Ötletből érték, értékből jövő – ünnepelt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Szakma
Iparjogvédelem
2026. már. 26.
Nemzetközi rangú szakmai programmal és ünnepi eseményekkel emlékezett meg fennállásának 130. évfordulójáról a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala március 3-án. A Néprajzi Múzeumban megrendezett konferencián a nemzetközi IP-szervezetek vezetői, európai hivatalok elnökei, valamint hazai szakemberek tekintettek a szellemi tulajdon jövőjére, miközben a program a Hivatal saját közösségének is különleges pillanatokat kínált.
„Ötletből érték, értékből jövő” címmel rendezte meg jubileumi konferenciáját a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, amely idén ünnepli fennállásának 130. évfordulóját. A Néprajzi Múzeumban tartott esemény kiemelkedő nemzetközi részvétellel zajlott: a programon jelen volt és felszólalt Daren Tang, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) főigazgatója, João Negrão, az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) ügyvezető igazgatója, valamint António Campinos, az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) elnöke is.
A délelőtti program elsősorban a nemzetközi és szakmai kérdésekre fókuszált. A globális és európai IP-szervezetek vezetői a 21. századi szellemitulajdon-ökoszisztéma jövőjéről beszélgettek, külön figyelmet fordítva a technológiai változások, a digitalizáció és a nemzetközi együttműködések hatásaira. Ezt követően több európai nemzeti hivatal vezetője osztotta meg tapasztalatait arról, milyen szerepet tölthetnek be a nemzeti intézmények a globalizálódó IP-rendszerben, valamint hogyan alkalmazkodnak a mesterséges intelligencia és a digitális átalakulás jelentette kihívásokhoz.
A konferencia második szekciója az IP-alapú finanszírozás és az alternatív vitarendezés kérdéseit járta körül, rávilágítva arra, hogy a szellemi tulajdon egyre fontosabb gazdasági erőforrássá válik.
A délutáni program már személyesebb és könnyedebb hangvételt kapott. Az „Elnök történetek első kézből” című beszélgetés során a Hivatal jelenlegi és korábbi vezetői idézték fel az intézmény történetének meghatározó pillanatait, betekintést adva a szellemitulajdon-védelem hazai fejlődésébe és a szervezet mindennapjaiba. A programot Pogátsa Zoltán közgazdász előadása zárta, amely izgalmas gazdaságtörténeti példákon keresztül mutatta be, milyen szerepet játszottak a találmányok és a szabadalmak a világtörténelem nagy fordulópontjaiban.
A jubileumi nap esti gálavacsorával folytatódott a Szépművészeti Múzeumban, ahol átadták a magyar innováció és feltalálói teljesítmény egyik legrangosabb elismerését, a Jedlik Ányos-díjakat. Az esemény méltó lezárása volt annak az ünnepi napnak, amely egyszerre szólt a nemzetközi együttműködésről, a szakmai párbeszédről és a Hivatal 130 éves közösségéről.



