(1907 - 1980)
1907-ben Nagyváradon született, ahol az elemi iskoláit is végezte. 1925-ben érettségizett Budapesten, a Kemény Zsigmond Reáliskolában. 1927-ben Zürichbe ment és beiratkozott az Eidgenössische Technische Hochschule-ba (műegyetem), ahol 1931-ben szerzett gépészmérnöki diplomát. Ezután két évig az egyetemen dolgozott, ahol egyrészt a szilárdságtan speciális területeit tanulmányozta, másrészt prof. H. Quiby magánirodájában a professzor munkatársaként tevékenykedett. 1933-ban tért vissza Budapestre. Először hőtechnikai tervezőként dolgozott, majd magánmérnöki irodát nyitott. 1938-48 között állandó szakértője volt az Egyesült Izzónak. Ebben az időszakban jelentős energetikai fejlesztéseket, korszerűsítéseket irányított: ő tervezte az ajkai 60 000 KW teljesítményű nagynyomású villamos erőművet és vezette annak építését, tervei alapján racionalizálták a Goldberger Textilgyárat (a terv először irányozta elő hőszivattyúk alkalmazását az országban) és a bauxitipar mosonmagyaróvári telepét, de robbanómotorok kipufogógázait hasznosító rendszereket is kidolgozott, elsősorban hűtőipari alkalmazásra. Aktivitását számos szabadalom fémjelzi, kiemelten a hűtőipar, a timföldgyártás és a hőszivattyú ipari alkalmazása területén.
A világháború befejezése után - felismerve a racionális energiafelhasználás fontosságát - a témakör művelésére megalapította az EGART részvénytársaságot, amely az ő műszaki vezetése alatt előbb Hőterv, majd Energiagazdálkodási Intézet (EGI) néven nemzetközileg is ismert, nagy műszaki, innovációs intézetté nőtte ki magát.
Heller László a 40-es években dolgozta ki az erőművek víz nélkül, levegővel történő hűtésére a ún. Heller-System eljárást, amely meghozta számára a világhírnevet. Az erőművek "vízigényesek", és éppen a hűtővízellátással kapcsolatos nehézségek elkerülésére alkalmas a szabadalmaztatott száraz hűtőtornyos rendszer, amelyben fontos szerepe van egy speciális, ún. apróbordás alumínium hőcserélőnek, amit zürichi évfolyamtársa és barátja, Forgó László alkotott meg (ezért szokták a rendszert Heller-Forgó rendszernek is nevezni). A megoldás lényege a következő: a turbinából kilépő gőz egy keverőkondenzátorba jut, ahol az atmoszférikusnál nagyobb nyomású, beporlasztott hűtővíz hatására lecsapódik. Maga a hűtővíz az apróbordás hőcserélőn átáramoltatás során hűl le. A lehűtéshez szükséges levegő a száraz hűtőtoronynál vagy külön ventilátorral, vagy a torony kéményhatásának kihasználásával biztosítható. Ez utóbbinál a hűtőtorony alsó részén, annak kerülete mentén állítják fel a hőcserélőket. A hőcserélők felett egy magas, konfúzoros kürtő van, amely a szükséges huzatot biztosítja a hűtőlevegő hőcserélőkön történő átszívásához. A torony méreteit a kívánt hűtőteljesítmény szabja meg, de akár egy 200 MW teljesítményű erőmű hűtőberendezése is megépíthető egy száraz hűtőtoronnyal. A hűtőtorony szabadalmát olyan neves cégek vették meg, mint az angol English Electric Company, a belga-francia Krebs és Hamon, a német GEA Luftkühlergesellschaft mbH és a Mitshubishi. Hazánkban először Dunaújvárosban, majd Gyöngyösvisontán épült légkondenzációs hűtőegység.
Heller László nevéhez fűződik a hőszivattyú ipari alkalmazásba vétele, amellyel a légkör, a talaj és a vizek által tárolt hő egy része hasznosítható (pl. az 1950-es években tervet készített a Parlament épületének fűtésére a Duna vizének felhasználásával). A berendezés a hűtőszekrények, légkondicionálók elvén működik. Két hőcserélő között egy kompresszor alacsony forráspontú anyagot cirkuláltat, amely csak nyomás alatt cseppfolyós halmazállapotú. A hűtött oldalon lévő hőcserélő előtt egy szelep a folyékony munkaközeg nyomását lecsökkenti, amitől a folyadék elpárolog, és a párolgáshoz szükséges hőt a környezetétől vonja el, vagyis lehűti azt. A lecsapódáskor felszabaduló hőt hőcserélőn keresztül fűtőberendezés hasznosíthatja. A korszerű rendszereknél a folyamat hűtésre is használható, ilyenkor pl. az épületből elvont hőt a környezetbe vezetik. A hőszivattyú alkalmazásának nagy előnye, hogy nem terheli a környezetet sem füsttel, sem üvegházhatású gázokkal a fűtés során.
Heller úttörő jellegű elvi munkát végzett az entrópia fogalmának a műszaki tervezői gyakorlatba átültetése terén is: az általa megfogalmazott új elvek alapján figyelemre méltó javaslatokat dolgozott ki pl. atomerőművek körfolyamataira. A műszaki fejlődést előmozdító kezdeményezései közül kiemelendő a gázturbina felhasználása ipari hőforrásként, a nukleáris és a fosszilis energia kombinált felhasználása, valamint két munkaközeg együttes felhasználása erőművi körfolyamatban.
Különös figyelmet érdemel feltalálói aktivitása. Heller László ötven szabadalmat kapott Magyarországon, részben alkotói közösség tagjaként. Első szabadalmi bejelentését 1934. május 24-én tette, ennek tárgya oldatok vákuumban történő besűrítésére vonatkozó eljárás volt. Utolsó bejelentését nyolc alkotótársával együtt tette meg 1978. július 5-én, ennek tárgya folyékony közeg levegővel hűtésére szolgáló szerkezet volt szélsőséges klímaviszonyokra. Nevéhez fűződik 19 szabadalmi bejelentés az Egyesült Államokban és 5 bejelentés Svájcban.
Heller László 1949-ban a zürichi egyetemen elnyerte a műszaki doktori címet, disszertációjában a hőszivattyúk ipari alkalmazásának műszaki-gazdasági feltételeit tárgyalta. 1952 augusztusában Budapesten a műszaki tudományok doktora címet nyerte el. 1949-ben kapott meghívást a Budapesti Műszaki Egyetemre az energiagazdálkodás tárgy előadására. 1951-től a Budapesti Műszaki Egyetem rendes tanárává nevezték ki, és megbízták az Energiagazdálkodási Tanszék megszervezésével és vezetésével.
1954-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1962-től rendes tagjává. Ellátta az Akadémia Hőenergetikai Főbizottságának elnöki tisztét. 1951-ben Kossuth-díjjal, 1967-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1978-ban a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntették ki. Heller László 1980. november 8-án hunyt el Budapesten.
