II. Megkeresések, illetve megbízások és az azok alapján adott szakértői vélemények

9. Az Szjt. 101. §-ának (1) és (3) bekezdése, illetve a Korm. r. 1. §-a alapján, a Testület szerzői jogi jogvitás ügyekben felmerülő szakkérdésekben a bíróságok és más hatóságok megkeresésére, illetve a felhasználói jog gyakorlásával kapcsolatos kérdésekben peren kívüli megbízás alapján jár el.

2001-ben a beérkezett ügyek száma 39 volt, Összesen 28 ügyben született szakvélemény. A többi esetben vagy áthúzódott az ügy intézése 2002-re vagy visszavonták a keresetet vagy pedig a testület küldte vissza a megkeresést eljárási okokból.

 

10. A tárgyalt ügyek megkeresők, illetve megbízók szerinti alakulását elemezve elmondható, hogy -- a tavalyi helyzethez hasonlóan -- továbbra is a bírósági megkeresések aránya a legnagyobb. 2001-ben ez az arány már közel a megkeresések felét tette ki (48%). Nőtt a peren kívüli, magánjellegű megbízások száma (de ezeknek az esetében fordult többször elő, hogy a megkeresés visszavonása vagy a szakértő díj be nem fizetése következtében végül nem került sor a szakvélemény elkészítésére).

Megkeresők:

Ügyek száma:

Bíróságok:

19

Magánszemélyek:

9

Rendőrhatóságok:

6

Szakmai szervezetek:

3

Egyéb állami szervezetek:

2

A megkeresések száma összesen:     

39

 

11. A megkeresések szakterületek szerinti megoszlása a 2000. évi adatokhoz képest gyökeresen megváltozott. Míg 2000-ban a beérkezett megkeresések elsősorban adathordozókra, valamint a kiadói területre vonatkoztak, 2001-ben az építészeti műveket érintő megkeresések száma volt a legnagyobb. Ezeket a. zeneművekkel kapcsolatos megkeresések követték, amelyek a 2000. évhez képest megkétszereződtek.

Szakterület:

Ügyek száma:

Építészet:

7

Zeneművek:

6

Könyvkiadás:

5

Grafika:

5

Szoftver:

4

Iparművészet:

3

Adathordozók (CD, CD-ROM):     

3

Kábeltelevízió:

2

Filmművészet

1

Egyéb:

3

Összesen:

39

 

12. A megkeresések és megbízások teljes listáját az 1. számú melléklet tartalmazza (ebben a 2001-es adatok mellett, az 2000-ből áthúzódó ügyek adatai is szerepelnek).

 

13. A fontosabb szakértői véleményeknek az MSzH hivatalos közlönyében való közlése 2001. februárjában megkezdődött és azóta rendszeresen folyik. A 2001-ben befejezett ügyek közül a következőket indokolt kiemelni (miután ezek általánosabb jellegű kérdéseket érintettek):

az Olajterv Fővállalkozó és Tervező Rt. megkeresése az új Szjt azon szabályainak az értelmezése végett, amelyek - a régi Szjt-nek "a szocialista szerzői jogi elméleten" alapuló dogmatikus szemléletével szakítva -- új megközelítésben szabályozzák a személyhez fűződő jogok védelmét és e jogoknak a vagyoni jogokhoz való viszonyát (SzJSzT 02/01);
a Pénzjegynyomda megkeresése a bankjegyeken esetleg fennálló szerzői jog tisztázása végett (SzJSzT 09/01);
a Fővárosi Bíróság megkeresése annak tisztázása végett, hogy milyen szerzői jogi megítélés alá esik a zeneműveknek az u.n. "remix" eljárással való megváltoztatása (SzJSzT 20/01);
a Magyar Mérnöki Kamara megkeresése a műszaki szakértői vélemények szerzői jogi megítélése végett (SzJSzT 27/01).

A fent említett szekértői vélemények legfontosabb részeit a 2. számú mellékletben reprodukáltuk.