist's resale right regulation 2005, Draft Statutory Instrument, Regulation 10(3)(c)(c) A követő jogot nem ismerő Írország, illetve Hollandia is 3 000 eurós küszöbértéket tervez.

49 The Artist's resale right regulation 2005, Draft Statutory Instrument, Regulation 10(4)

50 The Artist's resale right regulation 2005, Draft Statutory Instrument, Regulation 3(3), Schedule 1

51 The Artist's resale right regulation 2005, Draft Statutory Instrument, Regulation 12(1)- (2)

52 The Artist's resale right regulation 2005, Draft Statutory Instrument, Regulation 15(1); Indokolás, p. 12. Írország, bár elismeri a kötelező közös jogkezelésben rejlő előnyöket, egyelőre nem zárta ki az egyéni jogérvényesítés lehetőségét, tekintettel arra, hogy ezáltal a jogosult megtakaríthatja a közös jogkezelés költségeit. Hollandia ugyanakkor elvetette a kötelező közös jogkezelés bevezetését a követő jogdíjra nézve.

53 The Artist's resale right regulation 2005, Draft Statutory Instrument, Regulation 15(2)

54 The Artist's resale right regulation 2005, Draft Statutory Instrument, Regulation 15(3)

55 The Artist's resale right regulation 2005, Draft Statutory Instrument, Regulation 6(3); Indokolás, p. 4.

56 The Artist's resale right regulation 2005, Draft Statutory Instrument, Regulation 8(1)- (2), (4)- (5); Indokolás, p. 6.

57 The Artist's resale right regulation 2005, Draft Statutory Instrument, Regulation 8(6); Indokolás, p. 6.

58 Avant-projet de loi transposant en droit belge la directive 2001/84/CE du Parlement européen et du Conseil du 27 septembre 2001 relative au droit de suite au profit de l'auteur d'une oeuvre d'art originale Art. 2

59 Avant-projet de loi transposant en droit belge la directive 2001/84/CE du Parlement européen et du Conseil du 27 septembre 2001 relative au droit de suite au profit de l'auteur d'une oeuvre d'art originale Art. 4

60 Avant-projet de loi transposant en droit belge la directive 2001/84/CE du Parlement européen et du Conseil du 27 septembre 2001 relative au droit de suite au profit de l'auteur d'une oeuvre d'art originale Art. 4

61 Avant-projet de loi transposant en droit belge la directive 2001/84/CE du Parlement européen et du Conseil du 27 septembre 2001 relative au droit de suite au profit de l'auteur d'une oeuvre d'art originale Art. 5. A finn törvénytervezet is fenntartja a hatályos törvényben foglalt 255 eurós minimális eladási árat, amelyet a dánok és a litvánok 300 euróban rögzítettek. Míg Portugáliában a jogalkotó 3000 euróban kívánja meghatározni a minimális, jogdíjköteles összeget, Görögország továbbra sem ír elő alsó határt tervezetében.

62 Avant-projet de loi transposant en droit belge la directive 2001/84/CE du Parlement européen et du Conseil du 27 septembre 2001 relative au droit de suite au profit de l'auteur d'une oeuvre d'art originale Art. 5

63 Belgiumban a követő jog közös kezelésén három szervezet osztozik. A szerző, aki nem tagja egyik közös jogkezelő szervezetnek sem, közvetlenül a díjfizetésre kötelezettől vagy a három jogkezelő szervezet közös számlájáról kapja meg a neki járó részesedést.

64 Stellungnahme der GRUR zum Referentenentwurf eines Gesetzes zur Umsetzung der Richtlinie über das Folgerecht des Urhebers des Originals eines Kunstwerkes, GRUR, 2005, 6. sz., p. 488- 489.

65 Stellungnahme der GRUR zum Referentenentwurf eines Gesetzes zur Umsetzung der Richtlinie über das Folgerecht des Urhebers des Originals eines Kunstwerkes, GRUR, 2005, 6. sz., p. 489.

66 Stellungnahme der GRUR zum Referentenentwurf eines Gesetzes zur Umsetzung der Richtlinie über das Folgerecht des Urhebers des Originals eines Kunstwerkes, GRUR, 2005, 6. sz., p. 489.

67 Stellungnahme der GRUR zum Referentenentwurf eines Gesetzes zur Umsetzung der Richtlinie über das Folgerecht des Urhebers des Originals eines Kunstwerkes, GRUR, 2005, 6. sz., p. 489.

68 Michel Raymond- Serge Kancel: Le droit de suite et la protection sociale des artistes plasticiens. 2004

69 Michel Raymond- Serge Kancel: Le droit de suite et la protection sociale des artistes plasticiens, résumé. 2004, p. 8.

70 Michel Raymond- Serge Kancel: Le droit de suite et la protection sociale des artistes plasticiens, résumé. 2004, p. 8.

71 Picasso és Matisse örökösein kívül, akik egyénileg érvényesítik jogaikat, két közös jogkezelő szervezet szedi be és osztja fel e jogdíjat. Michel Raymond- Serge Kancel: Le droit de suite et la protection sociale des artistes plasticiens, résumé, 2004, p. 9. A kötelező közös jogkezelés mellett foglal állást tervezetében Finnország és Dánia is.

72 Michel Raymond- Serge Kancel: Le droit de suite et la protection sociale des artistes plasticiens, résumé. 2004, p. 9.

73 Szalai Emil: A "droit de suite". Kereskedelmi jog, 1921, 15- 18. sz., p. 114. Hasonló, magyar értéknövekedési esetre lásd: Batta János: Eredeti képzőművészeti alkotás felhasználása a tulajdonjog átruházása útján. Magyar Jog, 1978, p. 996.

74 Alföldy Dezső: A magyar szerzői jog, különös tekintettel a Királyi Kúria gyakorlatára. Budapest, Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, 1936, p. 28. Balás P. Elemér: Szerzői jogi reformtörekvések in: Wünscher Frigyes (szerk.): A sajtó könyvtára. Budapest, Csáthy Ferenc Egyetemi Könyvkereskedés és Irodalmi Vállalat Részvénytársaság, 1927, 2. szám, p. 17.

75 Szalai Emil: i. m., p. 114.

76 Az akkori francia szerzői jogi törvény ugyanis csak a nyilvános árverésekre írta elő a követő jogot, tekintettel arra, hogy az ilyen típusú eladások esetében képes a művész a mű "követését" megvalósítani. Szalai Emil: i. m., p. 116.

77 Balás P. Elemér: i. m., p. 19.

78 Szalai Emil: i. m., p. 117.

79 Szalai Emil: i. m., p. 118. Ne feledjük, hogy Szalai korában még nem működött olyan közös jogkezelési rendszer, amely ma már a követő jog érvényesítését is hatékonyan képes ellátni. Ugyan döntő szerepet játszottak a követő jog elismertetésében olyan szervezetek, mint a francia SPADEM vagy az ADAGP, a belga SABAM, illetve a későbbiekben a német Bild-Kunst, ám e szervezetek akkoriban még érdekvédelmi és nem közös jogkezelő szervezetként funkcionáltak. Batta János: i. m., p. 999.

80 Szalai Emil: i. m., p. 118.

81 Szalai Emil: i. m., p. 119.

82 A követő jog 1948-ban került beiktatásra a Berni Uniós Egyezmény szövegébe.

83 Balás P. Elemér: i. m., p. 20- 21.

84 Batta János: Képzőművészeti, építészeti, műszaki és iparművészeti alkotások, művészi fényképek in: Benárd Aurél- Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1973, p. 291- 292.

85 Batta János: i. m., p. 1004.; p. 998- 999.

86 Schack értelmezésében a klasszikus képzőművészeti alkotások újabb művekkel való kiegészítéséről van szó. Haimo Schack: i. m., p. 178.

87 A HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület felmérése szerint 2002 és 2004 között mindössze 12 festőművész részesült volna a követő jogdíjakból e küszöbérték mellett.

88 Hasonló értelmezési problémára utaltunk a brit implementációs javaslattal összefüggésben is.

89 Konrad Schmidt-Werthern: i. m., p. 149.

90 Az eredeti szöveg a 2006. január 1-jén a tagállamok joga szerint még követő jog hatálya alá tartozó vagy az irányelv rendelkezéseinek megfelelő műalkotásokra rendelte alkalmazni a követő jogot. Megjegyezzük, a szabály ilyetén megfogalmazása egészen más jogalkotói szándékra utal. Lásd erről: Michel M. Walter: Folgerecht-Richtlinie (Gemeinsamer Standpunkt) in: Michel M. Walter (Hrsg.): Europäisches Urheberrecht, Kommentar. Springer-Verlag, 2001, p. 1002- 1003.