(1881 - 1963)
Budapesten született, édesapja Kármán Mór, a budapesti Tudományegyetem professzora volt. Eötvös József oktatásügyi miniszter Kármán Mórt bízta meg egy felvilágosult szellemű gimnázium megszervezésével, amit sikerrel meg is tett, ebben a gimnáziumban - Mintagimnázium (ma Trefort gimnázium) - nevelkedett Tódor is. Kármán Mór munkájával kivívta a császár elismerését, aki rá bízta Albrecht főherceg nevelését, és nemesi címet adományozott neki, amit fia, Tódor is szívesen használt. Így lett ő "szőlőskislaki" Kármán Tódor itthon, külföldön pedig Theodore von Kármán.
Különleges tehetsége már korán kibontakozott a Mintagimnáziumban, 1897-ben megnyerte az Eötvös-versenyt matematikából. Elvégezte a budapesti Műegyetemet, majd diplomája megszerzése után a szelepek csattogását vizsgálta első kutatási témaként. Rájött, hogy ez rezonanciajelenség, a problémát matematikailag oldotta meg. A műszaki problémák matematikai megközelítése és modellezése egész munkásságára jellemző volt.
Az egyetem elvégzése után a Műegyetem tanársegéde és a Ganz-gyár tanácsadója lett, megterhelt oszlopok összeroskadásával foglalkozott. Élvezte a budapesti élet pezsgését, de végül apja nyomására megpályázott és elnyert egy akadémiai ösztöndíjat Göttingenbe. 1906-ban érkezett Göttingenbe, ahol az akkor már híres Ludwig Pradtl mellé került. Itteni munkája során fedezte fel a "Kármán-féle örvénysort", és alkotta meg ennek matematikai elméletét. Ez a felfedezés meghatározta későbbi pályafutását.
1908-ban befejezte fizikusi disszertációját, és barátjával Párizsba ment, ahol az "élet habzsolásán" kívül beiratkozott a Sorbonne-ra, ahol Marie Curie előadásait hallgatta. Megtekintett egy repülőbemutatót, és ezannyira fellelkesítette, hogy később ennek hatására kezdett repüléselméleti kutatásokkal foglalkozni. 1912-ben Selmecbányán lett a Bányamérnöki Egyetem alkalmazott mechanika professzora, majd elfogadta az Aacheni Egyetem meghívását (1913), és itt hozzáfogott a repüléstudományi intézet megszervezéséhez és egy szélcsatorna építéséhez.
Az I. világháborúban magyar katonaként (hadnagyként) először ballisztikával foglalkozott, majd bevonták az önálló osztrák-magyar légierő kiépítésébe. Egyik újításaként megoldotta, hogyan tüzelhet a géppuska az előtte forgó légcsavarokon keresztül - ez nagyban hozzájárult a vadászgépek elterjedéséhez. 1918-ban társaival kifejlesztett egy irányítható, függőlegesen felemelkedő repülőt (PKZ helikoptert), amit villanymotorral hajtott, ellentétes irányban forgó rotorok emeltek fel.
Kármán Tódor a háború után és a Tanácsköztársaság alatt közoktatási népbiztoshelyettes lett, a felsőoktatás reformján dolgozott. A Tanácsköztársaság bukása után - félve az üldöztetéstől - visszatért az Aacheni Egyetemre (1919) aerodinamikát tanítani.
Kutatásai során figyelme a turbulencia jelenségére, a légellenállás fő okozójára összpontosult. Hallgatóiból repüléskutatással foglalkozó csapatot szervezett. Kármán Tódor szervezői képességei már ekkor megmutatkoztak, alkalmazott mechanikai konferenciák sorát szervezte. A gyakorlati problémákat matematikai modellekkel oldotta meg, és ez egyrészt újdonság volt, másrészt sikeres módszernek bizonyult, ami nagy hírnevet szerzett neki. A német ipar jelentős személyiségeivel nemcsak üzleti kapcsolatokat épített ki, hanem baráti viszonyban volt Fokkerrel, Junkers-szel, Opellel és Zeppelinnel. Hírnevére jellemző, hogy 1926-ban meghívták Japánba és Amerikába, hogy tanácsaival szélcsatorna építését segítse. 1927-ben még visszatért Aachenbe, de a nácizmus kibontakozása ekkor már érezhető volt, ezért amikor a Kaliforniai Műegyetem meghívta a Guggenheim Repüléstudományi Laboratórium megszervezésére és vezetésére, a meghívást elfogadta, és 1929-ben átköltözött Pasadenába.
Kármán Tódor pasadenai villájában nagy társadalmi élet folyt, vendégül látta hallgatóit, hollywoodi színésznőket és magas rangú katonákat. Köztudottan a "gyengébb" nem nagy hódolója volt.
Kármán jó érzékkel felismerte, hogy a katonaság az a szervezet, ahol megvan a megfelelő szervezettség és anyagi háttér kutatásainak támogatására. Kiváló kapcsolatokat épített ki, amelyek lehetővé tették, hogy hangsebesség feletti repüléssel és rakétatechnikával foglalkozhasson. 1936-ban rakétakutató csoportot szervezett. 1939 második felében hivatalosan is megkezdődtek az úgynevezett JATO (Jet-Assisted Takeoff = sugárhajtással segített felszállás) program elméleti és gyakorlati munkálatai. A programot elsőként szilárd hajtóanyagú startrakéta kifejlesztésével kezdték. A megbízhatóan és hatékonyan működő startrakéta létrehozásához a szilárdrakéta-hajtóanyagokkal, égésükkel, a hajtóműszerkezettel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdések sorát kellett tisztázni, megoldani. Kármán számos elméleti meggondolással segítette a program sikerét.
A megfeszített munka már 1941 augusztusára eredménnyel járt. Az első repülési kísérletek bebizonyították, hogy a JATO-rakétákkal ellátott repülőgép nekifutási úthossza több mint 50%-kal csökkent. A program elméleti része is jelentős eredményeket hozott. Sikerült feltárni a szilárd halmazállapotú rakétahajtó-anyagok összetételével, égésével összefüggő törvényszerűségeket, valamint az égés szabályozásával kapcsolatos megoldásokat, módszereket.
Kármán néhány közeli munkatársával, mindenekelőtt Frank Malinával, rakétatechnikai vállalkozóvá vált, mivel 1942 márciusában megalapították a rakétafejlesztésre és -gyártásra szakosodott Aerojet Engineering Corporation elnevezésű vállalatot, amely az 1960-as évek elejére Aerojet-General Corporation névvel a világ egyik legnagyobb rakéta- és rakétahajtómű-üzemévé vált.
1944-ben Sugármeghajtási Laboratórium (Jet Propulsion Laboratory) néven újjászervezte intézetét, ami később az amerikai űrkutatás fejlesztőközpontjává vált. Itt fejlesztették ki az 1950-es évek elején az amerikai szárazföldi hadsereg első ballisztikus irányított rakétáját. A Kármán Tódor és Frank Malina által alapított szervezet, a Jet Propulsion Laboratory a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétafegyverek, valamint az űrhajózási hordozórakéták kifejlesztésének, az űrkísérleteknek első amerikai központjává, s később a NASA (az 1958-ban alapított National Aeronautics and Space Administration, azaz Országos Légügyi és Űrhajózási Hivatal) intézményévé vált.
Megalakulása után a NATO Párizsban "Aeronautikai Kutatási-Fejlesztési Tanácsadó Bizottságot" hozott létre, amelynek Kármán Tódor lett a vezetője (1952). Párizsi székhellyel megalapította a Nemzetközi Asztronautikai Akadémiát.
Munkássága elismeréseképpen 1956-ban megkapta a Szabadság Díjat, a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést.
1957-ben Kármán Tódor vezetésével, a Guggenheim Alapítvány támogatásával megalakult az ICAS (International Council of the Aeronautical Sciences, azaz Nemzetközi Repüléstudományi Tanács). Szervezetét és munkamódszereit egy kilenctagú, tudósokból álló bizottság dolgozta ki, Kármán professzorral az élén.
Kármán igazi társasági ember, kiváló szervező, tudós és nagyra becsült oktató volt, elnyerte az 1963. év Nemzetközi Tanára címet és az Egyesült Államok elnökétől a legnagyobb amerikai tudományos kitüntetést, a Nemzeti Tudományos Érmet.
1962-ben a Magyar Tudományos Akadémia meghívására hazalátogatott, és megkapta a Magyar Asztronautikai Szövetség díját.
1963. május 3-án halt meg Aachenben, gyógyfürdőzés közben. Az Amerikai Légierő Los Angelesbe szállította koporsóját, a Hollywoodi Memorial Temetőben temették el.
A Holdon és a Marson egy-egy kráter őrzi nevét. 1992-ben arcképével és a Kármán-örvénnyel díszített bélyeget adtak ki Magyarországon.
Irodalom
Marx György: A marslakók érkezése. Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. század történelmét. Akadémiai Kiadó Rt., Budapest, 2000
http://www.paks.info.hu/041023_karman_todor_szoboravatas.htm
http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz9703/peter.html
http://www.jetfly.hu/rovatok/jetfly/emberek/karman_04.11.29.
http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz0206/szentesi0206.html
AMBRUS GERGELY, CSAJBÓK KRISZTINA, VARJÚ PÉTER, A szuperszonikus repülés atyja Kármán Tódor (1881-1963), (A Természet Világa 2001. 1. szám melléklete)
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/07446.htm
