1958. Brüsszeli Világkiállítás, E 400-as eszterga Ludmann László találmánya az E-400-as eszterga, amelyet 1958-ban, a Brüsszeli Világkiállításon mutattak be. Ludmann László önálló kisiparosként dolgozó asztalosmester fiaként született 1921. december 12-én Nádudvaron. 1936 és 1939 között ipari tanulóként, 1940-ig pedig mint idomszerész dolgozott a budapesti MÁVAG-nál. Felső ipari végbizonyítványt 1943-ban, gépészmérnöki oklevelet 1954-ben szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1945-től 1967-ig a szerszámgépiparban dolgozott vezető tervezőként, osztályvezetői, főkonstruktőri és gyártmányfejlesztő főosztályvezetői beosztásban. Fő tervezője volt az első hazai programvezérlésű másolóesztergának. Nem sokkal később részt vett az első hazai gyártmányú, számjegyvezérlésű tárcsamegmunkáló eszterga fejlesztési munkájában. Az alapgép tervezését Essenben, a Krupp Műveknél a Szerszámgépipari Művek és a Csepel Szerszámgépgyár öttagú tervezőkollektívája végezte, amelynek Ludmann László is tagja volt. 1952-ben a Budapesti Szerszámgépgyár főkonstruktőreként javaslatot terjesztett elő egy már létező, de sorozatos garanciális reklamációkkal küszködő gyártmány, az EU esztergák kiváltására, azaz egy új esztergacsalád megtervezésére. A javaslat a meglevő gyártmány konstrukciós hibáinak kiküszöbölése mellett célul tűzte ki az esztergagyártás előállítási normaidejének felére-harmadára csökkentését is. Mellékes célként szerepelt az EU esztergák 2400 kg-os tömegének jelentős csökkentése is. A kifejlesztett E-320 - E-400 típusú esztergacsalád 1000 munkásnak 30 évre szóló munkalehetőséget teremtett. 1958-ban a Brüsszeli Világkiállításon Nagydíjjal tüntették ki az E-400-as esztergagépet. Ezt megelőzően a II. világháborút előtt, 1939-ben volt az utolsó világkiállítás New York-ban, amire erősen rányomta a bélyegét a háborús készülődés, és a kiállítási standokat is a fegyverkezéssel kapcsolatos termékek jellemezték. Mivel a háború után az 1958-as brüsszeli volt az első világkiállítás, ezért ezt az eseményt felfokozott várakozás előzte meg. A magyar kiállítási stand a kisebbek közé tartozott, de mind formájában, mind kivitelében és üzemeltetésében a legjobbak között tartották számon. Egyértelmű volt a magyar műszerek, a Heller-Forgó-féle hűtőelem, egy búzaaprítógép, valamint az élelmiszerek és a magyar konyha sikere. Emellett igen szép eredményt ért el a magyar szerszámgépipar, elsősorban a korszerű E-400-as esztergagép. A magyar szerszámgép nemzetközi sikerét az is bizonyítja, hogy Törökország megvásárolta a gép gyártási licencét. Ludmann László 1986-ban ment nyugdíjba, de az alkotómunkát azóta sem hagyta abba. Legkedvesebb hobbija, hogy saját kezűleg készít mesterhegedűket budapesti otthonában. Ludmann László, az E-400-as eszterga feltalálója egész életében a szerszámgépek területén dolgozott, és alkotómunkáját találmányok sorozata fémjelezte. A nevéhez fűződő szabadalmak az alábbi felsorolásban találhatók. 1954. 03. 01. Nagypontosságú csapos négykéses késtartó. Lajstromszám: HU 144748 (feltalálótárs: Meleghegyi József) 1954. 12. 22. Szerkezet szerszámgépnek a készítendő munkadarab adatai alapján való beállítására. Lajstromszám: HU 144795 1954. 12. 22. Késtartó szerszámgépekhez. Lajstromszám: HU 144796 1954. 12. 22. Norton-szekrény központi vezérlésű menettípus kiválasztóval és himbamozgatással. Lajstromszám: HU 145182 (feltalálótárs: Jónás István) 1954. 12. 22. Szánszekrény, automatikusan kioldó berendezéssel és dobütközővel. Lajstromszám: HU 145211 1954. 12. 22. Előtét nélküli orsóház lehajtása, kombinált kapcsolóval, szerszámgépekhez. Lajstromszám: HU 145465 1958. 01. 22. Toló-kerekes hajtómű, főleg szerszámgépek számára. Lajstromszám: HU 146535 (feltalálótárs: Jónás István) 1961. 11. 14. Tapintószerkezet szerszámgépek, főleg esztergák másolóberendezéseihez. Lajstromszám: HU 151607 (feltalálótárs: Svingor Jenő) 1961. 05. 19. Automatikus vezérlőmű szerszámgépek másolóberendezéseihez. Lajstromszám: HU 152025 (feltalálótárs: Svingor Jenő, Egri Sándor) 1961. 05. 19. Automatikus rögzítő berendezés esztergaszeg nyereg orsóhüvelyek részére. Lajstromszám: HU 151901 (feltalálótárs: Egri Sándor) 1979. 03. 19. Előtolási kikapcsoló szerkezet szerszámgépekhez. Lajstromszám: HU 179685 1982. 10. 05. Fokozat nélküli ékszíjhajtás. Lajstromszám: HU 189180 1982. 10. 05. Reverzáló motort tehermentesítő kombinált fék és tengelykapcsoló szerszámgépekhez. Lajstromszám: HU 189181 1982. 10. 05. Szerszámgépek, különösen esztergagépek fő- és mellékhajtóművei egyesített tartomány váltóműve. Lajstromszám: HU 190033 Az összeállítást készítette: Erkel András, Magyar Szabadalmi Hivatal |