TECHNIKATÖRTÉNET
VÉGH LÁSZLÓ
Az Egyesült Államok szabadalmi
rendszerének létrejötte és korai
működése
II. rész
Bevezető
A) A szabadalmi rendszer változásai 1793 és 1836 között
A.1. Szabadalmi oltalom vizsgálat és önálló hivatal nélkül (1793-1802)
A.2. Egyszemélyes hivatal (1802-1828)
B) A Fulton-story
B.1. Robert Fulton és a gőzhajózás
B.2. Európai kalandtúra
Befejezés
Irodalom
Bevezető
Az amerikai szabadalmi rendszer kialakulásának történetét az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2005. februári számában ott fejeztük be, hogy az 1793-as törvénnyel a vizsgálattal egybekötött szabadalomengedélyeztetés (papíron) bejelentési rendszerré lett átalakítva. A nagypolitika közvetlen frontvonalából ekkor a szabadalmi bejelentések az állami irattározási, nyilvántartási feladatok közé kerültek. Ennek megfelelően a szabadalmakat övező "felhajtás" rövid ideig a politikai érdekkijárás időszakos kiküszöbölésével szinte megszűnni látszott. A szabadalmi rendszer küldetésébe vetett kezdeti államférfiúi víziók lecsillapodásával a szorgos hivatalnokok munkája és a bejelentési rendszer általában nem a szabadalom engedélyezési eljárásában vetette fel a rendszer lényegében meglévő ellenérdekeltségből származó vitákat, hanem ezeket eltolta egy későbbi időpontra, továbbá a fellebbviteli fórumokra kerülő vitás ügyekre redukálta azok számát.
Az 1793 és 1836 közötti időszak, a bejelentési rendszer fennállásának ideje lényegében három szakaszra osztható:
A) A szabadalmi rendszer változásai 1793 és 1836 között
1. Szabadalmi oltalom vizsgálat és önálló hivatal nélkül (1793-1802)
2. Az önálló szabadalmi hivatal létrejötte és vizsgálat a hivatalvezető "egyszemélyes ambíciójaként" (1802-1828)
3. Zavaros évek (1828-1836).
Az egész időszakra jellemző, és a korábbi eseményekben is gyökerező történet a híres feltaláló, Robert Fulton életpályája és annak állomásai. Mivel tematikájában is szorosan kapcsolódik a szabadalmi rendszer létrejöttére hatást gyakorló, a gőzhajó megépítésének John Fitch-hez köthető eseményeihez, ezért az időrendi ismertetés mellett, abba beékelődve részletesen is ismertetjük a történteket.
B) A hajó megy tovább: a Fulton-story
A) A szabadalmi rendszer változásai 1793 és 1836 között
A.1. Szabadalmi oltalom vizsgálat és önálló hivatal nélkül (1793-1802)
Az új rendszer átlagosan évi 50 szabadalom "kibocsátásával" működött ez alatt az időszak alatt. A feladattal megbízott Külügyminisztérium rövid államigazgatási eljárásban tett pontot az ügyek végére, általában a szabadalom megadásával. A közreműködő személyek meglehetősen bizonytalan körvonalak mentén teljesítették a minisztériumra rótt feladatot. Külön kijelölés nem történt, a bevételek alacsony szintje és a feltalálók előtti oltalomszerzési akadályok lebontása miatt a szabadalmi ügyek az államigazgatásban nem sok vizet zavartak. A föderalista kormányzat monetáris szemléletét nem kezdte ki elméleti, teoretikus megközelítésű irányzat vagy váratlan esemény, nagy volumenű változások jelentkezése ezen a területen.
A.2. Egyszemélyes hivatal (1802-1828)
1801. március 1-jén régi-új személyiség beiktatási ceremóniájára került sor a még csak kezdeményeiben létező Capitolium néhány felhúzott szeglete közül a legnagyobb termet magában foglaló épületrészben. Thomas Jefferson ezen a napon került az Unió harmadik elnökeként beiktatásra hivatalában. Két cikluson átívelő elnöksége alatt ő már közvetlenül nem hozható összefüggésbe a szabadalmi ügyekkel, hamarosan történelmi pillanat következik: a szabadalmi terület elfoglalja az őt megillető helyét a közigazgatásban, létrejön az önálló Szabadalmi Hivatal.
Az új adminisztráción belül a szabadalmi ügyekben leginkább illetékes minisztérium vezetője James Madison lett. Nem kell sokáig várni arra az intézkedésére, amellyel a Szabadalmi Hivatal megalapítójának címére is igényt tarthat (Az Alkotmány atyja megtisztelő cím már egyébként is az övé). 1802. június 1-jén megkezdi működését a hivatal. Alkalmazottainak száma: 1 fő, maga a megbízott szabadalmi szuperintendáns, dr. William Thornton.
A.2.1. Dr. William Thornton
Dr. Thornton életpályája valóban a romantika korába illő. Az orvosi végzettségű fiatalember 1792-ben a George Washington által kiírt pályázaton lett ismertté. A Capitolium tervezésére beadott javaslatával elnyerte a fődíjat, tervei alapján kezdődött meg a munka a nagyszabású épület első szárnyának megépítésére. Jefferson beiktatásakor még a főváros építésének felügyeletére létrejött bizottság tagjaként ügyködött, 1802. június 1-jén már a Szabadalmi Hivatal vezetője címet viseli.
 |
1. ábra: Dr. William Thornton |
Dr. Thornton, akinek a kezéből az capitoliumi építkezést már rég kivették szakképzett mérnökök, hamarosan az évi 2000 dolláros jövedelemmel járó városépítési bizottságból is kikerült. Az új feladat, amelyet elsősorban a George Washingtonhoz fűződő személyes kapcsolatának köszönhetett, egészen élete végéig, 1828-ig megfelelő elfoglaltságnak bizonyult, bár az elveszített évi 2000 dollárnak csak egy része járt az új pozícióval, és ezt a tényt gyakran felvetette hivatalos dokumentumokban. Javadalmazása csak 1810 körül közelítette meg a korábbit. Ekkor hivatali "magánya" is oldódott, és szert tett az első és egyetlen beosztottjára. A legmeglepőbb azonban, hogy dr. Thornton önálló kezdeményezésre, a törvény erre nem hatalmazta fel, újfent megkezdte a bejelentések érdemi vizsgálatát. Annak ellenére, hogy a keze ügyébe került bejelentéseken felbuzdulva számos megoldásra saját szabadalmat is bejegyeztetett, lelkiismeretes munkavégzéssel egy személyben működtette mintegy 26 éven át az állam ezen funkcióját. (Munkájának hiánya különösen megmutatkozott az 1828-36 közötti időszakban, mint majd látni fogjuk).
1803-ban közel 100 szabadalmat engedélyezett, az 1825-28-as években már 300-nál is többet. Minden egyes bejelentést összevetett a korábbi szabadalmakkal, sőt a Capitolium egyik szegletében már létező későbbi Kongresszusi Könyvtárban is igyekezett átböngészni a hivatali bevételekből beszerzett egyre terjedelmesebb technikai vonatkozású köteteket. Írásbeli felhívásokat adott ki, amelyekben elmagyarázta, milyen már létező megoldásokba ütközik a bejelentés, és javaslatot tett a szükséges korlátozásra. Makacs bejelentő esetében azonban nem tehetett mást, mint hogy változatlanul megadta a bejelentést, de a szabadalmi okirat hivatali példányának hátoldalán gondosan feltüntette a releváns dokumentumokat és kifogásait.
William Thornton 1828-ban bekövetkezett halála után azonban követői ilyesmivel már nem fáradoztak, és az egyre növekvő bejelentési kedv sorozatos szabadalmi perekkel társulva 1836-ban új törvény elfogadását kényszerítette ki.
 |
2. ábra: Thornton terve a Capitolium építésére (1796) |
A.2.2. A hivatal önálló épülete
Az alkotmány ratifikálására szolgáló kompromisszum eredményeképpen a szövetségi állam székhelye nem valamely állam fővárosában, hanem új, szabad területen került kijelölésre. Pierre L'Enfant francia építész városépítési koncepciója 1791-ben elkészült, amely szerint az 1800-as év január elsejétől a szövetségi kormányzat székhelye a Potomac folyó torkolatánál felépülő Washington városa lesz.
A helyszínen 1793-ban, a második szabadalmi törvény elfogadásának idején mintegy háromszázan laktak, hamar megjelentek azonban a döntésről tudomást szerzett ingatlanbefektetők, építési vállalkozók és különféle szerencselovagok, akik igyekeztek megkörnyékezni a költözéstől egyelőre vonakodó befolyásos személyeket. Samuel Blodgett jr. esetében legpontosabbnak a szerencselovag jelző tűnik, aki tengeri kereskedelemből szerzett vagyonát a leendő fővárosban kívánta gyarapítani ingatlanépítésekkel kombinált szerencsejáték által. Az első épületre még saját pénzéből is futotta, amelyet - a folytatáshoz szükséges megrendelések híján - jövedelmező sorsjáték keretében főnyereményként propagált a leendő ideköltözőknek. A főváros építése körüli huzavona, amely különösen 1793 és 1796 között okozott bizonytalanságot, Blodgett csődjéhez vezetett. A főnyeremény, a Blodgett-ház a leendő főváros legnagyobb meglévő épületeként a jövő nemzedékére maradt.
Az állami építkezések ellenőrzésére George Washington 1794-ben háromtagú bizottságot nevezett ki, köztük volt (természetesen) dr. Thornton. William Thornton, ekkor már a Capitolium tervpályázata által közismerten, volt az egyik első, később magas rangú államtisztviselő, aki Washingtonba költözött családostul. A családi fészek felépítésére 1784-ben még Samuel Blodgett által jutott építési telekhez, ezen a telken felépült otthonában telt mozgalmas élete javarésze. Ezenkívül szert tett a városon kívül egy farmépületre konyhakertészettel és néhány lóval. Az 1814-es évben ez a farm volt a Szabadalmi Hivatal anyagának menedékhelye a brit invázió alatt.
A szövetségi kormányzat végül 1800 júniusában költözött át Philadelphiából Washingtonba. Az önállóan dolgozó, szabadalmi ügyekkel megbízott dr. Thornton 1802. június elsején foglalta el hivatalát a Külügyminisztérium egyik szegletében. A több minisztérium alárendeltségében működtetett iroda lassan megtelt a szabadalmi rendszer által megkövetelt modellekkel. 1807-ben hivatalos szenátusi megrovás fenyegette dr. Thortont, mert a szabadalmi iroda vizsgálatával megbízott szenátor részletes beszámolójában elmarasztalta az irodában és környékén tapasztalható kaotikus állapotok kialakulásáért. Dr. Thornton azonban hiába folyamodott az irodának megfelelő új hely biztosításáért, egyik minisztérium sem érezte sajátjának az ügyet addig, amíg lassan már az egész Külügyminisztériumban mozdulni sem lehetett a beküldött modellektől és az interveniáló feltalálóktól. 1810 áprilisában végül a Kongresszus elfogadta azt a javaslatot, hogy a szabadalmi ügyek irodája és a központi postahivatal számára közösen székház vásárolható. A beszerzés az akkori elnök, James Madison személyes választása alapján a Blodgett-házra esett. A tulajdonos még ugyanaz a személy volt, aki a Blodgett-féle szerencsejáték főnyereményeként 1794-ben tett szert az épületre. A beköltözés azonban nem ment könnyen. A szükséges átalakításokkal megbízott Benjamin Latrobe jelentésében megállapította, hogy a néhány éve elhagyatott épületben három hajléktalan család lakik, akik, miután a padló felszedéséből származó tüzelőanyaguk elfogyott, nekikezdtek a fafödém megbontásának, és, ezen a területen komoly haladást elérve, a Szabadalmi Hivatalnak szánt épületszárny felett teljes egészében eltüntették a legfelső emelet födémét. Latrobe fanyalogva jegyzi meg, hogy a földszinti, kertre néző oldalon lévő helyiségekben a bentlakók disznótartásra rendelkeztek be, és a ház számos helyét használták télvíz idején a kert helyett "egyéb szükségletek" szerint.
 |
3. ábra: A Blodgett-ház (1794-1829) |
A.2.2.1. 1814 - Ostromállapot
1814-ben nemcsak a franciák fővárosát, Párizst foglalták el megszálló csapatok, hanem az Egyesült Államok fővárosa, Washington is erre a sorsra jutott. A megszállás, amely máig egyedüli az amerikai történelemben, az 1812-ben elkezdődött, három évig tartó brit-amerikai konfliktus következménye volt, és "Semleges állampolgárok jogainak megsértése a tengeren" címen az Egyesült Államok indította el. A kiváltó ok a Brit Haditengerészet gyakorlata volt, amely szerint a semleges vizeken hajózó amerikai hajók legénységének egy részét, amerikai állampolgárságukat semmibe véve, besorozták a franciák ellen harcoló brit hadiflottába. Ennek a konfliktusnak a keretében 3500 fős egység szállt partra a Potomac folyó tengeri torkolatánál 1814. augusztus 20-án, és négy nap alatt különösebb akadály nélkül a fővárosig masírozott. A katonáknak parancsuk volt minden köztulajdonba tartozó épület és egyéb ingóság elpusztítására.
A Szabadalmi Hivatalban az utolsó pillanatig folyt a dokumentumok összecsomagolása. A nehéz napok alatt a teljes dokumentáció dr. Thorntonnak a várostól távol eső farmján, és ami a legfontosabb, a magánházában talált menedéket. A modellekkel telezsúfolt polcok azonban az épületben maradtak. 1814. augusztus 24-én éjszaka a brit csapatok elkezdtek eleget tenni feladatuknak, és sorra gyújtották fel a középületeket. A kora hajnali órákban érkezett meg a hír dr. Thorntonhoz, hogy hamarosan sor kerül a Blodgett-ház felgyújtására is, bár a brit tisztek egyelőre tanácstalanok, hogy az épületben talált fura szerkezetek köztulajdonba tartozók-e. Dr. Thornton éppen akkor ért hivatalához, amikor a döntés már megszületett, és ágyúkat kezdtek vontatni az épület elé a hatékony megoldás érdekében. A legenda szerint ekkor a hivatal vezetője közbelépésével feltartóztatta az ágyúzás megkezdését arra hivatkozva, hogy a bent lévő tárgyak többsége a feltalálók magántulajdona. Kisebb tanakodás után a brit katonák belátták, hogy a magántulajdonú modellek kihordása a középület felgyújtásának érdekében nem megoldható, ezért beleegyeztek abba, hogy az épületből kihordják a köztulajdonnak minősülő eszközöket, és az ebből rakott máglyával egyelőre megelégszenek. Ekkorra azonban az augusztusi forróságban hatalmas zivatar keletkezett, elment a kedvük az egésztől. Kicsit bosszankodtak, hogy az eső eloltja az eddigi munkájuk eredményeként már lángokban álló épületeket, majd továbbvonultak a menekülő amerikai csapatok nyomában.
A béke a vidéken két hét alatt állt helyre. Washingtonban azonban az egyedüli épen maradt középület a Blodgett-ház volt. Az épület megmenekülése az egyetlen lehetőséget biztosította a fővárosban a Kongresszus ülésezésére. Közvetve dr. Thornton személyes fellépése tette lehetővé a kormányzati székhely újra üzembe helyezését, mivel az események miatt felerősödtek azok a hangok, amelyek a főváros felhagyásával valamely nagyobb népességű és szervesebb városfejlődéssel kialakult központban látták volna szívesen a szövetség központját. A Blodgett-ház egészen 1816 januárjáig adott otthont a Kongresszus üléseinek. A visszaköltözésig dr.Thornton egy magánházat bérelve működtette a Szabadalmi Hivatalt.
 |
4. ábra: A Blodgett-ház bővítése után (1829-1836) |
A.2.3. És a hajó ment…
1814-ben dr. Thornton hosszú cikket publikált a gőzhajó felfedezésének apropóján, amelyben részletesen megemlékezett szerencsétlen sorsú egykori üzlettársáról, John Fitchről. Az ebben az időben első millióit gyűjtögető Robert Fulton sikereit látva kötelességének érezte személyes élményei alapján a megemlékezést. Ez a levél, bármennyire is szubjektív, a legrészletesebb formában ismerteti a történteket. Dr. Thornton megállapítja, hogy John Fitch 1785-ös találmánya a szövetségi szabadalmi rendszer hiányában nem kapta meg a megfelelő jogvédelmet. Fitch 1788-ra négy államban is szabadalmat nyert a gőzhajóra: Pennsylvania, New York, New Yersey és Delaware törvényhozása hatalmazta fel találmánya kizárólagos hasznosítására. Fitch vállalkozásában dr.Thornton is jelentős részvényesi pozíciókkal bírt. A szabadalmi oltalmat azonban két államban, Pennsylvaniában és Delaware-ban megtámadta James Rumsey vállalkozása, amelyben az ekkor dr. Thorntonnál és társainál sokkal nagyobb befolyással bíró Benjamin Franklin volt érdekelt. Ennek ellenére a philadelphiai és a Delaware-i bíróságok megerősítették Fitch jogosultságát viszonylag széles oltalmi körre kiterjedően a gőzgépek több típusának megfelelő kiviteli formájú gőzhajók gyártására. Dr. Thornton úgy fogalmaz, hogy a hajtómotorral felszerelt összes vízi járműre kiterjedően szereztek oltalmat, a technika állásába eszerint csak az izom- és szélerejű vízi járművek sorolódtak. Fitchnek és társainak azonban a további fejlesztésekkel meggyűlt a bajuk. Dr. Thornton szerint a pénzszűke miatt csak kovácsmestereket voltak képesek alkalmazni, valódi mérnökökre, különösen olyanokra, akik a gőzgépet testközelből ismerték, nem tellett. A részvénytársaság átalakításával, komoly mennyiségű részvény eladásával sikerült úrrá lenni a bajokon, és 1790-ben sor került egy híres bemutatóra Philadelphiában. A Fitch&Co társaság hajója a várost átszelő Delaware folyón felfelé, áramlással szemben nyolccsomós csúcssebességet elérve egészen New York városáig, egy nap alatt nyolcvan mérföldre szállította a számos kongresszusi képviselőt is magába foglaló népes társaságot. Az ekkor már közel huszonöt évvel korábbi eseményeken részt vevő, és az adott pillanatban a Amerikai Szabadalmi Hivatalt vezető dr. Thornton epésen jegyzi meg, hogy Robert Fulton, aki a nyolccsomós sebességet egyenlőre meg sem tudja közelíteni szerkezeteivel, azt merészeli hangoztatni, hogy az ő gőzhajói előtt sikeres kísérletet nem hajtottak végre.
Érdemes itt elismételni, hogy az utasok között lévő képviselők néhány nap múlva Philadelphiába visszatérve egyhangúan szavaztak a szabadalmi törvényről.
 |
5. ábra: Korabeli újsághír John Fitch sikeres gőzhajókísérletéről |
B) A Fulton-story
B.1. Robert Fulton és a gőzhajózás
Mai szemmel nézve úgy tűnik, hogy a gőzhajózás kezdeteire vonatkozó általános ismeretek egybemossák a feltaláló és az első sikeres hasznosító emlékét. Robert Fulton kalandos sorsa és látványos sikereket hozó, gőzhajózáson alapuló vállalkozása már nem fonódik össze olyan mértékben a szabadalmi rendszer amerikai történetével, mint a világ által jelenleg feledésre kárhoztatott John Fitch erőfeszítései. A találékony és vállalkozásra termett Fulton története ennek ellenére kihagyhatatlan az amerikai szabadalmi rendszer korai működésének tárgyalásából. Életét az utókor sokkal alaposabban feltérképezte, összehasonlítva a szerencsétlen sorsú John Fitch után fennmaradt adatokkal. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy Fulton már része lett az "amerikai álom" mítoszának, míg Fitch teljesen kimaradt belőle.
 |
6. ábra: Robert Fulton |
B.1.1. Robert Fulton pályájának kezdetei
Robert Fulton 1765-ben született a pennsylvaniai Lancasterben, abban az évben, amikor James Watt első szabadalmi bejelentését tette meg Angliában. Manapság szokás pontosítani, amikor az ipari forradalom kapcsán Angliáról beszélünk. A valóságban ugyanis az ipari forradalom kezdetei Skóciában jelennek meg, érdekes módon egy azóta nagy karriert befutó tudomány, a közgazdaságtan kialakulásával párhuzamosan. A skóciai kezdetek okának vizsgálata messzire vezetne, nem is beszélve a klasszikus közgazdaságtan és az első ipari forradalom megindulásának egybeeséséről, amely egy kicsit a tyúk és a tojás esete. Most röviden csak annyit érdemes megállapítani, hogy James Watt és Adam Smith egyaránt a közmondásosan takarékos skót nép fiai voltak. Áttételesen igaz ez a már Amerikában született Robert Fultonra is, akinek édesapja vándorolt ki az óhazából. A Fulton név egyébként egy skóciai települést jelöl, édesapjának skót gyökereire pedig vallási meggyőződéséből következtetnek, mert neve ott szerepel a lancasteri presbiteriánus templom alapítói között.
Fulton élete nem kezdődött túl jó kilátásokkal. Hároméves korában elvesztette édesapját, a szülőházat hamarosan elárverezték, és komoly anyagi nehézségek között kellett édesanyjának vállalnia két nővére mellett az ő taníttatását is. A korai iskolai évekről megalapozott információk csak a festészet iránti érdeklődését támasztják alá. Ennek oka elsősorban a híres klasszicista festő, Benjamin West és a Fulton család kapcsolatában kereshető. Az Angliában is sikeres, az amerikai festészet atyjának tekintett West Fulton szüleiről festett képe is fennmaradt.
Különleges kalandokkal szolgált még Lancasterben is a függetlenségi háború kitörése. 1777-ben maga a Kongresszus ülésezett a kisvárosban, egyébként pedig a városba beszállásolt brit hadifoglyok okoztak szokatlan izgalmakat a lakóknak. A tiszteket természetesen magánházaknál helyezték el, ahol szinte vendégként kezelték őket. Így került Fulton oktatójának családi fészkébe hosszú hónapokra a neves brit őrnagy, John André. A hosszúra nyúlt fogság-vendégség üres óráiban az őrnagy kedvenc foglalatosságának rejtelmeibe, a tusrajzolásba avatta be az oktató gyermekeit és Robertet.
B.1.1.1. A lancasteri gőzhajó
Az ismeretlen, poros kisvárost sem kerülte el a kor mániájának, a gőzgéppel hajtott vízi jármű "fantomképének" a láza. A kor emberének egyszerűen hihetetlennek tűnt egy olyan hajó, amely képes széllel szemben, sőt a környéket áthálózó gyors folyású vízi utakon az áramlással szemben is haladni. Lancaster egyik találékony ezermestere, William Henry is megpróbálkozott a lehetetlennel, és a Watt-féle gőzgépet egy csónakra szerelve meghajtószerkezetet fabrikált. Több sikertelen kísérlet után, kicsit kételkedve a feladat megoldásában, egyetlen el nem süllyedt modelljét 1782-ben bemutatta a philadelphiai Society of Philosophy tagjainak. Hamarosan általunk már jól ismert látogatója érkezett: John Fitch. A kudarcokban megkeseredett Henry igazán működőképes modell nélküli ötletadóként járult hozzá a három évvel későbbi első sikeres kísérlethez, amely, mint tudjuk már John Fitch nevéhez fűződik. A Lancasterből éppen a Henry-Fitch eszmecserék kezdetén távozó festőpalánta, Fulton hosszú, kanyargós pályát befutva fog visszatérni, és tökéletesíti, majd kereskedelmileg is hasznosítja a Henry ötletéből származó Fitch-féle modellt. 1782-ben épphogy elkerülték egymást a gőzhajótörténet főszereplői Lancasterben, majd 1785-től az egyre többet Philadelphiába látogató Fitch és a magát a festészetnek szentelő Fulton találkozásáról sincs adat.
B.1.2. Fulton Philadelphiában
A festészet és a tusrajz művészetébe belekóstolt és már avatott kézzel alkotó Fulton tehát 1782-ben, tizenhét évesen költözik Philadelphiába, és festőként kíván boldogulni. Az 1785-ös városi cégjegyzékben a következő bejegyzés található: Fulton, Robert; miniatűrfestő. Hamarosan bebizonyosodott, hogy Fulton nem a világtól elvonult művészek útján fog járni, hanem a társasági élet és a kapcsolatteremtés keretében használja fel a rajztudásával szerzett ismertséget. A legfontosabb kapcsolat, amelyre szert tett, már nem a művészetek, hanem a természettudomány felé terelték érdeklődését: szoros barátságot kötött Benjamin Franklinnel. Olyannyira, hogy Fulton Franklin portréját is megfestette.
B.2. Európai kalandtúra
B.2.1. Anglia
1786-ban Fulton Angliába érkezik, tarsolyában Franklin és egy másik Benjamin, a családi barát festő, Benjamin West ajánlólevelével. West ekkor már elismert festő Angliában, sőt a brit közéletben is fontos szerepet játszik: alapító tagja, majd 1782-tól 1815-ig elnöke a Royal Academy-nek. Fulton West házában kap helyet, és fáradhatatlanul dolgozik, fest és kiállít egészen 1793-ig. A várt hírnév azonban csak nem jön el, és Robert társasági emberként, maga mögött tudva a pártfogói támogatást, vidéki birtokokon ismeretséget köt az angol arisztokrácia tagjaival. Az egyre inkább unalmassá váló, a kapcsolatteremtésre csak ürügyként szolgáló portréfestés mellett érdeklődését az akkori angol földbirtokosokat lázban tartó csatornahálózat kiépítésének problémái kezdik foglalkoztatni. Az angol nagyurak ugyanis a birtokaikat keresztül-kasul szabdaló vízi szállítási útvonalakban látták biztosítva bekapcsolódásukat az ipari forradalom áldásos profittermelésébe.
Fulton a csatornaberuházások kapcsán Birminghambe érkezve a legenda szerint James Wattal is találkozik. A festőecsetet és tustollat egyre inkább hanyagoló Fulton pályáját 1794-től angliai szabadalmak jelzik: a csatornákon közlekedő csónakok vízvonalának szabályozáshatóságára szolgáló szerkezet, eljárás márványtömbök fűrészelésére, sőt különleges lenfonógép és kenderkötél-csavaró berendezésre vonatkozó bejelentés is fűződik a nevéhez. Egy idő múlva úgy látszik, hogy a csatornahálózat létesítésével kapcsolatos problémákra kezd koncentrálni: szabadalmi bejelentései szállító-átkelőhajókra, illetve csatornaásó-kotrógépre vonatkoznak. 1796-ban könyvet jelentet meg, amely a csatornaépítés műszaki problémáival foglalkozik, és szerzőként első alkalommal "Robert Fulton építőmérnök" megjelölést használ. Ettől kezdve rajzolási tudományát elsősorban technikai problémák megoldásának leírásával összefüggésben használja.
A csatornaépítések kapcsán levelezésbe bonyolódik a mechanikai problémák iránt fogékony Lord Stanhope-pal, akinek nevéhez több korabeli találmány is fűződik, a legsikeresebbek az optika terén (Stanhope-lencse). A lord megállapítja, hogy Fulton megoldási javaslata a csatornákon közlekedő csónakokkal kapcsolatosan már ismert számára. Lényegesebb ennél, hogy az általa tehetségesnek vélt amerikai fiatalember számára azt a tanácsot adja, hogy foglalkozzon inkább a gőzmeghajtású vízi járművel, amely területen még sok a feladat.
B.2.2. Franciaország, majd újra Anglia
1796-ban az amerikaiakat kellemetlenül érintő esemény történt: Anglia kontinentális blokádot rendelt el a francia hegemóniával fenyegetett szárazföldi Európa ellen. Az európai és különösen a francia hadiszállításokban is érdekelt amerikai kereskedők előtt bezárultak a kapuk, pontosabban a kikötők, mivel a brit hajók által uralt kereskedelmi útvonalakon a hadihajók leállították a szállítmányozást. Először úgy tűnt, a drasztikus intézkedés nem tart sokáig. Malmesbury earlje már 1797-ben Lille-be látogatott, hogy a direktóriumi Franciaországgal beállt fegyverszünet esetleges békévé alakításáról tárgyaljon.
Fultont az amerikai érdekek sérelme mellett egyéniségéből adódóan is megcsapja egy kicsit a franciaországi forradalmi láz szele. Meglehetősen banális terve van a világ megjavítására, amelyet legjobban ekkoriban született irományának címe jelez: "Univerzális megoldás az emberiség sorsának megjavítására a konstruktív csatornák és a torpedók destruktív rendszerének segítségével". A cím mögött egyébként az a világmegváltó elképzelés lakozik, amely szerint a szabadkereskedelem biztosításával, a szárazföldet behálózó csatornarendszerrel, a tengereken pedig a torpedókkal könnyedén elsüllyeszthető flották miatt megszüntethető bármiféle politikai hegemóniai törekvés, és egyedül a kereskedelemre korlátozódhatnak a különböző nemzetek közötti kapcsolatok. Az egyaránt utópisztikus és kissé anarchisztikus fultoni ars poetica alapján azt mondhatjuk, hogy ekkor még alig látszik a későbbi gyakorlati megoldásokra és ügyes politikai kapcsolatépítésekre alapozó, igazi amerikai utilitárius vállalkozó-konstruktőri személyiség. Úgy tűnik, a hosszú európai távollét alatt Fulton is az európaiakra inkább jellemző, leegyszerűsített, "minden bajra megoldást adó" képletekben gondolkozik.
Ezeknek az ábrándoknak a kiélésére alkalmasabb helyet nem is kereshetett volna a korszakban, mint a forradalmi ábrándokkal átszőtt, de lassan már az "empire"-be áthajózó Franciaország.
Míg a földhözragadtabb Angliában a tengeri kereskedelemtől prosperáló partvidék pezsgésének kiterjesztése volt az elérendő cél a belsőbb területek elérhetőségét akkor biztosítani képes vízi utak, csatornahálózat által, addig a harcias Franciaország leginkább az angol tengeri hegemóniát megszüntető találmányokra volt vevő. Fulton, ki tudja milyen úton-módon, kapcsolatba került a köztársasági hadügyérrel, Carnot polgártárssal. A kezdetben csak levélváltásokra alkalmat adó közös érdeklődés a konkretizálás szakaszába érkezett a brit kontinentális zárlat elrendelése miatt. A párizsi befolyásos amerikai körökbe gyorsan beilleszkedő Fulton már 1797 decemberében elkészült egy nem túl sikeres torpedó modelljével, majd a torpedók kilövésére legalkalmasabbnak tűnő tengeralattjáró-szerkezeten kezd el dolgozni. Le Havre-ban rendezkedik be, és időről-időre próbára teszi torpedószerkezeteivel a kikötő körül cirkáló brit fregattok teherbíróképességét. Legnagyobb bánatára az angol hajók meg sem rezdülnek a kezdetleges szerkezetek okozta robbanások hatására, ha egyáltalán sikerül célba juttatni őket. A megoldás kulcsának a hajókhoz közelebb férkőző víz alatti szerkezet alkalmazása tűnik. A tengerészeti minisztérium jóvoltából 1799-ben a munkálatok szépen haladnak, és 1800 közepére a bresti hadikikötőben megépül az első modell. A "Nautilus" magától az első konzultól, Bonaparte Napóleontól kap bevetési engedélyt a brit hajók elleni 1801. márciusi támadásban. A minden eredmény nélküli akció után a további támogatást a szerkezet rajzainak mérnöki bizottság elé utalásához kötik, amit Fulton kereken megtagad.
 |
7. ábra: A Nautilus Fulton rajzán |
Monge, Laplace és Volney tehát nem tekinthet be Fulton kártyái mögé, az akkor éppen első konzul Napóleon pedig megvonja a további támogatást az ambiciózus amerikaitól. Intenzív levelezés után, még 1801 augusztusában sor kerül egy bemutatóra a bresti kikötőben, amely inkább vásári attrakció jellegű. Napóleon tanácsadói ekkor már igyekeznek távol tartani az eredeti ötletekre fogékony imperátortól az ezermester amerikait. Angliában éppen ekkor figyelnek fel a kísérletek jelentőségére, nem csoda, hiszen azok éppen ellenük irányulnak. Fulton korábbi támogatója, Lord Stanhope riadóztatja a Lordok Házát. 1803 szeptemberében a franciaországi érdeklődés elapadásával egyidőben érkezik meg a brit kormány meghívása. 1804. április végén elhagyja Párizst, és május közepére már Londonban tűnik fel. Egészen 1806-ig dolgozik a brit kormány felkérésére, azonban a munka eredményének katonai alkalmazását az angol szakértők végül elvetik. A meglehetősen csalódott Fulton 12 év európai kalandozás után, 1806 decemberében a hazatérés mellett dönt.
B.2.3. Visszatérés
Tervrajzokkal megpakolva érkezik haza, és úgy dönt, megpróbálja, hátha a francia és a brit kormány után több szerencséje lesz az ekkorra már kielégítően funkcionáló amerikainál. Már rutinos amerikai politikusok, többek között James Madison és Thomas Jefferson is bátorítják. A volt és akkor éppen elnöki mandátumukat töltő államférfiak a külügyi és a tengerészeti miniszterhez ajánlják be. Fulton intenzív levelezésbe kezd a feltalálói babérokkal is rendelkező, az amerikai szabadalmi rendszer útnak indításában kulcsszerepet játszó, már visszavonult Jeffersonnal. Levelezésük számos, technikai részletekre kiterjedő ábrával tarkított.
A nagypolitika támogatására szoruló katonai fejlesztések helyett azonban egyre inkább előtérbe kerül Fulton életében az a momentum, amelyről később az egész világon ismertté vált. A gőzhajózásra vonatkozó elképzelések megvalósítása tisztán üzleti alapokon kezdődik. A vállalkozás legfőbb mecénása a korábbi francia nagykövet, Chancellor Livingstone.
B.2.3.1. A Fulton-Livingstone Társaság
Livingstone még Párizsban összeismerkedett a katonai hajókísérletekről híressé vált honfitársával. A két amerikai gyorsan szót értett egymással, és 1802. október 10-én, Livingstone ötletére társaságot hoztak létre a Szajnán történő gőzhajózás megvalósítására. Livingstone szállította a politikai és diplomáciai háttérrel beszerezhető engedélyeket és az elsődleges finanszírozást, Fulton feladata lett a technikai megvalósítás. Bár a puskaporos levegőjű Európában a katonai célú fejlesztések, mint tudjuk, hiába kötötték le Fulton alkotói energiájának nagy részét, a társaság fennmaradt, és mindkettőjük amerikai hazatérésekor úgy döntöttek, életet lehelnek közös gazdasági vállalkozásukba. Egy aprócska részletét kellett csak módosítani az eredeti megállapodásnak: a Szajna folyó helyett a Hudson gőzhajózási monopóliumát tűzték ki célul maguk elé.
Úgy tűnt, a vállalkozás sikere a szabadalmi jogok területén a rivális cégekkel zajló vitákban fog eldőlni. Fulton elsőbbségét a vállalkozásban érdekeltté tett volt diplomaták befolyására és nyilatkozataira alapozták. 1811-ben részletes beszámolót írt a korábban angol és francia diplomáciai feladatokkal megbízott Joel Barlow, Fulton közeli barátja és gyakran szállásadója az európai kalandtúra során. A beszámoló elsősorban a feltaláló által Európában végzett, de a katonai tárgyú berendezésekhez képest csekély visszhangot kiváltó gőzhajókísérletekről szólt. Eszerint a feltaláló 1802-ben Barlow házában dolgozott egy gőzhajó építésén, amelynek modellje 1803-ban el is készült. A francia támogatók, elsősorban Perrier úr segítségével, a hajó megépítésre került. A bemutató út 1805-ben, a Szajna párizsi szakaszán sikeresen lezajlott. A motorszerkezetet a Boulton&Watt cégtől maga Barlow szerezte be 1804-es londoni útján. Barlow továbbá határozottan állítja, hogy sem neki, sem Fultonnak nem lehetett tudomása a Fitch- és Rumsey-féle, Amerikában lezajlott kísérletekről, ugyanis ezekről az európai híradások és tudós társadalom sem szerzett tudomást - vagyis az egymástól független, párhuzamos feltalálásra hivatkozik.
A viták a gazdaságilag ellenérdekelt társaságok között a New York és Albany közötti sikeres, de izgalmaktól sem mentes bemutató út után törtek ki egyes államok által adományozott kereskedelmi monopóliumok és a szövetségi szabadalmi jogosultságok kapcsán. A nevezetes hajóútra 1807. augusztus 17-én került sor. A vitákban megszólaltak a kor legismertebb politikusai, vállalkozók, szemtanúk, új és régi részvényesek, sőt, főszerep jutott a Szabadalmi Hivatal ügyvivőjének is. Nem csoda, hogy az eseményeket annyian követték figyelemmel, hiszen a gőzhajó körüli viták gyökereit legalább az 1791-es Fitch-Jefferson találkozóig vissza lehetett vezetni. A szereplők többsége még aktív résztvevője volt a gazdasági vagy a politikai életnek, számosan közülük részvényesei egyik vagy másik társaságnak.
B.2.3.2. Gőzerővel a Hudsonon
Az 1807. augusztus 17-i bemutató kiindulási helyszíne a nagy jövő előtt álló New York kikötője. New York ekkor mintegy nyolcvanezres lakosságával másodvonalbeli város az Újvilágban, infrastruktúrájában és népességében jelentősen elmaradva olyan településektől, mint Philadelphia vagy Boston, vagy mint számos város a prosperáló déli agrárállamokban. New York átalakulása jelentős részben a most készülő kísérlet sikerén alapul. A tengeri kikötői kapacitásokban utolérhetetlen adottságokkal rendelkező város lehetőségeinek kibontakoztatásában döntő szerepet játszik a szárazföld belsejét feltáró egyetlen gazdaságos lehetőséget jelentő vízi út kiaknázhatósága, a Hudson folyó, amelyen keresztül az Eire-csatorna megépítésével nyitva áll az út egészen Chicago városáig és a Nagy-tavak vidékéig. A vasút megjelenése előtti évtizedekben ez a lehetőség bizonyul döntőnek abban, hol lesz Amerika kapuja az egyre nagyobb tömegben beáramló európaiak számára a partvidék után a kontinensnyi ország belső területeinek benépesítése folyamatában. Látható, szinte kötelező megfelelő megoldást találni a folyón biztonságosan, kiszámíthatóan működő közlekedési eszköz kidolgozására. (Pest esetén is hasonló hatást vált ki a gőzhajózás. Amíg az 1800-as évekig a Dunán keresztül elsősorban a birodalmi fővárosba áramlanak a kereskedelmi javak, a Dunán felfelé történő hajózás tömegességét lehetővé tevő megoldás megnyitja az utat a balkáni területeken keresztül egészen a nagy hagyományokkal rendelkező fekete-tengeri kikötők és Konstantinápoly irányába. A politikai akadályok lassú, forradalmon és szabadságharcon át a kiegyezésig vezető rögös útja miatt azonban a magyarországi fejlődésben párhuzamosan érvényesül a vasút és a gőzhajózás hatása, kisebb időt és teret hagyva a tisztán az utóbbi által okozott fellendülésnek.)
 |
8. ábra: Fulton gőzhajója |
Fulton már 1807. július 20-án felhívja magára a közönség figyelmét a kikötő biztonságát oltalmazva a brit hadihajók esetleges támadásától, természetesen az Európában kidolgozott torpedószerkezetének továbbfejlesztése alapján. A Thomas Jefferson által bátorított erőfeszítésekről a helyi sajtó úgy emlékezik meg, mint az évente megrendezett "Evacuation Day", a brit csapatok végleges távozásának ünnepére tartott tűzijátékhoz méltó látványosságról. Az elkötelezetten franciabarát politikus és a szerkezeteiben töretlenül bízó Fulton erőfeszítései ellenére a bemutató tanulságainak "éles helyzetben" egyelőre semmi haszna sem lesz, gondoljunk csak az 1814-es brit invázió idején történtekre.
Az illusztris utasokkal megrakott, füstöt és szikrákat hányó szállítóhajó azonban még Fulton rövid hátralévő életében meghozza a hőn áhított sikert. Az ekkoriban a legalább 50 óra alatt elérhető Albanyba tartó hajó a kedvező széljárástól függetlenül közlekedve 24 óra múlva már megérkezik a célállomásra. A felére lerövidült távolság már valóban kereskedelmi haszonnal kecsegtette az érintetteket.
B.2.4. Fulton kontra dr.Thornton
William Thornton 1814-es cikkét már említettük, amelyben részletesen leírta véleményét a Fitch-féle kísérletek körülményeiről, és kritikát fogalmazott meg a Fulton által fémjelzett vállalkozás törekvéseivel szemben. Thornton nem csak hivatalvezetőként, hanem az eredeti Fitch-féle megoldáson alapuló további kialakításokat kidolgozva ellenérdekű félként, rivális vállalkozás részvényeseként pedig anyagi érdekeltségek alapján is, mai szóval a közigazgatási pozíciójával való összeférhetetlenségi kritériumok sorát merítette ki. A Blodgett-házban pusztító 1836-os tűzvész miatt csak az egyes szereplőknél fellelhető levelezésből rekonstruálható események nem minden tanulság nélkül valók.
Fulton természetesen a Hudson-folyón való hajózási monopólium megszerzése mellett a saját műszaki megoldása alapján az összes államban érvényes szövetségi szabadalom útján is kívánta biztosítani magát. Mivel a szabadalmi leírások hiteles szövege 1836-ban szintén elpusztult, ezért különösebb állásfoglalás, a műszaki tartalmak összevetése nélkül magát a vitát érdemes megismerni. A levelezésekből kiderül, hogy a hivatalvezető 1808 novemberében magánkezdeményezésre felvette a kapcsolatot a gőzhajószerkezeteket szintén építő és üzemeltető John Stevensszel, és figyelmeztette a Fulton oldaláról várható kezdeményezésekre. Míg a Hudson-folyón közvetlenül nem ütköztek az érdekek, a Mississippi és a Delaware-folyó kapcsán a kereskedelmi-szállítmányozási gyökerű vita szabadalmi területre terelődött. Thornton levélben értesítette New Orleans városát is arról, hogy ne adományozzon kereskedelmi monopóliumot Fultonnak, mert az általa alkalmazott megoldás az Egyesült Államok területén mások által birtokolt szabadalmi jogokat sért. Fulton az akadályok felmerüléséből azt szűrte le, hogy a legalkalmasabb az egyes területeken való kereskedelmi monopóliumszerzés helyett szabadalmi oltalmon alapuló, a szövetségi állam teljes területére kiterjedő jogokkal védeni vállalkozásának sikerét. Műszaki megoldását erre teljesen alkalmasnak vélte, különösen annak a fényében, hogy a jog szerint akkoriban bejelentési rendszer állt fel, azaz dr. Thornton gyakorlatával szemben a szabadalmazhatósági kritériumok vizsgálata csak a bírósági szakaszban kerülhetett elő.
1809. január 19-én benyújtotta szabadalmi bejelentését a Szabadalmi Hivatalnak, azaz egyenesen dr. Thorntonnak. Stevens időközben másolatot kért a bejelentésről, amelyet Thornton kénytelen volt megtagadni, hiszen csak a bejelentő hozzájárulásával volt erre lehetőség az eljárásnak ebben a szakaszában. Ezt azonban Fulton megtagadta. Thornton ekkor tájékoztatta Stevenst, hogy csak bírósági eljárás kezdeményezése esetén kaphat másolatot. A hivatalvezető azt is elárulta, hogy a belügyminiszter vagy a legfőbb ügyész erre különengedélyt adhat, azonban egy hasonló esetet a belügyminiszter a legutóbb elutasított, ezért érdemes lenne inkább az ügyészhez fordulni, bár azt is megemlíti, hogy a különengedélyek elutasítása egyre inkább gyakorlattá válik. Érdekesség, hogy "fájdalomdíjul" Thornton saját szabadalmi megoldását küldi meg Stevensnek, amelyet Fulton bejelentése előtt három nappal tett gőzgépekkel összefüggésben. Hozzáteszi továbbá, hogy a másolat díja a leírás hosszától függ, de véleménye szerint Fulton bejelentése egy pennyt sem ér meg…
1809 májusára megérkezik az ügyész engedélye a másolat kibocsátásáról. Stevens azonban kijelenti, már nincs szüksége rá. Az egész ügy csak arról szólt, hogy Fulton megfenyegette őt, szabadalmi jogai alapján fellép ellene a Delaware folyón történő gőzhajózás kapcsán, amelyet Stevens Trenton és Philadelphia között bonyolított le. Időközben azonban Fulton és Stevens valamilyen úton-módon megegyeztek.
Az ezt követő események nem vetnek jó fényt a korabeli állapotokra. Mivel dr. Thornton üzletileg és szakmailag is érdekeltnek tekintette magát a kibontakozó gőzhajóüzletben, többször megpróbált társulást kierőszakolni Fulton vállalkozásával. A két ember azonban képtelen volt megegyezni. Fulton úgy gondolta, őt semmi sem kötelezi egy ilyen társulásra egy állami hivatalnokkal, Thornton pedig a szabadalmi jogosultságot tartotta indokolatlannak biztosítani egy olyan megoldásra a hozzájárulásával, amelyet korábbról ismert. A vita odáig fajult, hogy Thornton magánlevélben felajánlotta az általa ismert szabadalmazhatóságot gátló tények titokban tartását a társulásért cserébe, kibővítve azzal az alappal, hogy a saját szabadalmi bejelentéseit a gőzhajók tárgyában is a vállalkozás rendelkezésére bocsátja. Fulton később azzal vádolta, hogy egyharmados részesedést kért cserébe, azonos arányban vele és társával, Livingstonnal. Mindkét fél jelentős politikai befolyása Thornton helyzeti előnye ellenére (állandóan Washingtonban volt) lényegében azt eredményezte, hogy Fulton követelése ellenére a helyén maradhatott, de megtiltották számára a saját néven történő szabadalmi bejelentéseket. Thornton viszont elérte, hogy Fulton sohasem kapott szabadalmat.
Az ügy kapcsán az összeférhetetlenség mellett újra egyértelműen megfogalmazódott az egyes tagállamok monopóliumadományozási gyakorlatának tilalma. Nem tisztázódott viszont a szabadalmi bejelentések érdemi vizsgálatának jogosultja, azaz hogy a szabadalmi szuperintendáns az alaki feltételek mellett tartalmi, szabadalmazhatósági kifogásokra hivatkozva is megakadályozhatja az eljárás menetét, vagy ez csak a bíróságok joga. A gyakorlatban továbbra is fennmaradt, hogy Thornton személyes belátására volt bízva, mit követel meg ezen a téren. Ez pedig természetesen behatárolt volt személyes ismeretei, tudásanyaga és "értesültsége" által. Fulton hirtelen halála is hozzájárult a kérdés tisztázásának eltolódásához.
(Fulton ugyanis 1815 februárjában komphajójával a jég fogságába kerül a Delaware-folyón. A Trenton közelében elakadt hajóról kénytelen a jeges vízen keresztül távozni, és teljesen átfagyva tüdőgyulladást kap, amely február 23-án bekövetkezett halálához vezet. Ötvenévesen, valódi sikereinek kezdetén hirtelen véget ér pályafutása).
A két ember konfliktusa egyébként két generáció összecsapását is megtestesíti. Az állam megszervezésében és az ügyek intézésében sajátos, elsősorban személyes kapcsolatok útján kiépült szervezet új problémákkal szembesült a valódi szabadversenyes kapitalizmus megindulásával. A személyes kapcsolatokon alapuló konfliktusrendezések helyett új formákra, szervezeti modellekre lett szükség, szakmai, pénzügyi és érdekeltségi alapokon elkülönülve, ezen egységek öntörvényűségére helyezve a hangsúlyt, ugyanis inkább erre, mint az eseményekben elkülönült egyének személyes tulajdonságaira alapozva lehetett biztosítani az ügyek intézését.
Befejezés
A.3.1. Zavaros évek (1828-1836)
Dr. Thornton halálával komoly űr támadt a szabadalmi ügyintézés megszokott menetében. Távozásakor már a szabadalmi rendszer megalkotói, korabeli államférfiak, feltalálók és hivatalnokok sem tudnak hatást gyakorolni a továbblépésre, hiszen vagy régen visszavonultak az aktív szerepléstől, vagy már ők sincsenek az élők sorában. Útkeresés kezdődik, amelynek főbb vonalait az ekkor már működő piacgazdaság szereplői, politikai csoportosulások, társadalmi folyamatok bonyolult egymásra hatása határozza meg, legendássá váló személyiségek elvei, egyéni elhatározásai helyett. Talán egyedül a feltalálók oldalán, különösen a komolyabb gazdasági értékkel bíró megoldásokhoz tartozó szabadalmak területén bukkannak fel új, azóta szintén legendává vált egyéniségek. A szabadalmi területet érintő jogalkotás és -alkalmazás gyakorlata belesimul a közigazgatás olajozottan működő rendjébe, nem igényli többé meghatározó személyiségek tevékeny beavatkozását. Az állami politika a szabadversenyes kapitalizmus virágkorában csak asszisztál a gazdaság működéséhez, komoly változásra csak a szabadverseny, a "laissez faire" válságba kerülésével lesz szükség. A következő korszak szabadalmi területen legérdekesebb eseményei a gazdasági életben történnek, tanulságos kudarcok és rendkívüli sikerek formájában. Ez az időszak lesz az "amerikai álom" megvalósulásának első nagy időszaka, óriási vasútépítkezésekkel és a klasszikus ipari forradalmat jellemző más jelenségekkel.
A.3.2. Az 1836-os törvény
A gazdaság szereplői, megérezve egy közeledő kisebb válság előszelét, már az 1830-as években össztüzet zúdítottak a meglévő szabadalmi rendszer anomáliái miatt a kormányzatra. A tömegessé váló pereskedések a számtalan galibát okozó, vizsgálat nélkül bejegyzett, sokszor komolytalan szabadalmak miatt általánosak voltak ebben az időben. A perek eredménye a legtöbbször homályos tartalmú szabadalmi leírások alapján bírósági végzésekkel akadályozta az egyre szaporodó vállalkozások működését. Egyre nagyobb összegekre vonatkozóan indultak meg a viták az egyes megoldások alkalmazásából befolyt bevételek körül.
A megindult szakmai vitát követően John Ruggles szenátor terjesztette be a törvénytervezetet, amelynek eljárásjogi alapelveit a Szabadalmi Hivatalban alkalmazásban álló Charles M. Keller dolgozta ki. A hivatal, megfelelő személyzeti ellátottsága mellett, a bejelentésekhez megkövetelt modellek megfelelő kezelésére is hangsúlyt fektetett. 1836. július 4-étől, az új törvény hatálybalépésétől szigorú vizsgálat kezdődött minden egyes bejelentéssel kapcsolatban. És ami a leglényegesebb, a megújult hivatal, elsőként a világon, állandó, hivatásszerű megbízással, szakterületenként műszakilag kellően felvértezett szabadalmi elbírálókat alkalmazott.
Irodalom
Magyar nyelven
Daniel J. Boorstin: Az amerikaiak - A gyarmatosítás kora. Gondolat, Budapest, 1991
Henry Adams: Thomas Jefferson első elnöksége; fejezetek az Amerikai Egyesült Államok történetéből. Európa, Budapest, 1986
Lewis Mumford: A gép mítosza. Válogatott tanulmányok. Európa/Mérleg, Budapest, 2000
David S. Landes: Az elszabadult Prométheusz. Technológiai változások és ipari fejlődés Nyugat-Európában 1750-től napjainkig. Gondolat, Budapest, 1986
Charles A. Beard: Az Egyesült Államok Alkotmányának gazdasági értelmezése. Európa, Budapest, 1988
Matolcsy György: Az Amerikai Birodalom. Válasz, Budapest, 2004
Angol nyelven
Kenneth W. Dobyns: The Patent Office Pony - A History of the Early Patent Office. Sergeant Kirkland's Press, 1994
B. Zorina Khan, Kenneth L. Sokoloff: Intellectual Property Institutions an the United States: Early development and comparative perspective. World Bank Summer research Workshop, Washington, 2000
B. Zorina Khan: Intellectual Property and Economic Development: Lessons from American and European History. National Bureau of Economic Research [NBER(US)], Commission on Intellectual Property Rights [CIPR(UK)] 2002
Kenneth L. Sokoloff: Inventive Activity in early industrial America: Evidence from Patent Records 1790-1846. NBER, 1988
Kenneth L. Sokoloff: Inventive Activity in Early Industrial America - Evidence from Patent Records 1790-1846. NBER, 1988
Egyéb hivatkozások
Westcott, Thomson: The Life of John Fitch, the Inventor of the Steamboat Philadelphia: J. B. Lippincott & CO., 1857
Robert H. Thurston: Robert Fulton - His Life and Its Results. Dodd, Mead, and Company Publishers, New York, 1891
H. W. Dickinson: Robert Fulton - Engineer and Artist. London, 1913
Microsoft Encarta Encyclopedia Deluxe 2001
Microsoft Encarta Interactive World Atlas 2001
Internetes források
www.trafipax.hu - A magyar közlekedési adatbázis: A hajózás története
Az illusztrációk lelőhelye