FÓRUM
FICSOR MIHÁLY
A Londoni Megállapodás: bárány farkasbőrben?
I. Bevezetés
II. A Londoni Megállapodás mint az európai szabadalmi reform egyik eleme
III. A Londoni Megállapodás ratifikációja és hatálybalépése: helyzetkép
IV. Az ESZE 65. cikke és az arra épülő hazai szabályozás
V. A Londoni Megállapodás érdemi szabályai és kapcsolódásuk az ESZE rendelkezéseihez
VI. A Londoni Megállapodás - alkotmányossági nézetben
VII. A Londoni Megállapodással kapcsolatos egyéb jogi aggályok
VIII. Gazdasági és nyelvvédelmi érvek a Londoni Megállapodás ellen
IX. Az ESZE 65. cikkének új olvasata
I. Bevezetés
1.1. A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület (MIE) gyógyszeripari munkabizottsága ez év szeptemberében ajánlást1 fogalmazott meg az Európai Szabadalmi Egyezmény (ESZE) 65. cikkében szabályozott fordítási követelmények enyhítésére irányuló Londoni Megállapodásról. Az ajánlást a MIE 2005. november 16-17-én tartott ráckevei konferenciáján külön kerekasztal-beszélgetésben vitatták meg. Ezzel Magyarországon is újból napirendre került a Londoni Megállapodáshoz való csatlakozás kérdése.
1.2. Ez az írás nem döntési javaslat.2 Nem célja a konkrét - különösen nem a Londoni Megállapodás haladéktalan ratifikációja mellett történő - állásfoglalás. Csupán adalékokkal kíván szolgálni a Londoni Megállapodásról megindult szakmai vitához. Ezek az adalékok talán segítségünkre lehetnek abban, hogy a Londoni Megállapodással kapcsolatos egyes - nem feltétlenül megalapozott - aggodalmakat, hiedelmeket eloszlassuk, és tárgyilagosan mérlegeljük azokat az érveket, amelyeket a megállapodás ellen vagy éppen mellette szoktak felhozni.
II. A
Londoni Megállapodás mint az európai
szabadalmi reform egyik eleme
2.1. Az európai szabadalmi rendszer reformjának átfogó folyamatát az Európai Szabadalmi Szervezeten belül az 1999 júniusában, Párizsban tartott kormányközi konferencia indította útjára, megadva a mandátumot a szükséges szakértői szintű munkálatok elvégzéséhez.3
A párizsi kormányközi konferencia sokrétű mandátumot határozott meg:
célul tűzte ki az európai szabadalmak fordítási költségeinek ötven százalékkal való csökkentését;
előirányozta, hogy az európai szabadalmi bejelentések elbírálásának időtartamát - a hatósági munka jó minőségének megőrzése mellett - csökkenteni kell, hogy a jövőben az Európai Szabadalmi Hivatal (ESZH) előtti szabadalomengedélyezési eljárás átlagos időtartama, "átfutási ideje" ne haladja meg a három évet;
tervbe vette az európai szabadalmi bíráskodás felülvizsgálatát és harmonizációját;
ajánlást adott az Európai Szabadalmi Szervezet döntéshozatali rendjének korszerűsítésére;
napirendre tűzte annak vizsgálatát, hogy a találmánynak a szabadalmi bejelentést (avagy az elsőbbség időpontját) megelőző nyilvánosságra jutásához milyen következmények fűződjenek, különösen akkor, ha a találmányt maga a bejelentő vagy jogelődje hozza nyilvánosságra (jelenleg újdonságrontó hatású, és kizárja a szabadalmaztatás lehetőségét);
elrendelte mindezekre, valamint egyéb módosítási igényekre figyelemmel az ESZE felülvizsgálatára hivatott diplomáciai értekezlet előkészítését és 2000. évi összehívását.
Ennek az ambiciózus programnak egyik elemét képezte a Londoni Megállapodás megkötése.
2.2. Az európai szabadalmi rendszer reformjáról tartott második kormányközi konferencián4 - Londonban, 2000. október 16-17-én - az ESZE akkori 19 tagállamából hét ország képviselői írták alá azt a megállapodást (az ún. Londoni Megállapodást),5 amely - az ESZE-tagországok számára nyitva álló, opcionális tagsággal - az európai szabadalmak fordításával járó költségek csökkentését célozza. A megállapodás szerint a részes országok eltekintenek az ESZE 65. cikkének (1) bekezdésében lehetővé tett fordítási követelmény érvényesítésétől, vagyis annak előírásától, hogy az európai szabadalomnak az adott országban való hatályossá tételéhez meghatározott határidőn belül be kell nyújtani az európai szabadalom fordítását az érintett állam hivatalos nyelvén. Ennek feltétele azokban az országokban, amelyeknek az ESZH valamelyik hivatalos nyelve (vagyis az angol, a francia vagy a német) nem hivatalos nyelve, hogy a szabadalom az említett három hivatalos nyelv közül az érintett ország által választott nyelven rendelkezésre álljon. Ezek az országok továbbá a megállapodáshoz való csatlakozásuk után is megkövetelhetik az igénypontoknak a saját hivatalos nyelvükre való lefordítását. Az érintett ország hivatalos nyelvére - a megállapodás szerint - csak akkor kell az európai szabadalom teljes leírását lefordítani, ha a szabadalommal kapcsolatban jogvita keletkezik.
A megállapodás egyes rendelkezéseinek részleteiről a következőkben még szó lesz az V. fejezetben, valamint a csatlakozás ellen és mellett felhozható érvek áttekintése során.
III.
A Londoni Megállapodás ratifikációja és
hatálybalépése: helyzetkép
3.1. A második kormányközi konferencia óta - az aláírásra nyitva álló, 2001. június 30-án lejárt határidő végéig - a Londoni Megállapodás aláíróinak száma tízre6 emelkedett. A 2005. novemberi adatok szerint a megállapodást megerősítette, illetve ahhoz csatlakozott: az Egyesült Királyság, Izland, Lettország, Monaco, Németország és Szlovénia. (Meg kell jegyezni, hogy Dániában már megtörtént és hatályba is lépett a megállapodást átültető jogszabály-módosítás, noha a ratifikációs eljárás még nem fejeződött be. Folyamatban van a megállapodás ratifikációja Svájcban és Svédországban is.7) A megállapodás mindazonáltal még nem lépett hatályba, mert erre csak az attól az időponttól számított negyedik hónap első napján kerül majd sor, amikor az ESZE szerződő államai közül a nyolcadik is letétbe helyezte megerősítő vagy csatlakozási okmányát, feltéve, hogy ezek között az államok között van az a három állam (azaz Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság) is, amelyekben a legtöbb szabadalmat adták meg az 1999. év folyamán 6. cikk (1) bek.. Mint az előzőekből kitűnt: ezek a feltételek még nem teljesültek.
Azokban az államokban, amelyek a megállapodást annak hatálybalépését követően erősítik meg vagy ahhoz a hatálybalépést követően csatlakoznak, a megerősítő vagy a csatlakozási okmány letétbe helyezésétől számított negyedik hónap első napján lép hatályba a megállapodás 6. cikk (2) bek. .
A hatálybalépéshez kapcsolódóan érdemes megemlíteni a megállapodás alkalmazási körét rögzítő átmeneti szabályt. Ennek értelmében a megállapodást azokra az európai szabadalmakra kell alkalmazni, amelyek megadásáról azt követően hirdették meg az értesítést az Európai Szabadalmi Közlönyben, hogy a megállapodás az adott tagállam vonatkozásában hatályba lépett (9. cikk).
3.2. A Magyar Köztársaság - az 54/2002. (IX. 13.) OGY határozat alapján - 2003. január 1-jén csatlakozott az ESZE-hez (ratifikálva annak mind a jelenleg hatályos, mind pedig a Münchenben, 2000. november 29-én felülvizsgált szövegét). Már ekkor fennállt annak elvi lehetősége, hogy hazánk egyidejűleg csatlakozzon az ESZE-hez és a Londoni Megállapodáshoz, hiszen az utóbbi csatlakozásra nyitva állt azok előtt az országok előtt is, amelyek meghívást kaptak vagy egyébként jogosultságot szereztek az ESZE-hez való csatlakozásra.8 Ennek megfelelően az ESZE-hez történő csatlakozást megelőző hazai felmérések és szakmai viták kiterjedtek a Londoni Megállapodás ratifikálásának kérdésére is. E tárgyban több tanulmány is megjelent az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemlében, valamint állásfoglalást adott ki a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Tanács is.9
Erre az alapos előkészítő munkára támaszkodhatott a Londoni Megállapodással kapcsolatos kormányzati álláspont, amelyet az ESZE-hez való csatlakozás folytán szükségessé váló törvénymódosítás alapjául szolgáló javaslat miniszteri indokolása10 (a továbbiakban: a 2002. évi Szt.-módosítás indokolása) a következőképpen foglalt össze.
"Nem indokolt, hogy hazánk csatlakozzon az ESZE 65. cikkében szabályozott fordítási követelmények enyhítésére irányuló Londoni Megállapodáshoz. E megállapodás alapján ugyanis nem volna megkövetelhető az európai szabadalmak szövegének magyar fordítása, ami jogbiztonsági és egyéb alkotmányos aggályokat vethetne fel, továbbá kiiktatná a fordítási követelménynek a valós gazdasági érdekeltséghez nem köthető oltalmi igényeket kiszűrő hatását. A szabadalmi rendszer egyik alapelve is csorbát szenvedne, hiszen elmaradna a találmánynak a köz számára a kizárólagos hasznosítási jog ellenében - a hivatalos nyelven - történő feltárása. Figyelembe kell venni azt is, hogy a szabadalmi leírásokban foglalt műszaki információ 80-90 százaléka csak ilyen módon férhető hozzá, és ez az ismeretanyag pótolhatatlan a kutatásban és a fejlesztésben. A fordítási követelményektől való eltekintés a magyar műszaki nyelv elszegényedését is előidézhetné. Végül nyilvánvalóan mérlegelni kell azt is, milyen fokú az ESZE hivatalos nyelveinek az ismerete hazánkban (általában és a leginkább érintett gazdasági, illetve szakmai körökben)."
Mindezekre tekintettel a kormányzati álláspont az volt - és az említett törvényjavaslat is ebből indult ki -, hogy hazánk 2003. január 1-jével váljon az ESZE szerződő államává, anélkül azonban, hogy egyidejűleg csatlakozna a Londoni Megállapodáshoz is. A már említett országgyűlési határozat ezzel a kormányzati állásponttal összhangban csupán az ESZE-hez való csatlakozásnak adott zöld utat; a Londoni Megállapodás ratifikálása elmaradt.
IV. Az ESZE 65. cikke és az arra épülő hazai szabályozás
4.1. Az ESZE 2. cikkének (2) bekezdéséből és 64. cikkéből következik, hogy az egyes szerződő államokban az ott hatályossá váló európai szabadalmak sorsa, jogi minősége a nemzeti hivatalok által megadott szabadalmakéval lényegében azonos, hiszen - főszabályként - az európai szabadalom azonos hatályú a nemzeti úton megadott szabadalommal. Ebből adódik, hogy az európai szabadalom fenntartására, megszűnésére, a megsemmisítésével kapcsolatos eljárásra, valamint bitorlására és annak jogkövetkezményeire ugyanazok a szabályok irányadók, mint a nemzeti úton (vagyis az MSZH által) megadott szabadalmak esetében. Ezt, az európai szabadalmi rendszer talapzatához tartozó alapelvet tükrözi a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (Szt.) 84/G. §-a is: az európai szabadalom azonos hatályú az MSZH által megadott szabadalommal.
4.2. Az előzőeket sajátos megvilágításba helyezi az ESZE nyelvi rezsimje.
Mind az ESZH-nak, mind az Igazgatótanácsnak három hivatalos nyelve van: az angol, a francia és a német. Ezek közül a bejelentő által választott egyik nyelv lesz - főszabályként - az ESZH előtt az eljárás nyelve; a bejelentőnek az említett nyelvek egyikén kell benyújtania vagy arra kell lefordítania az európai szabadalmi bejelentést. Az európai szabadalmi bejelentéseket az eljárás nyelvén kell közzétenni; az európai szabadalmak leírásait is ezen a nyelven készítik el és hirdetik meg, ennek azonban párosulnia kell az igénypontok fordításával az ESZH másik két hivatalos nyelvén. Az Európai Szabadalmi Közlöny és az ESZH Hivatalos Lapja az ESZH mindhárom hivatalos nyelvén megjelenik; az európai szabadalmi nyilvántartásba való bejegyzéseket szintén mindhárom hivatalos nyelven eszközlik (ESZE 14. cikk).
4.3. Az európai szabadalomnak a nemzetivel azonos hatályát és az ESZH előtti eljárás nyelvi rezsimjét kapcsolja össze az ESZE 65., 67., és 70. cikke. Ezúttal a 65. cikket tekintjük át röviden,11 a többi rendelkezésre elegendő lesz a Londoni Megállapodással kapcsolatos érvek elemzése során visszatérnünk.
4.4. Ahhoz, hogy az európai szabadalom - nemzetivel azonos - hatálya beálljon a területén, a legtöbb szerződő állam, élve az ESZE 65. cikkében biztosított szabályozási lehetőséggel, megköveteli az európai szabadalom szövegének fordítását.
A 65. cikk (1) bekezdése szerint ugyanis bármelyik szerződő állam előírhatja, hogy ha a szabadalomnak az a szövege, amelynek alapján az ESZH a területére kiterjedő hatályú európai szabadalmat készül adni (illetve módosítással fenntartani), hivatalos nyelvétől eltérő nyelven készült, a bejelentő vagy a szabadalmas központi iparjogvédelmi hatóságához nyújtsa be a szabadalom szövegének fordítását a hivatalos nyelven. (Az ESZE e cikkének szövege a több hivatalos nyelvvel rendelkező szerződő államokra kiterjedő fordulatokat is tartalmaz, ezek ismertetését azonban - mivel Magyarországon nem relevánsak - mellőzzük.)
Az ESZE-ben adott szabályozási lehetőséggel él hatályos szabadalmi jogunk: az európai szabadalom csak abban az esetben válik hatályossá a Magyar Köztársaságban, ha a törvényben rögzített határidőn belül a szabadalmas benyújtja az MSZH-hoz az európai szabadalom szövegének magyar nyelvű fordítását [Szt. 84/H. § (1) bek.]. Az ESZE 65. cikke és az Szt. említett rendelkezése az európai szabadalom szövegéről szól, amin a leírást, az igénypontokat és a rajzokon szereplő szöveges részeket egyaránt érteni kell; a felsoroltak teljes fordítását be kell tehát nyújtani ahhoz, hogy az európai szabadalom hatályossá váljék hazánkban. Ezt megerősíti a 2002. évi Szt.-módosítás indokolása, és tükrözi a fordítások alakiságait megszabó miniszteri rendelet is.12
4.5. Az ESZE 65. cikkének (1) bekezdése értelmében a fordítás benyújtására rendelkezésre álló határidő az európai szabadalom megadásáról (illetve módosítással történő fenntartásáról) szóló értesítésnek az Európai Szabadalmi Közlönyben történő meghirdetése napjától számított három hónap, kivéve, ha az érintett állam ennél hosszabb határidőt állapít meg.
Az Szt. 84/H. §-ának eredeti - 2003. január 1-je és 2005. november 1-je között hatályban lévő - változata a fordítás benyújtására az ESZE 65. cikkében megkövetelt legrövidebb időtartammal megegyező (vagyis három hónapos) határidőt állapított meg. A gyakorlati tapasztalatok és a hazai hivatásos képviselők igényei azonban kikényszerítették e szabályozás rugalmasabbá tételét. Az Szt. 84/H. §-ának a 2005. évi LXXXIII. törvény 206. §-ával megállapított szövege további három hónapos póthatáridőt vezetett be. Ennek eredményeként az Szt. 84/H. §-ának a 2005. november 1-je óta hatályos szövege szerint az európai szabadalom megadásának meghirdetésétől számított három hónapon belül kell ugyan a szabadalmasnak az MSZH-hoz benyújtania a fordítást, ezt azonban az e határidő utolsó napjától számított - újabb - három hónapon belül is megteheti, feltéve, hogy ez utóbbi határidőn belül pótdíjat fizet [Szt. 84/H. § (1)-(2) bek.].
4.6. Az ESZE 65. cikkének (2) bekezdése megengedi a szerződő államoknak, hogy a fordítás közzétételének (meghirdetésének) költségeit - részben vagy egészben - a bejelentővel, illetve a szabadalmassal fizettessék meg, vagyis, hogy a fordítás meghirdetése fejében díjat kérjenek. A magyar szabadalmi jog ezzel az opcióval is él: az Szt. 84/H. §-ának (4) bekezdése szerint a fordítás meghirdetéséért és kinyomtatásáért díjat kell fizetni a fordítás benyújtásától számított két hónapon belül. Ha nem fizetik meg a díjat, azt úgy kell tekinteni, mintha a magyar nyelvű fordítást be sem nyújtották volna [Szt. 84/H. § (6) bek.].
4.7. Az ESZE 65. cikkének (3) bekezdése szabályozza, hogy a szerződő államok a fordítás benyújtásának elmaradásához milyen jogkövetkezményt fűzhetnek: bármelyik szerződő állam előírhatja, hogy a fordítás benyújtására vonatkozó rendelkezések betartásának elmulasztása esetén ebben az államban az európai szabadalmi oltalmat kezdettől fogva hatálytalannak kell tekinteni.
Ez a jogkövetkezmény a magyar jogban is érvényesül: ha nem nyújtják be az európai szabadalom szövegének magyar nyelvű fordítását akár a három hónapos "alaphatáridőn", akár a további három hónapos póthatáridőn belül (a pótdíj megfizetése mellett), azt a törvény erejénél fogva úgy kell tekinteni, hogy az európai szabadalom oltalma a Magyar Köztársaságban keletkezésétől fogva hatálytalan [Szt. 84. § (7) bek.].
V. A
Londoni Megállapodás érdemi szabályai és
kapcsolódásuk az ESZE
rendelkezéseihez13
5.1. A Londoni Megállapodás 1. cikkének (1) bekezdése azokra a szerződő államokra vonatkozik, amelyek hivatalos nyelve - vagy valamelyik hivatalos nyelve - megegyezik az ESZE egyik hivatalos nyelvével. Ezek a szerződő államok nem élhetnek az ESZE 65. cikkének (1) bekezdésében biztosított szabályozási lehetőséggel, azaz nem írhatják elő az európai szabadalom területükön való hatályosulásához sem a teljes szöveg, sem az igénypontok fordításának benyújtását. Ugyanakkor ezekben a szerződő államokban legalább az igénypontok fordítása mindig rendelkezésre áll az ESZH nyelvi rezsimjéből adódóan (l. a 4.2. pontot).
5.2. A Londoni Megállapodás 1. cikkének (2) bekezdése azokra a szerződő államokra vonatkozik, amelyeknek nincs az ESZH hivatalos nyelveinek valamelyikével megegyező hivatalos nyelve (Magyarország is ezek közé az államok közé tartozik). Ezek a szerződő államok sem élhetnek az ESZE 65. cikkének (1) bekezdésében adott szabályozási lehetőséggel, azaz nem írhatják elő az európai szabadalom területükön való hatályosulásához a hivatalos nyelvükön készített fordítás benyújtását, feltéve, hogy az európai szabadalmat az ESZH-nak az adott szerződő állam által választott hivatalos nyelvén adták meg, vagy annak szövegét erre a nyelvre lefordították, és a fordítást az ESZE 65. cikke (1) bekezdésében foglaltakkal összhangban benyújtották. A szóban forgó szerződő államok a megállapodás 1. cikkének (3) bekezdése alapján mindazonáltal továbbra is megkövetelhetik az európai szabadalom területükön való hatályosulásához, hogy - a 65. cikk (1) bekezdésében foglaltakkal összhangban - nyújtsák be az igénypontoknak a hivatalos nyelvükön készített fordítását. E szerződő államok is eltekinthetnek azonban teljes mértékben a fordítási követelményektől, vagy azokat a megállapodás 1. cikkének (2) és (3) bekezdésében foglaltaknál kedvezőbben is meghatározhatják; ezt a megállapodás 1. cikkének (4) bekezdése külön meg is erősíti.
A megállapodás 2. cikke értelmében bármely szerződő állam megkövetelheti, hogy az európai szabadalommal kapcsolatos jogvita esetén a szabadalmas saját költségén
a) készítse el - az állítólagos bitorló kérésére - az európai szabadalom teljes szövegének a fordítását annak az államnak a hivatalos nyelvén, amelyben az állítólagos bitorlást elkövették;
b) nyújtsa be - a hatáskörrel rendelkező bíróság vagy "kvázi igazságszolgáltatási hatóság" (quasi judicial authority) felhívására - az előtte folyó eljárásban - az érintett állam hivatalos nyelvén készített fordítást.
A Londoni Megállapodás előkészítése során is vitatott volt és a megállapodás megkötése óta sem vált teljesen világossá és egyértelművé, hogy e cikk alkalmazásában pontosan mit kell érteni "az európai szabadalommal kapcsolatos jogvitán" (dispute relating to a European patent). Megkockáztatható, hogy ezt a fogalmat a lehető legszélesebben kell értelmezni: nem szűkíthető az európai szabadalommal kapcsolatos jogvita fogalmi köre csupán a bitorlási perekre, az minden bizonnyal kiterjed a nemleges megállapítási, a megsemmisítési ügyekre és - feltételezhetően - egyéb jogvitákra (pl. a kényszerengedélyekkel vagy az előhasználattal kapcsolatos perekre) is, feltéve, hogy az eljárásban szükség van a fordításra. Tisztázásra szorul az is, hogy jogvitáról csak a per, illetve az eljárás megindulását követően beszélhetnénk, vagy például már akkor is, ha az állítólagos bitorlónak a szabadalmas felszólító levelet küldött.
Szintén gondot okozhat a megállapodás gyakorlati alkalmazása során, hogy elmaradt "az állítólagos bitorló" és az "állítólagos bitorlás", valamint a "quasi judicial authority" (magyar nyelvre értelmesen alig átültethető) fogalmának közelebbi meghatározása.
5.3. Ha Magyarország csatlakozna a Londoni Megállapodáshoz, akkor tehát a következő helyzettel szembesülnénk.
A hazánkban hatályos európai szabadalom teljes szövege mindig rendelkezésre állna az ESZH általunk választott egyik hivatalos nyelvén, azaz feltehetőleg angol nyelven. Ha az ESZH előtti eljárás nyelve a francia vagy a német volt, az európai szabadalom teljes szövegének angol nyelvű fordítását be kellene nyújtani az MSZH-hoz az ESZE 65. cikke szerinti rendben. Ha pedig az ESZH előtti eljárás nyelve eleve az angol volt, ezen a nyelven a szöveg a megadásról szóló értesítés meghirdetésekor azonnal rendelkezésre állna.
Emellett a Magyarországon hatályos európai szabadalom igénypontjainak magyar nyelvű fordítása is hozzáférhetővé válna, hiszen megkövetelhetnénk e fordításnak az ESZE 65. cikke szerinti rendben történő benyújtását.
Az európai szabadalommal kapcsolatos jogvita esetén pedig a szabadalom teljes szövege rendelkezésre állna magyar nyelven - a szabadalmas költségén.
5.4. Érdemes szemügyre vennünk a Londoni Megállapodás érdemi szabályait az ESZE fordításokra vonatkozó rendelkezéseinek nézőpontjából is.
Az ESZE 65. cikke többszörösen opcionális szabály, több kérdésben is szabályozási lehetőségeket kínál a szerződő államoknak. A szerződő államok szabadon dönthetnek arról, hogy az európai szabadalomnak a területükön való hatályosulásához
egyáltalán megkövetelik-e bármilyen fordítás benyújtását;
az európai szabadalom teljes szövegének vagy csak a szöveg valamely részének (pl. az igénypontoknak) a fordítását követelik-e meg.
Emellett a szerződő államok dönthetnek arról is, hogy
a fordítás benyújtására szabjanak-e határidőt, és az egyezzen-e meg az ESZE-ben rögzített minimummal, vagy annál hosszabb legyen;
a fordítás közzétételének (meghirdetésének) költségeit - részben vagy egészben - megfizettessék-e a szabadalmassal;
a fordítás benyújtásának elmulasztásához társítsák-e az európai szabadalom ab initio hatálytalanságának jogkövetkezményét.
Az ESZE 65. cikkének ebből a többszörösen opcionális jellegéből adódik, hogy bármely szerződő állam autonóm módon, egyoldalú elhatározással is bevezetheti a Londoni Megállapodásban előírt fordítási könnyítéseket, azaz akár anélkül, hogy valaha is a megállapodás részesévé válna, feloldhatja - részben vagy egészben - az európai szabadalmakkal kapcsolatos fordítási követelményeket.
Az ESZE 67. cikke alapján már ma is elegendő az igénypontok fordításának benyújtása ahhoz, hogy az európai szabadalmi bejelentéssel keletkező ideiglenes oltalom hatályosuljon az érintett szerződő állam területén, hiszen ennél szigorúbb fordítási követelményt egyik szerződő állam sem állíthat. A magyar szabadalmi jogban sincs ez másként: az európai szabadalmi bejelentés közzétételével akkor keletkezik a Magyar Köztársaságban - ideiglenes - oltalom, amikor az MSZH hatósági tájékoztatást közöl az igénypontok magyar nyelvű fordításának benyújtásáról [Szt. 84/E. § (1) bek.] Ebben a rendben tehát az európai szabadalmi bejelentés tárgya jelenleg is ideiglenes oltalmat élvezhet Magyarországon - magyar nyelvű igénypontok és idegen (angol, francia vagy német) nyelvű leírás alapján. Az oltalom véglegessé válása esetén pedig szabadalombitorlás miatt erre az időszakra vonatkozóan is lehet igényt érvényesíteni; az eljárásnak az Szt. 36. §-a (1) bekezdésében előírt felfüggesztése ennek nem akadálya.
Figyelmet érdemel továbbá az is, hogy az ESZE 70. cikkének (1) bekezdése szerint az európai szabadalmi bejelentés, illetve az európai szabadalom hiteles szövege mindig az ESZH előtti eljárás nyelve szerinti szöveg. Ez a szöveg számít hitelesnek mind az ESZH előtti eljárásokban, mind pedig a szerződő államokban. A Magyarországon hatályos európai szabadalmak hiteles szövege tehát - függetlenül attól, hogy magyar fordításuk az ESZE 65. cikke és az Szt. 84/H. §-a alapján rendelkezésre áll - mindig idegen (angol, francia vagy német) nyelvű; az minden esetben az ESZH előtti eljárás nyelve szerinti szöveg lesz, és nem a magyar változat. Ezen nem változtat az ESZE 70. cikkének (3) bekezdésében foglalt szabályozási opció, illetve az Szt. arra épülő rendelkezése sem, amelynek alapján a magyar nyelvű fordítás az irányadó az oltalom terjedelme kérdésében (de csak ebben a kérdésben), ha az oltalom terjedelme a fordítás szerint szűkebb, mint az ESZH előtti eljárás nyelvén készült szöveg (Szt. 84/J. §; l. továbbá az Szt. 84/K. §-át is a fordítás kijavítása és a szűkebb terjedelmű oltalmat eredményező fordításban bízó jóhiszemű személyeknek a fordítás kijavításáig megszerezhető "továbbhasználati" jogát illetően).
VI. A Londoni Megállapodás - alkotmányossági nézetben
6.1. A Londoni Megállapodás ratifikációjával szembeni érvelés egyik fő vonulata alkotmányossági aggályokból indul ki.
A Magyar Szellemitulajdon-védelmi Tanács (MSZTT) állásfoglalása szerint:
"A Magyarország területén érvényes szabadalmak leírásainak és igénypontjainak magyar nyelven történő hozzáférhetővé tétele az alkotmányos alapjogokkal összefüggő követelmény. Tagságunk esetén az európai, illetve a közösségi szabadalmi dokumentumok magyar nyelvű fordításainak elmaradása az Alkotmány hatályos szövegének különösen a következő rendelkezései szempontjából volna aggályos:
a vállalkozás joga és a gazdasági verseny szabadsága [9. § (2) bek.],
a hátrányos megkülönböztetés tilalma [70/A. §],
a jogállamiság és a jogbiztonság követelménye [2. § (2) bek.], valamint
a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog [61. § (1) bek.]."14
Az MSZTT-állásfoglalás Vörös Imre tanulmányára épült. E tanulmány a Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság és az Európai Bíróság egy-egy - e témába vágó - ítéletének elemzését, valamint a hazai alkotmánybírósági gyakorlat releváns elemeinek áttekintését követően jutott arra a következtetésre, hogy a Londoni Megállapodáshoz való csatlakozás, illetve az ESZE e szellemben történő módosítása "a hatályos Alkotmány szövege alapján … nagy valószínűséggel … az Alkotmány több rendelkezése alapján is alkotmányellenesnek minősülne."15 Vörös Imre elsősorban a vállalkozás jogára és a gazdasági verseny szabadságára, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára, valamint a jogállamiságra és a jogbiztonságra vonatkozó rendelkezések vizsgálatából vonta le ezt a következtetést.
Ezt az okfejtést Gödölle István annak kimutatásával egészítette ki, hogy - álláspontja szerint - a Londoni Megállapodás szerinti rendszer bevezetése a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos alapjog (az információszabadság) sérelmével járna.16
Mándi Attila írása Vörös Imre érvelését alátámasztó észrevételekkel szolgált. Hangsúlyozta, hogy a magyar műszaki értelmiség nem rendelkezik a szabadalmi leírások megértéséhez és értelmezéséhez szükséges idegennyelv-ismerettel, és ezért "a teljes szabadalmi szöveg (leírás és igénypontok) magyar fordításának elhagyása a hazai versenytársakat komoly hátrányba hozza, ez pedig alkotmányellenes". Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar nyelvű fordításra "a szabadalombitorlást elkerülni szándékozó jogkövető magatartás" céljából is szükség van, illetve, hogy a "szabadalmi vita" korántsem a bitorlási perrel, "hanem sokkal korábban kezdődik". Hivatkozott a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 18. §-ának (2) bekezdésében rögzített követelményre is, hogy a jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően kell megszövegezni. E rendelkezés alapján állítja:
"Bár egy szabadalom szó szerinti értelmezésben nem tekinthető jogszabálynak, tágabb értelemben mindenképpen ebbe a kategóriába sorolandó, hiszen a szabadalmakból jogok - méghozzá súlyos szankciók foganatosítására alkalmas jogok - származtathatók le. Márpedig azokat az iratokat, amelyek alapján Magyarországon jogok érvényesíthetők, a magyar nyelv szabályainak megfelelően - tehát magyar nyelven - kell megszövegezni."17
6.2. Mielőtt az előzőekben megemlített és a MIE munkabizottságában felvetett alkotmányossági aggályokat részletesen is sorra vennénk, érdemes felvázolnunk európai hátterüket.
A Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (BGH) ítéletét Vörös Imre tanulmánya is ismerteti.18 Az ítélet rezüméje talán a következő lehet: a BGH szerint a jogbiztonság követelményét az igénypontok német nyelven való közrebocsátása is kielégíti (ehhez tehát nem szükséges az európai szabadalom teljes szövegének fordítása); a teljes fordítás - kétség, illetve jogvita esetén történő - elkészíttetésének költsége nem számít az érintett vállalkozók számára aránytalan megterhelésnek. E megterhelésnek pedig ésszerű indoka van: a nemzetközi együttműködés szükségessége.
Az Európai Bíróságnak a BASF-ügyben született - Vörös Imre által szintén elemzett - ítélete19 pedig pusztán azzal a tanulsággal szolgál: az ESZE 65. cikke alapján meghozott - az európai szabadalom fordítását megkövetelő - nemzeti jogszabály nem akadályozza az áruk szabad mozgását, nem sérti az EK-szerződés 28. cikkét. Ebből következik, hogy a 65. cikkben megengedettnél enyhébb követelményt állító - vagy akár ilyen követelményt nem is támasztó - tagállami jogszabály pedig végképp "gyanú felett áll", nem sértheti az EK-szerződés 28. cikkét.
Ennél azonban fontosabbnak és témánk szempontjából érdekesebbnek tűnik a közösségi védjegyrendszer nyelvi rezsimjét az Európai Bíróság mérlegére helyező Kik-ügy.20 A Kik-ügyben hozott - az EU hivatalos nyelveinek egyenlőségével "leszámoló" - ítélet részletes ismertetése és értékelése jócskán meghaladná ennek az írásnak a terjedelmi korlátjait. Mindazonáltal elkerülhetetlennek tűnik, hogy az ítélet elvi élű megállapításaiból kiszemezgessük azokat, amelyek - igaz, inkább csak áttételesen - a Londoni Megállapodásról folyó viták szempontjából is érdekesek lehetnek, mintegy fölrajzolva e viták európai közösségi jogi hátterét.
Az Európai Bíróság szerint az EK-szerződés "számos utalást tartalmaz a nyelveknek az Európai Unióban történő használatára. Mindazonáltal, ezek az utalások nem tekinthetők egy olyan általános közösségi jogelv bizonyítékának, amely bármely polgárt feljogosítana arra, hogy minden körülmények között követelhesse a saját anyanyelvére való lefordítását bárminek, ami akár csak eshetőlegesen is érintheti az érdeket" (82. pont); ebből adódóan "nem feltétlenül szükséges valamely egyedi határozatot az összes hivatalos nyelven elkészíteni, még akkor sem, ha az nemcsak a címzett, hanem az Unió rajta kívüli polgárának - pl. egy gazdasági versenytárs - jogait is érintheti" (85. pont).
Az ítélet 92. pontja felidézi azokat a - méltánylandó - szempontokat, amelyeket a közösségi védjegyrendszert működtető Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (BPHH) nyelvi rezsimjének kialakításakor figyelembe kellett venni: egyaránt mérlegelni kellett a köz, az összes potenciálisan érintett gazdasági szereplő, valamint a bejelentők, a jogosultak és az egyes eljárásokban részt vevő ellenérdekű felek érdekeit. Mindezek alapján az ítélet arra a következtetésre jut: "megfelelő és arányos" volt a BPHH hivatalos nyelveinek az Európai Közösségben "legszélesebb körben ismert" nyelvekre való korlátozása.
A téma európai közösségi hátteréhez hozzátartozik az EU Tanácsában a közösségi szabadalomról 2003. március 3-án elfogadott ún. közös politikai megközelítés.21 Ennek értelmében a közösségi szabadalom teljes szövege az eljárás nyelvén állna csak rendelkezésre; a megadást követően azonban az ESZH-nál be kellene nyújtani az igénypontok fordítását az EU összes többi hivatalos nyelvén. Jogvita esetén a közösségi szabadalom teljes szövegét - a szabadalmas költségén - rendelkezésre kellene bocsátani az érintett tagállam hivatalos nyelvén. E "közös politikai megközelítést" - miniszteri szintű egyezséget - tükrözi a közösségi szabadalomról szóló rendelet tervezetének legutolsó változata is (24/a-24/d cikkeiben).22 Ez a nyelvi-fordítási rezsim a Tanács álláspontja szerint kielégíti a költséghatékonyság, a jogbiztonság és a diszkriminációmentesség követelményeit. Magyarország - tagállamként - elfogadta és támogatta ezt a megoldást. A közösségi szabadalomról szóló rendelet elfogadását mind ez ideig az akadályozta, hogy a fordításokhoz fűződő joghatásokról és a benyújtásukra nyitva álló határidőről nem tudtak megegyezni a tagállamok.
6.3. Az MSZTT állásfoglalása elsőként a vállalkozás joga és a gazdasági verseny szabadsága szempontjából tekintené aggályosnak a Londoni Megállapodás rendszerének elfogadását.23
Vörös Imre tanulmánya szintén hangsúlyosan szól a vállalkozás jogát érő sérelem lehetőségéről:
"Egy olyan jogszabály, amely nem teszi lehetővé azt, hogy a Magyar Köztársaság területén magyar nyelven, törvényi kötelezettségek alapján, mintegy "hivatalból" - és ne csak a már megindult jogvita következtében és ennek feltételével - rendelkezésre álljon egy Magyarország területére vonatkozóan is bejelentett, illetve megadott európai, illetve közösségi szabadalom magyar nyelvű fordítása, feltétlenül korlátozza a vállalkozás jogának gyakorlását. Az érintett személy ugyanis két lehetőség közül választhat még akkor is, ha a lehető - elvárható - legnagyobb gondossággal jár el.
Az egyik lehetőség az, hogy saját költségén lefordíttatja az ESZE hivatalos közlönyében közzétett teljes szabadalmi leírást.
A másik lehetőség az, hogy "megvárja" a jogvita kialakulását, és egy olyan helyzetben jut hozzá - most már a felperes költségére - a fordításhoz, amikor már egy folyamatban lévő perben szabadalombitorlással gyanúsítják."24
A MIE munkabizottságának ajánlása ugyancsak tartalmaz olyan okfejtést, amely a vállalkozás jogának sérelmével kapcsolatos aggályt fejez ki.25
Látni kell azonban, hogy még az említett aggályok megfogalmazása sem túl éles. Ez nyilván visszavezethető arra (és erről Vörös Imre tanulmánya is említést tesz), hogy a vállalkozás joga, illetve a gazdasági verseny szabadsága korántsem abszolutizálható, nem korlátozhatatlan. A gazdasági verseny szabadsága - hasonlóan a piacgazdasághoz [Alk. 9. § (1) bek.] - nem minősül önálló alapjognak, sokkal inkább az Alkotmányban rögzített államcélnak: "a gazdasági verseny szabadsága … nem alapjog, hanem a piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és működését biztosítani … az államnak is feladata" [21/1994. (II. 16.) AB hat.] A szabad versenynek ezért "külön alkotmányossági mércéje nincs". Az államnak joga van megfelelő alkotmányos indokból a gazdasági verseny korlátozására [31/1994. (VI. 2.) AB hat.].
A vállalkozás joga ennél intenzívebb védelemben részesül, alapjogi elismerést nyert az Alkotmánybíróság gyakorlatában [21/1994. (II. 16.) AB hat.]. Ez nem jelenti azt, hogy ne eshetne korlátozás alá, a korlátozás alkotmányosságának azonban szigorúbb kritériumai vannak.
Az Alkotmánybíróság szerint:
"A vállalkozás szabadsága és a vállalkozáshoz való jog tehát a piacgazdaság egyik lényeges eleme, amelynek alapjogi státuszából következik, hogy korlátozása ellen nemcsak az Alkotmány 9. § (2) bekezdése nyújt védelmet, ha ti. a jogszabályi korlátozás nem a piacgazdaság előmozdítását, kiegészítését szolgálja, hanem az Alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján az - lényeges tartalmát tekintve -, még törvényhozási úton is korlátozhatatlan. A vállalkozás jogának alapjogi minőségéből tehát az következik, hogy csak akkor és annyiban korlátozható, amikor és amennyiben a korlátozás végső eszközének fennállnak az alkotmányos indokai" [881/B/991. AB hat., ABH 1992, 474., 475.].
A vállalkozáshoz való jog értelmezésében meghatározónak tekintik az 54/1993. (I. 13.) AB határozatot. Ennek értelmében:
"A vállalkozás joga azt jelenti, hogy bárkinek Alkotmány biztosította joga a vállalkozás, azaz üzleti tevékenység kifejtése … A vállalkozás joga nem abszolutizálható és nem korlátozhatatlan … A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást.
A vállalkozás jogától különböző kérdés az, hogy a vállalkozó milyen közgazdasági feltételrendszerbe lép be. E feltételrendszerrel kapcsolatban különösen az az alkotmányossági követelmény, hogy a feltételrendszer … megfeleljen a piacgazdaság Alkotmány rögzítette (9. §) követelményének, valamint hogy ne legyen diszkriminatív."
Az európai szabadalmakra vonatkozó fordítási előírásokat enyhítő Londoni Megállapodás rendszere az előzőekben összefoglalt alkotmányossági követelményekkel egybevetve a következőképpen értékelhető.
A fordítási követelmények enyhítése a vállalkozás jogát nem érinti, a vállalkozás joga szempontjából közömbös: önmagában az, hogy az európai szabadalmak teljes szövege csak jogvita esetén áll rendelkezésre magyar nyelven, senkit sem akadályoz meg abban, hogy vállalkozóvá váljon, üzleti tevékenységbe kezdjen.
Ahhoz az állam által meghatározott közgazdasági feltételrendszerhez, amelyben a vállalkozó működik, kétségkívül hozzátartozik a szabadalmi jogi környezet is, azon belül a Magyarországon hatályos szabadalmakhoz való hozzáférés, a szabadalmak megismerhetőségének kérdése is. A Londoni Megállapodás rendszerének bevezetése tehát nem magát a vállalkozás jogát érintené, hanem azt a közgazdasági feltételrendszert, amelyben e jog gyakorolható. E feltételrendszertől azt várja el az Alkotmánybíróság, hogy ne legyen piacgazdaság-ellenes és diszkriminatív.
A Londoni Megállapodással szemben felhozott érvek főként a diszkrimináció lehetőségét hangsúlyozzák. Ezekre az érvekre a hátrányos megkülönböztetés tilalmának vizsgálatakor térünk vissza (l. a 6.4. pontot); elegendőnek tűnik e helyt az ott levont következtetés megelőlegezése: a Londoni Megállapodás nem idézne elő - alkotmányossági szempontból kifogásolható - diszkriminációt.
A gazdasági verseny szabadságát illetően pedig szó volt arról az alkotmánybírósági tanról, hogy a gazdasági versenyt az állam korlátozhatja, ha annak van alkotmányosan elfogadható, ésszerű indoka. Bár nem látszik kellően alátámasztottnak az a nézet sem, hogy az európai szabadalmakra vonatkozó fordítási követelmények enyhítése korlátozná a gazdasági versenyt (hiszen az adminisztratív terhek és a költségek csökkentése ezzel éppen ellentétes hatást válthat ki), annyi biztonsággal kijelenthető: az ilyesféle "korlátozásra" elfogadható, ésszerű indokot szolgáltat az európai együttműködés alkotmányos követelménye. Ez utóbbi az Alkotmány 6. §-ának (4) bekezdéséből - vagyis egy olyan rendelkezésből, amely az MSZTT állásfoglalásának megszületése és Vörös Imre tanulmányának megírása idején még nem volt hatályban26 - egyértelműen következik. E bekezdés szerint a Magyar Köztársaság az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében.
6.4. A Londoni Megállapodás rendszerével szemben felhozott alkotmányossági aggályok között talán a legnagyobb súllyal szerepel az, hogy bevezetése a hátrányos megkülönböztetésnek az Alkotmány 70/A. §-ában kimondott tilalmát sértené. Az előzőekben (a 6.3. pontban) már szó esett arról, hogy a vállalkozáshoz való jog gyakorlását befolyásoló közgazdasági feltételrendszerrel szemben is azt az elvárást támasztja az állandó alkotmánybírósági gyakorlat, hogy az ne legyen diszkriminatív.
Az MSZTT-állásfoglalás mellett Vörös Imre tanulmánya is a diszkriminációtilalom sérelmét fedezi fel a Londoni Megállapodás rendszerében. Vörös Imre kifejti:
"…a magyar hivatalos nyelven való hozzáférhetőség hiánya a hátrányos megkülönböztetés tilalmába is ütközne. A jogszabály ugyanis ésszerű indok nélkül tenne különbséget és hozna egyenlőtlen helyzetbe egyazon homogén csoportba tartozó személyeket anélkül, hogy ennek ésszerű, különösen pedig alkotmányos indoka lenne. Az a tény, hogy a jogszabály maga biztosítana egyenlőtlen jogokat pusztán annál a ténynél fogva, hogy valamely személy ismeri-e az ESZE három hivatalos nyelve közül legalább az egyiket vagy nem, nélkülöz bármiféle alkotmányos indokot és a jogok egyenlőtlen elosztásához vezet, így az alkotmányossági aggály emiatt is fennáll."27
A 6.1. pontban idézettekből már kitűnt: Mándi Attila a hazai versenytársakat érő komoly hátrányokra figyelemmel találná alkotmányellenesnek a Londoni Megállapodás szerinti rendszer bevezetését. Ehhez még a nyelvhasználat oldaláról indulva is hozzátesz egy érvet:
"Márpedig, ha a törvényhozó a magyar versenytársaktól anyanyelvük használatát megtagadja, úgy a gazdasági verseny résztvevői között súlyos diszkrimináció jön létre, ez pedig az Alkotmány rendelkezéseibe ütközik."28
A MIE munkabizottságának állásfoglalása szintén egyértelmű e kérdésben:
"A csatlakozás a magyar vállalatokat és vállalkozókat külföldi versenytársaikkal szemben jelentős hátrányba hozná."29
A hátrányos megkülönböztetés vizsgálatát - az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint - annak a "homogén", egynemű csoportnak a körülhatárolásával kell kezdeni, amelyen belül, amelynek tagjai között az állítólagos megkülönböztetés létrejöhet, illetve fennállhat. Erre Vörös Imre tanulmánya is felhívja a figyelmet. A diszkrimináció vizsgálatának előkérdése tehát, hogy a megkülönböztetés egymással összehasonlítható alanyi körre vonatkozik-e, azaz olyan személyeket érint-e, akik homogén csoportot alkotnak [61/1992. (XI. 20.) AB hat., 35/1994. (VI. 24.) AB hat.].
Úgy tűnik, hogy a Londoni Megállapodással kapcsolatos eddigi hazai vizsgálódások elmulasztották a szóban forgó "homogén csoport" pontos körülhatárolását. Álláspontom szerint a Londoni Megállapodás rendszerének a diszkriminációtilalom szempontjából történő megítélésekor vagy az európai szabadalmak tiszteletben tartására kötelezetteket, vagy az európai szabadalmak megszerzőit (bejelentőket és szabadalmasokat) kell figyelembe venni, de a kötelezettek és a jogszerzők nem sorolhatók egyetlen homogén csoportba, hanem - jogi értelemben - két, egymástól jól elkülönülő alanyi körhöz tartoznak. A jogszerzők önálló homogén csoportot képeznek, és tőlük elkülönülő homogén csoportba sorolhatók a kötelezettek. Hibás kiindulás ezért az, ha a külföldi jogszerző (jogosult) és a magyar kötelezett helyzetét vetjük össze; jogi értelemben ugyanis nem tartoznak egynemű, homogén csoportba.
Ha a Londoni Megállapodás hazai alkalmazásából kiindulva a kötelezettek csoportját vizsgáljuk a diszkrimináció szempontjából, a magyarországi kötelezettek helyzetét a megállapodásban részes többi országban működő kötelezettek - és nem a hazánkban szabadalmat szerző személyek - helyzetével kell összevetni. Ebben az összevetésben azt találjuk, hogy az ESZH hivatalos nyelvein kívüli nyelvek ("kis" nyelvek) ismerőit nem sújtja diszkrimináció, hiszen az igénypontok fordítása az általuk használt nyelven éppúgy rendelkezésre áll majd, mint az ESZH hivatalos nyelvein. Megfelelőnek és arányosnak tűnik emellett az, hogy mind az ESZE-ben, mind a Londoni Megállapodásban a legszélesebb körben ismert európai nyelvekre (az angolra, a franciára és a németre) esett a választás, amikor az ESZH előtti eljárás nyelveit, illetve azokat a nyelveket kiválasztották, amelyek egyikén a Londoni Megállapodás szerződő felei megkövetelhetik az európai szabadalom teljes szövegének (illetve fordításának) rendelkezésre bocsátását.
A Londoni Megállapodás rendszerében a kötelezettek esetenként kétségtelenül arra kényszerülhetnek, hogy saját céljaikra saját költségükön készítsenek vagy készíttessenek fordítást az európai szabadalom teljes szövegéről. Ez mind a vállalkozás jogának gyakorlását befolyásoló közgazdasági feltételrendszer, mind pedig a hátrányos megkülönböztetés tilalma szempontjából vethet és vetett fel aggályokat. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy ez az esetenként jelentkező fordítási igény és a vele járó költség nem számít aránytalan megterhelésnek. Semmi esetre sem tekinthető olyan megterhelésnek, amely az európai együttműködés alkotmányos követelményével és az európai szabadalmi költségek csökkentésének gyakorlati céljával ne volna kellően igazolható. Hasonlóképpen vitatható, hogy egyáltalán megterhelés-e, és ha az, vajon ésszerű indokkal nem igazolható-e a Londoni Megállapodásnak az a prognosztizált hatása, hogy a hazai vállalkozások az angol nyelv elsajátítására kényszerülnének. Ezt ugyanis leginkább az "kényszeríti ki" napjainkban, hogy a nyelvtudás egyre inkább az Európai Unió egységes piacán való részvétel elengedhetetlen feltételévé válik az üzleti gyakorlatban.
A jogszerzők és a jogosultak oldalán a Londoni Megállapodás hatásai egyértelműen kedvezőnek tűnnek; a jogosultak közötti hátrányos megkülönböztetés kérdése fel sem vetődött (érthetően) az eddigi hazai vitákban. A jogszerzők (bejelentők) között mindazonáltal nyilvánvalóan előnyt élveznek azok, akik anyanyelvként vagy egyébként ismerik és használják az ESZH egy vagy több hivatalos nyelvét. A többi ("kis") nyelv ismerői számára ez hátrányt jelent, amit azonban az ESZE, valamint Végrehajtási Szabályzata (VSZ) és Díjszabályzata kedvezményekkel és könnyítésekkel törekszik ellensúlyozni [ESZE 14. cikk (2) és (4) bek., VSZ 6. szabály, Díjszabályzat 12. cikk (1) bek.].
Megkockáztatható tehát, hogy a Londoni Megállapodás rendszerének bevezetése az előzőek szerint felállított csoportok tagjai között nem eredményezne hátrányos megkülönböztetést. A "homogén csoport" helyes megválasztásával a Londoni Megállapodást diszkriminatívnak láttató aggályok eloszlathatók. Ha pedig még e homogén csoportokon belül is felfedezni vélnénk a Londoni Megállapodásnak betudható megkülönböztetést, a különbségtételre - úgy tűnik - található ésszerű indok, legyen az a költségcsökkentés gyakorlati kényszere vagy az európai együttműködés - már említett - alkotmányos követelménye. Hasonlóképpen nehéz volna önkényesnek, ésszerű indokot nélkülözőnek minősítenünk, hogy az ESZH hivatalos nyelveinek körét az angolra, a franciára és a németre szűkítették.
6.5. Az MSZTT-állásfoglalás és Vörös Imre tanulmánya szerint a Londoni Megállapodás rendszerének bevezetése, az ESZE 65. cikke alapján előírt fordítási követelmény enyhítése a jogállamiság és a jogbiztonság követelményeit sem elégítené ki, és ezért is alkotmányossági aggályokat vetne fel.
Vörös Imre szerint a jogállamiság és a jogbiztonság követelménye nem más, mint "a jogszabályok világos, áttekinthető, az előreláthatóságot, áttekinthetőséget biztosító voltának" követelménye. Ehhez hozzáfűzi:
"Emellett azonban a hivatalos nyelv intézménye és a jogszabályok és gyakorlatuk, a közhatalmat akár átruházottan gyakorló szerv eljárásának a hivatalos nyelven való hozzáférhetősége a jogállamiság és a jogbiztonság szempontjából ugyancsak alapvető jelentőségű."30
Mindezekből Vörös Imre azt a következtetést vonja le, hogy a Londoni Megállapodás teremtette körülmények között:
"A Magyar Köztársaság területén tartózkodó személyek … csak korlátozottan láthatják előre magatartásuk jogkövetkezményeit, annak hatását - ideértve a gazdaságiakat is - nem tudják felmérni, és a jog követelményrendszeréhez nem tudnak igazodni. A kérdésnek a jogvita stádiumába való 'áttolása' nem oldja meg, csak másik szinten és súlyosabb jogi pozícióban 'visszakérődzi' a problémát. A jogvita híján - azt megelőzően - ugyanis a jogbiztonság csak 'saját zsebre', saját költségráfordítással biztosítható. Egy ilyen jogszabály alkotmányellenességét az AB nagy valószínűséggel megállapítaná."31
A MIE munkabizottság is utal "jogbiztonsági aggályokra" 32 amelyeket - feltehetőleg - leginkább a következő okfejtésükre vezetnek vissza:
"A megállapodás értelmében … a szabadalmi leírás teljes szövegét csak a versenytárs figyelmeztetése, fenyegetése vagy a bitorlási per megindítása esetén kell a tagállam hivatalos nyelvére lefordítani. A jóhiszemű magyar versenytárs - nem mindenre kiterjedően tökéletes angol, francia vagy német nyelvismerete miatt - könnyen rosszul mérheti fel a szabadalomban feltárt találmányt, az igénypontok oltalmi körét, különös tekintettel arra, hogy az igénypontok értelmezése a leírás és a rajzok alapján történik. Így tehát a Magyarországon idegennek számító nyelven kinyomtatott szabadalmi leírás alapján a gazdasági élet magyar szereplői magatartásuk következményeit nem képesek előre látni. Többéves kutató- és fejlesztőmunkát végeznek el, prototípusokat gyártanak, eljárásokat üzemesítenek, gyártóüzemet építenek fel abban a hiszemben, hogy tervezett tevékenységük harmadik fél szabadalmát nem sérti. A bitorlási per során azután kiderül, hogy értékelésük helytelen, hibás volt."33
Látható, hogy a jogbiztonság alkotmányos követelményére hivatkozó érvek elsősorban azt a feltételezést tükrözik, hogy a Londoni Megállapodás szerinti rendben a szabadalmas versenytársai, a "kötelezettek" a szabadalom teljes szövegét tartalmazó fordítás hiányában nem tudnák előre látni magatartásuk lehetséges következményeit, azaz hiányozna a megalapozott üzleti döntésekhez szükséges kiszámíthatóság.
Kétségtelen, hogy az alkotmánybírósági gyakorlatban is ez a jogbiztonság egyik legfontosabb fogalmi eleme:
"A jogbiztonság az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a normák címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is" [9/1992. (I. 30.) AB hat.].
Az Alkotmánybíróság e követelmény szigorát, merevségét is valamelyest enyhítette, talán épp az életszerűség jegyében. A "viszonylagos jogbiztonság" tanát az Alkotmánybíróság a következőképpen fejtette ki:
"A jogbiztonság követelménye … sem abszolutizálható olyan értelmezésben, amely ténylegesen a jogrendszer kivételt nem tűrő, feltétlen (abszolút) változatlanságának igényét emelné alkotmányos követelménnyé. A jogbiztonság követelménye nem ezt, hanem a viszonylagos állandóság, a kiszámíthatóság követelményét fogalmazza meg" [16/1996. (I. 3.) AB hat.].
Az előzőekben kifejtett alkotmányossági követelmények és a Londoni Megállapodás szerinti rendszer összevetésekor mindenekelőtt abból érdemes kiindulnunk, hogy az európai szabadalom terjedelmén és az európai szabadalomból eredő jogokon, az oltalom tartalmán semmit nem változtat az a körülmény, hogy a szabadalom teljes szövegét vagy csak az igénypontjait fordítják le. Nem válnak emiatt változékonnyá, kiszámíthatatlanná sem a szabadalmi jogszabályok előírásai, sem egy konkrét szabadalomból folyó jogok. A jog egyik részterületeként a szabadalmi jog épp olyan világos, egyértelmű, működésében és következményeiben épp olyan kiszámítható és előrelátható marad, mint abban az esetben, ha az ESZE 65. cikke alapján a szabadalom teljes szövegének fordítását megköveteljük.
A fordítás kijavítása "írhatja át" utólag a szabadalom terjedelmét, és változtathat ez úton a szabadalmas versenytársai által korábban megismert feltételrendszeren, ezt a problémát azonban megfelelően kezeli az ESZE 70. cikke (4) bekezdésének a) pontja és az Szt. 84/K. §-ának (6) bekezdése.
Önmagában tehát az európai szabadalom teljes szövegét tartalmazó fordítás hiánya nem teszi kevésbé kiszámíthatóvá, kevésbé előreláthatóvá a szabadalommal kapcsolatos jogi helyzetet, attól, hogy a szabadalom teljes szövegét nem, hanem csak az igénypontjait fordítják le, nem válnak változékonnyá, az idő előrehaladtával kiszámíthatatlanná a szabadalomból eredő jogok.
A teljes fordítás hiánya legfeljebb az európai szabadalom megismerhetőségét illetően teremt kedvezőtlen feltételeket, nem az oltalom tartalmának időbeli változékonyságát idézi elő. Ha nem áll rendelkezésre az európai szabadalom teljes szövegének fordítása, az kétségtelenül megnehezítheti a potenciálisan érintettek számára, hogy a szabadalomból eredő jogokról magyar nyelven tájékozódjanak. Jogbiztonsági szempontból tehát - úgy tűnik - annak lehet döntő jelentősége, hogy a magyar nyelven rendelkezésre álló igénypontok elegendő tájékoztatást adnak-e, kellő biztonságú útmutatással szolgálnak-e az üzleti viszonyokban egyébként szokásos körültekintéssel eljáró vállalkozások számára fejlesztési, beruházási, gyártási, forgalmazási vagy egyéb üzleti döntéseik meghozatalához.
Ebből a szempontból tanulságos a Kehlrinne-ügyben hozott német legfelsőbb bírósági ítélet. Ennek az ítéletnek a jogbiztonság követelményének teljesítésére vonatkozó következtetéseit maga Vörös Imre is a következőképpen foglalja össze:
" … nem jelenti a felhívott alapjogok vagy a jogállamiságból adódó jogbiztonság követelményének sérelmét az, hogy a szabadalmi leírást csak az ESZH valamelyik hivatalos nyelvén nyújtják be és teszik közzé, ha az igénypontokat német nyelven is közzéteszik. A GG [vagyis a német alkotmány, a Grundgesetz] nem írja elő azt, hogy az NSZK területén iparűzéssel foglalkozókat érintő valamennyi magatartási szabályt németül minden részletében nyilvánosságra hozzanak, hozzáférhetővé tegyenek. Az igénypontok német nyelven történő közzététele a jogbiztonság követelményét kielégíti. Kétség (pl. jogvita) esetén amúgy is lehetőség van arra, hogy az érintett a teljes szabadalmi leírást beszerezze és lefordíttassa. Ez azonban nem olyan aránytalan megterhelés, amelyet az adott területen kialakított nemzetközi együttműködés szükségességére tekintettel ne lehetne elviselni. Az igénypontok német nyelven való közzététele és a közzétételkor csatolt egyéb információk (azonosítást megkönnyítő technikai megjelölések) lehetővé teszik az érintettek számára azt, hogy a bejelentett szabadalom tárgyával nagy vonalakban tisztába kerüljenek. Ennek alapján módjuk van arra, hogy a teljes szabadalmi leírás beszerzéséről és lefordíttatásáról saját költségükre gondoskodhassanak. Ez a költségtöbblet az európai szabadalom intézményének megalkotásához képest nem tekinthető aránytalannak."34
A német ítélet és a viszonylagos jogbiztonság magyar alkotmánybírósági tanának egybevetése talán okkal indíthat minket arra a következtetésre, hogy a jogbiztonság hazai alkotmányossági szűrőjén sem akadna fenn a Londoni Megállapodásnak a hatályos szabadalmi jogunkénál enyhébb fordítási követelményrendszere. Az igénypontok magyar nyelven való hozzáférhetővé tétele ugyanis lehetővé teszi az érintettek számára, hogy a szabadalom tárgyával, terjedelmével, a belőle folyó jogokkal legalább nagy vonalakban tisztába kerüljenek. Okszerű gazdálkodást folytató, az üzleti viszonyokban szokásos körültekintéssel eljáró vállalkozás pedig nem mulasztja el, hogy közelebbről tájékozódjon a tevékenysége szempontjából relevánsnak tűnő, az érdekkörébe eső szabadalmak pontos tartalmáról és terjedelméről. Ezt megteheti a teljes fordítás elkészíttetése útján, de - talán még inkább - a hiteles (azaz az ESZH előtti eljárás nyelvén készült) szöveg tanulmányozásával. Aligha hihető, hogy ésszerűen gazdálkodó, körültekintően fejlesztő vállalkozás - ahogy a MIE munkabizottsága írja - többéves kutató és fejlesztő munkába vágna bele, gyártóüzemet létesítene anélkül, hogy az ilyen irányú tevékenységét akadályozó vagy korlátozó európai szabadalom hiteles szövegét előtte ne tanulmányozná. Nem takaródzhatnak a jogbiztonság követelményével olyan vállalkozások, amelyek ilyen nagyfokú üzleti negligenciát tanúsítanak.
Ebben az összefüggésben említést érdemel: a szabadalombitorlás jogkövetkezményeit is befolyásolhatja, hogy a szabadalom teljes szövege nem áll rendelkezésre a bitorlás helye szerinti állam hivatalos nyelvén, és ezért azt az állítólagos bitorló adott esetben nem ismerhette meg ezen a nyelven. Ez a körülmény a felróhatóságon alapuló szankció, a kártérítés alkalmazására gyakorolhat döntő befolyást. Erre láthatunk példát a közösségi szabadalomról szóló rendelet tervezetében.35
Másfelől - úgy tűnik - nincs olyan alkotmányos követelmény, hogy a gazdasági vállalkozások működési feltételeit - akár csak áttételesen, illetve eshetőlegesen - érintő valamennyi iratnak mindig rendelkezésre kell állnia magyar nyelven is. (Ha volna ilyen követelmény, az - közösségi jogi szempontból - nehezen értelmezhető viszonyba kerülne az Európai Bíróságnak a Kik-ügyben hozott - a 6.2. pontban röviden ismertetett - ítéletével.) A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (Jat.) 18. §-ának (2) bekezdéséből sem következik ilyenféle követelmény. Igaz ugyan, hogy e rendelkezés szerint a jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően kell megszövegezni, e szabály azonban csak a jogszabályokra vonatkozik, mint ahogy az Európai Bíróság is gyakorlatilag csak a közösségi jogszabályok esetében mutatkozott késznek arra, hogy elismerje az Európai Unió hivatalos nyelveinek egyenlőségét. A szabadalom viszont nem jogszabály, még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy jogszabály (az Szt., illetve az ESZE) alapján adják meg, illetve, hogy abszolút szerkezetű - a szabadalmason kívül, vele szemben mindenki mást kötelező - jogviszonyokat eredményez.
Érdemes kitérni Vörös Imrének a jogbiztonsággal összefüggő arra a felvetésére, hogy a hivatalos nyelv intézményét és a szabadalmak szövegének a hivatalos nyelven való hozzáférhetőségét az Alkotmánybíróságnak az Európai Megállapodás tárgyában hozott határozata alapján is vizsgálni kell. Vörös Imre szerint a hivatalos nyelv és az e nyelven való hozzáférhetőség jogbiztonsági jelentősége az Alkotmánybíróságnak
"… az Európai Megállapodással kapcsolatos határozatából - jóllehet az más aspektusban gondolkodik, a szuverenitás-közhatalom átruházása dimenziójában mozog - mégis egyértelműen következik."36
A Londoni Megállapodás rendszere és a Vörös Imre által megemlített - az Európai Megállapodás versenyjogi szabályaira vonatkozó - alkotmánybírósági határozat [30/1998. (VI. 25.) AB határozat] közötti összefüggés mindazonáltal meglehetősen távolinak tűnik. Mindenekelőtt azért, mert az európai szabadalmak nemzetközi magánjogi alapon érvényesülnek hazánkban (és ezen a Londoni Megállapodás se változtatna), miközben a szóban forgó AB-határozat közjogi normákra vonatkozott.
A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) 20. §-a rendezi az iparjogvédelmi - köztük a szabadalmi - jogokra alkalmazandó jog kérdését. A Tvr. 62/A. §-a pedig az iparjogvédelmi ügyekre irányadó joghatóságokról szól (elvileg valóban kizárólagos joghatóságot kikötve pl. a belföldi iparjogvédelmi jog megadásával kapcsolatos eljárásokra). A Tvr. 2. §-a viszont mindezt nemzetközi szerződéssel "felülírhatóvá" teszi annak kimondásával, hogy a Tvr.-t nem kell alkalmazni olyan kérdésben, amelyet nemzetközi szerződés szabályoz. Következésképpen a 62/A. § kizárólagos joghatósági szabályaival szemben nemzetközi szerződés lehetővé teheti azt, hogy Magyarország területére az MSZH-n, a magyar iparjogvédelmi hatóságon kívül más - adott esetben egy nemzetközi szervezet munkaszerve, az ESZH - is szabadalmat adjon. Ráadásul ez úgy történik, hogy Magyarország egyúttal az Európai Szabadalmi Szervezet tagjává válik, és gyakorolhatja a szerződő államokat megillető jogosultságokat egyebek mellett az ESZH felügyeletét illetően. Ha mindezt összevetjük a 30/1998. (VI. 25.) AB-határozatból adódó alkotmányossági kritériumokkal, a következő következtetésekre juthatunk. E határozat V. 4. pontja leszögezte:
"Azok a közjogi normák, amelyek egy másik közhatalmi rendszer - ebben az esetben a Közösség - saját belső jogát alkotják, és amelyek megalkotására a Magyar Köztársaságnak semmilyen befolyása nincs, mert Magyarország nem tagállama az Európai Uniónak, az Alkotmány 2. § (1)-(2) bekezdése alapján - a szuverenitás sérelme nélkül - nem jelenhetnek meg alkalmazási kötelezettséggel a magyar jogalkalmazó szervek gyakorlatában. Ehhez ugyanis külön alkotmányi felhatalmazás volna szükséges."
Magyarország tagja lett az ESZE-nek, tehát nincs szó arról, hogy az ESZE, illetve az ESZE egyes szabályzatainak megalkotására, módosítására, valamint az európai szabadalmak megadására felhatalmazott ESZH felügyeletére ne volna befolyása, sőt, éppen annyi befolyása van, mint a többi szerződő államnak. Másrészt a szabadalmi jogviszonyok magánjogi - nem közjogi - jogviszonyok, e területen pedig az AB-határozat utat enged a külföldi jog magyarországi alkalmazásának (l. még a határozat IV. 4. pontját is). A szabadalmi jogok magánjogi besorolását éppen a Tvr. idézett szabályai támasztják alá.
Felvetődhet még a 30/1998. (VI. 25.) AB határozatban foglalt annak az okfejtésnek a relevanciája is, amelynek értelmében az esett alkotmányossági kifogás alá, hogy az Európai Megállapodás 62. cikke (2) bekezdésében hivatkozott közösségi jogi kritériumoknak a magyarországi jogalkalmazásban való megjelenése nem volt beilleszthető a nemzetközi szerződések érvényesülésének rendjébe.
"Alapvetően azért, mert a vonatkozó kritériumok utalásként jelennek meg. Az utalás pedig a nemzetközi jog egyik alanyának belső jogszabályaira és belső fórumainak … joggyakorlatára történik."
Erős lehet a kísértés arra az analógiára, hogy a Londoni Megállapodás rendjében magyar nyelvre lefordított igénypontok is csupán "utalnak" a szabadalom teljes szövegére, illetve az oltalomnak a csupán a teljes szöveg birtokában megismerhető pontos terjedelmére. Anélkül, hogy annak vitatásával kísérleteznénk, hogy az igénypontok valóban csupán utalnak-e az oltalom terjedelmére (bár ez éppen vitatható volna az ESZE 69. cikkéhez fűzött jegyzőkönyv szerint), leszögezhetjük: az analógia e ponton véget ér. A 30/1998. (VI. 25.) AB határozat ugyanis jogszabályok és joggyakorlati tételek utalásszerű érvényesülését kárhoztatja; az európai szabadalmak pedig nem jogszabályként vagy joggyakorlati tételként hatályosulnak hazánkban. Másrészt - mint már láttuk - ez az alkotmánybírósági határozat csupán a közjogi viszonyokra vonatkozik, nem alkalmazható a jogredszerünkbe nemzetközi magánjogi úton belépő európai szabadalmakra.
6.6. Vörös Imre tanulmányához fűzött kiegészítő észrevételeiben Gödölle István úgy véli, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos alapjog (információszabadság) sérelme miatt is megállapítható volna a Londoni Megállapodás alkotmányellenessége. Idézi a 15/1995. (III. 13.) AB határozatot, amely megállapította, hogy az ingatlan-nyilvántartás adatai közérdekű adatok, és "az abban lévő információ megszerezhetősége, az azokhoz való hozzáférhetőség alkotmányos követelmény". Kifejti továbbá, hogy a szabadalmi leírás egyfelől "mint okirat egy egyedi államigazgatási határozat, a szabadalmat megadó határozat melléklete", másfelől a szabadalmi lajstromnak is "szükséges mellékletét" képezi.37
Mindezek alapján Gödölle István "nagyon valószínűnek" látja, hogy
"... egy olyan helyzetet, ahol Magyarországon hatályos szabadalmak leírásai magyar nyelven egyáltalán nem állnak rendelkezésre, az AB amiatt is alkotmányellenesnek tekintene, hogy - a gazdasági élet magyar szereplőinek jelentős hányada számára fennálló nyelvi akadály miatt - jelentős sérelmet szenved a szabadalmi leírások mint közérdekű adatok megismerhetőségére vonatkozó alkotmányos alapjog."38
Észrevételét még inkább a Londoni Megállapodás rendszeréhez igazítva ehhez még hozzáfűzi:
"Úgy vélem ezért, hogy a szabadalmi leírásnak nemcsak az igénypontja, hanem a leíró része is közérdekű adatot képez, és az AB valószínűleg egy olyan helyzetet is alkotmányellenesnek minősítene, ahol a szabadalomnak csak az igénypontja áll magyar nyelven a köz rendelkezésére."39
Gödölle István felvetései megkövetelik, hogy közelebbről is szemügyre vegyük a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog természetét, rendeltetését, valamint azokat a konkrét rendelkezéseket, amelyek e jog tartalmát, korlátjait, gyakorlását szabályozzák.
A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogot az Emberi Jogok Európai Egyezménye a véleménynyilvánítás szabadsága körében, annak mintegy előfeltételeként szabályozza (10. cikk.)40 Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 854. (1979) szám alatt elfogadott - a kormányzati dokumentumok nyilvánosságáról és az információszabadságról szóló - ajánlása azért ítéli kívánatosnak, hogy a kormányzati iratok nyilvánosak legyenek, mert az "hasznos eszköz a korrupcióval és a közpénzek pazarlásával szemben."41
A közérdekű adatokhoz való hozzáférésnek a magyar Alkotmány 61. §-ában biztosított alapjogát az Alkotmánybíróság is e szellemben értelmezte:
"A közérdekű adatok nyilvánossága és megismerhetősége az Alkotmányban biztosított, az alaptörvényből közvetlenül is fakadó alapvető jog. A közérdekű információhoz való szabad hozzáférés lehetővé teszi a választott népképviseleti testületek, a végrehajtó hatalom, a közigazgatás jogszerűségének és hatékonyságának ellenőrzését, serkenti azok demokratikus működését. A közügyek bonyolultsága miatt a közhatalmi döntésalkotásra, az ügyek intézésére gyakorolt állampolgári ellenőrzés és befolyás csak akkor lehet hatékony, ha az illetékes szervek felfedik a szükséges információkat" [32/1992. (V. 29.) AB hat.].
Egy másik határozatában az Alkotmánybíróság azt szögezte le, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog "a nyílt, áttetsző és ellenőrizhető közhatalmi tevékenység … garanciája" [34/1994. (VI. 24.) AB hat.].
A jogirodalomban is ezeknek az alkotmánybírósági tanoknak a parafrázisaival találkozunk. Majtényi László az információszabadság értelmét abban látja, hogy "az állam, a közhatalom váljék áttetszővé".42 Kukorelli István szerint pedig "a közérdekű adatokhoz való hozzáférés a közéletben való részvétel fontos feltétele" és "a politikai jogok közé sorolható".43
Mindezekre tekintettel nehezen fogadható el az a feltételezés, hogy az európai szabadalmakkal kapcsolatos fordítási követelmények enyhítése bármilyen módon korlátozná vagy akárcsak érintené a közérdekű adatok megismerésének politikai jogát, vagyis a nyílt, áttetsző és ellenőrizhető közhatalmi tevékenység garanciáját, a közéletben való részvétel fontos feltételét. De nemcsak arról van szó, hogy e jog rendeltetése távol esik a szabadalmi rendszerétől. Azt is látni kell, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog kapcsán az adatok, információk nyilvánossága, megismerésük lehetősége a tét, vagyis az, hogy a hozzáférést a közhatalom ne akadályozza, sőt, mozdítsa elő. Ebből azonban nem adódik - alkotmányos szinten - semmiféle nyelvi követelmény. Alapjog az, hogy a közérdekű adatot bárki megismerhesse (és ennek előmozdításában, a hozzáférés akadályainak felszámolásában elvárhatjuk a közhatalom aktivitását), de csak abban a formában, amilyenben az az állami feladatot ellátó szerv rendelkezésére áll. Az ingatlan-nyilvántartás ügyében hozott AB-határozatból sem következik más.
A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (Atv.) 2. §-ának 4. pontja értelmében közérdekű adat - egyebek mellett - az állami feladatot ellátó szerv kezelésében lévő, valamint a tevékenységére vonatkozó információ vagy ismeret (ha az nem minősül személyes adatnak). Nyelvi követelményt itt sem találunk. Az Atv. 19. §-ának (2) bekezdése ráadásul lehetővé teszi, hogy külön jogszabály állapítsa meg a tájékoztatás módját és az adatok körét, ami megnyitja az utat a speciális szabadalmi jogszabályok érvényesülése előtt. Figyelmet érdemel továbbá az is, hogy az Atv. közérdekű adatokra vonatkozó rendelkezései nem alkalmazhatók a közhitelű nyilvántartásból történő - külön törvényben (tehát pl. az Szt.-ben) szabályozott - adatszolgáltatásra (Atv. 22. §).
Mindezek alapján már megkockáztatható volna annak kijelentése, hogy a Londoni Megállapodás rendszerének bevezetése aligha járna a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos alapjog sérelmével. Indokoltnak látszik mindazonáltal, hogy visszatérjünk Gödölle Istvánnak arra a felvetésére is, hogy a szabadalmi leírás a megadó határozat, illetve a szabadalmi lajstrom mellékletét képezi.
Ez a felvetés óhatatlanul arra a fontos körülményre tereli a figyelmünket, hogy az európai szabadalmat nem az MSZH, hanem az ESZH adja meg. Ha tehát a leírást a szabadalmat megadó határozat mellékleteként fogjuk is fel, az európai szabadalom leírását akkor sem tekinthetjük az MSZH által hozott megadó határozat mellékletének, hiszen az európai szabadalom megadásáról szóló határozatot az ESZH hozza meg. A magyar nyelv pedig nem tartozik az ESZH hivatalos nyelvei közé (l. a 4.2. pontot), ezért nem is várhatjuk el az ESZH-tól, hogy határozatának magyar nyelvű melléklete legyen. (Az MSZH-nál benyújtott magyar fordítás pedig szintén nem tekinthető az ESZH által az európai szabadalom megadásáról hozott határozat mellékletének.)
Az előzőekkel áll összhangban az is, hogy az európai szabadalom hiteles szövege - az ESZE 70. cikkének (1) bekezdése alapján - az ESZH előtti eljárás nyelvén készült szöveg. Az ingatlan-nyilvántartás tárgyában hozott - Gödölle István észrevételeiben idézett - alkotmánybírósági határozat pedig éppen a hiteles adatok hozzáférhetővé tételének követelményét hangsúlyozta. Ha az európai szabadalmak esetében - az alkotmányossági követelmény kielégítését célozva - csupán azt kívánnánk hozzáférhetővé tenni, ami hiteles, akkor az MSZH csakis az európai szabadalomnak az ESZH előtti eljárás nyelvén készült változatára szorítkozva nyújthatna hatósági tájékoztatást.
Kétségtelen, hogy a szabadalmi lajstrom külön részébe be kell jegyezni az európai szabadalmat, ha szövegének magyar nyelvű fordítását szabályszerűen benyújtották, és hogy a Londoni Megállapodás értelmében az európai szabadalom pusztán az igénypontok fordítása alapján bekerülne az MSZH által vezetett lajstromba. Mindazonáltal az Szt. 54. §-ának és 78. §-ának szövegétől meglehetősen messzire elrugaszkodónak tűnik az az értelmezés, hogy a szabadalmi leírás a lajstrom mellékletét képezné.
6.7. Magától értetődik, hogy az MSZTT és a szakma hazai nagyságai által előadott alkotmányossági aggályokat komolyan kell vennünk még akkor is, ha az előzőekben kísérletet tettünk ezeknek az aggályoknak az eloszlatására. A Londoni Megállapodás alkotmányosságát illetően hangoztatott kételyek - ha a ratifikáció kérdése valaha is napirendre kerül - indokolhatják, hogy a megállapodás alkotmányosságának ellenőrzésére a kormány előzetes normakontrollt kezdeményezzen az Alkotmánybíróságnál az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. §-ának a) pontja, illetve 36. §-a alapján.
VII.
A Londoni Megállapodással kapcsolatos egyéb
jogi aggályok
7.1. A Londoni Megállapodás hazai kritikája nem korlátozódik alkotmányossági aggályokra; találkozhatunk egyéb jogi kifogásokkal éppúgy, mint jogon kívüli - gazdasági, nyelvvédelmi - ellenérvekkel. Az előbbiekről e fejezetben, az utóbbiakról a következőben lesz szó.
7.2. A MIE munkabizottságának sarkos megfogalmazása szerint
"… azokat az iratokat, amelyek alapján Magyarországon jogok érvényesíthetők, … magyar nyelven kell megszövegezni"; "Magyarországon jogot csak a Magyar Köztársaság hivatalos nyelvén megfogalmazott iratra lehet alapozni".44
Hasonló nézetet fejt ki Mándi Attila tanulmánya is.45
Az előző fejezetből kitűnt: nincs olyan alkotmányossági követelmény, amely alátámasztaná a MIE munkabizottságának idézett tételét. Láttuk azt is, hogy a Jat. 18. §-ának (2) bekezdése csak a jogszabályokra vonatkozik, és a szabadalom nem jogszabály (l. a 6.5. pontot). Az 5.4. pontban foglaltakból pedig kitűnt: az ESZE 67. cikke alapján már ma is elegendő az igénypontok fordításának benyújtása az európai szabadalmi bejelentéssel keletkező ideiglenes oltalom hatályosulásához, és ezt tükrözi az Szt. 84/E. §-ának (1) bekezdése is. Ennek eredményeként az európai szabadalmi bejelentés tárgya jelenleg is ideiglenes oltalmat élvezhet Magyarországon - magyar nyelvű igénypontok és idegen (angol, francia vagy német) nyelvű leírás alapján. Az oltalom véglegessé válása esetén pedig szabadalombitorlás miatt erre az időszakra vonatkozóan is lehet igényt érvényesíteni, az eljárásnak az Szt. 36. §-ának (1) bekezdésében előírt felfüggesztése ezt nem akadályozza meg. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az ESZE 70. cikkének (1) bekezdéséből következően az európai szabadalom hiteles szövege mindig az ESZH előtti eljárás nyelve szerinti szöveg.
Ugyancsak említésre érdemes, hogy az Szt. 52. §-ának (2) bekezdése értelmében az MSZH előtti szabadalmi eljárásokban idegen nyelvű beadványokat is be lehet nyújtani (és ezekre adott esetben jogot - pl. elsőbbségi jogot - lehet alapítani), és korántsem szükségszerű, hogy az MSZH megkövetelje ezeknek az iratoknak a magyar nyelvű fordítását. Ezzel megegyező nyelvhasználati szabály érvényesül valamennyi iparjogvédelmi ügyben, akár a törvény kifejezett rendelkezése, akár ún. utaló szabály alapján.
A védjegyek nemzetközi lajstromozására szolgáló ún. madridi rendszer, valamint a nemzetközi magánjog érvényesülési mechanizmusa is bőséggel szolgáltat példát arra, hogy - a MIE munkabizottságának állításával ellentétben - Magyarországon jogot lehet alapítani a Magyar Köztársaság hivatalos nyelvétől különböző nyelven megszövegezett iratra is.
7.3. Erős és nehezen cáfolható szabadalmi jogi érvnek tűnik, hogy a Londoni Megállapodás rendszerében a szabadalom nem töltené be műszaki információs funkcióját, mivel elmaradna a találmánynak a köz számára a kizárólagos hasznosítási jog fejében történő feltárása. Ezt az érvet tartalmazza a 2002. évi Szt.-módosítás indokolása is (l. ennek az írásnak a 3.2. pontját).
Gödölle István sem mulasztja el, hogy a szabadalmi rendszernek ezt az alapelvét felidézze:
"A leírás találmányt ismertető funkciója egyben a szabadalmi jog egyik alapvető jogpolitikai indokát képezi. A feltaláló, illetve jogutódja ennek ellenében kap időleges kizárólagos oltalmat a találmányra, hogy azt a köz számára ismerteti. Ha a leírás nem tárja fel a törvényben előírt módon és részletességgel a találmányt, a szabadalmat meg kell semmisíteni [Szt. 42. § (1) bek. b) pont]."46
Erre a szempontra Mándi Attila is kitér észrevételeiben, kiemelve, hogy a szabadalom "rendkívül értékes információforrást képez".47
A MIE munkabizottsága nemkülönben hangsúlyozza, hogy a szabadalom "rendkívül fontos műszaki információs forrás is" amihez a bizottság még hozzáfűzi:
"A szabadalom műszaki információs funkcióját értelemszerűen a kutatók-fejlesztők anyanyelvén tölti be a legjobban".48
Az előzőekben ismertetett érvekkel talán csupán azt állíthatjuk szembe, hogy az ESZE (és az Szt.) rendelkezései alapján - megítélésem szerint - az európai szabadalmak is eleget tesznek a feltárási követelménynek, és betöltik műszaki tájékoztatási rendeltetésüket. Az európai szabadalmi bejelentést és az európai szabadalom szövegét az ESZH előtti eljárásban közzéteszik (ESZE 93. és 99. cikk). Az ESZH tehát - mint az európai szabadalmat megadó hatóság - a köz számára hozzáférhetővé és megismerhetővé teszi azt a találmányt, amelyre szabadalmat adott. A találmány feltárása az ESZE-ben is alapkövetelmény, amit mutat az is: felszólalás és megsemmisítés alapjául egyaránt szolgálhat az, ha az európai szabadalom a találmányt nem tárja fel olyan kellően egyértelműen és teljes körűen, hogy azt szakember meg tudja valósítani [ESZE 100. cikk b) pont és 138. cikk (1) bek. b) pont]. A feltárási követelménynek természetesen az ESZH előtti eljárás nyelvén, azaz az európai szabadalom hiteles szövegével kell eleget tenni. Az ESZE 70. cikkének (3) bekezdésében a szerződő államoknak engedett szabályozási opció éppen a megsemmisítési eljárásokra nem vonatkozik; ebből következően azt a kérdést, hogy az európai szabadalom feltárja-e kellően egyértelműen és teljes körűen a találmányt, végső soron (a fordítás és az eredeti szöveg eltérése esetén is) mindig az ESZH előtti eljárás nyelvén készült szöveg alapján kell megítélni. Nem tűnik alkalmazhatónak az Szt. Gödölle István észrevételében hivatkozott rendelkezése - azaz az Szt. 42. §-a (1) bekezdésének b) pontja - sem, hiszen az Szt. 84/N. §-ának (1) bekezdése szerint az európai szabadalmat csak az ESZE 138. cikkének (1) bekezdésében meghatározott okból lehet (és kell) megsemmisíteni.
Ebben az olvasatban az ESZE 65. cikke és az arra épülő nemzeti szabályozás aligha tekinthető - legalábbis jogi értelemben - a feltárási követelmény részének. Ez a felismerés jó okot szolgáltat az ESZE 65. cikkében foglaltak rendeltetésének új nézőpontból való megközelítésére is (l. a 9.3. pontot).
7.4. Természetesen nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy - amint erre is többen49 felhívják a figyelmet - az igénypontok megfelelő értelmezéséhez szükség lehet a leírásra is (l. az ESZE 69. cikkét és az értelmezéséről szóló jegyzőkönyvet, valamint az Szt. 24. §-át). Kétségtelen, hogy a Londoni Megállapodás 1. cikkének (3) bekezdése szerinti alapesetben ezt nehezítheti, hogy a magyar nyelvű igénypontokat angol nyelvű leírás alapján kellene értelmezni. Ez a gyakorlati nehézség - ha nincs jogvita - a hiteles szöveg, illetve a teljes szöveg angol nyelven készült változatának tanulmányozásával, vagy az e célból esetileg elkészíttetett fordítás útján elhárítható. Jogvita esetén pedig - a megállapodás 2. cikkéből következően - mind az igénypontok, mind a leírás magyar fordítása rendelkezésre áll e rendszerben is.
VIII.
Gazdasági és nyelvvédelmi érvek a
Londoni Megállapodás ellen
8.1. Nem hihetjük azt, hogy a Londoni Megállapodással kapcsolatos viták kizárólag a jog világában zajlanak. Sőt, még azzal a feltételezéssel sem élhetünk, hogy a megállapodás rendszeréről kimondott ítéletnek elsősorban jogi érveken kell alapulnia. Csupán ennek az írásnak állnak a középpontjában a jogi megfontolások, valójában legalább ekkora - ha nem nagyobb - súlyúak azok a gazdasági, illetve nyelvvédelmi szempontok, amelyekre a hazai viták is ráirányították a figyelmet. Nem tekinthetünk el ezért ez utóbbi szempontok vázlatos bemutatásától sem.
8.2. A Londoni Megállapodás gazdasági olvasatát talán a MIE munkabizottságának vitairata fejti ki a legmarkánsabban.50 Ez az olvasat azonban defenzív és pesszimista szemlélettel készült. E felfogás szerint a magyar vállalkozó (feltaláló, kutató) soha nem tanul meg angolul (de még olyan szinten sem, hogy legalább olvasni tudjon a szakterületén), soha nem lép ki külpiacra, illetve az EU egységes belső piacára, és sohasem fog szabadalmat (különösképp nem európai szabadalmat) szerezni. Ellenben rendszeresen olvassa a magyar nyelvű szabadalmi leírásokat, és ez elég is neki ahhoz, hogy lépést tartson a technika globális fejlődésével.
A MIE munkabizottsága (hasonlóan Mándi Attila tanulmányához) súlyos aggályokra okot adó tényként azonosítja, hogy a magyarok nem tudnak nyelveket, sőt, ezt valóságos örök átoknak tartja, látszólag arról is lemondva, hogy honfitársainkat nyelvtanulásra ösztökéljük.
A MIE munkabizottságának hipotézise szerint e csapnivaló nyelvtudás ellenére a hazánkban készülő fordítások kitűnőek, visszaadnak minden nyelvi és technikai árnyalatot, sőt, gazdagítják anyanyelvünket.
A bizottság úgy látja, hogy a Londoni Megállapodáshoz való csatlakozás folytán a hazánkban hatályosított európai szabadalmak száma tízszeresére növekedne, miközben az esetileg szükségessé váló fordítások költsége a magyar vállalkozókat terhelné.
Mindezekre a jórészt indokoltnak, de talán eltúlzottnak tűnő aggályokra válaszképpen a következők hozhatók föl.
Az ESZE-hez való csatlakozást megelőző felmérés51 szerint csupán a megkérdezettek 7%-a jelezte: számára problémát fog jelenteni, hogy a leírás - a PCT rendszerében megszokotthoz képest - az európai szabadalmak esetében csak hosszabb idő elteltével áll majd magyarul rendelkezésre.
Az ESZE régebbi szerződő államainak egyöntetű tapasztalata, hogy az európai szabadalmak fordításait alig, csupán elvétve tanulmányozzák.
Fontos szempontnak látszik az is, hogy - az ESZE 65. cikke és az Szt. 84/H. §-a szerinti rendben - csupán (jó esetben) négy-hat év elteltével készül el és áll rendelkezésre az európai szabadalom teljes szövegének magyar fordítása, ami - a technikai fejlődés mai üteme mellett - már túl későn van. A lépéstartáshoz sokkal korábban szükség van az információra, a jelenlegi rendben készült fordítások műszaki információs értéke ezért csekélynek mondható.
Ismeretes viszont, hogy az európai szabadalmi rendszert a magyar vállalatok (főként a kis- és középvállalkozások) túlnyomó része a magas költségek miatt nem tudja igénybe venni.52 Ezért nem lehet közömbös számunkra, hogy a Londoni Megállapodás - a hivatalos becslés szerint53 - mintegy ötven százalékkal csökkentené az európai szabadalmak fordítási költségeit. Ez még akkor sem maradhat közömbös számunkra, ha mérlegeljük azt is, hogy a magyar vállalkozók a megállapodás előnyeit a részes országokban akkor is élvezhetik, ha Magyarország nem csatlakozik a megállapodáshoz. A megállapodás ugyanis csak akkor tudja kifejteni kedvező - költségkímélő - hatását, ha annak részesévé válik az ESZE-tagállamok "kritikus tömege". Ehhez - legalább minimális mértékű - európai szolidaritás szükséges; ennek hiányában valóban értelmét veszítené a Londoni Megállapodás. Ugyanakkor persze látni kell azt is, hogy az európai szolidaritás e szerény megnyilvánulásából ugyanúgy hasznot húzhatnának az amerikai és a japán jogszerzők, mint európai versenytársaik.
A fordítás költségét - alapesetben - a Londoni Megállapodás szerint is a szabadalmas viseli: az igénypontok fordítását az ESZE 65. cikke szerinti rendben kell benyújtania [1. cikk (3) bek.], jogvita esetén pedig az ő költségén kell elkészíteni a teljes szöveg fordítását (2. cikk). Ezért csupán abban az esetben kell az érintett magyar vállalkozásnak a saját költségén elkészíttetnie a teljes szöveg fordítását, ha azt - jogvitán kívül is - valamiért szükségesnek ítéli. Ez esetenként valóban költségekkel járhat, ezt azonban azoknál a magyar vállalkozásoknál, amelyek európai szabadalmat kapnak, ellensúlyozná a fordítási költségekben a külpiacokon, azaz a Londoni Megállapodás rendszerét alkalmazó országokban - a megállapodás alapján - elért megtakarítás.
S végül: semmilyen eddigi tapasztalat nem támasztja alá, hogy a "validált", azaz a hazánkban hatályosított európai szabadalmak száma ugrásszerűen - a MIE munkabizottsága által jósolt tízszeres mértékben - emelkedne a Londoni Megállapodáshoz való csatlakozás következtében. Az európai szabadalmak egyes országokban történő hatályosításáról hozott vállalkozói döntéseket általában ennél súlyosabb gazdasági, piaci megfontolások szokták vezérelni. Nem mulaszthatjuk el annak kimutatását sem, hogy a munkabizottság jóslatának beigazolódása esetén sem csak kedvezőtlen hatásokkal számolhatnánk, hiszen a hatályosított európai szabadalmak ilyen mértékben felszökő száma növekvő munkaterhet és élénkülő ügyfélforgalmat eredményezne a hazai jogi képviselők oldalán, ami komoly mértékben megerősíthetné a - hazai vállalkozásokat is kiszolgáló - iparjogvédelmi infrastruktúrát, továbbá többletforrásokat bocsátana (a díjbevétel emelkedésével) az MSZH és a többi kormányzati szereplő számára ahhoz, hogy az innovációs és a szabadalmi politika fontos célkitűzéseit megvalósíthassák, fokozva ezzel is a magyar nemzetgazdaság versenyképességét.
8.3. A képzeletbeli fegyvert természetesen azonnal le kell tennünk a magyar nyelv jövőjéért érzett aggodalom előtt. Ha bizonyítható (vagy akár csak valószínűsíthető), hogy a Londoni Megállapodás rendszerén való kívül maradás akár a legcsekélyebb mértékben is hozzájárulhat anyanyelvünk teljes gazdagságában való megóvásához, azt gyakorlatilag döntő érvnek tekinthetjük. Döntő érvnek, akármilyen emocionálisan cseng is. A ráció és az emóció ugyanis e témában óhatatlanul szétválaszthatatlan. Pascal szerint "néha a szívnek is megvannak a maga érvei", amit Unamuno aforizmája is megerősít: "az érzelem is gondol, a gondolat is érez". Mindez azt követeli meg, hogy ésszel védjük, ami a szívünkhöz közel áll. Anyanyelvünknek erre az okos védelmére figyelmeztetnek Gödölle István szavai is:
"A magyar nyelv a világ több ezer nyelve között - már és még - ama viszonylag kevesek közé tartozik, melyek valamennyi nyelvi funkció betöltésére képesek. A műszaki tudományok magyar szaknyelvének fejlődésében a magyar szabadalmi leírások mindig jelentős szerepet játszottak."54
A MIE munkabizottsága - érezhetően a 2002. évi Szt.-módosítás indokolása nyomán (l. a 3.2. pontot) - szintén attól tart, hogy
"a fordítási követelményektől való eltekintés a magyar műszaki nyelv elszegényedését is előidézné."55
Ha igazolható, hogy ez a veszély valóban fennáll, természetesen tartózkodnunk kell a Londoni Megállapodás ratifikálásától.
IX. Az ESZE 65. cikkének új olvasata
9.1. A 2002. évi Szt.-módosítás indokolása szerint az európai szabadalmi leírások magyar nyelvű fordítását azért kell megkövetelni, mert "így biztosítható, hogy csak a valós, a tényleges gazdasági érdekeltséghez is köthető oltalmi igényeket érvényesítsék hazánkban". A Londoni Megállapodásnak az ESZE-hez való csatlakozással egyidejű ratifikációja ellen is - egyebek mellett - azzal érvel az indoklás, hogy
"... e megállapodás alapján … nem volna megkövetelhető az európai szabadalmak szövegének magyar fordítása, ami … kiiktatná a fordítási követelménynek a valós gazdasági érdekeltséghez nem köthető oltalmi igényeket kiszűrő hatását".
9.2. Az MSZTT állásfoglalása szerint:
"A Tanács célszerűnek tartja annak megvizsgálását is, hogy milyen módon és eszközökkel, továbbá mely pénzügyi források igénybevételével lehessen annak idején támogatni az idegen nyelvű közösségi szabadalmi leírások széles körű megismerhetőségét, és az ilyen találmányok zavartalan beépülését a magyar műszaki kultúrába."56
Ez a felvetés természetesen nem feltétlenül korlátozódik a közösségi szabadalomra, hanem mutatis mutandis vonatkozhat a Londoni Megállapodás rendszerében hatályosított európai szabadalmakra is.
Hasonló gondolatmenettel zárul Vörös Imre tanulmánya is:
"Megítélésünk szerint az államnak akár a fordítási és közzétételi költségek átvállalásával, akár valamilyen információs rendszer kialakításával biztosítania kellene a vállalkozás alapjoga feltételeinek megfelelő kialakítását."57
9.3. Az előzőekben vázolt két - látszólag különböző - gondolat találkozási pontjáról kiindulva kísérelhetjük meg az ESZE 65. cikkének új megközelítését.
E megközelítés nem a fordításra, a szigorúan (és az ESZE-vel talán nem teljes összhangban) értelmezett feltárási követelményre helyezi a hangsúlyt, hanem a "validálásra", az európai szabadalomnak az ország területén való hatályosítására. Ebben a megközelítésben a 65. cikken alapuló - akár teljes, akár csak az igénypontokra korlátozódó - fordítási követelmény az első szűrő, amelyen a valós gazdasági érdekeltséghez nem köthető oltalmi igények fennakadhatnak; a további szűrést az éves (emelkedő összegű) fenntartási díjak végzik el. E felfogásban az ESZE 65. cikkén alapuló "első szűréshez" elegendő az is, ha az igénypontok fordítását követeljük meg az európai szabadalom magyarországi hatályosulásához.
Az új megközelítés kiterjedne a fordítási követelmény teljesítésének elmulasztásához fűzött jogkövetkezmény, vagyis az ESZE 65. cikke (3) bekezdésében lehetővé tett és az Szt. 84/H. §-ának (7) bekezdésében előírt ab initio hatálytalanság felülvizsgálatára is. A Londoni Megállapodás rendszerében a leírás lefordíttatásának elmulasztásához értelemszerűen nem társulhat ilyen jogkövetkezmény. Nem gátolja azonban semmi sem az ESZE 65. cikkében, sem a Londoni Megállapodásban, hogy valamely szerződő állam a fenntartási díjból adott kedvezménnyel ösztönözze az európai szabadalom teljes szövegének lefordíttatását és az ilyen fordítás hozzáférhetővé tételét. E konstrukcióban az európai szabadalom hatályosításához elegendő volna az igénypontok fordításának benyújtása, viszont az így hatályosított európai szabadalom után magasabb összegű fenntartási díjat kellene fizetni, mint abban az esetben, ha a szabadalom teljes szövegének fordítását benyújtják, mivel ez utóbbit a fenntartási díjból engedett kedvezmény "ismerné el" és ösztönözné. Méltányosnak és a fenntartási díj rendeltetésével összhangban állónak tűnik, hogy a fenntartási díj összege alacsonyabb legyen akkor, ha az európai szabadalom teljes szövegének fordítása rendelkezésre áll, mint akkor, ha az európai szabadalom csupán az igénypontok magyar fordítása alapján hatályosul hazánkban. Az utóbbi esetben beszedett magasabb összegű fenntartási díjak pedig - legalább részleges - fedezetet nyújthatnak arra, hogy az európai szabadalmak teljes fordítása iránti eseti igényeket az MSZH állami feladatként elégítse ki.
Lábjegyzetek:
* http://www.mie.org.hu/
1 L. a MIE gyógyszeripari munkabizottságának vitairatát az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemlének ugyanebben a számában. A vitairat a MIE honlapján is olvasható: http://mie.org.hu/
2 Ez a tanulmány a MIE 2005. november 16-17-én, Ráckevén megrendezett konferenciáján tartott előadás szerkesztett és bővített változata.
3 European Patent Organisation - Intergovernmental conference of the member states of the European Patent Organisation on the reform of the patent system in Europe. Paris, 24 and 25 June 1999, OJ EPO 1999, 545-553.
4 Second Intergovernmental Conference on the Reform of the EPO, London, 16-17 October 2000
5 Agreement on the application of Article 65 of the Convention on the Grant of European Patents (WPR/6/00 Rev. 3, Limassol, 09.06. 2000); Agreement dated 17 October 2000 on the application of Article 65 EPC, OJ EPO 2001, 549.
6 Az aláíró országok listája: Dánia, Franciaország, Hollandia, Liechtenstein, Luxemburg, Monaco, Nagy-Britannia, Németország, Svájc és Svédország.
7 Stadler Johanna: A 2000. október 17-én kötött Londoni Megállapodás, IJO-8/2005., kézirat. Bp., 2005. április 28., p. 1-2.; l. még: http://patlaw-reform.european-patent-office.org; valamint: Status of ratification procedures. CA/135/05, Munich, 16.11.2005
8 Ez következik a Londoni Megállapodás 4. cikkéből.
9 Vörös Imre: A szabadalom fordításának nyelve - alkotmányossági kérdések. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 106. évf., 6. sz., 2001. december, p. 37-52.; Gödölle István: Kiegészítő észrevételek dr. Vörös Imre tanulmányához. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 106. évf., 6. sz., 2001. december, p. 53-54.; Mándi Attila: Kiegészítő észrevételek dr.Vörös Imre tanulmányához. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 107. évf., 1. sz., 2002. február, p. 50-52.; A Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Tanács állásfoglalása az európai szabadalmi dokumentumok fordításainak megkövetelésével kapcsolatos alkotmányossági szempontokról. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 106. évf., 6. sz., 2001. december, p. 36.
10 Az indokolást l. a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő 2002. decemberi számának különlenyomatában.
11 Az ESZE 65. cikkéhez l. még: Stadler Johanna: A nyelvhasználati szabályok a közösségi és az európai iparjogvédelmi rendszerekben, in: Fehér könyv a szellemi tulajdon védelméről - 2005; az MSZH és az MSZTT kiadványa. Budapest, 2005, szerk.: Szabó Ágnes, Penyigey Krisztina, Sümeghy Pálné (a továbbiakban: Fehér könyv), p. 120-122.
12 L. a szabadalmi bejelentés, az európai szabadalmi bejelentésekkel és az európai szabadalmakkal, illetve a nemzetközi szabadalmi bejelentésekkel összefüggő beadványok, valamint a növényfajta-oltalmi bejelentés részletes alaki szabályairól szóló 20/2002. (XII. 12.) IM rendelet 11. §- ának (3) bekezdését.
13 A Londoni Megállapodás szabályaihoz l. még: Hajdú Tamásné: Az európai szabadalmi rendszert alakító külső és belső hatások napjainkban, in: Fehér könyv, p. 62-63.; Stadler, i. m. (11), p. 120-122.; l. továbbá az Egyesült Királyság Szabadalmi Hivatala honlapjának idevágó részeit: http://www.patent.gov.uk/media/pressrelease/2000/1710.htm, http://www.patent.gov.uk/about/consultations/responses/london/index.htm és http://www.patent.gov.uk/about/ippd/notices/london.htm; valamint az ESZH honlapján a "Legislative Initiatives in European Patent Law" c. "microsite"-ot: http://patlaw-reform.europeant-patent- office.org
14 MSZTT, i. m. (9), p. 36.
15 Vörös, i. m. (9), p. 52.
16 Gödölle, i. m. (9), p. 53.
17 Mándi, i. m. (9), p. 51-52.
18 "Kehlrinne" - BGHZ 102, 118.; GRUR 1988. 4. 290.; Vörös, i. m. (9), p. 41-43.
19 C-44/98, BASF v. Präsident des Deutschen Patentamts. GRUR Int., 1999. 10. 896.; Vörös, i. m. (9), p. 43-44.
20 C-361/01 P, Christina Kik v. OHIM, l. a http://curia.eu.int honlapon
21 A közös politikai megközelítést l.: OJ EPO 5/2003, valamint az ESZH honlapján: http://www.european-patent-office.org/news/info/ 2003_04_30_e.htm
22 L. az ESZH "microsite"-ján, i. m. (13)
23 MSZTT, i. m. (9), p. 36.
24 Vörös, i. m. (9), p. 51.
25 A MIE munkabizottságának ajánlását a MIE honlapján megtekinthető kézirat oldalszámaira hivatkozva idézzük; MIE, i. m. (1), p. 4-10.
26 Az Alkotmány 6. §-át a 2002. évi LXI. törvény egészítette ki egy új, negyedik bekezdéssel.
27 Vörös, i. m. (9), p. 51.
28 Mándi, i. m. (9), p. 51.
29 MIE, i. m. (1), p. 5.
30 Vörös, i. m. (9), p. 51.
31 Vörös, i. m. (9), p. 51.
32 MIE, i. m. (1), p. 1.
33 MIE, i. m. (1), p. 8.
34 Vörös, i. m. (9), p. 42.
35 L. a közösségi szabadalomról szóló rendelet tervezetének legutóbbi változatát: 7119/04, PI 28, Brussels, 8 March 2004, hozzáférhető az ESZH "microsite"-ján, i. m. (13).
36 Vörös, i. m. (9), p. 51.
37 Gödölle, i. m. (9), p. 53.
38 Gödölle, i. m. (9), p. 54.
39 Gödölle, i. m. (9), p. 54.
40 Donna Gomien: Rövid útmutató az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez (ford.: Polt Péter). Bp., 1994. p. 73-90.
41 Majtényi László: Az információs jogok, in: Emberi jogok (szerk.: Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila). Bp., 2003., p. 613.
42 Majtényi, i. m. (41), p. 628.
43 Kukorelli István: Véleménynyilvánítási szabadság, sajtószabadság és a közérdekű adatok megismeréséhez való jog, in: Az Alkotmány magyarázata. Bp., 2002., p. 599.
44 MIE, i. m. (1), p. 4.
45 Mándi, i. m. (9), p. 51-52.
46 Gödölle, i. m. (9), 54.
47 Mándi, i. m. (9), p. 52.
48 MIE, i. m. (1), p. 10.
49 MIE, i. m. (1), p. 5-6.; Mándi, i. m. (9), p. 50-51.
50 MIE, i. m. (1), p. 5-12.
51 L. a 2002. évi Szt.-módosítás indokolásának IV. 9. pontját.
52 Ficsor Mihály, Hajdú Tamásné, Kiss Marietta, Penyigey Krisztina: Elemzés a számítógéppel megvalósított találmányok szabadalmazhatóságáról szóló irányelvjavaslathoz fűződő hatásokról. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 109. évf., 6. sz., 2004. december, p. 17-20.
53 Ingo Kober: Az európai szabadalmi rendszer jövője az új államok csatlakozása után. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 108. évf., 2. sz., 2003. április, p. 41., 6.2. a) pont.
54 Gödölle, i. m. (9), p. 54.
55 MIE, i. m. (1), p. 10.
56 MSZTT, i. m. (9), p. 36.
57 Vörös, i. m. (9), p. 52.